Arthenior - Templom
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 200 (3981. - 3988. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
3988. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-03-26 19:20:39
Üzenet elküldve: 2025-03-26 19:20:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 413
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 413
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Helyreálló világ//
*A Lihanechi Fény Nővérek. Ártatlanok és árvák védelmezői. Dicső hangzású név, azt meg kell hagyni. Alenia hatalmas megtiszteltetésnek érzi, hogy velük egy lapon említi őt az úr, de közben halványan valamiféle félelmet is érez a lelke mélyén, hogy vajon méltó-e mindehhez? A varázslata sikerült, igen, de valóban olyan tiszta az ő szíve, hogy a Fény Nővérei között volna a helye? Nos, ezt nem a múlt, nem is a jelen, hanem a jövő fogja eldönteni.*
- Igazán megtisztelőek a szavai, atyám. Nem gondoltam volna, hogy ennyire különleges ez a tudás. *A mosolyt persze közben most semmi sem tudná lemosni az arcáról, de mellette büszkeséget is érez. Ha híre megy a városban, ha nem, ő most már biztos benne, hogy ő egy Eeyr papnői közül. Az istennő azzal, hogy visszaadta neki elvesztett karját, még egyszer bizalmat szavazott neki, és bármi is történik ez után, élni is fog vele. Lehetőséget kapott az újrakezdésre, arra, hogy innentől mindent másképp csináljon, és tudja is, hogy hol kezdje. Luninarira pillant, majd vissza a csuhásra.*
- Előttem is, atyám. Főleg előttem. *Válaszolja, s utána a feléjük nyújtott nyakláncra pillant. Talán csak egyszerű ékszerek, mégis úgy érzi, mintha a pap által közvetítve maga az istennő nyújtaná át neki.*
- Nagyon szépen köszönjük! *Átveszi a medált, és két tenyere közé szorítva, halk szavakkal imádkozik még néhány sort Eeyr-hez.*
- Egészen biztosan nem felejtem el. Nem, bizony. Eeyr áldja, jóatyám! *Ezzel búcsúzik az öregtől, majd Luninarival az oldalán maguk mögött hagyja őt, az oltárt, és az újrakezdést jelentő templomot.
Még mindig a történések hatása alatt van, kissé még akkor is reszket, mikor már a szabad ég alatt sétálhat barátnőjével.*
- Igen, sikerült. *Bólint. Nem ujjong, csak lágyan, halkan szólal meg, de az öröme így is végtelen. Szorosan magához öleli a fél-elf lányt, s közben észre sem veszi, hogy újra könnyezni kezd. Az ölelés hosszú, de nem tart örökké, egy lépést hátralép, mikor elengedi a másikat.*
- Köszönöm, hogy támogattál! Luninari, azt hiszem, hogy én mindent megkaptam, amire még álmaimban sem vágytam, de te oly' keveset. Ebben igaza van Intathnak. Szeretném, ha ezentúl a te boldogságod ugyanolyan fontos lenne, mint az enyém. Rendben? *Felpillant az égre, egy nagyot sóhajt, és ezzel a sóhajjal szabadul meg a félelem terhétől. Minden rendben van. A legnagyobb rendben.*
- Amint tudunk, Szarvasligetbe indulunk. Szeretném, ha tisztázhatnánk minden félreértést Intath-al, mert te vagy az, aki a leginkább szenved miatta. Ezt nem hagyhatom. Ha ahhoz, hogy béke legyen köztünk, nekem kell előtte megalázkodnom, meg fogom tenni. Érted. Gyere! Menjünk haza, és készülődjünk. Meg együnk, mert rettenetesen éhes vagyok… *Felkuncog. Tudja, hogy Luninari hozott magával ételt és italt is, de mégis úgy érzi, hogy szívesebben enne belőle a rezidencia falai között. Így hát, ha barátnője is beleegyezik, akkor jobb kezével szorosan megfogja a lányét, és úgy, egymásba fonódva indulhatnak vissza a Sayqueves házba.*
A hozzászólás írója (Alenia Cirenhille Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.03.26 19:24:58
*A Lihanechi Fény Nővérek. Ártatlanok és árvák védelmezői. Dicső hangzású név, azt meg kell hagyni. Alenia hatalmas megtiszteltetésnek érzi, hogy velük egy lapon említi őt az úr, de közben halványan valamiféle félelmet is érez a lelke mélyén, hogy vajon méltó-e mindehhez? A varázslata sikerült, igen, de valóban olyan tiszta az ő szíve, hogy a Fény Nővérei között volna a helye? Nos, ezt nem a múlt, nem is a jelen, hanem a jövő fogja eldönteni.*
- Igazán megtisztelőek a szavai, atyám. Nem gondoltam volna, hogy ennyire különleges ez a tudás. *A mosolyt persze közben most semmi sem tudná lemosni az arcáról, de mellette büszkeséget is érez. Ha híre megy a városban, ha nem, ő most már biztos benne, hogy ő egy Eeyr papnői közül. Az istennő azzal, hogy visszaadta neki elvesztett karját, még egyszer bizalmat szavazott neki, és bármi is történik ez után, élni is fog vele. Lehetőséget kapott az újrakezdésre, arra, hogy innentől mindent másképp csináljon, és tudja is, hogy hol kezdje. Luninarira pillant, majd vissza a csuhásra.*
- Előttem is, atyám. Főleg előttem. *Válaszolja, s utána a feléjük nyújtott nyakláncra pillant. Talán csak egyszerű ékszerek, mégis úgy érzi, mintha a pap által közvetítve maga az istennő nyújtaná át neki.*
- Nagyon szépen köszönjük! *Átveszi a medált, és két tenyere közé szorítva, halk szavakkal imádkozik még néhány sort Eeyr-hez.*
- Egészen biztosan nem felejtem el. Nem, bizony. Eeyr áldja, jóatyám! *Ezzel búcsúzik az öregtől, majd Luninarival az oldalán maguk mögött hagyja őt, az oltárt, és az újrakezdést jelentő templomot.
Még mindig a történések hatása alatt van, kissé még akkor is reszket, mikor már a szabad ég alatt sétálhat barátnőjével.*
- Igen, sikerült. *Bólint. Nem ujjong, csak lágyan, halkan szólal meg, de az öröme így is végtelen. Szorosan magához öleli a fél-elf lányt, s közben észre sem veszi, hogy újra könnyezni kezd. Az ölelés hosszú, de nem tart örökké, egy lépést hátralép, mikor elengedi a másikat.*
- Köszönöm, hogy támogattál! Luninari, azt hiszem, hogy én mindent megkaptam, amire még álmaimban sem vágytam, de te oly' keveset. Ebben igaza van Intathnak. Szeretném, ha ezentúl a te boldogságod ugyanolyan fontos lenne, mint az enyém. Rendben? *Felpillant az égre, egy nagyot sóhajt, és ezzel a sóhajjal szabadul meg a félelem terhétől. Minden rendben van. A legnagyobb rendben.*
- Amint tudunk, Szarvasligetbe indulunk. Szeretném, ha tisztázhatnánk minden félreértést Intath-al, mert te vagy az, aki a leginkább szenved miatta. Ezt nem hagyhatom. Ha ahhoz, hogy béke legyen köztünk, nekem kell előtte megalázkodnom, meg fogom tenni. Érted. Gyere! Menjünk haza, és készülődjünk. Meg együnk, mert rettenetesen éhes vagyok… *Felkuncog. Tudja, hogy Luninari hozott magával ételt és italt is, de mégis úgy érzi, hogy szívesebben enne belőle a rezidencia falai között. Így hát, ha barátnője is beleegyezik, akkor jobb kezével szorosan megfogja a lányét, és úgy, egymásba fonódva indulhatnak vissza a Sayqueves házba.*
A hozzászólás írója (Alenia Cirenhille Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.03.26 19:24:58
3987. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-03-22 18:22:32
Üzenet elküldve: 2025-03-22 18:22:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 603
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 603
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Helyreálló világ//
*Szeretet, hit és hála.
Eddig azt hitte, hogy ismeri és érzi ennek a három szónak a jelentését, de a mai nappal ez is, mint annyi minden más teljesen új értelmet nyert a számára, annyira erősen érzi valamennyit, hogy egy pillanatra elgondolkodik azon, hogy képes-e a lelke megbirkózni egyáltalán az érzelmeknek ezzel az intenzitásával, de szerencsére úgy tűnik, hogy igen, képes, mert, ha meg is változott még mindig teljesen önmagának érzi önmagát.
Amit először szeretett volna megtenni azok után, hogy Alenia visszakapja a karját, hogy egyszerre fogja és szorítja meg mindkét kezét, és most mindez megtörténik, csak éppen Nia nyújtja a kezeit az övéiért, ő pedig természetesen örömmel fogadja el őket és simul bele puha érintésükbe a sajátjaival.
Előtte még letörli könnyeit gyorsan, és természetesen nem hagyja, hogy Nia húzza fel, ugyan kezeit adja neki, de ő maga is elrugaszkodik a földről, így körülbelül félig Alenia húzza, félig pedig saját maga kel fel a templom kövéről. Az ölelést ellenben esze ágában sincsen visszautasítani, sőt, megint egy hosszú, végtelennek tűnő pillanatig maga is karjaiba zárja és magához szorítja Aleniát.
Ugyan nem látja önmagát kívülről, de valamiért teljesen biztos benne, hogy mindig sápadt arca most különös fénnyel ragyoghat, vagy legalábbis egészen élettelinek tűnhet, talán az istennő közvetlen közelsége miatt.
A pillanat, bármennyire nagyszerű és megismételhetetlen legyen is, aztán elmúlik, de szerencsére nem örökre, sőt, teljesen biztos benne, hogy éppen elég idejük lesz még örülni egymásnak és ölelgetni a másikat, ha indokolja majd az élet, el is engedi Niát, amikor ő is elengedi őt.
Ameddig Alenia az öreg felé fordul, és kérdést tesz fel neki ő is az istennő oltárára néz. Bár előbb tulajdonképpen már megköszönte, hálája és szeretete pedig szavakkal gyakorlatilag tényleg kifejezhetetlen, úgy érzi, hogy egy apró gesztussal még tartozik, akkor is, ha Eeyrnek minden bizonnyal elég a lelkeikbe néznie ahhoz, hogy pontosan tudja róluk, hogy mit gondolnak, vagy éreznek éppen.
Az Eeyrnek címzett „úrnőm” jelző inkább illik Alenia ajkaira, aki tényleg teljes lelkével elköteleződött hozzá, és bár itt és most ő is erős kísértést érez arra, hogy megtegye ugyanezt, paradox módon éppen azért nem teheti meg, mert a jövőben is támogatni szeretné Aleniát és Eeyrt minden erejével.
Továbbra is úgy gondolja, hogy hasznosabb támogatója lehet a jövőben Niának és most már közösen imádott istennőjüknek is az elemi mágiával, mintha maga is a szakrális mágia útjára lépne, mivel nagyobb segítség lehet akkor, hogyha azonos erősségű, de különböző varázslatokat ismernek, mintha mind a ketten ugyanazt tudnák és pontosan ugyanakkora erővel.*
- Én is köszönöm, nagy istennő! *suttogja szeretettel és áhítattal meghajolva immár az oltár előtt is, mielőtt még visszafordulna barátnőjéhez és az öreghez.
Innentől pedig sokat gondolkodó, önmarcangoló énje mintha feloldódna és nem létezne többé, hiába hallja azt, amit hall.
Alenia a Lihanechi Fény Nővérek között? Eljátszik a gondolattal, hogy mi lenne, ha ez tényleg megtörténne. Amennyiben nem kellene elválniuk egymástól újra, nagyon is el tudná képzelni ezt, és természetesen nem is lenne ellenére és nem is tenne ellene. Csak éppen úgy érzi, hogy egyelőre Artheniorban van dolguk, mégpedig nem is kevés, az árvaházban főleg, és egy kicsi Szarvasligetben is, mivel eszébe jut, hogy mindenképpen el kell valahogyan simítani az Alenia és Intath közötti nézeteltéréseket, vagy tisztázni a félreértéseket, - szinte mindegy, hogyan fogalmazza meg magának.
De most képtelen erre gondolni pár pillanatnál tovább. Ehhez túlságosan boldog és optimista, hiszen mikor máskor lenne az, ha nem éppen itt és most?
Erre a napra, órára, percre és pillanatra készülve igazából végig Alenia járt a fejében, de úgy érzi hirtelen, hogy végül saját maga is megváltozott és igazán önmagára talált.*
- Ha akarnám sem tudnám elfelejteni. Ez eddigi életem legszebb napja. *mondja mosolyogva ezek után az öreg papnak, aztán pedig csendben marad egy darabig, majd boldog „Köszönöm!” kíséretében el is fogadva aztán pedig mosolyogva nézegeti és boldog meghatottsággal és gyengéd szeretettel simogatja végig hüvelykujjával többször oda és vissza az ajándékba kapott medált, és úgy nézi meg, mint aki minden egyes részletét az emlékezetébe akarja vésni, noha teljesen biztos, hogy még elég sokszor fogja látni. Aztán minden teketóriázás nélkül azonnal fel is veszi a nyakába a hozzá tartozó lánccal.
Úgy érzi, csak ezúttal lélekben, mint aki fárasztó nap után szállt ki éppen forró fürdőből, ahol illatos szappannal tisztította meg önmagát, bőre pedig szabadon lélegzik és szó szerint él.
Talán kellene, és racionálisan belegondolva, tudja, hogy kell is, most ellenben mégsem tud kicsit sem félni a jövőtől, bármit is hozzon nekik.
Úgy érzi, hogy a mai nappal, ez alatt a nagyon hosszúnak tűnő, de valóságban minden bizonnyal rövid rituálé, ima, varázslat alatt valami végleg megváltozott benne.
Biztos benne, hogy lesznek még a jövőben is nehézségeik, de egészen eddig a napig saját maga és mások előtt is teljesen nyíltan vallotta pesszimistának magát. Sokáig sajnálta is a múltja miatt, hajlamos volt mindig a nehézségeket és a problémákat látni, de ebben a szó szerint szent pillanatban már teljesen biztos benne, hogy mostantól minden más lesz.
Hisz. A jövőben, pontosabban abban, hogy szebb lesz mint volt a múlt, és csak rájuk vár, arra, hogy ők maguk formálják, építsék fel egymásnak, de saját maguknak is.
Az ő helyzete ennek ellenére biztosan könnyebb most, mint Aleniáé. Benne is még mindig annyi érzelem és gondolat kavarog, hogy ezekre szinte lehetetlen szavakat találni továbbra is, de tudja, hogy Alenia helyzetébe beleképzelni önmagát, bármennyre is szeretné; lehetetlen, vagy szint az.
Nagyon sok mindentől kell majd beszélniük, ha kimennek innen a friss levegőre és az igazi napnak a fényére, most viszont semmi sem számít, tényleg csak a fény, a szeretet és a hála.
Annyi szertartáson és ünnepségen vett már részt édesanyja oldalán, de életében először tényleg a szó legtisztább értelmében áldottnak érzi önmagát, és persze nem csak saját magát, hanem Niát is, illetve persze Aleniát sokkal inkább, mint saját magát, mert nyilvánvaló, hogy a nagy istennő kegye és áldása főleg neki szólt, még akkor is, ha úgy érzi, hogy neki is volt része ebben, ugyanakkor az biztos, hogyha Nia nincsen neki minden bizonnyal csak egy impozáns épület lett volna ez a templom élete végéig. Most pedig már ez az hely, ahol örökké megváltozott minden, őt magát is ideértve.
Ha Alenia hagyja neki, akkor mindenképpen megfogja a kezét, és együtt sétálnak ki Eeyr templomából, hiába furcsa érzés elhagyni a szent teret, hogy odakint a kertben napfény alatt ölelhessék meg egymást, beszélhessék meg, ami szerintük fontos, de persze vár, ha Nia szerint várniuk kell.
Érte jött ide és természetesen vele együtt is fog testben távozni innen, még úgy is, ha lélekben örökké itt fog maradni Eeyrrel és vele.*
*Szeretet, hit és hála.
Eddig azt hitte, hogy ismeri és érzi ennek a három szónak a jelentését, de a mai nappal ez is, mint annyi minden más teljesen új értelmet nyert a számára, annyira erősen érzi valamennyit, hogy egy pillanatra elgondolkodik azon, hogy képes-e a lelke megbirkózni egyáltalán az érzelmeknek ezzel az intenzitásával, de szerencsére úgy tűnik, hogy igen, képes, mert, ha meg is változott még mindig teljesen önmagának érzi önmagát.
Amit először szeretett volna megtenni azok után, hogy Alenia visszakapja a karját, hogy egyszerre fogja és szorítja meg mindkét kezét, és most mindez megtörténik, csak éppen Nia nyújtja a kezeit az övéiért, ő pedig természetesen örömmel fogadja el őket és simul bele puha érintésükbe a sajátjaival.
Előtte még letörli könnyeit gyorsan, és természetesen nem hagyja, hogy Nia húzza fel, ugyan kezeit adja neki, de ő maga is elrugaszkodik a földről, így körülbelül félig Alenia húzza, félig pedig saját maga kel fel a templom kövéről. Az ölelést ellenben esze ágában sincsen visszautasítani, sőt, megint egy hosszú, végtelennek tűnő pillanatig maga is karjaiba zárja és magához szorítja Aleniát.
Ugyan nem látja önmagát kívülről, de valamiért teljesen biztos benne, hogy mindig sápadt arca most különös fénnyel ragyoghat, vagy legalábbis egészen élettelinek tűnhet, talán az istennő közvetlen közelsége miatt.
A pillanat, bármennyire nagyszerű és megismételhetetlen legyen is, aztán elmúlik, de szerencsére nem örökre, sőt, teljesen biztos benne, hogy éppen elég idejük lesz még örülni egymásnak és ölelgetni a másikat, ha indokolja majd az élet, el is engedi Niát, amikor ő is elengedi őt.
Ameddig Alenia az öreg felé fordul, és kérdést tesz fel neki ő is az istennő oltárára néz. Bár előbb tulajdonképpen már megköszönte, hálája és szeretete pedig szavakkal gyakorlatilag tényleg kifejezhetetlen, úgy érzi, hogy egy apró gesztussal még tartozik, akkor is, ha Eeyrnek minden bizonnyal elég a lelkeikbe néznie ahhoz, hogy pontosan tudja róluk, hogy mit gondolnak, vagy éreznek éppen.
Az Eeyrnek címzett „úrnőm” jelző inkább illik Alenia ajkaira, aki tényleg teljes lelkével elköteleződött hozzá, és bár itt és most ő is erős kísértést érez arra, hogy megtegye ugyanezt, paradox módon éppen azért nem teheti meg, mert a jövőben is támogatni szeretné Aleniát és Eeyrt minden erejével.
Továbbra is úgy gondolja, hogy hasznosabb támogatója lehet a jövőben Niának és most már közösen imádott istennőjüknek is az elemi mágiával, mintha maga is a szakrális mágia útjára lépne, mivel nagyobb segítség lehet akkor, hogyha azonos erősségű, de különböző varázslatokat ismernek, mintha mind a ketten ugyanazt tudnák és pontosan ugyanakkora erővel.*
- Én is köszönöm, nagy istennő! *suttogja szeretettel és áhítattal meghajolva immár az oltár előtt is, mielőtt még visszafordulna barátnőjéhez és az öreghez.
Innentől pedig sokat gondolkodó, önmarcangoló énje mintha feloldódna és nem létezne többé, hiába hallja azt, amit hall.
Alenia a Lihanechi Fény Nővérek között? Eljátszik a gondolattal, hogy mi lenne, ha ez tényleg megtörténne. Amennyiben nem kellene elválniuk egymástól újra, nagyon is el tudná képzelni ezt, és természetesen nem is lenne ellenére és nem is tenne ellene. Csak éppen úgy érzi, hogy egyelőre Artheniorban van dolguk, mégpedig nem is kevés, az árvaházban főleg, és egy kicsi Szarvasligetben is, mivel eszébe jut, hogy mindenképpen el kell valahogyan simítani az Alenia és Intath közötti nézeteltéréseket, vagy tisztázni a félreértéseket, - szinte mindegy, hogyan fogalmazza meg magának.
De most képtelen erre gondolni pár pillanatnál tovább. Ehhez túlságosan boldog és optimista, hiszen mikor máskor lenne az, ha nem éppen itt és most?
Erre a napra, órára, percre és pillanatra készülve igazából végig Alenia járt a fejében, de úgy érzi hirtelen, hogy végül saját maga is megváltozott és igazán önmagára talált.*
- Ha akarnám sem tudnám elfelejteni. Ez eddigi életem legszebb napja. *mondja mosolyogva ezek után az öreg papnak, aztán pedig csendben marad egy darabig, majd boldog „Köszönöm!” kíséretében el is fogadva aztán pedig mosolyogva nézegeti és boldog meghatottsággal és gyengéd szeretettel simogatja végig hüvelykujjával többször oda és vissza az ajándékba kapott medált, és úgy nézi meg, mint aki minden egyes részletét az emlékezetébe akarja vésni, noha teljesen biztos, hogy még elég sokszor fogja látni. Aztán minden teketóriázás nélkül azonnal fel is veszi a nyakába a hozzá tartozó lánccal.
Úgy érzi, csak ezúttal lélekben, mint aki fárasztó nap után szállt ki éppen forró fürdőből, ahol illatos szappannal tisztította meg önmagát, bőre pedig szabadon lélegzik és szó szerint él.
Talán kellene, és racionálisan belegondolva, tudja, hogy kell is, most ellenben mégsem tud kicsit sem félni a jövőtől, bármit is hozzon nekik.
Úgy érzi, hogy a mai nappal, ez alatt a nagyon hosszúnak tűnő, de valóságban minden bizonnyal rövid rituálé, ima, varázslat alatt valami végleg megváltozott benne.
Biztos benne, hogy lesznek még a jövőben is nehézségeik, de egészen eddig a napig saját maga és mások előtt is teljesen nyíltan vallotta pesszimistának magát. Sokáig sajnálta is a múltja miatt, hajlamos volt mindig a nehézségeket és a problémákat látni, de ebben a szó szerint szent pillanatban már teljesen biztos benne, hogy mostantól minden más lesz.
Hisz. A jövőben, pontosabban abban, hogy szebb lesz mint volt a múlt, és csak rájuk vár, arra, hogy ők maguk formálják, építsék fel egymásnak, de saját maguknak is.
Az ő helyzete ennek ellenére biztosan könnyebb most, mint Aleniáé. Benne is még mindig annyi érzelem és gondolat kavarog, hogy ezekre szinte lehetetlen szavakat találni továbbra is, de tudja, hogy Alenia helyzetébe beleképzelni önmagát, bármennyre is szeretné; lehetetlen, vagy szint az.
Nagyon sok mindentől kell majd beszélniük, ha kimennek innen a friss levegőre és az igazi napnak a fényére, most viszont semmi sem számít, tényleg csak a fény, a szeretet és a hála.
Annyi szertartáson és ünnepségen vett már részt édesanyja oldalán, de életében először tényleg a szó legtisztább értelmében áldottnak érzi önmagát, és persze nem csak saját magát, hanem Niát is, illetve persze Aleniát sokkal inkább, mint saját magát, mert nyilvánvaló, hogy a nagy istennő kegye és áldása főleg neki szólt, még akkor is, ha úgy érzi, hogy neki is volt része ebben, ugyanakkor az biztos, hogyha Nia nincsen neki minden bizonnyal csak egy impozáns épület lett volna ez a templom élete végéig. Most pedig már ez az hely, ahol örökké megváltozott minden, őt magát is ideértve.
Ha Alenia hagyja neki, akkor mindenképpen megfogja a kezét, és együtt sétálnak ki Eeyr templomából, hiába furcsa érzés elhagyni a szent teret, hogy odakint a kertben napfény alatt ölelhessék meg egymást, beszélhessék meg, ami szerintük fontos, de persze vár, ha Nia szerint várniuk kell.
Érte jött ide és természetesen vele együtt is fog testben távozni innen, még úgy is, ha lélekben örökké itt fog maradni Eeyrrel és vele.*
3986. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-03-20 08:23:17
Üzenet elküldve: 2025-03-20 08:23:17
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 416
OOC üzenetek: 54
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 416
OOC üzenetek: 54
Játékstílus: Szelíd
//Helyreálló világ//
*A csuhás kissé hajlott hátú, ábrázatát pedig megannyi ránc keresztezi, láthatóan benne jár a korban. Most mégis szüntelen mosolyog, ahogy a párost szemléli.*
-A Lihanechi Fény Nővérek. Az ártatlanok és árvák vigyázói. A hadak útját járják, ellátják a sebesülteket és vigaszt nyújtanak a haldoklóknak. De még közülük is kevesen képesek visszaadni azt, ami elveszett. Főleg nem ily hamar. Talán egyszer beállhatnál közébük. *Tekintete elidőzik a szemmel láthatóan ép kézfejen.*
-Tagadhatatlan, hogy az Úrnő jelen van. Hogy az ő jelenléte volt-e, mi felerősítette e mágiát, netán más... *Jelentőségteljesen az oltár felé pillant.*
-Nehéz lenne megmondani. Mindenesetre immáron egész vagy. Bizonyára rögös út áll mögötted.
*Mély zsebébe nyúl, hogy némi csörgés után előhúzzon két, fémláncon lógó ezüst medált. A napot ábrázolják.*
-Ne feledjétek e napot! Én nem fogom.
*Amennyiben elfogadják, mindkettejüknek átnyújt egyet belőle.*
-A hét sugarú nap. Istennőnk jelképe. Vannak, kik mást látnak benne, de mi... Mi tudjuk, mit jelent. *Azzal vissza is tér korábbi műveletéhez, s tovább ügyködik a számtalan gyertya egyenkénti meggyújtásával. Aleina és Luninari távozhat, ha úgy tetszik. A templomban bizonyára híre megy majd a csuhások között, mi történt ma itt.*
*A csuhás kissé hajlott hátú, ábrázatát pedig megannyi ránc keresztezi, láthatóan benne jár a korban. Most mégis szüntelen mosolyog, ahogy a párost szemléli.*
-A Lihanechi Fény Nővérek. Az ártatlanok és árvák vigyázói. A hadak útját járják, ellátják a sebesülteket és vigaszt nyújtanak a haldoklóknak. De még közülük is kevesen képesek visszaadni azt, ami elveszett. Főleg nem ily hamar. Talán egyszer beállhatnál közébük. *Tekintete elidőzik a szemmel láthatóan ép kézfejen.*
-Tagadhatatlan, hogy az Úrnő jelen van. Hogy az ő jelenléte volt-e, mi felerősítette e mágiát, netán más... *Jelentőségteljesen az oltár felé pillant.*
-Nehéz lenne megmondani. Mindenesetre immáron egész vagy. Bizonyára rögös út áll mögötted.
*Mély zsebébe nyúl, hogy némi csörgés után előhúzzon két, fémláncon lógó ezüst medált. A napot ábrázolják.*
-Ne feledjétek e napot! Én nem fogom.
*Amennyiben elfogadják, mindkettejüknek átnyújt egyet belőle.*
-A hét sugarú nap. Istennőnk jelképe. Vannak, kik mást látnak benne, de mi... Mi tudjuk, mit jelent. *Azzal vissza is tér korábbi műveletéhez, s tovább ügyködik a számtalan gyertya egyenkénti meggyújtásával. Aleina és Luninari távozhat, ha úgy tetszik. A templomban bizonyára híre megy majd a csuhások között, mi történt ma itt.*
3985. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-03-15 09:24:24
Üzenet elküldve: 2025-03-15 09:24:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 413
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 413
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Helyreálló világ//
*Míg az oltár előtt térdelve a vallomásáról beszél, bár nem figyel rá, de nagyjából érzékeli, hogy mi történik körülötte, ám amikor a varázsigét kezdi hangos suttogással mormolni, a körülötte lévő világ előtt bezárja a tudatát és a lelkét is. Elméje a valóság és a képzelet peremére utazik, ahol nem létezik félelem és szenvedés, csak fény és szeretet. A kellemesen csengő, lágy női hang, melyet ő elsőre csupán a saját hangja furcsa visszhangjaként él meg, nem ijeszti meg, sőt, ahogy hallja, különös nyugodtság lesz úrrá rajta. Amit most tapasztal, az semmihez sem fogható. Nem tudja, mit kell tennie, mégis sziklaszilárd határozottsággal ejti ki egymás után az idegen szavakat, melyeket ő mond ki ugyan először, mégis úgy érzi, hogy a másik, nem e világi hang vezeti őt, és tereli a helyes irányba.
Az ima végére elcsendesedik minden. Szívdobogását egy óriás döngő lépteinek dübörgéseként hallja, és egyre csak gyorsul. Az a néhány csendes pillanat számára is egy örökkévalóságnak tűnik, de végül megtörténik a csoda. Egy meglepett sikkantás hagyja el az ő ajkait is, ahogy jobb karjának helye fényárban úszva veszi fel annak egykori alakját. Most már fél, de nem a sorsától, csak az ismeretlentől. Lehetséges volna, hogy az istennő úgy döntött, az ő dolga ezen a világon véget ért, és most szólítja magához? Nem. A fény szinte elvakítja, és nem is képes teljes mértékben felfogni, hogy mi történik vele, de azt érzi, hogy még lélegzik, és a szíve is még mindig dobog. Él, még él.
Egy fél perc múlva kimerülten lihegve dől előre, és először fel sem fogja, hogy négykézláb a két karján támasztja meg magát. A teste minden porcikája reszket a másvilági élmény hatására, ám mikor lassan kezdene megnyugodni, és tudatosul benne, hogy a karjai is remegnek, mindkettő, szemei kikerekednek, pulzusa az egekbe szökik. Valamelyest felegyenesedik, és a sarkaira ülve emeli maga elé a két tenyerét, és csak bámulja őket. Ujjait ökölbe szorítja, majd elengedi. Hang nélkül erednek el a könnyei.*
- Luninari! *Ahogy észbe kap, egyből a fél-elf lányt keresi maga körül, aki ott térdel mögötte, és ugyanúgy sír, ahogy ő. Lassan, bizonytalanul feláll a földről, és odasétál hozzá. Ő egyelőre még képtelen bármiféle ujjongásra vagy örömre, még nem ért el a tudatáig az egész. Helyette odalép a lányhoz, és jobb kezét nyújtja felé, hogy segítsen neki felállni.*
- Állj fel! *Lágyan mosolyog rá, és ha Luninari a tenyerébe csúsztatja az övéit, akkor segít neki felegyenesedni, majd utána szorosan a karjai közé zárja őt. Nem gondolta volna, hogy ezt valaha még meg tudja tenni. Közben tekintetét visszafordítja az oltár felé.*
- Köszönöm Úrnőm! Hálásan köszönöm! *Nem maradhat el az Eeyr-nek szóló hála sem, de utána már elengedi Luninari-t, és a csuhás alak felé fordul kíváncsian. Hallotta, amit mondott, de most jutott el odáig, hogy meg is értse a szavak fontosságát.*
- A Fény Nővérei. Kérem, meséljen róluk többet! Kik ők? Miért mondja, hogy ami most velem történt, az még köztük is ritka? *Ahhoz kétség sem fér, hogy csoda történt vele, de ekkora? Úgy tűnik, hogy bár a hite eddig is erős volt, még saját magát is meglepi, hogy mennyire.*
*Míg az oltár előtt térdelve a vallomásáról beszél, bár nem figyel rá, de nagyjából érzékeli, hogy mi történik körülötte, ám amikor a varázsigét kezdi hangos suttogással mormolni, a körülötte lévő világ előtt bezárja a tudatát és a lelkét is. Elméje a valóság és a képzelet peremére utazik, ahol nem létezik félelem és szenvedés, csak fény és szeretet. A kellemesen csengő, lágy női hang, melyet ő elsőre csupán a saját hangja furcsa visszhangjaként él meg, nem ijeszti meg, sőt, ahogy hallja, különös nyugodtság lesz úrrá rajta. Amit most tapasztal, az semmihez sem fogható. Nem tudja, mit kell tennie, mégis sziklaszilárd határozottsággal ejti ki egymás után az idegen szavakat, melyeket ő mond ki ugyan először, mégis úgy érzi, hogy a másik, nem e világi hang vezeti őt, és tereli a helyes irányba.
Az ima végére elcsendesedik minden. Szívdobogását egy óriás döngő lépteinek dübörgéseként hallja, és egyre csak gyorsul. Az a néhány csendes pillanat számára is egy örökkévalóságnak tűnik, de végül megtörténik a csoda. Egy meglepett sikkantás hagyja el az ő ajkait is, ahogy jobb karjának helye fényárban úszva veszi fel annak egykori alakját. Most már fél, de nem a sorsától, csak az ismeretlentől. Lehetséges volna, hogy az istennő úgy döntött, az ő dolga ezen a világon véget ért, és most szólítja magához? Nem. A fény szinte elvakítja, és nem is képes teljes mértékben felfogni, hogy mi történik vele, de azt érzi, hogy még lélegzik, és a szíve is még mindig dobog. Él, még él.
Egy fél perc múlva kimerülten lihegve dől előre, és először fel sem fogja, hogy négykézláb a két karján támasztja meg magát. A teste minden porcikája reszket a másvilági élmény hatására, ám mikor lassan kezdene megnyugodni, és tudatosul benne, hogy a karjai is remegnek, mindkettő, szemei kikerekednek, pulzusa az egekbe szökik. Valamelyest felegyenesedik, és a sarkaira ülve emeli maga elé a két tenyerét, és csak bámulja őket. Ujjait ökölbe szorítja, majd elengedi. Hang nélkül erednek el a könnyei.*
- Luninari! *Ahogy észbe kap, egyből a fél-elf lányt keresi maga körül, aki ott térdel mögötte, és ugyanúgy sír, ahogy ő. Lassan, bizonytalanul feláll a földről, és odasétál hozzá. Ő egyelőre még képtelen bármiféle ujjongásra vagy örömre, még nem ért el a tudatáig az egész. Helyette odalép a lányhoz, és jobb kezét nyújtja felé, hogy segítsen neki felállni.*
- Állj fel! *Lágyan mosolyog rá, és ha Luninari a tenyerébe csúsztatja az övéit, akkor segít neki felegyenesedni, majd utána szorosan a karjai közé zárja őt. Nem gondolta volna, hogy ezt valaha még meg tudja tenni. Közben tekintetét visszafordítja az oltár felé.*
- Köszönöm Úrnőm! Hálásan köszönöm! *Nem maradhat el az Eeyr-nek szóló hála sem, de utána már elengedi Luninari-t, és a csuhás alak felé fordul kíváncsian. Hallotta, amit mondott, de most jutott el odáig, hogy meg is értse a szavak fontosságát.*
- A Fény Nővérei. Kérem, meséljen róluk többet! Kik ők? Miért mondja, hogy ami most velem történt, az még köztük is ritka? *Ahhoz kétség sem fér, hogy csoda történt vele, de ekkora? Úgy tűnik, hogy bár a hite eddig is erős volt, még saját magát is meglepi, hogy mennyire.*
3984. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-03-15 00:57:12
Üzenet elküldve: 2025-03-15 00:57:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 603
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 603
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Helyreálló világ//
*Annyira különös valahogyan az egész, ami történik, bár természetesen nem éppen ez rá a legjobb szó. Igaz, hogy szavak egész tengere sem lenne képes most arra, hogy lefesse, vagy legalábbis érzékeltesse mindazt, amit érez és gondol, pontosabban azt a rengeteg reményt és félelmet, ami egyszerre kavarog benne éppen.
Szeretne Alenia mögé térdelni, megfogni újra a kezét, bármit tenni, amivel segíthet, de tudja jól, hogy többet már nem tehet, az ő szerepe véget ért ott, hogy támogatta a barátnőjét, eljött vele idáig és hitt benne is, és abban is, hogy Eeyr valóban segíteni fog, ahogyan már korábban is segítette őket, hiszen lehetővé tette nekik, hogy újra találkozzanak, neki pedig azóta új értelmet nyert az élete. Amióta Alenia visszatért, boldogabb, mint valaha azóta, hogy egykor el kellett válniuk, annál pedig sokkal boldogabb, mint azt először Artheniorba érkezve valaha is lehetségesnek tartotta volna.
Tudja viszont, hogy innentől kezdve bármi is történik az tényleg csak Niára és az istennőre tartozik, neki semmi ráhatása az egészre, és épp ez az, ami nyugtalansággal tölti el, de nem annyival, hogy ne higgyen és reménykedjen továbbra is.
Az biztos, hogy Aleniát hallgatva elszorul a szíve, mármint akkor, amikor azokat a szavakat hallja, amiket még egyáltalán ért, aztán pedig csak vár és vár, mert tényleg nem tehet már mást.
Az idő vagy valóban furcsán, különösen működik ebben a templomban, vagy csak azért tűnik számára nagyon hosszúnak az a néhány szívdobbanásnyi rövid pillanat, ameddig nem történik semmi, mert annyira nagyon szeretné, hogy az ima, rituálé, vagy varázslat, - továbbra sem tudja, hogy minek nevezze, de nem is számít igazából, - elérje a célját, hogy arra szintén nincsenek szavai sem.
Most tudatosul csak igazán benne, hogy bár természetesen nem lehetett teljesen biztos a sikerben, igazából elképzelni sem tudta, hogy mi lesz akkor, hogyha nem történik meg az istennő jótékony beavatkozása. Hogy mit fog mondani Aleniának, hogyan fogja vigasztalni, mihez fognak kezdeni, pont ő, aki mindent újra és újra átgondol, éppen ezt a lehetőséget nem vette számításba, talán éppen azért, mert nem lett volna képes még a gondolatát sem elviselni annak, hogy akár Alenia számára kedvezőtlen vége is lehet ennek a napnak.
Meggyőződése, hogy barátnője éppen eleget szenvedett, sőt, sokkal többet annál, mint amennyit vélt, vagy valós bűneiért érdemelt volna, de természetesen nem tagadja saját maga előtt az elfogultságát.
Aztán a néhány szívdobbanásnyi idő szerencsére eltelik, és éppen valami olyasmi történik, amit ébren álmodozott, vagy éppen éjszaka álmodott álmaiban látni vélt, fény, és Aleniának a nyomában visszanövő karja.
Sosem gondolta volna, hogy képes lehet akkora boldogságot és olyan erős megkönnyebbülést érezni, mint amilyet most, ráadásul egyszerre a kettőt. Egy pillanatra szinte meg is szédül a rá törő heves érzelmeknek köszönhetően, aztán el kell fojtania egy halk, de nem ijedt, hanem örömteli, kellemesen meglepett sikolyt, bár valami furcsa hang így is kitör belőle, szerencsére minden bizonnyal elég halkan ahhoz, hogy ne zavarja meg a templom áhítatos csendjét, és a hangtalanul szeme előtt lejátszódó, az övétől annyira különböző, szó szerint isteni varázslatot.
Nézi a fényt, a csodát, a kart, ami mintha centiméterről centiméterre lenne egyre anyagszerűbb és valóságosabb, mint volt puszta fényként.
~ Nem úgy volt, hogy ez egy egész napig fog tartani? ~ merül fel benne a gondolat, és bármennyire is lenyűgöző a látvány, olyasmi, amit nem láthat minden nap, éppen ekkor vonja magára a figyelmét valaki más, aki mivel eddig minden figyelme Aleniáé volt, valóban fel sem tűnt neki.
Egy hosszú pillanatig nem is érti.
Neki beszél az öreg, vagy Aleniának? De tényleg csak egy pillanatra merül fel benne a kérdés. Nyilván neki, de Aleniról, az ő erős és tiszta hitéről.
Bármit, amit mondhatna erre, mindent üres szónak érezne csupán, de úgy érzi, hogy valamit mindenképpen mondania kell.*
- Csodálatos. Köszönöm! Köszönjük! *suttogja, de biztos benne, hogy jól hallhatóan, és hajol meg a lehető legmélyebben a férfi előtt, aki nyilván hű szolgája az istennőnek. Még az is felmerül benne, hogy akár maga az istennő az saját szolgájának az alakjában. Miért ne lehetne?
A hála mindenesetre inkább magát Eeyrt illetné, mint az öreget, jelenleg mégis úgy érzi, hogyha kifejezi felé a köszönetet és a tiszteletet a szavaiért, akkor azt magával az istennővel is megteszi. Különben is, bár nem térhet le az elemi mágia útjáról, mégis egy egész életnyi őszinte hálával és hittel fog majd fizetni Eeyrnek csak ezért az egyetlen napért.
Mire újra barátnője felé fordul, már azt látja, hogy egy helyett ismét két karja van, és úgy érzi, hogy eddigi megpróbáltatásaiknak, főleg persze Alenia megpróbáltatásainak vége, tényleg vége.
Ki tudja, hogy mit fog nekik még hozni a jövő, de legalább közös múltjuk legborzalmasabb részét ezzel végleg már maguk mögött tudhatják.
Érzi, ahogyan az öröm könnyei eláztatják az arcát, miközben úgy mosolyog, ahogyan még soha korábban, és érzi közben azt is, hogy igazából ez élete legszebb napja. Csak Alenia visszatérésének a napjához tudná hasonlítani, vagy ahhoz, amikor édesanyjával találkozott a Mágustoronynál.
Megint annyi érzelem kavarog benne, hogy úgy érzi képtelen uralkodni felettük és rajtuk.*
- Sikerült. *suttogja, egyelőre ellenállva a kísértésnek, hogy megtegyen mindent, amit egyszerre szeretne. Szíve szerint Alenia nyakába ugrana, megragadná mindkét kezét, ölelné őt, boldogan kiabálná, hogy „sikerült, sikerült!” Többször is, mint kétszer, táncolna, ugrálna, és talán maga Eeyr sem venné tőle zokon a megkönnyebbült, szinte e világon túli öröm hasonló megnyilvánulásait, mégis visszatartja ettől a templom méltósága, és az, hogy bármit is érez, ez akkor is Alenia nagy napja és nem az övé, nem szeretné megzavarni azzal, hogy hagyja kitörni saját kavargó érzelmeit.
Ha Nia ránéz, csak annyit láthat, hogy sír is, mosolyog is, térdel is, ő maga igazából nem is tudja, hogy mikor térdelt le, csak most tudatosul benne, de nem számít ez sem. Kit érdekel egyetlen öntudatlanul eltöltött pillanat, ha egyszer úgy képes mosolyogni, és akkora boldogságot érezni, mint korábban még soha?*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.03.15 01:17:23
*Annyira különös valahogyan az egész, ami történik, bár természetesen nem éppen ez rá a legjobb szó. Igaz, hogy szavak egész tengere sem lenne képes most arra, hogy lefesse, vagy legalábbis érzékeltesse mindazt, amit érez és gondol, pontosabban azt a rengeteg reményt és félelmet, ami egyszerre kavarog benne éppen.
Szeretne Alenia mögé térdelni, megfogni újra a kezét, bármit tenni, amivel segíthet, de tudja jól, hogy többet már nem tehet, az ő szerepe véget ért ott, hogy támogatta a barátnőjét, eljött vele idáig és hitt benne is, és abban is, hogy Eeyr valóban segíteni fog, ahogyan már korábban is segítette őket, hiszen lehetővé tette nekik, hogy újra találkozzanak, neki pedig azóta új értelmet nyert az élete. Amióta Alenia visszatért, boldogabb, mint valaha azóta, hogy egykor el kellett válniuk, annál pedig sokkal boldogabb, mint azt először Artheniorba érkezve valaha is lehetségesnek tartotta volna.
Tudja viszont, hogy innentől kezdve bármi is történik az tényleg csak Niára és az istennőre tartozik, neki semmi ráhatása az egészre, és épp ez az, ami nyugtalansággal tölti el, de nem annyival, hogy ne higgyen és reménykedjen továbbra is.
Az biztos, hogy Aleniát hallgatva elszorul a szíve, mármint akkor, amikor azokat a szavakat hallja, amiket még egyáltalán ért, aztán pedig csak vár és vár, mert tényleg nem tehet már mást.
Az idő vagy valóban furcsán, különösen működik ebben a templomban, vagy csak azért tűnik számára nagyon hosszúnak az a néhány szívdobbanásnyi rövid pillanat, ameddig nem történik semmi, mert annyira nagyon szeretné, hogy az ima, rituálé, vagy varázslat, - továbbra sem tudja, hogy minek nevezze, de nem is számít igazából, - elérje a célját, hogy arra szintén nincsenek szavai sem.
Most tudatosul csak igazán benne, hogy bár természetesen nem lehetett teljesen biztos a sikerben, igazából elképzelni sem tudta, hogy mi lesz akkor, hogyha nem történik meg az istennő jótékony beavatkozása. Hogy mit fog mondani Aleniának, hogyan fogja vigasztalni, mihez fognak kezdeni, pont ő, aki mindent újra és újra átgondol, éppen ezt a lehetőséget nem vette számításba, talán éppen azért, mert nem lett volna képes még a gondolatát sem elviselni annak, hogy akár Alenia számára kedvezőtlen vége is lehet ennek a napnak.
Meggyőződése, hogy barátnője éppen eleget szenvedett, sőt, sokkal többet annál, mint amennyit vélt, vagy valós bűneiért érdemelt volna, de természetesen nem tagadja saját maga előtt az elfogultságát.
Aztán a néhány szívdobbanásnyi idő szerencsére eltelik, és éppen valami olyasmi történik, amit ébren álmodozott, vagy éppen éjszaka álmodott álmaiban látni vélt, fény, és Aleniának a nyomában visszanövő karja.
Sosem gondolta volna, hogy képes lehet akkora boldogságot és olyan erős megkönnyebbülést érezni, mint amilyet most, ráadásul egyszerre a kettőt. Egy pillanatra szinte meg is szédül a rá törő heves érzelmeknek köszönhetően, aztán el kell fojtania egy halk, de nem ijedt, hanem örömteli, kellemesen meglepett sikolyt, bár valami furcsa hang így is kitör belőle, szerencsére minden bizonnyal elég halkan ahhoz, hogy ne zavarja meg a templom áhítatos csendjét, és a hangtalanul szeme előtt lejátszódó, az övétől annyira különböző, szó szerint isteni varázslatot.
Nézi a fényt, a csodát, a kart, ami mintha centiméterről centiméterre lenne egyre anyagszerűbb és valóságosabb, mint volt puszta fényként.
~ Nem úgy volt, hogy ez egy egész napig fog tartani? ~ merül fel benne a gondolat, és bármennyire is lenyűgöző a látvány, olyasmi, amit nem láthat minden nap, éppen ekkor vonja magára a figyelmét valaki más, aki mivel eddig minden figyelme Aleniáé volt, valóban fel sem tűnt neki.
Egy hosszú pillanatig nem is érti.
Neki beszél az öreg, vagy Aleniának? De tényleg csak egy pillanatra merül fel benne a kérdés. Nyilván neki, de Aleniról, az ő erős és tiszta hitéről.
Bármit, amit mondhatna erre, mindent üres szónak érezne csupán, de úgy érzi, hogy valamit mindenképpen mondania kell.*
- Csodálatos. Köszönöm! Köszönjük! *suttogja, de biztos benne, hogy jól hallhatóan, és hajol meg a lehető legmélyebben a férfi előtt, aki nyilván hű szolgája az istennőnek. Még az is felmerül benne, hogy akár maga az istennő az saját szolgájának az alakjában. Miért ne lehetne?
A hála mindenesetre inkább magát Eeyrt illetné, mint az öreget, jelenleg mégis úgy érzi, hogyha kifejezi felé a köszönetet és a tiszteletet a szavaiért, akkor azt magával az istennővel is megteszi. Különben is, bár nem térhet le az elemi mágia útjáról, mégis egy egész életnyi őszinte hálával és hittel fog majd fizetni Eeyrnek csak ezért az egyetlen napért.
Mire újra barátnője felé fordul, már azt látja, hogy egy helyett ismét két karja van, és úgy érzi, hogy eddigi megpróbáltatásaiknak, főleg persze Alenia megpróbáltatásainak vége, tényleg vége.
Ki tudja, hogy mit fog nekik még hozni a jövő, de legalább közös múltjuk legborzalmasabb részét ezzel végleg már maguk mögött tudhatják.
Érzi, ahogyan az öröm könnyei eláztatják az arcát, miközben úgy mosolyog, ahogyan még soha korábban, és érzi közben azt is, hogy igazából ez élete legszebb napja. Csak Alenia visszatérésének a napjához tudná hasonlítani, vagy ahhoz, amikor édesanyjával találkozott a Mágustoronynál.
Megint annyi érzelem kavarog benne, hogy úgy érzi képtelen uralkodni felettük és rajtuk.*
- Sikerült. *suttogja, egyelőre ellenállva a kísértésnek, hogy megtegyen mindent, amit egyszerre szeretne. Szíve szerint Alenia nyakába ugrana, megragadná mindkét kezét, ölelné őt, boldogan kiabálná, hogy „sikerült, sikerült!” Többször is, mint kétszer, táncolna, ugrálna, és talán maga Eeyr sem venné tőle zokon a megkönnyebbült, szinte e világon túli öröm hasonló megnyilvánulásait, mégis visszatartja ettől a templom méltósága, és az, hogy bármit is érez, ez akkor is Alenia nagy napja és nem az övé, nem szeretné megzavarni azzal, hogy hagyja kitörni saját kavargó érzelmeit.
Ha Nia ránéz, csak annyit láthat, hogy sír is, mosolyog is, térdel is, ő maga igazából nem is tudja, hogy mikor térdelt le, csak most tudatosul benne, de nem számít ez sem. Kit érdekel egyetlen öntudatlanul eltöltött pillanat, ha egyszer úgy képes mosolyogni, és akkora boldogságot érezni, mint korábban még soha?*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.03.15 01:17:23
3983. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-03-13 19:53:26
Üzenet elküldve: 2025-03-13 19:53:26
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 416
OOC üzenetek: 54
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 416
OOC üzenetek: 54
Játékstílus: Szelíd
//Helyreálló világ//
*A templom jóformán kihalt; csupán egy vénséges, zsákszerű ruhát viselő férfi gyújtogatja a gyertyákat az egyik sarokban. Nem is igen figyel fel, ahogy Luninari és Alenia belépnek. A szőkeség az oltár mellett halk mormolásba kezd, s rövidesen suttogást vélhet hallani füleiben. Gyengéd, női hang. Először talán az lehet a benyomása, hogy saját magát hallja. A különös, idegen szavak, melynek jelentéseit talán csak az istenek ismerik igazán, lekövetik az övét, ám néhány szót mintha másra cserélne. Bárhogy is, ahogy a lány az ima végére ér, néhány szívdobbanásnyi ideig nem történik az égvilágon semmi, azon kívül persze, hogy a suttogás is abbamarad.
Nincs égzengés, nincs földrengés, ám hirtelenjében megannyi, aranyló-fénylő szál tör elő Alenia csonkjából. Egymást keresztezik keresztül-kasul, sebesen szőve tovább karját. Ahol a szálak teljesen felvették a lány egykori testrészének formáját, ott csont, hús és bőr realizálódik, ám Alenia csak a gyógyulást láthatja. Nem telik el fél perc, a nemes ismét birtokában van egykori kezének. Pontosan olyan, mint volt.
Luninari eközben arra lehet figyelmes, hogy a vénséges, csuhás alak a jelenés felé fordul. Ráncokkal ölelt ajkai komor mosolyra húzódnak, majd lehajolva a hideg kőnek érinti homlokát.*
-Az Úrnő Ajándéka. Nem adja bárki fiának vagy leányának. Csak a legtisztább hittel rendelkezőek képesek ilyesmire. Még a Fény Nővérei sem mind.
*Szólal meg végül morózus hangján, miközben felegyenesedik. Aleina valószínűleg jobban el van foglalva visszakapott karjával, mint a csuhással, de ezért aligha lehetne hibáztatni. Amennyiben kérdése lenne, felteheti, de akár háta mögött is hagyhatja a templomot, hogy használhassa végre visszakapott testrészét.*
*A templom jóformán kihalt; csupán egy vénséges, zsákszerű ruhát viselő férfi gyújtogatja a gyertyákat az egyik sarokban. Nem is igen figyel fel, ahogy Luninari és Alenia belépnek. A szőkeség az oltár mellett halk mormolásba kezd, s rövidesen suttogást vélhet hallani füleiben. Gyengéd, női hang. Először talán az lehet a benyomása, hogy saját magát hallja. A különös, idegen szavak, melynek jelentéseit talán csak az istenek ismerik igazán, lekövetik az övét, ám néhány szót mintha másra cserélne. Bárhogy is, ahogy a lány az ima végére ér, néhány szívdobbanásnyi ideig nem történik az égvilágon semmi, azon kívül persze, hogy a suttogás is abbamarad.
Nincs égzengés, nincs földrengés, ám hirtelenjében megannyi, aranyló-fénylő szál tör elő Alenia csonkjából. Egymást keresztezik keresztül-kasul, sebesen szőve tovább karját. Ahol a szálak teljesen felvették a lány egykori testrészének formáját, ott csont, hús és bőr realizálódik, ám Alenia csak a gyógyulást láthatja. Nem telik el fél perc, a nemes ismét birtokában van egykori kezének. Pontosan olyan, mint volt.
Luninari eközben arra lehet figyelmes, hogy a vénséges, csuhás alak a jelenés felé fordul. Ráncokkal ölelt ajkai komor mosolyra húzódnak, majd lehajolva a hideg kőnek érinti homlokát.*
-Az Úrnő Ajándéka. Nem adja bárki fiának vagy leányának. Csak a legtisztább hittel rendelkezőek képesek ilyesmire. Még a Fény Nővérei sem mind.
*Szólal meg végül morózus hangján, miközben felegyenesedik. Aleina valószínűleg jobban el van foglalva visszakapott karjával, mint a csuhással, de ezért aligha lehetne hibáztatni. Amennyiben kérdése lenne, felteheti, de akár háta mögött is hagyhatja a templomot, hogy használhassa végre visszakapott testrészét.*
3982. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-03-12 07:51:15
Üzenet elküldve: 2025-03-12 07:51:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 413
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 413
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Helyreálló világ//
*A helyzet ünnepélyességét most nem nagyon tudja átérezni, de az erős bizonytalanságot és a félelmet annál inkább. Fél a kudarctól, fél attól, hogy Eeyr az életben elkövetett hibáiért el fogja őt utasítani. Fél, hogy feloldozás helyett a kegyetlen valóság várja, melyben bebizonyosodik, hogy immáron végeláthatatlanul, örökké bűnhődnie kell.
Az egyetlen támasza jelenleg a mellette sétáló, hozzá mindvégig hű fél-elf lány, aki még a halálon túl is a legjobb barátja maradt. Hálás lehet azért az önzetlen támogatásért, amit tőle kapott. Hiába ő a nemes, most, a templom oltárához közeledve egészen kicsinek érzi magát Luninari mellett, mert itt, a szeretet házában nem a rangok számítanak, hanem az erények. Azokból pedig a fekete hajúnak jócskán több adatott.
Nem tudja, hogy mi fog most vele történni. Felkészül a legrosszabbra is, éppen ezért búcsúzik el gyakorlatilag Luninari-tól, mert ha az ő sorsa az, hogy megbocsájtás helyett végleg el kell égnie a szent fényben, el kell fogadnia. Ahogy letérdel az oltár elé, attól a pillanattól fogva a külvilág számára megszűnik létezni. Nem törődik senkivel és semmivel, a teste és lelke csak és kizárólag Eeyr-é. A félelme is elmúlik, ahogy egyetlen tenyerét a saját mellkasára helyezi. Ugyan szívdobogását a ruhán keresztül nem érzi, de tudja, hogy még él, és élni akar. Halk, de határozott hangon szólal meg végül.*
- Magasságos istennő! Nem egészen hatvan esztendővel ezelőtt nem csak az élet ajándékát kaptam tőled, hanem sok mást is, melyről vannak, akik csak álmodni tudnak. Szerető családot, barátokat, szépséget, biztonságot és kényelmet. Nem fogtam fel, hogy mekkora megtiszteltetés ért engem. Úgy éreztem, hogy mindez alanyi jogon jár nekem. Tévedtem. Képtelen voltam értékelni a csodát, így jogosan fosztottál meg majdnem mindentől, ami fontos volt számomra. Az utolsó pillanatban döntöttél úgy, hogy az élet áldását megtarthatom, és kapok tőled még egy esélyt. Egy esélyt arra, hogy megtanuljam, a lehetőségekkel élni kell, nem visszaélni.
Drága istennő! Megtanultam a leckét. Úgy érzem, megértettem, mi az, amit a szenvedésen keresztül tanítani akartál nekem. A szívem azt diktálja, hogy a saját jólétem helyett a szeretteim boldogsága a legfontosabb. Tudom, hogy ami történt, nem múlhat el nyom nélkül, most mégis a bocsánatodért esedezem, és arra kérlek, ha a lelkem nem is, a testem oldozd fel a büntetés alól! A múltban elkövetett hibáim sebeit ezentúl büszkén hordozom majd a szívemen, hogy mindig emlékeztessen engem a helyes útra. Eeyr! Kérlek, bocsáss meg nekem!
*Szavai inkább minősülnek egy vallomásnak, mintsem imádságnak, de az ezt követő mondatai már nem érthetőek. Egy másik, különös nyelven folytatja, miközben tenyerét továbbra is szorosan a mellkasán tartja. Szemeit lehunyja, és egy hosszú, bonyolult varázsigét kezd mormolni. A mondatok immáron valóban egy Eeyr-hez fohászkodó imádságról szólnak, melyben segítséget, feloldozást, de legfőképp megbocsájtást kér az istennőtől.
Hogy pontosan mi fog történni, azt még mindig nem tudja. A templom talán fényárban úszik majd, de az is lehet, hogy az égvilágon semmi. Az utóbbi esetben valószínűleg Alenia időközben erősödő magabiztossága újra meg fog gyengülni. Bárhogy is, Luninari szemtanúja lehet az egész folyamatnak, mely nem szakmai, sokkal inkább nem e világi rituálénak hathat.*
A varázsló elmormol egy bonyolultabb igét egy legalább harmadik szintű fény oltár mellett, melynek hatására az általa megérintett személy elvesztett végtagja egy nap alatt visszanő. A célpont szokatlanul éhes a folyamat alatt. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
*A helyzet ünnepélyességét most nem nagyon tudja átérezni, de az erős bizonytalanságot és a félelmet annál inkább. Fél a kudarctól, fél attól, hogy Eeyr az életben elkövetett hibáiért el fogja őt utasítani. Fél, hogy feloldozás helyett a kegyetlen valóság várja, melyben bebizonyosodik, hogy immáron végeláthatatlanul, örökké bűnhődnie kell.
Az egyetlen támasza jelenleg a mellette sétáló, hozzá mindvégig hű fél-elf lány, aki még a halálon túl is a legjobb barátja maradt. Hálás lehet azért az önzetlen támogatásért, amit tőle kapott. Hiába ő a nemes, most, a templom oltárához közeledve egészen kicsinek érzi magát Luninari mellett, mert itt, a szeretet házában nem a rangok számítanak, hanem az erények. Azokból pedig a fekete hajúnak jócskán több adatott.
Nem tudja, hogy mi fog most vele történni. Felkészül a legrosszabbra is, éppen ezért búcsúzik el gyakorlatilag Luninari-tól, mert ha az ő sorsa az, hogy megbocsájtás helyett végleg el kell égnie a szent fényben, el kell fogadnia. Ahogy letérdel az oltár elé, attól a pillanattól fogva a külvilág számára megszűnik létezni. Nem törődik senkivel és semmivel, a teste és lelke csak és kizárólag Eeyr-é. A félelme is elmúlik, ahogy egyetlen tenyerét a saját mellkasára helyezi. Ugyan szívdobogását a ruhán keresztül nem érzi, de tudja, hogy még él, és élni akar. Halk, de határozott hangon szólal meg végül.*
- Magasságos istennő! Nem egészen hatvan esztendővel ezelőtt nem csak az élet ajándékát kaptam tőled, hanem sok mást is, melyről vannak, akik csak álmodni tudnak. Szerető családot, barátokat, szépséget, biztonságot és kényelmet. Nem fogtam fel, hogy mekkora megtiszteltetés ért engem. Úgy éreztem, hogy mindez alanyi jogon jár nekem. Tévedtem. Képtelen voltam értékelni a csodát, így jogosan fosztottál meg majdnem mindentől, ami fontos volt számomra. Az utolsó pillanatban döntöttél úgy, hogy az élet áldását megtarthatom, és kapok tőled még egy esélyt. Egy esélyt arra, hogy megtanuljam, a lehetőségekkel élni kell, nem visszaélni.
Drága istennő! Megtanultam a leckét. Úgy érzem, megértettem, mi az, amit a szenvedésen keresztül tanítani akartál nekem. A szívem azt diktálja, hogy a saját jólétem helyett a szeretteim boldogsága a legfontosabb. Tudom, hogy ami történt, nem múlhat el nyom nélkül, most mégis a bocsánatodért esedezem, és arra kérlek, ha a lelkem nem is, a testem oldozd fel a büntetés alól! A múltban elkövetett hibáim sebeit ezentúl büszkén hordozom majd a szívemen, hogy mindig emlékeztessen engem a helyes útra. Eeyr! Kérlek, bocsáss meg nekem!
*Szavai inkább minősülnek egy vallomásnak, mintsem imádságnak, de az ezt követő mondatai már nem érthetőek. Egy másik, különös nyelven folytatja, miközben tenyerét továbbra is szorosan a mellkasán tartja. Szemeit lehunyja, és egy hosszú, bonyolult varázsigét kezd mormolni. A mondatok immáron valóban egy Eeyr-hez fohászkodó imádságról szólnak, melyben segítséget, feloldozást, de legfőképp megbocsájtást kér az istennőtől.
Hogy pontosan mi fog történni, azt még mindig nem tudja. A templom talán fényárban úszik majd, de az is lehet, hogy az égvilágon semmi. Az utóbbi esetben valószínűleg Alenia időközben erősödő magabiztossága újra meg fog gyengülni. Bárhogy is, Luninari szemtanúja lehet az egész folyamatnak, mely nem szakmai, sokkal inkább nem e világi rituálénak hathat.*
A varázsló elmormol egy bonyolultabb igét egy legalább harmadik szintű fény oltár mellett, melynek hatására az általa megérintett személy elvesztett végtagja egy nap alatt visszanő. A célpont szokatlanul éhes a folyamat alatt. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
3981. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-03-11 20:48:09
Üzenet elküldve: 2025-03-11 20:48:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 603
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 603
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Helyreálló világ//
*Napfény és meleg, talán nem is kaphatnának ideálisabb hátteret ehhez a naphoz, kicsit olyan, mintha még a természet is a kezükre akarna játszani, és bátorítani őket. Úgy érzi, hogy erre most szükségük is van, annak ellenére is, hogy konkrét veszély nyilván nem leselkedik rájuk. Mégis, túl fontos percek várják őket, és túl sok minden van mögöttük ahhoz, hogy éppen most ne kavarogjanak az érzelmeik.
Nem is szívesen képzeli el, vagy inkább idézi emlékezetébe azt az éjszakát, amit Nia éppen teljes joggal emleget, de mindez persze éppen itt és most kikerülhetetlen velejárója annak, amit tenni készülnek éppen.
Akkor éjjel ő maga is azt hitte, hogy mindennek vége, már a pincében és utána is. Emlékszik még a lángoló városra a háta mögött és saját kétségbeesett futására a szekér után, ami messzire menekítette a többieket a káosztól.
Ő éppen ennek a templomnak a kertjéből folytatta a menekülését, és Aleimord és Intath is innen vitte vissza a városba Aleniát, aminek aztán az lett a vége, hogy kevesebb lett egy karral.
Sokáig volt erős lelkiismeret-furdalása, és érezte árulónak magát, aztán pedig csak a legtitkosabb vágyaiban szerepelhetett, hogy Alenia életben lehet, de, ha lett volna csak egyetlen dolog, amit egy istenségtől kérhet, akkor az éppen az lett volna, hogy így legyen.
Most pedig együtt tértek vissza ide csak immár teljesen más körülmények között, mindketten megváltozva és meg is erősödve. Jól mondja Alenia, ez valahol tényleg hihetetlen, ugyanakkor ő még mindig úgy érzi, hogy ez a természetes. Nagyon sokáig, és teljesen talán soha nem tudott szabadulni attól a gondolattól, hogy maga a világ rendje borult fel aznap éjjel, de persze nem csak azért, mert akkor el kellett egymástól válniuk.
Ha viszont túl lesznek ezen az egészen, akkor végre teljesen helyreáll a világ természetes rendje. Nyilván túlzó gondolatok ezek, ő maga is érzi, mégsem képes és nem is akar szabadulni tőlük.*
- Azt hiszem én is pontosan így érezném magam. Így is sok érzelem kavarog bennem is, és gondolatok, de most egyik sem igazán fontos. Viszont, így, hogy itt vagyunk, azt érzem inkább, hogy bármilyen hihetetlen is az egész, mégis így van rendjén, de elég nehéz rendesen megfogalmazni ezt éppen most. Talán majd utána.
*Aztán persze nincs idő beszélni többet, ahogyan arra sem ezek a legalkalmasabb pillanatok, hogy éppen most elmélkedjen a nemesség szerepéről Arthenior jövőjében. A róluk szóló vita egyszer már éppen a templom kertjében megtörtént közöttük, de most egyáltalán nem érzi lényegesnek. Régen sem gondolta, hogy minden egyes nemes gonosz lett volna és teljesen önző, példának okáért pont Aleniát nem tartotta egyiknek sem soha, ami pedig a jövőt illeti, biztos benne, hogy Nia tervei az egész város javára fognak válni, ezért is fog neki lelkesen segíteni mindenben szándékai szerint.
De most egyelőre még csak ott tartanak, hogy a templom ajtaját segít neki kinyitni éppen, majd maga is meglepődik azon, hogy milyen messzinek tűnik ezek után az amúgy valóban nem túl távoli oltár, és milyen kicsik a lépteik, amelyek addig vezetik őket.
Innentől kezdve a helyet megillető tiszteletteljesen halkan beszél, ha nem is teljesen suttogva, mindenesetre a kosarat, amit csak biztonság kedvéért hozott magával, hátha Alenia esetleg rosszul lenne varázslatuk után, lerakja maguk mellé, hogy ne legyen útban, meg mert valamiért furcsán is érezné magát, ha a varázslat, vagy rituálé alatt, - nem is tudja hirtelen, hogy minek nevezze, - végig a kezében szorongatná.*
- Így lesz, ígérem. *bólint aztán lassan a pillanat ünnepélyességéhez méltóan, egyáltalán nem érezve nem helyénvalónak Nia szavait, amikor arra kéri őt, hogy mindig tisztelje az életet és az istennőt.* Már így is soha el nem múló hálám az övé.
*Nem hazudik persze, de aztán, amikor Alenia azt mondja neki, hogy szereti, hirtelen hosszú pillanatokra minden másról elfeledkezik.
Milyen gyönyörű szó ez az egyetlen egy, mennyire el tud feledtetni vele minden haragot, keserűséget és megbántottságot, amit a mai napon olyan erősen érzett, talán maga a szó, illetve mindaz, amit kifejez, az egyik, ha nem éppen a legerősebb varázslat a világon.
Senki mástól nem szerette volna ezt hallani inkább, mint Aleniától, senki mástól nem örült volna neki ennyire és abban is biztos, hogy talán senki mástól nem is hangzott volna ennyire kedvesen és gyengéden, mint ahogyan ezt a szót az ő ajkairól hallotta.
Először a szíve dobban meg kissé hevesebben, aztán tüdejéből kiindulva egyszerre érez kellemes melegséget, ami egész testét és a lényét betölti, ugyanakkor persze meghatottságot is. Csodálatot szintén, hogy Nia még ebben a számára fontos pillanatban is képes rá gondolni és iránta is kifejezni az érzelmeit.*
- Én is szeretlek téged. Nagyon. *mondja ki a nyilvánvalót, miközben mosolyogva és gyengéden megszorítja még egyszer Alenia kezét. Nem tudja, hogy ahhoz, hogy a varázslatot végrehajtsák, el kell-e majd engednie, de, ha igen, akkor természetesen nem áll ellent. Aleniára bízza, hogy továbbra is szeretne-e erőt meríteni az ő érintéséből, vagy pedig muszájból el kell engednie, de bármi történjen is, nem számít, mivel egyetlen kézfogásnál sokkal-sokkal erősebb kötelékek fűzik egymáshoz őket.*
- Persze, mehet. Itt leszek végig és utána is, és vigyázni fogok rád. *ígéri meg. Nagyon kíváncsi arra, hogy mi fog történni, úgymond „szakmai” szemmel is, mivel ő maga elemi mágusként nem ismeri a szakrális mágiát, kíváncsiságánál azonban most sokkal erősebb az izgatottsága.
Furcsa helyzet, mivel nagyon várta ezt a napot, és sokat álmodozott róla, most pedig egyszerűen csak itt állnak Eeyr oltára előtt, és talán csak néhány lélegzetvételnyi idő választja el őket a nagy pillanattól, ami a gyógyulás kezdete lesz.
Még mindig érzi ennek a visszahozhatatlan és megismételhetetlen pillanatnak az ünnepélyességét, mégis jelenleg a legjobban talán arra vágyik, hogy legyenek minél hamarabb túl az egészen, ugyanakkor persze igyekszik leplezni ezt a türelmetlen izgatottságot amennyire lehet még önmaga előtt is. Pontosan tudja, hogy hasonlót nem lehet elsietni, és az egésznek éppen úgy, olyan gyorsan, vagy lassan, meg persze éppen akkor kell majd megtörténnie, amikor Alenia és maga az istennő azt jónak látják.*
*Napfény és meleg, talán nem is kaphatnának ideálisabb hátteret ehhez a naphoz, kicsit olyan, mintha még a természet is a kezükre akarna játszani, és bátorítani őket. Úgy érzi, hogy erre most szükségük is van, annak ellenére is, hogy konkrét veszély nyilván nem leselkedik rájuk. Mégis, túl fontos percek várják őket, és túl sok minden van mögöttük ahhoz, hogy éppen most ne kavarogjanak az érzelmeik.
Nem is szívesen képzeli el, vagy inkább idézi emlékezetébe azt az éjszakát, amit Nia éppen teljes joggal emleget, de mindez persze éppen itt és most kikerülhetetlen velejárója annak, amit tenni készülnek éppen.
Akkor éjjel ő maga is azt hitte, hogy mindennek vége, már a pincében és utána is. Emlékszik még a lángoló városra a háta mögött és saját kétségbeesett futására a szekér után, ami messzire menekítette a többieket a káosztól.
Ő éppen ennek a templomnak a kertjéből folytatta a menekülését, és Aleimord és Intath is innen vitte vissza a városba Aleniát, aminek aztán az lett a vége, hogy kevesebb lett egy karral.
Sokáig volt erős lelkiismeret-furdalása, és érezte árulónak magát, aztán pedig csak a legtitkosabb vágyaiban szerepelhetett, hogy Alenia életben lehet, de, ha lett volna csak egyetlen dolog, amit egy istenségtől kérhet, akkor az éppen az lett volna, hogy így legyen.
Most pedig együtt tértek vissza ide csak immár teljesen más körülmények között, mindketten megváltozva és meg is erősödve. Jól mondja Alenia, ez valahol tényleg hihetetlen, ugyanakkor ő még mindig úgy érzi, hogy ez a természetes. Nagyon sokáig, és teljesen talán soha nem tudott szabadulni attól a gondolattól, hogy maga a világ rendje borult fel aznap éjjel, de persze nem csak azért, mert akkor el kellett egymástól válniuk.
Ha viszont túl lesznek ezen az egészen, akkor végre teljesen helyreáll a világ természetes rendje. Nyilván túlzó gondolatok ezek, ő maga is érzi, mégsem képes és nem is akar szabadulni tőlük.*
- Azt hiszem én is pontosan így érezném magam. Így is sok érzelem kavarog bennem is, és gondolatok, de most egyik sem igazán fontos. Viszont, így, hogy itt vagyunk, azt érzem inkább, hogy bármilyen hihetetlen is az egész, mégis így van rendjén, de elég nehéz rendesen megfogalmazni ezt éppen most. Talán majd utána.
*Aztán persze nincs idő beszélni többet, ahogyan arra sem ezek a legalkalmasabb pillanatok, hogy éppen most elmélkedjen a nemesség szerepéről Arthenior jövőjében. A róluk szóló vita egyszer már éppen a templom kertjében megtörtént közöttük, de most egyáltalán nem érzi lényegesnek. Régen sem gondolta, hogy minden egyes nemes gonosz lett volna és teljesen önző, példának okáért pont Aleniát nem tartotta egyiknek sem soha, ami pedig a jövőt illeti, biztos benne, hogy Nia tervei az egész város javára fognak válni, ezért is fog neki lelkesen segíteni mindenben szándékai szerint.
De most egyelőre még csak ott tartanak, hogy a templom ajtaját segít neki kinyitni éppen, majd maga is meglepődik azon, hogy milyen messzinek tűnik ezek után az amúgy valóban nem túl távoli oltár, és milyen kicsik a lépteik, amelyek addig vezetik őket.
Innentől kezdve a helyet megillető tiszteletteljesen halkan beszél, ha nem is teljesen suttogva, mindenesetre a kosarat, amit csak biztonság kedvéért hozott magával, hátha Alenia esetleg rosszul lenne varázslatuk után, lerakja maguk mellé, hogy ne legyen útban, meg mert valamiért furcsán is érezné magát, ha a varázslat, vagy rituálé alatt, - nem is tudja hirtelen, hogy minek nevezze, - végig a kezében szorongatná.*
- Így lesz, ígérem. *bólint aztán lassan a pillanat ünnepélyességéhez méltóan, egyáltalán nem érezve nem helyénvalónak Nia szavait, amikor arra kéri őt, hogy mindig tisztelje az életet és az istennőt.* Már így is soha el nem múló hálám az övé.
*Nem hazudik persze, de aztán, amikor Alenia azt mondja neki, hogy szereti, hirtelen hosszú pillanatokra minden másról elfeledkezik.
Milyen gyönyörű szó ez az egyetlen egy, mennyire el tud feledtetni vele minden haragot, keserűséget és megbántottságot, amit a mai napon olyan erősen érzett, talán maga a szó, illetve mindaz, amit kifejez, az egyik, ha nem éppen a legerősebb varázslat a világon.
Senki mástól nem szerette volna ezt hallani inkább, mint Aleniától, senki mástól nem örült volna neki ennyire és abban is biztos, hogy talán senki mástól nem is hangzott volna ennyire kedvesen és gyengéden, mint ahogyan ezt a szót az ő ajkairól hallotta.
Először a szíve dobban meg kissé hevesebben, aztán tüdejéből kiindulva egyszerre érez kellemes melegséget, ami egész testét és a lényét betölti, ugyanakkor persze meghatottságot is. Csodálatot szintén, hogy Nia még ebben a számára fontos pillanatban is képes rá gondolni és iránta is kifejezni az érzelmeit.*
- Én is szeretlek téged. Nagyon. *mondja ki a nyilvánvalót, miközben mosolyogva és gyengéden megszorítja még egyszer Alenia kezét. Nem tudja, hogy ahhoz, hogy a varázslatot végrehajtsák, el kell-e majd engednie, de, ha igen, akkor természetesen nem áll ellent. Aleniára bízza, hogy továbbra is szeretne-e erőt meríteni az ő érintéséből, vagy pedig muszájból el kell engednie, de bármi történjen is, nem számít, mivel egyetlen kézfogásnál sokkal-sokkal erősebb kötelékek fűzik egymáshoz őket.*
- Persze, mehet. Itt leszek végig és utána is, és vigyázni fogok rád. *ígéri meg. Nagyon kíváncsi arra, hogy mi fog történni, úgymond „szakmai” szemmel is, mivel ő maga elemi mágusként nem ismeri a szakrális mágiát, kíváncsiságánál azonban most sokkal erősebb az izgatottsága.
Furcsa helyzet, mivel nagyon várta ezt a napot, és sokat álmodozott róla, most pedig egyszerűen csak itt állnak Eeyr oltára előtt, és talán csak néhány lélegzetvételnyi idő választja el őket a nagy pillanattól, ami a gyógyulás kezdete lesz.
Még mindig érzi ennek a visszahozhatatlan és megismételhetetlen pillanatnak az ünnepélyességét, mégis jelenleg a legjobban talán arra vágyik, hogy legyenek minél hamarabb túl az egészen, ugyanakkor persze igyekszik leplezni ezt a türelmetlen izgatottságot amennyire lehet még önmaga előtt is. Pontosan tudja, hogy hasonlót nem lehet elsietni, és az egésznek éppen úgy, olyan gyorsan, vagy lassan, meg persze éppen akkor kell majd megtörténnie, amikor Alenia és maga az istennő azt jónak látják.*
3980. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-03-07 20:13:15
Üzenet elküldve: 2025-03-07 20:13:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 413
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 413
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Helyreálló világ//
*Erős túlzás, hogy tudta volna, mennyire meg tudja nyugtatni barátnőjét a kedves simogatás. Valóban, inkább ösztönösen sejtette, hogy jól fog neki esni a szeretetteljes érintés.*
- Akkor ezt megbeszéltük. *Nem prédikál tovább arról, hogy a fájdalom akár meg is erősítheti, vagy, hogy ne érezze rosszul magát, mert haragudni valakire az élet része. Ő is rengeteget haragudott a bátyjára, érezte azt is, hogy gyűlöli, de ez az érzés sosem volt igazi.
Azt nem is tudja, hogy a fél-elf lánynak majdnem fontosabb az, hogy visszakapja a hiányzó karját, mint saját magának, de ha tudná, biztos, hogy azért már egy jó nagy, szeretetteljes puszit is kapna.
Miután különváltak, elkészülődik, és nem sokkal később már a rezidencia bejáratánál találkoznak újra, ahol megpillantja Luninari-t abban a sárga ruhában, melyet különleges alkalmakkor szokott viselni. A dicséretek nem maradnak el, így egész jókedvűen, mosolyogva indulhatnak el a templomba.*
- Igen, tényleg. Majdnem melegem is van. *Válaszolja az időjárással kapcsolatban. Szeretne végigsimítani ruhája hosszú ujján, hogy tenyerében érezze a nap melegét, de erre még egyelőre képtelen. Nem sokáig. Ez az ő nagy napja, az Eeyr-rel való találkozás napja. Eljött az ideje, hogy feloldozást nyerjen a béklyója, a büntetése alól. Reménykedik benne, hogy az istennő is ugyanígy gondolja, mert ő úgy érzi, hogy már eléggé megszenvedett és vezekelt azokért a bűnökért, melyeket Intath is jogosan rótt fel neki.*
- Jól. Nem, ez hazugság *nevetgél.* Remeg kezem, lábam, a fűzőt olyan szorosnak érzem, mint még soha, izgatott vagyok, félek és nagyon várom, hogy mi fog történni. *Megpróbálja őszintén megfogalmazni az érzéseit, de tény, hogy azokat most nem is lehet igazán. A templom bejárata számára most olyan, mintha az élet kapuján készülne belépni, tétovázik is egy kicsit, mielőtt megtenné.*
- Az a furcsa, hogy egyáltalán még itt vagyok, Luni. Amikor a Szegénynegyedben rohantam eszemet vesztve, sérülten, csapzottan, akkor biztos voltam benne, hogy vége mindennek. Nem így történt. Itt vagyok, élek, és mondjon bárki, bármit, meg akarom mutatni a világnak, hogy a nemesek egyáltalán nem rosszak. Megtanultam a leckét. *Lassacskán visszatér néhány emlékkép élete legborzalmasabb napjáról, de az idő, és minden, ami azóta történt, még azokat is megszépíti.
Hálásan mosolyog, mikor érzi a lány kezének szorítását. Szüksége is van rá, hogy érezze, nincs egyedül, hogy itt van vele, és nem hagyja magára. Ebből merít végül erőt arra is, hogy végül meginduljon, kissé erőlködve kinyissa a templom ajtaját, és megpillantsa az oltárt, ami most hirtelen olyan messzinek tűnik, mintha órákat kéne gyalogolni hozzá, pedig csak pár lépés az egész.*
- Nem tudom, hogy mi fog történni, de kérlek, vigyázz rám! *Mondja kissé félénken, miközben még mindig a lány kezét szorítva, lassú léptekkel haladnak az oltár felé.*
- Bármi is lesz, bízom benned, hogy meg fogod tudni ítélni, mikor kell esetleg közbeavatkoznod. Ha pedig minden jól alakul, csupán annyit szeretnék tőled, hogy tiszteld az istennőt, az életet. *Bár, azt is tudja, hogy ezt Luninari-nak nem kell elmondania, de valamiért annyira ünnepélyesnek érzi a pillanatot, hogy muszáj egy kicsit úgymond szónokolnia.
Megállnak végül az oltárnál, s ő elhallgat. Nagy levegőt vesz, érzi, ahogy a szíve óramű pontossággal, de erőteljesen dobog a mellkasában. Figyeli az oltárt, érzi rajta Eeyr jelenlétét. A levegőt lassan fújja ki, majd mielőtt bármit is tenne, még egyszer, utoljára társára pillant.*
- Szeretlek Luninari. Mehet?
*Erős túlzás, hogy tudta volna, mennyire meg tudja nyugtatni barátnőjét a kedves simogatás. Valóban, inkább ösztönösen sejtette, hogy jól fog neki esni a szeretetteljes érintés.*
- Akkor ezt megbeszéltük. *Nem prédikál tovább arról, hogy a fájdalom akár meg is erősítheti, vagy, hogy ne érezze rosszul magát, mert haragudni valakire az élet része. Ő is rengeteget haragudott a bátyjára, érezte azt is, hogy gyűlöli, de ez az érzés sosem volt igazi.
Azt nem is tudja, hogy a fél-elf lánynak majdnem fontosabb az, hogy visszakapja a hiányzó karját, mint saját magának, de ha tudná, biztos, hogy azért már egy jó nagy, szeretetteljes puszit is kapna.
Miután különváltak, elkészülődik, és nem sokkal később már a rezidencia bejáratánál találkoznak újra, ahol megpillantja Luninari-t abban a sárga ruhában, melyet különleges alkalmakkor szokott viselni. A dicséretek nem maradnak el, így egész jókedvűen, mosolyogva indulhatnak el a templomba.*
- Igen, tényleg. Majdnem melegem is van. *Válaszolja az időjárással kapcsolatban. Szeretne végigsimítani ruhája hosszú ujján, hogy tenyerében érezze a nap melegét, de erre még egyelőre képtelen. Nem sokáig. Ez az ő nagy napja, az Eeyr-rel való találkozás napja. Eljött az ideje, hogy feloldozást nyerjen a béklyója, a büntetése alól. Reménykedik benne, hogy az istennő is ugyanígy gondolja, mert ő úgy érzi, hogy már eléggé megszenvedett és vezekelt azokért a bűnökért, melyeket Intath is jogosan rótt fel neki.*
- Jól. Nem, ez hazugság *nevetgél.* Remeg kezem, lábam, a fűzőt olyan szorosnak érzem, mint még soha, izgatott vagyok, félek és nagyon várom, hogy mi fog történni. *Megpróbálja őszintén megfogalmazni az érzéseit, de tény, hogy azokat most nem is lehet igazán. A templom bejárata számára most olyan, mintha az élet kapuján készülne belépni, tétovázik is egy kicsit, mielőtt megtenné.*
- Az a furcsa, hogy egyáltalán még itt vagyok, Luni. Amikor a Szegénynegyedben rohantam eszemet vesztve, sérülten, csapzottan, akkor biztos voltam benne, hogy vége mindennek. Nem így történt. Itt vagyok, élek, és mondjon bárki, bármit, meg akarom mutatni a világnak, hogy a nemesek egyáltalán nem rosszak. Megtanultam a leckét. *Lassacskán visszatér néhány emlékkép élete legborzalmasabb napjáról, de az idő, és minden, ami azóta történt, még azokat is megszépíti.
Hálásan mosolyog, mikor érzi a lány kezének szorítását. Szüksége is van rá, hogy érezze, nincs egyedül, hogy itt van vele, és nem hagyja magára. Ebből merít végül erőt arra is, hogy végül meginduljon, kissé erőlködve kinyissa a templom ajtaját, és megpillantsa az oltárt, ami most hirtelen olyan messzinek tűnik, mintha órákat kéne gyalogolni hozzá, pedig csak pár lépés az egész.*
- Nem tudom, hogy mi fog történni, de kérlek, vigyázz rám! *Mondja kissé félénken, miközben még mindig a lány kezét szorítva, lassú léptekkel haladnak az oltár felé.*
- Bármi is lesz, bízom benned, hogy meg fogod tudni ítélni, mikor kell esetleg közbeavatkoznod. Ha pedig minden jól alakul, csupán annyit szeretnék tőled, hogy tiszteld az istennőt, az életet. *Bár, azt is tudja, hogy ezt Luninari-nak nem kell elmondania, de valamiért annyira ünnepélyesnek érzi a pillanatot, hogy muszáj egy kicsit úgymond szónokolnia.
Megállnak végül az oltárnál, s ő elhallgat. Nagy levegőt vesz, érzi, ahogy a szíve óramű pontossággal, de erőteljesen dobog a mellkasában. Figyeli az oltárt, érzi rajta Eeyr jelenlétét. A levegőt lassan fújja ki, majd mielőtt bármit is tenne, még egyszer, utoljára társára pillant.*
- Szeretlek Luninari. Mehet?
3979. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-03-05 20:47:04
Üzenet elküldve: 2025-03-05 20:47:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 603
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 603
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Helyreálló világ//
*Alenia tudja, hogy mi a gyenge pontja, természetesen jó értelemben véve, bár minden bizonnyal nem ő az egyetlen ezen a világon, akit képes megnyugtatni egy gyengéd simogatás.
Ha nem is múlik el tőle varázsütésre a harag, amit érez, már akkor is sokkal nyugodtabb és jobban érzi magát. Meg persze szégyelli is kicsit, amiért képes volt olyan erős indulatot érezni valaki iránt, akit mégiscsak a barátjának gondol, bármennyire is megbántotta azzal, amit tett.*
- Igazad van. *mondja csendesen, és lehajtott fejjel, szomorkás mosollyal.* Nem szeretek haragudni senkire, fáj és rosszul érzem magamat tőle.
*Tartozik annyival az igazságnak, hogy beismeri ezt. Szeretni tényleg sokkal jobb, az nem fáj, más kérdés, hogy jelen esetben a haragja éppen a szeretetből csírázott ki, mert, ha nem szeretné Aleniát annyira, amennyire szereti, akkor nyilván Intath iránt sem lenne képes olyan erős haragot érezni, azért, amiért bántotta őt, még akkor is, ha csak szavakkal tette ezt.
Tényleg nem fér továbbra sem a fejébe ez az egész, de úgy dönt, hogy próbál a mai nap folyamán többet nem gondolni erre. Úgy sem kerülhetik el az Intathal való beszélgetést és vitát, de jelenleg most csak a varázslat a fontos, amire készülnek és semmi más. Túl rég várt már erre a napra, nem akarja hagyni, hogy bármi is tönkre tegye, most, hogy végre eljött, és hát nyilván Aleniának sem éppen arra van szüksége most, hogy eddigi életének talán egyik legfontosabb napján az ő lelkét kelljen ápolgatnia és a haragját csillapítani. Megígérte neki, hát tényleg igyekszik összeszedni magát már készülődés közben is.
Siet amennyire tud, hogy legyen ideje át is öltözni, és a konyhába is leszaladni még mielőtt Alenia is leér. Szerencsére a gyors készülődésben már egész nagy gyakorlata van, így mire Alenia odaér a bejárati ajtóhoz már valóban ott áll átöltözve, megfésülködve, kosárral a kezében, amiben némi sütemény van, kenyér, vaj, vajazó kés, víz és tea.
Ugyan nem biztos benne, de valamiért olyan érzése van, hogy a rituálé végrehajtása után Alenia éhes lesz és szomjas. Lehet persze, hogy nem, de még mindig jobb, ha feleslegesen cipel egy kis kosarat, mintha mondjuk nincsen nála az, amire szükségük lenne.
A fontos nap kedvéért kedvenc, sárga ruháját vette fel, mert úgy érzi, hogy ez illik a legjobban hozzá. A nap jut róla eszébe, így pedig a fény, amit pedig Eeyr képvisel, ráadásul vidám szín, a mai nap pedig mindenképpen örömteli, ezt szeretné kifejezni a ruhájával is, ami ugyan hátul kivágott, mégis hosszú, kibontott haja takarja a háta nagy részét, így illetlennek sem érzi. Nia is megdicsérte, szóval minden rendben.*
- Te is szép vagy, mint mindig. *mond ennyit mosolyogva, aztán elindulnak, ő pedig nehezen tudja leplezni az izgatottságát.
Nem diktál sietős tempót, hanem egyszerűen Aleniához igazítja a lépteit, ahogyan átvágnak a városon. Ez most az ő nagy napja, neki kell eldöntenie, hogy milyen gyorsan akar odaérni az oltár elé és végrehajtani a rituálét, aminek segítségével újra két karja lehet.
A maga részéről ugyanúgy meg tudná érteni azt, hogyha Alenia szinte rohanna, hogy minél hamarabb túl legyen az egészen, de azt is, hogyha szándékosan lassan menne, hogy minél később érjenek oda, hogy addig is rá tudjon készülni lélekben arra, ami rá vár, már, ha egyáltalán fel lehet hasonló varázslat végrehajtására készülni lélekben egyáltalán.*
- Még a nap is milyen szépen kisütött ma. *mosolyodik el, mert örül a jó időnek, de az úton nem beszél, mert nem akarja Alenia gondolatait megzavarni. Annak közben határozottan örül, hogy éppen az történik, amit még odahaza kigondolt, ahogyan közelednek a templomhoz úgy csitul el lelkében a harag, és adja át a helyét teljesen más érzéseknek, de leginkább talán az örömnek.*
- Hogy érzed magad? *kérdi Aleniától, amikor a templomhoz megérkeznek. Ami őt magát illeti izgatott, kicsit ideges is, mintha attól félne, hogy a varázslat nem fog sikerülni, de ilyesmire gondolni sem akar. Ugyanakkor boldog is, hiszen régi álma válik valóra, ráadásul, ha Alenia visszakapja a karját, az olyan lesz neki, mintha a világ rendje, ami annak idején a tisztáson felborult, újra helyre állna, sőt nem csak olyan lesz, valóban ez fog történni. Meghatottságot is érez persze, és el sem tudja képzelni, hogy mennyi érzelem kavaroghat most Niában, ha benne is rengeteg, aki csak támogatóként van jelen, a csoda pedig nem vele fog megtörténni.*
- Nem furcsa, hogy eljött végre ez a nap? El sem tudom képzelni, hogy mit érezhetsz most, de az biztos, hogy két karral sokkal könnyebb lesz majd minden.
*Nem hiszi, hogy Aleniát emlékeztetnie kell arra, hogy nem csak szebb lesz, hanem, hogy mostantól, pontosabban holnaptól mennyivel egyszerűbb lesz majd minden, olyan teljesen hétköznapi dolgok is, mint mondjuk az evés, az öltözködés, a fésülködés és a fürdés.*
- Én izgatott vagyok és alig várom már. Örülök, hogy itt lehetek veled.*szorítja meg egy pillanatra gyengéden Alenia ép kezét és mosolyog.
Aztán félreáll, hagyja, hogy Alenia menjen előre, ha úgy érzi, hogy felkészült, és tényleg itt van az ideje annak, hogy az istennő áldását és segítségét kérje.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.03.05 22:42:00
*Alenia tudja, hogy mi a gyenge pontja, természetesen jó értelemben véve, bár minden bizonnyal nem ő az egyetlen ezen a világon, akit képes megnyugtatni egy gyengéd simogatás.
Ha nem is múlik el tőle varázsütésre a harag, amit érez, már akkor is sokkal nyugodtabb és jobban érzi magát. Meg persze szégyelli is kicsit, amiért képes volt olyan erős indulatot érezni valaki iránt, akit mégiscsak a barátjának gondol, bármennyire is megbántotta azzal, amit tett.*
- Igazad van. *mondja csendesen, és lehajtott fejjel, szomorkás mosollyal.* Nem szeretek haragudni senkire, fáj és rosszul érzem magamat tőle.
*Tartozik annyival az igazságnak, hogy beismeri ezt. Szeretni tényleg sokkal jobb, az nem fáj, más kérdés, hogy jelen esetben a haragja éppen a szeretetből csírázott ki, mert, ha nem szeretné Aleniát annyira, amennyire szereti, akkor nyilván Intath iránt sem lenne képes olyan erős haragot érezni, azért, amiért bántotta őt, még akkor is, ha csak szavakkal tette ezt.
Tényleg nem fér továbbra sem a fejébe ez az egész, de úgy dönt, hogy próbál a mai nap folyamán többet nem gondolni erre. Úgy sem kerülhetik el az Intathal való beszélgetést és vitát, de jelenleg most csak a varázslat a fontos, amire készülnek és semmi más. Túl rég várt már erre a napra, nem akarja hagyni, hogy bármi is tönkre tegye, most, hogy végre eljött, és hát nyilván Aleniának sem éppen arra van szüksége most, hogy eddigi életének talán egyik legfontosabb napján az ő lelkét kelljen ápolgatnia és a haragját csillapítani. Megígérte neki, hát tényleg igyekszik összeszedni magát már készülődés közben is.
Siet amennyire tud, hogy legyen ideje át is öltözni, és a konyhába is leszaladni még mielőtt Alenia is leér. Szerencsére a gyors készülődésben már egész nagy gyakorlata van, így mire Alenia odaér a bejárati ajtóhoz már valóban ott áll átöltözve, megfésülködve, kosárral a kezében, amiben némi sütemény van, kenyér, vaj, vajazó kés, víz és tea.
Ugyan nem biztos benne, de valamiért olyan érzése van, hogy a rituálé végrehajtása után Alenia éhes lesz és szomjas. Lehet persze, hogy nem, de még mindig jobb, ha feleslegesen cipel egy kis kosarat, mintha mondjuk nincsen nála az, amire szükségük lenne.
A fontos nap kedvéért kedvenc, sárga ruháját vette fel, mert úgy érzi, hogy ez illik a legjobban hozzá. A nap jut róla eszébe, így pedig a fény, amit pedig Eeyr képvisel, ráadásul vidám szín, a mai nap pedig mindenképpen örömteli, ezt szeretné kifejezni a ruhájával is, ami ugyan hátul kivágott, mégis hosszú, kibontott haja takarja a háta nagy részét, így illetlennek sem érzi. Nia is megdicsérte, szóval minden rendben.*
- Te is szép vagy, mint mindig. *mond ennyit mosolyogva, aztán elindulnak, ő pedig nehezen tudja leplezni az izgatottságát.
Nem diktál sietős tempót, hanem egyszerűen Aleniához igazítja a lépteit, ahogyan átvágnak a városon. Ez most az ő nagy napja, neki kell eldöntenie, hogy milyen gyorsan akar odaérni az oltár elé és végrehajtani a rituálét, aminek segítségével újra két karja lehet.
A maga részéről ugyanúgy meg tudná érteni azt, hogyha Alenia szinte rohanna, hogy minél hamarabb túl legyen az egészen, de azt is, hogyha szándékosan lassan menne, hogy minél később érjenek oda, hogy addig is rá tudjon készülni lélekben arra, ami rá vár, már, ha egyáltalán fel lehet hasonló varázslat végrehajtására készülni lélekben egyáltalán.*
- Még a nap is milyen szépen kisütött ma. *mosolyodik el, mert örül a jó időnek, de az úton nem beszél, mert nem akarja Alenia gondolatait megzavarni. Annak közben határozottan örül, hogy éppen az történik, amit még odahaza kigondolt, ahogyan közelednek a templomhoz úgy csitul el lelkében a harag, és adja át a helyét teljesen más érzéseknek, de leginkább talán az örömnek.*
- Hogy érzed magad? *kérdi Aleniától, amikor a templomhoz megérkeznek. Ami őt magát illeti izgatott, kicsit ideges is, mintha attól félne, hogy a varázslat nem fog sikerülni, de ilyesmire gondolni sem akar. Ugyanakkor boldog is, hiszen régi álma válik valóra, ráadásul, ha Alenia visszakapja a karját, az olyan lesz neki, mintha a világ rendje, ami annak idején a tisztáson felborult, újra helyre állna, sőt nem csak olyan lesz, valóban ez fog történni. Meghatottságot is érez persze, és el sem tudja képzelni, hogy mennyi érzelem kavaroghat most Niában, ha benne is rengeteg, aki csak támogatóként van jelen, a csoda pedig nem vele fog megtörténni.*
- Nem furcsa, hogy eljött végre ez a nap? El sem tudom képzelni, hogy mit érezhetsz most, de az biztos, hogy két karral sokkal könnyebb lesz majd minden.
*Nem hiszi, hogy Aleniát emlékeztetnie kell arra, hogy nem csak szebb lesz, hanem, hogy mostantól, pontosabban holnaptól mennyivel egyszerűbb lesz majd minden, olyan teljesen hétköznapi dolgok is, mint mondjuk az evés, az öltözködés, a fésülködés és a fürdés.*
- Én izgatott vagyok és alig várom már. Örülök, hogy itt lehetek veled.*szorítja meg egy pillanatra gyengéden Alenia ép kezét és mosolyog.
Aztán félreáll, hagyja, hogy Alenia menjen előre, ha úgy érzi, hogy felkészült, és tényleg itt van az ideje annak, hogy az istennő áldását és segítségét kérje.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.03.05 22:42:00
3978. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-02-11 13:09:53
Üzenet elküldve: 2025-02-11 13:09:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 166
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 166
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
*Érdekes alak lép be a templom kapuján. Viseletes köpenyén ott az út pora. Kezében vándorbot, hátán egy felajzatlan íj pihen. Külseje ápolatlannak is nevezhető, de nem a városiakra jellemző módon. Ő nem egy koldus vagy a helyi rongyos, hanem egy utazó. Az ő otthona a természet. Ezt bárki láthatja. Ami, megjelenését még különösebbé teheti, az a vállán zizegő sárkánylégy, aki nem hagyja el a gazdáját. Az öreg remete végigsétál a sorok mellett és tekintetével egy papot vagy papnövendéket keres. Ha megtalálta akkor megszólítja és röviden elmondja miért jött ide. Hírekkel szolgál egy faluról, ami a sötét istent kezdte szolgálni miután egy bestia kezdte mészárolni előbb az állatállományt, majd a helyieket. Ha olyanhoz vezetik, aki magasabb rangú akkor neki is elmondja a Vadászlaki történéseket. Ha eddig nem, ezek után biztos, hogy vér fog folyni az otthonában. De muszáj volt ezt jelentenie. Ha elengedik akkor nehéz szívvel távozik az ódon falak közül.*
3977. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-01-15 17:11:38
Üzenet elküldve: 2025-01-15 17:11:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 907
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 907
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Szarvaslélek//
*Ha tudná, hogy ő tépi a száját és ülteti el a magvakat a másik fejében, amaz mégis egy istenség miatt jut arra a döntésre, amire Mai szerette volna sarkallni, akkor valószínűleg elvinné a szélütés. De végtére is mindegynek kellene lennie, hogy hogyan jut el addig a nő, hogy viszonoznia kellene mások jóságát, csak végre jusson el. Nem csak a Doki miatt gondolkodik most úgy, ahogy. Saját maga miatt is. És a rezidencia most mindennél fontosabb az árvákkal együtt, azt pedig nem árnyékolhatják be semmi. Az „Azt hiszem értelek” mögött mégis sejti, hogy tényleg elindulhatott valami a nőben, s a későbbi szavai is. Lehet ezt üres fejjel is mondani, vagy csak, mert félreértette, mást gondol, máshogy gondol, de Mai-nak jelenleg ennyi elég. Két nap. Szűkösnek tűnik, de most haladtak, s ő pedig fog még Alenia körül legyeskedni azért, hogy biztos lehessen abban, hogy jól érzi, amit most érez. *
- Melletted vagyok Alenia. Ha kételyeid vannak, vagy beszélnél bármiről, csak szólj.
*Azért ezt még muszáj elhintenie.
Szerencsére a könyvtárba indulnak le, ami igen veszélyes. Bármennyire imádja az illatát, s töltene el ott órákat, egyszerűen nem teheti meg. Várják a gyerekek, s nem időzhet sokáig, mégis megragadja egy ponton egy vaskos könyv, amit úgy néz, mintha gyermek látna habos süteményt, de nem éri fel a konyhapultot. Olyan régen tudott csak a saját kedvéért olvasni és tanulni. Más a szerepe, máshogy rendeződött minden. A könyvek bújása helyett tanít, az azokból jegyzetelés helyett, a kölykökről vés fel sorokat. Mi sem mutatja jobban, hogy mennyire fontosak neki, minthogy még a saját érdeklődését is félre tette, hogy egy másik teljesedhessen ki.
De újabb fontos dolgokról van szó, így hamar elfelejti, hogy mit is akart annyira megérinteni. Majd visszajön… egyszer… hatok múlva.*
- Anviel a neve. Anivel Sorheth. *Mosolyodik el lágyan, bár ha tehetné, megeredne a nyelve és egy levegővel, ujjongva mesélne, de ez nem való sem a helyhez, sem a kettejük között megszokott hangvételhez.* - Már igen sok mindenről esett szó. A gyerekekről, az életéről, hogy mit tart fontosnak, miben érzi jól magát és miben rosszul… na és persze az árvaházról és a meglátásairól. Hamar megismered te is, néhány nap múlva, ha tényleg hihetek a soroknak. A legjobbat szeretném a gyerekeknek és eddig úgy tűnik, hogy ő az. Szeretném, hogy ne cáfoljon rá az élet.
*Egy kis diskurzust még megenged, de már nagyon húzná vissza a szíve Szikrához, na meg az új fiúval is lesz dolga.*
- Mehetünk vissza? Ha szeretnél még maradj, de már úgy érzem, a gyerekekkel kellene lennem. Alenia, alig voltam tőlük távol. *Néz rá kissé szomorkásan.* - Másfél nap és már húz vissza a szívem. Én… nem is tudom, hogyan bírom majd, ha tényleg lesz valaki, aki helyettem vigyáz rájuk.
*Ha tudná, hogy ő tépi a száját és ülteti el a magvakat a másik fejében, amaz mégis egy istenség miatt jut arra a döntésre, amire Mai szerette volna sarkallni, akkor valószínűleg elvinné a szélütés. De végtére is mindegynek kellene lennie, hogy hogyan jut el addig a nő, hogy viszonoznia kellene mások jóságát, csak végre jusson el. Nem csak a Doki miatt gondolkodik most úgy, ahogy. Saját maga miatt is. És a rezidencia most mindennél fontosabb az árvákkal együtt, azt pedig nem árnyékolhatják be semmi. Az „Azt hiszem értelek” mögött mégis sejti, hogy tényleg elindulhatott valami a nőben, s a későbbi szavai is. Lehet ezt üres fejjel is mondani, vagy csak, mert félreértette, mást gondol, máshogy gondol, de Mai-nak jelenleg ennyi elég. Két nap. Szűkösnek tűnik, de most haladtak, s ő pedig fog még Alenia körül legyeskedni azért, hogy biztos lehessen abban, hogy jól érzi, amit most érez. *
- Melletted vagyok Alenia. Ha kételyeid vannak, vagy beszélnél bármiről, csak szólj.
*Azért ezt még muszáj elhintenie.
Szerencsére a könyvtárba indulnak le, ami igen veszélyes. Bármennyire imádja az illatát, s töltene el ott órákat, egyszerűen nem teheti meg. Várják a gyerekek, s nem időzhet sokáig, mégis megragadja egy ponton egy vaskos könyv, amit úgy néz, mintha gyermek látna habos süteményt, de nem éri fel a konyhapultot. Olyan régen tudott csak a saját kedvéért olvasni és tanulni. Más a szerepe, máshogy rendeződött minden. A könyvek bújása helyett tanít, az azokból jegyzetelés helyett, a kölykökről vés fel sorokat. Mi sem mutatja jobban, hogy mennyire fontosak neki, minthogy még a saját érdeklődését is félre tette, hogy egy másik teljesedhessen ki.
De újabb fontos dolgokról van szó, így hamar elfelejti, hogy mit is akart annyira megérinteni. Majd visszajön… egyszer… hatok múlva.*
- Anviel a neve. Anivel Sorheth. *Mosolyodik el lágyan, bár ha tehetné, megeredne a nyelve és egy levegővel, ujjongva mesélne, de ez nem való sem a helyhez, sem a kettejük között megszokott hangvételhez.* - Már igen sok mindenről esett szó. A gyerekekről, az életéről, hogy mit tart fontosnak, miben érzi jól magát és miben rosszul… na és persze az árvaházról és a meglátásairól. Hamar megismered te is, néhány nap múlva, ha tényleg hihetek a soroknak. A legjobbat szeretném a gyerekeknek és eddig úgy tűnik, hogy ő az. Szeretném, hogy ne cáfoljon rá az élet.
*Egy kis diskurzust még megenged, de már nagyon húzná vissza a szíve Szikrához, na meg az új fiúval is lesz dolga.*
- Mehetünk vissza? Ha szeretnél még maradj, de már úgy érzem, a gyerekekkel kellene lennem. Alenia, alig voltam tőlük távol. *Néz rá kissé szomorkásan.* - Másfél nap és már húz vissza a szívem. Én… nem is tudom, hogyan bírom majd, ha tényleg lesz valaki, aki helyettem vigyáz rájuk.
3976. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-01-15 09:30:48
Üzenet elküldve: 2025-01-15 09:30:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 413
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 413
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szarvaslélek//
*Mai nem kap rögtön választ a szavaira, de ez nem azt jelenti, hogy nem hallotta meg őket. Sőt, pont ellenkezőleg, mélyen elkezdett rajtuk gondolkodni most, hogy megpillantotta a templom magasztosan föléjük magasodó tornyát.
Eeyr szentélye előtt állnak. Vajon mit tanácsolna neki most az istennő? Mi volna a helyes döntés? Eeyr tanai legfőképp az önzetlenségről szólnak. Arról, hogy amid van, azt oszd meg azokkal, akiket szeretsz, arról, hogy ha tudsz, segíts másokon. Sokszor nem a tények alapján felépíthető logikus magyarázat adja meg a helyes döntést, hanem az, ha a szívedre hallgatsz.*
- Azt hiszem, hogy értelek. *Válaszol Mai-nak, mielőtt határozott léptekkel elindulna a templomba. Ha az istennőre hallgat, akkor nem számít semmilyen dokumentum vagy végrendelet, ha fontos neki Luninari, akkor mindezek ellenére, pusztán azért, mert szereti, meg kell vele osztania azt, amije van. Hisz, végül is a kedves félvér lány is ugyanezt teszi. Van itt azonban valami más…
Az oltár felé lépked, ahogy egy mérleget képzel maga elé. Az egyik felén Eeyr és a belőle áradó szeretet, a másikban Sa'Tereth hideg, néha igazságtalan logikája. Ha ez a képzeletbeli mérleg bármely irányba kibillen, káoszt szül. Ezt az egykori Tündérkert és az arthenior-i lázadás példája is jól bizonyítja. Nem áldozhatja fel a saját céljait csupán azért, hogy másnak jó legyen, mert akkor a mérleg az egyik irányba billen, de nem is hozhat mások kárára neki tetsző döntést, mert akkor a másik irányba fog. Az egyensúly, a harmónia a lényeg, melynek megtestesítője a harmadik isten, a mindenütt jelenlévő Teysus.
Ahogy a mérleg a lelki szemei előtt egyensúlyba kerül, ő is meghozza a döntését. Ezúttal mégsem lép Eeyr oltára elé, hanem Mai oldalán az alagsori könyvtárba indul.*
- Igen. Megígérem neked, hogy azt a döntést fogom meghozni, ami mindenkinek a legjobb. Hogy béke, egyensúly és harmónia lehessen. *Szólal meg újra. Odalent néhány poros könyvet kezd el lapozni, melyben igazán érdekes dolgokat vél felfedezni. Talán mégis van rá mód, hogy megtudja, mi is volt a bátyja akarata… Becsukja a könyvet és újra felnéz Mai-ra.*
- Ez a hölgy, akiről beszéltél, hogy hívják? Miről szólt a levelezésetek? Szívesen dolgozna nálunk, vagy egyelőre csak te szeretnéd, hogy így legyen? *Érdeklődik kíváncsian, elterelve egyelőre gondolatait az istenekről, vissza a materiális világba, ahol a valóban rettentően fontos elintéznivalók vannak.*
*Mai nem kap rögtön választ a szavaira, de ez nem azt jelenti, hogy nem hallotta meg őket. Sőt, pont ellenkezőleg, mélyen elkezdett rajtuk gondolkodni most, hogy megpillantotta a templom magasztosan föléjük magasodó tornyát.
Eeyr szentélye előtt állnak. Vajon mit tanácsolna neki most az istennő? Mi volna a helyes döntés? Eeyr tanai legfőképp az önzetlenségről szólnak. Arról, hogy amid van, azt oszd meg azokkal, akiket szeretsz, arról, hogy ha tudsz, segíts másokon. Sokszor nem a tények alapján felépíthető logikus magyarázat adja meg a helyes döntést, hanem az, ha a szívedre hallgatsz.*
- Azt hiszem, hogy értelek. *Válaszol Mai-nak, mielőtt határozott léptekkel elindulna a templomba. Ha az istennőre hallgat, akkor nem számít semmilyen dokumentum vagy végrendelet, ha fontos neki Luninari, akkor mindezek ellenére, pusztán azért, mert szereti, meg kell vele osztania azt, amije van. Hisz, végül is a kedves félvér lány is ugyanezt teszi. Van itt azonban valami más…
Az oltár felé lépked, ahogy egy mérleget képzel maga elé. Az egyik felén Eeyr és a belőle áradó szeretet, a másikban Sa'Tereth hideg, néha igazságtalan logikája. Ha ez a képzeletbeli mérleg bármely irányba kibillen, káoszt szül. Ezt az egykori Tündérkert és az arthenior-i lázadás példája is jól bizonyítja. Nem áldozhatja fel a saját céljait csupán azért, hogy másnak jó legyen, mert akkor a mérleg az egyik irányba billen, de nem is hozhat mások kárára neki tetsző döntést, mert akkor a másik irányba fog. Az egyensúly, a harmónia a lényeg, melynek megtestesítője a harmadik isten, a mindenütt jelenlévő Teysus.
Ahogy a mérleg a lelki szemei előtt egyensúlyba kerül, ő is meghozza a döntését. Ezúttal mégsem lép Eeyr oltára elé, hanem Mai oldalán az alagsori könyvtárba indul.*
- Igen. Megígérem neked, hogy azt a döntést fogom meghozni, ami mindenkinek a legjobb. Hogy béke, egyensúly és harmónia lehessen. *Szólal meg újra. Odalent néhány poros könyvet kezd el lapozni, melyben igazán érdekes dolgokat vél felfedezni. Talán mégis van rá mód, hogy megtudja, mi is volt a bátyja akarata… Becsukja a könyvet és újra felnéz Mai-ra.*
- Ez a hölgy, akiről beszéltél, hogy hívják? Miről szólt a levelezésetek? Szívesen dolgozna nálunk, vagy egyelőre csak te szeretnéd, hogy így legyen? *Érdeklődik kíváncsian, elterelve egyelőre gondolatait az istenekről, vissza a materiális világba, ahol a valóban rettentően fontos elintéznivalók vannak.*
3975. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-01-14 17:40:38
Üzenet elküldve: 2025-01-14 17:40:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 907
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 907
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Szarvaslélek//
*Valóban nem számít lopásnak az, ha valamire saját tulajdonunkként gondolunk és azt vesszük magunkhoz. Vagy mégis? Mert az a ház másnak lett ígérve, mégis Alenia ment el a tanácshoz elkérni, ahelyett, hogy ezt a csekélységet a tanácsnok elé tárta volna. Vagy netán bejegyeztette volna maga mellé. Azért azt megérti, hogy nem szerette volna, hogy kicsússzon a kezéből, de meg lehetett volna oldani jól is; ha gondol rá.
A válaszra majdnem megremeg a dús ajkának széle. Elemi erő kell visszafognia magát, s bár lenne rá rengeteg megfelelő szava, visszanyeli, mert van az a helyzet, hogy nem tud jót mondani. Fel szokta ismerni, ennyi a szerencséje mindkettőjüknek. Tökéletes időzítés ez az indulásra, így a lépteibe tudja fojtani indulatát. De a kérdés valószínűleg dolgozott a lányban, mert az út közben csakhamar újra felveti azt, amit amúgy sem hagyott volna elveszni Mai, mindössze kissé jegelte.*
- A politikai színtéren? Nos az nem összeegyeztethető a nehéz döntésekkel teli élettel, vagy nyugalommal. *Elmosolyodik, mert már maga sem érti, hogy mi ez az abszurditás, amiben van. Ha ezek igaz szavak és Nia jól látja, hogy mit akar a lány, azzal szemben pedig mi a másik vágyálom, akkor vagy mind a kettőnek van némi gond az elméjével, vagy ehhez ő kevés. Az elsőre tippel, persze ki nem mondaná. A lány szeret úgy látni dolgokat, ahogyan az neki kényelmes. Ez is ilyesmi lehet inkább. Luni pedig szeret megfeleli a szőkeségnek… az is egy megfejtése a furcsaságoknak.*
- Nézd, nem gondolom, hogy neki kellene adnod a házat. *Szögezi le, mert természetesen, ha valakit megillet, ennyi munka után, az Mai. Na de ő nem az, aki hirtelen akar mindent, szeret megdolgozni mindenért, még ha ez talán nem a legjobb szándék vezérelte cselekedet is. Bár ha szükséges, ő is tudja úgy fordítani ezt, ahogy a másik; ahogy neki kényelmes. Na és az árváknak. Mert ő tényleg néz másokat.* - Viszont neked sokkal nagyobb ráhatásod van arra, hogy besegíts neki egy általa vágyott élet létrejöttében. Tudom, hogy ő nem az, aki elvár. De ha nem ~Édes~ Int szavai visszhangoznak a fejedben, hanem a saját szereteted, akkor talán tehetsz érte valamit tényleg. Nem más kedvéért, hanem azért, mert elismered, hogy mekkora segítségedre volt. Ebben én látok értelmet. Bár ismersz, számomra mindig is fontos volt adni.
*Lehet Mai élete egy része jó példa is, a rosszat pedig fedje csak el a homály, mert azt nem terítené ki a nőnek.
Elkalandoznak végül abba az irányba is, ami szintén rettentően fontos.*
- Egy kedves ismerősöm beszélt róla nekem. Fiatal kora óta neveli a kistestvéreit, egyedül látta el őket, ha hihetek a történeteinek, akkor igen erőskezű és sokat tapasztalt lélek. Ilyenre van szükség, a napokban meglátogat minket, én pedig el sem engedem, ha úgy látom, hogy a gyerekeknek tényleg megfelelő. *Mosolyog a másikra. Ez legalább őszinte mosoly, tényleg várja a hölgyet.* - Rendben, természetesen aláírom, kíváncsian várom a soraid.
*A templomhoz érve eszébe jut Nori. Mennyire utálná a tudatot, hogy ide lép be, de nem kell mindenről tudnia.*
- Menjünk, túl régen voltam már a könyvek között. Már, ami nem mesekönyv. *Beljebb jutva halkan, megelégedve sóhajt fel. Nem bánja, hogy betértek ide.* - De hiányzott az illata. *Igen, a dohos, párás levegőjű könyvtárnak is megvan a bája. Már akkor érzi, amikor még el sem indultak lefelé. Hiszen az sem biztos, hogy a másik oda igyekszik. Az imája kevésbé érdekelné.*
*Valóban nem számít lopásnak az, ha valamire saját tulajdonunkként gondolunk és azt vesszük magunkhoz. Vagy mégis? Mert az a ház másnak lett ígérve, mégis Alenia ment el a tanácshoz elkérni, ahelyett, hogy ezt a csekélységet a tanácsnok elé tárta volna. Vagy netán bejegyeztette volna maga mellé. Azért azt megérti, hogy nem szerette volna, hogy kicsússzon a kezéből, de meg lehetett volna oldani jól is; ha gondol rá.
A válaszra majdnem megremeg a dús ajkának széle. Elemi erő kell visszafognia magát, s bár lenne rá rengeteg megfelelő szava, visszanyeli, mert van az a helyzet, hogy nem tud jót mondani. Fel szokta ismerni, ennyi a szerencséje mindkettőjüknek. Tökéletes időzítés ez az indulásra, így a lépteibe tudja fojtani indulatát. De a kérdés valószínűleg dolgozott a lányban, mert az út közben csakhamar újra felveti azt, amit amúgy sem hagyott volna elveszni Mai, mindössze kissé jegelte.*
- A politikai színtéren? Nos az nem összeegyeztethető a nehéz döntésekkel teli élettel, vagy nyugalommal. *Elmosolyodik, mert már maga sem érti, hogy mi ez az abszurditás, amiben van. Ha ezek igaz szavak és Nia jól látja, hogy mit akar a lány, azzal szemben pedig mi a másik vágyálom, akkor vagy mind a kettőnek van némi gond az elméjével, vagy ehhez ő kevés. Az elsőre tippel, persze ki nem mondaná. A lány szeret úgy látni dolgokat, ahogyan az neki kényelmes. Ez is ilyesmi lehet inkább. Luni pedig szeret megfeleli a szőkeségnek… az is egy megfejtése a furcsaságoknak.*
- Nézd, nem gondolom, hogy neki kellene adnod a házat. *Szögezi le, mert természetesen, ha valakit megillet, ennyi munka után, az Mai. Na de ő nem az, aki hirtelen akar mindent, szeret megdolgozni mindenért, még ha ez talán nem a legjobb szándék vezérelte cselekedet is. Bár ha szükséges, ő is tudja úgy fordítani ezt, ahogy a másik; ahogy neki kényelmes. Na és az árváknak. Mert ő tényleg néz másokat.* - Viszont neked sokkal nagyobb ráhatásod van arra, hogy besegíts neki egy általa vágyott élet létrejöttében. Tudom, hogy ő nem az, aki elvár. De ha nem ~Édes~ Int szavai visszhangoznak a fejedben, hanem a saját szereteted, akkor talán tehetsz érte valamit tényleg. Nem más kedvéért, hanem azért, mert elismered, hogy mekkora segítségedre volt. Ebben én látok értelmet. Bár ismersz, számomra mindig is fontos volt adni.
*Lehet Mai élete egy része jó példa is, a rosszat pedig fedje csak el a homály, mert azt nem terítené ki a nőnek.
Elkalandoznak végül abba az irányba is, ami szintén rettentően fontos.*
- Egy kedves ismerősöm beszélt róla nekem. Fiatal kora óta neveli a kistestvéreit, egyedül látta el őket, ha hihetek a történeteinek, akkor igen erőskezű és sokat tapasztalt lélek. Ilyenre van szükség, a napokban meglátogat minket, én pedig el sem engedem, ha úgy látom, hogy a gyerekeknek tényleg megfelelő. *Mosolyog a másikra. Ez legalább őszinte mosoly, tényleg várja a hölgyet.* - Rendben, természetesen aláírom, kíváncsian várom a soraid.
*A templomhoz érve eszébe jut Nori. Mennyire utálná a tudatot, hogy ide lép be, de nem kell mindenről tudnia.*
- Menjünk, túl régen voltam már a könyvek között. Már, ami nem mesekönyv. *Beljebb jutva halkan, megelégedve sóhajt fel. Nem bánja, hogy betértek ide.* - De hiányzott az illata. *Igen, a dohos, párás levegőjű könyvtárnak is megvan a bája. Már akkor érzi, amikor még el sem indultak lefelé. Hiszen az sem biztos, hogy a másik oda igyekszik. Az imája kevésbé érdekelné.*
3974. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-01-14 16:58:21
Üzenet elküldve: 2025-01-14 16:58:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 413
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 413
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szarvaslélek//
*Márpedig a vádak igenis alaptalanok. Legalábbis azok, amik számítanak. Nem lopott el senkitől semmit, és soha nem bántotta Luninari-t. Lehet ezt negatív köntösbe öltöztetni, lehet hozzákapcsolni a múltban történt, kevésbé jó cselekedeteihez, de akkor is ez az igazság. Olyanért bántja valaki, akinek semmi köze hozzá, amit el sem követett. Mi ez, ha nem alaptalan igazságtalanság?
Még szerencse, hogy nem ezt kell most bizonygatnia Mai-nak, mert abból bizony semmi jó nem sül ki. A félvér józan eszének köszönhető, hogy Alenia düh és sértődöttség helyett mosollyal néz rá, és teljes egészében megbízik benne. A kérdése kissé váratlanul éri, és ahogy elgondolkodik, magában rá is jön, hogy nem tudja a helyes választ, de persze nem ezt fogja mondani.*
- Az, ami boldoggá teszi, de ezt tőle kellene megkérdezned, ha tudni szeretnéd. *Elegáns módon meg is válaszolja a kérdést, meg nem is, aztán meg már arról beszél, hogy talán két perce ültek le erre az ágyra, de már egyáltalán nem érzi itt jól magát. Sétálni szeretne, odakint a friss levegőn. Feláll hát, hogy készülődjön az induláshoz, de közben eszébe jut valami. Egy korábbi beszélgetésük Luninari-val.*
- Egy olyan világot szeretne, ahol szabad lehet. Ahol nem mások döntenek a feje fölött arról, hogy mi a helyes út, amin járni kell, hanem azt választhatja, amelyiken ő el akar indulni. Neki ez a legjobb. Egy szabad, szeretettel teli, nehéz döntésektől mentes, boldog élet. Nem is értem, miért akar mindenképp megfelelni mellettem a politikai színtéren… *Megcsóválja a fejét, majd inkább elindul, és hamarosan már a rezidencia kapuját is elhagyva az utcán sétálnak. A Romvárost a lehető legjobban megkerülve Arthenior temploma közelébe érnek, mikor Mai újra megszólal, már egy merőben más témával kapcsolatban.*
- Ó, ez remek hír! A Tanács ajánlotta? Mikor ott jártam, elhangzott, hogy segítségünkre lesznek a nevelőket illetően, ha az árvaház hajlandó együttműködni a várossal. *Valóban örömteli, hogy Mai még így, a szabadsága utáni első napján is új hírekkel tud szolgálni. Egy újabb bizonyíték arra, hogy az igazgatói székbe a legalkalmasabb személy ült bele.*
- Ugyan, egy levelet megírni egyáltalán nem nagy teher. Az én felelősségem, nem a tiéd. Ettől függetlenül szeretném, ha te is aláírnád majd. Nem tartanám helyesnek, ha nem lenne ott a neved azzal kapcsolatban, amivel te dolgoztál a legtöbbet. Ma este, elalvás előtt megírom, és holnap reggel megmutatom neked. *Ha ez Mai-nak is megfelel, akkor ennyiben maradhatnak, közben pedig felnéz a templom bejáratára, ami előtt megálltak a beszélgetésük közepette.*
- Itt találkoztam veled először. Az sem lehetett véletlen. Eeyr mindig, mindenkinek megmutatja a helyes utat. Menjünk be, kérlek! Egy rövid időre, aztán nem tartalak fel tovább. *Nem indul meg, csak akkor, ha Mai beleegyezik a kérésbe.*
*Márpedig a vádak igenis alaptalanok. Legalábbis azok, amik számítanak. Nem lopott el senkitől semmit, és soha nem bántotta Luninari-t. Lehet ezt negatív köntösbe öltöztetni, lehet hozzákapcsolni a múltban történt, kevésbé jó cselekedeteihez, de akkor is ez az igazság. Olyanért bántja valaki, akinek semmi köze hozzá, amit el sem követett. Mi ez, ha nem alaptalan igazságtalanság?
Még szerencse, hogy nem ezt kell most bizonygatnia Mai-nak, mert abból bizony semmi jó nem sül ki. A félvér józan eszének köszönhető, hogy Alenia düh és sértődöttség helyett mosollyal néz rá, és teljes egészében megbízik benne. A kérdése kissé váratlanul éri, és ahogy elgondolkodik, magában rá is jön, hogy nem tudja a helyes választ, de persze nem ezt fogja mondani.*
- Az, ami boldoggá teszi, de ezt tőle kellene megkérdezned, ha tudni szeretnéd. *Elegáns módon meg is válaszolja a kérdést, meg nem is, aztán meg már arról beszél, hogy talán két perce ültek le erre az ágyra, de már egyáltalán nem érzi itt jól magát. Sétálni szeretne, odakint a friss levegőn. Feláll hát, hogy készülődjön az induláshoz, de közben eszébe jut valami. Egy korábbi beszélgetésük Luninari-val.*
- Egy olyan világot szeretne, ahol szabad lehet. Ahol nem mások döntenek a feje fölött arról, hogy mi a helyes út, amin járni kell, hanem azt választhatja, amelyiken ő el akar indulni. Neki ez a legjobb. Egy szabad, szeretettel teli, nehéz döntésektől mentes, boldog élet. Nem is értem, miért akar mindenképp megfelelni mellettem a politikai színtéren… *Megcsóválja a fejét, majd inkább elindul, és hamarosan már a rezidencia kapuját is elhagyva az utcán sétálnak. A Romvárost a lehető legjobban megkerülve Arthenior temploma közelébe érnek, mikor Mai újra megszólal, már egy merőben más témával kapcsolatban.*
- Ó, ez remek hír! A Tanács ajánlotta? Mikor ott jártam, elhangzott, hogy segítségünkre lesznek a nevelőket illetően, ha az árvaház hajlandó együttműködni a várossal. *Valóban örömteli, hogy Mai még így, a szabadsága utáni első napján is új hírekkel tud szolgálni. Egy újabb bizonyíték arra, hogy az igazgatói székbe a legalkalmasabb személy ült bele.*
- Ugyan, egy levelet megírni egyáltalán nem nagy teher. Az én felelősségem, nem a tiéd. Ettől függetlenül szeretném, ha te is aláírnád majd. Nem tartanám helyesnek, ha nem lenne ott a neved azzal kapcsolatban, amivel te dolgoztál a legtöbbet. Ma este, elalvás előtt megírom, és holnap reggel megmutatom neked. *Ha ez Mai-nak is megfelel, akkor ennyiben maradhatnak, közben pedig felnéz a templom bejáratára, ami előtt megálltak a beszélgetésük közepette.*
- Itt találkoztam veled először. Az sem lehetett véletlen. Eeyr mindig, mindenkinek megmutatja a helyes utat. Menjünk be, kérlek! Egy rövid időre, aztán nem tartalak fel tovább. *Nem indul meg, csak akkor, ha Mai beleegyezik a kérésbe.*
3973. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-12-01 13:16:18
Üzenet elküldve: 2024-12-01 13:16:18
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Eeyr vagy Teysus //
*Csendben hallgatja meg Otalovoj meggyőződéstől fűtött szavait, arcáról nem nagyon lehet leolvasni mást közben, mint méltóságteljes nyugalmat, de aprókat bólogat.*
- Muzomgo testvér. Már az is jó jel, hogy eljöttél ide, engedélyt és tanácsot kérni. Érzem benned az elhivatottságot, ami sokakat önfejűségre és csökönyösségre sarkall. Te azonban kérted a papok áldását és véleményét.
*kezdi a válaszát.*
- Lehetőséget kérsz tőlem, de hát ki vagyok én, hogy megállítsalak, vagy éppen utadra noszogassalak? Annyit tehetek, hogy saját véleményemet osztom meg veled. E percben még nem tudom eldönteni, hogy küldetésed milyen irányt vesz. Ha hitedben erős maradsz és készen állsz újra és újra górcső alá vetetni szándékaidat és tetteidet, akkor nagyszerű dolgokat vihetsz végbe Eeyr nagyobb dicsőségére.
De ha elhivatottságod önfejűségbe csap át és meggyőződéseddé válik, hogy te tudod jobban mindenkinél, mire van szükségük nekik is mi az istennő szándéka, akkor veszélyes utakra tévelyedhetsz.
*feleli, majd így folytatja.*
- Így tehát én most csak azt mondhatom: ezt a lehetőséget nem tőlem kell kérned. Áldásomat adhatom, de csak én, Alamis. Nem Eeyr, csak az ő egyik alázatos szolgája, aki maga is nap nap után megmérettetik hitében és eszében. A szándékaid jók, céljaiddal szimpatizálok. Arra bátorítalak hát, hogy kezdd meg a munkát, próbáld megtalálni azokat a hittestvéreket, akikkel együtt tudjátok hirdetni Eeyr szavait.
Ugyanakkor arra kérlek, ne mulaszd el a rendszeres önvizsgálatot, és a tanács kikérését. A gyónás erre remek lehetőséget jelent. Én magam is vállalom, hogy gyóntatópapod leszek. Így figyelemmel kísérhetem pályád alakulását, és talán külső szemlélőként segíthetek abban, hogy egyes tetteidet, azok következményét a helyes irányba tereljük, szándékaid és lelked tisztaságát pedig megőrizzük akkor is, amikor esetleg már hatalmad lesz, amelyet Eeyr javára fordíthatsz. Hogy még mindig Eeyr-t szolgáld és általa a világot, ne pedig esetleg önmagadat, és így talán valaki mást.
*fejezi be végül a kinyilatkoztatást.*
*Csendben hallgatja meg Otalovoj meggyőződéstől fűtött szavait, arcáról nem nagyon lehet leolvasni mást közben, mint méltóságteljes nyugalmat, de aprókat bólogat.*
- Muzomgo testvér. Már az is jó jel, hogy eljöttél ide, engedélyt és tanácsot kérni. Érzem benned az elhivatottságot, ami sokakat önfejűségre és csökönyösségre sarkall. Te azonban kérted a papok áldását és véleményét.
*kezdi a válaszát.*
- Lehetőséget kérsz tőlem, de hát ki vagyok én, hogy megállítsalak, vagy éppen utadra noszogassalak? Annyit tehetek, hogy saját véleményemet osztom meg veled. E percben még nem tudom eldönteni, hogy küldetésed milyen irányt vesz. Ha hitedben erős maradsz és készen állsz újra és újra górcső alá vetetni szándékaidat és tetteidet, akkor nagyszerű dolgokat vihetsz végbe Eeyr nagyobb dicsőségére.
De ha elhivatottságod önfejűségbe csap át és meggyőződéseddé válik, hogy te tudod jobban mindenkinél, mire van szükségük nekik is mi az istennő szándéka, akkor veszélyes utakra tévelyedhetsz.
*feleli, majd így folytatja.*
- Így tehát én most csak azt mondhatom: ezt a lehetőséget nem tőlem kell kérned. Áldásomat adhatom, de csak én, Alamis. Nem Eeyr, csak az ő egyik alázatos szolgája, aki maga is nap nap után megmérettetik hitében és eszében. A szándékaid jók, céljaiddal szimpatizálok. Arra bátorítalak hát, hogy kezdd meg a munkát, próbáld megtalálni azokat a hittestvéreket, akikkel együtt tudjátok hirdetni Eeyr szavait.
Ugyanakkor arra kérlek, ne mulaszd el a rendszeres önvizsgálatot, és a tanács kikérését. A gyónás erre remek lehetőséget jelent. Én magam is vállalom, hogy gyóntatópapod leszek. Így figyelemmel kísérhetem pályád alakulását, és talán külső szemlélőként segíthetek abban, hogy egyes tetteidet, azok következményét a helyes irányba tereljük, szándékaid és lelked tisztaságát pedig megőrizzük akkor is, amikor esetleg már hatalmad lesz, amelyet Eeyr javára fordíthatsz. Hogy még mindig Eeyr-t szolgáld és általa a világot, ne pedig esetleg önmagadat, és így talán valaki mást.
*fejezi be végül a kinyilatkoztatást.*
3972. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-11-29 12:50:13
Üzenet elküldve: 2024-11-29 12:50:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 146
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 146
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
// Eeyr vagy Teysus //
*A tevepásztort szépen hárítja a pap. Jó döntés volt, hogy a tündér szótlanul figyelt csak. Persze a tevepásztor az hajthatatlan, de látszólag már visszább vett egy kicsit. Alesiant persze ez már nem izgatja, mivel elkönyvelte magában ezt az alakot veszélyesként. Már nagyon nem is kellene figyelnie, hiszen sejti a másik pap válaszát. Már maga a kérés is túlmutat az egyházon. A városon belül egy felfegyverezett csoport létrejöttéhez már a városi őrségnek is lenne pár szava. Simán átcsapna az egész politikai nézeteltérésekbe. Otalovoj nagy terveit a város maga fogja sárba tiporni. A tündérnek megjelenik pár lehetséges forgatókönyv a fejében a továbbiakról. Abban már biztos, hogy itt le fogják koptatni a férfit, vagy csak valami jelentéktelen feladatott adnak neki. Ettől függetlenül még érheti meglepetés.*
*A tevepásztort szépen hárítja a pap. Jó döntés volt, hogy a tündér szótlanul figyelt csak. Persze a tevepásztor az hajthatatlan, de látszólag már visszább vett egy kicsit. Alesiant persze ez már nem izgatja, mivel elkönyvelte magában ezt az alakot veszélyesként. Már nagyon nem is kellene figyelnie, hiszen sejti a másik pap válaszát. Már maga a kérés is túlmutat az egyházon. A városon belül egy felfegyverezett csoport létrejöttéhez már a városi őrségnek is lenne pár szava. Simán átcsapna az egész politikai nézeteltérésekbe. Otalovoj nagy terveit a város maga fogja sárba tiporni. A tündérnek megjelenik pár lehetséges forgatókönyv a fejében a továbbiakról. Abban már biztos, hogy itt le fogják koptatni a férfit, vagy csak valami jelentéktelen feladatott adnak neki. Ettől függetlenül még érheti meglepetés.*
3971. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-11-27 23:32:18
Üzenet elküldve: 2024-11-27 23:32:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Eeyr vagy Teysus //
* Muzomgot nem könnyű eltántorítani a céljától. Még ha ő lenne az utolsó ember, aki Eeyr "igaz" hitét hirdeti, akkor is kiállna a világ ellen. Alamis szavait végighallgatja és nyugodtan bólint, azonban szemében továbbra is az elszántság tüze ég. *
– Értelek és bölcsen szólsz, Alamis testvérem! Azonban Eeyr fényére esküszöm, hogy engem nem az erőszak vezérel. Mesterem tanításai talán eltérnek a megszokottól; ám úgy vélem, az erő és az igazság nemcsak, hogy megférnek egymás mellett, hanem hosszú távon az egyetlen módja, hogy fenntartsuk a rendet, a békét és az igazságot. * Már nem beszél olyan szenvedélyesen, viszont a célt nem téveszti szem elől. Számított rá, hogy kénytelen lesz kompromisszumokat kötni, de amíg megtalálja a közös nevezőt Arthenior papjaival, addig nincs veszve semmi. *
– Nem kérek mást, csak hogy adj egy lehetőséget. Egy csoportra, közösségre lenne szükségem, akik inkább szavakkal, mintsem tettekkel hirdetik Eeyr igéjét. Ám szükség esetén ott lenne a kard az oldalukon, hiszen meg kell védeniük magukat a gonosztól. Nem önbíráskodás lenne a céljuk, hanem az igazság és a béke fenntartása. Ha úgy látod, nincs szükség egy efféle rend felállítása, azt is elfogadom. Ugyanakkor én nem szeretném veszni hagyni az igazságot, így minden tőlem telhetőt meg fogok tenni ez ügy érdekében.
* Muzomgot nem könnyű eltántorítani a céljától. Még ha ő lenne az utolsó ember, aki Eeyr "igaz" hitét hirdeti, akkor is kiállna a világ ellen. Alamis szavait végighallgatja és nyugodtan bólint, azonban szemében továbbra is az elszántság tüze ég. *
– Értelek és bölcsen szólsz, Alamis testvérem! Azonban Eeyr fényére esküszöm, hogy engem nem az erőszak vezérel. Mesterem tanításai talán eltérnek a megszokottól; ám úgy vélem, az erő és az igazság nemcsak, hogy megférnek egymás mellett, hanem hosszú távon az egyetlen módja, hogy fenntartsuk a rendet, a békét és az igazságot. * Már nem beszél olyan szenvedélyesen, viszont a célt nem téveszti szem elől. Számított rá, hogy kénytelen lesz kompromisszumokat kötni, de amíg megtalálja a közös nevezőt Arthenior papjaival, addig nincs veszve semmi. *
– Nem kérek mást, csak hogy adj egy lehetőséget. Egy csoportra, közösségre lenne szükségem, akik inkább szavakkal, mintsem tettekkel hirdetik Eeyr igéjét. Ám szükség esetén ott lenne a kard az oldalukon, hiszen meg kell védeniük magukat a gonosztól. Nem önbíráskodás lenne a céljuk, hanem az igazság és a béke fenntartása. Ha úgy látod, nincs szükség egy efféle rend felállítása, azt is elfogadom. Ugyanakkor én nem szeretném veszni hagyni az igazságot, így minden tőlem telhetőt meg fogok tenni ez ügy érdekében.
3970. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-11-18 21:02:42
Üzenet elküldve: 2024-11-18 21:02:42
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Eeyr vagy Teysus //
*Alamis csendes nyugodtsággal hallgatja végig Muzomgot. S csak akkor szólal meg, amikor a megtermett szerecsen már befejezte érvelését.*
- Pajzsot emlegettél, de később már küzdelmet emlegetsz a káosz ellen. Légy óvatos a céljaiddal és vágyaiddal, Muzomgo testvér. Mi, Eeyr követői a nehezebb utat választjuk. Azt, amiben akaratunknak nem próbálunk túl erős eszközökkel érvényt szerezni, mert oly könnyű átesni a túloldalra.
Emlékezz csak a lázadásra, amely felperzselte ezt a várost: a szegények igazságot akartak, a javak egyenlőbb felosztását, jobb életet mindannyiunk számára. Eeyrnek kedves célok nemde? És lásd: a szegények még szegényebbek lettek, a gazdagokat érdemeikre, gyarlóságukra tekintet nélkül koncolták fel, Sa'Tereth hatalma pedig kiteljesedett a Sárvárosban, akár követőinek tartották magukat az ottaniak, akár csak tetteikkel szolgálták.
Vigyáznod kell hát, hogy meggyőződésed ne vezessen tévútra. Hatalommal felruházva, karddal a kezedben nehezebb megállni, hogy mindenre lesújts, ami az utadba kerül, és könnyebben felejted el mérlegre tenni, hogy valóban le kell-e rá sújtanod. Eeyrt szolgáld mindenképp, de eszközeidet válogasd meg, tanúsíts mértékletességet, mert Sa'Tereth meg tudja fertőzni a szíved anélkül is, hogy felfognád: belopózott a lelkedbe.
*Inti óva a lelkes hívőt.*
*Alamis csendes nyugodtsággal hallgatja végig Muzomgot. S csak akkor szólal meg, amikor a megtermett szerecsen már befejezte érvelését.*
- Pajzsot emlegettél, de később már küzdelmet emlegetsz a káosz ellen. Légy óvatos a céljaiddal és vágyaiddal, Muzomgo testvér. Mi, Eeyr követői a nehezebb utat választjuk. Azt, amiben akaratunknak nem próbálunk túl erős eszközökkel érvényt szerezni, mert oly könnyű átesni a túloldalra.
Emlékezz csak a lázadásra, amely felperzselte ezt a várost: a szegények igazságot akartak, a javak egyenlőbb felosztását, jobb életet mindannyiunk számára. Eeyrnek kedves célok nemde? És lásd: a szegények még szegényebbek lettek, a gazdagokat érdemeikre, gyarlóságukra tekintet nélkül koncolták fel, Sa'Tereth hatalma pedig kiteljesedett a Sárvárosban, akár követőinek tartották magukat az ottaniak, akár csak tetteikkel szolgálták.
Vigyáznod kell hát, hogy meggyőződésed ne vezessen tévútra. Hatalommal felruházva, karddal a kezedben nehezebb megállni, hogy mindenre lesújts, ami az utadba kerül, és könnyebben felejted el mérlegre tenni, hogy valóban le kell-e rá sújtanod. Eeyrt szolgáld mindenképp, de eszközeidet válogasd meg, tanúsíts mértékletességet, mert Sa'Tereth meg tudja fertőzni a szíved anélkül is, hogy felfognád: belopózott a lelkedbe.
*Inti óva a lelkes hívőt.*
3969. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-11-17 16:35:44
Üzenet elküldve: 2024-11-17 16:35:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 146
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 146
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
// Eeyr vagy Teysus //
* Eeyr papja elég visszafogott, talán jobban is, mint azt a tündér várta volna, viszont a tevepásztor már annál kevéssé. Hitetlenek, Eeyr ellen beszélők, meg a fene tudja még milyen veszélyeket lát ez itt. Nem gondolta volna róla, hogy ennyire fanatikus, keményvonalas hívő. Persze, hogy ebbe a városba jött hát, mert minden valamirevaló szerencsevadász így tesz mostanában. Wegtorenben süket fülekre lelt volna, Lihanech nem elég felvilágosult, de a jó öreg megtépázott Artheniorban lehet még menni valamire egy kis kreativitással. Nagy kár, hogy ez rá nézve is elég kockázatos. Egy rend felállítása Teysus hívei számára se feltétlenül előnyös. Könnyen meglehet, hogy egyik reggel arra ébred majd, hogy istentagadó, uszító személyként van megbélyegezve.*
~ Nocsak, nocsak! Kibújt a szög a zsákból. Érdekes. ~* Noha szólni támadt volna kedve, inkább mégis magába fojtja szavait. Kíváncsi Alamis álláspontjára, amit vehet nagyjából a Templom álláspontjának is. Így vagy úgy, de a mérleg nyelve mindig egyensúlyba kerül.*
* Eeyr papja elég visszafogott, talán jobban is, mint azt a tündér várta volna, viszont a tevepásztor már annál kevéssé. Hitetlenek, Eeyr ellen beszélők, meg a fene tudja még milyen veszélyeket lát ez itt. Nem gondolta volna róla, hogy ennyire fanatikus, keményvonalas hívő. Persze, hogy ebbe a városba jött hát, mert minden valamirevaló szerencsevadász így tesz mostanában. Wegtorenben süket fülekre lelt volna, Lihanech nem elég felvilágosult, de a jó öreg megtépázott Artheniorban lehet még menni valamire egy kis kreativitással. Nagy kár, hogy ez rá nézve is elég kockázatos. Egy rend felállítása Teysus hívei számára se feltétlenül előnyös. Könnyen meglehet, hogy egyik reggel arra ébred majd, hogy istentagadó, uszító személyként van megbélyegezve.*
~ Nocsak, nocsak! Kibújt a szög a zsákból. Érdekes. ~* Noha szólni támadt volna kedve, inkább mégis magába fojtja szavait. Kíváncsi Alamis álláspontjára, amit vehet nagyjából a Templom álláspontjának is. Így vagy úgy, de a mérleg nyelve mindig egyensúlyba kerül.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3969-3988