*Az ég kissé beborul, az eső is szemerkél. Ez kísérteties külsőt ad a temetőnek. A látványba nem illik Yaziel, a gyönyörű tündér, aki kicsivel a föld felett lebegve vezeti a lovát. Jelenlétével mintha fényt vinne a temető szomorkás helyére. Yazi-nak nincs semmi félelem vagy szorongás a szívében, csak sajnálat a halott lények, és a szeretteik iránt. Yaziel megpaskolja lova nyakát, aki egy árva ló. Sokat dolgozott, hogy megvehesse, de az még több munkájába került, hogy a ló bizalmába férkőzhessen. A ló ma már csak a tündért engedi a hátára, de valamivel barátságosabb. Amikor Yazi először meglátta, a ló csontsovány volt, mert nem volt hajlandó enni, és ápolatlan, mert senkinek sem engedte hogy hozzáérjen. Így kicsit problémás volt a tündérnek, hogy hazavigye, de végül is sikerült. Yaziel nemsokára rávette a lovat, hogy egyen és többet igyon, és ma már imádja Woony-t, aki pedig úgy követi gazdáját mint egy kiskutya. Woony elkezdi kicsit rágcsálni Yaziel vörös fürtjeit, amivel türelmetlenségét jelezte. Yaziel kihúzza a ló szájából a haját, majd gyorsabban kezd repülni. Hamarosan oda fognak érni a folyópartra.*