Arthenior - Temető
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 95 (1881. - 1900. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Viin Doriano [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11951_1604528441_ember_ferfi.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2002-2021
1900. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2022-02-18 07:53:01
Üzenet elküldve: 2022-02-18 07:53:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Bizony, ez az időjárás kedvez igazán a nyestnek és jól is gondolta, a romok kitűnő rejteket nyújtanak ezeknek az állatoknak, így egyben közel is lehetnek a városhoz és távol is a sűrűn lakott területektől. Nem is volt szinte kétséges, hogy a kitett csalit megtalálják, bár az a néhány, fészekfélébe helyezett jércetojás kapósabbnak bizonyult, még szürkületben. Az volt a szerencse, hogy elég hamar kiment, hogy ne szalassza el azt a két, szép nagy példányt.*
-Azt a csalit meg már nem sajnálom a kisebbektől, csak nőjenek majd tőle jó nagyra. *Mert fontos, hogy csak az elég nagy példányokat ritkítsa a környékről, hogy maradjon még elég, aki fenn tudja majd tartani a csoportot. Úgy jó neki is, ha minden évben tud leakasztani aranyat belőlük. Majd nyáron ő is rásegít, hogy mikor születnek az utódok helyez ki némi élelmet, hiszen nem kockáztathatja, hogy elköltözzenek. Az a néhány tojás meg nem nagy kunszt, főleg, ha már úgy is utána dobnák mert némelyik megzápult, azokat úgyse zavarja. Mielőtt azonban menne kikészíteni a bundát és megfüstölni a húst, meg kell állnia egy pillanatra. Ez olyan vadász szokás, amit illik tartani, ha már a vadakat ritkítja, ami nem azt jelenti nála, hogy bármelyik isten lekötelezettje is lenne, csupán a tiszteletét fejezi ki. Levágja a két elejtett állat mancsát és ás nekik egy gödröt, az egyik idősebb fa tövébe, hogy eltemesse jelképesen. Visszaadja azt a természetnek, ami tőle származik.*
-Az kéne, hogy megharagudjon rám az erdő, aztán majd megint jó az a kurva medve. *Morogja az orra alá, miután tisztességes hantolást tarott, egy letört fadarabbal jelezve a helyet.*
-Meg is volnánk. *Majd az útját a szállása felé veszi, hogy nekikezdhessen a kikészítés folyamatainak.*
A hozzászólás írója (Kil'tenylla Cassycnare) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.02.18 08:01:18
*Bizony, ez az időjárás kedvez igazán a nyestnek és jól is gondolta, a romok kitűnő rejteket nyújtanak ezeknek az állatoknak, így egyben közel is lehetnek a városhoz és távol is a sűrűn lakott területektől. Nem is volt szinte kétséges, hogy a kitett csalit megtalálják, bár az a néhány, fészekfélébe helyezett jércetojás kapósabbnak bizonyult, még szürkületben. Az volt a szerencse, hogy elég hamar kiment, hogy ne szalassza el azt a két, szép nagy példányt.*
-Azt a csalit meg már nem sajnálom a kisebbektől, csak nőjenek majd tőle jó nagyra. *Mert fontos, hogy csak az elég nagy példányokat ritkítsa a környékről, hogy maradjon még elég, aki fenn tudja majd tartani a csoportot. Úgy jó neki is, ha minden évben tud leakasztani aranyat belőlük. Majd nyáron ő is rásegít, hogy mikor születnek az utódok helyez ki némi élelmet, hiszen nem kockáztathatja, hogy elköltözzenek. Az a néhány tojás meg nem nagy kunszt, főleg, ha már úgy is utána dobnák mert némelyik megzápult, azokat úgyse zavarja. Mielőtt azonban menne kikészíteni a bundát és megfüstölni a húst, meg kell állnia egy pillanatra. Ez olyan vadász szokás, amit illik tartani, ha már a vadakat ritkítja, ami nem azt jelenti nála, hogy bármelyik isten lekötelezettje is lenne, csupán a tiszteletét fejezi ki. Levágja a két elejtett állat mancsát és ás nekik egy gödröt, az egyik idősebb fa tövébe, hogy eltemesse jelképesen. Visszaadja azt a természetnek, ami tőle származik.*
-Az kéne, hogy megharagudjon rám az erdő, aztán majd megint jó az a kurva medve. *Morogja az orra alá, miután tisztességes hantolást tarott, egy letört fadarabbal jelezve a helyet.*
-Meg is volnánk. *Majd az útját a szállása felé veszi, hogy nekikezdhessen a kikészítés folyamatainak.*
A hozzászólás írója (Kil'tenylla Cassycnare) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.02.18 08:01:18
1899. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2022-02-17 21:58:12
Üzenet elküldve: 2022-02-17 21:58:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Szökésben//
*Sysillana az ő hazájában, a forró sivatagok földjén már hozzászokott a meztelenkedéshez, ezért nem fordul el a lánytól, de a városi emberek tapintatával élve nem is néz rá, inkább a saját eszközeit rendezgeti, ötletel, hogyan fesse meg a „mesterművét”. Amikor a lány felbukkan előtte csuromvizesen, látja rajta, hogy komolyan vette a feladatot.*
- Akkor irány az új élet, nem igaz? Vedd fel a csuklyád, meg ne fázz. *Mondja neki, mintha csak a nővére volna, de az elesett felett érzett hatalom édesíti meg számára ezt a pillanatot, nem a gyengéd szeretet.*
- Keresünk egy fogadót, ahol rendesen megmelegedhetsz, ott majd kifestelek. Nagyon csinos leszel. Persze ha neked is megfelel.
*A templom felé pillant, de elégedetlenül mordul. Hiába van olyan közel, nem veszik semmi hasznát.* ~ Azt hinné az ember, hogy annak a napocskás úrasszonynak a háza befogadja az elesetteket, de még az se jutott eszükbe, hogy befűtsenek. Remek. ~
*Maavie-ra bízza a döntés jogát, mivel a lány elég labilisnak tűnik. Még nem tudja, mi történik, ha emberek közelében találja magát, de mosolyával, magabiztosságával szeretné azt sugallni, hogy bárhogy is lesz, számíthat rá. Mindenesetre elkíséri őt, ahová csak szeretné, amíg nem kerül oltári nagy pácba, persze.*
A hozzászólás írója (Sysillana Elennaryan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.02.17 21:59:05
*Sysillana az ő hazájában, a forró sivatagok földjén már hozzászokott a meztelenkedéshez, ezért nem fordul el a lánytól, de a városi emberek tapintatával élve nem is néz rá, inkább a saját eszközeit rendezgeti, ötletel, hogyan fesse meg a „mesterművét”. Amikor a lány felbukkan előtte csuromvizesen, látja rajta, hogy komolyan vette a feladatot.*
- Akkor irány az új élet, nem igaz? Vedd fel a csuklyád, meg ne fázz. *Mondja neki, mintha csak a nővére volna, de az elesett felett érzett hatalom édesíti meg számára ezt a pillanatot, nem a gyengéd szeretet.*
- Keresünk egy fogadót, ahol rendesen megmelegedhetsz, ott majd kifestelek. Nagyon csinos leszel. Persze ha neked is megfelel.
*A templom felé pillant, de elégedetlenül mordul. Hiába van olyan közel, nem veszik semmi hasznát.* ~ Azt hinné az ember, hogy annak a napocskás úrasszonynak a háza befogadja az elesetteket, de még az se jutott eszükbe, hogy befűtsenek. Remek. ~
*Maavie-ra bízza a döntés jogát, mivel a lány elég labilisnak tűnik. Még nem tudja, mi történik, ha emberek közelében találja magát, de mosolyával, magabiztosságával szeretné azt sugallni, hogy bárhogy is lesz, számíthat rá. Mindenesetre elkíséri őt, ahová csak szeretné, amíg nem kerül oltári nagy pácba, persze.*
A hozzászólás írója (Sysillana Elennaryan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.02.17 21:59:05
1898. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2022-02-14 17:38:41
Üzenet elküldve: 2022-02-14 17:38:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Szökésben//
*Maavie. Neki is barátkoznia kell még a gondolattal, hogy egyik pillanatról a másikra ez lett a neve. Mostantól így hívják őt, ez az ő saját neve. Ez egy jó kezdet ahhoz, hogy valóban lehessen valaki. Egy személy, akinek az élete fontos és számít is valakinek. Nagyon örülne, ha Sysil lenne az első ilyen személy. A következő lépés az lehetne, hogy valahogy lekerülnek róla ezek az otromba bilincsek, de valószínű, hogy azok még jó ideig rajta maradnak.
Követi a lányt a kis folyóhoz, ahol a víz megint szimbolikus értelemben kerül szóba. Maavie még jobban szorongatni kezdi a kis követ, amit azóta a markában őriz, hogy megkapta.*
- Nem lesz túl hideg? *kérdezi a vízről. Leguggol, és ujját bele mártva próbálja megállapítani, hogy meg tud-e benne mosakodni, vagy tényleg túl hideg-e neki. Végül az új élet hallatán bátorságot nyer, ledobja szakadt gönceit, és jól megmossa, lecsutakolja magát a vízben. Nem könnyű ugyan az évek alatt felhalmozódott piszkot eltüntetni, és talán nem is sikerül maradéktalanul, de az biztos, hogy ennyire tiszta még soha nem volt, mint most a fürdés végeztével. Így már egészen helyes, átlagos kislány kinézete van. Kissé kócos, és ápolatlan, de azon már lehet segíteni.*
- K-Kész vagyok, Sys! *jelenti vacogva, miközben odatipeg elé. Átkarolja vékony kis testét, kicsire összehúzva magát próbál nem megfagyni előtte.*
- A szememet és a számat kifestheted, az még tetszene is, de a hajamat ne vágd le nagyon, az az egyetlen kincsem *válaszolja. Közben a festékekre pillant. Fekete, barna és piros. Színek. A sötét cellában azokhoz sem volt túl sok szerencséje, így nem meglepő, hogy végül a legsötétebb árnyalat mellett dönt, hisz azokhoz van szokva.*
- Jó a fekete. Az illik hozzám és a hajam színéhez is.
*Ebben a témában nem ellenkezik. Végre valamiben. Nem ért hozzá, és amúgy is ő most már csak egy kényelmes, meleg helyet szeretne, amihez a leggyorsabb út minden bizonnyal az, ha csak teszi azt, amit Sysil kér tőle. Meg egyébként is, miért pont rá pazarolnák el a ritka színeket? A fekete tökéletesen megfelel az igényeinek.
A felajánlott köpeny viszont már több, mint kecsegtető. Közben már visszabújt a saját ruhájába, de még így is fázik, mert még mindig vizes.*
- A köpenyt megköszönöm! Mielőtt teljesen meg... fagyok *didereg, és aprócska lábain amolyan kényszer táncot lejtve próbál megküzdeni a hideggel. Ha megkapja a köpenyt, akkor ezer örömest bugyolálja bele magát, aztán csak kérdően bámul a lányra.*
- És most? *Nem tudja, mi következik. Itt és most megfodrászolják és kifestik, vagy ehhez keresnek a temetőnél kedvesebb helyet?*
*Maavie. Neki is barátkoznia kell még a gondolattal, hogy egyik pillanatról a másikra ez lett a neve. Mostantól így hívják őt, ez az ő saját neve. Ez egy jó kezdet ahhoz, hogy valóban lehessen valaki. Egy személy, akinek az élete fontos és számít is valakinek. Nagyon örülne, ha Sysil lenne az első ilyen személy. A következő lépés az lehetne, hogy valahogy lekerülnek róla ezek az otromba bilincsek, de valószínű, hogy azok még jó ideig rajta maradnak.
Követi a lányt a kis folyóhoz, ahol a víz megint szimbolikus értelemben kerül szóba. Maavie még jobban szorongatni kezdi a kis követ, amit azóta a markában őriz, hogy megkapta.*
- Nem lesz túl hideg? *kérdezi a vízről. Leguggol, és ujját bele mártva próbálja megállapítani, hogy meg tud-e benne mosakodni, vagy tényleg túl hideg-e neki. Végül az új élet hallatán bátorságot nyer, ledobja szakadt gönceit, és jól megmossa, lecsutakolja magát a vízben. Nem könnyű ugyan az évek alatt felhalmozódott piszkot eltüntetni, és talán nem is sikerül maradéktalanul, de az biztos, hogy ennyire tiszta még soha nem volt, mint most a fürdés végeztével. Így már egészen helyes, átlagos kislány kinézete van. Kissé kócos, és ápolatlan, de azon már lehet segíteni.*
- K-Kész vagyok, Sys! *jelenti vacogva, miközben odatipeg elé. Átkarolja vékony kis testét, kicsire összehúzva magát próbál nem megfagyni előtte.*
- A szememet és a számat kifestheted, az még tetszene is, de a hajamat ne vágd le nagyon, az az egyetlen kincsem *válaszolja. Közben a festékekre pillant. Fekete, barna és piros. Színek. A sötét cellában azokhoz sem volt túl sok szerencséje, így nem meglepő, hogy végül a legsötétebb árnyalat mellett dönt, hisz azokhoz van szokva.*
- Jó a fekete. Az illik hozzám és a hajam színéhez is.
*Ebben a témában nem ellenkezik. Végre valamiben. Nem ért hozzá, és amúgy is ő most már csak egy kényelmes, meleg helyet szeretne, amihez a leggyorsabb út minden bizonnyal az, ha csak teszi azt, amit Sysil kér tőle. Meg egyébként is, miért pont rá pazarolnák el a ritka színeket? A fekete tökéletesen megfelel az igényeinek.
A felajánlott köpeny viszont már több, mint kecsegtető. Közben már visszabújt a saját ruhájába, de még így is fázik, mert még mindig vizes.*
- A köpenyt megköszönöm! Mielőtt teljesen meg... fagyok *didereg, és aprócska lábain amolyan kényszer táncot lejtve próbál megküzdeni a hideggel. Ha megkapja a köpenyt, akkor ezer örömest bugyolálja bele magát, aztán csak kérdően bámul a lányra.*
- És most? *Nem tudja, mi következik. Itt és most megfodrászolják és kifestik, vagy ehhez keresnek a temetőnél kedvesebb helyet?*
1897. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2022-02-11 23:40:01
Üzenet elküldve: 2022-02-11 23:40:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Szökésben//
*Bár a tudatlanság elég bosszantó dolog, érzi a lányon, hogy azért erőlködik. Ha nem tudja, hát nem tudja, kár érte szekálnia. Attól csak fölöslegesen felidegesíti, azzal pedig semmit sem ér, ha a világba szalad. Közömbösen, de élénken figyel, majd biccent.*
- Értem. *Lerakja a kezét, ami fölöslegesen lebeg a levegőben, mert a kézfogásra nem kerül sor, de erre sem reagál semmit, tudomásul veszi, hogy a bizalom valószínűleg nem a fő erénye az újdonsült szövetségesének. Csak a névre mosolyodik el egy kissé, mert kifejezetten tetszik neki.* Tehát Maavie. Örvendek, Maavie.
*Persze a gyerkőc még az inkognitójával kapcsolatos – és számára teljesen evidensnek tűnő – tervétől is megijed, de Sysillanának nincs annyi türelme, hogy mindig csitítgassa. Meg kell tanulnia, hogy kiben nem bízhat, persze, de azt is, kiben igen. A nő feltápászkodik, majd int neki, és a temető végében csordogáló folyóhoz indul ruganyos lépteivel. Nem messze emelkedik a kapu, amelyen túl a folyó csordogál, párállik a szürke félhomályban. Sysillana arra mutat.*
- Víz. Mint a kövön, amit adtam. Válaszd az új életet, Maavie, és mielőtt kilépünk oda, mosd le magadról a régi piszkot, nehogy felismerjenek. Az arcodat különösen mosd meg, mert nagyon koszos vagy. *Mondja, majd, ha a lány vele tart, helyet foglal egy kövön a folyóparton, tisztes távolságban, és magában ötletelget.* Van nálam ecset és festék, befesthetjük a szádat vagy a szemhéjadat. És a hajadat is le tudom vágni, ahogy szeretnéd. Így soha nem ismernek rád a rosszakaróid. Sőt, ha az orcádra az enyémhez hasonló ábrákat festek, akár a kis segédemnek is tűnhetsz.
*Sysillana elővesz egy erszényt, amiből barna, fekete és piros festéket bányász elő apró üvegcsékben, és megmutatja őket.*
- A bőrömre általában feketével festek, ritkábban használom a többit. Ahonnan jöttem, ott a barnához és piroshoz nehéz beszerezni az alapanyagokat, de te válaszd bátran, amelyiket csak szeretnéd. *Meséli közben, mintha kicsit álmodozna.* Na, mit gondolsz?
- Megkapod a köpenyem, hogy eltakarja a gönceidet. Mást egyelőre nem tudok adni, de majd szerzünk neked rendes ruhát. *Teszi hozzá Maavie-t méregetve, mintha egy festővászon lenne, amit ki lehetne pingálni.*
*Bár a tudatlanság elég bosszantó dolog, érzi a lányon, hogy azért erőlködik. Ha nem tudja, hát nem tudja, kár érte szekálnia. Attól csak fölöslegesen felidegesíti, azzal pedig semmit sem ér, ha a világba szalad. Közömbösen, de élénken figyel, majd biccent.*
- Értem. *Lerakja a kezét, ami fölöslegesen lebeg a levegőben, mert a kézfogásra nem kerül sor, de erre sem reagál semmit, tudomásul veszi, hogy a bizalom valószínűleg nem a fő erénye az újdonsült szövetségesének. Csak a névre mosolyodik el egy kissé, mert kifejezetten tetszik neki.* Tehát Maavie. Örvendek, Maavie.
*Persze a gyerkőc még az inkognitójával kapcsolatos – és számára teljesen evidensnek tűnő – tervétől is megijed, de Sysillanának nincs annyi türelme, hogy mindig csitítgassa. Meg kell tanulnia, hogy kiben nem bízhat, persze, de azt is, kiben igen. A nő feltápászkodik, majd int neki, és a temető végében csordogáló folyóhoz indul ruganyos lépteivel. Nem messze emelkedik a kapu, amelyen túl a folyó csordogál, párállik a szürke félhomályban. Sysillana arra mutat.*
- Víz. Mint a kövön, amit adtam. Válaszd az új életet, Maavie, és mielőtt kilépünk oda, mosd le magadról a régi piszkot, nehogy felismerjenek. Az arcodat különösen mosd meg, mert nagyon koszos vagy. *Mondja, majd, ha a lány vele tart, helyet foglal egy kövön a folyóparton, tisztes távolságban, és magában ötletelget.* Van nálam ecset és festék, befesthetjük a szádat vagy a szemhéjadat. És a hajadat is le tudom vágni, ahogy szeretnéd. Így soha nem ismernek rád a rosszakaróid. Sőt, ha az orcádra az enyémhez hasonló ábrákat festek, akár a kis segédemnek is tűnhetsz.
*Sysillana elővesz egy erszényt, amiből barna, fekete és piros festéket bányász elő apró üvegcsékben, és megmutatja őket.*
- A bőrömre általában feketével festek, ritkábban használom a többit. Ahonnan jöttem, ott a barnához és piroshoz nehéz beszerezni az alapanyagokat, de te válaszd bátran, amelyiket csak szeretnéd. *Meséli közben, mintha kicsit álmodozna.* Na, mit gondolsz?
- Megkapod a köpenyem, hogy eltakarja a gönceidet. Mást egyelőre nem tudok adni, de majd szerzünk neked rendes ruhát. *Teszi hozzá Maavie-t méregetve, mintha egy festővászon lenne, amit ki lehetne pingálni.*
1896. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2022-02-06 12:11:36
Üzenet elküldve: 2022-02-06 12:11:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Szökésben//
*Próbálja magát megerőltetni, hogy mindent a lehető legpontosabban mondjon el a múltjáról. Sok hasznosat azonban nem tud mondani azon kívül, hogy valaki, valamikor, valamiért rabul ejtette, illetve azt, hogy a láncok rövidek és kényelmetlenek voltak, a zárka pedig sötét és hideg. Tudatlanságban tartották szegényt. Még arra is csupán tippelni tud, hogy a lopások miatt lett elege belőle valakinek, és azért került ilyen helyzetbe.*
- Nem tudom! Senki nem mondott nekem semmit. Annyira emlékszem, hogy mikor elfogtak, ketten jöttek értem. Éjszaka volt, ezért nem láttam az arcukat, a szemeimet is bekötötték. A rabságban pedig gondosan ügyeltek arra, hogy semmi lényegesről ne tudjak
*szabadkozik. Az ő története legalább annyira kusza és hihetetlen, mint társa élőholtakról szóló meséje, de szeretné, ha a lány hinne neki. Az már nem olyan jó érzés, mikor benne kételkednek. A magyarázat azért következtetni enged arra, hogy talán az sem véletlen, hogy mikor szabadon engedték, azt is a legnagyobb titokban követték el. Hogy mitől lett annyira fáradt azon az éjszakán, és aludt el úgy, hogy a világát sem tudta, bízzuk mindenkinek a képzeletére.*
- Név? Nekem nincs olyanom. Nem is volt soha *válaszolja sajnálatra méltóan, mikor Sysil bemutatkozik neki. Kezet nem fog vele, sőt, el is rejti kis tenyereit a ruhája alatt. Nem akar hozzáérni másokhoz, ha nem muszáj.
Hosszas csend következik, ahogy Maavie felváltva bámul maga elé és Sysil szemeibe, sokáig gondolkodik.*
- Maavie. Hívj Maavie-nak! *nyögi ki végül. Ritkán fordul elő, hogy az ember gyereke saját magának adjon nevet. Rika kiváltság ez, de legalább valami különleges neki is megadatik. *
- Hogy érted, hogy ne ismerjenek fel arcra? Mit akarsz velem csinálni? *Válik kissé ijedtté a tekintete, mikor ez szóba kerül. Sok minden megfordul a fejében, hogy mennyi mindent el lehetne vele követni azért, hogy felismerhetetlen legyen. Már megint túl erős a fantáziája, de ezért nem lehet bántani szegényt. Az álmok és a képzelet világa volt az egyetlen társasága hosszú évekig.*
- Nem hazudtam, és jó lesz így *egyezik bele az alkuba.* De, most már menjünk innen, jó? Nem érzem magam biztonságban itt.
*Tagadja ugyan, de ha Maavie bizalmát nem is nyerte el Sysillana a történetével, azt legalább igen, hogy szegény kislány most már féljen a temetőben.*
*Próbálja magát megerőltetni, hogy mindent a lehető legpontosabban mondjon el a múltjáról. Sok hasznosat azonban nem tud mondani azon kívül, hogy valaki, valamikor, valamiért rabul ejtette, illetve azt, hogy a láncok rövidek és kényelmetlenek voltak, a zárka pedig sötét és hideg. Tudatlanságban tartották szegényt. Még arra is csupán tippelni tud, hogy a lopások miatt lett elege belőle valakinek, és azért került ilyen helyzetbe.*
- Nem tudom! Senki nem mondott nekem semmit. Annyira emlékszem, hogy mikor elfogtak, ketten jöttek értem. Éjszaka volt, ezért nem láttam az arcukat, a szemeimet is bekötötték. A rabságban pedig gondosan ügyeltek arra, hogy semmi lényegesről ne tudjak
*szabadkozik. Az ő története legalább annyira kusza és hihetetlen, mint társa élőholtakról szóló meséje, de szeretné, ha a lány hinne neki. Az már nem olyan jó érzés, mikor benne kételkednek. A magyarázat azért következtetni enged arra, hogy talán az sem véletlen, hogy mikor szabadon engedték, azt is a legnagyobb titokban követték el. Hogy mitől lett annyira fáradt azon az éjszakán, és aludt el úgy, hogy a világát sem tudta, bízzuk mindenkinek a képzeletére.*
- Név? Nekem nincs olyanom. Nem is volt soha *válaszolja sajnálatra méltóan, mikor Sysil bemutatkozik neki. Kezet nem fog vele, sőt, el is rejti kis tenyereit a ruhája alatt. Nem akar hozzáérni másokhoz, ha nem muszáj.
Hosszas csend következik, ahogy Maavie felváltva bámul maga elé és Sysil szemeibe, sokáig gondolkodik.*
- Maavie. Hívj Maavie-nak! *nyögi ki végül. Ritkán fordul elő, hogy az ember gyereke saját magának adjon nevet. Rika kiváltság ez, de legalább valami különleges neki is megadatik. *
- Hogy érted, hogy ne ismerjenek fel arcra? Mit akarsz velem csinálni? *Válik kissé ijedtté a tekintete, mikor ez szóba kerül. Sok minden megfordul a fejében, hogy mennyi mindent el lehetne vele követni azért, hogy felismerhetetlen legyen. Már megint túl erős a fantáziája, de ezért nem lehet bántani szegényt. Az álmok és a képzelet világa volt az egyetlen társasága hosszú évekig.*
- Nem hazudtam, és jó lesz így *egyezik bele az alkuba.* De, most már menjünk innen, jó? Nem érzem magam biztonságban itt.
*Tagadja ugyan, de ha Maavie bizalmát nem is nyerte el Sysillana a történetével, azt legalább igen, hogy szegény kislány most már féljen a temetőben.*
1895. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2022-02-05 17:52:50
Üzenet elküldve: 2022-02-05 17:52:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Szökésben//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A jó oldala ennek az együttműködésnek az, hogy a lány nem akarja kifürkészni Sysillana titkait. A rossz, hogy nem úgy tűnik, mintha komolyan venné, de utóbbin az idő segíthet. Az azonban, hogy a lány nem hisz a bosszúban, mosolyt csal a nő arcára, ezért el is kell fordítania a fejét egy pillanatra, nehogy felnevessen.*
~ Ó, ha tudná. De nem baj, gyerek még. ~
*A lány egyébként olyan hihetetlen történetet ad elő a rabságáról, hogy Sysillana kénytelen elhinni. Egy részét. Maavie nyilván nem tűnik bolondnak, nem dísznek viseli a fémeket a kezén és a lábán, de az még mindig nem tiszta, hogy kerültek rá. A kérdés az, mennyire igyekszik őt átverni.*
- Kik kaptak el? Nincs valami elképzelésed róla, nem hallottál valamit a fogságban? Egy nevet, bármit? *Kérdezi kissé kelletlen éllel. A lány nem ostoba, igazán megerőltethetné magát. Azért nagyjából kezd neki összeállni a kép. Egy tolvajjal nem így bánik az Őrség, senkit se láncolnak meg évekre, de még börtönbe se vetnek a megfelelő jogi hercehurca nélkül, arról nem is beszélve, hogy nincs akkora börtön, ami minden tolvaj kölyköt el tudna szállásolni ezen a vidéken. Ahogy idefelé tartott, majdnem lelopták róla a karperecét, pedig egy fillért nem ér a dolog.
Minek tartották egyáltalán a lányt? Talán valami uraságnak hancúrozni támadt kedve? Azt nehéz elképzelni, hogy a bűnei megbocsáttattak, talán valami baj történt, vagy valaki a megmentésére sietett – de hogy miért tűnt el, ahelyett, hogy a pártfogásába vette volna…? Talán valakinek a valakije?*
- Bárhogy is, most már ez van. Üdv a valóságban, kislány. *Csapja össze a két tenyerét, majd kezét a lány felé nyújtja kézfogásra, mintha most találkoznának először.* Sysil vagyok. Te pedig mondj olyan nevet, amilyet akarsz, úgy foglak hívni – de azt vedd számításba, mekkora bajt hozhat ránk. Arról megpróbálok tenni, hogy arcra ne ismerjenek majd rád. *Hangja ezután komolyabbra vált.* Ha kiderül, hogy egy szóval is hazudtál nekem az előbb, nem segítelek tovább – de cserébe te is akkor távozol, amikor akarsz. Mit szólsz?
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A jó oldala ennek az együttműködésnek az, hogy a lány nem akarja kifürkészni Sysillana titkait. A rossz, hogy nem úgy tűnik, mintha komolyan venné, de utóbbin az idő segíthet. Az azonban, hogy a lány nem hisz a bosszúban, mosolyt csal a nő arcára, ezért el is kell fordítania a fejét egy pillanatra, nehogy felnevessen.*
~ Ó, ha tudná. De nem baj, gyerek még. ~
*A lány egyébként olyan hihetetlen történetet ad elő a rabságáról, hogy Sysillana kénytelen elhinni. Egy részét. Maavie nyilván nem tűnik bolondnak, nem dísznek viseli a fémeket a kezén és a lábán, de az még mindig nem tiszta, hogy kerültek rá. A kérdés az, mennyire igyekszik őt átverni.*
- Kik kaptak el? Nincs valami elképzelésed róla, nem hallottál valamit a fogságban? Egy nevet, bármit? *Kérdezi kissé kelletlen éllel. A lány nem ostoba, igazán megerőltethetné magát. Azért nagyjából kezd neki összeállni a kép. Egy tolvajjal nem így bánik az Őrség, senkit se láncolnak meg évekre, de még börtönbe se vetnek a megfelelő jogi hercehurca nélkül, arról nem is beszélve, hogy nincs akkora börtön, ami minden tolvaj kölyköt el tudna szállásolni ezen a vidéken. Ahogy idefelé tartott, majdnem lelopták róla a karperecét, pedig egy fillért nem ér a dolog.
Minek tartották egyáltalán a lányt? Talán valami uraságnak hancúrozni támadt kedve? Azt nehéz elképzelni, hogy a bűnei megbocsáttattak, talán valami baj történt, vagy valaki a megmentésére sietett – de hogy miért tűnt el, ahelyett, hogy a pártfogásába vette volna…? Talán valakinek a valakije?*
- Bárhogy is, most már ez van. Üdv a valóságban, kislány. *Csapja össze a két tenyerét, majd kezét a lány felé nyújtja kézfogásra, mintha most találkoznának először.* Sysil vagyok. Te pedig mondj olyan nevet, amilyet akarsz, úgy foglak hívni – de azt vedd számításba, mekkora bajt hozhat ránk. Arról megpróbálok tenni, hogy arcra ne ismerjenek majd rád. *Hangja ezután komolyabbra vált.* Ha kiderül, hogy egy szóval is hazudtál nekem az előbb, nem segítelek tovább – de cserébe te is akkor távozol, amikor akarsz. Mit szólsz?
1894. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2022-02-02 13:37:53
Üzenet elküldve: 2022-02-02 13:37:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Szökésben//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Én mindent elhiszek neked *válaszolja egyhangúan a lándzsával leszúrt, majd harmadnapra feltámadott vezér meséjére. Ugyan füllent igazából, mert koránt sem hiszi el a lány meséjét, de nincs értelme tovább ragozni a témát. Ha tévedett, majd kiderül, ha tényleg sületlenség az egész, szintén.*
- Nem is kell velem megosztanod minden titkodat *teszi még hozzá az előző indokhoz hasonló megfontolásból. Még ha nem is mondja magáról, hogy isten volna, aki olyanokat képzel magáról, hogy mások élete felett dönthet, az igenis annak hiszi magát. Sokan, köztük saját magával, még a saját életéről sem dönthet.
Végül a mese habbal rész után rátérnek a lényeges és életszerű dolgokra. Arra, hogy milyen fogadalmakat kötnek egymás irányába, és mit várnak el cserébe. Nem csoda, hogy Maavie-nak fenntartásai vannak az egésszel kapcsolatban, de úgy tűnik, ezzel nincs egyedül.
Arra nem mond semmit, hogy a lány gyakorlatilag bosszúra ösztönzi őt, amire egyáltalán nem éhezik. A bosszú még hagyján, de a gyilkosság is szóba kerül, amit viszont már nem tud szó nélkül hagyni.*
- Előbb vágnám el a saját torkomat, mint másét. Nem vagyok gyilkos, soha nem is voltam és nem is leszek. *Ez utóbbi azért elég merész kijelentésnek tűnhet egy olyan világban, ahol üldözik őt, ahol a legapróbb falatokért is küzdenie kell, és ahol még tető sem akad a feje fölé.
Ahogy az várható volt, az éremnek most is két oldala van. Nem Maavie lesz az, aki egyedül, önkényesen diktálhatja a feltételeket. A másik gyanúsan körbenéz, majd elárasztja őt a kérdéseivel. Egy hosszabb hatás szünet után, miközben végig a földet bámulja, felnéz rá, és nagyot sóhajt.*
- Árva vagyok *kezdi az okkal, ami az egész galibát indította.* Sosem volt otthonom, sem családom. Gyerek voltam, tehetetlen és nincstelen. Ahhoz, hogy életben maradjak, lopnom kellett. Tolvaj voltam, de elkaptak, és megláncoltak… *piszkálja meg az egyik bilincsén lévő lakatot.*Egy sötét cellába zártak. Onnantól így éltem évekig. A kezeim kifeszítve, rövid láncokkal a falhoz láncolva. *Emeli fel közben két oldalt a kezeit, bemutatva a pózt, amiben szenvednie kellett.* A lábaim terpeszben, és a nyakamon is volt. Fényt sem láttam évekig.
*A történet már ott gyanús lehet, hogy nem beszél arról, hogyan ítélték el, tárgyaltak-e a bűneiről. Egyszerűen csak elfogták és bezárták.*
- Egy nap nagyon fáradt lettem, elaludtam. Mikor felébredtem, már az utcán feküdtem, a láncok pedig nem voltak a bilincseimen. Nem tudom, mi történt, de menekülni kezdtem. Nem mondták, hogy letelt volna a büntetésem, és szabadon engednek, illetve, akkor levették volna rendesen a bilincseket, nem? *néz fel a másikra kérdően.* Most meg itt vagyok.
*Úgy látszik, maga sem tudja, mi történt vele pontosan, és ki tartotta rabságban ilyen hosszú ideig. Ő meg van győződve róla, hogy a törvény juttatta őt rácsok mögé a lopások miatt, de vajon tényleg ez az igazság?*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Én mindent elhiszek neked *válaszolja egyhangúan a lándzsával leszúrt, majd harmadnapra feltámadott vezér meséjére. Ugyan füllent igazából, mert koránt sem hiszi el a lány meséjét, de nincs értelme tovább ragozni a témát. Ha tévedett, majd kiderül, ha tényleg sületlenség az egész, szintén.*
- Nem is kell velem megosztanod minden titkodat *teszi még hozzá az előző indokhoz hasonló megfontolásból. Még ha nem is mondja magáról, hogy isten volna, aki olyanokat képzel magáról, hogy mások élete felett dönthet, az igenis annak hiszi magát. Sokan, köztük saját magával, még a saját életéről sem dönthet.
Végül a mese habbal rész után rátérnek a lényeges és életszerű dolgokra. Arra, hogy milyen fogadalmakat kötnek egymás irányába, és mit várnak el cserébe. Nem csoda, hogy Maavie-nak fenntartásai vannak az egésszel kapcsolatban, de úgy tűnik, ezzel nincs egyedül.
Arra nem mond semmit, hogy a lány gyakorlatilag bosszúra ösztönzi őt, amire egyáltalán nem éhezik. A bosszú még hagyján, de a gyilkosság is szóba kerül, amit viszont már nem tud szó nélkül hagyni.*
- Előbb vágnám el a saját torkomat, mint másét. Nem vagyok gyilkos, soha nem is voltam és nem is leszek. *Ez utóbbi azért elég merész kijelentésnek tűnhet egy olyan világban, ahol üldözik őt, ahol a legapróbb falatokért is küzdenie kell, és ahol még tető sem akad a feje fölé.
Ahogy az várható volt, az éremnek most is két oldala van. Nem Maavie lesz az, aki egyedül, önkényesen diktálhatja a feltételeket. A másik gyanúsan körbenéz, majd elárasztja őt a kérdéseivel. Egy hosszabb hatás szünet után, miközben végig a földet bámulja, felnéz rá, és nagyot sóhajt.*
- Árva vagyok *kezdi az okkal, ami az egész galibát indította.* Sosem volt otthonom, sem családom. Gyerek voltam, tehetetlen és nincstelen. Ahhoz, hogy életben maradjak, lopnom kellett. Tolvaj voltam, de elkaptak, és megláncoltak… *piszkálja meg az egyik bilincsén lévő lakatot.*Egy sötét cellába zártak. Onnantól így éltem évekig. A kezeim kifeszítve, rövid láncokkal a falhoz láncolva. *Emeli fel közben két oldalt a kezeit, bemutatva a pózt, amiben szenvednie kellett.* A lábaim terpeszben, és a nyakamon is volt. Fényt sem láttam évekig.
*A történet már ott gyanús lehet, hogy nem beszél arról, hogyan ítélték el, tárgyaltak-e a bűneiről. Egyszerűen csak elfogták és bezárták.*
- Egy nap nagyon fáradt lettem, elaludtam. Mikor felébredtem, már az utcán feküdtem, a láncok pedig nem voltak a bilincseimen. Nem tudom, mi történt, de menekülni kezdtem. Nem mondták, hogy letelt volna a büntetésem, és szabadon engednek, illetve, akkor levették volna rendesen a bilincseket, nem? *néz fel a másikra kérdően.* Most meg itt vagyok.
*Úgy látszik, maga sem tudja, mi történt vele pontosan, és ki tartotta rabságban ilyen hosszú ideig. Ő meg van győződve róla, hogy a törvény juttatta őt rácsok mögé a lopások miatt, de vajon tényleg ez az igazság?*
1893. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2022-02-01 17:41:13
Üzenet elküldve: 2022-02-01 17:41:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Szökésben//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Sysillana kíváncsian méregeti a lányt, aki, amilyen elveszett, és amilyen furcsán megszabadult láncaitól, akár visszatérő is lehetne. Korábban a saját szemével látta, ahogy a régi riválisok életre kelnek a csaták színterén. Hiába temették el a csontjaikat, a testük eredeti formájában jelenik meg ugyanott, ahol korábban a vég érte őket, és félelmet, hitetlenkedést keltettek, épp, mint ő maga. Ez az utcakölyök még nem érezte a leheletüket az arcán, a karjuk erejét.*
- Ó, ha tudnád! Ők is élnek. A testük, a hangjuk… Minden olyan, mint azelőtt. A törzsem vezére is így tért vissza közénk, pedig átszúrták a hasát lándzsával. Egy heg sem látszik ott, ahol korábban a fegyver beléhatolt. *Most ő is elkomorodik, töprengve bámul maga elé. Valószínűleg az élmény mély nyomot hagyott benne, most a szeme is egészen máshogy csillog.* Ha nem én húztam volna ki belőle azt a lándzsát, én sem hinném el. Ha nem én kísértem volna el az utolsó útjára. Vagy ha nem én öntöttem volna rá olajat a máglyáján. *Maavie-ra pillant, és csak ekkor eszmél rá, hogy ez talán furcsán hangozhat egy artheniorinak.* Mifelénk el szokás égetni a hősök holttestét.
*Azzal kicsit helyezkedni kezd, hogy megmozgassa az elgémberedett tagjait. Halványan elmosolyodik a lány megjegyzésére.*
- Azóta tudom, mivel mentettem meg, de a mágia az én titkom marad. Én nem vagyok isten. De ha a saját szeretőmnek és a seregének megadhattam az élet és halál feletti választás jogát, akkor miért ne adnám meg másnak is?
*Sysillana úgy érzi, mindent elmondott, amit el tudott. A ruhája fodrait igazgatja, a csontok, mint apró kis harangok, csilingelnek. A külleme, bármilyen szokatlan is, végtelen magabiztosságot sugároz, mintha végre eljött volna az ő pillanata a Sors Szövedékében. Persze azt sem bánja, ha nincsen egyedül. Szája szélén mosoly játszik, úgy hallgatja a kislányt, aki lát rá lehetőséget, hogy összeszövetkezzen vele. Ez aztán tényleg örömteli hír!*
- A haszon sajnos kell ahhoz, hogy jól éljünk. A bosszú pedig… Nem tudhatod, mit hoz a jövő. Talán lehet, hogy megváltozik erről a véleményed egyszer, ha hirtelen szembekerülsz a haragosaiddal, és újra feltámad benned a gyűlölet. És ha még akkor sem állsz bosszút… még akkor sem, ha ott van a kés a kezedben, és a nyakuk szabadon… akkor azt hiszem, ez a város nem igazán érdemel meg téged. *Mosolyodik el. Ezután lényegesen lehalkítja a hangját, és körbe is néz, nehogy egy járókelő meghallja, amiről beszélni szeretne.*
- De beszéljünk egy kicsit a feltételeidről. Én elmondtam az én történetemet, de tudnom kell a tiédről, hogy tisztában legyek vele, mekkora veszélybe kerülhetünk, ha kilépünk a temető kapuján. Ki bántott téged? Mit akar? Az őrség vetett börtönbe, vagy elszöktél valakitől? *Csak úgy ömlenek Sysillana kérdései, de bízik benne, hogy társa egytől egyig jogosnak tartja majd őket – a hangjában nincs semmi vádló. Ezt meg is magyarázza.* Én messziről jöttem, és oda megyek, ahova akarok, azzal beszélek, akivel akarok. Éppen ezért nem érdekel, kinek törtél borsot az orra alá, de muszáj őszintének lenned, hogy segíthessek. Vagy hogy eldöntsem, bizonyos esetben én is ki szeretnék-e szállni.
A hozzászólás írója (Sysillana Elennaryan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.02.01 17:45:03
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Sysillana kíváncsian méregeti a lányt, aki, amilyen elveszett, és amilyen furcsán megszabadult láncaitól, akár visszatérő is lehetne. Korábban a saját szemével látta, ahogy a régi riválisok életre kelnek a csaták színterén. Hiába temették el a csontjaikat, a testük eredeti formájában jelenik meg ugyanott, ahol korábban a vég érte őket, és félelmet, hitetlenkedést keltettek, épp, mint ő maga. Ez az utcakölyök még nem érezte a leheletüket az arcán, a karjuk erejét.*
- Ó, ha tudnád! Ők is élnek. A testük, a hangjuk… Minden olyan, mint azelőtt. A törzsem vezére is így tért vissza közénk, pedig átszúrták a hasát lándzsával. Egy heg sem látszik ott, ahol korábban a fegyver beléhatolt. *Most ő is elkomorodik, töprengve bámul maga elé. Valószínűleg az élmény mély nyomot hagyott benne, most a szeme is egészen máshogy csillog.* Ha nem én húztam volna ki belőle azt a lándzsát, én sem hinném el. Ha nem én kísértem volna el az utolsó útjára. Vagy ha nem én öntöttem volna rá olajat a máglyáján. *Maavie-ra pillant, és csak ekkor eszmél rá, hogy ez talán furcsán hangozhat egy artheniorinak.* Mifelénk el szokás égetni a hősök holttestét.
*Azzal kicsit helyezkedni kezd, hogy megmozgassa az elgémberedett tagjait. Halványan elmosolyodik a lány megjegyzésére.*
- Azóta tudom, mivel mentettem meg, de a mágia az én titkom marad. Én nem vagyok isten. De ha a saját szeretőmnek és a seregének megadhattam az élet és halál feletti választás jogát, akkor miért ne adnám meg másnak is?
*Sysillana úgy érzi, mindent elmondott, amit el tudott. A ruhája fodrait igazgatja, a csontok, mint apró kis harangok, csilingelnek. A külleme, bármilyen szokatlan is, végtelen magabiztosságot sugároz, mintha végre eljött volna az ő pillanata a Sors Szövedékében. Persze azt sem bánja, ha nincsen egyedül. Szája szélén mosoly játszik, úgy hallgatja a kislányt, aki lát rá lehetőséget, hogy összeszövetkezzen vele. Ez aztán tényleg örömteli hír!*
- A haszon sajnos kell ahhoz, hogy jól éljünk. A bosszú pedig… Nem tudhatod, mit hoz a jövő. Talán lehet, hogy megváltozik erről a véleményed egyszer, ha hirtelen szembekerülsz a haragosaiddal, és újra feltámad benned a gyűlölet. És ha még akkor sem állsz bosszút… még akkor sem, ha ott van a kés a kezedben, és a nyakuk szabadon… akkor azt hiszem, ez a város nem igazán érdemel meg téged. *Mosolyodik el. Ezután lényegesen lehalkítja a hangját, és körbe is néz, nehogy egy járókelő meghallja, amiről beszélni szeretne.*
- De beszéljünk egy kicsit a feltételeidről. Én elmondtam az én történetemet, de tudnom kell a tiédről, hogy tisztában legyek vele, mekkora veszélybe kerülhetünk, ha kilépünk a temető kapuján. Ki bántott téged? Mit akar? Az őrség vetett börtönbe, vagy elszöktél valakitől? *Csak úgy ömlenek Sysillana kérdései, de bízik benne, hogy társa egytől egyig jogosnak tartja majd őket – a hangjában nincs semmi vádló. Ezt meg is magyarázza.* Én messziről jöttem, és oda megyek, ahova akarok, azzal beszélek, akivel akarok. Éppen ezért nem érdekel, kinek törtél borsot az orra alá, de muszáj őszintének lenned, hogy segíthessek. Vagy hogy eldöntsem, bizonyos esetben én is ki szeretnék-e szállni.
A hozzászólás írója (Sysillana Elennaryan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.02.01 17:45:03
1892. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2022-01-30 12:19:44
Üzenet elküldve: 2022-01-30 12:19:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Szökésben//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Kérni egyszerű, de Maavie számára most nincs nehezebb, mint nem rosszra gondolni. Menekül, és még azt sem tudja pontosan, hogy ki elől, majd kiköt egy önmagában is ijesztő temetőben, ahol egy furcsa, csontokkal tarkított, tetovált alak abszurd, lehetetlen dolgokról magyaráz neki, amibe még őt is bele akarja rángatni.
Az előbbi kifakadása után teljesen elnémul, nem szól egy mukkot sem. Mikor a lány elhelyezkedik az egyik kövön, ő vele szemben, azon a síron foglal helyet, amiben korábban megbotlott. Pici, gombóc formában kuporodik le, hisz még mindig fázik. Sőt, így, hogy nem mozog, egyre jobban. Nem tudja, hova lehet még fokozni ezt az értelmetlen történetet, de ő jó kislány módjára figyel, s hallgat.
Némasága azonban nem tart sokáig. Az állandósult félelem mellett egy meglepett tekintetet követve gúnyosan nevet fel. Ebből egyértelművé is válik, hogy igen, hozzászólna a meséhez.*
- Azt gondolod, hogy egy vagyok közülük, vagy mi?
*Néz végig magán látványosan. Szakadt göncök, hetekre elegendő mocsok a bőrén és mezítelen lábak. Tökéletesen beleillik a képbe.*
- Nem vagyok halott, sem szellem, sem élőholt, sem semmi más. Élek. *Ezt jobb, ha közli bármiféle félreértés elkerülése végett. Miután ezt tisztázták, tovább hallgatja a történetet, melyhez zenei aláfestésként társul a Sysillana testére aggatott csonterdő keltette csörgés-zörgés.
Maavie szemeiben erősebb rémület csillan. Nem tehet róla, ösztönösen kombinálni kezdi a látottakat a hallottakkal, és nagyon reméli, hogy azok a csontok nem a föld alól kiásott hullák maradványai, melyeket ez a félőrült lány ékszerekké alakított magának.
Megrázza a fejét, hogy a rémálomszerű gondolataiból visszatérjen a valóságba, és tovább figyel. Akárhogy is próbál megfogható részeket találni ebben az egészben, a történet nem tűnik másnak, mint egy értelmetlen rém-történetnek. ~Ilyen egyszerűen nincs!~ gondolja. Ő nem hallott a feltámadottakról, sem semmi másról, ami idekint történt az elmúlt években, így számára egyetlen kapaszkodó sincs, ami miatt hinni tudna a másiknak.*
- Az élet és a halál nem játék. Halandó nem dönthet egy másik halandó életéről, csak az istenek. Te nem vagy isten.
*Ő is a bilincseire pillant, mikor azok kerülnek szóba. Hát persze, hogy ez a lány a saját nyomorultságát, keserű múltját próbálja felhasználni arra, hogy meggyőzze őt.*
- Figyelj! Én nem tudom, és nem is értem, hogy mi a fenéről beszélsz, és nem is érdekel. *Ha valamit nem ért, a legjobb megoldás, ha nem is vesz róla tudomást.* Nem érdekel sem a haszon, sem a bosszú, de egy valamiben megegyezhetünk. Ha segítesz, hogy ne fagyjak meg hamarosan idekinn... Ha segítesz abban, hogy úgy érezzem, én is élek, és vagyok valaki, tartozni fogok neked. Ami azt jelenti, hogy utána megteszem, amit kérsz, de csak egy feltétellel! *emeli fel a mutatóujját, hogy hangsúlyozza, az a feltétel nagyon is lényeges.*
- Bármikor kiszállhatok. Ha azt mondom, hogy nem folytatom, következmények nélkül hagysz elmenni.
*Kissé talán igazságtalan üzletet ajánl, hisz azt akarja, hogy őt kihúzzák a mocsokból, de a fizetséget bármikor visszautasíthassa. Kiderül, mi lesz ebből, de biztos, hogy vakon nem egyezik bele többé semmibe. Nem akarja, hogy rab után most rabszolga legyen.*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Kérni egyszerű, de Maavie számára most nincs nehezebb, mint nem rosszra gondolni. Menekül, és még azt sem tudja pontosan, hogy ki elől, majd kiköt egy önmagában is ijesztő temetőben, ahol egy furcsa, csontokkal tarkított, tetovált alak abszurd, lehetetlen dolgokról magyaráz neki, amibe még őt is bele akarja rángatni.
Az előbbi kifakadása után teljesen elnémul, nem szól egy mukkot sem. Mikor a lány elhelyezkedik az egyik kövön, ő vele szemben, azon a síron foglal helyet, amiben korábban megbotlott. Pici, gombóc formában kuporodik le, hisz még mindig fázik. Sőt, így, hogy nem mozog, egyre jobban. Nem tudja, hova lehet még fokozni ezt az értelmetlen történetet, de ő jó kislány módjára figyel, s hallgat.
Némasága azonban nem tart sokáig. Az állandósult félelem mellett egy meglepett tekintetet követve gúnyosan nevet fel. Ebből egyértelművé is válik, hogy igen, hozzászólna a meséhez.*
- Azt gondolod, hogy egy vagyok közülük, vagy mi?
*Néz végig magán látványosan. Szakadt göncök, hetekre elegendő mocsok a bőrén és mezítelen lábak. Tökéletesen beleillik a képbe.*
- Nem vagyok halott, sem szellem, sem élőholt, sem semmi más. Élek. *Ezt jobb, ha közli bármiféle félreértés elkerülése végett. Miután ezt tisztázták, tovább hallgatja a történetet, melyhez zenei aláfestésként társul a Sysillana testére aggatott csonterdő keltette csörgés-zörgés.
Maavie szemeiben erősebb rémület csillan. Nem tehet róla, ösztönösen kombinálni kezdi a látottakat a hallottakkal, és nagyon reméli, hogy azok a csontok nem a föld alól kiásott hullák maradványai, melyeket ez a félőrült lány ékszerekké alakított magának.
Megrázza a fejét, hogy a rémálomszerű gondolataiból visszatérjen a valóságba, és tovább figyel. Akárhogy is próbál megfogható részeket találni ebben az egészben, a történet nem tűnik másnak, mint egy értelmetlen rém-történetnek. ~Ilyen egyszerűen nincs!~ gondolja. Ő nem hallott a feltámadottakról, sem semmi másról, ami idekint történt az elmúlt években, így számára egyetlen kapaszkodó sincs, ami miatt hinni tudna a másiknak.*
- Az élet és a halál nem játék. Halandó nem dönthet egy másik halandó életéről, csak az istenek. Te nem vagy isten.
*Ő is a bilincseire pillant, mikor azok kerülnek szóba. Hát persze, hogy ez a lány a saját nyomorultságát, keserű múltját próbálja felhasználni arra, hogy meggyőzze őt.*
- Figyelj! Én nem tudom, és nem is értem, hogy mi a fenéről beszélsz, és nem is érdekel. *Ha valamit nem ért, a legjobb megoldás, ha nem is vesz róla tudomást.* Nem érdekel sem a haszon, sem a bosszú, de egy valamiben megegyezhetünk. Ha segítesz, hogy ne fagyjak meg hamarosan idekinn... Ha segítesz abban, hogy úgy érezzem, én is élek, és vagyok valaki, tartozni fogok neked. Ami azt jelenti, hogy utána megteszem, amit kérsz, de csak egy feltétellel! *emeli fel a mutatóujját, hogy hangsúlyozza, az a feltétel nagyon is lényeges.*
- Bármikor kiszállhatok. Ha azt mondom, hogy nem folytatom, következmények nélkül hagysz elmenni.
*Kissé talán igazságtalan üzletet ajánl, hisz azt akarja, hogy őt kihúzzák a mocsokból, de a fizetséget bármikor visszautasíthassa. Kiderül, mi lesz ebből, de biztos, hogy vakon nem egyezik bele többé semmibe. Nem akarja, hogy rab után most rabszolga legyen.*
1891. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2022-01-29 19:12:05
Üzenet elküldve: 2022-01-29 19:12:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Szökésben//
*Sysillana már hozzászokott, hogy bámulják. Nem valami mindennapos látvány, azt meg kell hagyni, a csontok és a megannyi, tetoválásra hasonlító ábra a bőrén bámulásra adnak okot – még ott is, ahonnét érkezett. Persze azért ő sem óvatlan, erősen összpontosít Maavie minden mozdulatára, hiszen egy sötét temetőben azért nem a legbiztonságosabb új barátokra szert tenni. Itt aztán tényleg akármi megtörténhet.
Titkolózik, hogyne tenné, érzi ő, hogy a lány sem terítette még ki a lapjait. Az ő esetében ezt rá lehet fogni a rossz emlékek miatti kellemetlenségre, de attól még a titok éppen olyan titok marad. Sysillana szívesen elhallgatná, hogy honnét jött, és mi dolga volt ott (és kivel? Ki tette ezt vele?), de nem akarja feszegetni a témát. Az azonban bizonyos, hogy a gyermek kezd frusztrált lenni, és ha valamit, bármit is el akar érni nála, még idejében meg kell ragadnia a lehetőséget. Ez egyben azt is jelenti, hogy egyelőre képes rá hatni. Nincs más hátra, el kell mesélnie, mit tud.*
- Megértem a fenntartásaidat. *Mondja gyengéd hangon, szavait egy drámai sóhajjal kísérve.* De nem kell semmi rosszra gondolnod. Sok minden vagyok, de nem rossz ember.
*A mese, amibe bele szeretne kezdeni, elég hosszúra fog nyúlni, ezért felhúzott lábakkal letelepedik egy közeli kövön, és int Maavie-nak is, hogy kövesse a példáját. Hogy mekkora távolságra ül le vagy áll meg, az már a magánügye, Sysillana ettől függetlenül belekezd a mesébe.*
- Talán hallottál már azokról, akik mezítelenül visszatértek a halálból. *Kezd bele egy szokatlannak, sőt, a sok sírkő között kifejezetten hátborzongatónak ható felütéssel.* Az utóbbi időben nem egy alak tűnt fel a semmiből, akit korábban halottnak hittek, sőt, el is temettek annak előtte. Én tudom, mi történt velük.
*Itt tart egy kis hatásszünetet, ha esetleg a lánynak valami kérdése van, de ha nincs, halkan folytatja.*
- A törzsünk már igen kevés lelket számlál, de birtokában vagyunk egy olyan ősi tudásnak, amelynek senki más. A holtak korábban a kezünkbe adták az életüket. *A lány helyezkedik egy kicsit, megannyi csontékszere megrezzen. Ki tudja, honnan származhatnak?* Tudjuk, hogy hogyan adhassuk meg az élőknek a választást, hogy ha az idejük lejár, holtak maradnak-e, vagy újra felébrednek, és bizony veled ellentétben akad, aki minden áron az életet választaná. Szeretetből. Örömökből. Bosszúból. És bőséggel megfizetne nekünk ezért a választásért.
*A pillantása Maavie-ét keresi, és láthatóan azon gondolkodik, hogyan mondja, amit mondani szeretne.*
- Megértem, ha arra gondolsz, hogy ehhez neked semmi közöd. De gondolj bele, hány embernek adhatnánk meg a szabadság jogát, amitől a legnagyobb gyarlóság valakit megfosztani! *Int a béklyók felé drámaian.* Gondold meg, hogy mennyi hasznod lehetne, ha te is részesedsz ebből, és ki tudja? Talán még a téged fogva tartókon is bosszút állhatnál, egyszer s mindenkorra. Én szívesen segítek… ha te is segítesz nekem cserébe.
*Hangjában nincs ellenérzés, szemében csak lelkes kíváncsiság bujkál, ahogy tekintetével a lányt faggatja.*
*Sysillana már hozzászokott, hogy bámulják. Nem valami mindennapos látvány, azt meg kell hagyni, a csontok és a megannyi, tetoválásra hasonlító ábra a bőrén bámulásra adnak okot – még ott is, ahonnét érkezett. Persze azért ő sem óvatlan, erősen összpontosít Maavie minden mozdulatára, hiszen egy sötét temetőben azért nem a legbiztonságosabb új barátokra szert tenni. Itt aztán tényleg akármi megtörténhet.
Titkolózik, hogyne tenné, érzi ő, hogy a lány sem terítette még ki a lapjait. Az ő esetében ezt rá lehet fogni a rossz emlékek miatti kellemetlenségre, de attól még a titok éppen olyan titok marad. Sysillana szívesen elhallgatná, hogy honnét jött, és mi dolga volt ott (és kivel? Ki tette ezt vele?), de nem akarja feszegetni a témát. Az azonban bizonyos, hogy a gyermek kezd frusztrált lenni, és ha valamit, bármit is el akar érni nála, még idejében meg kell ragadnia a lehetőséget. Ez egyben azt is jelenti, hogy egyelőre képes rá hatni. Nincs más hátra, el kell mesélnie, mit tud.*
- Megértem a fenntartásaidat. *Mondja gyengéd hangon, szavait egy drámai sóhajjal kísérve.* De nem kell semmi rosszra gondolnod. Sok minden vagyok, de nem rossz ember.
*A mese, amibe bele szeretne kezdeni, elég hosszúra fog nyúlni, ezért felhúzott lábakkal letelepedik egy közeli kövön, és int Maavie-nak is, hogy kövesse a példáját. Hogy mekkora távolságra ül le vagy áll meg, az már a magánügye, Sysillana ettől függetlenül belekezd a mesébe.*
- Talán hallottál már azokról, akik mezítelenül visszatértek a halálból. *Kezd bele egy szokatlannak, sőt, a sok sírkő között kifejezetten hátborzongatónak ható felütéssel.* Az utóbbi időben nem egy alak tűnt fel a semmiből, akit korábban halottnak hittek, sőt, el is temettek annak előtte. Én tudom, mi történt velük.
*Itt tart egy kis hatásszünetet, ha esetleg a lánynak valami kérdése van, de ha nincs, halkan folytatja.*
- A törzsünk már igen kevés lelket számlál, de birtokában vagyunk egy olyan ősi tudásnak, amelynek senki más. A holtak korábban a kezünkbe adták az életüket. *A lány helyezkedik egy kicsit, megannyi csontékszere megrezzen. Ki tudja, honnan származhatnak?* Tudjuk, hogy hogyan adhassuk meg az élőknek a választást, hogy ha az idejük lejár, holtak maradnak-e, vagy újra felébrednek, és bizony veled ellentétben akad, aki minden áron az életet választaná. Szeretetből. Örömökből. Bosszúból. És bőséggel megfizetne nekünk ezért a választásért.
*A pillantása Maavie-ét keresi, és láthatóan azon gondolkodik, hogyan mondja, amit mondani szeretne.*
- Megértem, ha arra gondolsz, hogy ehhez neked semmi közöd. De gondolj bele, hány embernek adhatnánk meg a szabadság jogát, amitől a legnagyobb gyarlóság valakit megfosztani! *Int a béklyók felé drámaian.* Gondold meg, hogy mennyi hasznod lehetne, ha te is részesedsz ebből, és ki tudja? Talán még a téged fogva tartókon is bosszút állhatnál, egyszer s mindenkorra. Én szívesen segítek… ha te is segítesz nekem cserébe.
*Hangjában nincs ellenérzés, szemében csak lelkes kíváncsiság bujkál, ahogy tekintetével a lányt faggatja.*
1890. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2022-01-24 19:50:31
Üzenet elküldve: 2022-01-24 19:50:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Szökésben//
*Ösztönösen hátrébb is lép kettőt, mikor az ő igényeihez mérten már túl közel kerül hozzá a másik, de ezúttal legalább figyel arra, hogy ne essen hanyatt ismét a mögötte lévő öreg, hideg sírban.
Közben már van ideje valamelyest megfigyelni a lány karjain ékesedő csont valamiket. Furák, de mégis csak jobban mutatnak, mint rajta a vas karkötők. Tolvaj múltjához hűen, talán nem is annyira látványosan, teljesen végigméri őt.*
~Csontok, szakadt ruhák, csontok, na meg az erszény. Meg csontok...~
*Nem valószínű, hogy bármi értékes is lenne nála. Bár, ez most mindegy, amúgy sem tervezte kirabolni a lányt, de az oldalán lógó két csonttőr jelenléte csak még jobban lebeszéli erről a tervről.
Közben kezdik megtalálni a közös hangnemet is, legalábbis úgy tűnik, mert mindkettejüknek jól forog a nyelve. Bár, míg az ő válaszai leginkább hitetlenségre utalnak, addig a másik szavaiban megannyi titok rejlik. Túl sok titok Maavie ízlésének.
Nem segít a bizalma megszerzésében az sem, amit a lány állítólagos ideérkezésének céljaként mond el.*
- Te akarod megadni a szabadságot? Mindenkinek? ~Hát persze.~ *Ezt már hallotta máshol is. Legyen a cél nemes, de aki öncélúan, egyeduralkodóan próbálja véghezvinni tervét, az bizony nem más a többinél. Lehet, hogy szerencsétlen kis ember túloz, de megvan az oka az efféle feltételezésekre.*
- A jelenem annyi, hogy mocskos vagyok, ronda vagyok, megfagyok vagy éhen halok. Esetleg mindkettő.
*Fakad ki, kissé meggondolatlanul talán, de a lány félelmetes titokzatossága már lassan-lassan előhozza belőle az ösztönös önvédelmet, ami a támadás. Hamar befogja azonban kicsi száját, ahogy a mondandó többi része is eljut az agyáig. Nem akarja megölni, de egy rossz döntésnek csúnya vége lehet. Ezt mondja.
Azok a bizonyos ösztönök azt sugallják neki, hogy inkább meneküljön, de a félelem és a kíváncsiság egyvelege nem hagyja. Újra lepillant a festett kőre, és szorosan a markába zárja azt.*
- Mégis... miben segíthetne nekem egy kő, és hogyan segíthetsz te? Te ajánlod fel a jövőmet? *A félelem gyenge agressziót kezd szülni benne, amit remegő ajkak, visszatartott sírás közepette vezet le egyelőre.*
- Mondd, ki a fene vagy te, és mit akarsz tőlem?! Beszélj őszintén! Ne ilyen... ilyen titokzatosan. Kövekről, meg jövőről, meg látomásokról!
*Még egyet hátrébb lép. Nem akart ő sem tapintatlan, sem udvariatlan lenni, már ha tudná mi az az udvariasság, de mentségére szóljon, nem tehet róla. Csak fél, mert a jövőt ő még a saját elképzelései szerint sem látja. Az ismeretlen jövő pedig sokszor félelmetes, olyannyira, hogy meggondolatlanságokhoz vezethet.*
*Ösztönösen hátrébb is lép kettőt, mikor az ő igényeihez mérten már túl közel kerül hozzá a másik, de ezúttal legalább figyel arra, hogy ne essen hanyatt ismét a mögötte lévő öreg, hideg sírban.
Közben már van ideje valamelyest megfigyelni a lány karjain ékesedő csont valamiket. Furák, de mégis csak jobban mutatnak, mint rajta a vas karkötők. Tolvaj múltjához hűen, talán nem is annyira látványosan, teljesen végigméri őt.*
~Csontok, szakadt ruhák, csontok, na meg az erszény. Meg csontok...~
*Nem valószínű, hogy bármi értékes is lenne nála. Bár, ez most mindegy, amúgy sem tervezte kirabolni a lányt, de az oldalán lógó két csonttőr jelenléte csak még jobban lebeszéli erről a tervről.
Közben kezdik megtalálni a közös hangnemet is, legalábbis úgy tűnik, mert mindkettejüknek jól forog a nyelve. Bár, míg az ő válaszai leginkább hitetlenségre utalnak, addig a másik szavaiban megannyi titok rejlik. Túl sok titok Maavie ízlésének.
Nem segít a bizalma megszerzésében az sem, amit a lány állítólagos ideérkezésének céljaként mond el.*
- Te akarod megadni a szabadságot? Mindenkinek? ~Hát persze.~ *Ezt már hallotta máshol is. Legyen a cél nemes, de aki öncélúan, egyeduralkodóan próbálja véghezvinni tervét, az bizony nem más a többinél. Lehet, hogy szerencsétlen kis ember túloz, de megvan az oka az efféle feltételezésekre.*
- A jelenem annyi, hogy mocskos vagyok, ronda vagyok, megfagyok vagy éhen halok. Esetleg mindkettő.
*Fakad ki, kissé meggondolatlanul talán, de a lány félelmetes titokzatossága már lassan-lassan előhozza belőle az ösztönös önvédelmet, ami a támadás. Hamar befogja azonban kicsi száját, ahogy a mondandó többi része is eljut az agyáig. Nem akarja megölni, de egy rossz döntésnek csúnya vége lehet. Ezt mondja.
Azok a bizonyos ösztönök azt sugallják neki, hogy inkább meneküljön, de a félelem és a kíváncsiság egyvelege nem hagyja. Újra lepillant a festett kőre, és szorosan a markába zárja azt.*
- Mégis... miben segíthetne nekem egy kő, és hogyan segíthetsz te? Te ajánlod fel a jövőmet? *A félelem gyenge agressziót kezd szülni benne, amit remegő ajkak, visszatartott sírás közepette vezet le egyelőre.*
- Mondd, ki a fene vagy te, és mit akarsz tőlem?! Beszélj őszintén! Ne ilyen... ilyen titokzatosan. Kövekről, meg jövőről, meg látomásokról!
*Még egyet hátrébb lép. Nem akart ő sem tapintatlan, sem udvariatlan lenni, már ha tudná mi az az udvariasság, de mentségére szóljon, nem tehet róla. Csak fél, mert a jövőt ő még a saját elképzelései szerint sem látja. Az ismeretlen jövő pedig sokszor félelmetes, olyannyira, hogy meggondolatlanságokhoz vezethet.*
1889. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2022-01-24 18:40:33
Üzenet elküldve: 2022-01-24 18:40:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Szökésben//
*Sysillana érdeklődő macskapillantásával, most már egészen közelről – már-már szemtelen mértékben – méregeti a lányt, aki látszólag hajlandó volt bizalmat szavazni neki, legalább is egyelőre. Azt már leszűrte a beszélgetésükből, hogy megvan a magához való esze, ami még izgalmasabbá teszi a találkozásukat.*
~ Vajon egyedül szabadult ki a rabságából? ~ *Töpreng elnézve a bilincseit, de kíváncsisága ellenére sem ért annyira a vashoz, hogy következtetéseket vonjon le belőle, a hozzá tartozó láncokat letörték, lereszelték, vagy más okos módon távolították-e el. Azzal azonban tisztában van, hogy még a legártatlanabb, legnyomorultabb gyermek mögött is ott állhat egy egész bűnszervezet, akik az arra járók szimpátiájára építve gyilkolnak és fosztogatnak. Sőt, még azt sem tudhatja, hogy a kölyök mit rejtegethet még a köpenye alatt. Résen kell lennie, még akkor is, ha egészen belelovallja magát a beszélgetésükbe: szeme a kérdésre mohón csillan.*
- Mi van akkor, ha azt mondom neked, hogy éppen ezért jöttem erre a vidékre? Hogy megadjam az itt lévőknek az életük feletti szabad döntés jogát? *Mosolyog átszellemülten, széttárva karjait. Hiszen ő szabad, és mindig is az volt. Soha nem kötötték béklyók, már a sok rárótt kötelesség is a múlté. Csak a hit maradt, az ősi tudása, és az egész világ, amellyel azt tesz, amit akar. Kell ennél több?*
- Nem látom a jövődet, mert még a jelenedet sem ismerem. *Folytatja az eszmefuttatását halk, gyengéd hangon.* De nem öllek meg, dehogy. Megannyi utat választhatsz, s ahogy te is mondod, némelyiknek nem szép a vége. Egy dolgot viszont megtehetek: én is felajánlhatok neked egyet ezzel a kővel, és csak reménykedni tudok benne, hogy a sok közül talán inkább kedvedre való lesz…
A hozzászólás írója (Sysillana Elennaryan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.01.24 18:41:43
*Sysillana érdeklődő macskapillantásával, most már egészen közelről – már-már szemtelen mértékben – méregeti a lányt, aki látszólag hajlandó volt bizalmat szavazni neki, legalább is egyelőre. Azt már leszűrte a beszélgetésükből, hogy megvan a magához való esze, ami még izgalmasabbá teszi a találkozásukat.*
~ Vajon egyedül szabadult ki a rabságából? ~ *Töpreng elnézve a bilincseit, de kíváncsisága ellenére sem ért annyira a vashoz, hogy következtetéseket vonjon le belőle, a hozzá tartozó láncokat letörték, lereszelték, vagy más okos módon távolították-e el. Azzal azonban tisztában van, hogy még a legártatlanabb, legnyomorultabb gyermek mögött is ott állhat egy egész bűnszervezet, akik az arra járók szimpátiájára építve gyilkolnak és fosztogatnak. Sőt, még azt sem tudhatja, hogy a kölyök mit rejtegethet még a köpenye alatt. Résen kell lennie, még akkor is, ha egészen belelovallja magát a beszélgetésükbe: szeme a kérdésre mohón csillan.*
- Mi van akkor, ha azt mondom neked, hogy éppen ezért jöttem erre a vidékre? Hogy megadjam az itt lévőknek az életük feletti szabad döntés jogát? *Mosolyog átszellemülten, széttárva karjait. Hiszen ő szabad, és mindig is az volt. Soha nem kötötték béklyók, már a sok rárótt kötelesség is a múlté. Csak a hit maradt, az ősi tudása, és az egész világ, amellyel azt tesz, amit akar. Kell ennél több?*
- Nem látom a jövődet, mert még a jelenedet sem ismerem. *Folytatja az eszmefuttatását halk, gyengéd hangon.* De nem öllek meg, dehogy. Megannyi utat választhatsz, s ahogy te is mondod, némelyiknek nem szép a vége. Egy dolgot viszont megtehetek: én is felajánlhatok neked egyet ezzel a kővel, és csak reménykedni tudok benne, hogy a sok közül talán inkább kedvedre való lesz…
A hozzászólás írója (Sysillana Elennaryan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.01.24 18:41:43
1888. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2022-01-22 16:00:04
Üzenet elküldve: 2022-01-22 16:00:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Szökésben//
*Fél tőle, bizony. Nem is akarja, és nem is tudja ezt leplezni, ugyanúgy, ahogy a bilincseit sem tudta elrejteni a lány elől. A félelem igazából csak egy érzés, ami ösztönösen tör elő akkor, mikor kedve tartja, Maavie azonban gondolatai mélyén tudja, nincs mit veszítenie. Mi történhet? Vagy megöli ez a furcsa szerzet, és nem kell tovább gyötrődnie. Lehet, hogy ő is egy az üldözői közül, akkor hamarosan újra hangosan csörgő rabláncok tarkítják majd a rajta lévő fém karikákat. Ha van akkora szerencséje, akkor egyik sem a kettő közül, akkor pedig nincs mitől félnie, de sajnos ezt a saját elméjének nem tudja egykönnyen megmagyarázni.
A lehetőségek közt elveszve, végül józan eszére hallgatva nyújtja a kezét a lánynak, és elfogadja, hogy felsegítse. A mozdulat közben felcsúszik ujján a rongyos ruha, így most már tisztán láthatóvá válik csuklóján a bilincs. Egyértelmű, hogy már azokat sem akarja tovább rejtegetni.*
- Mi van akkor, ha más dönti el, hogy min forog kockán a te életed?
*Kérdez vissza halkan. Család, otthon? Ehh, ilyesmi nem is volt neki soha. Nem szerette még senki igazán, így nincs, akit vagy akiket a családjának nevezhessen, egy hideg, sötét cella pedig még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető otthonnak.
A lány közben egy különös történetet mesél kövekről, amik beszélni tudnak. ~Na, neki sincs ki a négy kereke, az is biztos~ gondolja kissé hitetlenül, miközben a különleges nevetés csak még több félelmet ébreszt az ösztöneiben.
Egyelőre nem válaszol a hallottakra, csak résen figyeli amaz minden mozdulatát. A halk koccanásra alig láthatóan összerezzen, majd az erszényből előkerülő, festett kőre pillant. Kiderül az is, hogy a rajta lévő jel a vizet ábrázolja, amihez egy igen csak különös magyarázat is társul.
Elveszi a követ, forgatja, nézegeti.*
- Ha látod a jövőt, akkor te már pontosan tudod, mit fogok kezdeni az életemmel, nem? *kérdezi kissé indulatosabban, mint eddigi hangneme. Zagyvaságnak tűnik az egész történet. ~Még hogy látni a jövőt... Badarság!~ gondolja bizalmatlanul, de mégis kíváncsian.*
- Egy pillanatig sem volt dolgom a halállal. Soha nem akarták, hogy meghaljak, erre mindig különösen ügyeltek *néz félre. Hogy kik, hol, miért, arról nem kezd el beszámolni.* Az viszont lehet, hogy hamarosan találkozni fogok vele. Ha te nem is ölsz meg itt és most, akkor majd a hideg vagy az éhség fog végezni velem.
*Talán ez az egy dolog van, amiben a fogság jobb a céltalan szabadságnál. Nem kell erőlködnie azon, hogy életben maradjon. Életben tartják mások.*
- Miért adtad ezt nekem? *vált is vissza hamar a kis kavics témájára olyan határozottsággal, mintha az előbbieket csak úgy mellékesen közölte volna.*
*Fél tőle, bizony. Nem is akarja, és nem is tudja ezt leplezni, ugyanúgy, ahogy a bilincseit sem tudta elrejteni a lány elől. A félelem igazából csak egy érzés, ami ösztönösen tör elő akkor, mikor kedve tartja, Maavie azonban gondolatai mélyén tudja, nincs mit veszítenie. Mi történhet? Vagy megöli ez a furcsa szerzet, és nem kell tovább gyötrődnie. Lehet, hogy ő is egy az üldözői közül, akkor hamarosan újra hangosan csörgő rabláncok tarkítják majd a rajta lévő fém karikákat. Ha van akkora szerencséje, akkor egyik sem a kettő közül, akkor pedig nincs mitől félnie, de sajnos ezt a saját elméjének nem tudja egykönnyen megmagyarázni.
A lehetőségek közt elveszve, végül józan eszére hallgatva nyújtja a kezét a lánynak, és elfogadja, hogy felsegítse. A mozdulat közben felcsúszik ujján a rongyos ruha, így most már tisztán láthatóvá válik csuklóján a bilincs. Egyértelmű, hogy már azokat sem akarja tovább rejtegetni.*
- Mi van akkor, ha más dönti el, hogy min forog kockán a te életed?
*Kérdez vissza halkan. Család, otthon? Ehh, ilyesmi nem is volt neki soha. Nem szerette még senki igazán, így nincs, akit vagy akiket a családjának nevezhessen, egy hideg, sötét cella pedig még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető otthonnak.
A lány közben egy különös történetet mesél kövekről, amik beszélni tudnak. ~Na, neki sincs ki a négy kereke, az is biztos~ gondolja kissé hitetlenül, miközben a különleges nevetés csak még több félelmet ébreszt az ösztöneiben.
Egyelőre nem válaszol a hallottakra, csak résen figyeli amaz minden mozdulatát. A halk koccanásra alig láthatóan összerezzen, majd az erszényből előkerülő, festett kőre pillant. Kiderül az is, hogy a rajta lévő jel a vizet ábrázolja, amihez egy igen csak különös magyarázat is társul.
Elveszi a követ, forgatja, nézegeti.*
- Ha látod a jövőt, akkor te már pontosan tudod, mit fogok kezdeni az életemmel, nem? *kérdezi kissé indulatosabban, mint eddigi hangneme. Zagyvaságnak tűnik az egész történet. ~Még hogy látni a jövőt... Badarság!~ gondolja bizalmatlanul, de mégis kíváncsian.*
- Egy pillanatig sem volt dolgom a halállal. Soha nem akarták, hogy meghaljak, erre mindig különösen ügyeltek *néz félre. Hogy kik, hol, miért, arról nem kezd el beszámolni.* Az viszont lehet, hogy hamarosan találkozni fogok vele. Ha te nem is ölsz meg itt és most, akkor majd a hideg vagy az éhség fog végezni velem.
*Talán ez az egy dolog van, amiben a fogság jobb a céltalan szabadságnál. Nem kell erőlködnie azon, hogy életben maradjon. Életben tartják mások.*
- Miért adtad ezt nekem? *vált is vissza hamar a kis kavics témájára olyan határozottsággal, mintha az előbbieket csak úgy mellékesen közölte volna.*
1887. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2022-01-22 14:12:53
Üzenet elküldve: 2022-01-22 14:12:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Szökésben//
*A komor temetőben mindig félelmektől terhes a levegő, mert az emberek nehezen tudnak megbékélni a halál és az azon túli ismeretlen gondolatával. A lányka mintha egy nevet keresne az ósdi kövek között, Sysillana jelenléte azonban annyira megijeszti, hogy átbucskázik az egyik sírkövön. A jelenet kissé még mulattató is a nő számára, de gyorsan elnyomja a szája szélére szökő gúnyos kis mosolyt. Bármennyire is furcsa alaknak tűnhet, nem akar rossz benyomást kelteni.
A lány szavai először úgy hangzanak, mintha bátrabbnak szeretné mutatni magát, mint ami, ám ahogy még közelebb lépve Sysillana lepillant, a szavak új értelmet nyernek: végtagjait bilincsek tarkítják.*
~ Láthatott már rosszabbat is, mint a halál. De elmenekült, tehát élni akar. Vajon miért? Ki kell derítenem. ~
*A látvány természetes óvatosságra inti, ezért még lassabban lép közel. Nem vár bizalmat, de viselkedésével igyekszik azt sugallni. Jobb karját nyújtja a kis alaknak, hogy ha engedi és hajlandó hozzáérni, felsegíthesse, de nem tartja kizártnak, hogy a gyermek nem él majd a lehetőséggel. Egyébként karját, és kézfejét, amennyire kilóg bő inge alól, megannyi érdekes festet borítja, szabályosak, de elvontak; valószínűleg mindenki azt lát beléjük, amit akar. Csuklóján csontból csiszolt, apró háromszögekből és különös formákból álló karperecek csörrennek.*
– A halál sok mindent elfeledtet, de az élet a legnagyobb érték. Bármire felteheted: az örömökre, a családodra, a hitedre, a hazádra… vagy akár a bosszúra is.
*Fürkésző tekintete a lányt faggatja. Nem tudja, hogy a mások bosszújától való félelem vagy a gyermek saját bosszúvágya-e az erősebb, de minden apró jelre figyel, hogy kiderítse. Sok minden múlik azon, hogy valakit a rettegés vagy a harag vezérel. Aki retteg, azt alaposan sarokba kell szorítani, hogy ártson, de aki dühös, az önként fog kést ragadni és ölni.
Persze érthető, hogy új társaságának is akad néhány kérdése, hiszen Sysillana is minden, csak nem szokványos látvány.*
– Tudom, különösen hangzik, de ha eléggé figyelek, a kövek itt néha beszélnek hozzám, ezért én magam is készítettem néhányat… az élők köveit. Áthatja őket valamiféle erő, ami szerencsét hoz a hordozójuknak, és néha a jövőbe is bepillantást nyújtanak. *Nevet csendesen, búgó hangon, mintha macskaként dorombolna. Hosszú ujjaival most egészen lassan és kimérten nyúl az erszényéhez, nehogy a lány félreértse a mozdulatot, és azt higgye, hogy netán a tőréhez akarna kapni. Odabent két kövecske koccan össze lágyan, a nyomasztó csendben tisztán lehet hallani. Némi töprengés után kiválasztja az egyiket, a cseppet ábrázolót, és tenyerén a gyermek elé tartja.*
– Víz. A sivatagban megtanulod, hogy az élet ott van, ahol víz van. Te szembenéztél a halállal, mégis az életet választottad. De azt tudod-e már, mit kezdesz vele? Tessék, fogd.
*Ha a lány engedi, ő maga nyomja a kezébe, de ha nem, akkor is megkéri, hogy vegye el tőle nyugodtan.*
A hozzászólás írója (Sysillana Elennaryan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.01.22 14:13:06
*A komor temetőben mindig félelmektől terhes a levegő, mert az emberek nehezen tudnak megbékélni a halál és az azon túli ismeretlen gondolatával. A lányka mintha egy nevet keresne az ósdi kövek között, Sysillana jelenléte azonban annyira megijeszti, hogy átbucskázik az egyik sírkövön. A jelenet kissé még mulattató is a nő számára, de gyorsan elnyomja a szája szélére szökő gúnyos kis mosolyt. Bármennyire is furcsa alaknak tűnhet, nem akar rossz benyomást kelteni.
A lány szavai először úgy hangzanak, mintha bátrabbnak szeretné mutatni magát, mint ami, ám ahogy még közelebb lépve Sysillana lepillant, a szavak új értelmet nyernek: végtagjait bilincsek tarkítják.*
~ Láthatott már rosszabbat is, mint a halál. De elmenekült, tehát élni akar. Vajon miért? Ki kell derítenem. ~
*A látvány természetes óvatosságra inti, ezért még lassabban lép közel. Nem vár bizalmat, de viselkedésével igyekszik azt sugallni. Jobb karját nyújtja a kis alaknak, hogy ha engedi és hajlandó hozzáérni, felsegíthesse, de nem tartja kizártnak, hogy a gyermek nem él majd a lehetőséggel. Egyébként karját, és kézfejét, amennyire kilóg bő inge alól, megannyi érdekes festet borítja, szabályosak, de elvontak; valószínűleg mindenki azt lát beléjük, amit akar. Csuklóján csontból csiszolt, apró háromszögekből és különös formákból álló karperecek csörrennek.*
– A halál sok mindent elfeledtet, de az élet a legnagyobb érték. Bármire felteheted: az örömökre, a családodra, a hitedre, a hazádra… vagy akár a bosszúra is.
*Fürkésző tekintete a lányt faggatja. Nem tudja, hogy a mások bosszújától való félelem vagy a gyermek saját bosszúvágya-e az erősebb, de minden apró jelre figyel, hogy kiderítse. Sok minden múlik azon, hogy valakit a rettegés vagy a harag vezérel. Aki retteg, azt alaposan sarokba kell szorítani, hogy ártson, de aki dühös, az önként fog kést ragadni és ölni.
Persze érthető, hogy új társaságának is akad néhány kérdése, hiszen Sysillana is minden, csak nem szokványos látvány.*
– Tudom, különösen hangzik, de ha eléggé figyelek, a kövek itt néha beszélnek hozzám, ezért én magam is készítettem néhányat… az élők köveit. Áthatja őket valamiféle erő, ami szerencsét hoz a hordozójuknak, és néha a jövőbe is bepillantást nyújtanak. *Nevet csendesen, búgó hangon, mintha macskaként dorombolna. Hosszú ujjaival most egészen lassan és kimérten nyúl az erszényéhez, nehogy a lány félreértse a mozdulatot, és azt higgye, hogy netán a tőréhez akarna kapni. Odabent két kövecske koccan össze lágyan, a nyomasztó csendben tisztán lehet hallani. Némi töprengés után kiválasztja az egyiket, a cseppet ábrázolót, és tenyerén a gyermek elé tartja.*
– Víz. A sivatagban megtanulod, hogy az élet ott van, ahol víz van. Te szembenéztél a halállal, mégis az életet választottad. De azt tudod-e már, mit kezdesz vele? Tessék, fogd.
*Ha a lány engedi, ő maga nyomja a kezébe, de ha nem, akkor is megkéri, hogy vegye el tőle nyugodtan.*
A hozzászólás írója (Sysillana Elennaryan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.01.22 14:13:06
1886. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2022-01-22 12:04:02
Üzenet elküldve: 2022-01-22 12:04:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Szökésben//
*Igen. A magány. Az a fajta rabság, ami olyan őrültségekre készteti az embert, hogy holtakkal társalogjon. Ki gondolta volna, hogy ilyen őrjítő lesz ez az egész. Azt hitte, majd üldözni fogják, menekülnie kell, hogy majd a félelemtől azt sem veszi észre, mennyire elfáradt a rohanásban, amiben mezítelen, felsebzett lábai sem akadályozzák már. Ehelyett csak itt kószál egyes egyedül, és az itt nyugvók bemutatkozásait „hallgatja”, ahogy az ütött-kopott sírfeliratokat olvassa.
Már távozna, mikor a közelében mozgásra lesz figyelmes. A szürkeségben nem tudja kitalálni, ki az, és mit csinál. Azt sem tudja eldönteni, hogy menekülnie kéne, vagy szólnia. Tanácstalanságában csak leragad ott, ahol épp áll, és tehetetlenül figyeli, ahogy a különös alak egyenesen felé tart, majd egy kellemes, női hang megszólítja.*
- A... halál? Nem, nem az *válaszolja hirtelen. Félve kezd hátra lépkedni, egészen addig, míg meg nem botlik az egyik sírkőben, és mindenféle eleganciát mellőzve a fenekére huppan. Úgy marad, a sírkövön ülve, és onnan néz fel a nála jóval magasabb szerzetre.
A rajta lévő bilincs karikákat továbbra is takargatni próbálja, de az esés következtében akaratlanul is láthatóvá válnak rajta.*
- A halál... *elakad, nem tudja, hogy fogjon mondandójába.* Legfeljebb az a pillanat keserű, vagy inkább fájdalmas, mikor megtörténik. Utána már nem az. Ha meghaltál, nem fáj már többé. Emléket állítanak neked, és egy örökkévalóságig őrzi majd a föld mindazokat a titkokat, amik Te magad vagy.
*Maga sem tudja, miért tud most ilyen hirtelenséggel ép gondolatokat megfogalmazni a furcsa kérdésre. Talán az az oka, hogy, sebei fájdalmában, az őt szorító láncok okozta kín közepette sokat gondolkozott már ezen. Mi történne, ha meghalna? Semmi. Egy rövid ideig mindennél jobban szenvedne, majd örökre megnyugodhatna.*
- Az idő segít, hogy minden rosszat megszépítsen. Nem, a halál nem keserű. Egyáltalán nem az *ismétli meg újra a véleményét.
Nem kérdezősködik a különös idegen kilétéről. Ha őt keresi, ha nem, jobb, ha egyelőre nem tudnak meg túl sokat egymásról.*
- Mit csináltál ott? *kérdez inkább rá arra, hogy mit babrált a sírkövekkel a lány. Valamit csinált velük, ez biztos, de mit? Talán ő is csak a neveket fürkészte rajta?*
*Igen. A magány. Az a fajta rabság, ami olyan őrültségekre készteti az embert, hogy holtakkal társalogjon. Ki gondolta volna, hogy ilyen őrjítő lesz ez az egész. Azt hitte, majd üldözni fogják, menekülnie kell, hogy majd a félelemtől azt sem veszi észre, mennyire elfáradt a rohanásban, amiben mezítelen, felsebzett lábai sem akadályozzák már. Ehelyett csak itt kószál egyes egyedül, és az itt nyugvók bemutatkozásait „hallgatja”, ahogy az ütött-kopott sírfeliratokat olvassa.
Már távozna, mikor a közelében mozgásra lesz figyelmes. A szürkeségben nem tudja kitalálni, ki az, és mit csinál. Azt sem tudja eldönteni, hogy menekülnie kéne, vagy szólnia. Tanácstalanságában csak leragad ott, ahol épp áll, és tehetetlenül figyeli, ahogy a különös alak egyenesen felé tart, majd egy kellemes, női hang megszólítja.*
- A... halál? Nem, nem az *válaszolja hirtelen. Félve kezd hátra lépkedni, egészen addig, míg meg nem botlik az egyik sírkőben, és mindenféle eleganciát mellőzve a fenekére huppan. Úgy marad, a sírkövön ülve, és onnan néz fel a nála jóval magasabb szerzetre.
A rajta lévő bilincs karikákat továbbra is takargatni próbálja, de az esés következtében akaratlanul is láthatóvá válnak rajta.*
- A halál... *elakad, nem tudja, hogy fogjon mondandójába.* Legfeljebb az a pillanat keserű, vagy inkább fájdalmas, mikor megtörténik. Utána már nem az. Ha meghaltál, nem fáj már többé. Emléket állítanak neked, és egy örökkévalóságig őrzi majd a föld mindazokat a titkokat, amik Te magad vagy.
*Maga sem tudja, miért tud most ilyen hirtelenséggel ép gondolatokat megfogalmazni a furcsa kérdésre. Talán az az oka, hogy, sebei fájdalmában, az őt szorító láncok okozta kín közepette sokat gondolkozott már ezen. Mi történne, ha meghalna? Semmi. Egy rövid ideig mindennél jobban szenvedne, majd örökre megnyugodhatna.*
- Az idő segít, hogy minden rosszat megszépítsen. Nem, a halál nem keserű. Egyáltalán nem az *ismétli meg újra a véleményét.
Nem kérdezősködik a különös idegen kilétéről. Ha őt keresi, ha nem, jobb, ha egyelőre nem tudnak meg túl sokat egymásról.*
- Mit csináltál ott? *kérdez inkább rá arra, hogy mit babrált a sírkövekkel a lány. Valamit csinált velük, ez biztos, de mit? Talán ő is csak a neveket fürkészte rajta?*
1885. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2022-01-22 01:00:50
Üzenet elküldve: 2022-01-22 01:00:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt – szökésben//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Temető. Holtak. Csontok.
Sysillana hátát egy korhadó, vén tölgynek vetve ücsörög a földön, s behunyt szemmel igyekszik megragadni a megfelelő sugallatot, a jegyet, amelyet a körülötte körben lerakott kövekre róhatna. Gondolatai a végtelenbe kalandoznak, és még talán azon is túl, és nem sok időnek kell eltelnie, hogy a mély sötétségből néhány szó bontakozzon ki. Jól elkülöníthetőek a többitől, szinte világítanak a szemhéja alatt.*
~ Hús. Víz. Fogak. ~ *Már nem kell sokat töprengenie azon, mit jelentenek ezek a szavak, hiszen réges-rég megtanulta, hogy elég átengednie magát az érzéseinek, és máris rátapinthat a lényegükre. Egy apró ecsetet vesz elő, majd egy tégely fekete festékbe mártja, és kacskaringós vonalakat rajzol az előtte heverő három kő egyikére, vértől csöpögő húst ábrázolva.*
~ A test jegye. ~
*Ezután következik a víz, melynek csobogása ide is elhallatszik. Ez a kép kevésbé felismerhető, hacsak valaki nem árulja el a nevét, de a görbe vonalak cseppszerű formát alkotnak Sysillana keze alatt.*
~ Az otthon jegye. ~
*Végül pedig a fogak következnek, ezek az apró ábrák igen precíz munkát igényelnek, ám lassacskán az utolsó kő mintája is elkészül.*
~ Ez pedig az örök éhség jele. Ezt nekem szántad, igaz? ~ *Szája gúnyos mosolyra húzódik. Tanítója, az öreg jósasszony szerint testének és lelkének egyaránt gátat kell szabnia, nehogy bajba sodorják a csapongásukkal, ám az öreg most nincs itt, Sysillana így a saját elveire kell, hogy hagyatkozzon – jómaga pedig úgy gondolja, egy kis lakoma néha mindenkinek jár. Legyen szó egy finom falat kenyérről, egy férfiről az ágyában, vagy egy mocskos kis titokról. Utóbbi a kifejezett kedvence.
És ha már mocsok, titok, meg mindenféle furcsaság, a lány csöndes munkája közben neszekre lesz figyelmes. Tőle nem is olyan messze egy csapzott gyermek sertepertél, vagy legalább is alkatra annak tűnik, és a sírköveket faggatja. Sysillana elnézi egy darabig, amíg a festék szárad, majd a kész rúnaköveket eltéve felpattan ültéből, és kissé közelebb lépve, együttérző, már-már behízelgő hangon megszólítja.*
- Keserű dolog a halál, nem igaz?
A hozzászólás írója (Sysillana Elennaryan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.01.22 01:08:16
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Temető. Holtak. Csontok.
Sysillana hátát egy korhadó, vén tölgynek vetve ücsörög a földön, s behunyt szemmel igyekszik megragadni a megfelelő sugallatot, a jegyet, amelyet a körülötte körben lerakott kövekre róhatna. Gondolatai a végtelenbe kalandoznak, és még talán azon is túl, és nem sok időnek kell eltelnie, hogy a mély sötétségből néhány szó bontakozzon ki. Jól elkülöníthetőek a többitől, szinte világítanak a szemhéja alatt.*
~ Hús. Víz. Fogak. ~ *Már nem kell sokat töprengenie azon, mit jelentenek ezek a szavak, hiszen réges-rég megtanulta, hogy elég átengednie magát az érzéseinek, és máris rátapinthat a lényegükre. Egy apró ecsetet vesz elő, majd egy tégely fekete festékbe mártja, és kacskaringós vonalakat rajzol az előtte heverő három kő egyikére, vértől csöpögő húst ábrázolva.*
~ A test jegye. ~
*Ezután következik a víz, melynek csobogása ide is elhallatszik. Ez a kép kevésbé felismerhető, hacsak valaki nem árulja el a nevét, de a görbe vonalak cseppszerű formát alkotnak Sysillana keze alatt.*
~ Az otthon jegye. ~
*Végül pedig a fogak következnek, ezek az apró ábrák igen precíz munkát igényelnek, ám lassacskán az utolsó kő mintája is elkészül.*
~ Ez pedig az örök éhség jele. Ezt nekem szántad, igaz? ~ *Szája gúnyos mosolyra húzódik. Tanítója, az öreg jósasszony szerint testének és lelkének egyaránt gátat kell szabnia, nehogy bajba sodorják a csapongásukkal, ám az öreg most nincs itt, Sysillana így a saját elveire kell, hogy hagyatkozzon – jómaga pedig úgy gondolja, egy kis lakoma néha mindenkinek jár. Legyen szó egy finom falat kenyérről, egy férfiről az ágyában, vagy egy mocskos kis titokról. Utóbbi a kifejezett kedvence.
És ha már mocsok, titok, meg mindenféle furcsaság, a lány csöndes munkája közben neszekre lesz figyelmes. Tőle nem is olyan messze egy csapzott gyermek sertepertél, vagy legalább is alkatra annak tűnik, és a sírköveket faggatja. Sysillana elnézi egy darabig, amíg a festék szárad, majd a kész rúnaköveket eltéve felpattan ültéből, és kissé közelebb lépve, együttérző, már-már behízelgő hangon megszólítja.*
- Keserű dolog a halál, nem igaz?
A hozzászólás írója (Sysillana Elennaryan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.01.22 01:08:16
1884. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2022-01-21 18:35:17
Üzenet elküldve: 2022-01-21 18:35:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt – szökésben//
*Nem ébreszti fel őt sem pap, sem katona a templomban. Talán ez volt számára Eeyr kegyelme, hogy az oltára mellett megpihenhetett valamelyest. Mikor felriad, körbenéz, és megnyugszik, hogy nem egy sötét zárkában ébred. Már régóta így van ez. Sorsa nem hagyja nyugton egy pillanatra sem, s még az álmaiban sem lehetett szabad. Most azonban a valóságban az, és úgy látszik, nem is üldözik.
Miután összeszedi magát, kisétál a templomból, és hamarosan elhunytak sírjai között találja magát.*
~A temető. Csendes, mégis hátborzongató...~
*Lassan lépked a sírok között, olvasgatja a ráírt neveket. Egyik sem ismerős számára. Néhány névről le kell porolnia a koszt is, hogy el tudja olvasni. Vannak akik nagyon régen, mások mostanában haltak meg. Sőt, elég sok fiatal, illetve friss halott sírjára talál.*
~Vajon mi okozta ennyi lélek halálát?~
*A fogságban a legrosszabb, hogy semmit nem tudni a külvilágról. Olyan, mintha az nem is létezne már. Mennyi idő telhetett el, és mi történhetett idekinn? Egyáltalán... ez még ugyanaz a világ, ami elől „sötétségbe” száműzték? Valakik, valahol biztosan tudják a választ. Talán mindenre. Maavie viszont kezd rájönni, hogy bizony az a szabadság, aminek annyira örült, nem is olyan igazi, mint gondolja. Még mindig rab igazából, a magány rabja...*
*Nem ébreszti fel őt sem pap, sem katona a templomban. Talán ez volt számára Eeyr kegyelme, hogy az oltára mellett megpihenhetett valamelyest. Mikor felriad, körbenéz, és megnyugszik, hogy nem egy sötét zárkában ébred. Már régóta így van ez. Sorsa nem hagyja nyugton egy pillanatra sem, s még az álmaiban sem lehetett szabad. Most azonban a valóságban az, és úgy látszik, nem is üldözik.
Miután összeszedi magát, kisétál a templomból, és hamarosan elhunytak sírjai között találja magát.*
~A temető. Csendes, mégis hátborzongató...~
*Lassan lépked a sírok között, olvasgatja a ráírt neveket. Egyik sem ismerős számára. Néhány névről le kell porolnia a koszt is, hogy el tudja olvasni. Vannak akik nagyon régen, mások mostanában haltak meg. Sőt, elég sok fiatal, illetve friss halott sírjára talál.*
~Vajon mi okozta ennyi lélek halálát?~
*A fogságban a legrosszabb, hogy semmit nem tudni a külvilágról. Olyan, mintha az nem is létezne már. Mennyi idő telhetett el, és mi történhetett idekinn? Egyáltalán... ez még ugyanaz a világ, ami elől „sötétségbe” száműzték? Valakik, valahol biztosan tudják a választ. Talán mindenre. Maavie viszont kezd rájönni, hogy bizony az a szabadság, aminek annyira örült, nem is olyan igazi, mint gondolja. Még mindig rab igazából, a magány rabja...*
1883. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2021-12-31 00:19:56
Üzenet elküldve: 2021-12-31 00:19:56
ÚJ
![>Viin Doriano [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11951_1604528441_ember_ferfi.jpg)
Rang: Játékos
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
* A temető egy kevésbé látogatott szegletében ébred, közel a folyóparthoz. Kora délelőtt lehet, a hajnali köd még nem szállt fel teljesen. Csend van. Mintha csak egy kiadós alváson lenne túl, lassan kel fel fekhelyéről: egy csipkebokor tövéből. Szemeit kinyitva zavartan néz körbe, tájékozódási pontot keresve; ám a sírokon túl először nem sokat lát a fehér ködnek köszönhetően.
~ Hol vagyok? ~ Ugyan másodszor ébred már fel a halálból, legutóbbi elmúlása olyan váratlanul és hirtelen érte, hogy nem volt ideje felkészülni rá. Egyszer csak volt, aztán nem volt. Most viszont ismét itt van, ironikus módon épp a temetőben. Lassan kezdi összerakni a képet, kezd emlékezni Sa'Terethnek tett esküjére. Lassan feltápászkodik, ekkor kezdi csak érezni, hogy valóban él. Nem úgy, mint korábban - ténylegesen érzi a hideg téli szellőt csupasz testén és érzi a nyirkos talajt lábai alatt. Nagy levegőt vesz. Aztán kifújja. Ilyenben sem volt része az elmúlt években, még akkor sem, mikor az Úrnőnek tett szolgálataiért cserébe élőhalottként járhatta a világot.
Még egyszer körbenéz annak reményében, hogy talál valami ruhát a földön, de mivel néhány méternél tovább nem lát a ködben, hamar feladja és elindul az ellenkező irányba, mint amerre a folyó halk csobogását hallja.
Kis idő elteltével a köd kezd szertefoszlani, így szeme elé tárul a város fölé magasodó templom borús képe. A sok év kihagyásnál fogva Viin nem tudja, milyen téboly szállta meg a templomot, de arra emlékszik, hogy az ottani csuhások már a háború előtt is maguknak való, öntelt alakok voltak, így a templom lesz az utolsó hely, ahová ruhát szerezni megy. Még ha a szükség nagy is - hiszen nem szeretné hosszú ideig meztelenül járni Arthenior utcáit - azért az elveit nem dobja csak úgy félre. Legalábbis most még így gondolja. Hamarosan az utolsó sírkövek is a háta mögött maradnak és eléri a templomkertet. A templomot tehát a lehető legnagyobb ívben elkerülve, észrevétlenül próbál átvágni a nyirkos fűvel borított kerten. *
~ Hol vagyok? ~ Ugyan másodszor ébred már fel a halálból, legutóbbi elmúlása olyan váratlanul és hirtelen érte, hogy nem volt ideje felkészülni rá. Egyszer csak volt, aztán nem volt. Most viszont ismét itt van, ironikus módon épp a temetőben. Lassan kezdi összerakni a képet, kezd emlékezni Sa'Terethnek tett esküjére. Lassan feltápászkodik, ekkor kezdi csak érezni, hogy valóban él. Nem úgy, mint korábban - ténylegesen érzi a hideg téli szellőt csupasz testén és érzi a nyirkos talajt lábai alatt. Nagy levegőt vesz. Aztán kifújja. Ilyenben sem volt része az elmúlt években, még akkor sem, mikor az Úrnőnek tett szolgálataiért cserébe élőhalottként járhatta a világot.
Még egyszer körbenéz annak reményében, hogy talál valami ruhát a földön, de mivel néhány méternél tovább nem lát a ködben, hamar feladja és elindul az ellenkező irányba, mint amerre a folyó halk csobogását hallja.
Kis idő elteltével a köd kezd szertefoszlani, így szeme elé tárul a város fölé magasodó templom borús képe. A sok év kihagyásnál fogva Viin nem tudja, milyen téboly szállta meg a templomot, de arra emlékszik, hogy az ottani csuhások már a háború előtt is maguknak való, öntelt alakok voltak, így a templom lesz az utolsó hely, ahová ruhát szerezni megy. Még ha a szükség nagy is - hiszen nem szeretné hosszú ideig meztelenül járni Arthenior utcáit - azért az elveit nem dobja csak úgy félre. Legalábbis most még így gondolja. Hamarosan az utolsó sírkövek is a háta mögött maradnak és eléri a templomkertet. A templomot tehát a lehető legnagyobb ívben elkerülve, észrevétlenül próbál átvágni a nyirkos fűvel borított kerten. *
1882. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2021-03-21 15:30:10
Üzenet elküldve: 2021-03-21 15:30:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 357
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 357
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
// Nem elég levadászni...//
- Gondolom a csatabárdoknak több hasznát lehet venni egy ilyen vadászaton.* Olyan vastag bundás bőre van, hogy a bárd csapása arról lecsúszik. De könnyű belekötni a másikba. A buzogánynak jó hasznát vette, főleg, hogy a bestia éppenséggel álló helyzetben volt. A nagyképű barbár sokat gondol magáról, de most itt fog maradni pénz és segítség nélkül. Még akkor sem fogja beismerni, hogy mennyire nagy segítség a lány, mert olyan fafejű. Az meg, hogy sértegetik már több a sokknál. Nem is állja vissza vág a kutyázásra még, ha az burkoltan is érkezett. Ez már a barbárnak sem tetszik, de ő aztán tojik rá.*
- Soha még csak fele annyira sem akarok olyan lenni, mint azok a pusztai mocskok. Nekem nincs szükségem a tüzedre, mert én magam vagyok a tűz.* A fadarab oda került a férfihoz, aki rávési azt amire a szőkének a legnagyobb szüksége van.*
- Mondja a fafejű barbár. A soha viszont nem látásra!* Nem foglalkozik tovább a nomád állattal. Minden holmiját az utolsó darabig felpakolja szamarára. Még a nedves bőröket is felcincálja rá. Neki mindene megvan, csak a tudás hiányzik. A másiknak megvan a tudása, csak a felszerelés hiányzik. Nixomia csak úgy fortyog magában, miközben elhagyja a nyirkos temetőt. Ideje más társat kerítenie magának. Útja a piac irányába vezet, ahol reményei szerint akad egy mocskos paraszt, akit olcsó pénzért felfogadhat segítségül.*
- Gondolom a csatabárdoknak több hasznát lehet venni egy ilyen vadászaton.* Olyan vastag bundás bőre van, hogy a bárd csapása arról lecsúszik. De könnyű belekötni a másikba. A buzogánynak jó hasznát vette, főleg, hogy a bestia éppenséggel álló helyzetben volt. A nagyképű barbár sokat gondol magáról, de most itt fog maradni pénz és segítség nélkül. Még akkor sem fogja beismerni, hogy mennyire nagy segítség a lány, mert olyan fafejű. Az meg, hogy sértegetik már több a sokknál. Nem is állja vissza vág a kutyázásra még, ha az burkoltan is érkezett. Ez már a barbárnak sem tetszik, de ő aztán tojik rá.*
- Soha még csak fele annyira sem akarok olyan lenni, mint azok a pusztai mocskok. Nekem nincs szükségem a tüzedre, mert én magam vagyok a tűz.* A fadarab oda került a férfihoz, aki rávési azt amire a szőkének a legnagyobb szüksége van.*
- Mondja a fafejű barbár. A soha viszont nem látásra!* Nem foglalkozik tovább a nomád állattal. Minden holmiját az utolsó darabig felpakolja szamarára. Még a nedves bőröket is felcincálja rá. Neki mindene megvan, csak a tudás hiányzik. A másiknak megvan a tudása, csak a felszerelés hiányzik. Nixomia csak úgy fortyog magában, miközben elhagyja a nyirkos temetőt. Ideje más társat kerítenie magának. Útja a piac irányába vezet, ahol reményei szerint akad egy mocskos paraszt, akit olcsó pénzért felfogadhat segítségül.*
1881. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2021-03-18 23:23:03
Üzenet elküldve: 2021-03-18 23:23:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 240
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 240
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
// Nem elég levadászni...//
-Nem is buzogánnyal kell maihinnek menni.
*Olyan csontja van annak, hogy eltörni még ha már nincs benne az állatban akkor se könnyű, hát még úgy. Arról nem is szólva, hogy a rohanó bestiára csapott rá. Örülhet, hogy a keze nem bánta a bátorságát. De ő most is remekül érzékelteti mennyire fájóan egyszerű. Képtelen elhinni, hogy ha ő üresfejű, nőként akinek túl nagy a szája és képtelen belátni ha valamihez nem ért képes pénzt keresni akkor Vlendor, aki vadászik és jó pénzért más munkákat is vállal szintén rendelkezhet pénzzel. Megint ugyan, azt csinálja mint mikor fejébe vette, hogy ha valakin vörös köpeny van az csak városőr lehet akkor is ha a tények és egy nála tapasztaltabb ellene beszél. Eldöntötte, hogy csak neki lehet pénze és senki másnak mert ő Nixomia és nemes is lesz. Mások pedig füvet legelnek, fák alatt alszanak és meztelek ha pedig pénzhez jutnak, azt eldobják. Nixomia egy kihalt városban egyedül szokott járkálni mert ő az egyetlen aki meg tudja fizetni az ottani szolgáltatásokat. Azért a kutyás megjegyzésre már indulattal szól vissza ő is.*
-Az én pusztai anyám tudta, hogy milyen egy olyan asszony akinek a férfi mellett van is helye, nem pedig csak egy eszét játszó fruska aki, azt hiszi a fegyverétől és a páncéljától lesz helye a harcosok tüzénél. Soha még csak fele olyan nő se leszel mint ő vagy bármelyik nomád asszony.
*Belevési a két jelet az elé dobott fadarabba majd megmutatja a másiknak.*
-Váratlan jó szerencse, kitartás. Ész híján csak az marad neked.
*Dobja vissza. Ő ezzel befejezte ezt. Visszafordul a tüzéhez és foglalkozik azzal. Legalább az végzi a dolgát és nem csak a füstölögni tud.*
-Nem is buzogánnyal kell maihinnek menni.
*Olyan csontja van annak, hogy eltörni még ha már nincs benne az állatban akkor se könnyű, hát még úgy. Arról nem is szólva, hogy a rohanó bestiára csapott rá. Örülhet, hogy a keze nem bánta a bátorságát. De ő most is remekül érzékelteti mennyire fájóan egyszerű. Képtelen elhinni, hogy ha ő üresfejű, nőként akinek túl nagy a szája és képtelen belátni ha valamihez nem ért képes pénzt keresni akkor Vlendor, aki vadászik és jó pénzért más munkákat is vállal szintén rendelkezhet pénzzel. Megint ugyan, azt csinálja mint mikor fejébe vette, hogy ha valakin vörös köpeny van az csak városőr lehet akkor is ha a tények és egy nála tapasztaltabb ellene beszél. Eldöntötte, hogy csak neki lehet pénze és senki másnak mert ő Nixomia és nemes is lesz. Mások pedig füvet legelnek, fák alatt alszanak és meztelek ha pedig pénzhez jutnak, azt eldobják. Nixomia egy kihalt városban egyedül szokott járkálni mert ő az egyetlen aki meg tudja fizetni az ottani szolgáltatásokat. Azért a kutyás megjegyzésre már indulattal szól vissza ő is.*
-Az én pusztai anyám tudta, hogy milyen egy olyan asszony akinek a férfi mellett van is helye, nem pedig csak egy eszét játszó fruska aki, azt hiszi a fegyverétől és a páncéljától lesz helye a harcosok tüzénél. Soha még csak fele olyan nő se leszel mint ő vagy bármelyik nomád asszony.
*Belevési a két jelet az elé dobott fadarabba majd megmutatja a másiknak.*
-Váratlan jó szerencse, kitartás. Ész híján csak az marad neked.
*Dobja vissza. Ő ezzel befejezte ezt. Visszafordul a tüzéhez és foglalkozik azzal. Legalább az végzi a dolgát és nem csak a füstölögni tud.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2002-2021