//Második szál//
//Orcátlan meghívás//
- Ez a rend? *kérdez vissza kissé bizonytalanul, hiszen nehezére esik elfogadnia ezt a kijelentést. ~Hogy lehetne ez a rend? Még zavarosabbnak tűnik minden, mint volt...~ zúgnak a fejében a gondolatai, ahogy valahogy próbálja elrendezni őket*
- Vajon tényleg mindenben benne van az ellentéte? Az élőlényekben is? *gondolkodik tovább hangosan, nem is feltétlen a fiúnak címezve szavait, miközben próbálja elképzelni, milyen lehet az ellentéte és vajon hol is van benne. Közben persze az aranyos példára is figyel*
- Jó, de ezek nem magának az aranynak a tulajdonságai. Inkább a szándéknak, amivel elköltjük... de azt hiszem értem, mire gondolsz. *jegyzi meg mosolyogva, hiszen többé-kevésbé kezd összeállni benne a kép. ~Bár igaz, talán tényleg utána kéne kérdeznem a templomban... csak ne lenne ott olyan ájtatos mindenki~ jut eszébe újra, hogy miért is nem szeret annyira papokkal beszélgetni. ~De talán tudnak ajánlani egy könyvet, amiből egyedül is megérthetem a dolgokat~ ötlik fel benne egy kellemesebb megoldás*
- Elvégre mi értelme az életnek, ha nem érted? *válaszol tréfálkozva, hiszen részben saját homályos származása miatt, részben általános kíváncsiságából fakadóan különösen foglalkoztatja a kérdés, hogy egyáltalán az élet hogyan és miért jött létre. ~Na persze nem mintha eddig sokra jutottam volna a témában...~ gondolja magában keserűen, miközben a folyóhoz érnek*
- Te is óvatosabb lennél, ha kiskorodban majdnem belefulladtál volna! *vág vissza félig dühösen, félig durcásan, ugyanis mindig valami megmagyarázhatatlan düh fogja el, ha az apjához hasonlítják, emellett pedig még igen élénken él benne annak a gyerekkori szerencsétlen esetnek az emléke, amikor nem sokon múlott, hogy többé ne jöjjön ki a vízből. ~Nem árt óvatosnak lenni. Ki tudja, mi van a vízben?~ aggódik most is magában, ahogy beljebb merészkedik*
- Te bezzeg nem félsz semmitől, mi? Amúgy meg egyáltalán nem tűnsz veszélyesnek... *jegyzi meg nevetve, miközben halad a mélyebb rész felé és haragos érzései is alábbhagynak. A fiú mellé érve aztán felajánlja a segítségét, ám úgy tűnik, hiába*
- Addig jó, amíg ez így is marad! *válaszol szintén egy nyelvnyújtással* Amúgy meg nem kell ennyire féltened! *neveti el magát, majd egészen közel érve igyekszik a vízzel lefröcskölni a fiút, utána pedig biztonságos távolságba menekülni egy esetleges ellentámadás elől. Pár percig még békésen élvezi a lágy hullámokat, ám az égre tekintve eszébe jut, hogy még hosszú út vár rájuk vissza a városba, és indulniuk kellene, ha még ma vissza akarnak érni*
- Talán mennünk kéne, nem? *teszi fel hangosan is a kérdést, majd tervét megvalósítandó elindul a part felé. Továbbra is lassan és megfontoltan halad, a szárazföldre érve azonban már biztosabban lépked, és gyorsan a kosárhoz is siet, ahol a ruháját hagyta. A száraz ruhadarabbal a kezében igyekszik aztán a fa túloldalára kerülni, ahol reményei szerint takarásban van, míg az átázott alsóruháját átcseréli a kezében lévő szárazra, valamint harisnyáját és cipőjét is visszaveszi. Miután végzett, visszasétál a másik oldalra, összehajtogatva vizes ruháját menet közben. Csak ezután néz körbe, vajon a fiú mit csinált, míg ő készülődött. Reméli, hamarosan indulhatnak, különben igencsak iparkodniuk kell, hogy még sötétedés előtt visszaérjenek.*