Kikötő - Sellőház
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 261 (5201. - 5220. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
5220. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-12-09 12:13:42
Üzenet elküldve: 2024-12-09 12:13:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Jáde és acél//
*Miközben a mesét hallgatja a tündér előadásában, szürke tekintetével figyeli, Relael miként engedi ki a gőzt és lazul el, lezárt szemhéjakkal, lassan kígyózó füstcsíkokkal maga körül. Szemet gyönyörködtető látvány a mezítelen lány. Azt már számtalanszor megállapította magában, hogy inkább tűnik külcsínre egy jól sikerült félvérnek, mint elfnek. Feszélyezettségnek nyoma sincs benne, s többek között ez az egyik tulajdonsága, amiért ínyére van a társasága. A megkapó vonalak hívogatóak ugyan, de tisztában van vele, hogy mikor kell megválasztania az időpontot rá, hogy saját kéjvágyának is eleget tegyen.*
-Ezt a mesét nem ismerem. Nem tudom, igaz-e. *Szólal meg végül lassan. Nem óhajtja a pipát, így az ágyon marad, legalábbis egyelőre.*
-A Lótusz Könnyét viszont láttam is. Jelenleg a Nyugatvégi Borkalmár feleségének a nyakában lóg. *Nem várja el, hogy bárki is ismerje a szóban forgó bárót vagy épp a feleségét. A wegtoreni viszonyok kuszaságában csak az van otthon igazán, ki a Tűz Városában nevelkedett.*
-Csinos holmi. Egy tolvajpár megkísérelte meglovasítani egyszer, mikor még magam is kölyök voltam. Persze elkapták mindkettejük. Egy borral teli medencébe hajították őket megfúlni, ám előtte megfosztották őket a végtagjaiktól. *Hangja szenvtelen, mintha csak az időjárás jelenlegi állapotáról diskurálna. Kicsit talán élét csorbítja az elhangzott mese szépségének, de az élet néha kiábrándító tud lenni.*
-A nagyurak már csak ilyenek. Apropó nagyurak, hallottad, hogy Arthenior visszavárja a nemeseit? Rongyos ezer arany fejében még egy kúriát is kapnak. *Szavait immáron a keblekkel megáldott szeretőjéhez intézi. Hitetlenkedve megcsóválja a fejét, miközben haloványan elmosolyodik szakálla alatt. Ha az elf esetleg nem hallott róla, bizonyosan élénkítően fog rá hatni e hír. Elvégre ostobaság nem lecsapni egy ilyen lehetőségre.
Szájába dob még egy darabka almát, majd az ágy szélére húzza magát és megtámaszkodik maga mögött. Az ördögvigyor illata és füstje betölti a levegőt, eltelítve mindhármuk érzékszerveit, legfőképp azonban Relaelét. A kigőzölt fürdő kellően párássá és nehézzé teszi a levegőt. Szórakozottan simítja végig sötét sörényét; ráférne az igazítás, ahogy szakállára is. Tisztában van vele, hogy szeretőjét ez az állapot nem zavarja különösebben, míg ő izmokban, erőben és vérben bővelkedik. Nem beszélve a veszély illatáról, mi körbelengi. Elnézi egy darabig az elfet. Egyelőre hagyja, hadd élvezkedjen a kényelmes karosszékben. Ugyanakkor visszatérő férfivágya hamarost cselekvésre kényszeríti.*
-Mondják, vannak a tengerben igazi sellők is. Talán a meséd is innét ered, hmm? *Tér vissza a tündérre, kit nem is oly rég gyűrt maga alá kellő elánnal. Szürke tekintete most őt kutatja.*
-Mit gondolsz, a kisasszony jó sellő lenne? Mármint itt, nem a tengerben. *Ajkai sajátos mosolyra húzódnak.*
-Vagy hiányoznak belőle az ehhez szükséges... Tulajdonságok? Mondjuk a szolgálatkészség? *Talán csak Relaelt froclizza, talán önmagát szórakoztatja a társalgással. Mindenesetre láthatóan kellően élénk.*
*Miközben a mesét hallgatja a tündér előadásában, szürke tekintetével figyeli, Relael miként engedi ki a gőzt és lazul el, lezárt szemhéjakkal, lassan kígyózó füstcsíkokkal maga körül. Szemet gyönyörködtető látvány a mezítelen lány. Azt már számtalanszor megállapította magában, hogy inkább tűnik külcsínre egy jól sikerült félvérnek, mint elfnek. Feszélyezettségnek nyoma sincs benne, s többek között ez az egyik tulajdonsága, amiért ínyére van a társasága. A megkapó vonalak hívogatóak ugyan, de tisztában van vele, hogy mikor kell megválasztania az időpontot rá, hogy saját kéjvágyának is eleget tegyen.*
-Ezt a mesét nem ismerem. Nem tudom, igaz-e. *Szólal meg végül lassan. Nem óhajtja a pipát, így az ágyon marad, legalábbis egyelőre.*
-A Lótusz Könnyét viszont láttam is. Jelenleg a Nyugatvégi Borkalmár feleségének a nyakában lóg. *Nem várja el, hogy bárki is ismerje a szóban forgó bárót vagy épp a feleségét. A wegtoreni viszonyok kuszaságában csak az van otthon igazán, ki a Tűz Városában nevelkedett.*
-Csinos holmi. Egy tolvajpár megkísérelte meglovasítani egyszer, mikor még magam is kölyök voltam. Persze elkapták mindkettejük. Egy borral teli medencébe hajították őket megfúlni, ám előtte megfosztották őket a végtagjaiktól. *Hangja szenvtelen, mintha csak az időjárás jelenlegi állapotáról diskurálna. Kicsit talán élét csorbítja az elhangzott mese szépségének, de az élet néha kiábrándító tud lenni.*
-A nagyurak már csak ilyenek. Apropó nagyurak, hallottad, hogy Arthenior visszavárja a nemeseit? Rongyos ezer arany fejében még egy kúriát is kapnak. *Szavait immáron a keblekkel megáldott szeretőjéhez intézi. Hitetlenkedve megcsóválja a fejét, miközben haloványan elmosolyodik szakálla alatt. Ha az elf esetleg nem hallott róla, bizonyosan élénkítően fog rá hatni e hír. Elvégre ostobaság nem lecsapni egy ilyen lehetőségre.
Szájába dob még egy darabka almát, majd az ágy szélére húzza magát és megtámaszkodik maga mögött. Az ördögvigyor illata és füstje betölti a levegőt, eltelítve mindhármuk érzékszerveit, legfőképp azonban Relaelét. A kigőzölt fürdő kellően párássá és nehézzé teszi a levegőt. Szórakozottan simítja végig sötét sörényét; ráférne az igazítás, ahogy szakállára is. Tisztában van vele, hogy szeretőjét ez az állapot nem zavarja különösebben, míg ő izmokban, erőben és vérben bővelkedik. Nem beszélve a veszély illatáról, mi körbelengi. Elnézi egy darabig az elfet. Egyelőre hagyja, hadd élvezkedjen a kényelmes karosszékben. Ugyanakkor visszatérő férfivágya hamarost cselekvésre kényszeríti.*
-Mondják, vannak a tengerben igazi sellők is. Talán a meséd is innét ered, hmm? *Tér vissza a tündérre, kit nem is oly rég gyűrt maga alá kellő elánnal. Szürke tekintete most őt kutatja.*
-Mit gondolsz, a kisasszony jó sellő lenne? Mármint itt, nem a tengerben. *Ajkai sajátos mosolyra húzódnak.*
-Vagy hiányoznak belőle az ehhez szükséges... Tulajdonságok? Mondjuk a szolgálatkészség? *Talán csak Relaelt froclizza, talán önmagát szórakoztatja a társalgással. Mindenesetre láthatóan kellően élénk.*
5219. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-12-08 19:23:47
Üzenet elküldve: 2024-12-08 19:23:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 823
OOC üzenetek: 277
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 823
OOC üzenetek: 277
Játékstílus: Vakmerő
//Jáde és acél//
*Denjaar figyelmesen visszaszólgáltatja számára pipáját, Relael pedig nem is rest rögtön ajkaihoz emelni, hogy lustán szippantson belőle egyet. Szemhéjait lezárva élvezi ki a nyugalmat, mely most megadatik számára, ez idő alatt pedig a wegtoreni a gyümölcsös tállal együtt az ágyhoz sétál, hogy ott helyezze magát kényelembe.
Az érintés és az azzal járó néma ajánlat nincs ellenére, így reakció hiányában jóformán beleegyezik. A masszázs a gyengéje, bármikor és bármilyen formában örömmel fogadja, ha lehetősége van rá.
Caladir belekezd a mesélésbe, Relael pedig ismételten lecsukja szemhéjait, s hátradőlve, pipázgatva adja át magát a történetnek. Kurta történet, de nem bánja, mert kellőképpen lekötötte és szórakoztatta ameddig tartott, így Caladirt egy mosollyal jutalmazza meg az elf.*
- Kedves történet.
*Nyugtázza kurtán, majd kérdő tekintettel Denjaar felé pillant. A harcos szerencsére társaságában örömmel cseverészik, úgy sejti bizonyosan neki is volna hozzáfűzni valója az elhangzottakhoz.
Az elf ismét nagyot szív a dohányból és szomorúan nyugtázza, hogy nem sok maradt már, talán néhány nagyobb levegővételnyi, így ha Denjaar nem követel magának belőle, akkor Relael önző módon elfogyasztja az egészet.*
*Denjaar figyelmesen visszaszólgáltatja számára pipáját, Relael pedig nem is rest rögtön ajkaihoz emelni, hogy lustán szippantson belőle egyet. Szemhéjait lezárva élvezi ki a nyugalmat, mely most megadatik számára, ez idő alatt pedig a wegtoreni a gyümölcsös tállal együtt az ágyhoz sétál, hogy ott helyezze magát kényelembe.
Az érintés és az azzal járó néma ajánlat nincs ellenére, így reakció hiányában jóformán beleegyezik. A masszázs a gyengéje, bármikor és bármilyen formában örömmel fogadja, ha lehetősége van rá.
Caladir belekezd a mesélésbe, Relael pedig ismételten lecsukja szemhéjait, s hátradőlve, pipázgatva adja át magát a történetnek. Kurta történet, de nem bánja, mert kellőképpen lekötötte és szórakoztatta ameddig tartott, így Caladirt egy mosollyal jutalmazza meg az elf.*
- Kedves történet.
*Nyugtázza kurtán, majd kérdő tekintettel Denjaar felé pillant. A harcos szerencsére társaságában örömmel cseverészik, úgy sejti bizonyosan neki is volna hozzáfűzni valója az elhangzottakhoz.
Az elf ismét nagyot szív a dohányból és szomorúan nyugtázza, hogy nem sok maradt már, talán néhány nagyobb levegővételnyi, így ha Denjaar nem követel magának belőle, akkor Relael önző módon elfogyasztja az egészet.*
5218. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-30 18:31:11
Üzenet elküldve: 2024-11-30 18:31:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Jáde és acél//
*Nem sikerül kitalálnia az Úrnő vágyát. Nem veszi magára a dolgot, van ilyen; kiváltképp olyankor, ha a becses vendég sincs teljesen tisztában azzal, hogy mit is szeretne. Vagy ha csak játszani óhajt, próbára tenni a Sellőt, akit az estére magának választott.
Engedelmeskedik az Úrnő finom érintésének, kezeit elvonja a combjától, és sarkaira ül. Szárnyai lassan szétterülnek majd összezáródnak, mintha csak egy sóhaj testi formája lenne.*
- Igen, Úrnő. *-válaszolja kissé meglepőve-* Természetesen ismerek meséket. Hallottam párat azóta hogy itt vagyok, és sokat ismerek jóval korábbról.
*Hiszen a mesemondás jó szórakozás. Nem csak a gyerekek, de a felnőttek is szeretik a meséket. Sokszor a hírek, vagy a pletykák is mesék formájában terjednek. Az Úrra pislant, aki az ágyon helyezi magát kényelembe, és bólint a kérésére.
Mocorog egy sort a földön térdepelve-ülve, hogy kényelmesen ráláthasson mindkettejükre. Felemeli a kezét, ujjhegyeit az Úrnő talpéléhez simítja - a kérdés ismét néma. Ha az Úrnő kívánja, szivesen átmasszírozza a lábát amíg mesél.*
- Van egy mese, amit már itt hallottam, de nem csak ide kötődik. *-kezd bele a történetbe, tekintete hol az Úr, hol az Úrnő arcára siklik.-* Egyszer régen, egy csendes tengeröböl fölött, ahol a csillagok tükröződtek a hullámokon, élt egy halász, aki minden éjjel kiment a nyílt vízre, hogy kifogja a legszebb halakat. Egyik este, miközben a hálóját vetette, egy különös fény tűnt fel az égen – egy csillag, amely nagyobb és ragyogóbb volt minden másnál. A halász bámulta a csillagot, amikor az hirtelen beleesett a tengerbe. Odasietett a csónakjával, és mit látott? Egy gyönyörű lányt a hullámok között, ragyogó hajjal, amely világított az éjszakában.
*Kissé elváltoztatja hangját.*
- „Segíts rajtam!” – kiáltotta a lány. – „Én vagyok a legfényesebb csillag, de a tenger királya magával rántott. Ha nem juttatsz vissza az égre, a világ sötétségbe borul!”
A halász nem habozott. Az egész éjszakát azzal töltötte, hogy visszahajózzon az öböl legmagasabb sziklájához, ahol a csillag fel tudott emelkedni az égre. És amikor elbúcsúztak, a lány egyetlen könnycseppet ejtett, ami a halász kezére hullott. Attól a naptól kezdve a halász sosem volt szomorú vagy magányos, mert amikor a csillagokat nézte, mindig úgy érezte, hogy az égiek őt is figyelik. És az a könnycsepp? Egy igazgyöngy lett belőle, amit soha nem adott el, hanem a nyakában hordott, mint a legnagyobb kincsét.
*Nyel egyet, kissé kiszáradt a torka. Az Úr felé fordul, úgy folytatja.*
- Halála után állítólag Wegtoren-be került a nyaklánc. Uram talán hallhatott is róla. Úgy nevezték, hogy a Lótusz Könnye. *-lágyan elmosolyodik-* Persze, csak ha igaz a mese. Legalábbis ez a része.
*Nem sikerül kitalálnia az Úrnő vágyát. Nem veszi magára a dolgot, van ilyen; kiváltképp olyankor, ha a becses vendég sincs teljesen tisztában azzal, hogy mit is szeretne. Vagy ha csak játszani óhajt, próbára tenni a Sellőt, akit az estére magának választott.
Engedelmeskedik az Úrnő finom érintésének, kezeit elvonja a combjától, és sarkaira ül. Szárnyai lassan szétterülnek majd összezáródnak, mintha csak egy sóhaj testi formája lenne.*
- Igen, Úrnő. *-válaszolja kissé meglepőve-* Természetesen ismerek meséket. Hallottam párat azóta hogy itt vagyok, és sokat ismerek jóval korábbról.
*Hiszen a mesemondás jó szórakozás. Nem csak a gyerekek, de a felnőttek is szeretik a meséket. Sokszor a hírek, vagy a pletykák is mesék formájában terjednek. Az Úrra pislant, aki az ágyon helyezi magát kényelembe, és bólint a kérésére.
Mocorog egy sort a földön térdepelve-ülve, hogy kényelmesen ráláthasson mindkettejükre. Felemeli a kezét, ujjhegyeit az Úrnő talpéléhez simítja - a kérdés ismét néma. Ha az Úrnő kívánja, szivesen átmasszírozza a lábát amíg mesél.*
- Van egy mese, amit már itt hallottam, de nem csak ide kötődik. *-kezd bele a történetbe, tekintete hol az Úr, hol az Úrnő arcára siklik.-* Egyszer régen, egy csendes tengeröböl fölött, ahol a csillagok tükröződtek a hullámokon, élt egy halász, aki minden éjjel kiment a nyílt vízre, hogy kifogja a legszebb halakat. Egyik este, miközben a hálóját vetette, egy különös fény tűnt fel az égen – egy csillag, amely nagyobb és ragyogóbb volt minden másnál. A halász bámulta a csillagot, amikor az hirtelen beleesett a tengerbe. Odasietett a csónakjával, és mit látott? Egy gyönyörű lányt a hullámok között, ragyogó hajjal, amely világított az éjszakában.
*Kissé elváltoztatja hangját.*
- „Segíts rajtam!” – kiáltotta a lány. – „Én vagyok a legfényesebb csillag, de a tenger királya magával rántott. Ha nem juttatsz vissza az égre, a világ sötétségbe borul!”
A halász nem habozott. Az egész éjszakát azzal töltötte, hogy visszahajózzon az öböl legmagasabb sziklájához, ahol a csillag fel tudott emelkedni az égre. És amikor elbúcsúztak, a lány egyetlen könnycseppet ejtett, ami a halász kezére hullott. Attól a naptól kezdve a halász sosem volt szomorú vagy magányos, mert amikor a csillagokat nézte, mindig úgy érezte, hogy az égiek őt is figyelik. És az a könnycsepp? Egy igazgyöngy lett belőle, amit soha nem adott el, hanem a nyakában hordott, mint a legnagyobb kincsét.
*Nyel egyet, kissé kiszáradt a torka. Az Úr felé fordul, úgy folytatja.*
- Halála után állítólag Wegtoren-be került a nyaklánc. Uram talán hallhatott is róla. Úgy nevezték, hogy a Lótusz Könnye. *-lágyan elmosolyodik-* Persze, csak ha igaz a mese. Legalábbis ez a része.
5217. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-30 01:15:28
Üzenet elküldve: 2024-11-30 01:15:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Jáde és acél//
*Derűsen figyeli, miként tolja el Relael a fiatal sellőt lábfejével. Valahol szórakoztatja hármójuk dinamikája. Ugyanakkor valóban meglepi az elf, de betudja egyszerű játszadozásnak részéről. Azzal tisztában van, az elf mennyire kiszámíthatatlan tud lenni.
Ő maga visszanyújtja a szépséges elf kezébe a pipaszárat, majd a gyümölcsöstálhoz lép és magához veszi. Relael ellazulni látszik, amit az ördögvigyornak tud be. Ugyanakkor szeretője pontosan tudja, hogy aligha végeztek, míg ő maga nem végezte el saját dolgát is. Hagy ugyanakkor némi szünetet, legyen bármennyire is kívánatos kezei alatt a puha bőr és a kínálkozó alkalom, hogy alaposan beledolgozza az elfet a karosszékbe. Egyrészt neki sincs ellenére egy szusszanás, másrészt kíváncsi, vajon milyen történetekkel áll elő a sellőfiú. Merthogy szereti a történeteket. Neki is van épp elég a zsákjában belőle.
A gyümölcstállal a kezében lép vissza a baldachinos ágyhoz. Nem is oly rég még nekidöntötte az elfet, s verejtékben és kéjben úszva tette magáévá. Az oldalára heveredik az ágyon, kezével támasztva meg fejét, miközben szemezget a tálból. Onnan figyeli a törékeny sellőt, na meg Relaelt. Talán túl sokat beszéltek művészetekről, mert a tökéletes alakkal rendelkező elf a vékony füstfelhőben, ráadásul mezítelen, pont valamiféle pikáns festmény benyomását nyújtja.*
-Vagy történet onnan, ahonnét jössz. *Egészíti még ki a kérést, majd a szájába dob egy szőlőszemet. Elvégre egy effajta tündér aligha a Kikötő miliőjében nőtt fel.*
*Derűsen figyeli, miként tolja el Relael a fiatal sellőt lábfejével. Valahol szórakoztatja hármójuk dinamikája. Ugyanakkor valóban meglepi az elf, de betudja egyszerű játszadozásnak részéről. Azzal tisztában van, az elf mennyire kiszámíthatatlan tud lenni.
Ő maga visszanyújtja a szépséges elf kezébe a pipaszárat, majd a gyümölcsöstálhoz lép és magához veszi. Relael ellazulni látszik, amit az ördögvigyornak tud be. Ugyanakkor szeretője pontosan tudja, hogy aligha végeztek, míg ő maga nem végezte el saját dolgát is. Hagy ugyanakkor némi szünetet, legyen bármennyire is kívánatos kezei alatt a puha bőr és a kínálkozó alkalom, hogy alaposan beledolgozza az elfet a karosszékbe. Egyrészt neki sincs ellenére egy szusszanás, másrészt kíváncsi, vajon milyen történetekkel áll elő a sellőfiú. Merthogy szereti a történeteket. Neki is van épp elég a zsákjában belőle.
A gyümölcstállal a kezében lép vissza a baldachinos ágyhoz. Nem is oly rég még nekidöntötte az elfet, s verejtékben és kéjben úszva tette magáévá. Az oldalára heveredik az ágyon, kezével támasztva meg fejét, miközben szemezget a tálból. Onnan figyeli a törékeny sellőt, na meg Relaelt. Talán túl sokat beszéltek művészetekről, mert a tökéletes alakkal rendelkező elf a vékony füstfelhőben, ráadásul mezítelen, pont valamiféle pikáns festmény benyomását nyújtja.*
-Vagy történet onnan, ahonnét jössz. *Egészíti még ki a kérést, majd a szájába dob egy szőlőszemet. Elvégre egy effajta tündér aligha a Kikötő miliőjében nőtt fel.*
5216. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-29 21:41:42
Üzenet elküldve: 2024-11-29 21:41:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 823
OOC üzenetek: 277
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 823
OOC üzenetek: 277
Játékstílus: Vakmerő
//Jáde és acél//
*Caladir félreérti, ha azt hiszi, hogy Relael nem tudja mit akar. Éppenséggel jól ismeri saját vágyait, ám szereti a meglepetéseket, valamint azt, ha képesek lenyűgözni őt. Elvégre ha a megszokottra vágyna, akkor bőségesen elegendő lenne számára azt, amit Denjaar képes nyújtani.*
- Kihívás?
*Nem éppen ezt a megnevezést adta volna feladatának, végsősoron megelégszik vele.*
- Nevezhetjük így is, ha úgy tetszik.
*Denjaar érdes érintése mindig hívogató a számára, s testtartásán is könnyen láthatóvá válik, hogy mikén lazul el az elf a férfi erős karjai között. Persze éber, hiszen ez a fajta "játék" melyet űznek csakis az egykori nemes engedélyével zajlik.
Kicsit fájó szívvel engedi ki ujjai közül a karcsú vonalú pipát, hiszen ha tehetné egészen öntudatlanságig tompítaná magát. Most ehhez volna igazán kedvem, ám a harcos mellett igyekszik nem túlzottan lezülleni.
Természetesen nincs ellenére, hogy a férfi birtokba veszi bájait, melyet megengedő sóhajjal ad tudtára, ugyanakkor korábbi hév csak haloványan pislákol benne. Talán meglepi ezzel Denjaart, ki csillapíthatatlan étvágyáról ismerheti őt. Nem is csoda, hogy a wegtoreni félrevezeti szegény Caladirt.
A csókot ugyan viszonozza, melyet megkövetel magának az egykori gladiátor, ám Relael szenvedélye más. Nem kevésbé fülledt, de valamivel lágyabb. Ez idő alatt férkőzik közelébe Caladir, kinek érintésére összerezzen mielőtt ellazulna. Ajkait elszakítja Denjaarétól, s az alázatos szépfiúra pillant. Jobb lába mozdul, ám ahelyett, hogy utat engedne a Sellőnek, helyette lábfejét a szép férfi álla alá simítja.
Nagyon gyöngéden, odafigyelve tolja el így magától Caladirt, s egyúttal el is utasítja az ajánlatot, közben asztal felőli karját oldalra nyújtja és két ujjai közötti térrel némán igyekszik jelezni, hogy szeretné ha valaki oda biggyesztené a pipáját, mielőtt amaz kialszik.*
- Ismersz érdekes kikötői meséket? Hiedelmeket kincses szigetekről, vagy szépséges szirénekről.
*Valóban nehéz napja volt és valóban szükséges van tekervényes kis agya kikapcsolására, különösképpen amikor az úgy igyekszik lerántani őt, s hirtelen jött melankóliájából legkönnyebben cseverészéssel képes kikecmeredni. Legalábbis Relael úgy sejti, hogy most erre volna legnagyobb szüksége.*
*Caladir félreérti, ha azt hiszi, hogy Relael nem tudja mit akar. Éppenséggel jól ismeri saját vágyait, ám szereti a meglepetéseket, valamint azt, ha képesek lenyűgözni őt. Elvégre ha a megszokottra vágyna, akkor bőségesen elegendő lenne számára azt, amit Denjaar képes nyújtani.*
- Kihívás?
*Nem éppen ezt a megnevezést adta volna feladatának, végsősoron megelégszik vele.*
- Nevezhetjük így is, ha úgy tetszik.
*Denjaar érdes érintése mindig hívogató a számára, s testtartásán is könnyen láthatóvá válik, hogy mikén lazul el az elf a férfi erős karjai között. Persze éber, hiszen ez a fajta "játék" melyet űznek csakis az egykori nemes engedélyével zajlik.
Kicsit fájó szívvel engedi ki ujjai közül a karcsú vonalú pipát, hiszen ha tehetné egészen öntudatlanságig tompítaná magát. Most ehhez volna igazán kedvem, ám a harcos mellett igyekszik nem túlzottan lezülleni.
Természetesen nincs ellenére, hogy a férfi birtokba veszi bájait, melyet megengedő sóhajjal ad tudtára, ugyanakkor korábbi hév csak haloványan pislákol benne. Talán meglepi ezzel Denjaart, ki csillapíthatatlan étvágyáról ismerheti őt. Nem is csoda, hogy a wegtoreni félrevezeti szegény Caladirt.
A csókot ugyan viszonozza, melyet megkövetel magának az egykori gladiátor, ám Relael szenvedélye más. Nem kevésbé fülledt, de valamivel lágyabb. Ez idő alatt férkőzik közelébe Caladir, kinek érintésére összerezzen mielőtt ellazulna. Ajkait elszakítja Denjaarétól, s az alázatos szépfiúra pillant. Jobb lába mozdul, ám ahelyett, hogy utat engedne a Sellőnek, helyette lábfejét a szép férfi álla alá simítja.
Nagyon gyöngéden, odafigyelve tolja el így magától Caladirt, s egyúttal el is utasítja az ajánlatot, közben asztal felőli karját oldalra nyújtja és két ujjai közötti térrel némán igyekszik jelezni, hogy szeretné ha valaki oda biggyesztené a pipáját, mielőtt amaz kialszik.*
- Ismersz érdekes kikötői meséket? Hiedelmeket kincses szigetekről, vagy szépséges szirénekről.
*Valóban nehéz napja volt és valóban szükséges van tekervényes kis agya kikapcsolására, különösképpen amikor az úgy igyekszik lerántani őt, s hirtelen jött melankóliájából legkönnyebben cseverészéssel képes kikecmeredni. Legalábbis Relael úgy sejti, hogy most erre volna legnagyobb szüksége.*
5215. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-25 19:19:54
Üzenet elküldve: 2024-11-25 19:19:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Ukrom//
//Zárás//
*A kérdése hamar beigazolódik. Baj van. Erről Ukrom ábrázata is bebiztosítja. Méghozzá fene nagy baj van. A vörös lelépett, itt hagyta. Gondolhatta volna, hogy túl szép az egész, hogy igaz legyen. Hiába a tegnapi kellemes fürdő és a jó pihenés, most hirtelen úgy érzi, hogy elnehezedtek a tagjai.*
- És vissza fog...
*A kérdés befejezetlen marad, mert szinte azonnal szembe találja magát a nemleges fejcsóválással. Az ajkába harapva pislog párat, majd hosszú sóhajjal süti le egy pillanatra a szemeit. Az arcára tökéletesen kiül a csalódás. Hiába, hogy nem is ismerte a fickót, annyira beleélte magát az egészbe, hogy most a lelépést szinte árulásnak éli meg. Ilyen az ő formája. Biztos vele volt a baj. Mégsem volt szimpatikus Ambroggionak. Nyűgnek látta, koloncnak. Egyszerűbb volt így megszabadulnia a lánytól, hogy lelép.
A kártyák hallatán viszont részben kíváncsian, részben meglepődve pillant az orkra. Látszik az arcán, hogy fogalma sincs arról, hogy ugyan mi lehetett ennyire ijesztő abban a lapban. Az efféle dolgokat mindig is humbugnak tartotta, így meg sem érti a vörös ezen reakcióját. De megtörtént és most gőze sincs, hogy mihez kezdjen. Ez egy olyan lehetőség lett volna, amibe tíz körömmel kapaszkodott. Bizonyított, állta a sarat és ez a köszönet. A tegnapi édességének emléke is megkeseredik a szájában.*
- Köszönöm, hogy szóltál.
*Erőltet magára valami mosolyfélét, miközben felkel a székről.*
- Azt hiszem akkor nem sok dolgom van már itt.
*Vonja meg a vállait. Kell egy kis idő, hogy csalódottságát megeméssze. De most így nincs is kedve már az egészhez.*
- Ha esetleg erre jársz még vagy akár én másfelé... Remélem még találkozunk, mert nagyon örültem.
*Most kiérződik az őszinteség, ám a magára erőltetett mosolyt tovább mérgezi a csalódottság. Aprót biccent Ukromnak, majd egy hosszú sóhaj kíséretében végül maga mögött hagyja a Sellőházat.*
//Zárás//
*A kérdése hamar beigazolódik. Baj van. Erről Ukrom ábrázata is bebiztosítja. Méghozzá fene nagy baj van. A vörös lelépett, itt hagyta. Gondolhatta volna, hogy túl szép az egész, hogy igaz legyen. Hiába a tegnapi kellemes fürdő és a jó pihenés, most hirtelen úgy érzi, hogy elnehezedtek a tagjai.*
- És vissza fog...
*A kérdés befejezetlen marad, mert szinte azonnal szembe találja magát a nemleges fejcsóválással. Az ajkába harapva pislog párat, majd hosszú sóhajjal süti le egy pillanatra a szemeit. Az arcára tökéletesen kiül a csalódás. Hiába, hogy nem is ismerte a fickót, annyira beleélte magát az egészbe, hogy most a lelépést szinte árulásnak éli meg. Ilyen az ő formája. Biztos vele volt a baj. Mégsem volt szimpatikus Ambroggionak. Nyűgnek látta, koloncnak. Egyszerűbb volt így megszabadulnia a lánytól, hogy lelép.
A kártyák hallatán viszont részben kíváncsian, részben meglepődve pillant az orkra. Látszik az arcán, hogy fogalma sincs arról, hogy ugyan mi lehetett ennyire ijesztő abban a lapban. Az efféle dolgokat mindig is humbugnak tartotta, így meg sem érti a vörös ezen reakcióját. De megtörtént és most gőze sincs, hogy mihez kezdjen. Ez egy olyan lehetőség lett volna, amibe tíz körömmel kapaszkodott. Bizonyított, állta a sarat és ez a köszönet. A tegnapi édességének emléke is megkeseredik a szájában.*
- Köszönöm, hogy szóltál.
*Erőltet magára valami mosolyfélét, miközben felkel a székről.*
- Azt hiszem akkor nem sok dolgom van már itt.
*Vonja meg a vállait. Kell egy kis idő, hogy csalódottságát megeméssze. De most így nincs is kedve már az egészhez.*
- Ha esetleg erre jársz még vagy akár én másfelé... Remélem még találkozunk, mert nagyon örültem.
*Most kiérződik az őszinteség, ám a magára erőltetett mosolyt tovább mérgezi a csalódottság. Aprót biccent Ukromnak, majd egy hosszú sóhaj kíséretében végül maga mögött hagyja a Sellőházat.*
5214. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-25 11:50:36
Üzenet elküldve: 2024-11-25 11:50:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Jáde és acél//
*Az Úrnő válasza kissé meglepi. Ennél nagyobb határozottságra és talán konkrét elképzelésekre számított olyasvalakitől, aki ilyen játszi könnyedséggel vette rá az Urat arra, hogy vágyait rajta élje ki. Halványan elmosolyodik, ahogy a fotelbe telepedő Úrnőt követi tekintetével. Lám, hiszen Ő is csak ízig-vérig nő: akar valamit, de azt nem tudja, hogy mit. És ez a legveszélyesebb dolog sokszor, amivel bárki csak találkozhat – hiszen igen nehéz olyan vágyakat kielégíteni, amelyek még belül sincsenek megfogalmazva, akár csak körvonalasan, mint egy márványtömb, amelyet még csak durván formázott meg a művész vésője. És az ilyen ki-nem mondott, ki-nem-talált vágyakat úgy megsejteni s megvalósítani hogy azok valóban örömet okozzanak – az valóban kihívás.
Az Urat is figyeli: ahogy az erős kezek a dús idomokra simulnak, ahogy az Úr birtokbavevőn simít. Hallgatja a szavait, közben nem is annyira gondolkodik, mint inkább érezni és megérezni próbálja az Úr és Úrnő dinamikájából, illetve abból, amit eddig tőlük maga tapasztalt, hogy mi is lehet az, ami az Úrnő számára örömet okozhat.
És hirtelen sejteni véli, hogy mi lehet az, amit úgy adhat, hogy azt szívesen fogadják. Hiszen eddig úgy látta, hogy az Úr erős és akaratos; hogy maga alá rendel mindent és mindenkit. És bár szemlátomást ez az Úrnőnek nincs ellenére, de azért az Úrnő csak Nő – és a nők szeretik, ha nem csak elvesznek tőlük, de kapnak is.
Szárnyai finoman megremegnek, a hímpor halvány-kék szikrákat vet a szoba fényében. A fotel elé lép, amin az Úrnő ül, felhúzott lábakkal. Oda térdel le, egészen elé; s arcán továbbra is lágy mosollyal, de fürkésző tekintettel figyeli az Úrnőt, miközben kezei mozdulnak. Ujjai és tenyerei finoman érintik a bőrt az Úrnő combjain, azok külső oldalain; a szótlanul közölt kérés és egyben kérdés egyértelmű. Önzetlen örömöt ajánl fel, melyet így szájával s ujjaival könnyen tudna adni; miközben az Úrnő továbbra is tapasztalhatná az Úr erős kezeit és csókját. Kíváncsi, hogy ki-nem-mondott ajánlatát, és bizalmas érintéseit hogy fogadja az Úrnő, és persze az Úr; hogy mennyire sikerült ráéreznie hogy mire lehet szüksége az Úrnőnek úgy, hogy azt talán magában sem fogalmazta meg.*
*Az Úrnő válasza kissé meglepi. Ennél nagyobb határozottságra és talán konkrét elképzelésekre számított olyasvalakitől, aki ilyen játszi könnyedséggel vette rá az Urat arra, hogy vágyait rajta élje ki. Halványan elmosolyodik, ahogy a fotelbe telepedő Úrnőt követi tekintetével. Lám, hiszen Ő is csak ízig-vérig nő: akar valamit, de azt nem tudja, hogy mit. És ez a legveszélyesebb dolog sokszor, amivel bárki csak találkozhat – hiszen igen nehéz olyan vágyakat kielégíteni, amelyek még belül sincsenek megfogalmazva, akár csak körvonalasan, mint egy márványtömb, amelyet még csak durván formázott meg a művész vésője. És az ilyen ki-nem mondott, ki-nem-talált vágyakat úgy megsejteni s megvalósítani hogy azok valóban örömet okozzanak – az valóban kihívás.
Az Urat is figyeli: ahogy az erős kezek a dús idomokra simulnak, ahogy az Úr birtokbavevőn simít. Hallgatja a szavait, közben nem is annyira gondolkodik, mint inkább érezni és megérezni próbálja az Úr és Úrnő dinamikájából, illetve abból, amit eddig tőlük maga tapasztalt, hogy mi is lehet az, ami az Úrnő számára örömet okozhat.
És hirtelen sejteni véli, hogy mi lehet az, amit úgy adhat, hogy azt szívesen fogadják. Hiszen eddig úgy látta, hogy az Úr erős és akaratos; hogy maga alá rendel mindent és mindenkit. És bár szemlátomást ez az Úrnőnek nincs ellenére, de azért az Úrnő csak Nő – és a nők szeretik, ha nem csak elvesznek tőlük, de kapnak is.
Szárnyai finoman megremegnek, a hímpor halvány-kék szikrákat vet a szoba fényében. A fotel elé lép, amin az Úrnő ül, felhúzott lábakkal. Oda térdel le, egészen elé; s arcán továbbra is lágy mosollyal, de fürkésző tekintettel figyeli az Úrnőt, miközben kezei mozdulnak. Ujjai és tenyerei finoman érintik a bőrt az Úrnő combjain, azok külső oldalain; a szótlanul közölt kérés és egyben kérdés egyértelmű. Önzetlen örömöt ajánl fel, melyet így szájával s ujjaival könnyen tudna adni; miközben az Úrnő továbbra is tapasztalhatná az Úr erős kezeit és csókját. Kíváncsi, hogy ki-nem-mondott ajánlatát, és bizalmas érintéseit hogy fogadja az Úrnő, és persze az Úr; hogy mennyire sikerült ráéreznie hogy mire lehet szüksége az Úrnőnek úgy, hogy azt talán magában sem fogalmazta meg.*
5213. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-25 00:22:56
Üzenet elküldve: 2024-11-25 00:22:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Jáde és acél//
*Rögtön érezni véli a Relael hozzáállásában beálló változást. Nem újkeletű ez; Szeszélyesebb természet, mint az oly közel zúgó tenger. Hogy az esetleges féltékenység vagy csak merő unalom váltotta ki belőle, nehéz lenne megmondani. Ő inkább előbbire gyanakodik.*
-Nem jártam a Gazdagnegyedben. Legalábbis nem a régi állapotában. Kapitányként is az volt a dolgom, hogy kitúrjam onnan a bemerészkedő mocskot. *Terpesztve, önmagát legkevésbé sem rejtegetve nyújtózik a székben, szürke tekintetét a lány és a sellő párosan nyugtatva. Határozottan vágyik az elfre, s megint az a fajta sóvárgás fogja el, mint amit az ideúton érzett.*
-Ha olyan volt, mint ez, akkor nagy kár érte. *Követi szürkéivel, ahogy a finom léptek gazdája az ördögvigyorhoz járul. Felgöcög a hallottakra. Nem gunyorosan, csupán Relael habitusa szórakoztatja. Feltápászkodik ültéből és az elf mögé lép.*
-Ez valami kihívás az ifjú sellő számára? *Végigsimítja kezeit a karcsú nyakon, a hívogatóan kirajzolódó kulcscsontokon, majd a bőséges, formás kebleken. Tapasztalta már épp elégszer, hogy Relael szeret játszani. Nem óhajtja megkönnyíteni Caladir dolgát, de a saját kéjvágya csak fokozódott az elmúlt órákban.
Hüvelyk és mutatóujját felmutatva kéri el a pipát, majd ujjai közé csippentve maga is szív tartalmából. Ajkai közé szorítja, hogy visszatérjen eredeti elfoglaltságához.*
-Tudod, tündérke, a kisasszony nehéz napokon van túl. *Előrehajol Relael válla felett, s amennyiben nem ellenkezik, kedvtelve gyúrni kezdi a lány melleit. Röviden adózik érzékeny pontjainak is ujjhegyeivel, csak a miheztartás végett. A tündért vizslatja; kíváncsi, a szavak és a látvány vajon mire ösztönzi. Tisztában van vele, hogy Relael egészen más dolgokat várhat el a nálánál jóval finomabb és törékenyebb teremtéstől, mint tőle. Ennek ellenére azt is tudja, hogy az elf nemes imádja a meglepetéseket. Nem gondol túlságosan a mélyére, épp eléggé mélyre rántja Relael tökéletessége. Akár kérkedésnek is tűnhet az, amit csinál most; mintha csak trófeájával büszkélkedne, ahogy kezeivel végigsimít az előtte ülőn testén.*
-Szüksége van arra, hogy kikapcsolja azt a tekervényes kis agyát. De arról sem szabad megfeledkezni közben... *Kiveszi a pipát szájából és az aprócska teaasztalra helyezi a karosszék mellett.*
-Hogy milyen alávalóan kíváncsi természet. *Alaposan megnyomja a megfelelő szót, miközben jobbja végigsöpör a sötét hajzuhatagon, s megállapodik a törékeny nyakon. Szinte érezni véli, miképp nyel az elf, ahogy finoman megszorulnak ujjai. Nem Caladirt szórakoztatja, elsősorban saját magát. Relaelhez hasonlóan ő is meghagyja a sellőnek, hogy feltalálja magát, ha szeretné. Őt elfoglalja most az, hogy állánál fogva feszítse feljebb az elf arcát, hogy egy kiadós csókért hajolhasson. Saját mohóságát korbácsolja épp; tudja, minél tovább nyújtja, hogy ismét elmerülhessen a kéjben, annál édesebb lesz az számára.*
*Rögtön érezni véli a Relael hozzáállásában beálló változást. Nem újkeletű ez; Szeszélyesebb természet, mint az oly közel zúgó tenger. Hogy az esetleges féltékenység vagy csak merő unalom váltotta ki belőle, nehéz lenne megmondani. Ő inkább előbbire gyanakodik.*
-Nem jártam a Gazdagnegyedben. Legalábbis nem a régi állapotában. Kapitányként is az volt a dolgom, hogy kitúrjam onnan a bemerészkedő mocskot. *Terpesztve, önmagát legkevésbé sem rejtegetve nyújtózik a székben, szürke tekintetét a lány és a sellő párosan nyugtatva. Határozottan vágyik az elfre, s megint az a fajta sóvárgás fogja el, mint amit az ideúton érzett.*
-Ha olyan volt, mint ez, akkor nagy kár érte. *Követi szürkéivel, ahogy a finom léptek gazdája az ördögvigyorhoz járul. Felgöcög a hallottakra. Nem gunyorosan, csupán Relael habitusa szórakoztatja. Feltápászkodik ültéből és az elf mögé lép.*
-Ez valami kihívás az ifjú sellő számára? *Végigsimítja kezeit a karcsú nyakon, a hívogatóan kirajzolódó kulcscsontokon, majd a bőséges, formás kebleken. Tapasztalta már épp elégszer, hogy Relael szeret játszani. Nem óhajtja megkönnyíteni Caladir dolgát, de a saját kéjvágya csak fokozódott az elmúlt órákban.
Hüvelyk és mutatóujját felmutatva kéri el a pipát, majd ujjai közé csippentve maga is szív tartalmából. Ajkai közé szorítja, hogy visszatérjen eredeti elfoglaltságához.*
-Tudod, tündérke, a kisasszony nehéz napokon van túl. *Előrehajol Relael válla felett, s amennyiben nem ellenkezik, kedvtelve gyúrni kezdi a lány melleit. Röviden adózik érzékeny pontjainak is ujjhegyeivel, csak a miheztartás végett. A tündért vizslatja; kíváncsi, a szavak és a látvány vajon mire ösztönzi. Tisztában van vele, hogy Relael egészen más dolgokat várhat el a nálánál jóval finomabb és törékenyebb teremtéstől, mint tőle. Ennek ellenére azt is tudja, hogy az elf nemes imádja a meglepetéseket. Nem gondol túlságosan a mélyére, épp eléggé mélyre rántja Relael tökéletessége. Akár kérkedésnek is tűnhet az, amit csinál most; mintha csak trófeájával büszkélkedne, ahogy kezeivel végigsimít az előtte ülőn testén.*
-Szüksége van arra, hogy kikapcsolja azt a tekervényes kis agyát. De arról sem szabad megfeledkezni közben... *Kiveszi a pipát szájából és az aprócska teaasztalra helyezi a karosszék mellett.*
-Hogy milyen alávalóan kíváncsi természet. *Alaposan megnyomja a megfelelő szót, miközben jobbja végigsöpör a sötét hajzuhatagon, s megállapodik a törékeny nyakon. Szinte érezni véli, miképp nyel az elf, ahogy finoman megszorulnak ujjai. Nem Caladirt szórakoztatja, elsősorban saját magát. Relaelhez hasonlóan ő is meghagyja a sellőnek, hogy feltalálja magát, ha szeretné. Őt elfoglalja most az, hogy állánál fogva feszítse feljebb az elf arcát, hogy egy kiadós csókért hajolhasson. Saját mohóságát korbácsolja épp; tudja, minél tovább nyújtja, hogy ismét elmerülhessen a kéjben, annál édesebb lesz az számára.*
5212. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-24 18:50:47
Üzenet elküldve: 2024-11-24 18:50:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 823
OOC üzenetek: 277
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 823
OOC üzenetek: 277
Játékstílus: Vakmerő
//Jáde és acél//
- Ha az jobban tetszik, akkor igen.
*Megvonja vállait. Hagyja, hogy Denjaar saját tempójában feltápászkodjon és kényelmesen megmosakodjon, addig ismételten a gyümölcsök között válogatva foglalja el magát. Az sem zavarja, hogy Caladir ráérősen piheni ki a történéseket, mert egyre inkább díszletként tekint csupán a szárnyasra.
Hogy közbelépését féltékenység vezérelte, avagy sem, nehezen lehetne megállapítani, de ha tudná, hogy ezen töpreng a harcos sem oszlatná el a kételyeket.*
- Csakugyan? És mi oly különleges benne?
*Hangjából érezhető, hogy őt egyelőre nem sikerült annyira meggyőzni. Impozáns hely, szép a kínálat is, de semmi izgalmasat nem nyújtott eddig számára, ami megkülönböztetné ezt az egykori nemesi orgiáktól. De lehet a Sellőháznak nem is célja extremitások felé menni, csak ismerős biztonságot akar nyújtani azoknak, akiknek erre akad elég aranya.*
- A Gazdagnegyedre emlékeztet.
*Teszi még hozzá sajátját, s hangsúlyából kiérződik, hogy ez nem feltétlenül csak dicséretet takar magában.
Amíg Denjaar szusszan egyet, addig bátorkodik ő rátenni kezét elsőnek a rendelt Ördögvigyorra. Ruháihoz sétál, hogy előkeresse hosszú, karcsú pipáját, majd vissza korábbi helyére. Egy darabig babrál a dohánnyal, mielőtt meggyújtja és mélyet szippant belőle. Hosszú, elégedett sóhaja megkönnyebbülést is hordoz magában.
A tündér megközelíti őt, ami bódult állapotában meglepi, de nem ijeszti meg. Elsőre kissé tanácstalanul néz a Sellőfi kékjeibe, majd egy mosoly telepedik arcára.*
- Nem tudom. Mondd meg te!
*Fejét oldalra billentve mustrálja a Pillangót. Igen engedelmesnek bizonyult, mely kellemes és elvárt is, Relael számára viszont kicsit unalmas is. Denjaar melletti fotelbe huppan le, lábait felhúzva öleli át térdeit, ezzel egyértelműen jelezve, hogy kéjvágya jócskán elapadt, így ha Caladir szórakoztatni óhajtja, akkor más módot kell találnia rá.*
- Ha az jobban tetszik, akkor igen.
*Megvonja vállait. Hagyja, hogy Denjaar saját tempójában feltápászkodjon és kényelmesen megmosakodjon, addig ismételten a gyümölcsök között válogatva foglalja el magát. Az sem zavarja, hogy Caladir ráérősen piheni ki a történéseket, mert egyre inkább díszletként tekint csupán a szárnyasra.
Hogy közbelépését féltékenység vezérelte, avagy sem, nehezen lehetne megállapítani, de ha tudná, hogy ezen töpreng a harcos sem oszlatná el a kételyeket.*
- Csakugyan? És mi oly különleges benne?
*Hangjából érezhető, hogy őt egyelőre nem sikerült annyira meggyőzni. Impozáns hely, szép a kínálat is, de semmi izgalmasat nem nyújtott eddig számára, ami megkülönböztetné ezt az egykori nemesi orgiáktól. De lehet a Sellőháznak nem is célja extremitások felé menni, csak ismerős biztonságot akar nyújtani azoknak, akiknek erre akad elég aranya.*
- A Gazdagnegyedre emlékeztet.
*Teszi még hozzá sajátját, s hangsúlyából kiérződik, hogy ez nem feltétlenül csak dicséretet takar magában.
Amíg Denjaar szusszan egyet, addig bátorkodik ő rátenni kezét elsőnek a rendelt Ördögvigyorra. Ruháihoz sétál, hogy előkeresse hosszú, karcsú pipáját, majd vissza korábbi helyére. Egy darabig babrál a dohánnyal, mielőtt meggyújtja és mélyet szippant belőle. Hosszú, elégedett sóhaja megkönnyebbülést is hordoz magában.
A tündér megközelíti őt, ami bódult állapotában meglepi, de nem ijeszti meg. Elsőre kissé tanácstalanul néz a Sellőfi kékjeibe, majd egy mosoly telepedik arcára.*
- Nem tudom. Mondd meg te!
*Fejét oldalra billentve mustrálja a Pillangót. Igen engedelmesnek bizonyult, mely kellemes és elvárt is, Relael számára viszont kicsit unalmas is. Denjaar melletti fotelbe huppan le, lábait felhúzva öleli át térdeit, ezzel egyértelműen jelezve, hogy kéjvágya jócskán elapadt, így ha Caladir szórakoztatni óhajtja, akkor más módot kell találnia rá.*
5211. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-23 20:39:59
Üzenet elküldve: 2024-11-23 20:39:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Jáde és acél//
*Szinte azelőtt érteni véli az Úr szándékát hogy az hátára nehezedne, és szárnyai engedelmesen mozdulnak úgy, hogy ne legyenek útjában a széles férfimellkasnak. A nyaka köré simuló karból csupán erőt érez, fenyegetést nem; így hátát finom ívbe feszítve tartja úgy testét ahogy az Úr kívánja azt. Közvetlen közelről hallja a szusszanásokat, és saját légvetelei akarva-akaratlanul is átveszik azok ritmusát.
Az Úr kitartó és erős; s bár érzi hogy szándékosan nem ad belőle, de osztozik az ő élvezetében. Ahogy ellazulva tartja magát, az Úr kivételes adottsága nem különösebben okoz neki fájdalmat, sőt, egy-egy lökésnél kifejezetten izgatónak érzi azt. A csípője alá tett párna sem csupán a kényelmet szolgálja, ó, bizony hogy nem: olyan szögben tartja testét, amely elősegíti, hogy az Úr duzzadó férfiassága oly módon járhassa testét, hogy közben az ő rejtett hím-mirigyét izgathassa. De mivel az Úrnak nem célja prosztatájának kifejezett ingerlése, így ezzel nem juttatja el a csúcsra.
Pontosan nem tudná megmondani, hogy mennyi ideig lehet ezen a módon az Úr szolgálatára, mire megszólal felettük az Úrnő hangja. Ez végül megszakítja az eddigi szórakozást, és érzi, ahogy az Úr elhúzódik tőle. Teste sajgással válaszol a hiányra, néhány mély légvetel erejéig még a párnán marad. Egyébként sem utasították semmire.
De nem pihen sokáig, hamar múlik teste tompán lüktető, enyhe fájdalma is. Ahogy lehasalt, úgy könnyedén fel is emelkedik a párnáról. Kipirult arccal, fényes bőrrel áll fel, és a páros felé fordul. Látja, hogy az Úr mosdik, és ezért nem is érzi magát rosszul - a gyönyör ezen formája nem a legtisztább forma. Ami azt illeti szívesen megmosdana maga is, de az Úr és Úrnő dezsájában ez roppant illetlenség lenne. Még kell pár légvételnyi idő míg teljesen összeszedi magát az Úr hatása alól, majd az Úrnőre pillant. Még mindig nyűgözi az Úrnő szépsége. Kihúzza magát, szárnyai finoman megremegnek ahogy felé lép.*
- Van-e bármi, amit Úrnőm kíván? *-kérdezi, tekintetével az Úrnőét keresve, s ha az nem utasítja el, gyengéden megsimítja karját.*
*Szinte azelőtt érteni véli az Úr szándékát hogy az hátára nehezedne, és szárnyai engedelmesen mozdulnak úgy, hogy ne legyenek útjában a széles férfimellkasnak. A nyaka köré simuló karból csupán erőt érez, fenyegetést nem; így hátát finom ívbe feszítve tartja úgy testét ahogy az Úr kívánja azt. Közvetlen közelről hallja a szusszanásokat, és saját légvetelei akarva-akaratlanul is átveszik azok ritmusát.
Az Úr kitartó és erős; s bár érzi hogy szándékosan nem ad belőle, de osztozik az ő élvezetében. Ahogy ellazulva tartja magát, az Úr kivételes adottsága nem különösebben okoz neki fájdalmat, sőt, egy-egy lökésnél kifejezetten izgatónak érzi azt. A csípője alá tett párna sem csupán a kényelmet szolgálja, ó, bizony hogy nem: olyan szögben tartja testét, amely elősegíti, hogy az Úr duzzadó férfiassága oly módon járhassa testét, hogy közben az ő rejtett hím-mirigyét izgathassa. De mivel az Úrnak nem célja prosztatájának kifejezett ingerlése, így ezzel nem juttatja el a csúcsra.
Pontosan nem tudná megmondani, hogy mennyi ideig lehet ezen a módon az Úr szolgálatára, mire megszólal felettük az Úrnő hangja. Ez végül megszakítja az eddigi szórakozást, és érzi, ahogy az Úr elhúzódik tőle. Teste sajgással válaszol a hiányra, néhány mély légvetel erejéig még a párnán marad. Egyébként sem utasították semmire.
De nem pihen sokáig, hamar múlik teste tompán lüktető, enyhe fájdalma is. Ahogy lehasalt, úgy könnyedén fel is emelkedik a párnáról. Kipirult arccal, fényes bőrrel áll fel, és a páros felé fordul. Látja, hogy az Úr mosdik, és ezért nem is érzi magát rosszul - a gyönyör ezen formája nem a legtisztább forma. Ami azt illeti szívesen megmosdana maga is, de az Úr és Úrnő dezsájában ez roppant illetlenség lenne. Még kell pár légvételnyi idő míg teljesen összeszedi magát az Úr hatása alól, majd az Úrnőre pillant. Még mindig nyűgözi az Úrnő szépsége. Kihúzza magát, szárnyai finoman megremegnek ahogy felé lép.*
- Van-e bármi, amit Úrnőm kíván? *-kérdezi, tekintetével az Úrnőét keresve, s ha az nem utasítja el, gyengéden megsimítja karját.*
5210. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-23 18:10:39
Üzenet elküldve: 2024-11-23 18:10:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Jáde és acél//
*Relael önjelölten háttérbe húzódik egy időre, így az ő figyelme ezúttal csak a tündéré. Ahogy megfelelően kényelmesnek találja a pozíciót, előredőlve nehezedik rá a sellőre. Természetesen figyel a szárnyakra. Tudni véli, mily érzékeny műszerek ezek. Izmos karjával átkarolja Caladir vékony nyakát, miközben füle mellett pihenteti saját fejét, s erőteljes szusszanások közepette kergeti saját kéjvágyát. Nem más számára a tündér, mint a Sellőház nyújtotta szolgáltatás. A legkevésbé sem bánja, ha Caladir valahol megtalálja saját számításait együttlétük során, de nem célja, hogy örömet szerezzen a kurtizánnak.
Kezd férfiereje végére érni minden tekintetben. A maga alá gyűrt tündér kellemesen szorosan körülfonja, ő pedig jó ideje diktál igen heves tempót. Megtörli verejtékező homlokát alkarjával, mikor finom érintés éri szakállas ábrázatát. Felpillant a méregzöld szempárra, miközben lassít a mozdulatokban.*
-Csak nem elirigyelsz? *Ajkai félmosolyba rándulnak, miközben szép lassan hátrál el a tündérkétől. Egy pillantással még méltatja munkája gyümölcsét az ágyon, mielőtt hullámzó mellkassal ismét a dézsához lépne. Van egy sejtése, hogy ha a hosszúéletű valóban féltékeny lenne, akkor a sellőt parancsolta volna el, de persze nem lát a fejébe. Alaposan megmossa magát az illatos vízzel. Nem kevésbé izzadt meg, mint mikor Erdőmélyén kaptattak fel arra a hegyoldalra, ahol a tretilt találták Mykaellel.*
-Úgy hiszem, ez a második kedvenc bordélyom. Pedig három várost is megjártam. *Arcát is leöblítve emelkedik ki a langyos vízből, hogy ismét magához vegyen egy borospoharat. Elidőzik az ördögvigyoron, de végül megelégszik az itallal, s ledobja magát a legközelebbi ülőalkalmatosságra. Elterpeszkedik a kényelmes karosszékben. Egy rövid ideig nem szól semmit, kell idő, mire kifújja magát. Caladir sem kap részéről instrukciót; egyrészt megpihen, másrészről pedig egy kurtizánt nem csak alázatosságában mérnek, hanem leleményességében is. Általában fel is találják magukat. Persze keveset tud e szakmáról, azon kívül, amit ő látott belőle. Közben nem rest erőt gyűjteni sem; előbb az ágyon hagyott, kéjtől csatakos tündért fixírozza, s onnan kúszik át tekintete a tökéletes elf alakra.*
*Relael önjelölten háttérbe húzódik egy időre, így az ő figyelme ezúttal csak a tündéré. Ahogy megfelelően kényelmesnek találja a pozíciót, előredőlve nehezedik rá a sellőre. Természetesen figyel a szárnyakra. Tudni véli, mily érzékeny műszerek ezek. Izmos karjával átkarolja Caladir vékony nyakát, miközben füle mellett pihenteti saját fejét, s erőteljes szusszanások közepette kergeti saját kéjvágyát. Nem más számára a tündér, mint a Sellőház nyújtotta szolgáltatás. A legkevésbé sem bánja, ha Caladir valahol megtalálja saját számításait együttlétük során, de nem célja, hogy örömet szerezzen a kurtizánnak.
Kezd férfiereje végére érni minden tekintetben. A maga alá gyűrt tündér kellemesen szorosan körülfonja, ő pedig jó ideje diktál igen heves tempót. Megtörli verejtékező homlokát alkarjával, mikor finom érintés éri szakállas ábrázatát. Felpillant a méregzöld szempárra, miközben lassít a mozdulatokban.*
-Csak nem elirigyelsz? *Ajkai félmosolyba rándulnak, miközben szép lassan hátrál el a tündérkétől. Egy pillantással még méltatja munkája gyümölcsét az ágyon, mielőtt hullámzó mellkassal ismét a dézsához lépne. Van egy sejtése, hogy ha a hosszúéletű valóban féltékeny lenne, akkor a sellőt parancsolta volna el, de persze nem lát a fejébe. Alaposan megmossa magát az illatos vízzel. Nem kevésbé izzadt meg, mint mikor Erdőmélyén kaptattak fel arra a hegyoldalra, ahol a tretilt találták Mykaellel.*
-Úgy hiszem, ez a második kedvenc bordélyom. Pedig három várost is megjártam. *Arcát is leöblítve emelkedik ki a langyos vízből, hogy ismét magához vegyen egy borospoharat. Elidőzik az ördögvigyoron, de végül megelégszik az itallal, s ledobja magát a legközelebbi ülőalkalmatosságra. Elterpeszkedik a kényelmes karosszékben. Egy rövid ideig nem szól semmit, kell idő, mire kifújja magát. Caladir sem kap részéről instrukciót; egyrészt megpihen, másrészről pedig egy kurtizánt nem csak alázatosságában mérnek, hanem leleményességében is. Általában fel is találják magukat. Persze keveset tud e szakmáról, azon kívül, amit ő látott belőle. Közben nem rest erőt gyűjteni sem; előbb az ágyon hagyott, kéjtől csatakos tündért fixírozza, s onnan kúszik át tekintete a tökéletes elf alakra.*
5209. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-23 17:39:40
Üzenet elküldve: 2024-11-23 17:39:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 823
OOC üzenetek: 277
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 823
OOC üzenetek: 277
Játékstílus: Vakmerő
//Jáde és acél//
*Amíg Caladir előkészül, addig rövid időre ismét magáénak tudhatja a harcos figyelmét, s ez most sincs ellenére. Az őt érintő tenyerektől megborzong, mely libabőr formájában meg is mutatkozik.*
- Rajzolni.
*Bólint. Testvére persze ügyesebb volt ebben mindig, mert bár Relael megfigyelő képessége jobb volt Valeáénál, ugyanakkor az idősebb nővérnek több türelme volt gyakorolni. Amit még sosem értett, hogy mindig Lanawin floráját és faunáját örökítette meg, amikor egy emberi arc Relael véleménye szerint annyival izgalmasabb.*
- Egyszer majd igazán modellt állhatnál nekem.
*Búgja szórakozottan, s szemhéjait lehunyva élvetzi, hogy az érdes ujjak tincsei közé túrnak. Ha tehetné, akkor egész nap így maradna, hogy élvezze Denjaar érintéseit, ám ezen örömök csupán időszakosak.
Annyira belebágyad a megnyugtató közelségbe, hogy nem is kérdez rá ugyan mi lenne magasztosabb és ilőbb két szép test megörökítésében, ezután pedig egy csók zökkenti ki, minek következtében megszólalni sem lenne lehetősége. Ezt követően nem is óhajt beszélni, a komplex gondolatok elillannak, csak ajkaik érintkezése számít.
Denjaar mohó, vad és nyers, de nem kevésbé gyönyörködtető a férfi csókja Tharasyénál, aki sokkal gyengédebben szenvedélyes. A wegtoreni gyorsan el is feledteti vele, hogy van rajtuk kívül más is a szobában, ezért amikor eltávolodnak egymástól kicsit fájó is ez számára.
Pihegve dől a bútornak, a levegő most borzongatóan hűvösnek érződik. Gondoskodik pohara megtöltéséről, majd néhány nagy kortyot követően le is csillapodik valamelyest. Az ital még mindig képes kizökkenteni Relaelt bármilyen felfokozott állapotból.
Hamar magával ragadja a látvány. Egészen lenyűgözi, hiszen még most is nehezére esik elhinni Denjaar szabadszelleműségét, s emellett pedig gyönyörködteti az egyesülés. A szárnyakat leszámítva, melyek ezúttal valamelyest zavarják a látványt.
Amennyire megbabonázza az első percekben a jelenet, úgy apad érdeklődése idővel. A műsor igen limitáltan köti le figyelmét, jobb szeret aktív résztvevő lenni. Egy jó fertályórát vár - ha addig eljátszadozik Denjaar a tündérrel -, mielőtt az ágyhoz közelebb sétálva ujjaival gyengéden érintené a férfi arcát, s ezzel remélhetőleg magára vonja figyelmét is.*
- Azért nekem is tartogass az erődből.
*Szája szegletében egy mosollyal pislog le a Wegtorenire. Mulatságos az elf számára ez a fajta pillanatnyi "erőkülönbség", elvégre Denjaar mindig minden helyzetben fölé magasodik, most mégis ő pillant le rá. Milyen védtelen. Imádja.*
*Amíg Caladir előkészül, addig rövid időre ismét magáénak tudhatja a harcos figyelmét, s ez most sincs ellenére. Az őt érintő tenyerektől megborzong, mely libabőr formájában meg is mutatkozik.*
- Rajzolni.
*Bólint. Testvére persze ügyesebb volt ebben mindig, mert bár Relael megfigyelő képessége jobb volt Valeáénál, ugyanakkor az idősebb nővérnek több türelme volt gyakorolni. Amit még sosem értett, hogy mindig Lanawin floráját és faunáját örökítette meg, amikor egy emberi arc Relael véleménye szerint annyival izgalmasabb.*
- Egyszer majd igazán modellt állhatnál nekem.
*Búgja szórakozottan, s szemhéjait lehunyva élvetzi, hogy az érdes ujjak tincsei közé túrnak. Ha tehetné, akkor egész nap így maradna, hogy élvezze Denjaar érintéseit, ám ezen örömök csupán időszakosak.
Annyira belebágyad a megnyugtató közelségbe, hogy nem is kérdez rá ugyan mi lenne magasztosabb és ilőbb két szép test megörökítésében, ezután pedig egy csók zökkenti ki, minek következtében megszólalni sem lenne lehetősége. Ezt követően nem is óhajt beszélni, a komplex gondolatok elillannak, csak ajkaik érintkezése számít.
Denjaar mohó, vad és nyers, de nem kevésbé gyönyörködtető a férfi csókja Tharasyénál, aki sokkal gyengédebben szenvedélyes. A wegtoreni gyorsan el is feledteti vele, hogy van rajtuk kívül más is a szobában, ezért amikor eltávolodnak egymástól kicsit fájó is ez számára.
Pihegve dől a bútornak, a levegő most borzongatóan hűvösnek érződik. Gondoskodik pohara megtöltéséről, majd néhány nagy kortyot követően le is csillapodik valamelyest. Az ital még mindig képes kizökkenteni Relaelt bármilyen felfokozott állapotból.
Hamar magával ragadja a látvány. Egészen lenyűgözi, hiszen még most is nehezére esik elhinni Denjaar szabadszelleműségét, s emellett pedig gyönyörködteti az egyesülés. A szárnyakat leszámítva, melyek ezúttal valamelyest zavarják a látványt.
Amennyire megbabonázza az első percekben a jelenet, úgy apad érdeklődése idővel. A műsor igen limitáltan köti le figyelmét, jobb szeret aktív résztvevő lenni. Egy jó fertályórát vár - ha addig eljátszadozik Denjaar a tündérrel -, mielőtt az ágyhoz közelebb sétálva ujjaival gyengéden érintené a férfi arcát, s ezzel remélhetőleg magára vonja figyelmét is.*
- Azért nekem is tartogass az erődből.
*Szája szegletében egy mosollyal pislog le a Wegtorenire. Mulatságos az elf számára ez a fajta pillanatnyi "erőkülönbség", elvégre Denjaar mindig minden helyzetben fölé magasodik, most mégis ő pillant le rá. Milyen védtelen. Imádja.*
5208. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-23 10:07:25
Üzenet elküldve: 2024-11-23 10:07:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 761
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 761
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Hirtelen marad egyedül, ami valahol igazán rosszul érinti a lelkét. Az elmúlt pár napban már megszokta, hogy társa van. Egy társa, aki segít neki a helyes úton járni, aki a hideg, tényszerű hozzáállásával segített neki abban, hogy ne veszítse el az irányítást az elméje felett. Három rövid mondat zárja le ezt az időszakot, legvégén a tőle kapott névvel, ami örökre a tudatába égett. Pont úgy, ahogy az árnyakat tökéletesen ábrázoló motívum is vele marad. Ril elment, de az emléke nem csak a testén, hanem a lelkén is nyomot hagyott, még ha kifejezni nem is tudta, hogy mennyire értékes is volt számára a vele töltött idő.
Ő nem távozik sietősen, egy pár órát alszik, míg a nap teljesen elő nem bújik rejtekhelyéről. Még mindig gyűlöli a fényt, de már nem hagyja, hogy megőrjítse. Ahogy a zajt, ezt is megtanulta kezelni. Furcsa érzés. Olyan, mintha mindig is tudta volna, hogyan kell, pedig tisztán emlékszik rá, hogy nemrég még egy apró változás is ki tudta őt zökkenteni a nyugalmából. Már nem.
Ébredés után elkezdi összepakolni a holmijait, ekkor veszi észre a széken elbújva pihenő lila virágot. Pislogni is elfelejt, mikor megpillantja. Lassú, határozatlan mozdulattal veszi kezébe, és végigsimít a szirmán.*
~Ril…~ *Az ajtó felé néz, amin a lány távozott, mintha arra számítana, hogy még ott lehet, persze erre nincs semmi esély. Ez már a harmadik ajándék tőle. A név, az árnyak és a lila virág, melynek története szintén olyan erős emlék marad, amit sohasem fog elfelejteni. Nem látja senki, így legfeljebb a halála után terjengő legendák szólhatnak majd arról, hogy Norileina könnyei is kicsordultak, ahogy ott állt, kezeiben a virággal. Lehet, hogy percekig.*
- Találkozunk még. *Szánja végül mindezt a már messze járó nőnek. Nem hitte volna, hogy ilyen rövid idő alatt el tudja érni valaki, hogy hiányozzon neki, de sikerült.
Most azonban ideje távozni. A vért már rajta, a hátizsákja útra készen, már csak a fegyvereit kell visszaszereznie. Azokat meg is kapja, amint odalent közli, hogy távozna, aztán már csak annyi van hátra, hogy ugyanolyan határozottan és hétköznapian kisétáljon az őrök mellett, ahogy bement, ahogy mindenki más is csinálja. Odakint megcsapja arcát a hideg, friss levegő, mely csak annyit jelez: várja a nagyvilág.*
*Hirtelen marad egyedül, ami valahol igazán rosszul érinti a lelkét. Az elmúlt pár napban már megszokta, hogy társa van. Egy társa, aki segít neki a helyes úton járni, aki a hideg, tényszerű hozzáállásával segített neki abban, hogy ne veszítse el az irányítást az elméje felett. Három rövid mondat zárja le ezt az időszakot, legvégén a tőle kapott névvel, ami örökre a tudatába égett. Pont úgy, ahogy az árnyakat tökéletesen ábrázoló motívum is vele marad. Ril elment, de az emléke nem csak a testén, hanem a lelkén is nyomot hagyott, még ha kifejezni nem is tudta, hogy mennyire értékes is volt számára a vele töltött idő.
Ő nem távozik sietősen, egy pár órát alszik, míg a nap teljesen elő nem bújik rejtekhelyéről. Még mindig gyűlöli a fényt, de már nem hagyja, hogy megőrjítse. Ahogy a zajt, ezt is megtanulta kezelni. Furcsa érzés. Olyan, mintha mindig is tudta volna, hogyan kell, pedig tisztán emlékszik rá, hogy nemrég még egy apró változás is ki tudta őt zökkenteni a nyugalmából. Már nem.
Ébredés után elkezdi összepakolni a holmijait, ekkor veszi észre a széken elbújva pihenő lila virágot. Pislogni is elfelejt, mikor megpillantja. Lassú, határozatlan mozdulattal veszi kezébe, és végigsimít a szirmán.*
~Ril…~ *Az ajtó felé néz, amin a lány távozott, mintha arra számítana, hogy még ott lehet, persze erre nincs semmi esély. Ez már a harmadik ajándék tőle. A név, az árnyak és a lila virág, melynek története szintén olyan erős emlék marad, amit sohasem fog elfelejteni. Nem látja senki, így legfeljebb a halála után terjengő legendák szólhatnak majd arról, hogy Norileina könnyei is kicsordultak, ahogy ott állt, kezeiben a virággal. Lehet, hogy percekig.*
- Találkozunk még. *Szánja végül mindezt a már messze járó nőnek. Nem hitte volna, hogy ilyen rövid idő alatt el tudja érni valaki, hogy hiányozzon neki, de sikerült.
Most azonban ideje távozni. A vért már rajta, a hátizsákja útra készen, már csak a fegyvereit kell visszaszereznie. Azokat meg is kapja, amint odalent közli, hogy távozna, aztán már csak annyi van hátra, hogy ugyanolyan határozottan és hétköznapian kisétáljon az őrök mellett, ahogy bement, ahogy mindenki más is csinálja. Odakint megcsapja arcát a hideg, friss levegő, mely csak annyit jelez: várja a nagyvilág.*
5207. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-22 10:06:54
Üzenet elküldve: 2024-11-22 10:06:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Jáde és acél//
*A szorítás hirtelen enyhül az állán, és visszakapja a szabadságát. Legalábbis azt a szabadságot, ami felett az Úr jelenleg épp nem kíván rendelkezni. Csak némán bólint egy aprót az elhangzó utasításra, és kezei már emelkednek is, hogy ingének még zárt gombjait megoldja. Nem, tulajdonképpen egy tündér számára a vetkőzés nem bonyolultabb, mint bármelyik másik fajnak, amelyik nem rendelkezik szárnyakkal. Az ing hátán rafináltan végighúzódó redőkben megbúvó hasítékokon át épp olyan könnyen tudja levenni a ruhadarabot mint bárki más, csupán a szárnyait kell egészen lehajtsa hozzá. Visszavenni egy kicsit körülményesebb; de annak, aki ehhez van szokva, igazán nem vészes művelet.
Ahogy az inget pillanatnyi töprengés után csak úgy a földre ejti maga mellett, folytatja a vetkőzést. Kilép cipőiből míg ujjaival a nadrágot is kigombolja; ez az ingen landol. Míg vetkőzik, szemérmetlen kíváncsiággal gyönyörködik az Úr és Úrnő párosában, ahogy azok egymásban keresik az örömöt, amíg ő előkészül. A látványtól saját vére is gyorsabban kezd áramlani az ereiben, erről árulkodik arca halvány pírja is.
Igazán nem kell sok idő, míg végre mezítelen áll az ágy mellett, ahol az Úr hagyta. Teste arányos és jobb szó híján szép: nem rendelkezik olyan dagadó és erős izmokkal mint az Úr, de ami izom látható rajta az feszes, ahogy a bőre is makulátlan. Mellkasát, karjait és lábait szemmel látható gondossággal simára borotválva tartja, csupán öltájékon látható rövidre nyírt szőrzete, amely eloszlatja a kétséget afelől, hogy haja színe természetadta tulajdonság, vagy rafinált festés eredménye-e.
Ahogy az Úr visszalép hozzá, a mustrálás kölcsönös, bár az ő tekintetében tisztelet és valamiféle csodálat látható. Azt eddig is felmérte, hogy az Úr mennyire erős testtel rendelkezik, de csupán most látja, hogy valójában milyen méretekkel áldotta meg őt a sors – és félreértés ne essék, ez alatt nem a magasságára, vagy válla szélességére kell gondolni.*
- Igen, Uram. *-válaszol engedelmesen a kérdésre. Tényleg az. Nem fogja letagadni. Büszke rá. Az öröm és a gyönyör változatos formáit ismeri, tudja hogy hogyan kell adni, és fogadni is ezeket. Volt már szerencséje az Úrhoz hasonló más férfiúhoz is, így afelől sincs kétsége, hogy Őt miképpen tudja majd szolgálni. Bólint az újabb kérdésre, majd az ágyhoz fordul.
Az eszébe sem jut, hogy a térdeire ereszkedve várja az Urat, hiszen annak jóval hosszabb combjai miatt ez csupán kényelmetlenséget és elégedetlenséget szülne, és neki az Úr kényelme és elégedettsége a legfontosabb ebben a pillanatban. Így hát felemel egy párnát, és azt a csípője alá betéve hasal az ágyra; így valószínűleg pont jó lesz az Úrnak is. Hallgatja a mély hangon elhangzó szavakat, közben mélyeket lélegzik az ördögvigyor illószerével átitatott levegőből, hogy segítse az ellazulását. Eszébe jut, hogy ha az Úr kérte volna, hát tudott volna neki adni olyan olajat -hiszen az is rendelkezésre áll ebben a szobában- ami pontosan az efféle örömök megkönnyítésére szolgál; de ha az Úr a saját nyálát kedveli inkább, hát legyen.
Szárnyhegyei megrezzennek ahogy megérzi a fölé nehezedő férfit, és lélegzete egy pillanatra bennszorul, ahogy az Úr egy határozott mozdulattal fúrja magát testébe. S míg szemeit egy pillanatra összeszorítja, testének minden más izmát igyekszik a lehető legjobban ellazítani, ezzel könnyítvén meg mindkettejük dolgát. Saját magát egyébiránt nem félti – a Sellőház Madámja gondos gazda, így jól tudja, hogy ha szükséges lenne, hát kérhet tőle zöld italt teste zúzódásaira vagy apró repedéseire. A fájdalom pedig elmúlik, sőt, a fájdalom olykor nagyon-nagyon szorosan határos a gyönyörrel, csupán meg kell találni azt a pontot, amikor az egyik átbukik a másikba. És igen – tapasztalt tündérként jól tudja, hogy hol van ez a pont. Szájzugai reszketőn kunkorodnak felfelé ahogy az Úr kitölti őt és -érzése szerint- az egész Világot, és lélegzete halk sóhajként hagyja el ajkait.*
*A szorítás hirtelen enyhül az állán, és visszakapja a szabadságát. Legalábbis azt a szabadságot, ami felett az Úr jelenleg épp nem kíván rendelkezni. Csak némán bólint egy aprót az elhangzó utasításra, és kezei már emelkednek is, hogy ingének még zárt gombjait megoldja. Nem, tulajdonképpen egy tündér számára a vetkőzés nem bonyolultabb, mint bármelyik másik fajnak, amelyik nem rendelkezik szárnyakkal. Az ing hátán rafináltan végighúzódó redőkben megbúvó hasítékokon át épp olyan könnyen tudja levenni a ruhadarabot mint bárki más, csupán a szárnyait kell egészen lehajtsa hozzá. Visszavenni egy kicsit körülményesebb; de annak, aki ehhez van szokva, igazán nem vészes művelet.
Ahogy az inget pillanatnyi töprengés után csak úgy a földre ejti maga mellett, folytatja a vetkőzést. Kilép cipőiből míg ujjaival a nadrágot is kigombolja; ez az ingen landol. Míg vetkőzik, szemérmetlen kíváncsiággal gyönyörködik az Úr és Úrnő párosában, ahogy azok egymásban keresik az örömöt, amíg ő előkészül. A látványtól saját vére is gyorsabban kezd áramlani az ereiben, erről árulkodik arca halvány pírja is.
Igazán nem kell sok idő, míg végre mezítelen áll az ágy mellett, ahol az Úr hagyta. Teste arányos és jobb szó híján szép: nem rendelkezik olyan dagadó és erős izmokkal mint az Úr, de ami izom látható rajta az feszes, ahogy a bőre is makulátlan. Mellkasát, karjait és lábait szemmel látható gondossággal simára borotválva tartja, csupán öltájékon látható rövidre nyírt szőrzete, amely eloszlatja a kétséget afelől, hogy haja színe természetadta tulajdonság, vagy rafinált festés eredménye-e.
Ahogy az Úr visszalép hozzá, a mustrálás kölcsönös, bár az ő tekintetében tisztelet és valamiféle csodálat látható. Azt eddig is felmérte, hogy az Úr mennyire erős testtel rendelkezik, de csupán most látja, hogy valójában milyen méretekkel áldotta meg őt a sors – és félreértés ne essék, ez alatt nem a magasságára, vagy válla szélességére kell gondolni.*
- Igen, Uram. *-válaszol engedelmesen a kérdésre. Tényleg az. Nem fogja letagadni. Büszke rá. Az öröm és a gyönyör változatos formáit ismeri, tudja hogy hogyan kell adni, és fogadni is ezeket. Volt már szerencséje az Úrhoz hasonló más férfiúhoz is, így afelől sincs kétsége, hogy Őt miképpen tudja majd szolgálni. Bólint az újabb kérdésre, majd az ágyhoz fordul.
Az eszébe sem jut, hogy a térdeire ereszkedve várja az Urat, hiszen annak jóval hosszabb combjai miatt ez csupán kényelmetlenséget és elégedetlenséget szülne, és neki az Úr kényelme és elégedettsége a legfontosabb ebben a pillanatban. Így hát felemel egy párnát, és azt a csípője alá betéve hasal az ágyra; így valószínűleg pont jó lesz az Úrnak is. Hallgatja a mély hangon elhangzó szavakat, közben mélyeket lélegzik az ördögvigyor illószerével átitatott levegőből, hogy segítse az ellazulását. Eszébe jut, hogy ha az Úr kérte volna, hát tudott volna neki adni olyan olajat -hiszen az is rendelkezésre áll ebben a szobában- ami pontosan az efféle örömök megkönnyítésére szolgál; de ha az Úr a saját nyálát kedveli inkább, hát legyen.
Szárnyhegyei megrezzennek ahogy megérzi a fölé nehezedő férfit, és lélegzete egy pillanatra bennszorul, ahogy az Úr egy határozott mozdulattal fúrja magát testébe. S míg szemeit egy pillanatra összeszorítja, testének minden más izmát igyekszik a lehető legjobban ellazítani, ezzel könnyítvén meg mindkettejük dolgát. Saját magát egyébiránt nem félti – a Sellőház Madámja gondos gazda, így jól tudja, hogy ha szükséges lenne, hát kérhet tőle zöld italt teste zúzódásaira vagy apró repedéseire. A fájdalom pedig elmúlik, sőt, a fájdalom olykor nagyon-nagyon szorosan határos a gyönyörrel, csupán meg kell találni azt a pontot, amikor az egyik átbukik a másikba. És igen – tapasztalt tündérként jól tudja, hogy hol van ez a pont. Szájzugai reszketőn kunkorodnak felfelé ahogy az Úr kitölti őt és -érzése szerint- az egész Világot, és lélegzete halk sóhajként hagyja el ajkait.*
5206. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-22 00:13:24
Üzenet elküldve: 2024-11-22 00:13:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Jáde és acél//
*A Relael és Caladir közötti csevejre csak félig figyel; a legkevésbé sem érdekli, honnét szalajtották játékszerüket. Ismeri már annyira az elfet, hogy tudja, szeret társalogni és alaposan körbepuhatolódzni mindenkit.*
-Vetkőzz le. Hadd lássunk. *Elereszti Caladir arcát, majd felegyenesedik. A vetkőzés egy tündér számára minden bizonnyal sokkal bonyolultabb művelet a szárnyak miatt, de az ilyesfajta játékok nem úszhatóak meg enélkül. Nem valószínűsíti, hogy a pillangó ellentmond, így amíg az bajlódik, ő Relaelhez lép. Érzékeit korbácsolva simítja végig az elf feszes hasfalát, majd elidőzik a kebleken, ha szeretője hagyja. Újratölti borospoharát, s a tündért szemléli, míg felhajtja annak tartalmát.*
-Rajzolni, hmm? *Elmosolyodik szakálla alatt, miközben lopva beletúr a hosszúéletű sötét hajzuhatagába. Kedveli annak simogató, hűs puhaságát.*
-Ennél illőbb és magasztosabb dolgokat is vászonra vihetnél. *Férfierejét kellően felélénkíti az elf közelsége. Ha már itt van, nem tudja megállni, hogy ne vegyen magához egy kellően vad csókot is, miközben csípőjénél ragadja meg a hosszúéletűt. Ajkai s nyelve követelőek. Ha nem lenne itt újdonsült játékszerük, az asztalra döntené az elfet, ugyanakkor hosszú még az éj, s a változatosság gyönyörködtet.
Amennyiben a tündér végzett, közelebb lépve mustrálja végig. Szembetűnő a fizikumuk között húzódó különbség; akár egy ragadozó és a prédája. Talán érteni véli, mi ihlette meg Relaelt.*
-Tapasztalt tündérke vagy, igaz? *Simít bele a kék hajkoronába.*
-Feküdj hasra szépen. Vagy négykézláb, ahogy tetszik. *Szól szenvtelenül. Méretei nem sok jót ígérnek, de a kurtizánok legtöbbjének volt már dolga rosszabbal is, mint ő. Nem csak e tekintetben.
Figyelme ezúttal a formás tündéré. Amennyiben úgy tesz, ahogy kéri, rövidesen mögé térdel, sajnos Relaelnek háttal. Mivel nem lel hirtelen a közelben segítséget, zsoldosmódi szerint tenyerébe köpve készíti elő a terepet.*
-A magadfajtákból akad Wegtorenben néhány. A legtöbbnek lánc lóg a nyakában. Ha nyugaton jársz, légy óvatos. Kapkodják a tündéreket. *Cseverészik még könnyeden, de nem teketóriázik sokat, s a Caladir hamar érezheti is magában türelmetlenségét. Erősen markolja a szárnnyal büszkélkedő tündér vékony derekát, s nem is túl kíméletes.*
*A Relael és Caladir közötti csevejre csak félig figyel; a legkevésbé sem érdekli, honnét szalajtották játékszerüket. Ismeri már annyira az elfet, hogy tudja, szeret társalogni és alaposan körbepuhatolódzni mindenkit.*
-Vetkőzz le. Hadd lássunk. *Elereszti Caladir arcát, majd felegyenesedik. A vetkőzés egy tündér számára minden bizonnyal sokkal bonyolultabb művelet a szárnyak miatt, de az ilyesfajta játékok nem úszhatóak meg enélkül. Nem valószínűsíti, hogy a pillangó ellentmond, így amíg az bajlódik, ő Relaelhez lép. Érzékeit korbácsolva simítja végig az elf feszes hasfalát, majd elidőzik a kebleken, ha szeretője hagyja. Újratölti borospoharát, s a tündért szemléli, míg felhajtja annak tartalmát.*
-Rajzolni, hmm? *Elmosolyodik szakálla alatt, miközben lopva beletúr a hosszúéletű sötét hajzuhatagába. Kedveli annak simogató, hűs puhaságát.*
-Ennél illőbb és magasztosabb dolgokat is vászonra vihetnél. *Férfierejét kellően felélénkíti az elf közelsége. Ha már itt van, nem tudja megállni, hogy ne vegyen magához egy kellően vad csókot is, miközben csípőjénél ragadja meg a hosszúéletűt. Ajkai s nyelve követelőek. Ha nem lenne itt újdonsült játékszerük, az asztalra döntené az elfet, ugyanakkor hosszú még az éj, s a változatosság gyönyörködtet.
Amennyiben a tündér végzett, közelebb lépve mustrálja végig. Szembetűnő a fizikumuk között húzódó különbség; akár egy ragadozó és a prédája. Talán érteni véli, mi ihlette meg Relaelt.*
-Tapasztalt tündérke vagy, igaz? *Simít bele a kék hajkoronába.*
-Feküdj hasra szépen. Vagy négykézláb, ahogy tetszik. *Szól szenvtelenül. Méretei nem sok jót ígérnek, de a kurtizánok legtöbbjének volt már dolga rosszabbal is, mint ő. Nem csak e tekintetben.
Figyelme ezúttal a formás tündéré. Amennyiben úgy tesz, ahogy kéri, rövidesen mögé térdel, sajnos Relaelnek háttal. Mivel nem lel hirtelen a közelben segítséget, zsoldosmódi szerint tenyerébe köpve készíti elő a terepet.*
-A magadfajtákból akad Wegtorenben néhány. A legtöbbnek lánc lóg a nyakában. Ha nyugaton jársz, légy óvatos. Kapkodják a tündéreket. *Cseverészik még könnyeden, de nem teketóriázik sokat, s a Caladir hamar érezheti is magában türelmetlenségét. Erősen markolja a szárnnyal büszkélkedő tündér vékony derekát, s nem is túl kíméletes.*
5205. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-21 22:35:15
Üzenet elküldve: 2024-11-21 22:35:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 823
OOC üzenetek: 277
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 823
OOC üzenetek: 277
Játékstílus: Vakmerő
//Jáde és acél//
*Bólint, mintha értené, pedig aligha tudná behatárolni melyik rész is a szárnyszegély. A fájdalom emlegetése megint csak megmozgatja fantáziáját, de kíváncsisága hamar elapad.*
- Nehéz mesterség a tiéd, Caladir.
*Nem vitatja el a művész megnevezést sem, hiszen másik szolgálata rengeteg tapasztalatot és intuíciót igényel.*
- Rugalmasságot, műveltséget, gyors helyzetfelismerést és remek színészi képességeket igényel.
*Nincs különösebb oka annak, hogy hangosan megosztja gondolatát a jelenlévőkkel, csupán elmélkedni van kedve.*
- Olyan ez, mint a nők élete.
*Teszi hozzá kurta nevetéssel, majd elengedi a gondolatmenetet, hogy valamivel felszínesebb mulatságban vehessen részt. Denjaar úgy tűnik már túl jól ismeri, ha anélkül sejti arckifejezését, hogy szép vonásaira kelljen pillantania. Ez baj. Relael legnagyobb és talán egyetlen bája a kiszámíthatatlansága.
Denjaar nem tiltakozik, mely meglepi az elfet, hiszen a harcostól dacosságra számított, vagy büszke visszavágásra.*
- Lám-lám igaz amit a wegtoreni vér tüzességéről mondanak.
*Biztos benne, hogy bármely másik város harcosa sértésként élte volna meg Relael ötletét, míg az egykori gladiátor ezt is játékként éli meg. Kellemes meglepetés, oly annyira, hogy az egyébként féltékeny természetű lányt nem zavarja az ahogy az érdes kezek más bőrén siklanak. Persze jobban örülne, ha az ő testét fedezné fel, ám ez a fajta változatosság sem kevésbé izgató.
A tetszés kérdésére nem felel rögtön, hiszen éppen borát kortyolja. Nem sieti el.*
- Tetszik amit látok.
*Hagyja ennyiben, s nem részletezi, hogy bár Caladir nem az a fajta férfi, akikben általában örömét leli, de szép a szemeinek.*
- Igazán *Ízlelgeti, kutatja az illő kifejezést.* inspiráló. Kár, hogy jó ideje nem rajzoltam már.
*Egy pillanatra elszakítja tekintetét, hogy az ágyról feltápászkodva újra töltse poharát. Nem óhajt ötleteket adni, sem beleszólni a jelenetbe, inkább csendes megfigyelőként élvezné, már amennyiben másra nem szólítják fel.*
*Bólint, mintha értené, pedig aligha tudná behatárolni melyik rész is a szárnyszegély. A fájdalom emlegetése megint csak megmozgatja fantáziáját, de kíváncsisága hamar elapad.*
- Nehéz mesterség a tiéd, Caladir.
*Nem vitatja el a művész megnevezést sem, hiszen másik szolgálata rengeteg tapasztalatot és intuíciót igényel.*
- Rugalmasságot, műveltséget, gyors helyzetfelismerést és remek színészi képességeket igényel.
*Nincs különösebb oka annak, hogy hangosan megosztja gondolatát a jelenlévőkkel, csupán elmélkedni van kedve.*
- Olyan ez, mint a nők élete.
*Teszi hozzá kurta nevetéssel, majd elengedi a gondolatmenetet, hogy valamivel felszínesebb mulatságban vehessen részt. Denjaar úgy tűnik már túl jól ismeri, ha anélkül sejti arckifejezését, hogy szép vonásaira kelljen pillantania. Ez baj. Relael legnagyobb és talán egyetlen bája a kiszámíthatatlansága.
Denjaar nem tiltakozik, mely meglepi az elfet, hiszen a harcostól dacosságra számított, vagy büszke visszavágásra.*
- Lám-lám igaz amit a wegtoreni vér tüzességéről mondanak.
*Biztos benne, hogy bármely másik város harcosa sértésként élte volna meg Relael ötletét, míg az egykori gladiátor ezt is játékként éli meg. Kellemes meglepetés, oly annyira, hogy az egyébként féltékeny természetű lányt nem zavarja az ahogy az érdes kezek más bőrén siklanak. Persze jobban örülne, ha az ő testét fedezné fel, ám ez a fajta változatosság sem kevésbé izgató.
A tetszés kérdésére nem felel rögtön, hiszen éppen borát kortyolja. Nem sieti el.*
- Tetszik amit látok.
*Hagyja ennyiben, s nem részletezi, hogy bár Caladir nem az a fajta férfi, akikben általában örömét leli, de szép a szemeinek.*
- Igazán *Ízlelgeti, kutatja az illő kifejezést.* inspiráló. Kár, hogy jó ideje nem rajzoltam már.
*Egy pillanatra elszakítja tekintetét, hogy az ágyról feltápászkodva újra töltse poharát. Nem óhajt ötleteket adni, sem beleszólni a jelenetbe, inkább csendes megfigyelőként élvezné, már amennyiben másra nem szólítják fel.*
5204. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-21 16:42:13
Üzenet elküldve: 2024-11-21 16:42:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Az idő együtt tűnik el a térrel, csak az létezik igazán, amit éppen készít, a fájdalmat okozó apró szúrások és karcok. Tud figyelni a külvilágra, de sokadlagossá válik minden. Ha szólítják válaszol, ha kérik elenged. Az összpontosítás ráolvasott bűbájként veszi át a hatalmat felette és nem is akarná másképpen. A forró víz, amiben áztatta magát, az ördögvigyor, amivel pedig nyugtatta elméjét kellemes, de össze sem hasonlítható az alkotás közben átélt békével. Nem érdekli más lelke, ilyenkor mégis, mintha rezgéseket venne át, gondolatokban olvas, kimondott és ki nem mondott akaratot is teljesít. A világosodó ablak együtt üzen a fekete árnnyal, hogy kész van.
Roppan a gerinc, ahogy felegyenesedik, s végzi el az utolsó munkálatokat, hogy megkapja a lány is a látképét annak, amit örökké hordoz majd.
Lassú takarításba kezd maga után, nem hagyna egy festékpöttyöt sem az asztallapon, a tiszta munkát szereti. Az aranyakat épp ilyen vontatottan emeli a másikra, ahogy amaz megszólal.
Sokféle fájdalmat látott már, s ismer is, még ha letaszítja is, hogy a tizedét se érezze. Tört már csontja, égette tűz, érte már hosszú füleit szitok, vagy kellemetlen színtelenség, de amit őszinte dicséretként mond a lány, az másként éri el. Felfoghatná csak egy bolond szavaiként is, az együtt töltött idő alatt megszokta a furcsaságait, a sötéthez való viszonyát, de mégis mélyebben érintette, mint szokás. Talán a fáradtság az oka, vagy a felismerés. Fénytelen a lélektükör ahogy visszafordul a kezében lévő bronztűhöz, amit csomagolna éppen. *
- Szívesen.
*Mondja csak egy sóhaj képében, még ha a "köszönöm" szó maga el sem hangzott, majd folytatja tovább a rendrakást, aztán a táskájába teszi a dolgait. Hallgatja tovább a szavakat, mégis az előzőek visszhangoznak. Aludnia kell.*
- Ne tedd tönkre.
*Mond csak ennyit, s most nem a zöld italra gondol, ami azonnal elmulasztja a sebet, hogy elvegye a rituálé ezen részét is. Sokkal inkább arra, hogy hegekkel kár volna tarkítani azt, amit alkotott. Bár szíve joga.*
- Leina.
*Biccent egyet, majd nem várva tovább semmire elindul, hogy visszakapva fegyvereit újra a szürke szobájában érhesse az álom. A művén kívül egyetlen lila virágot hagyott csak hátra magából a szobának, vagy épp a feketeségnek, ami a széken pihenve várja új gazdáját, hogy használja fel bölcsen, vagy épp tűzze a hajába...*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.11.21 16:48:27
*Az idő együtt tűnik el a térrel, csak az létezik igazán, amit éppen készít, a fájdalmat okozó apró szúrások és karcok. Tud figyelni a külvilágra, de sokadlagossá válik minden. Ha szólítják válaszol, ha kérik elenged. Az összpontosítás ráolvasott bűbájként veszi át a hatalmat felette és nem is akarná másképpen. A forró víz, amiben áztatta magát, az ördögvigyor, amivel pedig nyugtatta elméjét kellemes, de össze sem hasonlítható az alkotás közben átélt békével. Nem érdekli más lelke, ilyenkor mégis, mintha rezgéseket venne át, gondolatokban olvas, kimondott és ki nem mondott akaratot is teljesít. A világosodó ablak együtt üzen a fekete árnnyal, hogy kész van.
Roppan a gerinc, ahogy felegyenesedik, s végzi el az utolsó munkálatokat, hogy megkapja a lány is a látképét annak, amit örökké hordoz majd.
Lassú takarításba kezd maga után, nem hagyna egy festékpöttyöt sem az asztallapon, a tiszta munkát szereti. Az aranyakat épp ilyen vontatottan emeli a másikra, ahogy amaz megszólal.
Sokféle fájdalmat látott már, s ismer is, még ha letaszítja is, hogy a tizedét se érezze. Tört már csontja, égette tűz, érte már hosszú füleit szitok, vagy kellemetlen színtelenség, de amit őszinte dicséretként mond a lány, az másként éri el. Felfoghatná csak egy bolond szavaiként is, az együtt töltött idő alatt megszokta a furcsaságait, a sötéthez való viszonyát, de mégis mélyebben érintette, mint szokás. Talán a fáradtság az oka, vagy a felismerés. Fénytelen a lélektükör ahogy visszafordul a kezében lévő bronztűhöz, amit csomagolna éppen. *
- Szívesen.
*Mondja csak egy sóhaj képében, még ha a "köszönöm" szó maga el sem hangzott, majd folytatja tovább a rendrakást, aztán a táskájába teszi a dolgait. Hallgatja tovább a szavakat, mégis az előzőek visszhangoznak. Aludnia kell.*
- Ne tedd tönkre.
*Mond csak ennyit, s most nem a zöld italra gondol, ami azonnal elmulasztja a sebet, hogy elvegye a rituálé ezen részét is. Sokkal inkább arra, hogy hegekkel kár volna tarkítani azt, amit alkotott. Bár szíve joga.*
- Leina.
*Biccent egyet, majd nem várva tovább semmire elindul, hogy visszakapva fegyvereit újra a szürke szobájában érhesse az álom. A művén kívül egyetlen lila virágot hagyott csak hátra magából a szobának, vagy épp a feketeségnek, ami a széken pihenve várja új gazdáját, hogy használja fel bölcsen, vagy épp tűzze a hajába...*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.11.21 16:48:27
5203. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-21 09:50:54
Üzenet elküldve: 2024-11-21 09:50:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 761
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 761
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Ril-nek kétségkívül nem kell bebizonyítania, hogy képes úgy fájdalmat okozni, hogy közben ő maga élvezi a tevékenységet, amit folytat, és még az áldozata is önként nyújtja a karját érte abban bízva, hogy a végeredmény megéri majd a szenvedést.
Az első szúrások valóban olyannak érződnek, mintha egy apró villám csapna bele a karjának azon az apró pici pontjába, ahol a tű hegyes vége átszúrja a bőrét. Hiába a bájital, így is rettentő rossz érzés, nem is bírja ki máshogy, csak úgy, ha beszél, és mi más is juthatna eszébe, mint az előző, ehhez hasonló élménye, így arról kezd összeszedetlenül magyarázni.*
- Nem, nem bírom. *Nem rázza meg a fejét, pedig szeretné, de azt az utasítást kapta, hogy ne mocorogjon, ami lehet, hogy csak a karjára vonatkozott, de jobbnak látja, ha semmilyen felesleges mozdulatot nem tesz.
Ami magát a fájdalmat illeti, ha jól bírná, ahogy a test ilyen formában jelzi a bajt, talán nem is okozna direkt sérüléseket saját magának, hiszen akkor az érzés nem lenne elég erőteljes ahhoz, hogy el tudja nyomni a zajt és a világ minden problémáját. Így jó ez, ahogy van. Mindenhez hozzá lehet szokni, még a rosszhoz is, ha az folyamatosan jelen van. Az emberi elme furcsán működik, főleg, ha az annyira sérült, mint a feketeségé. Ha valami folyamatosan jelen van, akkor egy idő után a test és a lélek alkalmazkodik hozzá, és inkább már a hiányát érzi meg, mintsem a jelenlétét. Éppen ez lehet a magyarázat arra is, hogy bár a fájdalom nem szűnik, viszont a lány hangja elcsendesedik. Az egymást követő, folyamatos ingereket, melyek végigfutnak az egész karján, olyannak érzi, mintha egyek lennének a szívverésével, és egy óramű ingájának pontos, kattogó hangját imitálva jeleznék, hogy az idő nem állt meg, bármi történjék is, az megy tovább. Az idő nem áll meg, s így a sötétség is egyre inkább magával ragadja. Látszik is, ahogy egyre feljebb kúszik a karján, de úgy érzi, mintha nem is Ril csinálná, hanem valami nála sokkal hatalmasabb erő tenné ezt vele.
Az elképzelt párhuzamot csak még jobban erősíti, hogy akárhányszor szünetet kér azért, hogy nyújtózkodjon, igyon egyet vagy mosdóba menjen, megszűnik a fájdalom, és addig a sötétség sem terjed tovább, mert az idő is megáll.
Az utolsó pár órában azonban már nem kér több pihenőt, belefeledkezik az érzésbe, és még félig elaludni is képes a székben. Ril hangjára és a szűnni kezdő fájdalomra kapja fel végül a fejét valamikor a hajnali órákban. Álmos tekintettel néz végig a lányon, majd a művén, forgatja a kezét egy rövid ideig, majd mikor felfogja, hogy amit a jobb karján lát végighúzódni, az valóban a képzeleteiben élő kép életre kelt mása. Minden álom elillan a szeméből, csak a meglepettség, ijedtség és az elégedettség furcsa egyvelege látszik az arcán.*
- Azt hiszem Ril… hogy te a démonok küldöttje vagy. Senki sem tudná ezt ilyen tökéletesre megcsinálni, csak olyasvalaki, aki maga is jól ismeri az árnyakat. Hálás vagyok neked. *Most nem viccel, nem hülyeséget beszél, halál komolyan gondolja a véleményét. Ő valódinak látja azokat az árnyakat.
Összeszedi magát és feláll a székről, a hátizsákjához lépked, hogy egy újabb zöld löttyöt keressen belőle elő, amivel egycsapásra meg tudja oldani, hogy ne legyen gondja a sebek kezelésével.*
- Jó érzés volt, ahogy csináltad. Fájt, de jó volt, tényleg. *Teszi hozzá az elmondottakhoz, miután lehúzta az üvegcse tartalmát, s közben az ablakon bámul kifelé azon tűnődve, hogy egyáltalán van-e még értelme aludniuk.*
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második és harmadik fokozatú sebesüléseket.
*Ril-nek kétségkívül nem kell bebizonyítania, hogy képes úgy fájdalmat okozni, hogy közben ő maga élvezi a tevékenységet, amit folytat, és még az áldozata is önként nyújtja a karját érte abban bízva, hogy a végeredmény megéri majd a szenvedést.
Az első szúrások valóban olyannak érződnek, mintha egy apró villám csapna bele a karjának azon az apró pici pontjába, ahol a tű hegyes vége átszúrja a bőrét. Hiába a bájital, így is rettentő rossz érzés, nem is bírja ki máshogy, csak úgy, ha beszél, és mi más is juthatna eszébe, mint az előző, ehhez hasonló élménye, így arról kezd összeszedetlenül magyarázni.*
- Nem, nem bírom. *Nem rázza meg a fejét, pedig szeretné, de azt az utasítást kapta, hogy ne mocorogjon, ami lehet, hogy csak a karjára vonatkozott, de jobbnak látja, ha semmilyen felesleges mozdulatot nem tesz.
Ami magát a fájdalmat illeti, ha jól bírná, ahogy a test ilyen formában jelzi a bajt, talán nem is okozna direkt sérüléseket saját magának, hiszen akkor az érzés nem lenne elég erőteljes ahhoz, hogy el tudja nyomni a zajt és a világ minden problémáját. Így jó ez, ahogy van. Mindenhez hozzá lehet szokni, még a rosszhoz is, ha az folyamatosan jelen van. Az emberi elme furcsán működik, főleg, ha az annyira sérült, mint a feketeségé. Ha valami folyamatosan jelen van, akkor egy idő után a test és a lélek alkalmazkodik hozzá, és inkább már a hiányát érzi meg, mintsem a jelenlétét. Éppen ez lehet a magyarázat arra is, hogy bár a fájdalom nem szűnik, viszont a lány hangja elcsendesedik. Az egymást követő, folyamatos ingereket, melyek végigfutnak az egész karján, olyannak érzi, mintha egyek lennének a szívverésével, és egy óramű ingájának pontos, kattogó hangját imitálva jeleznék, hogy az idő nem állt meg, bármi történjék is, az megy tovább. Az idő nem áll meg, s így a sötétség is egyre inkább magával ragadja. Látszik is, ahogy egyre feljebb kúszik a karján, de úgy érzi, mintha nem is Ril csinálná, hanem valami nála sokkal hatalmasabb erő tenné ezt vele.
Az elképzelt párhuzamot csak még jobban erősíti, hogy akárhányszor szünetet kér azért, hogy nyújtózkodjon, igyon egyet vagy mosdóba menjen, megszűnik a fájdalom, és addig a sötétség sem terjed tovább, mert az idő is megáll.
Az utolsó pár órában azonban már nem kér több pihenőt, belefeledkezik az érzésbe, és még félig elaludni is képes a székben. Ril hangjára és a szűnni kezdő fájdalomra kapja fel végül a fejét valamikor a hajnali órákban. Álmos tekintettel néz végig a lányon, majd a művén, forgatja a kezét egy rövid ideig, majd mikor felfogja, hogy amit a jobb karján lát végighúzódni, az valóban a képzeleteiben élő kép életre kelt mása. Minden álom elillan a szeméből, csak a meglepettség, ijedtség és az elégedettség furcsa egyvelege látszik az arcán.*
- Azt hiszem Ril… hogy te a démonok küldöttje vagy. Senki sem tudná ezt ilyen tökéletesre megcsinálni, csak olyasvalaki, aki maga is jól ismeri az árnyakat. Hálás vagyok neked. *Most nem viccel, nem hülyeséget beszél, halál komolyan gondolja a véleményét. Ő valódinak látja azokat az árnyakat.
Összeszedi magát és feláll a székről, a hátizsákjához lépked, hogy egy újabb zöld löttyöt keressen belőle elő, amivel egycsapásra meg tudja oldani, hogy ne legyen gondja a sebek kezelésével.*
- Jó érzés volt, ahogy csináltad. Fájt, de jó volt, tényleg. *Teszi hozzá az elmondottakhoz, miután lehúzta az üvegcse tartalmát, s közben az ablakon bámul kifelé azon tűnődve, hogy egyáltalán van-e még értelme aludniuk.*
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második és harmadik fokozatú sebesüléseket.
5202. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-21 09:22:25
Üzenet elküldve: 2024-11-21 09:22:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Jáde és acél//
*Az Úrnő kegyes hozzá, és gyengéden nyúl a szárnyához. Ezért hálát érez, hiszen nem csontokkal merevített és húsos bőrrel bevont szárnya van mint egy csirkének vagy varjúnak; hanem vékony, hártya-szerű, helyenként szinte áttetsző.*
- Igen, Úrnő. *-válaszol bólintva-* De ott csak halványan. A szárnyszegély érzékenyebb.
*Tekintete a zöld szemeket keresi, mosolya szinte bocsánatkérő lesz.*
- Ahogy az Úrnő érintett, ott legjobban csak a fájdalmat érzem, ha a hártya átszakad. *-apró vallomás, nem is árul el vele túl sokat talán. Ritkán, de tényleg előfordult már ilyen. Szerencsére szépen, és túlzottan látható hegesedés nélkül gyógyult meg a hártyavékony bőr.
Amíg az Úrnő is bort tölt, addig ő az ágy fölé hajolva masszírozza az Úr hátát. Hüvelykujjainak hegyei tévedhetetlenül találják meg az erős izmok keményebb pontjait, és -mivel jól tudja mit csinál- nem is kell nagy erő az ügyesség mellé, hogy az apró görcsöket feloldja. Érzi tenyerei alatt a test lazaságát, és elégedettséggel vegyes boldogságot érez emiatt. Ezek szerint, gondolja, az Úr elégedett azzal, ahogy kedveskedik neki. Az Úrnő ajánlatát hallva mosolya egy pillanatra szélesebbé válik, kék szemei az Úrnő felé villannak egy szusszanásnyi időre, majd folytatja a serkentő-ajzó hatású olajak bőrbe masszírozását.*
- Mindenhonnan és sehonnan, Úrnő. *-válaszol lágy hangon a neki feltett kérdésre, arcát a gyönyörű nő felé fordítva-* A szüleim városról városról vándorolnak, művészek. Büszke vagyok rá, hogy én is, mondhatni, művész vagyok. Még ha más téren is.
*A szavak nélküli utasításnak engedelmeskedve felegyenesedik az Úr hátáról, és megáll az ágy mellett. Nem ellenkezik amikor az álla alá nyúlnak, kíváncsian néz fel a férfi arcába. Kíváncsi hogy mit kívánnak tőle, kíváncsi, hogy mivel szolgálhatja az Úr és Úrnő örömét a legjobban.*
- Szeretnék. *-válaszolja egyszerűen, és a durvasághoz szokott kéz érintésétől magát nem zavartatva halványan elmosolyodik. Ahogy az Úr a nyakában lógó láncot vizsgálja, keze egy pillanatra hozzáér mellkasához, és ettől a szárnyvégei aprót rezzennek.
A szorítás aztán erősebb lesz, ahogy az Úr irányítja. Most sem ellenkezik, csupán halk, szusszanásra emlékeztető hanggal fújja ki a levegőt. Tudja, hogy vannak akik ehhez vannak szokva: ahhoz, hogy uralkodjanak más felett, hogy erősek és keményen nyúlnak a dolgokhoz.*
- N'm, Ur'm. *-válaszolja a kérdésre nehezen mozgó állkapoccsal, még mindig az Úr erőteljes keze által irányítva. Szárnyai újra megrezzennek. Nem a fájdalomtól, hanem sokkal inkább az izgalomtól. Izgul amiatt, hogy az Úrnő kedvére tegyen, és izgul amiatt, hogy az Úr kedvére tegyen. Csupán a szemeit tudja most mozgatni, így azokat az Úr arca felé fordítja, úgy próbálja meg feltenni következő kérdését.-* Mit kív'n, Ur'm?
*Az Úrnő kegyes hozzá, és gyengéden nyúl a szárnyához. Ezért hálát érez, hiszen nem csontokkal merevített és húsos bőrrel bevont szárnya van mint egy csirkének vagy varjúnak; hanem vékony, hártya-szerű, helyenként szinte áttetsző.*
- Igen, Úrnő. *-válaszol bólintva-* De ott csak halványan. A szárnyszegély érzékenyebb.
*Tekintete a zöld szemeket keresi, mosolya szinte bocsánatkérő lesz.*
- Ahogy az Úrnő érintett, ott legjobban csak a fájdalmat érzem, ha a hártya átszakad. *-apró vallomás, nem is árul el vele túl sokat talán. Ritkán, de tényleg előfordult már ilyen. Szerencsére szépen, és túlzottan látható hegesedés nélkül gyógyult meg a hártyavékony bőr.
Amíg az Úrnő is bort tölt, addig ő az ágy fölé hajolva masszírozza az Úr hátát. Hüvelykujjainak hegyei tévedhetetlenül találják meg az erős izmok keményebb pontjait, és -mivel jól tudja mit csinál- nem is kell nagy erő az ügyesség mellé, hogy az apró görcsöket feloldja. Érzi tenyerei alatt a test lazaságát, és elégedettséggel vegyes boldogságot érez emiatt. Ezek szerint, gondolja, az Úr elégedett azzal, ahogy kedveskedik neki. Az Úrnő ajánlatát hallva mosolya egy pillanatra szélesebbé válik, kék szemei az Úrnő felé villannak egy szusszanásnyi időre, majd folytatja a serkentő-ajzó hatású olajak bőrbe masszírozását.*
- Mindenhonnan és sehonnan, Úrnő. *-válaszol lágy hangon a neki feltett kérdésre, arcát a gyönyörű nő felé fordítva-* A szüleim városról városról vándorolnak, művészek. Büszke vagyok rá, hogy én is, mondhatni, művész vagyok. Még ha más téren is.
*A szavak nélküli utasításnak engedelmeskedve felegyenesedik az Úr hátáról, és megáll az ágy mellett. Nem ellenkezik amikor az álla alá nyúlnak, kíváncsian néz fel a férfi arcába. Kíváncsi hogy mit kívánnak tőle, kíváncsi, hogy mivel szolgálhatja az Úr és Úrnő örömét a legjobban.*
- Szeretnék. *-válaszolja egyszerűen, és a durvasághoz szokott kéz érintésétől magát nem zavartatva halványan elmosolyodik. Ahogy az Úr a nyakában lógó láncot vizsgálja, keze egy pillanatra hozzáér mellkasához, és ettől a szárnyvégei aprót rezzennek.
A szorítás aztán erősebb lesz, ahogy az Úr irányítja. Most sem ellenkezik, csupán halk, szusszanásra emlékeztető hanggal fújja ki a levegőt. Tudja, hogy vannak akik ehhez vannak szokva: ahhoz, hogy uralkodjanak más felett, hogy erősek és keményen nyúlnak a dolgokhoz.*
- N'm, Ur'm. *-válaszolja a kérdésre nehezen mozgó állkapoccsal, még mindig az Úr erőteljes keze által irányítva. Szárnyai újra megrezzennek. Nem a fájdalomtól, hanem sokkal inkább az izgalomtól. Izgul amiatt, hogy az Úrnő kedvére tegyen, és izgul amiatt, hogy az Úr kedvére tegyen. Csupán a szemeit tudja most mozgatni, így azokat az Úr arca felé fordítja, úgy próbálja meg feltenni következő kérdését.-* Mit kív'n, Ur'm?
5201. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-20 20:09:55
Üzenet elküldve: 2024-11-20 20:09:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Jáde és acél//
*Hallja Relael lépteit, a folyó bor hangját, s szívesen a megkapó látvány felé is fordulna, ha nem akadályozna benne a puha selyempárna, amibe épp az arcát fúrja. A tündér valóban nem viccelt; az erejét ügyességre cserélte, az apró ujjak pedig tökéletesen illeszkednek a porcikái alá. Nem az a hátfájós típus, de az erdőmélyi túrán történt cipekedés következtében sajgó izmai hálásak a hozzáértő érintésnek.
A kellemes nyugalomból Relael szavaira ocsúdik. Halkan felgöcög a hallottakra. Szinte látja maga előtt az elf kéjes mosolyát.*
-Azt meghiszem. *Feleli meg a felajánlást, miközben egy csettintéssel leparancsolja hátáról a tündérfiút.
Feltápászkodik az ágyról, hogy végre valahára összeakassza tekintetét az elfével. Pontosan az a mosoly játszik az amúgy bájos arcon, mint ahogy azt elképzelte. Elkalandozik tekintete az finom combokon és a bőséges kebleken, de végül csak a tündér felé fordul. Ha Caladir hagyja, megragadja állát, hogy felfelé szegezhesse a kéklő tekintetet. Hüvelykujjával kedvtelve simít végig a szőrtelen arcon. Érintése érdes, ahogy az egy hozzá hasonló férfitól elvárható.*
-Mit gondolsz, tündérke? Szeretnél a kedvünkre tenni? *Szavai kíméletlen cseppennek a a tündér fülébe, miközben szabad kezével szórakozottan vizsgálja meg a tündér nyakában lógó, aranyláncos medált. Nem csupán külleme kellemesen feminim az ifjoncnak, de kellően alázatos is. Határozottabban markolja Caladir állkapcsát, hogy ezúttal Relael felé küldje a csillogó, kék szempárt.*
-Tetszik neked? Nem akarunk csalódást okozni neki, igaz? *Duruzsolja. Wegtorenben, a mámoros ünnepségek alatt a harcosok nem igazán válogattak; pedig volt miből. A Tűz Városában hatalmas keletje van a bordélyoknak, azonban sokkal szebb szavuk volt ezekre az intézményekre, mint a Nagy Választóhegység ezen oldalán: szeráj. Akadt ott mindenféle és fajta szerzet, s nem csupán a népes rabszolgaság tette ezeket az ünnepségeket felejthetetlenné. Noha ő mindig is a gyengébbik nemhez vonzódott, nem csinált belőle problémát, ha egy-egy finomabb küllemű hím jutott ki éppen osztályrészül. Az effajta mulatságok alatt gyakorta körbejártak a kurtizánok, a változatosság pedig megrészegíti az embert.*
*Hallja Relael lépteit, a folyó bor hangját, s szívesen a megkapó látvány felé is fordulna, ha nem akadályozna benne a puha selyempárna, amibe épp az arcát fúrja. A tündér valóban nem viccelt; az erejét ügyességre cserélte, az apró ujjak pedig tökéletesen illeszkednek a porcikái alá. Nem az a hátfájós típus, de az erdőmélyi túrán történt cipekedés következtében sajgó izmai hálásak a hozzáértő érintésnek.
A kellemes nyugalomból Relael szavaira ocsúdik. Halkan felgöcög a hallottakra. Szinte látja maga előtt az elf kéjes mosolyát.*
-Azt meghiszem. *Feleli meg a felajánlást, miközben egy csettintéssel leparancsolja hátáról a tündérfiút.
Feltápászkodik az ágyról, hogy végre valahára összeakassza tekintetét az elfével. Pontosan az a mosoly játszik az amúgy bájos arcon, mint ahogy azt elképzelte. Elkalandozik tekintete az finom combokon és a bőséges kebleken, de végül csak a tündér felé fordul. Ha Caladir hagyja, megragadja állát, hogy felfelé szegezhesse a kéklő tekintetet. Hüvelykujjával kedvtelve simít végig a szőrtelen arcon. Érintése érdes, ahogy az egy hozzá hasonló férfitól elvárható.*
-Mit gondolsz, tündérke? Szeretnél a kedvünkre tenni? *Szavai kíméletlen cseppennek a a tündér fülébe, miközben szabad kezével szórakozottan vizsgálja meg a tündér nyakában lógó, aranyláncos medált. Nem csupán külleme kellemesen feminim az ifjoncnak, de kellően alázatos is. Határozottabban markolja Caladir állkapcsát, hogy ezúttal Relael felé küldje a csillogó, kék szempárt.*
-Tetszik neked? Nem akarunk csalódást okozni neki, igaz? *Duruzsolja. Wegtorenben, a mámoros ünnepségek alatt a harcosok nem igazán válogattak; pedig volt miből. A Tűz Városában hatalmas keletje van a bordélyoknak, azonban sokkal szebb szavuk volt ezekre az intézményekre, mint a Nagy Választóhegység ezen oldalán: szeráj. Akadt ott mindenféle és fajta szerzet, s nem csupán a népes rabszolgaság tette ezeket az ünnepségeket felejthetetlenné. Noha ő mindig is a gyengébbik nemhez vonzódott, nem csinált belőle problémát, ha egy-egy finomabb küllemű hím jutott ki éppen osztályrészül. Az effajta mulatságok alatt gyakorta körbejártak a kurtizánok, a változatosság pedig megrészegíti az embert.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5204-5223