Külső területek - Szántóföldek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Erdőszéli tisztás (új) Arthenior közelében (új) | Szántóföldek | Tharg birtokok (új) Füves puszta (új) Kikötői erdőség (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 218 (4341. - 4360. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4712-4731
4360. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-29 22:11:26
Üzenet elküldve: 2024-06-29 22:11:26
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Mintha megelégedtek volna azzal, amit láttak, csukódnak vissza a szemei, még az ásítás előtt. Vagy mintha tudná, mi következik, már a kézmozdulatból. Nem mozdul azonban a helyéről, ugyanazzal az elsimult légzéssel fekszik tovább, ami az alvók sajátja. Bár nem jellemző rá, most mégis hagyja, hogy visszahúzzák a félbeszakadt álomképek. Hogy valóban alszik-e, talán ő maga sem tudja, mindenesetre nem reagál arra, hogy a nő felül mellette és tornázni kezd. Ha ébren is van, nem zavarja a másik mozgolódása. Talán nyugodtabb is, hogy az kényelmesen érzi magát. A mosolya legalábbis ezt sejtette, még ha a gazdája nem is tudott róla.
Akkor sem mozdul, amikor a hosszúéletű végül lemászik a létrán. Egy darabig csak hallgatja a lenti mozdulatokat, a pohár halk koppanását az asztalon, a csendeket, ahogy a meztelen talpak kifele mennek. Ha fel is merül benne, hogy Ril elfele menne, nem tudja az ajtón túlra követni a nesztelen lépteit. Mégis kinyílik a lehetőség gondolatára a szeme. Álmosan figyeli maga előtt az üres szőrmét a párnával, és a takarót, ami ugyanott maradt, ahova előző este került. Visszacsukja a szemét.
Lassan mozdul hogy felüljön a kis helyen. Beljebb kell húzódnia középre, hogy ki tudjon egyenesedni. Kinyúl oldalra, meglazítva egy cserepet a válla magasságában; a másik kezével egy lécre támaszkodva húzza fel, és támasztja ki, hogy ne tudjon visszacsúszni. Nem napsütés, ami beáramlik, de kétségkívül nem is esik. Korán van még. Libabőrös lesz a friss levegőtől, ami átszűrődik a kis nyíláson. Elfojt egy ásítást. A másik oldalon is kiemel egyet, hogy legyen keresztbe valamennyi légmozgás.
Kihúzódik a padlástér szélére. A létra mellett lógatja le a lábát, megkapaszkodva a perem szélén. Körbenéz a szobában, félig meddig arra számítva, hogy ott látja valahol a nőt, de üresen találja a helyiséget. Csak a terasz felől hall valami koppanást, de nem lehet benne biztos, csupán sejti, hogy az elf lehet az. Arra fordítja a fejét, de sem az ajtón, sem az ablakon át nem lát senkit. A szárítókötélen lógó nadrágja és bakancs nélkül azonban nem hiszi, hogy messzire ment volna a másik. Mégsem siet megnézni a zaj forrását. Ha valóban a hosszúéletű az, még mindig alulöltözötten, akkor nem is biztos hogy ildomos lenne. Bámulja még egy darabig a teret, aztán hátradől a deszkákra, szétvetve maga mellett a karjait. Hidegen feszül a fa a hátának. Amilyen könnyen indul a reggel a nőnek, annyira nehezen neki. Talán ezért is jobb odakint aludni. Ott mindig örül, ha kimászhat a bozótosból..
Halkan sóhajtva ül fel újra, majd hátranyúl a takaróért, és az ölébe húzva kezdi összehajtani, még mindig a padlás szélén lógatva a lábait. Nem siet vele. Nincs miért. Még egy ásítás is belefér közben, mielőtt visszanyúlna maga mögé, hogy közelebb húzza bentről a leterített prémet, és a vánkost.*
//Második szál//
*Mintha megelégedtek volna azzal, amit láttak, csukódnak vissza a szemei, még az ásítás előtt. Vagy mintha tudná, mi következik, már a kézmozdulatból. Nem mozdul azonban a helyéről, ugyanazzal az elsimult légzéssel fekszik tovább, ami az alvók sajátja. Bár nem jellemző rá, most mégis hagyja, hogy visszahúzzák a félbeszakadt álomképek. Hogy valóban alszik-e, talán ő maga sem tudja, mindenesetre nem reagál arra, hogy a nő felül mellette és tornázni kezd. Ha ébren is van, nem zavarja a másik mozgolódása. Talán nyugodtabb is, hogy az kényelmesen érzi magát. A mosolya legalábbis ezt sejtette, még ha a gazdája nem is tudott róla.
Akkor sem mozdul, amikor a hosszúéletű végül lemászik a létrán. Egy darabig csak hallgatja a lenti mozdulatokat, a pohár halk koppanását az asztalon, a csendeket, ahogy a meztelen talpak kifele mennek. Ha fel is merül benne, hogy Ril elfele menne, nem tudja az ajtón túlra követni a nesztelen lépteit. Mégis kinyílik a lehetőség gondolatára a szeme. Álmosan figyeli maga előtt az üres szőrmét a párnával, és a takarót, ami ugyanott maradt, ahova előző este került. Visszacsukja a szemét.
Lassan mozdul hogy felüljön a kis helyen. Beljebb kell húzódnia középre, hogy ki tudjon egyenesedni. Kinyúl oldalra, meglazítva egy cserepet a válla magasságában; a másik kezével egy lécre támaszkodva húzza fel, és támasztja ki, hogy ne tudjon visszacsúszni. Nem napsütés, ami beáramlik, de kétségkívül nem is esik. Korán van még. Libabőrös lesz a friss levegőtől, ami átszűrődik a kis nyíláson. Elfojt egy ásítást. A másik oldalon is kiemel egyet, hogy legyen keresztbe valamennyi légmozgás.
Kihúzódik a padlástér szélére. A létra mellett lógatja le a lábát, megkapaszkodva a perem szélén. Körbenéz a szobában, félig meddig arra számítva, hogy ott látja valahol a nőt, de üresen találja a helyiséget. Csak a terasz felől hall valami koppanást, de nem lehet benne biztos, csupán sejti, hogy az elf lehet az. Arra fordítja a fejét, de sem az ajtón, sem az ablakon át nem lát senkit. A szárítókötélen lógó nadrágja és bakancs nélkül azonban nem hiszi, hogy messzire ment volna a másik. Mégsem siet megnézni a zaj forrását. Ha valóban a hosszúéletű az, még mindig alulöltözötten, akkor nem is biztos hogy ildomos lenne. Bámulja még egy darabig a teret, aztán hátradől a deszkákra, szétvetve maga mellett a karjait. Hidegen feszül a fa a hátának. Amilyen könnyen indul a reggel a nőnek, annyira nehezen neki. Talán ezért is jobb odakint aludni. Ott mindig örül, ha kimászhat a bozótosból..
Halkan sóhajtva ül fel újra, majd hátranyúl a takaróért, és az ölébe húzva kezdi összehajtani, még mindig a padlás szélén lógatva a lábait. Nem siet vele. Nincs miért. Még egy ásítás is belefér közben, mielőtt visszanyúlna maga mögé, hogy közelebb húzza bentről a leterített prémet, és a vánkost.*
4359. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-29 20:34:54
Üzenet elküldve: 2024-06-29 20:34:54
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//A Vadászlaki Rém//
//A hozzászólás 16+ elemeket tartalmaz!//
*Hűsítő szellő fúj át a lombokon, majd elhagyja az erdő sejtelmes derengését és a nyílt szántók, legelők üstökét cirógatja. Kacagva csókol marha s juh pofájára, a földműves verejtéktől harmatos, őszülő homlokára. Be-be tekint a házakba is, néhol rotyogó fazekat, másutt rágcsálót kergető macskát fedez fel. Táncra hívja a kémények magányos füstjét, majd épp oly könnyedén illan tova.
Kiér a földútra, ám ott megriadva szertefoszlik egy kilenc láb magas, rettentő alakon, kinek döngő léptei nyomán felkavarodik a kocsinyom pora. Termetes alakját bőven melengetik a napsugarak, csupán mellkasán és derekától lefelé tekintve látható rajta bőrből készült öltözék. Ahogy izomzatát, fegyvereit sem hivatott elrejteni. Széles hátán egy hosszú lándzsa acélfején és egy vaspajzson incselkedik a fény, derékszíján hajítóbárd lifeg. Homlokpánttal lefogott hosszú, vörösesbarna haja fésületlenül lengedez vállain, inkább a járás utóhatásaképp, mintsem a légmozgástól.
Fülébe jutott, hogy ide s tova három hata tart már a rettegés ebben az idilli kis tanyavilágban. A gazdák sorra veszejtik el jószágaikat, brutális kegyetlenséggel felkoncolt maradványaik látványa beleég a szemlélők emlékezetébe. Az erdő vagy a láp valamely fenevadjára gyanakodnak, miután mind szenvedték már el támadásait, s megszűntek egymásra ujjal mutogatni. A Szántóföldek önjelölt védelmezői és őrjáratai mindeddig nem akadtak a nyomára, s úgy fest, minden éjjel sikerül maga után hullákat hagynia. Az elmúlt napokban már emberi áldozatot is szedett, így minden segítséget szívesen látnak, ha végre kézre kerülhet a szörnyeteg.
Barndakot ezért hozták erre saruba bújtatott lábai. Kedveli az efféle szóbeszédeket, a veszély és kaland ígéretét. Azt viszont el kell ismernie, hogy a bőrkulacsa kiapadt, míg idáig elgyalogolt e széles rónaságon át, így hangosan fújja ki a levegőt megkönnyebbülésében.*
- A kurva élet... Remélem, nem hiába jöttem.
*Hangja mély, dörmögő, mint a medvéé, mely állattal amúgy sincs köztük jelentős méretbeli különbség, s tekintete is inkább tükrözi a bivaly sziklaszilárd jellemét, mint egy nála törékenyebb emberformáét. Végig méri a táj eme szegletét. Jó vadászterület. Ugyan kétlábúak felhajtásával keresi tisztességes kenyerét, szíves örömest vállal vadállatokkal felmerülő problémákat, amennyiben a kérdéses élőlény elég hírhedt.
Kedves, korosodó párocska nyit ajtót az első háznál, ahová bekopog, ámbár tisztáznia kell szándékait, hogy kezdeti gyanakvásukat eloszlassa és bentebb invitálják. Komikus látvány volna, ahogy egy óriás megpróbálja magát bepasszírozni egy ilyesfajta parasztkunyhóba. Annak ellenére, hogy vendéglátói aligha mernék kinevetni, jobbnak látja a kis kőkút mellé telepedni a földre, ahol legalább árnyék van egy terebélyes fának köszönhetően. Vizet kér, lehetőleg korsóban vagy egy kisebb tálban, s amikor kézhez kapja, egy húzóra le is dönti széles torkán. Az erre következő harsány böfögése nem csak ajkait remegteti meg, de a pitvarból félénken kukucskáló tarka macskát is, egész testében. Megöntözött hangszálaival már jóval gördülékenyebben folyik a beszélgetés, melyből a legfrissebb esetet igyekszik megtudakolni.*
//A hozzászólás 16+ elemeket tartalmaz!//
*Hűsítő szellő fúj át a lombokon, majd elhagyja az erdő sejtelmes derengését és a nyílt szántók, legelők üstökét cirógatja. Kacagva csókol marha s juh pofájára, a földműves verejtéktől harmatos, őszülő homlokára. Be-be tekint a házakba is, néhol rotyogó fazekat, másutt rágcsálót kergető macskát fedez fel. Táncra hívja a kémények magányos füstjét, majd épp oly könnyedén illan tova.
Kiér a földútra, ám ott megriadva szertefoszlik egy kilenc láb magas, rettentő alakon, kinek döngő léptei nyomán felkavarodik a kocsinyom pora. Termetes alakját bőven melengetik a napsugarak, csupán mellkasán és derekától lefelé tekintve látható rajta bőrből készült öltözék. Ahogy izomzatát, fegyvereit sem hivatott elrejteni. Széles hátán egy hosszú lándzsa acélfején és egy vaspajzson incselkedik a fény, derékszíján hajítóbárd lifeg. Homlokpánttal lefogott hosszú, vörösesbarna haja fésületlenül lengedez vállain, inkább a járás utóhatásaképp, mintsem a légmozgástól.
Fülébe jutott, hogy ide s tova három hata tart már a rettegés ebben az idilli kis tanyavilágban. A gazdák sorra veszejtik el jószágaikat, brutális kegyetlenséggel felkoncolt maradványaik látványa beleég a szemlélők emlékezetébe. Az erdő vagy a láp valamely fenevadjára gyanakodnak, miután mind szenvedték már el támadásait, s megszűntek egymásra ujjal mutogatni. A Szántóföldek önjelölt védelmezői és őrjáratai mindeddig nem akadtak a nyomára, s úgy fest, minden éjjel sikerül maga után hullákat hagynia. Az elmúlt napokban már emberi áldozatot is szedett, így minden segítséget szívesen látnak, ha végre kézre kerülhet a szörnyeteg.
Barndakot ezért hozták erre saruba bújtatott lábai. Kedveli az efféle szóbeszédeket, a veszély és kaland ígéretét. Azt viszont el kell ismernie, hogy a bőrkulacsa kiapadt, míg idáig elgyalogolt e széles rónaságon át, így hangosan fújja ki a levegőt megkönnyebbülésében.*
- A kurva élet... Remélem, nem hiába jöttem.
*Hangja mély, dörmögő, mint a medvéé, mely állattal amúgy sincs köztük jelentős méretbeli különbség, s tekintete is inkább tükrözi a bivaly sziklaszilárd jellemét, mint egy nála törékenyebb emberformáét. Végig méri a táj eme szegletét. Jó vadászterület. Ugyan kétlábúak felhajtásával keresi tisztességes kenyerét, szíves örömest vállal vadállatokkal felmerülő problémákat, amennyiben a kérdéses élőlény elég hírhedt.
Kedves, korosodó párocska nyit ajtót az első háznál, ahová bekopog, ámbár tisztáznia kell szándékait, hogy kezdeti gyanakvásukat eloszlassa és bentebb invitálják. Komikus látvány volna, ahogy egy óriás megpróbálja magát bepasszírozni egy ilyesfajta parasztkunyhóba. Annak ellenére, hogy vendéglátói aligha mernék kinevetni, jobbnak látja a kis kőkút mellé telepedni a földre, ahol legalább árnyék van egy terebélyes fának köszönhetően. Vizet kér, lehetőleg korsóban vagy egy kisebb tálban, s amikor kézhez kapja, egy húzóra le is dönti széles torkán. Az erre következő harsány böfögése nem csak ajkait remegteti meg, de a pitvarból félénken kukucskáló tarka macskát is, egész testében. Megöntözött hangszálaival már jóval gördülékenyebben folyik a beszélgetés, melyből a legfrissebb esetet igyekszik megtudakolni.*
4358. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-29 20:03:45
Üzenet elküldve: 2024-06-29 20:03:45
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 352
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 352
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Könnyebb a reggel, mint várta volna, pedig idegen mellett ébred, idegen helyen, idegen nyugalommal. Mégis olyan lassan tér tudatához, hogy abban már régen volt része. Meg sem engedné magának, ha nem Kyr feküdne ott. Talán az a réten elhangzott mondat az igaz... olyan, mintha ismerné a félvért, pedig cseppet sem. A szürkék felé nyílnak végül, neki pedig nem tűnik fel, hogy arcára húzódott a mosoly. Csak nézi bágyatagon az arcot, ami ott van a közelében. Kézfejét szája elé téve ásít egyet, elfordulva hangtalan, majd mire újra felé pillant, már ismét csukva van a szem. Meghagyja a reggeli szeánszát a másiknak, ha van olyanja, mert neki is arra van szüksége. Felül, majd megmozgatja fejét, vállát körkörösen, hogy a túl sokáig egy helyben lévő tagjai egy kis életet kapjanak, aztán halkan, de mégis hirtelen megfordul, hogy le tudjon mászni a létráról, otthagyva a férfit, hadd térjen magához, vagy élvezze az egyedüllétet, amibe tegnap befurakodott. Vagy aludjon, ha akar még. Ugyan már éberebb, de ki akarja használni a pillanatokat, mikor még nem jönnek elő gondolatok. A lenti asztalhoz lép, majd a bögréjében maradt két korty teát megissza, s leül egy rövid ideig, hogy még párat pisloghasson magányában, de nem bírja soká. Reggel ki kell nyújtóztatni a tagjait. Nem tudná másként elképzelni, s az ajtón kitekintve, a lassan éledő világ csábítja. Megcsapja a beáramló hűvös, semmi nem fog jobbat tenni, mintha oda kisétál. Vontatott léptekkel indul el, mint egy valóban élőholt. Tudja hol van, merre megy, mit akar, de olyan üres, mintha nem lakna bent senki. Kell a kinti párás csípősség.
Hamar a teraszon találja magát, s körbenéz. Kint minden vizes, nemrégen állhatott el. A tér körötte még nem olyan világos, hogy abból meg tudja állapítani, mennyire lesz tiszta az ég, ha kivirul, de sokkalta jobbnak tűnik, mint ami elől ideszöktette a félvér. Egy nagy sóhaj kíséretében állapodik meg az ajtó melletti fal résznél, ahol éppen nincs ablak, s letérdel azzal szemben, egy karnyújtásnyi távolságra. Előrehajol, a földön két kezét összekulcsolva, majd markainak védelmébe hajtja tarkóját, kinyújtja térdét, hogy úgy, elfelejtett nadrág nélkül égnek meredjen hátsófele, aztán lehetetlenül lassan mozdulva húzza fel magát egy rögtönzött fejenállásba, hogy érezze testének minden apró izmát. Kiszökik tüdejéből egy jóleső sóhaj, szemeit behunyja, hogy átjárhassa végre az élet. Talán nem sokan indítják így a napot, de mintha hamarabb térne a mozdulatsortól vissza önmagához. Egy darabig így, majd sarkát a falnak támasztva, másik térdét pedig behajlítva dől a fának. Aztán cserél. Ez koppant ugyan kicsit, de nem tűnik fel neki, kizárja a világot, mert úgy érzi megteheti egy röpke ideig.*
//Második szál//
*Könnyebb a reggel, mint várta volna, pedig idegen mellett ébred, idegen helyen, idegen nyugalommal. Mégis olyan lassan tér tudatához, hogy abban már régen volt része. Meg sem engedné magának, ha nem Kyr feküdne ott. Talán az a réten elhangzott mondat az igaz... olyan, mintha ismerné a félvért, pedig cseppet sem. A szürkék felé nyílnak végül, neki pedig nem tűnik fel, hogy arcára húzódott a mosoly. Csak nézi bágyatagon az arcot, ami ott van a közelében. Kézfejét szája elé téve ásít egyet, elfordulva hangtalan, majd mire újra felé pillant, már ismét csukva van a szem. Meghagyja a reggeli szeánszát a másiknak, ha van olyanja, mert neki is arra van szüksége. Felül, majd megmozgatja fejét, vállát körkörösen, hogy a túl sokáig egy helyben lévő tagjai egy kis életet kapjanak, aztán halkan, de mégis hirtelen megfordul, hogy le tudjon mászni a létráról, otthagyva a férfit, hadd térjen magához, vagy élvezze az egyedüllétet, amibe tegnap befurakodott. Vagy aludjon, ha akar még. Ugyan már éberebb, de ki akarja használni a pillanatokat, mikor még nem jönnek elő gondolatok. A lenti asztalhoz lép, majd a bögréjében maradt két korty teát megissza, s leül egy rövid ideig, hogy még párat pisloghasson magányában, de nem bírja soká. Reggel ki kell nyújtóztatni a tagjait. Nem tudná másként elképzelni, s az ajtón kitekintve, a lassan éledő világ csábítja. Megcsapja a beáramló hűvös, semmi nem fog jobbat tenni, mintha oda kisétál. Vontatott léptekkel indul el, mint egy valóban élőholt. Tudja hol van, merre megy, mit akar, de olyan üres, mintha nem lakna bent senki. Kell a kinti párás csípősség.
Hamar a teraszon találja magát, s körbenéz. Kint minden vizes, nemrégen állhatott el. A tér körötte még nem olyan világos, hogy abból meg tudja állapítani, mennyire lesz tiszta az ég, ha kivirul, de sokkalta jobbnak tűnik, mint ami elől ideszöktette a félvér. Egy nagy sóhaj kíséretében állapodik meg az ajtó melletti fal résznél, ahol éppen nincs ablak, s letérdel azzal szemben, egy karnyújtásnyi távolságra. Előrehajol, a földön két kezét összekulcsolva, majd markainak védelmébe hajtja tarkóját, kinyújtja térdét, hogy úgy, elfelejtett nadrág nélkül égnek meredjen hátsófele, aztán lehetetlenül lassan mozdulva húzza fel magát egy rögtönzött fejenállásba, hogy érezze testének minden apró izmát. Kiszökik tüdejéből egy jóleső sóhaj, szemeit behunyja, hogy átjárhassa végre az élet. Talán nem sokan indítják így a napot, de mintha hamarabb térne a mozdulatsortól vissza önmagához. Egy darabig így, majd sarkát a falnak támasztva, másik térdét pedig behajlítva dől a fának. Aztán cserél. Ez koppant ugyan kicsit, de nem tűnik fel neki, kizárja a világot, mert úgy érzi megteheti egy röpke ideig.*
4357. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-29 19:07:36
Üzenet elküldve: 2024-06-29 19:07:36
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Előbb érzékeli a világot, mint ahogyan látja azt. A padlástér hűvös levegőjű terét a bőrén, az ismerős csendet a házban és az azt körülölelő réten. Kell egy kis idő, mire rájön, mi olyan furcsa benne: nem hallja az esőt, ami korábban annyira meghatározó volt, de nem tudja mikor állhatott el. Ha a vihar visszajött volna föléjük arra talán felkelt volna. De az is lehet, hogy ezúttal nem. Túl távoliak a végtagjai a könnyű alváshoz. Kilométerek mélyén lehetett, messze lent a valóságtól. Csak ahogy odébb mozdítja a vállát érzi újra mögötte a keskeny tetőlécet, aminek eddig dőlt. Ha mozgott volna az éjjel, arra biztosan felébredt volna. Nem tudja mennyi lehet az idő, de ahogy lassan kinyitja a szemét, már nem az a sötét fogadja a kis helyen, ami korábban. A tudata gyorsabban éri el a működési sebességét, mint a teste, ahogy maga elé pislog a félhomályban. Talán a mellette fekvő nő nyújtózkodása keltette fel, de erről nem tud. Nem kell azonban így sem idő hozzá, hogy tudja hol van, ahogy ahhoz sem, hogy kivel. Ahhoz kell csupán néhány pillanat, hogy fókuszba kerüljön, amit valójában néz. Arany szemek és a mosoly. Ezúttal nem viszonozza, a vonásai megmaradnak a szokott egykedvű békéjükben, csak a tekintete jár csendben az idegen ismerős arcán. A reggelek még szótlanabbá teszik, de nem barátságtalan a pillantás a szoborarcban. Sosem volt részeg, így nem tudná ahhoz hasonlítani, de valójában nem is érzi úgy magát, mintha ez volna az első józan pillanata tegnap óta. A lerúgott takaró még a helyén, kettejük közt, de ezúttal nem vándorol a szeme. Visszacsukja inkább, nem törve meg az oldalán fekvő teste mozdulatlanságát, csak a légzésével. Nem kenyere a lustálkodás, de a szarvasait már egészen biztos benne, hogy elszalasztotta.*
//Második szál//
*Előbb érzékeli a világot, mint ahogyan látja azt. A padlástér hűvös levegőjű terét a bőrén, az ismerős csendet a házban és az azt körülölelő réten. Kell egy kis idő, mire rájön, mi olyan furcsa benne: nem hallja az esőt, ami korábban annyira meghatározó volt, de nem tudja mikor állhatott el. Ha a vihar visszajött volna föléjük arra talán felkelt volna. De az is lehet, hogy ezúttal nem. Túl távoliak a végtagjai a könnyű alváshoz. Kilométerek mélyén lehetett, messze lent a valóságtól. Csak ahogy odébb mozdítja a vállát érzi újra mögötte a keskeny tetőlécet, aminek eddig dőlt. Ha mozgott volna az éjjel, arra biztosan felébredt volna. Nem tudja mennyi lehet az idő, de ahogy lassan kinyitja a szemét, már nem az a sötét fogadja a kis helyen, ami korábban. A tudata gyorsabban éri el a működési sebességét, mint a teste, ahogy maga elé pislog a félhomályban. Talán a mellette fekvő nő nyújtózkodása keltette fel, de erről nem tud. Nem kell azonban így sem idő hozzá, hogy tudja hol van, ahogy ahhoz sem, hogy kivel. Ahhoz kell csupán néhány pillanat, hogy fókuszba kerüljön, amit valójában néz. Arany szemek és a mosoly. Ezúttal nem viszonozza, a vonásai megmaradnak a szokott egykedvű békéjükben, csak a tekintete jár csendben az idegen ismerős arcán. A reggelek még szótlanabbá teszik, de nem barátságtalan a pillantás a szoborarcban. Sosem volt részeg, így nem tudná ahhoz hasonlítani, de valójában nem is érzi úgy magát, mintha ez volna az első józan pillanata tegnap óta. A lerúgott takaró még a helyén, kettejük közt, de ezúttal nem vándorol a szeme. Visszacsukja inkább, nem törve meg az oldalán fekvő teste mozdulatlanságát, csak a légzésével. Nem kenyere a lustálkodás, de a szarvasait már egészen biztos benne, hogy elszalasztotta.*
4356. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-29 17:05:06
Üzenet elküldve: 2024-06-29 17:05:06
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Éber álmok//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Caelril, Kyr//
*Hiába tűnik úgy, hogy a kölyök figyelmét valami láthatatlan ábránd köti le, Kyr karjaiban fekve apró testének remegése mégis alábbhagy. Végtagjai ernyedten hullanak bele a férfi óvó ölelésébe, mellkasának szorgos pumpálása lelassul. A légzése újra normalizálódni kezd, miután a szájából ömlő vörös nedű már nem fojtogatja a torkát. Minden maradék erejét arra használja, hogy az arcát lágyan cirógató nő szavaira figyeljen. A finom érintések, a hegyes fülek, s a kérlelő szavak mind nővérére emlékeztetik. Emiatt eszébe sem jut, hogy ellenkezzen Ril-lel. Szinte már fájdalmasan lassan kel útra állkapcsa, mikor teljesíteni akarja a kérdésbe bugyolált kérést. Végül annyira sikerül kinyitnia ajkait, hogy az elf némi rásegítéssel bele tudja tömni szájába a gyógyfüvet.
De a lányka kitartása ezzel az utolsó erőfeszítéssel ki is merül. Szemei lecsukódnak, és újabb látogatást tesz az álmok birodalmában. Csak azt reméli, hogy az az édes illat, mely mindhármukat huncutul körbetáncolja, végre szép álmokat hoz neki.
Nem a kislány az egyetlen, akin eluralkodik a kábaság. Lassacskán hőseink is azon kapják magukat, hogy szemhéjuk irtózatosan elnehezedik. A lány nem tűnt ezidáig egy súlyos darabnak, a férfi karjai most mégis mintha szépen lassan elveszítenék az erejüket. Ugyanígy Ril is érzi a tompaságot. Köd telepszik a tudatára, és nehezére esik gondolatainak a rendszerezése.*
- Szán… grh.. tó… grrrh… vég.
*Hallják a gurgulázó hangot abból az irányból, amerre korábban oltalmazottjuk üveges tekintete szegeződött. Ha fejük a hátborzongató szófoszlányok forrását keresi, fáradt lélektükreik hamarosan újra a lány alakját fedezhetik fel. Mintha a kimerültség már nem kísértené, egyenesen állva bámul megmentőire. Ruháit, ahogy a körötte sorakozó temérdek sárga virágot, vörösre festi a nyelvéből ömlő ragadós vér. Ahogy a boglárkákra hasonlító növények színe groteszk változáson megy keresztül, mintha Kyr és Caelril felé fordulva megvillantanák gonosz, vérben született mosolyukat. A páros előtt lezajló jelenetet végképp összekuszálja, hogy Kyr még mindig a karjaiban tartja a gyengélkedő testet.*
- Vigyet… grrrrrh… haza…!
*Hagyják el a virágok között ácsorgó lány ajkait a szavak.*
//Xoumou//
*A vöröske akkor is útját állta volna Xoumou-nak, ha ő egy ocsmány ork, egy bűzlő mocsári troll, vagy a kettőnek a szerelemgyermeke. A szívét mardosó bűntudat, és az aggódás felülírja minden józanságát. Így pedig, hogy csak egy megtépázott remetével fújta össze a szél, csak szomorúságot érez, amikor végignéz a másik külsején.*
- Értem…
*A nő nem palástolja csalódottságát a rövid és lényegre törő válasz hallatán. Ez volt az utolsó reménye, hogy húgának a nyomára bukkanjon.*
- Akkor azt hiszem vissza kellene mennem a falunkba. Talán azóta már valaki megtalálta, vagy magától hazajött. Nem valószínű, hogy ennél messzebb kóborolt volna, nem igaz?
*Fájdalmas mosoly jelenik meg az arcán, amivel a könnyeit próbálja palástolni. Már sarkon is fordulna, amikor eszébe jut, hogy mennyire udvariatlanul viselkedett a hallgatag idegennel. Ha látná ezt az apja, akkor biztosan nem úszná meg egy alapos fejmosás nélkül. Ezért egyelőre visszafordul Xou-hoz, és a ruhája előtt összekulcsolva a kezeit egy apró meghajlással mond köszönetet.*
- Azért köszönöm a segítségét! Ha tudom valahogy viszonozni a kedvességét, szívesen teszem azt.
*Ugyan az egykori szerzetes semmivel nem járult hozzá testvérének a megtalálásához, a lány valamiért mégis hálásnak tűnik. Nehéz megmondani, hogy neveltetése, vagy gondoskodó természete az, ami miatt hajlandó lenne a nagy semmiért cserébe segítséget nyújtani, ha a másiknak szüksége van rá.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Caelril, Kyr//
*Hiába tűnik úgy, hogy a kölyök figyelmét valami láthatatlan ábránd köti le, Kyr karjaiban fekve apró testének remegése mégis alábbhagy. Végtagjai ernyedten hullanak bele a férfi óvó ölelésébe, mellkasának szorgos pumpálása lelassul. A légzése újra normalizálódni kezd, miután a szájából ömlő vörös nedű már nem fojtogatja a torkát. Minden maradék erejét arra használja, hogy az arcát lágyan cirógató nő szavaira figyeljen. A finom érintések, a hegyes fülek, s a kérlelő szavak mind nővérére emlékeztetik. Emiatt eszébe sem jut, hogy ellenkezzen Ril-lel. Szinte már fájdalmasan lassan kel útra állkapcsa, mikor teljesíteni akarja a kérdésbe bugyolált kérést. Végül annyira sikerül kinyitnia ajkait, hogy az elf némi rásegítéssel bele tudja tömni szájába a gyógyfüvet.
De a lányka kitartása ezzel az utolsó erőfeszítéssel ki is merül. Szemei lecsukódnak, és újabb látogatást tesz az álmok birodalmában. Csak azt reméli, hogy az az édes illat, mely mindhármukat huncutul körbetáncolja, végre szép álmokat hoz neki.
Nem a kislány az egyetlen, akin eluralkodik a kábaság. Lassacskán hőseink is azon kapják magukat, hogy szemhéjuk irtózatosan elnehezedik. A lány nem tűnt ezidáig egy súlyos darabnak, a férfi karjai most mégis mintha szépen lassan elveszítenék az erejüket. Ugyanígy Ril is érzi a tompaságot. Köd telepszik a tudatára, és nehezére esik gondolatainak a rendszerezése.*
- Szán… grh.. tó… grrrh… vég.
*Hallják a gurgulázó hangot abból az irányból, amerre korábban oltalmazottjuk üveges tekintete szegeződött. Ha fejük a hátborzongató szófoszlányok forrását keresi, fáradt lélektükreik hamarosan újra a lány alakját fedezhetik fel. Mintha a kimerültség már nem kísértené, egyenesen állva bámul megmentőire. Ruháit, ahogy a körötte sorakozó temérdek sárga virágot, vörösre festi a nyelvéből ömlő ragadós vér. Ahogy a boglárkákra hasonlító növények színe groteszk változáson megy keresztül, mintha Kyr és Caelril felé fordulva megvillantanák gonosz, vérben született mosolyukat. A páros előtt lezajló jelenetet végképp összekuszálja, hogy Kyr még mindig a karjaiban tartja a gyengélkedő testet.*
- Vigyet… grrrrrh… haza…!
*Hagyják el a virágok között ácsorgó lány ajkait a szavak.*
//Xoumou//
*A vöröske akkor is útját állta volna Xoumou-nak, ha ő egy ocsmány ork, egy bűzlő mocsári troll, vagy a kettőnek a szerelemgyermeke. A szívét mardosó bűntudat, és az aggódás felülírja minden józanságát. Így pedig, hogy csak egy megtépázott remetével fújta össze a szél, csak szomorúságot érez, amikor végignéz a másik külsején.*
- Értem…
*A nő nem palástolja csalódottságát a rövid és lényegre törő válasz hallatán. Ez volt az utolsó reménye, hogy húgának a nyomára bukkanjon.*
- Akkor azt hiszem vissza kellene mennem a falunkba. Talán azóta már valaki megtalálta, vagy magától hazajött. Nem valószínű, hogy ennél messzebb kóborolt volna, nem igaz?
*Fájdalmas mosoly jelenik meg az arcán, amivel a könnyeit próbálja palástolni. Már sarkon is fordulna, amikor eszébe jut, hogy mennyire udvariatlanul viselkedett a hallgatag idegennel. Ha látná ezt az apja, akkor biztosan nem úszná meg egy alapos fejmosás nélkül. Ezért egyelőre visszafordul Xou-hoz, és a ruhája előtt összekulcsolva a kezeit egy apró meghajlással mond köszönetet.*
- Azért köszönöm a segítségét! Ha tudom valahogy viszonozni a kedvességét, szívesen teszem azt.
*Ugyan az egykori szerzetes semmivel nem járult hozzá testvérének a megtalálásához, a lány valamiért mégis hálásnak tűnik. Nehéz megmondani, hogy neveltetése, vagy gondoskodó természete az, ami miatt hajlandó lenne a nagy semmiért cserébe segítséget nyújtani, ha a másiknak szüksége van rá.*
4355. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-29 15:42:24
Üzenet elküldve: 2024-06-29 15:42:24
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 352
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 352
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Utolsó mozdulatát olyan végtelenül halkan próbálta kivitelezni, hogy ne sérthesse meg a másikat alvásában. Lélegzete lassul, mintha attól tartana, hogy ez is egy plusz zaj a forgolódása mellé. De az idő lassul, összecsúszik az éberség az álommal, még ha néha nyitva is van a szeme. Rájuk ereszkedik a sötét, ahogy lent is elhalványul a vöröslő fény, és nem tudja, hogy azonnal fordult-e Kyr oldalvást felé, mikor ő is így tett, vagy sokkal később. Elcsendesült az összes gondolat. Mintha már álmodna, s be is hunyja a szemeket, így nem láthatja, hogy a szürkék felé tévednek. Vonásai nyugodtak és békések. Mint aki jó helyen van. Nem jó alvó, de ettől még szükséges vele próbálkozni. S most különösen nehéz volt beleesni az űrbe, de egyben mégis olyan könnyed, hogy olyan helyen éri, ahol a napja java része olyan ismeretlenül kényelmesen telt. A szőrme alattuk finoman terül el, nem érzi a deszkák nyomását, de nehezen is tudná, hiszen felsőtestét és kezei nagy részét körül öleli a párna, amit magához szorít. Senki meg nem mondaná róla, hogy csak egy ócska gyilkos. Aki alszik, az többnyire rezzenéstelen, de ilyenkor nem tudja mesterkélni a vonásokat. Magától ilyen, s nélkülöz minden szennyet, ami valaha volt. Nem mozdul, elérte végre az álom. A direkt lassított levegővételek hozzásegítették.
Mikor újra nyílnak a szemek, még nem kelt fel a nap, de valahogy mégis azt érzi, hogy közel jár az első fénysugár. Most senki nem szakítja ki az első meleg pillanatokból, ki tudja élvezni a körötte honoló semmit egy darabig. Csak egy ismerős ismeretlen légzés töri meg a csendet. Éppen nem esik, bár nem tudhatja, hogy csak a felhők is feladták végre a harcot, vagy szünetet tartanak. Akaratlan nyújtózik, majd ahogy tisztul a kép ráeszmél, hogy az egyetlen hangnak tulajdonosa is van. Ril ugyan úgy fekszik, ahogy elnyomta az álom. Mellette pedig van valaki. Mintha hirtelen nem töltene be a kép, hogy ki lehet az, de nem ragadja el a pánik, ahogy a részegen nyugovóra tért alak szeppen meg, amikor ágytársat talál az első józan pillanatában. Az aranyak kutatják a forrást. Laposakat pislog, s közben egy reflex szerű mosoly húzódik végig arcán, ahogy végre felismeri, hol is van, na meg kivel. Nem szól, amíg a félvér jelét nem adja annak, hogy ő is kiszakadt az álmok világából. Ő maga még csak nem is álmodott. Eltűnt pár óra, s most új nap kezdődhet.*
//Második szál//
*Utolsó mozdulatát olyan végtelenül halkan próbálta kivitelezni, hogy ne sérthesse meg a másikat alvásában. Lélegzete lassul, mintha attól tartana, hogy ez is egy plusz zaj a forgolódása mellé. De az idő lassul, összecsúszik az éberség az álommal, még ha néha nyitva is van a szeme. Rájuk ereszkedik a sötét, ahogy lent is elhalványul a vöröslő fény, és nem tudja, hogy azonnal fordult-e Kyr oldalvást felé, mikor ő is így tett, vagy sokkal később. Elcsendesült az összes gondolat. Mintha már álmodna, s be is hunyja a szemeket, így nem láthatja, hogy a szürkék felé tévednek. Vonásai nyugodtak és békések. Mint aki jó helyen van. Nem jó alvó, de ettől még szükséges vele próbálkozni. S most különösen nehéz volt beleesni az űrbe, de egyben mégis olyan könnyed, hogy olyan helyen éri, ahol a napja java része olyan ismeretlenül kényelmesen telt. A szőrme alattuk finoman terül el, nem érzi a deszkák nyomását, de nehezen is tudná, hiszen felsőtestét és kezei nagy részét körül öleli a párna, amit magához szorít. Senki meg nem mondaná róla, hogy csak egy ócska gyilkos. Aki alszik, az többnyire rezzenéstelen, de ilyenkor nem tudja mesterkélni a vonásokat. Magától ilyen, s nélkülöz minden szennyet, ami valaha volt. Nem mozdul, elérte végre az álom. A direkt lassított levegővételek hozzásegítették.
Mikor újra nyílnak a szemek, még nem kelt fel a nap, de valahogy mégis azt érzi, hogy közel jár az első fénysugár. Most senki nem szakítja ki az első meleg pillanatokból, ki tudja élvezni a körötte honoló semmit egy darabig. Csak egy ismerős ismeretlen légzés töri meg a csendet. Éppen nem esik, bár nem tudhatja, hogy csak a felhők is feladták végre a harcot, vagy szünetet tartanak. Akaratlan nyújtózik, majd ahogy tisztul a kép ráeszmél, hogy az egyetlen hangnak tulajdonosa is van. Ril ugyan úgy fekszik, ahogy elnyomta az álom. Mellette pedig van valaki. Mintha hirtelen nem töltene be a kép, hogy ki lehet az, de nem ragadja el a pánik, ahogy a részegen nyugovóra tért alak szeppen meg, amikor ágytársat talál az első józan pillanatában. Az aranyak kutatják a forrást. Laposakat pislog, s közben egy reflex szerű mosoly húzódik végig arcán, ahogy végre felismeri, hol is van, na meg kivel. Nem szól, amíg a félvér jelét nem adja annak, hogy ő is kiszakadt az álmok világából. Ő maga még csak nem is álmodott. Eltűnt pár óra, s most új nap kezdődhet.*
4354. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-29 10:54:50
Üzenet elküldve: 2024-06-29 10:54:50
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Szótlanul veszi már csak tudomásul a másik szavait a takaróról. Csukott szemmel fekszik egy darabig a hátán, de csakhamar azon kapja magát, hogy a tetőt nézi. Az álom nem jön olyan gyorsan, mint várná. Talán, mint szeretné. Hallja, hogy a nő mocorog mellette, a hasára fordul, a kis helyen még a deszkák is viszik a mozdulat hullámait, amin fekszenek. De nem ez zavarja valójában az alvásban. Talán. Abban sem biztos, hogy zavarja bármi. Behunyja a szemét, de aztán kinyitja újból. Nem mintha sokkal többet látna, ha nyitva van. A félhomály csak egyre sűrűbb lesz körülötte, ahogy odalent lassan újból kialszik a tűz, és kint is eltűnik a nap a szürke felhők mögül. A felettük kopogó eső marad, és a másik, a szokatlan légzés a sajátja mellett. A csendben újból hallja a mennydörgések robaját a távolból. Becsukja a szemét.
Vadász létére úgy alszik, mint a prédaállatok. A legkisebb ismeretlen mozgásra is ugyanúgy riad, pillanatokon belül képes visszahúzni a teste a tudatát a valóságba. Ezért nem tart tőle, hogy bármi bántódás érné. Ha bárki bejönne a szobába a nyitva hagyott ajtón, valószínűleg már akkor tudna róla, mikor az még csak a teraszon van. Eleget aludt a szabadban, hogy hozzászokjon ehhez a felületes pihenéshez és eleget ebben a házban, hogy megbízzon a fülében, hogy az kiszűri a cserepeken csorgó vízen túl az idegen neszeket. Ismeri a kunyhó hangjait. Ha roppan a fája a nyári meleg utáni hűvös éjszakában..
Félálomban hagyja magát sodortatni a gondolatai közt kavargó képekkel. Nem alszik még valójában, de már nem is teljesen éber. De ha a tudata nem is egészen tiszta, a szeme mégis kinyílik az újabb halk mozgolódásra. Egy pillanatig hallgatja a csendet, nem is egészen biztos benne, hogy mire ébredt meg, csak pislog néhány másodpercig a sötétbe. Odébb mozdulva fordul az oldalára, szembe a nővel. A kabátja alá tolja a kezét, a feje alá, ahogy korábban a hosszúéletű is tette. A válla már a tető lécezését éri a kis helyen, de nem zavarja. Álmosan figyeli a másik alakját maga előtt. Hagyja, hogy a tekintete kibolyongja magát az arcon, ahogy azelőtt is tette, hogy feljöttek aludni, még az asztalnál. Azelőtt, hogy kis híján tönkretettek volna mindent. Látja a lerúgott takaró alaktalan formáját kettejük között, de kell egy kis idő, amíg rájön, hogy mi az. A félhomályban halványan rajzolódnak ki a lábak vonalai mellette. Máskor talán nevetne az egészen..
Visszacsukja a szemét.
Talán csak a lelassult légzése utalhat rá, hogy ezúttal valóban elaludt, és hacsak a nő nem tesz hirtelen mozdulatokat mellette, vagy nem ér közelebb hozzájuk a vihar, hogy a mennydörgés keltse, valószínűleg nem is ébred meg újra egy jó darabig.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.06.29 13:21:01
//Második szál//
*Szótlanul veszi már csak tudomásul a másik szavait a takaróról. Csukott szemmel fekszik egy darabig a hátán, de csakhamar azon kapja magát, hogy a tetőt nézi. Az álom nem jön olyan gyorsan, mint várná. Talán, mint szeretné. Hallja, hogy a nő mocorog mellette, a hasára fordul, a kis helyen még a deszkák is viszik a mozdulat hullámait, amin fekszenek. De nem ez zavarja valójában az alvásban. Talán. Abban sem biztos, hogy zavarja bármi. Behunyja a szemét, de aztán kinyitja újból. Nem mintha sokkal többet látna, ha nyitva van. A félhomály csak egyre sűrűbb lesz körülötte, ahogy odalent lassan újból kialszik a tűz, és kint is eltűnik a nap a szürke felhők mögül. A felettük kopogó eső marad, és a másik, a szokatlan légzés a sajátja mellett. A csendben újból hallja a mennydörgések robaját a távolból. Becsukja a szemét.
Vadász létére úgy alszik, mint a prédaállatok. A legkisebb ismeretlen mozgásra is ugyanúgy riad, pillanatokon belül képes visszahúzni a teste a tudatát a valóságba. Ezért nem tart tőle, hogy bármi bántódás érné. Ha bárki bejönne a szobába a nyitva hagyott ajtón, valószínűleg már akkor tudna róla, mikor az még csak a teraszon van. Eleget aludt a szabadban, hogy hozzászokjon ehhez a felületes pihenéshez és eleget ebben a házban, hogy megbízzon a fülében, hogy az kiszűri a cserepeken csorgó vízen túl az idegen neszeket. Ismeri a kunyhó hangjait. Ha roppan a fája a nyári meleg utáni hűvös éjszakában..
Félálomban hagyja magát sodortatni a gondolatai közt kavargó képekkel. Nem alszik még valójában, de már nem is teljesen éber. De ha a tudata nem is egészen tiszta, a szeme mégis kinyílik az újabb halk mozgolódásra. Egy pillanatig hallgatja a csendet, nem is egészen biztos benne, hogy mire ébredt meg, csak pislog néhány másodpercig a sötétbe. Odébb mozdulva fordul az oldalára, szembe a nővel. A kabátja alá tolja a kezét, a feje alá, ahogy korábban a hosszúéletű is tette. A válla már a tető lécezését éri a kis helyen, de nem zavarja. Álmosan figyeli a másik alakját maga előtt. Hagyja, hogy a tekintete kibolyongja magát az arcon, ahogy azelőtt is tette, hogy feljöttek aludni, még az asztalnál. Azelőtt, hogy kis híján tönkretettek volna mindent. Látja a lerúgott takaró alaktalan formáját kettejük között, de kell egy kis idő, amíg rájön, hogy mi az. A félhomályban halványan rajzolódnak ki a lábak vonalai mellette. Máskor talán nevetne az egészen..
Visszacsukja a szemét.
Talán csak a lelassult légzése utalhat rá, hogy ezúttal valóban elaludt, és hacsak a nő nem tesz hirtelen mozdulatokat mellette, vagy nem ér közelebb hozzájuk a vihar, hogy a mennydörgés keltse, valószínűleg nem is ébred meg újra egy jó darabig.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.06.29 13:21:01
4353. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-28 20:01:50
Üzenet elküldve: 2024-06-28 20:01:50
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 352
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 352
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Először nem teljesen érti a választ, de nem is csoda. Azok az agytekervények lelassulni látszódnak és nem csak abban fáradtak el, hogy igen régen aludt már egy jót, hanem abban is, hogy megviselte őt az ismeretlen, s talán indokolatlan hangulatingadozás. Ha valami veszélyes ránézve, az ez. Tényleg csoda, hogy nem menekült ki belőle, hiszen nem tud olyan helyen maradni hosszasan, ahol kényelmetlen. Vagy kényelmessé teszi, vagy elmegy időben. Most láthatóan mégsem ez győzött, s ennek nem csak a vihar az oka. *
- Itt lesz, ha kéred.
*Végül eljut hozzá, hogy mit is szeretett volna mondani a félvér, de meghagyja neki a választást. Ha kell, majd nyúl érte. A szemek eltűnnek, s az eltakart égbolt felé vetülnek. Nem kelt benne zavart, elkönyvelte, hogy itt véget ér az este éber része. Hogy mikor kelnek majd fel, az nem érdekli, tompán tud már csak gondolkodni. A férfivel ellentétben ő végül nem a hátára fekszik, s nézi vele ugyan azt, hanem a hasára fordul, két karját a párna alá fúrva. Hol behunyja szemeit, hol kinyitja. Az álom biztosan győzedelmeskedni fog, de a csendes, lassú gondolatai még nem hagyják. Nincs benne semmi impulzív, mégis a nap különböző részei villannak be. És az azt megelőző hatok. Az ürességet felváltotta valami, amivel nem tud lépést tartani. Meg kell tanulnia kezelni. Nem akar visszatalálni a régi életbe, de nem szeretné ezeket a vívódásokat. Az űrt sem. Ha egy szinten tovább tudna lépni, most azon merengene, hogy miként lehet megugrani, hogy ne egy élőholt legyen, mégse ragadják el fölösleges érzelmek. Nincs hasznuk. Gondolatai ébren tartják, mégis közelít a félálomhoz. Ilyenkor nincs időérzék, de azt tudja, hogy már egy ideje a belső világában utazik. Hangtalanul próbálja a fejét Kyr irányába fordítani, de nem észlel rajta semmit, nem látja a sejtelmes homályban a mozgolódó pillákat, így úgy tűnik, hogy alszik. A világért sem keltené fel. Az irányába néz, de végül is nem őt bámulja. Kitekintene az erdőre, ha nem állná útját a ház határa. Hallgatja a kinti hangokat. A délelőttihez hasonló, mégsem olyan hangos újbóli dörrenéseknek tulajdonítja be, hogy nem tud elaludni. Pedig már nagyon várja, hogy bekövetkezzen. Mozdulni akar. Megint csak arra gondol, hogy ne zavarja meg a férfit. Lehetetlenül lassú mozdulattal fordul vissza az oldalára és rúgja le azt a kevés takarót is maguk közé, mintha el akarná választani a két testet, mégis ezzel kúszik pár centivel közelebb, ami miatt, mikor ráeszmél, még a légzéséből is visszavesz, hogy ne ettől ébredjen meg. A gondoskodás érzetét kívánta, most furcsamód megkapta. De ennek sincs neve benne. Minden rezdülése, még ha nem is úgy jön össze, mint tervezte, csak annyit jelez, hogy békében kívánja hagyni Kyrt. Egyszer úgyis elalszik. Elkerülhetetlen.*
//Második szál//
*Először nem teljesen érti a választ, de nem is csoda. Azok az agytekervények lelassulni látszódnak és nem csak abban fáradtak el, hogy igen régen aludt már egy jót, hanem abban is, hogy megviselte őt az ismeretlen, s talán indokolatlan hangulatingadozás. Ha valami veszélyes ránézve, az ez. Tényleg csoda, hogy nem menekült ki belőle, hiszen nem tud olyan helyen maradni hosszasan, ahol kényelmetlen. Vagy kényelmessé teszi, vagy elmegy időben. Most láthatóan mégsem ez győzött, s ennek nem csak a vihar az oka. *
- Itt lesz, ha kéred.
*Végül eljut hozzá, hogy mit is szeretett volna mondani a félvér, de meghagyja neki a választást. Ha kell, majd nyúl érte. A szemek eltűnnek, s az eltakart égbolt felé vetülnek. Nem kelt benne zavart, elkönyvelte, hogy itt véget ér az este éber része. Hogy mikor kelnek majd fel, az nem érdekli, tompán tud már csak gondolkodni. A férfivel ellentétben ő végül nem a hátára fekszik, s nézi vele ugyan azt, hanem a hasára fordul, két karját a párna alá fúrva. Hol behunyja szemeit, hol kinyitja. Az álom biztosan győzedelmeskedni fog, de a csendes, lassú gondolatai még nem hagyják. Nincs benne semmi impulzív, mégis a nap különböző részei villannak be. És az azt megelőző hatok. Az ürességet felváltotta valami, amivel nem tud lépést tartani. Meg kell tanulnia kezelni. Nem akar visszatalálni a régi életbe, de nem szeretné ezeket a vívódásokat. Az űrt sem. Ha egy szinten tovább tudna lépni, most azon merengene, hogy miként lehet megugrani, hogy ne egy élőholt legyen, mégse ragadják el fölösleges érzelmek. Nincs hasznuk. Gondolatai ébren tartják, mégis közelít a félálomhoz. Ilyenkor nincs időérzék, de azt tudja, hogy már egy ideje a belső világában utazik. Hangtalanul próbálja a fejét Kyr irányába fordítani, de nem észlel rajta semmit, nem látja a sejtelmes homályban a mozgolódó pillákat, így úgy tűnik, hogy alszik. A világért sem keltené fel. Az irányába néz, de végül is nem őt bámulja. Kitekintene az erdőre, ha nem állná útját a ház határa. Hallgatja a kinti hangokat. A délelőttihez hasonló, mégsem olyan hangos újbóli dörrenéseknek tulajdonítja be, hogy nem tud elaludni. Pedig már nagyon várja, hogy bekövetkezzen. Mozdulni akar. Megint csak arra gondol, hogy ne zavarja meg a férfit. Lehetetlenül lassú mozdulattal fordul vissza az oldalára és rúgja le azt a kevés takarót is maguk közé, mintha el akarná választani a két testet, mégis ezzel kúszik pár centivel közelebb, ami miatt, mikor ráeszmél, még a légzéséből is visszavesz, hogy ne ettől ébredjen meg. A gondoskodás érzetét kívánta, most furcsamód megkapta. De ennek sincs neve benne. Minden rezdülése, még ha nem is úgy jön össze, mint tervezte, csak annyit jelez, hogy békében kívánja hagyni Kyrt. Egyszer úgyis elalszik. Elkerülhetetlen.*
4352. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-28 18:41:29
Üzenet elküldve: 2024-06-28 18:41:29
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Nem figyeli, hogy mit csinál mellette a másik, annyit észlel csupán a látótere szélén belőle, hogy mozgolódik. Mintha direkt nem figyelne azonban rá. A magyarázó szavaira ő is csak egy hümmentést kap. A mosolyt nem látja, legfeljebb kihallhatná az elf hangjából, ha lenne legalább annyira hegyes a füle, mint az övé. A hümmentés azonban anélkül is ismerős, a korábbi beszélgetésükre emlékeztető gesztus. Alig telt el néhány perc azóta.. Néha azt érzi, hogy megtanulta már kezelni a haragját, de talán még nem eléggé. Az, hogy korábban egyetlen mondat miatt a nőre támadt nem ezt bizonyítja. Mostanra csak a szégyen maradt, ami lassan emészti a gondolatait, bár valójában a hosszúéletű ugyanúgy csak egy idegen számára, mint hajnalban volt. Vagy legalábbis, annak kellene, hogy legyen.
Visszahúzza a kezét, ahogy a nő elveszi tőle a párnát, és lefekszik mellé. Ezúttal nem kerüli el a figyelmét a másik elvándorló pillantása, de nem tulajdonít túl nagy figyelmet neki. Mindenkinek, akinek szeme van, valahova néznie is kell vele. A kérdésére és a takaróért nyúlásra viszont elfordul inkább tőle, a hátára dőlve a szűk helyen.*
- Vagy párna, vagy takaró.
*Mormolja válaszul, behunyva a szemét, hogy annak viszont ne legyen esélye reflexből követni a mozdulatot. Az elsőre talán furcsának ható mondat persze a kabátjára vonatkozik: abból vagy párna, vagy takaró készülhet, egyszerre soha nem mind a kettő. De nincs is szüksége a felkínált pokrócra. Jólesik a bőrén a cserepek feletti eső hűvöse, ami beszivárog a padlástérbe, és amit nem ér el a kandallóban hagyott tűz melege, legfeljebb az élesebb lángok fénye. Ha lenne elég helye, lehet, hogy a tarkója alá fonná a kezeit, ahogy korábban, a réten tette, de nem akar elvenni a másik személyes teréből, így csak keresztbe fekteti az egyik karját a hasán. Így is inkább kijjebb húzódik azzal, hogy a hátára fekszik a prémen, és nem marad az oldalára dőlve. Nem zavarja a helyzet, de számára is legalább annyira idegen, mint a nőnek. Ha nem is egy ágyban, de mégis egy igen korlátozott térben vannak.
Az ásítást követő nevetésre csak halványan villan a saját mosolya. Örül, hogy a másik minden jel szerint megint kényelmesen érzi magát, de a saját fejében maradt gondolatok között nincs még hasonló jókedv. A sötétbe vesző cserepeket bámulja maga fölött, de valójában a felhőket nézi, és az azok feletti végtelen teret. A teste szinte azonnal reagál, alighogy elfekszik: érzi elnehezedni a végtagjait, de az elméje mégsem talál egyből nyugalmat. Az esőt hallgatja. Itt közvetlen közelről hallja. Hogy a nyúl óta mennyi idő telt el, ő sem tudja. Órák, talán. Az ajtót nem csukta be odalent. Behunyja a szemét, de csakhamar újra kinyitja; fáradtan pislog fel a semmibe.*
//Második szál//
*Nem figyeli, hogy mit csinál mellette a másik, annyit észlel csupán a látótere szélén belőle, hogy mozgolódik. Mintha direkt nem figyelne azonban rá. A magyarázó szavaira ő is csak egy hümmentést kap. A mosolyt nem látja, legfeljebb kihallhatná az elf hangjából, ha lenne legalább annyira hegyes a füle, mint az övé. A hümmentés azonban anélkül is ismerős, a korábbi beszélgetésükre emlékeztető gesztus. Alig telt el néhány perc azóta.. Néha azt érzi, hogy megtanulta már kezelni a haragját, de talán még nem eléggé. Az, hogy korábban egyetlen mondat miatt a nőre támadt nem ezt bizonyítja. Mostanra csak a szégyen maradt, ami lassan emészti a gondolatait, bár valójában a hosszúéletű ugyanúgy csak egy idegen számára, mint hajnalban volt. Vagy legalábbis, annak kellene, hogy legyen.
Visszahúzza a kezét, ahogy a nő elveszi tőle a párnát, és lefekszik mellé. Ezúttal nem kerüli el a figyelmét a másik elvándorló pillantása, de nem tulajdonít túl nagy figyelmet neki. Mindenkinek, akinek szeme van, valahova néznie is kell vele. A kérdésére és a takaróért nyúlásra viszont elfordul inkább tőle, a hátára dőlve a szűk helyen.*
- Vagy párna, vagy takaró.
*Mormolja válaszul, behunyva a szemét, hogy annak viszont ne legyen esélye reflexből követni a mozdulatot. Az elsőre talán furcsának ható mondat persze a kabátjára vonatkozik: abból vagy párna, vagy takaró készülhet, egyszerre soha nem mind a kettő. De nincs is szüksége a felkínált pokrócra. Jólesik a bőrén a cserepek feletti eső hűvöse, ami beszivárog a padlástérbe, és amit nem ér el a kandallóban hagyott tűz melege, legfeljebb az élesebb lángok fénye. Ha lenne elég helye, lehet, hogy a tarkója alá fonná a kezeit, ahogy korábban, a réten tette, de nem akar elvenni a másik személyes teréből, így csak keresztbe fekteti az egyik karját a hasán. Így is inkább kijjebb húzódik azzal, hogy a hátára fekszik a prémen, és nem marad az oldalára dőlve. Nem zavarja a helyzet, de számára is legalább annyira idegen, mint a nőnek. Ha nem is egy ágyban, de mégis egy igen korlátozott térben vannak.
Az ásítást követő nevetésre csak halványan villan a saját mosolya. Örül, hogy a másik minden jel szerint megint kényelmesen érzi magát, de a saját fejében maradt gondolatok között nincs még hasonló jókedv. A sötétbe vesző cserepeket bámulja maga fölött, de valójában a felhőket nézi, és az azok feletti végtelen teret. A teste szinte azonnal reagál, alighogy elfekszik: érzi elnehezedni a végtagjait, de az elméje mégsem talál egyből nyugalmat. Az esőt hallgatja. Itt közvetlen közelről hallja. Hogy a nyúl óta mennyi idő telt el, ő sem tudja. Órák, talán. Az ajtót nem csukta be odalent. Behunyja a szemét, de csakhamar újra kinyitja; fáradtan pislog fel a semmibe.*
4351. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-28 16:46:14
Üzenet elküldve: 2024-06-28 16:46:14
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 352
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 352
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Segítségre nem volt szüksége, de a szimbolikára most igen. El tud rendezni magában nagyon hamar mindent, s ha el nem is múlik, legalább olyan mélységekbe taszítja, hogy észrevétlenül dolgozhasson csak tovább, ha egyáltalán dolgozik. De ehhez kellett ez a mankó. Haragot nem talál, belőle pedig végre kiveszett az érzelem. Az aranyakban ugyanúgy nincs mit felfedezni, mert a kéz nyomán helyrekerültek a dolgok, még akkor is, ha a félvérnek ez semmit nem is jelent. Mindenki magában játszik, s ez sokszor így van jól.
Rendezkedik, s bár túl sok dolog nincs, mégis szeretne kicsit elszöszmötölni, mielőtt lefekszik, pedig már húzza a padló, hogy feküdjön már végre. Kyr sem tesz másként, hamar varázsol a kabátjából párnát, s ezzel egyetemben egy kis magyarázatot is ad. Lassú mosoly húzódik vissza az ajkára, ami egy ideje már nem volt jelen, de nem tud rá mit válaszolni, csak egy szórakozott, megértő hümmentést. Mások szeretik a nyílt tereket, ő épp úgy, de ezeket a szűköseket is tudja értékelni. Nem szorul védelemre, de mégis tud jó lenni, ha körbe van bástyázva. És a hűvöset kifejezetten kedveli.
Direkt nem néz végig a másikon azonnal, ahogy megszabadul a kabáttól, mert már egyszer majdnem ott felejtette a tekintetét. Mintha tanult volna belőle. Talán ezért is rendezkedne még, de már nincs mit. Ehelyett félig-meddig lemásolva a férfit, oldalra fordul, de nem könyököl fel, hanem magához húzza a neki ítélt párnát, s feje alá gyűri, hogy az magasítson rajta, ne a keze legyen a támasz. A szürkékbe néz, ahogy újra megszólal, elidőzve inkább azokban, kissé elkalandozva utána a nyakában lógó medálján.*
- És takaróval?
*Nyúl le az őt éppen fedő anyaghoz, hogy keresztbe fordítsa magán, ha Kyrnek esetleg kellene a másik fele. Neki nincs igazán szüksége rá, azt szereti, ha csak egyik lábát érinti, nem pedig elfedi. Nem tél van, hogy bele szeretné magát bugyolálni. De talán jobb lenne, ha amaz eltakarná magát. Akkor nem kíváncsiskodna a szeme.
Nyújtózik egy nagyot, s igazából nem érti, hogy mit keres itt a másikkal. Így, hogy harcuk véget ért, tisztábbak a gondolatok, eltűnt a köd. Helyére kerültek a dolgok, hajlandóak mellette feküdni, s már nincs meg a motiváció arra, hogy úgy viselkedjen, ahogy amúgy soha nem szokott. Mert bár lehet, hogy a férfi fejében motoszkál kép arról, hogy ragaszkodik az együtt alvás tényéhez, valójában nem így van. Sosem érzett még késztetést ilyesmire. Nem szeret maga körül senkit, aki pedig mellette volt, az muszájból volt ott. Mégis... nem bánja, hogy így történt. A félhomály, ami itt van, hamar munkálkodni kezd, s egy most már nem visszafogott ásítás fullad halk nevetésbe. A nevetése talán a minden feszültsége utáni megnyugvás, ami most előtör.*
- Remélem, most már szabad.
*Bújik bele a párnába és tekereg egy sort, hogy kényelmesen el tudjon helyezkedni, a lábai közé szorítva a takaró rá eső részét, - ahogy szereti, így a felső szabadon lehet - ha elfogadta a másik, ha nem. A túlfele ott marad neki, bárhogy dönt. *
- Elképzelésem sincs, hogy mennyi idő telt el a nyúl óta. *Mondja egyre halkuló hangon.*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.06.28 16:48:49
//Második szál//
*Segítségre nem volt szüksége, de a szimbolikára most igen. El tud rendezni magában nagyon hamar mindent, s ha el nem is múlik, legalább olyan mélységekbe taszítja, hogy észrevétlenül dolgozhasson csak tovább, ha egyáltalán dolgozik. De ehhez kellett ez a mankó. Haragot nem talál, belőle pedig végre kiveszett az érzelem. Az aranyakban ugyanúgy nincs mit felfedezni, mert a kéz nyomán helyrekerültek a dolgok, még akkor is, ha a félvérnek ez semmit nem is jelent. Mindenki magában játszik, s ez sokszor így van jól.
Rendezkedik, s bár túl sok dolog nincs, mégis szeretne kicsit elszöszmötölni, mielőtt lefekszik, pedig már húzza a padló, hogy feküdjön már végre. Kyr sem tesz másként, hamar varázsol a kabátjából párnát, s ezzel egyetemben egy kis magyarázatot is ad. Lassú mosoly húzódik vissza az ajkára, ami egy ideje már nem volt jelen, de nem tud rá mit válaszolni, csak egy szórakozott, megértő hümmentést. Mások szeretik a nyílt tereket, ő épp úgy, de ezeket a szűköseket is tudja értékelni. Nem szorul védelemre, de mégis tud jó lenni, ha körbe van bástyázva. És a hűvöset kifejezetten kedveli.
Direkt nem néz végig a másikon azonnal, ahogy megszabadul a kabáttól, mert már egyszer majdnem ott felejtette a tekintetét. Mintha tanult volna belőle. Talán ezért is rendezkedne még, de már nincs mit. Ehelyett félig-meddig lemásolva a férfit, oldalra fordul, de nem könyököl fel, hanem magához húzza a neki ítélt párnát, s feje alá gyűri, hogy az magasítson rajta, ne a keze legyen a támasz. A szürkékbe néz, ahogy újra megszólal, elidőzve inkább azokban, kissé elkalandozva utána a nyakában lógó medálján.*
- És takaróval?
*Nyúl le az őt éppen fedő anyaghoz, hogy keresztbe fordítsa magán, ha Kyrnek esetleg kellene a másik fele. Neki nincs igazán szüksége rá, azt szereti, ha csak egyik lábát érinti, nem pedig elfedi. Nem tél van, hogy bele szeretné magát bugyolálni. De talán jobb lenne, ha amaz eltakarná magát. Akkor nem kíváncsiskodna a szeme.
Nyújtózik egy nagyot, s igazából nem érti, hogy mit keres itt a másikkal. Így, hogy harcuk véget ért, tisztábbak a gondolatok, eltűnt a köd. Helyére kerültek a dolgok, hajlandóak mellette feküdni, s már nincs meg a motiváció arra, hogy úgy viselkedjen, ahogy amúgy soha nem szokott. Mert bár lehet, hogy a férfi fejében motoszkál kép arról, hogy ragaszkodik az együtt alvás tényéhez, valójában nem így van. Sosem érzett még késztetést ilyesmire. Nem szeret maga körül senkit, aki pedig mellette volt, az muszájból volt ott. Mégis... nem bánja, hogy így történt. A félhomály, ami itt van, hamar munkálkodni kezd, s egy most már nem visszafogott ásítás fullad halk nevetésbe. A nevetése talán a minden feszültsége utáni megnyugvás, ami most előtör.*
- Remélem, most már szabad.
*Bújik bele a párnába és tekereg egy sort, hogy kényelmesen el tudjon helyezkedni, a lábai közé szorítva a takaró rá eső részét, - ahogy szereti, így a felső szabadon lehet - ha elfogadta a másik, ha nem. A túlfele ott marad neki, bárhogy dönt. *
- Elképzelésem sincs, hogy mennyi idő telt el a nyúl óta. *Mondja egyre halkuló hangon.*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.06.28 16:48:49
4350. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-28 15:48:42
Üzenet elküldve: 2024-06-28 15:48:42
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Bármiféle konkrét képzelettársítás nélkül nyújtja a kezét a nőnek a létrán, úgy, ahogyan az erdőben is tette korábban. Nem gondolja, hogy szimbolikus békejobb lenne, vagy hogy ettől bármi megváltozna, egyszerűen csak ez érződik természetesnek. Hogy a másik elfogadja is úgy veszi, hogy szüksége volt rá. De ha a hosszúéletű dühöt keres a mozdulat mögött, azt nem talál. A férfi arcán biztosan nem, az ugyanolyan egykedvű, mint általában. Hogy mi zajlik a gondolatai közt, arról pedig ezúttal is hallgat. Elfordul a másiktól, amikor az rendre felér mellé.*
- Mh..
*Hümment csak halkan a szavakra, ugyanúgy, ahogyan korábban is tette. Mégsem néz továbbra sem a rendezkedő nő felé. Csendben igazít még a leterített szőrön, láthatólag belemerülve ebbe a feladatba. Nincsen benne sem elég rosszindulat, sem elég jókedv, hogy olyasmi megjegyzést tegyen, minthogy ő megmondta, hogy kényelmes. A kabátjáért nyúl, hogy levegye, miután elrendezte a prémet és leült a deszkázatra.*
- Szoktam itt aludni. Ha meleg van.
*Szólal meg aztán csendben, mintegy magyarázatképpen. Nyáron, vagy ha elvéti a kandallóra kívánkozó rönkök mennyiségét a hidegebb időkben. Kedveli a meleget, de aludni hűvösben szeret. Az egyetlen hátulütője a padlástérnek, hogy reggel, ha elkezdi sütni a nap a cserepeket, hamar át tud melegedni. De a reggelre egyelőre nem gondol. Azt sem tudja, most mennyi lehet az idő.
Felgöngyöli párnának a kabátját, ahogy kibújik belőle, hátratolva maga mögé, ahova feküdni fog. A rossz érzése még tartja magát, de mégis nyugodtabb, hogy nem engedett neki odalent és úgy tűnik, így a nő is megkapta, amit szeretett volna. Ha őszinte akar lenni, nem zavarja, hogyha mellette alszik, de az sem, ha nem. Hogy miért volt neki olyan fontos a kényelem nem tudja és nem is érdekli, de azt bánta volna, ha úgy ment volna el aludni, hogy így hagyja magára. Ugyanazt érezte a létra alján, amit korábban a rétnél, ugyanazt a valójában indokolatlan.. féltést. De hogy erre a végkimenetelre számított-e, valószínűleg nem. Nem tűnt olyasvalakinek az elf, aki ilyesmikhez ragaszkodna, és főleg nem olyannak, aki így együtt akarna aludni egy idegennel. De nem annyira naiv, hogy azt gondolja, kiismerte őt.
Oldalt dől a könyökére, közelebb tolva a középre tett párnát a nőhöz. Felpillant az arany szemekbe.*
- Nekem elég a kabát. Nem szoktam párnával aludni.
*Egy másodpercre akaratlanul is bizonytalanul nyílttá válik a tekintete a mozdulatot követően. Nem hazudik. Nem mintha máskor máshogyan aludna. A vánkos legfeljebb csak dekoráció számára. Általában akkor is félrerakja, ha még az ágyban is alszik.*
//Második szál//
*Bármiféle konkrét képzelettársítás nélkül nyújtja a kezét a nőnek a létrán, úgy, ahogyan az erdőben is tette korábban. Nem gondolja, hogy szimbolikus békejobb lenne, vagy hogy ettől bármi megváltozna, egyszerűen csak ez érződik természetesnek. Hogy a másik elfogadja is úgy veszi, hogy szüksége volt rá. De ha a hosszúéletű dühöt keres a mozdulat mögött, azt nem talál. A férfi arcán biztosan nem, az ugyanolyan egykedvű, mint általában. Hogy mi zajlik a gondolatai közt, arról pedig ezúttal is hallgat. Elfordul a másiktól, amikor az rendre felér mellé.*
- Mh..
*Hümment csak halkan a szavakra, ugyanúgy, ahogyan korábban is tette. Mégsem néz továbbra sem a rendezkedő nő felé. Csendben igazít még a leterített szőrön, láthatólag belemerülve ebbe a feladatba. Nincsen benne sem elég rosszindulat, sem elég jókedv, hogy olyasmi megjegyzést tegyen, minthogy ő megmondta, hogy kényelmes. A kabátjáért nyúl, hogy levegye, miután elrendezte a prémet és leült a deszkázatra.*
- Szoktam itt aludni. Ha meleg van.
*Szólal meg aztán csendben, mintegy magyarázatképpen. Nyáron, vagy ha elvéti a kandallóra kívánkozó rönkök mennyiségét a hidegebb időkben. Kedveli a meleget, de aludni hűvösben szeret. Az egyetlen hátulütője a padlástérnek, hogy reggel, ha elkezdi sütni a nap a cserepeket, hamar át tud melegedni. De a reggelre egyelőre nem gondol. Azt sem tudja, most mennyi lehet az idő.
Felgöngyöli párnának a kabátját, ahogy kibújik belőle, hátratolva maga mögé, ahova feküdni fog. A rossz érzése még tartja magát, de mégis nyugodtabb, hogy nem engedett neki odalent és úgy tűnik, így a nő is megkapta, amit szeretett volna. Ha őszinte akar lenni, nem zavarja, hogyha mellette alszik, de az sem, ha nem. Hogy miért volt neki olyan fontos a kényelem nem tudja és nem is érdekli, de azt bánta volna, ha úgy ment volna el aludni, hogy így hagyja magára. Ugyanazt érezte a létra alján, amit korábban a rétnél, ugyanazt a valójában indokolatlan.. féltést. De hogy erre a végkimenetelre számított-e, valószínűleg nem. Nem tűnt olyasvalakinek az elf, aki ilyesmikhez ragaszkodna, és főleg nem olyannak, aki így együtt akarna aludni egy idegennel. De nem annyira naiv, hogy azt gondolja, kiismerte őt.
Oldalt dől a könyökére, közelebb tolva a középre tett párnát a nőhöz. Felpillant az arany szemekbe.*
- Nekem elég a kabát. Nem szoktam párnával aludni.
*Egy másodpercre akaratlanul is bizonytalanul nyílttá válik a tekintete a mozdulatot követően. Nem hazudik. Nem mintha máskor máshogyan aludna. A vánkos legfeljebb csak dekoráció számára. Általában akkor is félrerakja, ha még az ágyban is alszik.*
4349. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-28 13:29:01
Üzenet elküldve: 2024-06-28 13:29:01
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 352
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 352
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Ha egyszer lehetősége lesz átértékelni az elmúlt hosszú percek eseményeit, és nem nyomja vissza magába úgy, mintha meg sem történt volna, akkor biztosan elönti majd arcát a forróság. Visszament az időben, ez a vihar átka. Mindent az bolygatott meg. Visszatért a gyermekkori emlékbe, ahol még megengedte magának a durcásságot, amikor még hangot mert adni annak, amit szeretne, de süket fülekre talált. Ő sem, mint senki, nem úgy kezdte az életét, hogy kemény és kiolvashatatlan szemű. De a mostani legélénkebb emléke ugyan az, mint az esőben: nem az van, amit szeretne. Vagy nem hallgatják meg. Ahogy cseperedett, átvette a hatalmat. Bár nem gondolkodott soha túl sokat, csak cselekedett, mégis az lett mindennek a vége, amit eltervezett. És most elmosta az egészet a vihar. És az ázott tehetetlenséget megfejelte Kyr azzal, hogy akaratlan hitette el vele, hogy nem való mellé senki. Még annyira sem, hogy elaludjanak a közelében. De erre csak fogni jó. Nem ez valójában a baj forrása, hanem az a megfejthetetlennek tűnő ismeretlen gondolat, ami az egészet körbe öleli.
És most áll, kissé visszaöltözve páncéljába, de mégsem teljesen felvértezve indul el a létrához, hogy elfelejthesse az egészet és megnyugodjon. Nem akarja utálni ezért magát, Kyrt pedig főleg. Magában egy lemondó sóhajjal próbálja végleg elengedni a motoszkáló, de meg nem értett ingereket.
Bólint egyet, bár nem rá néz a másik, ellép hát a párnáért. Most nem ellenkezik, miért is tenné, valamelyiküknek jó lesz. A takaró is, ami éppen hátára van vetve. Egyik kezébe fogja, s bár neki a mászás maga talán karok nélkül is menne, ha nagyon akarná, mégis a szabadot a végén a fáról a férfi kezébe adja, amint felajánlja neki, ahogy visszafordul a rejtekből. Nem gondolkodva fogadja el a segítséget, amire semmi szüksége nincs. Mintha egy béke jobb lenne. De szemei még kutatják, hogy elszállt-e a düh. Utálatos bizonytalanság, sosem lesz vele jóban. De mellkasának ideges szorítása megenyhül, ahogy felér az utolsó fokon is és bebújik a hűvösebb levegőjű térbe. Mikor a félvér leteríti a szőrmét ő oda teszi a párnát. Középre. Ő most nem megy bele új játékokba, mert biztosan felrobbanna a ház. Vagy ők. A takarót is leveszi magáról, mintha csak meg akarná osztani, vagy meghagyni a lehetőséget, hogy megkaparintsa a férfi, aztán ráeszmél, hogy ez nem a legjobb ötlet még mindig. A felét azért ölébe húzva magán hagyja, amíg nem fekszik el, csak rendezkedik és már nem a másikra nézve szólal meg, de végre a megszokott hangnemben. *
- Tényleg az.
* Nem mondja ki, hogy tényleg kényelmes, vagy netán van igazságtartalom abban, amit jó pár lélegzetvétellel ezelőtt mondott a másik, mikor felinvitálta. De a tudat jó, hogy talán egyik sem veszített. Az ágy ott kong lent üresen. Ha a bútorok nevetni tudnának…*
//Második szál//
*Ha egyszer lehetősége lesz átértékelni az elmúlt hosszú percek eseményeit, és nem nyomja vissza magába úgy, mintha meg sem történt volna, akkor biztosan elönti majd arcát a forróság. Visszament az időben, ez a vihar átka. Mindent az bolygatott meg. Visszatért a gyermekkori emlékbe, ahol még megengedte magának a durcásságot, amikor még hangot mert adni annak, amit szeretne, de süket fülekre talált. Ő sem, mint senki, nem úgy kezdte az életét, hogy kemény és kiolvashatatlan szemű. De a mostani legélénkebb emléke ugyan az, mint az esőben: nem az van, amit szeretne. Vagy nem hallgatják meg. Ahogy cseperedett, átvette a hatalmat. Bár nem gondolkodott soha túl sokat, csak cselekedett, mégis az lett mindennek a vége, amit eltervezett. És most elmosta az egészet a vihar. És az ázott tehetetlenséget megfejelte Kyr azzal, hogy akaratlan hitette el vele, hogy nem való mellé senki. Még annyira sem, hogy elaludjanak a közelében. De erre csak fogni jó. Nem ez valójában a baj forrása, hanem az a megfejthetetlennek tűnő ismeretlen gondolat, ami az egészet körbe öleli.
És most áll, kissé visszaöltözve páncéljába, de mégsem teljesen felvértezve indul el a létrához, hogy elfelejthesse az egészet és megnyugodjon. Nem akarja utálni ezért magát, Kyrt pedig főleg. Magában egy lemondó sóhajjal próbálja végleg elengedni a motoszkáló, de meg nem értett ingereket.
Bólint egyet, bár nem rá néz a másik, ellép hát a párnáért. Most nem ellenkezik, miért is tenné, valamelyiküknek jó lesz. A takaró is, ami éppen hátára van vetve. Egyik kezébe fogja, s bár neki a mászás maga talán karok nélkül is menne, ha nagyon akarná, mégis a szabadot a végén a fáról a férfi kezébe adja, amint felajánlja neki, ahogy visszafordul a rejtekből. Nem gondolkodva fogadja el a segítséget, amire semmi szüksége nincs. Mintha egy béke jobb lenne. De szemei még kutatják, hogy elszállt-e a düh. Utálatos bizonytalanság, sosem lesz vele jóban. De mellkasának ideges szorítása megenyhül, ahogy felér az utolsó fokon is és bebújik a hűvösebb levegőjű térbe. Mikor a félvér leteríti a szőrmét ő oda teszi a párnát. Középre. Ő most nem megy bele új játékokba, mert biztosan felrobbanna a ház. Vagy ők. A takarót is leveszi magáról, mintha csak meg akarná osztani, vagy meghagyni a lehetőséget, hogy megkaparintsa a férfi, aztán ráeszmél, hogy ez nem a legjobb ötlet még mindig. A felét azért ölébe húzva magán hagyja, amíg nem fekszik el, csak rendezkedik és már nem a másikra nézve szólal meg, de végre a megszokott hangnemben. *
- Tényleg az.
* Nem mondja ki, hogy tényleg kényelmes, vagy netán van igazságtartalom abban, amit jó pár lélegzetvétellel ezelőtt mondott a másik, mikor felinvitálta. De a tudat jó, hogy talán egyik sem veszített. Az ágy ott kong lent üresen. Ha a bútorok nevetni tudnának…*
4348. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-28 10:42:25
Üzenet elküldve: 2024-06-28 10:42:25
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Ha az egyikük durcás gyerek, úgy a másikuk is bizton az. Csak az nem tiszta, hogy valójában melyikük miért is oly sértődött. A maga részéről nem érti, miért fontos a nőnek, hogy melyikük alszik kényelmesen, és valójában zavarja, hogy egyáltalán eszébe jut a másiknak ilyesmi. Arra gondolni, hogy majd „kitart”, csak azért, hogy ő alhasson kényelmesebben. Miközben megmondta, hogy nem fog ő feküdni az ágyba, és nem szokása visszamenni az adott szavain. Akaratos gyermekek valójában mind a ketten, és az egész helyzet nem is több annál, gyerekek sokszor együgyű játékánál, ami a felnőtt testek között mégis hamar valódira fordul. A magyarázatot hallva nem érzi a korábbi nyugalmat, ami a napot jellemezte, a töredékét sem. Kényelmetlen érzése lesz, és ezért a nőre dühös, a haragja egyetlen lehetséges célpontjára, arra, aki a rossz érzést kiváltotta. Mert az mert rá is gondolni, arra, hogy neki legyen jobb. Felajánlotta az ágyat már egyszer neki, miért nem lehet ezt csak úgy elfogadni? Miért kell, hogy ő érezze emiatt rosszul magát? Csak azért, mert ő is épp olyan csökönyös, mint a hosszúéletű. A hirtelen dühét a fal mellé dobott csizmákkal azonban csakhamar a bűnbánat, és a szégyen hűvös hullámai követik. Nem elég sűrűn ahhoz, hogy elmossák a fellobbant haragját, de ahhoz igen, hogy lehűtsék azt. Legalább annyira, hogy ne tegyen lendületből még egy lépést, amivel talán valóban semmivé teheti az egész napot. Ha szó nélkül felmegy lefeküdni, nem tudhatja biztosan, de azt érzi, hogy ez fog történni. És ha mégoly kellemetlen is szembesülni vele, hogy ostobán viselkedett, ez történt. És ha hagyja tovább folyni, sejti mi lesz a vége. Egy átlépett határ. Valami törött. Annyival kényelmesebb lenne engednie a haragjának, amit igaznak érez, mint lenyelni azt, de tudja, hogy mi van mögötte. Üres sértettséggé felcímkézett, megfoghatatlan rossz érzés, ami valójában, ha be nem is hajlandó beismerni még, nem is jogos. Becsukja a szemét. Nem tudja, és megfogalmazni még kevésbé, de érzi, hogy nem mehet tovább szó nélkül. És nem is akar.
A szavait követő beleegyező válaszra megnyugszik valamelyest a felkavart hangulata. Mint vihar után az eső. Nem erre várt, talán másra sem. Nem érzi, hogy megérdemelné. Továbbra sem pillant a nőre, ahogy az mögé lép, csupán a térbe mormolja bele a szavakat:*
- Hozd a párnát, ha szeretnéd.
*Az ágyban hagyott vánkosra mondja, de nem mutat felé. A vállára terítve a farkasprémet mászik inkább fel a félhomályos kis padlástérbe. Valóban hűvösebb, mint odalent a tűz körében, ha annyival nem is nagyobb, mint az ágy, itt mégis inkább elférnek ketten, bár az alacsony tetőzet miatt főleg guggolva lehet csak közlekedni. Hossza helyett keresztbe teríti a szőrmét a deszkákon, hogy mindkettejük háta alá jusson valamennyi. Ha a nő mindenáron osztozni akar, nem fogja megtagadni tőle. Csak tudná miért olyan fontos ez. Borúsan futnak össze a szemöldökei a gondolatra. Amikor a másik utánamászik a létrán hátrafordul érte, a kezét nyújtva felé, hogy felsegítse. Akár párnával érkezik, akár nem.*
//Második szál//
*Ha az egyikük durcás gyerek, úgy a másikuk is bizton az. Csak az nem tiszta, hogy valójában melyikük miért is oly sértődött. A maga részéről nem érti, miért fontos a nőnek, hogy melyikük alszik kényelmesen, és valójában zavarja, hogy egyáltalán eszébe jut a másiknak ilyesmi. Arra gondolni, hogy majd „kitart”, csak azért, hogy ő alhasson kényelmesebben. Miközben megmondta, hogy nem fog ő feküdni az ágyba, és nem szokása visszamenni az adott szavain. Akaratos gyermekek valójában mind a ketten, és az egész helyzet nem is több annál, gyerekek sokszor együgyű játékánál, ami a felnőtt testek között mégis hamar valódira fordul. A magyarázatot hallva nem érzi a korábbi nyugalmat, ami a napot jellemezte, a töredékét sem. Kényelmetlen érzése lesz, és ezért a nőre dühös, a haragja egyetlen lehetséges célpontjára, arra, aki a rossz érzést kiváltotta. Mert az mert rá is gondolni, arra, hogy neki legyen jobb. Felajánlotta az ágyat már egyszer neki, miért nem lehet ezt csak úgy elfogadni? Miért kell, hogy ő érezze emiatt rosszul magát? Csak azért, mert ő is épp olyan csökönyös, mint a hosszúéletű. A hirtelen dühét a fal mellé dobott csizmákkal azonban csakhamar a bűnbánat, és a szégyen hűvös hullámai követik. Nem elég sűrűn ahhoz, hogy elmossák a fellobbant haragját, de ahhoz igen, hogy lehűtsék azt. Legalább annyira, hogy ne tegyen lendületből még egy lépést, amivel talán valóban semmivé teheti az egész napot. Ha szó nélkül felmegy lefeküdni, nem tudhatja biztosan, de azt érzi, hogy ez fog történni. És ha mégoly kellemetlen is szembesülni vele, hogy ostobán viselkedett, ez történt. És ha hagyja tovább folyni, sejti mi lesz a vége. Egy átlépett határ. Valami törött. Annyival kényelmesebb lenne engednie a haragjának, amit igaznak érez, mint lenyelni azt, de tudja, hogy mi van mögötte. Üres sértettséggé felcímkézett, megfoghatatlan rossz érzés, ami valójában, ha be nem is hajlandó beismerni még, nem is jogos. Becsukja a szemét. Nem tudja, és megfogalmazni még kevésbé, de érzi, hogy nem mehet tovább szó nélkül. És nem is akar.
A szavait követő beleegyező válaszra megnyugszik valamelyest a felkavart hangulata. Mint vihar után az eső. Nem erre várt, talán másra sem. Nem érzi, hogy megérdemelné. Továbbra sem pillant a nőre, ahogy az mögé lép, csupán a térbe mormolja bele a szavakat:*
- Hozd a párnát, ha szeretnéd.
*Az ágyban hagyott vánkosra mondja, de nem mutat felé. A vállára terítve a farkasprémet mászik inkább fel a félhomályos kis padlástérbe. Valóban hűvösebb, mint odalent a tűz körében, ha annyival nem is nagyobb, mint az ágy, itt mégis inkább elférnek ketten, bár az alacsony tetőzet miatt főleg guggolva lehet csak közlekedni. Hossza helyett keresztbe teríti a szőrmét a deszkákon, hogy mindkettejük háta alá jusson valamennyi. Ha a nő mindenáron osztozni akar, nem fogja megtagadni tőle. Csak tudná miért olyan fontos ez. Borúsan futnak össze a szemöldökei a gondolatra. Amikor a másik utánamászik a létrán hátrafordul érte, a kezét nyújtva felé, hogy felsegítse. Akár párnával érkezik, akár nem.*
4347. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-27 21:31:00
Üzenet elküldve: 2024-06-27 21:31:00
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 352
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 352
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*A feszültség úgy telepszik a szobára, mintha valami igazán bántó dolgot tettek volna egymással. Ha nem zárná őket be a négy fal, biztos túlnőne azon is. Nem várt semmit, nem várta, hogy a következő mondat, vagy cselekedet eleget tesz majd a kívánságának. Mint a durcás gyermek, aki nem kapta meg amit akar, s kénytelen beletörődni. Esztelen, átgondolatlan szavak hagyták el az ajkát, hogy most már magára is haragudni tudjon. De egyáltalán miért kell, hogy ez tomboljon köröttük? Abszurd. És igazságtalan. Csak egy ágy. Bár érez hálát, hogy megmentette a vihar elől, mégsem kellene ennyire törődni valakivel, akit nem is ismer. Mégsem kellene érdekelnie, hogy amaz le mer-e egyáltalán feküdni a közelében. Csak ő tudja magáról, hogy mire képes, ez kívülről nem látszik. Ha látható lenne, akkor nem lenne benne jó. De most semmi mást nem akar, minthogy a másiknak legyen a "jobb". De nem tudja nevén nevezni egy momentumát sem annak, ami benne zúgolódik. Bár szóra nyílna az ajka, csak egy hangosabb levegővétel hallatszik felőle. Tüntetőleg nem akar ránézni a másikra, hátradől, de olyan erővel, hogy a feje majdhogynem koppan a falon. Ha valami, akkor ez még jobban felbosszantja. Ha ezt az érzést egyáltalán bosszúságnak lehet nevezni. Nem jó ebben. Mit neki eső, fejben már azt tervezi, hogy lekapja a szárítókötélről a nedves nadrágját, felveszi és elindul a szürkeségbe, ami talán már sötétség inkább. Ahogy a csizma a fal mellett landol, a dobbanásra saját szívének hangosabban verő ütemeit véli felfedezni. Menjen csak, majd a hűlt helyét találja, akkor megnyugodhat, akkor majd nem akar neki senki jót. Kényelmet. Behunyja a szemét, mikor megindul a létra felé Kyr. Még saját maga számára is felfoghatatlan, hogy miért kell egyáltalán küzdeni. Úgyis elvesztette. Hallva az első lépteket, már tudja.
Egy helyzet, amin nevetni kéne, mégis valami megszállta. Nehezen párolog. Újra szól a hang, ami nemrég pillanatok alatt tette semmissé a majdhogynem egész napos békéjét. De a tartalma még csak nem is hasonló ahhoz, mint amit jelen helyzetben még várt volna. Arca megkövül, a férfi felé tekint, aki még csak rá sem néz, de megoldja az egész helyzetet. Helyre tesz mindent. Most még butább az egész. ~Mi?~ Tehát szó sincs arról, hogy vele lenne a baj. Legalábbis nem úgy, ahogy ő gondolta.*
- Legyen.
*Nem gondolkodhat sokáig, mert azonnal lebeszélné magát, ami ha még csavarhatna az egészen, akkor megtenné. Felegyenesedik, vállára hajtja a takarót, majd oda lép Kyr mögé.* - Ott... ott akarok én is.
*Színtelen, mégis megkönnyebbült hang, az előzőhöz képest. Ha bárki láthatná kívülről, biztosan nem tudná eldönteni, hogy teljesen őrültek, vagy valami egészen más zajlik. Igazából ő sem tudja. De nem is érdekli.*
//Második szál//
*A feszültség úgy telepszik a szobára, mintha valami igazán bántó dolgot tettek volna egymással. Ha nem zárná őket be a négy fal, biztos túlnőne azon is. Nem várt semmit, nem várta, hogy a következő mondat, vagy cselekedet eleget tesz majd a kívánságának. Mint a durcás gyermek, aki nem kapta meg amit akar, s kénytelen beletörődni. Esztelen, átgondolatlan szavak hagyták el az ajkát, hogy most már magára is haragudni tudjon. De egyáltalán miért kell, hogy ez tomboljon köröttük? Abszurd. És igazságtalan. Csak egy ágy. Bár érez hálát, hogy megmentette a vihar elől, mégsem kellene ennyire törődni valakivel, akit nem is ismer. Mégsem kellene érdekelnie, hogy amaz le mer-e egyáltalán feküdni a közelében. Csak ő tudja magáról, hogy mire képes, ez kívülről nem látszik. Ha látható lenne, akkor nem lenne benne jó. De most semmi mást nem akar, minthogy a másiknak legyen a "jobb". De nem tudja nevén nevezni egy momentumát sem annak, ami benne zúgolódik. Bár szóra nyílna az ajka, csak egy hangosabb levegővétel hallatszik felőle. Tüntetőleg nem akar ránézni a másikra, hátradől, de olyan erővel, hogy a feje majdhogynem koppan a falon. Ha valami, akkor ez még jobban felbosszantja. Ha ezt az érzést egyáltalán bosszúságnak lehet nevezni. Nem jó ebben. Mit neki eső, fejben már azt tervezi, hogy lekapja a szárítókötélről a nedves nadrágját, felveszi és elindul a szürkeségbe, ami talán már sötétség inkább. Ahogy a csizma a fal mellett landol, a dobbanásra saját szívének hangosabban verő ütemeit véli felfedezni. Menjen csak, majd a hűlt helyét találja, akkor megnyugodhat, akkor majd nem akar neki senki jót. Kényelmet. Behunyja a szemét, mikor megindul a létra felé Kyr. Még saját maga számára is felfoghatatlan, hogy miért kell egyáltalán küzdeni. Úgyis elvesztette. Hallva az első lépteket, már tudja.
Egy helyzet, amin nevetni kéne, mégis valami megszállta. Nehezen párolog. Újra szól a hang, ami nemrég pillanatok alatt tette semmissé a majdhogynem egész napos békéjét. De a tartalma még csak nem is hasonló ahhoz, mint amit jelen helyzetben még várt volna. Arca megkövül, a férfi felé tekint, aki még csak rá sem néz, de megoldja az egész helyzetet. Helyre tesz mindent. Most még butább az egész. ~Mi?~ Tehát szó sincs arról, hogy vele lenne a baj. Legalábbis nem úgy, ahogy ő gondolta.*
- Legyen.
*Nem gondolkodhat sokáig, mert azonnal lebeszélné magát, ami ha még csavarhatna az egészen, akkor megtenné. Felegyenesedik, vállára hajtja a takarót, majd oda lép Kyr mögé.* - Ott... ott akarok én is.
*Színtelen, mégis megkönnyebbült hang, az előzőhöz képest. Ha bárki láthatná kívülről, biztosan nem tudná eldönteni, hogy teljesen őrültek, vagy valami egészen más zajlik. Igazából ő sem tudja. De nem is érdekli.*
4346. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-27 20:27:40
Üzenet elküldve: 2024-06-27 20:27:40
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Meglepi a másik reakciója. Az övéhez hasonló olvashatatlan arcon, a valószínűleg sokszor ésszel rendezett vonásokon ezúttal nem marad rejtve a megdöbbenés. A fáradtságnak tudja be. Hiszen beismerték már mindketten. Hogy miért kell ezt a táncot járni az alvás és főleg az ágy körül, valószínűleg a hosszúéletű pontosan ugyanúgy nem tudná megmondani, ahogyan ő sem. Mégis türelmesen várja, amíg megszólal, de a magyarázata alighogy leülepszik benne, már fel is kavar valami egészen mást. Egy régen ismerős, kényelmetlen rossz érzést. Talán nem is az érzés, mint a váratlan, védtelen nyíltság. A torkából reflexből feltörni készülő keserű, s talán ezúttal valóban bántásnak szánt válasz helyett azonban végül mégis más hagyja el a száját.*
- Mondtam már. Nem úgy neveltek.
*Mond végül csak ennyit bosszúsan, az utolsó pillanatban szelídítve a szavain, bár ezúttal sem beszél hangosabban a szokottnál. Lerakja a poharát. Maradt még benne, de nincs már kedve meginni. A csizmájához hajol, hogy levegye magáról. Nem tudja, miért érdekli egyáltalán a másikat, hol alszik. És hogy kényelmesen-e? Mit gondol, az erdőben, a bozótosban, a szarvasok mellett kényelmes? Összevonja a szemöldökét. A tüskés csalitosok mélyén, az egyenetlen, köves talajon, ahol bogarak másznak, ha szerencséje van csak a ruhája felszínén, és nem alatta? Dühödten kergetik egymást a gondolatok a fejében, hangosan azonban nem mond semmit, csak az állkapcsa szorul összébb. Félredobja a csizmákat a fal mellé, s feláll, hogy megkerülve az asztalt a padlásra vezető létrához lépjen, az elf mellé. Ez amúgy is az ő háza. Ott alszik, ahol akar. Különben is, mit érdekli, hogy a másikat érdekli..
A keze már a fát markolja, de tovább mégsem mozdul, hogy rálépjen az első fokra. Mit érdekli. Konok, hóbortos nőszemély. Idejön, és még megmondja, hogy ki aludjon kényelmesen.. Az összefeszülő fogai tartják meg a haragját, ahogy maga elé mered. Makacs, és az ő mércéjével esztelen, hogy egyáltalán ilyesmi eszébe jutott. De vajon nem ugyanezt tenné-e ő is, hasonló helyzetben? Ha ő lenne vendég. És fordítva állna a dolog. Behunyja a szemét. Amennyire bosszantó a gondolat, annyira igaz. Fegyelmeznie kell magát, de a rossz érzés, ami a haragja magvát adja, nem biztos benne, hogy valóban harag lenne. Az csak a leple, a válasza, a védelme. Mindig csak az. Félrehajol, hogy levegye az ágyra terített szőrmét, ezúttal már a megszokott nyugodt mozdulataival. A leengedett válla felett fordul a nő felé, de nem néz rá.*
- Az ágyban nem férünk el ketten, de fent igen. Ha azt gondolod nem kényelmes, gyere fel, és próbáld ki magad. *Továbbra sem emeli meg a hangját, de ezúttal már ingert sem érez rá. Mintha hirtelen csak.. üres lenne. Tétovázik egy pillanatra, mielőtt lassan hozzátenné.* - Mondtam, hogy ott alszol, ahol akarsz.
*A hátára dobva a prémet lép át az első két fokon.*
//Második szál//
*Meglepi a másik reakciója. Az övéhez hasonló olvashatatlan arcon, a valószínűleg sokszor ésszel rendezett vonásokon ezúttal nem marad rejtve a megdöbbenés. A fáradtságnak tudja be. Hiszen beismerték már mindketten. Hogy miért kell ezt a táncot járni az alvás és főleg az ágy körül, valószínűleg a hosszúéletű pontosan ugyanúgy nem tudná megmondani, ahogyan ő sem. Mégis türelmesen várja, amíg megszólal, de a magyarázata alighogy leülepszik benne, már fel is kavar valami egészen mást. Egy régen ismerős, kényelmetlen rossz érzést. Talán nem is az érzés, mint a váratlan, védtelen nyíltság. A torkából reflexből feltörni készülő keserű, s talán ezúttal valóban bántásnak szánt válasz helyett azonban végül mégis más hagyja el a száját.*
- Mondtam már. Nem úgy neveltek.
*Mond végül csak ennyit bosszúsan, az utolsó pillanatban szelídítve a szavain, bár ezúttal sem beszél hangosabban a szokottnál. Lerakja a poharát. Maradt még benne, de nincs már kedve meginni. A csizmájához hajol, hogy levegye magáról. Nem tudja, miért érdekli egyáltalán a másikat, hol alszik. És hogy kényelmesen-e? Mit gondol, az erdőben, a bozótosban, a szarvasok mellett kényelmes? Összevonja a szemöldökét. A tüskés csalitosok mélyén, az egyenetlen, köves talajon, ahol bogarak másznak, ha szerencséje van csak a ruhája felszínén, és nem alatta? Dühödten kergetik egymást a gondolatok a fejében, hangosan azonban nem mond semmit, csak az állkapcsa szorul összébb. Félredobja a csizmákat a fal mellé, s feláll, hogy megkerülve az asztalt a padlásra vezető létrához lépjen, az elf mellé. Ez amúgy is az ő háza. Ott alszik, ahol akar. Különben is, mit érdekli, hogy a másikat érdekli..
A keze már a fát markolja, de tovább mégsem mozdul, hogy rálépjen az első fokra. Mit érdekli. Konok, hóbortos nőszemély. Idejön, és még megmondja, hogy ki aludjon kényelmesen.. Az összefeszülő fogai tartják meg a haragját, ahogy maga elé mered. Makacs, és az ő mércéjével esztelen, hogy egyáltalán ilyesmi eszébe jutott. De vajon nem ugyanezt tenné-e ő is, hasonló helyzetben? Ha ő lenne vendég. És fordítva állna a dolog. Behunyja a szemét. Amennyire bosszantó a gondolat, annyira igaz. Fegyelmeznie kell magát, de a rossz érzés, ami a haragja magvát adja, nem biztos benne, hogy valóban harag lenne. Az csak a leple, a válasza, a védelme. Mindig csak az. Félrehajol, hogy levegye az ágyra terített szőrmét, ezúttal már a megszokott nyugodt mozdulataival. A leengedett válla felett fordul a nő felé, de nem néz rá.*
- Az ágyban nem férünk el ketten, de fent igen. Ha azt gondolod nem kényelmes, gyere fel, és próbáld ki magad. *Továbbra sem emeli meg a hangját, de ezúttal már ingert sem érez rá. Mintha hirtelen csak.. üres lenne. Tétovázik egy pillanatra, mielőtt lassan hozzátenné.* - Mondtam, hogy ott alszol, ahol akarsz.
*A hátára dobva a prémet lép át az első két fokon.*
4345. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-27 19:39:51
Üzenet elküldve: 2024-06-27 19:39:51
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Tilosban//
*Egyáltalán nem konyít a földműveléshez, de azért Bredocot is furcsa hallgatnia, ahogyan erről beszél. Mintha máris átalakult volna igazi parasztemberré és sosem lett volna a városi őrség különleges alakulatának parancsnoka. Jó őt boldognak látnia, ám elég kettős érzések kavarognak Garsinban.
A "régi fényt" idéző múltba tekintés, történetmesélés old valamennyit a hangulaton, és egyetértőn biccent is Broxnak a lezárásra. Közben pedig fogalma sincs róla, hogy éppen egyre gondolnak a férfival. Soreyl... Hiányolt személy ennél a tábortűznél. Ahogy a mindennapokban is. Garsin számára biztosan.
Cagon közben bejelenti távozását, s egyhamar talpon is van. A kézfogást fogadja, viszonozza a búcsút, s csak mikor az ork már hallótávon kívül van, néz Bredocra.*
- Azt amúgy tudjuk is, hol kell őt keresni? - *Érdeklődik, részben őszintén, részben szórakozva. Nem tartja kizártnak, hogy egyszer akár felkeresse, vagy javasolja valakinek Cagont, mert nem ismer éppen sok alkimistát, talán egyszer még szükség lehet rá.
Ha ezt megbeszélték, akkor befalja az utolsó darabka húst is, majd a kutyához hajol, s ha Mokány hagyja magát, illetve Brox sem szól rá, akkor simogatni kezdi az állatot, megvakargatja a füle tövét.*
- Szép itt. - *Jegyzi meg, szemét a környéken és a házon legeltetve, beszívva a békés hangulatot.*
- Emlékszem, még mikor a Krenkataurból hozott a városba, már akkor kérdezte, hogy egyszer mi is így fogunk-e élni, a szántókon, egy nyugodt életet...
*Egyáltalán nem konyít a földműveléshez, de azért Bredocot is furcsa hallgatnia, ahogyan erről beszél. Mintha máris átalakult volna igazi parasztemberré és sosem lett volna a városi őrség különleges alakulatának parancsnoka. Jó őt boldognak látnia, ám elég kettős érzések kavarognak Garsinban.
A "régi fényt" idéző múltba tekintés, történetmesélés old valamennyit a hangulaton, és egyetértőn biccent is Broxnak a lezárásra. Közben pedig fogalma sincs róla, hogy éppen egyre gondolnak a férfival. Soreyl... Hiányolt személy ennél a tábortűznél. Ahogy a mindennapokban is. Garsin számára biztosan.
Cagon közben bejelenti távozását, s egyhamar talpon is van. A kézfogást fogadja, viszonozza a búcsút, s csak mikor az ork már hallótávon kívül van, néz Bredocra.*
- Azt amúgy tudjuk is, hol kell őt keresni? - *Érdeklődik, részben őszintén, részben szórakozva. Nem tartja kizártnak, hogy egyszer akár felkeresse, vagy javasolja valakinek Cagont, mert nem ismer éppen sok alkimistát, talán egyszer még szükség lehet rá.
Ha ezt megbeszélték, akkor befalja az utolsó darabka húst is, majd a kutyához hajol, s ha Mokány hagyja magát, illetve Brox sem szól rá, akkor simogatni kezdi az állatot, megvakargatja a füle tövét.*
- Szép itt. - *Jegyzi meg, szemét a környéken és a házon legeltetve, beszívva a békés hangulatot.*
- Emlékszem, még mikor a Krenkataurból hozott a városba, már akkor kérdezte, hogy egyszer mi is így fogunk-e élni, a szántókon, egy nyugodt életet...
4344. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-27 19:09:08
Üzenet elküldve: 2024-06-27 19:09:08
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 352
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 352
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Bólint egyet a kijelentésre, több szót kár rá pazarolni. Mindent engedett leolvasni az arcáról, ami valószínű tényleg a fáradtság jele, na meg minek is játszaná meg magát, eddig sem kellett. Ha amaz morcos akar lenni, akkor az lesz, ha pedig arra a félmosolyra húzza a száját, akkor pedig az fog történni. Nem is kell legyen máshogy, ezt hagyta hátra, a mesterkélést és ösztönös, vagy direkt hazugságokat. Azt már tudja, hogy fel kell készülnie, ha meg akarja látogatni Artheniort, lélekben biztos, vagy lesz egy hely, ahol rettentően megutáltatja magát. Az aranyak nem csak szelíden tudnak villanni, bizton mindenki kiszúrná a nemtetszését, ha tömegbe kellene mennie.
Álmos. Kérdezett, de jóformán csak úgy kiestek a száján a szavak, s bár érdekli, mégis bőven elég a másik hümmentése, ami a sajátjára érkezett végül. Így megérteni egymást, mint a legutóbbi nem egész fertályóra mutatja, már-már művészet. Most nem érzi a sürgetést, hogy meneküljön. Ettől jobb társat nem is kívánhatna, így, hogy nem csak egymaga van, ahogy kényelmes.
Jó a csend, ami ráereszkedik és feje egyre nehezül tenyerének tartásában. Nem tudja azt sem, hogy mikor vette le a szemeit a másikról, akit oly sokáig fürkészett. Egyszer csak behunyta, majd átadta magát az édes lebegésnek, s még az sem zavarná, ha egybeolvadna a környezetével, s elveszne a tér és idő. Azon az éles határvonalon épphogy átlépett, mikor a távolból hallja a hangot, ami hirtelen ott szól mégis előtte. Csak egy asztal választotta el, nem pedig kilométerek, mint azt érezte. De mikor tudatosul, hogy mit is mondott Kyr, akkor úgy pattan ki a szeme, mintha mellette dörrent volna egy ágyú. Másodpercek alatt tér észhez és vetül a férfire a sárgás írisz először értetlenül. Aztán döbbenten. Még a szája is résnyire nyílik, mintha mondani akarna valamit, aztán bezárja, hogy összeszedje magát. Komikus helyzet. De valahol bántó. Érti a játékot, a gyerekes harcukat, de éles bizsergés önti el halántéktájt, ahogy ráeszmél, hogy megkerülve mindent, ő inkább felmenne aludni. Biztos távolságra. Ráadásul nem csal, mégis annak érzi, de a miértek azok talányba fulladnak benne. Nem volt felkészülve rá, hogy takarja az arcán végbemenő változásokat, s nem is vesződik vele. Pislog párat, majd végre megszólal:*
- Azért tartottam ki, hogy te aludj kényelmesebben.
*Így kell csatát veszíteni. A fránya őszinteséggel, amit semmi másnak nem köszönhet, mint a megdöbbenésnek, és a szúrásnak, amit a másik kése okoz. Talán aludni mernek, de nem a közvetlen közelében. A teájáért nyúl és abba fojtja bele a zavart, amit talán így jobban tud takarni, majd a korttyal rendezi rezdüléseit.*
//Második szál//
*Bólint egyet a kijelentésre, több szót kár rá pazarolni. Mindent engedett leolvasni az arcáról, ami valószínű tényleg a fáradtság jele, na meg minek is játszaná meg magát, eddig sem kellett. Ha amaz morcos akar lenni, akkor az lesz, ha pedig arra a félmosolyra húzza a száját, akkor pedig az fog történni. Nem is kell legyen máshogy, ezt hagyta hátra, a mesterkélést és ösztönös, vagy direkt hazugságokat. Azt már tudja, hogy fel kell készülnie, ha meg akarja látogatni Artheniort, lélekben biztos, vagy lesz egy hely, ahol rettentően megutáltatja magát. Az aranyak nem csak szelíden tudnak villanni, bizton mindenki kiszúrná a nemtetszését, ha tömegbe kellene mennie.
Álmos. Kérdezett, de jóformán csak úgy kiestek a száján a szavak, s bár érdekli, mégis bőven elég a másik hümmentése, ami a sajátjára érkezett végül. Így megérteni egymást, mint a legutóbbi nem egész fertályóra mutatja, már-már művészet. Most nem érzi a sürgetést, hogy meneküljön. Ettől jobb társat nem is kívánhatna, így, hogy nem csak egymaga van, ahogy kényelmes.
Jó a csend, ami ráereszkedik és feje egyre nehezül tenyerének tartásában. Nem tudja azt sem, hogy mikor vette le a szemeit a másikról, akit oly sokáig fürkészett. Egyszer csak behunyta, majd átadta magát az édes lebegésnek, s még az sem zavarná, ha egybeolvadna a környezetével, s elveszne a tér és idő. Azon az éles határvonalon épphogy átlépett, mikor a távolból hallja a hangot, ami hirtelen ott szól mégis előtte. Csak egy asztal választotta el, nem pedig kilométerek, mint azt érezte. De mikor tudatosul, hogy mit is mondott Kyr, akkor úgy pattan ki a szeme, mintha mellette dörrent volna egy ágyú. Másodpercek alatt tér észhez és vetül a férfire a sárgás írisz először értetlenül. Aztán döbbenten. Még a szája is résnyire nyílik, mintha mondani akarna valamit, aztán bezárja, hogy összeszedje magát. Komikus helyzet. De valahol bántó. Érti a játékot, a gyerekes harcukat, de éles bizsergés önti el halántéktájt, ahogy ráeszmél, hogy megkerülve mindent, ő inkább felmenne aludni. Biztos távolságra. Ráadásul nem csal, mégis annak érzi, de a miértek azok talányba fulladnak benne. Nem volt felkészülve rá, hogy takarja az arcán végbemenő változásokat, s nem is vesződik vele. Pislog párat, majd végre megszólal:*
- Azért tartottam ki, hogy te aludj kényelmesebben.
*Így kell csatát veszíteni. A fránya őszinteséggel, amit semmi másnak nem köszönhet, mint a megdöbbenésnek, és a szúrásnak, amit a másik kése okoz. Talán aludni mernek, de nem a közvetlen közelében. A teájáért nyúl és abba fojtja bele a zavart, amit talán így jobban tud takarni, majd a korttyal rendezi rezdüléseit.*
4343. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-27 14:36:03
Üzenet elküldve: 2024-06-27 14:36:03
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*A beszédesen villanó arany szemekből neki is világos lesz a válasz: nem, nem járt.*
- Nem vesztettél sokat.
*Feleli rá mormogva. Az elf reakcióiból, a grimaszból és a sóhajból nyilvánvalónak tűnik, hogy majdnem annyira utálhatja a tömeget, mint a férfi. S egy városban nem csak az emberek sokasága az, ami fojtó tud lenni, de ezt ha akarná sem tudná szavakkal elmagyarázni. Egyszerűen csak érzi, ha néha arra viszi a dolga, és úgy tűnik ezt érezheti a nő is. Nem is reagál többet arra, hogy elkerülhetetlen lesz a másik számára a város meglátogatása. Pontosan tudja, hogy az. A legtöbb vásárlást ugyan a thargoknál intézi, de vannak dolgok, amikért Artheniorig kell mennie. Teljesen egyet tud tehát érteni a sóhajokkal, és az undorral. Nem véletlen, hogy a szántók legkisebb faluja mellett, az erdő közepén él. Itt is tudja éppen olyan szerencsétlenül érezni magát a rosszabb napokon, mintha emberek tömegében lenne. Itt is tud épp olyan láthatatlan lenni, mint ott. Mégis a szarvasok társasága sokkal vonzóbb, mint a kétlábúaké.
A szótlan bámulást a nő szavai törik meg, elsőre mégsem érti, hol van köztük az, amire válaszolnia kellene. Annyira egyértelmű. Visszakérdez, de csak egy lassú mosolyt és egy hümmentést kap. Látta korábban, hogy pihent az asztalon csukott szemmel a másik, a kezére hajtva az arcát. Hasonlóan, ahogyan most is könyököl. Ha ő fáradt, az elf sem lehet másképpen, bár ki tudja, ő mit csinált, mielőtt nyúlvadászatba kezdett volna.*
- Mh.
*Lehajtott fejjel morran vissza, hasonlóképp, ahogyan a hosszúéletű is tette, lehunyt szemmel. Csak íjat. Vadászathoz nincs szükség másra. Meg egy késre, nyúzni. Egy kés elég minden más feladatra, ami felmerül. Ha választania kellene a kettő között, a kését nem adná a világért sem. Nem véletlen, hogy az most is az övébe tűzve pihen, míg az íj a szoba túlfelében, a fal mellé állítva, ideg nélkül.
A félálom kényelmes, de a pereme, ahol belebukik az ember feje, már nem az. És ehhez érzi most már elkerülhetetlenül közel magát. Makacsnak makacs, de felnőtt már ahhoz, hogy hagyja, hogy ez legyen a veszte. Ezt a leckét már megtanulta.*
- Ha ragaszkodsz hozzá, hogy ne az ágyba feküdj, akkor pihenj bárhol, ahol jólesik. *A hajába túrva emeli meg a fejét.* - Én felmegyek aludni.
*Tényszerűen ismeri el a teste ellen szenvedett vereségét. A teájáért nyúl, hogy megigya a maradékot. Nyaranta különben is szokott odafent aludni, ahol le tud emelni egy-egy cserepet, hogy járjon valamennyire a levegő. Nem olyan kényelmes az üres deszkákon feküdni, mint az ágyban, de hűvösebb és nagyobb is a hely. Aludnia kell, de nem az ágyban fog. Csatát veszthet, de háborút, azt soha.*
//Második szál//
*A beszédesen villanó arany szemekből neki is világos lesz a válasz: nem, nem járt.*
- Nem vesztettél sokat.
*Feleli rá mormogva. Az elf reakcióiból, a grimaszból és a sóhajból nyilvánvalónak tűnik, hogy majdnem annyira utálhatja a tömeget, mint a férfi. S egy városban nem csak az emberek sokasága az, ami fojtó tud lenni, de ezt ha akarná sem tudná szavakkal elmagyarázni. Egyszerűen csak érzi, ha néha arra viszi a dolga, és úgy tűnik ezt érezheti a nő is. Nem is reagál többet arra, hogy elkerülhetetlen lesz a másik számára a város meglátogatása. Pontosan tudja, hogy az. A legtöbb vásárlást ugyan a thargoknál intézi, de vannak dolgok, amikért Artheniorig kell mennie. Teljesen egyet tud tehát érteni a sóhajokkal, és az undorral. Nem véletlen, hogy a szántók legkisebb faluja mellett, az erdő közepén él. Itt is tudja éppen olyan szerencsétlenül érezni magát a rosszabb napokon, mintha emberek tömegében lenne. Itt is tud épp olyan láthatatlan lenni, mint ott. Mégis a szarvasok társasága sokkal vonzóbb, mint a kétlábúaké.
A szótlan bámulást a nő szavai törik meg, elsőre mégsem érti, hol van köztük az, amire válaszolnia kellene. Annyira egyértelmű. Visszakérdez, de csak egy lassú mosolyt és egy hümmentést kap. Látta korábban, hogy pihent az asztalon csukott szemmel a másik, a kezére hajtva az arcát. Hasonlóan, ahogyan most is könyököl. Ha ő fáradt, az elf sem lehet másképpen, bár ki tudja, ő mit csinált, mielőtt nyúlvadászatba kezdett volna.*
- Mh.
*Lehajtott fejjel morran vissza, hasonlóképp, ahogyan a hosszúéletű is tette, lehunyt szemmel. Csak íjat. Vadászathoz nincs szükség másra. Meg egy késre, nyúzni. Egy kés elég minden más feladatra, ami felmerül. Ha választania kellene a kettő között, a kését nem adná a világért sem. Nem véletlen, hogy az most is az övébe tűzve pihen, míg az íj a szoba túlfelében, a fal mellé állítva, ideg nélkül.
A félálom kényelmes, de a pereme, ahol belebukik az ember feje, már nem az. És ehhez érzi most már elkerülhetetlenül közel magát. Makacsnak makacs, de felnőtt már ahhoz, hogy hagyja, hogy ez legyen a veszte. Ezt a leckét már megtanulta.*
- Ha ragaszkodsz hozzá, hogy ne az ágyba feküdj, akkor pihenj bárhol, ahol jólesik. *A hajába túrva emeli meg a fejét.* - Én felmegyek aludni.
*Tényszerűen ismeri el a teste ellen szenvedett vereségét. A teájáért nyúl, hogy megigya a maradékot. Nyaranta különben is szokott odafent aludni, ahol le tud emelni egy-egy cserepet, hogy járjon valamennyire a levegő. Nem olyan kényelmes az üres deszkákon feküdni, mint az ágyban, de hűvösebb és nagyobb is a hely. Aludnia kell, de nem az ágyban fog. Csatát veszthet, de háborút, azt soha.*
4342. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-27 08:57:53
Üzenet elküldve: 2024-06-27 08:57:53
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 352
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 352
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Arthenior. Csak egy félrebiccentett fejjel és sokat sejtető szemvillanással reagál nemlegesen a másik kérdésére. Neki szórakoztató viszont ez a "fölösleges beszéd", főként, mert a másik űzi. Olyan hangtalan, s beszélni a csendet jó vele, mert otthonos, de az is egész érdekes, hogy van olyan pont is, amikor akaratlan buknak ki szavak. Fáradtság, vagy csak kezdik megszokni tényleg egymás jelenlétét. Esetleg mindkettő. A fejrázásra kedve lenne elvigyorodni, de nem telt el sok idő azóta, hogy Ril is így reagált saját magára. Még ha nem is látszott.
A tény, hogy sokan lakják a várost, az eltántorítja. Tekintetére halovány fintor ül ki, aminek még hangot is ad egy lemondó nyögés kíséretében. Talán egyszer megnézi magának, - közelében már haladt el, de a sűrűjébe nem ment - de nem érzi, hogy égne a talpa alatt a talaj és futni kell odáig. Eleget töltött már fuldokolva városi létben. Soha nem lehet tudni kivel találkozik, mi találja meg. Nem lehet elég messzire sodródni. Minél több a lélekszám, annál nagyobb a kockázat is. Bár félnie nincs mitől, tisztán dolgozik. Tisztán, mintha soha ott sem lett volna. A kikötőben mégsem hiszi, hogy valaki felismerné az arany szemeket és újra kísértésbe vinné. Bár azt sem lakják kevesen. *
- Elkerülhetetlen lesz, hogy meglátogassam.
*Magának is sok mindent elő tud teremteni, de hiányosságok azért akadnak. A kikötőben kevésé talál anyagokat, hogy szeszélyes művész lehessen, s bár ideje van beszerezni, a természet sem ad mindig használható kincseket.
A félvért fürkészve most nem támadnak benne hatalmas gondolatok, és az eddigi hullámzás is elkerüli. Ezt tudja értékelni. Egyszerűen csak magáévá teszi a vonásokat, amik akkor is olyan békések számára, amikor azon morgolódik, hogy ásítani mert az, akivel életterén osztozik. Nem érzi, hogy betört volna ide, pedig ő nem biztos, hogy így tett volna Kyr helyében. Legalábbis mással szinte biztos, hogy nem. Visszatalálva a szürkékhez hangzik el kérdése, amire szintén kérdés a válasz. Mosolya olyan lassan görbül felfelé, hogy látható, hogy már az is elfáradt.*
- Mh. *Ad ki hangot, de már nem nyílik az ajka, viszont igent sejtet. Válaszra várva pedig szinte elveszíti a jelent, figyelve a másik lehajtott fejét ő is belekerül újra abba a könnyű létbe, ami megelőzi az alvást. De kitart. Még csak bámulni előre is kielégítő most, lassú pislogásai közepette. Még mindig nem vette le róla az aranyakat.*
//Második szál//
*Arthenior. Csak egy félrebiccentett fejjel és sokat sejtető szemvillanással reagál nemlegesen a másik kérdésére. Neki szórakoztató viszont ez a "fölösleges beszéd", főként, mert a másik űzi. Olyan hangtalan, s beszélni a csendet jó vele, mert otthonos, de az is egész érdekes, hogy van olyan pont is, amikor akaratlan buknak ki szavak. Fáradtság, vagy csak kezdik megszokni tényleg egymás jelenlétét. Esetleg mindkettő. A fejrázásra kedve lenne elvigyorodni, de nem telt el sok idő azóta, hogy Ril is így reagált saját magára. Még ha nem is látszott.
A tény, hogy sokan lakják a várost, az eltántorítja. Tekintetére halovány fintor ül ki, aminek még hangot is ad egy lemondó nyögés kíséretében. Talán egyszer megnézi magának, - közelében már haladt el, de a sűrűjébe nem ment - de nem érzi, hogy égne a talpa alatt a talaj és futni kell odáig. Eleget töltött már fuldokolva városi létben. Soha nem lehet tudni kivel találkozik, mi találja meg. Nem lehet elég messzire sodródni. Minél több a lélekszám, annál nagyobb a kockázat is. Bár félnie nincs mitől, tisztán dolgozik. Tisztán, mintha soha ott sem lett volna. A kikötőben mégsem hiszi, hogy valaki felismerné az arany szemeket és újra kísértésbe vinné. Bár azt sem lakják kevesen. *
- Elkerülhetetlen lesz, hogy meglátogassam.
*Magának is sok mindent elő tud teremteni, de hiányosságok azért akadnak. A kikötőben kevésé talál anyagokat, hogy szeszélyes művész lehessen, s bár ideje van beszerezni, a természet sem ad mindig használható kincseket.
A félvért fürkészve most nem támadnak benne hatalmas gondolatok, és az eddigi hullámzás is elkerüli. Ezt tudja értékelni. Egyszerűen csak magáévá teszi a vonásokat, amik akkor is olyan békések számára, amikor azon morgolódik, hogy ásítani mert az, akivel életterén osztozik. Nem érzi, hogy betört volna ide, pedig ő nem biztos, hogy így tett volna Kyr helyében. Legalábbis mással szinte biztos, hogy nem. Visszatalálva a szürkékhez hangzik el kérdése, amire szintén kérdés a válasz. Mosolya olyan lassan görbül felfelé, hogy látható, hogy már az is elfáradt.*
- Mh. *Ad ki hangot, de már nem nyílik az ajka, viszont igent sejtet. Válaszra várva pedig szinte elveszíti a jelent, figyelve a másik lehajtott fejét ő is belekerül újra abba a könnyű létbe, ami megelőzi az alvást. De kitart. Még csak bámulni előre is kielégítő most, lassú pislogásai közepette. Még mindig nem vette le róla az aranyakat.*
4341. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-06-26 23:47:43
Üzenet elküldve: 2024-06-26 23:47:43
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Tilosban//
* Hamar meg is kapja a kimondott összeget, és ha hihet a szavának, akkor még többről is van szó. Érzésre a húsz biztos megvan, szóval ellenőrizni nem tartja szükségesnek. Beleönti azokat az aranyozott tallérokat erszényébe. Hagy gyűljenek, sokasodjanak. Az orkot nem zavarja, sőt, inkább csak egyfajta büszkeséggel tölti el. Ez azt jelenti, hogy elismerik a tehetségét.
Kérdésére nem azt a választ kapta, amire várt. Cagon nem pont vetésre gondolt, sokkal inkább valami olyasfajtára, amit az italok mellett még tudna hasznosítani. Ám ez az ő hibája, mert nem tette fel jól a kérdést, és Bredoc szavait úgy értelmezi, hogy egyáltalán nem. Na, nem mintha ugyan arról beszélnének. *
- Értem. Kár érte.
* Garsin kendőjéből elvesz egy két szemet kóstolásra, de többet nem. Elvégre nem tudna mit kezdeni vele. *
- Köszönöm.
* Közben még a történetet meghallgatja. Egészen felcsigázta a történet. Szívesen megnézte volna a saját szemeivel, de ahhoz túl későn érkezett a városba. Azt se tudja, hogy hol van ez a barlangrendszer. *
- Minden jó, ha jó a vége! Érdekes történet volt, de hamarosan találkozóm van, szóval muszáj lesz itt búcsút intenünk. Mint mondottam, ha kell valakinek bármilyen ital, és képes vagyok a legyártásában, akkor keresetek bátran. Jah és persze ne habozzatok ezt tovább adni.
* Azzal fel áll a helyéről és kezet nyújt a két embernek. Amint a búcsú megtörtént, úgy Cagon a város irányba veszi az irányt. Habár élvezte ezt a kis kikapcsolódást, a kötelességeit nem halaszthatja. Így, ha nem állítják meg, akkor nem áll meg. *
* Hamar meg is kapja a kimondott összeget, és ha hihet a szavának, akkor még többről is van szó. Érzésre a húsz biztos megvan, szóval ellenőrizni nem tartja szükségesnek. Beleönti azokat az aranyozott tallérokat erszényébe. Hagy gyűljenek, sokasodjanak. Az orkot nem zavarja, sőt, inkább csak egyfajta büszkeséggel tölti el. Ez azt jelenti, hogy elismerik a tehetségét.
Kérdésére nem azt a választ kapta, amire várt. Cagon nem pont vetésre gondolt, sokkal inkább valami olyasfajtára, amit az italok mellett még tudna hasznosítani. Ám ez az ő hibája, mert nem tette fel jól a kérdést, és Bredoc szavait úgy értelmezi, hogy egyáltalán nem. Na, nem mintha ugyan arról beszélnének. *
- Értem. Kár érte.
* Garsin kendőjéből elvesz egy két szemet kóstolásra, de többet nem. Elvégre nem tudna mit kezdeni vele. *
- Köszönöm.
* Közben még a történetet meghallgatja. Egészen felcsigázta a történet. Szívesen megnézte volna a saját szemeivel, de ahhoz túl későn érkezett a városba. Azt se tudja, hogy hol van ez a barlangrendszer. *
- Minden jó, ha jó a vége! Érdekes történet volt, de hamarosan találkozóm van, szóval muszáj lesz itt búcsút intenünk. Mint mondottam, ha kell valakinek bármilyen ital, és képes vagyok a legyártásában, akkor keresetek bátran. Jah és persze ne habozzatok ezt tovább adni.
* Azzal fel áll a helyéről és kezet nyújt a két embernek. Amint a búcsú megtörtént, úgy Cagon a város irányba veszi az irányt. Habár élvezte ezt a kis kikapcsolódást, a kötelességeit nem halaszthatja. Így, ha nem állítják meg, akkor nem áll meg. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4712-4731