Külső területek - Szántóföldek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Erdőszéli tisztás (új) Arthenior közelében (új) | Szántóföldek | Tharg birtokok (új) Füves puszta (új) Kikötői erdőség (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 230 (4581. - 4600. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4623-4642
4600. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-09-29 17:34:19
Üzenet elküldve: 2024-09-29 17:34:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 268
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 268
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*Nem lesz befejezve a mondat, ahogy belép a házba, s az ajtó keretének belsejére, a helyére akasztja a zsineget. Nem sokat gondol mögé, hogy mi lehetett volna a szavak folytatása, vagy miért jutott egyáltalán a nő eszébe a Kikötő a macska kapcsán. Nehéz volna nem arra gondolni, hogy megfordult a fejében, hogy magával viszi. Nem az ő dolga. Nem is kérdez vissza, meghagyja a másikat magának a teraszon fekve a talált állattal, amíg maga vizet tölt a tegnap ott maradt poharak egyikéből egy szélesebb tálba, s a fenőkőért nyúl, hogy beáztassa. Nem kell keresnie, az is a helyén van, és néhány perc elég, hogy megszívja magát. Kilép addig azonban újból a levegőre, talán a fény csalja, a meleg, mindenesetre a lépcső mellé áll vissza, nem megy messzebb.
Kemény a válla alatt az öreg oszlop fája, ahogy nekidől, s összefonja a karjait a mellkasa előtt, az egyik lábát is csak úgy, keresztbe téve támasztja meg a lábujjain a másik előtt. Hogy mezítláb van továbbra sem igen zavarja. A nap süt, az idő melegszik, ha meg is fázott, azt biztosan még az éjjel tette, amikor a kandalló kihűlt kövein aludt, bár nem érzi semmi jelét. A levegő csíp, a reggel előrehaladtával egyre kevésbé, de ez csak az évszak sajátja, mint egy jelzés. Mint a sárgába, barnába, narancsba forduló levelek a fákon.
A csendes szemlélődését újra csak a nő szavai törik meg. Nem néz felé rájuk, csak az elfojtott nevetést megelőző hozzátételre.*
~Egér?~
*A magasból fordul a földön fekvő felé, először kifejezéstelenül, majd lassan gyanakvóan húzódik össze a szemöldöke.*
- Nincsenek egereim.
*Feleli végül bizonyossággal, anélkül, hogy odébb mozdulna a helyén. Nem elutasít, de ha vannak is, azt a környékről hozhatta a dög, az erdőből, esetleg a folyó mellől, de nem az ő házából vagy annak apró fáskamrájából. Vet egy futó pillantást a nő hasán fekvő állatra, mielőtt visszaemelné az állát, a sarok felé fordítva az arcát, ahol a kis épületrész megbújik. Most már talán mégsem ártana megnéznie.. Még mielőtt a hűvösebb időkkel együtt a rágcsálók is úgy döntenek, hogy beköltöznek.
A hosszúéletű újabb kérdése az, amivel az ő arca is ismét annak alakja felé fordul, nem kevesebb gyanakvással, mint korábban. Mint akit a fejére ejtettek, úgy néz a terasz padlóján mellette fekvő elfre, hogy az barlangot keres rajta a derült égből.*
- Nem.
*Ha bárki tudna a környéken ilyesmiről, azok a falubeliek lennének, de eszébe sem jut, hogy ilyen kérdéssel közéjük menjen. Egy hóbortos hosszúéletű szeszélye miatt.*
*Nem lesz befejezve a mondat, ahogy belép a házba, s az ajtó keretének belsejére, a helyére akasztja a zsineget. Nem sokat gondol mögé, hogy mi lehetett volna a szavak folytatása, vagy miért jutott egyáltalán a nő eszébe a Kikötő a macska kapcsán. Nehéz volna nem arra gondolni, hogy megfordult a fejében, hogy magával viszi. Nem az ő dolga. Nem is kérdez vissza, meghagyja a másikat magának a teraszon fekve a talált állattal, amíg maga vizet tölt a tegnap ott maradt poharak egyikéből egy szélesebb tálba, s a fenőkőért nyúl, hogy beáztassa. Nem kell keresnie, az is a helyén van, és néhány perc elég, hogy megszívja magát. Kilép addig azonban újból a levegőre, talán a fény csalja, a meleg, mindenesetre a lépcső mellé áll vissza, nem megy messzebb.
Kemény a válla alatt az öreg oszlop fája, ahogy nekidől, s összefonja a karjait a mellkasa előtt, az egyik lábát is csak úgy, keresztbe téve támasztja meg a lábujjain a másik előtt. Hogy mezítláb van továbbra sem igen zavarja. A nap süt, az idő melegszik, ha meg is fázott, azt biztosan még az éjjel tette, amikor a kandalló kihűlt kövein aludt, bár nem érzi semmi jelét. A levegő csíp, a reggel előrehaladtával egyre kevésbé, de ez csak az évszak sajátja, mint egy jelzés. Mint a sárgába, barnába, narancsba forduló levelek a fákon.
A csendes szemlélődését újra csak a nő szavai törik meg. Nem néz felé rájuk, csak az elfojtott nevetést megelőző hozzátételre.*
~Egér?~
*A magasból fordul a földön fekvő felé, először kifejezéstelenül, majd lassan gyanakvóan húzódik össze a szemöldöke.*
- Nincsenek egereim.
*Feleli végül bizonyossággal, anélkül, hogy odébb mozdulna a helyén. Nem elutasít, de ha vannak is, azt a környékről hozhatta a dög, az erdőből, esetleg a folyó mellől, de nem az ő házából vagy annak apró fáskamrájából. Vet egy futó pillantást a nő hasán fekvő állatra, mielőtt visszaemelné az állát, a sarok felé fordítva az arcát, ahol a kis épületrész megbújik. Most már talán mégsem ártana megnéznie.. Még mielőtt a hűvösebb időkkel együtt a rágcsálók is úgy döntenek, hogy beköltöznek.
A hosszúéletű újabb kérdése az, amivel az ő arca is ismét annak alakja felé fordul, nem kevesebb gyanakvással, mint korábban. Mint akit a fejére ejtettek, úgy néz a terasz padlóján mellette fekvő elfre, hogy az barlangot keres rajta a derült égből.*
- Nem.
*Ha bárki tudna a környéken ilyesmiről, azok a falubeliek lennének, de eszébe sem jut, hogy ilyen kérdéssel közéjük menjen. Egy hóbortos hosszúéletű szeszélye miatt.*
4599. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-09-29 15:42:35
Üzenet elküldve: 2024-09-29 15:42:35
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 164
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 164
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Vadászlaki rém//
//A kunyhó//
* A várakozást megelégelve benyit az ajtón. Lehetséges, hogy az öregje épp kint tevékenykedik, de az is lehet, hogy még mindig alszik. Nehéz eldönteni, hogy mégis melyik lenne Jobb. Jobb híján belép az ajtón, és sajátosan feltárja a kunyhó rejtélyeit. Keresését siker övezi, ugyanis, ha nem is azt látja, amit keresett, de lát valamit, amit használhatna. Közelebbről megnézni azokat, polcokat és főleg a Réti ármányon gondolkodik, hogy elvegye e. Az egyetlen ok, amiért nem fossza ki a polcokat, mert az feltűnő lenne. Egyelőre hagy mindent a helyén. Óvatos léptekkel, szinte hangtalanul lépdel a szobában, így meg is hallja a horpasztást. *
~ És én még azt hittem, hogy a falusi banyák korábban kelnek, mint bárki. ~
* Először a pince ajtót vizsgálja meg. Kezével nyúl érte, de az utolsó pillanatban megállítja magát, és visszahúzódik. Elvégre már most betörőnek számít az ork. Végül a gyanított hálószoba ajtaja elé lép, majd kopog rajta. Biztos felkel már erre, de ha nem akkor megint hívogatja. *
- Mardrein! * Kopog újra. * A sötét istenség egy követője kíván beszélgetni.
* Tökéletes első benyomás lesz. Már csak a főtéren kéne ilyeneket üvöltözni és egyből találna új barátokat. Hallgatózik az ajtó mögött, és ha mocorgást hall, akkor hátrébb lép, ha nem, akkor újra kopog. *
- A láncok leverője mutasson utat ezekben a nehéz órákban! A segítsége kéne!
//A kunyhó//
* A várakozást megelégelve benyit az ajtón. Lehetséges, hogy az öregje épp kint tevékenykedik, de az is lehet, hogy még mindig alszik. Nehéz eldönteni, hogy mégis melyik lenne Jobb. Jobb híján belép az ajtón, és sajátosan feltárja a kunyhó rejtélyeit. Keresését siker övezi, ugyanis, ha nem is azt látja, amit keresett, de lát valamit, amit használhatna. Közelebbről megnézni azokat, polcokat és főleg a Réti ármányon gondolkodik, hogy elvegye e. Az egyetlen ok, amiért nem fossza ki a polcokat, mert az feltűnő lenne. Egyelőre hagy mindent a helyén. Óvatos léptekkel, szinte hangtalanul lépdel a szobában, így meg is hallja a horpasztást. *
~ És én még azt hittem, hogy a falusi banyák korábban kelnek, mint bárki. ~
* Először a pince ajtót vizsgálja meg. Kezével nyúl érte, de az utolsó pillanatban megállítja magát, és visszahúzódik. Elvégre már most betörőnek számít az ork. Végül a gyanított hálószoba ajtaja elé lép, majd kopog rajta. Biztos felkel már erre, de ha nem akkor megint hívogatja. *
- Mardrein! * Kopog újra. * A sötét istenség egy követője kíván beszélgetni.
* Tökéletes első benyomás lesz. Már csak a főtéren kéne ilyeneket üvöltözni és egyből találna új barátokat. Hallgatózik az ajtó mögött, és ha mocorgást hall, akkor hátrébb lép, ha nem, akkor újra kopog. *
- A láncok leverője mutasson utat ezekben a nehéz órákban! A segítsége kéne!
4598. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-09-29 06:41:20
Üzenet elküldve: 2024-09-29 06:41:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//A vadászlaki rém//
//Hídromok//
-Azok.
*Közli tömören. Hogy komoly munkát fordított a kőfaragó erre a hídra az biztos. Nem is csak az oszlop hanem több kő is, ami alkotja el van látva azokkal a rúnákkal. Biztos van nekik jelentése. Ami, akár az is lehet, hogy megvédi őket az ártó szellemektől.*
~Vagy pont ebbe zárták bele az ártó szellemeket és ebből szabadult el a rém.~
*Belegondolni is rossz. Ő is megnézi magának, azt az oszlopot és a fiatal legény megállapítására bólint.*
-Hatok. Talán korábban.
*Messzemenő következtetéseket nem szívesen szűrne le, de ez a talán csak véletlen mindenképp nyugtalanító. A következő kérdésre megrázza a fejét. Rég nem volt könyv se a kezében nemhogy írószerszám. Annak idején deákkörte vagy céklalevét használták ilyen helyzetben. Most viszont ezeknél van egyértelműbb megoldás.*
-Kérhetünk az orktól.
*Nála nagy eséllyel lehet ha ő írta ezt a könyvet.*
-Keressük meg? Bár előtte mit is mondott Merlas? A híd melyik részén látta először a lényt?
*Azt, még megnézné mielőtt továbbállnak.*
//Hídromok//
-Azok.
*Közli tömören. Hogy komoly munkát fordított a kőfaragó erre a hídra az biztos. Nem is csak az oszlop hanem több kő is, ami alkotja el van látva azokkal a rúnákkal. Biztos van nekik jelentése. Ami, akár az is lehet, hogy megvédi őket az ártó szellemektől.*
~Vagy pont ebbe zárták bele az ártó szellemeket és ebből szabadult el a rém.~
*Belegondolni is rossz. Ő is megnézi magának, azt az oszlopot és a fiatal legény megállapítására bólint.*
-Hatok. Talán korábban.
*Messzemenő következtetéseket nem szívesen szűrne le, de ez a talán csak véletlen mindenképp nyugtalanító. A következő kérdésre megrázza a fejét. Rég nem volt könyv se a kezében nemhogy írószerszám. Annak idején deákkörte vagy céklalevét használták ilyen helyzetben. Most viszont ezeknél van egyértelműbb megoldás.*
-Kérhetünk az orktól.
*Nála nagy eséllyel lehet ha ő írta ezt a könyvet.*
-Keressük meg? Bár előtte mit is mondott Merlas? A híd melyik részén látta először a lényt?
*Azt, még megnézné mielőtt továbbállnak.*
4597. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-09-28 18:57:09
Üzenet elküldve: 2024-09-28 18:57:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 306
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 306
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*Amaz kérdez, de hümmentésen kívül nincs továbbfűzve semmi. Valahogy beleveszik a békébe a hang is, amit kiadott. Nem dúlja fel és nem is hiányzik semmi igazán. A kezei közötti ficánkolás jobban izgatja, ha valami van a fejében, az csak a fekete körül forog és azon, hogy mire mit várhat tőle. Lehet-e bármire várni egyáltalán? Tényleg olyanok, mint szóbeszédből hallotta, ami miatt ideképzelte azon az esős késő délutánon, amikor a kandalló melege fűtötte az ő oldalát is? Elmélázik, miközben visszahelyezi a macskát a hasára, s csak úgy szökik elő belőle a kérdés, hogy azt át sem gondolta igazán. Már nem néz fel a félvér irányába, csak végigsimít a szőrös homlokon és sóhajt. Hogy miért tűnik rosszallónak, maga sem tudja, Nem enged semmit sokkal tovább, mint kellene. Nem akar. A válasza mégis kedvtelenebb élű.*
- Nem, szerintem itt jobb neki. Csak...
*Elhal a mondat további része, megrázza a fejét csupán, amennyire a deszkák engedik. Ráfeküdt a hajára, ami még tegnap omlott szét. Nem törődött vele azóta. Nem túl kényelmes, de nem akar nagyobbat moccanni. Hallja a lépteket, amik beviszik a férfit a házba, de amit ott csinál ugyanúgy elveszik. Nem mozog. Nem, mert az a fiatalnak tűnő állat elhelyezkedik rajta, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. El kellene vinni. De nem tenne ilyet. Talán.
Az éjjel már megpróbált nem mozogni, hogy valakit ne zavarjon meg. Aztán megtette és mindennek annyi volt. Nem akarja ezt most is. Mindent a maga idejében. Kyr újra megjelenik, közel lép hozzá, ami most jót tesz, mert elűzi a megfogant képzetet. Nincs ilyesmire szükség. Csak a feje mozdul ismét az irányába, képére van írva, hogy fogalma sincs, mit kellene csinálni, ezért inkább csak marad úgy, ahogy. Felnevetne, ha tudná, hogyan fest, hogy ezt pont ő csinálja. Ami rajta honol látszólag pusztán csak az ismeretlen, mintha várna valamit.*
- Azt hittem vadabbak.
*Fordítja vissza a fejét az égnek, érzi, ahogy a nap kezdi átmelegíteni rajta a fekete anyagot, ahogy szívja be a hőt, talán pont ez lehet olyan kívánatos annak, aki épp olyan fekete, hogy akár el is veszhetne rajta látszólag, ha éjszaka lenne.*
- Bár van egy döglött egér a házad sarkánál.
*Fut ki a levegő az orrán hirtelen, de ennyiben megáll, hogy nevessen. Minden újdonság ellenére nagyon is élvezi a nap kezdetét. Már csak az hiányozna, hogy megmozgassa magát, ami most bizonytalan ideig lehetetlennek tűnik. De azt tudja jól, hogy mi volt a terve, még ha félálomban is jött. Növényeket akar gyűjteni. Vagy gombafélét. Hirtelen jön az ötlet, fogalma sincs merre lehet barlang a környéken, vagy ha nem is közel, de fél napnyi távolságra. Annyi még beleférhet. *
- Tudsz a környéken barlangot?
*Sandít újra a másikra.*
*Amaz kérdez, de hümmentésen kívül nincs továbbfűzve semmi. Valahogy beleveszik a békébe a hang is, amit kiadott. Nem dúlja fel és nem is hiányzik semmi igazán. A kezei közötti ficánkolás jobban izgatja, ha valami van a fejében, az csak a fekete körül forog és azon, hogy mire mit várhat tőle. Lehet-e bármire várni egyáltalán? Tényleg olyanok, mint szóbeszédből hallotta, ami miatt ideképzelte azon az esős késő délutánon, amikor a kandalló melege fűtötte az ő oldalát is? Elmélázik, miközben visszahelyezi a macskát a hasára, s csak úgy szökik elő belőle a kérdés, hogy azt át sem gondolta igazán. Már nem néz fel a félvér irányába, csak végigsimít a szőrös homlokon és sóhajt. Hogy miért tűnik rosszallónak, maga sem tudja, Nem enged semmit sokkal tovább, mint kellene. Nem akar. A válasza mégis kedvtelenebb élű.*
- Nem, szerintem itt jobb neki. Csak...
*Elhal a mondat további része, megrázza a fejét csupán, amennyire a deszkák engedik. Ráfeküdt a hajára, ami még tegnap omlott szét. Nem törődött vele azóta. Nem túl kényelmes, de nem akar nagyobbat moccanni. Hallja a lépteket, amik beviszik a férfit a házba, de amit ott csinál ugyanúgy elveszik. Nem mozog. Nem, mert az a fiatalnak tűnő állat elhelyezkedik rajta, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. El kellene vinni. De nem tenne ilyet. Talán.
Az éjjel már megpróbált nem mozogni, hogy valakit ne zavarjon meg. Aztán megtette és mindennek annyi volt. Nem akarja ezt most is. Mindent a maga idejében. Kyr újra megjelenik, közel lép hozzá, ami most jót tesz, mert elűzi a megfogant képzetet. Nincs ilyesmire szükség. Csak a feje mozdul ismét az irányába, képére van írva, hogy fogalma sincs, mit kellene csinálni, ezért inkább csak marad úgy, ahogy. Felnevetne, ha tudná, hogyan fest, hogy ezt pont ő csinálja. Ami rajta honol látszólag pusztán csak az ismeretlen, mintha várna valamit.*
- Azt hittem vadabbak.
*Fordítja vissza a fejét az égnek, érzi, ahogy a nap kezdi átmelegíteni rajta a fekete anyagot, ahogy szívja be a hőt, talán pont ez lehet olyan kívánatos annak, aki épp olyan fekete, hogy akár el is veszhetne rajta látszólag, ha éjszaka lenne.*
- Bár van egy döglött egér a házad sarkánál.
*Fut ki a levegő az orrán hirtelen, de ennyiben megáll, hogy nevessen. Minden újdonság ellenére nagyon is élvezi a nap kezdetét. Már csak az hiányozna, hogy megmozgassa magát, ami most bizonytalan ideig lehetetlennek tűnik. De azt tudja jól, hogy mi volt a terve, még ha félálomban is jött. Növényeket akar gyűjteni. Vagy gombafélét. Hirtelen jön az ötlet, fogalma sincs merre lehet barlang a környéken, vagy ha nem is közel, de fél napnyi távolságra. Annyi még beleférhet. *
- Tudsz a környéken barlangot?
*Sandít újra a másikra.*
4596. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-09-28 16:02:44
Üzenet elküldve: 2024-09-28 16:02:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 268
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 268
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*Nem törődik a macskával, hogy annak talán érdekes lehet a madzag vége, ami ide-oda libben, miközben az ujjai közt feltekeri az anyagot. Ez nem íj idege, nem is úgy bánik vele, csupán kisebbre csavarja, hogy ne lógjon összevissza. Arra figyel csak, amit csinál, a nő szavait hallgatva közben félfüllel. Vadászott. Sose látta még erre az állatot. S hogy egy idegen, csupán a környéken vadászó macska hogy kerül mégis látszólag oly' kényelmesen a szinten nem idevalósi hosszúéletű ölébe a félvér teraszán, továbbra is kérdés marad, ám nem tesz fel többet.
Felpillant a munkájából, amikor a nő megemeli az állatot. Számára inkább elégedetlennek, mint meglepettnek tűnik a nyávogás, de nem reagál rá, ahogyan a szemek kérdését sem méltatja szavakkal, csupán egy halk hümmentéssel veszi tudomásul. Arany. Nem kell a párja felé néznie, hogy tudja.
Visszafordul a madzag felé, az utolsó néhány mozdulattal körülcsavarva azt a már feltekert részeken, szorosan bújtatva a végét a többi szál alá, hogy megtartsák egymást. A macska is visszakerül közben az elf hasára. Hogy mit csinálnak együtt nem különösebben érdekelné, a kérdés azonban váratlanul hat, főleg a másik szájából. Maga mellé engedi a karját, az ujjai közt a zsineggel, ahogy újra a hosszúéletűre pillant, pedig már befele indult volna.*
- Haza akarod vinni?
*Értetlenséget rejt az összevont szemöldök, ám nem az ő dolga megfejteni. A Kikötőben is biztosan vannak macskák, épp elég patkány él ott. Hátatfordít inkább az elf terasz deszkáin fekvő alakjának, s a házba lép, hogy a helyére, a félfából kiálló szögre akassza a felgombolyított kötelet. Onnan még hallja, ha amaz válaszol, mielőtt beljebb lépne. Nem tervez egyelőre sem újra mosni, jó még egy darabig a mostani inge. Az asztalon hagyott egyik pohár vízért nyúl, s keres egy nagyobb edényt, amibe áttöltheti, hogy beletehesse ázni a kandalló párkányról került fenőkövet. Elég régi már az is, s nem ártana talán újat venni, de a feladatát elvégzi, és sem tegnap, sem ma, sem holnap, sem azután nem tervez visszamenni sem a városba, sem annak piacára. Majd a thargokhoz, talán. Az ottani környezetet még mindig jobban viseli, és ugyanúgy megkap jószerével mindent ott is, ugyanúgy. Fenőkövet biztosan. Lerázza az ujjairól a vizet, miután óvatosan belehelyezi a követ az asztalra tett edénybe. Kell egy kis idő, míg megszívja magát.
Visszasétál a teraszra, amíg vár. A lépcső széli oszlopnak döntve a vállát fonja össze maga előtt a karjait. A nap sugarai egyből melegítik a levegőt, főleg a nyílt réten. Felszárítják a reggeli harmatot, ha ült is köd vagy pára a fák sötétje alatt, felszívódik az is hamar. Ezek még nem a hűvös hónapok, de a nap melege fáradtabbnak tűnik már.*
*Nem törődik a macskával, hogy annak talán érdekes lehet a madzag vége, ami ide-oda libben, miközben az ujjai közt feltekeri az anyagot. Ez nem íj idege, nem is úgy bánik vele, csupán kisebbre csavarja, hogy ne lógjon összevissza. Arra figyel csak, amit csinál, a nő szavait hallgatva közben félfüllel. Vadászott. Sose látta még erre az állatot. S hogy egy idegen, csupán a környéken vadászó macska hogy kerül mégis látszólag oly' kényelmesen a szinten nem idevalósi hosszúéletű ölébe a félvér teraszán, továbbra is kérdés marad, ám nem tesz fel többet.
Felpillant a munkájából, amikor a nő megemeli az állatot. Számára inkább elégedetlennek, mint meglepettnek tűnik a nyávogás, de nem reagál rá, ahogyan a szemek kérdését sem méltatja szavakkal, csupán egy halk hümmentéssel veszi tudomásul. Arany. Nem kell a párja felé néznie, hogy tudja.
Visszafordul a madzag felé, az utolsó néhány mozdulattal körülcsavarva azt a már feltekert részeken, szorosan bújtatva a végét a többi szál alá, hogy megtartsák egymást. A macska is visszakerül közben az elf hasára. Hogy mit csinálnak együtt nem különösebben érdekelné, a kérdés azonban váratlanul hat, főleg a másik szájából. Maga mellé engedi a karját, az ujjai közt a zsineggel, ahogy újra a hosszúéletűre pillant, pedig már befele indult volna.*
- Haza akarod vinni?
*Értetlenséget rejt az összevont szemöldök, ám nem az ő dolga megfejteni. A Kikötőben is biztosan vannak macskák, épp elég patkány él ott. Hátatfordít inkább az elf terasz deszkáin fekvő alakjának, s a házba lép, hogy a helyére, a félfából kiálló szögre akassza a felgombolyított kötelet. Onnan még hallja, ha amaz válaszol, mielőtt beljebb lépne. Nem tervez egyelőre sem újra mosni, jó még egy darabig a mostani inge. Az asztalon hagyott egyik pohár vízért nyúl, s keres egy nagyobb edényt, amibe áttöltheti, hogy beletehesse ázni a kandalló párkányról került fenőkövet. Elég régi már az is, s nem ártana talán újat venni, de a feladatát elvégzi, és sem tegnap, sem ma, sem holnap, sem azután nem tervez visszamenni sem a városba, sem annak piacára. Majd a thargokhoz, talán. Az ottani környezetet még mindig jobban viseli, és ugyanúgy megkap jószerével mindent ott is, ugyanúgy. Fenőkövet biztosan. Lerázza az ujjairól a vizet, miután óvatosan belehelyezi a követ az asztalra tett edénybe. Kell egy kis idő, míg megszívja magát.
Visszasétál a teraszra, amíg vár. A lépcső széli oszlopnak döntve a vállát fonja össze maga előtt a karjait. A nap sugarai egyből melegítik a levegőt, főleg a nyílt réten. Felszárítják a reggeli harmatot, ha ült is köd vagy pára a fák sötétje alatt, felszívódik az is hamar. Ezek még nem a hűvös hónapok, de a nap melege fáradtabbnak tűnik már.*
4595. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-09-28 15:16:45
Üzenet elküldve: 2024-09-28 15:16:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 347
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 347
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
* Mire az erdőt maga mögött hagyja, már jócskán kivilágosodik. Sokkal kellemesebb így utazni, ráadásul rendes út is van, ahol talán nem kell már annyira tartania az útonállóktól. Talán, mert az utóbbi időben történtek dolgok a békés szántón is. Pont ezért nem eresztheti le teljesen a védelmét. Déltájt pihenni is megáll. Megitatja a hátasokat, valamint hagyja őket kicsit legelészni. Maga is letelepedik és fogyaszt az útravaló elemózsiából egy keveset. Aztán majd folytatják tovább az utazást. Még jócskán kell menni mire célba érnének.*
4594. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-09-28 07:13:36
Üzenet elküldve: 2024-09-28 07:13:36
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//A vadászlaki rém//
//Hídromok//
- A falut védő szellemek, hm? *-kérdez vissza szórakozottan, miközben óvatosan, lábával tapogatódzva felmerészkedik a hídra. Talán ostobaság a túlzott óvatosság, hiszen a vihar és az Idő sem volt még képes nagy kárt tenni a jól egymásba illesztett kövekben, de talán nem is kizárólag attól tart, hogy a híd maradéka beszakadna alatta. Végül valamelyest felbátorodva csak eljut a kidöntött oszlopig.
Körbejárja, rásimítja tenyerét, nem tudná megbecsülni a súlyát, de azt tudja, hogy piszkosul nehéz lehet. Kidönteni sem lehetett könnyű, nem lehetett hozzá elég az a szél, ami este volt. Letérdel az oszlop mellé, ujjaival az oszlop alá kotor*
- Szerintem nem most dőlt ez ki. *-mutatja aztán kezét Faerum felé. Ujjain nedves, rothadásban lévő levelek maradványa csillog a napfényben. Lerázza a dzsuvát, közben térden marad, és az oszlop véseteit nézi. Fogalma sincs róla, hogy mit jelenthetnek a rúnák. Ha igaz az, amit idősebb társa mondott, mármint hogy a védőszellemek befogadására szolgált az oszlop, akkor vagy rengeteg, vagy nagyon erős szellem lehetett benne. Legalábbis a rúnák számából ítélve. Hiszen valami nyeszlett kis szellemecskéért miért kellett volna egy ekkora oszlopot így televésni?! Valami az eszébe jut.*
- Faerum? *-pislant ismét az öreg felé-* Van nálad szén vagy irón?
*Feláll, kissé legyintő mozdulattal fogja intésébe az oszlopot*
- Cagon talán nem bánná, ha abba a könyvébe belemásolnánk a rúnákat, nem? Csak van a végin pár üres oldal, gondolom. *-visszanéz a vésetekre-* Csak mer' én egy kukkot se értek ezekből, de talán csak talán'ánk valaki, aki tudná, hogy olvassa ezeket.
//Hídromok//
- A falut védő szellemek, hm? *-kérdez vissza szórakozottan, miközben óvatosan, lábával tapogatódzva felmerészkedik a hídra. Talán ostobaság a túlzott óvatosság, hiszen a vihar és az Idő sem volt még képes nagy kárt tenni a jól egymásba illesztett kövekben, de talán nem is kizárólag attól tart, hogy a híd maradéka beszakadna alatta. Végül valamelyest felbátorodva csak eljut a kidöntött oszlopig.
Körbejárja, rásimítja tenyerét, nem tudná megbecsülni a súlyát, de azt tudja, hogy piszkosul nehéz lehet. Kidönteni sem lehetett könnyű, nem lehetett hozzá elég az a szél, ami este volt. Letérdel az oszlop mellé, ujjaival az oszlop alá kotor*
- Szerintem nem most dőlt ez ki. *-mutatja aztán kezét Faerum felé. Ujjain nedves, rothadásban lévő levelek maradványa csillog a napfényben. Lerázza a dzsuvát, közben térden marad, és az oszlop véseteit nézi. Fogalma sincs róla, hogy mit jelenthetnek a rúnák. Ha igaz az, amit idősebb társa mondott, mármint hogy a védőszellemek befogadására szolgált az oszlop, akkor vagy rengeteg, vagy nagyon erős szellem lehetett benne. Legalábbis a rúnák számából ítélve. Hiszen valami nyeszlett kis szellemecskéért miért kellett volna egy ekkora oszlopot így televésni?! Valami az eszébe jut.*
- Faerum? *-pislant ismét az öreg felé-* Van nálad szén vagy irón?
*Feláll, kissé legyintő mozdulattal fogja intésébe az oszlopot*
- Cagon talán nem bánná, ha abba a könyvébe belemásolnánk a rúnákat, nem? Csak van a végin pár üres oldal, gondolom. *-visszanéz a vésetekre-* Csak mer' én egy kukkot se értek ezekből, de talán csak talán'ánk valaki, aki tudná, hogy olvassa ezeket.
4593. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-09-27 02:33:28
Üzenet elküldve: 2024-09-27 02:33:28
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 356
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 356
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Szelíd
//A vadászlaki rém//
//A kunyhó//
*Cagon szerencséjére (vagy szerencsétlenségére, ezt döntse el ő), nagyon úgy fest, hogy a vénasszony nincs idehaza vagy nem hallja hívatlan vendégét. Az ork vár egy keveset, mielőtt arra szánná magát, hogy belépjen a kunyhóba. A helyiség egy aprócska szobából és egy jóval nagyobb előtérből áll. Cagon az utóbbiban találhatja magát. Amennyiben körbekémlel a polcokon, megannyi különböző füvet találhat. Akad itt sok mindenből, mi a környéken megterem, még ha nem is nagy számban; ezüstcsörgő, réti ármány, gnóm retek, észak reménye, Vöröslő Krulz, de még Rheá félelme is.
Majd mindent por lep, a levegő pedig áporodott és dohos. Mardrein asszony minden kétséget kizáróan itt lakik, de láthatóan nemigen törődik a rendel.
Egy fekete, vemhesnek tűnő macska les be kíváncsian a nyitott ajtón, majd szökken be a helyiségbe. Amennyiben Cagon gondosan fülel, hallhatja, hogy valaki horpaszt odabenn a szobában. Két ajtó nyílik a rendetlen helyiségből: az egyik a szoba ajtaja, ahol minden bizonnyal a vénasszony húzza a lúdbőrt, a másik pedig ránézésre a pincébe vezet. Az ork előtt számos lehetőség áll. Felkelti a vénasszonyt? Megtömi a zsebeit, már ha észrevétlen sikerül? Esetleg lekukkant a pincébe? Bárhogy is dönt, megvan rá az esély, hogy a vénasszony akármikor felkel. A motozása bizonyosan nem csökkenti ezt az esélyt.*
//Hídromok//
*Egy dolog biztos, a nyomok, mik útjuk kísérik egy darabig, nem hasonlítanak egyetlen olyan állatéra sem, mit ők ismerhetnek. E nyugtalanító tudattal folytatják útjuk és érkeznek meg az egykori híd romjaihoz.
Közelebbről szemrevételezve az oszlopot, az mintha azelőtt a híd pillérét díszítette volna. Legalábbis talapzatának romjai erre engednek következtetni. Hogy mi célt szolgált, az hiányos rúnaismeretük miatt nem derül ki, az viszont látszik, hogy a kőoszlop nem dőlhetett ki néhány hatnál régebben. Nem gabalyodtak még rá a közeli gazok, s nem is oly elkopott, mint a régebbi kődarabok.
Alaver, ha akar, rá is állhat a keresztben fekvő kőoszlopra. Érezhetően roppant nehéz, talán két ökörnek is nehéz lenne, hogy elhúzzák onnét. A megannyi rúna jól kivehető rajta, akad belőlük szép számmal minden oldalán.
Az idő szép és tiszta, ők pedig háborítatlan vizsgálódhatnak. Egyéb érdekesség ugyanakkor sem a kissé felduzzadt folyóban, sem a romhíd környékén nem látszik. Nincs itt más, csak a furcsa rúnaírással ellátott, kidőlt kőoszlop, s egy széles, lapos kőpad, néhány lépésre a hídtól. Látszólag semmi érdekesség nincs rajta, habár legalább olyan réginek tűnik, mint a híd, s alighanem az alapanyaga is ugyanaz. A két vándor elidőzhet ugyan, de sok információval nem lesznek gazdagabbak ennél. A folyó zúgása elnyomja a természet egyéb hangjait körülöttük, csupán néha-néha töri meg e nyugalmat egy-egy mókázó hal loccsanása.*
//A kunyhó//
*Cagon szerencséjére (vagy szerencsétlenségére, ezt döntse el ő), nagyon úgy fest, hogy a vénasszony nincs idehaza vagy nem hallja hívatlan vendégét. Az ork vár egy keveset, mielőtt arra szánná magát, hogy belépjen a kunyhóba. A helyiség egy aprócska szobából és egy jóval nagyobb előtérből áll. Cagon az utóbbiban találhatja magát. Amennyiben körbekémlel a polcokon, megannyi különböző füvet találhat. Akad itt sok mindenből, mi a környéken megterem, még ha nem is nagy számban; ezüstcsörgő, réti ármány, gnóm retek, észak reménye, Vöröslő Krulz, de még Rheá félelme is.
Majd mindent por lep, a levegő pedig áporodott és dohos. Mardrein asszony minden kétséget kizáróan itt lakik, de láthatóan nemigen törődik a rendel.
Egy fekete, vemhesnek tűnő macska les be kíváncsian a nyitott ajtón, majd szökken be a helyiségbe. Amennyiben Cagon gondosan fülel, hallhatja, hogy valaki horpaszt odabenn a szobában. Két ajtó nyílik a rendetlen helyiségből: az egyik a szoba ajtaja, ahol minden bizonnyal a vénasszony húzza a lúdbőrt, a másik pedig ránézésre a pincébe vezet. Az ork előtt számos lehetőség áll. Felkelti a vénasszonyt? Megtömi a zsebeit, már ha észrevétlen sikerül? Esetleg lekukkant a pincébe? Bárhogy is dönt, megvan rá az esély, hogy a vénasszony akármikor felkel. A motozása bizonyosan nem csökkenti ezt az esélyt.*
//Hídromok//
*Egy dolog biztos, a nyomok, mik útjuk kísérik egy darabig, nem hasonlítanak egyetlen olyan állatéra sem, mit ők ismerhetnek. E nyugtalanító tudattal folytatják útjuk és érkeznek meg az egykori híd romjaihoz.
Közelebbről szemrevételezve az oszlopot, az mintha azelőtt a híd pillérét díszítette volna. Legalábbis talapzatának romjai erre engednek következtetni. Hogy mi célt szolgált, az hiányos rúnaismeretük miatt nem derül ki, az viszont látszik, hogy a kőoszlop nem dőlhetett ki néhány hatnál régebben. Nem gabalyodtak még rá a közeli gazok, s nem is oly elkopott, mint a régebbi kődarabok.
Alaver, ha akar, rá is állhat a keresztben fekvő kőoszlopra. Érezhetően roppant nehéz, talán két ökörnek is nehéz lenne, hogy elhúzzák onnét. A megannyi rúna jól kivehető rajta, akad belőlük szép számmal minden oldalán.
Az idő szép és tiszta, ők pedig háborítatlan vizsgálódhatnak. Egyéb érdekesség ugyanakkor sem a kissé felduzzadt folyóban, sem a romhíd környékén nem látszik. Nincs itt más, csak a furcsa rúnaírással ellátott, kidőlt kőoszlop, s egy széles, lapos kőpad, néhány lépésre a hídtól. Látszólag semmi érdekesség nincs rajta, habár legalább olyan réginek tűnik, mint a híd, s alighanem az alapanyaga is ugyanaz. A két vándor elidőzhet ugyan, de sok információval nem lesznek gazdagabbak ennél. A folyó zúgása elnyomja a természet egyéb hangjait körülöttük, csupán néha-néha töri meg e nyugalmat egy-egy mókázó hal loccsanása.*
4592. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-09-26 17:08:38
Üzenet elküldve: 2024-09-26 17:08:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 306
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 306
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*Hosszasan nem bírná a semmittevést ő sem, az elmúlt hatjai nem úgy teltek, ahogyan azt magától elvárná, de sok üres órája így sem volt. Ha le tudja foglalni a kezeit, s azzal az elméjét, már nem olyan feszítő a tudat, hogy igazából nincs meg a helye. De ezt most nem úgy tekinti, mintha lébecolna. Kissé beszűkült egyetlen pontra, ami még ismeretes is a számára, de közben nincsen vele terve és nem is gondola arra még, hogy mikor kell ennek véget vetni. Hogy zavarna, nem gondolja, hiszen szinte a másikkal nem is törődik, még ha az ő portáján is teszi azt, amit.
A macska van most csak, az egyre melegedő időben, azok a szemek, amikben nem tudja még, hogy mit lát. Kereste már magát, de nincs ott. Keres benne újat, de valahogy az sem igaz. Csak peregnek a gondolatok, ujjai között hullanak szerteszét száraz homokként, semmi nem ragad meg igazán. Foszlányok között sosem érzi jól magát, mégis vele van most a béke.
Figyelme egy helyen van; hogy mire mi a reakció. Hallja, hogy a félvér a házban ténykedik, de nem arra figyel, hogy mit tehet, hanem, hogy miként rezdül az állat. Ritkán kapja csak fel a fejét, őt is leköti Ril keze, ahogy végigsimít a bundán, bejárva a vonalakat. Nem tudná megmondani, hogy mennyi idő telik el így, mindig csak az égen egyre feljebb kúszó nap az, ami irányt tud mutatni. Azért olyan gyorsan nem halad.
Mikor a férfi kilép a házból sem felé kapja a tekintetet, hanem egy határozottabb, talán óvónak is mondható finom szorítással fogja mellkasához az állatot, akiről még mindig nem tudná megmondani, hogy beletörődött-e a sorsába, vagy neki is éppen jó most. A másodikra tippelne, de nem vonhat le következtetéseket ilyen ismeretlen dologról. Lassan dől hátra, elfeküdve a deszkán, s néz a kérdés után a félelfre. Csak most tudatosul igazán újra, hogy hol van és kivel. Bár amaz arcára most sem íródik több annál, mint az szokott, a hosszúéletű ajkai felfelé görbülnek, ahogy válaszol.*
- Itt vadászott. Azt hiszem, vadászott. *Tekint vissza a fekete irányába, aki már kiszúrta magának a madzagot, mégsem mozdul, csak rezdülésein látni, hogy érdekességet talált. De nem sok ideje van arra, hogy leköthesse a férfi kezei között lévő tárgy, Ril már emeli is a magasba, még egy halk meglepődött nyávogás is kifut annak torkából. A nő ezt még nem hallotta tőle. De már Kyr-t nézi, és mutatja felé.*
- Nézd a szemeit.
*Mintha annak is épp olyan érdekesnek kellene lennie, mint amilyen neki. Ficánkolásba kezd a tenyere alatt a cirmos, így visszarakja magára, a hasán kap helyet.*
- Nem való a kikötőbe, ugye?
*Költői a kérdés, válasza pedig van rá. Azt nem tudja csak, hogy miért tette fel akkor. Előbb beszélt, mint igazán beérte volna a tudat.*
*Hosszasan nem bírná a semmittevést ő sem, az elmúlt hatjai nem úgy teltek, ahogyan azt magától elvárná, de sok üres órája így sem volt. Ha le tudja foglalni a kezeit, s azzal az elméjét, már nem olyan feszítő a tudat, hogy igazából nincs meg a helye. De ezt most nem úgy tekinti, mintha lébecolna. Kissé beszűkült egyetlen pontra, ami még ismeretes is a számára, de közben nincsen vele terve és nem is gondola arra még, hogy mikor kell ennek véget vetni. Hogy zavarna, nem gondolja, hiszen szinte a másikkal nem is törődik, még ha az ő portáján is teszi azt, amit.
A macska van most csak, az egyre melegedő időben, azok a szemek, amikben nem tudja még, hogy mit lát. Kereste már magát, de nincs ott. Keres benne újat, de valahogy az sem igaz. Csak peregnek a gondolatok, ujjai között hullanak szerteszét száraz homokként, semmi nem ragad meg igazán. Foszlányok között sosem érzi jól magát, mégis vele van most a béke.
Figyelme egy helyen van; hogy mire mi a reakció. Hallja, hogy a félvér a házban ténykedik, de nem arra figyel, hogy mit tehet, hanem, hogy miként rezdül az állat. Ritkán kapja csak fel a fejét, őt is leköti Ril keze, ahogy végigsimít a bundán, bejárva a vonalakat. Nem tudná megmondani, hogy mennyi idő telik el így, mindig csak az égen egyre feljebb kúszó nap az, ami irányt tud mutatni. Azért olyan gyorsan nem halad.
Mikor a férfi kilép a házból sem felé kapja a tekintetet, hanem egy határozottabb, talán óvónak is mondható finom szorítással fogja mellkasához az állatot, akiről még mindig nem tudná megmondani, hogy beletörődött-e a sorsába, vagy neki is éppen jó most. A másodikra tippelne, de nem vonhat le következtetéseket ilyen ismeretlen dologról. Lassan dől hátra, elfeküdve a deszkán, s néz a kérdés után a félelfre. Csak most tudatosul igazán újra, hogy hol van és kivel. Bár amaz arcára most sem íródik több annál, mint az szokott, a hosszúéletű ajkai felfelé görbülnek, ahogy válaszol.*
- Itt vadászott. Azt hiszem, vadászott. *Tekint vissza a fekete irányába, aki már kiszúrta magának a madzagot, mégsem mozdul, csak rezdülésein látni, hogy érdekességet talált. De nem sok ideje van arra, hogy leköthesse a férfi kezei között lévő tárgy, Ril már emeli is a magasba, még egy halk meglepődött nyávogás is kifut annak torkából. A nő ezt még nem hallotta tőle. De már Kyr-t nézi, és mutatja felé.*
- Nézd a szemeit.
*Mintha annak is épp olyan érdekesnek kellene lennie, mint amilyen neki. Ficánkolásba kezd a tenyere alatt a cirmos, így visszarakja magára, a hasán kap helyet.*
- Nem való a kikötőbe, ugye?
*Költői a kérdés, válasza pedig van rá. Azt nem tudja csak, hogy miért tette fel akkor. Előbb beszélt, mint igazán beérte volna a tudat.*
4591. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-09-26 15:56:16
Üzenet elküldve: 2024-09-26 15:56:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 268
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 268
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*A táj szép, a reggel pedig nyugodt, a semmittevés viszont sohasem tartozott az erősségei közé. Ahogy elfeküdt a terasz deszkáin, miután végzett az evéssel, csakhamar ugyanúgy áll is fel onnan, hogy elindítsa a napot. Az előző hajnalban kiakasztott ingéhez lép, hogy leszedje azt a tornác oszlopai között kifeszített, rögtönzött szárítókötélnek használt madzagról. Mostanra teljesen száraz, este is leszedhette volna, ha maradt volna ideje ilyesmire, s nem ver el egy egész napot helyette a piacon egy hosszúéletű kérésére. Összehúzza a szemét.
Visszaveszi az arca a szokásos komorságát, a világosodó fények alatt akaratlanul is hunyorgásba kezdve, miközben leakasztja az anyagot a helyéről. Arra, hogy a nő mit csinál a káván ülve már nem áldoz több pillantást, éppen elég volt azt látnia, hogy az egy macskával együtt majdnem belezuhant a kútba. Majd ha ordítozást hall, tompa csobbanást, vagy épp ellenkezőleg, túl nagy csendet, akkor megnézi, mi lehet az oka. Addig azonban szótlanul fordul csupán, hogy bevigye az inget a házba, s rendet rakjon odabent is. Az ágy széléről lecsúszott takaró, a prém, a párna, minden a helyére kerül. Van ideje, nem siet, és előbb vagy utóbb így is úgy is rendet kellene raknia, mert nem bírja hosszan a káoszt maga körül. Főleg ilyen kevés tárgy esetén nem. A kis asztal fiókját is újra kihúzza, ezúttal valóban rendbe is rakva azt, a rongyokat is, amik tegnap olyan makrancosan kifogtak rajta, most nyugodtabb ujjakkal hajtogatja őket a helyükre, élükre, hogy tökéletesen illeszkedjenek a számukra szánt helyre.
A takarítás megnyugtat, ha a dolgok a helyükre kerülnek, tisztán, használatra készen, megbízhatóan mindig ugyanúgy, ugyanoda. Az asztalra tett deszkát az étellel még ott hagyja, ha a nő egyszer elengedi azt a macskát, lehet, hogy éhes lesz. Az ő dolgaihoz nem is nyúl, a kardot mozdította csupán odébb, amikor mellé tette a deszkát, de azt is csak azért és csak annyira, hogy helyet tudjon csinálni neki. A mozsár, amit korábban olyan magától értetődően cipelt a kezében szinte egész nap, most érintetlenül marad a helyén, ahova előző este került.
Amikor nem sokkal később újra kilép a teraszra, hogy levegye a szárítókötelet is a helyéről a nő már nincs a kútnál, helyette a macskával látja bíbelődni a lépcsőnél, ahol eddig ült. Összehúzza a szemöldökét a látványra. Ha meg is lepődik rajta, nem mutatja, nem ezt tükrözik a vonásai. Egykedvűen lép az oszlop mellé, hogy felnyúlva leakassza a fába vert szögről a kötél egyik végét.*
- Hol találtad?
*Kérdezi közben a maga szokott módján a hosszúéletűtől, odébb lépve, hogy a másik oldalról is leemelje a madzag végi hurkot. Nem vádol, még csak kíváncsiság sem igazán érződhet a hangjából. Az ujjai közt kezdi feltekerni a kötelet, lepillantva arra, amit csinál.*
*A táj szép, a reggel pedig nyugodt, a semmittevés viszont sohasem tartozott az erősségei közé. Ahogy elfeküdt a terasz deszkáin, miután végzett az evéssel, csakhamar ugyanúgy áll is fel onnan, hogy elindítsa a napot. Az előző hajnalban kiakasztott ingéhez lép, hogy leszedje azt a tornác oszlopai között kifeszített, rögtönzött szárítókötélnek használt madzagról. Mostanra teljesen száraz, este is leszedhette volna, ha maradt volna ideje ilyesmire, s nem ver el egy egész napot helyette a piacon egy hosszúéletű kérésére. Összehúzza a szemét.
Visszaveszi az arca a szokásos komorságát, a világosodó fények alatt akaratlanul is hunyorgásba kezdve, miközben leakasztja az anyagot a helyéről. Arra, hogy a nő mit csinál a káván ülve már nem áldoz több pillantást, éppen elég volt azt látnia, hogy az egy macskával együtt majdnem belezuhant a kútba. Majd ha ordítozást hall, tompa csobbanást, vagy épp ellenkezőleg, túl nagy csendet, akkor megnézi, mi lehet az oka. Addig azonban szótlanul fordul csupán, hogy bevigye az inget a házba, s rendet rakjon odabent is. Az ágy széléről lecsúszott takaró, a prém, a párna, minden a helyére kerül. Van ideje, nem siet, és előbb vagy utóbb így is úgy is rendet kellene raknia, mert nem bírja hosszan a káoszt maga körül. Főleg ilyen kevés tárgy esetén nem. A kis asztal fiókját is újra kihúzza, ezúttal valóban rendbe is rakva azt, a rongyokat is, amik tegnap olyan makrancosan kifogtak rajta, most nyugodtabb ujjakkal hajtogatja őket a helyükre, élükre, hogy tökéletesen illeszkedjenek a számukra szánt helyre.
A takarítás megnyugtat, ha a dolgok a helyükre kerülnek, tisztán, használatra készen, megbízhatóan mindig ugyanúgy, ugyanoda. Az asztalra tett deszkát az étellel még ott hagyja, ha a nő egyszer elengedi azt a macskát, lehet, hogy éhes lesz. Az ő dolgaihoz nem is nyúl, a kardot mozdította csupán odébb, amikor mellé tette a deszkát, de azt is csak azért és csak annyira, hogy helyet tudjon csinálni neki. A mozsár, amit korábban olyan magától értetődően cipelt a kezében szinte egész nap, most érintetlenül marad a helyén, ahova előző este került.
Amikor nem sokkal később újra kilép a teraszra, hogy levegye a szárítókötelet is a helyéről a nő már nincs a kútnál, helyette a macskával látja bíbelődni a lépcsőnél, ahol eddig ült. Összehúzza a szemöldökét a látványra. Ha meg is lepődik rajta, nem mutatja, nem ezt tükrözik a vonásai. Egykedvűen lép az oszlop mellé, hogy felnyúlva leakassza a fába vert szögről a kötél egyik végét.*
- Hol találtad?
*Kérdezi közben a maga szokott módján a hosszúéletűtől, odébb lépve, hogy a másik oldalról is leemelje a madzag végi hurkot. Nem vádol, még csak kíváncsiság sem igazán érződhet a hangjából. Az ujjai közt kezdi feltekerni a kötelet, lepillantva arra, amit csinál.*
4590. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-09-25 17:34:37
Üzenet elküldve: 2024-09-25 17:34:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 306
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 306
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*Egészen eltűnik az idő. Nem úgy, mint máskor, most olyanba mélyed bele, amivel igazából semmi dolga, csak tetszik a szemének. Néha elkalandozik egy rövid időre, amíg nem a feketét nézi, hanem az erdőt. A törzsek közötti sötétet, a lombok mögött pedig a már világosba borult világot. Megállíthatatlanul kel fel a nap. A bőrét is éri, egy ponton behunyja a szemét, még mindig a káva szélét fogva, úgy maradt, hogy ne billenjen meg a csiklandozó érzéstől. Kezd hozzászokni. Ahhoz pedig mintha már hozzászokott volna egészen, hogy most nyugalom van. Nem cserélné el. Nem figyel a tornácra sem. Csak egy pillanat kellett, hogy nyugtázza; minden rendben.
Csak akkor nyílnak újra az aranyak, amikor elmúlik a lába körül a puha érzés. A földre vetül a tekintet, az állat megunta talán. Nem rosszalló a hunyorgása felé, csak kíváncsi. Kíváncsibb, mint bármikor. Ez most újszerű világ, újszerű élményekkel. A cirmos mintha kiszagolt volna valamit. Ril pedig követni akarja, még azon a néhány méteren is. Először csak a szemekkel, majd puhán ereszkedik le a kútról, ismét úgy, hogy alig lehessen meghallani belőle valamit. A talpa megint a hideg földet éri, de nem számít. Majd, ha mozog nem érzi. Csakhogy annyira nem gyors a mozgás. Végigfut lábain a libabőr, mégsem az ami leköti. Egy kis darabon sétál, hogy kitudja, mi a terv. Észre sem veszi, hogy a ház felé veszi az irányt. Ismét megállapodik a kis árny, a kunyhó sarkánál. Szaglászik, de eleinte nem látja mit. Aztán figyel fel csak a tetemre, az lehetett a szájában, amikor először ránézett. Egykedvűen figyel, ahogy a szimat után, mit sem törődve azzal indul tovább a lény, majd ül le, alig távol a zsákmányától. Átfut a gondolat, hogy minek ölte meg, ha nem foglalkozik tovább vele. Talán ő zavar be, talán így van rendjén. Nem ért hozzá. Ő nem hagyna hátra semmit. Nem ugyanazok. Csak a szemek.
Fogalma sincs, hogy miért teszi azt, amit. De lehajol, hogy felemelje az állatot. Tesztel, tapasztal. Az pedig hagyja. Miért hagyja? Ő biztos nem tenné. Már nem lenne szeme annak, aki felemeli, miközben nyugodtan nézelődik. Elvigyorodik a gondolaton. Semmire nem vezető képek a fejben, mégsem tudja magát korholni értük. Már nem ott ül Kyr, így elfoglalja a helyét, mellkasán a macskával. Az ölébe engedi és csak figyeli, hogy marad-e. Hogy zavarja-e, hogy más is a közelben van. Hogy odaszoktatná ennyivel, nem hiszi. De nem is gondol ilyenre. *
*Egészen eltűnik az idő. Nem úgy, mint máskor, most olyanba mélyed bele, amivel igazából semmi dolga, csak tetszik a szemének. Néha elkalandozik egy rövid időre, amíg nem a feketét nézi, hanem az erdőt. A törzsek közötti sötétet, a lombok mögött pedig a már világosba borult világot. Megállíthatatlanul kel fel a nap. A bőrét is éri, egy ponton behunyja a szemét, még mindig a káva szélét fogva, úgy maradt, hogy ne billenjen meg a csiklandozó érzéstől. Kezd hozzászokni. Ahhoz pedig mintha már hozzászokott volna egészen, hogy most nyugalom van. Nem cserélné el. Nem figyel a tornácra sem. Csak egy pillanat kellett, hogy nyugtázza; minden rendben.
Csak akkor nyílnak újra az aranyak, amikor elmúlik a lába körül a puha érzés. A földre vetül a tekintet, az állat megunta talán. Nem rosszalló a hunyorgása felé, csak kíváncsi. Kíváncsibb, mint bármikor. Ez most újszerű világ, újszerű élményekkel. A cirmos mintha kiszagolt volna valamit. Ril pedig követni akarja, még azon a néhány méteren is. Először csak a szemekkel, majd puhán ereszkedik le a kútról, ismét úgy, hogy alig lehessen meghallani belőle valamit. A talpa megint a hideg földet éri, de nem számít. Majd, ha mozog nem érzi. Csakhogy annyira nem gyors a mozgás. Végigfut lábain a libabőr, mégsem az ami leköti. Egy kis darabon sétál, hogy kitudja, mi a terv. Észre sem veszi, hogy a ház felé veszi az irányt. Ismét megállapodik a kis árny, a kunyhó sarkánál. Szaglászik, de eleinte nem látja mit. Aztán figyel fel csak a tetemre, az lehetett a szájában, amikor először ránézett. Egykedvűen figyel, ahogy a szimat után, mit sem törődve azzal indul tovább a lény, majd ül le, alig távol a zsákmányától. Átfut a gondolat, hogy minek ölte meg, ha nem foglalkozik tovább vele. Talán ő zavar be, talán így van rendjén. Nem ért hozzá. Ő nem hagyna hátra semmit. Nem ugyanazok. Csak a szemek.
Fogalma sincs, hogy miért teszi azt, amit. De lehajol, hogy felemelje az állatot. Tesztel, tapasztal. Az pedig hagyja. Miért hagyja? Ő biztos nem tenné. Már nem lenne szeme annak, aki felemeli, miközben nyugodtan nézelődik. Elvigyorodik a gondolaton. Semmire nem vezető képek a fejben, mégsem tudja magát korholni értük. Már nem ott ül Kyr, így elfoglalja a helyét, mellkasán a macskával. Az ölébe engedi és csak figyeli, hogy marad-e. Hogy zavarja-e, hogy más is a közelben van. Hogy odaszoktatná ennyivel, nem hiszi. De nem is gondol ilyenre. *
4589. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-09-25 15:58:16
Üzenet elküldve: 2024-09-25 15:58:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 268
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 268
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*Hunyorog a kora reggeli fényben. Egykedvű az arc, de nem barátságtalan, nem elutasító, s talán nem is egészen olyan kemény, mint a legtöbbször, ahogy a terasz szélén ülve eszi a kenyerét a sonkával, beleereszkedve a maga előtt látott tájba. Nem foglalkozik most mással, sem a nővel, sem annak dolgaival, hogy megfázik-e, sem a tegnappal, a padlástéri fekhely jeleivel.. A fákat nézi, az eget, a füvet, növényeket, mindent, és valójában semmit. Bámul csupán, miközben reggelizik, lassan eltüntetve a kezéből az étel maradékát is. Amúgy sem volt sok, de neki éppen elég. Sosem kellett sok.
A térdére engedi a karját, az utolsó falatot rágva még a világosodó ég alatt. A tornác szélén már nem ad árnyékot a kilógó tető, élesen esnek rá a nap sugarai. Melegítik a bőrét, s felette az inget, ami lassan egészen megszárad. A tegnapi, amit kimosott, ami most is még ott szárad a kötélen is biztosan száraz mostanra. Majd leveszi. Kimossa ezt. Nem sürgős. Hátra dől ültében a teraszon, a tarkója alá tolva az összekulcsolt ujjait. Hideg a lába alatti talaj. Ha a harmat fel is szárad, a föld már nem lesz sokkal melegebb, tudja jól. Itt vannak a hideg hónapok a nyakán. Fát kell szereznie. Gyújtóst. Ráér még.
Csukott szemmel élvezi a nap melegét a testén. Végigfut még a hideg a hátán, de inkább kellemes érzet ez, mint rossz. Éppen a meleget jelzi, s nem azt, hogy valójában fázna. Nem mozdul. Így, hogy elfeküdt, az előtető valamennyi árnyékot ad még az arcára, mégsem nyitja ki a szemét. Nincs miért. Egyedül a kút felől hallott nevetésfoszlányra pillant fel, oldalt fordítva a fejét rá úgy, fekve. A kút kőépítménye elég tömör és vaskos is ahhoz, hogy ne féltse a szélére ült madársúlyú nőt, de mozdulatot, amivel az a kávára fog, hogy ne billenjen meg, már rosszalló szemöldökráncolás követ, ami csak tovább mélyül az elfhez dörgölőző fekete macska láttán. Biztosan valamelyik falubeli vénasszonyé. Hogy a nő hol találta, ki tudja. Nem látta még erre. És nem látta még a hosszúéletűt sem állattal, hogy különösebben rajongana értük. Nem bánja, hogy amaz úgy veszi ki, jól érzi magát, de a macskát mégsem örülne, ha ideszoktatná. Annak sem, ha bármelyikük a kútba esne.
Egy darabon rajtuk feledi a szemét, mielőtt visszafordítaná a tekintetét, a feje feletti tetőt bámulva tovább. Ráér, mégsem képes sokáig egy helyben maradni. Pihenni is csupán funkciót tölt be, s ha nem is aludt éppen kényelmesen, sokat, vagy mélyen, nincs már oka a tétlenkedésre. Néhány másodperc még, amíg mozdulatlan fekszik a terasz padlóján, mielőtt felülne. Maga alá húzva a lábait áll fel, hogy az előző hajnalban száradni kilógatott ingéhez lépjen beszedni azt a kötélről.*
*Hunyorog a kora reggeli fényben. Egykedvű az arc, de nem barátságtalan, nem elutasító, s talán nem is egészen olyan kemény, mint a legtöbbször, ahogy a terasz szélén ülve eszi a kenyerét a sonkával, beleereszkedve a maga előtt látott tájba. Nem foglalkozik most mással, sem a nővel, sem annak dolgaival, hogy megfázik-e, sem a tegnappal, a padlástéri fekhely jeleivel.. A fákat nézi, az eget, a füvet, növényeket, mindent, és valójában semmit. Bámul csupán, miközben reggelizik, lassan eltüntetve a kezéből az étel maradékát is. Amúgy sem volt sok, de neki éppen elég. Sosem kellett sok.
A térdére engedi a karját, az utolsó falatot rágva még a világosodó ég alatt. A tornác szélén már nem ad árnyékot a kilógó tető, élesen esnek rá a nap sugarai. Melegítik a bőrét, s felette az inget, ami lassan egészen megszárad. A tegnapi, amit kimosott, ami most is még ott szárad a kötélen is biztosan száraz mostanra. Majd leveszi. Kimossa ezt. Nem sürgős. Hátra dől ültében a teraszon, a tarkója alá tolva az összekulcsolt ujjait. Hideg a lába alatti talaj. Ha a harmat fel is szárad, a föld már nem lesz sokkal melegebb, tudja jól. Itt vannak a hideg hónapok a nyakán. Fát kell szereznie. Gyújtóst. Ráér még.
Csukott szemmel élvezi a nap melegét a testén. Végigfut még a hideg a hátán, de inkább kellemes érzet ez, mint rossz. Éppen a meleget jelzi, s nem azt, hogy valójában fázna. Nem mozdul. Így, hogy elfeküdt, az előtető valamennyi árnyékot ad még az arcára, mégsem nyitja ki a szemét. Nincs miért. Egyedül a kút felől hallott nevetésfoszlányra pillant fel, oldalt fordítva a fejét rá úgy, fekve. A kút kőépítménye elég tömör és vaskos is ahhoz, hogy ne féltse a szélére ült madársúlyú nőt, de mozdulatot, amivel az a kávára fog, hogy ne billenjen meg, már rosszalló szemöldökráncolás követ, ami csak tovább mélyül az elfhez dörgölőző fekete macska láttán. Biztosan valamelyik falubeli vénasszonyé. Hogy a nő hol találta, ki tudja. Nem látta még erre. És nem látta még a hosszúéletűt sem állattal, hogy különösebben rajongana értük. Nem bánja, hogy amaz úgy veszi ki, jól érzi magát, de a macskát mégsem örülne, ha ideszoktatná. Annak sem, ha bármelyikük a kútba esne.
Egy darabon rajtuk feledi a szemét, mielőtt visszafordítaná a tekintetét, a feje feletti tetőt bámulva tovább. Ráér, mégsem képes sokáig egy helyben maradni. Pihenni is csupán funkciót tölt be, s ha nem is aludt éppen kényelmesen, sokat, vagy mélyen, nincs már oka a tétlenkedésre. Néhány másodperc még, amíg mozdulatlan fekszik a terasz padlóján, mielőtt felülne. Maga alá húzva a lábait áll fel, hogy az előző hajnalban száradni kilógatott ingéhez lépjen beszedni azt a kötélről.*
4588. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-09-24 20:28:56
Üzenet elküldve: 2024-09-24 20:28:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//A vadászlaki rém//
*Elteszi a könyvet és bólint. Nem tervezi elhagyni. Igencsak tiszteletlen lenne az orkkal szemben ha már rájuk bízta. Kint magához veszi a felszerelését és a barátja is helyet foglal a vállán, aki alaposan megrémíti a fiatalembert.*
-Fuvallat. Egy erdőmélyi sárkánylégy. Nem kel félni tőle nem bánt.
*Hacsak nem vagy egy alma. Akkor érdemes félned ugyanis az Fuvallat kedvenc csemegéje. Az útjuk során Faerum a rém nyomait és a környezetüket figyeli hátha bármelyik mutatott növény az útjukba kerül. Ha nem akkor is egy ponton van mit megfigyelnie. Ugyanis jódarabig követik a rém útját, de az egy ponton visszafordult a falu irányába. Mikor Faerum tekintete találkozik Alaver-éval akkor bólint felé.*
~Remélem négy lábú volt a préda amit elfogott.~
*Ezzel a negatív gondolattal haladnak tovább és érkeznek meg a hídhoz. Hiába nem túl vidám okból vannak itt, de mégis megfogja az öreget valami nosztalgia ahogy a rég látott köveket nézi. Ismét elfogja az a talán csak babonás félelemmel vegyes tisztelet, amit a gyerekként hallott történetek táplálnak benne. Mintha érezné az öreg szellemek jelenlétét. A másik kérdésére válaszol.*
-Díszítés lehetett. Bár a történetek szerint a falut védő szellemek vannak ezekben a kövekben.*Kék szemeiben komolyság van. Valamennyire hisz azok erejében ő is.*Mikor dőlhetett ki? A mostani vihar során vagy mikor Merlas itt járt.
*Megnézné közelebbről is azokat a köveket.*
*Elteszi a könyvet és bólint. Nem tervezi elhagyni. Igencsak tiszteletlen lenne az orkkal szemben ha már rájuk bízta. Kint magához veszi a felszerelését és a barátja is helyet foglal a vállán, aki alaposan megrémíti a fiatalembert.*
-Fuvallat. Egy erdőmélyi sárkánylégy. Nem kel félni tőle nem bánt.
*Hacsak nem vagy egy alma. Akkor érdemes félned ugyanis az Fuvallat kedvenc csemegéje. Az útjuk során Faerum a rém nyomait és a környezetüket figyeli hátha bármelyik mutatott növény az útjukba kerül. Ha nem akkor is egy ponton van mit megfigyelnie. Ugyanis jódarabig követik a rém útját, de az egy ponton visszafordult a falu irányába. Mikor Faerum tekintete találkozik Alaver-éval akkor bólint felé.*
~Remélem négy lábú volt a préda amit elfogott.~
*Ezzel a negatív gondolattal haladnak tovább és érkeznek meg a hídhoz. Hiába nem túl vidám okból vannak itt, de mégis megfogja az öreget valami nosztalgia ahogy a rég látott köveket nézi. Ismét elfogja az a talán csak babonás félelemmel vegyes tisztelet, amit a gyerekként hallott történetek táplálnak benne. Mintha érezné az öreg szellemek jelenlétét. A másik kérdésére válaszol.*
-Díszítés lehetett. Bár a történetek szerint a falut védő szellemek vannak ezekben a kövekben.*Kék szemeiben komolyság van. Valamennyire hisz azok erejében ő is.*Mikor dőlhetett ki? A mostani vihar során vagy mikor Merlas itt járt.
*Megnézné közelebbről is azokat a köveket.*
4587. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-09-24 15:23:11
Üzenet elküldve: 2024-09-24 15:23:11
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//A vadászlaki rém//
//Hídromok//
*Szemével kövei a könyvet, ahogy Cagon Faerum-nak dobja azt. Jobb is így, gondolja, hiszen ő maga nem sokat érne vele. A képeket, persze, tudná nézegetni; de mire kibogarászná az írást mellettük, hogy ez most valami dudva, vagy hasznos növény..?! Kulacsába friss vizet tölt abból, amit a fővadász hozott be, hátára kanyarítja a zsákját, majd kilép a kunyhó elé. Mélyet szippant a friss levegőből, lusta pillantással néz Faerum után, ahogy az az ólhoz megy a holmijáért. Nem követi, inkább maga is kerül egyet a kunyhó mögött. Amíg arra jár dolgán, persze kíváncsian körbenéz, hogy mit lát az esti vihar után a letört ágakon, pocsolyákon és sáron kívül. Szerencsére ludvérc-nyomokat nem lát, szóval legalább este valóban biztonságban voltak.
Mikor Faerum mellé csapódik, egy pillanatra megbotlik a döbbenettől; kitágult szemekkel néz a jókora… izére, ami az öreg vállán terpeszkedik.*
- Mi a rosseb az ott, Faerum?! *-szakad ki belőle a döbbent kérdés. Bár állatok terén jártasnak tartja magát, ilyen lényt még az életben nem látott. Egy nagyranőtt szitakötőnek nézi, de annak is valahogy fura; viszont valószínűleg nem megtámadta az öreget, hiszen az nem igyekszik lerázni azt magáról.
Ahogy túlteszi magát a meglepődésen, nem is igen idegenkedik tovább az öreg állatkájától. Inkább elindul mellette a hídromok felé. Pontosabban nem is annyira mellette halad, hanem talán inkább fél lépéssel mögötte elmaradva. Ösztönösen elfogadja az idősebb férfi vezetését, pláne úgy, hogy tudja: annak van helyismerete is. Ha sokat nem is tanult meg élete során, azt igen, hogy ha valaki jobban tud nála valamit, akkor nyugodtan támaszkodhat arra, amit az mond vagy csinál.
A ludvérc nyomaiból maga nem sokat tud megállapítani, legfeljebb annyit, hogy az merre haladt. Látván, hogy a nyomok a falu felé fordultak, kissé nyugtalan pillantást vet Faerum felé, mintha tekintetével azt akarná kérdezni, hogy az öreg is úgy gondolja-e, hogy az éjjel talán újabb állat veszett oda. Végül is a lény ork-vacsorája meg lett szakítva.
A hídhoz érve hüvelykujjait a zsák szíjába akasztva néz körbe kíváncsian. Látja a pusztítás nyomát, amit a természet, és a kőért ide járók kezei okoztak. A híd már csak nyomokban emlékeztet arra, hogy mi lehetett régen. Viszonylag hamar felfedezi a sötét kövekbe vésett jelek maradékait; azokból viszont nem sokat tud megállapítani. Halkan felmordul ahogy meglátja a felborított kőoszlop maradékát, ám egyelőre csak lábával próbálgatja a romot, hogy az mennyire bírná el a súlyát, ha ráállna.*
- Mit gondolsz, *-fordítja arcát Faerum felé, miközben tekintete továbbra is az oszlopon marad-* mit kereshetett az az oszlop a hídon?
//Hídromok//
*Szemével kövei a könyvet, ahogy Cagon Faerum-nak dobja azt. Jobb is így, gondolja, hiszen ő maga nem sokat érne vele. A képeket, persze, tudná nézegetni; de mire kibogarászná az írást mellettük, hogy ez most valami dudva, vagy hasznos növény..?! Kulacsába friss vizet tölt abból, amit a fővadász hozott be, hátára kanyarítja a zsákját, majd kilép a kunyhó elé. Mélyet szippant a friss levegőből, lusta pillantással néz Faerum után, ahogy az az ólhoz megy a holmijáért. Nem követi, inkább maga is kerül egyet a kunyhó mögött. Amíg arra jár dolgán, persze kíváncsian körbenéz, hogy mit lát az esti vihar után a letört ágakon, pocsolyákon és sáron kívül. Szerencsére ludvérc-nyomokat nem lát, szóval legalább este valóban biztonságban voltak.
Mikor Faerum mellé csapódik, egy pillanatra megbotlik a döbbenettől; kitágult szemekkel néz a jókora… izére, ami az öreg vállán terpeszkedik.*
- Mi a rosseb az ott, Faerum?! *-szakad ki belőle a döbbent kérdés. Bár állatok terén jártasnak tartja magát, ilyen lényt még az életben nem látott. Egy nagyranőtt szitakötőnek nézi, de annak is valahogy fura; viszont valószínűleg nem megtámadta az öreget, hiszen az nem igyekszik lerázni azt magáról.
Ahogy túlteszi magát a meglepődésen, nem is igen idegenkedik tovább az öreg állatkájától. Inkább elindul mellette a hídromok felé. Pontosabban nem is annyira mellette halad, hanem talán inkább fél lépéssel mögötte elmaradva. Ösztönösen elfogadja az idősebb férfi vezetését, pláne úgy, hogy tudja: annak van helyismerete is. Ha sokat nem is tanult meg élete során, azt igen, hogy ha valaki jobban tud nála valamit, akkor nyugodtan támaszkodhat arra, amit az mond vagy csinál.
A ludvérc nyomaiból maga nem sokat tud megállapítani, legfeljebb annyit, hogy az merre haladt. Látván, hogy a nyomok a falu felé fordultak, kissé nyugtalan pillantást vet Faerum felé, mintha tekintetével azt akarná kérdezni, hogy az öreg is úgy gondolja-e, hogy az éjjel talán újabb állat veszett oda. Végül is a lény ork-vacsorája meg lett szakítva.
A hídhoz érve hüvelykujjait a zsák szíjába akasztva néz körbe kíváncsian. Látja a pusztítás nyomát, amit a természet, és a kőért ide járók kezei okoztak. A híd már csak nyomokban emlékeztet arra, hogy mi lehetett régen. Viszonylag hamar felfedezi a sötét kövekbe vésett jelek maradékait; azokból viszont nem sokat tud megállapítani. Halkan felmordul ahogy meglátja a felborított kőoszlop maradékát, ám egyelőre csak lábával próbálgatja a romot, hogy az mennyire bírná el a súlyát, ha ráállna.*
- Mit gondolsz, *-fordítja arcát Faerum felé, miközben tekintete továbbra is az oszlopon marad-* mit kereshetett az az oszlop a hídon?
4586. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-09-24 14:47:08
Üzenet elküldve: 2024-09-24 14:47:08
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 164
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 164
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A vadászlaki rém//
//A kunyhó//
* Faerum szerint, kevés arra az esély, hogy a rémbe botlanak. Az ork elégedetten bólint, mind a kettő irányába. A nehezén még nincsenek túl, és még az idő is ellenük dolgozik. Nincs mese, szét kell válniuk. *
- Akkor, azt hiszem ezt megbeszéltük. Vigyétek ezt! * Faerum irányába dobja a könyvét. * Hátha találtok valami használhatót. Ha esetleg elhagynátok ezt a másolatot, ne is törődjetek vele. * Ujjával mutat a fejére. * Az eredeti úgyis itt van! Ó, és ha találtok bármi mást, ami jelenleg nem kell, de használható, azt megveszem!
* Ha nincs több kérdésük, akkor Cagon a falu belseje felé veszi az irányt. Kérdezősködik néhány embernél, hogy mégis hol találhatja a vénasszonyt. Miközben megy a kapott irányba mélyen elgondolkodik. Kezeit összekulcsolja a háta mögött és a földet nézi, miközben megy. *
~ És mi van akkor, ha tényleg a nagyságos idézte meg a lényt? Kötve hiszem, hogy érdekelné egy ilyen kis falu… De ha mégis, akkor fogalmam sincs, hogy mit kéne tennünk! Remélem csak szenilis az öreg és tényleg csak a szája jár. ~
* Annyira lemerül a saját gondolataiban, hogy fel sem fogja, mennyi ideje bolyong. Végül csak megpillantja azt a jellegzetes házast, amit mások emlegettek. Észreveszi a három macskát és csak ennyit felel, mielőtt tovább lépne az ajtóhoz. *
- Macskák. Hát persze!
* Közelebb lép az ajtóhoz, és elkezd kopogni rajta. Kicsit vár, majd beszól, hátha csak hallásával van probléma. Azonban ha nem érkezik válasz, akkor először csak belöki az ajtót és kívülről próbálja felderíteni a terepet. *
- Mardrein! Itthon van?
* Kopog egyet az ajtófélfán is. Hátha a nyitott ajtón keresztül meghallja vagy a kiáltását, vagy a kopogását. Vár egy pár percet, ha nem érkezik válasz, akkor belép és óvatosan bejárja a helyet. Főleg az asszonyt keresi, de azért, ha meglátna egy-két furcsa, értékes, vagy veszélyes dolgot, azt biztos megnézné közelebbről. Mindezt a legnagyobb óvatossággal. Nem akarja, hogy valaki eltörjön valamit a hátán, míg nem figyel. *
//A kunyhó//
* Faerum szerint, kevés arra az esély, hogy a rémbe botlanak. Az ork elégedetten bólint, mind a kettő irányába. A nehezén még nincsenek túl, és még az idő is ellenük dolgozik. Nincs mese, szét kell válniuk. *
- Akkor, azt hiszem ezt megbeszéltük. Vigyétek ezt! * Faerum irányába dobja a könyvét. * Hátha találtok valami használhatót. Ha esetleg elhagynátok ezt a másolatot, ne is törődjetek vele. * Ujjával mutat a fejére. * Az eredeti úgyis itt van! Ó, és ha találtok bármi mást, ami jelenleg nem kell, de használható, azt megveszem!
* Ha nincs több kérdésük, akkor Cagon a falu belseje felé veszi az irányt. Kérdezősködik néhány embernél, hogy mégis hol találhatja a vénasszonyt. Miközben megy a kapott irányba mélyen elgondolkodik. Kezeit összekulcsolja a háta mögött és a földet nézi, miközben megy. *
~ És mi van akkor, ha tényleg a nagyságos idézte meg a lényt? Kötve hiszem, hogy érdekelné egy ilyen kis falu… De ha mégis, akkor fogalmam sincs, hogy mit kéne tennünk! Remélem csak szenilis az öreg és tényleg csak a szája jár. ~
* Annyira lemerül a saját gondolataiban, hogy fel sem fogja, mennyi ideje bolyong. Végül csak megpillantja azt a jellegzetes házast, amit mások emlegettek. Észreveszi a három macskát és csak ennyit felel, mielőtt tovább lépne az ajtóhoz. *
- Macskák. Hát persze!
* Közelebb lép az ajtóhoz, és elkezd kopogni rajta. Kicsit vár, majd beszól, hátha csak hallásával van probléma. Azonban ha nem érkezik válasz, akkor először csak belöki az ajtót és kívülről próbálja felderíteni a terepet. *
- Mardrein! Itthon van?
* Kopog egyet az ajtófélfán is. Hátha a nyitott ajtón keresztül meghallja vagy a kiáltását, vagy a kopogását. Vár egy pár percet, ha nem érkezik válasz, akkor belép és óvatosan bejárja a helyet. Főleg az asszonyt keresi, de azért, ha meglátna egy-két furcsa, értékes, vagy veszélyes dolgot, azt biztos megnézné közelebbről. Mindezt a legnagyobb óvatossággal. Nem akarja, hogy valaki eltörjön valamit a hátán, míg nem figyel. *
4585. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-09-23 17:20:24
Üzenet elküldve: 2024-09-23 17:20:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 306
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 306
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*Hogy minek köszönhető a rátelepedett nyugalom; az alvásnak, annak az egyetlen esti mondatnak, vagy a természettel szinte együtt ébredésnek, nem tudja. Nem is fog tán gondolkodni rajta. Egyre melegebbek a sugarak, ahogy lassan, de biztosan bukkan elő a nap az eddigi takarásából. Szebbé színezi a körülötte lévő tájat. Megfesti arcának bőrét, élénkebb tőle a fű zöldje, amit egy napja még rendkívül ellenszenvesnek tartott. A harmat úgy szívódik fel, mint az éjjel még benne tomboló, sehová nem vezető indulat. A béke érzete sem vészjósló, nem vihar előtti csend, nem kutat benne, csak engedi, hogy vele maradjon. Nem érdekli semmi, semmi nem fonja körül árnyakkal tagjait, megnehezítve a mozdulatokat. Túlontúl egyszerű csak keresni azt az apró szépet a szemeivel.
A káván ülve ismerkedik a világgal, másik szegletével, olyannal, amije sosem volt, amit nem tapasztalt. Az a kis lény… ha érdek is lapul kutakodó mozdulatai mögött, ösztönös, nem mesterkélt. Hiányzik belőle az, ahogyan élt, mégis ugyanolyanok a szemek. Minden más most, mégis ugyanaz. Ugyanaz a helyszín, s ha eltekint távolabb, a ház is, az erdő. Ő is ugyanaz, mégis valami más. Nem görcsös, ahogy a terasz felé fordulnak az aranyak. Egyetlen pillantás csupán, látva a félvér alakját, konstatálva, hogy kiült oda.
A figyelme újra a fekete macskáé. Játszik ujjaival rajta, borzolja a szálakat, majd kiegyenesíti, lelapogatja. Az pedig mintha élvezné. Nem tudja, mit lehet ezen szeretni, de most olyannak tűnik, mint ami lehet jó is. Az állatnak minden bizonnyal. Apró, száradásnak indult saras tappancsnyomok festik meg a bőrnadrágját, ahogy néha átsétál rajta és vissza. Mulattatja a kép. Talán fel is nevet, nem tudná megmondani. Egyik lábát felhúzza, másik csak lóg, összekulcsolja a térde felett a kezét, hagyva, hogy az állat tegyen, amit akar. Elmegy, marad, amit akar. Épp azért marad, mert nem tartja vissza.
Nem a legkényelmesebb pozitúra egyensúlyozni egy kút peremén, de ehhez van szokva, furcsamód kedveli a helyzetet. Csak a mozgás köti le a figyelmét, újabb ugrás, várja, hogy mi lesz a következő. Meztelen talpát, lábujjait csiklandozza a bunda, a fekete bajusz. Akaratlan rándul meg tőle, reflex, ahogy az is, hogy hirtelen kell a kávára fogni, hogy ne essen hátra. Mégsem ijeszti meg a cirmost a nő hirtelen mozdulata, egyetlen megtorpanást eredményez csupán, majd folytatódik minden. Marad. Hunyorogva néz le rá, hozzászoktatja bőrét az érzethez, ahogy lábfejét járja körül a kis pofa. El tudná nézni estig. Már nem is fázik. Csak az az orr hideg. Nem érzi, hogy másutt lenne a helye. Nem kíván most többet. Nem kíván most semmit.*
*Hogy minek köszönhető a rátelepedett nyugalom; az alvásnak, annak az egyetlen esti mondatnak, vagy a természettel szinte együtt ébredésnek, nem tudja. Nem is fog tán gondolkodni rajta. Egyre melegebbek a sugarak, ahogy lassan, de biztosan bukkan elő a nap az eddigi takarásából. Szebbé színezi a körülötte lévő tájat. Megfesti arcának bőrét, élénkebb tőle a fű zöldje, amit egy napja még rendkívül ellenszenvesnek tartott. A harmat úgy szívódik fel, mint az éjjel még benne tomboló, sehová nem vezető indulat. A béke érzete sem vészjósló, nem vihar előtti csend, nem kutat benne, csak engedi, hogy vele maradjon. Nem érdekli semmi, semmi nem fonja körül árnyakkal tagjait, megnehezítve a mozdulatokat. Túlontúl egyszerű csak keresni azt az apró szépet a szemeivel.
A káván ülve ismerkedik a világgal, másik szegletével, olyannal, amije sosem volt, amit nem tapasztalt. Az a kis lény… ha érdek is lapul kutakodó mozdulatai mögött, ösztönös, nem mesterkélt. Hiányzik belőle az, ahogyan élt, mégis ugyanolyanok a szemek. Minden más most, mégis ugyanaz. Ugyanaz a helyszín, s ha eltekint távolabb, a ház is, az erdő. Ő is ugyanaz, mégis valami más. Nem görcsös, ahogy a terasz felé fordulnak az aranyak. Egyetlen pillantás csupán, látva a félvér alakját, konstatálva, hogy kiült oda.
A figyelme újra a fekete macskáé. Játszik ujjaival rajta, borzolja a szálakat, majd kiegyenesíti, lelapogatja. Az pedig mintha élvezné. Nem tudja, mit lehet ezen szeretni, de most olyannak tűnik, mint ami lehet jó is. Az állatnak minden bizonnyal. Apró, száradásnak indult saras tappancsnyomok festik meg a bőrnadrágját, ahogy néha átsétál rajta és vissza. Mulattatja a kép. Talán fel is nevet, nem tudná megmondani. Egyik lábát felhúzza, másik csak lóg, összekulcsolja a térde felett a kezét, hagyva, hogy az állat tegyen, amit akar. Elmegy, marad, amit akar. Épp azért marad, mert nem tartja vissza.
Nem a legkényelmesebb pozitúra egyensúlyozni egy kút peremén, de ehhez van szokva, furcsamód kedveli a helyzetet. Csak a mozgás köti le a figyelmét, újabb ugrás, várja, hogy mi lesz a következő. Meztelen talpát, lábujjait csiklandozza a bunda, a fekete bajusz. Akaratlan rándul meg tőle, reflex, ahogy az is, hogy hirtelen kell a kávára fogni, hogy ne essen hátra. Mégsem ijeszti meg a cirmost a nő hirtelen mozdulata, egyetlen megtorpanást eredményez csupán, majd folytatódik minden. Marad. Hunyorogva néz le rá, hozzászoktatja bőrét az érzethez, ahogy lábfejét járja körül a kis pofa. El tudná nézni estig. Már nem is fázik. Csak az az orr hideg. Nem érzi, hogy másutt lenne a helye. Nem kíván most többet. Nem kíván most semmit.*
4584. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-09-23 10:17:22
Üzenet elküldve: 2024-09-23 10:17:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 268
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 268
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*Hogy mi történik most odakint, nem érdekli. Hogy a hosszúéletű mit keres a kútnál, ha odament egyáltalán, s nem csak arrafelé, nem tudja, de nem is kérdezi. Egyedül van a szótlan házban, és a fokozatosan elfelhősödő gondolatok nem a kinti fény felé vonzanak.
A szeme ahhoz szokott, hogy jeleket keressen, ahol más nem látja meg őket, olyan nyomokat, amik máskülönben belevesznének a világba, de mégsem tetszik, amit most lát köztük. Amit kiolvas a magára hagyott padláson, bár tudja, hogy olvasni és látni nem ugyanaz, mégsem talál más magyarázatot, csak az elsőt, ami öntudatlan bukik a felszínre. Ha az elméje megtorpanva habozna is még, a keze szinte szívességet tesz azzal, hogy megmozdítja a kabátját, megbízhatatlanná téve a jeleket rajta. Ha sejti is, tudja is, most már biztos akkor sem lehet ennyiből. Jobb így, vagy rosszabb, csak a tekintete lesz komorabb, ahogy a takaróért nyúl aztán, hogy összehajtsa a térdén. Ezúttal nem olyan élesre, mint szokta, egy-két-három mozdulat, hogy kisebb legyen, mielőtt az ágyra ejtené onnan fentről, csak úgy tessék-lássék, hogy az anyag szétbomlik a keret szélén. A kezére támaszkodva hajol beljebb a párnáért, azt is úgy rántva el a helyéről, egyetlen mozdulattal, hogy gondolat se születhessen közben. Oda sem nézve dobja azt is a heverőre, hallásból bizonyosodva meg róla csupán, hogy a helyén landolt, s nem máshol. Nem érdekli. A cseréppel sem bajlódik. Friss a levegő, ami átjárja a kis teret. A szőrmével a vállán lép vissza a létrára, a kabátját a kezébe fogva, hogy a fokokat éri a lelógó vége.
A prém az ágyra kerül, a takaró mellé, amit úgy emel vissza csak az ágyra, nem foglalkozva vele már, hogy össze legyen hajtva. A párna is félig a falra dől. A kabátja még a kezében, ám azt is csupán a padra teszi, nem akasztja a helyére. A deszkán hagyott ételért nyúl inkább, még egy kisebb szelet kenyérért, s egy darab húsért. Összefogva a kettőt harap bele, kisétálva a teraszra. A nap melegen bukik ki a fák közül. Össze kell húznia a szemét a fényében, míg úgy is, hogy az előtető árnyéka valamennyire óvja tőle. Kilép a tornác szélére, a lépcső előtt ülve a deszkák szélére, a harmattól nedves fűbe eresztve a lábát. Hamar fel fog száradni.
Egy kezében a kenyér és a sonka, de nem egész két falat még, hogy lassan eltüntesse. A fákat figyeli szemközt, hunyorogva a terasz szélén már közvetlen fényben. Melegíti a bőrét. Szárad az inge is. A hajába túr, hogy a szeme elé lógó sötét tincseket hátratolja, amíg még valamennyire nyirkosak, bár úgy sosem maradnak, csak ideig-óráig. Nyugodtan eszik, a térdeire támasztva a könyökét. A rétet figyeli gondolatok nélkül, a hűvös levegővel mosva ki a képeket a fejéből. Ha észre is veszi, hogy a tegnapi véres rongy fel lett akasztva a korlátra, nem törődik vele, ahogyan a nővel sem. Nem kutatja, merre lehet, nem hívja enni, csináljon, amit akar. Ha jön, ott várja ugyanúgy őt is a felvágott étel az asztalon. Ha figyelmeztetnie is kell magát, a természetét nem változtathatja meg.*
*Hogy mi történik most odakint, nem érdekli. Hogy a hosszúéletű mit keres a kútnál, ha odament egyáltalán, s nem csak arrafelé, nem tudja, de nem is kérdezi. Egyedül van a szótlan házban, és a fokozatosan elfelhősödő gondolatok nem a kinti fény felé vonzanak.
A szeme ahhoz szokott, hogy jeleket keressen, ahol más nem látja meg őket, olyan nyomokat, amik máskülönben belevesznének a világba, de mégsem tetszik, amit most lát köztük. Amit kiolvas a magára hagyott padláson, bár tudja, hogy olvasni és látni nem ugyanaz, mégsem talál más magyarázatot, csak az elsőt, ami öntudatlan bukik a felszínre. Ha az elméje megtorpanva habozna is még, a keze szinte szívességet tesz azzal, hogy megmozdítja a kabátját, megbízhatatlanná téve a jeleket rajta. Ha sejti is, tudja is, most már biztos akkor sem lehet ennyiből. Jobb így, vagy rosszabb, csak a tekintete lesz komorabb, ahogy a takaróért nyúl aztán, hogy összehajtsa a térdén. Ezúttal nem olyan élesre, mint szokta, egy-két-három mozdulat, hogy kisebb legyen, mielőtt az ágyra ejtené onnan fentről, csak úgy tessék-lássék, hogy az anyag szétbomlik a keret szélén. A kezére támaszkodva hajol beljebb a párnáért, azt is úgy rántva el a helyéről, egyetlen mozdulattal, hogy gondolat se születhessen közben. Oda sem nézve dobja azt is a heverőre, hallásból bizonyosodva meg róla csupán, hogy a helyén landolt, s nem máshol. Nem érdekli. A cseréppel sem bajlódik. Friss a levegő, ami átjárja a kis teret. A szőrmével a vállán lép vissza a létrára, a kabátját a kezébe fogva, hogy a fokokat éri a lelógó vége.
A prém az ágyra kerül, a takaró mellé, amit úgy emel vissza csak az ágyra, nem foglalkozva vele már, hogy össze legyen hajtva. A párna is félig a falra dől. A kabátja még a kezében, ám azt is csupán a padra teszi, nem akasztja a helyére. A deszkán hagyott ételért nyúl inkább, még egy kisebb szelet kenyérért, s egy darab húsért. Összefogva a kettőt harap bele, kisétálva a teraszra. A nap melegen bukik ki a fák közül. Össze kell húznia a szemét a fényében, míg úgy is, hogy az előtető árnyéka valamennyire óvja tőle. Kilép a tornác szélére, a lépcső előtt ülve a deszkák szélére, a harmattól nedves fűbe eresztve a lábát. Hamar fel fog száradni.
Egy kezében a kenyér és a sonka, de nem egész két falat még, hogy lassan eltüntesse. A fákat figyeli szemközt, hunyorogva a terasz szélén már közvetlen fényben. Melegíti a bőrét. Szárad az inge is. A hajába túr, hogy a szeme elé lógó sötét tincseket hátratolja, amíg még valamennyire nyirkosak, bár úgy sosem maradnak, csak ideig-óráig. Nyugodtan eszik, a térdeire támasztva a könyökét. A rétet figyeli gondolatok nélkül, a hűvös levegővel mosva ki a képeket a fejéből. Ha észre is veszi, hogy a tegnapi véres rongy fel lett akasztva a korlátra, nem törődik vele, ahogyan a nővel sem. Nem kutatja, merre lehet, nem hívja enni, csináljon, amit akar. Ha jön, ott várja ugyanúgy őt is a felvágott étel az asztalon. Ha figyelmeztetnie is kell magát, a természetét nem változtathatja meg.*
4583. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-09-23 03:01:15
Üzenet elküldve: 2024-09-23 03:01:15
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 356
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 356
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Szelíd
//A vadászlaki rém//
-A szája az mindig jár. De hogy veszélyes lenne? *A vadász a fejét vakarja, majd megrándítja vállát.*
-Kötve hiszem. A vénasszony még nem ártott senkinek, tudtommal legalábbis.
*A társaság úgy dönt, hogy gyorsabb és eredményesebb lesz, ha különválnak. Cagon így a vénasszony kunyhóját igyekszik felkeresni, míg a Faerum és Alaver az ellenkező irányba indul.
//A kunyhó//
Az orknak nem kell sokat kutakodnia és kérdezősködnie. Jó fertályóra alatt bejárja majd a fél községet, s hamar útba is igazítják, ha esetleg úgy dönt, hogy kérdez.
Mardrei asszony egy szebb napokat látott, kidőlt-bedőlt parasztházban lakik a falucska túlsó végén. Jóval nagyobb ház ez, mint a vadászé, de a legkevésbé sem olyan takaros. A kert gazos és gondozatlan. Fény nem pislákol az ablakban, mintha a ház gazdája nem is lenne odahaza. Nem moccan semmi a három macskát kivéve, kik árgus szemekkel mérik a közeledő Cagont a ház tetejéről, s rebbennek szét, ahogy a testes férfi közelebb ér.
A kapu félig már kidőlt, így az orknak nem esik különösebben nehezére bejutni rajta. Amennyiben kopog, nem érkezik bentről válasz, ugyanakkor a bejárati ajtó résnyire nyitva. Eldöntheti, hogy várakozik még egy darabig, vagy lesz ami lesz, bemegy és körbenéz.*
//Hídromok//
*A folyó a közeli mezőkön keresztülvágva érhető el leghamarabb. Szerencséjükre - vagy szerencsétlenségükre - a nyomok is erre kísérik őket egy darabig. Egy jó kőhajításnyira azonban elkanyarodnak és nagy ívet kerülve ismét a falu felé veszik az irányt. A lény jó eséllyel visszafordult még az éj folyamán.
A páros nagyjából fél óra sétát követően érkezik el a hídromokhoz. Nem túl nagy látványosság, a hídjellegét már régen elveszítette az építmény. Az erodálódó, sötét színű kövek oldalán néhol felfedezhető valamiféle halovány írás, bár jó részük már lekopott. Egyikük sem tudja megfejteni azonban e furcsa jeleket. A hídból csupán düledező romok és kövek maradtak, na meg a talapzat néhány sötét eleme, mi kitéve az idő vasfogának meredezik ki a folyóból. Néhány métert azonban tehetnek rajta, s bizonyára fognak is; Pár lépésre ugyanis felfedezhetnek a hídon egy ledöntött, jó embermagas kőoszlopot. Olybá fest, mintha nem is oly rég döntötték volna le és próbálták volna megrongálni. Még a rovások is olvashatóak lennének rajta, ha ismerné bármelyikük e ősi nyelvet.*
-A szája az mindig jár. De hogy veszélyes lenne? *A vadász a fejét vakarja, majd megrándítja vállát.*
-Kötve hiszem. A vénasszony még nem ártott senkinek, tudtommal legalábbis.
*A társaság úgy dönt, hogy gyorsabb és eredményesebb lesz, ha különválnak. Cagon így a vénasszony kunyhóját igyekszik felkeresni, míg a Faerum és Alaver az ellenkező irányba indul.
//A kunyhó//
Az orknak nem kell sokat kutakodnia és kérdezősködnie. Jó fertályóra alatt bejárja majd a fél községet, s hamar útba is igazítják, ha esetleg úgy dönt, hogy kérdez.
Mardrei asszony egy szebb napokat látott, kidőlt-bedőlt parasztházban lakik a falucska túlsó végén. Jóval nagyobb ház ez, mint a vadászé, de a legkevésbé sem olyan takaros. A kert gazos és gondozatlan. Fény nem pislákol az ablakban, mintha a ház gazdája nem is lenne odahaza. Nem moccan semmi a három macskát kivéve, kik árgus szemekkel mérik a közeledő Cagont a ház tetejéről, s rebbennek szét, ahogy a testes férfi közelebb ér.
A kapu félig már kidőlt, így az orknak nem esik különösebben nehezére bejutni rajta. Amennyiben kopog, nem érkezik bentről válasz, ugyanakkor a bejárati ajtó résnyire nyitva. Eldöntheti, hogy várakozik még egy darabig, vagy lesz ami lesz, bemegy és körbenéz.*
//Hídromok//
*A folyó a közeli mezőkön keresztülvágva érhető el leghamarabb. Szerencséjükre - vagy szerencsétlenségükre - a nyomok is erre kísérik őket egy darabig. Egy jó kőhajításnyira azonban elkanyarodnak és nagy ívet kerülve ismét a falu felé veszik az irányt. A lény jó eséllyel visszafordult még az éj folyamán.
A páros nagyjából fél óra sétát követően érkezik el a hídromokhoz. Nem túl nagy látványosság, a hídjellegét már régen elveszítette az építmény. Az erodálódó, sötét színű kövek oldalán néhol felfedezhető valamiféle halovány írás, bár jó részük már lekopott. Egyikük sem tudja megfejteni azonban e furcsa jeleket. A hídból csupán düledező romok és kövek maradtak, na meg a talapzat néhány sötét eleme, mi kitéve az idő vasfogának meredezik ki a folyóból. Néhány métert azonban tehetnek rajta, s bizonyára fognak is; Pár lépésre ugyanis felfedezhetnek a hídon egy ledöntött, jó embermagas kőoszlopot. Olybá fest, mintha nem is oly rég döntötték volna le és próbálták volna megrongálni. Még a rovások is olvashatóak lennének rajta, ha ismerné bármelyikük e ősi nyelvet.*
4582. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-09-22 18:58:14
Üzenet elküldve: 2024-09-22 18:58:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 306
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 306
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*Hogy mi történik most a házban, az nem érdekli. Olyan, mintha ott sem lenne. Mintha az egész világ egyszerre nyílt volna ki és szűkült volna mégis össze, egyetlen pontra. Az a fekete, aki az ő szemeivel nézett vissza rá. Mikor is volt neki ideje arra, hogy ilyesmivel törődjön? Most, mintha az egész helyszín engedélyt adna rá, hogy fesztelenül tegye azt, amit akar. És ő azt a szempárt akarja közelről megnézni.
Hideg a talpa alatt a talaj, de nem zavarja. A már letaposott fű van csak segítségére, hogy ne csapjon nagyobb zajt, mint kéne. Nem akarja megijeszteni, de annak a veszélyeire nem is gondol, hogy odaédesgeti a kezéhez. Nem tud róluk túl sokat, csak amennyit felszínesen lehet. Mint, amennyit a félvérnek is elmondott, hogy miért kéne neki oda egy ilyen... a meleg kandalló elé képzelte. Semmiről nem tud sokat, csak a hátrahagyott életről. Felsejlik sokszor a hiánya annak az űrnek, de éppen olyasmit tapasztal, ami minden lyukat betöm. Követni tud, észrevétlen lenni tud, de ez most más. Mindenre figyel. Messze van, hogy hallja, ahogy a félvér kisétál utána megnézni, hogy mit csinál, de mintha érezné. Mert minden fontos, ami zajt kelthet, mert elijeszti azt, amire éppen vágyik. De nem maga a tény érdekli, hogy utána nézett. Felszabadító itt kint, minden lépés, még a nedves talaj is a lábujjai között érzett szálakkal együtt.
A mosakodásból ottmaradt vízzel oltja a szomját a kis árny, Ril pedig ezt kihasználva lép egyre közelebb és közelebb. Mikor már csak egy karnyújtásnyira van tőle, leguggol. Magas a fű körötte, de ő a kis ösvényen marad, amit Kyr taposott ki magának. Félrebiccentett fejjel nézi az állatot. Olyan közelinek tűnik, hogy a nyelvének mozgását is látja. Bár most ő az, aki fegyelmezett, az arcáról a mosolyt nem tudja kiirtani. Nincs is rá szükség. Ahogy villan a szeme, a macska úgy ugrik fel a kávára. Az aranyak követik, végtelen lassúsággal áll föl újra és tesz meg egy alig észrevehető lépést, ahogy látja; nem megy tovább. Semmi nem érdekli, ki, hol és mit csinál. Csak ne csapjon zajt. Ahogy ő sem teszi. A mozdulat határozott, mégis lassú, ahogy a macska felé nyúl. Egészen el az orra közeléig a mutatóujjával, mintha csak meg akarná tudni olyan nedves-e, mint amilyennek látszik. De nem ér hozzá. Meg akarja várni, még elfogadja, hogy ott van a közelében. Szélesedik a vigyor, amikor érzi, hogy tovább közeledhet. Nem hezitál már, úgy simít végig azon a puha bundán, mintha mindig is ismerték volna egymást, a feketeség pedig jól láthatóan élvezi a helyzetet. Mit számít most, hogy növényt akart gyűjteni, vagy visszasétálni a kikötőbe. Leköti, amíg leköti, vagy addig, amíg hagyja az állat. Felül a kút peremére, csak reméli, hogy nem mozog alatta és rendesen fel van építve, különben abba sem lenne köszönet. Mindig a sorsával játszik. De most az a kis lény az, ami érdekesebb bárminél.*
*Hogy mi történik most a házban, az nem érdekli. Olyan, mintha ott sem lenne. Mintha az egész világ egyszerre nyílt volna ki és szűkült volna mégis össze, egyetlen pontra. Az a fekete, aki az ő szemeivel nézett vissza rá. Mikor is volt neki ideje arra, hogy ilyesmivel törődjön? Most, mintha az egész helyszín engedélyt adna rá, hogy fesztelenül tegye azt, amit akar. És ő azt a szempárt akarja közelről megnézni.
Hideg a talpa alatt a talaj, de nem zavarja. A már letaposott fű van csak segítségére, hogy ne csapjon nagyobb zajt, mint kéne. Nem akarja megijeszteni, de annak a veszélyeire nem is gondol, hogy odaédesgeti a kezéhez. Nem tud róluk túl sokat, csak amennyit felszínesen lehet. Mint, amennyit a félvérnek is elmondott, hogy miért kéne neki oda egy ilyen... a meleg kandalló elé képzelte. Semmiről nem tud sokat, csak a hátrahagyott életről. Felsejlik sokszor a hiánya annak az űrnek, de éppen olyasmit tapasztal, ami minden lyukat betöm. Követni tud, észrevétlen lenni tud, de ez most más. Mindenre figyel. Messze van, hogy hallja, ahogy a félvér kisétál utána megnézni, hogy mit csinál, de mintha érezné. Mert minden fontos, ami zajt kelthet, mert elijeszti azt, amire éppen vágyik. De nem maga a tény érdekli, hogy utána nézett. Felszabadító itt kint, minden lépés, még a nedves talaj is a lábujjai között érzett szálakkal együtt.
A mosakodásból ottmaradt vízzel oltja a szomját a kis árny, Ril pedig ezt kihasználva lép egyre közelebb és közelebb. Mikor már csak egy karnyújtásnyira van tőle, leguggol. Magas a fű körötte, de ő a kis ösvényen marad, amit Kyr taposott ki magának. Félrebiccentett fejjel nézi az állatot. Olyan közelinek tűnik, hogy a nyelvének mozgását is látja. Bár most ő az, aki fegyelmezett, az arcáról a mosolyt nem tudja kiirtani. Nincs is rá szükség. Ahogy villan a szeme, a macska úgy ugrik fel a kávára. Az aranyak követik, végtelen lassúsággal áll föl újra és tesz meg egy alig észrevehető lépést, ahogy látja; nem megy tovább. Semmi nem érdekli, ki, hol és mit csinál. Csak ne csapjon zajt. Ahogy ő sem teszi. A mozdulat határozott, mégis lassú, ahogy a macska felé nyúl. Egészen el az orra közeléig a mutatóujjával, mintha csak meg akarná tudni olyan nedves-e, mint amilyennek látszik. De nem ér hozzá. Meg akarja várni, még elfogadja, hogy ott van a közelében. Szélesedik a vigyor, amikor érzi, hogy tovább közeledhet. Nem hezitál már, úgy simít végig azon a puha bundán, mintha mindig is ismerték volna egymást, a feketeség pedig jól láthatóan élvezi a helyzetet. Mit számít most, hogy növényt akart gyűjteni, vagy visszasétálni a kikötőbe. Leköti, amíg leköti, vagy addig, amíg hagyja az állat. Felül a kút peremére, csak reméli, hogy nem mozog alatta és rendesen fel van építve, különben abba sem lenne köszönet. Mindig a sorsával játszik. De most az a kis lény az, ami érdekesebb bárminél.*
4581. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-09-22 17:59:28
Üzenet elküldve: 2024-09-22 17:59:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 268
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 268
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*A baljával nyúl a régi deszka széle alá, hogy megemelje, rajta a kenyérrel, hússal, hagymával. Nem látja a nőt, ahogy megfordul vele az ablak mellől, hogy a hosszabb, ajtó melletti asztalhoz vigye az ételt. Ahogy a padra esik a pillantása tudatosul azonban benne, hogy ezúttal már a nadrágját sem, pedig biztosan anélkül ment ki. Felpillant a nyitott ajtó irányába az asztal mellé lépve, annak lapjára tolva a deszkát, odébb mozdítva közben az otthagyott kardot a szabad kezével, hogy helyet csináljon neki. Miután lerakta fordul csak az elf bakancsa felé a tekintete, de az még a helyén van. Ezúttal már összevonják a szemöldökét a beindult gondolatok. Bakancs van, nadrág nincs. Vagyis van. Nem hallotta, hogy mikor jött be érte a másik. Túl nesztelenek a meztelen talpak. Túl korán van még. De ami a leginkább zavarja, s a háttérben duruzsoló rossz érzést kelti, hogy túl kényelmes. Hogy figyelmeztetnie kell magát..
Anélkül lép ki a tornácra, hogy hozzáérne a deszkára vágott ételhez. Az egyre világosodó ég alatt derengésnek hat a kinti világ a benti félhomály után. A még nedves ing alatt újra csak a reggel hidegét érzi a bőrén, kellemetlenül hűvös az anyag a hátán. Maga mellett lógatva a karjait pillant előre a réten, s mivel nem látja, amit keres, oldalra is, ahol aztán csakhamar megleli az elf ismerős alakját, ahogy a kút felé igyekszik. Hozott már vizet, és a nő vödröt sem vitt, így nem érti, mit keres arra, az idegen macskát éppen kitakarja előle. Ha fel is merül a kérdés azonban, nem teszi fel hangosan, nem szól a hosszúéletű után, nem is indul, hogy megnézze, mit csinál. Azt tesz, amit akar. Legalább már nadrág van rajta, ha bakancs nem is. Meg fog fázni. Rosszallás. Figyelmeztetnie kell magát.. Borúsan húzódik összébb a szemöldöke, a kelő nap alatt amúgy is hunyorog a fénytől.
Szó nélkül fordul, hogy visszamenjen a házba. Elemel egy szelet kenyeret a deszkáról, s a szájába tolva lép a létrához, hogy felmenjen a padlásra. Rendet rakni, visszaengedni a cserepet a helyére, lehozni a fent maradt dolgokat. A kabátját, ami szintén ott maradt előző éjjel. A baljával nyúl, hogy kapaszkodjon felfele menet, míg a jobbjával a kenyér maradékát tünteti, amíg felér. Ami odafent, a másik volt fekhelyén fogadja azonban csak újabb gondterhelt ráncot rajzol a szemöldöke közé. Ha valamihez ért valamennyit, az a nyomolvasás. Ha nem is olyan éles szemű, mint a helybeli vadászok, akik egész életüket az itteni erdőkben töltötték, az elf után maradt rendezetlenségben nem tudja nem meglátni az elmúlt órák lenyomatát. Hol a takaró, hol a párna, hol a kabátja. A lenyomatok, a gyűrődések, az anyagot hol húzták, hol engedett másodlagos ahhoz képest, amit elsőre is lát, a helyüket, s hogy melyiken rajzolódik alvó test képe.. Figyelmeztetnie kell magát, éppen arra, amire vadak után járva is, a következtetések bizonytalanságára, ám nem hiszi, hogy ezúttal téved, ha remélné sem. Az egyik része nyúlna, hogy eltüntesse, a másik csak hezitál, de az elsötétülő homlok mellett végül csak kinyúl a kabátjáért, eltüntetve a mozdulattal minden nyomot róla. Mintha soha nem is lett volna.*
*A baljával nyúl a régi deszka széle alá, hogy megemelje, rajta a kenyérrel, hússal, hagymával. Nem látja a nőt, ahogy megfordul vele az ablak mellől, hogy a hosszabb, ajtó melletti asztalhoz vigye az ételt. Ahogy a padra esik a pillantása tudatosul azonban benne, hogy ezúttal már a nadrágját sem, pedig biztosan anélkül ment ki. Felpillant a nyitott ajtó irányába az asztal mellé lépve, annak lapjára tolva a deszkát, odébb mozdítva közben az otthagyott kardot a szabad kezével, hogy helyet csináljon neki. Miután lerakta fordul csak az elf bakancsa felé a tekintete, de az még a helyén van. Ezúttal már összevonják a szemöldökét a beindult gondolatok. Bakancs van, nadrág nincs. Vagyis van. Nem hallotta, hogy mikor jött be érte a másik. Túl nesztelenek a meztelen talpak. Túl korán van még. De ami a leginkább zavarja, s a háttérben duruzsoló rossz érzést kelti, hogy túl kényelmes. Hogy figyelmeztetnie kell magát..
Anélkül lép ki a tornácra, hogy hozzáérne a deszkára vágott ételhez. Az egyre világosodó ég alatt derengésnek hat a kinti világ a benti félhomály után. A még nedves ing alatt újra csak a reggel hidegét érzi a bőrén, kellemetlenül hűvös az anyag a hátán. Maga mellett lógatva a karjait pillant előre a réten, s mivel nem látja, amit keres, oldalra is, ahol aztán csakhamar megleli az elf ismerős alakját, ahogy a kút felé igyekszik. Hozott már vizet, és a nő vödröt sem vitt, így nem érti, mit keres arra, az idegen macskát éppen kitakarja előle. Ha fel is merül a kérdés azonban, nem teszi fel hangosan, nem szól a hosszúéletű után, nem is indul, hogy megnézze, mit csinál. Azt tesz, amit akar. Legalább már nadrág van rajta, ha bakancs nem is. Meg fog fázni. Rosszallás. Figyelmeztetnie kell magát.. Borúsan húzódik összébb a szemöldöke, a kelő nap alatt amúgy is hunyorog a fénytől.
Szó nélkül fordul, hogy visszamenjen a házba. Elemel egy szelet kenyeret a deszkáról, s a szájába tolva lép a létrához, hogy felmenjen a padlásra. Rendet rakni, visszaengedni a cserepet a helyére, lehozni a fent maradt dolgokat. A kabátját, ami szintén ott maradt előző éjjel. A baljával nyúl, hogy kapaszkodjon felfele menet, míg a jobbjával a kenyér maradékát tünteti, amíg felér. Ami odafent, a másik volt fekhelyén fogadja azonban csak újabb gondterhelt ráncot rajzol a szemöldöke közé. Ha valamihez ért valamennyit, az a nyomolvasás. Ha nem is olyan éles szemű, mint a helybeli vadászok, akik egész életüket az itteni erdőkben töltötték, az elf után maradt rendezetlenségben nem tudja nem meglátni az elmúlt órák lenyomatát. Hol a takaró, hol a párna, hol a kabátja. A lenyomatok, a gyűrődések, az anyagot hol húzták, hol engedett másodlagos ahhoz képest, amit elsőre is lát, a helyüket, s hogy melyiken rajzolódik alvó test képe.. Figyelmeztetnie kell magát, éppen arra, amire vadak után járva is, a következtetések bizonytalanságára, ám nem hiszi, hogy ezúttal téved, ha remélné sem. Az egyik része nyúlna, hogy eltüntesse, a másik csak hezitál, de az elsötétülő homlok mellett végül csak kinyúl a kabátjáért, eltüntetve a mozdulattal minden nyomot róla. Mintha soha nem is lett volna.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4623-4642