Külső területek - Szántóföldek
Karaktered neve: ---       Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó       Pénzed: --- arany     
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!


Üdvözlünk!

Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.

Vissza a főoldalra!
Erdőszéli tisztás (új)
Arthenior közelében (új)
SzántóföldekTharg birtokok (új)
Füves puszta (új)
Kikötői erdőség (új)
<< Előző oldal - Mostani oldal: 215 (4281. - 4300. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>

4300. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-09 19:13:10
 ÚJ
>Caelril Vaellisalia avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 260
OOC üzenetek: 3

Játékstílus: Vakmerő

//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//

*Sokszor jobb, ha válasz, vagy inkább kérdés nélkül hagyják, főleg, mert meggondolatlanul mondta ki azt, amit. Igazán hálás valahol azért, hogy nem repül rá a férfi minden egyes száján kiszökött szavára, s ezt Ril sem teszi meg fordítva. Így nem tud elindulni benne a szorongás, hogy mégis mit válaszoljon és hogyan fejtse ki azt, amit igazából nem is akart. Nem tudhatja, hogy a másik kezdene-e valamit az információkkal, de ez inkább csak egy rossz berögződés, hiszen olyat úgy sem árulna el, ami igazán bajba sodorhatná.
Tetszik neki ez a fajta élet. Talán ő nem tudna hasonlóan létezni, de belegondolva, hogy van, aki a két kezével teremt elő mindent, az ad némi reményt. Nem arra, hogy holnaptól vadásznak álljon, hanem arra, hogy nem csak az az út van, amit ismer. Nem szükséges mindenhez ármány és furmányos gondolkodás, na meg hazugság. Annyira fárasztó észben tartani azt, hogy kinek mit mondott, s annyival egyszerűbb vagy szimplán nem beszélni, vagy olyas dolgokat elárulni, ami igaz.*
- Szereted, vagy csak csinálod?
*Fontos kérdés, hiszen nagyon sokan nem szeretik azt, amit művelnek. Nem tűnik úgy a férfi, mint akit felvillanyoz bármi is annyira, hogy úgy beszéljen róla, mint élete legjobb része, de attól még kedvelheti, amivel foglalatoskodik. Vagy csak szükséges rossz.
A pénz kérdésre még sosem tisztázódott igazán Ril-ben. Aki nem tudja milyen a másik út, az azt teszi, amit ismer. Sosem érdekelte viszont annál tovább az arany, hogy megvásárolhassa a vásznait, vagy a kellékeket a munkájához. Vagy éppen most a kikötői kis lakot. Sosem élvezte ki, hogy van elég, s nem is nagyon tudná, mert nem érdekli. Akkor sem esne kétségbe, ha egyszer csak eltűnne mindene, amije van, a zsebében éppen annyi csörög, amennyi szükséges.
Kyr ismét nem válaszol, de saját gondolatai miatt még a kérdését is jószerivel elfelejti egy időre. Egy kicsit eltűnt a világ. Nem hallja az eső koppanását fölöttük, s ha válaszolt volna sem biztos, hogy eljut hozzá. Csak a beállt csönd van, amiben az egyetlen szólam a saját szívének dobbanása, s az annak ütemére zúgó vér a füleiben. A másik mozdulata hamar kirántja ennek börtönéből, s bár kevés idő telt el, neki hosszúnak tűnik. Már csak akkor néz igazán a félvérre, amikor az megáll, s visszatekint rá, mintha valamit keresne benne. Nem tervezett mondani ilyen téren magáról semmit, de most talán ki kell mondania hangosan, hogy valamit később kezdhessen vele. Talán nem is Kyr-nek szól, hanem magának. Lehet, hogy úgy sem látják egymást többször.*
- Eszembe jutott róla az enyém... tudod, az is sokszor volt betörve. Csak nem látszik.
*Egy kis ideig ott villog aranyaiban a kétes csillogás, ami megtörte azt azt a kőszobor álcát. Nem vár kérdést, nem vár választ. Valami mást vár, valamit ami benne indul, vagy éppen hal el. Tesz is egy lépést, mintha ő is szeretne bemenni, vagy inkább elmenekülni, de aztán megáll, mert nem tudja elvenni a tekintetét. Egészen utálatos érzés, hogy egy percig nem tud mit kezdeni sem magával, sem a tagjaival. Megijedt. Talán felnőtt életében először, viszont annyira nem tudja hová tenni mindezt, hogy meg sem tudja fogalmazni mi is zajlik benne. Talán most jönne jól Kyr jótékony csendje, vagy éppen most okozna benne űrt, ha hallgatna továbbra is.*


4299. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-09 17:52:48
 ÚJ
>Kyr q'Naviel avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 235
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Megfontolt

//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//

*Nem igazán érti, hogy mire gondol a nő a válasszal, de nem kérdez rá. Korábban, a vérfű főzete kapcsán úgy vette ki a szavaiból, hogy nem kíván elmondani bizonyos dolgokat, legyen az oka bármi. Vagy talán csak a kérdésekből volt elege. Mindenesetre tiszteletben tartja a másik csendhez való jogát ezúttal is. Nem kérdez, meghagyja, hogy a hosszúéletű eldöntse, mit oszt meg és mit nem. Magától. Ezzel a megbékélt nyugalommal figyeli mellette állva az esőt, anélkül, hogy zavarná, hogy nem tud többet a nőről, és nem feltétlen érti annak minden mondatát.
Az elhangzó kérdés sokkal bonyolultabb választ kíván, mint amit adni tudna. Legszívesebben meg sem próbálkozna vele, hogy elmondja. Nehezen nyitja csak szóra a száját.*
- Azt eszem, amit fogok.
*Feleli végül egyszerűen. Nem öl azonban soha többet, mint feltétlen szükséges. Ha marad is hús egy-egy elejtett állatból, azt mindig megpróbálja tartósítani. Sózni, vagy néha füstölni, bár azzal eddig kevesebb szerencséje volt. A növénytermesztés kívül áll a tudásán, ha olykor szüksége van valamire azt a falvakból szerzi, néhány apróságot leszámítva, amit maga is megtalál a környékbeli földeken; csalánt, néhány erdei bogyót, mentát, kakukkfüvet. De néha a tájból áradó békesség sem elég ahhoz, hogy igazából érdekelje, miből él. A prémeket sem az értékükért készíti, hacsak nem konkrét megbízása van rá, de azt sem hagyja kárba veszni, ahogyan a leölt vad egyik részét sem.*
- Ha van munka a faluban, vagy a szántókon, odamegyek.
*Teszi még hozzá kiegészítésképpen, miközben összefonja a karjait a mellkasa előtt. Bár a pénz sosem érdekelte, szükséges velejárója a világnak. Minél kevesebb van azonban nála, annál jobb. A vagyon megváltoztatja az embereket. Inkább cserél, vagy kér valami mást a helybeliektől, minthogy aranyat fogadjon el tőlük. Segít betakarítani két vekni kenyérért, vagy fát vágni hetekig egy baltáért cserébe. Állatokat etetni, istálló takarítani, tetőt javítani, tyúkólt deszkázni, disznót ölni, vizet hordani, a kerteket dézsmáló vadakat kutatni, kerítést javítani. Ahol hasznos lehet a két keze; cserébe ételért, eszközért, alapanyagért.
Az újabb kérdés sem rezzenti meg a vonásait, bár valóban érzékeny pontot ért vele a másik. Szótlanul fordul csak, hogy visszamenjen a házba, felelet nélkül hagyva a nőt a törést illetően, ahogy azonban a rét felől elforduló pillantása az elfre esik megállapodik annak arcán az ottani feszültség láttán. Pontosan azért, mert nem látott még hasonlót a kora reggeli óráktól kezdve. Hogy mi váltotta ki, nem tudja, de ott időzik a tekintete a másikén, s a befele induló mozdulata csakhamar megtörik. Nem vár el választ, és lehet, nem is kap; türelmesen, csendben kutatja az övéhez sokszor oly hasonló, szoborszerű arc rezdüléseit maga mellett.*

4298. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-09 13:26:54
 ÚJ
>Caelril Vaellisalia avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 260
OOC üzenetek: 3

Játékstílus: Vakmerő

//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//

*Nem igazán ismeri, milyen is az, amikor úgy van mellette valaki, mint most Kyr. Aki vele, Caelrillel van, aki az ő nevét tudja, még ha nem is a teljeset, nem valaki másét, akit akar, hogy tudjon. Volt ő már minden... minden, csak az nem, aki most, akivel éppen ismerkedik. Akit elbűvöl a táj szépsége, ússzon az fényárban, vagy homályosítsa az eső. Mintha csak most szabadult volna egy hosszú fogságból, s nem lenne elég semmi abból, ami körülötte van. Mégis olyan nyugodt, s ez is árad belőle. Csendesség, béke. Belül váltakozik csupán az érzelem és a gondolatok, de ezt most sem, mint soha, nem engedi igazán láttatni, ha eléggé figyel. Nehéz lehet levonni hát a következtetést, nehéz lehet tudni, mit gondol és ezért dűlőre jutni vele. Talán ezért is ismerős neki az idegen férfi. Az, hogy megosztja vele valaki még a levegőt is, amiben vannak, azt hitte sokkal kényelmetlenebb lesz és hanyatt homlok fog menekülni. Ezért is választott olyan gyorsan magának lakhatást, nem törődve következményekkel, csak haladni akart, hogy eltűnhessen a négy fal közé mindenki elől. S most mégis megváltozott a véleménye, a másik szavai hallatán pedig tovább formálódik.*
- Ha több időt hagytam volna magamnak, talán engem is hasonló talál meg.
*Mondja bele a tájba. Épp nem tud törődni azzal, hogy ezzel is egy szeletet elárul magáról. Olyan másodlagossá törpült. Mintha ami egy fertályórája zavarta, most nem is létezne. Kis idő múltán vissza néz felé.*
- A vadászat... abból élsz?
*Nem úgy firtatja a másik megélhetését, mintha abból bármire is következtetni akarna, mintha bármit is várna, mindössze feltérképez. Mit lehet itt ugyan csinálni? A szépség sokat jelent, de nem minden. Ő vajon mihez tudna kezdeni egy ilyen tájon, már ami a munkát illeti? Szüksége lenne valamire, hiába van elég pénze, de a csönd hosszútávon felzaklatja, mint most is oly sokszor. Elfoglaltság kell, s ugyan a kikötőben akkor is megtalálná a munka, ha nem is keresné, érdekli, mihez tud itt kezdeni valaki. Minden érdekli, még ha nagy átlagban pont, hogy hidegen hagyják a dolgok folyásai, vagy mások.
A másik arcát már eleget fürkészte, de most valahogy feltűnik neki egy kis dolog rajta. El is mosolyodik, bár meglehet, az Kyr-nek nem jó emlék, mégsem tesz lakatot a szájára.*
- Az orrodat ki törte be? Nem tűnsz túl... balhésnak.
*Mosolya viszont elfullad, mikor ennek kapcsán újabb emlékek villannak be. Emlékek, mint ami akkor tört elő, mikor az erdő mélyén siettek a vihar elől. Nem tud hozzá társítani alakot, csak az élményt. Összekapcsolódik most benne, s megfeszülnek vonásai tőle. Ez most látványosabb. A fáradhatatlan edzés, aminek akkor sem lehetett vége, amikor rettegett, hogy az égi háború őt is bántani fogja. Amikor még olyan kicsi volt, hogy nem szabadott volna nálánál nagyobb pengével vívnia. Amikor az ő sértetlennek tűnő orrából folyt a vér, de senki nem kérdezett, senki nem szaladt utána vérfűvel, csak folytatnia kellett. Talán az a gyerek nem akart annyira megkeményedni, mint amilyen ő most. *

4297. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-09 12:31:25
 ÚJ
>Kyr q'Naviel avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 235
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Megfontolt

//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//

*Az emlékeit ő maga is szívesebben felejtené. Egy részét. Egy másik részéhez úgy ragaszkodik, mint a tüdeje a levegőhöz. Ha tehetné, mindenét odaadná, hogy visszamehessen a múltba, megváltoztatni azt, de nem lehet, ezért inkább nem is gondol rá, mert a boldog emlékeket mindig rövid úton követi a veszteség érzete, amivel nem tud mit kezdeni. Inkább irtaná magából, csakhogy ne kelljen küzdenie vele. De a szebb képek mégis, mindennél sokkal többet érnek. Akkor is, ha természetszerűen követik őket a rosszak, s a rádöbbenés, hogy valójában egyedül a jelen az, ami van. És aztán csak a sötét, emésztő harag, és a tehetetlenség. Magától fél ilyenkor. Attól az űrtől, amivel szembesülnie kell, és mindentől, amire képes lenne azért, hogy elűzze. Ha ismerné a nő történetét, ennyiben biztosan megértené. Ítélkezni pedig nem az ő feladata.
A megrezzenő alakot nézi a küszöbről, maga mellett lógatva a karjai. Nem volt célja megzavarni. Nem mozdul egyből az ajtóból. Az első, feltehetően csak beidegződésből feltett kérdésre nem reagál, megvárja, amíg a másik válaszol az övére. Szótlanul nyugtázza azonban azt is, némán figyelve az elf arcát a tekintetével. Minden kétséget kizáróan jobban illene a képbe, hogy nem várja senki, mégis furcsállja valamennyire, és ugyanolyan fenntartásokkal hiszi csak el, ahogyan eddig is mindent. Mintha így, ha esetleg ki is derülne, hogy a hosszúéletű hazudik, nem érné akkora meglepetés.. A saját hátát védi most is, mindig. Bár azzal, hogy idehozta az eső elől, egy jó adagot önként feladott saját magából. De nem bánja. Nincs, amit féltene, ha a másik mégsem az lenne, akinek a válaszai alapján mondja magát.
A felé intézett kérdésre aztán kijjebb lép a küszöbről. Elveszik az eddig hátát melengető érzést, amit a tűz adott bentről, de valamennyit még őriz belőle a kabát anyaga, s nem járja át egyből a kinti hűvös levegő a bőrét. Kisétál a nő mellé a tornác szélére, belebámulva a rét nyitott terébe. Az esőt hallgatja, s a fák alját fürkészi megszokásból keresve bármit, ami nem lenne odavaló. De csend van, csak a cseppek kopognak felettük, s a szélben meg-megmozduló leveleken kívül mozdulatlan a táj.*
- A helyiektől kaptam ezt a házat. Néhány évvel azután, hogy idejöttem.
*A helyiek mutatták meg, de hogy tőlük kapta volna az akkor már régóta elhagyott kunyhót, az túlzás. Az ő fejében mégis így hangzik a történet: a helyiektől kapta ezt a házat, megőrzésre. Ezért is bánik vele úgy, ahogy. Hálából. De valójában, nem ő akart itt lakni. Ebben a házban, itt. Nem akart lakni sehol. Csak elbújni. Nyugodtan figyeli a tájat, ami észrevétlenül mégis az otthonává nőtte ki magát. Hogy miért maradt itt, megfejtetlenül hagyja a válasza.*

4296. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-08 13:54:50
 ÚJ
>Bredoc Droyn avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 523
OOC üzenetek: 150

Játékstílus: Vakmerő

//Tilosban//

-Rendben.
*Nem félti a varázsitalait, a legrosszabb ami történhet hogy tönkremennek, vagy nem sikerül őket összekeverni. Akkor sem dől össze a világ. Úgyhogy oda is adja a 6 Világoszöld varázsitalt Targhed Cagonnak. Nem kell sokáig keresgélnie szerencsére. Aztán majd kíváncsian figyeli hogy mihez is kezd velük.*
-Tessék.
*Teszi hozzá, majd ő maga is falatozni kezd. Talán hült már annyit hogy ne zavarja a száját a forró hús. Élvezettel tépi le a falatot a csontjáról.*
-Dehogy.
*Nevet fel öblösen.*
-Úgy vettem Vadászlakon az egyik öregtől, ő készíti, vagy az asszonya csak nem merte bevallani fene tudja.
*A férfiúi büszkeség bizony nagy úr, úgy látszik hogy ez nem változik, mindegy hogy milyen korban van az ember, vagy hogy hol lakik. Az ork szavain elmosolyodik.*
-Megértelek, hidd el. Fiatal vagy még, előtted a kalandok java. Talán ha szerencséd lesz, megalapítod a saját lepárlódat, feltalálsz egy új varázscsodaszert meg kitudja még mit.
*Mindig úgy hitte, hogy nagyot kell álmodni, s aztán abból majd ott farag le az élet ahol kell.*
-Ó biztos annak tűnsz az egyszerű zsiványoknak, emiatt nem aggódnék. Már a termeted miatt is. Csak jó ha az ember tudja a korlátait, és nem keveredik olyan csatába amit nem tud megnyerni.
*Odakacsint a másiknak, csak egy jó tanács egy vén rókától. Aztán a kutya füle egészen égnek áll, felkapja fejét nyugalmi helyzetéből és a távolt kezdi pásztázni. Ez Bredoc figyelmét is felkelti így ő maga is feláll és kezét a szeme felé helyezve takarja el a napot, hogy jobban lásson. Egy alakot pillant meg, de még nem igazán ismeri fel hogy ki lehet az.*
-Úgy látszik még egy vendég érkezik, pont ebédidőben. Milyen forgalmas itt ma.
*Kíváncsian nézi az idegent ahogy eygre közeledik, s egyszer csak int. Az orkra csak egy pillantást vet. Egy régi barátja szerint ha valaki int, az általában jó szándékkal érkezik, az exparancsnok epdig egyébként sem az a félős típus, úgyhogy ő is visszaint neki, és csak mikor közelebb érkezik, akkor véli felfedezni, hogy ki is lehet az. Éppen csak az ajka hegyéről suttogja maga elé. ~Garsin..? ~*

4295. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-07 17:49:23
 ÚJ
>Caelril Vaellisalia avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 260
OOC üzenetek: 3

Játékstílus: Vakmerő

//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//

*A másik halk, fáradtan előgördülő mondatára felfigyel még ugyan, de nem mond rá semmit. Csak egy mélyreható pillantással tekint a félig zárt szürkékbe, mintha keresne bennük valamit, s elraktározza magában amit hallott. Kérdezne szíve szerint, de magával ragadja saját különös érzékelése. Olyan félrevezető, amikor nincs igazi társalgás, csak a csend, ami hol meghitt, hol pedig ajtót nyitogat a gondolatoknak. Éppen abban a pillanatában kapta el, amikor már elindultak a kételyek, a szorongató kép saját magáról. Ezért nem nyílik szóra már az ajka, inkább felkel a helyéről és úgy dönt, hogy lehűti magát és saját felmorajló lelkét.
Bámulva a kinti homályt könnyű elidőzni. Könnyen ülepszik le saját vádja, s veszi át helyét egy újabb séta a belsejében. A neveltetés. Milyen érdekes más szájából hallani ezt szót, azt, aminek a jelentését ismeri, de benne hiányként érződik. Elveszett emlékeiben hiába is kutatná, hogy ki nevelte, csak annak eredménye van meg, az, ahogyan itt áll és küzd meg azzal, hogy ne sétáljon vissza abba az életbe, ami olyan könnyen kezelhető és üres volt. Nem a tartalma volt üres, hanem egyszerűen nem volt ideje magán agyalni. Mindig máson járt az esze és a célon. Most nincs cél. Most a férfi van, aki teljesen más okból nem alszik el mellette, mint azt ő hiszi, de ezt most itt a hűsön egy nagy levegővel ki is fújja magából. Nem hajlandó tovább elmélkedni, bármilyen nehezen kiirtható is jelen helyzetben. De ebben jó, ezért rá is ereszkedik a nyugalom, s immáron nem létezik más, csak a fák fekete lombja, amit a tejfehér ködszerű képződmény ölel körbe. A cseppek, amik a tornác szélére hullva néha ráfröccsennek a lábára, s a hűvös szél, ami segít mindent távol tartani tőle.
Hosszú percekig tűnődik az elé tárult világon, s annak változásán. Tudja jól, hogy ennek egyhamar nem lesz vége, pedig egyik része már indulna, mert több gondolatot kapott ezen a terepen, mint bármikor máskor ezidáig. A másik része pedig valamiért földbe kívánja gyökereztetni a lábát, hogy hadd maradjon itt, mert mindennek ellenére ritka érzés, hogy ennyire békében van. Valahol, valakivel. Különös ellentét, de még így is az nyer benne, hogy most jó.
Nem hangos, ahogy Kyr megszólal, de nem hallotta az esőtől a lépteit, ezért egy pillanatra megrezzen. A hangja kiszakítja ebből az állapotból, mégis jó érzéssel fordul felé, mellkasa előtt összefogva a takarót, így nem fedi annyira, de mégsem teljesen szabad. Csak a vízcseppektől csillanó vádlija látható szinte, ahogy szétnyílik fokozatosan az anyag.*
- Hogy engem? *Rettenetesen utálja a buta kérdéseket, most mégis feltett egyet. Mert mégis ki máshoz szólna?* - Engem senki.
*Mondja aztán színtelen hangon, pedig ezt nem bánja. Nem is akarna sietni senkihez, bármit is hisz a másik. Tényleg jó itt. Az aranyakkal végigtekint a félvéren, persze egy térben vannak már jó ideje, de valahogy mindig vonzza a szemeit.*
- Ezért laksz itt? Itt minden annyival szebb.
*Fordul vissza halovány mosollyal, s akaratlan lép egyet oldalra, mintha csak helyet kínálna maga mellett, hogy amaz is nézhesse, amit ő lát, amit ő egyébként bármelyik nap kémlelhet. Ezzel egyetemben egy választ is ad arra, hogy egyáltalán nem az a terve, hogy elindul.*

4294. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-06 20:48:45
 ÚJ
>Kyr q'Naviel avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 235
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Megfontolt

//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//

*Magába csendesedve hallgatja a rövid magyarázatot. A nő szájából hallva egyszerűnek tűnik. Mégis vannak olyan apróságok, melyeket jobb tudni. Az elemző, s mindent aprólékosan részeire bontó elméjének kevés az információ, de mielőtt megfogalmazódhatna benne, hogy rákérdez ezekre, az elf legyint egyet. Felé fordul a szavak hallatán. Hallgatagon figyeli a falnak dőlve, ahogy letolja a válláról a takarót, de nem szólal meg. Csak az agyában indulnak és futnak össze néma, maga előtt is rejtve hagyott gondolatok. Szótlanul nézi egy darabig még a nőt, mielőtt visszafordítaná a fejét az ablak felé.
Nem kutatja sem azt, hogy a hosszúéletű miért zárta rövidre a témát, sem a vérfű főzetének további részleteit. Úgy érzi, valamelyest elutasító választ kapott, és ez épp elég, hogy befejezze a kérdezősködést. Nem sértődik meg azonban rajta, ahogyan azon sem, hogy a másik elutasítja a felkínált fekvőhelyet. De akkor sem tette volna, ha él vele, és az ágyába fekszik.*
- Nem úgy neveltek.
*Csúszik ki a száján nyugodtan egy mondat, ami, ha nem volna fáradt, valószínűleg sosem történt volna meg. Kezd szakadozni a kimondott és ki nem mondott dolgok közti éles mezsgye, amit máskor olyan éberen őriz a tudata. De az igazat mondja a múltból, ilyenkor könnyebben, mint bármikor tenné. Nem úgy nevelték, hogy aludjon vendég társaságban, s főleg nem egy nő esetében. Főleg nem úgy, hogy még ő feküdjön az ágyban, ha abból csak egy van. Nem úgy, hogy ez egyáltalán az eszébe juthatna. A mostani állapotában eszébe jutott ugyan, de hamar le is győzte magában a vágyat, de ebben nem csak a nevelésének volt része.
A nő pedig kisétál a házból. Egy futó pillanatig felmerül benne, hogy megsértette valamivel, de hamar elcsendesedik benne a bizonytalan hang. Mozdulatlan marad a helyén egy darabig, de így, hogy Ril elment mellőle, már nem érzi sarokba szorítva magát, ezt a szabadságát pedig hamarosan maga is arra használja, hogy felálljon, és újra mozogni kezdjen. Az eddig is segített a fáradtság ellen, legyen bármilyen ellentmondásos.
Van még valamennyi kútvíz az ajtó mögött álló vödörben. Megtölt egy öreg vasedényt belőle, s felakasztja a tűzrakó fölé. Megigazítja alatta a rönköket, de nem rak közéjük újat. Feleslegesnek érzi. Éppen elég meleg van mostanra.
Halkan követi a hosszúéletű korábbi lépteit a terasz felé, de maga csak az ajtóban áll meg. Az esőt nézi, a fák között sötétbe borult erdőt, a másik takaró borította vállait a tornác szélén. A bent töltött idő után kellemes a hűvös levegő az arcán. És az esőszag..*
- Vár vissza valaki?
*Nem úgy tűnik, mintha a nő rohanna, hogy mielőbb a kikötőben legyen. Amit a saját otthonáról mondott, nem is feltételezi, hogy így lenne. De úgy kémleli itt is az utat, mint odabentről. Mintha várna, vagy menni akarna, s a legkevésbé sem akarja marasztalni, ha valóban így van. Bár az eső nem tűnik úgy, mintha elállni készülne, az ösvények valószínűleg szinte járhatatlanok, és ha most mennének, biztosan újra bőrig áznának, de nem volna kérdés a többesszám. Legalább a faluig, ahonnan a nagyobb, gyakran használt utakon már hazatalálna egyedül is. Talán felkéredzkedhetne egy arra járó szekérre..
A másik háttal álló, vékony alakját figyeli a szürkeségben, türelmesen hallgatva a körülöttük hulló esőt.*

4293. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-06 12:39:50
 ÚJ
>Caelril Vaellisalia avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 260
OOC üzenetek: 3

Játékstílus: Vakmerő

//Vad helyet mire találsz?//
//Második szál//

*Amikor valaki ismer egy folyamatot, hajlamos azt hinni, hogy félmondatokból a másiknak is tudnia kellene, hogy miről magyaráz. Ril nem az a típus, aki bármiről is előadást tartana, főleg nem olyasmiről, amit úgy kedvel, mint a növényeket, s azoknak erejét, így hát csak mondatokat tesz egymás mögé lelkesen, de nem teljesen biztos, hogy az értelmezhető is. Pontosan valami ilyesmit sejt, mikor Kyr rá is kérdez arra, ami neki olyan egyértelmű. *
- Sok virágot, kevés vízzel, de igen… mint egy teát. *Kissé megnyújtóztatja nyakát és vállát, miközben kibújik a takaró öleléséből annyira, hogy csak derekától fedje. Mostanra tényleg elég meleg lett, így nem tartana igényt rá, még ennyire sem, de bármennyire is otthonos a kis lak, ő mégsem fosztja meg magát ettől a szövetdarabtól. Mozdulat közben legyint egyet, elfelejtve – vagy inkább nem gondolva rá, hogy ők ketten ma találkoztak először, s az is lehet, hogy ha innen távozik, a félvér csak egy emlék marad.* - Ah, inkább majd megmutatom, vagy valami. *Nem egy nagy attrakció ugyan, de mintha fáradt lenne ahhoz, hogy ettől hosszabban tárgyalja, s a másik, a leragadó szemei miatt sem tűnik úgy, hogy túl befogadó lenne, már ami az információkat illeti.
Kibámul az ablakon, hogy a szürkeséget kémlelhesse, ami pont olyan álmosító, mint a másik alakját nézni, aki még őt támogatná meg azzal, hogy átadná az ágyát. Emiatt egy halk nevetés bukkan elő ajkai zárjából, majd megrázza a fejét és új tekint a férfire. *
- Kedves tőled, de neked azt hiszem nagyobb szükséged van rá.
*Igazán nem gondolná, hogy neki kéne eldőlnie, annak, aki sokkal kevésbé fáradt, na meg aki a vendég. Bár ő is hasonlóan ajánlaná fel az ágyát a másiknak hasonló helyzetben, s azt is érti, hogy miért nem alszik el a férfi, mégis valami furcsa érzés lobban fel benne. Körültekint a házon, hogy mi az, amit ennyire félthet, a saját életén kívül, de nem tudja megállapítani melyiket is nézi ki belőle… hogy lopna, vagy hogy unalomból a fejére szorítaná a párnát. Lévén megint magából indul ki, vagyis abból, amit tud magáról, még egy kicsit el is képed, hogy valójában ő sem aludna el maga mellett. Pedig csak úgy kedvtelésből sosem tenne még hasonlót sem, főleg nem Kyr-rel, akiről már a tisztáson megállapította, hogy sajnálná, ha véget érne az élete. Nem túl magvas gondolat ugyan, de ami azt illeti fontos észrevétel. Az érzés maga viszont rosszul érinti.
Felegyenesedik, majd gondolatai idegesítő aurájából kiszakadva feláll, s egy szó nélkül hagyja ott a másikat. Nem megy messzire, csak ki a teraszra, hogy a hűvösebb levegő egy kicsit helyre billentse abból a szorongó érzetből, amit saját magának generált. Kilépve az ajtón, a pokrócot a vállára húzza, de most nem fogja össze, egyedül semmi értelme, hisz nem látják. Mezítláb sétál az oszlopokig, hogy kémlelni kezdje a messzeséget, ahonnan idejöttek, ahol még nem is olyan régen hét ágra sütött a nap. Talán azt is reméli, hogy így könnyebben merül álomba a másik. Mintha megnyugtatná, hogy valaki el mer a közelében aludni…*

A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.06.06 12:55:28

4292. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-06 11:08:07
 ÚJ
>Kyr q'Naviel avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 235
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Megfontolt

//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//

- Mint egy teát?
*Kérdezi arra, hogy főzze meg a virágait. Összevonja a szemöldökét. Nyomja a sebre. Vérzést csillapít.*
- Csak tépjem le, és tegyem a sebre?
*Ha egy nagyobb darab követ nyomna elég ideig egy sebre, az is elállítaná a vérzést. Eláll az magától is. Kezdenek összefolyni a gondolatai. Álom, nem álom, félálom – az ő fejében mindennek van értelme. Nyitva van a szeme, de talán valójában már álmodik, ahogy a kinti fényt nézi az ablakon túl. Ha kimenne az esőbe, elázna, de az lehet, felkeltené. A hideg víz. A kabátját addig félreakasztaná, és az száraz maradna. Visszavehetné, amikor bejön az esőről. Idebent úgyis meleg van mostanra. Komolyan elgondolkozik az ötleten, de mozdulni egyelőre nem mozdul. Túl fáradt, vagy még nem érett meg benne eléggé az elhatározás. Mégis elég kényelmes így, a falnak dőlve. Miután valamennyire hozzászokik, hogy a takaróba burkolt félmeztelen nő vele szembe ül le, már az sem zavarja annyira, amennyire talán tenné, ha frissebb lenne.
Behunyja a szemét az ásításra, s egyre nehezebb kinyitnia, mégis megteszi, egykedvűen bámulva tovább az ablak felé.*
- Ott az ágy. *Mormolja a másik nagyobb lélegzetvételére.* - Feküdj le, ha álmos vagy.
*Nem tagadná meg a nőtől, hogy lepihenjen. Hogy ő miért nem teszi, valójában maga sem tudja. Nem fél az elftől, hogy bántaná, nem adott neki okot rá, és nem tűnik olyasvalakinek, aki csak szórakozásból tenne ilyesmit. S ha kirabolná, ugyan, mit vinne el? Néhány öreg lábast? Esetleg az íját, amit meg akart tanulni használni? A legkevésbé sem zavarja egyik lehetőség sem. Hogy akkor miért nem alszik mégsem, olyan kérdés, amire nem tud válaszolni, csak makacsul küzd tovább az álom ellen.
Nem reagál a hosszúéletű megjegyzésére a prémről. Ő is jobb szereti, ha az elejtett vad mindene felhasználásra kerül, de ezúttal nem biztos benne, hogy így lesz. Eladni értéktelen, és másra felhasználni is csak akkor lesz jó, ha nem kezdett még el bomlani, amikor besózta. Nem látta jelét, de van, hogy nem látja, s az valójában már zajlik. Néhány óránál tovább nem szabad hagyni a friss bőrt. Nem számolta az időt, de akörül járhattak, mire a házhoz értek. De pontosan tudja, hogy milyen tehetetlen valójában a természet erejével szemben bármiféle ravaszsága az embereknek. Mozdulatlanul pislog az ablakra, az eső hangját hallgatva a cserepeken.*

4291. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-05 23:05:36
 ÚJ
>Garsin Elthur avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Vakmerő

//Tilosban//

*A Bredoc háza felé vezető úton újabb "betolakodó" tűnik föl, bár kérdéses, hogy a két iszogató férfi van-e még olyan állapotban, hogy fölfigyeljenek rá. De ha más nem, talán a kutya jelez és fölismeri az ismerős alakot a jövevényben.
A magas, karcsú sziluett elég bizonytalanul közeledik, meg-megáll, szemét kezével leárnyékolva nézelődik, mint aki nem biztos benne, hogy jó helyen jár.
Garsin a tabardot ugyan már nem viseli, de a fölszerelését magára vette, így fegyverkabátja fölött ott van a sodronying, ahogy derekán is a fegyveröv kardjával és késével. Hátán pedig a zsákja, mérsékelten megpakolva.
Arca izzadt és kipirult az utazástól és a melegtől, rövid haja csapzott, így még kevéske női bája is elvész, inkább látszik csak egy ifjú katonának, vagy pusztán harcosnak most már az egyenruha híján.
Látja a ház előtt, tábortűz körül üldögélő két alakot, de messze van még, hogy fölismerje Bredocot. Viszont a kutyát is látja mellette, ami lehetne véletlen egybeesés, hisz másnak is lehet hasonló színű és termetű négylábú társa, ám Garsin mégis inkább gondolja, hogy jó helyre hozták a lábai és valóban Brox az egyik illető a tűznél. Úgyhogy még a távolból megkockáztat egy intést, ha esetleg úgy látná, hogy felé fordulnak az arcok.*

4290. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-05 21:14:01
 ÚJ
>Kyr q'Naviel avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 235
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Megfontolt

//Éber álmok//

*Ahogy világosodásnak indul a táj, ő már sokadik aznapi feladatát végzi. Miután néhány napja visszatért Artheniorból, azóta a megszokott régi kerékvágásban halad az élete, s ez elégedett nyugalommal tölti el. Utálja a várost, jó darabig nem is kíván újra a közelébe menni. Lerakja az üres vödröt a kút mellé, és a láncért nyúl, hogy ráakassza. Járt azóta a faluban is, friss hírek és munka után, többször is. A legutóbbi, piactéri megbízóval végül nem volt szerencséje, és a ház körüli teendőkön kívül azóta nem is akadt más munkája. Nem a pénz izgatja, a legtöbb dolgot, amire szüksége van, elő tudja teremteni magának, mégis jobban szereti, ha olykor kap valami nagyobb feladatot; rendelést egy meghatározott prémre, vagy csak magára a vadra, amit el kell ejteni. Nem unatkozik, arra talán fizikailag képtelen, de már régen volt, hogy utoljára igazából vadászni ment volna, ami valójában az egyetlen igazi szórakozását jelenti.
A kút kávájára emeli a félig mert vödröt, amíg leakasztja a láncról, majd leteszi a földre. Az előző adag vizet a teraszra vitte, a nagyobb dézsába, amiben a váltás ingét mosta, még amikor sötét volt, s ami most a terasz oszlopai között kifeszített kötélen lóg száradni. Amikor valamivel világosabb lett, már söpört, pakolt, a hátsókert egyik kerítéselemét verte le újra. A korábban itt lakó erdész idősödő anyja gondozta a területet, mindenféle növényt termesztett benne, de azóta az egészen elgazosodott. A kerítés is csak jelzésértékű, néhány facölöp jelzi csupán a kert hajdan volt határait, ezeket viszont, legyenek bármilyen feleslegesek is, ő még mindig szertartásosan gondozza. Megmossa az arcát a hideg vízben, a maradékot a tarkójára locsolva. Mint egy kutya rázza meg magát, félrecsapva a szeméből az átázott tincseket. Jólesően hűtik a bőrét az inge, és az arra rávett sötét bőrvért alá folyó cseppek. Ha nagyobb munkát nem is, egy falukörnyéki feladatot mégis kapott, és ahogy fokozatosan emelkedik a nap idejét látja elindulni.
Megmeríti újra a vödröt, és előresétál vele a házba. A kandalló mellé állítja vizet, majd leemeli a kabátját a fogasról, és felgöngyölve az ágyra fektetett tegezére szíjazza. Nem tudja, meddig lesz el, de egy napnál mindenképpen többel számol, s ebbe beletartozik az is, hogy kint tölti az éjszakát. Közben talán lesz esélye fogni is valamit. Megtölti a kulacsát a behozott kútvízzel, az övére csatolja, bedobva a tegez zsebébe a kovakövet az acéllal, amit nemrég vett. Annyi haszna azért volt a városban tett látogatásának, hogy beszerezte azt az egy-két dolgot, amire valóban szüksége volt az elhúzódó kintlétei alatt. Megtapogatja még a tőrét a derekán, majd belebújva a tegezébe kezdi azt összecsatolni magán, komótosan kisétálva a ház küszöbére. Megigazítva az alkarvédőit pillant körbe a réten, mielőtt visszanyúlna a fal mellé állított, felajzatlan íjáért, behúzva maga mögött az ajtót. Nem tart tőle, hogy bárki betörne, vagy elvinné a száradni kirakott ingét. Eléggé kiesik a kunyhó, hogy egy egyszerű átutazó rátaláljon, s értékből, amit elvihetne, amúgy sem sok akad benne. Az a néhány arany, amije van, azt szinte mindig magánál tartja. Józan paraszti óvatosság, ami szakmabeli ártalommal társul - sosem hagyja el felkészületlenül a házat.
A tornác előtti földre lépve áll bele az íjba, és tolja le annak felső ágát, a helyére emelve rajta az ideg végét, mielőtt megemelné a tekintetét, amikor az váratlanul megakad valamin a mező szélén. Lassan engedi el a fegyvert, hagyva, hogy az ideg fokozatosan feszüljön ki az ereje alatt, miközben továbbra is arrafele figyel, amerre mintha látott volna valamit. Nem tudja még befogadni a formát pontosan, csak a mozgást, ami furcsa emléket ébreszt; a kezébe fogva az íját indul el felé.*

4289. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-05 17:04:11
 ÚJ
>Caelril Vaellisalia avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 260
OOC üzenetek: 3

Játékstílus: Vakmerő

//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//

*Ahogy közelít a másikhoz, s leül vele szemközt, érzékeli a szemeket, melyek követik az útját, de beletekintve a szürkékbe nem akarja meglátni benne a fellobbanó készenlétet. Mégis... végigtekint a másik állának merev ívén, a nyak izmainak enyhe feszülésén, ami jelzi az állapotot, ugyan nem feltűnően mutatva azt. Nem azért nem törődik vele, mert nem érdekli, hanem mert ezen túl kell lendülni, ha nem akar magának fölösleges gondolatokat. A vérfű röpke bemutatása pedig segít is neki ebben, s mire a végére ér, a vonások ismét rendezettnek, viszont rendkívül fáradtnak tűnnek. *
- Csak főzd meg a virágát, vagy nyomd úgy ahogy van a sebre. *Nem fűzi tovább, csak tenyerébe fektetett arccal néz a másik irányába. Hogyan is tudná elkerülni az ásítást, és hogyan is tudná elkerülni Kyr, hogy ne egymást gerjesszék bele ebbe az állapotba. Egy játékos félmosoly kíséretében forgatja meg a szemeit, mintha egy ilyen reflexet csak úgy vissza lehetne tolni a belsőbe.*
- Nem ígérhetek semmit.
*Hangzik el vigyorogva, majd behunyja egy pillanatra a szemét, hogy nagy levegőt vegyen, mintha az segítene elűzni a fáradtságot. Az álom nem fogja úgy elnyomni, még arra a néhány pillanatra sem, mint a fűben fekve, de a másik eléggé küzd vele. Valahol érti, hogy miért nem kíván ágynak dőlni, s pont ezért nem firtatja tovább a dolgot, pedig már-már megesik rajta a szíve, hogy miatta kell most ebbe a harcba belefolynia saját testével. Ril sem szívesen aludna el idegen környezetében természetesen, de neki a férfi valahogy más... hiszen néhány órája ez már meg is történt. Erre gondolva kicsit el is csodálkozik, de aztán a prémről kérdez, majd tekintete az asztalra vándorol, ahol a szőrme pihen.
Vadászat. Vajon mennyi rengeteg különbség van aközött és mennyi hasonlóság, amikor nem egy vadat, hanem egy személyt kell becserkészni, s felmérni körülötte mindent. Miként lehet hozzá közel kerülni, mi az, ami nem ébreszti fel azonnal a benne szunnyadó félelmet, s ezáltal mi a módja a közelkerülésnek, vagy a tisztes távolságnak, amikor le lehet csapni. Ril ezt ismeri. Hasonló módon töltött el napokat, de akár hatokat is azzal, hogy kiismerje, mi lehet a leggyorsabb vég, amihez egyetlen tiszta találat, vagy egyetlen súlyos, jól megválasztott pillanat kell csupán. Volt, hogy bele kellett ereszkednie más életritmusába, volt, hogy távolról kellett rendezni minden szálat, hogy a jöttére se számítson, sőt, ne is tudják, hogy egyáltalán létezik az, aki figyel. A tervezés, a lankadatlan figyelem, folyamatos készenlét fárasztó. Más bőrébe bújni és elfelejteni, ki is van belül, fárasztó. S utána nem jön pihenés, mert nem jöhet, hiszen akkor szembe kell nézni a tettek esetleges súlyával. Talán ez az egyik legnagyobb különbség. Aztán nem árusít bundát, csak a hűlt helyet kell felmutatni, mikor a markába kerül a súlyos aranyakkal teli tarisznya. Mennyivel idillibb a nyúl kifigyelése, na meg minden porcikájának hasznosítása. Tekintete visszafordul Kyr felé.*
- Hm, kár lenne érte.
*Nem gondol másra, csak arra, hogy jó lenne a tudat, ha minden porcikája hasznosulhatna, ha már nekik adta a kis életét. Ilyenre sosem gondolt, ha ő vadászott. A világ tényleg tud változni körülötte.*

4288. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-05 09:55:51
 ÚJ
>Kyr q'Naviel avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 235
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Megfontolt

//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//

*Miután átengedte a lehetőséget a másiknak már nem tervez beleszólni abba, hogy az hogyan oldja meg a feladatot. Hogy milyen rönköt vesz el, mekkorát, miért, honnan, hova, hogyan, nem firtatja, inkább elfordul tőle, hogy a padon keressen helyet magának. Talán azért olyan nehéz elfogadnia bárkitől is a segítséget, mert teljesen elveszti vele az irányítást egy-egy helyzet felett. Legalábbis, olyan érzés. Most azonban mégsem ez a kontrollvesztés bugyog föl benne, ahogy leül, hanem az a kimerültség, ami a napok óta tartó szarvaskövetés velejárója, s amit ez a fajta tevékenység egyébként is előidéz egy idő után akárkiben. Az állatokhoz igazított napirend, az erdő legmélyebb bozótosában néhány órás ciklusokban átaludt nappalok, futó étkezések, s az a folytonos figyelem, amivel észrevétlen képes a csorda mellett maradni lassan de biztosan emésztik fel a cserkész energiáit. A leghosszabb időszak az egy hat volt, amit kint töltött így egy csoport szarvas körül, s a mostani négy nap közelíti ezt az időt. De önmagában nem is az a baj, hogy fárasztó, hiszen amíg benne van, meg sem érzi... Behunyja egy pillanatra a szemét, miközben a hosszúéletű a tűz körül munkálkodik, de csakhamar újra kinyitja, gyorsan belátván, hogy ez az olyan jóleső mozdulat a legkevésbé sem segíti az ébren maradását. A probléma ott kezdődik, amikor hazaér a végén..
A fáradtságot azonban így is áttöri, amikor a nő elkezd felé közeledni. Ösztönszerűen éberebbé válik, a tekintetével követve a másik mozdulatait, ahogy odalép, és leül vele szemközt a padra. Megfeszülnek az izmai, bár ezúttal korántsem úgy, ahogy a korábbi, futó érintést követő módon az erdőben. Inkább csak a váratlan közelség az, amitől hirtelen az egész teste készenlétbe állítja magát; akár a menekülésre akár a támadásra. A helyéről azonban nem mozdul, még a lábát sem húzza odébb, csupán a szeme kutatja bizalmatlanul az nő arcát egy darabig. Az nőét, a másik lélegzet tulajdonosáét a házban, aki valójában közte, és az alvás között áll. Ám haragot, azt így sem érez, s lassan a gyanakvó fény is kihuny a tekintetéből, bár az óvatosság megmarad benne, ahogy valamennyit lazít a tartásán, miközben az elf magyarázó szavait hallgatja. A falnak dönti a tarkóját. Az ujján valóban nem nagy a seb, csak egy kisebb vágás, ami már egy ideje nem is vérzik. A só még marta ugyan egy kicsit, de azóta már azt is lemosta róla. A növény leírására az emlékei között keresgél, elpillantva az elülső ablak felé. Odakint továbbra sem lát mást, mint szürkeséget, de abba legalább bele tud bámulni, amíg a szemei előtt képek pörögnek.*
- Talán *feleli végül arra, hogy biztosan látott már ilyet.* - Valamelyik réten a környéken.
*Lehet, hogy akár pont ezen, amelyiken a ház is áll. A képzeletében kibontakozó virág ismerős, de sosem érdekelték annyira a növények, hogy különösebben megfigyelje őket. A nő mozdulata láttán maga is ingert érez, hogy ásítson egyet; reflexből emeli a kézfejét, hogy elfojtsa.*
- Ezt ne csináld..
*Morogja aztán halkan, elengedve a füle mellett, hogy fáradtnak tűnik. Becsukja inkább a szemét, hogy ne is lássa, ha Rilnek újra ásítani lenne kedve. Gyermekek futó játéka ez, amikor rájönnek, hogy bizonyos dolgok akaratlanul is utánzásra késztetik a másikat. De ha már fáradt, s annak is tűnik, nem a legjobb játék számára, miközben az elalvás ellen küzd. Az újabb kérdésre aztán felnéz újra; a falnak döntött fejjel fordítja a tekintetét az ablak felé a szemközt könyöklő alakról.*
- Nem tudom *a szavait követő csendben halkan gördül végig az erdő felől egy megkésett, távoli mennydörgés* - Lehet, hogy nem lesz már jó semmire.
*Ha elkésett a tartósítással.. majd meglátja, ha kiszáradt a bőr. Addig nincs min gondolkoznia.*

A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.06.05 09:56:53

4287. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-04 20:12:45
 ÚJ
>Caelril Vaellisalia avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 260
OOC üzenetek: 3

Játékstílus: Vakmerő

//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//

*Az élete egésze szólt arról, hogy minden gondolatot ki kell irtani, mert különben hátráltatja. Így hát olyannyira mesterévé vált ennek a gyakorlatnak, hogy néha maga sem tudja, ki is lakozik a saját testében. Bár nem zaklatja a múlt terhe, az utolsó munkáját leszámítva, a mostani élet mégis elé gördítette az akadályokat, amiket mások érzelmeknek hívnak. Nincs mivel lefoglalnia igazán magát a rajzain felül, s így utat tudnak töri a legváratlanabb helyzetekben is. Nincs olyan cél, ami miatt vissza kéne szorítani. Valahol ő akart más, élőbb életet élni. Nehezen szlalomozik az előbukkanó gondolatok és annak elrejtése között, még ha jelét nem is mutatja, s magának sem vallaná be. Nem mindig tudja, hogy mit akar, s még így sem olyan impulzív, mint oly sokan. Az valószínűleg kihalt belőle, vagy vele sem született. Mégis lomhán és észrevétlenül tudja markába szorítani a mellkasát, mint most, amikor megtámadja elméjét a tudat, hogy akár zavaró is lehet a jelenléte. Nem Kyr-ről szól ez, hiszen mellette érezte egészen idáig a legkönnyedebbnek magát, bárkivel is találkozott útja során. Sokkal inkább szól valami olyasmiről, ami benne pusztít, nagyon lassan, de biztosan gyilkoló méregként. A tudat, hogy nem feltétlenül adatik meg olyasvalakinek jó világ, aki annyi lényét tette már tönkre. Nem gondolkodik ilyesmin, csak a néha elméjére ereszkedő, de hamar elillanó köd jelez.
Mégis... a másik szavai, még ha kőszobor vonásokkal is társulnak, megnyugtatóak. Mintha elhinné, hogy van helye, s így el is löki magától a kétkedést végleg. A mosoly ezt is jelzi.*
- Az igaz.
*Mintha beleegyezne valamibe, amire meg sem kérték. A tűz, amire pedig pakolna sem kompenzálás igazán, pusztán örül, hogy valamit tehet. Tehet ő is a kényelmükért. Ez jó érzés, s már indul is meg, kicsit gyorsabban is a kandalló felé, mint azt a takaró szorításából lehetne. Le is csavarja magáról, mikor a rönkökhöz ér, majd csak a vállára aggatja, hogy védje őt, mégse hátráltassa annyira. Leguggol, hogy kiválassza a legmegfelelőbbet, nem túl nagyot, hogy a meleg ne olvassza meg őket, de nem is kicsit, hogy ne aludjon el hamar. A lehetőségek közül a közepeset választja, s egy kis rendezkedés után, bele is helyezi azt a lángok közé. Nézi egy szemernyit, majd, amikor már kellően nyaldosni kezdik a fát, akkor áll fel, húzza maga előtt összébb a takarót, s ha van egy kis hely a másik félig fekvő teste mellett, akkor leül a pad másik végébe, áttéve egyik lábát azon, hogy szemben legyenek. Egészen addig a magyarázatba sem kezd bele.*
- Vérzést csillapít. Csak... láttam, az ujjad. *Keresné szemeivel a másik ölébe ejtett kézen a sérülést, de nagy gond nem lehet, hisz már rég nem mutatta jelét, hogy egyáltalán létezett valaha a seb.* - Biztos láttál már olyat. Olyanok a levelei mint a nagy lándzsák, skarlát színűek, a virága meg sötétebb, olyan mint egy tölcsér.
*Nem gondolta volna, hogy szeret ilyesmiről beszélni, mégis megeredt a nyelve. Rövidre is zárja, mert még a végén le is rajzolja, hogy szemléltesse.* - Nem árt, ha van a közelben. *Teszi még hozzá, majd elkönyököl az asztalon féloldalasan, tenyerébe temetve arcát.*
- Nagyon fáradtnak tűnsz. *Teszi meg a nyilvánvaló megállapítást, s elnyom egy ásítást, amit a kép okoz. Igazából már többször esett át ő is valami holtponton, de átérzi az állapotot.*
- Mit fogsz kezdeni a prémmel? *Kérdi bágyatagon, miközben nézi a félig lehunyt szürkéket.*

4286. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-04 18:54:40
 ÚJ
>Kyr q'Naviel avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 235
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Megfontolt

//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//

*Visszaélni. Lassan vonja össze a szemöldökét a kifejezésre. Kicsit mintha a kinti eső söpörne végig a bőrén a szavak nyomán; elfordítja a tekintetét az elfről, ahogy az a tűz felé fordul. A lángok fényében emeli meg a kezében tartott falatot, szótlanul rágva szét a szájában. Arcának jellemző egykedvű kifejezése mögött azonban fodrokat vetnek a gondolatok. Nem tudja megmondani, mi zavarja. Magában keresi, amivel okot adhatott a nőnek arra, hogy visszaélésnek tekintse a helyzetet. Nem olyasvalaki, aki bárkit megtűrne maga mellett, mi több a saját házában, ha szemernyit is zavarná. Erre talán már a hosszúéletű is rájöhetett. De ha menni akar, nem fogja tartóztatni. Mégsem hagyják nyugton a szavak, bár önmaga előtt is képtelen megfogni, miért; elkomorodva válnak védelmet nyújtó kővé a vonásai.*
- Ha egyhamar el is áll, az utakat így is sár fogja borítani.
*Mondja inkább, mintegy saját magának is elterelésképpen a névtelen érzés ellen, ami úrrá lesz rajta. A másik viszont csakhamar újra mosolyog, s engedélyt kér. Kezdi úgy érezni, ezek valójában inkább csak gesztusok lehetnek, mint valódi kérések. Nem feltétlen érti a szükségüket, de annyit elér vele a nő, hogy visszafordul felé. Ódzkodna átadni a munkát, és semmi szükség sincs rá, hiszen ő is éppen a tűzre akart rakni, de hamarosan belátja, hogyha maga volna hasonló helyzetben, talán pont ugyanezt tenné. Ha ő volna máshol, a nőnél, legyen bármilyen kényelmes is a társasága vagy a hely, ő is azt érezné, csinálnia kell valamit.*
- Ha szeretnél.
*Adja be végül a derekát magában, mégis megadva a választás lehetőségét az elfnek. Valójában semmit nem vár el tőle, a legkevésbé olyasmit, amivel a másik talán azt gondolja, kompenzál valamiért. Mert nincs miért.
Elfordul a tűztől, meghagyva a hosszúéletűnek teret és a munkát, amit magának nézett ki. Enélkül azonban egyelőre nem tudja mivel lefoglalni magát, feleslegesen ténferegni pedig nem tartozik a természetéhez. A hosszú asztalhoz lép, s az ágyhoz közelebbi padra ül le, szótlanul hagyva, hogy a nő közben tegyen a kandallóra. Nem gondolja, hogy segítenie kellene benne. Elég talpraesettnek tartja a másikat, hogy megoldja maga, ha már felajánlotta. Véletlenül sem szeretné a büszkeségét sérteni azzal, hogy ilyesmihez segédkezik neki. Az ő büszkeségét legalábbis biztosan sértené. Mintha nem néznék ki belőle, hogy meg tudja csinálni egyedül is.. A falnak dönti a hátát, felrakva a lábait a félbevágott rönkből eszkábált padra. Ha néha odakerül, hogy megpihen, sokszor idehúzódik az ágy helyett, főleg, ha csak néhány órája van rá. Összébbhúzza magán a kabátot, az ölébe ejtve a kezét. Veszélyes pozíció, de még mindig jobb, mintha lefeküdne, ahol biztosan elalszik. Ez annyira azért mégsem kényelmes, bár most, hogy leült, egyből érzi, hogy botorság volt azt képzelnie, hogy el lesz alvás nélkül. A fáradtság, a homályos eső, vagy az teszi, hogy végül evett néhány falatot, esetleg ezek összessége, nem tudná megmondani, de csakhamar csukódni kezd a szeme, ahogy tétlenül maga elé bámul a térbe.*
- Mi az a vérfű?
*Kérdezi inkább a nőtől, hogy ellenpontozza a takaróként ráboruló álmosságot. Onnan, a sarokból figyeli a kunyhó vörösre festett falait, s a fel-felcsapó lángnyelvek tetejét, már amennyit a tűzrakó peremétől lát belőle. Az eddigi éber fény fakón csillan a szemében, ahogy félig hunyt pillákkal várja a választ.*

4285. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-04 17:40:28
 ÚJ
>Caelril Vaellisalia avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 260
OOC üzenetek: 3

Játékstílus: Vakmerő

//Éber álmok//

*Ahogy világosodásnak indul a táj és a fény megszínezi a terepet, egyre ismerősebbnek hat a látvány. Már nem feketén látja a talpa alatt az ösvényt, s még inkább meg tudja figyelni azt, ami körötte van. Valahogy jó újra ezt az utat szelni, s bízik abban, hogy megtalálja a helyszínt, ahová tart.
Még van hátra az útból, de már visszavesz a tempóból. Nem csak azért van itt, hogy másnak mutasson a világból szép zöld szeleteket, hanem gyűjteni is szeretne hiányzó készleteihez ezt-azt. Táskájában ugyan helyet foglalnak szokásos dolgai, sosem indul el apró fegyverei, papiros, vagy éppenséggel egy gondosan becsomagolt vastag bronztű és némi szénporos tintaszerű festék nélkül, de jócskán hagyott helyet a leendő szerzeményeinek is.
Ahogy a jó idő beköszöntével a kopárságot felváltotta az ébredező természet megannyi színe, úgy van lehetőség gyűjtögetni is. Már nem mérget szeretne kisajtolni ezekből a kincsekből, hanem sokkal inkább jótékony erejüket kívánja kihasználni, de ez valahol újdonság. Úgy elmenni egy fa mellett, amit befutott a yrtasyn, hogy ügyet sem vet rá, s egy levelet sem szakít róla, az igazán nem rá vall. A vadhorgász is hidegen hagyja, majd teszi a dolgát és megszerzi magának az őt nyaldosó kisebb vadak lelkét. A természet rendjébe nem kíván beleszólni, nem hiába alakultak ki így a viszonyok az erdők mélyén.
Már a földeket járja, de valahogy szemei még nem találtak olyasmit, ami érdekes lehet számára. Remélhetőleg nem kerülte el semmi a figyelmét. Ideje, vagy idejük az lesz bőven. Talán ma az időjárás sem lepi meg és nem kell csatakosan befejezni a napot, mint amikor legutóbb erre járt. Az emlék egy halvány mosolyt csal elő belőle.
Végül meglátja a távolban az ismerős házat, de még nem közelíti meg igazán. Mintha hezitálásnak indult volna, de ezt ügyesen eltereli a lábai melletti talajtakaró vizslatásával, majd kicsit később egy fán lecsüngő halvány türkiz színű fátyolszerű szépséggel, ami még akár hasznos is lehet, sőt. Már keresi is dobókését, hogy szeljen belőle.*

4284. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-04 11:23:28
 ÚJ
>Targhed Cagon avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 151
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Vakmerő

//Tilosban//

* Hevesen bólogat a hallott bölcsességre. Talán a korral járhat, vagy csak simán tapasztalt emberről van szó. Mindenesetre töltődnek a poharak szép számmal. Mikor Bredoc megemlíti a zöldjeit, a tűzbe pillant. Tekintete belemélyed azokba a lángokba. A szép sárga táncokat végig követi rubinvörös szemeivel. Nem szól közbe. *
- Szóval hat.* Elkezdi cirógatni borostás állát. Majd egy kisebb szünet után folytatja * Sima liba. Ha csak ennyit szeretnél, azt bízd ide!
* Hatalmas tenyerét mutatja feléje. Ha nem félti tűzbe vetni az italait, akkor el is kezdheti már most. Közben a nyársnak az ínycsiklandó szaga birizgálja az orkot. Talán ezt nevezik aranybarnára sült húsnak, kitudja? Mindenesetre az ork kap az alkalmon mikor kezébe adják a nyársat. Van bőr a képén és azzal együtt a szája sem bánná, de azért megfújja párszor, még mielőtt belemélyítené agyarait. Persze nem mielőtt visszaszólna. *
- Neked is! * Azzal bele is harap * Sajátos fűszer, vagy magad készítetted?
* A kérdés lényeges, mert ilyet még nem kóstolt. Talán többet kéne kimozdulnia a könyvei mögül, mintsem nap mint nap bújni a zsákutcákat. Nyársal a kezében hallgatja, ahogyan kitér kicsit a gyermekkorára. *
- Mindig van lejjebb, ugye? Nekünk meg törekednünk kell, hogy még a szárból is gyöngyöket csináljunk. Egyszer én is játszadoztam a gondolattal, hogy vegyek egy telket, ahol zavartalanul tudnám űzni a mesterségem. De még nem vagyok ott.
* Az ork nem nagyravágyó, de azért vannak olyan dolgok, amiket nem utasítana vissza. Jelenleg ez a kiköltözés nem illik az életstílusába. Főleg mikor bármikor rágyújthatják házát. *
- Pedig igyekszem félelmetesnek látszani. De úgy látom, hogy a veterán szemeket nemigen lehet átverni. * A fogpiszkáló megnevezésen jót nevet * Szerencsére még nem volt alkalmam. Inkább legyen valami az oldalamon és ne kelljen, minthogy ne legyen, amikor a legnagyobb szükségem van rá.



4283. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-03 22:07:49
 ÚJ
>Bredoc Droyn avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 523
OOC üzenetek: 150

Játékstílus: Vakmerő

//Tilosban//

-Kis mértékben orvosság, nagy mértékben gyógyszer, nem igaz?
*Fejti ki egy öblös röhögés mellett az ősi bölcsességet, ahogy az a kerítésszaggató ork pálinka marja a torkát és a gyomrát egyaránt. Az arca is egészen élénk színű lesz tőle az biztos.*
-A látnok szóljon belőled koma!
*Bredoc elgondolkodik a dolgon, majd rövid szünet után folytatja.*
-Van hat darab világoszöld varázsitalom. Örülnék ha kikerekedne belőle pár sötétebb darab, aztán ha neadjisten nem sikerülne.. Akkor sem dől össze a világ. Eddig se volt rájuk szükségem, inkább csak a biztonság kedvéért voltak nálam.
*Látszik, hogy nem izgatja azért túlságosan a dolog. Az étel dolgán csak elmosolyodik, de ahogy beszélgetnek mostanra biztosan ropogosra sült a hús, úgyhogy óvatosan el is veszi a tűztől a nyársakat, s az egyiket odanyújtja Cagonnak.*
-Jó étvágyat!
*Ő a maga részéről még hagyja kicsit hülni, ki nem állhatja a forró ételeket.*
-Hát hogy a legjobbra-e azt talán csak maga Eeyr tudhatja. De az biztos hogy lehetett volna sokkal rosszabb is, és ezért hálás vagyok hogy nem lett. Most jó itt nekem, békés. Vadászgatok, javítgatom a házamat és néha kiülök egy-egy idegennel megsütni egy nyulat a saját földemen. Mi többet kívánhatna egy egyszerű veterán?
*Költői kérdés, és nyilván tudja hogy a legtöbben vagyonra, nőkre, hatalaomra és hírnévre vágynak. De neki ez már mind megvolt, és köszöni szépen nem kér többet belőle. A páncél dolgán ismét elvigyorodik.*
-Az is igaz. No persze a kovácsok tudják itt-ott lazítani a szíjakat ha úgy adódna. De amúgysem tűnsz olyan harcos alkatnak, vagy tévednék? Használtad már azt a fogpiszkálót?
*Bök orrával a hosszúkardra, amely természetesen jókora monstrum.*

4282. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-03 21:29:45
 ÚJ
>Caelril Vaellisalia avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 260
OOC üzenetek: 3

Játékstílus: Vakmerő

//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//

*Nem olyan helyen van, ami megszokott és nem is olyasvalakivel, aki ismerősnek számít a környezetében. Mégsem érez szemernyi rosszat sem a levegőben. Ha hinne a sorsban, vagy az istenekben, akkor lehetne kósza gondolata, hogy nem hiábavaló a találkozás. Egyedül kint, legyen bármily talpraesett is, nem biztos, hogy jó helye lenne, s még szinte sehol nem tartana az útján hazafelé. Segítő kéz sem nyúlt volna felé, mikor arra kényszerült, ugyan, azt nem is tudhatja, hogy a kikötő felé vezető úton szükség lett-e volna rá. De nem hisz ilyesmikben, ezért csak csendben élvezi ezt a napot, ami semennyire nem hétköznapi, mégis valahogy annak tűnik. Csupán bólint arra, hogy nem tud mit segíteni, nem érinti érzékenyen.
Nézi, ahogy a félvér eltűnik a teraszra menet, majd újra megjelenik, de aztán a saját tükörképére lesz figyelmes az ablak visszaverődésében. Arcmásán keresztül nézi a tájat, ami nem hajlandó újra felfényleni. Ennek is megvan a maga szépsége, s bár nem égeti a nap jótékony hője, hátát kellemesen melegíti helyette a kandallótűz. Békés az egész. A fákra telepedett fátylat kémleli ő is, ahogy olyan szépen öleli körbe azokat, hogy kedve lenne lefesteni. Ha valami hiányzik, az esetleg ennyi. Hogy a közelében legyenek eszközei és órákat tölthessen el azzal, hogy életre kelti a vásznat, míg hallja az eső ritmikus koppanását. Az egyetlen papírja megmenekülve táskájába van hajtva, de az már nem kíván meg több formát.
Bele tud veszni a világ szépségeibe, akkor is, ha az égszakadásban lenni az erdő közepén cseppet sem lenne olyan üdítő, mint ilyen távolból kémlelni. Mintha csak levegőt venne, olyan érezni a másik hol közeledő, hol távolodó alakját, rápillantani munka közben, vagy ahogy éppen rendezi fizimiskáját. De most akkor is a kinti világ vonzza szemeit, egészen addig, míg meg nem szólal Kyr. Lassan fordul meg, majd nézi a szürkéket. Abban a pillanatban el sem gondolkodik, amikor válaszra nyílik az ajka, zsigerből jön a felelet, miközben egy lassú mozdulattal néz végig az alakon, kiszakadva a szemeiből.*
- Nem.
*Bár arcára most nem húzódik semmilyen mosoly, s nem is rezdül meg, a vonások mégis tükröznek valami kellemest, pont azt, ahogy érzi magát. Utána tűnődik csak el, s pont ezért nem kell olyan sokat gondolkodni, hiszen olyan könnyű lehúzni magát egy kicsit mélyebbre, mikor felötlik benne, hogy mindennek ellenére lehet, hogy a másik nem pont így érzi magát, még ha jelét ennek nem is mutatja. Beleharap alsó ajkába, mikor szembesül saját gondolataival, majd újra szól:*
- De ha eláll, megyek. Nem élek vissza ezzel.
*A másik helyett már a tűzbe néz, mintha ott lehetne elégetni azt, hogyha valami furcsa, nem tetsző érzése támad. Nem volna jó tudni, hogy zavar. De aztán az érzés elillan, s visszaemeli az aranyakat, na meg végre megérkezik a mosoly is.*
- Tegyek a tűzre?
*Csak, hogy valami haszna is legyen az ittlétének azon túl, hogy békén hagyja és nem tartja fel fölösleges kérdésekkel. Bár, talán ahhoz sem kéne engedélyt kérnie, de ez nem a szégyenlősségről szól, ami tisztán látszik is, viszont nem szokása engedély nélkül felborítani mások rendjét. Illetve igen, de az már a múlt és nem is volt ilyen barátságos. Na meg reggel sem sokat tűnődött ilyesmin, amikor a nyomába szegődött. Még nem mozdul az ablaktól, most fürkészi a vonásokat a férfi arcán. Azt nem tudja, mit keres, talán semmit, mégis elidőzik egy kis ideig rajta.*

4281. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-03 20:13:19
 ÚJ
>Kyr q'Naviel avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 235
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Megfontolt

//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//

*Amíg ennyire nem zavarja, hogy valakivel meg kell osztania a környezetét, addig őt sem érdekli, hogy a nő mikor megy el. Az egyetlen érzékelhető változás szinte csak az, hogy nem egyedül, hanem ketten lélegeznek a kis térben. Bár még mindig idegenként könyveli az elfet, amit annak közelsége jelent, az mégsem egészen egy ismeretlen jelenlétének érzése. Olyan természetességgel kezdi el szórni a sót a bundára, majd gondosan szétkenni rajta, mintha egymaga lenne. Ahogy mindig is szokott lenni. Valójában csak az alvás az, amit nem enged meg magának a másik jelenlétében, bár szüksége volna rá, főleg, ha az est leszálltával vissza akar menni a szarvasokhoz. Bár, ilyen esőben talán azok sem fognak elmozdulni az erdő mélyéről, s nem is volna a legegyszerűbb hozzájuk jutnia a sárban. A folyamatosan ömlő vízfüggönyben az időt sem tudja megmondani pontosan, de ha most elállna és kisütne rá a nap, talán még tudná használni a vadcsapásokat. Ki tudja. A gondolatait kitölti az előtte ezúttal nyúl képében kiterített, ismerős feladat, a tűz és a kinti szürkeség félhomályában pedig jólesően tompulnak ehhez a munkához az érzékei, miközben lassan a meleg is átjárja a szoba kandallótól távolabb eső pontján is. Az sem töri meg a rutinból végzett mozdulatait, ahogy a nő feláll, és az ablakhoz lép, hogy kinézzen rajta. A hosszúéletű békés szótlansága olyasmi, amit sokra értékel, még ha ennyire egyértelműen nem is fogalmazódik meg a fejében ez a gondolat.*
- Nem tudsz.
*Feleli hasonlóan halkan a segítségre, mint ahogyan azt felkínálta a másik. Elutasít, de nincs mögötte ellenérzés. Becsukja a sótartót, amikor végez a bundával, s elindul kifele a teraszra. Hagynia kell száradni a bőrt, de egyelőre legfeljebb a tornácra tudná kitenni, annak pedig nem sok értelme volna, ezért azt hagyja ott, a kisasztalon kiterítve.
Az előtető cserepeiről egy helyütt apró, egyenletes patakban csurgó víz alá tartja a kezét a terasz szélén, hogy lemossa róla a ráragadt sót. Körbepillant közben a réten, legalábbis, amit a zuhogó esőn át lát belőle. Mintha a földre ültek volna a felhők. Ha a mennydörgések halkulnak is, az eső nem csitul. Szinte ködként hullámzik a pára. A gerince mentén fut végig újra a hideg, ahogy a szél meglibbenti a kabátját. Az ugyan az egyetlen száraz ruha rajta, de az ing védelme nélkül alatta mégiscsak a csupasz bőrét éri a visszahűlt, nedves levegő. Mozdulatlan az erdő a fák alatt. Lerázza a kezéről a vizet, és visszaindul a meleg szobába. A hajába túr, az elázástól a homlokára tapadt tincsei közé, amik a beleszáradt esővíztől jórészt meg is maradnak abban a formában, ahogy végigszántják az ujjai. A kandallóhoz lép, hogy lehajolva elvegyen még egy falat húst a tányérról; a mozdulat közben a kabátja gallérja alól előreesik, és a tűz fényében aprót villan a rövid bőrszíjra fűzött apró medálja. Mondják, evéssel jön meg az étvágy, s úgy tűnik igazuk van. A nő ablakban álló alakja felé pillant, ahogy felegyenesedik.*
- Mennél?
*Kérdezi csendesen, egy másodpercig csak figyelve az elfet. Kivételesen mozdulatlanul, egy helyben állva vár válaszra, bár már látja, hogy hamarosan újabb rönköt kell a lángok közé tennie. Mégis, egyelőre jobban izgatja a válasz, semminthogy elfordulna a másiktól; némán fürkészi a hosszúéletű arcát.*

A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.06.03 20:16:43

1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4503-4522