//Vissza a Vashegyre//
//Farkas és a Bárány barátsága?//
– Nem is lehet vele vitába szállni, Kisasszony. Ezt mi, tündérek, legalább is a családom már nagyon nagyon régóta kitalálta, és teljesen jól működik. Azt nem tudom, hogy a gnómoknál is hasonlóképpen van-e, vagy más tündéreknél is, de az biztos, hogy ha boldogan töltjük azt az időt, amit ébren töltünk, akkor semmi baj nem lehet abból, ha picit nagyobb lánggal égünk. A boldogság táplálja a lángot. Olyan, mintha a megolvadt viaszt nem kellene újra gyertyává önteni, hanem önmagától azonnal megint gyertya lenne. Önmagát táplálja. Megígérem Aria Kisasszony, hogy vigyázni fogok magamra, amennyire csak tudok.
*Szögezi le széles mosollyal, magabiztosan, bár azért gondolatban még hozzáfűz egy-két mondatot.*
~Mondjuk az fura, hogy ő kér erre. Ha mindenkitől félnék, és túlságosan óvatos lennék, akkor biztosan nem mentem volna el egy idegennel olyan messzire a Vashegytől, ráadásul teljesen egyedül. Jó, persze arra nem gondoltam, hogy megenni szeretne, mást pedig nem igazán tehet velem. Nincs sok pénzem, vagy ha van, azt nem tartom magamnál. Nincsenek fontos információk a birtokomban, és azt sem hiszem, hogy ha bárki elrabolna, akkor sok pénzt tudna kapni értem. A Thargoknak nem lehetek még annyira fontos, apuék pedig annyira nem gazdagok, hogy ekkora cécót megérjen a dolog. Valami oka kell lennie annak, ha megtámadnak, és csacsi meg szekér nélkül megtámadni egy kereskedőt igen nagy butaság lenne.~
*Ennek az okfejtésnek az örömére halkan dúdolni is kezd, persze csak addig, ameddig az elf kisasszony ismét meg nem szólítja, előállva egy új témával. Mofi nem nagy tudja, hogy ezt most miként sikerül kapcsolnia az előzőekhez, ám a tőle telhető legnagyobb odaadással válaszol, teljesen őszintén. Nem gondolja úgy, hogy valaminek a nem ismeretének a bevallása szégyen lenne a számára, legalább is nem abban a tekintetben, ha így merül fel a téma. Ha már illene tudnia róla, és úgy nem tudja, az más kérdés, ám jelenleg nem így érzi. Így tehát nyugodtan válaszol, miközben felpattan ültéből, és tovább követi az elfet.*
– Nem nagyon foglalkozom az istenségek dolgaival, Aria Kisasszony. A részemről szeretném magamat tőlük is, és a mágiától is a lehető legtávolabb tudni. Számomra bőven elegendő az, amit szavakkal és kedvességgel el tudok érni, semmi szükségem arra, hogy még meg is bűvöljem a másikat. A mágia szerintem veszélyes dolog, rengeteg galibát is okozott, és most mindenki morcos a Vashegyen, mert elvettek tőlük valamit. Én úgy vagyok vele, hogy mindenkinek megadom a kellő tiszteletet, ami jár neki, de egyik istenséget sem tisztelem jobban, mint a másikat, mert nem szeretném, ha megsértődnének, vagy összevesznének egymással, vagy ilyesmi. Én úgy se nagyon tudok értük sokat tenni, és még ők sem kerestek meg engem semmivel, de majd ha igen, akkor udvariasan visszautasítom.