// Fejvadászok //
*Persze tudná részletezni a maga morális kódját, amit bonyodalmas élete következteként alkotott meg, vagy azt is mondhatná, hogy döntései egy részét hangulata is képes befolyásolni egy bizonyos fokig, de nem emiatt vannak itt. Miért neki kéne döntenie a célpontok élete felől? Még nem ártottak neki közvetlenül, így praktikusságon kívül nincs oka fegyverét használnia: könnyen előfordulhat, hogy ha a részegségtől holtan találják őket, akkor egyszerűen kiütik őket, megkötözik, és a lóval vagy lovakkal cipelhetik őket vissza Artheniorba. Hosszabb lesz az út bizony, de az legyen a legnagyobb problémájuk. Persze nem várhatja el a többiektől, hogy ökleikkel ugyanolyan jól tudjanak dolgozni, mint kezeikkel, de végül is nem díszként hozták azokat az elsősegélycsomagokat. Ez a döntés végül csak az akció közben, vagy annak végén derül ki, tehát most fölösleges latolgatnia.
És ahogy Lilyen is megjött, elkezdi észrevenni Darkhot és Syndrát is közeledni egy idő után. A fél-elf lány láthatja hogy arckifejezése megkeményül, egymásba nőtt szemöldökökkel mustrálja a kettőt. A kérdésre nem válaszol, de legalább láthatja rajta a maszkos úriember, hogy még nem fogja rávetni magát. Amaz bocsánatkérése (vagy amennyire annak veheti ki), és az elf nő békítési jobbosa Ukromt egy pillanatra kétkedéssel tölti el: Csak nem manipulálás szándékából adnak neki megbánásra utaló jeleket? Orvgyilkosok? Honnan tudja, hogy legközelebb nem fognak elfajulni a dolgok? De ő maga miért is rágódik ezen: az idő amúgy is meg fogja mondani, mennyire fognak kijönni, csak nyelje le a büszkeségét és haladjanak tovább.
Ukrom hirtelen magához emeli korsóját, és a benne lévő maradék italt másodpercek alatt gurítja le. A brutális erejű, és most brutális mennyiségű alkoholtól megrázza magát, majd egy árnyalattal enyhültebb tekintettel Darkhoz bólint, és markosan megragadja Syndra kinyújtott kezét.*
- Ha bizalmat akartok, megkapjátok. *mondja mély hangján, a belé erőltetett löttytől felfrissülve. Feláll, és megropogtatja végtagjait vállastul, valami amit már ébredése után meg kellett volna tennie. Az ő részéről már eleget ült, de tekintve hogy még meg kell várnia a többieket, hátha esznek és tervelődnek, beletörődötten süllyed vissza székébe, csak ezúttal mintha életben is lenne.*
- Sejtem hogy nem felejtettétek el a tegnapi tervet. Meddig menjek. Milyen közel várakozzak, ha nem kint vannak?