Külső területek - Szántóföldek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Erdőszéli tisztás (új) Arthenior közelében (új) | Szántóföldek | Tharg birtokok (új) Füves puszta (új) Kikötői erdőség (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 88 (1741. - 1760. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Molthier Glothus [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/2929_ember-felelf_ferfi.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4704-4723
1760. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-04-26 17:12:12
Üzenet elküldve: 2018-04-26 17:12:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Ephemia, Kaiyko//
*Nem emlékszik, mikor hagyta el utoljára a város nyüzsgő, élettel teli utcáit. A kúria börtönszerű falainak védelmében tengette napjait, mely megkímélte őt minden veszedelemtől és a külvilág ártalmaitól. Mennyire utálta azt! Menni akart, úton lenni, világot látni, élni! Most viszont ezt a külvilágot gyűlöli és annak minden egyes lakóját, minden egyes élőlényét és legutolsó fűszálát.
Szótlanul veszi el Kaiyko kendőjét és belecsomagol némi aranyat. Igaz, ha valaki megtámadja őket és egész táskája tartalmát elveszi, akkor egész vagyonától megfosztják, de ez a trükk még egyéb esetben jól jöhet.
Az éjszaka lassan rájuk nehezedik, Effy lábai pedig egészen elfáradnak a gyaloglástól. Végül egy takaros kis portába botlanak, a leány legnagyobb megkönnyebbülésére. Az öreg bácsi furcsán méregeti őket, de végül csak megállapodnak vele, ő pedig kifizet az öregnek [Mesélő (Vérborz)] összvisz 15 aranyat.
Halkan elmormol egy "köszönöm" szócskát, majd együtt elindulnak a pajtába. Amikor testőrnője odabenn leteríti a köpenyét a szalmára, a leány szinte azonnal le is huppan rá.*
- Jobb ez, mint a hideg föld.
*Persze a kúriabeli ágyához nem sok fekhely ér fel, de most ezt kell megbecsülnie. A cipót is kelletlenül rágja, közben bokáit masszírozza. Minden végtagja sajog, a feje lüktet. Nem sokkal később a nyíló pajtaajtó néhány pillanatra őt is megijeszti, de aztán a kerekded asszony látványa biztosítja, nincs mitől tartania. Kapnak pokrócot és egy-egy almát, de ez utóbbihoz már végképp nincs étvágya. A fekete kutya tud csak egy aprócska mosolyt csalni az arcára, amikor az feléjük somfordál. Ő is kinyújtja a kezét Kaiykohoz hasonlóan és megsimogatja a buksiját. Szereti az állatokat, de eddig nem sok alkalma volt barátkozni akár eggyel is.*
- Itt maradhat velünk, ha ennyire fél a vihartól.
*Az asszony csak legyint rá.*
- Begyün az ide, ha úgy akarja. Ha kaparódzást tetszenek hallani, akkor ű lesz az. Azt mifélék vónának magácskáék?
*Effy jól meggondolja, mit válaszol, s csak azután szólal meg.*
- Artheniorból jöttünk, átutazóban vagyunk dél felé és...
*Az asszony meg sem várja a mondat végét, már az arcához is kap és sápítozni kezd.*
- Hjaj, hogy mennyi utazó megfordul erre, tyűha! Magácskáéknál sokkal de sokkal kackiásabb szerzeteket is fúj erre ám a szél, úgy bizony! A múltkor is járt erre egy, de tyű, hogy annak mi dzsuvás szakálla vót, én mondom, oszt mikó kérdem tülle ki ű, hát ű aszondja nem tuggya hogy kerűt ide... *Hanem mikor ránéz Ephemia gyötrelmesen lehangoló ábrázatára, az élettől is elmegy a kedve szegénynek.* Jaj, na de hagylak én békiben, pihenni. Jer, Csikasz! Jóccakát néktek!
*A kutya engedelmeskedik, és a néne társaságában elhagyja a pajtát. Szerencsére nem kérdezősködött sokat, Effy meg ha nem muszáj, nem kötné más orrára, hogy mi járatban vannak. Nagyot sóhajtva fekszik le a szalmára és csak hosszú csend után szólal meg újra.*
- Nem akarom elhinni, hogy ez történik.
*Megmasszírozza halántékát és tanácstalanul nézi a pajta mennyezetét. Soha nem érzett még ehhez hasonló kilátástalanságot és nyomort. Pár pillanat erejéig be is hunyja szemeit, mint aki azt reméli, hogy ez az egész csak egy rémületes álom.
~Fel kell ébrednem.~
De nem, nem tud felébredni. Mire újra kinyitja szemeit, ugyanazt a mennyezetet látja, sőt mi több, pajtaszag veszi körül. Nem akar megint sírni, de a tekintete mintha újból egészen elhomályosulna...*
*Nem emlékszik, mikor hagyta el utoljára a város nyüzsgő, élettel teli utcáit. A kúria börtönszerű falainak védelmében tengette napjait, mely megkímélte őt minden veszedelemtől és a külvilág ártalmaitól. Mennyire utálta azt! Menni akart, úton lenni, világot látni, élni! Most viszont ezt a külvilágot gyűlöli és annak minden egyes lakóját, minden egyes élőlényét és legutolsó fűszálát.
Szótlanul veszi el Kaiyko kendőjét és belecsomagol némi aranyat. Igaz, ha valaki megtámadja őket és egész táskája tartalmát elveszi, akkor egész vagyonától megfosztják, de ez a trükk még egyéb esetben jól jöhet.
Az éjszaka lassan rájuk nehezedik, Effy lábai pedig egészen elfáradnak a gyaloglástól. Végül egy takaros kis portába botlanak, a leány legnagyobb megkönnyebbülésére. Az öreg bácsi furcsán méregeti őket, de végül csak megállapodnak vele, ő pedig kifizet az öregnek [Mesélő (Vérborz)] összvisz 15 aranyat.
Halkan elmormol egy "köszönöm" szócskát, majd együtt elindulnak a pajtába. Amikor testőrnője odabenn leteríti a köpenyét a szalmára, a leány szinte azonnal le is huppan rá.*- Jobb ez, mint a hideg föld.
*Persze a kúriabeli ágyához nem sok fekhely ér fel, de most ezt kell megbecsülnie. A cipót is kelletlenül rágja, közben bokáit masszírozza. Minden végtagja sajog, a feje lüktet. Nem sokkal később a nyíló pajtaajtó néhány pillanatra őt is megijeszti, de aztán a kerekded asszony látványa biztosítja, nincs mitől tartania. Kapnak pokrócot és egy-egy almát, de ez utóbbihoz már végképp nincs étvágya. A fekete kutya tud csak egy aprócska mosolyt csalni az arcára, amikor az feléjük somfordál. Ő is kinyújtja a kezét Kaiykohoz hasonlóan és megsimogatja a buksiját. Szereti az állatokat, de eddig nem sok alkalma volt barátkozni akár eggyel is.*
- Itt maradhat velünk, ha ennyire fél a vihartól.
*Az asszony csak legyint rá.*
- Begyün az ide, ha úgy akarja. Ha kaparódzást tetszenek hallani, akkor ű lesz az. Azt mifélék vónának magácskáék?
*Effy jól meggondolja, mit válaszol, s csak azután szólal meg.*
- Artheniorból jöttünk, átutazóban vagyunk dél felé és...
*Az asszony meg sem várja a mondat végét, már az arcához is kap és sápítozni kezd.*
- Hjaj, hogy mennyi utazó megfordul erre, tyűha! Magácskáéknál sokkal de sokkal kackiásabb szerzeteket is fúj erre ám a szél, úgy bizony! A múltkor is járt erre egy, de tyű, hogy annak mi dzsuvás szakálla vót, én mondom, oszt mikó kérdem tülle ki ű, hát ű aszondja nem tuggya hogy kerűt ide... *Hanem mikor ránéz Ephemia gyötrelmesen lehangoló ábrázatára, az élettől is elmegy a kedve szegénynek.* Jaj, na de hagylak én békiben, pihenni. Jer, Csikasz! Jóccakát néktek!
*A kutya engedelmeskedik, és a néne társaságában elhagyja a pajtát. Szerencsére nem kérdezősködött sokat, Effy meg ha nem muszáj, nem kötné más orrára, hogy mi járatban vannak. Nagyot sóhajtva fekszik le a szalmára és csak hosszú csend után szólal meg újra.*
- Nem akarom elhinni, hogy ez történik.
*Megmasszírozza halántékát és tanácstalanul nézi a pajta mennyezetét. Soha nem érzett még ehhez hasonló kilátástalanságot és nyomort. Pár pillanat erejéig be is hunyja szemeit, mint aki azt reméli, hogy ez az egész csak egy rémületes álom.
~Fel kell ébrednem.~
De nem, nem tud felébredni. Mire újra kinyitja szemeit, ugyanazt a mennyezetet látja, sőt mi több, pajtaszag veszi körül. Nem akar megint sírni, de a tekintete mintha újból egészen elhomályosulna...*
1759. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-04-26 15:40:36
Üzenet elküldve: 2018-04-26 15:40:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Orcátlan meghívás//
- Még nem mondom meg, az legyen meglepetés! *feleli egy kacsintás kíséretében, elvégre hová lenne az izgalom, ha mindent elárulna már most? Egyelőre ennyivel le is zárja a témát, ha hagyják és a vacsora kérdésén se mereng sokat, inkább a feladványon gondolkozik tovább*
- A tulajdonságokat? *kérdez vissza, mikor végre kap egy kis segítséget, hiszen ezzel se igazán érzi úgy, hogy előrébb lenne. A rend kérdésével még egyet is tudna érteni, ám ezt sem látja át pontosan, hogyan kapcsolódik a korábbi rejtvényhez. Mikor aztán mégis azt a választ kapja, hogy jó megfejtésre jutott, kétkedően vonja fel egyik szemöldökét, ugyanis egyáltalán nem érzi úgy, hogy valóban ez lenne a helyzet.*
- Tényleg? Olyan is van, amire még te sem tudod a választ? *kérdezi a kelleténél kicsit élesebben, csak félig viccelve, ugyanis úgy érzi, egy bonyolultabb feladvánnyal még eddig se jutott volna, ez pedig önértékelésének és hangulatának sem igazán tesz jót. Ennek ellenére figyelmesen hallgatja a részletes magyarázatot, és nem bírja megállni, hogy ne kérdezzen közbe*
- Elválaszt? A végtelen? Hogy tud a végtelen elválasztani? *kotyog közbe, hiszen bár nem sokat gondolkodott eddig erről a témáról, a végtelen valami nagy, egybefüggő masszaként jelenik meg a lelki szemei előtt, aminek se eleje, se vége, ennél fogva nem igazán képes bármit is elválasztani. A közbeszólás után csendben hallgatja a továbbiakat, majd mikor végre eljutnak az eredeti megoldáshoz, egy percig még csendben értékeli magában a hallottakat*
- Az idő... Ez tetszik! *szólal meg végül tűnődő hangon és kicsit el is mosolyodik* De tudod, ez nem igazán az, mint amit én mondtam, legalábbis nem annyira, hogy jó megfejtésnek lehessen nevezni. *ismeri be vereségét* Szóval nem szükséges feleslegesen dicsérned. Jobban szeretem, ha inkább igazat mondanak nekem! *jegyzi meg fanyar mosollyal, hiszen bár természetesen nem esik jól neki, hogy nem találta el a megfelelő értelmezést, azért elég nagylány már hozzá, hogy elfogadja, ha nincs igaza, az üres dicséretektől pedig kirázza a hideg.*
- A végén még azt kell hinnem, akarsz valamit, azért hízelegsz ennyire... *folytatja nevetve, majd a jutalom említésére is csak egy grimasszal válaszol és figyelmét igyekszik inkább a növénykeresésre fordítani.*
- De azért izgalmas feladvány volt! *jegyzi meg mintegy mellékesen, hiszen bár véleménye szerint nem igazán jutott el a helyes megoldáshoz, azért a találgatást kifejezetten élvezte* Amúgy meg honnan tudsz ilyeneket? Vagy inkább miért? *kérdezi kíváncsian, ugyanis most jön rá, hogy eddig erről nem igazán esett szó, a válasz viszont erősen foglalkoztatja.*
- Ne aggódj, nem úgy terveztem! *jegyzi meg nevetve a korábbi balszerencsésen sikerült növénygyűjtés említésére és árgus szemekkel kezdi fürkészni a közeli zöld fákat és bokrokat, hátha valahol sikerül felfedeznie egy-két piros pöttyöt. Mikor végre úgy véli, valami vörös villanást látott a fák közt, gyorsan elrohan abba az irányba.*
- Hová lett? *kérdezi csalódottan, ahogy közelebb érve hiába keresi a bogyókat ott, ahol az előbb látni vélte őket* De hiszen itt kell lenniük! Láttam őket! *motyogja csalódottan, ahogy továbbra is jobbra-balra fordulva nézegeti a bokrokat. A nagy forgolódásban észre sem veszi, hogy a ruhája beakadt a kiálló ágak közé, így teljesen váratlanul éri, mikor indulna tovább, másfelé keresgélni, hogy az ágakba gabalyodott szoknyája visszarántja, és sikerül egy tökéletesen kivitelezett fenékre esést bemutatnia, ami után hosszú másodpercekig csak pislogni bír, míg feldolgozza, mi is történt pontosan.*
//Orcátlan meghívás//
- Még nem mondom meg, az legyen meglepetés! *feleli egy kacsintás kíséretében, elvégre hová lenne az izgalom, ha mindent elárulna már most? Egyelőre ennyivel le is zárja a témát, ha hagyják és a vacsora kérdésén se mereng sokat, inkább a feladványon gondolkozik tovább*
- A tulajdonságokat? *kérdez vissza, mikor végre kap egy kis segítséget, hiszen ezzel se igazán érzi úgy, hogy előrébb lenne. A rend kérdésével még egyet is tudna érteni, ám ezt sem látja át pontosan, hogyan kapcsolódik a korábbi rejtvényhez. Mikor aztán mégis azt a választ kapja, hogy jó megfejtésre jutott, kétkedően vonja fel egyik szemöldökét, ugyanis egyáltalán nem érzi úgy, hogy valóban ez lenne a helyzet.*
- Tényleg? Olyan is van, amire még te sem tudod a választ? *kérdezi a kelleténél kicsit élesebben, csak félig viccelve, ugyanis úgy érzi, egy bonyolultabb feladvánnyal még eddig se jutott volna, ez pedig önértékelésének és hangulatának sem igazán tesz jót. Ennek ellenére figyelmesen hallgatja a részletes magyarázatot, és nem bírja megállni, hogy ne kérdezzen közbe*
- Elválaszt? A végtelen? Hogy tud a végtelen elválasztani? *kotyog közbe, hiszen bár nem sokat gondolkodott eddig erről a témáról, a végtelen valami nagy, egybefüggő masszaként jelenik meg a lelki szemei előtt, aminek se eleje, se vége, ennél fogva nem igazán képes bármit is elválasztani. A közbeszólás után csendben hallgatja a továbbiakat, majd mikor végre eljutnak az eredeti megoldáshoz, egy percig még csendben értékeli magában a hallottakat*
- Az idő... Ez tetszik! *szólal meg végül tűnődő hangon és kicsit el is mosolyodik* De tudod, ez nem igazán az, mint amit én mondtam, legalábbis nem annyira, hogy jó megfejtésnek lehessen nevezni. *ismeri be vereségét* Szóval nem szükséges feleslegesen dicsérned. Jobban szeretem, ha inkább igazat mondanak nekem! *jegyzi meg fanyar mosollyal, hiszen bár természetesen nem esik jól neki, hogy nem találta el a megfelelő értelmezést, azért elég nagylány már hozzá, hogy elfogadja, ha nincs igaza, az üres dicséretektől pedig kirázza a hideg.*
- A végén még azt kell hinnem, akarsz valamit, azért hízelegsz ennyire... *folytatja nevetve, majd a jutalom említésére is csak egy grimasszal válaszol és figyelmét igyekszik inkább a növénykeresésre fordítani.*
- De azért izgalmas feladvány volt! *jegyzi meg mintegy mellékesen, hiszen bár véleménye szerint nem igazán jutott el a helyes megoldáshoz, azért a találgatást kifejezetten élvezte* Amúgy meg honnan tudsz ilyeneket? Vagy inkább miért? *kérdezi kíváncsian, ugyanis most jön rá, hogy eddig erről nem igazán esett szó, a válasz viszont erősen foglalkoztatja.*
- Ne aggódj, nem úgy terveztem! *jegyzi meg nevetve a korábbi balszerencsésen sikerült növénygyűjtés említésére és árgus szemekkel kezdi fürkészni a közeli zöld fákat és bokrokat, hátha valahol sikerül felfedeznie egy-két piros pöttyöt. Mikor végre úgy véli, valami vörös villanást látott a fák közt, gyorsan elrohan abba az irányba.*
- Hová lett? *kérdezi csalódottan, ahogy közelebb érve hiába keresi a bogyókat ott, ahol az előbb látni vélte őket* De hiszen itt kell lenniük! Láttam őket! *motyogja csalódottan, ahogy továbbra is jobbra-balra fordulva nézegeti a bokrokat. A nagy forgolódásban észre sem veszi, hogy a ruhája beakadt a kiálló ágak közé, így teljesen váratlanul éri, mikor indulna tovább, másfelé keresgélni, hogy az ágakba gabalyodott szoknyája visszarántja, és sikerül egy tökéletesen kivitelezett fenékre esést bemutatnia, ami után hosszú másodpercekig csak pislogni bír, míg feldolgozza, mi is történt pontosan.*
1758. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-04-26 13:52:04
Üzenet elküldve: 2018-04-26 13:52:04
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Irány felderíteni, könnyes búcsú//
*Még akkor is tombol magában, mikor a tisztást már maga mögött tudja. Ismeretlen út lévén szemei cikáznak, s a területet figyelik, az erőviszonyokat mérlegelik. A körülötte lévő sík terület sem lesben álláshoz, sem csapda állításához nem alkalmasak, azonban ez ugyanúgy pozitív rá, mint esetleges ellenségekre nézve is. Léptei az ismeretlenségtől eltekintve meglehetősen határozottak és ölesek. Erről óriás büszkesége és a hirtelen búcsú egyaránt tehet. Nem bánja, hogy a zsivajt maga mögött tudja, ahogy azt sem, hogy nem összeölelkezős és könnyes volt a búcsú. Utálja a búcsút, pont eleget kapott már belőle életében, akár katonatársai vállát fogva haldoklásuk közepette, akár családjára is gondolva. A sík terepen, ahogy körbenéz, mindenhol dolgozó embereket lát, kik munkájukkal, s nem az útszéli vándorokkal vannak elfoglalva, ami jó. A városi zavargások néhány ember életét nem különösebben befolyásolták, a búzát és a szálas takarmányt el kell vetni, hogy nyár végére megfelelő élelem gyűljön össze. A szántóföldek melletti út ehhez mérten csendes és kihalt. Pont tökéletes ahhoz, hogy egy haragvó óriás két ujjnyi lábnyomokat hagyva a porban, akadály nélkül haladhasson előre. Néha azért idegesen suhint kalapácsával, egyrészt, hogy izmait lazítsa, s felkészítse, másrészt, hogy indulatait levezesse.*
~ Még, hogy készítsd össze... ~ *Fortyog magában.*
*Még akkor is tombol magában, mikor a tisztást már maga mögött tudja. Ismeretlen út lévén szemei cikáznak, s a területet figyelik, az erőviszonyokat mérlegelik. A körülötte lévő sík terület sem lesben álláshoz, sem csapda állításához nem alkalmasak, azonban ez ugyanúgy pozitív rá, mint esetleges ellenségekre nézve is. Léptei az ismeretlenségtől eltekintve meglehetősen határozottak és ölesek. Erről óriás büszkesége és a hirtelen búcsú egyaránt tehet. Nem bánja, hogy a zsivajt maga mögött tudja, ahogy azt sem, hogy nem összeölelkezős és könnyes volt a búcsú. Utálja a búcsút, pont eleget kapott már belőle életében, akár katonatársai vállát fogva haldoklásuk közepette, akár családjára is gondolva. A sík terepen, ahogy körbenéz, mindenhol dolgozó embereket lát, kik munkájukkal, s nem az útszéli vándorokkal vannak elfoglalva, ami jó. A városi zavargások néhány ember életét nem különösebben befolyásolták, a búzát és a szálas takarmányt el kell vetni, hogy nyár végére megfelelő élelem gyűljön össze. A szántóföldek melletti út ehhez mérten csendes és kihalt. Pont tökéletes ahhoz, hogy egy haragvó óriás két ujjnyi lábnyomokat hagyva a porban, akadály nélkül haladhasson előre. Néha azért idegesen suhint kalapácsával, egyrészt, hogy izmait lazítsa, s felkészítse, másrészt, hogy indulatait levezesse.*
~ Még, hogy készítsd össze... ~ *Fortyog magában.*
1757. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-04-25 09:49:07
Üzenet elküldve: 2018-04-25 09:49:07
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
//Ephemia, Kaiyko//
- Már nem vagyunk messze *mondja a hosszabb gyalogláshoz láthatóan nem szokott lánynak.
Előveszi a kendőjét és Ephemiának nyújtja.*
- Tessék. Tegyél ebbe némi aranyat. Húsznál ne többet. Ha fizetséget kérnek, ebből fizess, a többit tartsd rejtve.
*A kis nádfedeles házikó ablakán már fény szűrődik ki, mikor odaérnek, a gazda pedig egy vasvilla nyelén támaszkodva áll kint. A jószágok felbolydultak az idegenek jöttére. Errefelé róka is, farkas is portyázhat, de a gazembereket se lehet kizárni.*
- Békesség, bátya *szólal meg Kaiyko, köszöntve a gondosan pödört bajuszú, kucsmás férfit. Biccent az ablak felé is, ahol a gazdasszony leskelődik kíváncsian.* - Szállást keresnénk éjszakára és némi vacsorára valót, ha akad. Van egy kis pénzünk a szívességért, és elalszunk a pajtában is, ha maradhatunk.
*A férfi egy kissé bizalmatlanul méregeti őket, de aztán csak megszívja a szájában lógó tajtékpipát és elpöfékel néhány dohányszagú pamacsot.*
- Oszt' mennyi az a kis pénzetek? *kérdi.*
- Tíz arany *mondja Kaiyko.* - Tizenkettő, ha jut egy-egy karéj cipó mindkettőnknek.
*Végül tizenöt aranyban sikerül kiegyezni. Az ember komótos kelletlenséggel megy vissza a házba, ahonnan két nem túl nagy és nem is túl friss szelet cipóval tér vissza, amit a két lány kezébe nyom.*
- Köszönjük *mondja Kaiyko, igyekezvén megelőzni Ephemiát a szólásban.
A gazda aztán elvezeti őket a pajtába és egy kupac szalmára mutat az egyik sarokban.*
- Itten elalhattok az iccaka. De ne kóricáljatok el, mert estére elerisztem a kutyát! *mondja, aztán a pajtaajtót behúzva maga után ott is hagyja a két lányt.
Kaiyko leteríti a köpenyét a szalmára és a kezét nyújtja Ephemiának, hogy kuporodjon mellé.*
- Hidd el, kisasszony, ennél puhább és melegebb fekhelyed még nem volt.
*A cipó egy kissé szikkadt, de egészen jó ízű. Élt már ennél jóval hitványabb étken is.
Kisvártatva újra nyílik a pajtaajtó. Kaiyko mindjárt a kardjáért nyúl, de ahogy a lámpás imbolygó fénykörében felismeri a gazdasszony kerekded ábrázatát, hamar a fegyverre húzza inkább a köpenye szélét.*
- Tessék, galambocskák *nyújt feléjük egy-egy pokrócot, aztán a köténye zsebébe nyúl és előhúz két almát is.* - Az a tennapi cipó kevéske leszen estebédnek *mondja és nekik adja a gyümölcsöt is.
Az ajtóban újabb mozgolódás támad, de ahogy az asszonyság leköveti Kaiyko tekintetét, csak elmosolyodik.*
- Jer csak be, Csikasz, nézd meg üket *invitálja a kint mocorgó árnyékot, mire egy bogárfekete kutya üget be, s a néne mellett megállva óvatosan szimatol feléjük. Látszik rajta, hogy még növendék, de már most elég termetes eb.*
- Nem kell tülle félni, ha be vannak mutatva. A vendéget nem báncsa, csak az idegenre uszul, ahogy köll *veregeti meg a kutya fejét, aki szende farokcsóválással fogadja, hogy Kaiyko felé nyújtja a kezét.* - Meg úgyes bekaparta vón magát, mer' túfelű mán morog az ég alja, s ha erre gyün a vihar, ennek megkocsonnyásodik a bátorsága, oszt' ide szokott behúzónni.
- Már nem vagyunk messze *mondja a hosszabb gyalogláshoz láthatóan nem szokott lánynak.
Előveszi a kendőjét és Ephemiának nyújtja.*
- Tessék. Tegyél ebbe némi aranyat. Húsznál ne többet. Ha fizetséget kérnek, ebből fizess, a többit tartsd rejtve.
*A kis nádfedeles házikó ablakán már fény szűrődik ki, mikor odaérnek, a gazda pedig egy vasvilla nyelén támaszkodva áll kint. A jószágok felbolydultak az idegenek jöttére. Errefelé róka is, farkas is portyázhat, de a gazembereket se lehet kizárni.*
- Békesség, bátya *szólal meg Kaiyko, köszöntve a gondosan pödört bajuszú, kucsmás férfit. Biccent az ablak felé is, ahol a gazdasszony leskelődik kíváncsian.* - Szállást keresnénk éjszakára és némi vacsorára valót, ha akad. Van egy kis pénzünk a szívességért, és elalszunk a pajtában is, ha maradhatunk.
*A férfi egy kissé bizalmatlanul méregeti őket, de aztán csak megszívja a szájában lógó tajtékpipát és elpöfékel néhány dohányszagú pamacsot.*
- Oszt' mennyi az a kis pénzetek? *kérdi.*
- Tíz arany *mondja Kaiyko.* - Tizenkettő, ha jut egy-egy karéj cipó mindkettőnknek.
*Végül tizenöt aranyban sikerül kiegyezni. Az ember komótos kelletlenséggel megy vissza a házba, ahonnan két nem túl nagy és nem is túl friss szelet cipóval tér vissza, amit a két lány kezébe nyom.*
- Köszönjük *mondja Kaiyko, igyekezvén megelőzni Ephemiát a szólásban.
A gazda aztán elvezeti őket a pajtába és egy kupac szalmára mutat az egyik sarokban.*
- Itten elalhattok az iccaka. De ne kóricáljatok el, mert estére elerisztem a kutyát! *mondja, aztán a pajtaajtót behúzva maga után ott is hagyja a két lányt.
Kaiyko leteríti a köpenyét a szalmára és a kezét nyújtja Ephemiának, hogy kuporodjon mellé.*
- Hidd el, kisasszony, ennél puhább és melegebb fekhelyed még nem volt.
*A cipó egy kissé szikkadt, de egészen jó ízű. Élt már ennél jóval hitványabb étken is.
Kisvártatva újra nyílik a pajtaajtó. Kaiyko mindjárt a kardjáért nyúl, de ahogy a lámpás imbolygó fénykörében felismeri a gazdasszony kerekded ábrázatát, hamar a fegyverre húzza inkább a köpenye szélét.*
- Tessék, galambocskák *nyújt feléjük egy-egy pokrócot, aztán a köténye zsebébe nyúl és előhúz két almát is.* - Az a tennapi cipó kevéske leszen estebédnek *mondja és nekik adja a gyümölcsöt is.
Az ajtóban újabb mozgolódás támad, de ahogy az asszonyság leköveti Kaiyko tekintetét, csak elmosolyodik.*
- Jer csak be, Csikasz, nézd meg üket *invitálja a kint mocorgó árnyékot, mire egy bogárfekete kutya üget be, s a néne mellett megállva óvatosan szimatol feléjük. Látszik rajta, hogy még növendék, de már most elég termetes eb.*
- Nem kell tülle félni, ha be vannak mutatva. A vendéget nem báncsa, csak az idegenre uszul, ahogy köll *veregeti meg a kutya fejét, aki szende farokcsóválással fogadja, hogy Kaiyko felé nyújtja a kezét.* - Meg úgyes bekaparta vón magát, mer' túfelű mán morog az ég alja, s ha erre gyün a vihar, ennek megkocsonnyásodik a bátorsága, oszt' ide szokott behúzónni.
1756. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-04-23 22:38:48
Üzenet elküldve: 2018-04-23 22:38:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Orcátlan meghívás//
*Tina pimasz megjegyzését talán csak a Zöldfülű érti félre, de nem tehet mást, muszáj megkockáztatnia a kérdést.*
-És akkor... Pontosan mim is kéne?
*Kérdezi úgy érdeklődve, mintha valami csapdát sejtene a háttérben, de biztosan nem hagyná ki az átsétálást rajta. De persze nem feszítené a húrt túlságosan. Még a végén harapás áldozatává válna. Azt pedig minden valamirevaló férfi tudja, hogy a női harapás közvetlenül az ember önvalójába hasít bele. Ezt ki merné kockáztatni?
Minthogy az étkezésről majd csak vacsora környékén kell gondoskodni Taitos igyekszik is elfelejteni.*
~A homály olykor jótékonyabb, mint az igaz, ragyogó fény.~
*Gondol arra ahogyan a fáradt szemnek megnyugvás lehet a hold sápadt fénye. A lány elmélkedésére már majdnem megjegyzi, hogy ő is ezt kérdezte, de persze érzi, hogy ez csak az elmélkedés egy módja. Segít inkább kicsit.*
-A tulajdonságokat figyeld. Valahol rend van ebbem a világban, még ha gyakran felette is áll annak, amit látunk. Ezek a kérdések is ezt fejtegetik.
*Ad egy kis háttérinformációt az amúgy remek kecskesajtot készítő atsipart szerzetesek szokásairól. Aztán megjelenik a megoldás végre.*
~Okos. Összerakta.~
*Örül magában.*
-Rendben. Jó megfejtés.
*Biccent. Főleg így, hogy hallotta a megoldás menetét is.*
-Habár tényleg nem csak ezt jelentheti.
*Arra pedig, hogy csak a lány életének megnehezítése lett volna a cél próbál leplezetten felelni, ami azért egészen jól is megy neki.*
-Ha téged akartalak volna húzni vele, akkor nehezet adok.
*Nevet fel.*
-Mondjuk olyat, amire nincs megoldás, vagy nincs én sem tudom.
*Gondol arra, hogy azért milyen jó is lenne, ha az általa kutatott rejtélyeket a lány meg tudná oldani. Taitos azért nem, vagy nem mindig, beszél a levegőbe. Elárulja az eredeti megoldást.*
-A kék nefelejcs egyfajta emlék. Valami, ami nyáron már az árok szélén virít, szinte elfeledett, de még ragyog. Nem kell hozzá, hogy gondoljanak rá. Kicsit hasonlít talán a múlt lenyomatára inkább.
*Árnyalja az eddig elnagyolt képet, majd tovább is lép.*
-A végtelen pengéje. Vág. Elválaszt, mégis a végtelené. Vagy talán maga a penge a végtelenség?
*Tesz fel egy talán költőinek ható kérdést, de ez tényleg meggondolandó. Kezében a botot megforgatja egyszer elrévedve, mintha csak eljátszana a gondolattal.*
-És mi lehet az ág? Netán az eredmény? Vagy maga a végtelen pengéje ez az ág?
*Hümmög egy kicsit. Szereti ezt a versikét, mert szűken értelmezve is három igaz megoldása van, nem beszélve a most hallott negyedikről.*
-Egy új kezdet jele, avagy a kard ha maga a végtelenség, egyszerre a múlt kis virága és az új kezdet rügyei, miközben elválaszt, és netán össze is forraszt?
*Elmélkedik lebontva útitársa számára minden gondolatot.*
-Ez az idő.
*Mormogja el végül komolyan a megoldást.*
-Viszont be kell valljam kevesen fejtik meg. Ügyes vagy!
*Dicséri is meg a lányt.*
-Valami kisebb jutalmat kaphatsz érte.
*Kacsint rá, ám minthogy fák árnya vetül már rájuk, hozzáteszi.*
-Amint megtalálsz egy olyan utálatos bokrot is. Ne az arcoddal keresd, nem vicces.
*Jegyzi meg fiatalkori bakijára utalva, melyez a lány is ismer, majd elkezdi keresni ő is a tüzest.*
~Nyár van. A Szellemek csak nem dughatták el annyira.~
//Orcátlan meghívás//
*Tina pimasz megjegyzését talán csak a Zöldfülű érti félre, de nem tehet mást, muszáj megkockáztatnia a kérdést.*
-És akkor... Pontosan mim is kéne?
*Kérdezi úgy érdeklődve, mintha valami csapdát sejtene a háttérben, de biztosan nem hagyná ki az átsétálást rajta. De persze nem feszítené a húrt túlságosan. Még a végén harapás áldozatává válna. Azt pedig minden valamirevaló férfi tudja, hogy a női harapás közvetlenül az ember önvalójába hasít bele. Ezt ki merné kockáztatni?
Minthogy az étkezésről majd csak vacsora környékén kell gondoskodni Taitos igyekszik is elfelejteni.*
~A homály olykor jótékonyabb, mint az igaz, ragyogó fény.~
*Gondol arra ahogyan a fáradt szemnek megnyugvás lehet a hold sápadt fénye. A lány elmélkedésére már majdnem megjegyzi, hogy ő is ezt kérdezte, de persze érzi, hogy ez csak az elmélkedés egy módja. Segít inkább kicsit.*
-A tulajdonságokat figyeld. Valahol rend van ebbem a világban, még ha gyakran felette is áll annak, amit látunk. Ezek a kérdések is ezt fejtegetik.
*Ad egy kis háttérinformációt az amúgy remek kecskesajtot készítő atsipart szerzetesek szokásairól. Aztán megjelenik a megoldás végre.*
~Okos. Összerakta.~
*Örül magában.*
-Rendben. Jó megfejtés.
*Biccent. Főleg így, hogy hallotta a megoldás menetét is.*
-Habár tényleg nem csak ezt jelentheti.
*Arra pedig, hogy csak a lány életének megnehezítése lett volna a cél próbál leplezetten felelni, ami azért egészen jól is megy neki.*
-Ha téged akartalak volna húzni vele, akkor nehezet adok.
*Nevet fel.*
-Mondjuk olyat, amire nincs megoldás, vagy nincs én sem tudom.
*Gondol arra, hogy azért milyen jó is lenne, ha az általa kutatott rejtélyeket a lány meg tudná oldani. Taitos azért nem, vagy nem mindig, beszél a levegőbe. Elárulja az eredeti megoldást.*
-A kék nefelejcs egyfajta emlék. Valami, ami nyáron már az árok szélén virít, szinte elfeledett, de még ragyog. Nem kell hozzá, hogy gondoljanak rá. Kicsit hasonlít talán a múlt lenyomatára inkább.
*Árnyalja az eddig elnagyolt képet, majd tovább is lép.*
-A végtelen pengéje. Vág. Elválaszt, mégis a végtelené. Vagy talán maga a penge a végtelenség?
*Tesz fel egy talán költőinek ható kérdést, de ez tényleg meggondolandó. Kezében a botot megforgatja egyszer elrévedve, mintha csak eljátszana a gondolattal.*
-És mi lehet az ág? Netán az eredmény? Vagy maga a végtelen pengéje ez az ág?
*Hümmög egy kicsit. Szereti ezt a versikét, mert szűken értelmezve is három igaz megoldása van, nem beszélve a most hallott negyedikről.*
-Egy új kezdet jele, avagy a kard ha maga a végtelenség, egyszerre a múlt kis virága és az új kezdet rügyei, miközben elválaszt, és netán össze is forraszt?
*Elmélkedik lebontva útitársa számára minden gondolatot.*
-Ez az idő.
*Mormogja el végül komolyan a megoldást.*
-Viszont be kell valljam kevesen fejtik meg. Ügyes vagy!
*Dicséri is meg a lányt.*
-Valami kisebb jutalmat kaphatsz érte.
*Kacsint rá, ám minthogy fák árnya vetül már rájuk, hozzáteszi.*
-Amint megtalálsz egy olyan utálatos bokrot is. Ne az arcoddal keresd, nem vicces.
*Jegyzi meg fiatalkori bakijára utalva, melyez a lány is ismer, majd elkezdi keresni ő is a tüzest.*
~Nyár van. A Szellemek csak nem dughatták el annyira.~
1755. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-04-21 22:44:16
Üzenet elküldve: 2018-04-21 22:44:16
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 108
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 108
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Egyedül//
*Elfogynak alóla a tharg földek, egyre északra visz az útja. Ismerősebbek lesznek a tájak, hiszen régebben nem egyszer járt erre vidéki őrjáraton, mikor Arthenior még foglalkozott ilyesmivel. Ettől egy kis düh ébred benne, mintha a Levegő Városa cserben hagyta volna ezeket a népeket. Inkább nem is akarja tudni, mennyire szaporodtak el errefelé a banditák, vallási fanatikusok és egyéb, a parasztokat fenyegető lények. ~Remélem, Syd majd ezzel is foglalkozik.~ A parasztok szívesen fizethetnek azért, hogy megszabadítsák őket a nem hétköznapi gondjaiktól. Ez zsoldosként jó hír, de Ult nem csak zsoldosként tekint magukra. Ahogy ügetés közben végig tekint a tájon, felelősséget érez a békéért.* ~Dolgunk van itt.~
*Elfogynak alóla a tharg földek, egyre északra visz az útja. Ismerősebbek lesznek a tájak, hiszen régebben nem egyszer járt erre vidéki őrjáraton, mikor Arthenior még foglalkozott ilyesmivel. Ettől egy kis düh ébred benne, mintha a Levegő Városa cserben hagyta volna ezeket a népeket. Inkább nem is akarja tudni, mennyire szaporodtak el errefelé a banditák, vallási fanatikusok és egyéb, a parasztokat fenyegető lények. ~Remélem, Syd majd ezzel is foglalkozik.~ A parasztok szívesen fizethetnek azért, hogy megszabadítsák őket a nem hétköznapi gondjaiktól. Ez zsoldosként jó hír, de Ult nem csak zsoldosként tekint magukra. Ahogy ügetés közben végig tekint a tájon, felelősséget érez a békéért.* ~Dolgunk van itt.~
1754. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-04-21 00:41:51
Üzenet elküldve: 2018-04-21 00:41:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Orcátlan meghívás//
- Ne félj, nekem nem a lelked kell! Vagy legalábbis nem rögtön... *feleli legelragadóbb, ám nem túl sok jót sejtető mosolyával, ugyanakkor szavaival ellentétben nem tervez semmi rosszat, csak örül, hogy végre megállapodásra jutottak.*
- Igen. *válaszol közben a kérdésre, ám még mielőtt zavarba jöhetne, hogy milyen kevés tapasztalattal rendelkezik ezen a téren, egészen más érzelmek kerítik hatalmába*
- Ez... ez egyáltalán nem természetes. És nem is kéne, hogy az legyen. *rázza meg fejét tiltakozása jeléül, illetve hogy kiűzze az ezzel kapcsolatos gondolatokat a fejéből. A fejrázással azt is igyekszik kifejezni, hogy nem szeretne többet hallani a témáról, különben még olyat találna mondani, amit nem igazán kellene. Örül, mikor végre a kis közjátéknak köszönhetően sokkal kellemesebb irányt vesznek a gondolatai*
- Ezt nem tudom megígérni! *feleli fölényesen, hiszen bár nem áll szándékában ilyesmihez folyamodni, szeretné egyértelművé tenni, hogy ha arról van szó, a haja védelme érdekében semmitől sem riad vissza, remélve, hogy ezzel elejét veheti a haját érintő további támadásoknak. A növényeket illető megjegyzésre csak bólint, és vet rájuk még egy pillantást a kosárban, újra megbizonyosodva, hogy megvan még mindegyik*
- Rendben, akkor majd este! *egyezik bele a vacsora ötletébe, bár magában aggódni kezd kissé, vajon képes lesz-e összehozni egy vacsorát, ahol minden úgy sikerül, mint tervezi. Lelki szemei előtt újra megjelenik a reggelire szánt, ám kissé pórul járt kenyér, de igyekszik elhessegetni a képet. ~A vacsora biztos jobban sikerül majd!~ igyekszik gondolatban biztatni magát. Miközben elindulnak, a vacsora helyett inkább a rejtvényen kezd el gondolkozni és félve osztja meg első gondolatait a témában. Bár örül, hogy jó nyomon indult el, kissé rosszul esik neki, hogy nem tudja meg azonnal a választ. Elképesztően frusztrálja, hogy nem tud valamit, ám ez csak még inkább arra sarkallja, hogy tovább gondolkozzon.*
- Egy emlék, jó. *folytatja tovább a félhangos motyogást, inkább magának, mint a fiúnak szánva* De hogy jön ide a kard? Mire jó a kard? *morfondírozik, szinte végig se gondolva, miket mond, ahogy egymást kergetik a gondolatok a fejében* Harcolni? Szúrni? Vágni? Ölni? Nem, ennek semmi értelme... *zavarja el egyik kezével a tévútra vezető gondolatokat, mintha csak láthatatlan, ám különösen zavaró bogarak lennének* Miért rántanak kardot? Szórakozásból? Párbajozni? Szó... párbaj... pengeéles... nyelv... *kanyarodnak át gondolatai a témához már csak sokkal átvittebb értelemben kapcsolódó fogalmakhoz. ~Talán errefelé lesz a válasz?~ töpreng magában, majd inkább a rejtvény utolsó részével kezd foglalkozni, hátha azzal nagyobb sikerrel jár*
- Zöld, ág... rügyek, terebélyes, sok felé ágazik, szétterjed, egyre nagyobb és nagyobb... *folytatja tovább a hangosan gondolkodást, bár kezdi úgy érezni, egy helyben toporog és nem látja az összefüggést, ami ott van az orra előtt. ~Vagy a fától az erdőt!~ horkan fel magában gúnyosan, ahogy felhívják figyelmét a távolban lévő erdőre, amihez hirtelen sokkal közelebb van, mint a feladvány megoldásához, ez pedig nem igazán javít a hangulatán*
- Na jó! *vesz egy nagy levegőt, és újra belefog a dologba* Egy kék nefelejcs, a végtelen pengéje zöld rügyező ág. *ismétli meg a versikét, és fog bele újra a fejtegetésbe* Szóval a nefelejcs egy emlék... a pengéje pedig a nyelv? *próbálkozik meg újra az értelmezéssel* És minden újramondásnál változik egy kicsit? Egyre színesebb, terebélyesebb lesz, akárcsak egy rügyező ág? *osztja meg hangosan is újabb elméletét, de ez sem nyeri meg a tetszését*
- Nem, ez nem az igazi! Na, segíts már egy kicsit! *noszogatja kicsit a fiút, mert bár most már ragaszkodik hozzá, hogy maga jöjjön rá a megfejtésre, azért pár segítő szónak igazán hasznát tudná venni, amik a megfelelő irányba terelik a gondolatait. Nem sokkal később azonban egy teljesen más ötlet jut az eszébe* Van egyáltalán megfejtése ennek a rejtvénynek? Vagy csak azért találtad ki, hogy nézhesd, ahogy szenvedek? Biztos nagy élvezed ezt az egészet... *morogja duzzogva, mert idegesíti, hogy nem tudja a választ, és idegességét igyekszik a fiún levezetni, bár mint korábban, most sem gondolja komolyan, amit mond, csak csalódottsága beszél belőle*
//Orcátlan meghívás//
- Ne félj, nekem nem a lelked kell! Vagy legalábbis nem rögtön... *feleli legelragadóbb, ám nem túl sok jót sejtető mosolyával, ugyanakkor szavaival ellentétben nem tervez semmi rosszat, csak örül, hogy végre megállapodásra jutottak.*
- Igen. *válaszol közben a kérdésre, ám még mielőtt zavarba jöhetne, hogy milyen kevés tapasztalattal rendelkezik ezen a téren, egészen más érzelmek kerítik hatalmába*
- Ez... ez egyáltalán nem természetes. És nem is kéne, hogy az legyen. *rázza meg fejét tiltakozása jeléül, illetve hogy kiűzze az ezzel kapcsolatos gondolatokat a fejéből. A fejrázással azt is igyekszik kifejezni, hogy nem szeretne többet hallani a témáról, különben még olyat találna mondani, amit nem igazán kellene. Örül, mikor végre a kis közjátéknak köszönhetően sokkal kellemesebb irányt vesznek a gondolatai*
- Ezt nem tudom megígérni! *feleli fölényesen, hiszen bár nem áll szándékában ilyesmihez folyamodni, szeretné egyértelművé tenni, hogy ha arról van szó, a haja védelme érdekében semmitől sem riad vissza, remélve, hogy ezzel elejét veheti a haját érintő további támadásoknak. A növényeket illető megjegyzésre csak bólint, és vet rájuk még egy pillantást a kosárban, újra megbizonyosodva, hogy megvan még mindegyik*
- Rendben, akkor majd este! *egyezik bele a vacsora ötletébe, bár magában aggódni kezd kissé, vajon képes lesz-e összehozni egy vacsorát, ahol minden úgy sikerül, mint tervezi. Lelki szemei előtt újra megjelenik a reggelire szánt, ám kissé pórul járt kenyér, de igyekszik elhessegetni a képet. ~A vacsora biztos jobban sikerül majd!~ igyekszik gondolatban biztatni magát. Miközben elindulnak, a vacsora helyett inkább a rejtvényen kezd el gondolkozni és félve osztja meg első gondolatait a témában. Bár örül, hogy jó nyomon indult el, kissé rosszul esik neki, hogy nem tudja meg azonnal a választ. Elképesztően frusztrálja, hogy nem tud valamit, ám ez csak még inkább arra sarkallja, hogy tovább gondolkozzon.*
- Egy emlék, jó. *folytatja tovább a félhangos motyogást, inkább magának, mint a fiúnak szánva* De hogy jön ide a kard? Mire jó a kard? *morfondírozik, szinte végig se gondolva, miket mond, ahogy egymást kergetik a gondolatok a fejében* Harcolni? Szúrni? Vágni? Ölni? Nem, ennek semmi értelme... *zavarja el egyik kezével a tévútra vezető gondolatokat, mintha csak láthatatlan, ám különösen zavaró bogarak lennének* Miért rántanak kardot? Szórakozásból? Párbajozni? Szó... párbaj... pengeéles... nyelv... *kanyarodnak át gondolatai a témához már csak sokkal átvittebb értelemben kapcsolódó fogalmakhoz. ~Talán errefelé lesz a válasz?~ töpreng magában, majd inkább a rejtvény utolsó részével kezd foglalkozni, hátha azzal nagyobb sikerrel jár*
- Zöld, ág... rügyek, terebélyes, sok felé ágazik, szétterjed, egyre nagyobb és nagyobb... *folytatja tovább a hangosan gondolkodást, bár kezdi úgy érezni, egy helyben toporog és nem látja az összefüggést, ami ott van az orra előtt. ~Vagy a fától az erdőt!~ horkan fel magában gúnyosan, ahogy felhívják figyelmét a távolban lévő erdőre, amihez hirtelen sokkal közelebb van, mint a feladvány megoldásához, ez pedig nem igazán javít a hangulatán*
- Na jó! *vesz egy nagy levegőt, és újra belefog a dologba* Egy kék nefelejcs, a végtelen pengéje zöld rügyező ág. *ismétli meg a versikét, és fog bele újra a fejtegetésbe* Szóval a nefelejcs egy emlék... a pengéje pedig a nyelv? *próbálkozik meg újra az értelmezéssel* És minden újramondásnál változik egy kicsit? Egyre színesebb, terebélyesebb lesz, akárcsak egy rügyező ág? *osztja meg hangosan is újabb elméletét, de ez sem nyeri meg a tetszését*
- Nem, ez nem az igazi! Na, segíts már egy kicsit! *noszogatja kicsit a fiút, mert bár most már ragaszkodik hozzá, hogy maga jöjjön rá a megfejtésre, azért pár segítő szónak igazán hasznát tudná venni, amik a megfelelő irányba terelik a gondolatait. Nem sokkal később azonban egy teljesen más ötlet jut az eszébe* Van egyáltalán megfejtése ennek a rejtvénynek? Vagy csak azért találtad ki, hogy nézhesd, ahogy szenvedek? Biztos nagy élvezed ezt az egészet... *morogja duzzogva, mert idegesíti, hogy nem tudja a választ, és idegességét igyekszik a fiún levezetni, bár mint korábban, most sem gondolja komolyan, amit mond, csak csalódottsága beszél belőle*
1753. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-04-19 21:06:04
Üzenet elküldve: 2018-04-19 21:06:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Másnap//
//A Mágia Színe//
*Hogy Kriyon csak tovább szidja az elfeket? Mégis miben reménykedett? A tűzmágusnak igen határozott, és biztosan megalapozott véleménye van nagyjából mindenről. Pont miként egy Mesterhez az illik. Ezen gondolkodva szégyelli el magát, ha a félvér mágikus, és pedagógiai képességeit sosem jutna eszébe kétségbe vonni, az elfekről alkotott véleményét miért is nem tudja elfogadni?*
-Lehet igazad van. Nem is ismerek sok elfet.
*Adja meg magát pironkodva.*
-De miért gondolod, hogy mind egyforma?
*Egy másik mondat is szöget üt buksijában.*
-Szerinted van ilyen? Hogy előző élet? És aki meghal, az nem tűnik el végleg? Lehet, hogy valami belőle itt marad, és bánt másokat?
*Ez mondjuk sok mindent megmagyarázna, nagyon sok mindent, ám kevés dolgon segítene.*
-Ne, inkább ne is mondd el, ez borzalmasan ijesztő.
*S valóban halálra sápad már a gondolattól is.
Maga sem tudja mióta nem mondta ki nevét, avagy mióta nem hallotta, talán már nem is hallgatna rá.*
-Avalija.
*Rebegi halkan. Majd egyből vidul fel, hogy maradhat továbbra is Lapu.*
-Jó, már egészen megszerettem.
*Mosolyog őszinte örömmel. Mindenre emlékszik, mondjuk az utóbbi egy év eseményeire furcsán, mint egy kívülálló, külső szemlélő, azért az akkor érzett félelem nagyon is valósnak tűnik. És azt sem feledte, hogy Kriyon védte meg.*
-Azok nagyon csúnya dolgokat mondtak rám a nevem miatt. Még jó, hogy ott voltál! Vajon mi lehet most velük? A Hadúr leigázta őket?
*Valahogy kíváncsiság ébred benne, hogy újra lássa a barlangot. Avagy csak annyira fél a toronytól, hogy még az orkok közé is szívesebben menne.*
//A Mágia Színe//
*Hogy Kriyon csak tovább szidja az elfeket? Mégis miben reménykedett? A tűzmágusnak igen határozott, és biztosan megalapozott véleménye van nagyjából mindenről. Pont miként egy Mesterhez az illik. Ezen gondolkodva szégyelli el magát, ha a félvér mágikus, és pedagógiai képességeit sosem jutna eszébe kétségbe vonni, az elfekről alkotott véleményét miért is nem tudja elfogadni?*
-Lehet igazad van. Nem is ismerek sok elfet.
*Adja meg magát pironkodva.*
-De miért gondolod, hogy mind egyforma?
*Egy másik mondat is szöget üt buksijában.*
-Szerinted van ilyen? Hogy előző élet? És aki meghal, az nem tűnik el végleg? Lehet, hogy valami belőle itt marad, és bánt másokat?
*Ez mondjuk sok mindent megmagyarázna, nagyon sok mindent, ám kevés dolgon segítene.*
-Ne, inkább ne is mondd el, ez borzalmasan ijesztő.
*S valóban halálra sápad már a gondolattól is.
Maga sem tudja mióta nem mondta ki nevét, avagy mióta nem hallotta, talán már nem is hallgatna rá.*
-Avalija.
*Rebegi halkan. Majd egyből vidul fel, hogy maradhat továbbra is Lapu.*
-Jó, már egészen megszerettem.
*Mosolyog őszinte örömmel. Mindenre emlékszik, mondjuk az utóbbi egy év eseményeire furcsán, mint egy kívülálló, külső szemlélő, azért az akkor érzett félelem nagyon is valósnak tűnik. És azt sem feledte, hogy Kriyon védte meg.*
-Azok nagyon csúnya dolgokat mondtak rám a nevem miatt. Még jó, hogy ott voltál! Vajon mi lehet most velük? A Hadúr leigázta őket?
*Valahogy kíváncsiság ébred benne, hogy újra lássa a barlangot. Avagy csak annyira fél a toronytól, hogy még az orkok közé is szívesebben menne.*
1752. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-04-19 10:30:09
Üzenet elküldve: 2018-04-19 10:30:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Orcátlan meghívás//
*Taitos az alkudozásra csak sóhajt.*
-Hát... Végül. Adtam már el majdnem a lelkemet kevésbé elragadó teremtésnek is.
*Biccent, majd ha már így fel lett neki kínálva a lány keze, el is veszi.
A következő vádló szavakra mondjuk kicsit meginog hitében, már ami az előbbiek jó ötletségét illeti.*
-Nem tudom. Lovagoltál már? Az összes díszes paripa ezt éli át, az összes hős csataménje, de még a szegény ember göthös lova is.
*Mondja ki az igazságot.*
-Olyan természetes az ilyen gondolat. Sajnos.
*Ilyenkor örül, hogy neki csak néhanap kell egy másik, letaszított faj hátára ülnie.*
-De igazad van. Nem szép dolog.
*Apró játékukból Taitos sem jön ki kóctalanul. Mondjuk ő bele se úgy ment, így ez számára nem akkora ár.*
-Csak meg ne harapj!
*Suttogja rémületet tettetve. Később pedig már inkább a komoly dolgokra koncentrálnak. Mint a kosár.*
-Igen, igen, nem tesz jót nekik a testmeleg.
*Próbál valami igen szakértői mondatot összehozni, noha tényleg nem lehet eldönteni, hogy komolyan gondolja-e.*
-Tőlem mehetünk. Majd este csapunk egy rendes vacsorát!
*Szól, hiszen azért férfiként, legyen bármennyire is szokva, megsínyli a koplalást. Míg a szántó észak-keleti részére nem érnek, meg tudják vitatni a lány találgatását.*
~És nem is nyúlt messze. Ügyes.~
*Nem mosolyog, de láthatóan izgatottabb lesz a válaszra.*
-Nagyon jó! Már az eleje. Egy emlék. De vajon mi lehet a kard és az ág szerepe az emlék után?
*Mert bizony a fiú által ismert megoldásban még jócskán a fele hátra van a megfejtésnek. Ám a tény elhanyagolhatatlan.*
~Jó úton indult el!~
*Összegzi megint. Kezdi tényleg érdekelni, hogy legbelül milyen meglepetések szunnyadhatnak még Tinában.*
~Persze egy igazi megoldás nincs, míg minden elemet a helyére tud tenni.~
*Jut eszébe az atsipart szerzetesek filozófiája.*
-A megoldást csak te tudhatod.
*Vigyorodik el kajánul.*
-Keresd a többi részét is. Ráérünk.
*Mutat a már-már, a koradélutáni fényben, felsejlő fasorra, mi az erdő határát jelzi a távolban.*
//Orcátlan meghívás//
*Taitos az alkudozásra csak sóhajt.*
-Hát... Végül. Adtam már el majdnem a lelkemet kevésbé elragadó teremtésnek is.
*Biccent, majd ha már így fel lett neki kínálva a lány keze, el is veszi.
A következő vádló szavakra mondjuk kicsit meginog hitében, már ami az előbbiek jó ötletségét illeti.*
-Nem tudom. Lovagoltál már? Az összes díszes paripa ezt éli át, az összes hős csataménje, de még a szegény ember göthös lova is.
*Mondja ki az igazságot.*
-Olyan természetes az ilyen gondolat. Sajnos.
*Ilyenkor örül, hogy neki csak néhanap kell egy másik, letaszított faj hátára ülnie.*
-De igazad van. Nem szép dolog.
*Apró játékukból Taitos sem jön ki kóctalanul. Mondjuk ő bele se úgy ment, így ez számára nem akkora ár.*
-Csak meg ne harapj!
*Suttogja rémületet tettetve. Később pedig már inkább a komoly dolgokra koncentrálnak. Mint a kosár.*
-Igen, igen, nem tesz jót nekik a testmeleg.
*Próbál valami igen szakértői mondatot összehozni, noha tényleg nem lehet eldönteni, hogy komolyan gondolja-e.*
-Tőlem mehetünk. Majd este csapunk egy rendes vacsorát!
*Szól, hiszen azért férfiként, legyen bármennyire is szokva, megsínyli a koplalást. Míg a szántó észak-keleti részére nem érnek, meg tudják vitatni a lány találgatását.*
~És nem is nyúlt messze. Ügyes.~
*Nem mosolyog, de láthatóan izgatottabb lesz a válaszra.*
-Nagyon jó! Már az eleje. Egy emlék. De vajon mi lehet a kard és az ág szerepe az emlék után?
*Mert bizony a fiú által ismert megoldásban még jócskán a fele hátra van a megfejtésnek. Ám a tény elhanyagolhatatlan.*
~Jó úton indult el!~
*Összegzi megint. Kezdi tényleg érdekelni, hogy legbelül milyen meglepetések szunnyadhatnak még Tinában.*
~Persze egy igazi megoldás nincs, míg minden elemet a helyére tud tenni.~
*Jut eszébe az atsipart szerzetesek filozófiája.*
-A megoldást csak te tudhatod.
*Vigyorodik el kajánul.*
-Keresd a többi részét is. Ráérünk.
*Mutat a már-már, a koradélutáni fényben, felsejlő fasorra, mi az erdő határát jelzi a távolban.*
1751. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-04-17 16:30:19
Üzenet elküldve: 2018-04-17 16:30:19
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Másnap//
//A Mágia Színe//
*Az ilyen lelkizős dolgokra ritkán tud normális választ adni, vagyis olyat, amitől az áldozat nem lesz sápadt vagy pulykavörös. A kis Laput meg most nem annyira akarja megtaposni.*
- Hát szerintem meg nagy bűnt kellett elkövetnie annak előző életében, akit elfként teremtettek újjá az istenek. Például valami ocsmányat a saját kölykével, vagy ilyesmi. Persze lehet, hogy csak bazi nagy pechje volt. *replikázik, majd megpróbálja emlékezésre bírni agytekervényeit.*
- A... -ha... *bólogat bizonytalanul.*
- Az királyság. És mi volt a neved? *kérdezi lazán, mert érdekes lehet Lapu neve, bár neki mindig csak Lapu marad.*
- Mondjuk nekem úgyis csak Lapu maradsz. *ad hangot fix jövőképének. Közben átkelnek a Réven és már Kalácsfalva mellett is ellovagolnak.*
- Heh. Emlékszel, mikor mentünk ahhoz a táncos brigádhoz? Az orkokhoz meg a néptánc-különítményükhöz? Nagyon autentikusak voltak, csak rém ijesztőek!
//A Mágia Színe//
*Az ilyen lelkizős dolgokra ritkán tud normális választ adni, vagyis olyat, amitől az áldozat nem lesz sápadt vagy pulykavörös. A kis Laput meg most nem annyira akarja megtaposni.*
- Hát szerintem meg nagy bűnt kellett elkövetnie annak előző életében, akit elfként teremtettek újjá az istenek. Például valami ocsmányat a saját kölykével, vagy ilyesmi. Persze lehet, hogy csak bazi nagy pechje volt. *replikázik, majd megpróbálja emlékezésre bírni agytekervényeit.*
- A... -ha... *bólogat bizonytalanul.*
- Az királyság. És mi volt a neved? *kérdezi lazán, mert érdekes lehet Lapu neve, bár neki mindig csak Lapu marad.*
- Mondjuk nekem úgyis csak Lapu maradsz. *ad hangot fix jövőképének. Közben átkelnek a Réven és már Kalácsfalva mellett is ellovagolnak.*
- Heh. Emlékszel, mikor mentünk ahhoz a táncos brigádhoz? Az orkokhoz meg a néptánc-különítményükhöz? Nagyon autentikusak voltak, csak rém ijesztőek!
1750. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-04-16 23:18:12
Üzenet elküldve: 2018-04-16 23:18:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Orcátlan meghívás//
- Ó, igen? *kérdez vissza kihívóan* Nos, majd legközelebb igyekszem eleget tenni az elvárásoknak! *neveti el magát elrablásával kapcsolatban*
- Rendben, de a módosításnak ára van... *mosolyodik el nem sok jót sejtetően* Akkor kapod meg, amikor akarod, de én is kérni fogok valamit. Csak akkor tudod meg, mit, ha behajtod a nyereményed! És muszáj teljesítened! *fejti ki saját feltételeit, majd szabad kezét előre nyújtja, hogy ha a fiú részéről is rendben van, megköttessen a fogadás. Jókedve azonban rohamosan alábbhagy és egészen más érzések kezdenek elhatalmasodni rajta*
- Ez borzalmasan hangzik! *feleli rémülten, mintha még hallgatni is fájna neki a szavakat* Hogy gondolkozhat így bárki is? *kérdez vissza döbbenten, és a fiú megítélése sokat romlik a szemében, amiért egyáltalán megfordultak ilyen képzetek a fejében. Most már kifejezetten örül, hogy a kezdeti elgondolás nem került megvalósításra. ~Vagy inkább nem sikerült a dolog~ mosolyodik el a wargra nézve, hisz úgy véli, ő lehetett a legnagyobb akadályozó tényező az eredeti terv végrehajtásában. Ezen gondolataitól újabb tréfák ragadják el*
- Vad?! Mi? Én nem is... *kezd el tiltakozni, ám nem jut vele sokáig* Á, ne, a hajam! Ne, ez csiklandoz! *nyögi ki nagy nehezen, amikor levegőhöz jut két nevetés közt. Mikor végre abbamarad a dolog, a biztonság kedvéért ő is igazít még kicsit a haját, hogy úgy álljon, ahogy szokott*
- Nem is szénaboglya... *morogja durcásan, bár érzi, hogy az igazgatás ellenére is igen közeli hasonlóságot mutathat az említett tárggyal. A bosszúvágytól vezérelve, minden vicces bevezető nélkül az ő keze is megindul, és összeborzolja a fiú haját, meg ha ezzel kevésbé látványos változást is ér el, mint fordított esetben*
- Na most már kvittek vagyunk! *neveti el magát, miután végzett* De legközelebb sokkal véresebb bosszút fogok állni, ha engedély nélkül a hajamhoz nyúlsz! *villan fel szeme játékos-fenyegetően, hiszen lehetőségeihez mérten mindig igyekezett nagy figyelmet fordítani arra, hogy tincsei úgy és olyan irányban álljanak, ahogy az kell. Miután ezt tisztázta, érdeklődve hallgatja a warg képességeinek ecsetelését. ~Elképesztő!~ gondolja magában, bár végül is egy ilyen állattól nem is várt mást. A hirtelen nevetés kapcsán azonban egy pillanatra értetlenül pislog, vajon mi ilyen vicceset mondott, és bár kíváncsian hallgatja a további magyarázatot, még mindig nem tudja eldönteni, hogy hihet-e a fiúnak és igaz történetet hall-e, avagy sem. Mivel azonban úgy érzi, a további kérdezősködés sem vezetne egyértelmű eredményre, egyelőre hanyagolja a témát és figyelmét inkább a növényeknek szenteli.*
- Hm, talán akad valami... *töpreng el jobban a kérdésen, ahogy beugrik neki egy alkalmasnak mondható kis ládikó. ~Csak legyen ott, ahol gondolom, hogy van!~ fohászkodik magában, hiszen már rég látta azt a kis dobozt. Töprengés közben észre sem veszi, hogy megszokásból a zsebébe gyűri bele a növényeket a kosár helyett. Nincs kedve azonban azzal bajlódni, hogy elmagyarázza, mennyi mindent hagyott el vagy tört már el egy kosárból, így igyekszik inkább más körítésben tálalni a dolgokat*
- Na jó, ha ennyire szeretnéd, odateszem őket... *feleli sóhajtva, mintha csak szívességet tenne. ~Remélem, meglesznek akkor is, mikor hazaérünk!~ fogja el egy pillanatra az aggodalom, ahogy a kosárba teszi a növényeket. Rossz érzés járja át, mikor újra zsebébe nyúlva csak az üres levegőt tapintja, mintha kirabolták volna, de a kosárban lévő levelekre tekintve megnyugszik kissé. Figyelmesen hallgatja ezután útitervük következő részét és egyetértése jeléül bólogat közben*
- Nem lesz gond, ne aggódj miattam! *igyekszik megnyugtatni a fiút, lehetőség szerint nem szívesen hozva szóba, hogy bizony régebben volt olyan időszak, mikor örültek, ha kétszer enni tudtak egy nap, így igazán nem jellemző rá, hogy nagyétkű lenne, vagy ne bírná ki vacsoráig* Mármint ha neked sem probléma... *teszi hozzá udvariasságból, hiszen ha ő javasolta, nyilván nem az, de úgy érzi, illik neki is megkérdeznie. Miután végül mégis megindulnak, kíváncsian hallgatja a versikét. Bár fogalma sincs, kik azok az atsipart szerzetesek és miért találnak ki ilyen versikéket, azért komolyan elgondolkodik a feladványon.*
- Nefelejcs... penge... zöld ág... *motyogja koncentrálás közben, miközben igyekszik kizárni a külvilágot, hogy egyre kevesebb zavaró inger jusson el az agyáig. Szemével a távoli horizontot fürkészi, de egyáltalán nem fogja fel, amit lát. Annyira belemerül a töprengésbe, hogy fel sem tűnik neki, hogy már hosszú ideje némán bandukol. Mikor azonban valami homályos elképzelése alakul ki a megoldást illetően, mégis megszólal.*
- Hát, ha csak egy szóban kell, azt mondanám, az emlékezet... *kezd bele bizonytalanul* Nem is, várj! Inkább a személyiség! Vagy valahogy a kettő együtt... *próbálja már részletesebben kifejteni, amire gondol, bár fél, hogy nem fogja tudni teljesen megértetni magát*
- A nefelejcs vagy te, vagyis hát a személyiséged, amit folyamatosan táplálnak az eddigi emlékeidből szerzett tapasztalataid, amik egyre csak nőnek és terebélyesednek, ahogy egyre öregebb leszel és egyre többet szerzel belőlük. *összegzi, mire jutott, majd közelebb lép, és szabad kezével belekarol a fiúba.*
- Na, eltaláltam? Mi a megoldás? *kérdezi lelkesen, és bár érzi, hogy valószínű nem az ő értelmezése lesz a helyes válasz, ez a legkevésbé sem csökkenti lelkesedését, sőt, inkább kíváncsivá teszi, hogy megismerheti, mások hogy gondolkodnak és mit szűrnek le egy egyszerű mondatból. Érdeklődve várja hát mind a rejtély nyitját, mind további ilyen versikéket, ha ismer még párat a fiú.*
//Orcátlan meghívás//
- Ó, igen? *kérdez vissza kihívóan* Nos, majd legközelebb igyekszem eleget tenni az elvárásoknak! *neveti el magát elrablásával kapcsolatban*
- Rendben, de a módosításnak ára van... *mosolyodik el nem sok jót sejtetően* Akkor kapod meg, amikor akarod, de én is kérni fogok valamit. Csak akkor tudod meg, mit, ha behajtod a nyereményed! És muszáj teljesítened! *fejti ki saját feltételeit, majd szabad kezét előre nyújtja, hogy ha a fiú részéről is rendben van, megköttessen a fogadás. Jókedve azonban rohamosan alábbhagy és egészen más érzések kezdenek elhatalmasodni rajta*
- Ez borzalmasan hangzik! *feleli rémülten, mintha még hallgatni is fájna neki a szavakat* Hogy gondolkozhat így bárki is? *kérdez vissza döbbenten, és a fiú megítélése sokat romlik a szemében, amiért egyáltalán megfordultak ilyen képzetek a fejében. Most már kifejezetten örül, hogy a kezdeti elgondolás nem került megvalósításra. ~Vagy inkább nem sikerült a dolog~ mosolyodik el a wargra nézve, hisz úgy véli, ő lehetett a legnagyobb akadályozó tényező az eredeti terv végrehajtásában. Ezen gondolataitól újabb tréfák ragadják el*
- Vad?! Mi? Én nem is... *kezd el tiltakozni, ám nem jut vele sokáig* Á, ne, a hajam! Ne, ez csiklandoz! *nyögi ki nagy nehezen, amikor levegőhöz jut két nevetés közt. Mikor végre abbamarad a dolog, a biztonság kedvéért ő is igazít még kicsit a haját, hogy úgy álljon, ahogy szokott*
- Nem is szénaboglya... *morogja durcásan, bár érzi, hogy az igazgatás ellenére is igen közeli hasonlóságot mutathat az említett tárggyal. A bosszúvágytól vezérelve, minden vicces bevezető nélkül az ő keze is megindul, és összeborzolja a fiú haját, meg ha ezzel kevésbé látványos változást is ér el, mint fordított esetben*
- Na most már kvittek vagyunk! *neveti el magát, miután végzett* De legközelebb sokkal véresebb bosszút fogok állni, ha engedély nélkül a hajamhoz nyúlsz! *villan fel szeme játékos-fenyegetően, hiszen lehetőségeihez mérten mindig igyekezett nagy figyelmet fordítani arra, hogy tincsei úgy és olyan irányban álljanak, ahogy az kell. Miután ezt tisztázta, érdeklődve hallgatja a warg képességeinek ecsetelését. ~Elképesztő!~ gondolja magában, bár végül is egy ilyen állattól nem is várt mást. A hirtelen nevetés kapcsán azonban egy pillanatra értetlenül pislog, vajon mi ilyen vicceset mondott, és bár kíváncsian hallgatja a további magyarázatot, még mindig nem tudja eldönteni, hogy hihet-e a fiúnak és igaz történetet hall-e, avagy sem. Mivel azonban úgy érzi, a további kérdezősködés sem vezetne egyértelmű eredményre, egyelőre hanyagolja a témát és figyelmét inkább a növényeknek szenteli.*
- Hm, talán akad valami... *töpreng el jobban a kérdésen, ahogy beugrik neki egy alkalmasnak mondható kis ládikó. ~Csak legyen ott, ahol gondolom, hogy van!~ fohászkodik magában, hiszen már rég látta azt a kis dobozt. Töprengés közben észre sem veszi, hogy megszokásból a zsebébe gyűri bele a növényeket a kosár helyett. Nincs kedve azonban azzal bajlódni, hogy elmagyarázza, mennyi mindent hagyott el vagy tört már el egy kosárból, így igyekszik inkább más körítésben tálalni a dolgokat*
- Na jó, ha ennyire szeretnéd, odateszem őket... *feleli sóhajtva, mintha csak szívességet tenne. ~Remélem, meglesznek akkor is, mikor hazaérünk!~ fogja el egy pillanatra az aggodalom, ahogy a kosárba teszi a növényeket. Rossz érzés járja át, mikor újra zsebébe nyúlva csak az üres levegőt tapintja, mintha kirabolták volna, de a kosárban lévő levelekre tekintve megnyugszik kissé. Figyelmesen hallgatja ezután útitervük következő részét és egyetértése jeléül bólogat közben*
- Nem lesz gond, ne aggódj miattam! *igyekszik megnyugtatni a fiút, lehetőség szerint nem szívesen hozva szóba, hogy bizony régebben volt olyan időszak, mikor örültek, ha kétszer enni tudtak egy nap, így igazán nem jellemző rá, hogy nagyétkű lenne, vagy ne bírná ki vacsoráig* Mármint ha neked sem probléma... *teszi hozzá udvariasságból, hiszen ha ő javasolta, nyilván nem az, de úgy érzi, illik neki is megkérdeznie. Miután végül mégis megindulnak, kíváncsian hallgatja a versikét. Bár fogalma sincs, kik azok az atsipart szerzetesek és miért találnak ki ilyen versikéket, azért komolyan elgondolkodik a feladványon.*
- Nefelejcs... penge... zöld ág... *motyogja koncentrálás közben, miközben igyekszik kizárni a külvilágot, hogy egyre kevesebb zavaró inger jusson el az agyáig. Szemével a távoli horizontot fürkészi, de egyáltalán nem fogja fel, amit lát. Annyira belemerül a töprengésbe, hogy fel sem tűnik neki, hogy már hosszú ideje némán bandukol. Mikor azonban valami homályos elképzelése alakul ki a megoldást illetően, mégis megszólal.*
- Hát, ha csak egy szóban kell, azt mondanám, az emlékezet... *kezd bele bizonytalanul* Nem is, várj! Inkább a személyiség! Vagy valahogy a kettő együtt... *próbálja már részletesebben kifejteni, amire gondol, bár fél, hogy nem fogja tudni teljesen megértetni magát*
- A nefelejcs vagy te, vagyis hát a személyiséged, amit folyamatosan táplálnak az eddigi emlékeidből szerzett tapasztalataid, amik egyre csak nőnek és terebélyesednek, ahogy egyre öregebb leszel és egyre többet szerzel belőlük. *összegzi, mire jutott, majd közelebb lép, és szabad kezével belekarol a fiúba.*
- Na, eltaláltam? Mi a megoldás? *kérdezi lelkesen, és bár érzi, hogy valószínű nem az ő értelmezése lesz a helyes válasz, ez a legkevésbé sem csökkenti lelkesedését, sőt, inkább kíváncsivá teszi, hogy megismerheti, mások hogy gondolkodnak és mit szűrnek le egy egyszerű mondatból. Érdeklődve várja hát mind a rejtély nyitját, mind további ilyen versikéket, ha ismer még párat a fiú.*
1749. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-04-15 22:39:44
Üzenet elküldve: 2018-04-15 22:39:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Orcátlan meghívás//
-Hát remélem. Rendes sikolyokat szeretnék!
*Biztatja a lányt a tisztesebb elrabolti életforma betartására. A módosítási javaslatokon persze, mint minden férfi eltöpreng.*
-Jó, legyen, mósitsunk. Duplázzunk, és én mondom meg, hogy mikor kapom meg a nyereményem!
*Vet el minden képet, ami lelki szemei előtt átsuhan és inkább játékként kezeli. Nem így a Ragronról szóló történeteket.*
-Persze. Pont ez vonzott. Ha már díszparipa legyen a legszebb.
*Kicsit elgondolkodik a felszólaláson elmélete ellen.*
-Nem, pontosan ugyanaz. Egy nemes állat, aki alapvetően vad lenne az utasa feneke alá kényszerül, csak akkor eszik, ha leszedi róla a szíjakat és dolgoztatva van ha kell kín árán is kanyarítva őt a meghatározott útra.
*Utal a zabla egyszerű elvére.*
-Pontosan ugyanez volt a tervem. Talán érthető is, hogy miért nem ezen az úton járok most. Hálás vagyok érte a Szellemeknek.
*Mosolyodik el. A megvalósítással kapcsolatban csak biccenteni tud. Ezek után jön a móka.*
-Te vad nőszemély!
*Villant szemeket ő is vádlón.*
-Vigyázz, ismerem a gyengédet!
*Kihasználja, hogy a lány a wargba temetkezik, így most talán egy gyors mozdulattal sikeresen összekócolhatja haját, már amennyire ez lehetséges, majd játszván az ártatlant úgy tesz, mintha ujjai alkotta emberkék sétálnának le Tina nyakán.*
-Nézd már Hulbert, egy szénaboglya!
*Mormolja más hangon.*
-Hinnye, Jusfreh, hozzuk a petrencét!
*Majd jótékonykodva elkezdi elegyengetni a félvér amúgy meglepően kellemes tapintásúnak ítélt haját, hátha akkor nem lesz annyira mérges. Közben azért mesél, ha nincs egy amúgy nőiesen formás kacsó a gyomrában eddigre.*
-Visszatalál. Többnyire. Néha elmegy hosszabban, de akarva, akaratlanul, falkatagnak tekint. Sok minden köt össze minket.
~Köztük az, hogy el kell fogadja szavam.~
*Gondolja végig azért a történet tanulságát a lámpás szellemével meg a sok rablóval.*
-Nagyon jó a szimata. Mérföldekről kiszagol.
*Hozzátéve ezt, elég tudálékosan bólint is egyet.*
-Ha pedig megunja, hát menjen, de én bízom benne.
*Vállba is veregeti a rémfarkast.*
-Igaz, öreg harcos?
*Kérdezi a szekérnyi állatot. A következő hitetlenkedésre Taitosnak leesik az álla.*
-Neee!
*Hitetlen kiálltása nevetésbe fullad.*
-Ez, ez, ez volt... a legbiztosabban komoly történet tegnap óta.
*Röhögi.*
-Na de tényleg.
*Egy könnycseppet kibányászván szeméből, Taitos folytatja.*
-A kikötői csatában voltunk.
*Magyarázza a mára szinte már a múltnak tudható de még két éve sem történt esetet.*
-Ott voltak ilyen köpenyek, a holtak képviselői. Gonosz egy lények.
*Nem akarja elkezdeni pont Tinának fejtegetni, hogy miért mondaná inkább lidércnek őket, sem mint kísértetnek, akkor hamar lebukna.*
~Márpedig ez most titok marad.~
*Határozza el mágusságának elhallgatását.*
-Szóval nem, ritkán.
*Kijelentése után, mely bárki számára a szivárványon ügető, serpenyőnyi nyelvét oldalt hullámoztató, boldog warg és lovasa párost festheti lelki szemei elé, Taitos legközelebb a növényekről igyekszik jól ítélni.*
-Igen, olyan, ami nem kap levegőt. Akkor lassan szárad. Megérné.
*A lány fel is szed párat, így meghagyván neki az örömöt, Zöldfülűnk nem fárad.*
-Elég lesz, egy hadseregnek is. De figyelj, ott van nálad a kosár.
*Utal arra, hogy nem érti miért zsebben kötnek ki a leszedett növények.*
-Tisztás, tisztás.
*Morfondírozik Taitos homlokát ráncolva.*
-Ha visszaindulunk, szerintem lesznek még ott a folyó közvetlen partjától kicsit errébb erdős részek. Ott biztos lesz tisztás, ha más nem favágók tarolta.
*Tippel egyet.*
-Nem szívesen kerülném meg Artheniort.
*Az bizony azt jelentené, hogy nem csak az ebédnek, de a vacsorának is lőttek.*
-Viszont ebédelni nem lesz időnk, csak valamivel vacsora előtt.
*Fejezi ki aggodalmát.*
-Nem gond?
*Néz a lányra, hiszen ő tud egy napig is koplalni, ha arra kerül a sor. Élete már vitte ilyen irányba.*
-Hát, csak hogy meg szeretnéd-e fejteni mire utal a versike.
*Kezd módszeres tesztelésbe Taitos, hátha valami érdekeset talál, míg északnak bandukolnak. Közben Ragron igazán rendes vele, úgy tűnik bevált a nevelés, és a varázstudás, mert most nem veti magát a birkák után, hanem csak kicsit később melléjük, mögéjük, köréjük zárkózik fel.*
-Egy kék nefelejcs, a végtelen pengéje zöld rügyező ág.
*Adja elő átszellemülten a mondókát.*
-Elég elvont. Valamelyik kolostorban találták ki, nekem is így mondták.
*Teszi hozzá azért.*
-A kérdés az, hogy miről szól. A választ pedig úgy illik megadni az atsipart szerzeteseknél, hogy egy szóban, vagy szószerkezetben, mintha címet adnál neki, elmondod mi a gondolatod, és utána kifejted hosszabban.
*Ezzel az útmutatóval befogja lepénylesőjét kicsit és hallgatja a lányt. De nem ám csak úgy, mintha a hangokra lenne kíváncsi. Lopva figyeli szemét, arcát, száját, mellkasának emelkedését, meg csak simán mellkasát is, aztán megrázva magát odabent ismét szemét, reménykedve, hogy ezt az állapotot és sorrendet tudja is tartani egy darabon, és még a válaszból is felfog valamit.*
//Orcátlan meghívás//
-Hát remélem. Rendes sikolyokat szeretnék!
*Biztatja a lányt a tisztesebb elrabolti életforma betartására. A módosítási javaslatokon persze, mint minden férfi eltöpreng.*
-Jó, legyen, mósitsunk. Duplázzunk, és én mondom meg, hogy mikor kapom meg a nyereményem!
*Vet el minden képet, ami lelki szemei előtt átsuhan és inkább játékként kezeli. Nem így a Ragronról szóló történeteket.*
-Persze. Pont ez vonzott. Ha már díszparipa legyen a legszebb.
*Kicsit elgondolkodik a felszólaláson elmélete ellen.*
-Nem, pontosan ugyanaz. Egy nemes állat, aki alapvetően vad lenne az utasa feneke alá kényszerül, csak akkor eszik, ha leszedi róla a szíjakat és dolgoztatva van ha kell kín árán is kanyarítva őt a meghatározott útra.
*Utal a zabla egyszerű elvére.*
-Pontosan ugyanez volt a tervem. Talán érthető is, hogy miért nem ezen az úton járok most. Hálás vagyok érte a Szellemeknek.
*Mosolyodik el. A megvalósítással kapcsolatban csak biccenteni tud. Ezek után jön a móka.*
-Te vad nőszemély!
*Villant szemeket ő is vádlón.*
-Vigyázz, ismerem a gyengédet!
*Kihasználja, hogy a lány a wargba temetkezik, így most talán egy gyors mozdulattal sikeresen összekócolhatja haját, már amennyire ez lehetséges, majd játszván az ártatlant úgy tesz, mintha ujjai alkotta emberkék sétálnának le Tina nyakán.*
-Nézd már Hulbert, egy szénaboglya!
*Mormolja más hangon.*
-Hinnye, Jusfreh, hozzuk a petrencét!
*Majd jótékonykodva elkezdi elegyengetni a félvér amúgy meglepően kellemes tapintásúnak ítélt haját, hátha akkor nem lesz annyira mérges. Közben azért mesél, ha nincs egy amúgy nőiesen formás kacsó a gyomrában eddigre.*
-Visszatalál. Többnyire. Néha elmegy hosszabban, de akarva, akaratlanul, falkatagnak tekint. Sok minden köt össze minket.
~Köztük az, hogy el kell fogadja szavam.~
*Gondolja végig azért a történet tanulságát a lámpás szellemével meg a sok rablóval.*
-Nagyon jó a szimata. Mérföldekről kiszagol.
*Hozzátéve ezt, elég tudálékosan bólint is egyet.*
-Ha pedig megunja, hát menjen, de én bízom benne.
*Vállba is veregeti a rémfarkast.*
-Igaz, öreg harcos?
*Kérdezi a szekérnyi állatot. A következő hitetlenkedésre Taitosnak leesik az álla.*
-Neee!
*Hitetlen kiálltása nevetésbe fullad.*
-Ez, ez, ez volt... a legbiztosabban komoly történet tegnap óta.
*Röhögi.*
-Na de tényleg.
*Egy könnycseppet kibányászván szeméből, Taitos folytatja.*
-A kikötői csatában voltunk.
*Magyarázza a mára szinte már a múltnak tudható de még két éve sem történt esetet.*
-Ott voltak ilyen köpenyek, a holtak képviselői. Gonosz egy lények.
*Nem akarja elkezdeni pont Tinának fejtegetni, hogy miért mondaná inkább lidércnek őket, sem mint kísértetnek, akkor hamar lebukna.*
~Márpedig ez most titok marad.~
*Határozza el mágusságának elhallgatását.*
-Szóval nem, ritkán.
*Kijelentése után, mely bárki számára a szivárványon ügető, serpenyőnyi nyelvét oldalt hullámoztató, boldog warg és lovasa párost festheti lelki szemei elé, Taitos legközelebb a növényekről igyekszik jól ítélni.*
-Igen, olyan, ami nem kap levegőt. Akkor lassan szárad. Megérné.
*A lány fel is szed párat, így meghagyván neki az örömöt, Zöldfülűnk nem fárad.*
-Elég lesz, egy hadseregnek is. De figyelj, ott van nálad a kosár.
*Utal arra, hogy nem érti miért zsebben kötnek ki a leszedett növények.*
-Tisztás, tisztás.
*Morfondírozik Taitos homlokát ráncolva.*
-Ha visszaindulunk, szerintem lesznek még ott a folyó közvetlen partjától kicsit errébb erdős részek. Ott biztos lesz tisztás, ha más nem favágók tarolta.
*Tippel egyet.*
-Nem szívesen kerülném meg Artheniort.
*Az bizony azt jelentené, hogy nem csak az ebédnek, de a vacsorának is lőttek.*
-Viszont ebédelni nem lesz időnk, csak valamivel vacsora előtt.
*Fejezi ki aggodalmát.*
-Nem gond?
*Néz a lányra, hiszen ő tud egy napig is koplalni, ha arra kerül a sor. Élete már vitte ilyen irányba.*
-Hát, csak hogy meg szeretnéd-e fejteni mire utal a versike.
*Kezd módszeres tesztelésbe Taitos, hátha valami érdekeset talál, míg északnak bandukolnak. Közben Ragron igazán rendes vele, úgy tűnik bevált a nevelés, és a varázstudás, mert most nem veti magát a birkák után, hanem csak kicsit később melléjük, mögéjük, köréjük zárkózik fel.*
-Egy kék nefelejcs, a végtelen pengéje zöld rügyező ág.
*Adja elő átszellemülten a mondókát.*
-Elég elvont. Valamelyik kolostorban találták ki, nekem is így mondták.
*Teszi hozzá azért.*
-A kérdés az, hogy miről szól. A választ pedig úgy illik megadni az atsipart szerzeteseknél, hogy egy szóban, vagy szószerkezetben, mintha címet adnál neki, elmondod mi a gondolatod, és utána kifejted hosszabban.
*Ezzel az útmutatóval befogja lepénylesőjét kicsit és hallgatja a lányt. De nem ám csak úgy, mintha a hangokra lenne kíváncsi. Lopva figyeli szemét, arcát, száját, mellkasának emelkedését, meg csak simán mellkasát is, aztán megrázva magát odabent ismét szemét, reménykedve, hogy ezt az állapotot és sorrendet tudja is tartani egy darabon, és még a válaszból is felfog valamit.*
1748. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-04-14 21:52:23
Üzenet elküldve: 2018-04-14 21:52:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Orcátlan meghívás//
- Igen, legközelebb már biztos jobban fog menni a dolog! *bólogat nevetve, hiszen ha tényleg komoly veszély fenyegetné, természetesen teljesen máshogy viselkedne, nem úgy, mint korábban tette*
- Ugyan? Mi lehetne ennél ösztönzőbb? Vagy szeretnél esetleg módosítani rajta? *kérdezi mosolyogva, majd figyelmét inkább a wargra irányítja és érdeklődve hallgatja a róla szóló legendákat*
- Tényleg? Nahát! *képed el a hallottakon* És te még ezek után is próbálkoztál? *kérdezi nevetve, hiszen ilyen előzmények után neki még megközelíteni se jutna eszébe az állatot, nemhogy megpróbálni betörni.*
- Egy díszparipát? De hisz az teljesen más! *kérdez vissza, kissé megrázva a fejét, hiszen nem áll össze neki, hogy lehetne egy hosszú ideje az emberek szolgálatában álló fajt egy olyanhoz hasonlítani, ami közismerten vad és kiszámíthatatlan. Na persze amúgy is heves ellenérzéseket táplál a szolgaság minden formája iránt, és ennek igyekszik hangot is adni*
- Az akarással nincs gond, de azért nem kell mindent meg is valósítani. *jegyzi meg egy szomorkás mosoly kíséretében, ahogy belegondol, milyen borzasztó hely lenne a világ, ha mindenki csak erővel elvenné amit, vagy akit akar. Nem sok ideje van azonban a bús merengésre, hiszen hamarosan újra könnyedebb vizekre eveznek*
- Azt próbáld meg! *csattan fel nevetve, miközben szemei is megvillannak egy pillanatra, előrevetítve, milyen kellemetlen sors is vár arra, aki ilyesmire vetemedne. Ezután látványosan a warggal kezd el foglalkozni inkább, majd örömmel konstatálja, hogy sikeresen túlélte az első találkozást. ~Nem is olyan veszedelmes közelről~ mosolyodik el, de azért nem akarja sokáig kísérteni a szerencséjét, és hamar abbahagyja a simogatást*
- És mindig visszatalál hozzád? Nem félsz, hogy egyszer csak megunja a dolgot, és itt hagy örökre? *kérdezősködik tovább, majd csak bólint egyet a javaslatra, hogy induljanak, az pedig majd elválik, hogy mennyien mennek majd.*
- Hogy micsoda?! *kérdez vissza nevetve. A lebegő köpönyegek résznél kezd gyanús lenni neki a dolog, hogy vajon tényleg úgy történt-e minden, ahogy hallja?* Nem, ezt biztos csak most találtad ki! *rázza a fejét, ugyanis képtelen elhinni, hogy az imént hallottak tényleg megtörténtek*
- Azért biztosra veszem, hogy sosem unatkoztatok! *jegyzi meg mosolyogva, és már folytatná is a kérdezősködést, mikor végre megpillantják, amit keresnek. Ő is gyorsan a fiú után siet, és leguggolva közelebbről is szemügyre veszi a növényt. Először csak óvatosan érinti meg a húsos levélkéket, később azonban egyre kíváncsibban nyomkodja a furcsa tapintású növénykét*
- Jól záró edény? *tűnődik el közben a kérdésen* Hát, tökéletesen egyik sem zár, de biztos kitalálhatunk valamit, ha arról van szó... Miért? Szerinted érdemes inkább többet vinnünk? *kérdez vissza bizonytalanul, hiszen ha már idáig eljöttek, nem szívesen térne haza csak egy napra elegendő gyógynövénnyel, elvégre ki tudja, meddig lesz még rá szüksége az anyjának. ~Inkább menjünk biztosra, és vigyünk többet, nehogy kevés legyen!~ határozza el magában, majd ő is kiszed még pár virágot*
- Ennyi már biztos elég lesz, nem? *kérdezi, majd felpillantva látja, hogy már csak ő foglalkozik a növénnyel. Miközben egyik zsebébe süllyeszti az imént kitépett növényeket, gyorsan vet egy pillantást a juhokra, majd a hátuk mögött lévő wargra*
- Remélem, nem lesz gond... *jegyzi meg aggodalmasan* De ha gondolod, menjünk tovább! *javasolja és sietve felpattan, készen az indulásra, hátha így elejét vehetik annak, hogy olyasmi történjen, aminek nem kellene*
- Tisztásokon? Akkor merre is kéne mennünk? *motyogja inkább csak magának, miközben kissé tanácstalanul néz körbe. A végeláthatatlan szántóföldek között kezd romlani a tájékozódóképessége, és már abban is kételkedni kezd, hogy egyedül képes lenne hazatalálni, ez pedig nem túl jó érzéssel tölti el. Mielőtt azonban emiatt aggódhatna, történik más, ami miatt ezt megteheti.*
- Az attól függ, hogy miért kérdezed... *feleli kissé bizonytalanul az eddig történtek fényében, bár azért megereszt egy halvány mosolyt is, hisz nem akar semmi jónak az elrontója lenni, és igazán fúrni kezdi az oldalát a kíváncsiság, mi állhat a kérdés hátterében, bár egyben félni is kezd a választól.*
//Orcátlan meghívás//
- Igen, legközelebb már biztos jobban fog menni a dolog! *bólogat nevetve, hiszen ha tényleg komoly veszély fenyegetné, természetesen teljesen máshogy viselkedne, nem úgy, mint korábban tette*
- Ugyan? Mi lehetne ennél ösztönzőbb? Vagy szeretnél esetleg módosítani rajta? *kérdezi mosolyogva, majd figyelmét inkább a wargra irányítja és érdeklődve hallgatja a róla szóló legendákat*
- Tényleg? Nahát! *képed el a hallottakon* És te még ezek után is próbálkoztál? *kérdezi nevetve, hiszen ilyen előzmények után neki még megközelíteni se jutna eszébe az állatot, nemhogy megpróbálni betörni.*
- Egy díszparipát? De hisz az teljesen más! *kérdez vissza, kissé megrázva a fejét, hiszen nem áll össze neki, hogy lehetne egy hosszú ideje az emberek szolgálatában álló fajt egy olyanhoz hasonlítani, ami közismerten vad és kiszámíthatatlan. Na persze amúgy is heves ellenérzéseket táplál a szolgaság minden formája iránt, és ennek igyekszik hangot is adni*
- Az akarással nincs gond, de azért nem kell mindent meg is valósítani. *jegyzi meg egy szomorkás mosoly kíséretében, ahogy belegondol, milyen borzasztó hely lenne a világ, ha mindenki csak erővel elvenné amit, vagy akit akar. Nem sok ideje van azonban a bús merengésre, hiszen hamarosan újra könnyedebb vizekre eveznek*
- Azt próbáld meg! *csattan fel nevetve, miközben szemei is megvillannak egy pillanatra, előrevetítve, milyen kellemetlen sors is vár arra, aki ilyesmire vetemedne. Ezután látványosan a warggal kezd el foglalkozni inkább, majd örömmel konstatálja, hogy sikeresen túlélte az első találkozást. ~Nem is olyan veszedelmes közelről~ mosolyodik el, de azért nem akarja sokáig kísérteni a szerencséjét, és hamar abbahagyja a simogatást*
- És mindig visszatalál hozzád? Nem félsz, hogy egyszer csak megunja a dolgot, és itt hagy örökre? *kérdezősködik tovább, majd csak bólint egyet a javaslatra, hogy induljanak, az pedig majd elválik, hogy mennyien mennek majd.*
- Hogy micsoda?! *kérdez vissza nevetve. A lebegő köpönyegek résznél kezd gyanús lenni neki a dolog, hogy vajon tényleg úgy történt-e minden, ahogy hallja?* Nem, ezt biztos csak most találtad ki! *rázza a fejét, ugyanis képtelen elhinni, hogy az imént hallottak tényleg megtörténtek*
- Azért biztosra veszem, hogy sosem unatkoztatok! *jegyzi meg mosolyogva, és már folytatná is a kérdezősködést, mikor végre megpillantják, amit keresnek. Ő is gyorsan a fiú után siet, és leguggolva közelebbről is szemügyre veszi a növényt. Először csak óvatosan érinti meg a húsos levélkéket, később azonban egyre kíváncsibban nyomkodja a furcsa tapintású növénykét*
- Jól záró edény? *tűnődik el közben a kérdésen* Hát, tökéletesen egyik sem zár, de biztos kitalálhatunk valamit, ha arról van szó... Miért? Szerinted érdemes inkább többet vinnünk? *kérdez vissza bizonytalanul, hiszen ha már idáig eljöttek, nem szívesen térne haza csak egy napra elegendő gyógynövénnyel, elvégre ki tudja, meddig lesz még rá szüksége az anyjának. ~Inkább menjünk biztosra, és vigyünk többet, nehogy kevés legyen!~ határozza el magában, majd ő is kiszed még pár virágot*
- Ennyi már biztos elég lesz, nem? *kérdezi, majd felpillantva látja, hogy már csak ő foglalkozik a növénnyel. Miközben egyik zsebébe süllyeszti az imént kitépett növényeket, gyorsan vet egy pillantást a juhokra, majd a hátuk mögött lévő wargra*
- Remélem, nem lesz gond... *jegyzi meg aggodalmasan* De ha gondolod, menjünk tovább! *javasolja és sietve felpattan, készen az indulásra, hátha így elejét vehetik annak, hogy olyasmi történjen, aminek nem kellene*
- Tisztásokon? Akkor merre is kéne mennünk? *motyogja inkább csak magának, miközben kissé tanácstalanul néz körbe. A végeláthatatlan szántóföldek között kezd romlani a tájékozódóképessége, és már abban is kételkedni kezd, hogy egyedül képes lenne hazatalálni, ez pedig nem túl jó érzéssel tölti el. Mielőtt azonban emiatt aggódhatna, történik más, ami miatt ezt megteheti.*
- Az attól függ, hogy miért kérdezed... *feleli kissé bizonytalanul az eddig történtek fényében, bár azért megereszt egy halvány mosolyt is, hisz nem akar semmi jónak az elrontója lenni, és igazán fúrni kezdi az oldalát a kíváncsiság, mi állhat a kérdés hátterében, bár egyben félni is kezd a választól.*
1747. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-04-14 01:52:12
Üzenet elküldve: 2018-04-14 01:52:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Nem várt találkozás//
* Halvány vigyorral konstatálja, hogy mindketten megszabadulnak érintésétől. Legalább nem fordultak rá mindenféle fegyverrel fél centire a szívétől, azért ez némi bizalmat enged feltételezni. *
- Hmm. * Elismerően bólogat a Valea napi rutinjára. Igazából nem tűnik neki annyira ellenszenvesnek, mint ahogy tűnnie kéne. Mégiscsak egy furcsa humorral rendelkező, magabiztos, jó kisugárzású nő. Talán még lesz dolguk egymással. *
- Oh érthető, érthető. * Csak ennyit szól a magyarázatra, miszerint hogyan találkoztak. Állja a pillantást, tetszik neki a vigyor. Kicsit titokzatos, kicsit tiszteletet parancsoló, de mindenképpen karakteres. *
- Mármint csak állatok vérét, nemde? * Fordul Vivri felé, arcán látszódik, hogy azért reménykedik pozitív válaszban. Nem fél vagy visszataszítónak találná, inkább... nem érti. Sokat látott már, de még korántsem eleget, hogy ne legyen olyan dolog úton út félen, amire ne csodálkozna rá.
A kérdésére nem is válaszol szóban, inkább csak felemeli fejét és érdeklődve pillog előre a lába elé és a nőre. Szerencsére az folytatja. Türelmesen végig hallgatja. Örül, hogy bepillantást nyer, ha csak egy kicsit is, de egy ork horda technikáiba. A végén bólint, hogy kifejezze: érti a dolgot, majd újra előre figyel, hogy megnézze mennyi is van még hátra. Kezd fogyni a távolság köztük és a város között, de még azért van idő egy kis csevejre. *
- Nos igen, a szellemek makacs lények is lehetnek olykor, nem éri meg zaklatni túl gyakran. * Bár nem sokat tud erről, ennyi azért magától értetődő. Meg aztán az ő szülőfalujában is volt vajákosasszony. *
- Oh én csak lébecolok. * Emeli fel kezét, tenyérrel felfelé, ujjait kicsit behajlítva, töprengve. * - Van egy munkám, nem túl nagy malőr, inkább csak fárasztó. Otthon is megkeresnek, hogy segítsek a piacon, nincs nyugtom. * Csacsog. * - Muszáj volt eljönnöm egy picit, de talán ez a hűvös szellő, két perc pihenés és a veletek való találkozás eléggé megnyugtatott.
* Lassan egyre közelebb érnek úti céljukhoz. Talán addig még pár apróbb történet vagy okosság, esetleges hazugság, akármi csattan el közben. *
* Halvány vigyorral konstatálja, hogy mindketten megszabadulnak érintésétől. Legalább nem fordultak rá mindenféle fegyverrel fél centire a szívétől, azért ez némi bizalmat enged feltételezni. *
- Hmm. * Elismerően bólogat a Valea napi rutinjára. Igazából nem tűnik neki annyira ellenszenvesnek, mint ahogy tűnnie kéne. Mégiscsak egy furcsa humorral rendelkező, magabiztos, jó kisugárzású nő. Talán még lesz dolguk egymással. *
- Oh érthető, érthető. * Csak ennyit szól a magyarázatra, miszerint hogyan találkoztak. Állja a pillantást, tetszik neki a vigyor. Kicsit titokzatos, kicsit tiszteletet parancsoló, de mindenképpen karakteres. *
- Mármint csak állatok vérét, nemde? * Fordul Vivri felé, arcán látszódik, hogy azért reménykedik pozitív válaszban. Nem fél vagy visszataszítónak találná, inkább... nem érti. Sokat látott már, de még korántsem eleget, hogy ne legyen olyan dolog úton út félen, amire ne csodálkozna rá.
A kérdésére nem is válaszol szóban, inkább csak felemeli fejét és érdeklődve pillog előre a lába elé és a nőre. Szerencsére az folytatja. Türelmesen végig hallgatja. Örül, hogy bepillantást nyer, ha csak egy kicsit is, de egy ork horda technikáiba. A végén bólint, hogy kifejezze: érti a dolgot, majd újra előre figyel, hogy megnézze mennyi is van még hátra. Kezd fogyni a távolság köztük és a város között, de még azért van idő egy kis csevejre. *
- Nos igen, a szellemek makacs lények is lehetnek olykor, nem éri meg zaklatni túl gyakran. * Bár nem sokat tud erről, ennyi azért magától értetődő. Meg aztán az ő szülőfalujában is volt vajákosasszony. *
- Oh én csak lébecolok. * Emeli fel kezét, tenyérrel felfelé, ujjait kicsit behajlítva, töprengve. * - Van egy munkám, nem túl nagy malőr, inkább csak fárasztó. Otthon is megkeresnek, hogy segítsek a piacon, nincs nyugtom. * Csacsog. * - Muszáj volt eljönnöm egy picit, de talán ez a hűvös szellő, két perc pihenés és a veletek való találkozás eléggé megnyugtatott.
* Lassan egyre közelebb érnek úti céljukhoz. Talán addig még pár apróbb történet vagy okosság, esetleges hazugság, akármi csattan el közben. *
1746. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-04-14 01:39:51
Üzenet elküldve: 2018-04-14 01:39:51
ÚJ
![>Molthier Glothus [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/2929_ember-felelf_ferfi.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Arnulf, Molthier, Ogadel, Svir//
*Megrázza magát, az útonállókkal nincs több szólása. Alaposan megkötözték, szabadulása pedig nincs. Csak abban hihet, hogy még mindig a Fény Ösvényét járja és nem térítették le róla. Ez a gondolat némi erőt önt a szívébe és szemlélődni kezd a kordén.
Néhány bámész földműves csupán, kik szótlan és mozdulatlan figyelik a furcsa kompániát. Akaratlanul is biccent nekik köszönésképp, majd maga elé mered. Elnézi a mögöttük lovagoló férfit, aki megvágta. Az arcáról nehéz lenne bármit is leolvasni, se hit, se cél.
Szép lassan szaporodni kezdenek a mellettük elhaladó emberek. Bámész tekintetek, a dolgos parasztság. A környék is ismerős, hisz járt már itt. Mindenre emlékszik.
Marqlenre és a többi fiatalra, kik a Fényt választották. Még az arcuk is előtte van. Halványan elmosolyodik, miközben házak tünedeznek fel és még több szempár kíséri útjuk.
Nem kérdezte meg, ki ez az állítólagos fővezér, felesleges lett volna. Némán zötyög a kordé porfelhőt kavarva, ahogy beérnek Kalácsfalvára.*
*Megrázza magát, az útonállókkal nincs több szólása. Alaposan megkötözték, szabadulása pedig nincs. Csak abban hihet, hogy még mindig a Fény Ösvényét járja és nem térítették le róla. Ez a gondolat némi erőt önt a szívébe és szemlélődni kezd a kordén.
Néhány bámész földműves csupán, kik szótlan és mozdulatlan figyelik a furcsa kompániát. Akaratlanul is biccent nekik köszönésképp, majd maga elé mered. Elnézi a mögöttük lovagoló férfit, aki megvágta. Az arcáról nehéz lenne bármit is leolvasni, se hit, se cél.
Szép lassan szaporodni kezdenek a mellettük elhaladó emberek. Bámész tekintetek, a dolgos parasztság. A környék is ismerős, hisz járt már itt. Mindenre emlékszik.
Marqlenre és a többi fiatalra, kik a Fényt választották. Még az arcuk is előtte van. Halványan elmosolyodik, miközben házak tünedeznek fel és még több szempár kíséri útjuk.
Nem kérdezte meg, ki ez az állítólagos fővezér, felesleges lett volna. Némán zötyög a kordé porfelhőt kavarva, ahogy beérnek Kalácsfalvára.*
1745. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-04-13 19:18:06
Üzenet elküldve: 2018-04-13 19:18:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Orcátlan meghívás//
-Milyen igaz, milyen igaz. A végére már tényleg elrabolhatlak, akkorra menni is fog.
*Neveti el magát arra utalva, hogy a lány nem tud csendesen sikoltozni még és viszonylag keveset csapkolódik.*
-Na majd meglátjuk. Noha kezdem azt érezni, hogy egy ilyen büntetés nem lenne ösztönző.
*Néz oldalra, mintha tényleg elmélkedne ezen.*
-Oh, sok legenda. Egyesek szerint halomra szaggatott néhány ártatlanokra támadó ork portyázót néhány évtizede, mások azt mesélik, hogy több állattal összefogva az északi hegyek lábánál fekvő erdőkből űzött ki boszorkányokat. Az igazságot persze nem tudom, nem mesélte.
*Összegzi neheztelést színlelve, mert ugye kivel nem beszédes a farkasa?! Aztán rátér a maga dolgára.*
-Ki ne akarná?
*Sóhajt egy nagyot.*
-Ki ne szeretné egyszer ha meglovagolhatná a szelet, a mennydörgést, vagy a wargot.
*Csóválja meg fejét. Tényleg nagyon szertelen volt. Már azért már talán ismeri határai, vagy ha annyira nem is, legalább sejti, hogy meddig mehet.*
-Mintha egy díszparipát szeretnél.
~Habár talán ő már teljesen lemondott magában az ilyesmi vágyakról.~
*Taitos szerint megeshet, hogy Tina ennyire ártatlan.*
-Utóbb én is.
*Biccent bölcsen az évekkel és néhány hiányzó bőrcafattal okosabban. A következő szavakat Taitos röhögve érti félre.*
-Majd megjegyzem, ha visszaértünk hozzátok, majd vakargatom az álladat.
*Nevet, aztán hagyja a lányt is, hadd dögönyözze a wargot, aki látványosan nem veszi észre, sőt, néha még morran, puffan, mukkan is egyet, viszont élvezi kicsit a vakargatást. Úgy tűnik mintha kicsit azért nehezére esne elviselni ezt, de azért meghozza az áldozatot, mert ő ilyen jótét rémfarkas.*
-Nem. Mindig máshol. Az erdők elég nagyok, a lényeg a variálás, hogy csapdákba ne fusson, más nem tud neki ártani, noha több faluban már ismerik erre.
*Habár még mindig van pár hely, melyen nem ismerik a wargot.*
-Én sem. Majd jön, ahogy tetszik neki.
*Vonja meg vállát.*
-De rendes vagy.
*Mosolyodik el megilletődötten, hiszen kevesen értik meg ennyire hátasával kapcsolatban.*
-Lassan induljunk! Addig mesélek.
*Kicsit gondolkodik, mi elég sejtelmes ahhoz, hogy elmesélje.*
~Nem volt valami sok izgalmas kalandunk.~
*Ezt ki is mondja.*
-Kevés van. De egyszer megevett két tucat holtat.
*Kezdi a közepén.*
-Engem meg agyoncsaptak valami lebegő köpenyek, szóval nem tudok sokat az egészről, de legalább egy lidércet legyűrtünk ketten.
*Kicsit elgondolkodik.*
-A többi igazából annyira nem izgalmas, csak a környéket jártuk.
*Magyaráz belefeledkezve amikor...*
-Ott, ott, ott!
*Mutat az út mellé.*
-Egy keresztes!
*Szalad oda, a lányt nem rángatva maga után. Módszeresen, határozottan kitép egyet. Kicsit töfködi a virágzatot, méregeti, majd kitép egyet még.*
-Ennyi elég lesz, holnapra úgyis kiszáradna, kiéve, ha... Vannak jól záró edényeitek?
*Kérdezi míg a többit méregeti. A távolban juhok vonulnak kissé odább a mezőparcella másik végébe, ahogy meglátják a párostól azért jócskán az út távolabbi részén, lemaradva őket vizslató wargot.*
-Eh, utánuk ne menjen.
*Pillant a hirtelen meglóduló bégetőkre és jelentőségteljesen néz Ragronra.*
-Néha csak úgy az érzésért is vadászik. Remélem még nem ment le neki a reggeli, akkor nem szívesen fut.
*Taitos tapasztalta már, olyankor nagyon kell nógatni.*
-A tövis maradt már csak. Az inkább tisztásokon nő.
*Gondol egyből a következő növényre, de ha már növények, a mellette álldogáló virágszálra is elkölt pár másodpercet, míg igyekszik láthatatlanul megbámulni.*
-Szereted a rejtvényeket?
*Kérdezi végül, amolyan terelvén a szót, de leginkább gondolatait a kedvesen mosolygó arcívről és a lány egyéb domborulatairól.*
//Orcátlan meghívás//
-Milyen igaz, milyen igaz. A végére már tényleg elrabolhatlak, akkorra menni is fog.
*Neveti el magát arra utalva, hogy a lány nem tud csendesen sikoltozni még és viszonylag keveset csapkolódik.*
-Na majd meglátjuk. Noha kezdem azt érezni, hogy egy ilyen büntetés nem lenne ösztönző.
*Néz oldalra, mintha tényleg elmélkedne ezen.*
-Oh, sok legenda. Egyesek szerint halomra szaggatott néhány ártatlanokra támadó ork portyázót néhány évtizede, mások azt mesélik, hogy több állattal összefogva az északi hegyek lábánál fekvő erdőkből űzött ki boszorkányokat. Az igazságot persze nem tudom, nem mesélte.
*Összegzi neheztelést színlelve, mert ugye kivel nem beszédes a farkasa?! Aztán rátér a maga dolgára.*
-Ki ne akarná?
*Sóhajt egy nagyot.*
-Ki ne szeretné egyszer ha meglovagolhatná a szelet, a mennydörgést, vagy a wargot.
*Csóválja meg fejét. Tényleg nagyon szertelen volt. Már azért már talán ismeri határai, vagy ha annyira nem is, legalább sejti, hogy meddig mehet.*
-Mintha egy díszparipát szeretnél.
~Habár talán ő már teljesen lemondott magában az ilyesmi vágyakról.~
*Taitos szerint megeshet, hogy Tina ennyire ártatlan.*
-Utóbb én is.
*Biccent bölcsen az évekkel és néhány hiányzó bőrcafattal okosabban. A következő szavakat Taitos röhögve érti félre.*
-Majd megjegyzem, ha visszaértünk hozzátok, majd vakargatom az álladat.
*Nevet, aztán hagyja a lányt is, hadd dögönyözze a wargot, aki látványosan nem veszi észre, sőt, néha még morran, puffan, mukkan is egyet, viszont élvezi kicsit a vakargatást. Úgy tűnik mintha kicsit azért nehezére esne elviselni ezt, de azért meghozza az áldozatot, mert ő ilyen jótét rémfarkas.*
-Nem. Mindig máshol. Az erdők elég nagyok, a lényeg a variálás, hogy csapdákba ne fusson, más nem tud neki ártani, noha több faluban már ismerik erre.
*Habár még mindig van pár hely, melyen nem ismerik a wargot.*
-Én sem. Majd jön, ahogy tetszik neki.
*Vonja meg vállát.*
-De rendes vagy.
*Mosolyodik el megilletődötten, hiszen kevesen értik meg ennyire hátasával kapcsolatban.*
-Lassan induljunk! Addig mesélek.
*Kicsit gondolkodik, mi elég sejtelmes ahhoz, hogy elmesélje.*
~Nem volt valami sok izgalmas kalandunk.~
*Ezt ki is mondja.*
-Kevés van. De egyszer megevett két tucat holtat.
*Kezdi a közepén.*
-Engem meg agyoncsaptak valami lebegő köpenyek, szóval nem tudok sokat az egészről, de legalább egy lidércet legyűrtünk ketten.
*Kicsit elgondolkodik.*
-A többi igazából annyira nem izgalmas, csak a környéket jártuk.
*Magyaráz belefeledkezve amikor...*
-Ott, ott, ott!
*Mutat az út mellé.*
-Egy keresztes!
*Szalad oda, a lányt nem rángatva maga után. Módszeresen, határozottan kitép egyet. Kicsit töfködi a virágzatot, méregeti, majd kitép egyet még.*
-Ennyi elég lesz, holnapra úgyis kiszáradna, kiéve, ha... Vannak jól záró edényeitek?
*Kérdezi míg a többit méregeti. A távolban juhok vonulnak kissé odább a mezőparcella másik végébe, ahogy meglátják a párostól azért jócskán az út távolabbi részén, lemaradva őket vizslató wargot.*
-Eh, utánuk ne menjen.
*Pillant a hirtelen meglóduló bégetőkre és jelentőségteljesen néz Ragronra.*
-Néha csak úgy az érzésért is vadászik. Remélem még nem ment le neki a reggeli, akkor nem szívesen fut.
*Taitos tapasztalta már, olyankor nagyon kell nógatni.*
-A tövis maradt már csak. Az inkább tisztásokon nő.
*Gondol egyből a következő növényre, de ha már növények, a mellette álldogáló virágszálra is elkölt pár másodpercet, míg igyekszik láthatatlanul megbámulni.*
-Szereted a rejtvényeket?
*Kérdezi végül, amolyan terelvén a szót, de leginkább gondolatait a kedvesen mosolygó arcívről és a lány egyéb domborulatairól.*
1744. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-04-13 10:44:12
Üzenet elküldve: 2018-04-13 10:44:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Arnulf, Molthier, Ogadel, Svir//
*Összeszorítja a száját, és inkább nem felel Glothusnak, aztán amikor Svir megkötözte a férfit, akkor tarkón taslizza. Csak a miheztartást végett, hogy ne beszéljen ilyesmit.*
- Nincs már intéző Kalácsfalván. *válaszol Svirnek, majd próbálja megtisztogatni kezét, ami kissé véres lett.* - A derekám. *nyújtózik, aztán Ogadelre néz.* - Ezt is vigyük! *megvárja, amíg Ogadel magától jön, ha nem, akkor kényszeríti, de ezt nagyon nem akarja.* - Aztán csak semmi sumákság! *fenyegeti meg ujjával mindkettőt.*
- Vigyük el ahhoz a fővezérhez. Majd eldönti az, mi legyen a két jómadárral. Egyszerű emberek ne keveredjenek ilyen dolgokba. *elég nagy baj ez így, meg az is, hogy ennyit kell beszélnie. Meghúzza hát butykosát, majd elindítja a csacsit.* - Nyányányá! Nyetenyeee! *és megindulnak Kalácsfalva és a kalácsfalvi rév irányába.*
*Összeszorítja a száját, és inkább nem felel Glothusnak, aztán amikor Svir megkötözte a férfit, akkor tarkón taslizza. Csak a miheztartást végett, hogy ne beszéljen ilyesmit.*
- Nincs már intéző Kalácsfalván. *válaszol Svirnek, majd próbálja megtisztogatni kezét, ami kissé véres lett.* - A derekám. *nyújtózik, aztán Ogadelre néz.* - Ezt is vigyük! *megvárja, amíg Ogadel magától jön, ha nem, akkor kényszeríti, de ezt nagyon nem akarja.* - Aztán csak semmi sumákság! *fenyegeti meg ujjával mindkettőt.*
- Vigyük el ahhoz a fővezérhez. Majd eldönti az, mi legyen a két jómadárral. Egyszerű emberek ne keveredjenek ilyen dolgokba. *elég nagy baj ez így, meg az is, hogy ennyit kell beszélnie. Meghúzza hát butykosát, majd elindítja a csacsit.* - Nyányányá! Nyetenyeee! *és megindulnak Kalácsfalva és a kalácsfalvi rév irányába.*
1743. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-04-13 00:38:07
Üzenet elküldve: 2018-04-13 00:38:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Nem várt találkozás//
- Szerintem semmivel sem furább, hogy együtt megyünk a városba, mint az, amit éppen most csinálsz. *horkan fel, valamiért még is nevethetnéke támad, főleg, hogy magában akaratlanul is összehasonlítja eddigi társaságát az újjal, és arra jut, hogyha akart sem találhatott volna két valakit, akik ennyire nagyon nem hasonlítanak egymásra, akár külsejüket, akár viselkedésüket nézi. Félig-meddig tulajdonképpen nevet is.
A maga részéről pont valami olyasminek látja a lányt, aminek ő talán láttatni szeretné magát, talán valóban az; felelőtlen és kotnyeles kölyöknek. Nem egy orkot ismer, aki ennyiért már szúrna, és hát Valeáért sem tenné feltétlenül ilyen téren tűzbe a kezét.
Az elf lány azonban kevésbé drámai módot választ a kéretlen érintéstől való szabadulásra, ő pedig a maga módján követi a példáját.
Az érintés ugyan nem zavarja, éppen csak nem igazán tudja mire vélni. Mindenesetre egyszerűen csak leveszi a válláról a lány kezét.
Ami pedig Valea magyarázatát illeti arról, hogy miért vannak együtt, úgy érzi ahhoz valóban nem kell hozzátennie semmit. Felesleges túlmesélni azt, hogy éppen egy irányba mennek, és ketten nem annyira unalmas, mint egyedül.*
- Azért ne tévesszen meg a csinos kis arcom és a tündéri mosolyom. Mégiscsak ork vagyok. Szeretem meginni a vért. *mondja menet közben, miközben szavait Valeának is szánva megint csak úgy beszél, hogy nem igazán lehet megmondani róla, hogy csak viccel a maga kifordult humorával, vagy pedig minden egyes szót halálosan komolyan gondol.
Kivételesen az utóbbiról van szó. A legtöbb ork nőstény, legalábbis, akiket neki alkalma volt ismerni, kifejezetten rusnya és tenyeres-talpas. Hatalmas a faruk, pofájukból kiáll egy-két agyar, mellük lelapult tömlőre emlékeztet, ráadásul legtöbbjük cammog, mint a mesék medvéi, vagy csörtet, mint holmi vaddisznó. Még hangjuk is röfögésre emlékezteti.
Velük ellentétben az ő arca szép, kerek mellei teltek. Karcsú, léptei kecsesek, akár egy vadászó macskáé, hangja pedig, ha nem is túl vékony és dallamos, valamennyire mégiscsak az. Tulajdonképpen sokkal inkább felel meg az emberek, mint az orkok szépségről alkotott fogalmainak, ő legalábbis van annyira hiú, hogy így gondoljon magára.
Nem hiszi, hogy egy nagyképű és előítéletes elf valaha is képes lenne rá nőként, nem pedig orkként tekinteni, de abban biztos, hogy például egy embert bármikor képes lenne elcsábítani, ha úgy hozná a helyzet. Kötött is erről fogadást odahaza egyszer, és még most is alig várja, hogy a városba érve bebizonyítsa saját igazát.*
- Bár, gondolom nem így értetted, hogy vérszomjas. *teszi hozzá.*
- Miért érdekelnek a csontok? *kérdi aztán.* Bár nincs benne semmi titok, nem nagyon beszélünk erről másoknak. Először is felesleges. Sose találnál olyan ork banyát, aki hajlandó lenne megszentelni őket olyasvalakinek, aki nos... nem ork. Ezen kívül, rengeteg ábra kijöhet belőlük. Van, amit úgy kell érteni, ahogy van, más meg teljesen mást jelent, mint amit látsz. Hosszú évekig kell tanulni, és vannak, akiknek sohasem sikerül megtanulni. Attól is függ az eredmény, hogy egy kérdésre keresed-e a választ, vagy csak úgy tudni akarod mit hoz a jövő. Én amúgy azt mondom, nem is érdemes őket túl gyakran használni. A szellemek sem azért vannak, hogy folyton hülye kérdésekkel zaklassák őket.
*Ugyan ma már ez a második alkalom, hogy megtette, azért ebből nem szeretne rendszert csinálni. Jobb úgy cselekedni, hogy nem nyomaszt egy esetleges baljós jövő, vagy nem tesz túlságosan magabiztossá egy kedvező szimbólum, vagy ábra.*
- Neked mi dolgod van a városban? *kérdi ezek után egy hirtelen váltással. Igazából nem érdekli, mégis zavarja valamiért, hogy eddig leginkább Neranie kérdezett, róla pedig még nem tudnak semmit.*
A hozzászólás írója (Vivrithari Voggarogh) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.04.13 00:42:41
- Szerintem semmivel sem furább, hogy együtt megyünk a városba, mint az, amit éppen most csinálsz. *horkan fel, valamiért még is nevethetnéke támad, főleg, hogy magában akaratlanul is összehasonlítja eddigi társaságát az újjal, és arra jut, hogyha akart sem találhatott volna két valakit, akik ennyire nagyon nem hasonlítanak egymásra, akár külsejüket, akár viselkedésüket nézi. Félig-meddig tulajdonképpen nevet is.
A maga részéről pont valami olyasminek látja a lányt, aminek ő talán láttatni szeretné magát, talán valóban az; felelőtlen és kotnyeles kölyöknek. Nem egy orkot ismer, aki ennyiért már szúrna, és hát Valeáért sem tenné feltétlenül ilyen téren tűzbe a kezét.
Az elf lány azonban kevésbé drámai módot választ a kéretlen érintéstől való szabadulásra, ő pedig a maga módján követi a példáját.
Az érintés ugyan nem zavarja, éppen csak nem igazán tudja mire vélni. Mindenesetre egyszerűen csak leveszi a válláról a lány kezét.
Ami pedig Valea magyarázatát illeti arról, hogy miért vannak együtt, úgy érzi ahhoz valóban nem kell hozzátennie semmit. Felesleges túlmesélni azt, hogy éppen egy irányba mennek, és ketten nem annyira unalmas, mint egyedül.*
- Azért ne tévesszen meg a csinos kis arcom és a tündéri mosolyom. Mégiscsak ork vagyok. Szeretem meginni a vért. *mondja menet közben, miközben szavait Valeának is szánva megint csak úgy beszél, hogy nem igazán lehet megmondani róla, hogy csak viccel a maga kifordult humorával, vagy pedig minden egyes szót halálosan komolyan gondol.
Kivételesen az utóbbiról van szó. A legtöbb ork nőstény, legalábbis, akiket neki alkalma volt ismerni, kifejezetten rusnya és tenyeres-talpas. Hatalmas a faruk, pofájukból kiáll egy-két agyar, mellük lelapult tömlőre emlékeztet, ráadásul legtöbbjük cammog, mint a mesék medvéi, vagy csörtet, mint holmi vaddisznó. Még hangjuk is röfögésre emlékezteti.
Velük ellentétben az ő arca szép, kerek mellei teltek. Karcsú, léptei kecsesek, akár egy vadászó macskáé, hangja pedig, ha nem is túl vékony és dallamos, valamennyire mégiscsak az. Tulajdonképpen sokkal inkább felel meg az emberek, mint az orkok szépségről alkotott fogalmainak, ő legalábbis van annyira hiú, hogy így gondoljon magára.
Nem hiszi, hogy egy nagyképű és előítéletes elf valaha is képes lenne rá nőként, nem pedig orkként tekinteni, de abban biztos, hogy például egy embert bármikor képes lenne elcsábítani, ha úgy hozná a helyzet. Kötött is erről fogadást odahaza egyszer, és még most is alig várja, hogy a városba érve bebizonyítsa saját igazát.*
- Bár, gondolom nem így értetted, hogy vérszomjas. *teszi hozzá.*
- Miért érdekelnek a csontok? *kérdi aztán.* Bár nincs benne semmi titok, nem nagyon beszélünk erről másoknak. Először is felesleges. Sose találnál olyan ork banyát, aki hajlandó lenne megszentelni őket olyasvalakinek, aki nos... nem ork. Ezen kívül, rengeteg ábra kijöhet belőlük. Van, amit úgy kell érteni, ahogy van, más meg teljesen mást jelent, mint amit látsz. Hosszú évekig kell tanulni, és vannak, akiknek sohasem sikerül megtanulni. Attól is függ az eredmény, hogy egy kérdésre keresed-e a választ, vagy csak úgy tudni akarod mit hoz a jövő. Én amúgy azt mondom, nem is érdemes őket túl gyakran használni. A szellemek sem azért vannak, hogy folyton hülye kérdésekkel zaklassák őket.
*Ugyan ma már ez a második alkalom, hogy megtette, azért ebből nem szeretne rendszert csinálni. Jobb úgy cselekedni, hogy nem nyomaszt egy esetleges baljós jövő, vagy nem tesz túlságosan magabiztossá egy kedvező szimbólum, vagy ábra.*
- Neked mi dolgod van a városban? *kérdi ezek után egy hirtelen váltással. Igazából nem érdekli, mégis zavarja valamiért, hogy eddig leginkább Neranie kérdezett, róla pedig még nem tudnak semmit.*
A hozzászólás írója (Vivrithari Voggarogh) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.04.13 00:42:41
1742. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-04-12 23:51:11
Üzenet elküldve: 2018-04-12 23:51:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Orcátlan meghívás//
- Már ismerős lenne a dolog! *nevet fel, ahogy eszébe jut az iménti kis közjáték, ahol egyszer már elrabolták. ~Tulajdonképpen nem is volt az olyan rossz~ mosolyodik el magában.*
- Csak hogy tudd, nem szoktam veszteni. De talán most az egyszer kivételt tehetek... *jegyzi meg nagyvonalúan, jelezve, hogy egyáltalán nem bánja a tartozást, valamint ha azt később behajtják. A további biztatásra csak egy kis biccentéssel felel. Az ölelő karok közt sokkal könnyebb elhinnie, hogy minden rendben lesz, de még így sem teljesen biztos dologban. Igyekszik inkább az éppen aktuális problémáival foglalkozni, nevezetesen a nem messze fekvő warggal. Bár most láthatóan nyugodtan és jókedvűen heverészik az állat, azért nem esik nehezére elképzelni vérszomjas fenevadként. Mégis vesz egy nagy levegőt, és tesz még pár bizonytalan lépést, hogy most már egészen közel kerüljön hozzá*
- Legendák? Milyen legendák? *kérdezi lelkesen, bár kissé kétkedve. ~Vajon ez nem csak egy újabb mese lesz?~ vetődik fel benne a gondolat, míg érdeklődve várja a választ.*
- De miért akartad, hogy téged szolgáljon? *folytatja rögtön tovább a kérdezősködést, ezúttal kissé értetlenül, hisz nem egészen világos számára, hogy gondolhatta bárki is, egy ilyen lenyűgöző teremtményt az uralma alá tud hajtani. Igyekszik nem arra gondolni, hogy a fiú megérdemelte, amit kapott, de azért átfut az agyán a gondolat, és határozottan örül, hogy végül nem sikerült a kísérlet. ~Vagy legalábbis nem úgy, mint eltervezték~ gondolja magában*
- Örülök, hogy végül nem lett a szolgád. *kommentálja mégis a dolgot* És annak is, hogy már nem akar megölni! *mosolyodik el, hiszen érti ő a tréfát, és nemrég visszatért aggodalma is ismét múlóban van. Kíváncsian figyeli, hogyan érdemes közelednie az állathoz, és igyekszik mindent megjegyezni, nehogy később olyat tegyen, amit nem kéne*
- Ezek szerint úgy tűnik, igen jó ízlése van. *jegyzi meg egy újabb mosoly kíséretében, és érdeklődve figyeli a két régi útitárs közti, kissé egyoldalú beszélgetést. Bár nem szól semmit, szíve nagyot dobban a gondolatra, hogy a fiú pár napig még maradni szeretne, ám igyekszik nem belegondolni, miért is érez így. Figyelmét inkább a wargra irányítja, amint ujjaival először óvatosan megérinti a nyakánál, majd ahogy belejön és hagyják, kicsit erőteljesebb mozdulatokkal vakargatni kezdi a füle tövénél.*
- Sss, nyugalom! Nincsen semmi baj! *beszél folyamatosan, hátha így könnyebben megszokja a jelenlétét és talán sikerül kicsit megnyugtatnia is a láthatóan egyre éberebb wargot*
- Igazán nagyszerű állat vagy, mondták már neked? *kérdezi, ahogy kezd egyre jobban ráérezni a dologra* Szégyen, hogy csak így hátrahagynak az erdőben! *vet egy lapos pillantást a fiúra, hogy hogy volt szíve így itt hagyni szegényt, bár azért megérti, hogy nyilvánvaló okokból nem hozhat be a városba egy ilyen állatot* Van kedved velünk jönni? *érdeklődik, mintha csak azt várná, a warg érti, amit mond neki, és válaszol is a feltett kérdésre.*
- Egek! Neked aztán tényleg hullik a szőröd rendesen! *jegyzi meg nevetve, ahogy elhúzza kezét, amíg még megvan rajta az összes ujja, nehogy túlzásba vigye elsőre az ismerkedést.*
- Tényleg itt szoktad hagyni? Nem félted? *fordul újra a fiúhoz, nem is igazán a többi állat miatt aggódva, hanem az emberek miatt, nehogy félelmükben olyat tegyenek, amit nem kéne. ~Vagy nehogy ő támadjon meg valakit...~ vet egy gyors pillantást az állatra, elképzelve, mennyivel másabb lett volna az első találkozásuk, ha egyedül néz szembe vele.*
- Ha gondolod, én igazán nem bánom, ha hármasban megyünk tovább! *igyekszik tisztázni álláspontját a kérdésben, hiszen bár nem tudja, mennyi időt tud együtt tölteni a két útitárs, ő nem akarja ezt még jobban lerövidíteni azzal, hogy újra szétválasztja őket.*
- Közben talán mesélhetnél, milyen kalandokat éltetek át együtt! Lefogadom, hogy számos van belőlük... *próbálja ezúttal már kissé burkoltabb formában feltenni a legújabb kérdését, hogy ne legyen túlságosan nyilvánvaló és fárasztó a kíváncsiskodása, ugyanis még mindig nem végzett a kérdezősködéssel.*
//Orcátlan meghívás//
- Már ismerős lenne a dolog! *nevet fel, ahogy eszébe jut az iménti kis közjáték, ahol egyszer már elrabolták. ~Tulajdonképpen nem is volt az olyan rossz~ mosolyodik el magában.*
- Csak hogy tudd, nem szoktam veszteni. De talán most az egyszer kivételt tehetek... *jegyzi meg nagyvonalúan, jelezve, hogy egyáltalán nem bánja a tartozást, valamint ha azt később behajtják. A további biztatásra csak egy kis biccentéssel felel. Az ölelő karok közt sokkal könnyebb elhinnie, hogy minden rendben lesz, de még így sem teljesen biztos dologban. Igyekszik inkább az éppen aktuális problémáival foglalkozni, nevezetesen a nem messze fekvő warggal. Bár most láthatóan nyugodtan és jókedvűen heverészik az állat, azért nem esik nehezére elképzelni vérszomjas fenevadként. Mégis vesz egy nagy levegőt, és tesz még pár bizonytalan lépést, hogy most már egészen közel kerüljön hozzá*
- Legendák? Milyen legendák? *kérdezi lelkesen, bár kissé kétkedve. ~Vajon ez nem csak egy újabb mese lesz?~ vetődik fel benne a gondolat, míg érdeklődve várja a választ.*
- De miért akartad, hogy téged szolgáljon? *folytatja rögtön tovább a kérdezősködést, ezúttal kissé értetlenül, hisz nem egészen világos számára, hogy gondolhatta bárki is, egy ilyen lenyűgöző teremtményt az uralma alá tud hajtani. Igyekszik nem arra gondolni, hogy a fiú megérdemelte, amit kapott, de azért átfut az agyán a gondolat, és határozottan örül, hogy végül nem sikerült a kísérlet. ~Vagy legalábbis nem úgy, mint eltervezték~ gondolja magában*
- Örülök, hogy végül nem lett a szolgád. *kommentálja mégis a dolgot* És annak is, hogy már nem akar megölni! *mosolyodik el, hiszen érti ő a tréfát, és nemrég visszatért aggodalma is ismét múlóban van. Kíváncsian figyeli, hogyan érdemes közelednie az állathoz, és igyekszik mindent megjegyezni, nehogy később olyat tegyen, amit nem kéne*
- Ezek szerint úgy tűnik, igen jó ízlése van. *jegyzi meg egy újabb mosoly kíséretében, és érdeklődve figyeli a két régi útitárs közti, kissé egyoldalú beszélgetést. Bár nem szól semmit, szíve nagyot dobban a gondolatra, hogy a fiú pár napig még maradni szeretne, ám igyekszik nem belegondolni, miért is érez így. Figyelmét inkább a wargra irányítja, amint ujjaival először óvatosan megérinti a nyakánál, majd ahogy belejön és hagyják, kicsit erőteljesebb mozdulatokkal vakargatni kezdi a füle tövénél.*
- Sss, nyugalom! Nincsen semmi baj! *beszél folyamatosan, hátha így könnyebben megszokja a jelenlétét és talán sikerül kicsit megnyugtatnia is a láthatóan egyre éberebb wargot*
- Igazán nagyszerű állat vagy, mondták már neked? *kérdezi, ahogy kezd egyre jobban ráérezni a dologra* Szégyen, hogy csak így hátrahagynak az erdőben! *vet egy lapos pillantást a fiúra, hogy hogy volt szíve így itt hagyni szegényt, bár azért megérti, hogy nyilvánvaló okokból nem hozhat be a városba egy ilyen állatot* Van kedved velünk jönni? *érdeklődik, mintha csak azt várná, a warg érti, amit mond neki, és válaszol is a feltett kérdésre.*
- Egek! Neked aztán tényleg hullik a szőröd rendesen! *jegyzi meg nevetve, ahogy elhúzza kezét, amíg még megvan rajta az összes ujja, nehogy túlzásba vigye elsőre az ismerkedést.*
- Tényleg itt szoktad hagyni? Nem félted? *fordul újra a fiúhoz, nem is igazán a többi állat miatt aggódva, hanem az emberek miatt, nehogy félelmükben olyat tegyenek, amit nem kéne. ~Vagy nehogy ő támadjon meg valakit...~ vet egy gyors pillantást az állatra, elképzelve, mennyivel másabb lett volna az első találkozásuk, ha egyedül néz szembe vele.*
- Ha gondolod, én igazán nem bánom, ha hármasban megyünk tovább! *igyekszik tisztázni álláspontját a kérdésben, hiszen bár nem tudja, mennyi időt tud együtt tölteni a két útitárs, ő nem akarja ezt még jobban lerövidíteni azzal, hogy újra szétválasztja őket.*
- Közben talán mesélhetnél, milyen kalandokat éltetek át együtt! Lefogadom, hogy számos van belőlük... *próbálja ezúttal már kissé burkoltabb formában feltenni a legújabb kérdését, hogy ne legyen túlságosan nyilvánvaló és fárasztó a kíváncsiskodása, ugyanis még mindig nem végzett a kérdezősködéssel.*
1741. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-04-12 23:06:56
Üzenet elküldve: 2018-04-12 23:06:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1663
OOC üzenetek: 314
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1663
OOC üzenetek: 314
Játékstílus: Vakmerő
//Arnulf, Molthier, Ogadel, Svir//
*Molthier továbbra sem szabadul, Arnulf pedig bírja szusszal, ezért neki nincsen más dolga, mint az elfogás állásával többé-kevésbé megelégedetten, de azért kellően fürgén előkerítse azt a kötelet a kocsiról. A fegyverek a kocsira kerülnek, a kötél meg Svir kezébe, a saját kardját pedig visszacsúsztatja a hüvelyébe, most már ott is jó lesz. Mindezek után a kötözés következik, a legjobb csomózási tudását villantja meg, hogy Molthier biztosan ne tudjon szabadulni, amíg ők el nem engedik. A hullacipelést Arnulfra hagyja, addig ő vigyáz a gyilkosra. Ahogy a temetőktől, úgy a hulláktól is írtózik. *
- Egyszerű népek... hát de a városba sem döcögünk be vele. Elkísérlek vele Kalácsfalváig, aztán ott már csak találunk valakit. Szokott ott lenni valami intéző. *A legutóbbit éppenséggel vigyorogva is mondhatná, de a szerencsétlen paraszt hullája mellett ezt nem tartja illendőnek, meg ugye kedve sincs hozzá tőle.*
- Tudja a fene, hogy ki lesz a bírád. Talán rögtön a falusiak, ha meglátják, mit tettél. De most már csendben legyél! *Mondja miután Molthiert is feltessékelték a kordéra a hulla mellé. Ezután felpattan a lovára, hogy hátulról kövesse a rab- és hullaszállító járművet.*
*Molthier továbbra sem szabadul, Arnulf pedig bírja szusszal, ezért neki nincsen más dolga, mint az elfogás állásával többé-kevésbé megelégedetten, de azért kellően fürgén előkerítse azt a kötelet a kocsiról. A fegyverek a kocsira kerülnek, a kötél meg Svir kezébe, a saját kardját pedig visszacsúsztatja a hüvelyébe, most már ott is jó lesz. Mindezek után a kötözés következik, a legjobb csomózási tudását villantja meg, hogy Molthier biztosan ne tudjon szabadulni, amíg ők el nem engedik. A hullacipelést Arnulfra hagyja, addig ő vigyáz a gyilkosra. Ahogy a temetőktől, úgy a hulláktól is írtózik. *
- Egyszerű népek... hát de a városba sem döcögünk be vele. Elkísérlek vele Kalácsfalváig, aztán ott már csak találunk valakit. Szokott ott lenni valami intéző. *A legutóbbit éppenséggel vigyorogva is mondhatná, de a szerencsétlen paraszt hullája mellett ezt nem tartja illendőnek, meg ugye kedve sincs hozzá tőle.*
- Tudja a fene, hogy ki lesz a bírád. Talán rögtön a falusiak, ha meglátják, mit tettél. De most már csendben legyél! *Mondja miután Molthiert is feltessékelték a kordéra a hulla mellé. Ezután felpattan a lovára, hogy hátulról kövesse a rab- és hullaszállító járművet.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4704-4723