//Második szál//
//Új hajnal jő//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Hiúsága lakmározik az elragadtatott bámészkodást látva, oly sok elutasítást és oktalan ellenérzést kell elviselnie a világban, hogy Ralas rajongása már-már hálát ébreszt benne. Rengeteg gyönyörűség veszi körbe a férfit, készséges, ledér nők széles választéka, kik mindegyike jobb valamiben nála, ő mégis vele osztja meg az ágyát, pedig enélkül is működhetnének üzletfelekként. De nem akarna visszalépni, már zavarná, ha más nővel látná az egykori selyemfiút, kapcsolatuk túllépett azon, hogy pusztán alkalmi szeretők legyenek. Nem mondaná, hogy igazi párt alkotnak, bár talán csak ő ragaszkodik körömszakadtáig az árnyalatnyi különbségért, az omladozó határok védnökségéért. Most viszont a fizikai távolságot a lehető legkisebbre kívánja zsugorítani, összesimulni az övéhez képest sápadt-fehérnek tűnő testtel.
A türelmetlenség kinyilvánításán élvetegen vigyorog, de nem kívánja húzni sokáig a férfi idegeit, s valójában maga is hadilábon áll, Ralas karjaiba vágyik, szinte már fájdalmas elszakadni melegétől. Pattanásig feszült érzékei előrébb járnak, mint ők maguk, a mellein matató ujjbegyek, a hajába fúródó ujjak is örömöt fakasztanak, abba a csókba ő is sokat belead. Magához szorítja a férfit, derekáról a hátára kerülnek kezei, s kis híján feledi a gondos szabó céljait, hogy azonnal ráfonódjon, ahogyan csak képes rá. Szabályosan piheg, mikor Ralas ajkai eleresztik, szemei kábán tekintenek rá. Megnyalja behúzott, nedves ajkait, hogy összeszedje magát egy suta feleletre.*
- Így nem lesz könnyű.
*Szuszog jókedvűn, majd korábbi játékos tervei ellenére inkább csak simogatón, egy-egy kósza csókot hintve leguggol, és segíti Ralast kilépni utolsó ruhadarabjából. Hogy mennyire gondos az az összehajtogatás, arra nem tenné rá a lelkét, nagyon oda se tud figyelni, kezei kissé remegve kapkodnak. Elalszik egy újabb gyertya a polcon, de szemeik fényes pontokként csillognak a visszafogott fényben, s Zamnak akkor se esne nehezére pontosan a férfi tenyerébe simítani a kezét, ha az utolsó fényforrás is ellobbanna. Mindkét kezét megfogva áll meg vele szemben, s hátrálni kezd az ágy felé.*
- Gyere…
*Súgja lágy hangon, nem eresztve a férfi tekintetét, csalogatva, forró gyönyörűséget ígérőn. S bizalommal is, hiszen Ralasra hagyja, hogy irányítsa, hiába ő megy „elöl”. Találgatja, vajon mire vágyik, mennyire legyen domináns és kezdeményező, szenvedélyes és érzelmes, mennyire haladjanak gyorsan. A sötét szemek mintha kérdeznének, s olvasni akarnának a világos íriszekben. Tudja, hogy este Ralas fáradt volt, s látta rajta, hogy melegségre vágyik, emellett mindketten igen felajzottak már, nem szükséges a hosszú játék. Elég, ha leülteti az ágy szélére vagy dőljenek a párnák közé? Vajon szeretné, ha elpihenő teste fölé kerülne, és a kedvét keresné, vagy szeretne inkább szabadon mozogni? Oly sok lehetőség jut még eszébe, s alig bírja ki, hogy végre lábát megállítsa az ágy. Talán mégis jobb, ha először összeölelkezve bújnak össze, s majd kialakul, de ha jelzéseket kap, reagál rájuk. Még maga az út is kérdéses, talán Ralasnak más óhaja van.*