Arthenior - Templom
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 160 (3181. - 3200. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
3200. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-02-10 09:48:44
Üzenet elküldve: 2020-02-10 09:48:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Úton//
- Micsodájú?
*Kérdez vissza rögtön összevont szemöldökkel. De hát egy magafajta kislány nyilván nem lehet tisztában a teológiai fogalmakkal, vagy akár magának a teológiának a fogalmával. Pycta viszont rögtön el is magyarázza, Niev arcán látszik, hogy nagyjából érti.*
- De apa, akkor miért van két neve?
*Teszi fel azt a kérdést, ami ezzel kapcsolatban leginkább foglalkoztatja.*
- Miért van kőből az oltás és miért nem fából, mint a miénk?
*Hangzik a következő.*
- Igen, szeretném megnézni. Lehet? És mit fogunk itt csinálni? Imádkozni otthon is lehet, nem?
- Micsodájú?
*Kérdez vissza rögtön összevont szemöldökkel. De hát egy magafajta kislány nyilván nem lehet tisztában a teológiai fogalmakkal, vagy akár magának a teológiának a fogalmával. Pycta viszont rögtön el is magyarázza, Niev arcán látszik, hogy nagyjából érti.*
- De apa, akkor miért van két neve?
*Teszi fel azt a kérdést, ami ezzel kapcsolatban leginkább foglalkoztatja.*
- Miért van kőből az oltás és miért nem fából, mint a miénk?
*Hangzik a következő.*
- Igen, szeretném megnézni. Lehet? És mit fogunk itt csinálni? Imádkozni otthon is lehet, nem?
3199. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-02-09 21:46:05
Üzenet elküldve: 2020-02-09 21:46:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Úton//
*Éjvihar ismeri az utat, biztosan betalál a templom istállójába, hisz korábban elég sok időt töltöttek együtt az erdőmélyi elffel itt.
A páncélos csuhás pedig kézenfogva a kis Nieveshával lassan felé a homlokzat alá a bejárathoz.*
- Nekem is tetszik. *Mosolyog a kislányra.*
- Ez a ház Eeyr istennő temploma, a Fény Úrnőjéé, aki az Erdő Szívével egylényegű. *Néz fel maga is a templomra, ahogy a kislány is teszi. Nem hiszi, hogy egyből megérti majd a kicsi, hogy mit jelent az, hogy "egylényegű", de a lényegét biztosan érezni fogja.*
- A fény az élet alapja, a fák és az erdő növényei és minden növény a fényből táplálkozik, így Eeyr és a Fákban Lakó egy és ugyanaz. *Magyarázza hitük alapját és a két néven ismert felsőbbrendű lény azonosságát. Niev ismeri biztosan az Erdő Szívét, hisz Mil'Ochassban az ő hitét vallják és a kislányt is ebben a szellemben nevel fel az erdőmélyi elf.*
- Itt is van egy olyan oltár, mint ami nálunk van a Hajnal Ligetben. *Néz le a kislány sárga szemeibe.*
- Csak míg a mi oltárunk egy fa, addig ennek a templomnak az oltárát kőből építették és szentelték Eeyrnek. *Magyarázza tovább, ahogy elindulnak befelé az árnyékos templomba. A kislány így ezen a vonalon is képes lesz megkülönböztetni Eeyr istennő és a Fákban Lakó hitét.*
- Szeretnéd megnézni az oltárt? *Kérdi Nieveshától és ahogy ismeri a mindenre kíváncsi kislányt, biztos benne, hogy látni akarja majd.
Ha a kicsi igenlően felel, akkor a bejáratban megállva egy pillanatra hagyja, hadd csodálja ki magát Niev, addig lombzöld tekintete egy szerzetes vagy pap után néz a templomban. Reméli, hogy tud majd szót váltani Arenih-vel is és ezzel együtt azt is, hogy a főpap jó egészségnek örvend és kiheverte a templom ostromának megrázkódtatásait.*
*Éjvihar ismeri az utat, biztosan betalál a templom istállójába, hisz korábban elég sok időt töltöttek együtt az erdőmélyi elffel itt.
A páncélos csuhás pedig kézenfogva a kis Nieveshával lassan felé a homlokzat alá a bejárathoz.*
- Nekem is tetszik. *Mosolyog a kislányra.*
- Ez a ház Eeyr istennő temploma, a Fény Úrnőjéé, aki az Erdő Szívével egylényegű. *Néz fel maga is a templomra, ahogy a kislány is teszi. Nem hiszi, hogy egyből megérti majd a kicsi, hogy mit jelent az, hogy "egylényegű", de a lényegét biztosan érezni fogja.*
- A fény az élet alapja, a fák és az erdő növényei és minden növény a fényből táplálkozik, így Eeyr és a Fákban Lakó egy és ugyanaz. *Magyarázza hitük alapját és a két néven ismert felsőbbrendű lény azonosságát. Niev ismeri biztosan az Erdő Szívét, hisz Mil'Ochassban az ő hitét vallják és a kislányt is ebben a szellemben nevel fel az erdőmélyi elf.*
- Itt is van egy olyan oltár, mint ami nálunk van a Hajnal Ligetben. *Néz le a kislány sárga szemeibe.*
- Csak míg a mi oltárunk egy fa, addig ennek a templomnak az oltárát kőből építették és szentelték Eeyrnek. *Magyarázza tovább, ahogy elindulnak befelé az árnyékos templomba. A kislány így ezen a vonalon is képes lesz megkülönböztetni Eeyr istennő és a Fákban Lakó hitét.*
- Szeretnéd megnézni az oltárt? *Kérdi Nieveshától és ahogy ismeri a mindenre kíváncsi kislányt, biztos benne, hogy látni akarja majd.
Ha a kicsi igenlően felel, akkor a bejáratban megállva egy pillanatra hagyja, hadd csodálja ki magát Niev, addig lombzöld tekintete egy szerzetes vagy pap után néz a templomban. Reméli, hogy tud majd szót váltani Arenih-vel is és ezzel együtt azt is, hogy a főpap jó egészségnek örvend és kiheverte a templom ostromának megrázkódtatásait.*
3198. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-02-09 18:05:09
Üzenet elküldve: 2020-02-09 18:05:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Úton//
*A kislány mindent meg akar nézni és igyekszik is mindent megnézni. A nyeregben ülve ez sokkal könnyebb, ezért kissé csalódott lesz, mikor le kell szállni. Viszont a templom tövében szállnak le és annyira lenyűgöző az épület, hogy ezúttal már elakad a kislány szava és legalább két percre befogja a száját és nem csicsereg. A két perc viszont nagyon-nagyon rövid idő.*
- Apa, nekem is lehet ilyen házam? Ez annyira nagy. Meg szép! Nagyon tetszik! Neked is tetszik? Nekem nagyon-nagyon!
*Pycta kezét fogva megy és nagyon izgatott, hogy beléphet ebbe a nagyon lenyűgöző épületbe.*
*A kislány mindent meg akar nézni és igyekszik is mindent megnézni. A nyeregben ülve ez sokkal könnyebb, ezért kissé csalódott lesz, mikor le kell szállni. Viszont a templom tövében szállnak le és annyira lenyűgöző az épület, hogy ezúttal már elakad a kislány szava és legalább két percre befogja a száját és nem csicsereg. A két perc viszont nagyon-nagyon rövid idő.*
- Apa, nekem is lehet ilyen házam? Ez annyira nagy. Meg szép! Nagyon tetszik! Neked is tetszik? Nekem nagyon-nagyon!
*Pycta kezét fogva megy és nagyon izgatott, hogy beléphet ebbe a nagyon lenyűgöző épületbe.*
3197. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-02-09 17:35:24
Üzenet elküldve: 2020-02-09 17:35:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Úton//
*A piacon átvágva, az éber vagy álomban hortyogó kislánnyal, végre elérik a templomot. Az oltár felszabadítása óta csak egyszer járt itt, amikor mesterkardját ajánlotta fel az Erdő Szívének, azaz Eeyrnek, hogy megajándékozza a fénnyel, amellyel később a mil'ochassi oltárt erősítette meg.
A templom előtt leszáll a nyeregből, remélhetően addigra már Nievesha is ébred van és saját lábán, nem ölben vele kell megközelítenie a templomot.
Nem tudja legyűrni, hogy ne törjenek rá az emlékek és azokba beleborzong a páncél alatt. Itt halt meg Xotara, itt merült alá a sötétségbe, miközben Hanlorent próbálta visszatartani attól, hogy a hömpölygő éjszaka bekebelezze. Itt döntötte el, hogy a maroknyi, otthonukat vesztett városi elffel és más fajúakkal az erdőbe költözik és megalapítják az Ezer Levél Honát.
Szótlan sétál közelebb az épülethez, a kislány biztosan követi és ha kérdése van, készségesen válaszol neki a templomot illetően.
A felismerés azóta is borzongató hatással van rá, hogy a Fákban Lakó maga is Eeyr egyik aspektusa. A Fény Úrnőjéé, aki az élet és az áldás istennője. Persze azóta már sok mindent tanult saját hitéről is. Kiterjesztette tudását és alámerült a fényben. A fény azóta is benne van és képes az Erdő Szívétől kapott ajándékot használni. Gyógyításra például, ahogyan azt a Három Barátban is tette.
Nagy utat tett meg a templom ostroma és felszabadítása óta, de már tisztában van azzal, mi is az ő szerepe. Minderre rácáfol ugyan a mellette sétáló kislány, hisz az, akinek egyszer majd újra fegyverrel kell szembeszállnia a sötétséggel és Sa'Tereth szolgáival, nem való a gyermeknevelés.
Reméli, találkozhat Arenih atyával és feltehet neki pár kérdést. Hisz ezért jöttek. Halk sóhajjal fogja meg a kislány kezét, ha engedi és indul el felfelé a lépcsőkön a templom bejáratához.*
*A piacon átvágva, az éber vagy álomban hortyogó kislánnyal, végre elérik a templomot. Az oltár felszabadítása óta csak egyszer járt itt, amikor mesterkardját ajánlotta fel az Erdő Szívének, azaz Eeyrnek, hogy megajándékozza a fénnyel, amellyel később a mil'ochassi oltárt erősítette meg.
A templom előtt leszáll a nyeregből, remélhetően addigra már Nievesha is ébred van és saját lábán, nem ölben vele kell megközelítenie a templomot.
Nem tudja legyűrni, hogy ne törjenek rá az emlékek és azokba beleborzong a páncél alatt. Itt halt meg Xotara, itt merült alá a sötétségbe, miközben Hanlorent próbálta visszatartani attól, hogy a hömpölygő éjszaka bekebelezze. Itt döntötte el, hogy a maroknyi, otthonukat vesztett városi elffel és más fajúakkal az erdőbe költözik és megalapítják az Ezer Levél Honát.
Szótlan sétál közelebb az épülethez, a kislány biztosan követi és ha kérdése van, készségesen válaszol neki a templomot illetően.
A felismerés azóta is borzongató hatással van rá, hogy a Fákban Lakó maga is Eeyr egyik aspektusa. A Fény Úrnőjéé, aki az élet és az áldás istennője. Persze azóta már sok mindent tanult saját hitéről is. Kiterjesztette tudását és alámerült a fényben. A fény azóta is benne van és képes az Erdő Szívétől kapott ajándékot használni. Gyógyításra például, ahogyan azt a Három Barátban is tette.
Nagy utat tett meg a templom ostroma és felszabadítása óta, de már tisztában van azzal, mi is az ő szerepe. Minderre rácáfol ugyan a mellette sétáló kislány, hisz az, akinek egyszer majd újra fegyverrel kell szembeszállnia a sötétséggel és Sa'Tereth szolgáival, nem való a gyermeknevelés.
Reméli, találkozhat Arenih atyával és feltehet neki pár kérdést. Hisz ezért jöttek. Halk sóhajjal fogja meg a kislány kezét, ha engedi és indul el felfelé a lépcsőkön a templom bejáratához.*
3196. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-02-09 06:09:32
Üzenet elküldve: 2020-02-09 06:09:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Wojest nyomában//
-Remélem így lesz. *Válasz a férfinek. Már régebben is el kellett volna ide jönnie, akkor legalább az a kérdés tisztázódott volna, hogy kinek is szolgál Wojest. Számíthattak rá, hogy nincs más, mert ha lenne, nem ezzel az érthetetlen idézettel jöttek volna elő. Persze az is előfordulhat, hogy a két csuhás rejteget előlük valamit, de Learon most nem számol ezzel inkább, hanem a legjobbakat feltételezi, hiszen eddig segítségükre voltak.*
-Mégis minek maradnánk itt? *Húzza fel ő is szemöldökét, csatlakozva Rheia értetlenkedéséhez. Mióta nem a levegő temploma ez a hely, sokkal nyomasztóbb és porosabb. Nem lehet kellemes itt lakni a Sajt-mester szerint. Ő a maga részéről minél kevesebbet maradna, mert mindig is utálta ezeket a kőépületeket. Összenyomja a templom szürkesége. Ahogy kiderül, hogy a fiatalabbik férfi is velük tart, Learon eljátszott gondterhességgel masszírozza meg az orrnyergét, mintha nagy gondban és gondolkodóban lenne.*
-Persze értem én, hogy jönne, és meg is tudom védeni, hiszen én vagyok a tharg pásztormágus meg most kiderült, hogy Wojest bajnoka is, de csak két lovunk van! *Ugyan túljátssza az aggodalmat, de tényleg nem tudja mi legyen. Rheiát ismeri, szereti a maga módján és bármennyit képes lenne vele utazni, de egy ájtatoskodó mégis más kérdés.*
-Az én lovam még engem is alig enged a hátára és ha jól tudom Csatangló sem egy túl elfogadó jellem. *Néz Rheiára, hiszen Redul szóba sem jöhet hátasként.*
-Gyalog pedig nagyon lassan haladnánk. *Ahogy Arizeus áldását adja rájuk, Learon hirtelen meghajtja a fejét.*
-Nem tudom mennyire van szükségünk rá, hiszen az istened eddig mindig segített, még ha nem is vagyunk vele olyan jóban! *Neveti el magát.*
-De azért köszönöm! Ahogy a segítséget is! *Reméli, hogy megoldódik Glendron problémája, de még mindig nem tud magában dönteni. Azonban úgy van vele, hogyha tud lovat szerezni a fickó, akkor elég szerencsés ahhoz, hogy velük tarthasson, a Sajt-mester pedig nem fog ellenkezni.*
-Remélem így lesz. *Válasz a férfinek. Már régebben is el kellett volna ide jönnie, akkor legalább az a kérdés tisztázódott volna, hogy kinek is szolgál Wojest. Számíthattak rá, hogy nincs más, mert ha lenne, nem ezzel az érthetetlen idézettel jöttek volna elő. Persze az is előfordulhat, hogy a két csuhás rejteget előlük valamit, de Learon most nem számol ezzel inkább, hanem a legjobbakat feltételezi, hiszen eddig segítségükre voltak.*
-Mégis minek maradnánk itt? *Húzza fel ő is szemöldökét, csatlakozva Rheia értetlenkedéséhez. Mióta nem a levegő temploma ez a hely, sokkal nyomasztóbb és porosabb. Nem lehet kellemes itt lakni a Sajt-mester szerint. Ő a maga részéről minél kevesebbet maradna, mert mindig is utálta ezeket a kőépületeket. Összenyomja a templom szürkesége. Ahogy kiderül, hogy a fiatalabbik férfi is velük tart, Learon eljátszott gondterhességgel masszírozza meg az orrnyergét, mintha nagy gondban és gondolkodóban lenne.*
-Persze értem én, hogy jönne, és meg is tudom védeni, hiszen én vagyok a tharg pásztormágus meg most kiderült, hogy Wojest bajnoka is, de csak két lovunk van! *Ugyan túljátssza az aggodalmat, de tényleg nem tudja mi legyen. Rheiát ismeri, szereti a maga módján és bármennyit képes lenne vele utazni, de egy ájtatoskodó mégis más kérdés.*
-Az én lovam még engem is alig enged a hátára és ha jól tudom Csatangló sem egy túl elfogadó jellem. *Néz Rheiára, hiszen Redul szóba sem jöhet hátasként.*
-Gyalog pedig nagyon lassan haladnánk. *Ahogy Arizeus áldását adja rájuk, Learon hirtelen meghajtja a fejét.*
-Nem tudom mennyire van szükségünk rá, hiszen az istened eddig mindig segített, még ha nem is vagyunk vele olyan jóban! *Neveti el magát.*
-De azért köszönöm! Ahogy a segítséget is! *Reméli, hogy megoldódik Glendron problémája, de még mindig nem tud magában dönteni. Azonban úgy van vele, hogyha tud lovat szerezni a fickó, akkor elég szerencsés ahhoz, hogy velük tarthasson, a Sajt-mester pedig nem fog ellenkezni.*
3195. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-02-08 23:05:41
Üzenet elküldve: 2020-02-08 23:05:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Wojest nyomában//
*Karheia ugyan hallotta már Learon okfejtését indulásának valódi céljáról, mégis figyelmesen hallgatja végig újra, és ahogy aprókat bólint jelzi is, hogy továbbra is tetszik neki az, amit hall.
A szóbeszédekre sejtette, hogy nem kap érdemleges választ, hiszen ha fontosak lennének már bizonyosan elmondták volna nekik. Legalábbis Karheia ezt feltételezi, hiszen többnyire segítő szándékúnak tűntek Eeyr képviselői. Azt örömmel tapasztalja, hogy a ráirányuló tekintet elkalandozik, és végre nem bámulják őt olyan kellemetlen. Azt pedig, hogy Arizeus atyát meglepi, hogy távozni kívánnak Karheiát is meglepi.*
- Mi okunk lenne tovább maradni? Vagy van esetleg bármi más nyom, ami maradásra késztethetne minket?
*Kérdezi, és bár tudja, hogy nem, azért türelmesen vár.*
- Ó!
*Szalad ki a száján az értelmezhetetlen gesztus, amit aligha lehetne pozitívnak vagy negatívnak besorolni. Éppen ilyen vegyes érzések váltakoznak Karheiában is, aki örül annak, hogy lesz egy esetleges vezetőjük, ám a korábbi fixírozások miatt kissé kellemetlen is a számára, amin képes túltenni magát, hiszen csupán apróságról van szó.*
- Vigyázunk rá mindenképpen.
*Kissé komikusnak érzi a szájából ezt a kijelentést, hiszen nő, és mágusként sem rendelkezik olyan nagy hatalommal, de ha a szükség úgy hozza, akkor valóban képes olyan rátermett lenni, mint akármelyik barbár férfi. Csupán kicsit több hidegvérrel.*
- Milyen nagy a levegőmozgás ma.
*Jegyzi meg kissé kellemetlenkedve, és beljebb húzza nyakát, hogy valamennyire takarja füleit. A gyertyák újra elaludtak, ami érthető, az nem, hogy a templomban miért nem képesek rendesen zárni az ajtót, amire Karheia össze is vonja a szemöldökét.*
- Köszönöm Learon.
*Barátian kezét Learon vállára helyezi, aki elismeréssel jutalmazza korábbi meglátásáért.*
- Út közben talán kieszelhetjük azt is, hogy mit jelent pontosan a szem és a villám.
*Természetesen nem emel szót Glendor jelenléte ellen, főleg mert ahogy korábban említette ő is csupán egy segítőtársa Learonnak. Az ékszer viszont érdekes számára, hiszen úgy vélte, hogy az Eeyr hívek szerények, és visszafogottak. Az állandó csuklya, és a megvillant aranyékszer viszont pont ellenkezik azzal, amit Karheia egy jóságos istenség követőiről elképzelne.*
*Karheia ugyan hallotta már Learon okfejtését indulásának valódi céljáról, mégis figyelmesen hallgatja végig újra, és ahogy aprókat bólint jelzi is, hogy továbbra is tetszik neki az, amit hall.
A szóbeszédekre sejtette, hogy nem kap érdemleges választ, hiszen ha fontosak lennének már bizonyosan elmondták volna nekik. Legalábbis Karheia ezt feltételezi, hiszen többnyire segítő szándékúnak tűntek Eeyr képviselői. Azt örömmel tapasztalja, hogy a ráirányuló tekintet elkalandozik, és végre nem bámulják őt olyan kellemetlen. Azt pedig, hogy Arizeus atyát meglepi, hogy távozni kívánnak Karheiát is meglepi.*
- Mi okunk lenne tovább maradni? Vagy van esetleg bármi más nyom, ami maradásra késztethetne minket?
*Kérdezi, és bár tudja, hogy nem, azért türelmesen vár.*
- Ó!
*Szalad ki a száján az értelmezhetetlen gesztus, amit aligha lehetne pozitívnak vagy negatívnak besorolni. Éppen ilyen vegyes érzések váltakoznak Karheiában is, aki örül annak, hogy lesz egy esetleges vezetőjük, ám a korábbi fixírozások miatt kissé kellemetlen is a számára, amin képes túltenni magát, hiszen csupán apróságról van szó.*
- Vigyázunk rá mindenképpen.
*Kissé komikusnak érzi a szájából ezt a kijelentést, hiszen nő, és mágusként sem rendelkezik olyan nagy hatalommal, de ha a szükség úgy hozza, akkor valóban képes olyan rátermett lenni, mint akármelyik barbár férfi. Csupán kicsit több hidegvérrel.*
- Milyen nagy a levegőmozgás ma.
*Jegyzi meg kissé kellemetlenkedve, és beljebb húzza nyakát, hogy valamennyire takarja füleit. A gyertyák újra elaludtak, ami érthető, az nem, hogy a templomban miért nem képesek rendesen zárni az ajtót, amire Karheia össze is vonja a szemöldökét.*
- Köszönöm Learon.
*Barátian kezét Learon vállára helyezi, aki elismeréssel jutalmazza korábbi meglátásáért.*
- Út közben talán kieszelhetjük azt is, hogy mit jelent pontosan a szem és a villám.
*Természetesen nem emel szót Glendor jelenléte ellen, főleg mert ahogy korábban említette ő is csupán egy segítőtársa Learonnak. Az ékszer viszont érdekes számára, hiszen úgy vélte, hogy az Eeyr hívek szerények, és visszafogottak. Az állandó csuklya, és a megvillant aranyékszer viszont pont ellenkezik azzal, amit Karheia egy jóságos istenség követőiről elképzelne.*
3194. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-02-08 02:02:45
Üzenet elküldve: 2020-02-08 02:02:45
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
//Wojest nyomában//
*Arizeus figyelmesen, maga előtt összekulcsolt kezekkel hallgatja a pásztor szavait. Szemmel láthatóan felfogja, amire az utalni próbál, legalábbis az értő homlokráncolás és sűrű bólogatás erről tanúskodik. Learon még nem zárta le ügyét Wojesttel, túl sok fejében a megválaszolatlan kérdés, a miértekre pedig feleletet óhajt. Bajnokaként joggal remélhet meghallgatást a félistentől, noha útjuk vége még igen csak homályba vész.*
-Nos gyermekem… Alighanem itt a lehetőség, hogy szót válthass Wojesttel. Már ha ez hozzá vezet.
*Bök a könyvre, majd azzal a lendülettel csapja rá borítóját. Geldron néhány pillanatig gondolataiba merülve bámulja a lapok közül felrebbenő vaskos porréteget, s csak Karheia kérdése zökkenti ki a mélázásból.*
-Csak dajkamesék. Wojestet pedig egyik sem említi. *Válaszol szűkszavúan az atya helyett, de ezúttal csak egy pillanatra rebben szeme a szőke hajú lányra. Talán érzékelt valamit az elkapott pillantásból, talán csak rájött, hogy senkit sem illik ily kitartóan fixírozni.
A következő szavakra a két csuhás csak a fejét kapkodja Karheia és Learon között. Éppen, hogy megfejtették e rejtvényt, a kalandvágytól fűtött kettős már útnak is indulna.*
-Hogyan? Már útra is kelnétek? Üzenet? *Arizeus csak hápogni tud a hirtelen jött kérdésre, majd megrázza busa fejét, miközben hóna alá csapja a versikét tartalmazó könyvet. Ugyan megállítani nincs oka a kettőst és talán nem is tudná, azért egy aggodalmas pillantást megereszt irányukba. Ellenben ha már így alakult, a felfedezőtúra pedig elkerülhetetlen, ő sem rest lecsapni a lehetőségre.*
-Nem, nem, nem. Hogy egy efféle kutatásból kimaradjunk! *A szavaira Glendron már térül-fordul, s szalad hátra, a legközelebbi ajtó felé.* - Glendron ifjú ugyan, de járatos a Fény értelmezésében. Vigyázzatok reá kérlek. Hasznotokra lesz majd, ha találtok valamit. És ha találtok… Legalább hadd nézzük meg, mi az. *Sandít a pásztorra sokatmondóan. Bármit jelöl is a versike, erről tudni akar.
Hirtelen támad a huzat, ahogy kivágódik a jókora faajtó a csarnok másik végében. Rideg szellő söpör végig a teremben, jó néhány lángocskát megrebbentve körülöttük. Glendron tért vissza, oldalán jókora batyu, kezében pedig göcsörtös, hófehér fabot, mi talán a melléig érhet.*
-Készen állok. *Torpan meg mellettük kissé zihálva, de igen csak elszánt ábrázattal. Lopva pislant a kettősre, miközben zavartan hajába túr, önkéntelen is közszemlére téve a bal fülében megcsillanó aranykarikát. Arizeus csak egy pillantással méltatja, mielőtt a két vándorhoz fordul.*
-Én nem tudok mással szolgálni számotokra, csak az áldásommal e küldetésre, s imádkozni, hogy a Fény kísérjen Titeket utatokon. *Biccent ünnepélyesen feléjük, majd Glendron vállára helyezi kezét. A fiú a fejébe húzza a csuklyát, jelezvén, hogy részéről tényleg készen áll az indulásra. A tekintetét közben Learonra függeszti, hisz Arizeus szavai ide vagy oda, bajosan szegődhet melléjük, ha a két vándor esetleg nem kér a társaságából.*
*Arizeus figyelmesen, maga előtt összekulcsolt kezekkel hallgatja a pásztor szavait. Szemmel láthatóan felfogja, amire az utalni próbál, legalábbis az értő homlokráncolás és sűrű bólogatás erről tanúskodik. Learon még nem zárta le ügyét Wojesttel, túl sok fejében a megválaszolatlan kérdés, a miértekre pedig feleletet óhajt. Bajnokaként joggal remélhet meghallgatást a félistentől, noha útjuk vége még igen csak homályba vész.*
-Nos gyermekem… Alighanem itt a lehetőség, hogy szót válthass Wojesttel. Már ha ez hozzá vezet.
*Bök a könyvre, majd azzal a lendülettel csapja rá borítóját. Geldron néhány pillanatig gondolataiba merülve bámulja a lapok közül felrebbenő vaskos porréteget, s csak Karheia kérdése zökkenti ki a mélázásból.*
-Csak dajkamesék. Wojestet pedig egyik sem említi. *Válaszol szűkszavúan az atya helyett, de ezúttal csak egy pillanatra rebben szeme a szőke hajú lányra. Talán érzékelt valamit az elkapott pillantásból, talán csak rájött, hogy senkit sem illik ily kitartóan fixírozni.
A következő szavakra a két csuhás csak a fejét kapkodja Karheia és Learon között. Éppen, hogy megfejtették e rejtvényt, a kalandvágytól fűtött kettős már útnak is indulna.*
-Hogyan? Már útra is kelnétek? Üzenet? *Arizeus csak hápogni tud a hirtelen jött kérdésre, majd megrázza busa fejét, miközben hóna alá csapja a versikét tartalmazó könyvet. Ugyan megállítani nincs oka a kettőst és talán nem is tudná, azért egy aggodalmas pillantást megereszt irányukba. Ellenben ha már így alakult, a felfedezőtúra pedig elkerülhetetlen, ő sem rest lecsapni a lehetőségre.*
-Nem, nem, nem. Hogy egy efféle kutatásból kimaradjunk! *A szavaira Glendron már térül-fordul, s szalad hátra, a legközelebbi ajtó felé.* - Glendron ifjú ugyan, de járatos a Fény értelmezésében. Vigyázzatok reá kérlek. Hasznotokra lesz majd, ha találtok valamit. És ha találtok… Legalább hadd nézzük meg, mi az. *Sandít a pásztorra sokatmondóan. Bármit jelöl is a versike, erről tudni akar.
Hirtelen támad a huzat, ahogy kivágódik a jókora faajtó a csarnok másik végében. Rideg szellő söpör végig a teremben, jó néhány lángocskát megrebbentve körülöttük. Glendron tért vissza, oldalán jókora batyu, kezében pedig göcsörtös, hófehér fabot, mi talán a melléig érhet.*
-Készen állok. *Torpan meg mellettük kissé zihálva, de igen csak elszánt ábrázattal. Lopva pislant a kettősre, miközben zavartan hajába túr, önkéntelen is közszemlére téve a bal fülében megcsillanó aranykarikát. Arizeus csak egy pillantással méltatja, mielőtt a két vándorhoz fordul.*
-Én nem tudok mással szolgálni számotokra, csak az áldásommal e küldetésre, s imádkozni, hogy a Fény kísérjen Titeket utatokon. *Biccent ünnepélyesen feléjük, majd Glendron vállára helyezi kezét. A fiú a fejébe húzza a csuklyát, jelezvén, hogy részéről tényleg készen áll az indulásra. A tekintetét közben Learonra függeszti, hisz Arizeus szavai ide vagy oda, bajosan szegődhet melléjük, ha a két vándor esetleg nem kér a társaságából.*
3193. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-02-06 10:07:02
Üzenet elküldve: 2020-02-06 10:07:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Wojest nyomában//
*A gyertya kanóca lángra lobban, ebben a mágus nem is kételkedett. Számára fel sem tűnnek az árnyak, mert nem erre figyel. Sokkal inkább a lányra, akit igyekszik megnyugtatni. Azonban az atya és társa hamar ott is terem mellettük és vidáman elfogadja a meghívást.*
-Jó embereket bármikor szívesen látok a birtokomon. *Teszi még hozzá mosolyogva a pásztor.*
-Nem tudom. Sosem voltam oda az istenekért. A tiétek is valószínűleg csak azért talált meg, mert hasonlóan gondolkodunk. *A Sajt-mester egészen máshogy gondolkodik ezekről a dolgokról, mint a hívők. Számára nincs ilyen, hogy öröktől létező, meg fény és sötétség. Csak azok a lények és Szellemek, akik szívében kedvesség vagy gonoszság lakozik és tesznek érte, hogy az ő gondolkodásuknak megfelelő legyen a világ. Ezek az istenek is ilyenek, csak valamivel több hatalommal és irányítási vággyal rendelkeznek, mint egy átlagos ember. A többi nem reagál, hiszen hallotta már a történeteket, hogy a többi isten, aki nem Eeyr, milyen cseles és néha gonosz módszerekkel csempészte magát a gyengék lelkébe. Aztán rájuk terelődik a téma, és Rheia el is mondja, ő csak kíséri Learont, így hát a kecskésen a válasz megadásának tisztje.*
-Hát, ami azt illeti, mióta Wojest megtalált, teljesen megváltozott az életem. Megbízott, hogy öljek démonokat, de emellett látom, hogyha jó dolgokat cselekszem, amiket ő akar, mindig valami olyan dolog sül ki belőle, ami nekem és társaimnak jó. Hogy is mondjam? *Gondolkodik el egy pillantra.*
-Gazdagodom és nagyobb biztonságban tudhatom magam és a barátaim. Érzem, hogy segít is Eeyr azon kívül, hogy mindenféle veszélyes kalandokba rángat bele. Persze ne essünk túlzásokba, nem ezért vagyok olyan, amilyen. Mindig igyekeztem jó lenni, csak emellett megtalált ez az isten is. Úgy vagyok vele, hogyha megtalálom, talán adhat más feladatot is nekem, ami hasonló az elveimhez. Nem leszek a híve, de ahogy mondtad, ez a bajnok szó egészen találó. Dűlőre akarok vele jutni és egy értelmes kapcsolatot akarok kialakítani vele, amiből mind a ketten profitáhatunk. *lehet, hogy egy ilyen vakbuzgó szemével, mint Arizeus, Learon gondolatai eretnekségnek bizonyulnak, de a Sajt-mester nem fog hazudni, ha már ilyen nyíltan rákérdezett a férfi a terveire és ami azt illeti, már így is sokat segített neki a csuhás és társa. Aztán mikor Learon segítségül hívja Wojestet, nem történik semmi. Gondolhatta volna, de mindint meg kell próbálni, amit lehet.*
-Hát, egy próbát megért. *Neveti el magát a pásztormágus.*
-Pár éve még ő talált meg engem és jött oda hozzám, gondoltam nem telik neki semmibe. *Vonja meg a vállát. aztán hatalmas mosollyal társa felé fordul.*
-Nos, Rheia, ügyes vagy! Nagyon örülök, hogy eljöttél velem! Akkor irány a vers által megjelölt hely! *Igazítja meg magán köpenyét, mintegy mutatva, hogy ő kész az útra.*
-Már, ha nincs más. *Aztán eszébe jut valami.*
-Ha esetleg megtaláljuk, nincs valami üzenetetek számára? Valahogy úgy érzem, mégis fontosabb nektek ez, mint nekem. Én csak magamat szolgálom és csak szegről végről van kapcsolatom Wojesttel, ti viszont neki adtátok az életek, csak számít ez.
*A gyertya kanóca lángra lobban, ebben a mágus nem is kételkedett. Számára fel sem tűnnek az árnyak, mert nem erre figyel. Sokkal inkább a lányra, akit igyekszik megnyugtatni. Azonban az atya és társa hamar ott is terem mellettük és vidáman elfogadja a meghívást.*
-Jó embereket bármikor szívesen látok a birtokomon. *Teszi még hozzá mosolyogva a pásztor.*
-Nem tudom. Sosem voltam oda az istenekért. A tiétek is valószínűleg csak azért talált meg, mert hasonlóan gondolkodunk. *A Sajt-mester egészen máshogy gondolkodik ezekről a dolgokról, mint a hívők. Számára nincs ilyen, hogy öröktől létező, meg fény és sötétség. Csak azok a lények és Szellemek, akik szívében kedvesség vagy gonoszság lakozik és tesznek érte, hogy az ő gondolkodásuknak megfelelő legyen a világ. Ezek az istenek is ilyenek, csak valamivel több hatalommal és irányítási vággyal rendelkeznek, mint egy átlagos ember. A többi nem reagál, hiszen hallotta már a történeteket, hogy a többi isten, aki nem Eeyr, milyen cseles és néha gonosz módszerekkel csempészte magát a gyengék lelkébe. Aztán rájuk terelődik a téma, és Rheia el is mondja, ő csak kíséri Learont, így hát a kecskésen a válasz megadásának tisztje.*
-Hát, ami azt illeti, mióta Wojest megtalált, teljesen megváltozott az életem. Megbízott, hogy öljek démonokat, de emellett látom, hogyha jó dolgokat cselekszem, amiket ő akar, mindig valami olyan dolog sül ki belőle, ami nekem és társaimnak jó. Hogy is mondjam? *Gondolkodik el egy pillantra.*
-Gazdagodom és nagyobb biztonságban tudhatom magam és a barátaim. Érzem, hogy segít is Eeyr azon kívül, hogy mindenféle veszélyes kalandokba rángat bele. Persze ne essünk túlzásokba, nem ezért vagyok olyan, amilyen. Mindig igyekeztem jó lenni, csak emellett megtalált ez az isten is. Úgy vagyok vele, hogyha megtalálom, talán adhat más feladatot is nekem, ami hasonló az elveimhez. Nem leszek a híve, de ahogy mondtad, ez a bajnok szó egészen találó. Dűlőre akarok vele jutni és egy értelmes kapcsolatot akarok kialakítani vele, amiből mind a ketten profitáhatunk. *lehet, hogy egy ilyen vakbuzgó szemével, mint Arizeus, Learon gondolatai eretnekségnek bizonyulnak, de a Sajt-mester nem fog hazudni, ha már ilyen nyíltan rákérdezett a férfi a terveire és ami azt illeti, már így is sokat segített neki a csuhás és társa. Aztán mikor Learon segítségül hívja Wojestet, nem történik semmi. Gondolhatta volna, de mindint meg kell próbálni, amit lehet.*
-Hát, egy próbát megért. *Neveti el magát a pásztormágus.*
-Pár éve még ő talált meg engem és jött oda hozzám, gondoltam nem telik neki semmibe. *Vonja meg a vállát. aztán hatalmas mosollyal társa felé fordul.*
-Nos, Rheia, ügyes vagy! Nagyon örülök, hogy eljöttél velem! Akkor irány a vers által megjelölt hely! *Igazítja meg magán köpenyét, mintegy mutatva, hogy ő kész az útra.*
-Már, ha nincs más. *Aztán eszébe jut valami.*
-Ha esetleg megtaláljuk, nincs valami üzenetetek számára? Valahogy úgy érzem, mégis fontosabb nektek ez, mint nekem. Én csak magamat szolgálom és csak szegről végről van kapcsolatom Wojesttel, ti viszont neki adtátok az életek, csak számít ez.
3192. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-02-06 09:53:10
Üzenet elküldve: 2020-02-06 09:53:10
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Vigyél a templomba//
*A tudomány megállt az elfben, most pedig gondolkozik, vajon miről beszélhet egy hosszúéletű, de egyszerű halandó, egy mindenható entitással. Egy darabig inkább eljátszadozik azzal, hogy a fapadot simogatja kezeivel, kísértve azt, hogy egy meglepetés szálka a kezébe álljon. Ez nem történik meg, viszont újra szóra kéne nyitnia a száját, ha már úgy döntött, meglátogatja a Fény Istennőjét, vagy hogyishívjákot. Ajkait összeszorítja, szuszog egyet, majd újra az oltár felé fordul.*
-Vannak szabadidős elfoglaltságaid? Egyáltalán van szabaidőd? Szereeetsz... öltözködni? Tudod, nem igazán tudom, hogy mit mondhatnék neked, vagy hogyan kezeljelek. Nem csak téged, a másik két istent is. Nagy is vagy, meg hatalmas, de életem jelentős részében nélkületek voltam jelen, s akkor is működött a világ. Mit adhattok nekünk? Mert mi mind adunk valamit nektek. Szakrális mágia? Az lenne? *Gondolkozik, majd arra jut, hogy bizony ő ebben megintcsak egyedül maradt. Egyik istenben sem hisz, soha nem fog semmilyen varázslatot megtanulni tőlük, kivéve, ha valamelyik úgy dőntene, bár erre kicsi az esély. Közelebb hajol, mintha bizalmas suttogásba kezdene, s úgy mormogja maga elé a zárónak szánt szavait.*
-Nézd, fogalmam sincsen, hogyan kéne szólnom hozzád. Te egy hatalmas lény vagy, aki csak pár éve csöppent az életemben, én pedig egy kis féreg vagyok előtted, aki nem is imádja egyikőtöket sem, mégis boldogan ismerkedne veletek, meg Lanawinon is régebb óta él. Kérlek, ne vess meg, mert nem tudom, mit kéne mondanom, talán majd legközelebb. Addig is, viszlát! *Éppen szomorú arccal felállna, mikor megpillantja egyik fajtársát. A nő az oltár elé ér, s imádkozásának tudja be Rae azon szavait, melyeket hallhat. Nagyon meglepődik, hiszen teljesen tapasztalatlan ezen a téren, a vehemencia pedig, legyen akármilyen érzelem által vezérelve, arra engedi következtetni, hogy itt bizony egy hívővel van dolga. Amikor pedig láthatóan nem tud a másik felállni, irányt változtat, s odarohan mellé, megpróbálja felsegíteni, amennyiben az engedi, lágyan karol belé, s mosolyogva szólal meg.*
-Kérem, hölgyem, hagy segítsek! Biztosan hatalmas lelki erő kellett ahhoz, hogy ilyen átszellemülten beszélhessen az Istennővel. ~ Irigyellek, téged feltehetően támogatni fog valaki. ~ *Sok tekintetben segítőkész és élő jóság Raenerold, csupán a természetfeletti az, amit nem ért, s ha próbál is minél kedvesebb lenni azokkal, akik ezt átlátják, értik, s élnek benne, mégis van benne egy minimális irigység, amiatt, hogy ami nekik megadatott, az az ő életéből hiányzik, s ezt kőveti egy kicsinyke düh azok felé, akik eddig jelen voltak nála, akár a hívők is, s mindannyian képtelenek voltak neki akár egyszer is elmagyarázni ezt az egészet. Fura a világ, néha tesz rá, de legtöbbször képes lenne feláldozni magát érte. Ami viszont mindenféleképpen igaz, hogy mikor ezek a folyamatok végbe is mennek Raeneroldban, lovagunk bűntudatot érez, hogy nem tudja túltenni magát ilyen, számára apróságoknak tűnő dolgokon. Emiatt megint képtelen lesz koncentrálni, s csak nehezen veszi észre magát, de remélhetőleg ez most nem kerül sorra. Közben, ha az elf engedte neki, felsegíti a lánykát, majd mikor egy magasságba kerülnek, megint elvarázsolódik, hiszen a női báj, az az elegancia, melyet akár a mostani ismeretlen is áraszt magából, csodalkozásra sarkallja Raet, s ez meg is látszik rajta.*
-Hagy mutatkozzak be! Én Raenerold vagyok. És Ön? *Mosolyog a továbbiakban is.*
//Vigyél a templomba//
*A tudomány megállt az elfben, most pedig gondolkozik, vajon miről beszélhet egy hosszúéletű, de egyszerű halandó, egy mindenható entitással. Egy darabig inkább eljátszadozik azzal, hogy a fapadot simogatja kezeivel, kísértve azt, hogy egy meglepetés szálka a kezébe álljon. Ez nem történik meg, viszont újra szóra kéne nyitnia a száját, ha már úgy döntött, meglátogatja a Fény Istennőjét, vagy hogyishívjákot. Ajkait összeszorítja, szuszog egyet, majd újra az oltár felé fordul.*
-Vannak szabadidős elfoglaltságaid? Egyáltalán van szabaidőd? Szereeetsz... öltözködni? Tudod, nem igazán tudom, hogy mit mondhatnék neked, vagy hogyan kezeljelek. Nem csak téged, a másik két istent is. Nagy is vagy, meg hatalmas, de életem jelentős részében nélkületek voltam jelen, s akkor is működött a világ. Mit adhattok nekünk? Mert mi mind adunk valamit nektek. Szakrális mágia? Az lenne? *Gondolkozik, majd arra jut, hogy bizony ő ebben megintcsak egyedül maradt. Egyik istenben sem hisz, soha nem fog semmilyen varázslatot megtanulni tőlük, kivéve, ha valamelyik úgy dőntene, bár erre kicsi az esély. Közelebb hajol, mintha bizalmas suttogásba kezdene, s úgy mormogja maga elé a zárónak szánt szavait.*
-Nézd, fogalmam sincsen, hogyan kéne szólnom hozzád. Te egy hatalmas lény vagy, aki csak pár éve csöppent az életemben, én pedig egy kis féreg vagyok előtted, aki nem is imádja egyikőtöket sem, mégis boldogan ismerkedne veletek, meg Lanawinon is régebb óta él. Kérlek, ne vess meg, mert nem tudom, mit kéne mondanom, talán majd legközelebb. Addig is, viszlát! *Éppen szomorú arccal felállna, mikor megpillantja egyik fajtársát. A nő az oltár elé ér, s imádkozásának tudja be Rae azon szavait, melyeket hallhat. Nagyon meglepődik, hiszen teljesen tapasztalatlan ezen a téren, a vehemencia pedig, legyen akármilyen érzelem által vezérelve, arra engedi következtetni, hogy itt bizony egy hívővel van dolga. Amikor pedig láthatóan nem tud a másik felállni, irányt változtat, s odarohan mellé, megpróbálja felsegíteni, amennyiben az engedi, lágyan karol belé, s mosolyogva szólal meg.*
-Kérem, hölgyem, hagy segítsek! Biztosan hatalmas lelki erő kellett ahhoz, hogy ilyen átszellemülten beszélhessen az Istennővel. ~ Irigyellek, téged feltehetően támogatni fog valaki. ~ *Sok tekintetben segítőkész és élő jóság Raenerold, csupán a természetfeletti az, amit nem ért, s ha próbál is minél kedvesebb lenni azokkal, akik ezt átlátják, értik, s élnek benne, mégis van benne egy minimális irigység, amiatt, hogy ami nekik megadatott, az az ő életéből hiányzik, s ezt kőveti egy kicsinyke düh azok felé, akik eddig jelen voltak nála, akár a hívők is, s mindannyian képtelenek voltak neki akár egyszer is elmagyarázni ezt az egészet. Fura a világ, néha tesz rá, de legtöbbször képes lenne feláldozni magát érte. Ami viszont mindenféleképpen igaz, hogy mikor ezek a folyamatok végbe is mennek Raeneroldban, lovagunk bűntudatot érez, hogy nem tudja túltenni magát ilyen, számára apróságoknak tűnő dolgokon. Emiatt megint képtelen lesz koncentrálni, s csak nehezen veszi észre magát, de remélhetőleg ez most nem kerül sorra. Közben, ha az elf engedte neki, felsegíti a lánykát, majd mikor egy magasságba kerülnek, megint elvarázsolódik, hiszen a női báj, az az elegancia, melyet akár a mostani ismeretlen is áraszt magából, csodalkozásra sarkallja Raet, s ez meg is látszik rajta.*
-Hagy mutatkozzak be! Én Raenerold vagyok. És Ön? *Mosolyog a továbbiakban is.*
3191. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-02-06 02:24:44
Üzenet elküldve: 2020-02-06 02:24:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 823
OOC üzenetek: 277
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 823
OOC üzenetek: 277
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vigyél a templomba//
*Relael saját magán is megdöbben. Egy darabig a bejáratnál álldogál, ügyelve arra, hogy a köpeny csuklyája alaposan takarja arcát. Áll, vár, és képtelen megtenni az első lépést. Végül elindul, és átkozni is kezd magát. Fejét lehajtja, ezért arca takarásban marad, emiatt pedig nem is látja olyan jól környezetét, így a Városőr is elkerüli tekintetét. A fejében sutyorgó hangok minden lépéssel egyre vadabb zajokká válnak, és már egészen úgy érzi, hogy koponyája belső felét kaparva próbálják pépessé őrölni elméjét.
Ő maga nem hisz. Talán még gyermekként igen, hiszen édesanyja olyan volt, mint Eeyr maga. Csupa szeretet, jóság és báj. Egy darabig szerette őt ezért, talán tisztelte is, aztán pedig megvetette, ahogy lassan átalakult értékrendje és ezt gyengeségként könyvelte el. Holott ő maga is jól tudja, hogy az önzetlenség, az őszinteség, kedvesség mind rengeteg bátorságot igényel ebben a könyörtelen világban. Ő is eldobta magától ezeket az értékeket, annyira, hogy már hiába kutatja magában őket, még csírájukat sem találja, csupán kiszáradt, megmérgezett kórókat. Éppen ezért olyan fájdalmasan nehéz minden lépés. A templom talaj szinte égeti, és kedve lenne lehántani magáról mocskos bőrét, ahogy bűnei lassan ránehezednek. Kivételesen józan, és a józan pillanatok mindig nehezek. Mindig szomorúak, és mindig enyhe bűntudattal teliek. De nem eléggé ahhoz, hogy jobb emberré váljon, ami miatt egy leheletnyit szégyelli is magát.
Ez a számtalan érzelem kényszerítette ide, és kényszeríti arra is, hogy az oltár elé lépjen. Hall valami mormogást, de az elméjét kínzó számtalan hang között észre sem veszi. Lábai elgyengülnek, és megadva magukat térdre kényszerül. Kezeivel elől támaszkodik a földön, míg az egyik hasára nem simul olyan gyengéd szeretettel, amivel rég nem viszonyult senkihez.*
- Eeyr, ha van benned bármi könyörület...
*Kezdi el enyhe dühvel hangjában, amiért vele szemben nem volt elég az istennőnek. Mert az hagyta, hogy olyan sok rossz dolog történjen. Nem volt vele Eeyr amikor édesapja csúnyán elverte apróságokra hivatkozva. Nem volt vele magányos éjszakáin. Nem volt vele akkor sem, amikor veszély fenyegette, aminek tanúbizonysága azóta is karjára tetoválva virít.*
- Ha érdekel téged bármennyire is bárki magadon és a hatalmadon kívül, akkor hallgass ide.
*Fejét feljebb emeli, hogy az oltárra pillanthasson.*
- Vezesd haza az eltévelyedetett, és vedd oltalmad alá a palántát, hogy ne árthasson neki se szél, se fagy, se gyomok.
*Fogait összeszorítva hajtja megint előre fejét, és megpróbál felállni, de nehezére esik, így nem is jár sikerrel.*
- Vagy tépd ki gyökerestül, hogy emléke se maradjon.
*Teszi hozzá már olyan halkan, hogy még saját maga is alig hallja. Kénytelen segítséghez folyamodni és az oltárba kapaszkodni, hogy megpróbálja felhúzni magát.*
//Vigyél a templomba//
*Relael saját magán is megdöbben. Egy darabig a bejáratnál álldogál, ügyelve arra, hogy a köpeny csuklyája alaposan takarja arcát. Áll, vár, és képtelen megtenni az első lépést. Végül elindul, és átkozni is kezd magát. Fejét lehajtja, ezért arca takarásban marad, emiatt pedig nem is látja olyan jól környezetét, így a Városőr is elkerüli tekintetét. A fejében sutyorgó hangok minden lépéssel egyre vadabb zajokká válnak, és már egészen úgy érzi, hogy koponyája belső felét kaparva próbálják pépessé őrölni elméjét.
Ő maga nem hisz. Talán még gyermekként igen, hiszen édesanyja olyan volt, mint Eeyr maga. Csupa szeretet, jóság és báj. Egy darabig szerette őt ezért, talán tisztelte is, aztán pedig megvetette, ahogy lassan átalakult értékrendje és ezt gyengeségként könyvelte el. Holott ő maga is jól tudja, hogy az önzetlenség, az őszinteség, kedvesség mind rengeteg bátorságot igényel ebben a könyörtelen világban. Ő is eldobta magától ezeket az értékeket, annyira, hogy már hiába kutatja magában őket, még csírájukat sem találja, csupán kiszáradt, megmérgezett kórókat. Éppen ezért olyan fájdalmasan nehéz minden lépés. A templom talaj szinte égeti, és kedve lenne lehántani magáról mocskos bőrét, ahogy bűnei lassan ránehezednek. Kivételesen józan, és a józan pillanatok mindig nehezek. Mindig szomorúak, és mindig enyhe bűntudattal teliek. De nem eléggé ahhoz, hogy jobb emberré váljon, ami miatt egy leheletnyit szégyelli is magát.
Ez a számtalan érzelem kényszerítette ide, és kényszeríti arra is, hogy az oltár elé lépjen. Hall valami mormogást, de az elméjét kínzó számtalan hang között észre sem veszi. Lábai elgyengülnek, és megadva magukat térdre kényszerül. Kezeivel elől támaszkodik a földön, míg az egyik hasára nem simul olyan gyengéd szeretettel, amivel rég nem viszonyult senkihez.*
- Eeyr, ha van benned bármi könyörület...
*Kezdi el enyhe dühvel hangjában, amiért vele szemben nem volt elég az istennőnek. Mert az hagyta, hogy olyan sok rossz dolog történjen. Nem volt vele Eeyr amikor édesapja csúnyán elverte apróságokra hivatkozva. Nem volt vele magányos éjszakáin. Nem volt vele akkor sem, amikor veszély fenyegette, aminek tanúbizonysága azóta is karjára tetoválva virít.*
- Ha érdekel téged bármennyire is bárki magadon és a hatalmadon kívül, akkor hallgass ide.
*Fejét feljebb emeli, hogy az oltárra pillanthasson.*
- Vezesd haza az eltévelyedetett, és vedd oltalmad alá a palántát, hogy ne árthasson neki se szél, se fagy, se gyomok.
*Fogait összeszorítva hajtja megint előre fejét, és megpróbál felállni, de nehezére esik, így nem is jár sikerrel.*
- Vagy tépd ki gyökerestül, hogy emléke se maradjon.
*Teszi hozzá már olyan halkan, hogy még saját maga is alig hallja. Kénytelen segítséghez folyamodni és az oltárba kapaszkodni, hogy megpróbálja felhúzni magát.*
3190. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-02-06 01:25:00
Üzenet elküldve: 2020-02-06 01:25:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Wojest nyomában//
*Karheia hisz Learonnak, mégsem nyugszik meg a szavai ellenére sem, és úgysem, hogy jól tudja, a pásztormágus valóban képes lenne vigyázni rá. Illetve csak sejti, mert még nem ismerte meg barátja teljes hatalmát, viszont közel feltétel nélkül hisz neki. Ő mégis gyanakvó, ideges, a jobb félni, mint megijedni ember marad.
Szólásra nyitja ajkait, végül elfojtja mondandóját, mert nem itt akarja megkérdőjelezni Learont, és nincs is szükség rá végül, hiszen Arizeus atya elmondja azt, amit Karheia maga is gondol. Szokatlan lenne, ha ezek a hatalmas istenségek nagyjából vele egykorúak lennének, akkor is, ha eddig nem volt különösebb tudás róluk.*
- Egyetértek.
*Mondja mosolyogva Arizeus atyának, és eszébe jut, hogy a térkép volt az első, amire igazán szemet vetett. Tekintete enyhe büszkeséggel telítődik. Persze nem azért, mert Rorkirral megöltek valakit, hanem mert győzedelmeskedtek, ráadásul csapatmunkával.*
- Hüm, lehet igazad van Learon, bár úgy látom azt nem igazán határolja hegy.
*Jó ideje figyelmen kívül hagyta az őt vizslató férfit, ám ezúttal már bosszantja a magán érzett tekintet, ezért felpillant, egyenesen annak szemeibe. Kékjei figyelmeztetően fenyegetőek, nem túlzottan, csupán mint egy sarokba szorított kutyáé, akinek nem hagytak más lehetőséget. Nem mindig bántak vele úgy a férfiak, ahogy az a tisztesség megkövetelte volna, így ezen apróságokra talán hevesebben, és kevésbé elnézően reagál.*
- Én inkább csak segítő útitárs vagyok.
*Jegyzi meg csendesen, ezzel el is szakítva tekintetét Geldronról. Neki az is megfelel, ha végül semmire sem jutnak, csupán tanulságokkal térnek haza.
Learon ezután furcsa lépésre szánja el magát, amit Karheia összefont karokkal követ nyomon, és akaratlanul is kétkedően megemelkednek szemöldökei. Miután a várt módon nem történik semmi megszólal, de csak akkor, mikor úgy véli, hogy hangja nem ütne meg sértő hangsúlyt.*
- Kétlem, hogy az istenek ilyen apró kérések kedvéért lealacsonyodnának hozzánk, különben akár a világunkba is költözhetnének.
*Még a már sokat emlegetett borzalmakkor sem jött le közéjük Eeyr, hogy megóvja saját templomát, nyilván Wojest sem fog kérésre. Persze egy próbát megérhetett a pásztormágusnak. Ő maga is számtalanszor fohászkodott szellemeihez akár jó termés reményében, és egyszer sem jelentek meg neki. Igazán ritka alkalmakkor is inkább álmokat küldtek neki.*
- Esetleg a korábban emlegetett szóbeszédek között akad érdemleges?
*Kérdezi Arizeus atyától, és amennyiben nincs rá többé szükség, úgy gondosan elteszi térképét.*
- Talán érdemes lenne a versben említett helyen keresni tovább.
*Ezt már Learonhoz intézi, ám egy pillanatra elgondolkodik, hogy megkérje e Arizeus atyát, hogy esetleg küldjön velük valakit, aki bölcs szavakkal és iránymutatással láthatná el őket, ám tart attól, hogy az Glendor lenne, és annak kifejezetten nem örülne, mert nyugtalanítja a jelenléte, így csupán csendben marad.*
A hozzászólás írója (Karheia Rhagodar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.02.06 01:27:14
*Karheia hisz Learonnak, mégsem nyugszik meg a szavai ellenére sem, és úgysem, hogy jól tudja, a pásztormágus valóban képes lenne vigyázni rá. Illetve csak sejti, mert még nem ismerte meg barátja teljes hatalmát, viszont közel feltétel nélkül hisz neki. Ő mégis gyanakvó, ideges, a jobb félni, mint megijedni ember marad.
Szólásra nyitja ajkait, végül elfojtja mondandóját, mert nem itt akarja megkérdőjelezni Learont, és nincs is szükség rá végül, hiszen Arizeus atya elmondja azt, amit Karheia maga is gondol. Szokatlan lenne, ha ezek a hatalmas istenségek nagyjából vele egykorúak lennének, akkor is, ha eddig nem volt különösebb tudás róluk.*
- Egyetértek.
*Mondja mosolyogva Arizeus atyának, és eszébe jut, hogy a térkép volt az első, amire igazán szemet vetett. Tekintete enyhe büszkeséggel telítődik. Persze nem azért, mert Rorkirral megöltek valakit, hanem mert győzedelmeskedtek, ráadásul csapatmunkával.*
- Hüm, lehet igazad van Learon, bár úgy látom azt nem igazán határolja hegy.
*Jó ideje figyelmen kívül hagyta az őt vizslató férfit, ám ezúttal már bosszantja a magán érzett tekintet, ezért felpillant, egyenesen annak szemeibe. Kékjei figyelmeztetően fenyegetőek, nem túlzottan, csupán mint egy sarokba szorított kutyáé, akinek nem hagytak más lehetőséget. Nem mindig bántak vele úgy a férfiak, ahogy az a tisztesség megkövetelte volna, így ezen apróságokra talán hevesebben, és kevésbé elnézően reagál.*
- Én inkább csak segítő útitárs vagyok.
*Jegyzi meg csendesen, ezzel el is szakítva tekintetét Geldronról. Neki az is megfelel, ha végül semmire sem jutnak, csupán tanulságokkal térnek haza.
Learon ezután furcsa lépésre szánja el magát, amit Karheia összefont karokkal követ nyomon, és akaratlanul is kétkedően megemelkednek szemöldökei. Miután a várt módon nem történik semmi megszólal, de csak akkor, mikor úgy véli, hogy hangja nem ütne meg sértő hangsúlyt.*
- Kétlem, hogy az istenek ilyen apró kérések kedvéért lealacsonyodnának hozzánk, különben akár a világunkba is költözhetnének.
*Még a már sokat emlegetett borzalmakkor sem jött le közéjük Eeyr, hogy megóvja saját templomát, nyilván Wojest sem fog kérésre. Persze egy próbát megérhetett a pásztormágusnak. Ő maga is számtalanszor fohászkodott szellemeihez akár jó termés reményében, és egyszer sem jelentek meg neki. Igazán ritka alkalmakkor is inkább álmokat küldtek neki.*
- Esetleg a korábban emlegetett szóbeszédek között akad érdemleges?
*Kérdezi Arizeus atyától, és amennyiben nincs rá többé szükség, úgy gondosan elteszi térképét.*
- Talán érdemes lenne a versben említett helyen keresni tovább.
*Ezt már Learonhoz intézi, ám egy pillanatra elgondolkodik, hogy megkérje e Arizeus atyát, hogy esetleg küldjön velük valakit, aki bölcs szavakkal és iránymutatással láthatná el őket, ám tart attól, hogy az Glendor lenne, és annak kifejezetten nem örülne, mert nyugtalanítja a jelenléte, így csupán csendben marad.*
A hozzászólás írója (Karheia Rhagodar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.02.06 01:27:14
3189. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-02-03 22:41:11
Üzenet elküldve: 2020-02-03 22:41:11
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
//Wojest nyomában//
*Learon varázslatának hála a közöttük buzgón füstöt eregető kanóc vígan lobban lángra ismét, mintha nem is aludt volna ki sohasem. A gyertya jóvoltából a setétlő falakon árnyaik jelennek meg groteszk mód felnagyítva, a jobbon Karheiáé, a balon pedig Learoné. *
-Vigyázzon, mert szaván ragadom! *Válaszolja az atya joviális vigyor közepette az invitálásra. Nem veti meg a jó italt és legnagyobb sajnálatára igen kevés lehetősége volt hódolni eme kedvelt időtöltésének.
A következőkre egy pillanatra elcsodálkozik, de még mindig mosollyal arcán fordul a jó pásztorhoz.*
-Hát nem gondolod, hogy eme istenek csak úgy előpattantak a föld alól? Fény, Egyensúly, Sötétség… Mindig léteztek, ám az isteneik korunkig nem avatkoztak a halandók életébe. Követőik voltak, s jelenések formájában tudtunk létükről… Legalábbis a titkos rendek. Megannyi gyermekmese őrizte emlékük, s íme, most itt vannak. *Vállat vonva hajol ismét a könyv fölé, ám még egyszer Learonra pillant, mielőtt belemélyedne az olvasmányba.*
-Csak ők tudják, most miért teszik mindezt… Ám elhiheted, ha az egyikük követőket kezdett toborozni az ég alatt, a másik kettő sem volt rest megtenni ugyanezt. *Göcögve nevet fel, az előkerülő térkép látványára azonban csakhamar elhallgat.*
-Nagy kincs az efféle holmi, lányom. *Kotyog közbe komolykodva, majd hátrébb lép, hogy odaengedje a buzgón tolakodó Geldront is az asztalhoz, miközben a szőke lány okfejtését hallgatják.*
-Jól gondolat… Lihanech Úrnőnk városa, Wojestnek is lehettek vagy lehetnek ott követői. Mondjátok, miért kutatjátok ily elhivatottan? *A tengerkék szemek Karheia arcát fürkészik, szemmel láthatóan Geldron szívesen legelteti szemét a leányon. A kérdés ugyanakkor inkább szólhat Learonnak, hisz ő tűnik érdekeltnek a témában.*
-A karavánpihenőről sokat nem tudok. De azt igen, hogy az utazó jobb, ha elkerüli manapság. Bárki fiát vagy lányát is szolgálja ma annak a romnak a szelleme, a mi Úrnőnket biztosan nem. *Fordul a pásztor felé az ifjú, majd gondolataiba merülve, szórakozottan túr bele sűrű hajába.*
-A hely maga bizton bír mágikus hatalommal, bárki fia megmondhatja. Ki arra jár és konyít a mágiához, érezni fogja. Talán Wojestnek is van köze e helyhez, ám a vers alapján vele értek egyet.
*Megenged magának egy bizalmaskodó mosolyt, miközben a szőkehajú lányra kúszik a tekintete. A helyszín talán már megvan, az irány legalábbis biztosan. Learon közben újabb ötlettel rukkol elő, az atya és az ifjú tekintete pedig önkéntelen is követi a pásztorét, feszült csend közepette merednek maguk is az oltárra.
Csupán az ablakokon sűrűsödő esőcseppek koppanása töri meg e súlyos másodperceket, míg várakoznak. Maguk sem igazán tudják, hogy mire, de várnak. Tán Learon szavai csengtek magabiztosan, tán a rájuk telepedő izgalom diktálja, de úgy érezhetik, történnie kell valaminek. A kirakós darabjai szép lassan a helyükre kerülnek, csak épp azt nem tudják, mit is raknak ki pontosan. Ugyan ki más segíthetne most a gondjukon, mint maga Wojest? A kívánt hatás azonban elmarad, a halotti némaságot pedig egy atyai sóhaj töri meg végleg.*
-Nos, gyermekeim? Merre tovább?
*Learon varázslatának hála a közöttük buzgón füstöt eregető kanóc vígan lobban lángra ismét, mintha nem is aludt volna ki sohasem. A gyertya jóvoltából a setétlő falakon árnyaik jelennek meg groteszk mód felnagyítva, a jobbon Karheiáé, a balon pedig Learoné. *
-Vigyázzon, mert szaván ragadom! *Válaszolja az atya joviális vigyor közepette az invitálásra. Nem veti meg a jó italt és legnagyobb sajnálatára igen kevés lehetősége volt hódolni eme kedvelt időtöltésének.
A következőkre egy pillanatra elcsodálkozik, de még mindig mosollyal arcán fordul a jó pásztorhoz.*
-Hát nem gondolod, hogy eme istenek csak úgy előpattantak a föld alól? Fény, Egyensúly, Sötétség… Mindig léteztek, ám az isteneik korunkig nem avatkoztak a halandók életébe. Követőik voltak, s jelenések formájában tudtunk létükről… Legalábbis a titkos rendek. Megannyi gyermekmese őrizte emlékük, s íme, most itt vannak. *Vállat vonva hajol ismét a könyv fölé, ám még egyszer Learonra pillant, mielőtt belemélyedne az olvasmányba.*
-Csak ők tudják, most miért teszik mindezt… Ám elhiheted, ha az egyikük követőket kezdett toborozni az ég alatt, a másik kettő sem volt rest megtenni ugyanezt. *Göcögve nevet fel, az előkerülő térkép látványára azonban csakhamar elhallgat.*
-Nagy kincs az efféle holmi, lányom. *Kotyog közbe komolykodva, majd hátrébb lép, hogy odaengedje a buzgón tolakodó Geldront is az asztalhoz, miközben a szőke lány okfejtését hallgatják.*
-Jól gondolat… Lihanech Úrnőnk városa, Wojestnek is lehettek vagy lehetnek ott követői. Mondjátok, miért kutatjátok ily elhivatottan? *A tengerkék szemek Karheia arcát fürkészik, szemmel láthatóan Geldron szívesen legelteti szemét a leányon. A kérdés ugyanakkor inkább szólhat Learonnak, hisz ő tűnik érdekeltnek a témában.*
-A karavánpihenőről sokat nem tudok. De azt igen, hogy az utazó jobb, ha elkerüli manapság. Bárki fiát vagy lányát is szolgálja ma annak a romnak a szelleme, a mi Úrnőnket biztosan nem. *Fordul a pásztor felé az ifjú, majd gondolataiba merülve, szórakozottan túr bele sűrű hajába.*
-A hely maga bizton bír mágikus hatalommal, bárki fia megmondhatja. Ki arra jár és konyít a mágiához, érezni fogja. Talán Wojestnek is van köze e helyhez, ám a vers alapján vele értek egyet.
*Megenged magának egy bizalmaskodó mosolyt, miközben a szőkehajú lányra kúszik a tekintete. A helyszín talán már megvan, az irány legalábbis biztosan. Learon közben újabb ötlettel rukkol elő, az atya és az ifjú tekintete pedig önkéntelen is követi a pásztorét, feszült csend közepette merednek maguk is az oltárra.
Csupán az ablakokon sűrűsödő esőcseppek koppanása töri meg e súlyos másodperceket, míg várakoznak. Maguk sem igazán tudják, hogy mire, de várnak. Tán Learon szavai csengtek magabiztosan, tán a rájuk telepedő izgalom diktálja, de úgy érezhetik, történnie kell valaminek. A kirakós darabjai szép lassan a helyükre kerülnek, csak épp azt nem tudják, mit is raknak ki pontosan. Ugyan ki más segíthetne most a gondjukon, mint maga Wojest? A kívánt hatás azonban elmarad, a halotti némaságot pedig egy atyai sóhaj töri meg végleg.*
-Nos, gyermekeim? Merre tovább?
3188. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-02-02 09:51:45
Üzenet elküldve: 2020-02-02 09:51:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Wojest nyomában//
*Learon, ha nem tudná, hogy mekkora tiszteletlenség, és nem szorulna rá a férfi segítségére, most kinevetné azért a mondatért, hogy egyedül Eeyr törekszik a jóra igazán. Ő maga is így tesz és a Szellemek is ezen jár az agya mindig. Learon nagyanyja is biztosan sokat tesz a világ jóságáért a szellemek világából.*
-Akik nem rendelkeznek saját hatalommal, könnyebben elfogadják más irányítását. *Dobálózik a Sajt-mester tényekkel, de mire kimondja, már meg is bánja és reménykedik benne, hogy nem sértette meg a férfit. De tagadhatatlan, hogy egy olyan nagy mágusból, mint Learon vagy Taitos, nem lesz hamar hívő. Mostanában a pásztormágus is úgy vélekedik, hogy elfogadja Eeyrt, mint egy viszonylag kedves entitást, aki néha megsegíti őt, ellentétben a többivel, akik mindig borsot törnek az orra alá, de hogy a szolgájává váljon, azt el sem tudná képzelni.*
-Nos igen, a sok borzalom, ami megtörtént, engem sem került el. Befogadtam egy betegséget átvészelő családot, hiszen szenvedtek eleget. Mindenki megteszi, amit tud. *A Sajt-mester ételt tudott osztani és munkád adni. Ennyi tellett tőle. Aztán egészen meglepődik, hogy gondolatmenete helyes volt, és tényleg egy félisten volt az, aki megkereste őt és felruházta azzal a mágiával, meg visszaadta karját, pedig nem egy nagy ördöngösség. ötven százalék esélye volt. Vagy Eeyr vagy Teysus, hiszen a sötét istennek semmi oka nem lenne megkérni, hogy pusztítsa el a szolgáit. Látszik Learonon, hogy egészen fellelkesül, bár tényleg nem annyira, mint Arizeus. A kecskésnek ez csak egy újabb kaland lehetősége, amibe az istenek keverik bele. Ő már csak sodródik az árral, hiszen talán ebből is egy világmegmentés kerekedik ki.* ~Trodd megint úgy fog rám nézni, mint a tehén az új kapura! Mennyi mindennel fogom fárasztani, ha végre újra találkozunk!~ *Mosolyodik el a gondolatra. Megmutatja majd neki az új gyűrűjét is, amit Abogrtól kapott és ami miatt csak úgy duzzadnak karjain az izmok.*
-Remek! Remek! Már legalább van kiindulási pontom! Most már csak meg kell keressem Wojestet! *Ad hangot izgalmának, mielőtt még kiviharzana a férfi a teremből, eloltva az egyik gyertyát. Mivel egyébként is sötét van, ami bántja a pásztor szemét, úgy dönt, hogy megpróbálja meggyújtani a kanócot egy varázslattal, részben azért is, hogy oldja Rheia feszültségét.*
-Ne aggódj! Ismerem ezeket az isteneket meg a szolgáikat. Mind habókos alakok! Itt még minden a legnagyobb rendben. Amúgy meg ha kell, megvédelek! Sosem hagynék cserben egy ilyen kedves és szép lányt! *Vigyorog rá az összes fogával. Az érkező fiatal férfi sem zaklatja fel Learont, hiszen elég embert látott, akik hirtelen beálltak az istenek mellé, megbecsülést vagy hatalmat keresve. Egy kalandornak is biztosan van rá oka, hogy miért választja a csuhát a páncél helyett.*
-Már most sokat segített Arizeus uram! Ha esetleg a tharg birtokokon jár, térjen be a Derin-birtokra, vendégem egy pár pohár házi borra! Ön is Glendor uram! *Jelenti ki a Sajt-mester, de ezután minden figyelmét a könyvre és a beszédre koncentrálja, de egy részen mégis felhúzza a szemöldökét.*
-Bocsánat, hogy közbeszólok, de mi az, hogy ifjú korodban? Ezek az istenek nem most jelentek meg? Régen is voltak követőik? Miért van az, hogy én, aki bejártam a fél világot, sosem hallottam a nevüket még ezelőtt? *Ez az egy dolog gyanús neki, mert egész Lanawinon nem volt szó istenekről. Persze voltak apró helyi istenségek, mint a thargoké is, de olyan, aki ekkora erőt birtokolna, nem volt sosem, Learon tudomása szerint.*
-Szóval Wojest és Eeyr bajnoka vagyok. Hát, még mindig jobb, mintha szolgának hívnának. *Húzódik cinikus mosolyra a szája. Aztán ahogy a verset elé tolják, először felhúzza szemöldökét, és kérdően pillant a két férfira.*
-Szerencséjük, mert tudok olvasni, ugyanis mágus vagyok, de kérem, legközelebb körültekintőbben járjanak el. Egyszerű parasztként mutatkoztam be, és ha az lennék, most megsértődnék! *Azonban most csak mosolyog ezen, méghozzá békésen.*
-Szerintem is arról lehet szó, Rheia. *Bólogat a lány felvetésére.*
-És ha már itt tartunk, emlékszem, hogy Wojestnek milyen nagy kötődése volt a holdhoz. Amikor a holdudvarhoz értünk, akkor ott volt a legerősebb a jelenléte, és ott voltak azok a furcsa emberek is, akik a követői voltak. Talán azt mondanám, hogy a hold karaván pihenőhöz lehet köze a versnek. nagyapám biztosan a fejemre vágna most a botjával. Nagy földrajztudós volt az öreg! Ha most valaki tudna segíteni, hát az ő lenne. *Aztán támad egy ötlete, hiszen, ha már Wojest bajnoka, igazán adhatna valami utasítást neki a fénylény.*
-Hát Wojest uram, ha meg akarsz segíteni, hát most tedd meg! Adj valami utalást, amin elindulhatok! *Néz az oltár felé jobb ötlet hiányában.*
A varázsló feltartja mutatóujját, melynek hatására a varázsló ujjbegyén aprócska láng gyúl, majd egy körön belül belül kialszik. Ha a varázsló egy gyertyára mutat rá, akkor a gyertya gyullad meg, legyen bármilyen távolságra.
*Learon, ha nem tudná, hogy mekkora tiszteletlenség, és nem szorulna rá a férfi segítségére, most kinevetné azért a mondatért, hogy egyedül Eeyr törekszik a jóra igazán. Ő maga is így tesz és a Szellemek is ezen jár az agya mindig. Learon nagyanyja is biztosan sokat tesz a világ jóságáért a szellemek világából.*
-Akik nem rendelkeznek saját hatalommal, könnyebben elfogadják más irányítását. *Dobálózik a Sajt-mester tényekkel, de mire kimondja, már meg is bánja és reménykedik benne, hogy nem sértette meg a férfit. De tagadhatatlan, hogy egy olyan nagy mágusból, mint Learon vagy Taitos, nem lesz hamar hívő. Mostanában a pásztormágus is úgy vélekedik, hogy elfogadja Eeyrt, mint egy viszonylag kedves entitást, aki néha megsegíti őt, ellentétben a többivel, akik mindig borsot törnek az orra alá, de hogy a szolgájává váljon, azt el sem tudná képzelni.*
-Nos igen, a sok borzalom, ami megtörtént, engem sem került el. Befogadtam egy betegséget átvészelő családot, hiszen szenvedtek eleget. Mindenki megteszi, amit tud. *A Sajt-mester ételt tudott osztani és munkád adni. Ennyi tellett tőle. Aztán egészen meglepődik, hogy gondolatmenete helyes volt, és tényleg egy félisten volt az, aki megkereste őt és felruházta azzal a mágiával, meg visszaadta karját, pedig nem egy nagy ördöngösség. ötven százalék esélye volt. Vagy Eeyr vagy Teysus, hiszen a sötét istennek semmi oka nem lenne megkérni, hogy pusztítsa el a szolgáit. Látszik Learonon, hogy egészen fellelkesül, bár tényleg nem annyira, mint Arizeus. A kecskésnek ez csak egy újabb kaland lehetősége, amibe az istenek keverik bele. Ő már csak sodródik az árral, hiszen talán ebből is egy világmegmentés kerekedik ki.* ~Trodd megint úgy fog rám nézni, mint a tehén az új kapura! Mennyi mindennel fogom fárasztani, ha végre újra találkozunk!~ *Mosolyodik el a gondolatra. Megmutatja majd neki az új gyűrűjét is, amit Abogrtól kapott és ami miatt csak úgy duzzadnak karjain az izmok.*
-Remek! Remek! Már legalább van kiindulási pontom! Most már csak meg kell keressem Wojestet! *Ad hangot izgalmának, mielőtt még kiviharzana a férfi a teremből, eloltva az egyik gyertyát. Mivel egyébként is sötét van, ami bántja a pásztor szemét, úgy dönt, hogy megpróbálja meggyújtani a kanócot egy varázslattal, részben azért is, hogy oldja Rheia feszültségét.*
-Ne aggódj! Ismerem ezeket az isteneket meg a szolgáikat. Mind habókos alakok! Itt még minden a legnagyobb rendben. Amúgy meg ha kell, megvédelek! Sosem hagynék cserben egy ilyen kedves és szép lányt! *Vigyorog rá az összes fogával. Az érkező fiatal férfi sem zaklatja fel Learont, hiszen elég embert látott, akik hirtelen beálltak az istenek mellé, megbecsülést vagy hatalmat keresve. Egy kalandornak is biztosan van rá oka, hogy miért választja a csuhát a páncél helyett.*
-Már most sokat segített Arizeus uram! Ha esetleg a tharg birtokokon jár, térjen be a Derin-birtokra, vendégem egy pár pohár házi borra! Ön is Glendor uram! *Jelenti ki a Sajt-mester, de ezután minden figyelmét a könyvre és a beszédre koncentrálja, de egy részen mégis felhúzza a szemöldökét.*
-Bocsánat, hogy közbeszólok, de mi az, hogy ifjú korodban? Ezek az istenek nem most jelentek meg? Régen is voltak követőik? Miért van az, hogy én, aki bejártam a fél világot, sosem hallottam a nevüket még ezelőtt? *Ez az egy dolog gyanús neki, mert egész Lanawinon nem volt szó istenekről. Persze voltak apró helyi istenségek, mint a thargoké is, de olyan, aki ekkora erőt birtokolna, nem volt sosem, Learon tudomása szerint.*
-Szóval Wojest és Eeyr bajnoka vagyok. Hát, még mindig jobb, mintha szolgának hívnának. *Húzódik cinikus mosolyra a szája. Aztán ahogy a verset elé tolják, először felhúzza szemöldökét, és kérdően pillant a két férfira.*
-Szerencséjük, mert tudok olvasni, ugyanis mágus vagyok, de kérem, legközelebb körültekintőbben járjanak el. Egyszerű parasztként mutatkoztam be, és ha az lennék, most megsértődnék! *Azonban most csak mosolyog ezen, méghozzá békésen.*
-Szerintem is arról lehet szó, Rheia. *Bólogat a lány felvetésére.*
-És ha már itt tartunk, emlékszem, hogy Wojestnek milyen nagy kötődése volt a holdhoz. Amikor a holdudvarhoz értünk, akkor ott volt a legerősebb a jelenléte, és ott voltak azok a furcsa emberek is, akik a követői voltak. Talán azt mondanám, hogy a hold karaván pihenőhöz lehet köze a versnek. nagyapám biztosan a fejemre vágna most a botjával. Nagy földrajztudós volt az öreg! Ha most valaki tudna segíteni, hát az ő lenne. *Aztán támad egy ötlete, hiszen, ha már Wojest bajnoka, igazán adhatna valami utasítást neki a fénylény.*
-Hát Wojest uram, ha meg akarsz segíteni, hát most tedd meg! Adj valami utalást, amin elindulhatok! *Néz az oltár felé jobb ötlet hiányában.*
A varázsló feltartja mutatóujját, melynek hatására a varázsló ujjbegyén aprócska láng gyúl, majd egy körön belül belül kialszik. Ha a varázsló egy gyertyára mutat rá, akkor a gyertya gyullad meg, legyen bármilyen távolságra.
3187. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-02-01 23:31:49
Üzenet elküldve: 2020-02-01 23:31:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Wojest nyomában//
*Egy udvarias mosoly jelenik meg arcán, ahogy majdnem mindig. Esze ágában sincs kérdőre vonni valaki hitét, ugyanakkor azt sem fogja mondogatni, hogy bizonyosan így van, hiszen ez ellenkezik az ő nézeteivel. Egyszerűen csendben marad, és megtartja magának a véleményét.
Learon végül elkezdi ecsetelni itt létük okát, és mind ő, mint pedig Arizeus atya számtalanszor csapások sorozatát emlegeti, ami kellemetlen érzéssel tölti el Karheiát. Ő rabszolgaságát leszámítva semmi hasonlót sem tapasztalt, és nyugtalanító, hogy ezen a vidéken megfordultak, élőholtak, démonok, meg halálos betegségek.
Ám válaszok helyett egy váratlan elszaladást kapnak, amire Karheia egyik szemöldöke kérdőn emelkedik meg, kékjeit pedig Learon felé fordítja. Pillantása beszédes önmagában is, ezért nem fejezi ki értetlenségét, csupán körbenéz a templomban, elsősorban az ajtót vizsgálva meg. Persze rossz szokás a gyanakvás, de érthető. Karheiából a kéretlen érintések, ha valaki a háta mögé lép, vagy csak minden magyarázat nélkül elszalad mind feszültséget váltanak ki, ez most sem marad el, és ökölbe szorult kézfejjel várja, hogy valahonnan egy ork vesse rájuk magát a padok közül.*
- Ez nem sejtet semmi jót, Learon.
*Ahogy gondolkodni kezd, és számtalan eshetőséget játszik le fejében, úgy kezdi el alsóajkát rágcsálni, is homlokát ráncolni. Egyre idegőrlőbbé válik számára a csend, ami nem így lenne, ha Arizeus atya jelezte volna számukra, hogy rögtön visszatér.*
- Valami itt nincs rendben.
*Ad hangot aggodalmának nagyjából akkor, amikor visszatér az elsőre kedvesnek tűnő, immár gyanús Arizeus atya. Aggodalmát csak tovább fokozza az, hogy nem egyedül van. Lassan elpárolog a feszültség Karheiából a könyvet látva, amihez őket is meginvitálják. Egy röpke pillanatnyi habozás után határozottan közelebb lép, és tekintete az egymáson elcsúszó lapokra vándorol, időnként pedig a csuhásra, aki nem úgy tűnik számára, mint aki tudja mit csinál, vagy keres, ez később megcáfolásra kerül.
A feladvány miatt akaratlanul is fájdalmasan felnyög, mert olyan kevés tudással rendelkezik még erről a vidékről. Viszont tudja mivel kompenzálni ezen hiányosságait, el is kezd kutakodni bőrruhája zsebébe.*
- Lehet ez egy hely, amely megmondja, hogy hol keressük őt.
*Mondja ki első buta gondolatát, miközben előhalássza térképét, és a verset tartalmazó könyv mellé teszi.*
- Haladjunk szépen sorban.
*Dünnyögi, és ujjaival elkezdi a szavakat követni, és a sorokat kirajzolni.*
- Tudsz bármiről, amit az elfek vájtak volna? Gondolom nem bányára kell gondolni, inkább erdős területre.
*Teszi fel első kérdését, és előrébb hajol, mintha ezzel segítene megérteni a szöveg jelentőségét.*
- Talán ez a rész többet mond. Határai hegy és patakok.
*Mélykék íriszei rögtön a Lihanechi tó felé vándorolnak, mint a legnagyobb víztömeg.*
- Tehát elfek hozták létre, a naphoz, fényhez van köze, és hegyek, patakok határolják.
*Összesíti, és tanácsot várva Learonra pillant, közben mutatóujjával egy kört ír le a Lihanechi tó és a hegység közötti kis erdős rész körül.*
- Első sejtésem az lenne, hogy ehhez a helyhez lehet köze. Lehet ott van valami, amit nem jelöl a térkép. Mit gondolsz?
*Egy udvarias mosoly jelenik meg arcán, ahogy majdnem mindig. Esze ágában sincs kérdőre vonni valaki hitét, ugyanakkor azt sem fogja mondogatni, hogy bizonyosan így van, hiszen ez ellenkezik az ő nézeteivel. Egyszerűen csendben marad, és megtartja magának a véleményét.
Learon végül elkezdi ecsetelni itt létük okát, és mind ő, mint pedig Arizeus atya számtalanszor csapások sorozatát emlegeti, ami kellemetlen érzéssel tölti el Karheiát. Ő rabszolgaságát leszámítva semmi hasonlót sem tapasztalt, és nyugtalanító, hogy ezen a vidéken megfordultak, élőholtak, démonok, meg halálos betegségek.
Ám válaszok helyett egy váratlan elszaladást kapnak, amire Karheia egyik szemöldöke kérdőn emelkedik meg, kékjeit pedig Learon felé fordítja. Pillantása beszédes önmagában is, ezért nem fejezi ki értetlenségét, csupán körbenéz a templomban, elsősorban az ajtót vizsgálva meg. Persze rossz szokás a gyanakvás, de érthető. Karheiából a kéretlen érintések, ha valaki a háta mögé lép, vagy csak minden magyarázat nélkül elszalad mind feszültséget váltanak ki, ez most sem marad el, és ökölbe szorult kézfejjel várja, hogy valahonnan egy ork vesse rájuk magát a padok közül.*
- Ez nem sejtet semmi jót, Learon.
*Ahogy gondolkodni kezd, és számtalan eshetőséget játszik le fejében, úgy kezdi el alsóajkát rágcsálni, is homlokát ráncolni. Egyre idegőrlőbbé válik számára a csend, ami nem így lenne, ha Arizeus atya jelezte volna számukra, hogy rögtön visszatér.*
- Valami itt nincs rendben.
*Ad hangot aggodalmának nagyjából akkor, amikor visszatér az elsőre kedvesnek tűnő, immár gyanús Arizeus atya. Aggodalmát csak tovább fokozza az, hogy nem egyedül van. Lassan elpárolog a feszültség Karheiából a könyvet látva, amihez őket is meginvitálják. Egy röpke pillanatnyi habozás után határozottan közelebb lép, és tekintete az egymáson elcsúszó lapokra vándorol, időnként pedig a csuhásra, aki nem úgy tűnik számára, mint aki tudja mit csinál, vagy keres, ez később megcáfolásra kerül.
A feladvány miatt akaratlanul is fájdalmasan felnyög, mert olyan kevés tudással rendelkezik még erről a vidékről. Viszont tudja mivel kompenzálni ezen hiányosságait, el is kezd kutakodni bőrruhája zsebébe.*
- Lehet ez egy hely, amely megmondja, hogy hol keressük őt.
*Mondja ki első buta gondolatát, miközben előhalássza térképét, és a verset tartalmazó könyv mellé teszi.*
- Haladjunk szépen sorban.
*Dünnyögi, és ujjaival elkezdi a szavakat követni, és a sorokat kirajzolni.*
- Tudsz bármiről, amit az elfek vájtak volna? Gondolom nem bányára kell gondolni, inkább erdős területre.
*Teszi fel első kérdését, és előrébb hajol, mintha ezzel segítene megérteni a szöveg jelentőségét.*
- Talán ez a rész többet mond. Határai hegy és patakok.
*Mélykék íriszei rögtön a Lihanechi tó felé vándorolnak, mint a legnagyobb víztömeg.*
- Tehát elfek hozták létre, a naphoz, fényhez van köze, és hegyek, patakok határolják.
*Összesíti, és tanácsot várva Learonra pillant, közben mutatóujjával egy kört ír le a Lihanechi tó és a hegység közötti kis erdős rész körül.*
- Első sejtésem az lenne, hogy ehhez a helyhez lehet köze. Lehet ott van valami, amit nem jelöl a térkép. Mit gondolsz?
3186. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-02-01 19:08:30
Üzenet elküldve: 2020-02-01 19:08:30
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
//Wojest nyomában//
*Egy fejbiccentéssel nyugtázza Karheia nevét. Derűs mosoly kíséretében fürkészi annak arcát egy darabig, s nehéz lenne megmondani, hogy kiolvas-e belőle bármit.*
-Az Úrnő majd elhozza nekünk azokat a szebb, felhőtlen napokat… Már ha teszünk érte magunk is. Sok hatalom munkálkodik széles e világon, de csak egy törekszik erre igazán.
*Learon hamar magához ragadja a szót, az átható pillantás pedig tovavándorol a szőke lányról. Bólogatva hallgatja a férfit, mint aki minden szavát érti.*
-Pásztor és földműves! A kemény munka nemesíti a lelket s megacélozza az akaratot. Sokan járulnak az Úrnő elé az Artheniortól északra eső földekről, főleg manapság. Tiszta lelkű emberek, szívük könnyen nyílik meg a Fénynek. Kissé talán bizalmatlanok, bár a mai világban ezen már aligha csodálkozik az ember. Az élőholt háború, no meg az a szörnyű betegség… *Szabad kezével előkotor zsebéből egy jókora kendőt, hogy megtapogassa vele verejtéktől gyöngyöző homlokát. Bizony, még benne is élénken élnek az emlékek a templomkertben égő máglyáról.
Gyorsan kiderül azonban, a kettő szándéka nem az, hogy kezeiket imára kulcsolják. Learon a tárgyra tér, és ahogy az atya egyre többet tud, úgy keményednek meg vonásai is.*
-Wojest. *Ismétli a nevet suttogva, s ahogy a pásztor felmutatja a tenyerébe égetett szimbólumot, egészen elhűl. A korábbi mosolynak már híre-hamva sincs, az arcizmai inkább feszült kifejezést öltenek.* - Úrnőnk számos szolgája közül egy…
*Tekintete Karheiára siklik, de mielőtt újfent megszólalna, sarkon fordulva siet el az ellenkező irányba, csak hogy eltűnjön a pulpitus melletti ajtó mögött. A két vándor magára marad a csarnokban. Visszhangzó léptek, tompa ajtónyikorgás, majd a templom néma csendbe burkolódzik, az eső halk dobolásán kívül nem hallani mást. Talán csak saját és egymás lélegzete az, mi megtöri e megnyugtató dallamot. Ők vannak és a falakon táncoló árnyak, miket a megannyi gyertya halovány fénye kelt életre újra és újra. Jó néhány perc eltelik, mire ismét nyílik az ajtó a terem végében. A hirtelen támadó huzattól sercegve alszik ki egy pislákoló lángocska Karheia mellett, karcsú füstcsíkot húzva kettejük között a levegőbe. Az atya visszatér, immáron nem egyedül.
Egy másik csuhás is kíséri, két keze között vaskos kötetet ölelve magához, Arizeus intésére pedig a pulpitus asztalára helyezve azt. Az atya int a kettősnek is, hogy lépjenek közelebb, szemmel láthatóan időközben összeszedte magát. Tanúbizonyság erről az arcán szétterülő, jámbor mosoly, mit most serényen villant vendégei felé. Miközben Karheiára és Learonra vár, elmélyült lapozgatásba kezd, sűrű homlokráncolás közepette kezdve neki a kötet tanulmányozásának.
Amennyiben a két mágus közelebb lép, immáron az atyával érkező csuhás arcát is kivehetik. Férfiú még, ha nem siheder, arcán legalábbis ippeg, hogy serkenni kezdett a szőr. Sűrű, szénfekete haja a szélkakas minden irányába tiszteletét teszi, s ha nem viselné a barna csuhát, ránézésre sokkal inkább tűnne afféle szerencsevadász kalandornak, mintsem buzgó vallási aszkétának. Megereszt egy vigyort a páros felé, majd az atya mellé lépve maga is a könyvet kezdi tanulmányozni.*
-Wojest… Wojest… Igen. *Motyogja halkan Arizeus, majd megáll a lapozgatásban és felpillant a kötetből.* -E könyv tartalmazza az Úrnőnkhöz köthető összes jelenést… Legalábbis amit feljegyeztek. *Teszi hozzá dörmögve, húsos mutatóujját pedig végigsimítja a rövidke bejegyzésen. Learon és Karheia fejjel lefelé is jól láthatja az oldal tetején kivehető villám szimbólumot, illetve a lap alján búvó aprócska rajzot, mi tökéletes kópiája a pásztor kezébe égetett jelnek.*
- Valamikor régen, mikor a Sötétség és a Fény harca nem terjedt ki a halandókra, Wojest volt Eeyr úrnő élő kardja. Félisten ő, az Úrnő kegyeltje. Így tartják.
*A fiú ragadja magához a szót, tengerkék szemeit a kettősre emelve. Nem a könyvből olvas, látszólag saját kútfőből dolgozik.*
-Ő Glendron testvér, a jelenések nagy tudója. Sok ereklye, mit e Templom őriz, az ő szerzeménye.
*Mutatja be szórakozottan a fiút az atya, fel sem nézve a könyvből. Glendron csak mosolyogva biccent, s tekintete hosszan elidőzik a szőke leányon, miközben végigmustrálja a két vándort.*
-Ezzel nem sokra megyünk. *Arizeus sóhajtva pillant fel a könyvből. Szemmel láthatóan legalább annyira felélénkítette a kíváncsiságát ez az egész, mint Learonét, ha nem jobban.*
-Keveset tudunk az Úrnő szolgáiról, Wojestről pedig még annyit se. Bevallom, ifjú korom óta nem hallottam a nevét. Régi történetek és szóbeszédek csupán… *Megrántja vállát, majd megfordítja a könyvet az asztalon, hogy a vendégei is belepillanthassanak.*
-A villám rajzhoz nincs magyarázat. Itt pedig csak annyit ír, hogy e szimbólummal jelöli meg bajnokait. *Mutat rá a szemre, majd révetegen Learon kézfejére téved a tekintete.* -Na meg ez a vers.
*”Elfek vájták gyötrelem árán,
Nemesek és bölcsek.
Délről jöttek szelek szárnyán,
Vízen át a völgynek.
Határai hegy és patakok,
Hol a nap lehet az élted.
Fénynek várát elmúlt korok
Feledtették végleg.”
Nem kell felolvasnia, a szöveg jól olvasható a páros számára is, Glendron pedig alighanem betéve tudja. A két csuhás összenéz, szemmel láthatóan nem tudnak mit kezdeni a feladvánnyal. Helyette inkább mindketten a vándorok felé fordulnak, ők tán be tudják illeszteni valahova a zavaros versikét.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.02.01 19:15:04
*Egy fejbiccentéssel nyugtázza Karheia nevét. Derűs mosoly kíséretében fürkészi annak arcát egy darabig, s nehéz lenne megmondani, hogy kiolvas-e belőle bármit.*
-Az Úrnő majd elhozza nekünk azokat a szebb, felhőtlen napokat… Már ha teszünk érte magunk is. Sok hatalom munkálkodik széles e világon, de csak egy törekszik erre igazán.
*Learon hamar magához ragadja a szót, az átható pillantás pedig tovavándorol a szőke lányról. Bólogatva hallgatja a férfit, mint aki minden szavát érti.*
-Pásztor és földműves! A kemény munka nemesíti a lelket s megacélozza az akaratot. Sokan járulnak az Úrnő elé az Artheniortól északra eső földekről, főleg manapság. Tiszta lelkű emberek, szívük könnyen nyílik meg a Fénynek. Kissé talán bizalmatlanok, bár a mai világban ezen már aligha csodálkozik az ember. Az élőholt háború, no meg az a szörnyű betegség… *Szabad kezével előkotor zsebéből egy jókora kendőt, hogy megtapogassa vele verejtéktől gyöngyöző homlokát. Bizony, még benne is élénken élnek az emlékek a templomkertben égő máglyáról.
Gyorsan kiderül azonban, a kettő szándéka nem az, hogy kezeiket imára kulcsolják. Learon a tárgyra tér, és ahogy az atya egyre többet tud, úgy keményednek meg vonásai is.*
-Wojest. *Ismétli a nevet suttogva, s ahogy a pásztor felmutatja a tenyerébe égetett szimbólumot, egészen elhűl. A korábbi mosolynak már híre-hamva sincs, az arcizmai inkább feszült kifejezést öltenek.* - Úrnőnk számos szolgája közül egy…
*Tekintete Karheiára siklik, de mielőtt újfent megszólalna, sarkon fordulva siet el az ellenkező irányba, csak hogy eltűnjön a pulpitus melletti ajtó mögött. A két vándor magára marad a csarnokban. Visszhangzó léptek, tompa ajtónyikorgás, majd a templom néma csendbe burkolódzik, az eső halk dobolásán kívül nem hallani mást. Talán csak saját és egymás lélegzete az, mi megtöri e megnyugtató dallamot. Ők vannak és a falakon táncoló árnyak, miket a megannyi gyertya halovány fénye kelt életre újra és újra. Jó néhány perc eltelik, mire ismét nyílik az ajtó a terem végében. A hirtelen támadó huzattól sercegve alszik ki egy pislákoló lángocska Karheia mellett, karcsú füstcsíkot húzva kettejük között a levegőbe. Az atya visszatér, immáron nem egyedül.
Egy másik csuhás is kíséri, két keze között vaskos kötetet ölelve magához, Arizeus intésére pedig a pulpitus asztalára helyezve azt. Az atya int a kettősnek is, hogy lépjenek közelebb, szemmel láthatóan időközben összeszedte magát. Tanúbizonyság erről az arcán szétterülő, jámbor mosoly, mit most serényen villant vendégei felé. Miközben Karheiára és Learonra vár, elmélyült lapozgatásba kezd, sűrű homlokráncolás közepette kezdve neki a kötet tanulmányozásának.
Amennyiben a két mágus közelebb lép, immáron az atyával érkező csuhás arcát is kivehetik. Férfiú még, ha nem siheder, arcán legalábbis ippeg, hogy serkenni kezdett a szőr. Sűrű, szénfekete haja a szélkakas minden irányába tiszteletét teszi, s ha nem viselné a barna csuhát, ránézésre sokkal inkább tűnne afféle szerencsevadász kalandornak, mintsem buzgó vallási aszkétának. Megereszt egy vigyort a páros felé, majd az atya mellé lépve maga is a könyvet kezdi tanulmányozni.*
-Wojest… Wojest… Igen. *Motyogja halkan Arizeus, majd megáll a lapozgatásban és felpillant a kötetből.* -E könyv tartalmazza az Úrnőnkhöz köthető összes jelenést… Legalábbis amit feljegyeztek. *Teszi hozzá dörmögve, húsos mutatóujját pedig végigsimítja a rövidke bejegyzésen. Learon és Karheia fejjel lefelé is jól láthatja az oldal tetején kivehető villám szimbólumot, illetve a lap alján búvó aprócska rajzot, mi tökéletes kópiája a pásztor kezébe égetett jelnek.*
- Valamikor régen, mikor a Sötétség és a Fény harca nem terjedt ki a halandókra, Wojest volt Eeyr úrnő élő kardja. Félisten ő, az Úrnő kegyeltje. Így tartják.
*A fiú ragadja magához a szót, tengerkék szemeit a kettősre emelve. Nem a könyvből olvas, látszólag saját kútfőből dolgozik.*
-Ő Glendron testvér, a jelenések nagy tudója. Sok ereklye, mit e Templom őriz, az ő szerzeménye.
*Mutatja be szórakozottan a fiút az atya, fel sem nézve a könyvből. Glendron csak mosolyogva biccent, s tekintete hosszan elidőzik a szőke leányon, miközben végigmustrálja a két vándort.*
-Ezzel nem sokra megyünk. *Arizeus sóhajtva pillant fel a könyvből. Szemmel láthatóan legalább annyira felélénkítette a kíváncsiságát ez az egész, mint Learonét, ha nem jobban.*
-Keveset tudunk az Úrnő szolgáiról, Wojestről pedig még annyit se. Bevallom, ifjú korom óta nem hallottam a nevét. Régi történetek és szóbeszédek csupán… *Megrántja vállát, majd megfordítja a könyvet az asztalon, hogy a vendégei is belepillanthassanak.*
-A villám rajzhoz nincs magyarázat. Itt pedig csak annyit ír, hogy e szimbólummal jelöli meg bajnokait. *Mutat rá a szemre, majd révetegen Learon kézfejére téved a tekintete.* -Na meg ez a vers.
*”Elfek vájták gyötrelem árán,
Nemesek és bölcsek.
Délről jöttek szelek szárnyán,
Vízen át a völgynek.
Határai hegy és patakok,
Hol a nap lehet az élted.
Fénynek várát elmúlt korok
Feledtették végleg.”
Nem kell felolvasnia, a szöveg jól olvasható a páros számára is, Glendron pedig alighanem betéve tudja. A két csuhás összenéz, szemmel láthatóan nem tudnak mit kezdeni a feladvánnyal. Helyette inkább mindketten a vándorok felé fordulnak, ők tán be tudják illeszteni valahova a zavaros versikét.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.02.01 19:15:04
3185. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-02-01 19:04:55
Üzenet elküldve: 2020-02-01 19:04:55
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Vigyél a templomba//
*Azt beszélik a hívek, hogy van egy isten, a három közül, aki a szeretetet és az érzelmeket hirdeti, sajátos tanokba foglalva. Raenerold ezen legtöbbször jót szokott kuncogni, hiszen szerinte mindenki az érzelmeire hagyatkozik, abból indul ki, és valójában lehetetlen őket elnyomni, hiszen vagy a dühnek, vagy a becsvágynak, vagy az örömnek, de valaminek mindig ott kell maradnia, motivátorként, akár egy apró szegnek, egy deszkában. Mindenesetre most megnézi magának Eeyrt, annak itteni templomát, érdekli, mégis milyen is a "szeretet istene".
Az ajtón azonnal beengedik, nincsenek őrök sem. Eddig hasonló Lihanechez, feltehetően itt is az elementáris templomot alakíthatták át. A félhomály számára irritáló, hasonló, mintha valamit eltitkolnának, ködösítenének a szerzetesek. A szobrok, az oszlopok, meg maga az épület monumentális, helyet is foglal elől, egy padon. A kert azért jobban tetszett neki. Nagyot sóhajt, mintha várná, hogy az istennő meggyőzze valamiről. De vajon miről? Még ő se tudja. Látszik rajta, hogy nem egy szokványos vendég itt, még azt sem tudja, hogyan kéne elhelyezkednie hozzá. Nem alulművelt, csupán nem érdekelték az istenek annyira, eddig, hogy feléjük forduljon. ~ A világunk vendégei. Hívatlan vendégek. ~ Ötlik frl benne a szokványos gondolat, majd normál hangnemben kezd el beszélni, miután kényelmesen elhelyezkedett.*
-Szervusz, Eeyr! Nem hiszem, hogy ismernél, ugyanakkor nem tudhatom, de azért bemutatkozok. Raenerold vagyok, örvendek a szerencsének. *Eddig jut el, miközben az oltárt nézi, s ötlete sincs a továbbiakra.*
A hozzászólás írója (Raenerold Fandaron Lachornus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.02.01 19:15:14
//Vigyél a templomba//
*Azt beszélik a hívek, hogy van egy isten, a három közül, aki a szeretetet és az érzelmeket hirdeti, sajátos tanokba foglalva. Raenerold ezen legtöbbször jót szokott kuncogni, hiszen szerinte mindenki az érzelmeire hagyatkozik, abból indul ki, és valójában lehetetlen őket elnyomni, hiszen vagy a dühnek, vagy a becsvágynak, vagy az örömnek, de valaminek mindig ott kell maradnia, motivátorként, akár egy apró szegnek, egy deszkában. Mindenesetre most megnézi magának Eeyrt, annak itteni templomát, érdekli, mégis milyen is a "szeretet istene".
Az ajtón azonnal beengedik, nincsenek őrök sem. Eddig hasonló Lihanechez, feltehetően itt is az elementáris templomot alakíthatták át. A félhomály számára irritáló, hasonló, mintha valamit eltitkolnának, ködösítenének a szerzetesek. A szobrok, az oszlopok, meg maga az épület monumentális, helyet is foglal elől, egy padon. A kert azért jobban tetszett neki. Nagyot sóhajt, mintha várná, hogy az istennő meggyőzze valamiről. De vajon miről? Még ő se tudja. Látszik rajta, hogy nem egy szokványos vendég itt, még azt sem tudja, hogyan kéne elhelyezkednie hozzá. Nem alulművelt, csupán nem érdekelték az istenek annyira, eddig, hogy feléjük forduljon. ~ A világunk vendégei. Hívatlan vendégek. ~ Ötlik frl benne a szokványos gondolat, majd normál hangnemben kezd el beszélni, miután kényelmesen elhelyezkedett.*
-Szervusz, Eeyr! Nem hiszem, hogy ismernél, ugyanakkor nem tudhatom, de azért bemutatkozok. Raenerold vagyok, örvendek a szerencsének. *Eddig jut el, miközben az oltárt nézi, s ötlete sincs a továbbiakra.*
A hozzászólás írója (Raenerold Fandaron Lachornus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.02.01 19:15:14
3184. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-01-31 14:33:06
Üzenet elküldve: 2020-01-31 14:33:06
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
* A szerzetes kiguvadt szemekkel hallgatja a hihetetlennek tűnő történetét. Bár ahogy Ciri kinézet elképzelhetőnek tűnhet a történet. A kaja gyorsan eltűnik a lány gyomrában. Egyelőre elég is neki. Most jön az a rész, amit nem szeretne.*
- Gyere lányom elhelyezlek a szálasodon a többi gyermek közzé.
- Én nem vagyok gyerek! Tudok magamról gondoskodni.* Kardoskodik Ciri.*
- Még túl fiatal vagy ahhoz, hogy egyedül császkálj odakint. Hidd el én a javadat akarom.* Azzal megfogja nem durván, de határozottan a karját.
~ Megmondtam. Én megmondtam, hogy nem kellet volna ide jönni. Befognak zárni minket. Aztán ha rájönnek a titkodra végünk lesz.~ Méltatlankodik Nes. Igen csak be lehet rezelve a kis betolakodó.
~ Nem érdekel! De az, hogy összezárnak egy csomó ismeretlennel az már jobban aggaszt. Nem akarok köztük raboskodni.~ Amíg ők így eszmecserét folytatnak a csuhás húzza magával a tündért. Egy súlyos faajtó felé közelednek, ami semmi jót nem ígér. Nincs mit tenni beleharap abba a karba, ami őt fogja. Nagy ordítás rá válasz, de a kéz enged. A lány pedig menekül. Sajnos a hangzavar odavonzza a többi bent lévő figyelmét is. Nekik elég az is, hogy futni látnak valakit egy szerzetes elől. Uccu neki csatlakoznak az üldözéshez. Még jó, hogy pici és mozgékony a tündér teste, így könnyeben tud kitérni előlük. Tisztára, mintha fogócskáznának. Ezt most kivételesen nem élvezi. Igyekszik elérni az nagy ajtót mielőtt ezt az üldözői tennék meg. Az utolsó pillanatban sikerül kilépnie a nagy ajtón, mert oldalról már érkezett egy fiatal pap, hogy megcsípje. A lépcsőn lerohan és belevész a Szegénynegyedbe.*
- Gyere lányom elhelyezlek a szálasodon a többi gyermek közzé.
- Én nem vagyok gyerek! Tudok magamról gondoskodni.* Kardoskodik Ciri.*
- Még túl fiatal vagy ahhoz, hogy egyedül császkálj odakint. Hidd el én a javadat akarom.* Azzal megfogja nem durván, de határozottan a karját.
~ Megmondtam. Én megmondtam, hogy nem kellet volna ide jönni. Befognak zárni minket. Aztán ha rájönnek a titkodra végünk lesz.~ Méltatlankodik Nes. Igen csak be lehet rezelve a kis betolakodó.
~ Nem érdekel! De az, hogy összezárnak egy csomó ismeretlennel az már jobban aggaszt. Nem akarok köztük raboskodni.~ Amíg ők így eszmecserét folytatnak a csuhás húzza magával a tündért. Egy súlyos faajtó felé közelednek, ami semmi jót nem ígér. Nincs mit tenni beleharap abba a karba, ami őt fogja. Nagy ordítás rá válasz, de a kéz enged. A lány pedig menekül. Sajnos a hangzavar odavonzza a többi bent lévő figyelmét is. Nekik elég az is, hogy futni látnak valakit egy szerzetes elől. Uccu neki csatlakoznak az üldözéshez. Még jó, hogy pici és mozgékony a tündér teste, így könnyeben tud kitérni előlük. Tisztára, mintha fogócskáznának. Ezt most kivételesen nem élvezi. Igyekszik elérni az nagy ajtót mielőtt ezt az üldözői tennék meg. Az utolsó pillanatban sikerül kilépnie a nagy ajtón, mert oldalról már érkezett egy fiatal pap, hogy megcsípje. A lépcsőn lerohan és belevész a Szegénynegyedbe.*
3183. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-01-30 22:49:31
Üzenet elküldve: 2020-01-30 22:49:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Wojest nyomában//
*Learonnak sosem volt ellensége az eső, sőt mindig is jó barátjának tartotta, így nem is bosszankodik miatta, hogy szitálásban kell haladnia, ahogy lovát sem zavarja, hiszen az megszokta már, hogy esőben is ki van hajtva mozogni, mert öreg ló már és csak állna a melegben egész nap, ha tehetné. Miután elérik a templomot, a pásztormágus is kiköti Redult Csatangló mellé, majd bemennek.*
-Én leszek a legboldogabb, ha tanulhatok tőled! *Válaszol még a lánynak a kint elkezdett beszélgetés lezárásaként. Csakhamar találnak egy embert, aki talán segítségükre lesz a félisten keresésének ügyében. Pontosan olyan, amilyennek ezeket az istenszolgákat elképzelte Learon, pedig még eggyel se találkozott eddig. Mindig csak kalandoroktól hallott az istenekről. Ez az ember nem tűnik rossznak, bár az első mondatával kissé meg is sérti a Sajt-mestert, igyekszik túltenni magát rajta.* ~Fiam? Hát én senkinek nem vagyok a fia, csak apámnak! Elég kort megéltem már, hogy ne legyek fiú!~*Puffog egy kicsit magában, de ennek kifelé semmi jelét nem adja, csak kedves félmosoly ül az arcán.*
-Pont ez a baj jó uram! *Veti máris fel, hogy mi miatt jöttek ide, de azért végighallgatja az öreg monológját, aki a jelek szerint nagyon szeret beszélni. Learonnak pedig ez tulajdonság mindig szimpatikus volt. Persze kedveli a kevés beszédű alakokat is, mint Trodd, de mindig jó, ha semmiségekről is órákig lehet csacsogni.*
-A fellegeket ugyan nem! Jómagam pásztor és földműves vagyok, a fellegek pedig nagyon jól teszik, hogy az égen vannak és esőt hoznak a földre. Csak itt a városban zavarhatja az embert. *Vonja meg a vállát, mert régebben sosem értette, hogy miért is zavarja az ittenieket az eső, de aztán mikor egy ideig a lekövezett utak közötti házban lakott, rájött. Itt nem szívja be a föld a vizet.*
-Ugyan, hagyja csak! A fecsegés jó dolog! Sokszor érdektelen beszéd is rejthet fontos szavakat. *Nem hízelegni szeretne, csak a véleményét mondja el, de lehet, hogy külső szemmel mégis úgy tűnhet. Közben Rheia köszönésén elmosolyodik és dicséri a lányt a gyors elméjéért, mert ilyen ügyesen váltott a barbárok megszokott formulájáról itteni köszöntésre.*
-De ha már itt tartunk, rátérek jövetelünk céljára! Lehet, hogy nem annak az istennek a követőjéhez fordultam, akihez kellett volna, de a templom volt a legközelebb és tudom, hogy itt is van egy isten, aki hasonló elveket vall az enyémekhez. *Bevezetéssel kezdi a dolgot, mert nem véletlen, hogy ehhez az istenhez fordul először.*
-Nos, még régebben, amikor a démonok és élőholtak ellepték az itteni földeket, megjelent egy Wojest nevű lény előttem és két társam előtt, majd elhívott minket, hogy teljesítsünk egy feladatot, amit mi végre is hajtottunk erőnkből telhetően. Na, de! Itt van az a pont ahol segítségre volna szükségem. *Felmutatja tenyerét, kezében a szem szimbólummal.*
-Ezt az a Wojest nevű égette a tenyerembe és megbízott azzal, hogy védjük a világot a démonoktól és egyéb gonosz lényektől. Még holmi hatalommal is felruházott, amivel ezek gyenge pontjait ki tudom találni. *Szándékosan kihagy pár információt, mint azt, hogy szerinte feltámadt a halálból, meg azt, hogy meghalt vagy azt is, hogy végül az egyik démon erejéhez közel sem értek fel.*
-Fontosnak találom azt is, hogy ez a kezem, amiben a jel van, akkor már évek óta béna volt, de Wojest visszaadta belé az életet is. Ami a baj viszont, hogy aztán eltűnt, mielőtt kérdezhettem volna bármit is! Tudja, elég érdekes viszonyom és kapcsolatom van az istenekkel, és szeretném megtudni, hogy ez a Wojest kit szolgál. Ha egyáltalán isten az, akinek. *Már így is többet mondott, mint amit akart, így hát csak várja, hogy Arizeus hogyan reagál a hallottakra.*
*Learonnak sosem volt ellensége az eső, sőt mindig is jó barátjának tartotta, így nem is bosszankodik miatta, hogy szitálásban kell haladnia, ahogy lovát sem zavarja, hiszen az megszokta már, hogy esőben is ki van hajtva mozogni, mert öreg ló már és csak állna a melegben egész nap, ha tehetné. Miután elérik a templomot, a pásztormágus is kiköti Redult Csatangló mellé, majd bemennek.*
-Én leszek a legboldogabb, ha tanulhatok tőled! *Válaszol még a lánynak a kint elkezdett beszélgetés lezárásaként. Csakhamar találnak egy embert, aki talán segítségükre lesz a félisten keresésének ügyében. Pontosan olyan, amilyennek ezeket az istenszolgákat elképzelte Learon, pedig még eggyel se találkozott eddig. Mindig csak kalandoroktól hallott az istenekről. Ez az ember nem tűnik rossznak, bár az első mondatával kissé meg is sérti a Sajt-mestert, igyekszik túltenni magát rajta.* ~Fiam? Hát én senkinek nem vagyok a fia, csak apámnak! Elég kort megéltem már, hogy ne legyek fiú!~*Puffog egy kicsit magában, de ennek kifelé semmi jelét nem adja, csak kedves félmosoly ül az arcán.*
-Pont ez a baj jó uram! *Veti máris fel, hogy mi miatt jöttek ide, de azért végighallgatja az öreg monológját, aki a jelek szerint nagyon szeret beszélni. Learonnak pedig ez tulajdonság mindig szimpatikus volt. Persze kedveli a kevés beszédű alakokat is, mint Trodd, de mindig jó, ha semmiségekről is órákig lehet csacsogni.*
-A fellegeket ugyan nem! Jómagam pásztor és földműves vagyok, a fellegek pedig nagyon jól teszik, hogy az égen vannak és esőt hoznak a földre. Csak itt a városban zavarhatja az embert. *Vonja meg a vállát, mert régebben sosem értette, hogy miért is zavarja az ittenieket az eső, de aztán mikor egy ideig a lekövezett utak közötti házban lakott, rájött. Itt nem szívja be a föld a vizet.*
-Ugyan, hagyja csak! A fecsegés jó dolog! Sokszor érdektelen beszéd is rejthet fontos szavakat. *Nem hízelegni szeretne, csak a véleményét mondja el, de lehet, hogy külső szemmel mégis úgy tűnhet. Közben Rheia köszönésén elmosolyodik és dicséri a lányt a gyors elméjéért, mert ilyen ügyesen váltott a barbárok megszokott formulájáról itteni köszöntésre.*
-De ha már itt tartunk, rátérek jövetelünk céljára! Lehet, hogy nem annak az istennek a követőjéhez fordultam, akihez kellett volna, de a templom volt a legközelebb és tudom, hogy itt is van egy isten, aki hasonló elveket vall az enyémekhez. *Bevezetéssel kezdi a dolgot, mert nem véletlen, hogy ehhez az istenhez fordul először.*
-Nos, még régebben, amikor a démonok és élőholtak ellepték az itteni földeket, megjelent egy Wojest nevű lény előttem és két társam előtt, majd elhívott minket, hogy teljesítsünk egy feladatot, amit mi végre is hajtottunk erőnkből telhetően. Na, de! Itt van az a pont ahol segítségre volna szükségem. *Felmutatja tenyerét, kezében a szem szimbólummal.*
-Ezt az a Wojest nevű égette a tenyerembe és megbízott azzal, hogy védjük a világot a démonoktól és egyéb gonosz lényektől. Még holmi hatalommal is felruházott, amivel ezek gyenge pontjait ki tudom találni. *Szándékosan kihagy pár információt, mint azt, hogy szerinte feltámadt a halálból, meg azt, hogy meghalt vagy azt is, hogy végül az egyik démon erejéhez közel sem értek fel.*
-Fontosnak találom azt is, hogy ez a kezem, amiben a jel van, akkor már évek óta béna volt, de Wojest visszaadta belé az életet is. Ami a baj viszont, hogy aztán eltűnt, mielőtt kérdezhettem volna bármit is! Tudja, elég érdekes viszonyom és kapcsolatom van az istenekkel, és szeretném megtudni, hogy ez a Wojest kit szolgál. Ha egyáltalán isten az, akinek. *Már így is többet mondott, mint amit akart, így hát csak várja, hogy Arizeus hogyan reagál a hallottakra.*
3182. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-01-30 19:31:25
Üzenet elküldve: 2020-01-30 19:31:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 293
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 293
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Sewil//
*Kissé hozzá szokatlan módon feszengve érzi magát, de inkább csak az a természetes, kellemes izgulás az, ami átjárja. Egy ideje nem érzett ilyet, bár mikor földalatti láthatatlan bikafejű lényekkel harcolt, akkor sem az az igazi hidegvér járta át, s az csak pár hatja lehetett. De ez teljesen más természetű, ez sokkal mélyebben gyökerezik, s valami egészen üdvözítő.*
-Az furcsa is lenne.
*Mosolyog, s bár ezt Seawil nem tudhatja, de komolyan elgondolkozik rajta, hogy vajon hogy adhat valaki saját magának nevet. Pár ötlet eszébe is jut, de nem hozza őket nyilvánosságra, nem tudja még, hogy mennyire nyitott a nő az ilyesmi eszement gondolatokra.*
-Tudja ez nem egy olyan dolog, hogy kell, vagy nem. Ez csak úgy megtörténik.
*Vonja meg kedvesen a vállát, jelezve, hogy ő ez ellen nem tehet semmit, ilyen a természete. Szépen végighallgatja Seawilt, mielőtt válaszolna.*
-De kis furfangos egy teremtés maga, hölgyem. Jól kihúzta magát.
*Nevet fel, majd szája elé teszi kezét, nehogy zavarjon másokat a templomban, de szemében a nevetés még így is ott lapul, és a pici ráncok nem múlnak az arcáról. Majd hirtelen elkomolyodik, a hangja is elmélyül.*
-Ami azt illeti, ismerek ilyen mágiát.
*Vár egy pár másodpercet az esetleges meglepődésre, majd folytatja.*
-De jómagam nem vagyok rá képes, bár ismerek olyat, aki igen. Az én teleportálási képességeim kimerülnek a két lábamban.
*Meg is csapkodja a combját.*
-Van egy szép tisztás nem messze, akár kerülhetnénk arra is. Na, jöjjön kedves.
*Bizalmasan mosolyog, s kezével mutatja az utat az ajtóhoz, hogy menjen csak előre a nő, hisz ez az illem, plusz így megcsodálhatja esetleg a formás fenekét is titokban.*
//Sewil//
*Kissé hozzá szokatlan módon feszengve érzi magát, de inkább csak az a természetes, kellemes izgulás az, ami átjárja. Egy ideje nem érzett ilyet, bár mikor földalatti láthatatlan bikafejű lényekkel harcolt, akkor sem az az igazi hidegvér járta át, s az csak pár hatja lehetett. De ez teljesen más természetű, ez sokkal mélyebben gyökerezik, s valami egészen üdvözítő.*
-Az furcsa is lenne.
*Mosolyog, s bár ezt Seawil nem tudhatja, de komolyan elgondolkozik rajta, hogy vajon hogy adhat valaki saját magának nevet. Pár ötlet eszébe is jut, de nem hozza őket nyilvánosságra, nem tudja még, hogy mennyire nyitott a nő az ilyesmi eszement gondolatokra.*
-Tudja ez nem egy olyan dolog, hogy kell, vagy nem. Ez csak úgy megtörténik.
*Vonja meg kedvesen a vállát, jelezve, hogy ő ez ellen nem tehet semmit, ilyen a természete. Szépen végighallgatja Seawilt, mielőtt válaszolna.*
-De kis furfangos egy teremtés maga, hölgyem. Jól kihúzta magát.
*Nevet fel, majd szája elé teszi kezét, nehogy zavarjon másokat a templomban, de szemében a nevetés még így is ott lapul, és a pici ráncok nem múlnak az arcáról. Majd hirtelen elkomolyodik, a hangja is elmélyül.*
-Ami azt illeti, ismerek ilyen mágiát.
*Vár egy pár másodpercet az esetleges meglepődésre, majd folytatja.*
-De jómagam nem vagyok rá képes, bár ismerek olyat, aki igen. Az én teleportálási képességeim kimerülnek a két lábamban.
*Meg is csapkodja a combját.*
-Van egy szép tisztás nem messze, akár kerülhetnénk arra is. Na, jöjjön kedves.
*Bizalmasan mosolyog, s kezével mutatja az utat az ajtóhoz, hogy menjen csak előre a nő, hisz ez az illem, plusz így megcsodálhatja esetleg a formás fenekét is titokban.*
3181. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-01-30 08:51:36
Üzenet elküldve: 2020-01-30 08:51:36
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 111
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 111
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Valuryen //
*Sosem volt átlagosnak mondható, sem megjelenésre, sem pedig jellemében. Az olyan esetek is, mint ez másnak lehet sértő, Sea viszont lehetőségeket lát benne. Számára azonban az elf haja olyan varázslatosan ezüst, hogy még ilyet nem is látott sosem. Pedig élete első húsz évét elfek között töltötte, köztük sem volt olyan ezüstös hajú, mint az előtte álló. A neve megdicsérésére nem tud mit reagálni, azt anyai nagyanyja adta neki, akire nem is emlékszik. Kicsit volt még amikor meghalt.*
- Köszönöm, nem én találtam ki. *viccelődik ezzel is. A tettetett bosszankodásra szélesebbre húzódik a mosolya. A szív megszakadására komolyan meglepődik.*
- Ugyan azt azért nem kell. *megjátszott ez a felszólalás, mit jelez az apró mosolya, és szemében a kétszínű vidám szikrák csillanása is. Aztán elgondolkodik, és mégiscsak tovább viszi a játék ilyen formáját.*
- Bizony azért szeretek este aludni, pihenni és lustálkodni. *hátrébb lép, és nyújtózik egyet, mintha csak most kelt volna ki az ágyból, még egy ásításra is futja. Szemét behunyva kezével takarja el száját.*
- Bor vagy séta? Melyiket is válasszam? *kezd gondolkozni. A bor nem túl jó, ha elsőre bemutatja, mennyire nem bírja az alkoholt. A séta viszont már más. Azt még szereti is. Viszont kikezdhetetlen logikával oldja meg a helyzetet.*
- Legyen séta, mert a bort áruló fogadó nem itt van, és valahogy oda csak el kell jutni. *mondja, aztán huncut mosolyra fordulnak ajkai.*
- Hacsak nincsen teleportáló képesség birtokában. *szavai után nagyon reméli az elfnek erre nem igen lesz a válasza. Akkor hamarabb derül ki mennyire nem tanácsos borozgatnia. A történetek szóra viszont felkapja a fejét.*
- Miféle történeteket? Ilyen izgalmas kalandozós, nagy szörny megtámad, és jönnek a nagy harcosok, mágusok és legyőzik? *hadarja el egy szuszra mire is gondol Sea. Kíváncsi a történetekre, szereti őket hallgatni. Ugyanakkor igazán varázsosan gazdag fantáziája van az elf lánynak, és maga is szeret mesét írni, sőt néha még versre is jut egy kis ihlet. Minden lapját azonban nem fedi fel, elsőre a kíváncsisága csillapodjon. Közben pedig jelzi, hogy részéről indulhatnak ki a templomból, sétálgatva valamerre. Úgy véli az cél nem is fontos, mint inkább a kivel a lényeg. Valuryen személye pedig több mint kellemes számára.*
// Valuryen //
*Sosem volt átlagosnak mondható, sem megjelenésre, sem pedig jellemében. Az olyan esetek is, mint ez másnak lehet sértő, Sea viszont lehetőségeket lát benne. Számára azonban az elf haja olyan varázslatosan ezüst, hogy még ilyet nem is látott sosem. Pedig élete első húsz évét elfek között töltötte, köztük sem volt olyan ezüstös hajú, mint az előtte álló. A neve megdicsérésére nem tud mit reagálni, azt anyai nagyanyja adta neki, akire nem is emlékszik. Kicsit volt még amikor meghalt.*
- Köszönöm, nem én találtam ki. *viccelődik ezzel is. A tettetett bosszankodásra szélesebbre húzódik a mosolya. A szív megszakadására komolyan meglepődik.*
- Ugyan azt azért nem kell. *megjátszott ez a felszólalás, mit jelez az apró mosolya, és szemében a kétszínű vidám szikrák csillanása is. Aztán elgondolkodik, és mégiscsak tovább viszi a játék ilyen formáját.*
- Bizony azért szeretek este aludni, pihenni és lustálkodni. *hátrébb lép, és nyújtózik egyet, mintha csak most kelt volna ki az ágyból, még egy ásításra is futja. Szemét behunyva kezével takarja el száját.*
- Bor vagy séta? Melyiket is válasszam? *kezd gondolkozni. A bor nem túl jó, ha elsőre bemutatja, mennyire nem bírja az alkoholt. A séta viszont már más. Azt még szereti is. Viszont kikezdhetetlen logikával oldja meg a helyzetet.*
- Legyen séta, mert a bort áruló fogadó nem itt van, és valahogy oda csak el kell jutni. *mondja, aztán huncut mosolyra fordulnak ajkai.*
- Hacsak nincsen teleportáló képesség birtokában. *szavai után nagyon reméli az elfnek erre nem igen lesz a válasza. Akkor hamarabb derül ki mennyire nem tanácsos borozgatnia. A történetek szóra viszont felkapja a fejét.*
- Miféle történeteket? Ilyen izgalmas kalandozós, nagy szörny megtámad, és jönnek a nagy harcosok, mágusok és legyőzik? *hadarja el egy szuszra mire is gondol Sea. Kíváncsi a történetekre, szereti őket hallgatni. Ugyanakkor igazán varázsosan gazdag fantáziája van az elf lánynak, és maga is szeret mesét írni, sőt néha még versre is jut egy kis ihlet. Minden lapját azonban nem fedi fel, elsőre a kíváncsisága csillapodjon. Közben pedig jelzi, hogy részéről indulhatnak ki a templomból, sétálgatva valamerre. Úgy véli az cél nem is fontos, mint inkább a kivel a lényeg. Valuryen személye pedig több mint kellemes számára.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3954-3973