//Ralas, Zammiria//
//Zammiria szobája//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A táncoló árnyékok együtt vibrálnak a lángok tekergésével, s noha Zammiria is élvezhetné az árnyjátékot, pupillái a valós színekre és formákra tágulnak rajongással. Feszes bőrrel fedett izmok és fekete fürtök, ujjbegyével tapintott eleven lüktetés, apró sóhajok és tréfás szusszanások tartják ébren figyelmét, nem hagyják elmerülni a békés beszélgetésben, mely éppúgy taglalhatná a téli időjárást, vagy életük legszebb napját, nem állna hozzá kevesebb kedvvel, míg a partner ugyanaz. Édes kis semmiségek, akár egy-egy szem zamatos eper a gyöngyöző pezsgő mellé. Nekik ilyesmire nincs szükségük, elég egy kupac régi rongy a pókhálós padláson, vagy két kavics a homokban az elhagyott tengerparton. Számot tudna adni minden alkalomról, legyen bár heverés a legénylakás szőnyegén, a vihar vad ostroma vagy szabói teendőinek szabotálása. De ott vannak a lopott pillanatok is, mik szinte szúrtak, bele egyenesen védelmi vonalába, mint az a kába ölelés a kamrában, mitől hirtelen levegőt sem kapott, ám azóta mélyen titkolt hiányát érzi elemi rettegéssel: őt is meg lehet fogni tán.
Most hallgat az őr, a kíméletlen, számító vadász. Engedélyez egy kis boldogságot a sokat nélkülöző nőnek, hadd játssza el egy hipotetikus asszony törődő pillanatait, hadd élje át az összetartozás talánságának örömét, az ismertség és elfogadás körülölelő fészkének biztonságát. Hogy mi lesz holnap, maga se tudja még, csak abban biztos, hogy Ralas kitörölhetetlenül itt hagyja lenyomatát féltőn védett barlangjában. Lehet, hogy el se megy többé, lehet, hogy egy utolsó emlék lesz csupán, édesen-sajgó elevenséggel. Nem számít. Most élvez minden pillanatot, nem lapozna az utolsó oldalra semmiképp a Vadász, s a Liliom történetében, hiányozna a bizonytalanság izgalma.
Derűs kortyokban kóstolgatják egymás lényét, apró csippentésekkel incselkednek a még nyitott folytatás küszöbén. Megtépázottan, elfáradtan érkeztek, kölcsönösen kényelmet igyekeztek egymásnak nyújtani, ám bőrükből kibújni nem tudnak, a megnyugvás mögött alattomosan oson vissza az éhség. Zammiria halkan, de oldottan nevet Ralas tréfáin. Maga már nem fázik, s kész lenne megosztani melegét, sértődés és követelés nélkül elszenderedve a takaró alatt. Elég azonban egy félreérthetetlen jelzés, hogy letegyen róla, és a mélyben tűz gyúljon. Szereti Ralas érintését, főként az ilyen sejtelmesen grasszáló ujjbegyeket combján, kellemes bizsergéssel töltik el. A pultos szerepet csakugyan látja maga előtt, s tovább szövi a történetet, míg kezei járnak, egyre több simogatással feloldva a masszírozás erejét.*
- Nos, hát bizonyára hamar megérezném az alkoholt. És elkezdenék csintalan lenni.
*Elmosolyodik, látja maga előtt.*
- Szemezni kezdenék a jóképű csapossal, letörölhetetlen mosollyal. Akkor is, ha mást szolgál ki, rajta lenne a szemem, s egyre inkább kimelegednék.
*Bár az ő bőre nem pirul úgy, mint a világos színűek, mégis a tapasztalt szem képes megállapítani, mikor zubog a vére szokatlanul intenzíven.*
- Hátralebbenteném a hajam, és megráznám a blúzom nyakát. Feljebb húznám a szoknyám egymáson keresztezett combjaimon, majd tartást váltanék. Legyezném magam az itallappal.
*Kissé ráharap az alsó ajkára, mielőtt folytatná a történetet. Tekintete most neki is az árnyalakokra fut a falon.*
- Aztán odaintenélek, és a pult fölé hajolva csendesen megkérdezném, hogy hol vizezhetném be az arcom. Te pedig csibészes mosollyal felajánlanád, hogy megmutatod.
*Itt már vigyorog, de nem folytatja.*
- Valami ilyesmi.
*Jó pihenést nyújt az elmélkedés a fűszeres pillanatok után. Emlékszik, hogy veszítettek már el embereket. Volt, akit maguk veszejtettek el.*
- Igen. Büszke vagyok rájuk. Ketten elkezdtünk valamit a haldokló kikötőben, mit az élőholtak és a Patkányok óta a világ bűzös süllyesztőjének tartottak csupán. Azóta mégis otthonná vált egy csokorra való lélek számára, s vonzza a történést, az újakat. Nem mindenki azt keresi, amit nyújtani tudunk. Akarunk. Elhagytunk néhány zátonyt, de hosszú út áll még előttünk. Ám nem feltétlenül kell megérkezni, elég mindig csak közeledni. És azt hiszem, még ha mindenki a maga boldogulását keresi is, egy kicsit már a közösség is ott van bennük. Kivirágoztak barátságok, s valóban nélkülünk is szeli a habokat Sellő-orrú hajónk.
*A puha simogatás élénkülni kezd Ralas keze által, kellemes feszültséget ébresztve azon a tájékon. Vele együtt sóhajt, de egészen hangtalanul, elnyílt ajkain át. Kihúzza magát, felélénkül a váltásra. Cinkosan elmosolyodik a szorításon és a szaggatott kérdésen.*
- Ahogy kívánod, kedvesem.
*Segíti a fordulást súlya emelésével, s a derű nyomait lassanként átszellemült vágyódás rajzolja át. A feddésre somolyog azért szemtelenül, majd hunyorog egy pillanatra.*
- Más ne is zengjen így rólad dicshimnuszt… te az én múzsám vagy.
*Túr bele ekkor a hajába érzékin.*
- Abbahagyom.
*Érinti ajkait az övéihez lepecsételve ígéretét. Megérti, hogy Ralas nem szereti, ha így beszél. Kicsusszan a hálóing közülük a férfinak hála, bőr simul a bőrhöz, s Zammiria felegyenesedik élénk tekintettel, bujkáló mosollyal. Ujjai lustán cirógatják Ralas mellkasát, karjait, pillantása összekapcsolódik az övével, s hálóingén egyelőre még apró, sejlő pontok jelzik, hogy nincs ellenére a férfi érintése érzékeny hasán. Egyet még sóhajt is jólesőn a vibráló remegéstől. Szemöldökei viszont megemelkednek a katonák említésén, olyannyira nem számított e témára, hogy a kétértelmű kijelentésen immár több okból is nevet. Balja a háta mögé surran szelíd érintésre. Érzéki hanglejtéssel válaszol.*
- Olyanok, akik tudnak bánni a… fegyverükkel.
*Újra sóhajtania kell, pedig az érintés célzottja nem ő, hanem Ralas. Épp csak egy kicsit időz ott, önmagát is felvillanyozza, de semmit sem akar siettetni. Megnedvesíti az ajkát.*
- Igen. Elmerülni mélyre... de hogy csendben?
*Mosolyog huncutul, és megemeli szemöldökeit egy pillanatra.*
- Azt nem tudom garantálni.
*Mikor a közös derültség és a nyelv rakoncátlansága után Ralas szuggesztív tekintettel és férfias akarattal felfüggeszti a lassan céltalanná váló eszmecserét, mellkasában forróságot, ágyékában erős bizsergést érez. Kezét előre húzza, és incselkedő mosollyal nyújtózik egyet felemelt karokkal, homorított háttal.*
- Tárgyalhatunk róla.
*Nyögi jólesőn. Aztán ellazultan leereszti a karjait, és Ralashoz hajol, puhán, lassan, átéléssel indul neki a csóknak, s ha lehet, hosszan ízlelgeti. Balja párja nyaka alá támaszkodik hátulról, és a férfi jobboldalára csusszan óvatosan, hogy ne rajta üljön, hanem mellette heverjen, felé fordulva és összesimulva, megnyitva kényelmes, új lehetőségeket.*
- Én innen indítom a licitet.
*Leheli forrón, megsimogatja a férfi nyakát, mellkasát, jobb lábát viszont átvetve hagyja rajta. Ha eddig nem fázott, most egyenesen kezd melege lenni.*
- De meglehet, hogy…
*Keze elindul a hason lefelé, fürkésző tekintete pedig a férfiét keresi.*
- Még…
*Ujjai szétnyílnak, és csípő tájon lelassít, lusta kőrözésbe kezd.*
- Emelem… a tétet. Ha akarod.
*Állát csókra emeli suttogón, egyáltalán nincs ellenére a kivárás, de vágyik ajkai ízére legalább, s mellkasához simulni, hogy a selyem-vékony anyag felhevüljön közöttük.*