Nincs játékban - Szolgálati terület
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Szolgálati terület | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 23 (441. - 460. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
460. hozzászólás ezen a helyszínen: Szolgálati terület
Üzenet elküldve: 2019-11-22 12:21:45
Üzenet elküldve: 2019-11-22 12:21:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Zammiria, Ralas//
//Iroda//
*Annyira belemerül a nyugalomba, kattogó elméjének átmeneti elcsitulásába, hogy a visszakérdezésre nem is tud hirtelen felelni. Miért is hálás? Az előbb még tudta. De nem úszott még messzire a fonál vége, gyorsan utánakap.*
- Azt, hogy kiálltál értem. És… hogy most itt vagy nekem.
*A végét szinte már csak leheli. Nem szívesen mondja ki gyengeségét, de úgy érzi, ez az a pillanat, amikor ennyit megengedhet magának. Tudja, ha a következő percben erélyesnek és határozottnak kell lennie, képes lenne rá, ezért nem érzi annyira veszélyesnek a gyeplő lazítását, sebezhető oldalának láttatását. Persze örül, hogy egy hullámhosszra kerülnek, és nem kell tovább harcolnia, elengedheti magát a puha fészekben. Ralas viszonzása melegséggel tölti el, megerősíti bizalmát. Sok kellemetlenséggel kellett foglalkozniuk, de az ő idejük csak az övék, még akkor is, ha mindössze ennyi jut belőle.
Az italokról gondoskodik, majd maga is helyet foglal, némi habozás után egy másik fotelban keresve a kényelmet, hogy meghagyja a férfinak a zavartalan pihenés lehetőségét. Pohara fölött azért somolyog a meglazított ruhán, egészen otthonos érzést varázsol a szobába, és kedvet teremt, hogy keresse az érintés és a közelség minden lehetőségét. Nem szívesen kedvetleníti el a férfit a hírrel, de meglepően gyorsan túlteszi magát rajta. Elégedetten mosolyog.*
- Most valóban több gondot vennénk a nyakunkba vele, mint amennyi hasznot nyernénk.
*Jelképesen megemeli a poharat.*
- És a régiekre.
*Ennyire töményet ritkán iszik, ezért egy kortynál többet nem vesz magához. Így is megrándul a szája széle, leteszi a poharat a dohányzóasztalra.*
- Gondoskodnom kell a bárszekrényről.
*Fordul morfondírozva a sarok felé, majd visszalép a korábbi gondolathoz. Hogy pontosan mikor és mennyit beszéltek erről, nem is tudná felidézni, rendszerint más elfoglaltságuk volt közben.*
- Van bőven rés a piacon, nem kell mindjárt nekimenni mások érdekeinek. Az bizonyos, hogy számon tartanak minket, talán kémkednek is utánunk, de könnyebb úgy megvetni a lábunkat, ha nem lépünk más tyúkszemére. Bár a feketepiacnak konkurenciája leszünk, meghagyhatnánk neki a fű alatt gazdát cserélő áruk olcsó, megbízhatatlan jellegét, és jó lenne inkább minőségre törekedni. Egy nyitott bolt és egy tiszta fogadó a tisztességes utazóknak.
*Foglalja össze, s kérdőn emelt szemöldökkel várakozik.*
//Iroda//
*Annyira belemerül a nyugalomba, kattogó elméjének átmeneti elcsitulásába, hogy a visszakérdezésre nem is tud hirtelen felelni. Miért is hálás? Az előbb még tudta. De nem úszott még messzire a fonál vége, gyorsan utánakap.*
- Azt, hogy kiálltál értem. És… hogy most itt vagy nekem.
*A végét szinte már csak leheli. Nem szívesen mondja ki gyengeségét, de úgy érzi, ez az a pillanat, amikor ennyit megengedhet magának. Tudja, ha a következő percben erélyesnek és határozottnak kell lennie, képes lenne rá, ezért nem érzi annyira veszélyesnek a gyeplő lazítását, sebezhető oldalának láttatását. Persze örül, hogy egy hullámhosszra kerülnek, és nem kell tovább harcolnia, elengedheti magát a puha fészekben. Ralas viszonzása melegséggel tölti el, megerősíti bizalmát. Sok kellemetlenséggel kellett foglalkozniuk, de az ő idejük csak az övék, még akkor is, ha mindössze ennyi jut belőle.
Az italokról gondoskodik, majd maga is helyet foglal, némi habozás után egy másik fotelban keresve a kényelmet, hogy meghagyja a férfinak a zavartalan pihenés lehetőségét. Pohara fölött azért somolyog a meglazított ruhán, egészen otthonos érzést varázsol a szobába, és kedvet teremt, hogy keresse az érintés és a közelség minden lehetőségét. Nem szívesen kedvetleníti el a férfit a hírrel, de meglepően gyorsan túlteszi magát rajta. Elégedetten mosolyog.*
- Most valóban több gondot vennénk a nyakunkba vele, mint amennyi hasznot nyernénk.
*Jelképesen megemeli a poharat.*
- És a régiekre.
*Ennyire töményet ritkán iszik, ezért egy kortynál többet nem vesz magához. Így is megrándul a szája széle, leteszi a poharat a dohányzóasztalra.*
- Gondoskodnom kell a bárszekrényről.
*Fordul morfondírozva a sarok felé, majd visszalép a korábbi gondolathoz. Hogy pontosan mikor és mennyit beszéltek erről, nem is tudná felidézni, rendszerint más elfoglaltságuk volt közben.*
- Van bőven rés a piacon, nem kell mindjárt nekimenni mások érdekeinek. Az bizonyos, hogy számon tartanak minket, talán kémkednek is utánunk, de könnyebb úgy megvetni a lábunkat, ha nem lépünk más tyúkszemére. Bár a feketepiacnak konkurenciája leszünk, meghagyhatnánk neki a fű alatt gazdát cserélő áruk olcsó, megbízhatatlan jellegét, és jó lenne inkább minőségre törekedni. Egy nyitott bolt és egy tiszta fogadó a tisztességes utazóknak.
*Foglalja össze, s kérdőn emelt szemöldökkel várakozik.*
459. hozzászólás ezen a helyszínen: Szolgálati terület
Üzenet elküldve: 2019-11-22 08:28:52
Üzenet elküldve: 2019-11-22 08:28:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 920
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 920
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
*Ahogy a másik elmagyarázza neki a füstölő megrontó hatásáról alkotott véleményét, kicsit elhúzza a száját. Ekkor már biztos benne, hogy ehhez a művelethez valamilyen segédanyagra bizonyosan szükség lesz, hiszen ha eddig magától nem sikerült neki semmi, most se fog.*
-Alvás közben sem figyelsz a környezetre. *Motyog az orra alá aztán kiengedi a felgyülemlett levegőt, ezért nem is szívesen beszélget a mélységivel, mert az elképzeléseik és a véleményeik homlokegyenest ellentétesek. Megváltoztatni pedig egyéb dolog nélkül nem valószínű, hogy fogja tudni, mivel eddig is bármikor meggondolhatta volna magát ebben az állapotban, mégse tette. Még csak halovány reményt sem táplál az irányban, hogy az ő szavaira adna akárcsak egy fikarcnyit is, főleg mert tudja, mivel foglalkozik. Azóta érzi, mióta felvitte a szobájába, hogy talán emiatt a dolog miatt vannak ellenérzései is vele szemben.*
-Függőséget. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nem bízol az önfegyelmedben. Bármennyire is nehéz elhinni nekem is van. *Egyenesedik ki, felhúzva a lábait az ágyra, miután levette a csizmáját, törökülésbe szépen elhelyezkedik.*
-Ha nem csinálod túl gyakran, akkor nincs baj, meg lehet azért állni. Ez még nekem is megy. Az meg, hogy életedben először csinálnál ilyet igazán nem befolyásolna semmit ezután az alkalom után. *Magyarázza, mert nem szeretne tágítani a dologtól.*
-Esetleg neked van elképzelésed, ezúttal mivel segíthetnénk rá arra, hogy nyiss mások felé? *Néz kérdően rá, hiszen vevő ő az egyéb ötletekre is, csak szeretne rámutatni, hogy ha eddig nem sikerült, nyilván most sincsen egyéb ötlete a mélységinek.*
-Csak segíteni szeretnék. *Szögezi le a dolgot, ha eddig ez nem lett volna egyértelmű.*
*Ahogy a másik elmagyarázza neki a füstölő megrontó hatásáról alkotott véleményét, kicsit elhúzza a száját. Ekkor már biztos benne, hogy ehhez a művelethez valamilyen segédanyagra bizonyosan szükség lesz, hiszen ha eddig magától nem sikerült neki semmi, most se fog.*
-Alvás közben sem figyelsz a környezetre. *Motyog az orra alá aztán kiengedi a felgyülemlett levegőt, ezért nem is szívesen beszélget a mélységivel, mert az elképzeléseik és a véleményeik homlokegyenest ellentétesek. Megváltoztatni pedig egyéb dolog nélkül nem valószínű, hogy fogja tudni, mivel eddig is bármikor meggondolhatta volna magát ebben az állapotban, mégse tette. Még csak halovány reményt sem táplál az irányban, hogy az ő szavaira adna akárcsak egy fikarcnyit is, főleg mert tudja, mivel foglalkozik. Azóta érzi, mióta felvitte a szobájába, hogy talán emiatt a dolog miatt vannak ellenérzései is vele szemben.*
-Függőséget. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nem bízol az önfegyelmedben. Bármennyire is nehéz elhinni nekem is van. *Egyenesedik ki, felhúzva a lábait az ágyra, miután levette a csizmáját, törökülésbe szépen elhelyezkedik.*
-Ha nem csinálod túl gyakran, akkor nincs baj, meg lehet azért állni. Ez még nekem is megy. Az meg, hogy életedben először csinálnál ilyet igazán nem befolyásolna semmit ezután az alkalom után. *Magyarázza, mert nem szeretne tágítani a dologtól.*
-Esetleg neked van elképzelésed, ezúttal mivel segíthetnénk rá arra, hogy nyiss mások felé? *Néz kérdően rá, hiszen vevő ő az egyéb ötletekre is, csak szeretne rámutatni, hogy ha eddig nem sikerült, nyilván most sincsen egyéb ötlete a mélységinek.*
-Csak segíteni szeretnék. *Szögezi le a dolgot, ha eddig ez nem lett volna egyértelmű.*
458. hozzászólás ezen a helyszínen: Szolgálati terület
Üzenet elküldve: 2019-11-21 21:24:10
Üzenet elküldve: 2019-11-21 21:24:10
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Amint a sötételf kilép az ajtón, felpattan a szeme, s kaján mosolyra húzódnak ajkai. Olybá tűnik, megsértette a fickót, bár Ernussról ezt nehéz lenne megállapítani. Bárhogy is, magára hagyta, ezért pedig csak hálás lehet. Felül az ágyon, ami azt illeti, egyáltalán nem fáradt. Nem is igazán tudna most aludni, az égő-bizsergő érzés lapockáján aligha hagyná aludni. Helyette belapátolja az ott hagyott ételt, kabátjába bújik, kezébe veszi a sapkát majd kisurran az ajtón és halkan becsukja maga mögött. Ez amolyan reflex, hisz nem jár tilosban. Még is úgy érzi magát, mint valami neveletlen kölyök, aki épp megússza a délutáni alvást. Jobb elfoglaltság híján levergődik hát a Sellőház eléterébe, hátha megleli Khult, az egyetlen személyt, akinek társaságában talán kedvét lelné most.*
457. hozzászólás ezen a helyszínen: Szolgálati terület
Üzenet elküldve: 2019-11-21 19:34:28
Üzenet elküldve: 2019-11-21 19:34:28
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Zammiria, Ralas//
//Iroda//
*Maga is felszusszan a válaszkijelentésre, ajkán szomorú mosoly játszik, mögötte kandalló világítja meg kettősüket, kellemes meleget áraszt, még ezekben a borzongató pillanatokban is. Ölelésében nincs csábítás, de nagyon jól esik számára, támaszt nyújt, kedvességet, s nem kerüli el figyelmét Zammiria ellágyulása sem, ezt különösen kedvesnek érzi.*
- Ugyan, mit? *Szusszan fel elmosolyodva, kissé csodálkozó tekintettel, s ajka lágyan viszonozza a csókot, elmerülve benne, puhán, kissé még karcos szívvel, de lassan már maga is visszarázódik a rendes kerékvágásba. Lágyan fordítja fejét, s ajka másik utat választ, hogy végigkóstolja hosszan, talán hosszabban, mint azt a helyzet megkívánná, de jó hatással van rá. Felsóhajt, miután kibontakoznak az ölelésből, majd a fotelba zuttyan vissza, kabátját slendriánul maga mögé dobva, megbontva ingének gombját a nyakánál. Kalapja már rég nincs a fején, tán valamikor akkor vehette le, mikor belépett, de nem emlékszik igazán. A távozó Zammiria alakját nézi, kezére támasztott homlokkal féloldalasan, a hallottakra szeme sem rebben.*
- Akkor csesszék meg! *Némi indulat vegyül a szavakba, de elege van már abból, hogy Zamnak folyton csalatkoznia kell, persze kudarcuk közös, s nem egyoldalú.*
- Nem kell, kitalálunk majd mást! Úgyis csak egy putri, én pedig egyetlen emberemet sem vagyok hajlandó beküldeni, hogy egy putriban, vagy egy putriért haljanak meg. *Legyint kissé bosszúsan, aztán felejtve mindent, tán már az italt fogadva, lágyan elmosolyodik.*
- Főként meg azért, mert te már úgyis kitaláltál valamit! *Ugrik szélesebbre a mosoly pajkosan.* Nem kell a Rumos, hülye ötlet volt. Rég letettem már arról, hogy mindent felvásároljunk a környéken. Jól megy a bolt, nincs szükség mások által leharcolt épületekre. *Ha teheti, hát megemeli a poharat.*
- Ránk és az újabb csatlakozóra. *Szalad fel jobb szemöldöke homlokára.*
//Iroda//
*Maga is felszusszan a válaszkijelentésre, ajkán szomorú mosoly játszik, mögötte kandalló világítja meg kettősüket, kellemes meleget áraszt, még ezekben a borzongató pillanatokban is. Ölelésében nincs csábítás, de nagyon jól esik számára, támaszt nyújt, kedvességet, s nem kerüli el figyelmét Zammiria ellágyulása sem, ezt különösen kedvesnek érzi.*
- Ugyan, mit? *Szusszan fel elmosolyodva, kissé csodálkozó tekintettel, s ajka lágyan viszonozza a csókot, elmerülve benne, puhán, kissé még karcos szívvel, de lassan már maga is visszarázódik a rendes kerékvágásba. Lágyan fordítja fejét, s ajka másik utat választ, hogy végigkóstolja hosszan, talán hosszabban, mint azt a helyzet megkívánná, de jó hatással van rá. Felsóhajt, miután kibontakoznak az ölelésből, majd a fotelba zuttyan vissza, kabátját slendriánul maga mögé dobva, megbontva ingének gombját a nyakánál. Kalapja már rég nincs a fején, tán valamikor akkor vehette le, mikor belépett, de nem emlékszik igazán. A távozó Zammiria alakját nézi, kezére támasztott homlokkal féloldalasan, a hallottakra szeme sem rebben.*
- Akkor csesszék meg! *Némi indulat vegyül a szavakba, de elege van már abból, hogy Zamnak folyton csalatkoznia kell, persze kudarcuk közös, s nem egyoldalú.*
- Nem kell, kitalálunk majd mást! Úgyis csak egy putri, én pedig egyetlen emberemet sem vagyok hajlandó beküldeni, hogy egy putriban, vagy egy putriért haljanak meg. *Legyint kissé bosszúsan, aztán felejtve mindent, tán már az italt fogadva, lágyan elmosolyodik.*
- Főként meg azért, mert te már úgyis kitaláltál valamit! *Ugrik szélesebbre a mosoly pajkosan.* Nem kell a Rumos, hülye ötlet volt. Rég letettem már arról, hogy mindent felvásároljunk a környéken. Jól megy a bolt, nincs szükség mások által leharcolt épületekre. *Ha teheti, hát megemeli a poharat.*
- Ránk és az újabb csatlakozóra. *Szalad fel jobb szemöldöke homlokára.*
456. hozzászólás ezen a helyszínen: Szolgálati terület
Üzenet elküldve: 2019-11-21 15:00:22
Üzenet elküldve: 2019-11-21 15:00:22
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Nem csoda, hogy a történetet Maydeleine befejezetlennek, vég nélkülinek érzi, hiszen tényleg az. Még csak most folyik és épül, itt, körülöttük.*
- A füstölővel? Az illata. Belefészkeli magát az orrodba, ellágyít, kedved támadna behunyt szemmel meditálni, de meditálás helyett az illatra koncentrálsz, nem figyelsz a környezetedre...
*Nem folytatja, úgy érzi, ennyi bőven elég. Úgy tűnik viszont, Maydeleine végre megértette, mire gondol, ugyanis pont arról kezd el beszélni, hogy vannak dolgok, amik a belső fékeit könnyen. Pont erre van szüksége... Hogy milyen vigyor?*
- Nem *jelenti ki azonnal és határozottan.* Semmi, ami függőséget okoz. Az már a másik véglet.
*Nem hajlandó olyan dolgot magához venni, amitől bármilyen módon függhet a szervezete. Az még a laza Ernussnak is túl sok lenne.*
*Nem csoda, hogy a történetet Maydeleine befejezetlennek, vég nélkülinek érzi, hiszen tényleg az. Még csak most folyik és épül, itt, körülöttük.*
- A füstölővel? Az illata. Belefészkeli magát az orrodba, ellágyít, kedved támadna behunyt szemmel meditálni, de meditálás helyett az illatra koncentrálsz, nem figyelsz a környezetedre...
*Nem folytatja, úgy érzi, ennyi bőven elég. Úgy tűnik viszont, Maydeleine végre megértette, mire gondol, ugyanis pont arról kezd el beszélni, hogy vannak dolgok, amik a belső fékeit könnyen. Pont erre van szüksége... Hogy milyen vigyor?*
- Nem *jelenti ki azonnal és határozottan.* Semmi, ami függőséget okoz. Az már a másik véglet.
*Nem hajlandó olyan dolgot magához venni, amitől bármilyen módon függhet a szervezete. Az még a laza Ernussnak is túl sok lenne.*
455. hozzászólás ezen a helyszínen: Szolgálati terület
Üzenet elküldve: 2019-11-21 14:52:15
Üzenet elküldve: 2019-11-21 14:52:15
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Milhen//
*Számára Milhen hazudozása miszerint nem fájt neki, és elkeseredett vergődése inkább szánalmas, mintsem imponáló. Ernusst ez nem igazán izgatja, tudomásul veszi, minden mást pedig leráz a válláról. A kérdésre nem válaszol, úgy pereg le róla, mint máskor is, másoknak a szavai. Ő megpróbált Milhennel nyitottabban kommunikálna, ám a nő ellenségeskedése és reakciói tisztává teszik a számára, hogy nem őt keresi. Előfordulhatott volna, ám úgy tűnik, első megérzése volt valós. Nem gond, lesz más, rengeteg személy él még a Kikötőben, és nagyon sok azon kívül.
Meghallgatja a nőt, ám vergődését csak még szánalmasabbnak találja. Úgy érzi, ezt kár lenne kimondania.*
- Mindjárt jövök *jelenti ki hűvösen, majd kilép az ajtón, és becsukja maga után. Lemegy a konyhába, majd pár perc múlva Milhen ajtaján lép be újra. Leteszi a tányér ételt az asztalra, majd elindul kifelé.*
- Jó szórakozást! *jegyzi meg, majd otthagyja Milhent egyedül, hadd vergődjön magában.*
*Számára Milhen hazudozása miszerint nem fájt neki, és elkeseredett vergődése inkább szánalmas, mintsem imponáló. Ernusst ez nem igazán izgatja, tudomásul veszi, minden mást pedig leráz a válláról. A kérdésre nem válaszol, úgy pereg le róla, mint máskor is, másoknak a szavai. Ő megpróbált Milhennel nyitottabban kommunikálna, ám a nő ellenségeskedése és reakciói tisztává teszik a számára, hogy nem őt keresi. Előfordulhatott volna, ám úgy tűnik, első megérzése volt valós. Nem gond, lesz más, rengeteg személy él még a Kikötőben, és nagyon sok azon kívül.
Meghallgatja a nőt, ám vergődését csak még szánalmasabbnak találja. Úgy érzi, ezt kár lenne kimondania.*
- Mindjárt jövök *jelenti ki hűvösen, majd kilép az ajtón, és becsukja maga után. Lemegy a konyhába, majd pár perc múlva Milhen ajtaján lép be újra. Leteszi a tányér ételt az asztalra, majd elindul kifelé.*
- Jó szórakozást! *jegyzi meg, majd otthagyja Milhent egyedül, hadd vergődjön magában.*
454. hozzászólás ezen a helyszínen: Szolgálati terület
Üzenet elküldve: 2019-11-21 13:58:44
Üzenet elküldve: 2019-11-21 13:58:44
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Keménykedések//
*A dobás sikere nem lepi meg, hisz Rey mozgását használta önmaga ellen. De az utána nyúlását a sötételf hárítja, majd amikor feláll, a szemében a harag tüze lángol. Mintha nem is az edzőpartnere nézne rá hanem egy „szörnyeteg”. Dreyia elsőre felméri a terepet, hisz a nő most nem edzésen van hanem ölni készül. Dreyia családja szerint, nincs gyenge harcos, csak gyáva féreg.*
~Ha gyenge vagy keres egy szörnyet magadban.~
*Elernyed és ő is átadja a terepet a saját harcos felének. A családja ritka kegyetlen volt, de hasznos tanításokkal szolgáltak. De vissza Rey-hez. Nem mérlegel, de ő is megindul felé, a bal-keze ütését, jobb kézzel hárítja. A meglepetés támadása normál esetben sikerülne neki. De az edzés folyamán már többször is használták. A lány jobb keze és a térde egyszerre indul a gyomra felé, ezt egy mozdulattal kéne hárítania. Bal kezét tervezi használni, az ütést könyökkel hárítja, ezzel egy időben megakasztja a térdet is a tenyerével. Az utolsó mozdulat tulajdonképp egy figyelmeztetés a másik számára. A jobb kezével, amivel az első ütést blokkolta, Rey nyaka mellé üt, csak a hüvelyk ujja éri el a lány nyakát. Amint az hátrál, érezheti a nyakán végighúzódó ujjhegyet. Majd leereszti a kezét, és halálos nyugalommal néz a lány szemeibe.*
-Nem történt semmi, amin még ne dolgozhatnánk. A haragodat ne harc közben hozd elő, gyengévé tesz. Jobb harcos, vagy mint én, de az én nyugalmam és türelmem jobb. Csak ezért győztem feletted. Ha a benned lévő sötétséget eszközzé teszed, és nem túlélésre használod, sokkal jobb is lehetsz. A várom a következő, edzésünket Rey. Igazán vérpezsdítő volt. De emlékez, itt csak edzünk, a vereségből tanulunk, és fejlődünk. A harcokat, és a gyilkosságokat meg letudjuk. Ernusstól tanulhatnál némi önfegyelmet, igaz nekem is van még mit tanulni e téren, de nálad jobb most még.
//Keménykedések//
*A dobás sikere nem lepi meg, hisz Rey mozgását használta önmaga ellen. De az utána nyúlását a sötételf hárítja, majd amikor feláll, a szemében a harag tüze lángol. Mintha nem is az edzőpartnere nézne rá hanem egy „szörnyeteg”. Dreyia elsőre felméri a terepet, hisz a nő most nem edzésen van hanem ölni készül. Dreyia családja szerint, nincs gyenge harcos, csak gyáva féreg.*
~Ha gyenge vagy keres egy szörnyet magadban.~
*Elernyed és ő is átadja a terepet a saját harcos felének. A családja ritka kegyetlen volt, de hasznos tanításokkal szolgáltak. De vissza Rey-hez. Nem mérlegel, de ő is megindul felé, a bal-keze ütését, jobb kézzel hárítja. A meglepetés támadása normál esetben sikerülne neki. De az edzés folyamán már többször is használták. A lány jobb keze és a térde egyszerre indul a gyomra felé, ezt egy mozdulattal kéne hárítania. Bal kezét tervezi használni, az ütést könyökkel hárítja, ezzel egy időben megakasztja a térdet is a tenyerével. Az utolsó mozdulat tulajdonképp egy figyelmeztetés a másik számára. A jobb kezével, amivel az első ütést blokkolta, Rey nyaka mellé üt, csak a hüvelyk ujja éri el a lány nyakát. Amint az hátrál, érezheti a nyakán végighúzódó ujjhegyet. Majd leereszti a kezét, és halálos nyugalommal néz a lány szemeibe.*
-Nem történt semmi, amin még ne dolgozhatnánk. A haragodat ne harc közben hozd elő, gyengévé tesz. Jobb harcos, vagy mint én, de az én nyugalmam és türelmem jobb. Csak ezért győztem feletted. Ha a benned lévő sötétséget eszközzé teszed, és nem túlélésre használod, sokkal jobb is lehetsz. A várom a következő, edzésünket Rey. Igazán vérpezsdítő volt. De emlékez, itt csak edzünk, a vereségből tanulunk, és fejlődünk. A harcokat, és a gyilkosságokat meg letudjuk. Ernusstól tanulhatnál némi önfegyelmet, igaz nekem is van még mit tanulni e téren, de nálad jobb most még.
453. hozzászólás ezen a helyszínen: Szolgálati terület
Üzenet elküldve: 2019-11-21 11:09:35
Üzenet elküldve: 2019-11-21 11:09:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Milhen, Ralas, Ernuss, Zammiria//
*Zárkózott, semleges arckifejezéssel ténykedik, nem mutat ki sem kárörvendést, sem szánalmat. Ralas gyorsan magára talál, az a Ralas, amilyennek megismerte, és aki napról napra növeli határozottságát, ám nem feledi nagylelkűségét és figyelmességét sem. Ez némiképp megnyugtatja. A módosításokkal, kiegészítésekkel egyetért, bólint rájuk, maga már nem tesz hozzá semmit. Ralas engedményét támogatja, Ernuss tervét tudomásul veszi. Kitett magáért, megérdemli, hogy szabadon döntsön végre az idejéről. Érdekes választás, de nem bánja, ha körülnéz a Vérkertben, a múltkori furcsa események óta egyik szemüket nem árt rajta tartani azon a helyen. Látja Milhen röpke pillantását fegyverei felé, s a dacos búcsút. Büszkeség. Ez az egyik dolog, ami megfogta a lányban, de még csak egy mosollyal sem árulja el helyeslését. Nem tudni, mit várhatnak tőle és mikor, ostobaság lenne csalóka biztonságérzetbe ringatni magukat.*
- Jó éjt!
*Viszonozza Ernuss búcsúját.*
//Zammiria, Ralas//
//Iroda//
*Mire végez tennivalóival, társa már kezdi összeszedni magát. Halkan szusszan, mintha csak tréfát hallana, de a félmosoly az arcán nem tükröz derűt.*
- Ugyan, kit tarthatunk a kikötőben kiszámíthatónak?
*Hangszíne vigasztaló, még ha kemény megállapítást is közöl. Relláról például senki nem gondolta volna, hogy akár csak egy haldokló légynek is az ártalmára lehet, de elég volt két percre magára hagyniuk, hogy komoly kárt okozzon. Egy kicsit elmosolyodik, mikor aggodalmas tekintete miatt szólnak rá, de Ralasszal együtt visszakomolyodik az arca.*
- Tudom.
*Leheli csendesen a szokatlan procedúrára. Nem teszi hozzá, hogy jobb, ha hozzászokik a gondolathoz, biztos benne, hogy ezt a férfi magától is tudja.*
- Azt hiszem, van valahol a szekrényben...
*Indul felé. Még nem teljesen lakta be az irodát, elég kevés időt tölt itt, s jelenleg egyébként is közösen használják. A Rumos említésére megtorpan és sötétség suhan át az arcán. Nem egy kellemes emlék, csak azért szorult háttérbe, mert azóta két ízben is a biztonságára törtek. Ralas mozdulatára odapillant, a kedves érintés nagyon kellemesen érinti, s a hívó szóra egészen ellágyul a tekintete és egész arckifejezése, megdobogtatja a szívét. Nem tudja, Ralas mennyire van tudatában annak, hogy milyen mérhetetlenül sármos új külsejében, a szigor pillanatai utáni enyhülésben, a tűz fényében állva, ahogy maga felé hívja, húzza. Mindig is mestere volt, hogy a nőket az ujja köré csavarja, s növekvő határozottságával, hatalmával ez mind könnyedebb lesz neki. Elmosolyodik a „régen láttalak” kifejezésre, e finom humor mögöttes jelentése néhány pillanatra lesöpri lelkéről az összes terhet, és engedelmesen lép az ölelésbe, az oltalmazó, erőt sugárzó karokba, melyek alatt átbújtatja a magáét.
Meglepetten tapasztalja, hogy milyen könnyen hagyja el az erő a feszültség nagy részével együtt, válla leereszkedik. Ráébred, mennyi erőfeszítésébe telt összetartania magát e nyomasztó nap történései után, melyben jócskán kijárt neki a fenyegetés, bántás, veszély és a kudarc keserűje is. Az ismerős illat, mely kellemes emlékeket idéz, a gyengéd melegség és az elfogadás érzése ellazítja. Rátör valamiféle gyámoltalanság, amit nem szívesen tapasztal, hiszen a gyengeség kiszolgáltatottá teszi, ám átmenetileg vigasztalja a biztonságérzet, amit társa nyújt neki. Oly könnyű lenne hozzászokni, ám épp ettől oly veszélyes engedni neki, hiszen az élet számtalanszor megtanította már rá, hogy ezen a világon semmi sem az övé, legfeljebb ideiglenesen élvezheti meglétét. Most éppen ezt teszi. Hálásan simul Ralashoz, amiért lehet egyszerűen csak nő mellette, lehunyt szemmel viszonozza ölelését, tenyereit a hátára futtatja a finom, fekete szöveten. Nem gondol semmi másra, csak egy nyugvó pontra, melyből erőt meríthet a folytatáshoz. Szüksége lesz rá. Zene szűrődik be tompán a falakon át, odakint nem állt meg az élet, s itt is csupán pillanatokra zökken ki az idő. Az ő idejük.
Az elszánt szavakra kinyitja szemeit, visszanehezedik vállaira a felelősség súlya. Sóhajt egyet, majd halkan felel.*
- Igen. Elég volt.
*A tárgyaláson talán azért nem vették komolyan, mert nem képviselnek olyan erőt a kikötőben, mellyel érdemes lenne szövetségre lépni. Másfelől valószínűleg azt sem sejtik, hogy hamarosan nem fog élesen elválni életterük, és céljaik összeütközésbe fognak kerülni. De mielőtt belelovalja magát a fejtörésbe, még kiélvezi a közös pillanat tán utolsó cseppjeit.*
- Köszönöm, Ralas…
*Suttogja egészen halkan, és arcát felé fordítva ajkait keresi, hogy háláját kifejezze. Olyan hosszan, ahogy szívesen fogadják tőle.*
- Áh, az ital, ugye?
*Mosolyodik el aztán szomorúan. Szíve szerint mára feledne mindent, ám társának joga van tudni, mit végzett. Illetve mit nem.*
- A Rumos kemény dió lesz.
*Tér vissza józan hangja, és a szekrényekhez fordul, keresgélni kezd egy kósza üveg után.*
- Nem akarják odaadni, mert valami más is van ott, ami fontos valamelyik szervezetnek.
*Keresi Ralas tekintetét, és letesz egy palack töményt az asztalra a vizes poharak mellé.*
- Töltesz nekem is, míg elpakolok?
*Eldaran és Milhen fegyverei, illetve a kassza megmentett része elzárásra kerül, aztán csatlakozik Ralashoz, ha helyet foglal valahol.*
- Megpróbáltam együttműködést ajánlani, de teljesen elzárkóztak. Lehet, hogy ez csak egy hosszú egyezkedés első felvonása volt, de komolyan kell tennünk azért, hogy előre lépjünk.
*Zárkózott, semleges arckifejezéssel ténykedik, nem mutat ki sem kárörvendést, sem szánalmat. Ralas gyorsan magára talál, az a Ralas, amilyennek megismerte, és aki napról napra növeli határozottságát, ám nem feledi nagylelkűségét és figyelmességét sem. Ez némiképp megnyugtatja. A módosításokkal, kiegészítésekkel egyetért, bólint rájuk, maga már nem tesz hozzá semmit. Ralas engedményét támogatja, Ernuss tervét tudomásul veszi. Kitett magáért, megérdemli, hogy szabadon döntsön végre az idejéről. Érdekes választás, de nem bánja, ha körülnéz a Vérkertben, a múltkori furcsa események óta egyik szemüket nem árt rajta tartani azon a helyen. Látja Milhen röpke pillantását fegyverei felé, s a dacos búcsút. Büszkeség. Ez az egyik dolog, ami megfogta a lányban, de még csak egy mosollyal sem árulja el helyeslését. Nem tudni, mit várhatnak tőle és mikor, ostobaság lenne csalóka biztonságérzetbe ringatni magukat.*
- Jó éjt!
*Viszonozza Ernuss búcsúját.*
//Zammiria, Ralas//
//Iroda//
*Mire végez tennivalóival, társa már kezdi összeszedni magát. Halkan szusszan, mintha csak tréfát hallana, de a félmosoly az arcán nem tükröz derűt.*
- Ugyan, kit tarthatunk a kikötőben kiszámíthatónak?
*Hangszíne vigasztaló, még ha kemény megállapítást is közöl. Relláról például senki nem gondolta volna, hogy akár csak egy haldokló légynek is az ártalmára lehet, de elég volt két percre magára hagyniuk, hogy komoly kárt okozzon. Egy kicsit elmosolyodik, mikor aggodalmas tekintete miatt szólnak rá, de Ralasszal együtt visszakomolyodik az arca.*
- Tudom.
*Leheli csendesen a szokatlan procedúrára. Nem teszi hozzá, hogy jobb, ha hozzászokik a gondolathoz, biztos benne, hogy ezt a férfi magától is tudja.*
- Azt hiszem, van valahol a szekrényben...
*Indul felé. Még nem teljesen lakta be az irodát, elég kevés időt tölt itt, s jelenleg egyébként is közösen használják. A Rumos említésére megtorpan és sötétség suhan át az arcán. Nem egy kellemes emlék, csak azért szorult háttérbe, mert azóta két ízben is a biztonságára törtek. Ralas mozdulatára odapillant, a kedves érintés nagyon kellemesen érinti, s a hívó szóra egészen ellágyul a tekintete és egész arckifejezése, megdobogtatja a szívét. Nem tudja, Ralas mennyire van tudatában annak, hogy milyen mérhetetlenül sármos új külsejében, a szigor pillanatai utáni enyhülésben, a tűz fényében állva, ahogy maga felé hívja, húzza. Mindig is mestere volt, hogy a nőket az ujja köré csavarja, s növekvő határozottságával, hatalmával ez mind könnyedebb lesz neki. Elmosolyodik a „régen láttalak” kifejezésre, e finom humor mögöttes jelentése néhány pillanatra lesöpri lelkéről az összes terhet, és engedelmesen lép az ölelésbe, az oltalmazó, erőt sugárzó karokba, melyek alatt átbújtatja a magáét.
Meglepetten tapasztalja, hogy milyen könnyen hagyja el az erő a feszültség nagy részével együtt, válla leereszkedik. Ráébred, mennyi erőfeszítésébe telt összetartania magát e nyomasztó nap történései után, melyben jócskán kijárt neki a fenyegetés, bántás, veszély és a kudarc keserűje is. Az ismerős illat, mely kellemes emlékeket idéz, a gyengéd melegség és az elfogadás érzése ellazítja. Rátör valamiféle gyámoltalanság, amit nem szívesen tapasztal, hiszen a gyengeség kiszolgáltatottá teszi, ám átmenetileg vigasztalja a biztonságérzet, amit társa nyújt neki. Oly könnyű lenne hozzászokni, ám épp ettől oly veszélyes engedni neki, hiszen az élet számtalanszor megtanította már rá, hogy ezen a világon semmi sem az övé, legfeljebb ideiglenesen élvezheti meglétét. Most éppen ezt teszi. Hálásan simul Ralashoz, amiért lehet egyszerűen csak nő mellette, lehunyt szemmel viszonozza ölelését, tenyereit a hátára futtatja a finom, fekete szöveten. Nem gondol semmi másra, csak egy nyugvó pontra, melyből erőt meríthet a folytatáshoz. Szüksége lesz rá. Zene szűrődik be tompán a falakon át, odakint nem állt meg az élet, s itt is csupán pillanatokra zökken ki az idő. Az ő idejük.
Az elszánt szavakra kinyitja szemeit, visszanehezedik vállaira a felelősség súlya. Sóhajt egyet, majd halkan felel.*
- Igen. Elég volt.
*A tárgyaláson talán azért nem vették komolyan, mert nem képviselnek olyan erőt a kikötőben, mellyel érdemes lenne szövetségre lépni. Másfelől valószínűleg azt sem sejtik, hogy hamarosan nem fog élesen elválni életterük, és céljaik összeütközésbe fognak kerülni. De mielőtt belelovalja magát a fejtörésbe, még kiélvezi a közös pillanat tán utolsó cseppjeit.*
- Köszönöm, Ralas…
*Suttogja egészen halkan, és arcát felé fordítva ajkait keresi, hogy háláját kifejezze. Olyan hosszan, ahogy szívesen fogadják tőle.*
- Áh, az ital, ugye?
*Mosolyodik el aztán szomorúan. Szíve szerint mára feledne mindent, ám társának joga van tudni, mit végzett. Illetve mit nem.*
- A Rumos kemény dió lesz.
*Tér vissza józan hangja, és a szekrényekhez fordul, keresgélni kezd egy kósza üveg után.*
- Nem akarják odaadni, mert valami más is van ott, ami fontos valamelyik szervezetnek.
*Keresi Ralas tekintetét, és letesz egy palack töményt az asztalra a vizes poharak mellé.*
- Töltesz nekem is, míg elpakolok?
*Eldaran és Milhen fegyverei, illetve a kassza megmentett része elzárásra kerül, aztán csatlakozik Ralashoz, ha helyet foglal valahol.*
- Megpróbáltam együttműködést ajánlani, de teljesen elzárkóztak. Lehet, hogy ez csak egy hosszú egyezkedés első felvonása volt, de komolyan kell tennünk azért, hogy előre lépjünk.
452. hozzászólás ezen a helyszínen: Szolgálati terület
Üzenet elküldve: 2019-11-20 20:47:37
Üzenet elküldve: 2019-11-20 20:47:37
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Milhen, Ralas, Ernuss, Zammiria//
*Elfogadja Ernuss jobbját és a fájdalomtól szisszenve feltápászkodik a földről. Ralas szavaira még hátrafordul az ajtóból, majd értőn bólint. Tudja, miért tette a férfi. Oly világ még nem született, ahol a tetten ért tolvajt ne büntették volna, a billog pedig mementóul szolgál. Ami azt illeti, még olcsón megúszta a dolgot. Ha netán a patkányok csípik nyakon, ennél sokkalta súlyosabb a büntetés.
Bárhogy is, mielőtt Ernuss nyomában kilépne a szobából s becsukná maga mögött az ajtót, még hátrapillant válla felett.*
-Nem fájt.
*Hunyorog a kettősre kaján, bár szavait meghazudtoló, kissé fájdalmas vigyorral arcán, majd mielőtt bármilyen replika érkezne, behajtja az ajtót.*
//Ernuss//
*A sötételf nyomába ered, s felzárkózva mellé pillant fel a férfi arcára.*
-Igazán megindító.
*Jegyzi meg epésen a történetre, hisz nem felejtette el, hogy egyébként Ernuss ágált leginkább az elküldése mellett. Nem mintha neheztelne a férfire bármiért is, világosak voltak szavai és érthetőek. Ennek ellenére szórakoztatja a karót nyelt fogdmeg bosszantása, még ha elnézve a jéghideg férfit a célját aligha fogja elérni.
Nem lát billogot Ernusson, így feltehetőleg a megfelelő személyektől lopott és a megfelelő személyeket tette el láb alól. Igaz, rajta sem látszik, legalábbis ruhában... Egy pillanatra megborzong a gondolatra. Innentől kezdve bárkit enged is közel magához, mindnek el kell majd ecsetelnie a lapockáján éktelenkedő jel eredetét... S kik kapnak billogot? Rabszolgák és bűnözők. Olykor a kalózok. Utóbbi megteszi fedősztorinak.
Elhúzza a száját, de sok ideje nincs töprengeni a dolgon, mert csakhamar megérkeznek a szobához.*
-Ha rajtad múlt volna, a torkom vágják el, igaz?
*Derűsen mosolyog a férfire, egyáltalán nem támadási felületet keres. Kapott ő már elég fenyegetést életében ahhoz, hogy komolyan vegye az ilyesmit.*
-Innen már tudom a dolgom.
*Biccent az ágy felé, jelezvén a férfinek, hogy nyugodtan elkóvályoghat a Vérkertbe, vagy ahova akar. A legkevésbé sincs ingere rá, hogy a sötételf az álmát őrizze.*
-De ahogy akarod.
*Dobja le a sarokba a kalapot és a kabátot, majd elvágódik az ágyon, mint aki hetek óta nem aludt párnák között. Persze ezt azonnal megbánja s fájdalmas nyögés kíséretében ül fel, majd fordul hasra.*
-Röhej. Eddig mindig meglógtam, ha rajtakaptak.
*Sóhajtja halkan, majd akár ott van Ernuss a szobában, akár nem, lehunyja szemeit.*
*Elfogadja Ernuss jobbját és a fájdalomtól szisszenve feltápászkodik a földről. Ralas szavaira még hátrafordul az ajtóból, majd értőn bólint. Tudja, miért tette a férfi. Oly világ még nem született, ahol a tetten ért tolvajt ne büntették volna, a billog pedig mementóul szolgál. Ami azt illeti, még olcsón megúszta a dolgot. Ha netán a patkányok csípik nyakon, ennél sokkalta súlyosabb a büntetés.
Bárhogy is, mielőtt Ernuss nyomában kilépne a szobából s becsukná maga mögött az ajtót, még hátrapillant válla felett.*
-Nem fájt.
*Hunyorog a kettősre kaján, bár szavait meghazudtoló, kissé fájdalmas vigyorral arcán, majd mielőtt bármilyen replika érkezne, behajtja az ajtót.*
//Ernuss//
*A sötételf nyomába ered, s felzárkózva mellé pillant fel a férfi arcára.*
-Igazán megindító.
*Jegyzi meg epésen a történetre, hisz nem felejtette el, hogy egyébként Ernuss ágált leginkább az elküldése mellett. Nem mintha neheztelne a férfire bármiért is, világosak voltak szavai és érthetőek. Ennek ellenére szórakoztatja a karót nyelt fogdmeg bosszantása, még ha elnézve a jéghideg férfit a célját aligha fogja elérni.
Nem lát billogot Ernusson, így feltehetőleg a megfelelő személyektől lopott és a megfelelő személyeket tette el láb alól. Igaz, rajta sem látszik, legalábbis ruhában... Egy pillanatra megborzong a gondolatra. Innentől kezdve bárkit enged is közel magához, mindnek el kell majd ecsetelnie a lapockáján éktelenkedő jel eredetét... S kik kapnak billogot? Rabszolgák és bűnözők. Olykor a kalózok. Utóbbi megteszi fedősztorinak.
Elhúzza a száját, de sok ideje nincs töprengeni a dolgon, mert csakhamar megérkeznek a szobához.*
-Ha rajtad múlt volna, a torkom vágják el, igaz?
*Derűsen mosolyog a férfire, egyáltalán nem támadási felületet keres. Kapott ő már elég fenyegetést életében ahhoz, hogy komolyan vegye az ilyesmit.*
-Innen már tudom a dolgom.
*Biccent az ágy felé, jelezvén a férfinek, hogy nyugodtan elkóvályoghat a Vérkertbe, vagy ahova akar. A legkevésbé sincs ingere rá, hogy a sötételf az álmát őrizze.*
-De ahogy akarod.
*Dobja le a sarokba a kalapot és a kabátot, majd elvágódik az ágyon, mint aki hetek óta nem aludt párnák között. Persze ezt azonnal megbánja s fájdalmas nyögés kíséretében ül fel, majd fordul hasra.*
-Röhej. Eddig mindig meglógtam, ha rajtakaptak.
*Sóhajtja halkan, majd akár ott van Ernuss a szobában, akár nem, lehunyja szemeit.*
451. hozzászólás ezen a helyszínen: Szolgálati terület
Üzenet elküldve: 2019-11-20 20:01:26
Üzenet elküldve: 2019-11-20 20:01:26
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Ralas, Zammiria, Milhen//
*Mikor Milhen bőre ég, a szag, a helyzet eszébe juttat valamit. Valamit, amit már kezdett elfelejteni, ami már felérhetne egy újabb bűnnel, így meglepő, de Hálás tud lenni Milhenek. Ahogyan a nő a földre rogyna, a kezével tartja, és ahelyett, hogy a földön kuporogna egyedül, inkább segíti. Maga előtt látja azt a szürke bőrű kisfiút, aki tele volt bűnnel és keserűséggel, akit hasonló módon kínoztak. A helyzet persze más volt: mellette sok más gyerek és fiatal felnőtt, önként vetette alá magát a fizikai szenvedésnek, Ernuss volt az egyetlen, aki nem akarta. Nem számít, ettől még a hasonlóság él.
A hűtési művelet után végül aztán feláll, és kezét nyújtja Milhen felé. A büntetés megtörtént, a hatását láthatóan elérte, nincs hát miért távolságot tartania. Talán most Milhen ugyan azt az utat fogja bejárni, mint Ernuss. Vagy nem, ez még a jövő kérdése, a meg a körülötte lévő személyeké.*
- Rendben *bólint Zammiriának.* Szeretnék majd elmenni a Vérkertbe.
*Nem mondd többet egyelőre. Zammiria mindig is kíváncsi volt részletekre a személyével kapcsolatban, most kapott egy erőset.*
- Szép estét! *köszön el, majd kilép az irodából, remélhetőleg Milhen mellett*
//Milhen//
- Erre *int a fejével Milhennek, hogy kövesse, majd elindul a szóban forgó üres szoba felé.*
- Árva kölyökként egy bűnbandában tevékenykedtem. Éhes voltam, szülők s szerettek nélkül, nem volt nehéz dolga a főnöknek, mikor maga közé csábított. Loptam, öltem, csak hogy ehessek és mosakodhassak. Most egy innen távoli rend szerzeteseként élem az életemet.
*Mindezt természetesen tanító jelleggel meséli.*
*Mikor Milhen bőre ég, a szag, a helyzet eszébe juttat valamit. Valamit, amit már kezdett elfelejteni, ami már felérhetne egy újabb bűnnel, így meglepő, de Hálás tud lenni Milhenek. Ahogyan a nő a földre rogyna, a kezével tartja, és ahelyett, hogy a földön kuporogna egyedül, inkább segíti. Maga előtt látja azt a szürke bőrű kisfiút, aki tele volt bűnnel és keserűséggel, akit hasonló módon kínoztak. A helyzet persze más volt: mellette sok más gyerek és fiatal felnőtt, önként vetette alá magát a fizikai szenvedésnek, Ernuss volt az egyetlen, aki nem akarta. Nem számít, ettől még a hasonlóság él.
A hűtési művelet után végül aztán feláll, és kezét nyújtja Milhen felé. A büntetés megtörtént, a hatását láthatóan elérte, nincs hát miért távolságot tartania. Talán most Milhen ugyan azt az utat fogja bejárni, mint Ernuss. Vagy nem, ez még a jövő kérdése, a meg a körülötte lévő személyeké.*
- Rendben *bólint Zammiriának.* Szeretnék majd elmenni a Vérkertbe.
*Nem mondd többet egyelőre. Zammiria mindig is kíváncsi volt részletekre a személyével kapcsolatban, most kapott egy erőset.*
- Szép estét! *köszön el, majd kilép az irodából, remélhetőleg Milhen mellett*
//Milhen//
- Erre *int a fejével Milhennek, hogy kövesse, majd elindul a szóban forgó üres szoba felé.*
- Árva kölyökként egy bűnbandában tevékenykedtem. Éhes voltam, szülők s szerettek nélkül, nem volt nehéz dolga a főnöknek, mikor maga közé csábított. Loptam, öltem, csak hogy ehessek és mosakodhassak. Most egy innen távoli rend szerzeteseként élem az életemet.
*Mindezt természetesen tanító jelleggel meséli.*
450. hozzászólás ezen a helyszínen: Szolgálati terület
Üzenet elküldve: 2019-11-20 19:06:08
Üzenet elküldve: 2019-11-20 19:06:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 920
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 920
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
*Mikor a férfi említi, hogy egészen tévúton kóricál és nem, mint örömlány, inkább, mint hétköznapi személyiség szeretné, ha kifejtené a véleményét a kérdéskörben, elég furcsán néz. Egyik szemöldöke feljebb áll meg, a szája is olyan tépelődő, sőt, az ajka egy részét be is harapja, egészen hullámosra formálva az alakját. Még sosem gondolta, hogy ő és ő mint egy örömlány lehet külön is, hiszen sosem volt más. Nem biztos benne, hogy el tud vonatkoztatni a milyenségétől, ami a napjai nagy részét is kiteszi, szinte már eggyé olvadt a szereppel. Lehetséges, hogy a mélységi is látja ezt az eltorzultan tanácstalan ábrázatot, pont ezért kezd bele a magyarázatba is, amit csak hatalmas érdeklődővé tágított szemekkel, közelebb araszolva az ágyon felé, hallgat. Néha a takarót piszkálja az ujjaival és egyéb részekre csámborognak a szembogarai, de figyel ő. Az más kérdés, hogy az ilyen érzéseket és helyzeteket nem igazán tudja átérezni, sohasem kellett nélkülöznie semmit és mindig állt mögötte egy megértő közösség, amit bátran nevezhetett a családjának. A történetet érdekesnek találja és némi párhuzamot is vél felfedezni, de mivel a mélységi úgy fest, teljesen el akar vonatkoztatni a személyiségjegye egy igen meghatározó részétől, így nem említi meg. Megvárja a végét, bár általában a mesék végeztével van tanulság vagy a jó győz, de itt valahogy olyan befejezetlen érzése támad, várná a folytatást, így csendben pislog a másikra. Mikor pedig tudatosul benne, hogy ez már nem lesz hosszabb egyelőre, kicsit elgondolkodik, hogy megpróbálja megérteni, mit is vár tőle most a mélységi.*
-A füstölő? *Üt szöget benne az előbbi mondat, arra is tekint.*
-Mi a baj a füstölővel? *Nem igazán érzi a problémát, még ha ördögvigyoros lenne, de nem az. A szüleit illető megjegyzést inkább elengedi a füle mellett, mert nem szeretne most belegabalyodni. Mondhatná a másiknak, hogy egy füstölőben még nincs semmi, de az imént hallottakra támaszkodva, ami neki természetes és mindennapi, az a férfinek talán nem. Azzal pedig csak elbagatellizálná a dolgot, ha lekicsinylőn nyilatkozna a problémája tárgyáról, ami nyilván veszettül aggasztja, különben nem így kellene kihúzni belőle minden részletet.*
-Látom, hogy mennyire nehéz megnyílnod másnak, erre rá is segíthetnénk. Vannak olyan dolgok, amik ezeket a fékeket nagyon hatékonyan oldják. Úgy neked is könnyebb lenne, valamint kettőnk között marad, idebent a szobában. *Tesz javaslatot a folytatásra, mert még mindig nem egészen világos, hogy a másik mit vár tőle.*
-Szerintem az a fajta viselkedés, amit te keresel tanulható, csak gyakorlat kérdése. *Hiszen az örömlányoknak sem mindnek megy azonnal az elfogadás, a közös nevező és az apró fortélyok, amik segítenek a vendég körül olyan biztonságot nyújtó és bizalmas légkört teremteni, ami termőtalajul szolgálhat akár egy mélyebb kitárulkozásnak is.*
-Tudom, hogy nem iszol, talán egy kis ördögvigyor… *Nézi a másikat, hogy lássa, hogyan viszonyul a dolgokhoz.*
*Mikor a férfi említi, hogy egészen tévúton kóricál és nem, mint örömlány, inkább, mint hétköznapi személyiség szeretné, ha kifejtené a véleményét a kérdéskörben, elég furcsán néz. Egyik szemöldöke feljebb áll meg, a szája is olyan tépelődő, sőt, az ajka egy részét be is harapja, egészen hullámosra formálva az alakját. Még sosem gondolta, hogy ő és ő mint egy örömlány lehet külön is, hiszen sosem volt más. Nem biztos benne, hogy el tud vonatkoztatni a milyenségétől, ami a napjai nagy részét is kiteszi, szinte már eggyé olvadt a szereppel. Lehetséges, hogy a mélységi is látja ezt az eltorzultan tanácstalan ábrázatot, pont ezért kezd bele a magyarázatba is, amit csak hatalmas érdeklődővé tágított szemekkel, közelebb araszolva az ágyon felé, hallgat. Néha a takarót piszkálja az ujjaival és egyéb részekre csámborognak a szembogarai, de figyel ő. Az más kérdés, hogy az ilyen érzéseket és helyzeteket nem igazán tudja átérezni, sohasem kellett nélkülöznie semmit és mindig állt mögötte egy megértő közösség, amit bátran nevezhetett a családjának. A történetet érdekesnek találja és némi párhuzamot is vél felfedezni, de mivel a mélységi úgy fest, teljesen el akar vonatkoztatni a személyiségjegye egy igen meghatározó részétől, így nem említi meg. Megvárja a végét, bár általában a mesék végeztével van tanulság vagy a jó győz, de itt valahogy olyan befejezetlen érzése támad, várná a folytatást, így csendben pislog a másikra. Mikor pedig tudatosul benne, hogy ez már nem lesz hosszabb egyelőre, kicsit elgondolkodik, hogy megpróbálja megérteni, mit is vár tőle most a mélységi.*
-A füstölő? *Üt szöget benne az előbbi mondat, arra is tekint.*
-Mi a baj a füstölővel? *Nem igazán érzi a problémát, még ha ördögvigyoros lenne, de nem az. A szüleit illető megjegyzést inkább elengedi a füle mellett, mert nem szeretne most belegabalyodni. Mondhatná a másiknak, hogy egy füstölőben még nincs semmi, de az imént hallottakra támaszkodva, ami neki természetes és mindennapi, az a férfinek talán nem. Azzal pedig csak elbagatellizálná a dolgot, ha lekicsinylőn nyilatkozna a problémája tárgyáról, ami nyilván veszettül aggasztja, különben nem így kellene kihúzni belőle minden részletet.*
-Látom, hogy mennyire nehéz megnyílnod másnak, erre rá is segíthetnénk. Vannak olyan dolgok, amik ezeket a fékeket nagyon hatékonyan oldják. Úgy neked is könnyebb lenne, valamint kettőnk között marad, idebent a szobában. *Tesz javaslatot a folytatásra, mert még mindig nem egészen világos, hogy a másik mit vár tőle.*
-Szerintem az a fajta viselkedés, amit te keresel tanulható, csak gyakorlat kérdése. *Hiszen az örömlányoknak sem mindnek megy azonnal az elfogadás, a közös nevező és az apró fortélyok, amik segítenek a vendég körül olyan biztonságot nyújtó és bizalmas légkört teremteni, ami termőtalajul szolgálhat akár egy mélyebb kitárulkozásnak is.*
-Tudom, hogy nem iszol, talán egy kis ördögvigyor… *Nézi a másikat, hogy lássa, hogyan viszonyul a dolgokhoz.*
449. hozzászólás ezen a helyszínen: Szolgálati terület
Üzenet elküldve: 2019-11-20 17:49:23
Üzenet elküldve: 2019-11-20 17:49:23
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//A tolvaj//
//Milhen, Ralas, Ernuss, Zammiria//
*Székre roskad, s látni is lát, hallani is hall, de a külvilág tompa, mintha nem is ezen a síkon létezne. Belső vívódása talán akkor hágott tetőfokára, mikor döntését, vagy inkább eszeveszett önkéntelen cselekedetét végrehajtotta. Egyelőre nem tud felnézni, csak motyogása hallik, de az is csak rövid ideig. Tisztában van vele mit cselekedett, azonban elég volt már a próbálkozásokból. Hogy ezzel kit rettent el, s kit nem, főként, hogy nem pellengérre állítva, a főtéren büntetett, nem tudni, de talán ez most nem is oly fontos. Néhány pillanat múlva már szokásos arckifejezéssel nézi végig, ahogyan Zammiria gondoskodik áldozatáról. Ernussnak is odabiccent, megköszönve álhatatos segítségét. Felnéz mindkettejükre, hiszen nem sok olyan több társat tudna felmutatni, aki mindazt végigcsinálta volna, mint Zam és Ernuss. Büszke rájuk... ahogyan valójában Milhenre is. Hangosan felsóhajt.*
- Köszönöm, Zam. *Hála vegyül szavaiba, s mielőtt Milhen elindulna, még egy pillanatra szóban megállítja, már, ha a lányhoz egyáltalán eljutnak szavai, a hűsítő víz pillanatnyi terelésében:*
- Nyilván nem mentesít semmi tetteid alól, de szeretném elmondani, hogy felnézek rád. Kiállásod, vállalásod, szinte mindenkit elrettentett volna... talán köztük engem is. Bátor tett volt, nem marad megbecsülés nélkül. Felejteni nem felejtek, de ha úgy tetszik, a pergament üres oldalára fordítom. *Mondja immár kihúzott testtartásban, egyenesen, hangja nem remeg meg.*
- Annyiban módosítanám, hogy annyit pihensz, amennyit szeretnél, a sebedet ellátják. A szabályok, miket Zammiria elmondott ülnek. Nem tűrjük annak megszegését. Nyilván annak következményei egyébként is súlyosabbak lennének. *Szavainak igyekszik szintén súlyt adni, de nem viszi túlzásba.*
- Hát... *arca komor, csak szemei kedvesebbek, mint iménti kirohanása után* üdv minálunk. Ernuss, kérlek mutass neki egy szobát, ha jól emlékszem az első emeleti nyolcas a következő. *Biccent mindkettejüknek, s szemével kíséri végig, ahogyan távoznak, majd amint az ajtó csukódik, ismét a székbe rogy.*
//Zammiria, Ralas//
*Kezébe temeti arcát, majd kézélét homlokára csúsztatva, elernyedt tagokkal pillant fel Zammiriára.*
- Azt hiszem szereztem magunknak egy kiszámíthatatlan kollégát. *Jegyzi meg csendesen.* Jól vagyok... ne nézz így. *Mosolyodik el a lány szemeibe nézve.* Csak... hát nem gyakran művelek hasonlót. *Vonja meg a vállát, míg arca visszakomorul, majd keresve valamit néz körbe a szobában.*
- Tartasz itt italt? *Áll fel végül, s bizonytalanul az asztal felé indul.* Jól esne egy korty, aztán meséld el, mi volt a Rókalyukban, nem lehetett egyszerű... *Emeli fel kezét, s ha tudja a lány arcát simítja végig, majd egy röpke pillanat múlva másikat is nyújtja.*
- Gyere ide... *Fejt ki gyengéd húzást.* régen láttalak. *Ha tudja, hát ölelésébe burkolja a lányt, mintha védelmezné, jóllehet most úgy érzi, neki van szüksége támaszra. Nevethetne, terelve a témát, de Milhen szenvedéséből esze ágában sincs viccet csinálni, valójában felnéz a lányra és nem büszke arra, amit tett, de szükségesnek látja és később sem cselekedne másként.*
- Tudom, hogy így kellett lennie... és máskor is így lesz... nem fognak velünk szórakozni! *Ha Zammiria vállgödrében, hát úgy, ha előtte, akkor úgy, de élesen csendül hangja és határozottan.*
//Milhen, Ralas, Ernuss, Zammiria//
*Székre roskad, s látni is lát, hallani is hall, de a külvilág tompa, mintha nem is ezen a síkon létezne. Belső vívódása talán akkor hágott tetőfokára, mikor döntését, vagy inkább eszeveszett önkéntelen cselekedetét végrehajtotta. Egyelőre nem tud felnézni, csak motyogása hallik, de az is csak rövid ideig. Tisztában van vele mit cselekedett, azonban elég volt már a próbálkozásokból. Hogy ezzel kit rettent el, s kit nem, főként, hogy nem pellengérre állítva, a főtéren büntetett, nem tudni, de talán ez most nem is oly fontos. Néhány pillanat múlva már szokásos arckifejezéssel nézi végig, ahogyan Zammiria gondoskodik áldozatáról. Ernussnak is odabiccent, megköszönve álhatatos segítségét. Felnéz mindkettejükre, hiszen nem sok olyan több társat tudna felmutatni, aki mindazt végigcsinálta volna, mint Zam és Ernuss. Büszke rájuk... ahogyan valójában Milhenre is. Hangosan felsóhajt.*
- Köszönöm, Zam. *Hála vegyül szavaiba, s mielőtt Milhen elindulna, még egy pillanatra szóban megállítja, már, ha a lányhoz egyáltalán eljutnak szavai, a hűsítő víz pillanatnyi terelésében:*
- Nyilván nem mentesít semmi tetteid alól, de szeretném elmondani, hogy felnézek rád. Kiállásod, vállalásod, szinte mindenkit elrettentett volna... talán köztük engem is. Bátor tett volt, nem marad megbecsülés nélkül. Felejteni nem felejtek, de ha úgy tetszik, a pergament üres oldalára fordítom. *Mondja immár kihúzott testtartásban, egyenesen, hangja nem remeg meg.*
- Annyiban módosítanám, hogy annyit pihensz, amennyit szeretnél, a sebedet ellátják. A szabályok, miket Zammiria elmondott ülnek. Nem tűrjük annak megszegését. Nyilván annak következményei egyébként is súlyosabbak lennének. *Szavainak igyekszik szintén súlyt adni, de nem viszi túlzásba.*
- Hát... *arca komor, csak szemei kedvesebbek, mint iménti kirohanása után* üdv minálunk. Ernuss, kérlek mutass neki egy szobát, ha jól emlékszem az első emeleti nyolcas a következő. *Biccent mindkettejüknek, s szemével kíséri végig, ahogyan távoznak, majd amint az ajtó csukódik, ismét a székbe rogy.*
//Zammiria, Ralas//
*Kezébe temeti arcát, majd kézélét homlokára csúsztatva, elernyedt tagokkal pillant fel Zammiriára.*
- Azt hiszem szereztem magunknak egy kiszámíthatatlan kollégát. *Jegyzi meg csendesen.* Jól vagyok... ne nézz így. *Mosolyodik el a lány szemeibe nézve.* Csak... hát nem gyakran művelek hasonlót. *Vonja meg a vállát, míg arca visszakomorul, majd keresve valamit néz körbe a szobában.*
- Tartasz itt italt? *Áll fel végül, s bizonytalanul az asztal felé indul.* Jól esne egy korty, aztán meséld el, mi volt a Rókalyukban, nem lehetett egyszerű... *Emeli fel kezét, s ha tudja a lány arcát simítja végig, majd egy röpke pillanat múlva másikat is nyújtja.*
- Gyere ide... *Fejt ki gyengéd húzást.* régen láttalak. *Ha tudja, hát ölelésébe burkolja a lányt, mintha védelmezné, jóllehet most úgy érzi, neki van szüksége támaszra. Nevethetne, terelve a témát, de Milhen szenvedéséből esze ágában sincs viccet csinálni, valójában felnéz a lányra és nem büszke arra, amit tett, de szükségesnek látja és később sem cselekedne másként.*
- Tudom, hogy így kellett lennie... és máskor is így lesz... nem fognak velünk szórakozni! *Ha Zammiria vállgödrében, hát úgy, ha előtte, akkor úgy, de élesen csendül hangja és határozottan.*
448. hozzászólás ezen a helyszínen: Szolgálati terület
Üzenet elküldve: 2019-11-20 11:10:47
Üzenet elküldve: 2019-11-20 11:10:47
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Maydeleine durcás hangját és sírós szemdörgölését nem tudja, miként kezelje. Nem hitte, hogy ennyire meg tudja bántani, sőt, nem hitte, hogy egyáltalán meg tudja bántani ezzel, nem volt hasonló szándéka, és bár látja a nő arcán a szomorúságot, nem tudja, mit kezdhetne ezzel. Inkább belefelejtkezik a papírok gyártásába. Egymás után, gondosan húzza az egyenes vonalakat egy bizonyos távolságra egymástól, és három soronként az elejére ír egy betűt, úgy, hogy a sorok tökéletes vezetők legyenek. Majdnem az összes nála lévő papírt elhasználja erre, ám nem foglalkozik vele. Lesz másik majd, ha kelleni fog.
Így telik az idő, amíg a már hónapok óta lelkében lévő kérdést végre felteszi. A nő mellé ül és mesélni kezd, de már az első mondatokból Ernuss leszűri, hogy félreértették.*
- Nem erre gondoltam *pillant a nőre.* Nem úgy kérdezlek, mint örömlányt, hanem mint egy átlagos személyt.
*Hangos sóhaj hagyja el ajkait, majd felhúzza a lábát az ágyra, és a hátát a falnak veti. Ha azt akarja, hogy Maydelenie megértse, hogy mire gondol, jobban el kell merülnie a részletekben, és olyan dolgokat elmondani neki, amit még senkinek sem mondott el. Utál a gyengeségeiről beszélni, és jól tudja, hogy már az is gyengeség, hogy nem szeret ezekről beszélni, mert ezáltal megfosztja magát a fejlődés lehetőségétől.*
- Talán megérted, mire gondolok, ha… Többet mesélek magamról. Tudom, hogy aki ebben nincs benne, nehezen érti meg, én is így voltam ezzel régen, valamilyen szinten tapasztalatból beszélek.
*Reméli, hogy Maydeleine nem érti félre a szavait, és nem veszi újfent sértésnek, mert nem annak szánja.*
- Még kölyökkorban elvesztettem a szüleimet, egyedül éltem a Kikötőben, és egy bűnbanda fogadott be. Gondolom nem kell részleteznem, hogyan és miért. Egy árva és éhes kisfiú voltam, nem volt nehéz dolguk befolyásolni. A mesterem mentett ki tőlük, ám akkor már régen elrontották a lelkem. Eléggé ellenkeztem, tombolt benne a bűn, a harag és az ellenségeskedés mindazzal, amit képvisel, hiszen ellentétek voltunk, de ő nem törődett ezzel, sőt, nagyon jól kezelte. Megmentett vele.
*Hagy egy lélegzetvételnyi szünetet.*
- A mesterem lett az új édesapám. Látott bennem valamit, amit senki más. Nem úgy működik ez egy vándor szerzetes mellett, mint egy rendben *legyint.* Persze mesterfüggő is, de általában egy vándor szerzetes mellett nincs meg, hogy mit kell csinálod és hogyan ahhoz, hogy elérd a teljes lelki békét és megtisztulást, és ez lenne a normális. Tőled és a személyiségedtől függ, az út pedig emiatt mindenkinél más. Kíséred őt a világban, ő eldönti, merre visz, mi válna a fejlődésed hasznára, de sosem adja a kezedbe a következtetéseket, mindenre neked kell rájönnöd. Persze a vándorszerzetesek is egy rendhez tartoznak, és mint annak, van egy regula, amit követni kell, de mint az, eléggé alapvető.
*Ismét hagy egy kis szünetet.*
- Hogy mit akartam ezzel? Egyik este, mikor még mesterem mellett utaztam, betértünk egy fogadóba. Mindenki ivott, a bárdok játszották a talpalávalót, a részegek bedőltek a sarokba. Kivettünk egy szobát és kértünk egy szerény vacsorát. Nem foglalkoztak velünk, mi sem foglalkoztunk velük. Észervettem egy megtépázott, kisírt szemű, félrészeg, ápolatlan férfit az egyik sarokban. Felismertem az illetőt: pár nappal azelőtt találkoztunk. A faluban kigyulladt egy ház, a férfi minden erejével azon volt, hogy kimentse a szeretteit, de nem ment neki, elkésett, ha mi nem vagyunk ott, ő is a romok alatt hal meg. A mesterem ott a fogadóban felállt, és csatlakozott az idegenhez. Beszélgettek, én néztem őket. Nem hallottam, mit mondanak, csak annyit vettem észre, hogy tíz perc múlva felállnak. Soha nem láttam még senkit sem ilyen önfeledten és boldogan táncolni, mint akkor őket. A dal végén elköszöntek egymástól, a mesterem leült velem szembe, azt mondta: “Ha egy óra boldogságra vágysz, aludj egy jót, ha egy napnyira, menj el halászni, ha egy hónapnyira vágysz, házasodj meg. Ha egy évnyi boldogság a cél, örökölj vagyont, de ha egy életen át tartó boldogságot szeretnél, akkor segíts másokon.”
Megkérdeztem tőle, hogy hogyan csinálta, mert egyszerűen nem értettem. “Mit?” - kérdezte. “Hogy így boldogan táncolt a férfival. Elvesztette feleségét, gyermekeit, házát, vagyonát, az előbb sírva ült az asztalnál, mégis felállt és táncolt.” A mesterem ezt felelte rá: “Azt már megtanultad, hogy a heves érzések és élmények bódítják az elmét és deformálják a személyt. Ha nem látod, hogy miért történt ez, akkor annyira elzártad magadtól őket, rettegve attól, hogy befolyásolják a személyedet, hogy maga az érzelmektől és élményektől való rettegés az, ami meghasítja a személyed.”
*Ismét egy kis szünetet tart a mesében, és közben egész végig Maydeleinet nézi, kíváncsi a reakciójára.*
- A mesterem másnap reggel arra kért, hogy menjek el, most egyedül. Azt mondta, saját utamat egyedül kell tovább járnom, már vezető kezek nélkül, ő visszamegy a rendbe, hogy tudását lejegyezhesse az utókornak, és idejét a szolgálatnak szentelhesse. Azt mondta, hogy az utamon megtanulom majd, hogyan éljem át az érzéseket, hogyan ne tartsak tőlük, és ennek ellenére nem torzítanak majd el. Egyedül jártam hát a világot sok éven keresztül, közben pedig mindutalan visszatértem hozzá. Beszámoltam az élményemről, lejegyeztük őket, tiszteletemet tettem az oltárunknál, majd mesterem útmutatásait felkarolva folytattam az utat. Csak azt értem el, hogy még jobban bezárkózzak, hogy egy olyan kis dolgot, mint a füstölő megyújtása *int a füstölő felé, mi lassan kezd leégni* is bűnnek és bódulatnak gondoljam. Rájöttem, hogy a mesternek igaza volt. Gyakran követed már csak hűségből és lojalitásból is azt, amit mondanak, akár tuatosodnak benned a szavaik, akár nem. Gondolom te is így voltál a saját szüleiddel. Szóval rájöttem, hogy ez tényleg nem egészséges, hogy tényleg mérgezem magamatl, ahogyan ő mondta. Gondoltam, ha egy olyan helyre jövök, mi tobzódik az… érzésekben és érzelmekben, az segít, de azt vettem észre, hogy attól a környezettől, ami teljes ellentétben áll saját magammal, csak még jobban elzárkózom mindentől ahelyett, hogy megtanítana kinyílni, átélni, mégis kívülről szemlélni a saját érzéseimet.
*Maydeleine durcás hangját és sírós szemdörgölését nem tudja, miként kezelje. Nem hitte, hogy ennyire meg tudja bántani, sőt, nem hitte, hogy egyáltalán meg tudja bántani ezzel, nem volt hasonló szándéka, és bár látja a nő arcán a szomorúságot, nem tudja, mit kezdhetne ezzel. Inkább belefelejtkezik a papírok gyártásába. Egymás után, gondosan húzza az egyenes vonalakat egy bizonyos távolságra egymástól, és három soronként az elejére ír egy betűt, úgy, hogy a sorok tökéletes vezetők legyenek. Majdnem az összes nála lévő papírt elhasználja erre, ám nem foglalkozik vele. Lesz másik majd, ha kelleni fog.
Így telik az idő, amíg a már hónapok óta lelkében lévő kérdést végre felteszi. A nő mellé ül és mesélni kezd, de már az első mondatokból Ernuss leszűri, hogy félreértették.*
- Nem erre gondoltam *pillant a nőre.* Nem úgy kérdezlek, mint örömlányt, hanem mint egy átlagos személyt.
*Hangos sóhaj hagyja el ajkait, majd felhúzza a lábát az ágyra, és a hátát a falnak veti. Ha azt akarja, hogy Maydelenie megértse, hogy mire gondol, jobban el kell merülnie a részletekben, és olyan dolgokat elmondani neki, amit még senkinek sem mondott el. Utál a gyengeségeiről beszélni, és jól tudja, hogy már az is gyengeség, hogy nem szeret ezekről beszélni, mert ezáltal megfosztja magát a fejlődés lehetőségétől.*
- Talán megérted, mire gondolok, ha… Többet mesélek magamról. Tudom, hogy aki ebben nincs benne, nehezen érti meg, én is így voltam ezzel régen, valamilyen szinten tapasztalatból beszélek.
*Reméli, hogy Maydeleine nem érti félre a szavait, és nem veszi újfent sértésnek, mert nem annak szánja.*
- Még kölyökkorban elvesztettem a szüleimet, egyedül éltem a Kikötőben, és egy bűnbanda fogadott be. Gondolom nem kell részleteznem, hogyan és miért. Egy árva és éhes kisfiú voltam, nem volt nehéz dolguk befolyásolni. A mesterem mentett ki tőlük, ám akkor már régen elrontották a lelkem. Eléggé ellenkeztem, tombolt benne a bűn, a harag és az ellenségeskedés mindazzal, amit képvisel, hiszen ellentétek voltunk, de ő nem törődett ezzel, sőt, nagyon jól kezelte. Megmentett vele.
*Hagy egy lélegzetvételnyi szünetet.*
- A mesterem lett az új édesapám. Látott bennem valamit, amit senki más. Nem úgy működik ez egy vándor szerzetes mellett, mint egy rendben *legyint.* Persze mesterfüggő is, de általában egy vándor szerzetes mellett nincs meg, hogy mit kell csinálod és hogyan ahhoz, hogy elérd a teljes lelki békét és megtisztulást, és ez lenne a normális. Tőled és a személyiségedtől függ, az út pedig emiatt mindenkinél más. Kíséred őt a világban, ő eldönti, merre visz, mi válna a fejlődésed hasznára, de sosem adja a kezedbe a következtetéseket, mindenre neked kell rájönnöd. Persze a vándorszerzetesek is egy rendhez tartoznak, és mint annak, van egy regula, amit követni kell, de mint az, eléggé alapvető.
*Ismét hagy egy kis szünetet.*
- Hogy mit akartam ezzel? Egyik este, mikor még mesterem mellett utaztam, betértünk egy fogadóba. Mindenki ivott, a bárdok játszották a talpalávalót, a részegek bedőltek a sarokba. Kivettünk egy szobát és kértünk egy szerény vacsorát. Nem foglalkoztak velünk, mi sem foglalkoztunk velük. Észervettem egy megtépázott, kisírt szemű, félrészeg, ápolatlan férfit az egyik sarokban. Felismertem az illetőt: pár nappal azelőtt találkoztunk. A faluban kigyulladt egy ház, a férfi minden erejével azon volt, hogy kimentse a szeretteit, de nem ment neki, elkésett, ha mi nem vagyunk ott, ő is a romok alatt hal meg. A mesterem ott a fogadóban felállt, és csatlakozott az idegenhez. Beszélgettek, én néztem őket. Nem hallottam, mit mondanak, csak annyit vettem észre, hogy tíz perc múlva felállnak. Soha nem láttam még senkit sem ilyen önfeledten és boldogan táncolni, mint akkor őket. A dal végén elköszöntek egymástól, a mesterem leült velem szembe, azt mondta: “Ha egy óra boldogságra vágysz, aludj egy jót, ha egy napnyira, menj el halászni, ha egy hónapnyira vágysz, házasodj meg. Ha egy évnyi boldogság a cél, örökölj vagyont, de ha egy életen át tartó boldogságot szeretnél, akkor segíts másokon.”
Megkérdeztem tőle, hogy hogyan csinálta, mert egyszerűen nem értettem. “Mit?” - kérdezte. “Hogy így boldogan táncolt a férfival. Elvesztette feleségét, gyermekeit, házát, vagyonát, az előbb sírva ült az asztalnál, mégis felállt és táncolt.” A mesterem ezt felelte rá: “Azt már megtanultad, hogy a heves érzések és élmények bódítják az elmét és deformálják a személyt. Ha nem látod, hogy miért történt ez, akkor annyira elzártad magadtól őket, rettegve attól, hogy befolyásolják a személyedet, hogy maga az érzelmektől és élményektől való rettegés az, ami meghasítja a személyed.”
*Ismét egy kis szünetet tart a mesében, és közben egész végig Maydeleinet nézi, kíváncsi a reakciójára.*
- A mesterem másnap reggel arra kért, hogy menjek el, most egyedül. Azt mondta, saját utamat egyedül kell tovább járnom, már vezető kezek nélkül, ő visszamegy a rendbe, hogy tudását lejegyezhesse az utókornak, és idejét a szolgálatnak szentelhesse. Azt mondta, hogy az utamon megtanulom majd, hogyan éljem át az érzéseket, hogyan ne tartsak tőlük, és ennek ellenére nem torzítanak majd el. Egyedül jártam hát a világot sok éven keresztül, közben pedig mindutalan visszatértem hozzá. Beszámoltam az élményemről, lejegyeztük őket, tiszteletemet tettem az oltárunknál, majd mesterem útmutatásait felkarolva folytattam az utat. Csak azt értem el, hogy még jobban bezárkózzak, hogy egy olyan kis dolgot, mint a füstölő megyújtása *int a füstölő felé, mi lassan kezd leégni* is bűnnek és bódulatnak gondoljam. Rájöttem, hogy a mesternek igaza volt. Gyakran követed már csak hűségből és lojalitásból is azt, amit mondanak, akár tuatosodnak benned a szavaik, akár nem. Gondolom te is így voltál a saját szüleiddel. Szóval rájöttem, hogy ez tényleg nem egészséges, hogy tényleg mérgezem magamatl, ahogyan ő mondta. Gondoltam, ha egy olyan helyre jövök, mi tobzódik az… érzésekben és érzelmekben, az segít, de azt vettem észre, hogy attól a környezettől, ami teljes ellentétben áll saját magammal, csak még jobban elzárkózom mindentől ahelyett, hogy megtanítana kinyílni, átélni, mégis kívülről szemlélni a saját érzéseimet.
447. hozzászólás ezen a helyszínen: Szolgálati terület
Üzenet elküldve: 2019-11-19 20:28:35
Üzenet elküldve: 2019-11-19 20:28:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 920
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 920
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
*Neki igenis fontos a büszkesége és a tisztelet, amit szeret, ha a munkatársai megadnak neki, ha már a vendégektől legtöbbször nem kapja meg. Ahogy elnézi a mélységi arcát, immár menthetetlen a helyzet, valahogy egyszerűen nem megy ez neki. Először kiül egy durcás ajakbiggyesztés az arcára, majd csak elhagyja, mert itt már ezzel se tud javítani a helyzeten. Mindenki jót vigyorog rajta, a helyett, hogy komolyan venné, viszont neki ez most elég fontos, mármint, hogy valamilyen minősíthető módon megtanulja formálni a betűket, az kéne még, hogy a lovag is csak úgy összegyűrje a levelét, mert a ronda írása miatt azt hiszi valami utcakölyök szórikázik vele.*
-Szemérmes? *Nyitja ki végre a száját, a kuncogásra viszont már lesüti a szemeit.*
-De ez nem vicces… *Motyogja az orra alá kicsit sírósan, de végül nem lesz az egészből semmi, csak töröl egyet a szemén és megembereli magát, igenis gyakorolni jött.*
-Szeretném kérni, hogy ez maradjon kettőnk között. *Hajol közelebb a másikhoz, mély hangot produkálva, az eddig megszokott kedvesen csengő helyett.*
-…a nők szebben. *Ismétli a lényeget, viszont ő tudja, hogy a lovag jelentősen felül múlja ezen a téren, így össze kell kapnia magát. Amint pedig Ernuss kinyilvánítja, hogy szakít időt az ő számára nem csekély probléma orvoslására, megkönnyebbülve fújja ki a bent tartogatott gondterhes levegőt. Csak ücsörög a fenekén és körmöl, miután a mélységi előkészítette neki a terepet, ő inkább az ágyon helyezi magát kényelembe. Nem is csodálja, hiszen az első tíz vagy tizenöt sor lekörmölése után, már neki is kezd fájni az ülés. Ekkor jut eszébe, hogy még talán nem heverte ki a lovon utazás megpróbáltatását, azért bizsereg már ennyitől is. A csendes szobában csak a papír sercegése az, ami állandó és a lámpás szórt fénye, ami árnyékot vet minden, már éjszakai álmát alvó tárgyra. Ekkor töri át magát a csend lagymatagon lengedező függönyein a mélységi átütő hangja. Meg is szakítja az írást és felé fordul. Ez ugyanis nem igazán egy csevegést kezdeményező kérdés, főleg így a semmiből. Talán most érzi úgy, hogy kettesben vannak, hogy felteheti azokat a kérdéseket, amelyek eddigi ittléte során megfogalmazódtak benne. Mivel már úgyis sajog a hátsója, úgy dönt, hogy közelebb sétál és leül az ágy szélére, mert ez úgy érzi, egy mélyenszántó választ kíván. Nem szeretné elviccelni vagy könnyelműen csak odavetni rá valamit, szeretné érzékeltetni, hogy ő igenis komolyan veszi a másikat és megtiszteli a szemkontaktussal is egész idő alatt.*
-Nem egészen értem pontosan mire irányul a kérdés, de megpróbálok válaszolni rá. *Tart egy pillanat szünetet, hogy rendezze a gondolatait.*
-Itt, a Sellőben mikor betér egy vendég fontos, hogy azt éreztessük vele, hogy itt nincsen olyan kívánsága, ami süket fülekre találna, vagy nevetség tárgyává tenné. És ezt úgy a legkönnyebb elérni, ha próbálunk nyitottak lenni az irányába, már az első pillanattól fogva. Én mindig azt képzelem, hogy a vendégnek vagy egy szép kertes háza a városban, ahol nyuszikat tenyészt, és sérült állatokat gyógyít. Hogy minden elesettet felsegít a földről és minden védtelent pártfogásába vesz. Egy jó ember előtt, pedig könnyű megnyílni és szeretni. Nem igaz? *Húzódik magasabbra a mosoly egy fejbillentés kíséretében.*
-De mégis csak egy vendég marad, akit nem traktálhatunk a problémáinkkal vagy éppen a felesleges fecsegésünkkel, mert szórakozni jön ide. Hogy megfeledkezhessen néhány órára a külvilágról, a gondjairól és egyebek. Van persze aki igényli, hogy meséljünk magunkról, de nyilván csak a szép és jó dolgokat lehet akkor is elmondani. A személyes, a nagyon személyes dolgainkat azért mi sem adjuk ki akárkinek. Sőt, még általában egymás előtt is hajlamosak vagyunk tartani ezt a minden nap tisztára suvickolt makulátlan mosolyt. *Ahogy halad egyre mélyebbre a dolog közepe felé, úgy kezdi elveszíteni a szemkontaktust és kezével végezni az ilyenkor megszokott, hajvég tekergetős pótcselekvést.*
-Nem tudom… ilyesmire gondoltál? *Szegezi vissza a szemeit a másikra, hiszen minek ásson mélyebbre, ha egyfelől nem megfelelő irányba haladnak, másrészt meg talán már válaszolt is.*
*Neki igenis fontos a büszkesége és a tisztelet, amit szeret, ha a munkatársai megadnak neki, ha már a vendégektől legtöbbször nem kapja meg. Ahogy elnézi a mélységi arcát, immár menthetetlen a helyzet, valahogy egyszerűen nem megy ez neki. Először kiül egy durcás ajakbiggyesztés az arcára, majd csak elhagyja, mert itt már ezzel se tud javítani a helyzeten. Mindenki jót vigyorog rajta, a helyett, hogy komolyan venné, viszont neki ez most elég fontos, mármint, hogy valamilyen minősíthető módon megtanulja formálni a betűket, az kéne még, hogy a lovag is csak úgy összegyűrje a levelét, mert a ronda írása miatt azt hiszi valami utcakölyök szórikázik vele.*
-Szemérmes? *Nyitja ki végre a száját, a kuncogásra viszont már lesüti a szemeit.*
-De ez nem vicces… *Motyogja az orra alá kicsit sírósan, de végül nem lesz az egészből semmi, csak töröl egyet a szemén és megembereli magát, igenis gyakorolni jött.*
-Szeretném kérni, hogy ez maradjon kettőnk között. *Hajol közelebb a másikhoz, mély hangot produkálva, az eddig megszokott kedvesen csengő helyett.*
-…a nők szebben. *Ismétli a lényeget, viszont ő tudja, hogy a lovag jelentősen felül múlja ezen a téren, így össze kell kapnia magát. Amint pedig Ernuss kinyilvánítja, hogy szakít időt az ő számára nem csekély probléma orvoslására, megkönnyebbülve fújja ki a bent tartogatott gondterhes levegőt. Csak ücsörög a fenekén és körmöl, miután a mélységi előkészítette neki a terepet, ő inkább az ágyon helyezi magát kényelembe. Nem is csodálja, hiszen az első tíz vagy tizenöt sor lekörmölése után, már neki is kezd fájni az ülés. Ekkor jut eszébe, hogy még talán nem heverte ki a lovon utazás megpróbáltatását, azért bizsereg már ennyitől is. A csendes szobában csak a papír sercegése az, ami állandó és a lámpás szórt fénye, ami árnyékot vet minden, már éjszakai álmát alvó tárgyra. Ekkor töri át magát a csend lagymatagon lengedező függönyein a mélységi átütő hangja. Meg is szakítja az írást és felé fordul. Ez ugyanis nem igazán egy csevegést kezdeményező kérdés, főleg így a semmiből. Talán most érzi úgy, hogy kettesben vannak, hogy felteheti azokat a kérdéseket, amelyek eddigi ittléte során megfogalmazódtak benne. Mivel már úgyis sajog a hátsója, úgy dönt, hogy közelebb sétál és leül az ágy szélére, mert ez úgy érzi, egy mélyenszántó választ kíván. Nem szeretné elviccelni vagy könnyelműen csak odavetni rá valamit, szeretné érzékeltetni, hogy ő igenis komolyan veszi a másikat és megtiszteli a szemkontaktussal is egész idő alatt.*
-Nem egészen értem pontosan mire irányul a kérdés, de megpróbálok válaszolni rá. *Tart egy pillanat szünetet, hogy rendezze a gondolatait.*
-Itt, a Sellőben mikor betér egy vendég fontos, hogy azt éreztessük vele, hogy itt nincsen olyan kívánsága, ami süket fülekre találna, vagy nevetség tárgyává tenné. És ezt úgy a legkönnyebb elérni, ha próbálunk nyitottak lenni az irányába, már az első pillanattól fogva. Én mindig azt képzelem, hogy a vendégnek vagy egy szép kertes háza a városban, ahol nyuszikat tenyészt, és sérült állatokat gyógyít. Hogy minden elesettet felsegít a földről és minden védtelent pártfogásába vesz. Egy jó ember előtt, pedig könnyű megnyílni és szeretni. Nem igaz? *Húzódik magasabbra a mosoly egy fejbillentés kíséretében.*
-De mégis csak egy vendég marad, akit nem traktálhatunk a problémáinkkal vagy éppen a felesleges fecsegésünkkel, mert szórakozni jön ide. Hogy megfeledkezhessen néhány órára a külvilágról, a gondjairól és egyebek. Van persze aki igényli, hogy meséljünk magunkról, de nyilván csak a szép és jó dolgokat lehet akkor is elmondani. A személyes, a nagyon személyes dolgainkat azért mi sem adjuk ki akárkinek. Sőt, még általában egymás előtt is hajlamosak vagyunk tartani ezt a minden nap tisztára suvickolt makulátlan mosolyt. *Ahogy halad egyre mélyebbre a dolog közepe felé, úgy kezdi elveszíteni a szemkontaktust és kezével végezni az ilyenkor megszokott, hajvég tekergetős pótcselekvést.*
-Nem tudom… ilyesmire gondoltál? *Szegezi vissza a szemeit a másikra, hiszen minek ásson mélyebbre, ha egyfelől nem megfelelő irányba haladnak, másrészt meg talán már válaszolt is.*
446. hozzászólás ezen a helyszínen: Szolgálati terület
Üzenet elküldve: 2019-11-19 19:58:26
Üzenet elküldve: 2019-11-19 19:58:26
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A tolvaj//
//Milhen, Ralas, Ernuss, Zammiria//
*Zavaros szavak, Ralas pedig tétlen. Némán mered maga elé, s noha egyre biztosabb benne, hogy a férfi nem fogja megtenni, nem moccan. Ahogy az asztalnál, úgy most is hatással vannak a férfire Zammiria szavai, s azzal, hogy tálcán kínálja magát, talán kellően elvették a kedvét a büntetéstől. Még is összerezzen az érintésre, érzi bőre közelében a forró fémet...
Csak egy meglepetéstől kerekre tágult szempár mered a Ralas szavára közelítő sötételfre, ki érte nyúl, és már érzi is lapockája fölött az izzó fájdalmat. Összerándulva sikolt fel, ahogy a medál hozzáér, s üvölt, ahogy bőrébe ég. Talán sosem érzett még ily fájdalmat és még rosszabbá teszi az egészet, hogy ezúttal csak magának köszönheti.
Noha csak néhány másodperc telik el, egy egész örökkévalóságnak tűnik. Érzi elszakadni bőrétől a fémet, de ő még izzik s lángol háta, legalábbis így érzi. A könnyfátyolon keresztül csak alakokat lát maga előtt, miközben a földre rogy, már ha Ernuss elengedi. Reszket, mint a nyárfalevél, karjai közé dugja fejét a földön, hogy elfedhesse a hüppögő sírást.
Felnyög, ahogy hideg víz éri hátát, de a perzselő fájdalom szép lassan sajgó bizsergéssé szelídül.
Felemelve fejét Zammiriára függeszti tekintetét, de nem szól semmit, csak nagyot nyel. Nem reagál Ralas szavaira, ahhoz túl friss az élmény, hogy válaszolni tudna. Helyette feltápászkodik a földről és úgy tesz, ahogy Zammiria mondja.*
-Rendben.
*Feleli fásultan, s még mindig könnyáztatta arccal fordul el, hogy kisebb nehészségek árán felölthesse ruháját. Ezúttal csak az ingbe bújik bele, a kabátot és a sapkát csak magához veszi. Vet egy pillantást az asztalon heverő fegyverekre, majd némán Ernuss felé fordul, hogy ha a szűkszavú férfi megindul, követhesse. Nem pillant hátra a válla felett, nincs miért. Össze kell szednie a gondolatait, mielőtt újra eléjük áll. A Sellőház, a büntetés, a csenés és Zammiria...* ~Zammiria.~ *Ő nem büntette volna ily keményen és tette ellenére határozottan belé fektette bizalmát. Ezt nem felejt el. Ahogy az sem, mi ő. Ha más nem, újdonsült billoga emlékezteti majd. Vagy talán csak Ralas szerette volna jelezni felé, kivel nem érdemes újat húzni.*
A hozzászólás írója (Milhen Raeymoor) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.11.19 20:00:20
//Milhen, Ralas, Ernuss, Zammiria//
*Zavaros szavak, Ralas pedig tétlen. Némán mered maga elé, s noha egyre biztosabb benne, hogy a férfi nem fogja megtenni, nem moccan. Ahogy az asztalnál, úgy most is hatással vannak a férfire Zammiria szavai, s azzal, hogy tálcán kínálja magát, talán kellően elvették a kedvét a büntetéstől. Még is összerezzen az érintésre, érzi bőre közelében a forró fémet...
Csak egy meglepetéstől kerekre tágult szempár mered a Ralas szavára közelítő sötételfre, ki érte nyúl, és már érzi is lapockája fölött az izzó fájdalmat. Összerándulva sikolt fel, ahogy a medál hozzáér, s üvölt, ahogy bőrébe ég. Talán sosem érzett még ily fájdalmat és még rosszabbá teszi az egészet, hogy ezúttal csak magának köszönheti.
Noha csak néhány másodperc telik el, egy egész örökkévalóságnak tűnik. Érzi elszakadni bőrétől a fémet, de ő még izzik s lángol háta, legalábbis így érzi. A könnyfátyolon keresztül csak alakokat lát maga előtt, miközben a földre rogy, már ha Ernuss elengedi. Reszket, mint a nyárfalevél, karjai közé dugja fejét a földön, hogy elfedhesse a hüppögő sírást.
Felnyög, ahogy hideg víz éri hátát, de a perzselő fájdalom szép lassan sajgó bizsergéssé szelídül.
Felemelve fejét Zammiriára függeszti tekintetét, de nem szól semmit, csak nagyot nyel. Nem reagál Ralas szavaira, ahhoz túl friss az élmény, hogy válaszolni tudna. Helyette feltápászkodik a földről és úgy tesz, ahogy Zammiria mondja.*
-Rendben.
*Feleli fásultan, s még mindig könnyáztatta arccal fordul el, hogy kisebb nehészségek árán felölthesse ruháját. Ezúttal csak az ingbe bújik bele, a kabátot és a sapkát csak magához veszi. Vet egy pillantást az asztalon heverő fegyverekre, majd némán Ernuss felé fordul, hogy ha a szűkszavú férfi megindul, követhesse. Nem pillant hátra a válla felett, nincs miért. Össze kell szednie a gondolatait, mielőtt újra eléjük áll. A Sellőház, a büntetés, a csenés és Zammiria...* ~Zammiria.~ *Ő nem büntette volna ily keményen és tette ellenére határozottan belé fektette bizalmát. Ezt nem felejt el. Ahogy az sem, mi ő. Ha más nem, újdonsült billoga emlékezteti majd. Vagy talán csak Ralas szerette volna jelezni felé, kivel nem érdemes újat húzni.*
A hozzászólás írója (Milhen Raeymoor) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.11.19 20:00:20
445. hozzászólás ezen a helyszínen: Szolgálati terület
Üzenet elküldve: 2019-11-19 18:15:30
Üzenet elküldve: 2019-11-19 18:15:30
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*El sem tudná rejteni a meglepettségét, mikor Maydeleine egyszerűen kiveszi a kezéből a papírt, és lefelé fordítja. Erre ismét elmosolyodik, nem kérdés, hogy a nő újra és újra meg tudja lepni.*
- Egy szemérmes örömlány *jelenti ki határozottan, és közben a mosoly nem tűnik el az arcáról. Talán eddig összesen nem láthatta Ernusst mosolyogni, mint most, még halkan fel is kuncog, ami már-már csodaszámba megy nála.*
- Láttam már sokkal rosszabbat is. Valamiért a nők természetüknél fogva sokkal szebben írnak, mint a férfiak. Mi hajlamosak vagyunk kapkodni.
*Ez is egy olyan dolog, amit ki kellett irtania magából.*
- Rendben, akkor legyen most *bólint egyetértően.* Ráérek. Próbáld meg leutánozni, amit én csináltam.
*Közben a saját holmijai közül elővesz még néhány papírt, és amíg Maydeleine dolgozik, újabb sorvezetőket csinál, és minden harmadik sorba egy újabb betűt ír. Az ágyra ül le, az ölébe pedig egy régi könyvet tesz.
Így halad szépen lassan, amíg nem szöget üt a fejében egy gondolat. Talán Maydeleine tud neki segíteni.*
- Ti... Hogyan vagytok képesek ennyire megnyílni az érzelmek és érzések előtt?
*El sem tudná rejteni a meglepettségét, mikor Maydeleine egyszerűen kiveszi a kezéből a papírt, és lefelé fordítja. Erre ismét elmosolyodik, nem kérdés, hogy a nő újra és újra meg tudja lepni.*
- Egy szemérmes örömlány *jelenti ki határozottan, és közben a mosoly nem tűnik el az arcáról. Talán eddig összesen nem láthatta Ernusst mosolyogni, mint most, még halkan fel is kuncog, ami már-már csodaszámba megy nála.*
- Láttam már sokkal rosszabbat is. Valamiért a nők természetüknél fogva sokkal szebben írnak, mint a férfiak. Mi hajlamosak vagyunk kapkodni.
*Ez is egy olyan dolog, amit ki kellett irtania magából.*
- Rendben, akkor legyen most *bólint egyetértően.* Ráérek. Próbáld meg leutánozni, amit én csináltam.
*Közben a saját holmijai közül elővesz még néhány papírt, és amíg Maydeleine dolgozik, újabb sorvezetőket csinál, és minden harmadik sorba egy újabb betűt ír. Az ágyra ül le, az ölébe pedig egy régi könyvet tesz.
Így halad szépen lassan, amíg nem szöget üt a fejében egy gondolat. Talán Maydeleine tud neki segíteni.*
- Ti... Hogyan vagytok képesek ennyire megnyílni az érzelmek és érzések előtt?
444. hozzászólás ezen a helyszínen: Szolgálati terület
Üzenet elküldve: 2019-11-19 17:16:37
Üzenet elküldve: 2019-11-19 17:16:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 920
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 920
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
*Valóban a zavart nem a tény okozza, hogy egy felül semmi férfi áll előtte, hanem, hogy tudja, ő jelentősen visszafogottabb nézeteket vall ilyen téren, mint ő maga. Szorult annyi tapintat és megértés, sőt szinte már túlcsordul benne ez a kettő, minden vendéghez amúgy is egyénileg viszonyul, csupán annyira rámenős amennyire érzi, hogy a viselkedése még nem zavaró vagy felkavaró. De a vendégek jönnek és mennek, a mélységi viszont állandó lakója a Sellőnek, ám még azóta nem maradtak kettesben, még puhatolózik a határokat illetően. Kicsit azért érdekli néhány dolog miértje, de nem fog egyenest rákérdezni, nincs azaz isten. Főleg nem most, mikor éppen szívességet akar kérni a férfitől ilyen késői órán. Ernuss elkéri tőle a gyakorlásra eddig használt papírdarabot, amin már vagy öt sor fel is van vezetve, talán egy könyvből próbált kimásolni, mert a szavak mondatot alkotnak a végén írásjellel és ha elolvassa az áll rajta: Mindezek ellenére, Dratiware sem ékeskedett más aranyán vett idegen tollakkal, csak annyit akart elárulni, amennyit egy felvilágosult elme képes a másik testbeszédéből kiolvasni. Kertelni nem lett volna értelme, hiszen az est hűvös szellője már párszor körbe udvarolta őket, hiába feküdtek az ágyon odabent. Minden mozdulat, amit nem tettek meg, hozzájárult ahhoz a tényhez, hogy a pislákoló fény csupán kurta felületen érhette az imént még vértől lüktető és saját bevallása szerint is meredten ágas… Csupán ennyi az, amit el tud olvasni a mélységi belőle, mert ahogy elkezdi nézegetni a kicsit bátortalan próbálkozást, May felismerésből merített gyorsasággal kapja ki a kezéből és fordítja meg a papírost, hogy aztán írásos felével az asztalra csapja.*
-Borzalmas igaz? *Mosolyodik el zavartan, elterelve a figyelmet a tartalomról, ha esetleg Ernuss beleolvasott volna.*
-Hát, nekem most lenne időm, holnap délután be kell állnom a pultba, meg jönnek is hozzám, aztán még ki tudja. *Von vállat.*
-Most még nem érzem magam annyira fáradtnak. *Magyarázza ezzel a késői felkeresés tényét, majd helyet foglal. Nézi közelebb hajolva, hogy a mélységi mit ügyködik, aztán megérti a vonalak jelentőségét is. Egész szépen kanyarítja azt a betűt, így megnyugszik.*
-Igazán jó lett. Most én is csináljam utánad? *Veszi át a lapot maga elé, majd kezébe az íróeszközt.*
*Valóban a zavart nem a tény okozza, hogy egy felül semmi férfi áll előtte, hanem, hogy tudja, ő jelentősen visszafogottabb nézeteket vall ilyen téren, mint ő maga. Szorult annyi tapintat és megértés, sőt szinte már túlcsordul benne ez a kettő, minden vendéghez amúgy is egyénileg viszonyul, csupán annyira rámenős amennyire érzi, hogy a viselkedése még nem zavaró vagy felkavaró. De a vendégek jönnek és mennek, a mélységi viszont állandó lakója a Sellőnek, ám még azóta nem maradtak kettesben, még puhatolózik a határokat illetően. Kicsit azért érdekli néhány dolog miértje, de nem fog egyenest rákérdezni, nincs azaz isten. Főleg nem most, mikor éppen szívességet akar kérni a férfitől ilyen késői órán. Ernuss elkéri tőle a gyakorlásra eddig használt papírdarabot, amin már vagy öt sor fel is van vezetve, talán egy könyvből próbált kimásolni, mert a szavak mondatot alkotnak a végén írásjellel és ha elolvassa az áll rajta: Mindezek ellenére, Dratiware sem ékeskedett más aranyán vett idegen tollakkal, csak annyit akart elárulni, amennyit egy felvilágosult elme képes a másik testbeszédéből kiolvasni. Kertelni nem lett volna értelme, hiszen az est hűvös szellője már párszor körbe udvarolta őket, hiába feküdtek az ágyon odabent. Minden mozdulat, amit nem tettek meg, hozzájárult ahhoz a tényhez, hogy a pislákoló fény csupán kurta felületen érhette az imént még vértől lüktető és saját bevallása szerint is meredten ágas… Csupán ennyi az, amit el tud olvasni a mélységi belőle, mert ahogy elkezdi nézegetni a kicsit bátortalan próbálkozást, May felismerésből merített gyorsasággal kapja ki a kezéből és fordítja meg a papírost, hogy aztán írásos felével az asztalra csapja.*
-Borzalmas igaz? *Mosolyodik el zavartan, elterelve a figyelmet a tartalomról, ha esetleg Ernuss beleolvasott volna.*
-Hát, nekem most lenne időm, holnap délután be kell állnom a pultba, meg jönnek is hozzám, aztán még ki tudja. *Von vállat.*
-Most még nem érzem magam annyira fáradtnak. *Magyarázza ezzel a késői felkeresés tényét, majd helyet foglal. Nézi közelebb hajolva, hogy a mélységi mit ügyködik, aztán megérti a vonalak jelentőségét is. Egész szépen kanyarítja azt a betűt, így megnyugszik.*
-Igazán jó lett. Most én is csináljam utánad? *Veszi át a lapot maga elé, majd kezébe az íróeszközt.*
443. hozzászólás ezen a helyszínen: Szolgálati terület
Üzenet elküldve: 2019-11-19 13:25:57
Üzenet elküldve: 2019-11-19 13:25:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//A tolvaj//
//Milhen, Ralas, Ernuss, Zammiria//
*Az idegek játéka folytatódik, talán mindannyiuk közül egyedül Ernuss őrzi meg lelki egyensúlyát maradéktalanul, még Zammiriában is mocorognak érzések, pedig igen jól képes általában uralkodni rajtuk ilyen helyzetekben. Sugallja, hogy ő hogyan döntene, ezt Ralasnak így igyekezett kifejezni, de mivel ez az egész a férfi kezdeményezése, elhatározta, hogy nem fog ennél jobban befolyást gyakorolni, sőt, még a következményekben is úgy osztozik vele, mintha csak az ő kezében lenne az amulett.
Furcsa helyzeteket szül a kettős vezetés. Véleménye szerint, ahogy nem maradhat köztük olyan, akit mindketten nem fogadnak el, úgy a büntetés viszont csak akkor maradhat el, ha mindketten letesznek róla. Rellát talán Ralas nem fosztotta volna meg az életétől, ám ebben Zammiria nem engedett volna semmi szín alatt. Milhen még értékes a szemében, és ha fejlődik, akkor hajlandó megbocsátani neki kicsapongását, és szövetségesként nyújtani számára azokat a kedvezményeket, melyeket lehetőségei engednek.
Látja Ralas vívódását, és akárhányszor pillant felé a férfi, támogató beleegyezést láthat Zammiria arcán, nem annak a drukkját, hogy eressze el a lányt. Pedig elsősorban Ralas érdekében emelte fel a szavát, nem az volt a célja, hogy elbizonytalanítsa, és még jobban fájjon neki a tett, vagy még rosszabb színben tűnjön fel. Aggódik érte, ez éles váltás lehet számára. Sok benne a jóindulat és az engedékenység, olyannak ismerte meg, aki a békéért száll síkra, és igyekszik mindenkivel jóban lenni, nem pedig kardot rántva ront arra, aki akadályozza. Fél, hogy sok ez még neki, még ha néhány percig nem is ismert rá attól, amit a keserűség művelt vele. A keserűség elmúlik, és ha a figyelmes Ralas visszatér, még inkább elborzadhat, hogy mit tett pillanatnyi felindulásból. Pedig Zammiria már előre látja az utat, amire lépni készül, és tudja, hogy ott sok hasonló kíméletlen tett vár rájuk. De lehet ezt is úgy csinálni, hogy megmaradjon egy része az eredeti eszményeknek is, csak nem szabad hagyni, hogy a keserűség vezesse őket.*
- Ez igaz.
*Ért egyet Ralas érvével, amivel magát is győzködi az ígéretek terén. Már-már mozdul, hogy megkönyörüljön a döntéshozón, de az a simítás megállítja. Újabb érintés egy másik nő számára. Talán nem jelent semmit Ralasnak, vagy észre sem veszi, hogy milyen apró üzeneteket küld, ám neki nem jó érzés ezt a bizalmaskodó viselkedést azóta néznie, hogy felbukkant kettejük között. Egy talpraesett, zsenge nő a saját fajából, bizonyára tetszik neki valamilyen szinten. Ettől csak még bonyolultabb lesz Milhen helyzete náluk. De most ezt a dolgot elzárja magában, nem idevaló.
Megszületik végül Ralas döntése, s Zammiria egy néma sóhajjal veszi a kezébe az asztalon álló vizes kancsót. Milhennek nincs túl sok lehetősége, vélhetően elszenvedi a kínt, melynek hangjait bizonyosan nehéz lenne megfékezni. Megvárja, míg Ralas végez, és ellép Milhentől. Akkor lép közelebb. Ha esetleg a földre roskad a lány, akkor leereszkedik mellé. Puhán, nyugodtan szól.*
- Hajtsd le a fejed, kérlek! Ez hideg lesz, de hűteni kell. Jót tesz.
*Ha engedi, akkor a kancsó tartalmát óvatosan önti rá a perzselt sebre. Olyan erős vízsugárral, hogy hasson, de azért minél tovább tartson, mert maga a folyó víz a lényeg. Nem törődik vele, hogy a padlót, csizmáját áztatja. Ralasra pillant, aki önkínzásba vonul.*
- Azt tetted, amit kellett.
*Aztán Ernusshoz fordul ugyanazzal a lágy hanggal, és ha kell, segít Milhennek öltözködni.*
- Kérlek, kísérd egy szabad szobába! Nyitva lesz. Találsz ott egy kancsó fürdővizet, azt is jó lenne ráönteni a sebre. Hűsít, talán egy kicsit csillapítja a fájdalmat. Van egy másik kancsó az asztalon forrásvízzel, abból pedig jó lenne, ha legalább két pohárral meginna. Maradj vele, míg jobban nem lesz! Ha tud enni, akkor kérlek, segíts neki a konyháról szerezni valamit! Aztán pihenhettek, nem kell őrizned.
*A nőhöz fordul.*
- Milhen, ha elég jól érzed magad, lemehetsz a fogadótérbe, de ha akarod, maradhatsz a szobádban ma éjjel. Azonban a szolgálati területen ne kóricálj egyelőre! Amint elhagyod a szobád, egyenesen a fogadótérbe menj, és jelentkezz valakinél a személyzetből, aki feladatokkal lát el, és számon tartja, merre jársz, rendben? Ha olyan helyen találunk, ahol nincsen dolgod, és senki nem tudja, mit keresel ott, azt engedetlenségnek veszem.
*Köszönhetően Rellának szigorú intézkedésekkel kezd, de azért hozzáfűz némi magyarázatot még enyhültebb hangon.*
- Ez csak átmeneti, ígérem, most neked is jobb, ha védve vagy a gyanútól. Könnyű munkád lesz, míg felépülsz. És most menj pihenni!
*Visszateszi a kancsót az asztalra, leteszi a köpönyegét és a tarisznyáját a fegyverek mellé. Ha Milhen Ernuss kíséretében távozik, akkor bezárja utánuk az ajtót. Amennyiben Ralas még a székben ül, akkor mellé húz egy másikat, és ha engedi, egyetlen szó nélkül átkarolja oldalról egy mély lélegzetvétellel. Nem kérdez semmit. Nincs értelme tovább rohanni a munka után, a személyzet bizonyította, hogy elég sok mindent tud kezelni. Egy ilyen szörnyű nap után mindkettejükre ráfér egy kis csendes nyugalom, amin reményei szerint megosztoznak. És volna miről beszélniük is, ha Ralas késznek érzi magát. De először az érdekli, hogy érzi magát a férfi.*
A hozzászólás írója (Zammiria Rykoven) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.11.19 14:25:48
//Milhen, Ralas, Ernuss, Zammiria//
*Az idegek játéka folytatódik, talán mindannyiuk közül egyedül Ernuss őrzi meg lelki egyensúlyát maradéktalanul, még Zammiriában is mocorognak érzések, pedig igen jól képes általában uralkodni rajtuk ilyen helyzetekben. Sugallja, hogy ő hogyan döntene, ezt Ralasnak így igyekezett kifejezni, de mivel ez az egész a férfi kezdeményezése, elhatározta, hogy nem fog ennél jobban befolyást gyakorolni, sőt, még a következményekben is úgy osztozik vele, mintha csak az ő kezében lenne az amulett.
Furcsa helyzeteket szül a kettős vezetés. Véleménye szerint, ahogy nem maradhat köztük olyan, akit mindketten nem fogadnak el, úgy a büntetés viszont csak akkor maradhat el, ha mindketten letesznek róla. Rellát talán Ralas nem fosztotta volna meg az életétől, ám ebben Zammiria nem engedett volna semmi szín alatt. Milhen még értékes a szemében, és ha fejlődik, akkor hajlandó megbocsátani neki kicsapongását, és szövetségesként nyújtani számára azokat a kedvezményeket, melyeket lehetőségei engednek.
Látja Ralas vívódását, és akárhányszor pillant felé a férfi, támogató beleegyezést láthat Zammiria arcán, nem annak a drukkját, hogy eressze el a lányt. Pedig elsősorban Ralas érdekében emelte fel a szavát, nem az volt a célja, hogy elbizonytalanítsa, és még jobban fájjon neki a tett, vagy még rosszabb színben tűnjön fel. Aggódik érte, ez éles váltás lehet számára. Sok benne a jóindulat és az engedékenység, olyannak ismerte meg, aki a békéért száll síkra, és igyekszik mindenkivel jóban lenni, nem pedig kardot rántva ront arra, aki akadályozza. Fél, hogy sok ez még neki, még ha néhány percig nem is ismert rá attól, amit a keserűség művelt vele. A keserűség elmúlik, és ha a figyelmes Ralas visszatér, még inkább elborzadhat, hogy mit tett pillanatnyi felindulásból. Pedig Zammiria már előre látja az utat, amire lépni készül, és tudja, hogy ott sok hasonló kíméletlen tett vár rájuk. De lehet ezt is úgy csinálni, hogy megmaradjon egy része az eredeti eszményeknek is, csak nem szabad hagyni, hogy a keserűség vezesse őket.*
- Ez igaz.
*Ért egyet Ralas érvével, amivel magát is győzködi az ígéretek terén. Már-már mozdul, hogy megkönyörüljön a döntéshozón, de az a simítás megállítja. Újabb érintés egy másik nő számára. Talán nem jelent semmit Ralasnak, vagy észre sem veszi, hogy milyen apró üzeneteket küld, ám neki nem jó érzés ezt a bizalmaskodó viselkedést azóta néznie, hogy felbukkant kettejük között. Egy talpraesett, zsenge nő a saját fajából, bizonyára tetszik neki valamilyen szinten. Ettől csak még bonyolultabb lesz Milhen helyzete náluk. De most ezt a dolgot elzárja magában, nem idevaló.
Megszületik végül Ralas döntése, s Zammiria egy néma sóhajjal veszi a kezébe az asztalon álló vizes kancsót. Milhennek nincs túl sok lehetősége, vélhetően elszenvedi a kínt, melynek hangjait bizonyosan nehéz lenne megfékezni. Megvárja, míg Ralas végez, és ellép Milhentől. Akkor lép közelebb. Ha esetleg a földre roskad a lány, akkor leereszkedik mellé. Puhán, nyugodtan szól.*
- Hajtsd le a fejed, kérlek! Ez hideg lesz, de hűteni kell. Jót tesz.
*Ha engedi, akkor a kancsó tartalmát óvatosan önti rá a perzselt sebre. Olyan erős vízsugárral, hogy hasson, de azért minél tovább tartson, mert maga a folyó víz a lényeg. Nem törődik vele, hogy a padlót, csizmáját áztatja. Ralasra pillant, aki önkínzásba vonul.*
- Azt tetted, amit kellett.
*Aztán Ernusshoz fordul ugyanazzal a lágy hanggal, és ha kell, segít Milhennek öltözködni.*
- Kérlek, kísérd egy szabad szobába! Nyitva lesz. Találsz ott egy kancsó fürdővizet, azt is jó lenne ráönteni a sebre. Hűsít, talán egy kicsit csillapítja a fájdalmat. Van egy másik kancsó az asztalon forrásvízzel, abból pedig jó lenne, ha legalább két pohárral meginna. Maradj vele, míg jobban nem lesz! Ha tud enni, akkor kérlek, segíts neki a konyháról szerezni valamit! Aztán pihenhettek, nem kell őrizned.
*A nőhöz fordul.*
- Milhen, ha elég jól érzed magad, lemehetsz a fogadótérbe, de ha akarod, maradhatsz a szobádban ma éjjel. Azonban a szolgálati területen ne kóricálj egyelőre! Amint elhagyod a szobád, egyenesen a fogadótérbe menj, és jelentkezz valakinél a személyzetből, aki feladatokkal lát el, és számon tartja, merre jársz, rendben? Ha olyan helyen találunk, ahol nincsen dolgod, és senki nem tudja, mit keresel ott, azt engedetlenségnek veszem.
*Köszönhetően Rellának szigorú intézkedésekkel kezd, de azért hozzáfűz némi magyarázatot még enyhültebb hangon.*
- Ez csak átmeneti, ígérem, most neked is jobb, ha védve vagy a gyanútól. Könnyű munkád lesz, míg felépülsz. És most menj pihenni!
*Visszateszi a kancsót az asztalra, leteszi a köpönyegét és a tarisznyáját a fegyverek mellé. Ha Milhen Ernuss kíséretében távozik, akkor bezárja utánuk az ajtót. Amennyiben Ralas még a székben ül, akkor mellé húz egy másikat, és ha engedi, egyetlen szó nélkül átkarolja oldalról egy mély lélegzetvétellel. Nem kérdez semmit. Nincs értelme tovább rohanni a munka után, a személyzet bizonyította, hogy elég sok mindent tud kezelni. Egy ilyen szörnyű nap után mindkettejükre ráfér egy kis csendes nyugalom, amin reményei szerint megosztoznak. És volna miről beszélniük is, ha Ralas késznek érzi magát. De először az érdekli, hogy érzi magát a férfi.*
A hozzászólás írója (Zammiria Rykoven) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.11.19 14:25:48
442. hozzászólás ezen a helyszínen: Szolgálati terület
Üzenet elküldve: 2019-11-19 13:13:32
Üzenet elküldve: 2019-11-19 13:13:32
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Annak, hogy Ernuss miért nem akarta látni Maydeleine domborulatait, de a nő miért láthatja az övét, nagyon egyszerű oka van: Ernuss úgy véli, a feje akkor marad tiszta, ezáltal pedig akkor lesz összhangban önmagával, ha semmivel nem bódítja el az elméjét, ebbe pedig a nők is beletartoznak - pont ezért tartja távol magát a nemi érintkezéstől. Bár nem is emlékszik arra, hogy kívánt-e meg valaha nőt életében bármikor is - talán soha -, mindig jobb biztosra menni. Ezzel ellenben nem tud arról, hogy Maydeleniet is érdekelné ennyire a felső tisztaság és tudatosság, lelki összhang elérése - ha érdekelné, nem örömlányként dolgozna -, így biztosan nem okoz számára problémát egy meztelen férfi felsőtest és lábfej látványa. Ernuss szinte kizártnak tartja, hogy Maydeleine azért jött át, mert ráizgult a titokzatos szerzetesre. Ernuss szerint elég sok férfi megy át rajta nap mint nap, hogy munkaidőn kívül ne hasonló gondolatok foglalkoztassák.
Az ajtó végül becsukódik mögöttük, a nő pedig nagy nehezen, de kinyögi, hogy mit szeretne.*
~Félne tőlem? De mi oka lenne rá?~
*Ezen még egy picit elmélázik, aztán inkább hagyja a részleteket, és a lényegre próbál koncentrálni.*
- Szépen? *kérdez vissza, majd elkéri a papírt. Ha megkapja, akkor a lámpa fényénél jobban megnézi.* Értem *jelenti ki egyszerűen. Az asztalnál lévő székre mutat, jelezve ezzel, hogy üljön csak le nyugodtan.*
- És miért pont egy ilyen késői órán érdekel az írás művészete?
*Arcán halvány, tőle szokatlan mosoly jelenik meg. Különösnek találja a helyzetet, és ez szórakoztatja, bár már maga a szórakozottság gondolata is ijesztően hat rá.
~Engedd el~ próbálja fegyelmezni magát.*
- Nos, az, hogy szépen írsz-e vagy sem, inkább adottság. Mindenki máshogyan ír, a személyiségétől függően. De persze, ha a csúnya írás oka a gyakorlatlanság, azzal megfelelő minőségű gyakorlással segíteni lehet.
*Elővesz egy írószerszámot, majd megpróbál egyenes vonalakat húzni a papírra.*
- Sorvezető *jelenti ki, majd próbaképpen leírja az első betűt. Bár neki nincs rá szüksége, de a vonalak szépen segítik, hogy hogyan és miként rajzolja a betűket.*
Így! *Maydeleine elé tolja a papírt, hogy szemlélje meg a végeredményt.*
A hozzászólás írója (Ernuss Kronee Drushreic) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.11.19 13:17:08
*Annak, hogy Ernuss miért nem akarta látni Maydeleine domborulatait, de a nő miért láthatja az övét, nagyon egyszerű oka van: Ernuss úgy véli, a feje akkor marad tiszta, ezáltal pedig akkor lesz összhangban önmagával, ha semmivel nem bódítja el az elméjét, ebbe pedig a nők is beletartoznak - pont ezért tartja távol magát a nemi érintkezéstől. Bár nem is emlékszik arra, hogy kívánt-e meg valaha nőt életében bármikor is - talán soha -, mindig jobb biztosra menni. Ezzel ellenben nem tud arról, hogy Maydeleniet is érdekelné ennyire a felső tisztaság és tudatosság, lelki összhang elérése - ha érdekelné, nem örömlányként dolgozna -, így biztosan nem okoz számára problémát egy meztelen férfi felsőtest és lábfej látványa. Ernuss szinte kizártnak tartja, hogy Maydeleine azért jött át, mert ráizgult a titokzatos szerzetesre. Ernuss szerint elég sok férfi megy át rajta nap mint nap, hogy munkaidőn kívül ne hasonló gondolatok foglalkoztassák.
Az ajtó végül becsukódik mögöttük, a nő pedig nagy nehezen, de kinyögi, hogy mit szeretne.*
~Félne tőlem? De mi oka lenne rá?~
*Ezen még egy picit elmélázik, aztán inkább hagyja a részleteket, és a lényegre próbál koncentrálni.*
- Szépen? *kérdez vissza, majd elkéri a papírt. Ha megkapja, akkor a lámpa fényénél jobban megnézi.* Értem *jelenti ki egyszerűen. Az asztalnál lévő székre mutat, jelezve ezzel, hogy üljön csak le nyugodtan.*
- És miért pont egy ilyen késői órán érdekel az írás művészete?
*Arcán halvány, tőle szokatlan mosoly jelenik meg. Különösnek találja a helyzetet, és ez szórakoztatja, bár már maga a szórakozottság gondolata is ijesztően hat rá.
~Engedd el~ próbálja fegyelmezni magát.*
- Nos, az, hogy szépen írsz-e vagy sem, inkább adottság. Mindenki máshogyan ír, a személyiségétől függően. De persze, ha a csúnya írás oka a gyakorlatlanság, azzal megfelelő minőségű gyakorlással segíteni lehet.
*Elővesz egy írószerszámot, majd megpróbál egyenes vonalakat húzni a papírra.*
- Sorvezető *jelenti ki, majd próbaképpen leírja az első betűt. Bár neki nincs rá szüksége, de a vonalak szépen segítik, hogy hogyan és miként rajzolja a betűket.*
Így! *Maydeleine elé tolja a papírt, hogy szemlélje meg a végeredményt.*
A hozzászólás írója (Ernuss Kronee Drushreic) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.11.19 13:17:08
441. hozzászólás ezen a helyszínen: Szolgálati terület
Üzenet elküldve: 2019-11-19 11:47:30
Üzenet elküldve: 2019-11-19 11:47:30
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//A tolvaj//
//Milhen, Ralas, Ernuss, Zammiria//
*Zammiria szavait meghallgatja, ám mégsem tud vele egyetérteni. Milhen kiválasztja, hogy hova szeretné a billogot, majd vetkőzni kezd. Ernuss nem néz el, de nem is bámulja meg, ugyan úgy mered maga elé és figyeli a többieket, mint eddig is.
Mikor kell, akkor szemérmetlenül lefelé nyomja Milhen vállait, majd fogja le őt. Akármennyire is rendíthetetlennek mutatja magát, nincs olyan személy, aki ezt kibírná üvöltés nélkül. Ha valami fáj, a test önkéntelenül is összerándul. Tudja jól, szerzetesként sokat gyakorolták, hogy ennek a fizikai ösztönnek hogyan álljanak ellen, és ez a jellemüket is szilárdította. Ernuss kétli, hogy Milhen akár egyszer is próbálkozott hasonlóval.
A szobát gyorsan betölti az égett hús szaga, a másodpercek telnek, aztán az amulett lekerül a tolvaj bőréről. Ekkor csalódik Ernuss ittléte alatt a legnagyobbat Ralasnak. Káromkodva fejti ki, hogy nem tehetett mást, ám ez nem igaz. Az ő ötlete volt a billog, ő vezette ide őket, és csak akkor derült ki még a saját társa előtt is, hogy mit akar, mikor a tűzbe lógatta az ékszert. Az ő döntése volt, és Ernuss remélte, Ralas vállalni tudja tettei és döntései következményét. Tévedett.*
//Milhen, Ralas, Ernuss, Zammiria//
*Zammiria szavait meghallgatja, ám mégsem tud vele egyetérteni. Milhen kiválasztja, hogy hova szeretné a billogot, majd vetkőzni kezd. Ernuss nem néz el, de nem is bámulja meg, ugyan úgy mered maga elé és figyeli a többieket, mint eddig is.
Mikor kell, akkor szemérmetlenül lefelé nyomja Milhen vállait, majd fogja le őt. Akármennyire is rendíthetetlennek mutatja magát, nincs olyan személy, aki ezt kibírná üvöltés nélkül. Ha valami fáj, a test önkéntelenül is összerándul. Tudja jól, szerzetesként sokat gyakorolták, hogy ennek a fizikai ösztönnek hogyan álljanak ellen, és ez a jellemüket is szilárdította. Ernuss kétli, hogy Milhen akár egyszer is próbálkozott hasonlóval.
A szobát gyorsan betölti az égett hús szaga, a másodpercek telnek, aztán az amulett lekerül a tolvaj bőréről. Ekkor csalódik Ernuss ittléte alatt a legnagyobbat Ralasnak. Káromkodva fejti ki, hogy nem tehetett mást, ám ez nem igaz. Az ő ötlete volt a billog, ő vezette ide őket, és csak akkor derült ki még a saját társa előtt is, hogy mit akar, mikor a tűzbe lógatta az ékszert. Az ő döntése volt, és Ernuss remélte, Ralas vállalni tudja tettei és döntései következményét. Tévedett.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 977-996