//Sellőnézőben//
//Nyílt//
*Két hat. Bőven elég hozzá, hogy mindent elrendezzen a találkáig. Bárhogy csűri-csavarja a dolgot, egyedül biztosan nem fog megbirkózni a feladattal. Ha szépszóval és nyájassággal kell valakire rábírni akaratát, nos, finoman szólva sem ő a legalkalmasabb jelölt a munka elvégzésére. Pontosan tudja viszont, merre egye a fene, ha ilyen jellegű küldetésre keres szakértőt.
A Kikötőben oly nagy tekintélyt szerző épület mellett elhaladva szórakozottan állapodik meg tekintete egy gondosan sötétített ablak mellett, majd halovány mosoly kíséretében halad tovább a bejárat felé. Nincs kétsége afelől, hogy jó helyen jár, bár ő amúgy sem épp a kétségek embere.
Ujjai hanyagul dobolnak az oldalán lógó kard markolatán, ahogy belép az ajtón. A világért sem óhajtja használni, alighanem Artheniorban rögzült be ez a sajátos reflex. Ott, a taláros farkasok között egy ajtón sem lett volna hajlandó belépni anélkül, hogy ujjai ne szorítanának valamilyen fegyvert.
Nem sieti el a dolgot. Gondosan körbe pillant a helységben, csupán csak néhány lépést tesz befelé. Ugyan hallott már róla, még sem tette soha sem lábát a kikötői Sellőházba. Épp elég nívós bordély van ott is, ahonnan jön, nem kellett Wegtorennél messzebbre mennie, ha egzotikumra vágyott. A Tűz Városa párját ritkítóan széles és gazdag repertoárral bírt, amennyiben a betérő vendég valami különlegeset kívánt. Persze ez jórészt a végtelen számú, idegenföldi rabszolgának és a törvények hiányának volt köszönhető.
Most azonban nem Wegtorenben van, a leányok pedig nem rabszolgák. Akad itt ember és elf, s annak keveréke. Látszik, hogy a hely nem közönséges portékákkal szolgál. Kikötői mércével semmiképp. Noha most sem szórakozni érkezett elsősorban, a szigorú tekintet még is gyakorta elidőzik a sellőkön. Hosszú út vezetett idáig, s azelőtt Artheniorba, már a hatjait sem tudná megszámlálni, mikor volt utoljára dolga fehérnéppel.
Megenged egy aprócska sóhajt, tesz még egy lépést, majd megtorpan. Hagyja, hadd szólítsák meg a sellők, ha úgy kívánják, ő nem siet sehova.*