//Temetetlen múlt//
//Lousadel//
*Az est csendes a városnak ezen a részén. A templomudvar tisztán takarított, korábbi viszályok, vagy forgatagok egyáltalán nem észlelhetőek. A fű kizöldült, s a meleg évszak már a fákon nyiladozó szirmokon is megmutatja tehetségét. Színes palettája ez, a Romvárost övező területnek, s nem jellemző rá a sötétség, vagy a beteg szomorúság. Csak sebes lábak és kiáltozás zaja zavar bele a légkörbe, bár tény, hogy errefelé ez sem szokatlan, tekintve, hogy a papok, jó gyógyítók hírében állnak. A templom ajtaja, mint mindig, csukva, de soha sincs zárva, ellenkezne az itt vallott elvekkel, így Lousadelnek van lehetősége berontani, s a visszhangos aulában kérését elkiáltani. Vélhetően a tengernyi információt, melyet megoszt az egyelőre még ismeretlen célközönséggel, nem jegyzik meg teljesen, de próbálkozása sikerrel koronázza meg éjszakáját, s a paplak ajtaja halkan nyílik, s egy fehér csuhába burkolt pap jelenik meg.*
- Halkabban gyermekem, az istenek szerelmére, késő éjszaka van! *Feddi meg rögtön jótékony tekintettel, de látszik, hogy készült. Kezében kenőcsök, s üvegcsék, gyolcs, kötözőanyag.*
- Vezess hozzá, de rögvest! *Sietve bújik szandáljába, s csoszogó léptekkel indul meg kifelé. A papok találékony népség. Feladatok, s szent esküjük kötelezi őket, s főként a mostani időkben, mikor a temetési menetben összefogó városi lakosság felemelte őket, sokkal tartoznak is, bár tény, ezt nem mindegyikük gondolja így. Egy réteg úgy vélekedik, a sok rontást, s szörnyűséget, pont a városlakók förtelme hozta rájuk, szerencsére ki Lousadel kiáltására felkelt, nem közéjük tartozik.*
- Vezess! *Szólítja fel ismét.*