// A visszatérés //
*Miközben törölgeti a korsókat és mindent szépen a helyére igazít, egy sellőlány bukkan elő a konyhából, csak a szeme sarkából látja. Az viszont már mindenki számára hallható, hogy bizony a padló vonzása erősebb volt, mint az ügyessége, így a tálca és a rajta lévő evőeszközök, a tányér az étellel együtt csörömpölve törik össze, elég nagy felfordulást csinálva. Kinéz a pult mögül először, hogy lássa a lány jól van-e, de úgy fest, mikor megbotlott el is dobta a tálcát, így nem esett rá a szilánkokra. ~Kétbalkezes. ~ Csak ekkor lép ki egy söprűvel a pult mögül meg egy lapáttal, hogy mentse a menthetőt.*
-Semmi probléma, nem történt baj. Gyere ide, én felsöprök, te hozz felmosót odabentről. *Adja ki az utasítást, miközben a lány bocsánatkérések közepette végre elindul a konyha irányába. Látszik, hogy a helyzet megijesztette és beletelt néhány másodpercbe mire le tudott nyugodni. Ketten együtt kapkodják fel az immár használhatatlan állapotba került tányérszilánkokat és ételmaradékokat. Az ilyesmire fel kell készülni, mert egy vendéglőben előfordul. Nem is telik sok időbe, mire feltörlik a padlót, majd hozat a lánnyal egy száraz rongyot is, hogy befejezze a dolgot. Mert vizesen mégse hagyhatják, a végén még ismételné a dolog önmagát.*
-Így ni! *Csapja össze a két kezét, mire a lány is köszönömök közepette visszamegy a konyhába, hogy ezúttal jobban odafigyelve egy újabb adag grillezett polipot hozzon elő és tálaljon a vendégének, aki már nagyon várja a vacsoráját. Ekkor lépnek oda a pulthoz, Darelld hangjára pedig felkapja a fejét.*
-Persze, csak az van. *Válaszol kicsit gúnyosan. Fel is vázolj a helyzetet, ismerős is neki a férfi, látta már itt, bizonyára a járást is jól ismeri, meg azt is, hogy itt a sármosabb férfi alkalmazottak mivel szoktak foglalkozni. Az, hogy a férfit ráhagyja Darelld, nem igazán izgatja, sőt, inkább vele töltené el az idejét, mint a fagyos sziklával, aki ezúttal is nagyon kötelességtudó és alapos.*
-Biztos megy megnézni, hogy a konyhán elég tisztára súrolják-e az edényeket. *Morogja az orra alá, fél mosollyal a szája szegletében.*
-Szerintem a Boszorkánykonyhán vannak most elegen egyelőre, itt talán több hasznodat vennék. Jártas vagy már az itteni házirendben? Ismered a szabályokat?