Külső területek - Szántóföldek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Erdőszéli tisztás (új) Arthenior közelében (új) | Szántóföldek | Tharg birtokok (új) Füves puszta (új) Kikötői erdőség (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 220 (4381. - 4400. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4704-4723
4400. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-17 13:33:08
Üzenet elküldve: 2024-07-17 13:33:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Éber álmok//
*Az arca elé kapja karját egy pillanatra, hogy a disznó által felvert por lehetőleg ne vakítsa meg, de még így félig hunyorogva is sikerül elkapnia az állatot az utolsó minutumban.
Valószínűleg akinek az az eszement gondolata támad, hogy városőrnek áll, annak nem épp egy ilyen jelenet játszódik le a fejében a köpenyesek dicsőséges munkáját elképzelve. Az őrmesternek sem ezek voltak az elgondolásai, de már az évek alatt megtanulta mennyi képtelen helyzetet sodor elé a városőri munka. A malackergetés nem is lóg ki olyannyira ezek sorából.
Az állat nem adja magát egykönnyen, de hát nem is valami hűséges öleb, hogy húségesen szót fogadjon a gazdájának. Hajtja az életösztön, amivel küzdeni azért nem kis energiát igényel, az elf minden erejével szorítja, hogy el ne szeleljen ismét míg gazdája megérkezik. Érkezik, de igazán ráérősen teszi ezt, nem sokon múlik, hogy Nae rá ne kiáltson a pillanat hevében tétlenkedését meglehetősen bosszankodva figyelve. Nem volna azonban bölcs ilyen hévvel bemutatkozni.
A paraszt, ahogy kifújja magát szerencsére végre átveszi a malacot, a városőr pedig kezével igyekszik kiseperni a por maradékát arcából. Hogy mennyire rohadtul utálja a vidéket...*
- Magának is jó napot *emeli pillantását a hálátlan férfira. Még egy nyavalyás köszönömöt sem bírt kipréselni a száján. De azért készségesen, hezitálás nélkül felel a kérdésre.* - Nem bizony. Azért jöttem, mert némi dudvára volna szükségem *itt egy sokatmondó pillantást vet a másikra, úgy véli, érteni fogja. Elvégre a környéken máshol nem termesztenek hodarilt, más miatt nem is nagyon hiszi, hogy valakit erre enne a fene.* - Tud segíteni esetleg, hogy kit kellene keresnem?
*Az arca elé kapja karját egy pillanatra, hogy a disznó által felvert por lehetőleg ne vakítsa meg, de még így félig hunyorogva is sikerül elkapnia az állatot az utolsó minutumban.
Valószínűleg akinek az az eszement gondolata támad, hogy városőrnek áll, annak nem épp egy ilyen jelenet játszódik le a fejében a köpenyesek dicsőséges munkáját elképzelve. Az őrmesternek sem ezek voltak az elgondolásai, de már az évek alatt megtanulta mennyi képtelen helyzetet sodor elé a városőri munka. A malackergetés nem is lóg ki olyannyira ezek sorából.
Az állat nem adja magát egykönnyen, de hát nem is valami hűséges öleb, hogy húségesen szót fogadjon a gazdájának. Hajtja az életösztön, amivel küzdeni azért nem kis energiát igényel, az elf minden erejével szorítja, hogy el ne szeleljen ismét míg gazdája megérkezik. Érkezik, de igazán ráérősen teszi ezt, nem sokon múlik, hogy Nae rá ne kiáltson a pillanat hevében tétlenkedését meglehetősen bosszankodva figyelve. Nem volna azonban bölcs ilyen hévvel bemutatkozni.
A paraszt, ahogy kifújja magát szerencsére végre átveszi a malacot, a városőr pedig kezével igyekszik kiseperni a por maradékát arcából. Hogy mennyire rohadtul utálja a vidéket...*
- Magának is jó napot *emeli pillantását a hálátlan férfira. Még egy nyavalyás köszönömöt sem bírt kipréselni a száján. De azért készségesen, hezitálás nélkül felel a kérdésre.* - Nem bizony. Azért jöttem, mert némi dudvára volna szükségem *itt egy sokatmondó pillantást vet a másikra, úgy véli, érteni fogja. Elvégre a környéken máshol nem termesztenek hodarilt, más miatt nem is nagyon hiszi, hogy valakit erre enne a fene.* - Tud segíteni esetleg, hogy kit kellene keresnem?
4399. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-14 23:27:19
Üzenet elküldve: 2024-07-14 23:27:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Tilosban//
*Nincs kimondottan meglepve, hogy kérdésével fején találta a szöget, de azért mégis jót derül a helyzeten, különösen, hogy Bredoc is elneveti magát. Szegény Cagon jókra bízta a híre továbbvitelét!
Majd elcsendesülnek kicsit, ahogy kettesben maradnak. Talán a tücskök ciripelése és a tűz pattogása még idillibbé teszik a hangulatot.
Mikor végül megszólal, részben a múltat idézve, s Bredoc erre kétkedőn felel, biccentve erősíti meg, hogy úgy volt köztük az a beszélgetés, ahogy mondta. Néhány részlet az "új életéből" - annak kezdetéről is - úgy él benne, mintha csak tegnap történt volna, s ezek között kétségkívül ott van az a nap is, mikor először jött a városba, Bredoc mögött ülve a lovon, fájó üleppel. Azóta szerencsére a lovaglásban is sokat fejlődött...
Kíváncsian hallgatja Brox "elkalandozását" is, bízva benne, hogy olyasmik is szóba kerülnek, amik kimondatlan kérdéseit megválaszolnák, ám ez várat magára. Helyette a férfi rá irányítja a figyelmet, de Garsin csak a vállát vonja.*
- Mindig kicsit furcsa. Mint a mágia maga. - *Nyilatkozza a toronyról.*
- Tudtam valamennyit haladni a tanulmányaimmal, de túl gyorsan kifogytam a pénzből és most nem élhetem fel a tartalékaimat. - *Nem magyarázza, miért, mindketten tudják ennek hátterét.*
- Úgyhogy tegnap hazajöttem. Pocsék idő volt a hazaúton, elkapott a vihar, elhasaltam a mocsárban. Én már nem érzem magamon, de ha dög szagom van, ím a magyarázat. - *Közli nagyvonalúan, de úgy sejti, az ingovány bűze helyett most már inkább csak a saját izzadtságától lehet szagos, legalábbis nagyon igyekezett, hogy kiáztassa magából a mocsárlé aromáját és hidegét.*
- Gaerralost sem találtam már tegnap, sem ma reggel a kaszárnyában, nem tudom, ő mihez kezd. De akartam valakivel beszélni, aki lehetett már hasonló helyzetben. Úgyhogy jöttem... magához. Reméltem, hogy megtalálom. Lehet inkább munkát kellett volna már ma keresnem, de fogalmam sincs, merre induljak. Meg bevallom, nem is teljesen értem, hogy... mi történt? Magával? Az alakulattal? Hogy jutott ide? Miért? - *A végére talán némi számonkérés is fölsejlik hangjában, ami talán nem teljesen jogos, de ő kapni _akar_ valami magyarázatot mindarra, ami történik.*
*Nincs kimondottan meglepve, hogy kérdésével fején találta a szöget, de azért mégis jót derül a helyzeten, különösen, hogy Bredoc is elneveti magát. Szegény Cagon jókra bízta a híre továbbvitelét!
Majd elcsendesülnek kicsit, ahogy kettesben maradnak. Talán a tücskök ciripelése és a tűz pattogása még idillibbé teszik a hangulatot.
Mikor végül megszólal, részben a múltat idézve, s Bredoc erre kétkedőn felel, biccentve erősíti meg, hogy úgy volt köztük az a beszélgetés, ahogy mondta. Néhány részlet az "új életéből" - annak kezdetéről is - úgy él benne, mintha csak tegnap történt volna, s ezek között kétségkívül ott van az a nap is, mikor először jött a városba, Bredoc mögött ülve a lovon, fájó üleppel. Azóta szerencsére a lovaglásban is sokat fejlődött...
Kíváncsian hallgatja Brox "elkalandozását" is, bízva benne, hogy olyasmik is szóba kerülnek, amik kimondatlan kérdéseit megválaszolnák, ám ez várat magára. Helyette a férfi rá irányítja a figyelmet, de Garsin csak a vállát vonja.*
- Mindig kicsit furcsa. Mint a mágia maga. - *Nyilatkozza a toronyról.*
- Tudtam valamennyit haladni a tanulmányaimmal, de túl gyorsan kifogytam a pénzből és most nem élhetem fel a tartalékaimat. - *Nem magyarázza, miért, mindketten tudják ennek hátterét.*
- Úgyhogy tegnap hazajöttem. Pocsék idő volt a hazaúton, elkapott a vihar, elhasaltam a mocsárban. Én már nem érzem magamon, de ha dög szagom van, ím a magyarázat. - *Közli nagyvonalúan, de úgy sejti, az ingovány bűze helyett most már inkább csak a saját izzadtságától lehet szagos, legalábbis nagyon igyekezett, hogy kiáztassa magából a mocsárlé aromáját és hidegét.*
- Gaerralost sem találtam már tegnap, sem ma reggel a kaszárnyában, nem tudom, ő mihez kezd. De akartam valakivel beszélni, aki lehetett már hasonló helyzetben. Úgyhogy jöttem... magához. Reméltem, hogy megtalálom. Lehet inkább munkát kellett volna már ma keresnem, de fogalmam sincs, merre induljak. Meg bevallom, nem is teljesen értem, hogy... mi történt? Magával? Az alakulattal? Hogy jutott ide? Miért? - *A végére talán némi számonkérés is fölsejlik hangjában, ami talán nem teljesen jogos, de ő kapni _akar_ valami magyarázatot mindarra, ami történik.*
4398. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-14 12:23:48
Üzenet elküldve: 2024-07-14 12:23:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Éber álmok//
*A határozottság, ami a hangjában olyan egyértelműnek tűnik nehezen jut el még a saját lábaihoz is. Általában büszke arra, hogy ura a testének, hogy az nem tesz mást, nem hajlik meg más akarata előtt, mint ami a sajátja, most mégis egymásnak feszülnek a fogai, ahogy az ellenetartó izmokkal küzd. Mint azokban az álmokban, amikben mintha homokban futna, vagy víz alatt, nehezek a végtagjai. Az agyában tiszta volt a parancs abban a pillanatban, hogy kimondta, de fakul, ahogyan a másodpercekkel tovább visszhangzik a fejében a saját hangja. Mégis ez az egyetlen módja, hogy fogódzót találjon, a saját elhatározása, amihez tartani szokta magát. Lassan, de biztosan viszik a súlyosnak ható léptek a ház felé, amit otthonaként ismer, az erdőből, amit szintén. Most mégsem kérdés, hogy melyiket tartja biztonságosabbnak.
Nem reagál a növény kérdésére, mert mint olyat, nem fogta még fel, hogy a 'réti ármány' azt a kis sárga virágot takarná. Hogy a tudatára ereszkedő, ködszerű fáradtság, vagy a saját csekély értelme gátolja ebben, jelenleg eldönthetetlen kérdés. A nő újabb szavaira viszont már bosszúsan mordul fel. Ki ő, hogy számonkérje. És pont most, amikor olyan nehezen mozdulnak a gondolataik. Amikor a legvédtelenebbek.*
- Nem viszem be.
*A ház a biztos pont, ameddig ellát. Ha nem tud józanul tervezni, akkor pedig az egyetlen logikus lépés jelen helyzetben. Ott kint nem maradhattak, ilyen állapotban tovább sem mehettek. Nem érti az ellenkezést, csak bosszantja. Ha valaki követte a lányt, s figyeli őket, amúgy is tudnia kell a lakról. Hogy odamennek, vagy sem, részletkérdés.*
- Át fogjuk vinni Szántóvégre.
*Zárja még rövidre a további ellenkező szavakat az elf részéről, miközben a réten már egyenesen a kunyhó felé tart. Könnyedebbek a léptek, könnyebb a súly, ahogy távolodik a sűrűből. Nem rohan, de nem is érzi már, hogy magához húzná a föld.
A teraszhoz érve annak padlójára fekteti le a kezeiből a gyereket, óvatosan engedve ki a karjai közül az alvó alakját. Nem viszi be, mert nincs szükség rá. Idekint, ha szem előtt is vannak, legalább ők is ugyanúgy látják a ház körüli nyílt teret. Ha az üldöző itt is van még, észrevétlen nem maradhat, ha ide is követné őket.*
- Nézd meg, hogy nincs-e más baja. Hozok vizet.
*Ellép a lánytól, odaengedve mellé a nőt, miközben maga az ajtó felé indul, hogy kihozza a kandalló mellől azt a vödör vizet, amit nem olyan régen, még indulás előtt vitt be. Ő nem orvos, a legalapvetőbb sebeket primitíven ellátja ugyan, ha kell, de kettejük közül jobban bízik a hosszúéletűben az ilyesmi dolgok kapcsán.*
*A határozottság, ami a hangjában olyan egyértelműnek tűnik nehezen jut el még a saját lábaihoz is. Általában büszke arra, hogy ura a testének, hogy az nem tesz mást, nem hajlik meg más akarata előtt, mint ami a sajátja, most mégis egymásnak feszülnek a fogai, ahogy az ellenetartó izmokkal küzd. Mint azokban az álmokban, amikben mintha homokban futna, vagy víz alatt, nehezek a végtagjai. Az agyában tiszta volt a parancs abban a pillanatban, hogy kimondta, de fakul, ahogyan a másodpercekkel tovább visszhangzik a fejében a saját hangja. Mégis ez az egyetlen módja, hogy fogódzót találjon, a saját elhatározása, amihez tartani szokta magát. Lassan, de biztosan viszik a súlyosnak ható léptek a ház felé, amit otthonaként ismer, az erdőből, amit szintén. Most mégsem kérdés, hogy melyiket tartja biztonságosabbnak.
Nem reagál a növény kérdésére, mert mint olyat, nem fogta még fel, hogy a 'réti ármány' azt a kis sárga virágot takarná. Hogy a tudatára ereszkedő, ködszerű fáradtság, vagy a saját csekély értelme gátolja ebben, jelenleg eldönthetetlen kérdés. A nő újabb szavaira viszont már bosszúsan mordul fel. Ki ő, hogy számonkérje. És pont most, amikor olyan nehezen mozdulnak a gondolataik. Amikor a legvédtelenebbek.*
- Nem viszem be.
*A ház a biztos pont, ameddig ellát. Ha nem tud józanul tervezni, akkor pedig az egyetlen logikus lépés jelen helyzetben. Ott kint nem maradhattak, ilyen állapotban tovább sem mehettek. Nem érti az ellenkezést, csak bosszantja. Ha valaki követte a lányt, s figyeli őket, amúgy is tudnia kell a lakról. Hogy odamennek, vagy sem, részletkérdés.*
- Át fogjuk vinni Szántóvégre.
*Zárja még rövidre a további ellenkező szavakat az elf részéről, miközben a réten már egyenesen a kunyhó felé tart. Könnyedebbek a léptek, könnyebb a súly, ahogy távolodik a sűrűből. Nem rohan, de nem is érzi már, hogy magához húzná a föld.
A teraszhoz érve annak padlójára fekteti le a kezeiből a gyereket, óvatosan engedve ki a karjai közül az alvó alakját. Nem viszi be, mert nincs szükség rá. Idekint, ha szem előtt is vannak, legalább ők is ugyanúgy látják a ház körüli nyílt teret. Ha az üldöző itt is van még, észrevétlen nem maradhat, ha ide is követné őket.*
- Nézd meg, hogy nincs-e más baja. Hozok vizet.
*Ellép a lánytól, odaengedve mellé a nőt, miközben maga az ajtó felé indul, hogy kihozza a kandalló mellől azt a vödör vizet, amit nem olyan régen, még indulás előtt vitt be. Ő nem orvos, a legalapvetőbb sebeket primitíven ellátja ugyan, ha kell, de kettejük közül jobban bízik a hosszúéletűben az ilyesmi dolgok kapcsán.*
4397. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-13 05:34:34
Üzenet elküldve: 2024-07-13 05:34:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Éber álmok//
*Annak idején a kolostorban sok testvér foglalkozott a gyógyhatású növényekkel és magával a gyógyítással is. Sok mindennel egyetemben. Valamennyi Xou-ra is ráragadt ebből a tudásból, de a hodaril nem képezte részét ennek. Ha volt is róla feljegyzés valamelyik tekercsben, de a szerzetesek nem tartották olyan fontosnak, hogy olvassanak róla vagy hogy megismertessék a fiatalokat vele. Így még annak a neve se mond semmit a férfinek. A kapott kérdésre egykedvűen válaszol.*
-Nem tudom.
*Ahogy mondta nincs tisztában se a falu nevével, sem pedig, hogy hol található. Sőt, még azt se tudja pontosan miért is kell neki megtalálnia, azt a helyet. Mindenesetre ahogy a másik elmondja neki, hogy ő is onnan származik és felajánlja, hogy mehetnének együtt a férfiben valami furcsa megérzés támad, amit még nem tud hova tenni. Mintha ez túl egyszerű lenne. Alig kezdte el keresni, azt az álombéli helyet egyből talált valakit, aki egyenesen onnan jött és el tudja vezetni oda. Mintha nem véletlen lenne. Egy pillanatra felmerül benne a gyanú, hogy álmodik, de aztán elveti a gondolatot. Ha álmodna akkor abban a pillanatban, hogy észreveszi, hogy álmodik máris felébredne. Viszont nem így történik. Ezek alapján nem álmodik. Ahogy ezeket a gondolatokat végigfuttatja szoborszerűen mozdulatlan ábrázata mögött, lassan bólint egyet a neki szegezett kérdésre.*
-Rendben.
*Akármilyen gyanúsan kézenfekvő megoldásnak is tűnik ez, de a lány nem tűnik veszélyesnek számára. Ha mégis az volna valószínűleg el tudna bánni vele.*
*Annak idején a kolostorban sok testvér foglalkozott a gyógyhatású növényekkel és magával a gyógyítással is. Sok mindennel egyetemben. Valamennyi Xou-ra is ráragadt ebből a tudásból, de a hodaril nem képezte részét ennek. Ha volt is róla feljegyzés valamelyik tekercsben, de a szerzetesek nem tartották olyan fontosnak, hogy olvassanak róla vagy hogy megismertessék a fiatalokat vele. Így még annak a neve se mond semmit a férfinek. A kapott kérdésre egykedvűen válaszol.*
-Nem tudom.
*Ahogy mondta nincs tisztában se a falu nevével, sem pedig, hogy hol található. Sőt, még azt se tudja pontosan miért is kell neki megtalálnia, azt a helyet. Mindenesetre ahogy a másik elmondja neki, hogy ő is onnan származik és felajánlja, hogy mehetnének együtt a férfiben valami furcsa megérzés támad, amit még nem tud hova tenni. Mintha ez túl egyszerű lenne. Alig kezdte el keresni, azt az álombéli helyet egyből talált valakit, aki egyenesen onnan jött és el tudja vezetni oda. Mintha nem véletlen lenne. Egy pillanatra felmerül benne a gyanú, hogy álmodik, de aztán elveti a gondolatot. Ha álmodna akkor abban a pillanatban, hogy észreveszi, hogy álmodik máris felébredne. Viszont nem így történik. Ezek alapján nem álmodik. Ahogy ezeket a gondolatokat végigfuttatja szoborszerűen mozdulatlan ábrázata mögött, lassan bólint egyet a neki szegezett kérdésre.*
-Rendben.
*Akármilyen gyanúsan kézenfekvő megoldásnak is tűnik ez, de a lány nem tűnik veszélyesnek számára. Ha mégis az volna valószínűleg el tudna bánni vele.*
4396. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-12 19:40:34
Üzenet elküldve: 2024-07-12 19:40:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
//Tilosban//
-Dehogy tudjuk.
*Integet az ork után, közben pedig jót nevet a bajsza alatt.*
-Fogalmunk sincs.
*Mondjuk nem mintha túlságosan bánná, nem szorul rá az efféle szolgáltatásokra egyébként a mindennapokban. Ha a sors úgy hozza majd, úgyis összefutnak ismét. Idilli ez a hangulat.*
-Igen.
*Aztán Garsin szavain igazán meglepődik.*
-Valóban? Így lett volna?
*Zavarában megvakarja a fejét, ahogy próbálja felidézni az emlékeket.*
-Akkor sosem gondoltam volna hogy végül ide fogok kilyukadni. Mindig úgy hittem hamarabb ér a végzet. Eeyr kegyes volt hozzám azt hiszem.
*Kedves mosollyal keresi Garsin tekintetét.*
-Bár azért néha be kell vallanom unatkozom itt. De nem panaszkodhatom, sok még a tennivaló mire kész leszek mindennel, s talán addig a környéken is több barátom lesz akit áthívhatok majd.
*Meséli a lánynak, majd észreveszi magát.*
-Bocsáss meg, kicsit elkalandoztam. Te hogy vagy? Milyen volt a Mágustoronyban? Már úgy az eredménytől függetlenül milyen volt? Én talán egyszer ha jártam arra és már alig emlékszem a helyre. Lehet hogy neked kellemesebb emlék mint számomra, biztos volt ott jó sok könyv meg furcsa termek igaz?
*Tényleg kíváncsi egyébként rá, meg alapvetően arra is hogy hogy jött most a lánynak ez az életviteli krízis, de nem akar rögtön erre rákérdezni.*
-Dehogy tudjuk.
*Integet az ork után, közben pedig jót nevet a bajsza alatt.*
-Fogalmunk sincs.
*Mondjuk nem mintha túlságosan bánná, nem szorul rá az efféle szolgáltatásokra egyébként a mindennapokban. Ha a sors úgy hozza majd, úgyis összefutnak ismét. Idilli ez a hangulat.*
-Igen.
*Aztán Garsin szavain igazán meglepődik.*
-Valóban? Így lett volna?
*Zavarában megvakarja a fejét, ahogy próbálja felidézni az emlékeket.*
-Akkor sosem gondoltam volna hogy végül ide fogok kilyukadni. Mindig úgy hittem hamarabb ér a végzet. Eeyr kegyes volt hozzám azt hiszem.
*Kedves mosollyal keresi Garsin tekintetét.*
-Bár azért néha be kell vallanom unatkozom itt. De nem panaszkodhatom, sok még a tennivaló mire kész leszek mindennel, s talán addig a környéken is több barátom lesz akit áthívhatok majd.
*Meséli a lánynak, majd észreveszi magát.*
-Bocsáss meg, kicsit elkalandoztam. Te hogy vagy? Milyen volt a Mágustoronyban? Már úgy az eredménytől függetlenül milyen volt? Én talán egyszer ha jártam arra és már alig emlékszem a helyre. Lehet hogy neked kellemesebb emlék mint számomra, biztos volt ott jó sok könyv meg furcsa termek igaz?
*Tényleg kíváncsi egyébként rá, meg alapvetően arra is hogy hogy jött most a lánynak ez az életviteli krízis, de nem akar rögtön erre rákérdezni.*
4395. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-11 14:19:29
Üzenet elküldve: 2024-07-11 14:19:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Éber álmok//
//Kyr, Ril//
*Minden tompa. Szemhéja nehéz, tagjai súlyosak és másra sem vágyik, mint átadni magát az őt váró örvénynek, ami lehúzza az álmok legmélyére. A legszebb és legpihentetőbb reménybe, amiben még sosem volt része. Olyan vágyott, hogy nehéz meggyőznie magát arról, hogy az abszurd valósággal kellene foglalkoznia. De muszáj. ~Nem!~ A léptei olyan nehezek, hogy a ködön átszűrődő gondolatai között nem talál mást, csak a jelzést, hogy mindenét meg kell erőltesse ahhoz, hogy kijussanak innen. Hiába hívogat, hiába csalogat, hátra kell hagyni. Pontosan tudja a növény hatásait, ennyi a szerencséje. A cél előtte viszont nem a "ház", hanem Szántóvég. És az alvás. ~Nem!~ Erőszakosnak kell lennie saját magával, hogy a kiút mellett döntsön. A másik szintén nehezen átszivárgott magabiztos jelzése is segítségére van, még ha nem is oda akar menni, ahová szerinte szükséges. De mindez mit sem számít, ha nem tudják magukat kivezetni a sárga kis virágok örök álomra kárhoztató fogságából. Milyen szép lenne pedig. ~Nem!~ Ha nem ismerné a növényt, nem lenne ilyen erős belül a motiváltság, mert nem tudná mivel kell megküzdeni. Akkor már a puha füvön pihegne. Így viszont minden sejtjét, minden idegszálát arra használja a teste és elméje, hogy meg tudjon, meg tudjanak menekülni.
Lassan száll fel a ködfátyol, de mintha minden ólomsúlyú lépte után tisztulna a kép és olvadna le a teher.
A másikra hallgatva, a ház irányába tart, ha amaz nem gondolja másképpen. Bár nem tartja jó ötletnek, hogy oda betérjenek, hiszen attól, mert az ármánytól megszabadultak, még a leány üldözőjétől nem. S ha annak szeme a távolból végignézte esetlen, de kitartó útjukat, akkor tudni fogja, hol keresse zsákmányát, s azokat, akik elvették tőle. Na nem mintha tudná magát félteni. Ő mindig ilyen világban élt. Lopva pillant a félvérre, nem akarja őt ilyen helyzetben tudni. Sosem lehet senki elég óvatos. Ha oda belépnek, akkor a ház sem biztos pont többé, hiába hiszi. Megpróbál szavakat formálni, s az első után megnyugszik végre abból a szempontból, hogy újra megy a beszéd.*
- Ebbe a rohadt növénybe hogy nem botlottál még bele?
*Ki kell adja némileg a feszültséget, ami igazából a saját hibájából fakad. Annak tudja be. Ha valakinek, akkor neki fel kellett volna ismernie azonnal és nem szabadott volna egyetlen agonizáló testnek sem elvenni a figyelmét a saját épségükről. Megmenteni valakit szép dolog, kivéve, ha még kettő megy vele a sírba.*
- Nem jó ötlet oda bevinni. Nem tudjuk ki, vagy mi elől menekült.
*Mondja végül, de nem túl makacs, kissé talán megdöbbentette a másik határozottsága, ami még a rájuk telepedő álomképen is áttört. Így csak a szája jár, de ő maga Kyr-t követi.*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.11 14:26:20
//Kyr, Ril//
*Minden tompa. Szemhéja nehéz, tagjai súlyosak és másra sem vágyik, mint átadni magát az őt váró örvénynek, ami lehúzza az álmok legmélyére. A legszebb és legpihentetőbb reménybe, amiben még sosem volt része. Olyan vágyott, hogy nehéz meggyőznie magát arról, hogy az abszurd valósággal kellene foglalkoznia. De muszáj. ~Nem!~ A léptei olyan nehezek, hogy a ködön átszűrődő gondolatai között nem talál mást, csak a jelzést, hogy mindenét meg kell erőltesse ahhoz, hogy kijussanak innen. Hiába hívogat, hiába csalogat, hátra kell hagyni. Pontosan tudja a növény hatásait, ennyi a szerencséje. A cél előtte viszont nem a "ház", hanem Szántóvég. És az alvás. ~Nem!~ Erőszakosnak kell lennie saját magával, hogy a kiút mellett döntsön. A másik szintén nehezen átszivárgott magabiztos jelzése is segítségére van, még ha nem is oda akar menni, ahová szerinte szükséges. De mindez mit sem számít, ha nem tudják magukat kivezetni a sárga kis virágok örök álomra kárhoztató fogságából. Milyen szép lenne pedig. ~Nem!~ Ha nem ismerné a növényt, nem lenne ilyen erős belül a motiváltság, mert nem tudná mivel kell megküzdeni. Akkor már a puha füvön pihegne. Így viszont minden sejtjét, minden idegszálát arra használja a teste és elméje, hogy meg tudjon, meg tudjanak menekülni.
Lassan száll fel a ködfátyol, de mintha minden ólomsúlyú lépte után tisztulna a kép és olvadna le a teher.
A másikra hallgatva, a ház irányába tart, ha amaz nem gondolja másképpen. Bár nem tartja jó ötletnek, hogy oda betérjenek, hiszen attól, mert az ármánytól megszabadultak, még a leány üldözőjétől nem. S ha annak szeme a távolból végignézte esetlen, de kitartó útjukat, akkor tudni fogja, hol keresse zsákmányát, s azokat, akik elvették tőle. Na nem mintha tudná magát félteni. Ő mindig ilyen világban élt. Lopva pillant a félvérre, nem akarja őt ilyen helyzetben tudni. Sosem lehet senki elég óvatos. Ha oda belépnek, akkor a ház sem biztos pont többé, hiába hiszi. Megpróbál szavakat formálni, s az első után megnyugszik végre abból a szempontból, hogy újra megy a beszéd.*
- Ebbe a rohadt növénybe hogy nem botlottál még bele?
*Ki kell adja némileg a feszültséget, ami igazából a saját hibájából fakad. Annak tudja be. Ha valakinek, akkor neki fel kellett volna ismernie azonnal és nem szabadott volna egyetlen agonizáló testnek sem elvenni a figyelmét a saját épségükről. Megmenteni valakit szép dolog, kivéve, ha még kettő megy vele a sírba.*
- Nem jó ötlet oda bevinni. Nem tudjuk ki, vagy mi elől menekült.
*Mondja végül, de nem túl makacs, kissé talán megdöbbentette a másik határozottsága, ami még a rájuk telepedő álomképen is áttört. Így csak a szája jár, de ő maga Kyr-t követi.*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.11 14:26:20
4394. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-10 22:33:14
Üzenet elküldve: 2024-07-10 22:33:14
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
//A Vadászlaki Rém//
*Most, hogy az elhullott állatot megvizsgálták és Cagon is szemrevételezte, hogy a tetem szívét bizony valami kitépte a helyéről, útra kelhetnek.
Az aprócska falu kihaltnak látszik; alighanem senkinek sincs ínyére, hogy valami napvilágnál is öli az állataikat. Ki tudja, nem-e veszélyes valakire, ne adja valamelyik isten egy gyerkőcre? Csupán egy-egy kíváncsi tekintet kíséri az útjuk a fakerítések felett vagy az ablakból.
Az út nem hosszú, de akad alkalmuk cseverészni. A messzeségben már látszik a rengeteg; a zöldellő fák eltakarják a közöttük kanyargó, széles folyó csillogását a delelő napfényben. Ott van egy kőhajításra a vadász kunyhója is a falutól, rögtön az erdőség mellett. Egyszintes, borostyánfutotta faviskó, mellette pedig legalább akkora jászol. A jászol körül derékig érő fakerítés húzódik. Két kecske legelészik a kerítés tövében jóízűen, miközben téglalap alakú pupillájuk a nem mindennapi vendégeken tartják. A faház sarkánál szépen rakott halomban megannyi fahasáb felsorakoztatva. A balta is ott pihen egy rönkben. Takaros kis birtok, ezt rögtön láthatják.
Amennyiben megközelítik az ajtót, bentről tompa, lágy beszéd hangja szűrődik ki. Nem kerüli el figyelmüket az friss étel illata sem; talán leves vagy gulyás rotyoghatott benn nem is oly rég. Hogy bekopognak, benyitnak, netalán más ötletük támad, csakis rajtuk áll.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.10 22:33:20
*Most, hogy az elhullott állatot megvizsgálták és Cagon is szemrevételezte, hogy a tetem szívét bizony valami kitépte a helyéről, útra kelhetnek.
Az aprócska falu kihaltnak látszik; alighanem senkinek sincs ínyére, hogy valami napvilágnál is öli az állataikat. Ki tudja, nem-e veszélyes valakire, ne adja valamelyik isten egy gyerkőcre? Csupán egy-egy kíváncsi tekintet kíséri az útjuk a fakerítések felett vagy az ablakból.
Az út nem hosszú, de akad alkalmuk cseverészni. A messzeségben már látszik a rengeteg; a zöldellő fák eltakarják a közöttük kanyargó, széles folyó csillogását a delelő napfényben. Ott van egy kőhajításra a vadász kunyhója is a falutól, rögtön az erdőség mellett. Egyszintes, borostyánfutotta faviskó, mellette pedig legalább akkora jászol. A jászol körül derékig érő fakerítés húzódik. Két kecske legelészik a kerítés tövében jóízűen, miközben téglalap alakú pupillájuk a nem mindennapi vendégeken tartják. A faház sarkánál szépen rakott halomban megannyi fahasáb felsorakoztatva. A balta is ott pihen egy rönkben. Takaros kis birtok, ezt rögtön láthatják.
Amennyiben megközelítik az ajtót, bentről tompa, lágy beszéd hangja szűrődik ki. Nem kerüli el figyelmüket az friss étel illata sem; talán leves vagy gulyás rotyoghatott benn nem is oly rég. Hogy bekopognak, benyitnak, netalán más ötletük támad, csakis rajtuk áll.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.10 22:33:20
4393. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-10 21:09:00
Üzenet elküldve: 2024-07-10 21:09:00
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Éber álmok//
//Nae//
*Nae hiába próbál rájönni nyugtalanságának forrására, diszkréten pásztázó tekintete nem talál semmit, ami magyarázattal szolgálna a furcsa érzésre. A legtöbb épület, ami mellett elhalad, nem több egy földbe ásott kunyhónál, amire gondosan ráhelyeztek egy adag szalmát. A nő ezeken a puritán házakon aligha talál ablakokat, ahonnan a helyiek figyelhetnék lépteit. Az újabb, és a helyi viszonyokhoz képest módosabb építmények között akad ugyan egy-kettő, ahol aprócska nyílások szolgálnak a természetes fény befogadására, ám sötétítés gyanánt ezek elé is deszkákat pakoltak tulajdonosaik.
Ráadásul mielőtt jobban elmerülhetne az építészeti remekművek tanulmányozásában, és a kíváncsi tekintetek keresésében, a trágyadomb mögül felbukkanó röfi alaposan félbeszakítja a sétáját. A fürge jószág még növésben van, de tokája már most vadul remeg, ahogy eszét vesztve egyenesen a városőr felé rohan. Mint aki csak az utolsó pillanatban veszi észre a felé magasodó elf alakját, egyetlen szökellésnyi távolsággal az ütközés előtt, kikerekedett szemekkel próbál irányt változtatni. Egészen komikusan hat, ahogy a tömzsi csülkök sekély nyomvonalat vájnak a talajba. A kétségbeesett manővertől az út pora Nae ruháján, s ahogy a malac után nyúl, az arcában landol. Szerencsére ez nem gátolja abban, hogy fürgeségét kihasználva megragadja az állat hátsó lábait.*
- Úgy ni! Fogjad! El ne engedd!
*Az enyhén pocakos koma jócskán lemaradva kocog a sertés után. Homlokán izzadságcseppek gyöngyöznek. Légzése ziláltan visszhangzik Nae fülében, mikor végre megérkezik az elfogás helyszínére. Az elf láthatja, hogy kell neki néhány szusszanásnyi idő, hogy kifújja magát, mielőtt még itt helyben megáll szerencsétlen szíve. Azonban a malacka nem igazán szeretné tétlenül kivárni, hogy gazdája felszívja magát. Mindvégig vadul kapálózik a nő kezei között, s ha egy pillanatra is enged a szorítás, kész azonnal meglépni a csapdából.*
- Mindjárt… összeszedem… magam! Látszik nem… vagyok már legíny.
*Hevesen kapkodja a levegőt a gazda, miközben felböfögi a másiknak intézett szavakat. Végül megembereli magát, s mielőtt még újra meglépne a disznó, a hóna alá kapja azt.*
- Te nem idevalósi vagy, úgy-e? Mi a fűzfán fütyülő rigó madarat keresel te itt, anyám?
*A segítségéért cserébe Nae meg is kapja az érkezését követő első gyanakvó tekintet, ami rosszallóan végigméri őt.*
//Xoumou//
*A vöröske a porba húzott vonalakat vizslatva hol jobbra, hol balra dönti a fejét, s a homlokát erősen ráncolva próbálja kitalálni, hogy mi is akar lenni a rögtönzött rajz. Csak némi gondolkodás után állnak össze egy egésszé a férfi szavai és a növény naiv ábrázolása.*
- De hisz ez hodaril!
*Még a szája is tátva marad egy pillanatra a felismeréstől. A falujában, ami a puszta szélén áll, sokan termesztik ezt a növényt.*
- Lehetséges lenne, hogy Szántóvéget keresed?
*Minden szomorúság ellenére, ami a lelkét emészti, mióta eltűnt a húga, most némi vidámság költözik a lány lélektükreibe. Ha tényleg oda tart a hallgatag fickó, akkor kevesek tudnának többet segíteni neki nála.*
- Én is onnan származom! Ha szeretnéd, velem tarthatsz! Legalább mindkettőnknek lenne társasága az úton.
*A naiv parasztlány, ahogy abba sem gondolt bele, hogy nem kellene minden út szélén poroszkáló jöttmenttel szóba elegyednie, úgy azon sem gondolkozik el, hogy milyen szándékkal keresi az ő nyugodt kis falucskáját ez a szakadt remete. Egyszerűen csak megörül a társaságnak, ami talán egy rövid időre feledtetni tudja vele testvére hiányát.*
//Caelril, Kyr//
*Caelril talán köd fedte múltja miatt, talán a művészi érdeklődéséből fakadóan, de még épp időben ismeri fel a galád növényt, mi képes erőszakkal az álmok fogságába zárni. Ha még percekig időznének a tengernyi virág társaságában, valószínűleg már mind a hárman békésen hortyognának a fűben elterülve, s talán soha többé nem térnének vissza a valóságba.
Így viszont, ahogy egyre távolabb érnek a réttől, ahol a kislányt találták, a friss levegő lassan kimossa tudatukból a bódulatot. Gondolataik újra formát öltenek, végtagjaikba visszatér az erő. A talált gyermek egyelőre békésen alszik a férfi szikár karjaiban, így hőseinknek van ideje nyugodtan megbeszélni a következő lépésüket.*
//Nae//
*Nae hiába próbál rájönni nyugtalanságának forrására, diszkréten pásztázó tekintete nem talál semmit, ami magyarázattal szolgálna a furcsa érzésre. A legtöbb épület, ami mellett elhalad, nem több egy földbe ásott kunyhónál, amire gondosan ráhelyeztek egy adag szalmát. A nő ezeken a puritán házakon aligha talál ablakokat, ahonnan a helyiek figyelhetnék lépteit. Az újabb, és a helyi viszonyokhoz képest módosabb építmények között akad ugyan egy-kettő, ahol aprócska nyílások szolgálnak a természetes fény befogadására, ám sötétítés gyanánt ezek elé is deszkákat pakoltak tulajdonosaik.
Ráadásul mielőtt jobban elmerülhetne az építészeti remekművek tanulmányozásában, és a kíváncsi tekintetek keresésében, a trágyadomb mögül felbukkanó röfi alaposan félbeszakítja a sétáját. A fürge jószág még növésben van, de tokája már most vadul remeg, ahogy eszét vesztve egyenesen a városőr felé rohan. Mint aki csak az utolsó pillanatban veszi észre a felé magasodó elf alakját, egyetlen szökellésnyi távolsággal az ütközés előtt, kikerekedett szemekkel próbál irányt változtatni. Egészen komikusan hat, ahogy a tömzsi csülkök sekély nyomvonalat vájnak a talajba. A kétségbeesett manővertől az út pora Nae ruháján, s ahogy a malac után nyúl, az arcában landol. Szerencsére ez nem gátolja abban, hogy fürgeségét kihasználva megragadja az állat hátsó lábait.*
- Úgy ni! Fogjad! El ne engedd!
*Az enyhén pocakos koma jócskán lemaradva kocog a sertés után. Homlokán izzadságcseppek gyöngyöznek. Légzése ziláltan visszhangzik Nae fülében, mikor végre megérkezik az elfogás helyszínére. Az elf láthatja, hogy kell neki néhány szusszanásnyi idő, hogy kifújja magát, mielőtt még itt helyben megáll szerencsétlen szíve. Azonban a malacka nem igazán szeretné tétlenül kivárni, hogy gazdája felszívja magát. Mindvégig vadul kapálózik a nő kezei között, s ha egy pillanatra is enged a szorítás, kész azonnal meglépni a csapdából.*
- Mindjárt… összeszedem… magam! Látszik nem… vagyok már legíny.
*Hevesen kapkodja a levegőt a gazda, miközben felböfögi a másiknak intézett szavakat. Végül megembereli magát, s mielőtt még újra meglépne a disznó, a hóna alá kapja azt.*
- Te nem idevalósi vagy, úgy-e? Mi a fűzfán fütyülő rigó madarat keresel te itt, anyám?
*A segítségéért cserébe Nae meg is kapja az érkezését követő első gyanakvó tekintet, ami rosszallóan végigméri őt.*
//Xoumou//
*A vöröske a porba húzott vonalakat vizslatva hol jobbra, hol balra dönti a fejét, s a homlokát erősen ráncolva próbálja kitalálni, hogy mi is akar lenni a rögtönzött rajz. Csak némi gondolkodás után állnak össze egy egésszé a férfi szavai és a növény naiv ábrázolása.*
- De hisz ez hodaril!
*Még a szája is tátva marad egy pillanatra a felismeréstől. A falujában, ami a puszta szélén áll, sokan termesztik ezt a növényt.*
- Lehetséges lenne, hogy Szántóvéget keresed?
*Minden szomorúság ellenére, ami a lelkét emészti, mióta eltűnt a húga, most némi vidámság költözik a lány lélektükreibe. Ha tényleg oda tart a hallgatag fickó, akkor kevesek tudnának többet segíteni neki nála.*
- Én is onnan származom! Ha szeretnéd, velem tarthatsz! Legalább mindkettőnknek lenne társasága az úton.
*A naiv parasztlány, ahogy abba sem gondolt bele, hogy nem kellene minden út szélén poroszkáló jöttmenttel szóba elegyednie, úgy azon sem gondolkozik el, hogy milyen szándékkal keresi az ő nyugodt kis falucskáját ez a szakadt remete. Egyszerűen csak megörül a társaságnak, ami talán egy rövid időre feledtetni tudja vele testvére hiányát.*
//Caelril, Kyr//
*Caelril talán köd fedte múltja miatt, talán a művészi érdeklődéséből fakadóan, de még épp időben ismeri fel a galád növényt, mi képes erőszakkal az álmok fogságába zárni. Ha még percekig időznének a tengernyi virág társaságában, valószínűleg már mind a hárman békésen hortyognának a fűben elterülve, s talán soha többé nem térnének vissza a valóságba.
Így viszont, ahogy egyre távolabb érnek a réttől, ahol a kislányt találták, a friss levegő lassan kimossa tudatukból a bódulatot. Gondolataik újra formát öltenek, végtagjaikba visszatér az erő. A talált gyermek egyelőre békésen alszik a férfi szikár karjaiban, így hőseinknek van ideje nyugodtan megbeszélni a következő lépésüket.*
4392. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-10 09:43:19
Üzenet elküldve: 2024-07-10 09:43:19
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 194
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 194
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A vadászlaki rém//
* Amint az öregasszony felveszi a nyúlcipőt, Cagon teljes figyelmét adja az újonnan érkező s magát előjárónak hívó alakra. *
- Cagon.
* A korrigálásra szeme se rebben. Pontosan tudja, legalábbis gondolja, hogy mi lehet ennek az oka. Elvégre nem mindennapi látvány terül eléje. Főleg ilyen napokban, ahol még a szerencsétlen állatokat sem lehet csak úgy szabadon engedni. Biztos sok felelősség helyezkedik a vállán.
A rézfaszú bagolyember hallatán tesz egy két kéretlen pillantást szeme sarkából az óriás irányába, de szavakkal azt nem illeti. Amilyen szabados szájjal rendelkezik, egyfajta nosztalgia fogja el. Mintha el se hagyta volna az otthon melegét. De minden másban egyetért. Gyorsan megölik, letudják, majd mehetnek a dolgukra. *
- Ha minden kötél szakad, majd versenyzünk egyet az ölés jogáért.
* Habár még óriással nem volt dolga, így fogalma sincs, hogy hogyan kéne velük bánni. De nem szalassza el eme lehetőséget. Na meg persze nem hagyhat ki egy ilyen lehetőséget sem. Még a végén visszahallja, hogy megfutamodott. Az meg árthat az üzletnek.
Int ő is egyet az előjárónak, majd kíváncsian követi először még csak a tekintetével az óriást, később mikor a tetemhez lép már nem csak figyeli, de közelebb is lép. Hallgatja az óriás gondolatmenetét, de azért ő szeretné egy kicsit még jobban szemügyre venni. Az nem kérdés, hogy az állat kés, vagy egyéb éles dologgal lett felvágva. Feltűnik neki a szív hiánya és ezt megossza az óriással, legyen ez bármennyire is jelentős vagy jelentéktelen. *
- Vagy az, vagy az illetőnek van egy négylábú segítője, aki jobban szereti a húst nyersen mintsem sütve. * Végighúzza az ujját fogak tépte helyen * És nézd csak! Szívének hűlt helye. Még a végén kiderül, hogy nem valami beteg elme, hanem valami rituális baromságba csöppentünk.
* Felkacag sajátos gondolatán. Bármennyire is elképzelhetetlennek hangzik, nem tudja elképzelni, hogy mégis mire kéne másnak egy szív. Amint Barndak elengedi, közelebb hajol, hogy megállapítsa, hogy a szívét kitépték, avagy ki vágták. Ezek után felzárkózik az óriás mellé. Egyelőre jobbnak látja a fővadászt kérdőre vonni. Hogy onnan együtt maradnak, vagy különválva indulnak tovább, majd később eldöntik. *
- Mit remélsz ebből az egészből?
* Amint az öregasszony felveszi a nyúlcipőt, Cagon teljes figyelmét adja az újonnan érkező s magát előjárónak hívó alakra. *
- Cagon.
* A korrigálásra szeme se rebben. Pontosan tudja, legalábbis gondolja, hogy mi lehet ennek az oka. Elvégre nem mindennapi látvány terül eléje. Főleg ilyen napokban, ahol még a szerencsétlen állatokat sem lehet csak úgy szabadon engedni. Biztos sok felelősség helyezkedik a vállán.
A rézfaszú bagolyember hallatán tesz egy két kéretlen pillantást szeme sarkából az óriás irányába, de szavakkal azt nem illeti. Amilyen szabados szájjal rendelkezik, egyfajta nosztalgia fogja el. Mintha el se hagyta volna az otthon melegét. De minden másban egyetért. Gyorsan megölik, letudják, majd mehetnek a dolgukra. *
- Ha minden kötél szakad, majd versenyzünk egyet az ölés jogáért.
* Habár még óriással nem volt dolga, így fogalma sincs, hogy hogyan kéne velük bánni. De nem szalassza el eme lehetőséget. Na meg persze nem hagyhat ki egy ilyen lehetőséget sem. Még a végén visszahallja, hogy megfutamodott. Az meg árthat az üzletnek.
Int ő is egyet az előjárónak, majd kíváncsian követi először még csak a tekintetével az óriást, később mikor a tetemhez lép már nem csak figyeli, de közelebb is lép. Hallgatja az óriás gondolatmenetét, de azért ő szeretné egy kicsit még jobban szemügyre venni. Az nem kérdés, hogy az állat kés, vagy egyéb éles dologgal lett felvágva. Feltűnik neki a szív hiánya és ezt megossza az óriással, legyen ez bármennyire is jelentős vagy jelentéktelen. *
- Vagy az, vagy az illetőnek van egy négylábú segítője, aki jobban szereti a húst nyersen mintsem sütve. * Végighúzza az ujját fogak tépte helyen * És nézd csak! Szívének hűlt helye. Még a végén kiderül, hogy nem valami beteg elme, hanem valami rituális baromságba csöppentünk.
* Felkacag sajátos gondolatán. Bármennyire is elképzelhetetlennek hangzik, nem tudja elképzelni, hogy mégis mire kéne másnak egy szív. Amint Barndak elengedi, közelebb hajol, hogy megállapítsa, hogy a szívét kitépték, avagy ki vágták. Ezek után felzárkózik az óriás mellé. Egyelőre jobbnak látja a fővadászt kérdőre vonni. Hogy onnan együtt maradnak, vagy különválva indulnak tovább, majd később eldöntik. *
- Mit remélsz ebből az egészből?
4391. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-09 23:40:59
Üzenet elküldve: 2024-07-09 23:40:59
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//A Vadászlaki Rém//
//A hozzászólás 16+ elemeket tartalmaz!//
*Az óriás egyik szemöldökét felvonva pillant a másikra.*
~ Mi a fasz... ~ *gondolja magában, őszinte érzésének belső hangot adva a kiművelt szavakat célozva, s a felvetésre, hogy emberforma műve, egy halk horkantással reagál.*
- Barndak. Csak így, de ha kedve tartja, hozzácsaphatja a Dörgővészt is.
*Méltatja szóra inkább a falu vezetőjét, ám azt nem várja el, hogy ismerje az elhangzó becenevet. A kontinens ezen szegletében még nem tevékenykedett, ez lesz az első lehetősége, hogy nevet szerezzen Artheniorban.*
- Engem aztán nem érdekel, ha a rézfaszú bagolyember is az. Ha meg lehet ölni, akkor csak megölöm és kész!
*Öklét a mellkasához veri széles és főképp magabiztos mosollyal, aztán visszatérő komolysággal fordítja fejét az ork felé.*
- Nem szoktam közösködni. De jöhetsz, ha nem leszel útban.
*Megvonja a vállát. Nem akar ő goromba lenni, ugyanakkor semmi sem indokolja, hogy túlmenő kedvességgel viseltessen a nála jobban öltözött férfi iránt. Az étel ígéretére felvillannak szemei, s heves bólogatással fogadja be az elöljáró úr útbaigazítását, szóról szóra.*
- Jól van, a viszont látásra, Tuchs uram. *köszön el egy intéssel a szívélyes öregúrtól, s nem is teketóriázik, hogy féltérdre ereszkedjen a bűzös dög mellé, majd egyik mellső lábát megragadva kissé megemelje és feléjük fordítsa a felmetszett hasát. A szag nem zavarja, megszokta már. Csupán szája görbül csekély mértékben lefelé.*
- Ez itt lehetne ember. *mormog a nő halkan, mintha csak önmagának beszélne, de ha fültanúja kíván lenni, a zöld bőrű számára is még kivehetők szavai. Aztán ujját végig vezeti a cafrangos testtájék mentén.*
- De ez nem. Ha késsel felvágnám ezt a birkát, késsel is vágnék magamnak húst, nem baszakodnék a fogammal. Nézegesd, amennyit akarod, én éhes vagyok.
*Elengedi a porba tompán visszaomló állatot, felegyenesedik és trappoló léptekkel útnak indul a legutolsó ház keresésére, ahogy azt Vilgroof Tuchs meghagyta nekik. Nem zavartatja magát a másik melák miatt, akárhogy dönt az illető.*
//A hozzászólás 16+ elemeket tartalmaz!//
*Az óriás egyik szemöldökét felvonva pillant a másikra.*
~ Mi a fasz... ~ *gondolja magában, őszinte érzésének belső hangot adva a kiművelt szavakat célozva, s a felvetésre, hogy emberforma műve, egy halk horkantással reagál.*
- Barndak. Csak így, de ha kedve tartja, hozzácsaphatja a Dörgővészt is.
*Méltatja szóra inkább a falu vezetőjét, ám azt nem várja el, hogy ismerje az elhangzó becenevet. A kontinens ezen szegletében még nem tevékenykedett, ez lesz az első lehetősége, hogy nevet szerezzen Artheniorban.*
- Engem aztán nem érdekel, ha a rézfaszú bagolyember is az. Ha meg lehet ölni, akkor csak megölöm és kész!
*Öklét a mellkasához veri széles és főképp magabiztos mosollyal, aztán visszatérő komolysággal fordítja fejét az ork felé.*
- Nem szoktam közösködni. De jöhetsz, ha nem leszel útban.
*Megvonja a vállát. Nem akar ő goromba lenni, ugyanakkor semmi sem indokolja, hogy túlmenő kedvességgel viseltessen a nála jobban öltözött férfi iránt. Az étel ígéretére felvillannak szemei, s heves bólogatással fogadja be az elöljáró úr útbaigazítását, szóról szóra.*
- Jól van, a viszont látásra, Tuchs uram. *köszön el egy intéssel a szívélyes öregúrtól, s nem is teketóriázik, hogy féltérdre ereszkedjen a bűzös dög mellé, majd egyik mellső lábát megragadva kissé megemelje és feléjük fordítsa a felmetszett hasát. A szag nem zavarja, megszokta már. Csupán szája görbül csekély mértékben lefelé.*
- Ez itt lehetne ember. *mormog a nő halkan, mintha csak önmagának beszélne, de ha fültanúja kíván lenni, a zöld bőrű számára is még kivehetők szavai. Aztán ujját végig vezeti a cafrangos testtájék mentén.*
- De ez nem. Ha késsel felvágnám ezt a birkát, késsel is vágnék magamnak húst, nem baszakodnék a fogammal. Nézegesd, amennyit akarod, én éhes vagyok.
*Elengedi a porba tompán visszaomló állatot, felegyenesedik és trappoló léptekkel útnak indul a legutolsó ház keresésére, ahogy azt Vilgroof Tuchs meghagyta nekik. Nem zavartatja magát a másik melák miatt, akárhogy dönt az illető.*
4390. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-07 21:51:38
Üzenet elküldve: 2024-07-07 21:51:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 236
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 236
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Utazás//
* A Lihanechbe tartó öreg hatalmas szószátyárnak bizonyul, az út során szinte be nem áll a szája. Beszél ő mindenféléről. Arról, hogy melyik a kedvenc bora, hogy az utóbbi időkben nehezen tud üríteni, vagy hogy a legnagyobb döbbenetére a múltkor látta az unokáját, amint az megerőszakol egy kecskét. *
- Egy kecskét? Na de Back! Biztos, hogy jól láttad?
* Back csak hevesen bólogat, és részletekbe menően is elmeséli a történetet. Agin csak húzza a száját, ilyenről még nem hallott.
A legérdekesebb mondanivalóval azonban csak később merészkedik elő. Back annak ellenére, hogy öreg és kissé szenilis, meglepően jól tájékozódott. Hallott például arról, hogy behatoltak Sárvárosba, hogy kipucolják belőle a söpredéket. Persze Agint ez sokkal jobban érdekli, mint az öreg székrekedése vagy a fia furcsa nemi élete. Egyből felkapja a fejét, és kérdésekkel bombázza Backot. Az viszont nem ismeri a részleteket. Csupán annyit tud, hogy új városnegyed fog születni a helyén.
Agin szitkozódni kezd. Azt kívánja, hogy bárcsak ő is ott lehetett volna. Hiszen már rég tervben volt Sárváros meglátogatása. Nem hiszi el, hogy lemaradt annak felszámolásáról. *
- És a gazfickók, akik ott voltak? Ők hova menekültek? Mindent csak nem ölhették meg.
* Válaszként csak egy vállrándítás érkezik Backtól, aki úgy tűnik, hogy lezártnak tekinti a témát, mert a lábfájdalmáról kezd el beszélni. *
* A Lihanechbe tartó öreg hatalmas szószátyárnak bizonyul, az út során szinte be nem áll a szája. Beszél ő mindenféléről. Arról, hogy melyik a kedvenc bora, hogy az utóbbi időkben nehezen tud üríteni, vagy hogy a legnagyobb döbbenetére a múltkor látta az unokáját, amint az megerőszakol egy kecskét. *
- Egy kecskét? Na de Back! Biztos, hogy jól láttad?
* Back csak hevesen bólogat, és részletekbe menően is elmeséli a történetet. Agin csak húzza a száját, ilyenről még nem hallott.
A legérdekesebb mondanivalóval azonban csak később merészkedik elő. Back annak ellenére, hogy öreg és kissé szenilis, meglepően jól tájékozódott. Hallott például arról, hogy behatoltak Sárvárosba, hogy kipucolják belőle a söpredéket. Persze Agint ez sokkal jobban érdekli, mint az öreg székrekedése vagy a fia furcsa nemi élete. Egyből felkapja a fejét, és kérdésekkel bombázza Backot. Az viszont nem ismeri a részleteket. Csupán annyit tud, hogy új városnegyed fog születni a helyén.
Agin szitkozódni kezd. Azt kívánja, hogy bárcsak ő is ott lehetett volna. Hiszen már rég tervben volt Sárváros meglátogatása. Nem hiszi el, hogy lemaradt annak felszámolásáról. *
- És a gazfickók, akik ott voltak? Ők hova menekültek? Mindent csak nem ölhették meg.
* Válaszként csak egy vállrándítás érkezik Backtól, aki úgy tűnik, hogy lezártnak tekinti a témát, mert a lábfájdalmáról kezd el beszélni. *
4389. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-06 11:06:40
Üzenet elküldve: 2024-07-06 11:06:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
- Ha jól végzem a dolgom, nem is tudják, hogy ott vagyok.
*Feleli a nő megjegyzésére tényszerűen, bár talán az nem is várt választ a szavaira. Szótlanul követi a tekintete az őt megelőző hosszúéletűt. Ezúttal sem vár semmit, mégsem mozdul. A búcsúzkodás sosem volt az erőssége. Legszívesebben átugraná. Fölöslegesnek érzik mindenután, ami történt.
Az egyszerű szavakat hallva ugyanolyan mozdulatlanok maradnak a vonásai, mint mindig. Nem vár semmit, de az elköszönés utáni hirtelen visszafordulás mégis meglepi. A közelebb lépést követően váratlanul a kezébe nyomott papírra néz. Tudja mi az, szó mégsem hagyja el a száját; megemeli a fejét, egy aprót biccentve a nő irányába. A rajzért, és búcsú gyanánt ugyanúgy. Nem találja a szavakat, és nem is keresi őket tovább erőszakkal, ha maguktól nem jönnek. Egyébként sem tartja őket sokra. Többet jelentenek a tettek.
Mozdulatlanul követi egy darabon az ezúttal már igazából távozó nő alakját, mintha csak megbizonyosodna róla, hogy az jó útra tér. Nem olyannak ismerte meg, akit félteni kellene, mégis kell egy erősebb elhatározás, hogy elengedje a tekintetével, és lepillantson az ujjai közt tartott papírra. Óvatosan hajtja szét a lapot. Szobor marad az arca, ahogy elnézi a szénnel húzott vonalakat, de a levegő mégis mintha gyorsabban távozna a tüdejéből. Felpillant még egyszer a hosszúéletű felé.
Hátatfordítva indul vissza a házhoz. Nem a szarvasaihoz megy, ha a másik esetleg úgy is gondolta, hanem haza. Talán aludni.. Visszasüllyed a gondolataiba a harmadjára már a megszokott magányában megtett út alatt; az összehajtott rajzot végig a kezében tartja. Véletlenül sem tenné zsebre.*
//Második szál//
- Ha jól végzem a dolgom, nem is tudják, hogy ott vagyok.
*Feleli a nő megjegyzésére tényszerűen, bár talán az nem is várt választ a szavaira. Szótlanul követi a tekintete az őt megelőző hosszúéletűt. Ezúttal sem vár semmit, mégsem mozdul. A búcsúzkodás sosem volt az erőssége. Legszívesebben átugraná. Fölöslegesnek érzik mindenután, ami történt.
Az egyszerű szavakat hallva ugyanolyan mozdulatlanok maradnak a vonásai, mint mindig. Nem vár semmit, de az elköszönés utáni hirtelen visszafordulás mégis meglepi. A közelebb lépést követően váratlanul a kezébe nyomott papírra néz. Tudja mi az, szó mégsem hagyja el a száját; megemeli a fejét, egy aprót biccentve a nő irányába. A rajzért, és búcsú gyanánt ugyanúgy. Nem találja a szavakat, és nem is keresi őket tovább erőszakkal, ha maguktól nem jönnek. Egyébként sem tartja őket sokra. Többet jelentenek a tettek.
Mozdulatlanul követi egy darabon az ezúttal már igazából távozó nő alakját, mintha csak megbizonyosodna róla, hogy az jó útra tér. Nem olyannak ismerte meg, akit félteni kellene, mégis kell egy erősebb elhatározás, hogy elengedje a tekintetével, és lepillantson az ujjai közt tartott papírra. Óvatosan hajtja szét a lapot. Szobor marad az arca, ahogy elnézi a szénnel húzott vonalakat, de a levegő mégis mintha gyorsabban távozna a tüdejéből. Felpillant még egyszer a hosszúéletű felé.
Hátatfordítva indul vissza a házhoz. Nem a szarvasaihoz megy, ha a másik esetleg úgy is gondolta, hanem haza. Talán aludni.. Visszasüllyed a gondolataiba a harmadjára már a megszokott magányában megtett út alatt; az összehajtott rajzot végig a kezében tartja. Véletlenül sem tenné zsebre.*
4388. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-06 05:50:35
Üzenet elküldve: 2024-07-06 05:50:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Xoumou//
*Nincs egyszerű dolga annak, aki Xou-val próbál beszédbe elegyedni. Nem véletlen, hogy furcsának, ridegnek, sőt veszélyesnek találták a saját rendtársai is akik közt felnőtt és akik felnevelték. A másik kérdésére is egy érzelemmentes tényszerű válasz érkezik.*
-Nem tudom milyen messze van a falvatok.
*A lány könnyei nem hatják meg őt, ahogy azzal se tud azonosulni a férfi, hogy a másik félti a húgát. Ezek után nem is olyan meglepő, hogy a köszönet okát se tudja megfejteni. Viszont mivel fel lett ajánlva, hogy segíthet-e valamit a férfi élne a lehetőséggel.*
-Keresek egy falut. Nem tudom a nevét vagy hogy hol van. Valahol a puszta szélén. A tetők szalmából vannak és egy furcsa dohányszerű növényt termesztenek aminek a levelei így néznek ki.*Rajzolja az út porába, jobb híján a lábával.*Tudsz róla valamit?
*Néz a másik arcába közönyös ábrázatával.*
*Nincs egyszerű dolga annak, aki Xou-val próbál beszédbe elegyedni. Nem véletlen, hogy furcsának, ridegnek, sőt veszélyesnek találták a saját rendtársai is akik közt felnőtt és akik felnevelték. A másik kérdésére is egy érzelemmentes tényszerű válasz érkezik.*
-Nem tudom milyen messze van a falvatok.
*A lány könnyei nem hatják meg őt, ahogy azzal se tud azonosulni a férfi, hogy a másik félti a húgát. Ezek után nem is olyan meglepő, hogy a köszönet okát se tudja megfejteni. Viszont mivel fel lett ajánlva, hogy segíthet-e valamit a férfi élne a lehetőséggel.*
-Keresek egy falut. Nem tudom a nevét vagy hogy hol van. Valahol a puszta szélén. A tetők szalmából vannak és egy furcsa dohányszerű növényt termesztenek aminek a levelei így néznek ki.*Rajzolja az út porába, jobb híján a lábával.*Tudsz róla valamit?
*Néz a másik arcába közönyös ábrázatával.*
4387. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-05 21:19:00
Üzenet elküldve: 2024-07-05 21:19:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Ugyanaz az út java része, mégis mennyivel másabb. Tegnap a szakadó esőtől jóformán azt sem látta, hogy merre haladnak. Kyr sétált előtte akkor is, mint most. Minden helyzetet megoldana valahogy, mégis őt követte, mert ő volt, aki biztos helyre vitte. Mint most.
A nap az első fénysugaraival kezdi megvilágítani a feléjük magasodó fák táncoló leveleit. Sokkal könnyebb így a járás. Nincs mennydörgés, látja azt, ami történik körötte. Nem süllyed bokáig a sárban és nem ijeszti meg egy leszakadó ág sem, hogy belegyalogoljon a másikba figyelmetlensége okán. Figyel. Most minden egyes lépést, mindent, ami körülötte van, mintha meg akarná jegyezni az utat, de valójában mindig ilyen. Semmi nem kerüli el a figyelmét, ha hagyják, hogy tisztán gondolkozzon. Nem árnyékolják be képzelgések. Léptei könnyedek, bár még kezdetben a férfi mellett haladt, mostanra meghagyja neki, hogy vezesse. Tekintetét csak az őt érdeklő növények csalják el, de bőven van ideje feléjük kalandozni a nyomvonalon kívül.
Az időérzéke viszont cserbenhagyja már hosszú ideje. Csak sétál és el van mélyedve a csendben. A természet zajában és szépségében. Elsöprik azt, ami belül lehetne, ezért is kedvelte meg annyira. A lassabb ütemű léptek hívják csak vissza a valóságba. Ahogy Kyr megáll, hasonlóan tesz ő is. A kutató tekintetet nézi. Az ő arca festményként tetszik vissza, nem rezdül, ahogy az út során talán egyszer sem tette. Mit lehet ilyenkor mondani? Mit lehet ilyenkor gondolni? A legtöbb szó haszontalan. Mindketten értékelik valahogy belül az eltelt időt, aminek a szótlanság, a sokatmondó hümmentések voltak a legbeszédesebb pillanatai. Keresi a szürkéket. Eljött az idő, hogy hátrahagyja a kettejük furcsa kis buborékját. Nehezen szólal meg. Hasztalan így is.*
- A szarvasaid várnak vissza. *Ellopta őt tőlük. Mintha a szerencsésen tévútra repült dobócsillaga mégis jól talált volna. Csak az aranyak mosolyognak, s tesz pár lépést, megelőzve a félvért. Megköszönné, de már megtette. Nevetségesnek hat mindenfajta elköszönés. Viszlát? Nem hazudhat. Azt meghagyja a tavernában a csaposnak, ahová az útja után talán betér. Örültem? Nem ismeri a szót sem. Nem gondolkodik tovább.*
- Akkor szia.
*Egyszerű, legyen sekélyes, vagy sokatmondó. Búcsúznak. Még egy lépés, hogy már csak a hátát lássa, de megtorpan. A táskájához nyúl, majd kiveszi belőle azt az összehajtogatott papírlapot és visszafordul. Semmi különös. Ha kinyitná a másik, csak egy zagyvaságot látna. Egy nyúl, nyíllal a homlokában, szarvasaganccsal a fején. Semmi különös. Mégis minden. A megviselődött pergamenen játszó szénvonalak néhol elmosódtak, ködössé téve részeket. De nem tudna ettől méltóbb búcsút. Ezen nem gondolkodott, csak jött a semmiből. Ebben benne van ő is. És a másik is. Pedig talán a jelentését sem érti. A félelf kezébe nyomja, majd elindul. Nem néz hátra... hosszú még az út.*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.05 21:27:26
//Második szál//
*Ugyanaz az út java része, mégis mennyivel másabb. Tegnap a szakadó esőtől jóformán azt sem látta, hogy merre haladnak. Kyr sétált előtte akkor is, mint most. Minden helyzetet megoldana valahogy, mégis őt követte, mert ő volt, aki biztos helyre vitte. Mint most.
A nap az első fénysugaraival kezdi megvilágítani a feléjük magasodó fák táncoló leveleit. Sokkal könnyebb így a járás. Nincs mennydörgés, látja azt, ami történik körötte. Nem süllyed bokáig a sárban és nem ijeszti meg egy leszakadó ág sem, hogy belegyalogoljon a másikba figyelmetlensége okán. Figyel. Most minden egyes lépést, mindent, ami körülötte van, mintha meg akarná jegyezni az utat, de valójában mindig ilyen. Semmi nem kerüli el a figyelmét, ha hagyják, hogy tisztán gondolkozzon. Nem árnyékolják be képzelgések. Léptei könnyedek, bár még kezdetben a férfi mellett haladt, mostanra meghagyja neki, hogy vezesse. Tekintetét csak az őt érdeklő növények csalják el, de bőven van ideje feléjük kalandozni a nyomvonalon kívül.
Az időérzéke viszont cserbenhagyja már hosszú ideje. Csak sétál és el van mélyedve a csendben. A természet zajában és szépségében. Elsöprik azt, ami belül lehetne, ezért is kedvelte meg annyira. A lassabb ütemű léptek hívják csak vissza a valóságba. Ahogy Kyr megáll, hasonlóan tesz ő is. A kutató tekintetet nézi. Az ő arca festményként tetszik vissza, nem rezdül, ahogy az út során talán egyszer sem tette. Mit lehet ilyenkor mondani? Mit lehet ilyenkor gondolni? A legtöbb szó haszontalan. Mindketten értékelik valahogy belül az eltelt időt, aminek a szótlanság, a sokatmondó hümmentések voltak a legbeszédesebb pillanatai. Keresi a szürkéket. Eljött az idő, hogy hátrahagyja a kettejük furcsa kis buborékját. Nehezen szólal meg. Hasztalan így is.*
- A szarvasaid várnak vissza. *Ellopta őt tőlük. Mintha a szerencsésen tévútra repült dobócsillaga mégis jól talált volna. Csak az aranyak mosolyognak, s tesz pár lépést, megelőzve a félvért. Megköszönné, de már megtette. Nevetségesnek hat mindenfajta elköszönés. Viszlát? Nem hazudhat. Azt meghagyja a tavernában a csaposnak, ahová az útja után talán betér. Örültem? Nem ismeri a szót sem. Nem gondolkodik tovább.*
- Akkor szia.
*Egyszerű, legyen sekélyes, vagy sokatmondó. Búcsúznak. Még egy lépés, hogy már csak a hátát lássa, de megtorpan. A táskájához nyúl, majd kiveszi belőle azt az összehajtogatott papírlapot és visszafordul. Semmi különös. Ha kinyitná a másik, csak egy zagyvaságot látna. Egy nyúl, nyíllal a homlokában, szarvasaganccsal a fején. Semmi különös. Mégis minden. A megviselődött pergamenen játszó szénvonalak néhol elmosódtak, ködössé téve részeket. De nem tudna ettől méltóbb búcsút. Ezen nem gondolkodott, csak jött a semmiből. Ebben benne van ő is. És a másik is. Pedig talán a jelentését sem érti. A félelf kezébe nyomja, majd elindul. Nem néz hátra... hosszú még az út.*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.05 21:27:26
4386. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-05 20:22:54
Üzenet elküldve: 2024-07-05 20:22:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*A saját mozdulatainak ütemét sem olyasféle vágy vezérli, hogy mielőbb kint tudja a másikat a házból, hiszen ha így lenne, valószínűleg el sem kísérné az útig, sőt. Ide sem vezette volna. Sokkal inkább arról van szó, hogy nem kívánja megvárakoztatni a nőt a maga készülődésével. Ki tudja, mi dolga lehet a kikötőben, ami miatt most döntötte el, hogy elindul. Bár ő maga egy szót sem szólt arról, hogy mikor menjen el, s az elf is csak annyi utalást tett, hogy amikor eláll az eső, de az még azelőtt volt, hogy besötétedett. Azelőtt, hogy itt töltötte volna az éjszakát.
Figyelmen kívül hagyja a szavaira válaszul érkező megismételt kifejezést. Nem érzékel semmit mögötte, hacsak nem nyugtázását annak, amit mondott. Ha a nő ragaszkodna hozzá, hogy egyedül menjen, nem tartóztatná, de biztosan felzavarná a mostani nyugalmából. Merthogy a meggyorsított készülődés mellett is békések a mozdulatok, nem siettetik kifele Rilt sem, csupán előreintik az ajtóban. Ahogyan illik.
Odakint sem azt figyeli, hogy mit csinál mellette a hosszúéletű. Mi volna abban, ha visszanéz? Az inge ujjaira szegeződik a pillantása, ahogy módszeresen felhajtja őket, a könyöke fölé tűrve az anyagot, miközben a rét szélén futó keskeny ösvényre lép. A lábai ismerik a helyet, ahol lakik, akkor is botlás nélkül mennek, ha a gazdájuk nem figyel oda rájuk. De csakhamar megemeli és az útnak fordítja a tekintetét, befejezve az inge igazítását.
A saját tempójában halad a tegnapi nyomvonalon, szótlanul, hacsak a másik nem szól hozzá. Nem fut most sem vihar, sem semmi más elől, de nem is jár ettől még lassabban, mint ahogy szokott. Azt már tudja, hogy az elf képes felzárkózni. A távolságát is ugyanúgy tartja, mint korábban, mintha meg sem történt volna, vagy mintha elfeledte volna azt, hogy nem is olyan régen még egymás mellett aludtak és ébredtek.
A rét mellett vezető keskeny ösvényről nincsen letérő, egyenesen torkollik bele jó néhány percnyi gyaloglás után abba a szélesebb útba, amely a hídhoz vezet. A régi útjelző kő nyújtja a támaszpontot, ha valaki a kunyhót keresné, de a legritkább esetben fordul elő ilyesmi. A helyiek ismerik a helyét, de ők sem jönnek ide. Az esőtől tegnap megduzzadt folyam mostanra nyugodtan csorog alá a híd kövek alatt. Ezúttal sem a Vadászlakba vezető utat követi tovább, hanem visszatér az előző nap használt vadcsapásokra, az erdő fái közé húzódva. Odakint még ha sár is volt, idebent már kevesebb vizet kapott a föld, és az avar is felfogta az eső jó részét. Akadnak sárosabb, vadak által dagonyázásra használt részek, ezeket félrelépve kerüli ki, futólag pillantva csupán a frissebb nyomokra. Az erdő sötétjéből viszonylag hamar kiérve, az utolsó vadösvényt a szántók földjei váltják fel az út maradékán.
Csak a széles, dél felé vezető út torkolatát megpillantva lassít végül, hamarosan meg is állva nem messze tőle. Nem tudja, mennyi idő telt el, talán azt sem tudná megmondani, merre ment pontosan. A gondolatai szabadok ilyenkor, ha gyalogolhat. Mégis valamiféle csendes felismerés költözik a tekintetébe, ahogy meglátja a földön futó szekérnyomokat.
Visszatekint a nő felé, egy pillanatra akárha némán kutatná annak arcát.*
- Innen már visszatalálsz.
*Szólal meg végül nyugodtan. Nem beszél hangosabban, mint szokott. Talán ha lassabban. Visszafordítja előre a fejét. Mintha a tengerig látna a szélesen nyújtózó földeken.*
//Második szál//
*A saját mozdulatainak ütemét sem olyasféle vágy vezérli, hogy mielőbb kint tudja a másikat a házból, hiszen ha így lenne, valószínűleg el sem kísérné az útig, sőt. Ide sem vezette volna. Sokkal inkább arról van szó, hogy nem kívánja megvárakoztatni a nőt a maga készülődésével. Ki tudja, mi dolga lehet a kikötőben, ami miatt most döntötte el, hogy elindul. Bár ő maga egy szót sem szólt arról, hogy mikor menjen el, s az elf is csak annyi utalást tett, hogy amikor eláll az eső, de az még azelőtt volt, hogy besötétedett. Azelőtt, hogy itt töltötte volna az éjszakát.
Figyelmen kívül hagyja a szavaira válaszul érkező megismételt kifejezést. Nem érzékel semmit mögötte, hacsak nem nyugtázását annak, amit mondott. Ha a nő ragaszkodna hozzá, hogy egyedül menjen, nem tartóztatná, de biztosan felzavarná a mostani nyugalmából. Merthogy a meggyorsított készülődés mellett is békések a mozdulatok, nem siettetik kifele Rilt sem, csupán előreintik az ajtóban. Ahogyan illik.
Odakint sem azt figyeli, hogy mit csinál mellette a hosszúéletű. Mi volna abban, ha visszanéz? Az inge ujjaira szegeződik a pillantása, ahogy módszeresen felhajtja őket, a könyöke fölé tűrve az anyagot, miközben a rét szélén futó keskeny ösvényre lép. A lábai ismerik a helyet, ahol lakik, akkor is botlás nélkül mennek, ha a gazdájuk nem figyel oda rájuk. De csakhamar megemeli és az útnak fordítja a tekintetét, befejezve az inge igazítását.
A saját tempójában halad a tegnapi nyomvonalon, szótlanul, hacsak a másik nem szól hozzá. Nem fut most sem vihar, sem semmi más elől, de nem is jár ettől még lassabban, mint ahogy szokott. Azt már tudja, hogy az elf képes felzárkózni. A távolságát is ugyanúgy tartja, mint korábban, mintha meg sem történt volna, vagy mintha elfeledte volna azt, hogy nem is olyan régen még egymás mellett aludtak és ébredtek.
A rét mellett vezető keskeny ösvényről nincsen letérő, egyenesen torkollik bele jó néhány percnyi gyaloglás után abba a szélesebb útba, amely a hídhoz vezet. A régi útjelző kő nyújtja a támaszpontot, ha valaki a kunyhót keresné, de a legritkább esetben fordul elő ilyesmi. A helyiek ismerik a helyét, de ők sem jönnek ide. Az esőtől tegnap megduzzadt folyam mostanra nyugodtan csorog alá a híd kövek alatt. Ezúttal sem a Vadászlakba vezető utat követi tovább, hanem visszatér az előző nap használt vadcsapásokra, az erdő fái közé húzódva. Odakint még ha sár is volt, idebent már kevesebb vizet kapott a föld, és az avar is felfogta az eső jó részét. Akadnak sárosabb, vadak által dagonyázásra használt részek, ezeket félrelépve kerüli ki, futólag pillantva csupán a frissebb nyomokra. Az erdő sötétjéből viszonylag hamar kiérve, az utolsó vadösvényt a szántók földjei váltják fel az út maradékán.
Csak a széles, dél felé vezető út torkolatát megpillantva lassít végül, hamarosan meg is állva nem messze tőle. Nem tudja, mennyi idő telt el, talán azt sem tudná megmondani, merre ment pontosan. A gondolatai szabadok ilyenkor, ha gyalogolhat. Mégis valamiféle csendes felismerés költözik a tekintetébe, ahogy meglátja a földön futó szekérnyomokat.
Visszatekint a nő felé, egy pillanatra akárha némán kutatná annak arcát.*
- Innen már visszatalálsz.
*Szólal meg végül nyugodtan. Nem beszél hangosabban, mint szokott. Talán ha lassabban. Visszafordítja előre a fejét. Mintha a tengerig látna a szélesen nyújtózó földeken.*
4385. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-05 17:10:48
Üzenet elküldve: 2024-07-05 17:10:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Csendesen készülődik, nem sietve el egy mozdulatot sem, még akkor sem, ha nem ez a tempója általában. Mégis hamar össze tud készülődni, hiszen minden adott. A tegnapi ruhák, a tegnapi táska. A tegnapi nyúl, amiből éppen egy falatot tört le és rágja. Csak egy valami nem olyan, mintha tegnap költözött volna belé, bármennyire is igyekszik agyában a helyére tenni a képet. Ez nem olyan érzet, amilyennek akkor kellene lennie, mikor csak egy napja ismer valakit. Hogy innen kilépve milyen hamar tudja semmissé tenni, vagy egyáltalán gondol-e vissza, azt nem tudni. Amaz is biztosan menne már vadászni. A szavak után viszont megáll, pedig már egy lépést tett az ajtó irányába. A félvérre néz és már törne elő a válaszok variációjának sokasága, ami mind arról szól, hogy megoldja ő maga, esetleg nem kell díszkíséret, de valahogy mégsem ezt mondja. Az az elme eleget küzdött már, hogy megvétózza azt, ami egyébként kifejezetten jól esik neki.*
- Egyszerűbb. *Mondja végül némi szünet után. Bár már menetkész, mégsem sürgető egy mozdulata sem, inkább ő gondolta, hogy gyorsabbnak kéne lennie. Nézi a létrán felszökkenőt, halvány felfelé görbülő ívet varázsolva ajkára. Visszalép az asztalhoz és még egy falatot leválaszt a közös szerzeményről, hogy megegye, de még ideje sem volt szájához emelni, a férfi már lent is terem, ugyan olyan hévvel, s a csizmáját veszi.
Nem szól, ami kérdések eddig égették, most mind semmis. Nem a napirendje érdekli, az sem már, hogy egyébként kiféle is ő. Most megelégszik a tudattal, hogy olyasvalaki, aki befogadta az eső elől és elkíséri egy darabon, hogy biztos ne tévedjen el. Hogy ezt bárkiért megtenné-e átfut rajta, de nem kívánja tovább kutatni azt, ami le tudja beszélni arról, hogy kellemes a tudat. Majd elfújja a kinti szél, vagy elpárolog a napok alatt, amik még előtte állnak, de most így a jó.
Kilép ő is, lelép a teraszról, s kedve lenne megfordulni, hogy egy pillantást vessen a lakra, de nem teszi. Az előre van és mellette Kyr. Ő pedig a már szinte éber világot figyeli inkább szótlanul. Tekintete növények után kutat, de nem kezd gyűjtögetésbe, viszont a még csak bimbózó virágok, növekvőfélben lévő gyógyfüvek látványa miatt tudja jól, hogy egész jó lelőhely. Talán mégis visszajön. Talán nem.*
//Második szál//
*Csendesen készülődik, nem sietve el egy mozdulatot sem, még akkor sem, ha nem ez a tempója általában. Mégis hamar össze tud készülődni, hiszen minden adott. A tegnapi ruhák, a tegnapi táska. A tegnapi nyúl, amiből éppen egy falatot tört le és rágja. Csak egy valami nem olyan, mintha tegnap költözött volna belé, bármennyire is igyekszik agyában a helyére tenni a képet. Ez nem olyan érzet, amilyennek akkor kellene lennie, mikor csak egy napja ismer valakit. Hogy innen kilépve milyen hamar tudja semmissé tenni, vagy egyáltalán gondol-e vissza, azt nem tudni. Amaz is biztosan menne már vadászni. A szavak után viszont megáll, pedig már egy lépést tett az ajtó irányába. A félvérre néz és már törne elő a válaszok variációjának sokasága, ami mind arról szól, hogy megoldja ő maga, esetleg nem kell díszkíséret, de valahogy mégsem ezt mondja. Az az elme eleget küzdött már, hogy megvétózza azt, ami egyébként kifejezetten jól esik neki.*
- Egyszerűbb. *Mondja végül némi szünet után. Bár már menetkész, mégsem sürgető egy mozdulata sem, inkább ő gondolta, hogy gyorsabbnak kéne lennie. Nézi a létrán felszökkenőt, halvány felfelé görbülő ívet varázsolva ajkára. Visszalép az asztalhoz és még egy falatot leválaszt a közös szerzeményről, hogy megegye, de még ideje sem volt szájához emelni, a férfi már lent is terem, ugyan olyan hévvel, s a csizmáját veszi.
Nem szól, ami kérdések eddig égették, most mind semmis. Nem a napirendje érdekli, az sem már, hogy egyébként kiféle is ő. Most megelégszik a tudattal, hogy olyasvalaki, aki befogadta az eső elől és elkíséri egy darabon, hogy biztos ne tévedjen el. Hogy ezt bárkiért megtenné-e átfut rajta, de nem kívánja tovább kutatni azt, ami le tudja beszélni arról, hogy kellemes a tudat. Majd elfújja a kinti szél, vagy elpárolog a napok alatt, amik még előtte állnak, de most így a jó.
Kilép ő is, lelép a teraszról, s kedve lenne megfordulni, hogy egy pillantást vessen a lakra, de nem teszi. Az előre van és mellette Kyr. Ő pedig a már szinte éber világot figyeli inkább szótlanul. Tekintete növények után kutat, de nem kezd gyűjtögetésbe, viszont a még csak bimbózó virágok, növekvőfélben lévő gyógyfüvek látványa miatt tudja jól, hogy egész jó lelőhely. Talán mégis visszajön. Talán nem.*
4384. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-04 20:08:13
Üzenet elküldve: 2024-07-04 20:08:13
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
//A Vadászlaki Rém//
*Meradrein asszony - ahogy az idősebb férfi nevezte - csak gyilkosan villogó szemmel veszi tudomásul az óriáslány szavait, mielőtt az öreg unszolására göcsörtös botjára támaszkodva maga is távozóra fogná.*
-Be sem mutatkoztam. A nevem Vilgroof. Vilgroof Tuchs. Én lennék Vadászlak elöljárója. Tudjátok, valaha magam is vadász voltam, de ez... *Megcsóválja fejét.*
-A tizenkettedik állat, csak ezen a haton! De ez az első fényes nappal. *Szavai nyomán figyelmesen hallgatja a kettőst, sűrű bólogatások közepette.*
-Emberre? *Összeszaladnak szemöldökei.*
-Nos, jó uram... *Egy pillanatra elhallgat. Mintha csak mérlegelné, vajon egy orkot ér-e ily megszólítással illetni.*
-Avagy barátom, ahogy jobbnak tetszik... *Korrigál, mert a jó ég tudja, mi bántja a füleit ezeknek a népeknek.*
-Ilyesmire eleddig nem voltak utaló jelek. Már hogy ember lenne a támadó. Ugyan miért tenne ilyet bárki?
*Elmélázva pislog az állat tetemére. Az óriás szavaira hamar ocsúdik viszont, ráncos ábrázatára megértő mosoly húzódik.*
-Nos, ha nem is ismeritek egymást, kettő bizton jobb esélyekkel indul, mint egy. És biztonságosabb is. Még ha akkora is valaki, mint kegyed. *Felgöcög.*
-Éhségét és szomjúságotokat is olthatjátok, hanem javallom, keressétek fel a fővadászunkat, Danrimot. Egy ideje már nyomoz az ügyben, többet tud, mint bárki. Mondjátok, hogy Vilgroof úr küldött, s tán étellel és itallal is megkínál majd közben. *Az égre tekint, ahol magasan húzódik a nap.*
-Pont délidőre járhat. Bizonyosan otthon találjátok majd. A legutolsó ház lesz az az erdő felé. Ott szállást is találhattok, még ha nem is túl kényelmeset. Én pedig szedem a lábam és szólok az asszonynak, hogy zárja el a pulykákat. Eddig napvilágnál nem volt szükség ilyesmire, de most... *Megint csak felsóhajt, majd az állat tetemére pillant.*
-Ezt majd valaki eltakarítja... Ha sikerrel járnátok, a helyiek bizonyosan hálásak lennének. Talán össze is kalapoznánk valamennyit. *Hümmög még egy sort, majd hálás biccentések közepette magára hagyja a kettőst. Ők maradnak csupán ott a poros faluvégen, meg a lágy szellő, mi hajukat és bőrüket legyezi.
Amennyiben a körülmények által összesodort páros megvizsgálja most az állat tetemét, sajátos dolgokra lehetnek figyelmesek.
Előbb Barndak hajol le az állathoz, eztán az ork is, már ha odaengedi az óriás. Azt mindketten láthatják, hogy az állat gyomra meglepően tiszta, ám gyors vágás eredményeképp nyitották fel. Azt is könnyen megállapíthatják, hogy hús alig hibádzik az állatról. Ami hibádzik, az már sokkal kevésbé tűnik tiszta vágás eredményének. Fogak tépte cafatok lógnak az állat hasának tájékáról. Cagon azonban - aki valamelyest élesebb ésszel áldották meg, mint az óriást - azt is felfedezheti némi vizsgálódás után, hogy a tetemnek bizony hibádzik a szíve. Mintha csak kirágták volna belőle. Hogy megosztja-e ezt az óriással, együttműködnek-e, netalán saját szakállukra óhajtanak nyomozni, rajtuk áll.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.04 20:13:20
*Meradrein asszony - ahogy az idősebb férfi nevezte - csak gyilkosan villogó szemmel veszi tudomásul az óriáslány szavait, mielőtt az öreg unszolására göcsörtös botjára támaszkodva maga is távozóra fogná.*
-Be sem mutatkoztam. A nevem Vilgroof. Vilgroof Tuchs. Én lennék Vadászlak elöljárója. Tudjátok, valaha magam is vadász voltam, de ez... *Megcsóválja fejét.*
-A tizenkettedik állat, csak ezen a haton! De ez az első fényes nappal. *Szavai nyomán figyelmesen hallgatja a kettőst, sűrű bólogatások közepette.*
-Emberre? *Összeszaladnak szemöldökei.*
-Nos, jó uram... *Egy pillanatra elhallgat. Mintha csak mérlegelné, vajon egy orkot ér-e ily megszólítással illetni.*
-Avagy barátom, ahogy jobbnak tetszik... *Korrigál, mert a jó ég tudja, mi bántja a füleit ezeknek a népeknek.*
-Ilyesmire eleddig nem voltak utaló jelek. Már hogy ember lenne a támadó. Ugyan miért tenne ilyet bárki?
*Elmélázva pislog az állat tetemére. Az óriás szavaira hamar ocsúdik viszont, ráncos ábrázatára megértő mosoly húzódik.*
-Nos, ha nem is ismeritek egymást, kettő bizton jobb esélyekkel indul, mint egy. És biztonságosabb is. Még ha akkora is valaki, mint kegyed. *Felgöcög.*
-Éhségét és szomjúságotokat is olthatjátok, hanem javallom, keressétek fel a fővadászunkat, Danrimot. Egy ideje már nyomoz az ügyben, többet tud, mint bárki. Mondjátok, hogy Vilgroof úr küldött, s tán étellel és itallal is megkínál majd közben. *Az égre tekint, ahol magasan húzódik a nap.*
-Pont délidőre járhat. Bizonyosan otthon találjátok majd. A legutolsó ház lesz az az erdő felé. Ott szállást is találhattok, még ha nem is túl kényelmeset. Én pedig szedem a lábam és szólok az asszonynak, hogy zárja el a pulykákat. Eddig napvilágnál nem volt szükség ilyesmire, de most... *Megint csak felsóhajt, majd az állat tetemére pillant.*
-Ezt majd valaki eltakarítja... Ha sikerrel járnátok, a helyiek bizonyosan hálásak lennének. Talán össze is kalapoznánk valamennyit. *Hümmög még egy sort, majd hálás biccentések közepette magára hagyja a kettőst. Ők maradnak csupán ott a poros faluvégen, meg a lágy szellő, mi hajukat és bőrüket legyezi.
Amennyiben a körülmények által összesodort páros megvizsgálja most az állat tetemét, sajátos dolgokra lehetnek figyelmesek.
Előbb Barndak hajol le az állathoz, eztán az ork is, már ha odaengedi az óriás. Azt mindketten láthatják, hogy az állat gyomra meglepően tiszta, ám gyors vágás eredményeképp nyitották fel. Azt is könnyen megállapíthatják, hogy hús alig hibádzik az állatról. Ami hibádzik, az már sokkal kevésbé tűnik tiszta vágás eredményének. Fogak tépte cafatok lógnak az állat hasának tájékáról. Cagon azonban - aki valamelyest élesebb ésszel áldották meg, mint az óriást - azt is felfedezheti némi vizsgálódás után, hogy a tetemnek bizony hibádzik a szíve. Mintha csak kirágták volna belőle. Hogy megosztja-e ezt az óriással, együttműködnek-e, netalán saját szakállukra óhajtanak nyomozni, rajtuk áll.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.04 20:13:20
4383. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-04 19:18:42
Üzenet elküldve: 2024-07-04 19:18:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Illem vagy egyszerű kedvesség, az meg sem fordul a fejében, hogy ne maga kísérje vissza a nőt a kikötőbe vezető útig. Hiszen ő hozta idáig, nem várja, hogy a másik ismerje a járást errefelé. Bár nem a földeket átszelő úton találkoztak, ha tegnap kérdezték volna, már akkor sem lett volna kérdés, ott, az esőben sem, hogy ugyanezt az utat visszafele is meg fogja tenni vele.
Összefűzi a tegez szíjait a mellkasa előtt, megigazítva a karja alatt. Ugyanúgy mozognak, mint előző nap a réten, és ugyanazt is érzi: mintha ezredjére készülődne ugyanígy a hosszúéletű mellett. Továbbra sem érzi, hogy a másik idegen volna, csak tudja. De minél tovább marad, annál inkább halványodik az észszerű tudat. Szív és elme között sosem volt egyszerű a választása, de nem is foglalkozik most ilyesmivel. Az íját ajzza fel újra, ahogy este, úgy lép bele, megfeszítve a fát a combja mögött akasztja rá az idegre kötött hurkot. A nő közben már a kabátját veszi. Az elhangzó kérdésre felpillant rá. Talán nem volt egyértelmű neki a korábban használt többesszám. Vagy nem figyelt volna? Lehet csak lebeszélni akarja.. Rengeteg dolog megfordul a fejében, de egyik sem élesen. Visszapillant a fegyverre, a fal mellé állítva azt.*
- Egyszerűbb, ha megmutatom.
*Fordul vissza az elf felé. Úgy látja, ő már útra készen van. Rajta meg még csizma sincs. Mégsem azokért megy először, hanem a létrához lép, két gyors lépéssel kapaszkodva fel rajta, hogy odafent visszaengedje a felhúzott cserepeket. Nem tervez sokáig elmaradni, de az esőt ez sosem érdekelte. Jobb a békesség. Hamar visszamászik a padlásról, az utolsó két fokot átugorva. Az este a fal mellé dobott csizmáiért megy, hogy felvegye őket. A kabátját fent hagyta, és az alkarvédők is a kandalló párkányon maradnak, egyedül az íját emeli el a földről, maga elé intve a hosszúéletűt a teraszra, ha nem ment volna még ki. Látszik, hogy nem tervez messzire menni, napokra biztosan nem. Csupán a dél felé vezető útig, ami talán nem az első szekérnyom, de olyan hely, ahol már megnyugszik abban a tudatban, hogy hazatalál a nő. Behúzza maga után az ajtót, de be ezúttal sem zárja. A vizes vödör a teraszon maradt. Senki sem fogja elvinni.
Lelép a fűbe. A vállával bújik bele az íjába. Szórakozottan nyúl az ingujjaiért, hogy felhajtsa őket, miközben megindul a réten, ugyanarra, amerről tegnap is jöttek. Utálja, ha lógnak.*
//Második szál//
*Illem vagy egyszerű kedvesség, az meg sem fordul a fejében, hogy ne maga kísérje vissza a nőt a kikötőbe vezető útig. Hiszen ő hozta idáig, nem várja, hogy a másik ismerje a járást errefelé. Bár nem a földeket átszelő úton találkoztak, ha tegnap kérdezték volna, már akkor sem lett volna kérdés, ott, az esőben sem, hogy ugyanezt az utat visszafele is meg fogja tenni vele.
Összefűzi a tegez szíjait a mellkasa előtt, megigazítva a karja alatt. Ugyanúgy mozognak, mint előző nap a réten, és ugyanazt is érzi: mintha ezredjére készülődne ugyanígy a hosszúéletű mellett. Továbbra sem érzi, hogy a másik idegen volna, csak tudja. De minél tovább marad, annál inkább halványodik az észszerű tudat. Szív és elme között sosem volt egyszerű a választása, de nem is foglalkozik most ilyesmivel. Az íját ajzza fel újra, ahogy este, úgy lép bele, megfeszítve a fát a combja mögött akasztja rá az idegre kötött hurkot. A nő közben már a kabátját veszi. Az elhangzó kérdésre felpillant rá. Talán nem volt egyértelmű neki a korábban használt többesszám. Vagy nem figyelt volna? Lehet csak lebeszélni akarja.. Rengeteg dolog megfordul a fejében, de egyik sem élesen. Visszapillant a fegyverre, a fal mellé állítva azt.*
- Egyszerűbb, ha megmutatom.
*Fordul vissza az elf felé. Úgy látja, ő már útra készen van. Rajta meg még csizma sincs. Mégsem azokért megy először, hanem a létrához lép, két gyors lépéssel kapaszkodva fel rajta, hogy odafent visszaengedje a felhúzott cserepeket. Nem tervez sokáig elmaradni, de az esőt ez sosem érdekelte. Jobb a békesség. Hamar visszamászik a padlásról, az utolsó két fokot átugorva. Az este a fal mellé dobott csizmáiért megy, hogy felvegye őket. A kabátját fent hagyta, és az alkarvédők is a kandalló párkányon maradnak, egyedül az íját emeli el a földről, maga elé intve a hosszúéletűt a teraszra, ha nem ment volna még ki. Látszik, hogy nem tervez messzire menni, napokra biztosan nem. Csupán a dél felé vezető útig, ami talán nem az első szekérnyom, de olyan hely, ahol már megnyugszik abban a tudatban, hogy hazatalál a nő. Behúzza maga után az ajtót, de be ezúttal sem zárja. A vizes vödör a teraszon maradt. Senki sem fogja elvinni.
Lelép a fűbe. A vállával bújik bele az íjába. Szórakozottan nyúl az ingujjaiért, hogy felhajtsa őket, miközben megindul a réten, ugyanarra, amerről tegnap is jöttek. Utálja, ha lógnak.*
4382. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-03 08:59:39
Üzenet elküldve: 2024-07-03 08:59:39
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 194
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 194
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Vadászlaki Rém//
* Saját szemei kápráztatják már ezt a zöld teremtményt. Már egy egyszerű állatról sem képes megmondani, hogy mi is az valójában! Az alkohol, amit még a korai órákban hörpintett, biztos meghozta a hatását. Mindenesetre sokat nem időzik a testnél. Nem is tudna, mivel jókora tömeg gyűlt köréje. Az állaton lévő anatómiát későbbre kell, hogy tegye. Egyelőre csak messziről bámulja hátha lát valami érdekeset. Nem tudja hova tenni a gyomra helyzetét. Talán egy nyom lenne, vagy csak egy beteg elme munkája? A válasznak várnia kell, mert az embereknek is megvan a maguk véleménye a helyzetről. Cagon keresztbe tett kezekkel hallgatja őket, hátha mondanak valami érdekeset. Egyik elméletet sem tartja épszerűnek. Ha nem fizetnek adót miért birkát hagyták itt? Miért nem egy embert elrettentés céljából? A farkasok témában még ennyire sem veti bele magát. Nem tudja elképzelni, hogy idejönnének az emberek területére. Pláne itt hagyni a húst!
A hangos ciccegésre felkapja a fejét, ami eddig a tetem irányába volt fordítva. Szemeivel a hang forrását keresi. Meg is találja a vénasszonyt, ki nem csakhogy sajátos elmélettel illeti a helyzetet, de még intéz is egy két keresetlen szót felé meg egy másik idegenre, akit eddig még észre sem vett. Ellehetne képzelni, hogy Sa'Tereth unatkozik, de pont itt, a parasztoknál? Szerencsére egy másik férfi jelenléte és mondandója befogja a nő száját, mielőtt valami olyasmit mondhatna, amivel magára haragítja azokat, akiket nem kellene. *
- Én ugyan csak fél füllel hallottam eme híreket egy ismerőstől, akivel néha üzletelek. Meg kell hagynom, valami eszméletlenül igénytelen alakról lehet szó. Már ha emberről van szó!
* Feleslegesnek érzi ismételni óriás barátjuk szavait. Látszatra egy dologra gondolnak. *
- Kérem, mondjon el mindent, amit tudnak. Hátha megoldhatjuk eme tragikus eseményeket, még mielőtt mások is áldozatul esnének.
* Saját szemei kápráztatják már ezt a zöld teremtményt. Már egy egyszerű állatról sem képes megmondani, hogy mi is az valójában! Az alkohol, amit még a korai órákban hörpintett, biztos meghozta a hatását. Mindenesetre sokat nem időzik a testnél. Nem is tudna, mivel jókora tömeg gyűlt köréje. Az állaton lévő anatómiát későbbre kell, hogy tegye. Egyelőre csak messziről bámulja hátha lát valami érdekeset. Nem tudja hova tenni a gyomra helyzetét. Talán egy nyom lenne, vagy csak egy beteg elme munkája? A válasznak várnia kell, mert az embereknek is megvan a maguk véleménye a helyzetről. Cagon keresztbe tett kezekkel hallgatja őket, hátha mondanak valami érdekeset. Egyik elméletet sem tartja épszerűnek. Ha nem fizetnek adót miért birkát hagyták itt? Miért nem egy embert elrettentés céljából? A farkasok témában még ennyire sem veti bele magát. Nem tudja elképzelni, hogy idejönnének az emberek területére. Pláne itt hagyni a húst!
A hangos ciccegésre felkapja a fejét, ami eddig a tetem irányába volt fordítva. Szemeivel a hang forrását keresi. Meg is találja a vénasszonyt, ki nem csakhogy sajátos elmélettel illeti a helyzetet, de még intéz is egy két keresetlen szót felé meg egy másik idegenre, akit eddig még észre sem vett. Ellehetne képzelni, hogy Sa'Tereth unatkozik, de pont itt, a parasztoknál? Szerencsére egy másik férfi jelenléte és mondandója befogja a nő száját, mielőtt valami olyasmit mondhatna, amivel magára haragítja azokat, akiket nem kellene. *
- Én ugyan csak fél füllel hallottam eme híreket egy ismerőstől, akivel néha üzletelek. Meg kell hagynom, valami eszméletlenül igénytelen alakról lehet szó. Már ha emberről van szó!
* Feleslegesnek érzi ismételni óriás barátjuk szavait. Látszatra egy dologra gondolnak. *
- Kérem, mondjon el mindent, amit tudnak. Hátha megoldhatjuk eme tragikus eseményeket, még mielőtt mások is áldozatul esnének.
4381. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-07-02 23:23:14
Üzenet elküldve: 2024-07-02 23:23:14
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//A Vadászlaki Rém//
//A hozzászólás 16+ elemeket tartalmaz!//
*Követi a párt, először fejének forgásával, majd épp csak nyugalomba helyezett lábain. Ő maga a sereglet jelentős része fölé magasodik, ám a falusiak mocorgása így sem engedi neki, hogy megpillantsa a tetem egészét. Az orkot viszont könnyedén kifigyeli, bár nem foglalkozik vele különösképp. Talán csak egy falubeli, rosseb tudja, kiket nem fogadnak ezek be. Érdeklődésének tárgyát az elhangzottak képezik, s minden mondattal előrébb furakszik a seregletben. Mire a vénasszony prédikálásának végére ér, a szabálytalan körkörös forma legbelső gyűrűjében áll.*
- Mit nekem az, néne! Hanem csínján a nagy tátogással, ki ne hulljon a foga!
*Harsányan felröhög, fittyet sem hányva a fenyegető tartalomra, sőt, azzal dacolva. Hahotája félmosollyá csillapodik, midőn színre lép a férfi. Örömmel nyugtázza, hogy a szükségtelen és valamelyest idegesítő lézengőket eltakarítja közeléből, hogy tüzetesebben megvizsgálhassa a jószág hulláját. Az ork férfi mégsem távozott, mi több, valamiféle társulást gyanítanak közöttük, így annyi következtetést von le, hogy nem sokkal előtte érkezhetett.*
- Úgy, úgy. A hírre jöttem. És látom, nem szóbeszédekre kell vadásznom. Örülök. *bólogat helyeslően. Elégedett, bármekkora veszteség is ért valakit az állat pusztulásával. Elégedett, mert volt miért idejönnie és bízik abban, hogy hamarosan új tetoválással bővítheti sokszínű gyűjteményét.*
- Ezért a fickóért meg nem szólhatok, nem vele vagyok. *bök hüvelykujjával a másikra. Immár csipetnyivel hosszabban időzik tekintete a zöldes bőrű alakon, s magában felteszi ugyanezeket a kérdéseket. Természetesen, ahogy a ki nem mondott szavak önmaguk némaságába fulladnak, úgy veszíti prioritását a célpontjuk, s kerül újfent az ősz szemöldökök alatti két lélektükör előtérbe.*
- Feszült figyelemmel várom a beszámolóját, jó uram, de tudja, még feszültebb lenne a figyelmem, ha közben ehetnék is valamit. *tesz egy nem éppen illemtudó utalást korgó gyomrára, hátha be tudnak iktatni egy kis ingyen kosztot a fizetség részeként. Barndak szerint csak az ostobák és a jószándékúak kérik utólag a bér egészét elvégzett munkáért és hát egyik tábor sem arról híres, hogy sokra vinné a világban.*
A hozzászólás írója (Dörgővész Barndak) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.02 23:24:08
//A hozzászólás 16+ elemeket tartalmaz!//
*Követi a párt, először fejének forgásával, majd épp csak nyugalomba helyezett lábain. Ő maga a sereglet jelentős része fölé magasodik, ám a falusiak mocorgása így sem engedi neki, hogy megpillantsa a tetem egészét. Az orkot viszont könnyedén kifigyeli, bár nem foglalkozik vele különösképp. Talán csak egy falubeli, rosseb tudja, kiket nem fogadnak ezek be. Érdeklődésének tárgyát az elhangzottak képezik, s minden mondattal előrébb furakszik a seregletben. Mire a vénasszony prédikálásának végére ér, a szabálytalan körkörös forma legbelső gyűrűjében áll.*
- Mit nekem az, néne! Hanem csínján a nagy tátogással, ki ne hulljon a foga!
*Harsányan felröhög, fittyet sem hányva a fenyegető tartalomra, sőt, azzal dacolva. Hahotája félmosollyá csillapodik, midőn színre lép a férfi. Örömmel nyugtázza, hogy a szükségtelen és valamelyest idegesítő lézengőket eltakarítja közeléből, hogy tüzetesebben megvizsgálhassa a jószág hulláját. Az ork férfi mégsem távozott, mi több, valamiféle társulást gyanítanak közöttük, így annyi következtetést von le, hogy nem sokkal előtte érkezhetett.*
- Úgy, úgy. A hírre jöttem. És látom, nem szóbeszédekre kell vadásznom. Örülök. *bólogat helyeslően. Elégedett, bármekkora veszteség is ért valakit az állat pusztulásával. Elégedett, mert volt miért idejönnie és bízik abban, hogy hamarosan új tetoválással bővítheti sokszínű gyűjteményét.*
- Ezért a fickóért meg nem szólhatok, nem vele vagyok. *bök hüvelykujjával a másikra. Immár csipetnyivel hosszabban időzik tekintete a zöldes bőrű alakon, s magában felteszi ugyanezeket a kérdéseket. Természetesen, ahogy a ki nem mondott szavak önmaguk némaságába fulladnak, úgy veszíti prioritását a célpontjuk, s kerül újfent az ősz szemöldökök alatti két lélektükör előtérbe.*
- Feszült figyelemmel várom a beszámolóját, jó uram, de tudja, még feszültebb lenne a figyelmem, ha közben ehetnék is valamit. *tesz egy nem éppen illemtudó utalást korgó gyomrára, hátha be tudnak iktatni egy kis ingyen kosztot a fizetség részeként. Barndak szerint csak az ostobák és a jószándékúak kérik utólag a bér egészét elvégzett munkáért és hát egyik tábor sem arról híres, hogy sokra vinné a világban.*
A hozzászólás írója (Dörgővész Barndak) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.02 23:24:08
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4704-4723