Arthenior - Templom
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 143 (2841. - 2860. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
2860. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-09-21 10:31:47
Üzenet elküldve: 2018-09-21 10:31:47
ÚJ
![>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11394_1547776595_sotetelf_no.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
//A templom átka//
*Ha egy nyílt teológiai beszélgetésben, Teysus istenség tanaival és szellemiségével hoznák összefüggésbe a hitetlen, olykor a végletek között csapongó Xotarát, hát annyira meglepődne, hogy nem is tudná hirtelen, hogy felháborodjon, vagy elkerekedett szemekkel, némán nézzen maga elé. Bárhogyan is, de Árnytörő hősnőnknek elképzelhetetlen lenne egy kiegyensúlyozott mérleg jelképével azonosulnia. Xotara, ha ismerné mindhárom istenség tanait, alighanem mindegyikben megtalálná azt a szellemiséget, amivel azonosulni tud, ahogy mindegyikben találna olyat, ami messze távol áll tőle. Lehet, ezért is érik kislány kora óta sorozatos sorscsapások, amióta pedig az Erdőmélyére betette a lábát isteni beavatkozások, hogy valamelyik szellemiség medrébe tereljék életét.
A mélységi lány szertartás ötlete, mondhatni mindent elsöprő fogadtatást kap. Olyannyira, hogy Pycta ridegen kijelenti, hogy a tisztáson lesz, ahogy már korábban is megbeszélték, és egy napot kér az atyától az előkészületekre, hogy másnap alkonyatkor méltón megtarthassák az öt halott gyermek és a hősi halált halt Goma búcsúztatását. Beleegyezően Arenih atya szótlanul távozik. Ezek után a mélységi lány sem tud mást mondani, amit ezzel kapcsolatban el akart, már elmondta. Csak egy mélyzöld pillantást vet az elf nővér felé, mert érzékeli, hogy benne rekedt a véleménye. Viszont, a csuhátlan elf a megpihenésről beszél, és hogy éjszaka lássanak a feladatokhoz.*
- Jól van. Nekem tök jó. Akkor pihi-szuszi van.
~ Mondjuk, hogy fogok addig aludni, azt nem t'om. Főleg, ezen a helyen. ~
*Xotara gyakran küzd álmatlansággal és többek között ezért is van éjszaka elemében. Ha mégis tud valamikor aludni, akkor visszatérő álma vagy más rémálmok gyötrik. A sötételf lány most is fáradtnak érzi magát, de legalább nincsen egyedül múltbéli gondolataival, hiszen itt van Pycta, az újonnan hozzájuk csatlakozott elf lány, és az előttük álló feladatok, amiken gondolkozhat, és amikre tervezhet. Csak azt nem tudja, addig is hogy pihenjen. Megint eszébe jut a misebor, de mint legutóbb most is elveti az ötletet. Azzal, a gondolattal is eljátszik, hogy kilóg a Kósza pintybe, de végig gondolva rájön, hogy akkor biztos nem érne vissza éjközepére.*
~ Ajh, de napközben csak azért is elnézek arra felé, hogy bedobjak egy diópáleszt. Nem is fog feltűnni senkinek. ~
*A csuhátlan elf is távozik a templomba, de ő még vált egy pár szót Hanlorennel.*
- Han. Oksa. Han nővér. Ezt má' én is meg t'om jegyezni, gond nélkül.
*Válaszolva előtűnik Xotara mosolya is.*
- Az előbbi viselkedését, *Néz a távozó Pycta után.* ne vedd a szívedre! Kicsit elvakult mostanában, ami valahol érthető. Amúgy alapjáraton ilyen nyájas jámbor pali, olyan igazi epétlen elf. Ha tényleg a fény istennője ösztökéli ilyen vérmesen, há'… ha belegondolok mi zajlik a városban, mit műveletek az oltárral… lehet én is pöppet zabos lennék, és szétrúgnám a híveim seggét, hogy ne csak imát mormolva járjon a szájuk, hanem csináljanak is végre valamit. Na, de hagyjuk… nem értek én az ilyen vallási izékhez.
*Fürkészőn néz Han mélykék szemeibe, majd egy pillantást vet a letakart, teli kordélyra.*
- Na, de gyere… én megyek megnézem milyen itt a koszt ~ Kenyér és víz, pff! ~ és a szállás, hogy is nevezik… cella?... nagyon hívogató.
~ Jah, a börtönben is úgy hívják. ~
*A sötételf lány morgós gondolatai különböző fintorokban az arcára vannak írva, de azért slattyogva halad a templomi lakrész felé. A kis csevej ellenére is hamar beérik Pyctát, aki ekkor oldja le hátáról kardját. Xotara belép a helyiségbe, amit megjegyzés nélkül méri végig. Puritán, több személyes szoba, egy kis ablakkal. Han lepakol a sarokba, majd leül az egyik ágyra. A csuhátlan elf ekkor váratlanul válaszol korábban feltett kérdésére.*
- Farkas… csak egy? De hát a farkasok általában falkában járnak.
~ Igaz, a magányos farkasok, akiknek nincs veszteni valója sokszor veszélyesebbek. ~
- A kis Pycta. Furcsa elképzelnem, hogy Te voltál olyan is. Hogy történt?
*Közben Xotara is leaggatja hátáról az íját és a tegezét, amit egy székre pakolt. Ekkor, a fehérség nővére feláll az ágyról, és távozni készül, hogy átmossa a holtakat, de a mélységi lány utána szól.*
- Han! Ugyan, a holtak se bánják, ha pihenünk egy kicsit… ők már nem sietnek sehová… megvárnak.
*Sötétbarna kabátját a széktámlájára veti.*
- Amúgy te mihez értesz? Mármint… izé… ne érts félre! Mindig ilyen templomi nővér voltál? Munka, ima, munka, ima?
*A sötételf lány, azt próbálja a maga suta udvarias módján kideríteni, hogy Hanloren vajon mennyire jártas a mágia területén. Bármennyire is sötéten számító gondolat ez valahol, de a tények azok tények, az oltár fényének visszaállításához kétséget kizáróan szükségük lesz mágiatudóra, bár egy gyógyító is nagy segítség lehet, főleg ha a vérkerti oltárra gondol.
Társalgás közben odalép egy másik ágyhoz, ami az ablak alatt van. Lecsatolja kardját is, amit szíjánál a fejtámlára akaszt, hogy kéznél legyen alvás közben is. Bár, nem tartja valószínűnek, hogy itt támadná meg őket valaki, de egy lázongó városban sose lehet tudni, hogy mi történik. Majd, magához vesz ő is egy karéj kenyeret.*
~ Oh, Banya… most nem bánnám, ha zsörtölődve hozzám vágnál egy lábos pörköltet. ~
*Az ágyon féloldalasan eldőlve majszolja a kenyeret, és úgy jártatja tekintetét Pycta és Han között, ahogy beszélnek.*
//A templom átka//
*Ha egy nyílt teológiai beszélgetésben, Teysus istenség tanaival és szellemiségével hoznák összefüggésbe a hitetlen, olykor a végletek között csapongó Xotarát, hát annyira meglepődne, hogy nem is tudná hirtelen, hogy felháborodjon, vagy elkerekedett szemekkel, némán nézzen maga elé. Bárhogyan is, de Árnytörő hősnőnknek elképzelhetetlen lenne egy kiegyensúlyozott mérleg jelképével azonosulnia. Xotara, ha ismerné mindhárom istenség tanait, alighanem mindegyikben megtalálná azt a szellemiséget, amivel azonosulni tud, ahogy mindegyikben találna olyat, ami messze távol áll tőle. Lehet, ezért is érik kislány kora óta sorozatos sorscsapások, amióta pedig az Erdőmélyére betette a lábát isteni beavatkozások, hogy valamelyik szellemiség medrébe tereljék életét.
A mélységi lány szertartás ötlete, mondhatni mindent elsöprő fogadtatást kap. Olyannyira, hogy Pycta ridegen kijelenti, hogy a tisztáson lesz, ahogy már korábban is megbeszélték, és egy napot kér az atyától az előkészületekre, hogy másnap alkonyatkor méltón megtarthassák az öt halott gyermek és a hősi halált halt Goma búcsúztatását. Beleegyezően Arenih atya szótlanul távozik. Ezek után a mélységi lány sem tud mást mondani, amit ezzel kapcsolatban el akart, már elmondta. Csak egy mélyzöld pillantást vet az elf nővér felé, mert érzékeli, hogy benne rekedt a véleménye. Viszont, a csuhátlan elf a megpihenésről beszél, és hogy éjszaka lássanak a feladatokhoz.*
- Jól van. Nekem tök jó. Akkor pihi-szuszi van.
~ Mondjuk, hogy fogok addig aludni, azt nem t'om. Főleg, ezen a helyen. ~
*Xotara gyakran küzd álmatlansággal és többek között ezért is van éjszaka elemében. Ha mégis tud valamikor aludni, akkor visszatérő álma vagy más rémálmok gyötrik. A sötételf lány most is fáradtnak érzi magát, de legalább nincsen egyedül múltbéli gondolataival, hiszen itt van Pycta, az újonnan hozzájuk csatlakozott elf lány, és az előttük álló feladatok, amiken gondolkozhat, és amikre tervezhet. Csak azt nem tudja, addig is hogy pihenjen. Megint eszébe jut a misebor, de mint legutóbb most is elveti az ötletet. Azzal, a gondolattal is eljátszik, hogy kilóg a Kósza pintybe, de végig gondolva rájön, hogy akkor biztos nem érne vissza éjközepére.*
~ Ajh, de napközben csak azért is elnézek arra felé, hogy bedobjak egy diópáleszt. Nem is fog feltűnni senkinek. ~
*A csuhátlan elf is távozik a templomba, de ő még vált egy pár szót Hanlorennel.*
- Han. Oksa. Han nővér. Ezt má' én is meg t'om jegyezni, gond nélkül.
*Válaszolva előtűnik Xotara mosolya is.*
- Az előbbi viselkedését, *Néz a távozó Pycta után.* ne vedd a szívedre! Kicsit elvakult mostanában, ami valahol érthető. Amúgy alapjáraton ilyen nyájas jámbor pali, olyan igazi epétlen elf. Ha tényleg a fény istennője ösztökéli ilyen vérmesen, há'… ha belegondolok mi zajlik a városban, mit műveletek az oltárral… lehet én is pöppet zabos lennék, és szétrúgnám a híveim seggét, hogy ne csak imát mormolva járjon a szájuk, hanem csináljanak is végre valamit. Na, de hagyjuk… nem értek én az ilyen vallási izékhez.
*Fürkészőn néz Han mélykék szemeibe, majd egy pillantást vet a letakart, teli kordélyra.*
- Na, de gyere… én megyek megnézem milyen itt a koszt ~ Kenyér és víz, pff! ~ és a szállás, hogy is nevezik… cella?... nagyon hívogató.
~ Jah, a börtönben is úgy hívják. ~
*A sötételf lány morgós gondolatai különböző fintorokban az arcára vannak írva, de azért slattyogva halad a templomi lakrész felé. A kis csevej ellenére is hamar beérik Pyctát, aki ekkor oldja le hátáról kardját. Xotara belép a helyiségbe, amit megjegyzés nélkül méri végig. Puritán, több személyes szoba, egy kis ablakkal. Han lepakol a sarokba, majd leül az egyik ágyra. A csuhátlan elf ekkor váratlanul válaszol korábban feltett kérdésére.*
- Farkas… csak egy? De hát a farkasok általában falkában járnak.
~ Igaz, a magányos farkasok, akiknek nincs veszteni valója sokszor veszélyesebbek. ~
- A kis Pycta. Furcsa elképzelnem, hogy Te voltál olyan is. Hogy történt?
*Közben Xotara is leaggatja hátáról az íját és a tegezét, amit egy székre pakolt. Ekkor, a fehérség nővére feláll az ágyról, és távozni készül, hogy átmossa a holtakat, de a mélységi lány utána szól.*
- Han! Ugyan, a holtak se bánják, ha pihenünk egy kicsit… ők már nem sietnek sehová… megvárnak.
*Sötétbarna kabátját a széktámlájára veti.*
- Amúgy te mihez értesz? Mármint… izé… ne érts félre! Mindig ilyen templomi nővér voltál? Munka, ima, munka, ima?
*A sötételf lány, azt próbálja a maga suta udvarias módján kideríteni, hogy Hanloren vajon mennyire jártas a mágia területén. Bármennyire is sötéten számító gondolat ez valahol, de a tények azok tények, az oltár fényének visszaállításához kétséget kizáróan szükségük lesz mágiatudóra, bár egy gyógyító is nagy segítség lehet, főleg ha a vérkerti oltárra gondol.
Társalgás közben odalép egy másik ágyhoz, ami az ablak alatt van. Lecsatolja kardját is, amit szíjánál a fejtámlára akaszt, hogy kéznél legyen alvás közben is. Bár, nem tartja valószínűnek, hogy itt támadná meg őket valaki, de egy lázongó városban sose lehet tudni, hogy mi történik. Majd, magához vesz ő is egy karéj kenyeret.*
~ Oh, Banya… most nem bánnám, ha zsörtölődve hozzám vágnál egy lábos pörköltet. ~
*Az ágyon féloldalasan eldőlve majszolja a kenyeret, és úgy jártatja tekintetét Pycta és Han között, ahogy beszélnek.*
2859. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-09-20 21:43:40
Üzenet elküldve: 2018-09-20 21:43:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
//A templom átka//
*Táskájához lép, hogy magához vehesse talizmánját. kezébe zárja, behunyja szemét és erősen megszorítja, mint mindig, mikor imára ereszkedik.*
~Adj erőt nekem Úrnőm, hogy e féktelen sötétségben is szolgálhassalak.~
*Összerezzen a megszólításra, mint aki álomból ocsúdik, sietve zsebébe süllyeszti a kis talizmánt és megfordul.*
-Örülök, hogy itt vagy Xotara.
*Mosolyodik el szélesen, miközben felpillant a lányra.*
-Hanloren, de szólíthatsz Han-nak is. Sőt, a nővérre is hallgatni fogok, ígérem.
*A férfira kúszik tekintete egy pillanatra, kinek hideg tekintete továbbra is falat emel közéjük. Nem is igazán közéjük, sokkal inkább a férfi köré.
Nyitná a száját, hogy véleményt mondhasson a sötételf elképzeléséről, de Pycta határozott szavai a torkára forrasztják mondandóját.*
-A Tisztás.
*Bólint komolyan, alighanem ebből nem lesz vitaest.
Kissé értetlenül húzza össze szemeit Xotara szavaira, az elemeket érti, de a "fákban lakó istencsaj" kissé ködös számára.
Ha bármelyikükben is lett volna kérdőjel a tekintetben, hogy ki fogja vezetni a kis szertartásuk menetét, mostanra biztos nincsenek kétségei. Az elf kemény szavakkal irányít, ellentmondásnak helye nincs. Olyan ő, mint akinek maradása nincs sehol, de még is otthon van mindenütt. Aki nem vár hálát semmiért, csak teszi, mit helyesnek lát.
Követi a kettőst hátra, a sarokba dobja a batyuját és az ágy szélére ül.
Ő maga nem éhes. Ha az lenne sem tudna enni, kavarog a gyomra a látottaktól.*
-Pihenj uram.
*Szól oda Pyctának miközben feláll az ágyról, hangjába némi gondoskodás fonódik. Eszébe jut, hányszor is búcsúzott el seblázban égő katonáktól így, sokukat nem is látta többé.
A helyiség bejáratához lép, onnan fordul vissza válla felett a Xotara-Pycta párosra.*
-Addig lemosom a testüket.
*Szólal meg csendesen. Az ásásban, kordécipelésben vajmi kevés haszna lesz, de ezt legalább milliószor csinálta már.*
//A templom átka//
*Táskájához lép, hogy magához vehesse talizmánját. kezébe zárja, behunyja szemét és erősen megszorítja, mint mindig, mikor imára ereszkedik.*
~Adj erőt nekem Úrnőm, hogy e féktelen sötétségben is szolgálhassalak.~
*Összerezzen a megszólításra, mint aki álomból ocsúdik, sietve zsebébe süllyeszti a kis talizmánt és megfordul.*
-Örülök, hogy itt vagy Xotara.
*Mosolyodik el szélesen, miközben felpillant a lányra.*
-Hanloren, de szólíthatsz Han-nak is. Sőt, a nővérre is hallgatni fogok, ígérem.
*A férfira kúszik tekintete egy pillanatra, kinek hideg tekintete továbbra is falat emel közéjük. Nem is igazán közéjük, sokkal inkább a férfi köré.
Nyitná a száját, hogy véleményt mondhasson a sötételf elképzeléséről, de Pycta határozott szavai a torkára forrasztják mondandóját.*
-A Tisztás.
*Bólint komolyan, alighanem ebből nem lesz vitaest.
Kissé értetlenül húzza össze szemeit Xotara szavaira, az elemeket érti, de a "fákban lakó istencsaj" kissé ködös számára.
Ha bármelyikükben is lett volna kérdőjel a tekintetben, hogy ki fogja vezetni a kis szertartásuk menetét, mostanra biztos nincsenek kétségei. Az elf kemény szavakkal irányít, ellentmondásnak helye nincs. Olyan ő, mint akinek maradása nincs sehol, de még is otthon van mindenütt. Aki nem vár hálát semmiért, csak teszi, mit helyesnek lát.
Követi a kettőst hátra, a sarokba dobja a batyuját és az ágy szélére ül.
Ő maga nem éhes. Ha az lenne sem tudna enni, kavarog a gyomra a látottaktól.*
-Pihenj uram.
*Szól oda Pyctának miközben feláll az ágyról, hangjába némi gondoskodás fonódik. Eszébe jut, hányszor is búcsúzott el seblázban égő katonáktól így, sokukat nem is látta többé.
A helyiség bejáratához lép, onnan fordul vissza válla felett a Xotara-Pycta párosra.*
-Addig lemosom a testüket.
*Szólal meg csendesen. Az ásásban, kordécipelésben vajmi kevés haszna lesz, de ezt legalább milliószor csinálta már.*
2858. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-09-19 21:29:55
Üzenet elküldve: 2018-09-19 21:29:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
//A templom átka//
- Később. *Válaszol halkan Xotara kérdésére a sebhelyét illetően, hisz most nincs lehetőség ezzel foglalkozni. A medált valóban viseli még, a kilencfejű hydra, egykori otthonának jelképe már a részévé vált, a múlt egy olyan szeletkéje, mely az erőddel együtt örökre benne marad.
Amikor a templomba lépnek az atya elébük siet és megérkezik az ismeretlen elf lány is. A fajtárs biztosan nincs tudatában annak, hogy a csuhátlan csuhás nem udvariatlanság végett nem köszön neki, ha Xotara emlékeit ismerné, tudná, hogy egykoron az erdőmélyi szerzetes mindenkit kedvesen és barátsággal fogadott, legyen az mélységi vagy akár ork.
Ám ezúttal a közöny jut osztályrészéül, amikor Arenih elé érnek szinte egyszerre. A pap a bejárat felé invitálja őket és ott arra kéri a hármast, hogy nézzenek fel az égre, de a csuhás nem cselekszik így, haragoszöld tekintetét végig az atyán tartja, míg az elmondja szavait. A róla szóló szavak sem érintik meg, legalábbis ez látszik rajta. Kifejezéstelen tekintettel hallgat némán, s az arca elé kötött szürke kendő sem sokat segít érzelmeinek feltérképezésében. Xotara és az elf lány is kap pár személyre szóló mondatot, ám a csuhás ekkor sem fordul az említettek felé. Egyedül csak a küldetése érdekli és az akarat, mely idáig űzte és megszállta tagjait, nem is hagy neki lehetőséget, hogy mással foglalkozzon.
Meg is kapja - és kapják - a küldetés újabb feladatát, Goma és az elhunyt gyermekek temetésének előkészítését. Az atya szépen szól, bár szinte rébuszokban beszél, a csuhás nem fűz sem kérdést, sem kijelentést egyelőre az elhangzottakhoz. Nem érzi a feladatot tétlenségnek és nem is gondolta soha, hogy az Erdő Szíve azt várná el tőle, hogy naphosszat csak a sötétség híveit és teremtményeit irtsa. Minden bizonnyal mindennek eljön majd a maga ideje.
Megértené, ha tudná, hogy a Hanloren-ként bemutatott lány nem érzi azt benne, amelyről az atya beszélt. Ha most kívülről látná magát, nem ismerne magára, borzadva figyelné azt az érzelemmentes, csak a küldetésének élő lényt, amellyé válnia kellett. Kellett bizony, hisz nem volt választása. A Fákban Lakó, maga az Erdőszellem - s így maga Eeyr - változtatta katonává és ezzel ő ki is békül. Élete és sorsa az erdőé, ha ebben a küldetésben kell elbuknia, úgy teljes szívvel vállalja.
Ha lehet ilyet mondani, akkor Hanloren maga Eeyr fénye, míg Xotara Teysus kettőssége, az egyensúly fény és sötét között. A csuhás pedig... a csuhás, bizonyosan nem Sa'Tereth, ő inkább az a sötét, bosszúálló harcos-pap, akit az Erdő Szíve küldött, hogy megpróbálja helyreállítani a békét és nyugalmat. De meglehet, hogy ez csak ámítás és csak az elf sejti így, de bárhogy is legyen, ő minden erejével azon lesz, hogy véghezvigye feladatait.
Észleli Xotara biccentését a lány felé, de így is elég közel vannak egymáshoz, ő nem lép semerre, csak hidegzöld tekintetét fordítja a lány felé, miközben a mélységi szavakat intéz hozzá.
Xotara egész jól összefoglalja a dolgokat, az ötletei is megfontolandók, de a csuhás nem érzi úgy, hogy erről most tanácskozást kellene nyitniuk.*
- A tisztáson lesz a szertartás. *Jelenti ki kifejezéstelen hangon, de azt érezni rajta, hogy efelett nem nyit vitát.*
- Egy napot kérünk, holnap alkonyatra minden készen áll. *Fordul Arenih felé egyértelműen kimondva, hogy mikor lesz a temetés. Persze ettől még sok dolog van még hátra, de ennyi idő kell, hogy a végére érjenek.
Odakint, ha igaz, az alkonyat már beborította a tájat és lassan beáll az éjszaka. A tisztáson már nem tudnak dolgozni, de a templomban még megtehetnek ezt-azt. Ám... ám eljön az a pillanat, amikor a test már tartalékai végére ér, s a csuhás érzi, hogy ez a határ vészesen közeledik. Mióta elhagyta az erdőt, szinte csak ment és alig evett vagy ivott. A Fákban Lakónak nem célja, hogy kifacsarja híveit, hisz akkor hogyan venné hasznukat, s a csuhás elf érzi, hogy az űzés enyhül valamelyest.*
- Ennem, innom és pihennem kell. *Lép Xotara mellé, de az elf lány előtt sem rejti halk szavait. A sötételf és Hanloren láthatják, mennyire fáradt a csuhás, majd ha nem kell válaszolnia még kérdésekre, akkor elindul arra, amerre az atya először is jelezte nekik. Ahol kenyér, víz és dézsa várja. Szüksége lesz mindre, majd némi pihenésre is.*
- Éjközépkor kezdünk. *Mondja még háttal, meg sem fordulva a templom hátsó része felé tartva.*
- Pihenjetek ti is, a temetésig nem lesz rá mód. *Teszi hozzá. A temetés pedig csak másnap alkonyatkor kezdődik. A beszéden nem aggódik, tudja, hogy ha eljön az ideje, szájával majd az Erdő Szíve szól.
A lakrészhez érve előbb lecsatolja hátáról a kardszíjat és ha van, egy asztalra teszi. A wegtoreni penge halkan koccan a fán.*
- Egy farkas. *Válaszol Xotara-nak, ha követte őt.*
- Egy farkas marcangolta meg még ifjú koromban. *Teszi hozzá, ahogy kenyeret és vizet kerít és az ágyra ülve kezd enni apró falatokkal. Úgy ül, hogy a mélységi lány vagy Hanloren, ha ő is velük jött, ne láthassa, ahogy leköti arca elől a kendőt és enni kezd. Halkan falatozik, minden darabot jól megrágva és leöblítve vízzel. Szüksége lesz az energiára, melyet az ételből nyer. Mindannyiuknak szüksége lesz rá.*
//A templom átka//
- Később. *Válaszol halkan Xotara kérdésére a sebhelyét illetően, hisz most nincs lehetőség ezzel foglalkozni. A medált valóban viseli még, a kilencfejű hydra, egykori otthonának jelképe már a részévé vált, a múlt egy olyan szeletkéje, mely az erőddel együtt örökre benne marad.
Amikor a templomba lépnek az atya elébük siet és megérkezik az ismeretlen elf lány is. A fajtárs biztosan nincs tudatában annak, hogy a csuhátlan csuhás nem udvariatlanság végett nem köszön neki, ha Xotara emlékeit ismerné, tudná, hogy egykoron az erdőmélyi szerzetes mindenkit kedvesen és barátsággal fogadott, legyen az mélységi vagy akár ork.
Ám ezúttal a közöny jut osztályrészéül, amikor Arenih elé érnek szinte egyszerre. A pap a bejárat felé invitálja őket és ott arra kéri a hármast, hogy nézzenek fel az égre, de a csuhás nem cselekszik így, haragoszöld tekintetét végig az atyán tartja, míg az elmondja szavait. A róla szóló szavak sem érintik meg, legalábbis ez látszik rajta. Kifejezéstelen tekintettel hallgat némán, s az arca elé kötött szürke kendő sem sokat segít érzelmeinek feltérképezésében. Xotara és az elf lány is kap pár személyre szóló mondatot, ám a csuhás ekkor sem fordul az említettek felé. Egyedül csak a küldetése érdekli és az akarat, mely idáig űzte és megszállta tagjait, nem is hagy neki lehetőséget, hogy mással foglalkozzon.
Meg is kapja - és kapják - a küldetés újabb feladatát, Goma és az elhunyt gyermekek temetésének előkészítését. Az atya szépen szól, bár szinte rébuszokban beszél, a csuhás nem fűz sem kérdést, sem kijelentést egyelőre az elhangzottakhoz. Nem érzi a feladatot tétlenségnek és nem is gondolta soha, hogy az Erdő Szíve azt várná el tőle, hogy naphosszat csak a sötétség híveit és teremtményeit irtsa. Minden bizonnyal mindennek eljön majd a maga ideje.
Megértené, ha tudná, hogy a Hanloren-ként bemutatott lány nem érzi azt benne, amelyről az atya beszélt. Ha most kívülről látná magát, nem ismerne magára, borzadva figyelné azt az érzelemmentes, csak a küldetésének élő lényt, amellyé válnia kellett. Kellett bizony, hisz nem volt választása. A Fákban Lakó, maga az Erdőszellem - s így maga Eeyr - változtatta katonává és ezzel ő ki is békül. Élete és sorsa az erdőé, ha ebben a küldetésben kell elbuknia, úgy teljes szívvel vállalja.
Ha lehet ilyet mondani, akkor Hanloren maga Eeyr fénye, míg Xotara Teysus kettőssége, az egyensúly fény és sötét között. A csuhás pedig... a csuhás, bizonyosan nem Sa'Tereth, ő inkább az a sötét, bosszúálló harcos-pap, akit az Erdő Szíve küldött, hogy megpróbálja helyreállítani a békét és nyugalmat. De meglehet, hogy ez csak ámítás és csak az elf sejti így, de bárhogy is legyen, ő minden erejével azon lesz, hogy véghezvigye feladatait.
Észleli Xotara biccentését a lány felé, de így is elég közel vannak egymáshoz, ő nem lép semerre, csak hidegzöld tekintetét fordítja a lány felé, miközben a mélységi szavakat intéz hozzá.
Xotara egész jól összefoglalja a dolgokat, az ötletei is megfontolandók, de a csuhás nem érzi úgy, hogy erről most tanácskozást kellene nyitniuk.*
- A tisztáson lesz a szertartás. *Jelenti ki kifejezéstelen hangon, de azt érezni rajta, hogy efelett nem nyit vitát.*
- Egy napot kérünk, holnap alkonyatra minden készen áll. *Fordul Arenih felé egyértelműen kimondva, hogy mikor lesz a temetés. Persze ettől még sok dolog van még hátra, de ennyi idő kell, hogy a végére érjenek.
Odakint, ha igaz, az alkonyat már beborította a tájat és lassan beáll az éjszaka. A tisztáson már nem tudnak dolgozni, de a templomban még megtehetnek ezt-azt. Ám... ám eljön az a pillanat, amikor a test már tartalékai végére ér, s a csuhás érzi, hogy ez a határ vészesen közeledik. Mióta elhagyta az erdőt, szinte csak ment és alig evett vagy ivott. A Fákban Lakónak nem célja, hogy kifacsarja híveit, hisz akkor hogyan venné hasznukat, s a csuhás elf érzi, hogy az űzés enyhül valamelyest.*
- Ennem, innom és pihennem kell. *Lép Xotara mellé, de az elf lány előtt sem rejti halk szavait. A sötételf és Hanloren láthatják, mennyire fáradt a csuhás, majd ha nem kell válaszolnia még kérdésekre, akkor elindul arra, amerre az atya először is jelezte nekik. Ahol kenyér, víz és dézsa várja. Szüksége lesz mindre, majd némi pihenésre is.*
- Éjközépkor kezdünk. *Mondja még háttal, meg sem fordulva a templom hátsó része felé tartva.*
- Pihenjetek ti is, a temetésig nem lesz rá mód. *Teszi hozzá. A temetés pedig csak másnap alkonyatkor kezdődik. A beszéden nem aggódik, tudja, hogy ha eljön az ideje, szájával majd az Erdő Szíve szól.
A lakrészhez érve előbb lecsatolja hátáról a kardszíjat és ha van, egy asztalra teszi. A wegtoreni penge halkan koccan a fán.*
- Egy farkas. *Válaszol Xotara-nak, ha követte őt.*
- Egy farkas marcangolta meg még ifjú koromban. *Teszi hozzá, ahogy kenyeret és vizet kerít és az ágyra ülve kezd enni apró falatokkal. Úgy ül, hogy a mélységi lány vagy Hanloren, ha ő is velük jött, ne láthassa, ahogy leköti arca elől a kendőt és enni kezd. Halkan falatozik, minden darabot jól megrágva és leöblítve vízzel. Szüksége lesz az energiára, melyet az ételből nyer. Mindannyiuknak szüksége lesz rá.*
2857. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-09-19 10:31:40
Üzenet elküldve: 2018-09-19 10:31:40
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
//A templom átka//
*Pycta kegyeletet adó vetkőzését és az elázott csuha holt gyermekekre való terítését, Xotara némán, egy biccentéssel nyugtázza.
Szép gesztus, de a gyermekeknek már mindegy, sőt talán jobb is nekik, mert már nem szenvednek tovább a faltalan Arthenior zendült bezártságában. A hideg föld is olyan könnyű lesz számukra, mint most a csuha, ami elfedi őket a szemek elől. A város elől, melyet a Levegő városának is neveznek, de a lázongások perzselte város folyamatosan fekete füstöt okád a levegőbe, így a szürke eső sem képes teljesen megtisztítani a vértől, fekáliától mocskos utcákat.
A templomba sétálva, a csuhátlan csuhásra pillantva két dolog is feltűnik Xotarának. Az egyikre elvigyorodik, de itt még fekete kendője fedi az arcát. Ami így képes volt megmosolyogtatni őt, az nem más, mint az egykori vezér nyakában még mindig ott lógó Kilencfejű Hydra talizmán. Megérzése azt súgja a mélységi lánynak, hogy ez nem véletlen. A másik, ami már korábban is feltűnt neki, és most ismét eltűnődik rajta, az Pycta nyaka melletti, baloldalon lévő nagy, tépett heg. Az erdő mélyén, amikor éppen az eszméletlen Umon fölött viaskodtak nem esett a nagy szájára a kérdés, de most úgy érzi rákérdezhet, legfeljebb a csuhátlan elf nem válaszol.*
- Te, Pycta! Az a heg a válladon… hogy szerezted?
*A templomba érkezvén a csuhások még mindig azt a rekviemet éneklik, az ének alatt elhangzik a sötételf lány pisszegő, majd a félhangos megjegyzése. Xotarát nem zavarja Pycta komorsága és humortalansága. Régen se volt neki, legalábbis ő nem tapasztalta, de legalább már nem az a epétlen elf, aki feltétel nélkül, egyből megbízik mindenkiben, és a felszínes udvariaskodást is elhagyta. Xotara számára, mondhatni a humor pedig olyan, mint a hívőknek az ima vagy a mantra, leginkább a saját feszültségét vezeti le vele. Ha közben másoknak is sikerül mosolyt csalnia az arcára, hát az csak ajándék, mert szokták volt mondani a jó kedv ragadós. Persze a humornak is meg van a maga két oldala. Ami pedig az érzéketlen komorságot illeti, a sötételf lány azt is tudja kezelni, sőt valahol neki ez a természetes. Apjától és pirtianesi fajtársaitól is ehhez a viselkedéshez szokott hozzá. Persze azóta, mások tanúsítottak felé pozitívabb töltetű viselkedésformákat is, amik szintúgy hatással voltak rá, és azokat sem felejti.
Arenih atya meghajlással és mosollyal fogadja az elébe lépőket, amit Xotara egy biccentéssel és kendőzetlen félmosollyal viszonoz. Az elf lánnyal mély pillantást, majd szintén egy félmosolyt vált. Ezt követően vonulnak a tisztelendő úr után a letakart kordélyhoz. Xotara kis terpeszben a kezeit hátra kulcsolva áll meg a szállítóalkalmatosság mellett, és hallgatja a méltóságos atya beszédét. Csak a vak nem láthatja, hogy mennyire létidegen a templomi környezet a hitetlen sötételf számára.*
~ Mélységi tárnák védőszellemére! Tuti most valami imádságos, ájtatos beszéd fog következni, de én akkor lekaparom a falat. Inkább adjanak egy ásót és kiásom a sírokat, az úgyis a véremben van. ~
*Azonban, a tisztelendő nem úgy szól, ahogy arra számít, szép sorban intéz mindegyikükhöz egy pár mondatot, amit alighanem egyfajta útravalónak és talán áldásnak szán. Xotara a rávonatkozó szavakra elvigyorodva felel.*
- Kösz atyám! Tök rendes magától. Ha már így a vesémbe lát, most sem kertelnék. Látja, nem vagyok egy szent, de álszent se. Szóval, mindkét ok igaz.
*A méltóságos csuhás folytatván, az elf leányzóhoz szól, akinek a neve is elhangzik, de Xotara hamar elveszti a fonalat, és ismét szembesül gyatra névmemóriájával.*
~ Mi?… milyen Hangoslián? A fenébe! ~
*A sötételf lánynak is feltűnik, hogy az üde elf hölgy aurája és egész megjelenése, mintha csak az ő nyílegyenes kontrasztja lenne. Érdekesnek véli a dolgot, sőt valamennyire komikusnak. Természetesen, valahol Lyzre emlékezteti a nő. Hát, majd kiderül, hogy a szél mi célból fújta az útjukra a fehérség nővérét.
A méltóságos csuhás további szavait már mindannyiuknak szánja, ami a búcsúztató szertartás mikéntjét és kívánalmait ismerteti velük. Bármennyire is szépek az atya szavai, és rossz szándék sem érezhető ki belőlük, de Árnytörő hősnőnknek ez ismét egy próbatételnek minősül, hiszen már az imával is nehezen boldogult, de a maga egyszerű, természetes puritánságát adva áll a feladathoz. A többi kívánalomra meg itt van két szentéletű hosszúéletű. A mélységi lány bólint az elhangzottakra, és magát is meglepi, de most egy kérdése sincsen.
Egyértelmű, össze kell dolgozniuk. Pyctára néz, és fejével az elf lány felé int, majd odalép hozzá.*
- Szeva! Öhm… ~ Hanna ~ nővér! Nehezen jegyzem meg a neveket. Hogy szólíthatlak? Én Xotara vagyok.
- Há' szerintem, a szertartásra még mindig a lefajintosabb hely az Erdőszéli tisztás. A misztikus körben álló fákkal, a dúsan zöldellő dombbal. Egy fáklyás menet kísérhetné a holtakat. A fáklyák a tisztás körén leszúrva, adnák a fényt, a csillagok alatt.
*A mélységi lánynak eszébe jut, hogy alighanem minden harmatos lesz a korábbi esőtől. Végső érvnek hát még bedobja a következőt.*
- A tisztáson jelen lenne mind a négy elem… víz, tűz, föld és a levegő. Tuti, hogy a Fákban Lakó istencsajnak is tetszene.
*Kérdőn néz mélyzöld szemeivel a két szentéletű elfre, és a tisztelendő atyára, hogy vajon mit szólnak.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.09.19 10:38:55
//A templom átka//
*Pycta kegyeletet adó vetkőzését és az elázott csuha holt gyermekekre való terítését, Xotara némán, egy biccentéssel nyugtázza.
Szép gesztus, de a gyermekeknek már mindegy, sőt talán jobb is nekik, mert már nem szenvednek tovább a faltalan Arthenior zendült bezártságában. A hideg föld is olyan könnyű lesz számukra, mint most a csuha, ami elfedi őket a szemek elől. A város elől, melyet a Levegő városának is neveznek, de a lázongások perzselte város folyamatosan fekete füstöt okád a levegőbe, így a szürke eső sem képes teljesen megtisztítani a vértől, fekáliától mocskos utcákat.
A templomba sétálva, a csuhátlan csuhásra pillantva két dolog is feltűnik Xotarának. Az egyikre elvigyorodik, de itt még fekete kendője fedi az arcát. Ami így képes volt megmosolyogtatni őt, az nem más, mint az egykori vezér nyakában még mindig ott lógó Kilencfejű Hydra talizmán. Megérzése azt súgja a mélységi lánynak, hogy ez nem véletlen. A másik, ami már korábban is feltűnt neki, és most ismét eltűnődik rajta, az Pycta nyaka melletti, baloldalon lévő nagy, tépett heg. Az erdő mélyén, amikor éppen az eszméletlen Umon fölött viaskodtak nem esett a nagy szájára a kérdés, de most úgy érzi rákérdezhet, legfeljebb a csuhátlan elf nem válaszol.*
- Te, Pycta! Az a heg a válladon… hogy szerezted?
*A templomba érkezvén a csuhások még mindig azt a rekviemet éneklik, az ének alatt elhangzik a sötételf lány pisszegő, majd a félhangos megjegyzése. Xotarát nem zavarja Pycta komorsága és humortalansága. Régen se volt neki, legalábbis ő nem tapasztalta, de legalább már nem az a epétlen elf, aki feltétel nélkül, egyből megbízik mindenkiben, és a felszínes udvariaskodást is elhagyta. Xotara számára, mondhatni a humor pedig olyan, mint a hívőknek az ima vagy a mantra, leginkább a saját feszültségét vezeti le vele. Ha közben másoknak is sikerül mosolyt csalnia az arcára, hát az csak ajándék, mert szokták volt mondani a jó kedv ragadós. Persze a humornak is meg van a maga két oldala. Ami pedig az érzéketlen komorságot illeti, a sötételf lány azt is tudja kezelni, sőt valahol neki ez a természetes. Apjától és pirtianesi fajtársaitól is ehhez a viselkedéshez szokott hozzá. Persze azóta, mások tanúsítottak felé pozitívabb töltetű viselkedésformákat is, amik szintúgy hatással voltak rá, és azokat sem felejti.
Arenih atya meghajlással és mosollyal fogadja az elébe lépőket, amit Xotara egy biccentéssel és kendőzetlen félmosollyal viszonoz. Az elf lánnyal mély pillantást, majd szintén egy félmosolyt vált. Ezt követően vonulnak a tisztelendő úr után a letakart kordélyhoz. Xotara kis terpeszben a kezeit hátra kulcsolva áll meg a szállítóalkalmatosság mellett, és hallgatja a méltóságos atya beszédét. Csak a vak nem láthatja, hogy mennyire létidegen a templomi környezet a hitetlen sötételf számára.*
~ Mélységi tárnák védőszellemére! Tuti most valami imádságos, ájtatos beszéd fog következni, de én akkor lekaparom a falat. Inkább adjanak egy ásót és kiásom a sírokat, az úgyis a véremben van. ~
*Azonban, a tisztelendő nem úgy szól, ahogy arra számít, szép sorban intéz mindegyikükhöz egy pár mondatot, amit alighanem egyfajta útravalónak és talán áldásnak szán. Xotara a rávonatkozó szavakra elvigyorodva felel.*
- Kösz atyám! Tök rendes magától. Ha már így a vesémbe lát, most sem kertelnék. Látja, nem vagyok egy szent, de álszent se. Szóval, mindkét ok igaz.
*A méltóságos csuhás folytatván, az elf leányzóhoz szól, akinek a neve is elhangzik, de Xotara hamar elveszti a fonalat, és ismét szembesül gyatra névmemóriájával.*
~ Mi?… milyen Hangoslián? A fenébe! ~
*A sötételf lánynak is feltűnik, hogy az üde elf hölgy aurája és egész megjelenése, mintha csak az ő nyílegyenes kontrasztja lenne. Érdekesnek véli a dolgot, sőt valamennyire komikusnak. Természetesen, valahol Lyzre emlékezteti a nő. Hát, majd kiderül, hogy a szél mi célból fújta az útjukra a fehérség nővérét.
A méltóságos csuhás további szavait már mindannyiuknak szánja, ami a búcsúztató szertartás mikéntjét és kívánalmait ismerteti velük. Bármennyire is szépek az atya szavai, és rossz szándék sem érezhető ki belőlük, de Árnytörő hősnőnknek ez ismét egy próbatételnek minősül, hiszen már az imával is nehezen boldogult, de a maga egyszerű, természetes puritánságát adva áll a feladathoz. A többi kívánalomra meg itt van két szentéletű hosszúéletű. A mélységi lány bólint az elhangzottakra, és magát is meglepi, de most egy kérdése sincsen.
Egyértelmű, össze kell dolgozniuk. Pyctára néz, és fejével az elf lány felé int, majd odalép hozzá.*
- Szeva! Öhm… ~ Hanna ~ nővér! Nehezen jegyzem meg a neveket. Hogy szólíthatlak? Én Xotara vagyok.
- Há' szerintem, a szertartásra még mindig a lefajintosabb hely az Erdőszéli tisztás. A misztikus körben álló fákkal, a dúsan zöldellő dombbal. Egy fáklyás menet kísérhetné a holtakat. A fáklyák a tisztás körén leszúrva, adnák a fényt, a csillagok alatt.
*A mélységi lánynak eszébe jut, hogy alighanem minden harmatos lesz a korábbi esőtől. Végső érvnek hát még bedobja a következőt.*
- A tisztáson jelen lenne mind a négy elem… víz, tűz, föld és a levegő. Tuti, hogy a Fákban Lakó istencsajnak is tetszene.
*Kérdőn néz mélyzöld szemeivel a két szentéletű elfre, és a tisztelendő atyára, hogy vajon mit szólnak.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.09.19 10:38:55
2856. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-09-17 23:32:48
Üzenet elküldve: 2018-09-17 23:32:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
//A templom átka//
*Halovány mosollyal üdvözli a két érkezettet az atya oldalán, tekintete összetalálkozik a sötételfével, a zöld szempár firtatóan, de valahogy mégis melegen fúr az övéibe. Végigkíséri lépteiket és tekintete hosszan elidőz a szikár elf komor arcán, ki szemmel láthatóan ügyet sem vet rá.
A mosoly azonban hamar görbül, mikor meglátja a kordékat és a "rakományt". Elkapja tekintetét egy pillanatra, hogy megfékezze a hirtelen gyűlő könnyeket. Végül az atyára emeli tekintetét és némán hallgatja, ahogy ugyan az övét leszámítva nevek nélkül, de mindnyájukat bemutatja a másiknak.
Fürkésző pillantással méri végig a kettőst, először az elfet, ő azonban nem érzi, mit Arenih atya mond.
Nem érzi a kőarc mögött a szívet, sem a szeretet.
Nem látja a lélekből törő Fényt, csak a tompa szomorúságot a küldetéstudat szürke palástja alatt. Olyan arc ez, mint a csatába igyekvő harcosoké a menetoszlopban. Vajon milyen titok az, mi képes így eltakarni a szívet? A férfi kemény szavai még inkább megerősítik véleményében, de tekintetében nyoma sincs ridegségnek ahogy az elf arcát fürkészi, sokkal inkább kíváncsi, mit rejt a felszín.
Tekintete az atya mondókája alatt a sötételfre kúszik és látja, mit az atya beszél. Süt róla az elszántság és azok a cinkosan csillanó zöldek... Olyan valaki lehet, akire az ember az életét sem lenne rest rábízni, ha úgy hozza a sors.
Szeme az atyán állapodik meg végül, szépen beszél.*
-Úgy lesz.
*Szólal meg végül fejét hajtva, keze végigsiklik a kordé oldalán. Hogyan is lehetne másképp? Ártatlanokat temetnek, kiknek bűne annyi, hogy e város gyermekei. Eeyrnek vissza kell térnie mielőbb, a városnak szüksége van a Fényre.
A helyszín adott kinn, nekik csak annyi a dolguk, hogy szép legyen a búcsú. Fordultában még egyszer elidőz a kettős arcán, majd a mutatott irányba siet.*
A hozzászólás írója (Hanloren Duunelar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.09.18 00:02:39
//A templom átka//
*Halovány mosollyal üdvözli a két érkezettet az atya oldalán, tekintete összetalálkozik a sötételfével, a zöld szempár firtatóan, de valahogy mégis melegen fúr az övéibe. Végigkíséri lépteiket és tekintete hosszan elidőz a szikár elf komor arcán, ki szemmel láthatóan ügyet sem vet rá.
A mosoly azonban hamar görbül, mikor meglátja a kordékat és a "rakományt". Elkapja tekintetét egy pillanatra, hogy megfékezze a hirtelen gyűlő könnyeket. Végül az atyára emeli tekintetét és némán hallgatja, ahogy ugyan az övét leszámítva nevek nélkül, de mindnyájukat bemutatja a másiknak.
Fürkésző pillantással méri végig a kettőst, először az elfet, ő azonban nem érzi, mit Arenih atya mond.
Nem érzi a kőarc mögött a szívet, sem a szeretet.
Nem látja a lélekből törő Fényt, csak a tompa szomorúságot a küldetéstudat szürke palástja alatt. Olyan arc ez, mint a csatába igyekvő harcosoké a menetoszlopban. Vajon milyen titok az, mi képes így eltakarni a szívet? A férfi kemény szavai még inkább megerősítik véleményében, de tekintetében nyoma sincs ridegségnek ahogy az elf arcát fürkészi, sokkal inkább kíváncsi, mit rejt a felszín.
Tekintete az atya mondókája alatt a sötételfre kúszik és látja, mit az atya beszél. Süt róla az elszántság és azok a cinkosan csillanó zöldek... Olyan valaki lehet, akire az ember az életét sem lenne rest rábízni, ha úgy hozza a sors.
Szeme az atyán állapodik meg végül, szépen beszél.*
-Úgy lesz.
*Szólal meg végül fejét hajtva, keze végigsiklik a kordé oldalán. Hogyan is lehetne másképp? Ártatlanokat temetnek, kiknek bűne annyi, hogy e város gyermekei. Eeyrnek vissza kell térnie mielőbb, a városnak szüksége van a Fényre.
A helyszín adott kinn, nekik csak annyi a dolguk, hogy szép legyen a búcsú. Fordultában még egyszer elidőz a kettős arcán, majd a mutatott irányba siet.*
A hozzászólás írója (Hanloren Duunelar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.09.18 00:02:39
2855. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-09-17 21:00:33
Üzenet elküldve: 2018-09-17 21:00:33
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Az érme két oldala//
//A templom átka//
*A pap fürkészőn nézi a leányt, kinek válasza láthatóan megelégedésére szolgál, nem is kíván közbeszólni, vagy bármily magyarázatot hozzáfűzni, csak szótlan bólint, s lassan visszatér feladataihoz, míg Han elkészül. Merengőn figyeli a többiek mormogását, amibe halk, mély énekszó is keveredik, a ravatal immár készen áll, immár a lelket készítik fel az utazásra. Csendesen dúdolja magában a dallamot, de a templomajtó dördülésére is felfigyel, ahogy az érkezők csendes beszédére is. Aggódva kapja fel tekintetét, mert a temető veszélyes hely mostanság, függetlenül attól, hogy a csatározások odáig még nem terjedtek. A három segítő szinte pillanatra pontosan egyszerre érkezik, s az atya elébük siet. Szavukba nem vág, türelmes szerzet, megvárja míg amazok megszólalnak. Pycta jelentését meghajlással és apró mosollyal nyugtázza, melyből jut Xotarának is. Hanlorenre függeszti tekintetét, ki láthatóan alaposan felkészült, megadja módját a búcsúztatásnak, bár még fogalma sincs arról, milyen feladatot szánnak neki. Innen látszik, hogy legalább elhivatottak mindhárman, Arenih, ezt nem szeretné szó nélkül hagyni. Összefonott kezei szétválnak, majd kecsesen int az ajtó felé, hogy kövessék. Ha mindhárman utána érkeznek, egészen pontosan a kordé mellett áll meg, s gondterhelt tekintetébe immár szomorúság is vegyül.*
- Nézzetek az égre. Az imént még szét akart szakadni, s könnyét ontotta. Most a nap utolsó sugarai öntik le a tájat festékkel, mintha meg akarnák színesíteni a fekete éjszakát. *Pyctához fordul.* A hited erős, elf, talán az egyik legerősebb, mit valaha láttam. Már-már beleveszni látszol, jóllehet ez a komorság jutott osztályrészül, minden bizonnyal meg van az oka, nem firtatom. *Xotarához fordul, egy kis mosolyt is elereszt, bár láthatóan nehezére esik vidámnak lenni.* A csípős nyelvű, szókimondó sötételf. Barátságból, vagy kalandvágyból, de itt vagy, társad mellett. Érzelmek terén minden bizonnyal helyettesíted őt is, akaratlanul is szolgálva valamit, melyet csak te ismerhetsz. *Immár Hanlorenre függeszti tekintetét, elmerülve a fodrokban, a hófehér ruhában, mely valahogy élénkként hat e megfakult tájon:*
- És te, ifjú Hanloren. Véletlen érkeztél? Vagy tán céllal vezérelt erre a hit? Talán sohasem tudjuk meg, de érkezésed égi jel lehet, fehérséged gonosz ellen való, ahogy csilingelő kacajod is. Jól van ez így, jól vagytok így. *Bólogat, kissé ráncai is kisimulnak, aztán a gyermekek testére néz:*
- Goma, minden bizonnyal a másik világban is gondjukat viseli. *Fűzi össze ismét a kezét.* Ha megismerkedtetek *lép hirtelen tovább, mintha csak el akarná hessegetni a bántó, fájdalmas mondatokat* a szertartást elő kell készíteni. Oly csendes legyen, hogy mindenki meghallja, oly fényes legyen, hogy fény legyen az éj, s nappal az éjszaka. Oly meghitt legyen, hogy a szobrok is sírjanak, hogy a szobrok is... *A templom ajtón mutat befelé.* Bent mindent megtalálhattok, mire csak szükségetek van. A ti dolgotok a helyszín kiválasztása és a szükséges díszítés is. A gödrök már készen állnak addigra, ahogy a míves fejfák is, holt és kihalt fák törzséből, kik megköszönik, hogy egyszer ismét állhatnak az anyaföldben. Szeretném, ha szép beszéd hangozna el, ahogyan azt is, hogy minél többen megjelenjenek. Lássák, hogy bár véget ért az élet, mégis van folytatás. Ha kérdésetek van, megtaláltok. *Csendesen bólint, s várakozóan a csapatra tekint.*
//A templom átka//
*A pap fürkészőn nézi a leányt, kinek válasza láthatóan megelégedésére szolgál, nem is kíván közbeszólni, vagy bármily magyarázatot hozzáfűzni, csak szótlan bólint, s lassan visszatér feladataihoz, míg Han elkészül. Merengőn figyeli a többiek mormogását, amibe halk, mély énekszó is keveredik, a ravatal immár készen áll, immár a lelket készítik fel az utazásra. Csendesen dúdolja magában a dallamot, de a templomajtó dördülésére is felfigyel, ahogy az érkezők csendes beszédére is. Aggódva kapja fel tekintetét, mert a temető veszélyes hely mostanság, függetlenül attól, hogy a csatározások odáig még nem terjedtek. A három segítő szinte pillanatra pontosan egyszerre érkezik, s az atya elébük siet. Szavukba nem vág, türelmes szerzet, megvárja míg amazok megszólalnak. Pycta jelentését meghajlással és apró mosollyal nyugtázza, melyből jut Xotarának is. Hanlorenre függeszti tekintetét, ki láthatóan alaposan felkészült, megadja módját a búcsúztatásnak, bár még fogalma sincs arról, milyen feladatot szánnak neki. Innen látszik, hogy legalább elhivatottak mindhárman, Arenih, ezt nem szeretné szó nélkül hagyni. Összefonott kezei szétválnak, majd kecsesen int az ajtó felé, hogy kövessék. Ha mindhárman utána érkeznek, egészen pontosan a kordé mellett áll meg, s gondterhelt tekintetébe immár szomorúság is vegyül.*
- Nézzetek az égre. Az imént még szét akart szakadni, s könnyét ontotta. Most a nap utolsó sugarai öntik le a tájat festékkel, mintha meg akarnák színesíteni a fekete éjszakát. *Pyctához fordul.* A hited erős, elf, talán az egyik legerősebb, mit valaha láttam. Már-már beleveszni látszol, jóllehet ez a komorság jutott osztályrészül, minden bizonnyal meg van az oka, nem firtatom. *Xotarához fordul, egy kis mosolyt is elereszt, bár láthatóan nehezére esik vidámnak lenni.* A csípős nyelvű, szókimondó sötételf. Barátságból, vagy kalandvágyból, de itt vagy, társad mellett. Érzelmek terén minden bizonnyal helyettesíted őt is, akaratlanul is szolgálva valamit, melyet csak te ismerhetsz. *Immár Hanlorenre függeszti tekintetét, elmerülve a fodrokban, a hófehér ruhában, mely valahogy élénkként hat e megfakult tájon:*
- És te, ifjú Hanloren. Véletlen érkeztél? Vagy tán céllal vezérelt erre a hit? Talán sohasem tudjuk meg, de érkezésed égi jel lehet, fehérséged gonosz ellen való, ahogy csilingelő kacajod is. Jól van ez így, jól vagytok így. *Bólogat, kissé ráncai is kisimulnak, aztán a gyermekek testére néz:*
- Goma, minden bizonnyal a másik világban is gondjukat viseli. *Fűzi össze ismét a kezét.* Ha megismerkedtetek *lép hirtelen tovább, mintha csak el akarná hessegetni a bántó, fájdalmas mondatokat* a szertartást elő kell készíteni. Oly csendes legyen, hogy mindenki meghallja, oly fényes legyen, hogy fény legyen az éj, s nappal az éjszaka. Oly meghitt legyen, hogy a szobrok is sírjanak, hogy a szobrok is... *A templom ajtón mutat befelé.* Bent mindent megtalálhattok, mire csak szükségetek van. A ti dolgotok a helyszín kiválasztása és a szükséges díszítés is. A gödrök már készen állnak addigra, ahogy a míves fejfák is, holt és kihalt fák törzséből, kik megköszönik, hogy egyszer ismét állhatnak az anyaföldben. Szeretném, ha szép beszéd hangozna el, ahogyan azt is, hogy minél többen megjelenjenek. Lássák, hogy bár véget ért az élet, mégis van folytatás. Ha kérdésetek van, megtaláltok. *Csendesen bólint, s várakozóan a csapatra tekint.*
2854. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-09-15 12:09:47
Üzenet elküldve: 2018-09-15 12:09:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
//A templom átka//
*Vajon elhivatottság-e az, ha egy felsőbbrendű lény, nevezzük istennek, szellemnek vagy entitásnak, akaratával kényszerít halandókat, hogy a számukra kiszabott feladatot elvégezzék? Félreértés ne essék, a csuhás rengeteget kapott az erdőtől és a Fákban Lakótól, szinte a teljes életét, s most egyértelmű, hogy visszakér belőle. A szürkébe öltözött elf mindenképpen hitével vértezi fel magát minden megpróbáltatás ellen. A leégett, elszenesedett fák, a holtakból rakott halmok, a gyermekek apró tetemei a kordén, melyet a meggyalázott templom felé húz, mind-mind olyan próbatételek, melyeket hitének erejével gyűr le, s így, ha könnyűnek nem is, de elvégezhetőnek tűnik minden eddigi feladat.
A halál-madár nem jelenik meg újra, amelyet a csuhás jó ómennek könyvel el, s a temetőből kiérve már könnyebb a kocsit is húzni, bár nem a holtak nyugalma miatt. Életről és halálról az isteneknek kellene döntenie, s ez főleg igaz a gyermekek sorsára. A mögöttük elhaló kopácsolásra már nem is figyel, haragoszöld tekintetét a templom épületére fókuszálja és monoton léptekkel húzza felé a kordét. A szájtátiakkal sem törődik, még csak feléjük sem néz, az eső is eláll, bár ettől még a víztől elnehezedett csuha még ugyanolyan nedves marad, mint azelőtt.
Xotara-ra figyel csak maga mellett, ki kéretlenül társult eszelős kalandjához, aminek, ha tudna, örülne, de most csak a küldetés létezik számára.
A mélységi lány szavaira a templom fala mellé húzza a kocsit, rövid gondolkodás után lecsatolja hátáról a kardot tartó hevedert, lehúzza magáról a vizes csuhát és egy mozdulattal a holtakra teríti. Így is elég szentségtelen a látványuk, ne riogassák tovább a jó népet és az ő nyugalmuknak is jót tesz az ideiglenes szemfödél.
Miközben elindulnak befelé, visszaveszi hátára a wegtoreni pengét tartó szíjakat. A csuha alatt viselt, jobb karját szabadon hagyó ruha válla átázott, de vannak száraz részei. A csuha lekerülésével láthatóvá válnak kopott, acél alkarvédői, az esőtől elnehezült haja, mely most így, vizesen inkább szürke, mint ezüst. A szürke kendőt most sem veszi le, csak megigazítja a kötést a tarkóján, majd belépve a templomba, megállás nélkül indul meg előre.
Nem érdekli a meggyalázott oltár látványa, csak a feladat, amelyet teljesítettek, s amikor Xotara őt buzdítja beszédre pisszegést követően, egyszerűen csak megindul felé, a tréfaféle magyarázatra nem is reagálva. Ha volt is valaha humora, azt az Erdő Szíve biztosan kilúgozta belőle.
Arenih atya mellett egy másik elf áll, amikor a csuhátlan csuhás odaér hozzájuk. A lányra ügyet sem vetve néz a papra, ahogy száraz hangon megszólal.*
- Elvégeztük a feladatot.
//A templom átka//
*Vajon elhivatottság-e az, ha egy felsőbbrendű lény, nevezzük istennek, szellemnek vagy entitásnak, akaratával kényszerít halandókat, hogy a számukra kiszabott feladatot elvégezzék? Félreértés ne essék, a csuhás rengeteget kapott az erdőtől és a Fákban Lakótól, szinte a teljes életét, s most egyértelmű, hogy visszakér belőle. A szürkébe öltözött elf mindenképpen hitével vértezi fel magát minden megpróbáltatás ellen. A leégett, elszenesedett fák, a holtakból rakott halmok, a gyermekek apró tetemei a kordén, melyet a meggyalázott templom felé húz, mind-mind olyan próbatételek, melyeket hitének erejével gyűr le, s így, ha könnyűnek nem is, de elvégezhetőnek tűnik minden eddigi feladat.
A halál-madár nem jelenik meg újra, amelyet a csuhás jó ómennek könyvel el, s a temetőből kiérve már könnyebb a kocsit is húzni, bár nem a holtak nyugalma miatt. Életről és halálról az isteneknek kellene döntenie, s ez főleg igaz a gyermekek sorsára. A mögöttük elhaló kopácsolásra már nem is figyel, haragoszöld tekintetét a templom épületére fókuszálja és monoton léptekkel húzza felé a kordét. A szájtátiakkal sem törődik, még csak feléjük sem néz, az eső is eláll, bár ettől még a víztől elnehezedett csuha még ugyanolyan nedves marad, mint azelőtt.
Xotara-ra figyel csak maga mellett, ki kéretlenül társult eszelős kalandjához, aminek, ha tudna, örülne, de most csak a küldetés létezik számára.
A mélységi lány szavaira a templom fala mellé húzza a kocsit, rövid gondolkodás után lecsatolja hátáról a kardot tartó hevedert, lehúzza magáról a vizes csuhát és egy mozdulattal a holtakra teríti. Így is elég szentségtelen a látványuk, ne riogassák tovább a jó népet és az ő nyugalmuknak is jót tesz az ideiglenes szemfödél.
Miközben elindulnak befelé, visszaveszi hátára a wegtoreni pengét tartó szíjakat. A csuha alatt viselt, jobb karját szabadon hagyó ruha válla átázott, de vannak száraz részei. A csuha lekerülésével láthatóvá válnak kopott, acél alkarvédői, az esőtől elnehezült haja, mely most így, vizesen inkább szürke, mint ezüst. A szürke kendőt most sem veszi le, csak megigazítja a kötést a tarkóján, majd belépve a templomba, megállás nélkül indul meg előre.
Nem érdekli a meggyalázott oltár látványa, csak a feladat, amelyet teljesítettek, s amikor Xotara őt buzdítja beszédre pisszegést követően, egyszerűen csak megindul felé, a tréfaféle magyarázatra nem is reagálva. Ha volt is valaha humora, azt az Erdő Szíve biztosan kilúgozta belőle.
Arenih atya mellett egy másik elf áll, amikor a csuhátlan csuhás odaér hozzájuk. A lányra ügyet sem vetve néz a papra, ahogy száraz hangon megszólal.*
- Elvégeztük a feladatot.
2853. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-09-14 00:32:17
Üzenet elküldve: 2018-09-14 00:32:17
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala - zárás//
*Ahogy, kiérnek a temetőből az égi dézsából lassan kiöntik az esőfüggöny utolsó cseppjeit is. A vihar égzengései is, egyre csitulnak, ahogy közelednek a templomhoz.
Xotara, ha nem lenne hitetlen, most az orra alatt elrebegne valami istenhozzádot, és hálát adna az égnek, hogy vége van. Bár már a viharvert kabátja kellő védelmet nyújt Xotarának, hogy ne zavarják az ilyen áldatlan égi állapotok, de a kabát alatt ugyanaz az átázott ruha van rajta, és a sötételf lány soha nem is volt és soha nem is lesz olyan testi-lelki egyensúlyban magával, mint a szerzetes félék. Szóval, Xotara is érzi már a temetői próbatétel hatását, amit ő egyszerűen fáradtságnak nevez, de aludni most úgy sem bírna. Túlságosan hajtja a vére és a tenni akarás. Árnytörő hősnőnk nem mártír, ha feladatuk végzése közben alkalom adódik rá, nem fog habozni megpihenni sem.
A kordély kerekei is vidámabban zötykölődnek a macskaköves utcán, furcsa ellentmondást állítva a benne hánykolódó gyermekek élettelen testével. Bőrükön opálos gyöngyökbe verődnek össze az esőcseppek, a kövezeten való rázkódástól, melyek mindegyike a maga jelentéktelen apróságában megsokszorozza a liluló alkonyatba eltűnő nap fényeit.*
//A templom átka//
*Mire a Templomhoz érnek az eső eláll. Xotara a kordélyt eltökélten vonszoló Pyctára néz.*
- Szerintem, állítsad ide szorosan a falhoz, és szóljunk az atyának, hogy meghoztuk őket. Ha majd kéri, segítünk bevinni a holttesteket. Nem t'om lehet a halott szerzetessel, együtt akarják őket is búcsúztatni a tisztáson.
*Xotara bólint egyet a szürke csuhásnak, és ha minden igaz besétálnak a Templomba, ahol ugyanazok az állapotok fogadják őket, mint ahogy elhagyták.
A sötételf lány sárosan slattyogó csizmái visszhangot vernek az árkádsoron. A derengő félhomály neki most sem zavaró. Pillantását a zöld márványos oltáron futtatja végig, ami előtt még mindig ott hever fekete köpenye, de már teljesen elázott a törésből folyamatosan csöpögő fekete vértől.*
~ Fúh, ha megkérdezi valaki, mit keres ott… hát majd megmondom, hogy megpróbáltam feltakarítani a vért. ~
*Xotara megállva az oltárcsarnok közepén, szétnéz. Nem akar kiabálni Arenih atyáért, hiszen templomban vannak, és neki nem igazán kenyere a csendes, disztingvált beszéd, amit a nagy beltér csak tovább erősítene. Látásának köszönhetően nem is kell, így tennie, mert kiszúrja az egyik sarokban a méltóságos csuhást, aki előtt egy fehér ruhás elf hölgy áll fejet hajtva.*
- Psz! Pycta! Ott van a tisztelendő.
*Közli pisszegve a szürke csuhással – persze ezt is csak a süketek nem hallhatják –, és mutat a megfelelő sarokba.*
*Majd félhangosan mondja Pyctának.*
- Beszélj te! A te hangod lágyabb. Ha betörni megyünk valahova, majd én beszélek.
*Xotara odasétálva Arenih atyához, lehúzza arcáról a fekete kendőt, és csak a fülét hegyezi a további teendőket illetően. Az elf nővel, ha az ránéz, gond nélkül pillantást vált, így a lány mélykékjei találkozhatnak a mélyzöldekkel, de egyelőre vele sem vált szót. Talán a tisztelendő úr, majd bemutat mindenkit egymásnak.*
*Ahogy, kiérnek a temetőből az égi dézsából lassan kiöntik az esőfüggöny utolsó cseppjeit is. A vihar égzengései is, egyre csitulnak, ahogy közelednek a templomhoz.
Xotara, ha nem lenne hitetlen, most az orra alatt elrebegne valami istenhozzádot, és hálát adna az égnek, hogy vége van. Bár már a viharvert kabátja kellő védelmet nyújt Xotarának, hogy ne zavarják az ilyen áldatlan égi állapotok, de a kabát alatt ugyanaz az átázott ruha van rajta, és a sötételf lány soha nem is volt és soha nem is lesz olyan testi-lelki egyensúlyban magával, mint a szerzetes félék. Szóval, Xotara is érzi már a temetői próbatétel hatását, amit ő egyszerűen fáradtságnak nevez, de aludni most úgy sem bírna. Túlságosan hajtja a vére és a tenni akarás. Árnytörő hősnőnk nem mártír, ha feladatuk végzése közben alkalom adódik rá, nem fog habozni megpihenni sem.
A kordély kerekei is vidámabban zötykölődnek a macskaköves utcán, furcsa ellentmondást állítva a benne hánykolódó gyermekek élettelen testével. Bőrükön opálos gyöngyökbe verődnek össze az esőcseppek, a kövezeten való rázkódástól, melyek mindegyike a maga jelentéktelen apróságában megsokszorozza a liluló alkonyatba eltűnő nap fényeit.*
//A templom átka//
*Mire a Templomhoz érnek az eső eláll. Xotara a kordélyt eltökélten vonszoló Pyctára néz.*
- Szerintem, állítsad ide szorosan a falhoz, és szóljunk az atyának, hogy meghoztuk őket. Ha majd kéri, segítünk bevinni a holttesteket. Nem t'om lehet a halott szerzetessel, együtt akarják őket is búcsúztatni a tisztáson.
*Xotara bólint egyet a szürke csuhásnak, és ha minden igaz besétálnak a Templomba, ahol ugyanazok az állapotok fogadják őket, mint ahogy elhagyták.
A sötételf lány sárosan slattyogó csizmái visszhangot vernek az árkádsoron. A derengő félhomály neki most sem zavaró. Pillantását a zöld márványos oltáron futtatja végig, ami előtt még mindig ott hever fekete köpenye, de már teljesen elázott a törésből folyamatosan csöpögő fekete vértől.*
~ Fúh, ha megkérdezi valaki, mit keres ott… hát majd megmondom, hogy megpróbáltam feltakarítani a vért. ~
*Xotara megállva az oltárcsarnok közepén, szétnéz. Nem akar kiabálni Arenih atyáért, hiszen templomban vannak, és neki nem igazán kenyere a csendes, disztingvált beszéd, amit a nagy beltér csak tovább erősítene. Látásának köszönhetően nem is kell, így tennie, mert kiszúrja az egyik sarokban a méltóságos csuhást, aki előtt egy fehér ruhás elf hölgy áll fejet hajtva.*
- Psz! Pycta! Ott van a tisztelendő.
*Közli pisszegve a szürke csuhással – persze ezt is csak a süketek nem hallhatják –, és mutat a megfelelő sarokba.*
*Majd félhangosan mondja Pyctának.*
- Beszélj te! A te hangod lágyabb. Ha betörni megyünk valahova, majd én beszélek.
*Xotara odasétálva Arenih atyához, lehúzza arcáról a fekete kendőt, és csak a fülét hegyezi a további teendőket illetően. Az elf nővel, ha az ránéz, gond nélkül pillantást vált, így a lány mélykékjei találkozhatnak a mélyzöldekkel, de egyelőre vele sem vált szót. Talán a tisztelendő úr, majd bemutat mindenkit egymásnak.*
2852. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-09-13 20:21:14
Üzenet elküldve: 2018-09-13 20:21:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A templom átka//
*Kissé félrehajtja fejét, úgy hallgatja a férfit. Bizonyosan nagy élettapasztalattal bír, legalábbis ez a benyomása. Talán mintha egy kicsit hitehagyott is lenne a pap, bár a szemében lobogó tűz egészen más benyomást kelt.*
-A hit innen fakad.
*Teszi jobb kezét szívére.*
-Nem magamban vagyok bizonyos, hanem az útban, mit az Úrnő jelölt ki számomra. Véletlenek nincsenek.
*Suhan át arcán egy halovány mosoly.*
-Segíteni jöttem.
*Bólint.*
-De holnap tovább kell induljak atyám, így nem rendezkedek be.
*Az atyára pillant és lassan bólint. Nincs ellenére némi mosakodás, tekintve hogy nem csak haját, de ruháját is alaposan eláztatta az eső.
Felnyalábolja batyuját és a mutatott irányba siet. Gondosan becsukja maga mögött a hálóterem ajtaját, kibújik a ruhából és a dézsa fölé hajolva gondosan megmosakszik. Az út porától és az esőtől összetapadt haját gondosan mossa meg és fésüli ki, majd zsákjából tiszta ruhát kerít. Az ágy hívogatóan megvetve, de csupán egy elcsigázott pillantásra méltatja, majd résnyire nyitja az ajtót és kibújik rajta.
Fehér, fűzött blúzt és fodros, hosszú fehér szoknyát visel, mikor visszatér a templomba. Odahaza Eeyr papjai fehéret viselnek, furcsállja is kissé e sötét csuhát az arthenioriakon.*
-Atyám.
*Lép Arenih atyához és hajtja fejét előre készségesen. Legyen bármily csekélység is a pap kérése, meg fogja tenni, csak segíthessen a Fény Templomán.*
A hozzászólás írója (Hanloren Duunelar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.09.13 21:04:08
*Kissé félrehajtja fejét, úgy hallgatja a férfit. Bizonyosan nagy élettapasztalattal bír, legalábbis ez a benyomása. Talán mintha egy kicsit hitehagyott is lenne a pap, bár a szemében lobogó tűz egészen más benyomást kelt.*
-A hit innen fakad.
*Teszi jobb kezét szívére.*
-Nem magamban vagyok bizonyos, hanem az útban, mit az Úrnő jelölt ki számomra. Véletlenek nincsenek.
*Suhan át arcán egy halovány mosoly.*
-Segíteni jöttem.
*Bólint.*
-De holnap tovább kell induljak atyám, így nem rendezkedek be.
*Az atyára pillant és lassan bólint. Nincs ellenére némi mosakodás, tekintve hogy nem csak haját, de ruháját is alaposan eláztatta az eső.
Felnyalábolja batyuját és a mutatott irányba siet. Gondosan becsukja maga mögött a hálóterem ajtaját, kibújik a ruhából és a dézsa fölé hajolva gondosan megmosakszik. Az út porától és az esőtől összetapadt haját gondosan mossa meg és fésüli ki, majd zsákjából tiszta ruhát kerít. Az ágy hívogatóan megvetve, de csupán egy elcsigázott pillantásra méltatja, majd résnyire nyitja az ajtót és kibújik rajta.
Fehér, fűzött blúzt és fodros, hosszú fehér szoknyát visel, mikor visszatér a templomba. Odahaza Eeyr papjai fehéret viselnek, furcsállja is kissé e sötét csuhát az arthenioriakon.*
-Atyám.
*Lép Arenih atyához és hajtja fejét előre készségesen. Legyen bármily csekélység is a pap kérése, meg fogja tenni, csak segíthessen a Fény Templomán.*
A hozzászólás írója (Hanloren Duunelar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.09.13 21:04:08
2851. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-09-13 17:06:36
Üzenet elküldve: 2018-09-13 17:06:36
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Az érme két oldala//
*Bár az út a temetőn keresztül kegyetlennek tűnhetett, a két vándor megfelelő elhivatottsággal teljesíti a próbát, mit a sors állított eléjük. Mindenki a maga módján nyugtázza a történteket, mindenki a maga módján rendezi magában a helyzetet. Van ki kellő elhivatottsággal, van, ki saját magába zárkózva, sajátságosan értelmezve mindent. Ennek tulajdonképpen jelenleg nincs szerepe, hisz a temető ajtaja, kissé nyikorogva bár, de feltárul, a gondnokot pedig elrejtik a magasan húzódó halmok, s a csepegéssé szelídült eső halovány függönye. Talán ismét házába tart, hogy tovább rendezkedjen, annyi bizonyos hasonló hibát nem kíván már elkövetni. Életét csak egy kabáttal és némi segítséggel tudta megköszönni, az emléket, pedig mélyen raktározza, tán soha nem veszi többet elő. A Pycta által megfigyelt madár sehol sem tűnik fel, sem képzeletben, sem az óvatosan tisztuló égbolton, károgás sem hallatszik immár, mintha a temető, hosszan húzódó határként elvágna minden hasonló jelet. A kapun áthaladva már senki sem állítja meg őket, s valóban, a templom felé vezető úton a kordé, már jóval gyorsabban és könnyebben is haladhat, függetlenül attól, hogy mind a lélek, mind a test elcsigázott lehet. Az utolsó pillanatban még némi kopácsolást hallhatnak hátulról, talán a gondok készíti elő estére a koporsókat, egy nagyobbat és öt kisebbet. Nem telik bele sok idő, feltéve ha kitérőt nem tesznek, hamarosan a templom kapuja elé érnek, néhány kósza lélek, kiket erre vetett a vihar, még ijedten bámulja meg a furcsa elkendőzött arcú társaságot, persze aztán inkább szó nélkül odébb áll. Esze ágában sincs közelebb merészkedni. Az eső végleg elállt, de világosabb ettől sem lesz, ugyanis a nap utolsó sugaraival csókolja végig a láthatárt, egyedül a templom tornyán kapaszkodik meg kissé, az tűnik fényesebbnek. Érdekes kontraszt ez, a bent lévő állapotokhoz képest.*
//A templom átka//
*A változás első lépcsője a belátás, így Arenih atya, csak bólint, amikor igazat adnak neki. Némi elégedettséggel is eltölti, hogy lám, az idősebbnek van még szava e világban, még ha csak oly kevesek is látják ezt így. Ez a lány, fiatal kora ellenére azonban ilyen, s szinte sugárzik belőle a pozitivizmus és a tenni akarás. Lassú mozdulattal veti hátra csuklyáját, s feltárul immár ráncos és megfáradt arca. A szemei körül húzódó szarkalábak hosszú gyötrődésről és álmatlan éjszakákról árulkodnak, de a tekintetében égő tűz, még motiválhat egyeseket. Feltéve persze, ha azok nyitott szemmel járnak a külvilágban, s a bugyrok között is.*
- Csak reménykedni tudok benne. *Szól halkan Goma testvér előkészített testére nézve.* Csak reménykedni tudok, hogy nem érte őt az átok, melyet tőrrel és kampóval okoztak. *A fegyverek megnevezésének ezúttal nincs jelentősége, de Goma testvéren lévő sebek borzalmasak, bár tény, hogy kitisztításukkal kedvezőbb állapotot értek el, attól a seb, még seb marad, az emlék pedig emlék.*
- Egyesek szerint a véletlenek istenek kósza megnyilvánulásai, persze az mindig rejtély, hogy mely isten megnyilvánulásáról is van szó. Ez, *Fonja össze maga előtt kezeit* az érintettre van bízva, neki kell tudnia, hogy a véletlent, vajon ki, vagy mi okozhatta. Látom esetedben, teljes bizonyossággal állítod, hogy az ok, ami miatt itt vagy, az Eeyrnek tudható be. De vajon állíthatjuk-e ezt teljes
bizonyossággal? Vajon evidenciával bír-e, hogy az egyensúlyra törekvés kapcsán szükséges áldozatokat hozni, hogy a városban történ furcsa esetek, melyeket sokan Teysusnak tulajdonítanak okkal történtek és nem csak egy unatkozó kegyetlen játékairól van szó? *Aztán szelíden ő is elmosolyodik.*
- Persze nem akarlak elkedvetleníteni, nekem jelenleg elég, hogy te biztos vagy magadban. Hogy utad végén ez a bizonyság megerősítést nyer, vagy inkább eltérít, az pedig majd kiderül. Látom elszánt vagy, *mondja továbbra is mosolyogva a lepottyant batyura nézve.* Ez esetben kérlek, rendezkedj be hátul az egyik hálófülkében. Víz és kenyér van, ha éhes vagy, illetve mosakodáshoz is akad. Ha végeztél, térj vissza hozzám, feladataid ma este kezdődnek, ahogy a másik csapat visszatér. *Ha a lánynak további mondandója jelenleg nincs, visszahúzódik a sarokba, s tovább várja Pyctát és Xotarát, kik a temetőből éppen holttestekkel megrakott kordéval tartanak errefelé.*
*Bár az út a temetőn keresztül kegyetlennek tűnhetett, a két vándor megfelelő elhivatottsággal teljesíti a próbát, mit a sors állított eléjük. Mindenki a maga módján nyugtázza a történteket, mindenki a maga módján rendezi magában a helyzetet. Van ki kellő elhivatottsággal, van, ki saját magába zárkózva, sajátságosan értelmezve mindent. Ennek tulajdonképpen jelenleg nincs szerepe, hisz a temető ajtaja, kissé nyikorogva bár, de feltárul, a gondnokot pedig elrejtik a magasan húzódó halmok, s a csepegéssé szelídült eső halovány függönye. Talán ismét házába tart, hogy tovább rendezkedjen, annyi bizonyos hasonló hibát nem kíván már elkövetni. Életét csak egy kabáttal és némi segítséggel tudta megköszönni, az emléket, pedig mélyen raktározza, tán soha nem veszi többet elő. A Pycta által megfigyelt madár sehol sem tűnik fel, sem képzeletben, sem az óvatosan tisztuló égbolton, károgás sem hallatszik immár, mintha a temető, hosszan húzódó határként elvágna minden hasonló jelet. A kapun áthaladva már senki sem állítja meg őket, s valóban, a templom felé vezető úton a kordé, már jóval gyorsabban és könnyebben is haladhat, függetlenül attól, hogy mind a lélek, mind a test elcsigázott lehet. Az utolsó pillanatban még némi kopácsolást hallhatnak hátulról, talán a gondok készíti elő estére a koporsókat, egy nagyobbat és öt kisebbet. Nem telik bele sok idő, feltéve ha kitérőt nem tesznek, hamarosan a templom kapuja elé érnek, néhány kósza lélek, kiket erre vetett a vihar, még ijedten bámulja meg a furcsa elkendőzött arcú társaságot, persze aztán inkább szó nélkül odébb áll. Esze ágában sincs közelebb merészkedni. Az eső végleg elállt, de világosabb ettől sem lesz, ugyanis a nap utolsó sugaraival csókolja végig a láthatárt, egyedül a templom tornyán kapaszkodik meg kissé, az tűnik fényesebbnek. Érdekes kontraszt ez, a bent lévő állapotokhoz képest.*
//A templom átka//
*A változás első lépcsője a belátás, így Arenih atya, csak bólint, amikor igazat adnak neki. Némi elégedettséggel is eltölti, hogy lám, az idősebbnek van még szava e világban, még ha csak oly kevesek is látják ezt így. Ez a lány, fiatal kora ellenére azonban ilyen, s szinte sugárzik belőle a pozitivizmus és a tenni akarás. Lassú mozdulattal veti hátra csuklyáját, s feltárul immár ráncos és megfáradt arca. A szemei körül húzódó szarkalábak hosszú gyötrődésről és álmatlan éjszakákról árulkodnak, de a tekintetében égő tűz, még motiválhat egyeseket. Feltéve persze, ha azok nyitott szemmel járnak a külvilágban, s a bugyrok között is.*
- Csak reménykedni tudok benne. *Szól halkan Goma testvér előkészített testére nézve.* Csak reménykedni tudok, hogy nem érte őt az átok, melyet tőrrel és kampóval okoztak. *A fegyverek megnevezésének ezúttal nincs jelentősége, de Goma testvéren lévő sebek borzalmasak, bár tény, hogy kitisztításukkal kedvezőbb állapotot értek el, attól a seb, még seb marad, az emlék pedig emlék.*
- Egyesek szerint a véletlenek istenek kósza megnyilvánulásai, persze az mindig rejtély, hogy mely isten megnyilvánulásáról is van szó. Ez, *Fonja össze maga előtt kezeit* az érintettre van bízva, neki kell tudnia, hogy a véletlent, vajon ki, vagy mi okozhatta. Látom esetedben, teljes bizonyossággal állítod, hogy az ok, ami miatt itt vagy, az Eeyrnek tudható be. De vajon állíthatjuk-e ezt teljes
bizonyossággal? Vajon evidenciával bír-e, hogy az egyensúlyra törekvés kapcsán szükséges áldozatokat hozni, hogy a városban történ furcsa esetek, melyeket sokan Teysusnak tulajdonítanak okkal történtek és nem csak egy unatkozó kegyetlen játékairól van szó? *Aztán szelíden ő is elmosolyodik.*
- Persze nem akarlak elkedvetleníteni, nekem jelenleg elég, hogy te biztos vagy magadban. Hogy utad végén ez a bizonyság megerősítést nyer, vagy inkább eltérít, az pedig majd kiderül. Látom elszánt vagy, *mondja továbbra is mosolyogva a lepottyant batyura nézve.* Ez esetben kérlek, rendezkedj be hátul az egyik hálófülkében. Víz és kenyér van, ha éhes vagy, illetve mosakodáshoz is akad. Ha végeztél, térj vissza hozzám, feladataid ma este kezdődnek, ahogy a másik csapat visszatér. *Ha a lánynak további mondandója jelenleg nincs, visszahúzódik a sarokba, s tovább várja Pyctát és Xotarát, kik a temetőből éppen holttestekkel megrakott kordéval tartanak errefelé.*
2850. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-09-11 18:53:27
Üzenet elküldve: 2018-09-11 18:53:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A templom átka//
*Valóban elszánt és forr benne a tenni akarás, semmi kétség. De mit is akar ő, ha ennyi pap együttesen képtelen volt megtörni az oltáron ülő átkot? Sosem érte még a sötétség árnyéka, a gondolatba is beleborzong. Északon nem látni ilyet. Nem ütötte fel fejét a fekete isten és ha bármely követője is a város környékére téved, gyakran halállal lakol.*
-Igaza van atyám.
*Szólal meg halkan és kulcsolja össze kezét maga előtt, miközben Arenihet hallgatva tekintete a borzalomban elhunytra téved.*
-Az ő lelke bizonyára eggyé vált már a Fénnyel.
*Kapja el tekintetét a holltestről és biztatóan az atyára mosolyog.*
-Egész életemben az Úrnőt szolgáltam, még ha nem is viselek csuhát. Követtem Eeyr-t és gyógyítónak szegődtem lihanechi katonák mellé, pedig egészen más út volt számomra kijelölve. Most sem Arthenior volt a célom, ám még is itt vagyok. Ez sem lehet véletlen.
*Sóhajt fel halkan, révetegen szemlélve a mormoló papokat.*
-De hamarosan tovább megyek, tovább kell mennem. Várnak rám.
*Saurien már jóval előtte járhat és a távolság nem csal örömöt szívébe.*
-Viszont utam ide vezetett elsőnek. Segíteni atyám, nem szájtáti bámésznak.
*Mosolyodik el ismét és a hátán viselt méretes batyu rövid úton a templom kövén landol.*
*Valóban elszánt és forr benne a tenni akarás, semmi kétség. De mit is akar ő, ha ennyi pap együttesen képtelen volt megtörni az oltáron ülő átkot? Sosem érte még a sötétség árnyéka, a gondolatba is beleborzong. Északon nem látni ilyet. Nem ütötte fel fejét a fekete isten és ha bármely követője is a város környékére téved, gyakran halállal lakol.*
-Igaza van atyám.
*Szólal meg halkan és kulcsolja össze kezét maga előtt, miközben Arenihet hallgatva tekintete a borzalomban elhunytra téved.*
-Az ő lelke bizonyára eggyé vált már a Fénnyel.
*Kapja el tekintetét a holltestről és biztatóan az atyára mosolyog.*
-Egész életemben az Úrnőt szolgáltam, még ha nem is viselek csuhát. Követtem Eeyr-t és gyógyítónak szegődtem lihanechi katonák mellé, pedig egészen más út volt számomra kijelölve. Most sem Arthenior volt a célom, ám még is itt vagyok. Ez sem lehet véletlen.
*Sóhajt fel halkan, révetegen szemlélve a mormoló papokat.*
-De hamarosan tovább megyek, tovább kell mennem. Várnak rám.
*Saurien már jóval előtte járhat és a távolság nem csal örömöt szívébe.*
-Viszont utam ide vezetett elsőnek. Segíteni atyám, nem szájtáti bámésznak.
*Mosolyodik el ismét és a hátán viselt méretes batyu rövid úton a templom kövén landol.*
2849. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-09-11 17:44:02
Üzenet elküldve: 2018-09-11 17:44:02
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//A templom átka//
*Arenih atya szemeibe némi vidámabb ráncot csempész a kacaj, jóllehet ez csak egy, kettő, s nem emészti fel a kiülő bánatot, a tekintetek attól még szomorúak maradnak.*
- Sok névvel illeték már, úgy hiszem, talán most még ez a legtalálóbb. *Mondja csendesen, nem róva fel az iménti, szinte szentségtörő kacajt, mert a mormoló csuhásokat ez sem zavarta meg. Úgy látszik Arenih atya még némileg örülhet is a hirtelen feltörő jókedvnek, még ha az, kissé indokolatlan is.*
- Ambiciózus vagy és láthatóan motivált, gyermekem. Még, ha a feladat, hogy is mondjam, nem biztos, hogy testhezálló. Több pap is elvérzett már a próbálkozás közben, persze ez ne csügesszen, maradj, mindig ilyen. *Bólogat lágyan, majd a ravatalhoz indul, s jelez a lánynak is, hogy kövesse:*
- Akit itt látsz, Goma. Hűséges volt és odaadó, a szegény gyermekek elkötelezett híve, emellett igazhitű testvér. Akik a templommal ezt tették, azok ölték meg, azóta az oltár senkit nem enged közel magához. *Sóhajt fel, majd a rövid bemutató után a lányhoz fordul.*
- Miért akarsz segíteni? *Han kérdése egyelőre válasz nélkül marad, de hát erre igazán számítani is lehetett. Egy betérő, ismeretlen, feltételezhetően tapasztalatlan elf ifjú leány nagy szavai után, minimum, hogy az okokra válasz adatik, még, ha azok tán oly egyértelműnek tűnnek is. Ezt nem lehet egy odalökött "mert kell" mondattal elintézni.*
*Arenih atya szemeibe némi vidámabb ráncot csempész a kacaj, jóllehet ez csak egy, kettő, s nem emészti fel a kiülő bánatot, a tekintetek attól még szomorúak maradnak.*
- Sok névvel illeték már, úgy hiszem, talán most még ez a legtalálóbb. *Mondja csendesen, nem róva fel az iménti, szinte szentségtörő kacajt, mert a mormoló csuhásokat ez sem zavarta meg. Úgy látszik Arenih atya még némileg örülhet is a hirtelen feltörő jókedvnek, még ha az, kissé indokolatlan is.*
- Ambiciózus vagy és láthatóan motivált, gyermekem. Még, ha a feladat, hogy is mondjam, nem biztos, hogy testhezálló. Több pap is elvérzett már a próbálkozás közben, persze ez ne csügesszen, maradj, mindig ilyen. *Bólogat lágyan, majd a ravatalhoz indul, s jelez a lánynak is, hogy kövesse:*
- Akit itt látsz, Goma. Hűséges volt és odaadó, a szegény gyermekek elkötelezett híve, emellett igazhitű testvér. Akik a templommal ezt tették, azok ölték meg, azóta az oltár senkit nem enged közel magához. *Sóhajt fel, majd a rövid bemutató után a lányhoz fordul.*
- Miért akarsz segíteni? *Han kérdése egyelőre válasz nélkül marad, de hát erre igazán számítani is lehetett. Egy betérő, ismeretlen, feltételezhetően tapasztalatlan elf ifjú leány nagy szavai után, minimum, hogy az okokra válasz adatik, még, ha azok tán oly egyértelműnek tűnnek is. Ezt nem lehet egy odalökött "mert kell" mondattal elintézni.*
2848. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-09-10 21:15:13
Üzenet elküldve: 2018-09-10 21:15:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A templom átka//
*A hangforrás felé kapja tekintetét, de a csuklyával fedett arcot hiába is fürkészi a táncoló gyertyafényben. Végtelen szomorúság az, mit a csuhás hangjából kihall. A férfi szavaira csupán egy aggódó pillantás a válasz az imát mormolók felé, majd tekintete visszavándorol Arenih atyáéra, csak hogy csilingelő nevetésben törjön ki. Hangját sokszorosan verik vissza az ódon falak, de a boldog kacaj hamar elhal.*
-Sajnálom atyám. Nem így hívták még e helyet, mikor elindultam!
*Szabadkozik még széles mosoly kíséretében, mit igyekszik elrejteni az atya elől. Hiába a sötétség, az ő lelke nem hasad oly könnyen.
Megpróbál némi komolyságot magára erőltetni és nem is megy ez oly nehezen. Sokat nyom a latban a zord környezet és a még zordabb körülmény. Nem kívánta megbotránkoztatni Arenihet és csak remélni meri, hogy a szomorú csuhás nem értelmezi majd rosszul az ő vékonyka örömét.*
-Messzire visz a város füstje, segíteni jöttem. Azt mondják, nincs átok mit nem lehet megtörni. Mondd atyám, mi kell hozzá?
*A hangforrás felé kapja tekintetét, de a csuklyával fedett arcot hiába is fürkészi a táncoló gyertyafényben. Végtelen szomorúság az, mit a csuhás hangjából kihall. A férfi szavaira csupán egy aggódó pillantás a válasz az imát mormolók felé, majd tekintete visszavándorol Arenih atyáéra, csak hogy csilingelő nevetésben törjön ki. Hangját sokszorosan verik vissza az ódon falak, de a boldog kacaj hamar elhal.*
-Sajnálom atyám. Nem így hívták még e helyet, mikor elindultam!
*Szabadkozik még széles mosoly kíséretében, mit igyekszik elrejteni az atya elől. Hiába a sötétség, az ő lelke nem hasad oly könnyen.
Megpróbál némi komolyságot magára erőltetni és nem is megy ez oly nehezen. Sokat nyom a latban a zord környezet és a még zordabb körülmény. Nem kívánta megbotránkoztatni Arenihet és csak remélni meri, hogy a szomorú csuhás nem értelmezi majd rosszul az ő vékonyka örömét.*
-Messzire visz a város füstje, segíteni jöttem. Azt mondják, nincs átok mit nem lehet megtörni. Mondd atyám, mi kell hozzá?
2847. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-09-10 20:14:45
Üzenet elküldve: 2018-09-10 20:14:45
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//A templom átka//
*Ahogy halkan közelebb lép, nem kever szellőt, nem fojt el gyertyafényt, az elf gyengéd és tapintatos, mint az őszi harmat a dermedő fűszálon. A mormogó papok nem reagálnak a közeledésre, továbbra is halk duruzsolás tölti meg a termet, még akkor is, amikor már kissé hangosabban hangzik el az "Atyám" megszólítás. Kiválóan érzékeny fülei vannak az elf lánynak, azonban az ajtó mögött meg sem moccanó, gondolataiból éppen felébredő csuhás a sötétben, nem kelthette fel figyelmét, az nem Han hibája. Mikor Han arról beszél, hogy az Úrnő szíve vérzik, halk suttogást hallhat maga mögül:*
- Úgy van, gyermekem. *Szelíd hang ez, melyhez lassan alak is párosul, ugyanis a csuhás lassan feláll a székből és Hanlorenhez közeledik, hogy némán figyelve álljon meg előtte. Egy pillanattal később azonban megszólal:*
- Megpróbáltuk, hidd el. *Halk lemondó sóhaj, mi betölti a teret, bár a gyertyák lángját nem zavarja meg. Ahogy a tovább, láthatóan révületben mormoló csuhásokat sem.*
- Őket hiába kérdezed, napok óta nem aludtak. Goma testvérünk halála is nagyon megviselt bennünket, nemhogy az oltár. *Bár nem látható a mélyen szembe húzott csuklya alatt, hangja eltorzul a lelkére nehezedő súlytól, aztán végül megembereli magát.*
- Arenih atya vagyok. *Szól végül.* Miért kerested fel az elátkozott templomot?
*Ahogy halkan közelebb lép, nem kever szellőt, nem fojt el gyertyafényt, az elf gyengéd és tapintatos, mint az őszi harmat a dermedő fűszálon. A mormogó papok nem reagálnak a közeledésre, továbbra is halk duruzsolás tölti meg a termet, még akkor is, amikor már kissé hangosabban hangzik el az "Atyám" megszólítás. Kiválóan érzékeny fülei vannak az elf lánynak, azonban az ajtó mögött meg sem moccanó, gondolataiból éppen felébredő csuhás a sötétben, nem kelthette fel figyelmét, az nem Han hibája. Mikor Han arról beszél, hogy az Úrnő szíve vérzik, halk suttogást hallhat maga mögül:*
- Úgy van, gyermekem. *Szelíd hang ez, melyhez lassan alak is párosul, ugyanis a csuhás lassan feláll a székből és Hanlorenhez közeledik, hogy némán figyelve álljon meg előtte. Egy pillanattal később azonban megszólal:*
- Megpróbáltuk, hidd el. *Halk lemondó sóhaj, mi betölti a teret, bár a gyertyák lángját nem zavarja meg. Ahogy a tovább, láthatóan révületben mormoló csuhásokat sem.*
- Őket hiába kérdezed, napok óta nem aludtak. Goma testvérünk halála is nagyon megviselt bennünket, nemhogy az oltár. *Bár nem látható a mélyen szembe húzott csuklya alatt, hangja eltorzul a lelkére nehezedő súlytól, aztán végül megembereli magát.*
- Arenih atya vagyok. *Szól végül.* Miért kerested fel az elátkozott templomot?
2846. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-09-09 19:34:36
Üzenet elküldve: 2018-09-09 19:34:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A templom átka//
*Szemmel láthatóan a csuhás annyira elmerült az imában, hogy észre sem vette, még a gyengéd érintést sem érzékelte. Bujkáló mosollyal nyugtázza a helyiséget betöltő buzgó mormolást, ám hamar észbe kap, ez nem a vidámság helye. Nem kell lábujjhegyre ágaskodnia a térdelők mögött, hogy láthassa, kiért is folyik a szertartás. Talán a szelíd érintés nem a legcélravezetőbb.
Térdre ereszkedve teszi a csuhás vállára a kezét és szorítja meg, persze nem túl nagy erővel.*
-Atyám.
*Szólítja meg fojtott, de nem suttogó hangon.*
-Hanloren Duunelar vagyok Lihanechből. Nem akarom zavarni a szertartást, de az oltár... Az Úrnő Szíve vérzik!
*Néz hátra válla felett a Borzalom Mementójára.*
-Ez nem maradhat így!
*Szól immár fennhangon és egyenesedik fel. Érthetetlen számára, hogyan tudnak ezek a papok buzgó imára borulni a halott körül, miközben a templomuk ég, ha képletesen is.*
-Miért nem törik meg?
*Néz körbe a térdeplők között, az arca egész kipirul a hévtől. Megtört, fáradt, de ami a legszörnyűbb, kétségbeesett arcokat lát. Noha egész életében Eeyr tanait követte, vajmi keveset tud a rejtett erőről, még kevesebbet pedig a sötétségééről. Mellkasa duzzad a tenni akarástól, mérhetetlenül áradó boldogságát pedig még e zord hely sem törheti le.*
A hozzászólás írója (Hanloren Duunelar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.09.09 20:53:30
*Szemmel láthatóan a csuhás annyira elmerült az imában, hogy észre sem vette, még a gyengéd érintést sem érzékelte. Bujkáló mosollyal nyugtázza a helyiséget betöltő buzgó mormolást, ám hamar észbe kap, ez nem a vidámság helye. Nem kell lábujjhegyre ágaskodnia a térdelők mögött, hogy láthassa, kiért is folyik a szertartás. Talán a szelíd érintés nem a legcélravezetőbb.
Térdre ereszkedve teszi a csuhás vállára a kezét és szorítja meg, persze nem túl nagy erővel.*
-Atyám.
*Szólítja meg fojtott, de nem suttogó hangon.*
-Hanloren Duunelar vagyok Lihanechből. Nem akarom zavarni a szertartást, de az oltár... Az Úrnő Szíve vérzik!
*Néz hátra válla felett a Borzalom Mementójára.*
-Ez nem maradhat így!
*Szól immár fennhangon és egyenesedik fel. Érthetetlen számára, hogyan tudnak ezek a papok buzgó imára borulni a halott körül, miközben a templomuk ég, ha képletesen is.*
-Miért nem törik meg?
*Néz körbe a térdeplők között, az arca egész kipirul a hévtől. Megtört, fáradt, de ami a legszörnyűbb, kétségbeesett arcokat lát. Noha egész életében Eeyr tanait követte, vajmi keveset tud a rejtett erőről, még kevesebbet pedig a sötétségééről. Mellkasa duzzad a tenni akarástól, mérhetetlenül áradó boldogságát pedig még e zord hely sem törheti le.*
A hozzászólás írója (Hanloren Duunelar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.09.09 20:53:30
2845. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-09-09 18:37:52
Üzenet elküldve: 2018-09-09 18:37:52
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//A templom átka//
//Hanloren Duunelar//
*Ismét csend honol a templomban, hogy a két kalandor immár feladatát teljesíti, azonban újabb vándor érkezik, finom vonásokkal és aranyló hajjal, ártatlan szemekkel. Hogy mit szeretne egy ilyen elátkozott helyen még nem lehet tudni, azonban, ahogy belép az ajtó szokásos módon, magától, hatalmas döndüléssel csapódik meg mögötte. Csepp... csepp... csipp... csepp... Mint egy eldugott barlangban a cseppkövek zenéje, ahogy a kövezeten játszanak kedves szimfóniát. A kedvesség talán itt nem oly jellemző, hiszen a muzsikát az egykoron tündöklő oltár játssza, ahogyan kőfalazatáról vér folyik szüntelen egy meg nem határozható helyre. A korlátok még állnak, ahogy korábban is, baljós némaság és orrfacsaró bűz terjeng, jóllehet az előbbiek alaposak voltak, legalább már rend van és nagyjából tisztaság. Hanloren szintén észreveszi a résnyire nyitott ajtót, ahonnan a félhomályba gyertyaláng fénypászmája vág keskeny csíkot. Gond nélkül lép be a helyiségbe, ahol egy ravatalt láthat, körötte csuhába bújtatott papok mormolnak imát, áhítattal, olykor a mennyezetre nézve. Mindenhol gyertyák, töménytelen mennyiségben, súlyos viasz illat üli meg a levegőt, de kellemes meleget is áraszt. Első kérdésére a láthatóan elmerülő papok nem is reagálnak semmit, talán kissé hangosabban kellene próbálkoznia, vagy esetleg közelebb lépnie a lánynak.*
//Hanloren Duunelar//
*Ismét csend honol a templomban, hogy a két kalandor immár feladatát teljesíti, azonban újabb vándor érkezik, finom vonásokkal és aranyló hajjal, ártatlan szemekkel. Hogy mit szeretne egy ilyen elátkozott helyen még nem lehet tudni, azonban, ahogy belép az ajtó szokásos módon, magától, hatalmas döndüléssel csapódik meg mögötte. Csepp... csepp... csipp... csepp... Mint egy eldugott barlangban a cseppkövek zenéje, ahogy a kövezeten játszanak kedves szimfóniát. A kedvesség talán itt nem oly jellemző, hiszen a muzsikát az egykoron tündöklő oltár játssza, ahogyan kőfalazatáról vér folyik szüntelen egy meg nem határozható helyre. A korlátok még állnak, ahogy korábban is, baljós némaság és orrfacsaró bűz terjeng, jóllehet az előbbiek alaposak voltak, legalább már rend van és nagyjából tisztaság. Hanloren szintén észreveszi a résnyire nyitott ajtót, ahonnan a félhomályba gyertyaláng fénypászmája vág keskeny csíkot. Gond nélkül lép be a helyiségbe, ahol egy ravatalt láthat, körötte csuhába bújtatott papok mormolnak imát, áhítattal, olykor a mennyezetre nézve. Mindenhol gyertyák, töménytelen mennyiségben, súlyos viasz illat üli meg a levegőt, de kellemes meleget is áraszt. Első kérdésére a láthatóan elmerülő papok nem is reagálnak semmit, talán kissé hangosabban kellene próbálkoznia, vagy esetleg közelebb lépnie a lánynak.*
2844. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-09-07 09:29:26
Üzenet elküldve: 2018-09-07 09:29:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
*Kitárja a hatalmas tölgyfaajtót, de csak éppen annyira, hogy beférhessen rajta. Mikor megfordul, elakad lélegzete, ám nem az áhitattól.*
-Nem...
*Nyögi önkéntelen. Egy pillanatra elhagyja minden ereje, elhűlve bámulja a középen magasodó, szentségtelen oltárt. Nem árasztja már Eeyr Fényét, egészen más entitás vette birtokába a kőfaragványt. A vöröslő napkorong, ez a vér a földön és a furcsa aura körülötte... Lidércnyomás. Néhány tétova lépést tesz felé, majd megállva elkapja róla tekintetét. Az oltár szinte magához húzza az embert, de olyan akarat ez, mivel dacolni kell és mivel dacolni tud. Eeyr Lángja kiolthatatlan ég szívében, nem fog engedni más erőnek. Behunyja szemeit és nagyot sóhajt. Sosem látott még hasonlót sem.
Újból kinyitja szemét, ekkor veszi észre a gyertyalánggal alaposan megvilágított helyiségben a szerzeteseket. Elindul az imádkozó csuhások irányába, kik egy mozdulatlan testet állnak körbe, nyilván a lelki üdvéért imádkoznak. Szörnyű dolog történhetett a templomban, a választ kérdéseire pedig alighanem hamarosan megkapja. Mögéjük ér és nem tudja, mit is mondhatna, hogyan is szólíthatná meg a testvéreket.
Óvatosan, kedvesen simítja meg a hozzá legközelebb térdeplő szerzetes vállát kezével, hogy felhívja magára a figyelmet.*
-Mi a neve?
*Néz jelentőségteljesen az elhunytra, jelezvén, hogy nem a csuhásra gondol.*
-Nem...
*Nyögi önkéntelen. Egy pillanatra elhagyja minden ereje, elhűlve bámulja a középen magasodó, szentségtelen oltárt. Nem árasztja már Eeyr Fényét, egészen más entitás vette birtokába a kőfaragványt. A vöröslő napkorong, ez a vér a földön és a furcsa aura körülötte... Lidércnyomás. Néhány tétova lépést tesz felé, majd megállva elkapja róla tekintetét. Az oltár szinte magához húzza az embert, de olyan akarat ez, mivel dacolni kell és mivel dacolni tud. Eeyr Lángja kiolthatatlan ég szívében, nem fog engedni más erőnek. Behunyja szemeit és nagyot sóhajt. Sosem látott még hasonlót sem.
Újból kinyitja szemét, ekkor veszi észre a gyertyalánggal alaposan megvilágított helyiségben a szerzeteseket. Elindul az imádkozó csuhások irányába, kik egy mozdulatlan testet állnak körbe, nyilván a lelki üdvéért imádkoznak. Szörnyű dolog történhetett a templomban, a választ kérdéseire pedig alighanem hamarosan megkapja. Mögéjük ér és nem tudja, mit is mondhatna, hogyan is szólíthatná meg a testvéreket.
Óvatosan, kedvesen simítja meg a hozzá legközelebb térdeplő szerzetes vállát kezével, hogy felhívja magára a figyelmet.*
-Mi a neve?
*Néz jelentőségteljesen az elhunytra, jelezvén, hogy nem a csuhásra gondol.*
2843. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-09-05 18:44:09
Üzenet elküldve: 2018-09-05 18:44:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
* A fiatal gnóm kitárja a nagy faajtók egyikét, hogy bejusson a templomba. Az itt uralkodó hangulat korántsem olyan kellemes, mint a kertben. Mondhatni igazán nyomosztónak érzi a dolgot és nem érez semmi istenszerű megnyugvást, mint az várta volna a templomban. Érdekesnek tartja a helyet, de falain vér csordogál, ami egyenesen rémítő, bár az utcai állapotok után már nem lepődik meg a gnóm, viszont az oltárt se hagyták békén a felkelők vagy valaki más, mert elég romos állapotban találja Gigbarap, így nem is szánja rá magát egy imára. Hiába Eyr híve, ha így találja templomát, akkor attól tart, hogy az isten elfeledkezett a földiekről. Útját inkább a könyvtár felé veszi, hátha ott kellemesebb látványban részesül majd. *
2842. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-09-04 15:20:38
Üzenet elküldve: 2018-09-04 15:20:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Városnézőben//
*Egy ideig céltalanul rója az utcákat, fogalma sincs róla, mihez kezdjen vagy hová menjen. Bár fájdalomnak, szomorúságnak kéne eltöltenie, különös módon ezek egyikét sem érzi, sőt, semmit sem érez. Mintha csak egy tompa fátyol ereszkedett volna a lelkére, ami elfedi az összes érzését, így benne nem marad más, csak a kongó üresség. Már épp azt fontolgatja, elhagyja a várost, mikor eszébe jut, hogy egy helyre még mindenképp el kell mennie. ~Ott talán méltó búcsút vehetek tőle~ gondolja magában, ahogy lépteit a templom felé irányítja. Mivel nem tudja pontosan, hol nyugszik édesanyja, vagy nyugszik-e egyáltalán valahol, így úgy dönt, azzal adózik emlékének, ha ellátogat a templomba. Ő maga sose törődött igazán a vallási dolgokkal, ám tudja, anyjának sokat jelentett a hite, ezért úgy érzi, kötelessége a templomban is elbúcsúzni tőle. Hiába lép rá azonban az első lépcsőfokra, mely a bejárathoz vezet, hirtelen már mégsem véli olyan jó ötletnek ezt a látogatást. Közelről tűnik csak fel neki, hogy a lázadást a templom épülete is megsínylette, a temető irányából érkező szellő pedig gyomorforgató szagokat sodor magával. Egy pillanatig tényleg attól fél, hogy visszaköszön az a kevés ennivaló, amit útja során elfogyasztott, ám végül sikerül leküzdeni hányingerét, ahogy kedvét is a templom belsejének megtekintésére. Tanácstalanul álldogál, mint aki nem tudja, mi tévő legyen, ám ahányszor csak a nagy faajtóra pillant, különös hideg fut végig a hátán, melytől reszketni kezd. Lelép hát a lépcsőről, és visszafordul inkább a város felé, miközben szemébe könnycseppek szöknek, hogy a bánattól vagy a bűztől-e, nem tudja, de nem is érdekli. ~Viszlát, anya!~ gondolja magában, miközben remegő kézzel igyekszik letörölni könnyeit, hogy lássa, merre kell mennie, ám mégis inkább emlékezetére hagyatkozik lépéskor.*
*Egy ideig céltalanul rója az utcákat, fogalma sincs róla, mihez kezdjen vagy hová menjen. Bár fájdalomnak, szomorúságnak kéne eltöltenie, különös módon ezek egyikét sem érzi, sőt, semmit sem érez. Mintha csak egy tompa fátyol ereszkedett volna a lelkére, ami elfedi az összes érzését, így benne nem marad más, csak a kongó üresség. Már épp azt fontolgatja, elhagyja a várost, mikor eszébe jut, hogy egy helyre még mindenképp el kell mennie. ~Ott talán méltó búcsút vehetek tőle~ gondolja magában, ahogy lépteit a templom felé irányítja. Mivel nem tudja pontosan, hol nyugszik édesanyja, vagy nyugszik-e egyáltalán valahol, így úgy dönt, azzal adózik emlékének, ha ellátogat a templomba. Ő maga sose törődött igazán a vallási dolgokkal, ám tudja, anyjának sokat jelentett a hite, ezért úgy érzi, kötelessége a templomban is elbúcsúzni tőle. Hiába lép rá azonban az első lépcsőfokra, mely a bejárathoz vezet, hirtelen már mégsem véli olyan jó ötletnek ezt a látogatást. Közelről tűnik csak fel neki, hogy a lázadást a templom épülete is megsínylette, a temető irányából érkező szellő pedig gyomorforgató szagokat sodor magával. Egy pillanatig tényleg attól fél, hogy visszaköszön az a kevés ennivaló, amit útja során elfogyasztott, ám végül sikerül leküzdeni hányingerét, ahogy kedvét is a templom belsejének megtekintésére. Tanácstalanul álldogál, mint aki nem tudja, mi tévő legyen, ám ahányszor csak a nagy faajtóra pillant, különös hideg fut végig a hátán, melytől reszketni kezd. Lelép hát a lépcsőről, és visszafordul inkább a város felé, miközben szemébe könnycseppek szöknek, hogy a bánattól vagy a bűztől-e, nem tudja, de nem is érdekli. ~Viszlát, anya!~ gondolja magában, miközben remegő kézzel igyekszik letörölni könnyeit, hogy lássa, merre kell mennie, ám mégis inkább emlékezetére hagyatkozik lépéskor.*
2841. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-22 14:34:03
Üzenet elküldve: 2018-08-22 14:34:03
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Az érme két oldala//
*Halvány mosollyal arcán fogadja a bemutatkozásokat, mindet egy illő biccentéssel jutalmazza. Ahogy a hellyel kínálást is, azonban Xotara kedvességére csak egy intő kéz a válasz.*
- Megpihenek, ha már végeztünk, de köszönöm. *Szedi össze magát hirtelen, majd apró jelzéssel él az imákat várva. Arcára nem ül ki sem sértődés, sem megütközés, a lány imáját olyan szeretettel hallgatja végig, ahogy az elf tekintetét kíséri. Szeméből az olvasható, hogy mindkettejükét elfogadja és szívére öleli.*
- Jó. A szavak ereje a lépés, mi közelebb visz az úthoz. *Mondja Xotarának, majd az elfhez fordul.* Ha már gondolataitokban is énekel a szó, szívetekkel találtok rá az útra. *Mondja révetegen, a furcsa párosra tekintve. A vízzel és kenyérrel egyikük sem kíván élni, ahogy a tisztálkodásra sem tartanak igényt, a pap láthatóan ezzel is ki van békülve, hisz rengeteg a feladat.*
- A templom mellett találtok egy kordét, oldalára a nap sugarai vannak festve, de sajnos itt minden testvérre szükség van, így egyedül kell boldogulnotok. *Sóhajt szomorúan.* Ezeket tegyétek el. *Nyújt feléjük két fekete kendőt.* Az arcotok elé, a járvány miatt. *Pillant jelentőségteljesen, Majd visszafordul Goma teteme felé, hogy közelebb lépve folytassa az idős asszony lelkének üdvözülését egy halk imával. Pycta és Xotara számára, tekintettel arra, hogy vigyázó lépteikkel az oltár közvetlen környezetét nem sértik, tulajdonképpen eseménytelenül telik. Kivéve talán, hogy baljós érzéseket kelthetnek bennük a halk suttogó hangok és méltatlankodó érintések, melyek végigkísérik minden egyes mozdulatukat. Úgy látszik a vér istenének nem kedves a tisztaság és a fény. Ahogy Xotara gyertyát gyújt, egy másik azonnal kialszik a teremben, megtartva így a félhomály szürke hangulatát. Kint ismét villám cikázik keresztül az égen, melyet nagyon hamar dörgés is kísér. A vihar itt van a nyakukon, s apró cseppekben kezd el csöpögni mire elindulnak. A kordé a templom mellett, a templomkert kapujánál hever, az oldalán valóban sárga fénysugarak festése, bár már erőteljesen megkopva és meggyötörve. A madár teteme ott fekszik továbbra is, így Pycta akadálytalanul veheti fel, hogy magával vigye. Érintésére semmi különös nem történik, elvégre ez csak egy kismadár. Egy halott kismadár. A két vándor útjára indul, első célként a temető várja őket, rozsdásan nyikorgó és szélcsapkodta vaskapujával, az eső érintette parázs sziszegő füstpászmáival. Újra villámlik, megvilágítva a nedves tájat és a szótlanul pihenő halomba dobált holttesteket. A dörgés ezúttal jóval erőteljesebb, morajlóbb, szinte beleremeg a szív.*
*Halvány mosollyal arcán fogadja a bemutatkozásokat, mindet egy illő biccentéssel jutalmazza. Ahogy a hellyel kínálást is, azonban Xotara kedvességére csak egy intő kéz a válasz.*
- Megpihenek, ha már végeztünk, de köszönöm. *Szedi össze magát hirtelen, majd apró jelzéssel él az imákat várva. Arcára nem ül ki sem sértődés, sem megütközés, a lány imáját olyan szeretettel hallgatja végig, ahogy az elf tekintetét kíséri. Szeméből az olvasható, hogy mindkettejükét elfogadja és szívére öleli.*
- Jó. A szavak ereje a lépés, mi közelebb visz az úthoz. *Mondja Xotarának, majd az elfhez fordul.* Ha már gondolataitokban is énekel a szó, szívetekkel találtok rá az útra. *Mondja révetegen, a furcsa párosra tekintve. A vízzel és kenyérrel egyikük sem kíván élni, ahogy a tisztálkodásra sem tartanak igényt, a pap láthatóan ezzel is ki van békülve, hisz rengeteg a feladat.*
- A templom mellett találtok egy kordét, oldalára a nap sugarai vannak festve, de sajnos itt minden testvérre szükség van, így egyedül kell boldogulnotok. *Sóhajt szomorúan.* Ezeket tegyétek el. *Nyújt feléjük két fekete kendőt.* Az arcotok elé, a járvány miatt. *Pillant jelentőségteljesen, Majd visszafordul Goma teteme felé, hogy közelebb lépve folytassa az idős asszony lelkének üdvözülését egy halk imával. Pycta és Xotara számára, tekintettel arra, hogy vigyázó lépteikkel az oltár közvetlen környezetét nem sértik, tulajdonképpen eseménytelenül telik. Kivéve talán, hogy baljós érzéseket kelthetnek bennük a halk suttogó hangok és méltatlankodó érintések, melyek végigkísérik minden egyes mozdulatukat. Úgy látszik a vér istenének nem kedves a tisztaság és a fény. Ahogy Xotara gyertyát gyújt, egy másik azonnal kialszik a teremben, megtartva így a félhomály szürke hangulatát. Kint ismét villám cikázik keresztül az égen, melyet nagyon hamar dörgés is kísér. A vihar itt van a nyakukon, s apró cseppekben kezd el csöpögni mire elindulnak. A kordé a templom mellett, a templomkert kapujánál hever, az oldalán valóban sárga fénysugarak festése, bár már erőteljesen megkopva és meggyötörve. A madár teteme ott fekszik továbbra is, így Pycta akadálytalanul veheti fel, hogy magával vigye. Érintésére semmi különös nem történik, elvégre ez csak egy kismadár. Egy halott kismadár. A két vándor útjára indul, első célként a temető várja őket, rozsdásan nyikorgó és szélcsapkodta vaskapujával, az eső érintette parázs sziszegő füstpászmáival. Újra villámlik, megvilágítva a nedves tájat és a szótlanul pihenő halomba dobált holttesteket. A dörgés ezúttal jóval erőteljesebb, morajlóbb, szinte beleremeg a szív.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3954-3973