//Redin szobája//
*Szótlan marad, míg felérnek a lépcsőn, egyelőre megfigyelő állásba helyezi magát. Szíve a torkában dobog, pont így érzett akkor is, mikor először elhagyta nyomorúságos otthonát egy másik nyomorúságos helyért, amit persze akkor ragyogóan szépnek látott. Ami most tárul elé, az egyenesen káprázatos számára, olyan az egész, mint egy delíriumos álom. Soha életében nem tartozott hozzá ennyi bútor, ruha és csecsebecse összesen, mint amit most maga előtt lát. Természetesen tudja, hogy nem személyesen ő birtokolja mindezt, de már az a tudat is elképeszti, hogy bármiféle csel és fondorlat nélkül használhatja, akkor, amikor ő akarja. Képére a leplezetlenül maradt öröm széles vigyora ül ki, bár szavakat megformálni képtelen. Biccent egyet May szavai hallatán, majd sután, fél kézzel int a távolodó nő után. Megvárja, míg a kecses léptek zaja elhal az ajtó előtt, majd hangosan felkacag és hasast ugrik az ágy puhaságába, mint egy kisgyermek. Nézi egy darabig a plafont euforikus állapotban, majd hasra fordul, és mélyen beleszippant a friss illatú ágyneműbe. Erről eszébe jut, hogy nem ártana, ha ő is hasonló illatot árasztana. Felül, fejét leszegve szaglássza magát. Arra jut, hogy tulajdonképpen nem veszélyesen rossz az eredmény, hiszen csak nagyon közelről érezni a fűillattal keveredő gyönge csatornabűzt, felfedezni vél valami vadvirágot is, aminek nem ismeri a nevét. Talán egy mezőn fetrengett, mielőtt ideérkezett? Fogalma sincs mi történt vele korábban. Már nem is igazán fontos felelevenítenie ezt az időszakot. Feláll, lassanként fejtegeti le magáról ruháit, gyakran elmélázva közben. A pipereasztalon lévő tálban talál némi vizet, bár hűvös, most megteszi. Nem szoktatta magát magas igényekhez. Áll a valószerűtlenül nagynak ható tükör előtt, nézi tulajdon testét, miközben a talált szivaccsal lassú, akkurátus mozdulatokkal mosdik. Meglepően sok kosz ázik le bőréről, ami megszabadulva és fellélegezve makulátlan fehérré változik minden dörzsöléssel. Bájolog egy kicsit, tetszeleg magának, főpróbát tartva gyakorolja kedvenc kacér arckifejezéseit. Ujjbegyei végigsiklanak a víz puha tükrén, majd halkan felkacag.*
- Mondd csak Redin, hitted volna, hogy egyszer itt kötsz ki?
*Egy utolsó mosolyt megereszt saját maga felé, majd a szekrényhez lépve válogatni kezd. A szövetek puhák, ropogósan frissek, szívesen fogdossa őket. Nem tart sokáig, míg választ, nem szokása hezitálni. Első megérzése egy felül feszes, alul lenge, kissé talán túlságosan is mélyen dekoltált ruha felé vezeti. A felső részen vörös hímzés vonalai kergetőznek játékosan, kiemelve domborulatait, vállaira csupán két vékony, mégis elegáns pánt fut fel. A szoknya rész combközépig ér, nincs hozzászokva, hogy így lássa magát, de elégedett az összképpel. A tükör felé fordul ismét, vizslatja magát, valami hiányzik. Néhány pillanatig összeszoruló szemekkel néz, majd elvigyorodik. ~ Hát persze, a kesztyűm. Hogy is felejthetném el? ~ Úgy dönt, a harisnyával nem foglalkozik, elég szép bőre van ahhoz, hogy ne kelljen takargatnia, odalent pedig a fülledt melegben biztosan nem fog fázni. Bőre most friss és illatos, a ruha pedig meseszép, bár szokatlansága miatt furcsán érzi magát benne. ~ Ez jobban kiemeli az előnyös tulajdonságaimat. Majd megszokom előbb vagy utóbb. ~ Utolsó simításként felhúzza csizmáit, amik kitűnően mutatnak a ruhával, majd egy nedves szövetdarabbal letisztogatja róla az út porát. ~ Nem a legszebb, de egyelőre megteszi. Ettől az egytől nem akarok megválni, bár ráférne már egy alapos javítás. ~ Még egy utolsó pillantást vet a tükörbe, majd elhagyja a szobát, s megindul a közös térbe vezető lépcsők felé.*