//Edzésben//
*Mikor lejár az aznapi műszakja, és harapott is valami könnyebbet, visszatér kis birodalmába. Gyors mozdulatokkal szabadul meg ruháitól, s átvedlik egy jóval kényelmesebb, ám kevésbé mutatós vagy elegáns felszerelésbe. Mozdulatai sietősek, ám nem kapkod, pontosan tudja, éppen mit akar tenni. Puha talpú, fekete bőrből készült ruganyos csizmát húz, s övébe süllyeszti fényes, frissen élezett dobókéseit. Jobb oldalán egy kicsiny tasak lóg, s mielőtt még bezárná, megcsillan benne egy apró dobócsillag ezüstös sugara. Egyedül a hajához nem nyúl, azt még a nap elején szorosan felkötötte, nem látja értelmét feleslegesen kibontani. S ahogy pár röpke perc alatt el is készül, már száguld is ki nesztelenül a folyosóra, s határozottan megcélozza a lenti edzőtermet. Hiába tűnik amúgy békésnek és nyugodtan a munkája, a gyakorlatból nem eshet ki, hiszen bármelyik nap hozhat valami váratlant s kellemetlent.
Szerencsésnek érzi magát, amiért üres állapotban találja a tágas termet, habár nincs különösebb baja egyik kollégájával sem. Egyszerűen csak szeret egymagában lenni, mert ehhez szokott hozzá. S amikor legutóbb partnerre talált eme tevékenységben, annak sem lett túl szép vége. Nem akar senkit sem bántani, de vannak ösztönök, sok hosszú év munkájával berögzült reflexek, amelyeket nem lehet egyik pillanatról a másikra kiirtani.
Rövid bemelegítés, s nyújtás után úgy dönt, először a célzó képességeit frissíti fel, s miután kinéz magának egy szimpatikus céltáblát, elegáns mozdulattal veszi baljába a három egyforma méretű dobótőrt. Elhelyezkedik, stabilan, jobb lábát előrébb helyezve, s ahogy felveszi a megfelelő testtartást, láthatatlan gyorsasággal lendül is jobb keze, s tompa puffanással a táblába fúródik az első penge. Alig telik el egy teljes pillanat, további kések landolnak az elsőhöz félelmetesen közel. Az egyik szinte ujjnyi pontossággal a tábla közepében áll, s még enyhén remeg az erőteljes becsapódás hatására. A másik kettő mintegy V alakban veszi körbe, közelebbről megnézve itt azért már akad csaknem egy arasznyi eltérés. Egyáltalán nem rossz dobás, de Rey maximalizmusát nem elégíti ki az eredmény, pedig egy emberre alighanem végzetes csapás lett volna ez a három kés. Miután kihúzkodja őket a céltáblából, megismétli a mozdulatsort párszor, különböző pozitúrákból, végül dob pár sorozatot mozgás közben is. Mikor már úgy érzi, ebből egyelőre többet nem tud kihozni, leteszi fegyvereit, s pusztakezes harc terén erősít egy kicsit. Ütéseket és rúgásokat visz be a zsákba, meglehetősen erős zajt csapva ezzel. Különböző mozdulatsorokat gyakorol megállás és pihenés nélkül, sötéten csillogó koncentráló tekintettel, miközben hamuszürke bőrén gyarapszanak a fényes, gyöngy alakú izzadságcseppek. Lelki szemei előtt a zsák helyén egy fekete, gomolygó anyagból kirajzolódó alakot lát. Áldozat. Célpont. Hárítania kell, s bevinnie a végzetes, bénító ütéseket, hogy aztán végezhessen vele. Nem engedhet meg egy kis gyengeséget, vagy bizonytalanságot sem, hiszen egyetlen egy hiba az ő életébe fog kerülni. Végül egy erőteljes, íves rúgással célozza meg az árny fejét, miközben néma harci kiáltás szakad fel torkából, s az alak szertefoszlik. Lába a nehéz zsákon csattan egy éleset.*
~Gyilkos...~
*Hallja az elenyésző hangot, mintha a szertefoszlott árnyék súgta volna a fülébe távozásakor. Szemeibe ekkor tér vissza az élet, s fújtatva emeli fel fejét, leeresztve ütésre kész kezeit.*
- Mára elég volt ennyi harc...
*Motyogja maga elé, miközben letörli verejtékes homlokát. Pár kortyot iszik, s pillanatnyi zaklatottsága el is tűnik, néhány perc elteltével folytatja az erősítést, mint ha mi sem történt volna.*