//Worenth//
*No persze, be tudja hozni a késést, a növények szerencsére nem olyan ifiurak, akiknek ott és azonnal kell teljesíteni a kívánságát, de a földművesi büszkeségét igenis sérti a dolog. Vele még egyszer sem, egyetlen egy évben sem fordult elő, hogy későn vessen valamit! Hát még hogy a víz hónapjaiban ne munkálja meg előre a földjét, hogy előkészítse őket a fák és virágok havára! Akárhányszor csak eszébe jut ez, a fejét akarja fogni kínjában.*
- No hát, mit vétett a sóska ellened? *Nevet fel vidáman, megpaskolva saját combját üres jobbjával.* Minden zöldség és gyümölcs finom, nem szabad így válogatni. Csak más az ízük.
*A mágusok munkája viszont igencsak gondolkodóba ejti. Alkalmi munkákat, de mégis miféléket? Segítenek a gazdáknak helyreállítani a kerítéseiket? Házakat építenek? Gyógyítják a betegeket? Ezek mind olyan dolgok, amik nem ideiglenes munkák, amikre mindig kellene egy helyi mágus - épp ezért elképzelni sem tudja, hogy mi lehet az, amire ad hoc jelleggel van szükség. A tanítást még csak-csak megérti, hiszen ki ne szeretne mágus lenni, de ha meg a másik oldalról nézi: ki szeretne olyan dolgot tanulni, amivel aztán nem keresi meg a napi betevőjét?
Csendje igen hosszúra nyúlik a sok morfondírozás közben, s azon kapja magát, hogy bizony megakasztotta a beszélgetést. Micsoda modortalanság!*
- Nagyon egy szabad életnek hangzik ez a mágusság, hallod-e. *Hunyorog rá jókedvűen.* Évekre elvonulni, olvasgatni, meg időnként munkát vállalgatni! Semmi földhöz kötöttség, semmi biztos pont. *S az ember azt gondolná, hogy ő ezt a szabadságot irigylésre méltónak tartja, ám máshogy áll a helyzet.* Nem rossz ez, hogy nincs kihez, mihez mindig visszamenni?
*Náluk az emberek mindig számítanak egymásra, ha segítség kell vagy csak jó társaság: el sem tudja képzelni, hogy valamelyik szomszédja eltűnjön két-három évre egy szó nélkül. Összetartó kis közösség ők... Vagyis, azok voltak, amíg odatartozott: így egy effajta vándorlét érthetetlen, nem is érthetetlen, szinte felfoghatatlan az óriás nő számára.*