Külső területek - Szántóföldek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Erdőszéli tisztás (új) Arthenior közelében (új) | Szántóföldek | Tharg birtokok (új) Füves puszta (új) Kikötői erdőség (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 211 (4201. - 4220. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4704-4723
4220. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-15 20:16:11
Üzenet elküldve: 2024-05-15 20:16:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Nem figyeli, s ezért nem látja a nő meglágyuló vonásait. Ezúttal is, mint az erdőben, mintha csak az árnyéka lenne az elf; néma, mozdulatlan amíg ő maga is az, és észrevétlen, hacsak nem keresi őt kifejezetten. Valószínűleg ez az oka, hogy nem tolakodó a jelenléte, még ha közvetlenül mellette áll is a másik, képes elfeledkezni róla, és a maga világában létezni. Nem gondolkozik rajta, de valójában ritka, hogy bárki mellett képes legyen ennyire fesztelenül önmaga lenni, s főleg ilyen hosszan. Egyelőre azonban másfelé terelődik a figyelme, a tájat bámulva, ám a préda, ahogy lenni szokott, nem onnan érkezik, ahonnan várnák.
A nő valószínűleg előbb hallotta vagy látta a közeledő állatot, mert mire ő maga felnéz, az ujjai már a dobókéseit kutatják az övén. Türelmesen, a megszokott mozdulatlansággal nézi az útra sétáló nyulat. Nincsen benne nyugtalan feszültség, csak a vadászattal együtt járó, bőrön vibráló izgalom, melyet azonban képes tanult, hűvös távolságtartással kezelni. Az elfre vetett pillantására, és a szótlan kérdésére egy bólintás a válasz. Még egy darabig a nőt figyeli, ahogy az elfordul a nyúl felé, de mivel nem látja rajta sem idegesség jelét, ezért az ő tekintete is nyugodtan fordul tovább a hosszúfülű felé.
Bár átadta a lehetőséget, ugyanolyan figyelemmel kíséri a dobást, mintha maga engedett volna el egy nyilat. A nyulak könnyebben vadászhatók, mint a nagyobb vadak, abból a szempontból, hogy megdermednek a veszély érzetére, és általában már csak akkor mozdulnak, amikor túl késő. Nem egyszer ugrott el egy-egy már csak azután, hogy egy nyílvessző célt tévesztve, közvetlen mellette csapódott a földbe. De a hosszúéletűnek nincs szüksége a nyulaknak erre a beépített reflexére – nem vár sokat, mielőtt elhajítaná a csillagot és pontosan céloz.
Azonnal emelkedik a helyén, ahogy látja eldőlni a kis testet, hogy a magasabb szögből megbizonyosodjon róla, hogy nem rúgkapál-e tovább. A nő szavaira csupán a tekintetét fordítja felé, egy biccentéssel ismerve el a fogását. A büszkeség neki magának nem kenyere, de ennyi talán belefér, ha valaki jól ejt zsákmányt – gyorsan, pontosan, fölösleges szenvedés nélkül. Körbenéz a csendes szántón, miközben az elf a nyúlért indul. Elrakja a nyilat a tegezébe, mielőtt aztán maga is kilépne a napsütésre.
Lejjebb sétál az úton a másik után. A vigyorra, és a hozzá kapcsolt kérdésre nem reagál azonnal; egy magányos fa törzsének dönti az íját. Felegyenesedve nyúl a tegeze szíja után.*
- Tüzet tudsz gyújtani? *kérdezi a nő felé fordulva, kicsatolva a szíjat a mellkasa előtt.*
//Második szál//
*Nem figyeli, s ezért nem látja a nő meglágyuló vonásait. Ezúttal is, mint az erdőben, mintha csak az árnyéka lenne az elf; néma, mozdulatlan amíg ő maga is az, és észrevétlen, hacsak nem keresi őt kifejezetten. Valószínűleg ez az oka, hogy nem tolakodó a jelenléte, még ha közvetlenül mellette áll is a másik, képes elfeledkezni róla, és a maga világában létezni. Nem gondolkozik rajta, de valójában ritka, hogy bárki mellett képes legyen ennyire fesztelenül önmaga lenni, s főleg ilyen hosszan. Egyelőre azonban másfelé terelődik a figyelme, a tájat bámulva, ám a préda, ahogy lenni szokott, nem onnan érkezik, ahonnan várnák.
A nő valószínűleg előbb hallotta vagy látta a közeledő állatot, mert mire ő maga felnéz, az ujjai már a dobókéseit kutatják az övén. Türelmesen, a megszokott mozdulatlansággal nézi az útra sétáló nyulat. Nincsen benne nyugtalan feszültség, csak a vadászattal együtt járó, bőrön vibráló izgalom, melyet azonban képes tanult, hűvös távolságtartással kezelni. Az elfre vetett pillantására, és a szótlan kérdésére egy bólintás a válasz. Még egy darabig a nőt figyeli, ahogy az elfordul a nyúl felé, de mivel nem látja rajta sem idegesség jelét, ezért az ő tekintete is nyugodtan fordul tovább a hosszúfülű felé.
Bár átadta a lehetőséget, ugyanolyan figyelemmel kíséri a dobást, mintha maga engedett volna el egy nyilat. A nyulak könnyebben vadászhatók, mint a nagyobb vadak, abból a szempontból, hogy megdermednek a veszély érzetére, és általában már csak akkor mozdulnak, amikor túl késő. Nem egyszer ugrott el egy-egy már csak azután, hogy egy nyílvessző célt tévesztve, közvetlen mellette csapódott a földbe. De a hosszúéletűnek nincs szüksége a nyulaknak erre a beépített reflexére – nem vár sokat, mielőtt elhajítaná a csillagot és pontosan céloz.
Azonnal emelkedik a helyén, ahogy látja eldőlni a kis testet, hogy a magasabb szögből megbizonyosodjon róla, hogy nem rúgkapál-e tovább. A nő szavaira csupán a tekintetét fordítja felé, egy biccentéssel ismerve el a fogását. A büszkeség neki magának nem kenyere, de ennyi talán belefér, ha valaki jól ejt zsákmányt – gyorsan, pontosan, fölösleges szenvedés nélkül. Körbenéz a csendes szántón, miközben az elf a nyúlért indul. Elrakja a nyilat a tegezébe, mielőtt aztán maga is kilépne a napsütésre.
Lejjebb sétál az úton a másik után. A vigyorra, és a hozzá kapcsolt kérdésre nem reagál azonnal; egy magányos fa törzsének dönti az íját. Felegyenesedve nyúl a tegeze szíja után.*
- Tüzet tudsz gyújtani? *kérdezi a nő felé fordulva, kicsatolva a szíjat a mellkasa előtt.*
4219. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-15 12:29:42
Üzenet elküldve: 2024-05-15 12:29:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Már réges-rég nem próbálkozott azzal, hogy kitalálja mások gondolatait. Ha szinte eggyé válik mással, akkor sokkal könnyebb, hisz nem találgatni kell, hanem jóformán érzi. Ehhez sok idő kell, s bár érdekes művelet ez, most még csak igazi szüksége sincs rá. Most mindössze a megszokás és a kíváncsiság hajtja, na meg az a már nem titkolt tény, hogy a félvér hasonlít valakire, aki neki kedves volt. Vele ugyan több szót váltott, de így a jó, nem veszi el az idilli érzést tőle. Pontosan ezért, csak a mozdulatai érdeklik, nem az, ami belül zajlik. Az még várathat magára. Pedig mindketten épp itt találják meg a lelküket elcsendesítő békességet. Ril-ben egészen újkeletű, hogy átadja magát, s még némi örömöt is érez, ha tudná hogyan kell, meg is osztaná ezt útitársával. A maga kedvéért még sosem beszélt hasonlóról sem.
Lassan rájön, hogy nem olyan neszt figyel a Kyr, ami már ott motoszkál, mindössze várja, hogy megjelenen. Így hát van ideje egy kicsit eggyé válni az egész környezettel, megérezni arcának bőrén az első igazán meleg sugarat, odafigyelni a légzésére és minden ingerre, ami ebből a csodából származik. Szinte kiül rá a nyugalom. Eddigi szoborszerű vonásai épp annyira enyhülnek meg, hogy tisztán látható legyen, hogy most jól érzi magát a természet adományaitól. De ezek a vonások hamar változnak, amint újra motoszkálás halk zaja kúszik bele fülkagylójába, s a lágy surrogás készteti arra, hogy karjait szétfonja melle elől, s egyik csillagához nyúljon ujjaival. Kisvártatva kirajzolódik a kis test.
A szürke tekintet engedélyt ad neki, így egy bólintás után, teljes egészében a szőrös kis fülesre koncentrál. Sok ideje nem lehet rá, nem is vesztegeti, de nem rest áldozni egy hálás gondolattal a még élőnek. Beissza a szőrének irányvonalát, a színeket, a hallgatódzó füleket, amik mit sem sejtenek a jövőről. Nem súg neki senki. A két kis gombszemet figyeli, ami még éhesen csillan az előtte hajlongó fűféle látványától. Csak ők ketten tudják, hogy ki fog belőle hunyni az a fény.
Lassú mozdulattal, nem feltűnést keltve emeli kezét dobásra, majd hirtelen és gyorsan, mégis mértani pontossággal hajítja el kicsiny, de erős fegyverét, melynek egyik éle a kis koponyába fúródik, éppen addig hatolva annak mélyére, míg meg nem állítja őt örökre a szaglászásban. Mereven áll, s figyeli az élettelenül elhulló jószágot. Ha nagyobb csönd lenne körülöttük, tán még azt is hallaná, hogy elhagyja a lélek.*
- A bogarak nem segítenek mindenkin.
* Haját hátra libbenti büszkén, mintha csak nagyvadat ejtett volna, pedig attól sokkal rosszabbat is képes volt már tenni. Indul is lágy lépteivel a zsákmányért, hátra tekintve a férfire, eleresztve felé egy vigyort.*
- Ha a kis életét nekünk lehelte ki, illő módon kéne elfogyasztani.
*Méri végig a férfit, hogy milyen ötlete támadhat erre. Kedve egészen jó lett az apró sikertől.*
//Második szál//
*Már réges-rég nem próbálkozott azzal, hogy kitalálja mások gondolatait. Ha szinte eggyé válik mással, akkor sokkal könnyebb, hisz nem találgatni kell, hanem jóformán érzi. Ehhez sok idő kell, s bár érdekes művelet ez, most még csak igazi szüksége sincs rá. Most mindössze a megszokás és a kíváncsiság hajtja, na meg az a már nem titkolt tény, hogy a félvér hasonlít valakire, aki neki kedves volt. Vele ugyan több szót váltott, de így a jó, nem veszi el az idilli érzést tőle. Pontosan ezért, csak a mozdulatai érdeklik, nem az, ami belül zajlik. Az még várathat magára. Pedig mindketten épp itt találják meg a lelküket elcsendesítő békességet. Ril-ben egészen újkeletű, hogy átadja magát, s még némi örömöt is érez, ha tudná hogyan kell, meg is osztaná ezt útitársával. A maga kedvéért még sosem beszélt hasonlóról sem.
Lassan rájön, hogy nem olyan neszt figyel a Kyr, ami már ott motoszkál, mindössze várja, hogy megjelenen. Így hát van ideje egy kicsit eggyé válni az egész környezettel, megérezni arcának bőrén az első igazán meleg sugarat, odafigyelni a légzésére és minden ingerre, ami ebből a csodából származik. Szinte kiül rá a nyugalom. Eddigi szoborszerű vonásai épp annyira enyhülnek meg, hogy tisztán látható legyen, hogy most jól érzi magát a természet adományaitól. De ezek a vonások hamar változnak, amint újra motoszkálás halk zaja kúszik bele fülkagylójába, s a lágy surrogás készteti arra, hogy karjait szétfonja melle elől, s egyik csillagához nyúljon ujjaival. Kisvártatva kirajzolódik a kis test.
A szürke tekintet engedélyt ad neki, így egy bólintás után, teljes egészében a szőrös kis fülesre koncentrál. Sok ideje nem lehet rá, nem is vesztegeti, de nem rest áldozni egy hálás gondolattal a még élőnek. Beissza a szőrének irányvonalát, a színeket, a hallgatódzó füleket, amik mit sem sejtenek a jövőről. Nem súg neki senki. A két kis gombszemet figyeli, ami még éhesen csillan az előtte hajlongó fűféle látványától. Csak ők ketten tudják, hogy ki fog belőle hunyni az a fény.
Lassú mozdulattal, nem feltűnést keltve emeli kezét dobásra, majd hirtelen és gyorsan, mégis mértani pontossággal hajítja el kicsiny, de erős fegyverét, melynek egyik éle a kis koponyába fúródik, éppen addig hatolva annak mélyére, míg meg nem állítja őt örökre a szaglászásban. Mereven áll, s figyeli az élettelenül elhulló jószágot. Ha nagyobb csönd lenne körülöttük, tán még azt is hallaná, hogy elhagyja a lélek.*
- A bogarak nem segítenek mindenkin.
* Haját hátra libbenti büszkén, mintha csak nagyvadat ejtett volna, pedig attól sokkal rosszabbat is képes volt már tenni. Indul is lágy lépteivel a zsákmányért, hátra tekintve a férfire, eleresztve felé egy vigyort.*
- Ha a kis életét nekünk lehelte ki, illő módon kéne elfogyasztani.
*Méri végig a férfit, hogy milyen ötlete támadhat erre. Kedve egészen jó lett az apró sikertől.*
4218. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-15 08:54:35
Üzenet elküldve: 2024-05-15 08:54:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Lepillant a bakancsra, ami mintegy magának követeli a földön fekvő csillagot. Egy pillanatig időzik a tekintete az elfen, ahogy az felveszi a fémet levelek közül, mielőtt aztán elfordulna tőle. Kivételesen segített volna lehajolni érte, azért is indult a bozótba dobott csillag után, hogy segítsen, de némán veszi csak tudomásul a másik mozdulatát.
Nem vár beleegyezést a kijelentése után. A látszattal ellentétben a többesszám nem jelent valójában semmit – ő a földek felé megy, mert tudja, hogy ott tud a legkönnyebben nyulat fogni, hogy a nő követi-e, vagy sem, az ezúttal is, ahogy eddig, teljes mértékben rá van hagyva. A magány nem feltétlenül jelenti, hogy nincs jobb dolga mint valakivel feltétlenül kitölteni azt, de ezt ha tudná sem akarná elmagyarázni. Nagyon kevesen értenék, s még azoknak a fele is megpróbálná meggyőzni az ellenkezőjéről. Mindig megpróbálják. Mivel azonban nem látja a másik mosolyát, és nem is hallja annak gondolatait, így a magáéiba veszve, szótlanul teszi meg a maradék utat.
Végigpillant a mezőn, ahogy a gazos földút szélére sétál, a térdére ereszkedve a fák alatt. Reggeli nyugalom ül a tájon, madárcsicsergés és illatos szél, még közel sem a déli, a nyár közeledtével egyre tikkasztóbb, nyomott csöndesség. Ha Ril megkérdezné, hogy mit lát, az igazat mondaná: semmit.
Talán a tagjaira telepvő fáradtság teszi, de egy pillanatra ismét beleveszik az őket körülvevő természetbe. A fák között járó szelet hallgatja, ami a mostanra megszáradt tincseivel játszik, s mindennél boldogabbá teszi, hogy a tekintete szabadon futhat a tájon, anélkül, hogy emberekbe, vagy épített környezetbe ütközne. Minden mozgás érdekli, a leveleké, a magasabb gaz hullámzása, a felhők vonulása az égen, a meg-megrebbenő napfoltok a földön; a színek, az illatok. Sosem tudná megunni a világ bámulását. A nyúlvadászatnál unalmasabb elfoglaltságot keveset ismer, de nyugalmasabbat sem sokat. S talán, ha hallaná a nő gondolatait a megtalált nyugalomról, megejtene egy futó mosolyt.
Mozdulatlanul figyeli a tájat, olykor a fejét fordítva egy-egy kisebb nesz felé. Tudja, hogy hajnalban lett volna a legnagyobb esélyük egy nyúlra, amikor a szarvasokra is, vagy szürkületkor, de el lehet őket csípni néha nappal is, főleg a hideg hónapok utáni első napsütéses időkben. Mindennek tudatában, időérzékét vesztve, türelmesen hagyja dolgozni az érzékeit, de amikor az apródvad végül felbukkan, olyan csendben, észrevétlenül teszi, ahogyan csak egy zsákmányállat tud mozogni. A szeme sarkából veszi észre a mozgást, de az elf fülé ha élesebb, előbb is kiszúrhatja a fűben, fák közül közeledő kistestűt, mint ahogy az végül teljes valójában kilép a napsütésre az erdősáv takarásából, valamivel lejjebb az úton. Mindig meglepi, milyen meseszerű és valótlan érzés, amikor egy hosszú várakozás után felbukkan egy vad.
Mivel azonban nő van közelebb hozzá, és magának fel is kellene állnia a lövéshez, ezért nem mozdul, csupán a tekintetével figyeli az út közepére lassan kiugráló nyulat. A hosszúéletűre néz maga mellett. Ha ő is észrevette az állatot, akkor az állával bök csak felé, néma kérdéssel a mozdulatában: akarod te?*
//Második szál//
*Lepillant a bakancsra, ami mintegy magának követeli a földön fekvő csillagot. Egy pillanatig időzik a tekintete az elfen, ahogy az felveszi a fémet levelek közül, mielőtt aztán elfordulna tőle. Kivételesen segített volna lehajolni érte, azért is indult a bozótba dobott csillag után, hogy segítsen, de némán veszi csak tudomásul a másik mozdulatát.
Nem vár beleegyezést a kijelentése után. A látszattal ellentétben a többesszám nem jelent valójában semmit – ő a földek felé megy, mert tudja, hogy ott tud a legkönnyebben nyulat fogni, hogy a nő követi-e, vagy sem, az ezúttal is, ahogy eddig, teljes mértékben rá van hagyva. A magány nem feltétlenül jelenti, hogy nincs jobb dolga mint valakivel feltétlenül kitölteni azt, de ezt ha tudná sem akarná elmagyarázni. Nagyon kevesen értenék, s még azoknak a fele is megpróbálná meggyőzni az ellenkezőjéről. Mindig megpróbálják. Mivel azonban nem látja a másik mosolyát, és nem is hallja annak gondolatait, így a magáéiba veszve, szótlanul teszi meg a maradék utat.
Végigpillant a mezőn, ahogy a gazos földút szélére sétál, a térdére ereszkedve a fák alatt. Reggeli nyugalom ül a tájon, madárcsicsergés és illatos szél, még közel sem a déli, a nyár közeledtével egyre tikkasztóbb, nyomott csöndesség. Ha Ril megkérdezné, hogy mit lát, az igazat mondaná: semmit.
Talán a tagjaira telepvő fáradtság teszi, de egy pillanatra ismét beleveszik az őket körülvevő természetbe. A fák között járó szelet hallgatja, ami a mostanra megszáradt tincseivel játszik, s mindennél boldogabbá teszi, hogy a tekintete szabadon futhat a tájon, anélkül, hogy emberekbe, vagy épített környezetbe ütközne. Minden mozgás érdekli, a leveleké, a magasabb gaz hullámzása, a felhők vonulása az égen, a meg-megrebbenő napfoltok a földön; a színek, az illatok. Sosem tudná megunni a világ bámulását. A nyúlvadászatnál unalmasabb elfoglaltságot keveset ismer, de nyugalmasabbat sem sokat. S talán, ha hallaná a nő gondolatait a megtalált nyugalomról, megejtene egy futó mosolyt.
Mozdulatlanul figyeli a tájat, olykor a fejét fordítva egy-egy kisebb nesz felé. Tudja, hogy hajnalban lett volna a legnagyobb esélyük egy nyúlra, amikor a szarvasokra is, vagy szürkületkor, de el lehet őket csípni néha nappal is, főleg a hideg hónapok utáni első napsütéses időkben. Mindennek tudatában, időérzékét vesztve, türelmesen hagyja dolgozni az érzékeit, de amikor az apródvad végül felbukkan, olyan csendben, észrevétlenül teszi, ahogyan csak egy zsákmányállat tud mozogni. A szeme sarkából veszi észre a mozgást, de az elf fülé ha élesebb, előbb is kiszúrhatja a fűben, fák közül közeledő kistestűt, mint ahogy az végül teljes valójában kilép a napsütésre az erdősáv takarásából, valamivel lejjebb az úton. Mindig meglepi, milyen meseszerű és valótlan érzés, amikor egy hosszú várakozás után felbukkan egy vad.
Mivel azonban nő van közelebb hozzá, és magának fel is kellene állnia a lövéshez, ezért nem mozdul, csupán a tekintetével figyeli az út közepére lassan kiugráló nyulat. A hosszúéletűre néz maga mellett. Ha ő is észrevette az állatot, akkor az állával bök csak felé, néma kérdéssel a mozdulatában: akarod te?*
4217. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-14 17:17:30
Üzenet elküldve: 2024-05-14 17:17:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Úgy fest bármily idegennek is tűnik a helyzet, az összehangoltságuk úgy öleli körbe őket, mintha hatok óta egy légtérben mozognának. Persze ez valószínű, csak az elf nő fejében zajlik így. Nem kell minden rezzenést látnia, most ugyan az az érzés keríti hatalmába, mint mikor árnyékaként követte a léptek nyomát, hogy felvehesse a férfi ritmusát. Minden a másodperc töredéke alatt zajlik le, neki mégis lassított felvétel az a röpke kis idő, ahogy a csillag eléri a kívánt célját, a másik pedig mozdulna, de felismerve a helyzetet, nem lő. Pontosan érzi, hogyha az a kisállat nyúl formájában ugrott volna elő, akkor most meglenne az áhított reggeli. Vagy korai ebéd. Az ösztönei és gyorsasága lehengerli, mégis szemeit forgatva veszi tudomásul, hogy a nesz, ami reménnyel kecsegetett, nem rejtett mást, mint egy mókust. ~Rohadt lompos farkú patkány.~ Suhan át a gondolat, majd megenyhül, hisz nem örült volna, ha a nyílhegy felnyársalja az igazából egészen aranyos jószágot, aki most megmenekülve a rászabott ítélettől újra élvezheti a fák lombjainak óvó takarását.
Rajta látszik némi csalódottság, mikor Kyr-re tekint, de hamar visszakeményedik a megszokott kőszoborrá. A másik hideg hangja is hozzásegíti mindehhez. *
- Jó.
*Nézi a már szinte jól ismert mozdulatot, ahogy a tegez elnyeli a másik fegyverét. A csillag után indulnak, de amint megcsillan a halovány sugártól ő bakancsával rálép, mintha csak nem akarná, hogy a félvér vegye azt fel. Persze nem hinné, hogy lehajolna neki segítségül. Ő teszi hát meg és süllyeszti vissza annak helyére.
Újra vissza kell helyezkedni a néhány perccel ezelőtti állapotba. Nem türelmetlen, mintha bármennyi időt rááldozna erre, de felötlik benne, hogy az ismeretlen társa nem biztos, hogy így van ezzel. A halvány mosolya, amit nem is figyel meg a földet bámuló, sejteti, hogy ez cseppet sem érdekli. Túl magányosnak tűnik, hogy jobb dolga legyen, mint Rillel töltse a szótlan órákat.
Újabb helyszín, szívében pedig újabb ismeretlen nyugalom, ahogy végigtekint a táblán játszadozó meleg fényeken. Nem hitte volna, hogy a természetben találja meg a nyugalom éppen akkor, amikor valami kis jószág életét tervezik elvenni.
Kyr féltérdre ereszkedik, mire ő csak kérdően tekint le rá, nem mintha amaz láthatná szemeiben az érdeklődést, mert újra valamire figyel. Ril nem hall neszt, de résen van, s újra kezébe kerül a csillag, hogy azonnal cselekedhessen, ha végül ráeszmél, mit is szagolt ki a társa. *
//Második szál//
*Úgy fest bármily idegennek is tűnik a helyzet, az összehangoltságuk úgy öleli körbe őket, mintha hatok óta egy légtérben mozognának. Persze ez valószínű, csak az elf nő fejében zajlik így. Nem kell minden rezzenést látnia, most ugyan az az érzés keríti hatalmába, mint mikor árnyékaként követte a léptek nyomát, hogy felvehesse a férfi ritmusát. Minden a másodperc töredéke alatt zajlik le, neki mégis lassított felvétel az a röpke kis idő, ahogy a csillag eléri a kívánt célját, a másik pedig mozdulna, de felismerve a helyzetet, nem lő. Pontosan érzi, hogyha az a kisállat nyúl formájában ugrott volna elő, akkor most meglenne az áhított reggeli. Vagy korai ebéd. Az ösztönei és gyorsasága lehengerli, mégis szemeit forgatva veszi tudomásul, hogy a nesz, ami reménnyel kecsegetett, nem rejtett mást, mint egy mókust. ~Rohadt lompos farkú patkány.~ Suhan át a gondolat, majd megenyhül, hisz nem örült volna, ha a nyílhegy felnyársalja az igazából egészen aranyos jószágot, aki most megmenekülve a rászabott ítélettől újra élvezheti a fák lombjainak óvó takarását.
Rajta látszik némi csalódottság, mikor Kyr-re tekint, de hamar visszakeményedik a megszokott kőszoborrá. A másik hideg hangja is hozzásegíti mindehhez. *
- Jó.
*Nézi a már szinte jól ismert mozdulatot, ahogy a tegez elnyeli a másik fegyverét. A csillag után indulnak, de amint megcsillan a halovány sugártól ő bakancsával rálép, mintha csak nem akarná, hogy a félvér vegye azt fel. Persze nem hinné, hogy lehajolna neki segítségül. Ő teszi hát meg és süllyeszti vissza annak helyére.
Újra vissza kell helyezkedni a néhány perccel ezelőtti állapotba. Nem türelmetlen, mintha bármennyi időt rááldozna erre, de felötlik benne, hogy az ismeretlen társa nem biztos, hogy így van ezzel. A halvány mosolya, amit nem is figyel meg a földet bámuló, sejteti, hogy ez cseppet sem érdekli. Túl magányosnak tűnik, hogy jobb dolga legyen, mint Rillel töltse a szótlan órákat.
Újabb helyszín, szívében pedig újabb ismeretlen nyugalom, ahogy végigtekint a táblán játszadozó meleg fényeken. Nem hitte volna, hogy a természetben találja meg a nyugalom éppen akkor, amikor valami kis jószág életét tervezik elvenni.
Kyr féltérdre ereszkedik, mire ő csak kérdően tekint le rá, nem mintha amaz láthatná szemeiben az érdeklődést, mert újra valamire figyel. Ril nem hall neszt, de résen van, s újra kezébe kerül a csillag, hogy azonnal cselekedhessen, ha végül ráeszmél, mit is szagolt ki a társa. *
4216. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-13 20:33:18
Üzenet elküldve: 2024-05-13 20:33:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Ha őt kérdeznék, a nő nem tudja elég gyorsan elvenni a kezét. A váratlan érintés nyomán felcsapó haragját azonban az összefeszült állkapcsa alá szorítja, ahogy megérti az elf jelzését. A kialakuló helyzet ismerőssége pedig azonnal feléleszti benne a vadászösztönt, ami elnyomja a gondolatai maradékát, és a bozótosra szűkíti a látóterét. Várakozik egy darabig, hátha magától kimozdul a rejtekéből a zaj forrása, mielőtt az állával intene a nőnek, hogy ugrassza ki onnan az ott motozó, feltehetőleg valamilyen kisebb testű állatot. A szótlan intése pedig magyarázat nélkül is értő fülekre talál. Egyetlen mozdulattal húzza ki az íjat, az állkapocscsontjához simítva a hüvelykujját. Kővé kötnek az izmok a gerince mentén. Beszívja a levegőt.
Tűpontosan látja a bozótba repülő csillag nyomán előugró állatot.
Mókus. A legtisztább formában futnak át az agyán a gondolatok, ahogy meglátja a szürkés kis rágcsálót kirohanni a bozót alól. A nyílhegyek, amik most nála vannak, használhatatlanná roncsolnák az apró testet, ebből a távolságból végképp. Szilánkosra törné a csontokat, még a bundáját sem tudná megőrizni. Jól pedig biztosan nem laknának belőle, egyedül sem, nemhogy ketten. S bár van néhány töredéknyi másodperc, amikor tökéletes rálátása van az állatra, miközben derékból utána fordulva követi annak ugrándozó mozgását az avaron – mégsem lő. Kifújva a levegőt engedi vissza az ideget. A vadász legnehezebb leckéje megtanulni, hogy mikor nem kell, nem szabad elvenni egy életet. Maga elé engedve a fegyvert követi a tekintetével a mókust, ahogy felugrik egy közeli fára, csigavonalban kapaszkodva fel a törzsén, pillanatok alatt elveszve a levelek takarásában.
Másodszor is használatlanul süllyeszti vissza a nyilat a tegezébe.*
- A földekre megyünk.
*Közli szűkszavúan, a bozótos felé indulva a nő eldobott dobócsillaga után. Ha eddig lett volna valami nyoma bármiféle melegségnek a hangjában, az ezúttal csírájában sem fedezhető fel benne.
Kizárólag a lába előtti ösvényre figyelve, magába fordulva teszi meg a maradék utat a földekig.
Nem telik bele sok idő, amíg kiérnek aztán a sűrűből egy keskeny, földek között futó erdősávra. Itt már nappaliak a fények, az égen egyre magasabbra kúszó nap egyre élesebben vágja ki az árnyékokat a világból, ám a néhány fányi széles pagonyban még sincs olyan sötét, mint az erdő mélyén. Az erdősáv egyik oldalán egy használaton kívüli földút fut, közvetlen a fák vonala mellett, azon túl pedig egy apró, éppen csak a földből kilátszó palántákkal teli szántó terül el; a másik oldalán a már szárbaszökött búzán vet puha hullámokat a szél.
Féltérdre ereszkedik a napfényben fürdő, gazzal benőtt földút szélén, ugyanúgy a lombok árnyékában maradva, ahogy korábban a tisztáson. Néhány magányos fa áll csak az út túloldalán, valamivel lejjebb, meg egy öreg tölgy a mező közepén. Hunyorognia kell a hirtelen fényben, amíg megszokja a szeme. Körbenéz, de egyelőre nem mozdul semmi. Szótlanul nyúl át a válla fölött egy vessző után.*
//Második szál//
*Ha őt kérdeznék, a nő nem tudja elég gyorsan elvenni a kezét. A váratlan érintés nyomán felcsapó haragját azonban az összefeszült állkapcsa alá szorítja, ahogy megérti az elf jelzését. A kialakuló helyzet ismerőssége pedig azonnal feléleszti benne a vadászösztönt, ami elnyomja a gondolatai maradékát, és a bozótosra szűkíti a látóterét. Várakozik egy darabig, hátha magától kimozdul a rejtekéből a zaj forrása, mielőtt az állával intene a nőnek, hogy ugrassza ki onnan az ott motozó, feltehetőleg valamilyen kisebb testű állatot. A szótlan intése pedig magyarázat nélkül is értő fülekre talál. Egyetlen mozdulattal húzza ki az íjat, az állkapocscsontjához simítva a hüvelykujját. Kővé kötnek az izmok a gerince mentén. Beszívja a levegőt.
Tűpontosan látja a bozótba repülő csillag nyomán előugró állatot.
Mókus. A legtisztább formában futnak át az agyán a gondolatok, ahogy meglátja a szürkés kis rágcsálót kirohanni a bozót alól. A nyílhegyek, amik most nála vannak, használhatatlanná roncsolnák az apró testet, ebből a távolságból végképp. Szilánkosra törné a csontokat, még a bundáját sem tudná megőrizni. Jól pedig biztosan nem laknának belőle, egyedül sem, nemhogy ketten. S bár van néhány töredéknyi másodperc, amikor tökéletes rálátása van az állatra, miközben derékból utána fordulva követi annak ugrándozó mozgását az avaron – mégsem lő. Kifújva a levegőt engedi vissza az ideget. A vadász legnehezebb leckéje megtanulni, hogy mikor nem kell, nem szabad elvenni egy életet. Maga elé engedve a fegyvert követi a tekintetével a mókust, ahogy felugrik egy közeli fára, csigavonalban kapaszkodva fel a törzsén, pillanatok alatt elveszve a levelek takarásában.
Másodszor is használatlanul süllyeszti vissza a nyilat a tegezébe.*
- A földekre megyünk.
*Közli szűkszavúan, a bozótos felé indulva a nő eldobott dobócsillaga után. Ha eddig lett volna valami nyoma bármiféle melegségnek a hangjában, az ezúttal csírájában sem fedezhető fel benne.
Kizárólag a lába előtti ösvényre figyelve, magába fordulva teszi meg a maradék utat a földekig.
Nem telik bele sok idő, amíg kiérnek aztán a sűrűből egy keskeny, földek között futó erdősávra. Itt már nappaliak a fények, az égen egyre magasabbra kúszó nap egyre élesebben vágja ki az árnyékokat a világból, ám a néhány fányi széles pagonyban még sincs olyan sötét, mint az erdő mélyén. Az erdősáv egyik oldalán egy használaton kívüli földút fut, közvetlen a fák vonala mellett, azon túl pedig egy apró, éppen csak a földből kilátszó palántákkal teli szántó terül el; a másik oldalán a már szárbaszökött búzán vet puha hullámokat a szél.
Féltérdre ereszkedik a napfényben fürdő, gazzal benőtt földút szélén, ugyanúgy a lombok árnyékában maradva, ahogy korábban a tisztáson. Néhány magányos fa áll csak az út túloldalán, valamivel lejjebb, meg egy öreg tölgy a mező közepén. Hunyorognia kell a hirtelen fényben, amíg megszokja a szeme. Körbenéz, de egyelőre nem mozdul semmi. Szótlanul nyúl át a válla fölött egy vessző után.*
4215. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-12 23:04:25
Üzenet elküldve: 2024-05-12 23:04:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 72
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 72
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
*Kénytelen-kelletlen, de a szántóföldeken éjszakázik. Néhány lomért cserébe egy pajtában töltheti az éjt, a legkevésbé komfortos körülmények között. Meg kell hagyni, ezt is csak a lovai érdekében vállalta, ám a legkevésbé szentimentális okokból kifolyólag. Ha oda és vissza is kihajtaná azokat a szerencsétlen párákat, bizonyosan megdöglenének neki. Azt pedig mindenféleképp elakarja kerülni, hogy ebben a melegben neki egy lépést is meg kelljen tenni. Nem olyan fából faragták, de nem ám! Előbb törné el mindkét lábát saját kezűleg - már ha képes lenne ilyen műveletekre.*
4214. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-12 22:56:49
Üzenet elküldve: 2024-05-12 22:56:49
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 172
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 172
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Nagyon rég nem talpalt ennyit, és bizony kénytelen is megállapítani, ez egyáltalán nem neki való. Gyakran lesi az utakat, hátha valami kósza szekér épp a neki megfelelő irányba tart, de szinte minden kihalt, az errefelé tévedő kordék is csak a város felé tartanak.
Kis időre megáll pipázni, melynek meggyújtása most ezekben a fel-felkapdosó széllökésekben nem is olyan egyszerű. Mérgében egy ponton megfordul a fejében, hogy feléget pár gondosan összegöngyölt szalmabálát, de hát ugye ahhoz is ki kellene csikarnia egy nyamvadt szikrát. Az idegösszeroppanás határán azért sikerül meggyújtania a dohányt, ezzel pedig a falvak lakói, jószágai és földjei is épségben megmenekülnek haragos ámokfutásától. Hálátlan parasztok ezek, meg sem köszönik egy kósza konflissal.
Nem ez élete legélvezetesebb pipázása. Fürtjeit rendre a képébe űzi a szél, ahogy a füstöt is, a terjengős jószágszagról meg ne is beszéljünk. A habókos időjárástól nagyon úgy tűnik, a földművesek kevéssé riadnak vissza. Néhányuk így is kapál, vagy valami olyasmi, a wegtorenin pedig úrrá lesz a szánakozás. Nehezen fér a fejébe, hogy emberek szabad akaratukból ezt az életet választják, eljátszik a gondolattal, hogy valójában a falvakat és a földeket valami áthatolhatatlan varázsfal veszi körül, netán szerencsétleneket megbűvölték, azért vágynak ennyire a trágyaszedésre. Persze fogalma sincs, hogy létezik-e ilyen varázslat, a mágiához éppoly kevéssé ért, mint a földműveléshez.
Még a dohány elszívása előtt feladja, iszik egy korty vizet kulacsából, egy nőies köpetet még rittyent a fűbe, majd folytatja útját az erdőség felé.*
Kis időre megáll pipázni, melynek meggyújtása most ezekben a fel-felkapdosó széllökésekben nem is olyan egyszerű. Mérgében egy ponton megfordul a fejében, hogy feléget pár gondosan összegöngyölt szalmabálát, de hát ugye ahhoz is ki kellene csikarnia egy nyamvadt szikrát. Az idegösszeroppanás határán azért sikerül meggyújtania a dohányt, ezzel pedig a falvak lakói, jószágai és földjei is épségben megmenekülnek haragos ámokfutásától. Hálátlan parasztok ezek, meg sem köszönik egy kósza konflissal.
Nem ez élete legélvezetesebb pipázása. Fürtjeit rendre a képébe űzi a szél, ahogy a füstöt is, a terjengős jószágszagról meg ne is beszéljünk. A habókos időjárástól nagyon úgy tűnik, a földművesek kevéssé riadnak vissza. Néhányuk így is kapál, vagy valami olyasmi, a wegtorenin pedig úrrá lesz a szánakozás. Nehezen fér a fejébe, hogy emberek szabad akaratukból ezt az életet választják, eljátszik a gondolattal, hogy valójában a falvakat és a földeket valami áthatolhatatlan varázsfal veszi körül, netán szerencsétleneket megbűvölték, azért vágynak ennyire a trágyaszedésre. Persze fogalma sincs, hogy létezik-e ilyen varázslat, a mágiához éppoly kevéssé ért, mint a földműveléshez.
Még a dohány elszívása előtt feladja, iszik egy korty vizet kulacsából, egy nőies köpetet még rittyent a fűbe, majd folytatja útját az erdőség felé.*
4213. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-12 21:06:25
Üzenet elküldve: 2024-05-12 21:06:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Ha tudhatná, hogy milyen gondolatai vannak a másiknak, hogy mit és hogyan figyel meg, majd kapcsol össze az agyában, valószínűleg még büszke is lenne rá. Nem szokott hasonlót érezni, mert nem találkozott még hasonlóval, de így lenne. Az efféle gondolkodásmód messzebbre tud vezetni, még akkor is, ha lassabb a séta. Bár eléggé magányos út az ilyen. Ha valaha valakivel össze kívánna dolgozni, ilyet választana maga mellé, mert ezt ismeri. De ahhoz ki tudja mi kellene, hogy ezek ketten egymásra találhassanak annyira, hogy egyáltalán bármi is kiderülhessen?
Az út sokkal másabb, mint ami idefelé vezetett, de cseppet sem bánja. Most másak a rezgések, s ki tudja élvezni azt is, ami körülötte van. Nem fecsérel el már több gondolatot arra sem, hogy milyen Kyr, hiszen olyan csendben elvannak egymás közelében, hogy az már idilli. Legalábbis számára. Néha pontosan elég ennyi a beszédből.
Tenyere alatt megérzi a másik feltámadó haragját, de ez nem érinti meg különösebben. Nem kapja el a kezét, hanem olyan békésen veszi le róla, hogy ne hagyhasson terhes nyomot annak bőrén. Talán elraktározza, hogy ne tegyen még ilyen lágy mozdulatokat sem, mert összerezzenti, mint az őzet, még ha vissza is fogja magát. Majd gondolkodik ezen, amint nem kell odafigyelni a zsákmányra.
Mindenét átjárja most annak a varázsa, hogy a fűszálak közötti mozdulatot figyeli és annak dallamos zengését hallgatja. A lehetőség hangja ez, hogy amiért jött, valóra válhat. Nem nagy álom ugyan, de visszarepíti a múlt egyetlen kedves emlékéhez.
A szavak nélküli megértés most kiderül, hogy kettejük közé költözött-e. Végignézi a mozdulatot, szemei sarkából, ahogy az íj után nyúl a férfi, majd a hang irányába fordítja. Az állának sejtető mozdulatát már szinte látnia sem kell, Ril az alkalmas pillanatban cselekszik. Dobócsillaga előkerül öve rejtekéből, majd rárezonálva Kyr-re eldobja a kisállat irányába, hogy amaz beleugorhasson a biztos halálba, ha kettejük szinkronja úgy alakítja, hogy itt térjen véget a kicsiny élet.*
//Második szál//
*Ha tudhatná, hogy milyen gondolatai vannak a másiknak, hogy mit és hogyan figyel meg, majd kapcsol össze az agyában, valószínűleg még büszke is lenne rá. Nem szokott hasonlót érezni, mert nem találkozott még hasonlóval, de így lenne. Az efféle gondolkodásmód messzebbre tud vezetni, még akkor is, ha lassabb a séta. Bár eléggé magányos út az ilyen. Ha valaha valakivel össze kívánna dolgozni, ilyet választana maga mellé, mert ezt ismeri. De ahhoz ki tudja mi kellene, hogy ezek ketten egymásra találhassanak annyira, hogy egyáltalán bármi is kiderülhessen?
Az út sokkal másabb, mint ami idefelé vezetett, de cseppet sem bánja. Most másak a rezgések, s ki tudja élvezni azt is, ami körülötte van. Nem fecsérel el már több gondolatot arra sem, hogy milyen Kyr, hiszen olyan csendben elvannak egymás közelében, hogy az már idilli. Legalábbis számára. Néha pontosan elég ennyi a beszédből.
Tenyere alatt megérzi a másik feltámadó haragját, de ez nem érinti meg különösebben. Nem kapja el a kezét, hanem olyan békésen veszi le róla, hogy ne hagyhasson terhes nyomot annak bőrén. Talán elraktározza, hogy ne tegyen még ilyen lágy mozdulatokat sem, mert összerezzenti, mint az őzet, még ha vissza is fogja magát. Majd gondolkodik ezen, amint nem kell odafigyelni a zsákmányra.
Mindenét átjárja most annak a varázsa, hogy a fűszálak közötti mozdulatot figyeli és annak dallamos zengését hallgatja. A lehetőség hangja ez, hogy amiért jött, valóra válhat. Nem nagy álom ugyan, de visszarepíti a múlt egyetlen kedves emlékéhez.
A szavak nélküli megértés most kiderül, hogy kettejük közé költözött-e. Végignézi a mozdulatot, szemei sarkából, ahogy az íj után nyúl a férfi, majd a hang irányába fordítja. Az állának sejtető mozdulatát már szinte látnia sem kell, Ril az alkalmas pillanatban cselekszik. Dobócsillaga előkerül öve rejtekéből, majd rárezonálva Kyr-re eldobja a kisállat irányába, hogy amaz beleugorhasson a biztos halálba, ha kettejük szinkronja úgy alakítja, hogy itt térjen véget a kicsiny élet.*
4212. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-12 20:19:46
Üzenet elküldve: 2024-05-12 20:19:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Elnézi a nő halvány mosolyát a kérdésére. Nem kerüli el a figyelmét, hogy bár a név említésekor jelen időt használ, a következő mondatával ugyanezt éppenhogy tagadja. Futólag jegyzi csak fel magában azonban a furcsa ellentmondást, a többi apró kirakós darabka mellé mentve ezt a részletet is. Képtelen elengedni a kételyeit, lehet bármennyire is érthető, meggyőző, elfogadható, amit hall; mint egy rossz beidegződés, második bőrként tapad rá a bizalmatlanság. Ösztönből gyűjti bizonyítékként az elejtett információkat.
Ám ha a másik vár is tőle valamit, megerősítést vagy tagadást, nem mozdulnak az ajkai, hogy választ adjanak. Se megnyugtatót, se elkeserítőt, még egy hümmentéssel sem nyugtázza a hallottakat. Ismeretlen számára az említett férfi, ahogyan Ril is az, hiába vannak együtt egy ideje. A nevén kívül semmit nem tud róla, s az is éppoly könnyen lehet hazugság. De valójában azért mégsem zavarja ez a fajta bizonytalanság. Talán azért, mert az elfnek sincsenek az ő kilétére vonatkozó kérdései.
Jólesik a nap melege a bőrén. A sziklán rögtönzött ülőhely nem a legkényelmesebb, de órák óta az első stabil pont, ahol megpihen. Elbambulva figyeli a világot. A reggeli levegő frissessége és az arcmosáskor átnedvesedett inge egyelőre segítenek távol tartani az álmot a szeméből, de egy ásítást már el kell nyomnia, ahogy végül újra mozgásra bírja magára.
Az elégedetlen megjegyzés látszólag elszáll a füle mellett. Szótlanul sétál be a fák közé. Hasonló útvonalon halad vissza a földek felé, mint amin jöttek, de közel sem olyan lassan vagy körültekintően. Magába fordulva lépked az elf előtt.
Villámcsapásként billenti ki ebből a félálomszerű állapotból a váratlan érintés. Lekapja a tekintetét a nő keze felé, a hirtelen haragtól kevés híján a fogát villantva a felkarjára kúszó ujjakra. Mint egy kihúzott íj feszül a gerince mellé a visszafogott indulat, ahogy az aranyszemű arcra pillant; összehúzott szemöldökkel fordul tovább a tekintete a mutatott irányba. Eltelik néhány mozdulatlan másodperc, amíg meghallja a motozást, amire a hosszúéletű jelzése irányult. Kérdés nélkül nyúl hátra a tegezéhez, az idegre helyezve egy nyilat. A neszezést takaró bozótost kutatja, de nem lát rá a forrására. Egy helyben állva hallgatózik egy darabig, majd az állával int a nőnek, hogy rákerülve a bokrokra próbálja meg kiugrasztani, bármi legyen is ott. Maga elé emeli az íját, készen arra, hogy lőjön, ha kell.*
//Második szál//
*Elnézi a nő halvány mosolyát a kérdésére. Nem kerüli el a figyelmét, hogy bár a név említésekor jelen időt használ, a következő mondatával ugyanezt éppenhogy tagadja. Futólag jegyzi csak fel magában azonban a furcsa ellentmondást, a többi apró kirakós darabka mellé mentve ezt a részletet is. Képtelen elengedni a kételyeit, lehet bármennyire is érthető, meggyőző, elfogadható, amit hall; mint egy rossz beidegződés, második bőrként tapad rá a bizalmatlanság. Ösztönből gyűjti bizonyítékként az elejtett információkat.
Ám ha a másik vár is tőle valamit, megerősítést vagy tagadást, nem mozdulnak az ajkai, hogy választ adjanak. Se megnyugtatót, se elkeserítőt, még egy hümmentéssel sem nyugtázza a hallottakat. Ismeretlen számára az említett férfi, ahogyan Ril is az, hiába vannak együtt egy ideje. A nevén kívül semmit nem tud róla, s az is éppoly könnyen lehet hazugság. De valójában azért mégsem zavarja ez a fajta bizonytalanság. Talán azért, mert az elfnek sincsenek az ő kilétére vonatkozó kérdései.
Jólesik a nap melege a bőrén. A sziklán rögtönzött ülőhely nem a legkényelmesebb, de órák óta az első stabil pont, ahol megpihen. Elbambulva figyeli a világot. A reggeli levegő frissessége és az arcmosáskor átnedvesedett inge egyelőre segítenek távol tartani az álmot a szeméből, de egy ásítást már el kell nyomnia, ahogy végül újra mozgásra bírja magára.
Az elégedetlen megjegyzés látszólag elszáll a füle mellett. Szótlanul sétál be a fák közé. Hasonló útvonalon halad vissza a földek felé, mint amin jöttek, de közel sem olyan lassan vagy körültekintően. Magába fordulva lépked az elf előtt.
Villámcsapásként billenti ki ebből a félálomszerű állapotból a váratlan érintés. Lekapja a tekintetét a nő keze felé, a hirtelen haragtól kevés híján a fogát villantva a felkarjára kúszó ujjakra. Mint egy kihúzott íj feszül a gerince mellé a visszafogott indulat, ahogy az aranyszemű arcra pillant; összehúzott szemöldökkel fordul tovább a tekintete a mutatott irányba. Eltelik néhány mozdulatlan másodperc, amíg meghallja a motozást, amire a hosszúéletű jelzése irányult. Kérdés nélkül nyúl hátra a tegezéhez, az idegre helyezve egy nyilat. A neszezést takaró bozótost kutatja, de nem lát rá a forrására. Egy helyben állva hallgatózik egy darabig, majd az állával int a nőnek, hogy rákerülve a bokrokra próbálja meg kiugrasztani, bármi legyen is ott. Maga elé emeli az íját, készen arra, hogy lőjön, ha kell.*
4211. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-12 16:47:01
Üzenet elküldve: 2024-05-12 16:47:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Valahogy jobban érzi magát olyasvalaki társaságában, aki kőszoborként tekint rá, s nem kell mindenféle előtörő érzelmekkel vesződni. Ügyes eltakarása ez annak, ami belül van. Nehéz tud lenni, de nagyon hasznos. Kissé engedni látszik a másik a kezdeti morcosságából. Talán a harmat lemosta róla a tényt, hogy nyúlnak nézték, na meg azóta felébredt a nap is, megváltozott körülöttük minden. Szebb fényben pompázik. A kérdésre a halovány mosoly visszaszökik ajkaira, de nem viszi túlzásba, szemeiben továbbra is nehéz lenne olvasni. De azért egy árny talán átsuhan rajta.*
- Zävyr a neve. Meghalt.
*Vesz egy mélyebb levegőt, majd újra a vízalatti kicsiny világot vizsgálja, ahonnan óaranyai visszatekintenek rá. Nem tudja tovább kellene-e fűznie a történetet, de valahol jobb érzés, hogy egyáltalán szót váltottak egymással. Békés a csönd, de mégis együtt vannak már egy ideje ahhoz, hogy egyáltalán megtudhassák kivel is van dolguk. Kissé félrebillentett fejjel néz a másikra, mintha várná, hogy kiszökjön azokon az ajkakon, hogy ismer ilyet. Milyen kedves felismerés lenne, ha ott állna az egyik rokon, akinek most el kellene magyaráznia, hogyan is ért véget annak a kedves férfinek az élete.*
- Éhes vagyok.
*Húzza el a száját, majd fordul Kyr után, aki egy unott pillanatában neki is indul az útnak. Valahogy mégsem akar visszatérni oda, ahonnan jött. Talán nem ezen év legnagyobb eseménye, ami most itt folyik, de legalább ellesett néhány rezdülést, amit még fogalma sincsen, hogy hasznosítani fog-e valaha.
Hagyja ismét, hogy a másik menjen elől, de nem marad le túlzottan, most nem árnyként követi, hanem magát is beleengedi a helyzetbe. Ugyan olyan halk léptek, könnyed mozdulatok, mintha csak tesztelné, hogy önmagától is megy-e neki, a másikra való fókuszálás nélkül.
Az egyik pillanatban, mikor figyelme a mellettük lévő tájon leledzik, halk neszre lesz figyelmes, nem tesz hirtelen mozdulatot, csak finom keze kúszik Kyr felkarjára, hogy álljon meg, ha amaz nem vette észre magától is azt, amit Rilnek sikerült. Nem tolakodó a mozdulat, szinte érezhetetlen. Fejével bök csak az irányba, ahol talán sikerül rálelniük a mai hatalmas zsákmányra egy valódi nyúl személyében, aki édesen muszog, egészen addig, amíg valamelyikük ki nem kívánja oltani annak kis életét.*
//Második szál//
*Valahogy jobban érzi magát olyasvalaki társaságában, aki kőszoborként tekint rá, s nem kell mindenféle előtörő érzelmekkel vesződni. Ügyes eltakarása ez annak, ami belül van. Nehéz tud lenni, de nagyon hasznos. Kissé engedni látszik a másik a kezdeti morcosságából. Talán a harmat lemosta róla a tényt, hogy nyúlnak nézték, na meg azóta felébredt a nap is, megváltozott körülöttük minden. Szebb fényben pompázik. A kérdésre a halovány mosoly visszaszökik ajkaira, de nem viszi túlzásba, szemeiben továbbra is nehéz lenne olvasni. De azért egy árny talán átsuhan rajta.*
- Zävyr a neve. Meghalt.
*Vesz egy mélyebb levegőt, majd újra a vízalatti kicsiny világot vizsgálja, ahonnan óaranyai visszatekintenek rá. Nem tudja tovább kellene-e fűznie a történetet, de valahol jobb érzés, hogy egyáltalán szót váltottak egymással. Békés a csönd, de mégis együtt vannak már egy ideje ahhoz, hogy egyáltalán megtudhassák kivel is van dolguk. Kissé félrebillentett fejjel néz a másikra, mintha várná, hogy kiszökjön azokon az ajkakon, hogy ismer ilyet. Milyen kedves felismerés lenne, ha ott állna az egyik rokon, akinek most el kellene magyaráznia, hogyan is ért véget annak a kedves férfinek az élete.*
- Éhes vagyok.
*Húzza el a száját, majd fordul Kyr után, aki egy unott pillanatában neki is indul az útnak. Valahogy mégsem akar visszatérni oda, ahonnan jött. Talán nem ezen év legnagyobb eseménye, ami most itt folyik, de legalább ellesett néhány rezdülést, amit még fogalma sincsen, hogy hasznosítani fog-e valaha.
Hagyja ismét, hogy a másik menjen elől, de nem marad le túlzottan, most nem árnyként követi, hanem magát is beleengedi a helyzetbe. Ugyan olyan halk léptek, könnyed mozdulatok, mintha csak tesztelné, hogy önmagától is megy-e neki, a másikra való fókuszálás nélkül.
Az egyik pillanatban, mikor figyelme a mellettük lévő tájon leledzik, halk neszre lesz figyelmes, nem tesz hirtelen mozdulatot, csak finom keze kúszik Kyr felkarjára, hogy álljon meg, ha amaz nem vette észre magától is azt, amit Rilnek sikerült. Nem tolakodó a mozdulat, szinte érezhetetlen. Fejével bök csak az irányba, ahol talán sikerül rálelniük a mai hatalmas zsákmányra egy valódi nyúl személyében, aki édesen muszog, egészen addig, amíg valamelyikük ki nem kívánja oltani annak kis életét.*
4210. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-12 15:12:51
Üzenet elküldve: 2024-05-12 15:12:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Mozdulatlanul hallgatja a nő válaszát. Mintha abból a kőből faragták volna, amin ül. Egyedül a szeme kutatja nyugodtan a másik arcának különböző részleteit, miközben beszél: ahogy gesztikulál, ahogy a szavakat ejti, ahogy nézelődik közben, a váratlan vállrándítást. Arra figyel, ahogy a nő mondja, nem igazából arra, hogy mit. A 'mit' másodlagos. De mégsem egészében elhanyagolható. A szokatlan indok hallatán halványan összevonja a szemöldökét, de a tekintetét továbbra sem veszi le az elf arcáról. Olykor zavarba ejtő lehet ez a rezzenéstelen figyelem, de nem törődik vele, hogy megtörje az illem kedvéért udvarias félrepillantásokat.*
- Kire? *kérdez vissza kísérletképpen a magyarázat hallatán. Ha a másik hazudik, gyorsan elő kell állnia a részletekkel.
Azt továbbra is elhiszi, hogy unatkozott. Még talán azt is, hogy ő hasonlítana valakire. De önmagában ez számára nem elég ok arra, hogy a hosszúéletű ismeretlenül kövesse a sűrűbe. Ahhoz viszont túl összeszedettnek tűnik, hogy bolond legyen. Nem bizonytalan, nem tűnik sem elveszettnek, sem meggondolatlannak. Ellenkezőleg. A sok lehetőség közül egyetlen gondolat fogalmazódik meg benne egyelőre kristálytisztán.*
~ Hóbortos nőszemély..~
*Szótlanul bámulja tovább a tisztáson nézelődő alakot. A bizalmatlansága bár nem alszik el, az mégis csitítja, hogy eddig nem tűnt úgy, mintha az elf rosszakaratú lenne. Egy dobócsillaggal egyébként is kevés esélyét látja, hogy érdemben tudná bántani. De a látszatban sem bízik jobban, mint a nőben magában. S ha bántani is akarná, mit nyerne vele? Néhány aranyat és egy halott vadász. Egy íjat, néhány nyilat, ha tudja őket használni.
A kérdésre, és a felé forduló szemekre végül elengedi a tekintetével a másikat; elpillant a túlparti erdősáv felé. Odabent sötét van a lombokon szikrázó napsütéshez képest. A szarvasok szürkületig biztosan nem mennek sehova. Beszívja a folyó hűvös vízszagát, választalanul hallgatva egy darabig a fák közt csicsergő madarakat.*
- Gondolom, fogni egy nyulat.
*Feleli végül nyugodtan, de nem mozdul azonnal - elmerengve fürkészi tovább a túlpartot. Bár a nyúlvadászatnál unalmasabb dolgot elképzelni sem tud, de maga sem reggelizett még. Vagy vacsorázott. Aki napokig szarvasokkal kel és fekszik, s maga nem éri be a legelőkön talált fűvel, könnyen összezavarodik az étkezési szokásait illetően.
Elfojtva egy ásítást löki fel magát a szikláról. Lehajolva veszi a kezébe az íját, szótlanul indulva vissza a fák felé, hasonló irányba, mint amerről jöttek.*
//Második szál//
*Mozdulatlanul hallgatja a nő válaszát. Mintha abból a kőből faragták volna, amin ül. Egyedül a szeme kutatja nyugodtan a másik arcának különböző részleteit, miközben beszél: ahogy gesztikulál, ahogy a szavakat ejti, ahogy nézelődik közben, a váratlan vállrándítást. Arra figyel, ahogy a nő mondja, nem igazából arra, hogy mit. A 'mit' másodlagos. De mégsem egészében elhanyagolható. A szokatlan indok hallatán halványan összevonja a szemöldökét, de a tekintetét továbbra sem veszi le az elf arcáról. Olykor zavarba ejtő lehet ez a rezzenéstelen figyelem, de nem törődik vele, hogy megtörje az illem kedvéért udvarias félrepillantásokat.*
- Kire? *kérdez vissza kísérletképpen a magyarázat hallatán. Ha a másik hazudik, gyorsan elő kell állnia a részletekkel.
Azt továbbra is elhiszi, hogy unatkozott. Még talán azt is, hogy ő hasonlítana valakire. De önmagában ez számára nem elég ok arra, hogy a hosszúéletű ismeretlenül kövesse a sűrűbe. Ahhoz viszont túl összeszedettnek tűnik, hogy bolond legyen. Nem bizonytalan, nem tűnik sem elveszettnek, sem meggondolatlannak. Ellenkezőleg. A sok lehetőség közül egyetlen gondolat fogalmazódik meg benne egyelőre kristálytisztán.*
~ Hóbortos nőszemély..~
*Szótlanul bámulja tovább a tisztáson nézelődő alakot. A bizalmatlansága bár nem alszik el, az mégis csitítja, hogy eddig nem tűnt úgy, mintha az elf rosszakaratú lenne. Egy dobócsillaggal egyébként is kevés esélyét látja, hogy érdemben tudná bántani. De a látszatban sem bízik jobban, mint a nőben magában. S ha bántani is akarná, mit nyerne vele? Néhány aranyat és egy halott vadász. Egy íjat, néhány nyilat, ha tudja őket használni.
A kérdésre, és a felé forduló szemekre végül elengedi a tekintetével a másikat; elpillant a túlparti erdősáv felé. Odabent sötét van a lombokon szikrázó napsütéshez képest. A szarvasok szürkületig biztosan nem mennek sehova. Beszívja a folyó hűvös vízszagát, választalanul hallgatva egy darabig a fák közt csicsergő madarakat.*
- Gondolom, fogni egy nyulat.
*Feleli végül nyugodtan, de nem mozdul azonnal - elmerengve fürkészi tovább a túlpartot. Bár a nyúlvadászatnál unalmasabb dolgot elképzelni sem tud, de maga sem reggelizett még. Vagy vacsorázott. Aki napokig szarvasokkal kel és fekszik, s maga nem éri be a legelőkön talált fűvel, könnyen összezavarodik az étkezési szokásait illetően.
Elfojtva egy ásítást löki fel magát a szikláról. Lehajolva veszi a kezébe az íját, szótlanul indulva vissza a fák felé, hasonló irányba, mint amerről jöttek.*
4209. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-12 13:30:25
Üzenet elküldve: 2024-05-12 13:30:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Sokáig nem igazán törődik a természettel. Furcsa mód, mintha azt csinálná mindig, mint mikor dolgozott. Figyel, s magába szív minden rezdülést, vagy éppen teljesen eggyé válik azzal, akire ráfókuszált. Soha nem ment másképpen. A gondolatai ilyenkor mintha távolodnának tőle, egészen addig, amíg nem ismeri meg annyira akit követ, vagy akivel éppen dolga van annyira, hogy következtetéseket vonhasson le. Soha nem hamarkodott még el semmit, ezért is olyan jó abban, amit csinál. De ez most más. Más vezérli, tisztább szándékok, mégsem egyértelmű mit akar. Mintha csak át akarná élni, hogy milyen lehet újra vele. De ez nem Zävyr.
Próbál a szemével látni, kifürkészni, hogy mit is akarhat. Fegyverével akár egy tiszta találatot is bevihetett volna, ha közelebb megy, vagy elég ügyes, de nem ez történik meg. Egy fa árnyai között találja magukat, mikor először feleszmél igazán, s tud néhány nüansznyi ideig foglalkozni gondolataival. Nem teljesen érti mi a szándék, főleg, mikor a tegezbe csusszan a vessző. Kérdezhetne, de nem fog. Csak útra kel vele ismét, míg meg nem szabadul fegyverétől és a hűs vízhez guggol. Most nem a férfit nézi, hanem a víztükörben a kettejük hullámzó tükörképét. Amint belemártja a kezeit foszlik szerte a képmásuk, ami egy halvány mosolyt varázsol az arcára. Valahogy így tűnik el minden, egy mozdulattal van vége.
Szemeivel követi, ahogy a vizes tincseken megcsillan a napfény, amit még igazán kiélvezni sem volt ideje, mert minden sejtje a másikéhoz ragaszkodott. *
- Unatkoztam.
*Mond csak ennyit, majd talál először levéve figyelmét a férfiről kezdi el nézni a körülöttük lévő élet szépségét. Sosem hagyta, hogy értékelje ezeket, mert nem volt fontos. Nézi a fűszálak zöldjét, ahogy a fa árnyéka helyenként sötétebbre festi. A víz folyamát, ami most olyan tisztának tűnik, hogy csak az út haladása fodrozza, nem a belemártódó kezek. Alatta a tökéletesre koptatott kövek világa.*
- Először tényleg azt akartam.
*Nem hazudik, valójában tényleg az időt elütni támadt kedve, hogy áldozzon egy régi szép emléknek, ami valamilyen formában megelevenedett most előtte.*
- Hasonlítasz valakire, kíváncsi voltam, hogy másban is így van-e. De nem.
*Rándítja meg a vállát, majd folytatja a nézelődést, most valahogy mindenben megtudja látni a szépet.*
- Mi most a cél?
*Nézi a sziklának döntött fegyverét, majd visszaemeli zöldjeit a másik szemeibe. Nem úgy tűnik, mint aki itt fogja hagyni a férfit.*
//Második szál//
*Sokáig nem igazán törődik a természettel. Furcsa mód, mintha azt csinálná mindig, mint mikor dolgozott. Figyel, s magába szív minden rezdülést, vagy éppen teljesen eggyé válik azzal, akire ráfókuszált. Soha nem ment másképpen. A gondolatai ilyenkor mintha távolodnának tőle, egészen addig, amíg nem ismeri meg annyira akit követ, vagy akivel éppen dolga van annyira, hogy következtetéseket vonhasson le. Soha nem hamarkodott még el semmit, ezért is olyan jó abban, amit csinál. De ez most más. Más vezérli, tisztább szándékok, mégsem egyértelmű mit akar. Mintha csak át akarná élni, hogy milyen lehet újra vele. De ez nem Zävyr.
Próbál a szemével látni, kifürkészni, hogy mit is akarhat. Fegyverével akár egy tiszta találatot is bevihetett volna, ha közelebb megy, vagy elég ügyes, de nem ez történik meg. Egy fa árnyai között találja magukat, mikor először feleszmél igazán, s tud néhány nüansznyi ideig foglalkozni gondolataival. Nem teljesen érti mi a szándék, főleg, mikor a tegezbe csusszan a vessző. Kérdezhetne, de nem fog. Csak útra kel vele ismét, míg meg nem szabadul fegyverétől és a hűs vízhez guggol. Most nem a férfit nézi, hanem a víztükörben a kettejük hullámzó tükörképét. Amint belemártja a kezeit foszlik szerte a képmásuk, ami egy halvány mosolyt varázsol az arcára. Valahogy így tűnik el minden, egy mozdulattal van vége.
Szemeivel követi, ahogy a vizes tincseken megcsillan a napfény, amit még igazán kiélvezni sem volt ideje, mert minden sejtje a másikéhoz ragaszkodott. *
- Unatkoztam.
*Mond csak ennyit, majd talál először levéve figyelmét a férfiről kezdi el nézni a körülöttük lévő élet szépségét. Sosem hagyta, hogy értékelje ezeket, mert nem volt fontos. Nézi a fűszálak zöldjét, ahogy a fa árnyéka helyenként sötétebbre festi. A víz folyamát, ami most olyan tisztának tűnik, hogy csak az út haladása fodrozza, nem a belemártódó kezek. Alatta a tökéletesre koptatott kövek világa.*
- Először tényleg azt akartam.
*Nem hazudik, valójában tényleg az időt elütni támadt kedve, hogy áldozzon egy régi szép emléknek, ami valamilyen formában megelevenedett most előtte.*
- Hasonlítasz valakire, kíváncsi voltam, hogy másban is így van-e. De nem.
*Rándítja meg a vállát, majd folytatja a nézelődést, most valahogy mindenben megtudja látni a szépet.*
- Mi most a cél?
*Nézi a sziklának döntött fegyverét, majd visszaemeli zöldjeit a másik szemeibe. Nem úgy tűnik, mint aki itt fogja hagyni a férfit.*
4208. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-12 11:35:43
Üzenet elküldve: 2024-05-12 11:35:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Elveszik a világosodó tisztás világában. Ritka, kincsként őrzött állapot, amikor meg képes feledkezni magáról, ha csupán rövid percekre is. Kivételesen még az árnyékának szegődő nő sem zavarja meg. Nem kevés érdeme van ebben magának az elfnek, mégsem egészen az ő adottságainak köszönhető. Talán a csillagok állása, vagy a napszak, a hely teszi, de az elméje elengedi az őt körülvevő világot, és kizárólag a fűben legelésző állatokra szegezi a figyelmét. Utólag mindig törékeny, mulandó pillanatként emlékszik ezekre az esetekre, és ezúttal is könnyedén kibillenthető lenne belőle; egy elreccsent ág, egy közelben felrebbenő madár, még egy erősebb széllökés is visszahúzná a tudatát a teljes valóságba. De nem reccsen ág, nem riad madár, és a szél sem fúj, csak fent, a lombok fölött, halkan.
Lelapulva kerül közelebb a bokrok között. Megáll, ha megemelkedik egy fej, ösztönszerű beidegződéssel veszi a levegőt, amikor a teste is mozdul. Egy szélesebb törzsű fa mellé húzódik a rét szélén, az erdő árnyékában maradva. Ketten is bőven elférnek a takarásában, ha a nő követné. Némán figyeli a tisztás közepén álldogáló csordát. Lassan fordulnak a szemközti fák felé. Mozdulatlanul nézi a távolodó alakjukat. Nem mozdul, hogy tegyen ellene. A túlparti lombok már izzanak a kelő nap fényében. Figyelmes szoborként követi, ahogy két állat még lemaradva, kocogva, a víz mellől követi a többit. Pillanatok alatt veszik bele a csörtetésük az erdő csendjébe. Mintha soha nem is lettek volna.
Megemelkedik a helyén. Nem vár érdekesebbre, sem veszélyesebbre, és ha várna sem érkezik más, csak a tudatába visszakúszó természet zajai. Nyugodtan pásztázza a környéket. Madarak. Víz. Leemeli a hasítékot az idegről, a válla felett csúsztatva vissza a vesszőt a tegezébe. Kilép a nyílt térre, szótlanul indulva a part felé.
Egy medermenti sziklának dönti az íját, ahogy leguggol a folyó széléhez. A két tenyerét a hűvös folyamba mártva mossa meg az arcát. Fél kézzel felnyúlva emel egy adag vizet a nyakára, ujjbeggyel masszírozva át a megkövült izmokat a tarkóján. Hideg patakban gördül az inge alá néhány csepp. Maga elé meredve figyeli egy darabig a mozdulataival kavart apró hullámokat.*
- Mit keresel itt igazából? *kérdezi aztán a nőtől. Felemelkedve, vizes kézzel túr a hajába, hátrasimítva a homlokából a tincseit. A nap sugarai már a bőrét érik, ahogy visszasétál az íjához, és a sziklára ül a megtámasztott fegyver mellett.*
- Ha valóban nyúlra akartál volna vadászni, nem követtél volna egy idegent az erdő közepére.
*A térdeire támasztva a könyökét, egykedvű türelemmel emeli a tekintetét a másikra.*
//Második szál//
*Elveszik a világosodó tisztás világában. Ritka, kincsként őrzött állapot, amikor meg képes feledkezni magáról, ha csupán rövid percekre is. Kivételesen még az árnyékának szegődő nő sem zavarja meg. Nem kevés érdeme van ebben magának az elfnek, mégsem egészen az ő adottságainak köszönhető. Talán a csillagok állása, vagy a napszak, a hely teszi, de az elméje elengedi az őt körülvevő világot, és kizárólag a fűben legelésző állatokra szegezi a figyelmét. Utólag mindig törékeny, mulandó pillanatként emlékszik ezekre az esetekre, és ezúttal is könnyedén kibillenthető lenne belőle; egy elreccsent ág, egy közelben felrebbenő madár, még egy erősebb széllökés is visszahúzná a tudatát a teljes valóságba. De nem reccsen ág, nem riad madár, és a szél sem fúj, csak fent, a lombok fölött, halkan.
Lelapulva kerül közelebb a bokrok között. Megáll, ha megemelkedik egy fej, ösztönszerű beidegződéssel veszi a levegőt, amikor a teste is mozdul. Egy szélesebb törzsű fa mellé húzódik a rét szélén, az erdő árnyékában maradva. Ketten is bőven elférnek a takarásában, ha a nő követné. Némán figyeli a tisztás közepén álldogáló csordát. Lassan fordulnak a szemközti fák felé. Mozdulatlanul nézi a távolodó alakjukat. Nem mozdul, hogy tegyen ellene. A túlparti lombok már izzanak a kelő nap fényében. Figyelmes szoborként követi, ahogy két állat még lemaradva, kocogva, a víz mellől követi a többit. Pillanatok alatt veszik bele a csörtetésük az erdő csendjébe. Mintha soha nem is lettek volna.
Megemelkedik a helyén. Nem vár érdekesebbre, sem veszélyesebbre, és ha várna sem érkezik más, csak a tudatába visszakúszó természet zajai. Nyugodtan pásztázza a környéket. Madarak. Víz. Leemeli a hasítékot az idegről, a válla felett csúsztatva vissza a vesszőt a tegezébe. Kilép a nyílt térre, szótlanul indulva a part felé.
Egy medermenti sziklának dönti az íját, ahogy leguggol a folyó széléhez. A két tenyerét a hűvös folyamba mártva mossa meg az arcát. Fél kézzel felnyúlva emel egy adag vizet a nyakára, ujjbeggyel masszírozva át a megkövült izmokat a tarkóján. Hideg patakban gördül az inge alá néhány csepp. Maga elé meredve figyeli egy darabig a mozdulataival kavart apró hullámokat.*
- Mit keresel itt igazából? *kérdezi aztán a nőtől. Felemelkedve, vizes kézzel túr a hajába, hátrasimítva a homlokából a tincseit. A nap sugarai már a bőrét érik, ahogy visszasétál az íjához, és a sziklára ül a megtámasztott fegyver mellett.*
- Ha valóban nyúlra akartál volna vadászni, nem követtél volna egy idegent az erdő közepére.
*A térdeire támasztva a könyökét, egykedvű türelemmel emeli a tekintetét a másikra.*
4207. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-11 10:09:12
Üzenet elküldve: 2024-05-11 10:09:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Sokkal többről szól ez, mint az unalom. Ugyan sok inger nem érte az elmúlt hatokban, és a nyúlvadászat sem töltené fel kiüresedett lelkét, de legalább valamit csinál. Az, hogy útja pont keresztezett valakit, aki megveszekedetten hasonlít arra, akit még az élők sorában akar tudni, az tüzeli valamelyest. Több az összetevője ennek a kis kalandnak, mint azt külső szemlélőnek gondolni lehet. Az unalmat felváltotta az érdeklődés, s azért kíván vadászatot tanulni a másiktól, mert mintha mástól tanulná. Mintha még a világon lenne, az, aki már elporladt. Az idő pedig telik, figyelhet. Szeret figyelni.
Léptei árnyékként követik a félvért, ha amaz nem fordul hátra tényleg észrevehetetlen, hogy rákapcsolódott. Elsősorban a mozgásának légiességét issza be. Másodsorban annak minden rezdülését, ahogy keresi a zsákmányt. Elszánt, de nem lát benne vérszomjat, nem érezhető izgalom, könnyednek tűnik és érzelemmentesnek, ami vonzó egy olyan számára, akiből szintén hiányzik ugyanez. Az más kérdés, hogy belül mi zajlik, az mindenki sajátja. A jog megillet mindenkit, hogy a belső világát úgy élje, ahogyan akarja.
A másik nyomvonalába lép közvetlen. Ha kirajzolódna annak lábnyoma bárhol is, Ril léptei lefednék, így ha hibázna az ismeretlen férfi, hát ő is vele fog hibázni. De ez tudatos. Van, hogy más vonalat választana, de ez nem az ő vadászata. Ő csak azért van, hogy később tudjon így is létezni, ha a szükség úgy hozza.
Míg a másik meg-meg áll, ő feltölti tüdejét a semmihez nem fogható frissességű párás és illatos levegővel. Hűvös van, de nem borzong, elfelejtette felvenni a harcot az időjárás viszontagságaival. Bőrnadrágjáról a harmatcseppek úgy peregnek le, mintha üveget áztatna csekély mennyiségű eső.
Aztán kirajzolódik a csorda. Hogy mi lett volna a célja teljesen egyedül a férfinak nem tudja, de már érdekli. Nem olyan egyszerű a leölt állatot elhurcibálni innen, de még rájöhet arra is, hogy nem is ezt akarja. Ha egyáltalán azokra a tehenekre lenne szüksége, amiben most kételkedik. Leselkedhet azokra más is, ami érdekesebb lehet. De nem gondolkodni jött, hanem a másik tudásáért. Kyr mellé szegődik, mindössze fél lábnyomnyira lemaradva. Még kérdő tekintete sincs. Ha amaz utasítaná bármire, biztosan hallgatna rá.*
//Második szál//
*Sokkal többről szól ez, mint az unalom. Ugyan sok inger nem érte az elmúlt hatokban, és a nyúlvadászat sem töltené fel kiüresedett lelkét, de legalább valamit csinál. Az, hogy útja pont keresztezett valakit, aki megveszekedetten hasonlít arra, akit még az élők sorában akar tudni, az tüzeli valamelyest. Több az összetevője ennek a kis kalandnak, mint azt külső szemlélőnek gondolni lehet. Az unalmat felváltotta az érdeklődés, s azért kíván vadászatot tanulni a másiktól, mert mintha mástól tanulná. Mintha még a világon lenne, az, aki már elporladt. Az idő pedig telik, figyelhet. Szeret figyelni.
Léptei árnyékként követik a félvért, ha amaz nem fordul hátra tényleg észrevehetetlen, hogy rákapcsolódott. Elsősorban a mozgásának légiességét issza be. Másodsorban annak minden rezdülését, ahogy keresi a zsákmányt. Elszánt, de nem lát benne vérszomjat, nem érezhető izgalom, könnyednek tűnik és érzelemmentesnek, ami vonzó egy olyan számára, akiből szintén hiányzik ugyanez. Az más kérdés, hogy belül mi zajlik, az mindenki sajátja. A jog megillet mindenkit, hogy a belső világát úgy élje, ahogyan akarja.
A másik nyomvonalába lép közvetlen. Ha kirajzolódna annak lábnyoma bárhol is, Ril léptei lefednék, így ha hibázna az ismeretlen férfi, hát ő is vele fog hibázni. De ez tudatos. Van, hogy más vonalat választana, de ez nem az ő vadászata. Ő csak azért van, hogy később tudjon így is létezni, ha a szükség úgy hozza.
Míg a másik meg-meg áll, ő feltölti tüdejét a semmihez nem fogható frissességű párás és illatos levegővel. Hűvös van, de nem borzong, elfelejtette felvenni a harcot az időjárás viszontagságaival. Bőrnadrágjáról a harmatcseppek úgy peregnek le, mintha üveget áztatna csekély mennyiségű eső.
Aztán kirajzolódik a csorda. Hogy mi lett volna a célja teljesen egyedül a férfinak nem tudja, de már érdekli. Nem olyan egyszerű a leölt állatot elhurcibálni innen, de még rájöhet arra is, hogy nem is ezt akarja. Ha egyáltalán azokra a tehenekre lenne szüksége, amiben most kételkedik. Leselkedhet azokra más is, ami érdekesebb lehet. De nem gondolkodni jött, hanem a másik tudásáért. Kyr mellé szegődik, mindössze fél lábnyomnyira lemaradva. Még kérdő tekintete sincs. Ha amaz utasítaná bármire, biztosan hallgatna rá.*
4206. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-10 22:16:18
Üzenet elküldve: 2024-05-10 22:16:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 270
OOC üzenetek: 39
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 270
OOC üzenetek: 39
Játékstílus: Vakmerő
*Hatok telnek el, míg a Szántóföldek melletti falvakban és azok körül bujkál. A parasztok természetesen nem ismerik, ő pedig nem is óhajtja, hogy megismerjék. Nannorem álnéven mutatkozik be, s aranyért, ételért, fedélért a feje felé dolgozik. Jókora, erőteljes ember lévén nem is restek kapni az alkalmon. Hol házat épít, hol a földeken szánt, hol állatokat hajt. Egészen pihentető e semmittevés. Ám a lelke mélyén érzi; tovább kell állnia. Nem is csak azért, amit tett. Nem fél a parasztoktól. Sokkal inkább azért, mert ő a Király. A Király pedig ennél nagyobb tettekre hivatott, nem állapodhat meg holmi földtúrók között. Még ha igen csak ínyére is van ez az egyszerű lét.
Jó egy hónapot tölt el a Szántóföldek népei között, mielőtt tovább állna. Pihentető volt számára a kétkezi munka, s hogy letehette fegyverét, ha csak rövid időre. Most viszont a Kikötő felé veszi az irányt. Hisz oda tartozik.*
Jó egy hónapot tölt el a Szántóföldek népei között, mielőtt tovább állna. Pihentető volt számára a kétkezi munka, s hogy letehette fegyverét, ha csak rövid időre. Most viszont a Kikötő felé veszi az irányt. Hisz oda tartozik.*
4205. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-10 15:47:59
Üzenet elküldve: 2024-05-10 15:47:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Csak félszemmel, menet közben pillant oldalra a nyomába szegődőre. Annak váratlan kijelentésére azonban nem árul már el érzelmet az arca; kifejezéstelenül figyeli egy másodpercig az idegen nőt maga mellett.*
- Maradj le *fordul aztán előre.* Figyelj a gallyakra.
*Mert még ha fajtájához mérten könnyedek is az elf léptei, elég egy véletlenül elreccsent ág, hogy messzire riasszon minden élőlényt a környékről.
Majdnem biztos benne, hogy nem tudná meggyőzni a másikat, hogy maradjon. Időben nem. Ezért bele sem kezd. Azt sem kérdezi meg, hogy miért követi. Tudja, hogy miért. Mert unatkozik. Ennek ellenére továbbra sem bízik jobban a magányos alakban. Életidegen a szántókhoz közeli, hajnali tájban. Látszólag mégis különösebb ellenérzés nélkül törődik bele a társaságába, ahogy megnyújtva a lépteit beljebb kerül az erdőbe.
Egy jó fertályórányi út után már a háttérzajok közé vegyül a közeli folyó hangja. Szótlanul vág át a fák között, a hol ritkásabb, hol sűrűbb talajtakarókon. Nincs ideje arra figyelni, hogy az elf tartja-e mögötte a lépést. Ha megpróbálna rárohanni hátulról, azt talán meghallaná időben az aljnövényzeten, hiszen nem kitaposott út, amit követ. Egy rövid szakaszig rátér ugyan egy vadak által használt ösvényre, de nem marad rajta sokáig – cserjék takarta keskeny oldalcsapáson kanyarodik le róla, vissza a bozótosba.
A lombok fölött lengedező szél változására módosít az irányon; a folyómederrel párhuzamosan halad tovább felfele a sűrűben. A levelekre ült harmat térdig áztatja a nadrágját, ahogy egyre óvatosabban halad előre. Ide még nem értek el a felkelő nap sugarai. Páraszagú a levegő; hűvös van és sötét, mint egy árnyékos verandán. Időről-időre megáll és belehallgat a zajokba, mielőtt tovább osonna, míg végül felsejlik előtte a partmenti tisztás képe.
Öt-hat tehén, meg néhány tavalyi borjú. Lelapul a bokrok között. Belefeledkezve a cserkészésbe, a nőről is megfeledkezve húzódik közelebb lassan, halkan az utolért csordához.*
//Második szál//
*Csak félszemmel, menet közben pillant oldalra a nyomába szegődőre. Annak váratlan kijelentésére azonban nem árul már el érzelmet az arca; kifejezéstelenül figyeli egy másodpercig az idegen nőt maga mellett.*
- Maradj le *fordul aztán előre.* Figyelj a gallyakra.
*Mert még ha fajtájához mérten könnyedek is az elf léptei, elég egy véletlenül elreccsent ág, hogy messzire riasszon minden élőlényt a környékről.
Majdnem biztos benne, hogy nem tudná meggyőzni a másikat, hogy maradjon. Időben nem. Ezért bele sem kezd. Azt sem kérdezi meg, hogy miért követi. Tudja, hogy miért. Mert unatkozik. Ennek ellenére továbbra sem bízik jobban a magányos alakban. Életidegen a szántókhoz közeli, hajnali tájban. Látszólag mégis különösebb ellenérzés nélkül törődik bele a társaságába, ahogy megnyújtva a lépteit beljebb kerül az erdőbe.
Egy jó fertályórányi út után már a háttérzajok közé vegyül a közeli folyó hangja. Szótlanul vág át a fák között, a hol ritkásabb, hol sűrűbb talajtakarókon. Nincs ideje arra figyelni, hogy az elf tartja-e mögötte a lépést. Ha megpróbálna rárohanni hátulról, azt talán meghallaná időben az aljnövényzeten, hiszen nem kitaposott út, amit követ. Egy rövid szakaszig rátér ugyan egy vadak által használt ösvényre, de nem marad rajta sokáig – cserjék takarta keskeny oldalcsapáson kanyarodik le róla, vissza a bozótosba.
A lombok fölött lengedező szél változására módosít az irányon; a folyómederrel párhuzamosan halad tovább felfele a sűrűben. A levelekre ült harmat térdig áztatja a nadrágját, ahogy egyre óvatosabban halad előre. Ide még nem értek el a felkelő nap sugarai. Páraszagú a levegő; hűvös van és sötét, mint egy árnyékos verandán. Időről-időre megáll és belehallgat a zajokba, mielőtt tovább osonna, míg végül felsejlik előtte a partmenti tisztás képe.
Öt-hat tehén, meg néhány tavalyi borjú. Lelapul a bokrok között. Belefeledkezve a cserkészésbe, a nőről is megfeledkezve húzódik közelebb lassan, halkan az utolért csordához.*
4204. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-05 12:21:47
Üzenet elküldve: 2024-05-05 12:21:47
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 194
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 194
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Tilosban//
* Tetszik neki Bredoc stílusa. Nem túl nyers, kellően humoros, és könnyűszerrel képes komolytalanból komolyba váltani. Az első felest követő érzések a legbizonytalanabbak. „ Vajon most hányni fogok? Most fogom meghalni? ” De ezek közül ma egyik sem történik. *
- Mint a ló rúgás, később pedig, mint egy pohár víz, úgy fog legurulni az egész.
* Bár Cagon szereti a különböző italokat is, jelenleg csak ez van a birtokába. Ez se az övé, de mit tehetne? Wruzto eltűnt és nem látta kitudja hány hata. Ha előkerülne, majd meghívja egy újra, de ebbe már nem reménykedik. *
- Nem titok az. *legyint a kezével * Ugye az lötty, amit a piacon adnak azt vagy ezerszeresre felhígítják vízzel, hogy több és rosszabb legyen. Mert ugye, akkor az ember többet vesz, vagy kidob sok pénzt jobbra. Régen a családom fent északon kísérletezett néhány dologgal és a segítségükkel kifejlesztettem, rájöttem, hogy hogyan lehetne ezt a vizet eltüntetni, anélkül, hogy az anyagot bármilyen pontot rontanánk, mivel az egész instabillá válna.
* Ha még Bredoc nem vesztette el a fonalat, vagy nem aludt be, akkor folytatja. *
- Lényegében melegítem, míg egyre kevesebb víz van benne. De nem csak ennyi, közben különböző anyagokkal kell stabilizálnom, különben kimarja az üveg oldalát és kifolyik az egész a földre, annak meg senki sem örülne. Hát igen. Maradjunk annyiban, hogy a fajtám jobban szeret, hogy is mondjam? Törni? Maximum lenézni, de csak az emberek, és azok is csak addig, míg nem kell nekik valami smaragdzöld ital vagy hasonló.
* Az előkészületek remekül haladnak, legalábbis az ork szerint. A felvágott tűzifát berakja az annak kitalált helyre, ha van neki és már csak egy kis szikra kell. Ha csak Bredocnak nincs valami olyan dolga, amivel könnyen gyújthatnak, marad a jó öreg szikráztatás. *
- Hát. Én egy tábortűz felett is képes vagyok kikeverni neked dolgokat. De igazából maga az anyag tisztaságát is növelné ez a lepárló. Biztos volt már veled is olyan, hogy megittál egy ital, ami segített, de borzalmas íze volt. Na, az egy hiba, ami az én keverésemmel nem fordul elő.
* Tetszik neki Bredoc stílusa. Nem túl nyers, kellően humoros, és könnyűszerrel képes komolytalanból komolyba váltani. Az első felest követő érzések a legbizonytalanabbak. „ Vajon most hányni fogok? Most fogom meghalni? ” De ezek közül ma egyik sem történik. *
- Mint a ló rúgás, később pedig, mint egy pohár víz, úgy fog legurulni az egész.
* Bár Cagon szereti a különböző italokat is, jelenleg csak ez van a birtokába. Ez se az övé, de mit tehetne? Wruzto eltűnt és nem látta kitudja hány hata. Ha előkerülne, majd meghívja egy újra, de ebbe már nem reménykedik. *
- Nem titok az. *legyint a kezével * Ugye az lötty, amit a piacon adnak azt vagy ezerszeresre felhígítják vízzel, hogy több és rosszabb legyen. Mert ugye, akkor az ember többet vesz, vagy kidob sok pénzt jobbra. Régen a családom fent északon kísérletezett néhány dologgal és a segítségükkel kifejlesztettem, rájöttem, hogy hogyan lehetne ezt a vizet eltüntetni, anélkül, hogy az anyagot bármilyen pontot rontanánk, mivel az egész instabillá válna.
* Ha még Bredoc nem vesztette el a fonalat, vagy nem aludt be, akkor folytatja. *
- Lényegében melegítem, míg egyre kevesebb víz van benne. De nem csak ennyi, közben különböző anyagokkal kell stabilizálnom, különben kimarja az üveg oldalát és kifolyik az egész a földre, annak meg senki sem örülne. Hát igen. Maradjunk annyiban, hogy a fajtám jobban szeret, hogy is mondjam? Törni? Maximum lenézni, de csak az emberek, és azok is csak addig, míg nem kell nekik valami smaragdzöld ital vagy hasonló.
* Az előkészületek remekül haladnak, legalábbis az ork szerint. A felvágott tűzifát berakja az annak kitalált helyre, ha van neki és már csak egy kis szikra kell. Ha csak Bredocnak nincs valami olyan dolga, amivel könnyen gyújthatnak, marad a jó öreg szikráztatás. *
- Hát. Én egy tábortűz felett is képes vagyok kikeverni neked dolgokat. De igazából maga az anyag tisztaságát is növelné ez a lepárló. Biztos volt már veled is olyan, hogy megittál egy ital, ami segített, de borzalmas íze volt. Na, az egy hiba, ami az én keverésemmel nem fordul elő.
4203. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-05 01:33:44
Üzenet elküldve: 2024-05-05 01:33:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
//Tilosban//
-Biztosan. Más nem kicsábítok ide valakit a városból a lehengerlő személyiségemmel.
*Nem sűrün viccelődik, komolyabb figura ő annál, de azért ezt a vak is észrevenné. Komoly biccentéssel fogadja az italt, mintha csak azt mondaná hogy köszönöm!*
-Egészség!
*Több tósztra neki sincs igénye, jobban lefoglalja a maró érzés, mintha savat inna. Beleborzong az egész teste, s tudja jól hogy ez tipikusan az a fajta ital, ami egyre csak jobba csúszik minél többet iszik belőle az ember. Utána - hogy ez a jótékony közös ivás hatása-e, vagy csak a beszélgetés természetes medre sodorta őket ebbe az irányba azt nehéz volna megmondani - az ork mesélni kezd, hogy mit is keres és mit is csinál. Bredoc pedig felveszi a komolyabb arcát, mert egyébként érdekesnek találja a dolgokat.*
-Na és miféle sajátos módszerrel? Persze ha ez titok, akkor nem kérem hogy fedd fel, csak kíváncsi vagyok. Ismerek pár alkimistát, de nekem mindig is túl pepecs volt ez a mesterség.
*Önkéntelenül is kinyitja jobb tenyerét és ránéz az ujjaira, majd megrázza fejét.*
-Ebbe csak kard való meg egy jó pár kebel. No de ha titok is a módszer, azt talán elárulhatod esetleg hogy mitől különleges?
*Ő egyelőre csak megpróbál következtetni, biztosan valami köze a lepárlóhoz, de ennél tovább nem tud jutni. Ez pedig akárhogy is, de nem túl messzemenő következtetés.*
-Sajnos nem. Bár őszintén a fajtádból sosem láttam még senkit aki értene a bájitalokhoz, vagy azok keveréséhez. Nem szoktak nagyon kinézni?
*Feleli, miközben ő is elindul kifelé a nyulakkal és a nyársakkal a kezében. Szerencsére az orknak nem büdös ez a kis munka, és segít Bredocnak előkészülni. Kint neki is láthatnak a tűzhöz, s közben eszébe jut még valami.*
-És enélkül a lepárló nélkül nem is tudnál keverni? Tudod van pár világoszöld löttyöm, megmaradt korábbról.
-Biztosan. Más nem kicsábítok ide valakit a városból a lehengerlő személyiségemmel.
*Nem sűrün viccelődik, komolyabb figura ő annál, de azért ezt a vak is észrevenné. Komoly biccentéssel fogadja az italt, mintha csak azt mondaná hogy köszönöm!*
-Egészség!
*Több tósztra neki sincs igénye, jobban lefoglalja a maró érzés, mintha savat inna. Beleborzong az egész teste, s tudja jól hogy ez tipikusan az a fajta ital, ami egyre csak jobba csúszik minél többet iszik belőle az ember. Utána - hogy ez a jótékony közös ivás hatása-e, vagy csak a beszélgetés természetes medre sodorta őket ebbe az irányba azt nehéz volna megmondani - az ork mesélni kezd, hogy mit is keres és mit is csinál. Bredoc pedig felveszi a komolyabb arcát, mert egyébként érdekesnek találja a dolgokat.*
-Na és miféle sajátos módszerrel? Persze ha ez titok, akkor nem kérem hogy fedd fel, csak kíváncsi vagyok. Ismerek pár alkimistát, de nekem mindig is túl pepecs volt ez a mesterség.
*Önkéntelenül is kinyitja jobb tenyerét és ránéz az ujjaira, majd megrázza fejét.*
-Ebbe csak kard való meg egy jó pár kebel. No de ha titok is a módszer, azt talán elárulhatod esetleg hogy mitől különleges?
*Ő egyelőre csak megpróbál következtetni, biztosan valami köze a lepárlóhoz, de ennél tovább nem tud jutni. Ez pedig akárhogy is, de nem túl messzemenő következtetés.*
-Sajnos nem. Bár őszintén a fajtádból sosem láttam még senkit aki értene a bájitalokhoz, vagy azok keveréséhez. Nem szoktak nagyon kinézni?
*Feleli, miközben ő is elindul kifelé a nyulakkal és a nyársakkal a kezében. Szerencsére az orknak nem büdös ez a kis munka, és segít Bredocnak előkészülni. Kint neki is láthatnak a tűzhöz, s közben eszébe jut még valami.*
-És enélkül a lepárló nélkül nem is tudnál keverni? Tudod van pár világoszöld löttyöm, megmaradt korábbról.
4202. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-04 16:59:37
Üzenet elküldve: 2024-05-04 16:59:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Szerette volna a másik tudtára adni, hogy nem kívánta sem bántani, sem pedig alázni őt azzal, hogy egy nyúlnak nézte. Ez semmi más csak az ő hiányossága és még az is rendben van, hogy van neki ilyenje. Végre valamit megtanulhat, csak azért, mert a kedvét leli benne.
Nem kedveli a felesleges szócséplést, és a másik sem kérdez tőle többet. Még a tekintete is rendeződni látszik, ugyan a harag érzelmével könnyebb mit kezdeni, mint az ürességgel.
Az íj végül a férfi mellett végzi, aminek követi az óaranyakkal az útját. A fejét nem mozdítja, csak az íriszeket, majd ugyan olyan lassú ütemben siklik vissza a szürkék mélyére. Ha a másik bármit keresne benne, nem talál hamis csillogást.
A válasz nem olyan semmitmondó, mint a tekintete. Abban sokkal több szokott lenni, ha valaki ennyivel lerendezi azt az ajándékot, amit kapott. Mert bizony nagy ajándék, hogy nem szúrta ki a szemét az eltévedt penge, még ha azt nem is gondolja így a kócos. Kellemetlen sérüléseket sem okozott, amikkel bajlódhatna naphosszat.
Amaz hátat fordít neki, Ril fejében pedig a másodperc töredéke alatt fogalmazódik meg, hogy vele fog tartani. Persze meg lehet állítani eme kísérletében, de most ilyen lehetőséget nem latolgat, ezért hát utána ered, majd beéri, de olyan halk léptekkel, mintha csak egy macska oldalogna mellette. *
- Megyek veled.
*Szól csak ennyit, olyan magabiztossággal, ami a másiknak bizonyára érthetetlen.
Ril nem bolond. Pontosan tudja, hogy nincs olyan helyzetben, hogy még ő kérjen szívességet arra vonatkozóan, hogy tanítsa meg vadászni az, akire nemrégen ő vadászott - ugyan puszta véletlenségből. Nem tudja elengedni viszont azt a köteléket, ami nem is létezik kettejük között, de olyannyira hasonlít hajdan volt barátjára, hogy nem tudja nem megkísérelni. Ha egyáltalán ránéz a kijelentése után, az megkaphatja az első mosolyt, ami cseppet sem zavart, nem tűnik őrültnek, hanem mondhatni egészen kedves. Majd válaszol a miértekre, ha egyáltalán kérdez.*
//Második szál//
*Szerette volna a másik tudtára adni, hogy nem kívánta sem bántani, sem pedig alázni őt azzal, hogy egy nyúlnak nézte. Ez semmi más csak az ő hiányossága és még az is rendben van, hogy van neki ilyenje. Végre valamit megtanulhat, csak azért, mert a kedvét leli benne.
Nem kedveli a felesleges szócséplést, és a másik sem kérdez tőle többet. Még a tekintete is rendeződni látszik, ugyan a harag érzelmével könnyebb mit kezdeni, mint az ürességgel.
Az íj végül a férfi mellett végzi, aminek követi az óaranyakkal az útját. A fejét nem mozdítja, csak az íriszeket, majd ugyan olyan lassú ütemben siklik vissza a szürkék mélyére. Ha a másik bármit keresne benne, nem talál hamis csillogást.
A válasz nem olyan semmitmondó, mint a tekintete. Abban sokkal több szokott lenni, ha valaki ennyivel lerendezi azt az ajándékot, amit kapott. Mert bizony nagy ajándék, hogy nem szúrta ki a szemét az eltévedt penge, még ha azt nem is gondolja így a kócos. Kellemetlen sérüléseket sem okozott, amikkel bajlódhatna naphosszat.
Amaz hátat fordít neki, Ril fejében pedig a másodperc töredéke alatt fogalmazódik meg, hogy vele fog tartani. Persze meg lehet állítani eme kísérletében, de most ilyen lehetőséget nem latolgat, ezért hát utána ered, majd beéri, de olyan halk léptekkel, mintha csak egy macska oldalogna mellette. *
- Megyek veled.
*Szól csak ennyit, olyan magabiztossággal, ami a másiknak bizonyára érthetetlen.
Ril nem bolond. Pontosan tudja, hogy nincs olyan helyzetben, hogy még ő kérjen szívességet arra vonatkozóan, hogy tanítsa meg vadászni az, akire nemrégen ő vadászott - ugyan puszta véletlenségből. Nem tudja elengedni viszont azt a köteléket, ami nem is létezik kettejük között, de olyannyira hasonlít hajdan volt barátjára, hogy nem tudja nem megkísérelni. Ha egyáltalán ránéz a kijelentése után, az megkaphatja az első mosolyt, ami cseppet sem zavart, nem tűnik őrültnek, hanem mondhatni egészen kedves. Majd válaszol a miértekre, ha egyáltalán kérdez.*
4201. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-04 15:58:04
Üzenet elküldve: 2024-05-04 15:58:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Elégedetlen ránc ül a szemöldökei közé, ahogy összevonja őket a válaszra. Csak még több kérdést vet fel, amit hall, de úgy dönt, jobb, ha nem kérdez többet. Nincs erre ideje. Nem is érdekli. Örül, hogy nem ordít, és nem bízik benne, hogy egy újabb állathoz történő hasonlítás esetén is meg tudná tartani ezt az eredményét.
Némán követi szemmel a nő mozdulatait, ahogy felemeli a fűből a fegyverét. Afelől ugyan nincs kétsége, hogy a másik valóban tudja használni a dobókést, de arról nincs meggyőződve, hogy a kis penge alkalmas lenne nyúlvadászatra. Sokkal inkább illik egy ügyeskezű kikötői zsebmetszőhöz. Különben is gyanús az egész szituáció számára. Az alapvetően bizalmatlan természete sem segít, csak fokozza az kételyeit. Még a név hallatán sem biztos benne, hogy az igazit hallja. A nő sötét idegen a földek fölött pirkadó ég alatt. Nem áll össze a helyzet a fejében. Elfelhősült homlokkal járatja körbe a tekintetét a fák között, mozgás után kutatva. A hely, az idő, az elvétett dobás. Amilyen kényelmes lenne elhinnie, akár még igaz is lehet, amiket Ril állít. De az ő gyanakvását ennyi nem altatja el. A félreértett látszattal ellentétben azonban a felkészített nyilat nem neki szánja. Lassan szoborszerű üresség költözik a harag helyére az arcán. Maga mellé engedi az íját, a markolatot tartó kezével tartva a helyén a ráhelyezett vesszőt is.
Választalanul bámulja tovább a másikat, miközben az újabb magyarázatba kezd. Semmi újat nem tud meg a szavakból, hiába szaporodnak. El is fordul inkább, végigfuttatva a pillantását a mostanra határozottan világosodó tájon. Minél több időt veszít, annál kevesebb az esélye, hogy képes lesz újra a csorda közelébe férkőzni. Ha most indul, talán még utoléri őket a folyópartján, mielőtt bevennék magukat a sűrűbe a nappali órákra. Különben csak szürkületkor lesz esélye legközelebb megtalálni őket.
A furcsa kijelentésre visszaemeli a szemét a nőre. „Valaki vigyáz rád.” Nem törik meg az arcának kifejezéstelensége a megjegyzésre. Néhány másodpercnyi szünet után felel rá.*
- Senki.
*Ugyan ki vigyázna rá. A tekintete egy pillanattal tovább időzik a másikén; hátatfordítva indul az erdő mélye felé.*
//Második szál//
*Elégedetlen ránc ül a szemöldökei közé, ahogy összevonja őket a válaszra. Csak még több kérdést vet fel, amit hall, de úgy dönt, jobb, ha nem kérdez többet. Nincs erre ideje. Nem is érdekli. Örül, hogy nem ordít, és nem bízik benne, hogy egy újabb állathoz történő hasonlítás esetén is meg tudná tartani ezt az eredményét.
Némán követi szemmel a nő mozdulatait, ahogy felemeli a fűből a fegyverét. Afelől ugyan nincs kétsége, hogy a másik valóban tudja használni a dobókést, de arról nincs meggyőződve, hogy a kis penge alkalmas lenne nyúlvadászatra. Sokkal inkább illik egy ügyeskezű kikötői zsebmetszőhöz. Különben is gyanús az egész szituáció számára. Az alapvetően bizalmatlan természete sem segít, csak fokozza az kételyeit. Még a név hallatán sem biztos benne, hogy az igazit hallja. A nő sötét idegen a földek fölött pirkadó ég alatt. Nem áll össze a helyzet a fejében. Elfelhősült homlokkal járatja körbe a tekintetét a fák között, mozgás után kutatva. A hely, az idő, az elvétett dobás. Amilyen kényelmes lenne elhinnie, akár még igaz is lehet, amiket Ril állít. De az ő gyanakvását ennyi nem altatja el. A félreértett látszattal ellentétben azonban a felkészített nyilat nem neki szánja. Lassan szoborszerű üresség költözik a harag helyére az arcán. Maga mellé engedi az íját, a markolatot tartó kezével tartva a helyén a ráhelyezett vesszőt is.
Választalanul bámulja tovább a másikat, miközben az újabb magyarázatba kezd. Semmi újat nem tud meg a szavakból, hiába szaporodnak. El is fordul inkább, végigfuttatva a pillantását a mostanra határozottan világosodó tájon. Minél több időt veszít, annál kevesebb az esélye, hogy képes lesz újra a csorda közelébe férkőzni. Ha most indul, talán még utoléri őket a folyópartján, mielőtt bevennék magukat a sűrűbe a nappali órákra. Különben csak szürkületkor lesz esélye legközelebb megtalálni őket.
A furcsa kijelentésre visszaemeli a szemét a nőre. „Valaki vigyáz rád.” Nem törik meg az arcának kifejezéstelensége a megjegyzésre. Néhány másodpercnyi szünet után felel rá.*
- Senki.
*Ugyan ki vigyázna rá. A tekintete egy pillanattal tovább időzik a másikén; hátatfordítva indul az erdő mélye felé.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4704-4723