Arthenior - Temető
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 102 (2021. - 2021. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2002-2021
2021. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-08-25 18:15:02
Üzenet elküldve: 2024-08-25 18:15:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 760
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 760
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Csend és béke. Mit meg nem adna ezért a kettőért. Olykor elképesztő módon tud szenvedni attól, hogy ez a kettő hiányzik a fejéből szilánkjainak folyamatos háborújának köszönhetően.
A két édesapáról szóló magyarázatot felvont szemöldökkel hallgatja, majd egy rövidke gondolkozás után a fejét kezdi rázni válaszképp.*
- Nem. Te sem érted. Nem lenne jó. Nem akarom, hogy éljen, mert amikor élt, nem kellettem neki. Elhagyott engem. Ha élne, gyűlölném. Így, hogy itt van a temetőben, és nem tud elmenni innen, így viszont jó. Így nem bánt többet, és nem hagy el. Mindig meghallgat.
*Magyarázza az épeszű logikát teljesen nélkülöző véleményét a dologról. El tudja ezt mondani kevésbé szépen is, mint például „dögöljön meg az apja ott abban a szaros lyukban, ahova dobták, amiért hagyta, hogy így elbaszódjon az élete”, de ilyet most nem mond. Most kedves, aranyos, és ártatlan. Egy ideig… ki tudja, meddig.*
- Amúgy… ha nem akarod, hogy a tiéd éljen, abban Lil biztosan tud segíteni neked. Engem is ő véd meg mindenkitől, akit nem szeretek. Akarod, hogy megkérdezzem, segít-e neked is?
*Említ meg egy nevet talán váratlanul, de magabiztosan, mintha egyértelműen lenne egy védelmezője, aki lehet, hogy csupán egy kitalált őrangyal, aki a fejében létezik… vagy… nos, nem egészen…
Közben játékosan táncikáló léptekkel lépked át a kapu rácsai között, és hallgatja Lazz-t a tisztásról, amit bizony ő is jól ismer már. Nem annyira kellemes hely, mint a világítótorony a kikötőben, de itt a város környékén szerinte is ott a legjobb lenni.*
- Mmm… arra a tisztásra gondolsz, ahol az a varázsfűzfa is van? Az egy nagyon jó hely. Tudtad, hogy a fényes kis gömbök álmokról mesélnek? Biztos tudtad, ha ismered a helyet.
*Ő nem részeg, sőt, tele van energiával, így sokszor meg kell állnia, hogy bevárja a férfit, és egy idő után el is kezdi zavarni, hogy mindig lemarad.*
- Jajj, ne legyél már olyan tetű lassú! Csak egy kis rumot ittál, nem üthet az ki ennyire.
*Visszasiet Lazz-hez, és hirtelen megragadja a kezét.*
- Na, gyere, segítek! *Azzal elkezdi húzni őt a tisztás irányába, nem törődve azzal, hogy mennyire mehet csodaszámba az, hogy a férfi egyáltalán képes a két lábán folyamatosan haladni.*
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Csend és béke. Mit meg nem adna ezért a kettőért. Olykor elképesztő módon tud szenvedni attól, hogy ez a kettő hiányzik a fejéből szilánkjainak folyamatos háborújának köszönhetően.
A két édesapáról szóló magyarázatot felvont szemöldökkel hallgatja, majd egy rövidke gondolkozás után a fejét kezdi rázni válaszképp.*
- Nem. Te sem érted. Nem lenne jó. Nem akarom, hogy éljen, mert amikor élt, nem kellettem neki. Elhagyott engem. Ha élne, gyűlölném. Így, hogy itt van a temetőben, és nem tud elmenni innen, így viszont jó. Így nem bánt többet, és nem hagy el. Mindig meghallgat.
*Magyarázza az épeszű logikát teljesen nélkülöző véleményét a dologról. El tudja ezt mondani kevésbé szépen is, mint például „dögöljön meg az apja ott abban a szaros lyukban, ahova dobták, amiért hagyta, hogy így elbaszódjon az élete”, de ilyet most nem mond. Most kedves, aranyos, és ártatlan. Egy ideig… ki tudja, meddig.*
- Amúgy… ha nem akarod, hogy a tiéd éljen, abban Lil biztosan tud segíteni neked. Engem is ő véd meg mindenkitől, akit nem szeretek. Akarod, hogy megkérdezzem, segít-e neked is?
*Említ meg egy nevet talán váratlanul, de magabiztosan, mintha egyértelműen lenne egy védelmezője, aki lehet, hogy csupán egy kitalált őrangyal, aki a fejében létezik… vagy… nos, nem egészen…
Közben játékosan táncikáló léptekkel lépked át a kapu rácsai között, és hallgatja Lazz-t a tisztásról, amit bizony ő is jól ismer már. Nem annyira kellemes hely, mint a világítótorony a kikötőben, de itt a város környékén szerinte is ott a legjobb lenni.*
- Mmm… arra a tisztásra gondolsz, ahol az a varázsfűzfa is van? Az egy nagyon jó hely. Tudtad, hogy a fényes kis gömbök álmokról mesélnek? Biztos tudtad, ha ismered a helyet.
*Ő nem részeg, sőt, tele van energiával, így sokszor meg kell állnia, hogy bevárja a férfit, és egy idő után el is kezdi zavarni, hogy mindig lemarad.*
- Jajj, ne legyél már olyan tetű lassú! Csak egy kis rumot ittál, nem üthet az ki ennyire.
*Visszasiet Lazz-hez, és hirtelen megragadja a kezét.*
- Na, gyere, segítek! *Azzal elkezdi húzni őt a tisztás irányába, nem törődve azzal, hogy mennyire mehet csodaszámba az, hogy a férfi egyáltalán képes a két lábán folyamatosan haladni.*
2020. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-08-25 14:50:36
Üzenet elküldve: 2024-08-25 14:50:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Pontosan ahogy gondolta, egy érme, aminek hol az egyik, hol a másik oldala van felül, épp hogyan dobálják a fentiek. Vagy pont, hogy a kocka, hisz amennyi arca lehet a nőnek, ki tudja melyik pillanatban vágná el a torkát, vagy ölelné azt gyengéden féltve. Jobb nem megvárni a kocka következő gurítását, le kell foglalni az isteneket, vagy Nori fejében lévő démonokat egészen addig, amíg képes kijózanodni, és majd tovább lépni anélkül, hogy a nőnek ismét valami dühromtól fakadt ötletének ő legyen az áldozata. Az fránya rum, és az apja amiért idekerült. Ő csak csendet és békét akart. Erre tessék.
A másik felszólalására csak hangosan felnevet, mivel szegényke teljesen félreértette azt amit ő valójában értett a csere alatt.*
-Nem nem nem... Már mint az én apám életét a tiédért, az enyém kerül a föld alá, a tiéd pedig boldogan sétálhat melletted ismét. Jó lenne nem igaz?
*Mondja részeges tekintettel, és mintha valami negédes nektárt érezne szájában, élvezi ki azt a gondolatot, hogy édesapja sírján táncol. Hátrahagyva minden rosszat amit az elkövetett utána, hogy övé legyen végre az utolsó kacaj lehetősége, amazt pedig fogyasszák egészséggel a férgek.*
-Ohhh... Remek... Persze menjünk...
*Mondja egy hatalmas sóhajjal a száján, az a szerep amit felvállalt most nincs igazán az ínyére, de hát legyen, ő maga ajánlotta fel, akkor távozzanak innen. Ezzel legyint is a kapu irányába, és enyhén dülöngélve megindul felé.*
-Hmm azt mondtad nem szereted a bezártságot... Van egy tisztás a város mellett. Annál szabadabb helyet csak a kinti erdőségben találsz, de oda menjen a rosseb... Mit gondolsz?
*Vakarja meg állát gondolkozva, lehet nem ártana neki is végre kiszellőztetni valami kellemesebb helyen a fejét, és erre az a füves tisztás, és a csillagos ég látványa pont megfelelne. Békés és elég csendes elhaladt mellette, lehet nem ártana egy jobb pillantást vetni rá.*
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Pontosan ahogy gondolta, egy érme, aminek hol az egyik, hol a másik oldala van felül, épp hogyan dobálják a fentiek. Vagy pont, hogy a kocka, hisz amennyi arca lehet a nőnek, ki tudja melyik pillanatban vágná el a torkát, vagy ölelné azt gyengéden féltve. Jobb nem megvárni a kocka következő gurítását, le kell foglalni az isteneket, vagy Nori fejében lévő démonokat egészen addig, amíg képes kijózanodni, és majd tovább lépni anélkül, hogy a nőnek ismét valami dühromtól fakadt ötletének ő legyen az áldozata. Az fránya rum, és az apja amiért idekerült. Ő csak csendet és békét akart. Erre tessék.
A másik felszólalására csak hangosan felnevet, mivel szegényke teljesen félreértette azt amit ő valójában értett a csere alatt.*
-Nem nem nem... Már mint az én apám életét a tiédért, az enyém kerül a föld alá, a tiéd pedig boldogan sétálhat melletted ismét. Jó lenne nem igaz?
*Mondja részeges tekintettel, és mintha valami negédes nektárt érezne szájában, élvezi ki azt a gondolatot, hogy édesapja sírján táncol. Hátrahagyva minden rosszat amit az elkövetett utána, hogy övé legyen végre az utolsó kacaj lehetősége, amazt pedig fogyasszák egészséggel a férgek.*
-Ohhh... Remek... Persze menjünk...
*Mondja egy hatalmas sóhajjal a száján, az a szerep amit felvállalt most nincs igazán az ínyére, de hát legyen, ő maga ajánlotta fel, akkor távozzanak innen. Ezzel legyint is a kapu irányába, és enyhén dülöngélve megindul felé.*
-Hmm azt mondtad nem szereted a bezártságot... Van egy tisztás a város mellett. Annál szabadabb helyet csak a kinti erdőségben találsz, de oda menjen a rosseb... Mit gondolsz?
*Vakarja meg állát gondolkozva, lehet nem ártana neki is végre kiszellőztetni valami kellemesebb helyen a fejét, és erre az a füves tisztás, és a csillagos ég látványa pont megfelelne. Békés és elég csendes elhaladt mellette, lehet nem ártana egy jobb pillantást vetni rá.*
2019. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-08-25 14:14:31
Üzenet elküldve: 2024-08-25 14:14:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 760
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 760
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Arra a kérdésre a válasz, hogy a fekete hajú kis boszorka valóban veszélyes-e vagy sem, nem olyan egyszerű egyértelmű választ adni. Igen és nem. Nem és igen. Egyszerre az, és közben ártalmatlan. Minden attól függ, hogy a sors épp egyest vagy hatost dob azzal a bizonyos dobókockával, mellyel játszadozik az élőkkel. Folyamatosan dobálja, ezért is ilyen szeszélyes a lány, hogy az egyik pillanatban még ölni akar, a következőben pedig a saját árnyékától is úgy fél, mint a tűztől.
Igen, tele van aggatva fegyverekkel, és használni is tudja őket, de nem akarja. Most nem akarja. Azt akarja, hogy szeressék, hogy ne hagyják egyedül, és semmiképp se engedjék a démonoknak, hogy elragadják őt. Ugyan teljesen véletlen egybeesések nem várt következménye mindez, de úgy tűnik, a nemes vagy épp kellemetlen feladat, hogy megvédje őt, ezúttal Lazz-t illeti.
Ami pedig a temetői látogatást illeti, neki volt, van és mindig is lesz indoka kijárni ide, de az még mindig talány, hogy a másik miért pont erre botorkált, miután megitta azt a fél vagy talán már háromnegyed üveg rumot. Rá azonban egyelőre nem kérdez, inkább nagyokat pislog a férfi furcsa kijelentéseire.*
- Nem adom neked az apámat. Ő az enyém, és abból, amit mondasz, úgy hangzik, hogy a tiéd nagyon nem kedves. Én nem akarom többet, hogy engem bántsanak, szóval tartsd meg magadnak.
*A gyerekek hihetetlenül, fájdalmasan őszinték tudnak lenni. Rien is pontosan ilyen. Inkább egy halott apa, aki nem mond rosszakat akár annak az árán, hogy egyáltalán nem mond semmit, mint egy élő, aki annyira bántja a tulajdon gyermekét, hogy az az alkoholba menekül miatta.*
- Nem, szerintem ma már nincsen. Elrontották a találkozást a démonok. Elmehetünk, és akkor közben lesz időd elmesélni azt a hosszú történetet.
*Lehet, hogy semmi problémát nem szülne az, ha egyikük most balra, másikuk pedig jobbra indulna el, és soha többé nem látnák egymást, de ha már Lazz ilyen kedvesen felajánlotta a társaságát, Rien nem fogja azt visszautasítani. Főleg akkor nem, ha izgalmas, hosszú történeteket hallgathat közben.*
- De ha innen elmegyünk, akkor hová? Te tudod? *Pislog fel rá kíváncsian, mielőtt kilépne annak a bizonyos rácsos kapunak a nyitott részén, amit most már meg is talál.*
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Arra a kérdésre a válasz, hogy a fekete hajú kis boszorka valóban veszélyes-e vagy sem, nem olyan egyszerű egyértelmű választ adni. Igen és nem. Nem és igen. Egyszerre az, és közben ártalmatlan. Minden attól függ, hogy a sors épp egyest vagy hatost dob azzal a bizonyos dobókockával, mellyel játszadozik az élőkkel. Folyamatosan dobálja, ezért is ilyen szeszélyes a lány, hogy az egyik pillanatban még ölni akar, a következőben pedig a saját árnyékától is úgy fél, mint a tűztől.
Igen, tele van aggatva fegyverekkel, és használni is tudja őket, de nem akarja. Most nem akarja. Azt akarja, hogy szeressék, hogy ne hagyják egyedül, és semmiképp se engedjék a démonoknak, hogy elragadják őt. Ugyan teljesen véletlen egybeesések nem várt következménye mindez, de úgy tűnik, a nemes vagy épp kellemetlen feladat, hogy megvédje őt, ezúttal Lazz-t illeti.
Ami pedig a temetői látogatást illeti, neki volt, van és mindig is lesz indoka kijárni ide, de az még mindig talány, hogy a másik miért pont erre botorkált, miután megitta azt a fél vagy talán már háromnegyed üveg rumot. Rá azonban egyelőre nem kérdez, inkább nagyokat pislog a férfi furcsa kijelentéseire.*
- Nem adom neked az apámat. Ő az enyém, és abból, amit mondasz, úgy hangzik, hogy a tiéd nagyon nem kedves. Én nem akarom többet, hogy engem bántsanak, szóval tartsd meg magadnak.
*A gyerekek hihetetlenül, fájdalmasan őszinték tudnak lenni. Rien is pontosan ilyen. Inkább egy halott apa, aki nem mond rosszakat akár annak az árán, hogy egyáltalán nem mond semmit, mint egy élő, aki annyira bántja a tulajdon gyermekét, hogy az az alkoholba menekül miatta.*
- Nem, szerintem ma már nincsen. Elrontották a találkozást a démonok. Elmehetünk, és akkor közben lesz időd elmesélni azt a hosszú történetet.
*Lehet, hogy semmi problémát nem szülne az, ha egyikük most balra, másikuk pedig jobbra indulna el, és soha többé nem látnák egymást, de ha már Lazz ilyen kedvesen felajánlotta a társaságát, Rien nem fogja azt visszautasítani. Főleg akkor nem, ha izgalmas, hosszú történeteket hallgathat közben.*
- De ha innen elmegyünk, akkor hová? Te tudod? *Pislog fel rá kíváncsian, mielőtt kilépne annak a bizonyos rácsos kapunak a nyitott részén, amit most már meg is talál.*
2018. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-08-25 11:28:34
Üzenet elküldve: 2024-08-25 11:28:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Enyhén kikerekednek szemei, amikor ráeszmél, egy kisebb csapatnak elegendő fegyver szorult a nőre. Ki hitte volna, amilyen apró, mennyi vérszomj lehet benne, és tény és való, foga fehérjét már egyszer megvillantotta, jobb ha nem provokál még egyet, mert lehet tényleg az egyik gödörben végzi. Kétli ezeket csupán dekorációként hordja magával, valószínűleg forgatni is jól tudja, és kettőjük közül nem a nő az aki részeg, így ha ne adják az istenek harcba keverednének biztosan Lazz húzná a rövidebbet. Rossz szokásából fakadóan azonban nem csak a fegyvereken akad meg a szeme, azokból az ékszerekből szép kis summát összetudna hozni magának amivel egy ideig el tudna evickélni az élet vizén békésen. Vagy egyetlen egy éjszakát úgy elmulatozni, mintha a másnap nem érkezne meg. De talán majd máskor, majd ha kijózanodik, most túlságosan kockázatos lenne. Egy bárgyúbb vigyort erőltet fejére ezek után, ahogy a hölgyemény magyarázatát hallgatja, mégis mit kereshetett itt, a boszorkányok órájának idején. Egy fáradtabb bólintással kíséri a másik kuncogását nevének hallatán. Majd amint meghallja a másik miért is van itt, egy megvetető arckifejezés ül arcára, meglehetős gúnnyal egyetemben. Hiszen látja magukon kívül senki más nincs, így gondolja a leány állapotából egy sírt látogatott meg.*
-Irigyellek... Bár én tudnám ilyen helyen látogatni apámat... Cserélünk?
*húzódik szájára egy gonoszabb mosoly, egy hasonló hangzatú kacajjal együtt.*
-Nem tudtommal nem vagyok az... Talán apámnak esetleg, de ez egy hosszúrtörténet...
*Legyinti el hanyagul.*
-Mit gondolsz, van édesapádnak valami mondanivalója? Vagy szeretnél innen távozni?
*Tárja szét karjait hanyagul kérdése közben, mert ezek szerint nem fog szabadulni a lánytól amíg az ilyen kedvében van, viszont felhergelni sem akarja azzal, hogy csak faképnél hagyja, mert jelen pillanatában harcképtelen. Így hát jobb ha felveszi a "jó" szerepet és eljátssza a törődő kedves fiatalembert, ahogy apja akarta azt. Bármennyire is kavarog a gyomra a gondolattól... Bár ez lehet csak az alkohol...*
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Enyhén kikerekednek szemei, amikor ráeszmél, egy kisebb csapatnak elegendő fegyver szorult a nőre. Ki hitte volna, amilyen apró, mennyi vérszomj lehet benne, és tény és való, foga fehérjét már egyszer megvillantotta, jobb ha nem provokál még egyet, mert lehet tényleg az egyik gödörben végzi. Kétli ezeket csupán dekorációként hordja magával, valószínűleg forgatni is jól tudja, és kettőjük közül nem a nő az aki részeg, így ha ne adják az istenek harcba keverednének biztosan Lazz húzná a rövidebbet. Rossz szokásából fakadóan azonban nem csak a fegyvereken akad meg a szeme, azokból az ékszerekből szép kis summát összetudna hozni magának amivel egy ideig el tudna evickélni az élet vizén békésen. Vagy egyetlen egy éjszakát úgy elmulatozni, mintha a másnap nem érkezne meg. De talán majd máskor, majd ha kijózanodik, most túlságosan kockázatos lenne. Egy bárgyúbb vigyort erőltet fejére ezek után, ahogy a hölgyemény magyarázatát hallgatja, mégis mit kereshetett itt, a boszorkányok órájának idején. Egy fáradtabb bólintással kíséri a másik kuncogását nevének hallatán. Majd amint meghallja a másik miért is van itt, egy megvetető arckifejezés ül arcára, meglehetős gúnnyal egyetemben. Hiszen látja magukon kívül senki más nincs, így gondolja a leány állapotából egy sírt látogatott meg.*
-Irigyellek... Bár én tudnám ilyen helyen látogatni apámat... Cserélünk?
*húzódik szájára egy gonoszabb mosoly, egy hasonló hangzatú kacajjal együtt.*
-Nem tudtommal nem vagyok az... Talán apámnak esetleg, de ez egy hosszúrtörténet...
*Legyinti el hanyagul.*
-Mit gondolsz, van édesapádnak valami mondanivalója? Vagy szeretnél innen távozni?
*Tárja szét karjait hanyagul kérdése közben, mert ezek szerint nem fog szabadulni a lánytól amíg az ilyen kedvében van, viszont felhergelni sem akarja azzal, hogy csak faképnél hagyja, mert jelen pillanatában harcképtelen. Így hát jobb ha felveszi a "jó" szerepet és eljátssza a törődő kedves fiatalembert, ahogy apja akarta azt. Bármennyire is kavarog a gyomra a gondolattól... Bár ez lehet csak az alkohol...*
2017. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-08-25 10:35:14
Üzenet elküldve: 2024-08-25 10:35:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 760
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 760
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*S ahogy minden vihar is véget ér egyszer, lám, eljön az a pillanat is, mikor ők ketten viszonylag nyugodtan állnak egymással szemben. Egyikük sem őrjöng, egyikük sem menekül, nem a földön fetrengve keresik önmagukat, hanem csak rácsodálkoznak, hogy milyen elbaszott ez az egész világ, és milyen elbaszottak benne ők maguk is.
Ha a másik fegyvereket keres a feketeségnél, abból találhat eleget, lévén teljes díszben érkezett egy ártalmatlan temetői látogatásra. Nem fegyver ugyan, de fekete, csipkés blúza fölött kopottas, barna, fűzőszerű bőrvértjét viseli. Pengével bőven el van látva, abból a legfeltűnőbb a hátán díszelgő hosszúkard, amit csak azért rögzített a hátára, mert az kis túlzással majdnem akkora, mint az egész lány. Az övére csatolva két tőr is megfigyelhető, az egyik erős csontból készült, a másik pedig egy talán túlzottan is csicsás, díszes darab, ami nem feltétlenül illik az összképbe. Mindezek mellett még egy karikába összetekert ostor is függeszkedik a derekán a tőrök mellett. Feketére festett körmei hosszúra vannak hagyva, bizonyos értelemben még azok is tekinthetők fegyvernek. Na és persze ott van az, ami szemnek nem látható, Sa'Tereth hatalma.
Ami az ékszereket illeti, azokból sem szenved hiányt. Nyakában egy kígyófejet ábrázoló amulett látszik, füleiben ezüstből készült fülbevalók lengedeznek, tíz ujján összesen három darab ezüstgyűrű figyelhető meg. A legérdekesebb mind közül azonban mégis a bal karján ékeskedő karkötő lehet, melyről első ránézésre azt is lehetne mondani, hogy értéktelen vacak, de azt is, hogy felbecsülhetetlen értékkel bír. A karkötő fekete, erős anyagból készülhetett, körben vésett kígyómotívumok tarkítják.
Saját nevének ismétlését hallva csak bólint, a férfiét megtudva pedig egész kedveskén mosolyog.*
- Lazz. Szia Lazz! *kuncog játékosan, majd a következő kérdést hallva a sírkövek irányába fordul, és a temető túlsó vége felé mutat.*
- De igen, vártak. Apám itt van, ő mindig itt vár rám, sosem megy el innen. Vele jöttem beszélgetni, de most nem sikerült, mert a démonok megzavartak minket. Te nem is vagy démon. Az előbb hazudtál, igaz?
*Rögtön számonkéri Lazz-t most, hogy már tisztábban látja a dolgokat maga körül. Bűzlik ugyan az alkoholtól szerencsétlen férfi, de egyáltalán nem tűnik sem démonnak, sem lidércnek és semmiféle más ijesztő szörnyetegnek sem.*
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*S ahogy minden vihar is véget ér egyszer, lám, eljön az a pillanat is, mikor ők ketten viszonylag nyugodtan állnak egymással szemben. Egyikük sem őrjöng, egyikük sem menekül, nem a földön fetrengve keresik önmagukat, hanem csak rácsodálkoznak, hogy milyen elbaszott ez az egész világ, és milyen elbaszottak benne ők maguk is.
Ha a másik fegyvereket keres a feketeségnél, abból találhat eleget, lévén teljes díszben érkezett egy ártalmatlan temetői látogatásra. Nem fegyver ugyan, de fekete, csipkés blúza fölött kopottas, barna, fűzőszerű bőrvértjét viseli. Pengével bőven el van látva, abból a legfeltűnőbb a hátán díszelgő hosszúkard, amit csak azért rögzített a hátára, mert az kis túlzással majdnem akkora, mint az egész lány. Az övére csatolva két tőr is megfigyelhető, az egyik erős csontból készült, a másik pedig egy talán túlzottan is csicsás, díszes darab, ami nem feltétlenül illik az összképbe. Mindezek mellett még egy karikába összetekert ostor is függeszkedik a derekán a tőrök mellett. Feketére festett körmei hosszúra vannak hagyva, bizonyos értelemben még azok is tekinthetők fegyvernek. Na és persze ott van az, ami szemnek nem látható, Sa'Tereth hatalma.
Ami az ékszereket illeti, azokból sem szenved hiányt. Nyakában egy kígyófejet ábrázoló amulett látszik, füleiben ezüstből készült fülbevalók lengedeznek, tíz ujján összesen három darab ezüstgyűrű figyelhető meg. A legérdekesebb mind közül azonban mégis a bal karján ékeskedő karkötő lehet, melyről első ránézésre azt is lehetne mondani, hogy értéktelen vacak, de azt is, hogy felbecsülhetetlen értékkel bír. A karkötő fekete, erős anyagból készülhetett, körben vésett kígyómotívumok tarkítják.
Saját nevének ismétlését hallva csak bólint, a férfiét megtudva pedig egész kedveskén mosolyog.*
- Lazz. Szia Lazz! *kuncog játékosan, majd a következő kérdést hallva a sírkövek irányába fordul, és a temető túlsó vége felé mutat.*
- De igen, vártak. Apám itt van, ő mindig itt vár rám, sosem megy el innen. Vele jöttem beszélgetni, de most nem sikerült, mert a démonok megzavartak minket. Te nem is vagy démon. Az előbb hazudtál, igaz?
*Rögtön számonkéri Lazz-t most, hogy már tisztábban látja a dolgokat maga körül. Bűzlik ugyan az alkoholtól szerencsétlen férfi, de egyáltalán nem tűnik sem démonnak, sem lidércnek és semmiféle más ijesztő szörnyetegnek sem.*
2016. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-08-24 20:00:17
Üzenet elküldve: 2024-08-24 20:00:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
*Ezeket a viharok ő maga is jól ismeri, az a rengeteg harag ami benne felgyűlt az évei alatt, amit apja, mostohaanyja és annak lánya okozott benne. Az a sok fájdalom, és gyötrődés neki is hagyott bőven elég sebet amit valószínűleg sem idő, sem törődés nem fog már begyógyítani soha sem. Ezt a felgyülemlett haragot pont, hogy alkoholba folytatta, vagy épp egy kiadós kocsmai verekedésben engedte szabadjára, így megtartva józan eszét amennyire csak lehetett.
No de ha amaz nem is színjáték, attól függetlenül egy érdekes darab amit lát, számára teljesen felfoghatatlan szerepek egymás utáni furcsa keveréke.
A segítő kézre a nő rámarkol, Lazziar pedig egy határozott mozdulattal felsegíti végül, újra felméri a nőt tetőtől talpig, leginkább fegyvereket kutatva illetve a ruházatát. Vagyonos-e vagy sem, mert sajnos a rosszabbik énje már azt nézné mennyire vaskos a nőnek az erszénye már ha ez látszik bárhol is. De az ötletet el is veti, ahogy a fejébe érkezett, mert túlságosan részeg ahhoz, hogy egy zsebmetszést ilyen részegen véghez vigyen. Hagyja is a fenébe. Tántorogva ellép a nőtől ismét körbe tekint, de csak a vihar felhők gyűlnek feléjük, egy árva lélek sincs se közel se távol.*
-Értem, egy fogadó, hmm nem is lenne rossz ötlet de rendben nem erőszak a disznótor nem viszlek oda.
~A fene verje meg, a nyakamon marad ez a picsa...~
*Emeli fel kezét mentegetőzve. És már megbánta nem slisszant odébb amíg annak a gyengébbik fele átvette az uralmat rajta.*
-Rien?
*Kerekedik ki a szeme hirtelen egy pillanatra, a név ismerősnek hat számára, még ha egy picit más is. Emlékezteti őt húgára, arra kis fehér átkozott cafkára. Arcára egy pillanatra fintor húzódik a másik neve hallatára, de úgy van vele csak legyint egyet, a fene egye meg legyen Rien.*
-Lazz. Hívhatsz Lazznek.
*Böki ki röviden, a biztonság kedvéért, lehet nem lenne okos ötlet a teljes nevét egy félőrültnek, mert valljuk be lehet igazából a nőnek ez lesz a baja. Arcán egy valamelyest erőltetett mosoly van, amit még részegsége fed leginkább.*
-Akkor azt mondd meg, mit keresel itt ilyen későn? Nem akartál egyedül lenni, de nem úgy tűnik itt várt volna bárki is.
*Emeli fel karjait körbe mutatva, hogy itt biza rajtuk kívül csak az elhunytak vannak jó mélyen a föld alatt, de nem tud róla azokkal bárki is beszélgetni tudna. Ugye?*
//Világok határán//
*Ezeket a viharok ő maga is jól ismeri, az a rengeteg harag ami benne felgyűlt az évei alatt, amit apja, mostohaanyja és annak lánya okozott benne. Az a sok fájdalom, és gyötrődés neki is hagyott bőven elég sebet amit valószínűleg sem idő, sem törődés nem fog már begyógyítani soha sem. Ezt a felgyülemlett haragot pont, hogy alkoholba folytatta, vagy épp egy kiadós kocsmai verekedésben engedte szabadjára, így megtartva józan eszét amennyire csak lehetett.
No de ha amaz nem is színjáték, attól függetlenül egy érdekes darab amit lát, számára teljesen felfoghatatlan szerepek egymás utáni furcsa keveréke.
A segítő kézre a nő rámarkol, Lazziar pedig egy határozott mozdulattal felsegíti végül, újra felméri a nőt tetőtől talpig, leginkább fegyvereket kutatva illetve a ruházatát. Vagyonos-e vagy sem, mert sajnos a rosszabbik énje már azt nézné mennyire vaskos a nőnek az erszénye már ha ez látszik bárhol is. De az ötletet el is veti, ahogy a fejébe érkezett, mert túlságosan részeg ahhoz, hogy egy zsebmetszést ilyen részegen véghez vigyen. Hagyja is a fenébe. Tántorogva ellép a nőtől ismét körbe tekint, de csak a vihar felhők gyűlnek feléjük, egy árva lélek sincs se közel se távol.*
-Értem, egy fogadó, hmm nem is lenne rossz ötlet de rendben nem erőszak a disznótor nem viszlek oda.
~A fene verje meg, a nyakamon marad ez a picsa...~
*Emeli fel kezét mentegetőzve. És már megbánta nem slisszant odébb amíg annak a gyengébbik fele átvette az uralmat rajta.*
-Rien?
*Kerekedik ki a szeme hirtelen egy pillanatra, a név ismerősnek hat számára, még ha egy picit más is. Emlékezteti őt húgára, arra kis fehér átkozott cafkára. Arcára egy pillanatra fintor húzódik a másik neve hallatára, de úgy van vele csak legyint egyet, a fene egye meg legyen Rien.*
-Lazz. Hívhatsz Lazznek.
*Böki ki röviden, a biztonság kedvéért, lehet nem lenne okos ötlet a teljes nevét egy félőrültnek, mert valljuk be lehet igazából a nőnek ez lesz a baja. Arcán egy valamelyest erőltetett mosoly van, amit még részegsége fed leginkább.*
-Akkor azt mondd meg, mit keresel itt ilyen későn? Nem akartál egyedül lenni, de nem úgy tűnik itt várt volna bárki is.
*Emeli fel karjait körbe mutatva, hogy itt biza rajtuk kívül csak az elhunytak vannak jó mélyen a föld alatt, de nem tud róla azokkal bárki is beszélgetni tudna. Ugye?*
2015. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-08-24 19:05:34
Üzenet elküldve: 2024-08-24 19:05:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 760
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 760
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
*A vihar. A legtöbben utálják, a legtöbben félnek tőle, de ha jobban belegondolunk, a viharok mindig felfrissülést hoznak a kibírhatatlan hőség után. A lélek vihara is hasonló elven működik. Van, mikor legbelül már úgy szétfeszíti azt valami, hogy ha nem engedjük ki, akkor robban. Annál, ha robban, sokkal jobb, ha szabadjára engedjük azt a valamit és hagyjuk, hogy kitombolja magát úgy, mint ahogy egy kiadós vihar söpör végig a térségen. Utána általában a nap is ki szokott sütni, és ugyanígy nyugszik meg a lélek is.
Nori most még nincs túl a viharon, még a lelkében is ugyanúgy csapkod időközönként a villám, és dörren fel az ég, ahogy a hegyes és tompafülű páros mögött a horizonton is látszik. De legalább már nem tombol.
A férfi nem egy színjátékot láthat, ó nem, de bárcsak az volna. Akkor könnyű lenne felébrednie a rémálmokból egy szerető család körében, és nem csupán halott apja sírjával beszélgethetne, ha épp magányos óráiban semmi más nem adatik meg neki. Nem más ő, mint egy védtelen kislány, aki soha nem nőhetett fel, mert elvették a gyermekkorát. Erőszakkal vették el. Ilyenkor pedig nem csoda, ha az elme azért, hogy megvédje magát, önmagát darabokra törve igyekszik tovább élni, s túlélni.
Bizonytalanul néz fel a felé nyújtott kézre, de ezúttal semmi ellenséges nincs a tekintetében. Egy rövid ideig vár, majd elfogadja a neki nyújtott segítő kezet. Az emeli őt fel a sárból, akit az előbb még csak egy áldozatnak tekintett, akit védelmezője a fenyegetés forrásának nézett. Néha jó dolog tévedni, és még jobb, ha az ember rá is jön a tévedésére.
A segítségnek hála felemelkedik a földről, és sikerül megtartania magát álló helyzetben. Légzése még egyenletlen, de jól van. Most épp jól van.*
- Nem lakok sehol, nincs otthonom. Csak egy… szobám van az egyik fogadóban. Ne vigyél oda vissza! Nem akarok a négy fal közé bezárva lenni, mert megőrülök ott egyedül. Itt jobb… mert… mert te itt vagy.
*Mindegy most neki, csak legyen társasága, aki nem négy unalmas fal. Barna íriszeivel ismét kíváncsian vizslatja a csapzott alakot, majd a korábbi baljós vigyorok helyett most egész kedvesen mosolyodik el.*
- Te ki vagy? Engem hívj csak Rien-nek. *Furcsa lehet, hogy a korábbi arc helyett, mintha egy teljesen másik személy állna most a férfi előtt, de minden bizonnyal ezt is az alkoholra lehet fogni, még akkor is, ha nagyon is valóságos, amit lát.*
//Világok határán//
*A vihar. A legtöbben utálják, a legtöbben félnek tőle, de ha jobban belegondolunk, a viharok mindig felfrissülést hoznak a kibírhatatlan hőség után. A lélek vihara is hasonló elven működik. Van, mikor legbelül már úgy szétfeszíti azt valami, hogy ha nem engedjük ki, akkor robban. Annál, ha robban, sokkal jobb, ha szabadjára engedjük azt a valamit és hagyjuk, hogy kitombolja magát úgy, mint ahogy egy kiadós vihar söpör végig a térségen. Utána általában a nap is ki szokott sütni, és ugyanígy nyugszik meg a lélek is.
Nori most még nincs túl a viharon, még a lelkében is ugyanúgy csapkod időközönként a villám, és dörren fel az ég, ahogy a hegyes és tompafülű páros mögött a horizonton is látszik. De legalább már nem tombol.
A férfi nem egy színjátékot láthat, ó nem, de bárcsak az volna. Akkor könnyű lenne felébrednie a rémálmokból egy szerető család körében, és nem csupán halott apja sírjával beszélgethetne, ha épp magányos óráiban semmi más nem adatik meg neki. Nem más ő, mint egy védtelen kislány, aki soha nem nőhetett fel, mert elvették a gyermekkorát. Erőszakkal vették el. Ilyenkor pedig nem csoda, ha az elme azért, hogy megvédje magát, önmagát darabokra törve igyekszik tovább élni, s túlélni.
Bizonytalanul néz fel a felé nyújtott kézre, de ezúttal semmi ellenséges nincs a tekintetében. Egy rövid ideig vár, majd elfogadja a neki nyújtott segítő kezet. Az emeli őt fel a sárból, akit az előbb még csak egy áldozatnak tekintett, akit védelmezője a fenyegetés forrásának nézett. Néha jó dolog tévedni, és még jobb, ha az ember rá is jön a tévedésére.
A segítségnek hála felemelkedik a földről, és sikerül megtartania magát álló helyzetben. Légzése még egyenletlen, de jól van. Most épp jól van.*
- Nem lakok sehol, nincs otthonom. Csak egy… szobám van az egyik fogadóban. Ne vigyél oda vissza! Nem akarok a négy fal közé bezárva lenni, mert megőrülök ott egyedül. Itt jobb… mert… mert te itt vagy.
*Mindegy most neki, csak legyen társasága, aki nem négy unalmas fal. Barna íriszeivel ismét kíváncsian vizslatja a csapzott alakot, majd a korábbi baljós vigyorok helyett most egész kedvesen mosolyodik el.*
- Te ki vagy? Engem hívj csak Rien-nek. *Furcsa lehet, hogy a korábbi arc helyett, mintha egy teljesen másik személy állna most a férfi előtt, de minden bizonnyal ezt is az alkoholra lehet fogni, még akkor is, ha nagyon is valóságos, amit lát.*
2014. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-08-24 16:15:12
Üzenet elküldve: 2024-08-24 16:15:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A vihar, és a villámok robaja. Mindig is csodálta a természet ezen részét, ahogy minden és mindenki az első villanást látva megáll, megdermed nem mozdul. Mintha megállna a világ arra az öt, hat másodpercre, és az a néma csend, amit megtör a villám hatalmas robaja. Most is, felkapja tekintetét és élvezettel hallgatja a villámok dalát, ha eljött a végítélet, hát jöjjön, de amíg egy fekete hajú kis csitri fenyegeti, menjen a végítélet és minden aspektusa melegebb éghajlatra mert abban viszont nem vesz részt.
Látja, nincs értelme a nővel kötekedni, annak elméje legalább annyira zavaros mint az övé, mindig magáról hitte nem egyszerű eset, de a sors most rendesen meglepte. Annak szenvedését, kapálózásait, rángatózásait nem tudja hova tenni, kevés dolog gerjesztett benne sajnálatot, vagy szánalmat, de ennek a nőnek valahogy sikerült. Végül csak nem lesz ebből az áldozásból semmi, de lehet jobb is lesz így mindkettőjüknek, ki tudja Sa'tereth még le is sújtana a nőre, hogy ilyen satnya áldozatot mutat be neki.
Kis játéka amit ő maga csak bolondozásnak szánt, meglepetésére megrémíti a nőt, amire értetlenül összeráncolja szemöldökét ajkai pedig egy bárgyú mosolyra húzódnak.
Feltápászkodik a fal tövéből, próbál kiegyenesedni, tőrjét már rég elengedte, félelme most kicsit alább hagyott, de most már óvatosabb lesz a nővel, ki tudja meddig fogja ezt a játékot játszani. Ki tudja ebből mi valós és mi nem. Bár ha ez egy színjáték, el kell ismernie a nő végtelenül tehetséges. Lassan közelebb lép a nőhöz, legalább is tántorog az irányába, értetlenül néz jobbra és balra, de a sötétségben nem lát senki mást, csak saját magukat, a két félőrültet akit a sors kifacsart terve sodort össze, valami oknál fogva.*
-Öhm... Gyere, fog meg a kezem.
*Mondja hangjában egy unott hangon, és egyik kezét lenyújtja a nő irányába, még másikkal térdén támaszkodva görnyed a másik fölé, arcán továbbra is a tompa alkohol mámoros tekintet látható, sárga szemei viszont rikítanak a sötétben akár a macskának. Ha a másik elfogadja a segítséget, felhúzza őt a földről, majd hátrébb is lép egy lépést tőle, hogy az ne érezze fenyegetve magát, és saját maga sem akarja a nő megint elveszítse az épp eszét, már ha valaha is volt neki és kikapja tőrét amit az előbb oly bátran mutogatott.*
-Hol laksz?
*Fogalmazódik meg részeges ajkain a következő kérdés, ki tudja, ha legalább hazakíséri talál egy lehetséges férjet, testvér, nagymamát, nagybácsit akárkit akire rásózhatná, csak ne az ő nyakán kössön ki, mert a végén ki tudja melyik fogja feláldozni a másikat.*
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A vihar, és a villámok robaja. Mindig is csodálta a természet ezen részét, ahogy minden és mindenki az első villanást látva megáll, megdermed nem mozdul. Mintha megállna a világ arra az öt, hat másodpercre, és az a néma csend, amit megtör a villám hatalmas robaja. Most is, felkapja tekintetét és élvezettel hallgatja a villámok dalát, ha eljött a végítélet, hát jöjjön, de amíg egy fekete hajú kis csitri fenyegeti, menjen a végítélet és minden aspektusa melegebb éghajlatra mert abban viszont nem vesz részt.
Látja, nincs értelme a nővel kötekedni, annak elméje legalább annyira zavaros mint az övé, mindig magáról hitte nem egyszerű eset, de a sors most rendesen meglepte. Annak szenvedését, kapálózásait, rángatózásait nem tudja hova tenni, kevés dolog gerjesztett benne sajnálatot, vagy szánalmat, de ennek a nőnek valahogy sikerült. Végül csak nem lesz ebből az áldozásból semmi, de lehet jobb is lesz így mindkettőjüknek, ki tudja Sa'tereth még le is sújtana a nőre, hogy ilyen satnya áldozatot mutat be neki.
Kis játéka amit ő maga csak bolondozásnak szánt, meglepetésére megrémíti a nőt, amire értetlenül összeráncolja szemöldökét ajkai pedig egy bárgyú mosolyra húzódnak.
Feltápászkodik a fal tövéből, próbál kiegyenesedni, tőrjét már rég elengedte, félelme most kicsit alább hagyott, de most már óvatosabb lesz a nővel, ki tudja meddig fogja ezt a játékot játszani. Ki tudja ebből mi valós és mi nem. Bár ha ez egy színjáték, el kell ismernie a nő végtelenül tehetséges. Lassan közelebb lép a nőhöz, legalább is tántorog az irányába, értetlenül néz jobbra és balra, de a sötétségben nem lát senki mást, csak saját magukat, a két félőrültet akit a sors kifacsart terve sodort össze, valami oknál fogva.*
-Öhm... Gyere, fog meg a kezem.
*Mondja hangjában egy unott hangon, és egyik kezét lenyújtja a nő irányába, még másikkal térdén támaszkodva görnyed a másik fölé, arcán továbbra is a tompa alkohol mámoros tekintet látható, sárga szemei viszont rikítanak a sötétben akár a macskának. Ha a másik elfogadja a segítséget, felhúzza őt a földről, majd hátrébb is lép egy lépést tőle, hogy az ne érezze fenyegetve magát, és saját maga sem akarja a nő megint elveszítse az épp eszét, már ha valaha is volt neki és kikapja tőrét amit az előbb oly bátran mutogatott.*
-Hol laksz?
*Fogalmazódik meg részeges ajkain a következő kérdés, ki tudja, ha legalább hazakíséri talál egy lehetséges férjet, testvér, nagymamát, nagybácsit akárkit akire rásózhatná, csak ne az ő nyakán kössön ki, mert a végén ki tudja melyik fogja feláldozni a másikat.*
2013. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-08-24 14:59:34
Üzenet elküldve: 2024-08-24 14:59:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 760
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 760
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Úgy látszik, mindent sikerül tönkretenniük úgy, hogy még soha a büdös életben nem is látták egymást. Még a fenyegető vihar közeledtét jelző villám okozta fényvillanás és az azt követő hangos, dörgő moraj is azt jelzi, hogy hála nekik, az egész világ az őrület határára került, de ha az nem is, ők ketten biztosan, vagy az is lehet, hogy ők már át is lépték azt a bizonyos határt képző vonalat.*
- Francot se érdekli, hogy te mit kérsz…
*Teszi még hozzá a fölényeskedő pillanatainak közepén, de amilyen hirtelen jött ez az eszement, vérszomjas, áldozatokra vágyó énje, olyan gyorsan hullik vissza a gyámoltalan, reszkető, elesett kislány szerepébe.
A férfi számára mindez talán szerencse, mert így legalább biztosan nem fogja egy oltárnak szentelt sírkőhöz szegezve végezni, de attól csak még távolabb kerülhetett, hogy megértse akár a szilánkosra tört elméjű nő egyetlen darabkáját.
Az előbb még egy, a démonok királynőjének szánt, képzeletbeli trónon ült, és ítélkezett a halandók felett, közülük is arról készült dönteni, hogy ennek a részeges alaknak megadja-e azt az ajándékot, hogy Sa'Tereth az oltalmába vegye őt, mikor eléri a kegyes halál, most pedig ugyanúgy a sárban fetreng, ahogy a másik tette, miután fellökte őt, vagy mikor a megoldást remélő rumosüveg után kutatott.*
- Mindenből elég volt… *Hallatszik reszketve egy hasonló mondat, mint ami korábban is elhagyta a száját. Kérdései pedig egyáltalán nem ép elmére vallanak. Ezúttal tényleg úgy látszik, mintha démonnak hinné a másikat, aki talán hibát követ el azzal, hogy rájátszik a dologra.*
- Hagyj békén! Ne bánts! *Kiált fel ijedten, és próbál négykézláb távolabb mászni a „démontól”. Ismét menekülni akar, eltűnni innen és elbújni valahol, ahol senki nem talál rá.
Ekkor azonban egy furcsa kérdés ér el a tudatáig. Egy kérdés, mely arra ad némi reményt, hogy a biztonság talán nincs is annyira messze tőle, hogy fejvesztve kelljen rohannia, ki tudja meddig. Könnyektől elmosódott feketére festett, barna szemeivel először néz fel úgy a férfire, hogy nem a gyilkos ösztönt vagy a teljes rémületet, hanem egy józan pillanatot lehet látni bennük.*
- Nem, nem… nem vagyok jól. Egyáltalán nem. Segíts! Védj meg a… védj meg tőle. Vigyél el innen valahová, ahol biztonságos…
*Nem mondja meg, hogy mitől kéne megvédeni őt, vagy hol van az a hely, ami számára biztonságos. Talán nincs is veszélyben, talán most is biztonságban van, de ő ezt nem tudja. Az ölni akarása teljesen eltűnt, most tényleg olyan, mintha egy esetleg kislány fetrengene csak az elf előtt.*
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Úgy látszik, mindent sikerül tönkretenniük úgy, hogy még soha a büdös életben nem is látták egymást. Még a fenyegető vihar közeledtét jelző villám okozta fényvillanás és az azt követő hangos, dörgő moraj is azt jelzi, hogy hála nekik, az egész világ az őrület határára került, de ha az nem is, ők ketten biztosan, vagy az is lehet, hogy ők már át is lépték azt a bizonyos határt képző vonalat.*
- Francot se érdekli, hogy te mit kérsz…
*Teszi még hozzá a fölényeskedő pillanatainak közepén, de amilyen hirtelen jött ez az eszement, vérszomjas, áldozatokra vágyó énje, olyan gyorsan hullik vissza a gyámoltalan, reszkető, elesett kislány szerepébe.
A férfi számára mindez talán szerencse, mert így legalább biztosan nem fogja egy oltárnak szentelt sírkőhöz szegezve végezni, de attól csak még távolabb kerülhetett, hogy megértse akár a szilánkosra tört elméjű nő egyetlen darabkáját.
Az előbb még egy, a démonok királynőjének szánt, képzeletbeli trónon ült, és ítélkezett a halandók felett, közülük is arról készült dönteni, hogy ennek a részeges alaknak megadja-e azt az ajándékot, hogy Sa'Tereth az oltalmába vegye őt, mikor eléri a kegyes halál, most pedig ugyanúgy a sárban fetreng, ahogy a másik tette, miután fellökte őt, vagy mikor a megoldást remélő rumosüveg után kutatott.*
- Mindenből elég volt… *Hallatszik reszketve egy hasonló mondat, mint ami korábban is elhagyta a száját. Kérdései pedig egyáltalán nem ép elmére vallanak. Ezúttal tényleg úgy látszik, mintha démonnak hinné a másikat, aki talán hibát követ el azzal, hogy rájátszik a dologra.*
- Hagyj békén! Ne bánts! *Kiált fel ijedten, és próbál négykézláb távolabb mászni a „démontól”. Ismét menekülni akar, eltűnni innen és elbújni valahol, ahol senki nem talál rá.
Ekkor azonban egy furcsa kérdés ér el a tudatáig. Egy kérdés, mely arra ad némi reményt, hogy a biztonság talán nincs is annyira messze tőle, hogy fejvesztve kelljen rohannia, ki tudja meddig. Könnyektől elmosódott feketére festett, barna szemeivel először néz fel úgy a férfire, hogy nem a gyilkos ösztönt vagy a teljes rémületet, hanem egy józan pillanatot lehet látni bennük.*
- Nem, nem… nem vagyok jól. Egyáltalán nem. Segíts! Védj meg a… védj meg tőle. Vigyél el innen valahová, ahol biztonságos…
*Nem mondja meg, hogy mitől kéne megvédeni őt, vagy hol van az a hely, ami számára biztonságos. Talán nincs is veszélyben, talán most is biztonságban van, de ő ezt nem tudja. Az ölni akarása teljesen eltűnt, most tényleg olyan, mintha egy esetleg kislány fetrengene csak az elf előtt.*
2012. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-08-24 09:28:03
Üzenet elküldve: 2024-08-24 09:28:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Pont erre volt szüksége, az az átkozott rum, meg az apja az! Ha nem hozta volna ki a sodrából, nem lenne itt és nem esett volna az eszement liba karmai közé. Mert jelen pillanatban fogalma sincs mit kezdjen a helyzettel. Nem teljesen félőrült, tudja jól hátrányban van az alkohol végett. Hiába alacsony a nő, van benne erő, hisz érezte annak erős lökését mellkasán, emellett kettőjük közül úgy tűnik a nőnek még kevesebb veszteni valója van mint neki. És mint tudni illik, azok a legveszélyesebbek akiknek már nincs veszteni valójuk. Ha csak nem azokat a démonokat amit emlegetett menekülése közben, azokat biztos hátra hagyná.*
-Kibaszottul nem emlékszem kértem volna ilyet, főleg nem egy tompa fülűtől!
*Nyögi ki, miközben igyekszik összeszedni magát fejben, az alkohol még rendesen akadályozza abban folyékonyan beszéljen.
A másik ördögi sőt rémisztő kacaján, egekbe szökik a szemöldöke, nem hisz a szemének, ez valami rossz álom amiből képtelen felébredni, vagy az alkohol amit talált volt valami mással felütve és ez egy rossz hallucináció amit épp átél ebben az átkozott temetőben.
Viszont a nő nem hátrál, sőt közelebb lép, kezei jobban rászorulnak tőrjének nyelére, csak a pillanatra vár, fel sem fogja a nő miért nem fél, mi a fene lehet vele? Mi ez az felfoghatatlan határozottság benne? Ez a sötét megfoghatatlan erő ami átjárja, kirázza tőle a hideg. Ismét Sa'terethet emlegeti, és hogy miképpen akarja feláldozni őt, a részletek, ahogy az leírja arcrezzenés nélkül. Na most légy okos Lazziar ebből beszéld ki magad. És ismét az a nevetés, imádja a hölgyek nevetését hallgatni, de ez valami más, ez az amit egy férfi sem akar hallani, főleg nem ilyen helyzetben. Még, hogy vicc a felét nem hiszi el, fején látszódik is az értetlenség a nő irányába.*
-Én...
*Nyitná száját egy frappáns válaszra, amit azonban elharap, amint meglátja a nő újbóli kitörését, aminek az eredménye, hogy a földön térdelve köt ki, és a határozottság, az a sötét érzet rajta eltűnik. Mint egy félős kislány akit az előbb menekülni látott.*
-Tudod mit? Igazad volt... Elég volt a rumból...
*Rázza meg a fejét, most már végképp fogalma sincs mi folyik körülötte, még egyet hátra lép, látva a nő reakcióját, inkább hagy neki teret, addig is messzebb kerül tőle. Hátát neki támasztja egy mauzóleum falának, lábat enyhén megrogyasztva, így pihenteti magát.*
-De az vagyok. Buuuu...
*Emeli fel kezeit, játékos riogatással, majd ő nevet fel keserédesen, mi mást tehetne ebben a helyzetben, az egész egy fura komédiának tűnik. Ki tudja lehet tényleg csak a bolondját járatja vele. Vagy még sem?*
-Hé... Jól vagy?
*Kérdezi hanyagul, bár őszintén az sem zavarná ha végre sikítva szaladna tovább a nő, és békén hagyná már, de valamiért bizsergeti a kíváncsiság, hogy annak mégis mi a kénköves ménkű a baja.*
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Pont erre volt szüksége, az az átkozott rum, meg az apja az! Ha nem hozta volna ki a sodrából, nem lenne itt és nem esett volna az eszement liba karmai közé. Mert jelen pillanatban fogalma sincs mit kezdjen a helyzettel. Nem teljesen félőrült, tudja jól hátrányban van az alkohol végett. Hiába alacsony a nő, van benne erő, hisz érezte annak erős lökését mellkasán, emellett kettőjük közül úgy tűnik a nőnek még kevesebb veszteni valója van mint neki. És mint tudni illik, azok a legveszélyesebbek akiknek már nincs veszteni valójuk. Ha csak nem azokat a démonokat amit emlegetett menekülése közben, azokat biztos hátra hagyná.*
-Kibaszottul nem emlékszem kértem volna ilyet, főleg nem egy tompa fülűtől!
*Nyögi ki, miközben igyekszik összeszedni magát fejben, az alkohol még rendesen akadályozza abban folyékonyan beszéljen.
A másik ördögi sőt rémisztő kacaján, egekbe szökik a szemöldöke, nem hisz a szemének, ez valami rossz álom amiből képtelen felébredni, vagy az alkohol amit talált volt valami mással felütve és ez egy rossz hallucináció amit épp átél ebben az átkozott temetőben.
Viszont a nő nem hátrál, sőt közelebb lép, kezei jobban rászorulnak tőrjének nyelére, csak a pillanatra vár, fel sem fogja a nő miért nem fél, mi a fene lehet vele? Mi ez az felfoghatatlan határozottság benne? Ez a sötét megfoghatatlan erő ami átjárja, kirázza tőle a hideg. Ismét Sa'terethet emlegeti, és hogy miképpen akarja feláldozni őt, a részletek, ahogy az leírja arcrezzenés nélkül. Na most légy okos Lazziar ebből beszéld ki magad. És ismét az a nevetés, imádja a hölgyek nevetését hallgatni, de ez valami más, ez az amit egy férfi sem akar hallani, főleg nem ilyen helyzetben. Még, hogy vicc a felét nem hiszi el, fején látszódik is az értetlenség a nő irányába.*
-Én...
*Nyitná száját egy frappáns válaszra, amit azonban elharap, amint meglátja a nő újbóli kitörését, aminek az eredménye, hogy a földön térdelve köt ki, és a határozottság, az a sötét érzet rajta eltűnik. Mint egy félős kislány akit az előbb menekülni látott.*
-Tudod mit? Igazad volt... Elég volt a rumból...
*Rázza meg a fejét, most már végképp fogalma sincs mi folyik körülötte, még egyet hátra lép, látva a nő reakcióját, inkább hagy neki teret, addig is messzebb kerül tőle. Hátát neki támasztja egy mauzóleum falának, lábat enyhén megrogyasztva, így pihenteti magát.*
-De az vagyok. Buuuu...
*Emeli fel kezeit, játékos riogatással, majd ő nevet fel keserédesen, mi mást tehetne ebben a helyzetben, az egész egy fura komédiának tűnik. Ki tudja lehet tényleg csak a bolondját járatja vele. Vagy még sem?*
-Hé... Jól vagy?
*Kérdezi hanyagul, bár őszintén az sem zavarná ha végre sikítva szaladna tovább a nő, és békén hagyná már, de valamiért bizsergeti a kíváncsiság, hogy annak mégis mi a kénköves ménkű a baja.*
2011. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-08-23 22:09:42
Üzenet elküldve: 2024-08-23 22:09:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 760
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 760
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Hogy mit képzel magáról? Azt ő is annyira, de annyira szeretné tudni, hogy el sem lehet azt képzelni. Illetve nem csak magáról, bármiről. Szeretné tudni, hogy mi az, amit képzel, és mi az, amit nem, de egy valamit azért biztosan tud. Azt, hogy ha tovább hagyja inni ezt a részeges barmot, akkor még feláldozni sem fogja tudni, mert leesne az oltárról, ha nem kapaszkodna.*
- Tessék? Épp megmentelek saját magadtól. *A törött üvegszilánkok még egyszer megcsörrennek, ahogy visszahúzza a lábait, és a földön szétterülő rum úgy festi vörösre a talajt, mintha csak vér volna az, nem is ital.
Fejét kíváncsian billenti oldalra, és halkan kuncog a jeleneten, ahogy azt nézi, mégis mennyire beszart ez a félnótás az ötletétől.*
- Hm? Elment volna? *Nem bírja tovább, muszáj nevetnie. Hangja egész magas, csilingelő, ittas állapotban talán kissé kellemetlen is a fülnek.
Tekintetével végig követi a másik kezét, ahogy az az övén pihenő tőrhöz nyúl. Nem mozdul, nincs miért. Pontosan tudja, hogy veszély esetén csak egy mozdulatába kerül, hogy a másik elméjét valóságos pokolba zárja. Nincs miért tartania tőle.
Helyette még újra közelebb is lép hozzá, kicsit előre hajol, hogy alulról egyenesen a lábán alig álló férfi szemeibe tudjon nézni.*
- Most miért vagy ünneprontó? Képzeld csak el, lefekszel szépen az egyik sírkőre, fogom ezt itt… *kocogtatja meg hosszú körmével egyik tőrének markolatát.* … a mellkasod közepébe szúrom, végighúzom lefelé, közben te ordítasz. A véred beborítja majd az egész sírkövet meg az én kezemet is, a nyomorult kis életed pedig, mint egy ajándék, úgy landol majd Sa'Tereth kezeiben. Szerintem csodás vég. A tested meg utána belegurítom az egyik olyanba… *Pillant oldalra az egyik frissen ásott, hat láb mély sírgödörre.
Hagy egy kis hatásszünetet a másiknak, pislog párat, majd hirtelen újra úgy felnevet, hogy látszólag abba sem tudja hagyni. Hasát fogja, az ég felé bámul, és csak vihog, mint egy igazi őrült. Aztán amilyen gyorsan jött, úgy is marad abba az a nevetés. Hirtelen. Azonnal.*
- Csak vicceltem, nem kell beszarni, de mulatságos, hogy mennyire rettegsz. Mi az, megijedsz egy kislánytól? Vagy talán Sa'Tereth-től félsz? Hmm? Ehh… uhh…
*Rendszertelenül kezd pislogni, és egy pillanatra ő is megtántorodik ugyanúgy, mintha ő is teljesen részeg lenne. Kezeit a homlokához nyomja, fogait összeszorítja.*
- Ne, már megint! Hagyd abba, rohadtul fáj! *Nyöszörög fájdalmasan, ide oda kezdi rángatni a fejét, míg végül össze nem esik. Csoda, hogy nem térdel bele az üvegszilánkokba. Térdről négykézlábra ereszkedik, szaporán veszi a levegőt.*
- Ne bánts… te… te nem vagy démon, igaz? *Bámul fel ismét a férfire kócos, fekete hajtincsei közül, amik most szinte teljesen eltakarják az arcát.*
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Hogy mit képzel magáról? Azt ő is annyira, de annyira szeretné tudni, hogy el sem lehet azt képzelni. Illetve nem csak magáról, bármiről. Szeretné tudni, hogy mi az, amit képzel, és mi az, amit nem, de egy valamit azért biztosan tud. Azt, hogy ha tovább hagyja inni ezt a részeges barmot, akkor még feláldozni sem fogja tudni, mert leesne az oltárról, ha nem kapaszkodna.*
- Tessék? Épp megmentelek saját magadtól. *A törött üvegszilánkok még egyszer megcsörrennek, ahogy visszahúzza a lábait, és a földön szétterülő rum úgy festi vörösre a talajt, mintha csak vér volna az, nem is ital.
Fejét kíváncsian billenti oldalra, és halkan kuncog a jeleneten, ahogy azt nézi, mégis mennyire beszart ez a félnótás az ötletétől.*
- Hm? Elment volna? *Nem bírja tovább, muszáj nevetnie. Hangja egész magas, csilingelő, ittas állapotban talán kissé kellemetlen is a fülnek.
Tekintetével végig követi a másik kezét, ahogy az az övén pihenő tőrhöz nyúl. Nem mozdul, nincs miért. Pontosan tudja, hogy veszély esetén csak egy mozdulatába kerül, hogy a másik elméjét valóságos pokolba zárja. Nincs miért tartania tőle.
Helyette még újra közelebb is lép hozzá, kicsit előre hajol, hogy alulról egyenesen a lábán alig álló férfi szemeibe tudjon nézni.*
- Most miért vagy ünneprontó? Képzeld csak el, lefekszel szépen az egyik sírkőre, fogom ezt itt… *kocogtatja meg hosszú körmével egyik tőrének markolatát.* … a mellkasod közepébe szúrom, végighúzom lefelé, közben te ordítasz. A véred beborítja majd az egész sírkövet meg az én kezemet is, a nyomorult kis életed pedig, mint egy ajándék, úgy landol majd Sa'Tereth kezeiben. Szerintem csodás vég. A tested meg utána belegurítom az egyik olyanba… *Pillant oldalra az egyik frissen ásott, hat láb mély sírgödörre.
Hagy egy kis hatásszünetet a másiknak, pislog párat, majd hirtelen újra úgy felnevet, hogy látszólag abba sem tudja hagyni. Hasát fogja, az ég felé bámul, és csak vihog, mint egy igazi őrült. Aztán amilyen gyorsan jött, úgy is marad abba az a nevetés. Hirtelen. Azonnal.*
- Csak vicceltem, nem kell beszarni, de mulatságos, hogy mennyire rettegsz. Mi az, megijedsz egy kislánytól? Vagy talán Sa'Tereth-től félsz? Hmm? Ehh… uhh…
*Rendszertelenül kezd pislogni, és egy pillanatra ő is megtántorodik ugyanúgy, mintha ő is teljesen részeg lenne. Kezeit a homlokához nyomja, fogait összeszorítja.*
- Ne, már megint! Hagyd abba, rohadtul fáj! *Nyöszörög fájdalmasan, ide oda kezdi rángatni a fejét, míg végül össze nem esik. Csoda, hogy nem térdel bele az üvegszilánkokba. Térdről négykézlábra ereszkedik, szaporán veszi a levegőt.*
- Ne bánts… te… te nem vagy démon, igaz? *Bámul fel ismét a férfire kócos, fekete hajtincsei közül, amik most szinte teljesen eltakarják az arcát.*
2010. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-08-23 18:41:28
Üzenet elküldve: 2024-08-23 18:41:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Még, hogy a sors, Lazziar saját keserűsége hozta őt ide, de már megbánta, hogy apja után érzett haragja annyira elvakította őt, hogy muszáj volt rányúlnia a rumos üvegre. Ami természetesen csak olaj volt a tűzre. A fenébe is az itteni pancsolt ló húgynak se nevezhető italokkal. Bezzeg odahaza értenek ehhez. Nem is érti mi a fenét sivalkodik a másik, hisz egyetlen egy szó nem sok annyi nem hagyta el a száját a nyöszörgésen kívül.*
~Ennek elment az esze?~
*Gondolja magában feltápászkodása közben, nem hogy inkább felsegítené őt ha már ilyen alaposan elbánt vele. De ez van, ezt kell szeretni, feltápászkodása után, nézelődik jobbra balra merre lehet az az rohadt üveg.*
-Ezzel nem vagy egyedül.
*Horkan fel egy mélyből jött nevetéssel. Neki is már bőven vége, de akkor mi a fenéért van még mindig itt, és ahol. Azt talán még maguk az istenek se tudnák megmondani. Bár ki tudja, lehet ez az egyik gonosz és kicsavart tervük egyik része. De hoppá, meg is van az üveg. Száján egy elégedett mosollyal kezd el lehajolni érte, súlyát térdére helyezve. Másik kezét pedig kinyújtja az üveg irányába Ügyetlenül billeg előre és hátra, súly pontját igyekszik megtartani amennyire csak lehet. Majd azok boldog sárga szemek amikor épphogy elérné az üveget. Egy hangos csattanás hangja csapja meg a fülét, szeme egy pillanatra megrezzen a nő lábának becsapódásától, és mintha egy drága családi értéket törtek volna ketté szeme láttára. Millió darabokra törik benne is a remény, hogy az utolsó korttyal végre kiüsse magát és már a holnapi napnak a sugarait érezze arcán. A reménytelenség ami egy pillanatra átjárja eltűnik és egy igazi mélyből jövő harag kezd lelkében gyúlni aminek az okozója ez a kis fekete csonka fülű csitri.*
-Mégis mi a jó büdös picsát képzelsz magadról?
*Egyenesedik ki, mire eljut fülébe a nő szintúgy indulatos szavai. Amire hirtelen köpni nyelni nem tud, szemei az egekbe szöknek és egyet hátra is lép, jócskán meglepte.*
-Neked teljesen elment az eszed?
*Fenyegették meg már, de ilyesfélét még nem hallott, egyből övén lévő egyik tőrjéhez nyúl, míg a másikkal testét próbálja egyensúlyozni, igyekszik figyelni a nő minden mozdulatát nehogy az végül valami olyat tenne amit később mindketten megbánnának. Lazziarnek a homályos tekintete amit az alkohol eddig uralt lassacskán háttérbe szorul, ahogy az adrenalin kezdi eluralni agyvelejét ami a lehetséges harcra készíti fel őt. Sajnos teste azonban nem tudja ezt az alkohol szintet csak úgy hátra dobni, de talán józan esze képes lesz kitalálni valamit, nehogy egy eszetlen hívő oltárán végezze a mai estét. Kecsegtető lenne jobb esetben mint egy beteges játék, de a nőn nem ezt látja. Kifejezetten, sőt határozottan látja rajta ezeket a sületlenség amik kijöttek a nő száján azt komolyan gondolja.*
-Ezek után az egyedüli amit élvezhetsz az, ha saját magadhoz nyúlsz, eredj tőlem!
*Lép még egyet hátra, tény nem egyszer futott át agyán végezzen saját életével de az úgy szeretné, ahogy ő gondolja. Nem mások keze által.*
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Még, hogy a sors, Lazziar saját keserűsége hozta őt ide, de már megbánta, hogy apja után érzett haragja annyira elvakította őt, hogy muszáj volt rányúlnia a rumos üvegre. Ami természetesen csak olaj volt a tűzre. A fenébe is az itteni pancsolt ló húgynak se nevezhető italokkal. Bezzeg odahaza értenek ehhez. Nem is érti mi a fenét sivalkodik a másik, hisz egyetlen egy szó nem sok annyi nem hagyta el a száját a nyöszörgésen kívül.*
~Ennek elment az esze?~
*Gondolja magában feltápászkodása közben, nem hogy inkább felsegítené őt ha már ilyen alaposan elbánt vele. De ez van, ezt kell szeretni, feltápászkodása után, nézelődik jobbra balra merre lehet az az rohadt üveg.*
-Ezzel nem vagy egyedül.
*Horkan fel egy mélyből jött nevetéssel. Neki is már bőven vége, de akkor mi a fenéért van még mindig itt, és ahol. Azt talán még maguk az istenek se tudnák megmondani. Bár ki tudja, lehet ez az egyik gonosz és kicsavart tervük egyik része. De hoppá, meg is van az üveg. Száján egy elégedett mosollyal kezd el lehajolni érte, súlyát térdére helyezve. Másik kezét pedig kinyújtja az üveg irányába Ügyetlenül billeg előre és hátra, súly pontját igyekszik megtartani amennyire csak lehet. Majd azok boldog sárga szemek amikor épphogy elérné az üveget. Egy hangos csattanás hangja csapja meg a fülét, szeme egy pillanatra megrezzen a nő lábának becsapódásától, és mintha egy drága családi értéket törtek volna ketté szeme láttára. Millió darabokra törik benne is a remény, hogy az utolsó korttyal végre kiüsse magát és már a holnapi napnak a sugarait érezze arcán. A reménytelenség ami egy pillanatra átjárja eltűnik és egy igazi mélyből jövő harag kezd lelkében gyúlni aminek az okozója ez a kis fekete csonka fülű csitri.*
-Mégis mi a jó büdös picsát képzelsz magadról?
*Egyenesedik ki, mire eljut fülébe a nő szintúgy indulatos szavai. Amire hirtelen köpni nyelni nem tud, szemei az egekbe szöknek és egyet hátra is lép, jócskán meglepte.*
-Neked teljesen elment az eszed?
*Fenyegették meg már, de ilyesfélét még nem hallott, egyből övén lévő egyik tőrjéhez nyúl, míg a másikkal testét próbálja egyensúlyozni, igyekszik figyelni a nő minden mozdulatát nehogy az végül valami olyat tenne amit később mindketten megbánnának. Lazziarnek a homályos tekintete amit az alkohol eddig uralt lassacskán háttérbe szorul, ahogy az adrenalin kezdi eluralni agyvelejét ami a lehetséges harcra készíti fel őt. Sajnos teste azonban nem tudja ezt az alkohol szintet csak úgy hátra dobni, de talán józan esze képes lesz kitalálni valamit, nehogy egy eszetlen hívő oltárán végezze a mai estét. Kecsegtető lenne jobb esetben mint egy beteges játék, de a nőn nem ezt látja. Kifejezetten, sőt határozottan látja rajta ezeket a sületlenség amik kijöttek a nő száján azt komolyan gondolja.*
-Ezek után az egyedüli amit élvezhetsz az, ha saját magadhoz nyúlsz, eredj tőlem!
*Lép még egyet hátra, tény nem egyszer futott át agyán végezzen saját életével de az úgy szeretné, ahogy ő gondolja. Nem mások keze által.*
2009. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-08-23 17:53:49
Üzenet elküldve: 2024-08-23 17:53:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 760
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 760
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A sors felettébb vicces kedvében lehet, amiért pont egy olyan alak jelenlétét szánja a feketeség elméjének kijózanítására, aki maga alkoholtól teljesen megrészegülve, eszét nem tudva bolyong a holtak birodalmának kapujában.
Nem kis erő szorult a finom kezekbe, amely, ha fél, talán többszörösen is képes előtörni belőle, na meg a másik alig áll a lábán. Ezen tényezők együttes hatása vezet végül ahhoz, hogy szerencsétlen flótás akkorát puffan a földön, hogy neki is szüksége van az angyalok, démonok, akármik segítségére, hogy ne történjen komolyabb baja.*
- Fogd már be! Kibaszottul, kurvára fogd be! Széthasad miattad a fejem. *Hisztériázik tovább, s közben hátát a rácsos kapunak szorítva csúszik le ülő helyzetbe, lábait felhúzza, és átkarolja őket. Halkan hüppög, de míg a másik igyekszik feltápászkodni a földről, addig őt kezdi elhagyni a téboly, mi hatalmába kerítette az elmúlt percekben. Nem ivott egy kortyot sem, de talán rosszabbul fest a férfinél, akivel ismét találkozik a tekintetük már akkor, mikor sikerül négykézlábra állnia.*
- Nekem már minden túl késő.
*Motyogja halkan a kérdésre válaszolva, s közben figyeli azt a szánalmas bukdácsolást, dülöngélést, bohózatot, ami előtte történik. Lehet, hogy az előbb nem volt teljesen önmaga, de azt pontosan tudja, hogy mi tette a férfit ennyire… gyengévé.
Még követni is nehéz, épp merre akar eldőlni szerencsétlen, eszét vesztett pára, így az sem csoda, hogy Nori előbb pillantja meg a földön a messzire gurult piásüveget. Úgy dönt, mára épp elég, ha az egyiküket kísértik démonok, és jobb, ha véget vet a másik rémálmainak.
Feláll a földről, és pont akkor, mikor a másik az üvegért nyúlna, tapos rá bakancsa kemény sarkával az üvegre, és töri azt darabokra, kifolyatva így belőle a maradék mérgező nedűt.*
- Elég volt neked ebből mára. Már, ha nem akarsz idő előtt Sa'Tereth trónjánál várni az ítéletre. Ha ezt akarod, ne alkohollal nyírd ki magad, hanem tegyél meg nekem egy szívességet, és hagyd, hadd fürödjek meg a véredben, hadd élvezzem egy kicsit én is az éjszakát, és hadd ajánljalak fel magam a sötétség urának!
*A vipera is éhes. Nagyon éhes. Valószínűleg ez az oka annak, hogy a sötétség gonosz játszmákat űz vele is ma este. Mióta álmaiban minden éjjel Mai-t látja, azóta a lelke is nyugodtabbá vált. Nincs benne annyi vérszomj, annyi reménytelenség, bizonytalanság, szenvedés, ami egyértelműen nem tetszik Sa'Tereth entitásának, aki vérből és kínból táplálkozik. Nem csoda hát, hogy most kapva kapna az alkalmon, hogy csillapítsa a Drasszéra Gorra éhségét.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.23 17:56:28
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A sors felettébb vicces kedvében lehet, amiért pont egy olyan alak jelenlétét szánja a feketeség elméjének kijózanítására, aki maga alkoholtól teljesen megrészegülve, eszét nem tudva bolyong a holtak birodalmának kapujában.
Nem kis erő szorult a finom kezekbe, amely, ha fél, talán többszörösen is képes előtörni belőle, na meg a másik alig áll a lábán. Ezen tényezők együttes hatása vezet végül ahhoz, hogy szerencsétlen flótás akkorát puffan a földön, hogy neki is szüksége van az angyalok, démonok, akármik segítségére, hogy ne történjen komolyabb baja.*
- Fogd már be! Kibaszottul, kurvára fogd be! Széthasad miattad a fejem. *Hisztériázik tovább, s közben hátát a rácsos kapunak szorítva csúszik le ülő helyzetbe, lábait felhúzza, és átkarolja őket. Halkan hüppög, de míg a másik igyekszik feltápászkodni a földről, addig őt kezdi elhagyni a téboly, mi hatalmába kerítette az elmúlt percekben. Nem ivott egy kortyot sem, de talán rosszabbul fest a férfinél, akivel ismét találkozik a tekintetük már akkor, mikor sikerül négykézlábra állnia.*
- Nekem már minden túl késő.
*Motyogja halkan a kérdésre válaszolva, s közben figyeli azt a szánalmas bukdácsolást, dülöngélést, bohózatot, ami előtte történik. Lehet, hogy az előbb nem volt teljesen önmaga, de azt pontosan tudja, hogy mi tette a férfit ennyire… gyengévé.
Még követni is nehéz, épp merre akar eldőlni szerencsétlen, eszét vesztett pára, így az sem csoda, hogy Nori előbb pillantja meg a földön a messzire gurult piásüveget. Úgy dönt, mára épp elég, ha az egyiküket kísértik démonok, és jobb, ha véget vet a másik rémálmainak.
Feláll a földről, és pont akkor, mikor a másik az üvegért nyúlna, tapos rá bakancsa kemény sarkával az üvegre, és töri azt darabokra, kifolyatva így belőle a maradék mérgező nedűt.*
- Elég volt neked ebből mára. Már, ha nem akarsz idő előtt Sa'Tereth trónjánál várni az ítéletre. Ha ezt akarod, ne alkohollal nyírd ki magad, hanem tegyél meg nekem egy szívességet, és hagyd, hadd fürödjek meg a véredben, hadd élvezzem egy kicsit én is az éjszakát, és hadd ajánljalak fel magam a sötétség urának!
*A vipera is éhes. Nagyon éhes. Valószínűleg ez az oka annak, hogy a sötétség gonosz játszmákat űz vele is ma este. Mióta álmaiban minden éjjel Mai-t látja, azóta a lelke is nyugodtabbá vált. Nincs benne annyi vérszomj, annyi reménytelenség, bizonytalanság, szenvedés, ami egyértelműen nem tetszik Sa'Tereth entitásának, aki vérből és kínból táplálkozik. Nem csoda hát, hogy most kapva kapna az alkalmon, hogy csillapítsa a Drasszéra Gorra éhségét.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.23 17:56:28
2008. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-08-23 15:35:51
Üzenet elküldve: 2024-08-23 15:35:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Sok minden nem az, aminek elsőre látszik. Lazziar ezt a régi mondást, az alkoholtól áztatott elméjével jócskán megfeledkezett. Nem hiába követi vakon a nőt, mintha amaz hőn áhított édesanyja lenne a sírból kilépve. Szemei előtt azóta is az a kép lebeg, hogy eljött érte, csak biztos zavarodott, vagy épp azon démonok elől menekül akik visszaakarják őt vinni oda ahonnan jött. Lazziar a démonokkal nem is állna messze a megfejtéstől. Azonban mérföldekre mellélőtt a személlyel kapcsolatban akit most követ. Annak sivalkodása, különös mód sajnálatot ébreszt benne, amit már réges-rég elfelejtett, hogy egyáltalán képes ilyet érezni bárki iránt. A nő gyengéd vállának érintése olyan számára mintha egy darabot tartana az egek túlvilági szépségéből. És amint amaz megpördül ijedtében mintha lelassulna az idő. A fekete haj, amit felismert azokon a képeken amiket apja úgy féltve őriz szobáinak falain, édesanyjáéra hasonlít. De amint a fürtök a hirtelen fordulattól fellibbenek a levegőbe, homályosan de kiszúrja a legelső jelet ami elindítja benne a csalódottság leplét, ami lassan de annál szorosabb tekeredik köré. A fülek, tompák nem hegyesek. Majd az arcvonások, a szemek, az orr. Semmi sem az aminek elsőre látszik. Ez sem.
Az remény, oh az a hamis remény ami most lelkébe egy kis apró örömöt, hitet, és melegséget hozott, kihunyt mint az utolsó gyertya a templomi ceremónia utolsó óráiban. És marad az sötétség, az árnyék, amiben mind ketten ott állnak egymással szemben. Ez a pillanat szerencsére nem tart örökre. Csalódottan engedi el a nőnek a vállát, karja ernyedten zuhan vissza mellé, és már lépne is el hagyná, hogy az idegen sivalkodjon magának, csináljon amit akar. De amaz, akkorát taszajt rajta, mintha egy ló rúgta volna mellkasba. Amúgy is alig állt szerencsétlen a lábán, de ez csak rátesz egy lapáttal. Úgy kezd el hátra dőlni mint egy zsák krumpli, egy hatalmasat puffan a hátán, lábai pedig tovább viszik a lendületet, és egy félbe sikeredett hátra bukfencben áll meg a szerencsétlen amibe majdnem a nyakát szegi szerencsétlen. Fájdalmasan nyöszörög kapkodja a levegőt, mert a puffanás alaposan kinyomta belőle az szuszt.*
-Áhhhh Mi a fenéről karattyolsz te tompa fülű?
*Morog haragosan, a földön, nagy nehezen négykézlábra tápászkodik amiből térdelés, majd egy igen instabil állásba végződik. Még egyszer utoljára végigméri csalódottan a nőt. Az eddigi sikításaiból próbál kivenni valamit, de a felére nem figyelt, hisz más lebegett szeme előtt.
Tántorog a nő előtt, enyhén jobbra balra dülöngélve. Azok a sárga tekintetek amik csalódottan mérik fel a másikat, egyre jobban változnak át, egy olyanba amiben mintha megvetés vélhet fel a másik, száját is egy gonoszabb félmosolyba húzza fel.*
-Nem túl késő egy ilyen "hölgynek" e-féle helyen járkálnia?
*Majd kicsit megrázva fejét, és ráeszmélve a másik hisztérikus állapotára, már meg is bánta, hogy a kérdést kiejtette a száján. Hanyagul legyint is felé, és a földet kezdi el kutatni, vajon merre lehet az az üveg, reméli nem törte össze miközben a csitri után kóválygott.*
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Sok minden nem az, aminek elsőre látszik. Lazziar ezt a régi mondást, az alkoholtól áztatott elméjével jócskán megfeledkezett. Nem hiába követi vakon a nőt, mintha amaz hőn áhított édesanyja lenne a sírból kilépve. Szemei előtt azóta is az a kép lebeg, hogy eljött érte, csak biztos zavarodott, vagy épp azon démonok elől menekül akik visszaakarják őt vinni oda ahonnan jött. Lazziar a démonokkal nem is állna messze a megfejtéstől. Azonban mérföldekre mellélőtt a személlyel kapcsolatban akit most követ. Annak sivalkodása, különös mód sajnálatot ébreszt benne, amit már réges-rég elfelejtett, hogy egyáltalán képes ilyet érezni bárki iránt. A nő gyengéd vállának érintése olyan számára mintha egy darabot tartana az egek túlvilági szépségéből. És amint amaz megpördül ijedtében mintha lelassulna az idő. A fekete haj, amit felismert azokon a képeken amiket apja úgy féltve őriz szobáinak falain, édesanyjáéra hasonlít. De amint a fürtök a hirtelen fordulattól fellibbenek a levegőbe, homályosan de kiszúrja a legelső jelet ami elindítja benne a csalódottság leplét, ami lassan de annál szorosabb tekeredik köré. A fülek, tompák nem hegyesek. Majd az arcvonások, a szemek, az orr. Semmi sem az aminek elsőre látszik. Ez sem.
Az remény, oh az a hamis remény ami most lelkébe egy kis apró örömöt, hitet, és melegséget hozott, kihunyt mint az utolsó gyertya a templomi ceremónia utolsó óráiban. És marad az sötétség, az árnyék, amiben mind ketten ott állnak egymással szemben. Ez a pillanat szerencsére nem tart örökre. Csalódottan engedi el a nőnek a vállát, karja ernyedten zuhan vissza mellé, és már lépne is el hagyná, hogy az idegen sivalkodjon magának, csináljon amit akar. De amaz, akkorát taszajt rajta, mintha egy ló rúgta volna mellkasba. Amúgy is alig állt szerencsétlen a lábán, de ez csak rátesz egy lapáttal. Úgy kezd el hátra dőlni mint egy zsák krumpli, egy hatalmasat puffan a hátán, lábai pedig tovább viszik a lendületet, és egy félbe sikeredett hátra bukfencben áll meg a szerencsétlen amibe majdnem a nyakát szegi szerencsétlen. Fájdalmasan nyöszörög kapkodja a levegőt, mert a puffanás alaposan kinyomta belőle az szuszt.*
-Áhhhh Mi a fenéről karattyolsz te tompa fülű?
*Morog haragosan, a földön, nagy nehezen négykézlábra tápászkodik amiből térdelés, majd egy igen instabil állásba végződik. Még egyszer utoljára végigméri csalódottan a nőt. Az eddigi sikításaiból próbál kivenni valamit, de a felére nem figyelt, hisz más lebegett szeme előtt.
Tántorog a nő előtt, enyhén jobbra balra dülöngélve. Azok a sárga tekintetek amik csalódottan mérik fel a másikat, egyre jobban változnak át, egy olyanba amiben mintha megvetés vélhet fel a másik, száját is egy gonoszabb félmosolyba húzza fel.*
-Nem túl késő egy ilyen "hölgynek" e-féle helyen járkálnia?
*Majd kicsit megrázva fejét, és ráeszmélve a másik hisztérikus állapotára, már meg is bánta, hogy a kérdést kiejtette a száján. Hanyagul legyint is felé, és a földet kezdi el kutatni, vajon merre lehet az az üveg, reméli nem törte össze miközben a csitri után kóválygott.*
2007. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-08-23 10:44:44
Üzenet elküldve: 2024-08-23 10:44:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 760
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 760
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
*A képzelet és a valóság megkülönböztethetetlenül folyik össze, és válik eggyé. A világok közti határok megszűnnek létezni. Lassan elérkezik a démonok órája, és minden rémség akadály nélkül özönlhet át az emberek közé.
Mint egy sötét, árnyékszerű masszából gyúrt lavina, úgy zúdulnak rá azok a démonok, melyek igazából csak a képzeletének szüleményei, de számára valóságosak, valóságosan retteg tőlük.
A képzelet és a valóság összemosódik, ezért nem tűnik fel neki az sem, hogy a démonok közül egy, azaz egyetlen egy mégis csak valóságosabb a képzelt valóságnál. Számára mind egyforma, mind őt akarja elkapni, megkínozni és magával ragadni. Ezeken a rémeken nem fog a penge. Az egyetlen, amit tehet, hogy visítozva menekül előlük, de hiába.
Rácsok magasodnak előtte, egy ketrec rácsai. Elkapták. Elkapták, és nem eresztik soha többé. Hiába rángatja a rácsokat, az ajtó nem nyílik. Börtönben van, a sötétség börtönében, ami végleg elragadta őt. Hol van ilyenkor Lil? Hol van bárki, aki segít rajta?
Újra torkaszakadtából visít, melyről nem lehet eldönteni, hogy a vállához érő tenyér miatt történik, vagy amúgy is megtörtént volna, de ahogy hozzáérnek, hirtelen megfordul, hátát a kapu rácsainak passzírozza, kezeivel pedig a háta mögött tapogatja őket kiutat keresve.*
- Szállj le rólam! Takarodj innen, te… démon! *Taszítja el magától szerencsétlen alakot, akit továbbra is a rémségek egyikének néz csak. A szavakat, amiket mond neki, talán fel sem fogja, ami jobb is, mert ki tudja, hogy mennyire kuszálnák össze az egyébként is meglehetősen zavaros elméjét.*
- Vagy… vagy nyisd ki a cellámat… *Aztán hirtelen rájön valamire, valami nagyon… érdekesre. Arra, hogy a börtön rácsai nem köztük, hanem mögöttük vannak, ami pedig azt jelenti, hogy… azt, hogy…*
- Várjunk, téged is bezártak? Téged is elkaptak? Miért? Te tudod, hogy miért üldöznek minket, mit akarnak tőlünk? Tudnod kell, válaszolj!
*Kiált rá ismét hangosan a férfire. Válaszokat vár. Válaszokat vár arra, hogy mi történik körülötte, mi rosszat tette, amiért az egész túlvilág ellene fordult. Miért üldözi őt Sa'Tereth árnyéka úgy, mintha csak egy feláldozható préda volna. Nem érti, ő mindig hűséges volt hozzá, és az is marad. Még a karkötője is megvan, az a bizonyíték…*
//Világok határán//
*A képzelet és a valóság megkülönböztethetetlenül folyik össze, és válik eggyé. A világok közti határok megszűnnek létezni. Lassan elérkezik a démonok órája, és minden rémség akadály nélkül özönlhet át az emberek közé.
Mint egy sötét, árnyékszerű masszából gyúrt lavina, úgy zúdulnak rá azok a démonok, melyek igazából csak a képzeletének szüleményei, de számára valóságosak, valóságosan retteg tőlük.
A képzelet és a valóság összemosódik, ezért nem tűnik fel neki az sem, hogy a démonok közül egy, azaz egyetlen egy mégis csak valóságosabb a képzelt valóságnál. Számára mind egyforma, mind őt akarja elkapni, megkínozni és magával ragadni. Ezeken a rémeken nem fog a penge. Az egyetlen, amit tehet, hogy visítozva menekül előlük, de hiába.
Rácsok magasodnak előtte, egy ketrec rácsai. Elkapták. Elkapták, és nem eresztik soha többé. Hiába rángatja a rácsokat, az ajtó nem nyílik. Börtönben van, a sötétség börtönében, ami végleg elragadta őt. Hol van ilyenkor Lil? Hol van bárki, aki segít rajta?
Újra torkaszakadtából visít, melyről nem lehet eldönteni, hogy a vállához érő tenyér miatt történik, vagy amúgy is megtörtént volna, de ahogy hozzáérnek, hirtelen megfordul, hátát a kapu rácsainak passzírozza, kezeivel pedig a háta mögött tapogatja őket kiutat keresve.*
- Szállj le rólam! Takarodj innen, te… démon! *Taszítja el magától szerencsétlen alakot, akit továbbra is a rémségek egyikének néz csak. A szavakat, amiket mond neki, talán fel sem fogja, ami jobb is, mert ki tudja, hogy mennyire kuszálnák össze az egyébként is meglehetősen zavaros elméjét.*
- Vagy… vagy nyisd ki a cellámat… *Aztán hirtelen rájön valamire, valami nagyon… érdekesre. Arra, hogy a börtön rácsai nem köztük, hanem mögöttük vannak, ami pedig azt jelenti, hogy… azt, hogy…*
- Várjunk, téged is bezártak? Téged is elkaptak? Miért? Te tudod, hogy miért üldöznek minket, mit akarnak tőlünk? Tudnod kell, válaszolj!
*Kiált rá ismét hangosan a férfire. Válaszokat vár. Válaszokat vár arra, hogy mi történik körülötte, mi rosszat tette, amiért az egész túlvilág ellene fordult. Miért üldözi őt Sa'Tereth árnyéka úgy, mintha csak egy feláldozható préda volna. Nem érti, ő mindig hűséges volt hozzá, és az is marad. Még a karkötője is megvan, az a bizonyíték…*
2006. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-08-22 20:25:05
Üzenet elküldve: 2024-08-22 20:25:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Forduljon fel! Akadjon a torkán az utolsó finom falat a vacsorájából! Szakadjon rá a tető és égjen porig az egész ház! Ezek és ehhez hasonló jó kívánságok forognak fejében miközben valamilyen irányban halad. Mert hát igazából fogalma sincs merre viszik őt bizonytalan lábai. Már a rumos üveg utolsó néhány kortyánál tart mióta ideért a Polgárnegyedben lévő kis lakásból amibe a drága jó édesapja "száműzte" őt.
Homályos tekintettel halad mint egy kígyó előre, és egyszer kétszer jobbra vagy balra, bármerre is vezeti őt a sors. Igazából az se érdekelné őt, ha valaki a sötétből a nyakába ugrana, agyoncsapná és ott hagyná sebeiben elvérezni. Legalább véget érne ez a hosszú rémálom, és milyen hosszú is lesz, főleg, hogy abba a fajba tartozik akiket örök életűnek hisznek.
Lábán alig állva lát egy kapu szerkezetet kirajzolódni maga előtt, aminek egy hatalmas puffanással dől neki, hogy amaz úgy hangozzon fel mint aki rácsapott volna egy hárfára egy hatalmas vasvödörrel.*
-LÉGY ÁTKO...ZOTT!
*Szólal fel hangosan megtörve a temető csendjét. Majd a rácsokban kapaszkodva kezd el haladni, rácsról rácsra mint egy öregember aki alig tud járni. Amint belép a kapun, fáradt, alkoholtól bágyadt sárga szemeivel végigméri környezetét, és végre kirajzolódik fejében hova került.*
-Anyám...
*Hangja ez eddigi morgó, végtelenül haragos tónust hátrahagyva, egy sokkalta lágyabb, bánatosabb hangszínt vesz fel. Sosem ismerte, sosem hallhatta azt a nőt aki az életét adta az övéért. Micsoda borzasztó üzletet kötött a szegény asszony, és ennek az üzletnek ő issza meg a levét.
Emlékeiben egyetlen dolog rajzolódik ki, ami édesanyja fejkövének formája. El is indul hát, dülöngélő léptekkel, hogy amazt megkeresse. Nem is tudván arról, hogy az a sírhely bizony a családi birtok található, nem pedig itt ebben a temetőben. De számára ez most részletkérdés, ha édesanyjával akart beszélni, mindig leült annak sírkövénél és elsírta bánatát, most is Ő az egyedüli aki meghallgatná, hisz mi mást is tehetne, de neki ez elég volt akkor. Talán máshogy lenne most? Ezt nem tudhatja meg amíg meg nem próbálja. Beljebb is merészkedik a sírhelyek között, messze, mélyen a sötétségben. Csupán az égbolt az ami valami fényt ad számára, illetve ami kezei elé kerülnek támaszként próbál tájékozódni. Így halad vakon, ajkain édesanyja nevét ismételgetve, egészen a temető mélyére, hátra, el egy magas fa mellett ahol megtalálja azt.
Egy névtelen sír, benőtték már a gazok, az indák. Viszont a sötétben ugyan azt a formát látja benne mint a édes anyja sírjában. Mire odaérne nagy lendülettel, már lehúzza az alkoholtól nehéz feje és térdre borul azelőtt. Sajgó térdkalácsaitól hangosan felnyög, hisz teljes súlyával rájuk csapódott, kezeit a temető kis kavicsos talaj sérti fel enyhén. Kezében az üveg nagyot csattan a talajon, de valami isteni csoda folytán nem törik el markában. Feltápászkodik, egy térdelő pozícióba, hátsó felét azonban lábain pihenteti.*
-Anyám... MIÉRT? Vágtál volna ki magadból, én nem kértem ezt az életet!
*Tónusa ismét vált egy keserédes, dühös, sőt kifejezetten kétségbeesett.*
-Nézz rám... A saját otthonomból kiüldözött, a képemet se akarja látni az öreg! Mert azóta is engem okol! Sőt az kis kurva is faképnél hagyta, amiatt is az én hátamon csattant az öv!
*Panaszolja ismét a sírnak szíve fájdalmát, végül a harag a keserűség az alkoholtól fűtötte testében utat törnek a könnyeknek. Átkarolva saját magát összeroskadva ücsörög ki tudja mióta. Mikor hangokat kezd el hallani a távolból.*
-Anyám??
*Emeli fel a könnyektől csillanó pirosló topázait, A nagy fától hallja azokat, fel is tápászkodik, és elindul a hang irányába. Azonban egy sír útját állja, bizonytalan léptei miatt, majdnem a sírkövön végig folyva, ez azonban egy borzasztó és szerencsétlen láncreakciót kelt, aminek Norileina lesz az áldozata. Lehet nem is a paranoia játszik a nő elméjével, mert az egyik sötét alak ami a hölgyet kezdi el kergetni, az valós, nem a képzelete szüleménye. Részeges lépteivel, kezdi el követni a lányt, valamit remélve, talán egy csoda? Lehet az istenek végül megsajnálták és az egyetlen kívánságát amit oly epedezve akart, most megkapja? Még azt a fontosnak tartott rumosüveget is a sírnál hagyta, csak hogy a nő nyomába érjen.*
-Én vagyok az anyám! Nem ismersz meg?
*Próbálja összerakni a szavakat a másik után könyörögve, de az hajtatatlan, szalad előle. De ő nem fogja hagyni, főleg ennyi keserű év után. Végül azonban a pontot az í-re a kapu rakja, ami felfogja a nőt egy hasonló puffanással mint amivel ő érkezett. Végre utoléri, egy karnyújtásnyira van.*
-Anyám én vagyok!
*Teszi rá kezét a nő vállára gyengéden, mégis túlzott határozottsággal, mint a félő gyermek ki édesanyja szoknyájába kapaszkodik, hogy az végre emelje fel őt.*
//Világok határán//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Forduljon fel! Akadjon a torkán az utolsó finom falat a vacsorájából! Szakadjon rá a tető és égjen porig az egész ház! Ezek és ehhez hasonló jó kívánságok forognak fejében miközben valamilyen irányban halad. Mert hát igazából fogalma sincs merre viszik őt bizonytalan lábai. Már a rumos üveg utolsó néhány kortyánál tart mióta ideért a Polgárnegyedben lévő kis lakásból amibe a drága jó édesapja "száműzte" őt.
Homályos tekintettel halad mint egy kígyó előre, és egyszer kétszer jobbra vagy balra, bármerre is vezeti őt a sors. Igazából az se érdekelné őt, ha valaki a sötétből a nyakába ugrana, agyoncsapná és ott hagyná sebeiben elvérezni. Legalább véget érne ez a hosszú rémálom, és milyen hosszú is lesz, főleg, hogy abba a fajba tartozik akiket örök életűnek hisznek.
Lábán alig állva lát egy kapu szerkezetet kirajzolódni maga előtt, aminek egy hatalmas puffanással dől neki, hogy amaz úgy hangozzon fel mint aki rácsapott volna egy hárfára egy hatalmas vasvödörrel.*
-LÉGY ÁTKO...ZOTT!
*Szólal fel hangosan megtörve a temető csendjét. Majd a rácsokban kapaszkodva kezd el haladni, rácsról rácsra mint egy öregember aki alig tud járni. Amint belép a kapun, fáradt, alkoholtól bágyadt sárga szemeivel végigméri környezetét, és végre kirajzolódik fejében hova került.*
-Anyám...
*Hangja ez eddigi morgó, végtelenül haragos tónust hátrahagyva, egy sokkalta lágyabb, bánatosabb hangszínt vesz fel. Sosem ismerte, sosem hallhatta azt a nőt aki az életét adta az övéért. Micsoda borzasztó üzletet kötött a szegény asszony, és ennek az üzletnek ő issza meg a levét.
Emlékeiben egyetlen dolog rajzolódik ki, ami édesanyja fejkövének formája. El is indul hát, dülöngélő léptekkel, hogy amazt megkeresse. Nem is tudván arról, hogy az a sírhely bizony a családi birtok található, nem pedig itt ebben a temetőben. De számára ez most részletkérdés, ha édesanyjával akart beszélni, mindig leült annak sírkövénél és elsírta bánatát, most is Ő az egyedüli aki meghallgatná, hisz mi mást is tehetne, de neki ez elég volt akkor. Talán máshogy lenne most? Ezt nem tudhatja meg amíg meg nem próbálja. Beljebb is merészkedik a sírhelyek között, messze, mélyen a sötétségben. Csupán az égbolt az ami valami fényt ad számára, illetve ami kezei elé kerülnek támaszként próbál tájékozódni. Így halad vakon, ajkain édesanyja nevét ismételgetve, egészen a temető mélyére, hátra, el egy magas fa mellett ahol megtalálja azt.
Egy névtelen sír, benőtték már a gazok, az indák. Viszont a sötétben ugyan azt a formát látja benne mint a édes anyja sírjában. Mire odaérne nagy lendülettel, már lehúzza az alkoholtól nehéz feje és térdre borul azelőtt. Sajgó térdkalácsaitól hangosan felnyög, hisz teljes súlyával rájuk csapódott, kezeit a temető kis kavicsos talaj sérti fel enyhén. Kezében az üveg nagyot csattan a talajon, de valami isteni csoda folytán nem törik el markában. Feltápászkodik, egy térdelő pozícióba, hátsó felét azonban lábain pihenteti.*
-Anyám... MIÉRT? Vágtál volna ki magadból, én nem kértem ezt az életet!
*Tónusa ismét vált egy keserédes, dühös, sőt kifejezetten kétségbeesett.*
-Nézz rám... A saját otthonomból kiüldözött, a képemet se akarja látni az öreg! Mert azóta is engem okol! Sőt az kis kurva is faképnél hagyta, amiatt is az én hátamon csattant az öv!
*Panaszolja ismét a sírnak szíve fájdalmát, végül a harag a keserűség az alkoholtól fűtötte testében utat törnek a könnyeknek. Átkarolva saját magát összeroskadva ücsörög ki tudja mióta. Mikor hangokat kezd el hallani a távolból.*
-Anyám??
*Emeli fel a könnyektől csillanó pirosló topázait, A nagy fától hallja azokat, fel is tápászkodik, és elindul a hang irányába. Azonban egy sír útját állja, bizonytalan léptei miatt, majdnem a sírkövön végig folyva, ez azonban egy borzasztó és szerencsétlen láncreakciót kelt, aminek Norileina lesz az áldozata. Lehet nem is a paranoia játszik a nő elméjével, mert az egyik sötét alak ami a hölgyet kezdi el kergetni, az valós, nem a képzelete szüleménye. Részeges lépteivel, kezdi el követni a lányt, valamit remélve, talán egy csoda? Lehet az istenek végül megsajnálták és az egyetlen kívánságát amit oly epedezve akart, most megkapja? Még azt a fontosnak tartott rumosüveget is a sírnál hagyta, csak hogy a nő nyomába érjen.*
-Én vagyok az anyám! Nem ismersz meg?
*Próbálja összerakni a szavakat a másik után könyörögve, de az hajtatatlan, szalad előle. De ő nem fogja hagyni, főleg ennyi keserű év után. Végül azonban a pontot az í-re a kapu rakja, ami felfogja a nőt egy hasonló puffanással mint amivel ő érkezett. Végre utoléri, egy karnyújtásnyira van.*
-Anyám én vagyok!
*Teszi rá kezét a nő vállára gyengéden, mégis túlzott határozottsággal, mint a félő gyermek ki édesanyja szoknyájába kapaszkodik, hogy az végre emelje fel őt.*
2005. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-08-22 19:39:05
Üzenet elküldve: 2024-08-22 19:39:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 760
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 760
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Világok határán//
*A temető az a hely, ahol a legmagányosabb pillanataiban mindig társaságra talál, hisz édesapja mindig itt várja őt. Ő nem megy innen soha sehová. Bármit mond neki, nem bántja érte, nem kiabál vele, nem mondja neki, hogy mennyire rossz dolgokat tesz, csak meghallgatja. Most is pont erre van szüksége, mielőtt teljesen megőrjíti az egyedüllét.
Késő éjszaka érkezik, és szokásosan a temető végébe sétál, hogy meglátogassa, és a rakoncátlan növényzettől megszabadítsa Balthier Vylrien sírját. Azonban, mikor megpillantja a sírt, egy egészen különös dologra lesz figyelmes. A sír ápolt és tiszta. Sehol egy ránőtt gaz, sehol egy fűszál, sehol egy tövises ág nem öleli körbe a halott férfi emlékéül szolgáló márványlapokat.*
- Hüm? Mi a fene…? *Értetlenül billenti oldalra a fejét, hisz nem emlékszik, hogy mostanában járt volna itt, és megcsinálta volna. Nagyokat pislog, szíve gyorsabban kezd verni, kezei megremegnek és paranoiásan fordul körbe, mintha azt hinné, hogy van itt rajta kívül valaki más is. Aztán egyszer csak megnyugszik. Megnyugszik, mert rájön, hogy sokszor el szokott felejteni dolgokat, szóval biztosan ő tisztította meg a sírt, csak tényleg nem emlékszik rá.
Leül hát a sírkő szélére, és beszélni kezd.*
- Magányos vagyok Apa, nagyon magányos, de annyira nem rossz. Tudod, megtanultam azt, hogy akkor is szeretnek, ha nincsenek velem, de attól még félek egyedül lenni.
*Kezd bele a monológjába, ami ilyenkor órákig szokott tartani, de ezúttal belerondít egy denevér, aki épp most óhajt hirtelen előbukkanni a fák közül. Nori felpattan, és idegesen kapja oda a tekintetét, majd a fákhoz lépked, ahonnan a kis fekete, szőrös állat felbukkant. A faágak recsegnek-ropognak, ahogy lépked rajtuk, de végül a lány hirtelen megfordul, ahogy valamiféle hangot hall a folyó irányából.*
- Ki van ott? *Kiáltja el magát, persze nincs ott senki. A képzelete játszik vele. Hirtelen megszédül, és a távolban furcsa árnyakat kezd látni. Árnyakat, melyek felé közelednek.*
- Ne, ne! Ne bántsatok! Nem csináltam semmi rosszat! *A sötétség általában a barátja szokott lenni, de ezúttal retteg tőle. Újra megfordul a saját tengelye körül, és rohanni kezd el az árnyaktól minél messzebbre, de átesik az egyik síron, és nagyot puffan a földön. Mászik pár lépést előre a sárban, majd feltápászkodik, előrántja a tőrét és tovább hátrál a temető bejárata felé.*
- Takarodjatok innen! Ti nem léteztek! Nem! Mind csak a… a fejemben… nem! Menjetek innen! Hagyjatok! *Most már mindenhol ragadozó szempárokat lát, mindenhonnan fenyegető sikolyokat hall, azt hiszi, érte jönnek, hogy bántani akarják. Nem harcol velük végül, csak rohan, míg meg nem állítja őt a temető rácsos vaskapuja.*
- Ne! Eresszetek el! Segítség! Hagyjatok békén! *Visít, és közben rángatja azt a vaskaput, mintha csak egy börtöncella rácsai mögött állva a szabadulásért könyörögne. Elméjét olyannyira elborította a sötétség, hogy azt sem veszi észre, hogy csak két lépést kéne odébb mennie, hogy a temető nyitott kapuján ki tudjon menni.*
//Világok határán//
*A temető az a hely, ahol a legmagányosabb pillanataiban mindig társaságra talál, hisz édesapja mindig itt várja őt. Ő nem megy innen soha sehová. Bármit mond neki, nem bántja érte, nem kiabál vele, nem mondja neki, hogy mennyire rossz dolgokat tesz, csak meghallgatja. Most is pont erre van szüksége, mielőtt teljesen megőrjíti az egyedüllét.
Késő éjszaka érkezik, és szokásosan a temető végébe sétál, hogy meglátogassa, és a rakoncátlan növényzettől megszabadítsa Balthier Vylrien sírját. Azonban, mikor megpillantja a sírt, egy egészen különös dologra lesz figyelmes. A sír ápolt és tiszta. Sehol egy ránőtt gaz, sehol egy fűszál, sehol egy tövises ág nem öleli körbe a halott férfi emlékéül szolgáló márványlapokat.*
- Hüm? Mi a fene…? *Értetlenül billenti oldalra a fejét, hisz nem emlékszik, hogy mostanában járt volna itt, és megcsinálta volna. Nagyokat pislog, szíve gyorsabban kezd verni, kezei megremegnek és paranoiásan fordul körbe, mintha azt hinné, hogy van itt rajta kívül valaki más is. Aztán egyszer csak megnyugszik. Megnyugszik, mert rájön, hogy sokszor el szokott felejteni dolgokat, szóval biztosan ő tisztította meg a sírt, csak tényleg nem emlékszik rá.
Leül hát a sírkő szélére, és beszélni kezd.*
- Magányos vagyok Apa, nagyon magányos, de annyira nem rossz. Tudod, megtanultam azt, hogy akkor is szeretnek, ha nincsenek velem, de attól még félek egyedül lenni.
*Kezd bele a monológjába, ami ilyenkor órákig szokott tartani, de ezúttal belerondít egy denevér, aki épp most óhajt hirtelen előbukkanni a fák közül. Nori felpattan, és idegesen kapja oda a tekintetét, majd a fákhoz lépked, ahonnan a kis fekete, szőrös állat felbukkant. A faágak recsegnek-ropognak, ahogy lépked rajtuk, de végül a lány hirtelen megfordul, ahogy valamiféle hangot hall a folyó irányából.*
- Ki van ott? *Kiáltja el magát, persze nincs ott senki. A képzelete játszik vele. Hirtelen megszédül, és a távolban furcsa árnyakat kezd látni. Árnyakat, melyek felé közelednek.*
- Ne, ne! Ne bántsatok! Nem csináltam semmi rosszat! *A sötétség általában a barátja szokott lenni, de ezúttal retteg tőle. Újra megfordul a saját tengelye körül, és rohanni kezd el az árnyaktól minél messzebbre, de átesik az egyik síron, és nagyot puffan a földön. Mászik pár lépést előre a sárban, majd feltápászkodik, előrántja a tőrét és tovább hátrál a temető bejárata felé.*
- Takarodjatok innen! Ti nem léteztek! Nem! Mind csak a… a fejemben… nem! Menjetek innen! Hagyjatok! *Most már mindenhol ragadozó szempárokat lát, mindenhonnan fenyegető sikolyokat hall, azt hiszi, érte jönnek, hogy bántani akarják. Nem harcol velük végül, csak rohan, míg meg nem állítja őt a temető rácsos vaskapuja.*
- Ne! Eresszetek el! Segítség! Hagyjatok békén! *Visít, és közben rángatja azt a vaskaput, mintha csak egy börtöncella rácsai mögött állva a szabadulásért könyörögne. Elméjét olyannyira elborította a sötétség, hogy azt sem veszi észre, hogy csak két lépést kéne odébb mennie, hogy a temető nyitott kapuján ki tudjon menni.*
2004. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-06-02 20:27:55
Üzenet elküldve: 2024-06-02 20:27:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 760
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 760
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír - Zárás//
*Mindketten szeretnék egymást még egyszer, de a körülmények, az elhangzottak, a változás szele és minden egyéb apró befolyásoló tényező úgy akarja, hogy mindez ne következhessen most be.
Az ölelés, ami végül nem torkollik kényeztetésbe ennek ellenére nagyon kellemes érzés. Nem is akar belőle szabadulni, de kénytelen, mikor a lány egy váratlan mozdulattal kiszabadítja magát a karjai közül. Nem feltétlenül tudja ezt mire vélni, de hamar megérti, mikor partnere néhány vágykeltő, de különös mondat után egyszer csak sarkon fordul és távozik. Nem tud neki már válaszolni, annyira letaglózza a hirtelen elválás, csak egy-két perccel később tud elkezdeni gondolkozni a hallottakon, és megbeszélni magával mindent, amit meg kell.*
- Két nap múlva… A Kalmárban. Miért pont ott? Még jó, hogy ott van a szobám És csinosan? Nem is biztos, hogy tudok olyat…
*A hercegnős ruhát nem veheti fel, az túlzás lenne, és egyébként sem tud egyedül belebújni. Ahogy gondolatai alábbhagynak, és tudatosul benne, hogy mi is történt az elmúlt egy órában vele, úgy érzi, hogy muszáj leülnie. Rátelepszik hát a hozzá legközelebb eső sírkőre, arcát a kezeibe temeti, és úgy próbálja felfogni, hogy mit is tett nemrég.*
- Most komolyan? Mi vagyok én? Szörnyeteg vagy áldozat? És ki vagy te? Még a nevedet sem kérdeztem meg…
*Ekkor jön rá, hogy míg ő egy csomó mindent elárult magáról, a szőkeségről nem tudott meg szinte semmit. Ez is egy indok a sok másik mellett, hogy ott legyen a Kalmárban két nap múlva, sötétedéskor. Miután elhatározta, hogy meg fog jelenni a találkozón, ő is elhagyja a temetőt és elindul egyébként pont a Kalmárba, hogy pontot tegyen ennek a különös napnak a végére.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír - Zárás//
*Mindketten szeretnék egymást még egyszer, de a körülmények, az elhangzottak, a változás szele és minden egyéb apró befolyásoló tényező úgy akarja, hogy mindez ne következhessen most be.
Az ölelés, ami végül nem torkollik kényeztetésbe ennek ellenére nagyon kellemes érzés. Nem is akar belőle szabadulni, de kénytelen, mikor a lány egy váratlan mozdulattal kiszabadítja magát a karjai közül. Nem feltétlenül tudja ezt mire vélni, de hamar megérti, mikor partnere néhány vágykeltő, de különös mondat után egyszer csak sarkon fordul és távozik. Nem tud neki már válaszolni, annyira letaglózza a hirtelen elválás, csak egy-két perccel később tud elkezdeni gondolkozni a hallottakon, és megbeszélni magával mindent, amit meg kell.*
- Két nap múlva… A Kalmárban. Miért pont ott? Még jó, hogy ott van a szobám És csinosan? Nem is biztos, hogy tudok olyat…
*A hercegnős ruhát nem veheti fel, az túlzás lenne, és egyébként sem tud egyedül belebújni. Ahogy gondolatai alábbhagynak, és tudatosul benne, hogy mi is történt az elmúlt egy órában vele, úgy érzi, hogy muszáj leülnie. Rátelepszik hát a hozzá legközelebb eső sírkőre, arcát a kezeibe temeti, és úgy próbálja felfogni, hogy mit is tett nemrég.*
- Most komolyan? Mi vagyok én? Szörnyeteg vagy áldozat? És ki vagy te? Még a nevedet sem kérdeztem meg…
*Ekkor jön rá, hogy míg ő egy csomó mindent elárult magáról, a szőkeségről nem tudott meg szinte semmit. Ez is egy indok a sok másik mellett, hogy ott legyen a Kalmárban két nap múlva, sötétedéskor. Miután elhatározta, hogy meg fog jelenni a találkozón, ő is elhagyja a temetőt és elindul egyébként pont a Kalmárba, hogy pontot tegyen ennek a különös napnak a végére.*
2003. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-06-02 12:23:59
Üzenet elküldve: 2024-06-02 12:23:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
*Szerette volna ismét érezni a lányt, de nagyon. Vagy az ő kezeit magán. Most tombol benne minden, amit eddig el kellett nyomnia, hiszen Tiantól nem kapta meg, amit várt, mástól meg nem vehette el, mert hűséges szeretett volna maradni, ami egyébként nem is tudta, hogy jellemző rá. Mégis, annyira betegesen tud ragaszkodni, hogy abba más nem fér bele. Most pedig talált egy nőt, aki még csak nem is egyedül lakik abban a csinos testben, s már a gondolattól elfárad, hogy mindegyikkel más lesz majd az élet. Persze fel is villanyozza ez a varázs, ilyenje másnak nincsen.
Kezei ahelyett, hogy újra nadrágot bonthattak volna, csak visszasimul egy öleléssé, de a hiány dolgozik benne. Olyan erősen, hogy le kell hűtenie magát, de ez a nő mellett nem fog menni. Ő most nem az az őrült perszóna, mint ami Lil, akire igazából szüksége lenne most. Jó érzés, de ha valaki túl simulékony, ha valami túl jó, az megijeszti. És ijeszti a testvérekkel kapcsolatos beszélgetés is, mert egyáltalán nem akarja tudni, hogy másnak van olyanja, amije neki nincs már. Még ha nem is egy vér csörgedez bennük. Ismét lángol fel benne a nemtetszés, de most úrrá tud lenni ezen. Megígérte magának, hogy megpróbál jól viseltetni az összes személy irányában, akit a feketeség rejt. Így nem marad más hátra, mint, hogy végighallgatja a beszédet, majd, hogy ne tudja tovább fűzni, megragadja a hajzuhatagot és erősen rántja maga felé egy csókra. Ő már tudja, hogy ez a búcsú. Nem akar lelki életet élni. Még nem készült fel más nyafogására, bár ez ezzel jár az ilyesfajta kapcsolatokban. Hosszan nem engedi, s mikor újraéled benne a tűz, hogy újra elvegye azt, ami az övé, inkább kitépi magát a helyzetből. Ha még egyszer lelombozzák, biztosan a kis szaporán dobogó szívbe mártja a pengéjét csalódottságában.*
- Két nap múlva szerelmem. *Bár most nem őszinte a szóval kapcsolatban, de fel akarja lobbantani a lángot Nori iránt is, ne csak Lil kelljen neki olyan eszeveszett módon, így hát bután, de próbálkozik.* - A Kalmárban. Sötétedéskor. Csinos legyél.
*Azzal amolyan Nelirásan sarkon fordul és otthagyja a lányt. Ki kell pihenni a gondolatait és reggel rá kell törnie az ajtót Merlanára is, hogy kiadja magából az addig született gondolatait.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
*Szerette volna ismét érezni a lányt, de nagyon. Vagy az ő kezeit magán. Most tombol benne minden, amit eddig el kellett nyomnia, hiszen Tiantól nem kapta meg, amit várt, mástól meg nem vehette el, mert hűséges szeretett volna maradni, ami egyébként nem is tudta, hogy jellemző rá. Mégis, annyira betegesen tud ragaszkodni, hogy abba más nem fér bele. Most pedig talált egy nőt, aki még csak nem is egyedül lakik abban a csinos testben, s már a gondolattól elfárad, hogy mindegyikkel más lesz majd az élet. Persze fel is villanyozza ez a varázs, ilyenje másnak nincsen.
Kezei ahelyett, hogy újra nadrágot bonthattak volna, csak visszasimul egy öleléssé, de a hiány dolgozik benne. Olyan erősen, hogy le kell hűtenie magát, de ez a nő mellett nem fog menni. Ő most nem az az őrült perszóna, mint ami Lil, akire igazából szüksége lenne most. Jó érzés, de ha valaki túl simulékony, ha valami túl jó, az megijeszti. És ijeszti a testvérekkel kapcsolatos beszélgetés is, mert egyáltalán nem akarja tudni, hogy másnak van olyanja, amije neki nincs már. Még ha nem is egy vér csörgedez bennük. Ismét lángol fel benne a nemtetszés, de most úrrá tud lenni ezen. Megígérte magának, hogy megpróbál jól viseltetni az összes személy irányában, akit a feketeség rejt. Így nem marad más hátra, mint, hogy végighallgatja a beszédet, majd, hogy ne tudja tovább fűzni, megragadja a hajzuhatagot és erősen rántja maga felé egy csókra. Ő már tudja, hogy ez a búcsú. Nem akar lelki életet élni. Még nem készült fel más nyafogására, bár ez ezzel jár az ilyesfajta kapcsolatokban. Hosszan nem engedi, s mikor újraéled benne a tűz, hogy újra elvegye azt, ami az övé, inkább kitépi magát a helyzetből. Ha még egyszer lelombozzák, biztosan a kis szaporán dobogó szívbe mártja a pengéjét csalódottságában.*
- Két nap múlva szerelmem. *Bár most nem őszinte a szóval kapcsolatban, de fel akarja lobbantani a lángot Nori iránt is, ne csak Lil kelljen neki olyan eszeveszett módon, így hát bután, de próbálkozik.* - A Kalmárban. Sötétedéskor. Csinos legyél.
*Azzal amolyan Nelirásan sarkon fordul és otthagyja a lányt. Ki kell pihenni a gondolatait és reggel rá kell törnie az ajtót Merlanára is, hogy kiadja magából az addig született gondolatait.*
2002. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-06-02 11:22:49
Üzenet elküldve: 2024-06-02 11:22:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 760
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 760
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
*A lány szavai nyugtatóan hatnak rá. Sokan menekülnének mellőle, ha megtudnák, hogy a viselkedése, a személyisége, az egész lénye bármelyik pillanatban a feje tetejére állhat, és lehet, hogy egy teljesen más ember áll majd előttük, mint korábban.
A világ körülöttük újra elsötétül, de jó értelemben, mikor pár percre újra elvesznek a másik testének kiismeréséül szolgáló kellemes kalandban. Nori ezúttal valóban teljesen máshogy viselkedik. Kicsit sem erőszakos, hanem gyengéd, nőies és törődő. Most figyel arra, hogy partnerének is finom érzés legyen minden mozdulat. Kár, hogy ezúttal sikerül elrontania az idilli pillanatot azzal, hogy túl sokat beszél, amire Nelira fel is hívja a figyelmét.*
- Öhm… jó… *Nem is tud mást reagálni, annyira határozott a lány, így hát visszatér ahhoz, amit elkezdtek, és tovább kényeztetgeti a szőkeséget, amikor is még nagyobbat hibázik, mint az előbb. Úgy tűnik, hogy most még csak meg sem kell erőltetnie magát ahhoz, hogy hibát hibára halmozzon.
A válaszra egy nagyon kicsikét várni kell, de végül röviden és egyértelműen elhangzik. Ezt egy valamivel hosszabb szünet, majd egy kérdés követi.*
- Olyan, hogy nincs köztünk vérkötelék, de mégis olyanok vagyunk egymásnak, mint a testvérek. Egy férfiről van szó. Ő nevelt fel a szüleim helyett. Tudod, mintha a bátyám lenne.
*Válaszolja halványan mosolyogva. Azt a kérdést viszont egyáltalán nem firtatja tovább, hogy Nelirának miért nincs testvére. A sötétben nem látta a sírköveken figyelő feliratokat, így fogalma sincs arról, hogy a lány ikertestvére az apja sírjához közel, ugyanebben a temetőben nyugszik.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
*A lány szavai nyugtatóan hatnak rá. Sokan menekülnének mellőle, ha megtudnák, hogy a viselkedése, a személyisége, az egész lénye bármelyik pillanatban a feje tetejére állhat, és lehet, hogy egy teljesen más ember áll majd előttük, mint korábban.
A világ körülöttük újra elsötétül, de jó értelemben, mikor pár percre újra elvesznek a másik testének kiismeréséül szolgáló kellemes kalandban. Nori ezúttal valóban teljesen máshogy viselkedik. Kicsit sem erőszakos, hanem gyengéd, nőies és törődő. Most figyel arra, hogy partnerének is finom érzés legyen minden mozdulat. Kár, hogy ezúttal sikerül elrontania az idilli pillanatot azzal, hogy túl sokat beszél, amire Nelira fel is hívja a figyelmét.*
- Öhm… jó… *Nem is tud mást reagálni, annyira határozott a lány, így hát visszatér ahhoz, amit elkezdtek, és tovább kényeztetgeti a szőkeséget, amikor is még nagyobbat hibázik, mint az előbb. Úgy tűnik, hogy most még csak meg sem kell erőltetnie magát ahhoz, hogy hibát hibára halmozzon.
A válaszra egy nagyon kicsikét várni kell, de végül röviden és egyértelműen elhangzik. Ezt egy valamivel hosszabb szünet, majd egy kérdés követi.*
- Olyan, hogy nincs köztünk vérkötelék, de mégis olyanok vagyunk egymásnak, mint a testvérek. Egy férfiről van szó. Ő nevelt fel a szüleim helyett. Tudod, mintha a bátyám lenne.
*Válaszolja halványan mosolyogva. Azt a kérdést viszont egyáltalán nem firtatja tovább, hogy Nelirának miért nincs testvére. A sötétben nem látta a sírköveken figyelő feliratokat, így fogalma sincs arról, hogy a lány ikertestvére az apja sírjához közel, ugyanebben a temetőben nyugszik.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2002-2021