Arthenior - Templom
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 17 (321. - 340. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
340. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-11-29 14:41:50
Üzenet elküldve: 2012-11-29 14:41:50
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 113
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 113
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Szelíd
* Mikor leszáll az est, akkor a szobájából távozik nyugodt léptekkel. Elnéz kicsit Naty ajtaja felé, azonban egy ideig nem akar találkozni a nővel, hiszen nem akarja kockáztatni a titkos kapcsolatukat.
~ Majd találkozunk, ha újra eljön az ideje. ~ Véli magában, közben megindul lefelé, hogy minél hamarabb távozzon a Kúriából. Természetesen arra ügyel, hogy egy rokon se kapja el őt beszélgetésre, így a lehető leggyorsabban távozik az épületből.
~ Majd jövök. ~ Szól magában, és nem kell sok, hogy Gazdagnegyed macskaköveire lépjen. Elindul az egyik irányban, és egy órán keresztül a negyedben tartózkodik, majd csak utána érkezik meg a Templomkertbe. Lelassít, majd figyelmesen körülnéz, hogy felmérje mennyire kellemes a hely és milyen hangulatot áraszt magából. Lassan megindul, mert nincs olyan meleg, hogy ácsoroghasson. A fű és a többi, csak kis ideig vonja el az íriszeit.
~ Kell lennie valami érdekel dolognak a környéken. Nem hinném, hogy a temető lenne az. ~ Kutakodásba fog, így akad rá a templomra, amit nem volt nehéz megtalálnia. Távolról méri fel a méretét, hogy utána szépen kielemezgethesse magának.
~ Biztosan érdemes lenne lefesteni, azonban még el kell tanulnom Natytól a mesterséget, már ha sikerül. ~ Morfondírozik magában, közben megérkezik az ajtóhoz, majd besétál a Templomba. Ügyel a csendre, és amilyen halkan csak bír néz széjjel odabenn.
~ Szóval az emberek ilyen helyekre járnak? Pompás épület. ~ Még egy kicsit gyönyörködik a látványban, majd távozik.*
~ Majd találkozunk, ha újra eljön az ideje. ~ Véli magában, közben megindul lefelé, hogy minél hamarabb távozzon a Kúriából. Természetesen arra ügyel, hogy egy rokon se kapja el őt beszélgetésre, így a lehető leggyorsabban távozik az épületből.
~ Majd jövök. ~ Szól magában, és nem kell sok, hogy Gazdagnegyed macskaköveire lépjen. Elindul az egyik irányban, és egy órán keresztül a negyedben tartózkodik, majd csak utána érkezik meg a Templomkertbe. Lelassít, majd figyelmesen körülnéz, hogy felmérje mennyire kellemes a hely és milyen hangulatot áraszt magából. Lassan megindul, mert nincs olyan meleg, hogy ácsoroghasson. A fű és a többi, csak kis ideig vonja el az íriszeit.
~ Kell lennie valami érdekel dolognak a környéken. Nem hinném, hogy a temető lenne az. ~ Kutakodásba fog, így akad rá a templomra, amit nem volt nehéz megtalálnia. Távolról méri fel a méretét, hogy utána szépen kielemezgethesse magának.
~ Biztosan érdemes lenne lefesteni, azonban még el kell tanulnom Natytól a mesterséget, már ha sikerül. ~ Morfondírozik magában, közben megérkezik az ajtóhoz, majd besétál a Templomba. Ügyel a csendre, és amilyen halkan csak bír néz széjjel odabenn.
~ Szóval az emberek ilyen helyekre járnak? Pompás épület. ~ Még egy kicsit gyönyörködik a látványban, majd távozik.*
339. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-11-28 22:16:31
Üzenet elküldve: 2012-11-28 22:16:31
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
*Látja a meglepetést, amit váratlan tettével okoz, de nem bánja, nem érdekli, csak annyi a fontos, hogy Dakhnator megtudja és megértse, hogy félelme nem ellene szól, pusztán a múlt sötét foszlányának, amit képtelen leküzdeni.
Minden lelki erejére szüksége van, hogy el tudja mondani a történetének ezen részét, de még így is botladozik a hangja, minden szóért meg kell szenvednie, talán ha nem szoríthatná a férfi kezét, nem is lenne képes, hogy a végéig eljusson. De sikerült, kibökte, innentől pedig már nem rajta múlik, hogy a másik miféle ítéletet mond fölötte. Bízik benne, hogy semilyet, hiszen a sebhely sem volt akadály, épp ellenkezőleg, talán egy kicsit még közelebb is hozta őket a közös bélyeg okán.
Lélegzete elakad egy pillanatra, amikor Dakhnator magához vonja, a meneküléi ösztön egyből feltámad, de mégsem próbálja ellökni magából vagy kibontakozni a karjaiból. Mozdulatlanul tűri, hogy egészen a férfihoz simuljon, szemei tágra nyílva merednek a sarokba, miközben álla a vállát éri. Pár pillanatig tart csupán ez a furcsa dermedtség, majd az ő karjai is mozdulnak, erőtlenül ölelik át a sebhelyes felsőtestet, miközben fejét barátja nyakába fúrja és hagyja, hogy a zokogás megrázza egész testét. Mikor hagyta el magát ennyire utoljára? Talán még odahaza, amikor senki nem látta. Bezárkózott a szobájába, a takarót a fejére húzta, arcát a párnába szorította és hangtalanul sírt, némán sikítva segítségért, de túl alapos volt, így senki nem hallhatta meg. Azóta vigyázott arra, hogy a lehető legkevesebb kitörése legyen mások előtt, de ez a mostani elkerülhetetlen volt. Abban a pillanatban, hogy átadta magát az ölelésnek, elveszett, olyanfajta biztonságérzet kerítette hatalmába, amire akaratlan reakció volt, hogy elhagyja magát. Miért próbáljon erős lenni, amikor van valaki, aki helyette is az lehet?*
-Nem akartalak megbántani, téged soha...
*Mintha legalább a szíve akarna megszakadni, annyira sír, pedig valójában ez nem más, mint a több éves, elnyomott érzelem hirtelen felszakadása. Eddig tűrt, próbált egyedül túljutni mindenen, de mire ment vele? Egészen elsorvadt, elfelejtette élvezni az életet, minden percét a tudománynak rendelte alá, de ettől még nem lett jobb semmi. Talán az elejétől fogva hagynia kellett volna, hogy valaki mellé álljon, hogy legyen valaki, aki támaszt nyújt és akire számíthat. Lehet, hogy mostantól könnyebb lesz újrakezdeni?*
Minden lelki erejére szüksége van, hogy el tudja mondani a történetének ezen részét, de még így is botladozik a hangja, minden szóért meg kell szenvednie, talán ha nem szoríthatná a férfi kezét, nem is lenne képes, hogy a végéig eljusson. De sikerült, kibökte, innentől pedig már nem rajta múlik, hogy a másik miféle ítéletet mond fölötte. Bízik benne, hogy semilyet, hiszen a sebhely sem volt akadály, épp ellenkezőleg, talán egy kicsit még közelebb is hozta őket a közös bélyeg okán.
Lélegzete elakad egy pillanatra, amikor Dakhnator magához vonja, a meneküléi ösztön egyből feltámad, de mégsem próbálja ellökni magából vagy kibontakozni a karjaiból. Mozdulatlanul tűri, hogy egészen a férfihoz simuljon, szemei tágra nyílva merednek a sarokba, miközben álla a vállát éri. Pár pillanatig tart csupán ez a furcsa dermedtség, majd az ő karjai is mozdulnak, erőtlenül ölelik át a sebhelyes felsőtestet, miközben fejét barátja nyakába fúrja és hagyja, hogy a zokogás megrázza egész testét. Mikor hagyta el magát ennyire utoljára? Talán még odahaza, amikor senki nem látta. Bezárkózott a szobájába, a takarót a fejére húzta, arcát a párnába szorította és hangtalanul sírt, némán sikítva segítségért, de túl alapos volt, így senki nem hallhatta meg. Azóta vigyázott arra, hogy a lehető legkevesebb kitörése legyen mások előtt, de ez a mostani elkerülhetetlen volt. Abban a pillanatban, hogy átadta magát az ölelésnek, elveszett, olyanfajta biztonságérzet kerítette hatalmába, amire akaratlan reakció volt, hogy elhagyja magát. Miért próbáljon erős lenni, amikor van valaki, aki helyette is az lehet?*
-Nem akartalak megbántani, téged soha...
*Mintha legalább a szíve akarna megszakadni, annyira sír, pedig valójában ez nem más, mint a több éves, elnyomott érzelem hirtelen felszakadása. Eddig tűrt, próbált egyedül túljutni mindenen, de mire ment vele? Egészen elsorvadt, elfelejtette élvezni az életet, minden percét a tudománynak rendelte alá, de ettől még nem lett jobb semmi. Talán az elejétől fogva hagynia kellett volna, hogy valaki mellé álljon, hogy legyen valaki, aki támaszt nyújt és akire számíthat. Lehet, hogy mostantól könnyebb lesz újrakezdeni?*
338. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-11-28 17:15:48
Üzenet elküldve: 2012-11-28 17:15:48
Rang: Játékos
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
*Dakh története talán kicsit súlyosabb, hiszen többször is meg akarták ölni. Életét pedig talán jobban félti, mint arcát. Hiszen, fogalma sincs, hogy Tima arcán lévő seb miként került oda, csak azt tudja, hogy mi által. Egy törött üveg a leginkább reális gondolat, s ez pedig helytálló, mint kiderült.
Kissé szomorú, de inkább a bocsánatkérés dominál az arcvonásaiban, ahogy tekintetét végül inkább lesüti. Mindig ez történik. Sosem sikerült kifejeznie magát úgy, ahogy szeretné. Csak barátságos érintkezést akart, kicsit megnyugtatni a kis tudóst, erre csak megrémíti. Lehet, jobb lenne, ha ki is menne, hogy Timandra csendben és nyugalomban legyen, egymagában. Akkor nem zavarná meg szegénykét.
Hirtelen csattan a tiltó szó, ahogy kezét elkapja a lány. Méregzöld pillantása ismét megpróbálja megtörni a jeget, s a kéklő szempárba tekint. Meglepte a közvetlenség, ahogy elkapja a csuklóját. Annyira... meleg. Sosem hitte volna, hogy képes lesz még ezt érezni, de vágyja az érintést. Teste mindig fagyos, talán ezért is állt az esőben. Már nem érdekli, hogy a hideg cseppek miként áztatják el testét, hiszen komoly baja nem lehet, lelkétől indulva fagyott át egész valója. Mit számít hát ha fagyos cseppek is mossák testét?
Ahogy ismét remegő hangján megszólal Tima, kissé már inkább elkerekedik a pillantása. Amióta? Figyelmesen várja a folytatást, szinte vágyja is, hogy tudja. Szüksége van a tudásra, hogy maradhasson Timandra barátja. Valahogy úgy érzi, hogy míg beszél a lány, megfagy minden. Az idő, a hely, a lángok is, mintha lobogásuk megállna, ahogy fényük a könnyes arcot varázsolják csillogóvá. Legszívesebben...
Ahogy elér a történet a végére, s Tima már könnyeit törli arcáról, Dakh kezét szorítva, arra lehet figyelmes, hogy megtörik a mozdulatlan figyelme. Ismét felolvad a világ, mintha robbanásból szakadna tűzeső, lángoktól terhes lesz lelke. Karja kiszakad a tudóspalánta kezéből és mindkét kezével magához vonja. Meg is feledkezik olyasmikről, hogy a lányon csak egy ing, rajta pedig csak egy nadrág van. Nem érdekli. Úgy érzi, hogy muszáj megölelnie a másikat. Érezheti is, hogy szorosan tartja, jobb keze az arany fürtök fedte fejet vonja közel, míg balja a háton keresi meg helyét, s közelebb vonás közben még a körmök helyét is kiveheti a lány, ha remegése közben erre még képes.*
- Nem kell sajnálnod.
*Súgja, hiszen ő is hibázott, nem is egyszer. Most viszont esélyt sem ad arra, hogy Timandra szabadulás lehetőségét lelje. Közre zárja a két erős férfikar, ahogy a sebzett mellkashoz szorítja. Bár, a fej nem kizárt, hogy vállát éri, vagy afölött hajol át...*
Kissé szomorú, de inkább a bocsánatkérés dominál az arcvonásaiban, ahogy tekintetét végül inkább lesüti. Mindig ez történik. Sosem sikerült kifejeznie magát úgy, ahogy szeretné. Csak barátságos érintkezést akart, kicsit megnyugtatni a kis tudóst, erre csak megrémíti. Lehet, jobb lenne, ha ki is menne, hogy Timandra csendben és nyugalomban legyen, egymagában. Akkor nem zavarná meg szegénykét.
Hirtelen csattan a tiltó szó, ahogy kezét elkapja a lány. Méregzöld pillantása ismét megpróbálja megtörni a jeget, s a kéklő szempárba tekint. Meglepte a közvetlenség, ahogy elkapja a csuklóját. Annyira... meleg. Sosem hitte volna, hogy képes lesz még ezt érezni, de vágyja az érintést. Teste mindig fagyos, talán ezért is állt az esőben. Már nem érdekli, hogy a hideg cseppek miként áztatják el testét, hiszen komoly baja nem lehet, lelkétől indulva fagyott át egész valója. Mit számít hát ha fagyos cseppek is mossák testét?
Ahogy ismét remegő hangján megszólal Tima, kissé már inkább elkerekedik a pillantása. Amióta? Figyelmesen várja a folytatást, szinte vágyja is, hogy tudja. Szüksége van a tudásra, hogy maradhasson Timandra barátja. Valahogy úgy érzi, hogy míg beszél a lány, megfagy minden. Az idő, a hely, a lángok is, mintha lobogásuk megállna, ahogy fényük a könnyes arcot varázsolják csillogóvá. Legszívesebben...
Ahogy elér a történet a végére, s Tima már könnyeit törli arcáról, Dakh kezét szorítva, arra lehet figyelmes, hogy megtörik a mozdulatlan figyelme. Ismét felolvad a világ, mintha robbanásból szakadna tűzeső, lángoktól terhes lesz lelke. Karja kiszakad a tudóspalánta kezéből és mindkét kezével magához vonja. Meg is feledkezik olyasmikről, hogy a lányon csak egy ing, rajta pedig csak egy nadrág van. Nem érdekli. Úgy érzi, hogy muszáj megölelnie a másikat. Érezheti is, hogy szorosan tartja, jobb keze az arany fürtök fedte fejet vonja közel, míg balja a háton keresi meg helyét, s közelebb vonás közben még a körmök helyét is kiveheti a lány, ha remegése közben erre még képes.*
- Nem kell sajnálnod.
*Súgja, hiszen ő is hibázott, nem is egyszer. Most viszont esélyt sem ad arra, hogy Timandra szabadulás lehetőségét lelje. Közre zárja a két erős férfikar, ahogy a sebzett mellkashoz szorítja. Bár, a fej nem kizárt, hogy vállát éri, vagy afölött hajol át...*
337. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-11-28 00:04:13
Üzenet elküldve: 2012-11-28 00:04:13
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
*Az, hogy más miként éli meg asebhelyei létét, még nem írja elő szabályszerűen, hogy neki is optimistán kellene a jövőbe tekintenie és büszkén kellene hordania. Bizonyára, akik képesek erre, azoknak más történet húzódik meg a heg árnyékában, nem olyan súlyos, mint az övé. De az is lehet, hogy egyszerűen ő túl gyenge, hogy ezen tovább lépjen és megpróbáljon újra a társadalom szerves részévé vállni, ismerkedni, barátkozni, férfiakkal kapcsolatba kerülni. Még mindig retteg, hogy ami egyszer megtörtént, az meg fog újra, ha nem elég óvatos.
A simításra úgy reagál, ahogy nem kellene, ezt azonnal tudja, amint látja Dakhnator arckifejezését és érzi, hogy a keze eltávolodik. Megint elrontotta... Vajon mennyi hibát képes még egymásra halmozni? Még jobb kérdés, hogy képes egyáltalán valamit jól csinálni? Ha emberi kapcsolatokról van szó, úgy tűnik, hogy nem.*
-Ne!
*Bár fél a testi kontaktustól, attól talán még jobban, hogy egyetlen barátját elvesztheti a saját hibájából. Reflexből fordul és kapja el Dakh kezét, ujjai görcsösen markolják meg a hűvös kézfejet. Újra könnyek gyűlnek a szemébe, nem érti, miért ennyire nehéz ez az egész világ.*
-Nem úgy értettem és megbántani sem akartalak. Sajnálom, de annyira nehéz... Amióta... Amióta...
*Nyel egy nagyot, hogy visszatartsa a sírását, de a férfi kezét nem ereszti, úgy kapaszkodik belé, mintha legalább az élete függne tőle. Nem fogja hagyni, hogy csak úgy eltűnjön, újra előtérbe kerül, hogy zárkózottsága ellenére is mennyire igényli, hogy legyen valakit, akit ismerősnek, barátnak nevezhet.*
-Régen nem ilyen voltam, kifejezetten szerettem, ha a férfiak megbámulnak, utánam fütyülnek vagy szóban dicsérnek, de egyik este a falusi fogadóba jött két idegen. Vándorok voltak és kikezdtek velem. Egy darabig játszottam is velük, de mivel nem akartam tőlük semmi komolyabbat, mérgesek lettek, amikor távoztam, követtek és berángattak egy sikátorba.
*Már szinte patakként folynak a könnyei, hangja is el-elcsuklik és ezen a ponton süti le újra a tekintetét, egész eddig szinte könyörgőn kereste a zöld szemek pillantását, mintha abból akarna erőt nyerni, hogy végre elmondja, mi történt, ami ennyire derékba törte az életét.*
-Részegek voltak és megerőszakoltak, akkor szereztem ezt a sebhelyet is. A fogadós hallotta meg a kiáltozásomat, amikor kivitte a szemetet, egyből hozott segítséget és a falusiak ott helyben agyonverték a két férfit.
*Érezhető, hogy mennyire remeg, hiába telt el azóta sok év, van az a seb, ami nem gyógyul be. Szabad kezével elmaszatolja a könnyeket az arcán és újra felpillant.*
-Én ezért... A férfiak... Sajnálom, nem akartalak, csak...
A simításra úgy reagál, ahogy nem kellene, ezt azonnal tudja, amint látja Dakhnator arckifejezését és érzi, hogy a keze eltávolodik. Megint elrontotta... Vajon mennyi hibát képes még egymásra halmozni? Még jobb kérdés, hogy képes egyáltalán valamit jól csinálni? Ha emberi kapcsolatokról van szó, úgy tűnik, hogy nem.*
-Ne!
*Bár fél a testi kontaktustól, attól talán még jobban, hogy egyetlen barátját elvesztheti a saját hibájából. Reflexből fordul és kapja el Dakh kezét, ujjai görcsösen markolják meg a hűvös kézfejet. Újra könnyek gyűlnek a szemébe, nem érti, miért ennyire nehéz ez az egész világ.*
-Nem úgy értettem és megbántani sem akartalak. Sajnálom, de annyira nehéz... Amióta... Amióta...
*Nyel egy nagyot, hogy visszatartsa a sírását, de a férfi kezét nem ereszti, úgy kapaszkodik belé, mintha legalább az élete függne tőle. Nem fogja hagyni, hogy csak úgy eltűnjön, újra előtérbe kerül, hogy zárkózottsága ellenére is mennyire igényli, hogy legyen valakit, akit ismerősnek, barátnak nevezhet.*
-Régen nem ilyen voltam, kifejezetten szerettem, ha a férfiak megbámulnak, utánam fütyülnek vagy szóban dicsérnek, de egyik este a falusi fogadóba jött két idegen. Vándorok voltak és kikezdtek velem. Egy darabig játszottam is velük, de mivel nem akartam tőlük semmi komolyabbat, mérgesek lettek, amikor távoztam, követtek és berángattak egy sikátorba.
*Már szinte patakként folynak a könnyei, hangja is el-elcsuklik és ezen a ponton süti le újra a tekintetét, egész eddig szinte könyörgőn kereste a zöld szemek pillantását, mintha abból akarna erőt nyerni, hogy végre elmondja, mi történt, ami ennyire derékba törte az életét.*
-Részegek voltak és megerőszakoltak, akkor szereztem ezt a sebhelyet is. A fogadós hallotta meg a kiáltozásomat, amikor kivitte a szemetet, egyből hozott segítséget és a falusiak ott helyben agyonverték a két férfit.
*Érezhető, hogy mennyire remeg, hiába telt el azóta sok év, van az a seb, ami nem gyógyul be. Szabad kezével elmaszatolja a könnyeket az arcán és újra felpillant.*
-Én ezért... A férfiak... Sajnálom, nem akartalak, csak...
336. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-11-27 17:56:21
Üzenet elküldve: 2012-11-27 17:56:21
Rang: Játékos
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
*Pedig Timandra már tudhatná, meg is mondta Dakhnator, számára szépségét csak fokozza az apró sebhely. Apró volna? Kicsiny a nagyvilág dolgaihoz képest. Vagy akár Dakh hegeihez képest. S ráadásul, látott már ezernyi holtat, s talán mind csúnyább sebbel bírtak életükben, hacsak nem a kor, vagy méreg vitte el őket, esetleg más nyavalya.
Mellesleg, nem is érti igazán. Hiszen egy sebhely nem lesz a világ vége, látott már nőket, kik szinte hódítottak a hegekkel. Tény, hogy bizonyos helyeken inkább csinos, mint az arcon, mondjuk a mellkason, a dekoltázs felett, hogy irányzékba vonzza a tekintetet, de az más. Ám ettől még Dakh szemében a lány nagyon is vonzó teremtés, s elbűvölő a szépsége. De talán jobb is, hogy ezt csak gondolja és nem mondja ki hangosan.
De vajon attól jobb lenne, ha elvetné magától aranyló tincseit? Hiszen közszemlére tenné úgy a sebet is. S ha a férfi hallaná a tudóspalánta terveit... Talán még meg is kólintaná a kis buksit, hogy nagyon gyorsan verje ki a fejéből ezt. S talán még valószínűbb ennél, hogy elkezdené megtanítani a leányzót, miként váljon ismét a társadalmi rendszer tagjává, miként legyen olyan, mint mások. Persze, megtartva az egyediségét. Azt soha nem venné el tőle. Hiszen Dakh-nak az tetszett meg benne. Hogy annyira félénk, s visszahúzódó volt, bájos és végül kedves is lett, mikor megtudta, hogy hasonló dolgokon mentek keresztül. Bár, nem érthetik maradéktalanul egymás lelki bánatát.
Érzi, amint simítására megrezzen a lány, mint riadt őzgida. Erre a férfi keze is megrezzen, megtörve az érintést. Így talán múlik a vágy is a fiatal tudósban, hogy menekülőre fogja. Arcán bocsánatkérés látszik, ahogy Tima felé pillant. Kis remény élt lelkében, hogy annyira sikerült már a bizalmába kerülni, hogy ne így reagáljon rá.*
- Teljességgel megértem. Én sem úgy viselkedek, mint ahogy ez elvárható volna...
*Halkan súgja válaszul és visszahúzza a kezét. Nem igazán tudja, mire akar Timandra kilyukadni.*
Mellesleg, nem is érti igazán. Hiszen egy sebhely nem lesz a világ vége, látott már nőket, kik szinte hódítottak a hegekkel. Tény, hogy bizonyos helyeken inkább csinos, mint az arcon, mondjuk a mellkason, a dekoltázs felett, hogy irányzékba vonzza a tekintetet, de az más. Ám ettől még Dakh szemében a lány nagyon is vonzó teremtés, s elbűvölő a szépsége. De talán jobb is, hogy ezt csak gondolja és nem mondja ki hangosan.
De vajon attól jobb lenne, ha elvetné magától aranyló tincseit? Hiszen közszemlére tenné úgy a sebet is. S ha a férfi hallaná a tudóspalánta terveit... Talán még meg is kólintaná a kis buksit, hogy nagyon gyorsan verje ki a fejéből ezt. S talán még valószínűbb ennél, hogy elkezdené megtanítani a leányzót, miként váljon ismét a társadalmi rendszer tagjává, miként legyen olyan, mint mások. Persze, megtartva az egyediségét. Azt soha nem venné el tőle. Hiszen Dakh-nak az tetszett meg benne. Hogy annyira félénk, s visszahúzódó volt, bájos és végül kedves is lett, mikor megtudta, hogy hasonló dolgokon mentek keresztül. Bár, nem érthetik maradéktalanul egymás lelki bánatát.
Érzi, amint simítására megrezzen a lány, mint riadt őzgida. Erre a férfi keze is megrezzen, megtörve az érintést. Így talán múlik a vágy is a fiatal tudósban, hogy menekülőre fogja. Arcán bocsánatkérés látszik, ahogy Tima felé pillant. Kis remény élt lelkében, hogy annyira sikerült már a bizalmába kerülni, hogy ne így reagáljon rá.*
- Teljességgel megértem. Én sem úgy viselkedek, mint ahogy ez elvárható volna...
*Halkan súgja válaszul és visszahúzza a kezét. Nem igazán tudja, mire akar Timandra kilyukadni.*
335. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-11-27 12:27:57
Üzenet elküldve: 2012-11-27 12:27:57
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
*Összerázkódik, ahogy Dakh a szépségét említi, hallani sem akar ilyenekről. Talán egykor szép volt, de az az idő elmúlt, a sebhely végleg elcsúfította, torzzá tette a testét és a lelkét is. Azóta semmiről nem akar tudni, ami a testével kapcsolatos, szándékkal rejti őket bő ruhák mögé, de már azon gondolkozik, hogy hajától is meg kellene szabadulnia, hisz a mézszín üstök még sok pillantást vonzhat, köztük kellemetleneket is.
Újabb köszönömöt motyogva ül le a leterített takaróra, valószínűleg így tényleg kellemesebb, mintha átfázott teste közvetlenül érintkezne a hideg padlóval. A tűz is kellemesen melengeti, bőre már egészen megszáradt és lassan úgy érzi, mintha végtagjai is kezdenének felolvadni.
Igyekszik tömören összefoglalni, hogy hogyan is kötött ki pont itt, ilyen körülmények között. Választ nem kap, amit nem tudja, mire értékeljen, így tovább kuporog lehajtott fejjel, némaságba burkolózva. Most biztosan Dakhnator is ostobának tartja, hiszen ilyen kis semmiségért így megrémülni és elszaladni a város másik végébe valóban nem okos dolog.
Amikor a kéz a hátához ér, izmai görcsösen rándulnak össze, fejét egyből felkapja, szemében rémület ül, ahogy oldalra pillant. Csak Dakhnator van mellette továbbra is, az ő keze érinti, így semmi oka nem lenne a félelemre. Szíve szerint menekülne, talán a szoba másik sarkáig, de erőt vesz magán és marad, elviselve ezt az újfajta érintkezést. Tekintete belekapaszkodik a férfi arcába, tekintetébe, így győzködve magát, hogy nem kell menekülnie, egyetlen barátja mellett nem kell olyanoktól félnie, mint amik a múltban megestek. Benne meg akar bízni, feltételek nélkül, ezért is merül fel benne, hogy talán ideje lenne elmondania, hogy miért retteg a férfiaktól... Nem szeretne, ha egyszer egy elhibázott szóval vagy mozdulattal megbántaná a másikat, mert amaz azt hiszi, az kifejezetten neki, ellene szól. Fejét újra a térdére fekteti, de arca még mindig oldalra néz, egyre könnyebb leküzdeni a vágyat, hogy ellökje a baráti kezet.*
-Sajnálom, ha sokszor nem úgy viselkedek, ahogy kellene, de megvan az oka...
*Lassan formálja a szavakat, érezhető a vívódása, hogy mennyit is mondjon el, egyáltalán fellebbentse-e a fátylat múltjának egy sötét részletéről, hogy ezáltal saját viselkedését és különcségeit magyarázza.*
Újabb köszönömöt motyogva ül le a leterített takaróra, valószínűleg így tényleg kellemesebb, mintha átfázott teste közvetlenül érintkezne a hideg padlóval. A tűz is kellemesen melengeti, bőre már egészen megszáradt és lassan úgy érzi, mintha végtagjai is kezdenének felolvadni.
Igyekszik tömören összefoglalni, hogy hogyan is kötött ki pont itt, ilyen körülmények között. Választ nem kap, amit nem tudja, mire értékeljen, így tovább kuporog lehajtott fejjel, némaságba burkolózva. Most biztosan Dakhnator is ostobának tartja, hiszen ilyen kis semmiségért így megrémülni és elszaladni a város másik végébe valóban nem okos dolog.
Amikor a kéz a hátához ér, izmai görcsösen rándulnak össze, fejét egyből felkapja, szemében rémület ül, ahogy oldalra pillant. Csak Dakhnator van mellette továbbra is, az ő keze érinti, így semmi oka nem lenne a félelemre. Szíve szerint menekülne, talán a szoba másik sarkáig, de erőt vesz magán és marad, elviselve ezt az újfajta érintkezést. Tekintete belekapaszkodik a férfi arcába, tekintetébe, így győzködve magát, hogy nem kell menekülnie, egyetlen barátja mellett nem kell olyanoktól félnie, mint amik a múltban megestek. Benne meg akar bízni, feltételek nélkül, ezért is merül fel benne, hogy talán ideje lenne elmondania, hogy miért retteg a férfiaktól... Nem szeretne, ha egyszer egy elhibázott szóval vagy mozdulattal megbántaná a másikat, mert amaz azt hiszi, az kifejezetten neki, ellene szól. Fejét újra a térdére fekteti, de arca még mindig oldalra néz, egyre könnyebb leküzdeni a vágyat, hogy ellökje a baráti kezet.*
-Sajnálom, ha sokszor nem úgy viselkedek, ahogy kellene, de megvan az oka...
*Lassan formálja a szavakat, érezhető a vívódása, hogy mennyit is mondjon el, egyáltalán fellebbentse-e a fátylat múltjának egy sötét részletéről, hogy ezáltal saját viselkedését és különcségeit magyarázza.*
334. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-11-26 21:29:12
Üzenet elküldve: 2012-11-26 21:29:12
Rang: Játékos
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
*Nem pillant hátra, csak vár, türelmesen. Bolond talán? Hiszen úgysem tűnne fel a lánynak, biztos amúgy is háttal van neki, a fény pedig gyéren, de azért eljut odáig is. Látná alakját, s talán többet is, mint sötétlő sziluett. De nem, nem fogja kihasználni a helyzetet. Nyugalmasan tekint a tűzbe, hallgatja a fa halk ropogását, figyeli az apró lángok negédes táncát. Élnek, lélegeznek. Emésztik a fát, táplálkoznak belőle, elveszik a levegőt és kiszárítják a vizet. Minden elemet el akar pusztítani, de vajon tényleg ilyen sötét volna a tűz? Gonoszság jelképe? Nem tud alkotni, csak elvesz, csak pusztít? Miben más a többi? Hiszen a víz árvízként söpri le a térképről a part menti városkákat, a föld szétválik, magába nyeli a világot, vagy hegyek tetejét omlasztja az alant fekvő falvakra. A szél... Forgó mozgású hurrikánná válva gyilkol, minden elem a sötétség, ám egyben a fény is. Levegőt lélegzik minden halandó, s vizet iszik, no meg a földből termett gyümölcsöt eszi. De a tűz... Ritka, nagy dolog lehet uralni. Igazán uralni.
Egy pillanatra még eszébe jut valami, de előbb mindenképpen meg akar szabadulni ruháitól, azok nedves tapadásától, s súlyos valójuktól.*
- Biztos megértőek lesznek egy ilyen fiatal és szép lány esetében.
*Utolsó szavait már csak válla fölött súgja, hiszen a tér nagy, visszhangos, így csendesen érdemes beszélni. Amúgy sem kell, hogy valaki hallgatózva megtudja, valakit behozott. Ki tudná magyarázni, hogy egy átfagyott és csurom vizes lányt talált a templom előtt, és nehezen tudta behozni, ezért ázott meg ő is. Hiszen, senki nem nézné épelméjűnek, hogy az esőben állva a temetőt nézte. Ismeretlen sírokat szemlélt, névtelen holtakra gondolt. Kik lehettek, kik voltak? Nevüket is elfeledték, vagy a földbe marta még gyermeki ujj az apja nevét, sírt-e a lány, mikor anyját elvitte a láz? Megannyi kérdés, mindnek értelmetlen kutatni válaszát. Rejtély csupán, fölösleges hát fejtegetni.
Mielőtt öltözése után visszatérne Timandra oldalára, még a fekhelyéhez megy és a takaróként szolgáló, kissé talán durva anyagú takarót leszedi róla. Azzal tér vissza és leteríti, hogy Tima rögvest át is telepedhessen. Bizonyára ha nem is sokkal, de jobb, mint a hideg kőpadló. Ha a tudóspalánta felkászálódott, ő is mellé ül, úgy teszi fel halk kérdését, miközben zöld pillantásában tükröt vet a lángok gyengéd tánca. Fenséges...
Hallgatja, miként került ide barátja. Tanulás, ismeretlen, kit gúnyolnak, ám Timandra jó szíve okán segítségére van. Végül pedig a probléma eléri a tetőpontot és ide szalad. Nem igazán érti, miféle dolog ez. Milyen férfi az, aki ilyet felemleget egy ilyen fiatal, csinos és kedves lánynak? Undorító, majdnem mint az ő külseje. A metszett arc, a nyomvonalas nyak, a sebhelyes-heges felsőtest, a hosszú, feketére mázolt körmök, a beteges vigyor, a különleges hajzat. Valóban, nem egy hétköznapi figura.
~'...csak erre az egy helyre tudtam gondolni, ahol talán nem bánthat.' Furcsa.~ Morfondírozik ezen egy szívdobbanásig. Pont ide? Pont hozzá? Vagy talán a templom szó nyugodalma vonzotta a lányt? Esetleg a könyvek rakása lent, hol a gyertyák viaszos fénye varázsol éjjelbe is napvilágot? Bár tény, annyira nincs ott se világos, mint nyáron, délidőben a piacon.
Ahogy a leányzó homloka a térdeit éri, s a fehér ing kissé megfeszül a vállaknál, a háton, a lapockáknál, Dakh különös késztetést érez. Egyik keze mozdul, a lány felé, válla előtt azonban megtorpan. Megremeg keze, s mintha vissza akarná húzni, megfutamodva a fizikai kontaktustól. Ám végül ismét mozdul és gyengéd érintéssel simít a háton, lágyan és keze hamar meg is állapodik. Teste többi része mereven marad, csupán tekintete, mi szintén elmozdul, nem a lángok mélyét bámulja már, Tima arcát figyeli. Érdekli, hogy miként érzi a közeledést. Menekül, vagy semmisnek, esetleg közelebb húzódik... A kérdés jogos lehet, a választ pedig talán az elemek mesterei, a legnagyobb mágusok, sőt, ha léteznek, még az istenek se tudhatják előre. Nem, ezt csak Timandra tudhatja.
Tima sebhelyének témáját Dakh magától biztos nem feszegetné. Úgy van vele, hogy nyugodtan tartsa titokban, miként szerezte, miféle érzést gerjeszt lelkébe, milyen sötét múltba vesző jegye életének az. Ha nem rejtegetné hajával, s így arcának jó felét nem takargatná, bizonyára akkor kérdezne. De sejti, hogy nem véletlenül takarja, sőt, tudja is, nagyon jól. Most is meglepi, talán csak miatta ilyen nyugodt, hogy láthatja más is, hiszen csak ketten vannak idebent. Milyen különös, első alkalommal, mikor Dakhnator akarata ellenére megleste a sebet, félve és mondhatni gyáván futamodott meg, most pedig nyugodt szívvel vállalja arcának szépségét kiemelő nyomot. Gyönyörű...*
Egy pillanatra még eszébe jut valami, de előbb mindenképpen meg akar szabadulni ruháitól, azok nedves tapadásától, s súlyos valójuktól.*
- Biztos megértőek lesznek egy ilyen fiatal és szép lány esetében.
*Utolsó szavait már csak válla fölött súgja, hiszen a tér nagy, visszhangos, így csendesen érdemes beszélni. Amúgy sem kell, hogy valaki hallgatózva megtudja, valakit behozott. Ki tudná magyarázni, hogy egy átfagyott és csurom vizes lányt talált a templom előtt, és nehezen tudta behozni, ezért ázott meg ő is. Hiszen, senki nem nézné épelméjűnek, hogy az esőben állva a temetőt nézte. Ismeretlen sírokat szemlélt, névtelen holtakra gondolt. Kik lehettek, kik voltak? Nevüket is elfeledték, vagy a földbe marta még gyermeki ujj az apja nevét, sírt-e a lány, mikor anyját elvitte a láz? Megannyi kérdés, mindnek értelmetlen kutatni válaszát. Rejtély csupán, fölösleges hát fejtegetni.
Mielőtt öltözése után visszatérne Timandra oldalára, még a fekhelyéhez megy és a takaróként szolgáló, kissé talán durva anyagú takarót leszedi róla. Azzal tér vissza és leteríti, hogy Tima rögvest át is telepedhessen. Bizonyára ha nem is sokkal, de jobb, mint a hideg kőpadló. Ha a tudóspalánta felkászálódott, ő is mellé ül, úgy teszi fel halk kérdését, miközben zöld pillantásában tükröt vet a lángok gyengéd tánca. Fenséges...
Hallgatja, miként került ide barátja. Tanulás, ismeretlen, kit gúnyolnak, ám Timandra jó szíve okán segítségére van. Végül pedig a probléma eléri a tetőpontot és ide szalad. Nem igazán érti, miféle dolog ez. Milyen férfi az, aki ilyet felemleget egy ilyen fiatal, csinos és kedves lánynak? Undorító, majdnem mint az ő külseje. A metszett arc, a nyomvonalas nyak, a sebhelyes-heges felsőtest, a hosszú, feketére mázolt körmök, a beteges vigyor, a különleges hajzat. Valóban, nem egy hétköznapi figura.
~'...csak erre az egy helyre tudtam gondolni, ahol talán nem bánthat.' Furcsa.~ Morfondírozik ezen egy szívdobbanásig. Pont ide? Pont hozzá? Vagy talán a templom szó nyugodalma vonzotta a lányt? Esetleg a könyvek rakása lent, hol a gyertyák viaszos fénye varázsol éjjelbe is napvilágot? Bár tény, annyira nincs ott se világos, mint nyáron, délidőben a piacon.
Ahogy a leányzó homloka a térdeit éri, s a fehér ing kissé megfeszül a vállaknál, a háton, a lapockáknál, Dakh különös késztetést érez. Egyik keze mozdul, a lány felé, válla előtt azonban megtorpan. Megremeg keze, s mintha vissza akarná húzni, megfutamodva a fizikai kontaktustól. Ám végül ismét mozdul és gyengéd érintéssel simít a háton, lágyan és keze hamar meg is állapodik. Teste többi része mereven marad, csupán tekintete, mi szintén elmozdul, nem a lángok mélyét bámulja már, Tima arcát figyeli. Érdekli, hogy miként érzi a közeledést. Menekül, vagy semmisnek, esetleg közelebb húzódik... A kérdés jogos lehet, a választ pedig talán az elemek mesterei, a legnagyobb mágusok, sőt, ha léteznek, még az istenek se tudhatják előre. Nem, ezt csak Timandra tudhatja.
Tima sebhelyének témáját Dakh magától biztos nem feszegetné. Úgy van vele, hogy nyugodtan tartsa titokban, miként szerezte, miféle érzést gerjeszt lelkébe, milyen sötét múltba vesző jegye életének az. Ha nem rejtegetné hajával, s így arcának jó felét nem takargatná, bizonyára akkor kérdezne. De sejti, hogy nem véletlenül takarja, sőt, tudja is, nagyon jól. Most is meglepi, talán csak miatta ilyen nyugodt, hogy láthatja más is, hiszen csak ketten vannak idebent. Milyen különös, első alkalommal, mikor Dakhnator akarata ellenére megleste a sebet, félve és mondhatni gyáván futamodott meg, most pedig nyugodt szívvel vállalja arcának szépségét kiemelő nyomot. Gyönyörű...*
333. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-11-26 19:07:51
Üzenet elküldve: 2012-11-26 19:07:51
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
*Miután elszánja magát az öltözésre, illetve inkább a vetkőzésre, onnantól mozdulatai már gyorsak, hisz mihamarabb túl akar lenni rajta, nem akarja, hogy kórosan sovány teste a kelleténél tovább legyen fedetlen. Persze az eredmény nem tökéletes, lábait nem takarja semmi, de amint helyet foglal, ezt a problémát már megoldja, szerencsére az ing elég bő ahhoz, hogy ne fenyegessen szakadással, amikor összekuporodva azokat is az anyag alá rejti.*
-Remélem, hogy nem. Nem szeretném, ha miattam kerülnél bajba.
*Azt meg még kevésbé, hogy barátját esetleg kirakják otthonából és munkáját is elveszítse csak azért, mert rajta segített. Igazságtalanság lenne, ha emiatt kellene hátrányokat szenvednie, bár feltehetően már mindketten megtapasztalták, hogy az élet a legritkább esetben igazságos.
Újra oldalra pillant, amikor Dakhnator mellé telepszik, de ezúttal csak az arcára, továbbra sem fogja a testét méregetni, hisz az illetlenség, ráadásul csak saját magát hozná vele zavarba.*
-Megijedtem.
*Felei csendesen, fejét visszafordítja és ő is újra a kandallóra mered.*
-A fogadóban tanultam, amikor bejött egy néma férfi. Nagyon utálatos volt vele mindenki, én pedig csak segíteni szerettem volna, mivel tudott írni, így nem volt nehéz. Először felajánlott egy csomó pénzt, de nem fogadtam el, utána pedig össze-vissza írogatott mindenféléket és olyan ijesztően méregetett. Megijedtem, amire ő megvádolt, hogy én is csak belé rúgok, amikor pedig felállt, nem bírtam maradni és elrohantam.
*Adja elő halk hangon, hogy miként is járt a fogadóban. Talán a levegő egykor élt urai látják lelkét, semmi rossz szándék nem volt benne, ő csak segíteni akart és mégis ez lett a vége.*
-Tudom, hogy nem kellett volna, de nagyon féltem és csak erre az egy helyre tudtam gondolni, ahol talán nem bánthat.
*Homlokát a térdeire támasztja és lehunyt szemmel hallgat. Utólag már tudja, hogy ez volt a legésszerűtlenebb dolog, amit csak tehetett, de ott helyben a pánik elvette minden józan ítélőképességét és csak minél messzebb akart jutni a szinte már vetkőztető pillantás elől. Nem tudja, mit fűzhetne még hozzá, annyira jelentéktelennek tűnik ez a kis incidens és mégis milyen mélyen felkavarta... Sosem beszélt még igazán sebhelyének pontos körülményeiről, talán épp itt lenne az ideje, hogy feltárja legszégyenteljesebb titkát? Ez a bélyeg ezerszer rosszabb, mint bármilyen heg, amit a test kaphat, még ha nem is látszik kívülről, viselője mégis folyamatosan érzi, mintha egyenesen a homlokára lenne égetve.*
-Remélem, hogy nem. Nem szeretném, ha miattam kerülnél bajba.
*Azt meg még kevésbé, hogy barátját esetleg kirakják otthonából és munkáját is elveszítse csak azért, mert rajta segített. Igazságtalanság lenne, ha emiatt kellene hátrányokat szenvednie, bár feltehetően már mindketten megtapasztalták, hogy az élet a legritkább esetben igazságos.
Újra oldalra pillant, amikor Dakhnator mellé telepszik, de ezúttal csak az arcára, továbbra sem fogja a testét méregetni, hisz az illetlenség, ráadásul csak saját magát hozná vele zavarba.*
-Megijedtem.
*Felei csendesen, fejét visszafordítja és ő is újra a kandallóra mered.*
-A fogadóban tanultam, amikor bejött egy néma férfi. Nagyon utálatos volt vele mindenki, én pedig csak segíteni szerettem volna, mivel tudott írni, így nem volt nehéz. Először felajánlott egy csomó pénzt, de nem fogadtam el, utána pedig össze-vissza írogatott mindenféléket és olyan ijesztően méregetett. Megijedtem, amire ő megvádolt, hogy én is csak belé rúgok, amikor pedig felállt, nem bírtam maradni és elrohantam.
*Adja elő halk hangon, hogy miként is járt a fogadóban. Talán a levegő egykor élt urai látják lelkét, semmi rossz szándék nem volt benne, ő csak segíteni akart és mégis ez lett a vége.*
-Tudom, hogy nem kellett volna, de nagyon féltem és csak erre az egy helyre tudtam gondolni, ahol talán nem bánthat.
*Homlokát a térdeire támasztja és lehunyt szemmel hallgat. Utólag már tudja, hogy ez volt a legésszerűtlenebb dolog, amit csak tehetett, de ott helyben a pánik elvette minden józan ítélőképességét és csak minél messzebb akart jutni a szinte már vetkőztető pillantás elől. Nem tudja, mit fűzhetne még hozzá, annyira jelentéktelennek tűnik ez a kis incidens és mégis milyen mélyen felkavarta... Sosem beszélt még igazán sebhelyének pontos körülményeiről, talán épp itt lenne az ideje, hogy feltárja legszégyenteljesebb titkát? Ez a bélyeg ezerszer rosszabb, mint bármilyen heg, amit a test kaphat, még ha nem is látszik kívülről, viselője mégis folyamatosan érzi, mintha egyenesen a homlokára lenne égetve.*
332. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-11-26 16:29:57
Üzenet elküldve: 2012-11-26 16:29:57
Rang: Játékos
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
*Személy szerint nem csodálkozik. Hiszen, már mondhatni, barátok lettek. Bár, nem egy hosszú ismeretség, ám tudják miféle a másik, s bizonyos dolgokban egyeznek. Különösen, hogy ami miatt Tima elzárkózik, az Dakhnator életében sokkal nagyobb szerepet vesz ki. A leányzó sem tudhatja még, hogy mennyire is igaz ez.
Csodálkozna, ha tudná, miért viselkedik így Tima. Bizonyosan szavaival nyugtatná, hiszen senki nincs itt, aki megszólná a tettüket, valamint aligha akadna fent egyetlen itt lakó is azon, hogy egy átfagyott, szinte ruhátlan lányt segít, aki ráadásul a barátja.
Amíg a tudóspalánta civódik magában, Dakhnator lassan tüzet csihol és megalkotja ezzel a fény és meleg birodalmát a helység egyetlen sarkába. Picit szűkös, s apró a langyos szentély, mit teremtett, de elfogadható egy személynek, amúgy is csak az a fontos, hogy Tima mihamarabb megszáradjon és valamelyest átmelegedjen. A férfit a legkevésbé sem érdekli saját egészségi állapota, ha meg is fázik, vagy valami rosszabb nyavalyát szed össze, túl tudja élni, nem fogja derékba törni, hiszen egy kis pihenés, aztán folytatja, mit elkezdett. Viszont Timandra... Nehezen viselné, ha miatta, mert nem tudott megfelelően segíteni, azért lenne rosszul. Sőt, még a lelkét is eladná, hogy gyógyírt szerezzen bármilyen bajára. Ő az egyetlen barátja, aki képes valamennyire is megérteni és hajlandó is vele kommunikálni, ezt pedig nem veszítheti el. Nem!
Miután végzett, még vár, nem fordul a lány felé. Hagy neki bőven időt, hogy átöltözzön, sőt, még többet is, mint más tenné. Még véletlen sem sandít hátra méregzöld pillantásával, nem mintha nem dolgozna benne a férfiúi kíváncsiság, de továbbra is tiszteletben tartja Timát. Bár, találkozásukkor máris átlépett egy határt, ám az talán csak egy lapáttal rátett utólagosan barátságuk alapjaira. De többet nem próbálkozik hasonlóval, illetve, azzal, ami most egy egészséges férfinak eszébe jutna. Inkább vár még, míg a fehér ingbe bújt alak megjelenik a tűz közelében.*
- Semmiség.
*Ekkor távozik a lángok fényes, meleg bűvköréből és elkezdi levetni nedves ruháit. Hajából szintúgy kicsavarja a vizet, hiszen az ezüstös-őszes tincsek jócskán megteltek a nedves esővel. De csakhamar visszatér, s rögvest felvetődik a kérdés, mi kissé birizgálta már az elméjét.*
- Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs erről.
*Közelebb lépdel még a tűzhöz, ám észreveszi, hogy Tima egy pillanatra felé pillant és rögvest el is csapja tekintetét. Kissé furcsállja, a legtöbb nő eddig mindig megbámulta és a sebhelyekről, hegekről kérdezte. Ám Tima más, ő inkább nem is tekint rá. Hogy ez rosszul érinti, vagy jól, az részletkérdés. Inkább ő is leül a tűz közelébe, s egyik lábát felhúzza, a fekete nadrág térde tájékán megfeszül. Karjait előre mozdítja és átkarolja lábát, így ül és édesen csillogó, zöld szempárja a lángokba vész. Nem tekint másfelé, így szegezi a kérdést a lánynak, ha közben nem vet fel más témát.*
- Mit csináltál odakint?
*Hangja lágy, nyugodt és nyugtató egyben. Nem számon kérő, inkább érdeklődő, kíváncsi. Tudni szeretné, hogy került ide Timandra, s miért szaladt ide a zuhogó esőben. Biztos benne, hogy valami sokk érhette, különben nem ilyen állapotban találta volna, a templom ajtaja előtt. Kérdés, hogy őt kereste, vagy isteni segítségnyújtás reményében került ebbe a közel sem egyszerű templomba.*
Csodálkozna, ha tudná, miért viselkedik így Tima. Bizonyosan szavaival nyugtatná, hiszen senki nincs itt, aki megszólná a tettüket, valamint aligha akadna fent egyetlen itt lakó is azon, hogy egy átfagyott, szinte ruhátlan lányt segít, aki ráadásul a barátja.
Amíg a tudóspalánta civódik magában, Dakhnator lassan tüzet csihol és megalkotja ezzel a fény és meleg birodalmát a helység egyetlen sarkába. Picit szűkös, s apró a langyos szentély, mit teremtett, de elfogadható egy személynek, amúgy is csak az a fontos, hogy Tima mihamarabb megszáradjon és valamelyest átmelegedjen. A férfit a legkevésbé sem érdekli saját egészségi állapota, ha meg is fázik, vagy valami rosszabb nyavalyát szed össze, túl tudja élni, nem fogja derékba törni, hiszen egy kis pihenés, aztán folytatja, mit elkezdett. Viszont Timandra... Nehezen viselné, ha miatta, mert nem tudott megfelelően segíteni, azért lenne rosszul. Sőt, még a lelkét is eladná, hogy gyógyírt szerezzen bármilyen bajára. Ő az egyetlen barátja, aki képes valamennyire is megérteni és hajlandó is vele kommunikálni, ezt pedig nem veszítheti el. Nem!
Miután végzett, még vár, nem fordul a lány felé. Hagy neki bőven időt, hogy átöltözzön, sőt, még többet is, mint más tenné. Még véletlen sem sandít hátra méregzöld pillantásával, nem mintha nem dolgozna benne a férfiúi kíváncsiság, de továbbra is tiszteletben tartja Timát. Bár, találkozásukkor máris átlépett egy határt, ám az talán csak egy lapáttal rátett utólagosan barátságuk alapjaira. De többet nem próbálkozik hasonlóval, illetve, azzal, ami most egy egészséges férfinak eszébe jutna. Inkább vár még, míg a fehér ingbe bújt alak megjelenik a tűz közelében.*
- Semmiség.
*Ekkor távozik a lángok fényes, meleg bűvköréből és elkezdi levetni nedves ruháit. Hajából szintúgy kicsavarja a vizet, hiszen az ezüstös-őszes tincsek jócskán megteltek a nedves esővel. De csakhamar visszatér, s rögvest felvetődik a kérdés, mi kissé birizgálta már az elméjét.*
- Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs erről.
*Közelebb lépdel még a tűzhöz, ám észreveszi, hogy Tima egy pillanatra felé pillant és rögvest el is csapja tekintetét. Kissé furcsállja, a legtöbb nő eddig mindig megbámulta és a sebhelyekről, hegekről kérdezte. Ám Tima más, ő inkább nem is tekint rá. Hogy ez rosszul érinti, vagy jól, az részletkérdés. Inkább ő is leül a tűz közelébe, s egyik lábát felhúzza, a fekete nadrág térde tájékán megfeszül. Karjait előre mozdítja és átkarolja lábát, így ül és édesen csillogó, zöld szempárja a lángokba vész. Nem tekint másfelé, így szegezi a kérdést a lánynak, ha közben nem vet fel más témát.*
- Mit csináltál odakint?
*Hangja lágy, nyugodt és nyugtató egyben. Nem számon kérő, inkább érdeklődő, kíváncsi. Tudni szeretné, hogy került ide Timandra, s miért szaladt ide a zuhogó esőben. Biztos benne, hogy valami sokk érhette, különben nem ilyen állapotban találta volna, a templom ajtaja előtt. Kérdés, hogy őt kereste, vagy isteni segítségnyújtás reményében került ebbe a közel sem egyszerű templomba.*
331. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-11-26 15:19:26
Üzenet elküldve: 2012-11-26 15:19:26
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
*Hálásan fogadja a felkínált kart, bele sem gondol igazán, hogy míg egy idegentől kapott bóktól is megrémül, addig Dakh esetében már az sem rendíti meg, ha bizonyos szinten a segítségére szorult, mint most is, amikor nála keres támaszt.
A szálláshelyre érve ha lehet, még kisebbre húzza össze magát, egyfajta szentségtörésnek érzi, hogy ő ide betette a lábát, holott pontosan tudja, hogy ez a templom nem olyan, mint ami a falujukban volt, de mégis... Nem tudja levetkőzni a névvel hozott előítéleteit.
Kezébe kerül a száraz ruhadarab, ő pedig egy darabig hitetlenül mered rá. Öltözzön át? Itt? Egyetlen ingbe? Ha gyakorlatias akar lenni, rá kell jönnie, hogy három választása van: átöltözik és mihamarabb megy a kandallóhoz, hogy átmelegedjen; visszamegy a fogadóba; nedves ruhákban leül a sarokba és összeszed egy tüdőgyulladást. Egyik sem tűnik kecsegtető ajánlatnak, de vajon melyik a legkevésbé rossz? Az első lehetőséget fontolgatja, csak annyi a kérdés, meg tud-e bízni a férfiban. Tekintete Dakhnator hátára téved, nézi a tűzrakó mozdulatokat, miközben magában vívódik. Fél, szinte irtózik a férfiaktól, attól meg különösen, hogy lengébb vagy nőiesebb öltözékben lássák, hisz sosem lehet tudni, melyik fejében támadnak ocsmány gondolatok.
Végül elfordul, elsőként a hajából csavar ki annyi vizet, amennyit csak tud, majd elgémberedett ujjaival lassan oldja ki saját, nedves ingét, hogy attól megválva, remegve bújhasson bele a száraz ruhadarabba. Nadrágját is leveti, az is annyira elázott, hogy csöpög belőle a víz, így nem maradhat benne. Az ing elég nagy, ő amúgy sem egy méretes teremtés, így hát combjára bőven rálóg az alja, de ez őt aligha nyugtatja meg, a szokottnál is kényelmetlenebbül érzi magát.
Az egy ing sajnos nem elég arra, hogy melegen tartsa, a lobogó tűz pedig vonzza, mint mécses az éjjeli lepkéket, így tétova léptekkel ugyan, de a kandallóhoz sétál. A ruháit mellé teríti ki, hogy mielőbb megszáradjanak, majd majd leül elé, betegesen vékony lábait felhúzza és a bő ing alá rejti.*
-Köszönöm.
*Nem pillant fel, de térlátásával érzékeli, hogy a férfi mikor ér mellé. Tényleg hálás neki, hogy egyetlen kérdés nélkül is hajlandó segíteni rajta.
Üres tekintettel mered a tűzbe, haja továbbra is teljes egészében hátra dobva, így a sebhely a maga teljes valójában látszik, ahogy arcán éktelenkedik.*
-Nem lesz bajod abból, hogy itt vagyok?
*Most szakítja csak el tekintetét a kandallótól, hogy a férfira nézzen. Tekintete megrebben, ahogy a szabadon hagyott felsőtestet megpillantja, gyorsan el is fordítja a fejét, nem akarja így méregetni, hiszen biztos neki sem kellemes.*
A szálláshelyre érve ha lehet, még kisebbre húzza össze magát, egyfajta szentségtörésnek érzi, hogy ő ide betette a lábát, holott pontosan tudja, hogy ez a templom nem olyan, mint ami a falujukban volt, de mégis... Nem tudja levetkőzni a névvel hozott előítéleteit.
Kezébe kerül a száraz ruhadarab, ő pedig egy darabig hitetlenül mered rá. Öltözzön át? Itt? Egyetlen ingbe? Ha gyakorlatias akar lenni, rá kell jönnie, hogy három választása van: átöltözik és mihamarabb megy a kandallóhoz, hogy átmelegedjen; visszamegy a fogadóba; nedves ruhákban leül a sarokba és összeszed egy tüdőgyulladást. Egyik sem tűnik kecsegtető ajánlatnak, de vajon melyik a legkevésbé rossz? Az első lehetőséget fontolgatja, csak annyi a kérdés, meg tud-e bízni a férfiban. Tekintete Dakhnator hátára téved, nézi a tűzrakó mozdulatokat, miközben magában vívódik. Fél, szinte irtózik a férfiaktól, attól meg különösen, hogy lengébb vagy nőiesebb öltözékben lássák, hisz sosem lehet tudni, melyik fejében támadnak ocsmány gondolatok.
Végül elfordul, elsőként a hajából csavar ki annyi vizet, amennyit csak tud, majd elgémberedett ujjaival lassan oldja ki saját, nedves ingét, hogy attól megválva, remegve bújhasson bele a száraz ruhadarabba. Nadrágját is leveti, az is annyira elázott, hogy csöpög belőle a víz, így nem maradhat benne. Az ing elég nagy, ő amúgy sem egy méretes teremtés, így hát combjára bőven rálóg az alja, de ez őt aligha nyugtatja meg, a szokottnál is kényelmetlenebbül érzi magát.
Az egy ing sajnos nem elég arra, hogy melegen tartsa, a lobogó tűz pedig vonzza, mint mécses az éjjeli lepkéket, így tétova léptekkel ugyan, de a kandallóhoz sétál. A ruháit mellé teríti ki, hogy mielőbb megszáradjanak, majd majd leül elé, betegesen vékony lábait felhúzza és a bő ing alá rejti.*
-Köszönöm.
*Nem pillant fel, de térlátásával érzékeli, hogy a férfi mikor ér mellé. Tényleg hálás neki, hogy egyetlen kérdés nélkül is hajlandó segíteni rajta.
Üres tekintettel mered a tűzbe, haja továbbra is teljes egészében hátra dobva, így a sebhely a maga teljes valójában látszik, ahogy arcán éktelenkedik.*
-Nem lesz bajod abból, hogy itt vagyok?
*Most szakítja csak el tekintetét a kandallótól, hogy a férfira nézzen. Tekintete megrebben, ahogy a szabadon hagyott felsőtestet megpillantja, gyorsan el is fordítja a fejét, nem akarja így méregetni, hiszen biztos neki sem kellemes.*
330. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-11-26 10:08:11
Üzenet elküldve: 2012-11-26 10:08:11
Rang: Játékos
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
*Amint nyílik az ajtó, zuhan is a fiatal leányzó teste, kit ekkor nehéz volna felismerni. Ám az érkezés után rögvest érzi, hogy a másik máris távolodik tőle. Ekkor már felismeri a tudóskát, ki csak hebeg-habog kérdésére. Ám ez nem sokat számít, hiszen ösztönösen meg akarja védeni, ha már szinte egyetlen barátja a lány.
Érzi, hogy a gyenge test remegve és minden erejével belé kapaszkodik, ahogy segíti haladását. Nagy nehézségek árán, de sikerül a nyugodt, csendes helyre istápolni a hölgyeményt, kit rögvest magára is hagy, hogy megszerezze a tiszta, száraz ruhákat.
Alig pár pillanat, míg távol van, mégis mikor érkezik az inggel és a nadrággal, a lány már kifelé kászálódik a könyvtárból. Már tenné kérdését, mit keres itt a lány, ám szavak nem jönnek elég gyorsan ajkaira, a választ máris megkapja. Gyorsan forog elméje, de semmi ötlete nincs, hogy hol melegedhetne át a fiatal tudós. Végül csak eszébe jut, hogy a szállásként szolgáló szobában van egy régen használt, kis kandalló, mi koromtól fekete, viszont évek óta használatlan, ahogy ezt megtudta a többi itt élőtől. De egy újabb használatba talán nem hal bele.*
- Gyere.
*Szól gyengéden és ha kell, ismét adja karját, hogy bebotladozzanak a másik ajtón. Ha pedig ez sikerül, szembe fordul a nedves lánnyal és egy kicsit lesüti most pillantását ő is. Bár, ez nem jellemző rá, olyat tervez mondani, ami eléggé megbotránkoztató. Szerencsére, rajtuk kívül senki nincs itt, legutóbbi bejövetelével az utolsó itt lófráló csuhást is sikerült távozásra késztetni, aki ment is a könyvtárba, hogy megkeresse legutóbbi olvasmányának folytatását, vagy valami eléggé hasonló művet.*
- Nincs sok ruha, amit adhatnék, de a nedvesnél ez is több.
*Nyújtja át az inget, majd hátat fordítva megy a tűzrakóhoz, hogy elkezdjen berakni pár száraz fát. Hamarost gyújt is lángokat, kis tüzecske kezd lobogni a fekete térségben, s a szoba sarkában világosság lesz, mi megölti a helyet. A melegséget inkább csak Dakh érzi most, ám azt is csak két kezével. Rajta is vizesek a ruhák, így pedig kezdi érezni, miféle átfagyás a következménye ennek.
Amint Tima átöltözött, már ha megtette, ő elsétál az átellenes sarkába a helységnek, hogy sikerrel levesse vizes gönceit és a nála maradt nadrágot felvegye. Sajnos nincs még egy felsője, így csupán alsó felét képes elfedni. Ez is több, mint a semmi. Ám Timandra még úgy, ahogy szerencsésebb, hiszen az ing, mit kap, méretben jóvalta nagyobb, mint amiket eddig hordhatott, férfiinghez mérten is. Azon darab még Dakhnator-ra sem pont passzol, kicsit lógni szokott, de a felette hordott, fekete ruhákkal mindig takarja ezt, így sosem zavarta. De talán a szőkeség most örülhet ennek a ténynek.
Amint átvette a száraz ruhákat, a nedvest fekhelyére teszi, kiterítve, hogy hamarabb lecsöpögjenek és talán meg is száradjanak. Aztán közelebb lép a tűzhöz, s így a fénykörbe érve, ha Tima rá néz, megpillanthatja, hogy nem csak az arcán húzódik egy várás, s nem csak nyakát csúfítja sebhely. Mellkasa is többnek örvend, egyik keresztbe szeli a maga pompájában a mellkasát, átlósan hatolva át sápadt bőrű testén. A hasán is van egy-kettő, mindegyik más és más. Egyiket késsel, másikat talán pont olyan üveggel vágták, mint amilyen Timandra arcát is sebezte.*
Érzi, hogy a gyenge test remegve és minden erejével belé kapaszkodik, ahogy segíti haladását. Nagy nehézségek árán, de sikerül a nyugodt, csendes helyre istápolni a hölgyeményt, kit rögvest magára is hagy, hogy megszerezze a tiszta, száraz ruhákat.
Alig pár pillanat, míg távol van, mégis mikor érkezik az inggel és a nadrággal, a lány már kifelé kászálódik a könyvtárból. Már tenné kérdését, mit keres itt a lány, ám szavak nem jönnek elég gyorsan ajkaira, a választ máris megkapja. Gyorsan forog elméje, de semmi ötlete nincs, hogy hol melegedhetne át a fiatal tudós. Végül csak eszébe jut, hogy a szállásként szolgáló szobában van egy régen használt, kis kandalló, mi koromtól fekete, viszont évek óta használatlan, ahogy ezt megtudta a többi itt élőtől. De egy újabb használatba talán nem hal bele.*
- Gyere.
*Szól gyengéden és ha kell, ismét adja karját, hogy bebotladozzanak a másik ajtón. Ha pedig ez sikerül, szembe fordul a nedves lánnyal és egy kicsit lesüti most pillantását ő is. Bár, ez nem jellemző rá, olyat tervez mondani, ami eléggé megbotránkoztató. Szerencsére, rajtuk kívül senki nincs itt, legutóbbi bejövetelével az utolsó itt lófráló csuhást is sikerült távozásra késztetni, aki ment is a könyvtárba, hogy megkeresse legutóbbi olvasmányának folytatását, vagy valami eléggé hasonló művet.*
- Nincs sok ruha, amit adhatnék, de a nedvesnél ez is több.
*Nyújtja át az inget, majd hátat fordítva megy a tűzrakóhoz, hogy elkezdjen berakni pár száraz fát. Hamarost gyújt is lángokat, kis tüzecske kezd lobogni a fekete térségben, s a szoba sarkában világosság lesz, mi megölti a helyet. A melegséget inkább csak Dakh érzi most, ám azt is csak két kezével. Rajta is vizesek a ruhák, így pedig kezdi érezni, miféle átfagyás a következménye ennek.
Amint Tima átöltözött, már ha megtette, ő elsétál az átellenes sarkába a helységnek, hogy sikerrel levesse vizes gönceit és a nála maradt nadrágot felvegye. Sajnos nincs még egy felsője, így csupán alsó felét képes elfedni. Ez is több, mint a semmi. Ám Timandra még úgy, ahogy szerencsésebb, hiszen az ing, mit kap, méretben jóvalta nagyobb, mint amiket eddig hordhatott, férfiinghez mérten is. Azon darab még Dakhnator-ra sem pont passzol, kicsit lógni szokott, de a felette hordott, fekete ruhákkal mindig takarja ezt, így sosem zavarta. De talán a szőkeség most örülhet ennek a ténynek.
Amint átvette a száraz ruhákat, a nedvest fekhelyére teszi, kiterítve, hogy hamarabb lecsöpögjenek és talán meg is száradjanak. Aztán közelebb lép a tűzhöz, s így a fénykörbe érve, ha Tima rá néz, megpillanthatja, hogy nem csak az arcán húzódik egy várás, s nem csak nyakát csúfítja sebhely. Mellkasa is többnek örvend, egyik keresztbe szeli a maga pompájában a mellkasát, átlósan hatolva át sápadt bőrű testén. A hasán is van egy-kettő, mindegyik más és más. Egyiket késsel, másikat talán pont olyan üveggel vágták, mint amilyen Timandra arcát is sebezte.*
329. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-11-26 09:59:09
Üzenet elküldve: 2012-11-26 09:59:09
Rang: Játékos
IC üzenetek: 25
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 25
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Szelíd
*~Amos Thenior~ gondolja át ismét a nevet. Nála kell bejelentkeznie, hisz ezt mondták. Odabent komor sötétség fogadja a fiút, ami talán segíti elmélyülni a hitben. A kis közösségben ahonnan jött, megkövetelik a hitvallást ezért nem is ismeretlen számára. Sose volt ájtatos, mégis tisztelte a nála nagyobb erőket.
Megtalálva a főpapot, az elküldi egy viszonylag hosszabb beszélgetésre és némi vizsgálatra... Ki tudja mi szükség van ezekre, de Kael érzi hogy lehet nem lesz elég ideje visszatérni a főtérre, ha ezek így folytatják. Szerencsére nem tartják itt sokáig így talán még vissza is érhet ha most indul!*
Megtalálva a főpapot, az elküldi egy viszonylag hosszabb beszélgetésre és némi vizsgálatra... Ki tudja mi szükség van ezekre, de Kael érzi hogy lehet nem lesz elég ideje visszatérni a főtérre, ha ezek így folytatják. Szerencsére nem tartják itt sokáig így talán még vissza is érhet ha most indul!*
328. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-11-26 02:20:45
Üzenet elküldve: 2012-11-26 02:20:45
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
*Nem számolja, hány perc telt el, mióta ott gubbaszt lassan kihűlő testtel, görcsösen kapaszkodva a kilincsbe. Fel kell állnia és bemenni, hiszen itt sokkal könnyebb célpontot nyújt, mint odabent. Talán tényleg a fogadóban kellett volna maradnia? Hiszen emberek vették körül, ott sem eshetett volna baja. Már maga sem érti teljesen, miért volt jó messzire szaladni, de akkor, abban a pillanatban, mikor dönteni kellett, nem volt képes racionálisan gondolkozni, csak az zakatolt a fejében, hogy minél messzebb kerülni attól, aki esetleg újra bánthatja. Viselkedhet egy tudós ennyire ostobán? Ha fél, akkor igen.
Már guggoló testhelyzetig sikerül eljutnia, amikor az ajtó hirtelen feltárul, rántva magával őt is, mert ujjai mintha ráfagytak volna a kilincsre. A lendületlen hála előbb felemelkedik, majd ahogy az ajtó eltűnik, gyenge lábai nem tartják meg, így hát előre esik, egyenesen rá a férfira, akik bejutását segítette elő.
Halkan nyekkenve landol a másik testén, elgémberedett kezeivel azonnal tolja le magát a férfiról, csak mikor már felállította a biztosnak vélt, méteres távolságot, akkor nézi meg alaposabban az arcot. Ezüstös haj, szinte már hivalkodó sebhely, hipnotikus, zöld szemek... Zavartan süti le a tekintetét és egy gyorsan mozdulattal kitörli a könnycseppeket szeméből, bár aligha tudja így feleltetni, hogy ott remegtek szeme sarkában.*
-Én... Én csak...
*Azt sem tudja, mit mondhatna. Kapott egy bókot, amitől annyira megrémült, hogy világgá szaladt? Ez egy külső hallgatónak nevetségesen hangozhat, mert egyikük sem tudja, hogy miken ment keresztül és hogy az is csak egy bókkal kezdődött.
Dakhnator kezeibe kapaszkodik, amikor az próbálja talpra segíteni, kénytelen is rátámaszkodni, egyedül még mindig nem lenne képes nemhogy menni, de még állni sem. Görcsösen markol rá a férfi karjára, így lassanként le tudnak botladozni a könyvtárba, bár itt csak még erőteljesebben mar testébe a hideg teljesen átázott ruházatán keresztül.
Remegve ül le az egyik székre, karjaival átkarolja magát és gyámoltalanul pillant fel újra a férfira, amikor az távozik. Lábait felhúzva kuporodik össze, a nedves tincseket végre kisimítja arcából, ritka pillanat ez, amikor még jobb arcfelét sem rejtegeti, Dakhnator előtt nem kell már titkolóznia, hiszen látta már sebhelyét és nem fordult el tőle. Vajon felsőbb hatalom tette úgy, hogy most is pont a férfiba botlott? Ugyan, hiszen tudhatta, hogy ő itt dolgozik, ezek után nem meglepő, hogy találkozott vele. De vajon most hova ment? Kicsit még az ajtó felé pislog, majd lábait visszaengedi a földre és lassú léptekkel ő is elindul, karjait még mindig teste köré csavarva. Épp csak visszaér a templomi részbe, amikor újra Dakh újra felbukkan, kezében ruhákkal.*
-Odalent hideg van.
*Kérdés nélkül is megadja a tömör magyarázatot, hogy miért nem maradt nyugton a helyén.*
Már guggoló testhelyzetig sikerül eljutnia, amikor az ajtó hirtelen feltárul, rántva magával őt is, mert ujjai mintha ráfagytak volna a kilincsre. A lendületlen hála előbb felemelkedik, majd ahogy az ajtó eltűnik, gyenge lábai nem tartják meg, így hát előre esik, egyenesen rá a férfira, akik bejutását segítette elő.
Halkan nyekkenve landol a másik testén, elgémberedett kezeivel azonnal tolja le magát a férfiról, csak mikor már felállította a biztosnak vélt, méteres távolságot, akkor nézi meg alaposabban az arcot. Ezüstös haj, szinte már hivalkodó sebhely, hipnotikus, zöld szemek... Zavartan süti le a tekintetét és egy gyorsan mozdulattal kitörli a könnycseppeket szeméből, bár aligha tudja így feleltetni, hogy ott remegtek szeme sarkában.*
-Én... Én csak...
*Azt sem tudja, mit mondhatna. Kapott egy bókot, amitől annyira megrémült, hogy világgá szaladt? Ez egy külső hallgatónak nevetségesen hangozhat, mert egyikük sem tudja, hogy miken ment keresztül és hogy az is csak egy bókkal kezdődött.
Dakhnator kezeibe kapaszkodik, amikor az próbálja talpra segíteni, kénytelen is rátámaszkodni, egyedül még mindig nem lenne képes nemhogy menni, de még állni sem. Görcsösen markol rá a férfi karjára, így lassanként le tudnak botladozni a könyvtárba, bár itt csak még erőteljesebben mar testébe a hideg teljesen átázott ruházatán keresztül.
Remegve ül le az egyik székre, karjaival átkarolja magát és gyámoltalanul pillant fel újra a férfira, amikor az távozik. Lábait felhúzva kuporodik össze, a nedves tincseket végre kisimítja arcából, ritka pillanat ez, amikor még jobb arcfelét sem rejtegeti, Dakhnator előtt nem kell már titkolóznia, hiszen látta már sebhelyét és nem fordult el tőle. Vajon felsőbb hatalom tette úgy, hogy most is pont a férfiba botlott? Ugyan, hiszen tudhatta, hogy ő itt dolgozik, ezek után nem meglepő, hogy találkozott vele. De vajon most hova ment? Kicsit még az ajtó felé pislog, majd lábait visszaengedi a földre és lassú léptekkel ő is elindul, karjait még mindig teste köré csavarva. Épp csak visszaér a templomi részbe, amikor újra Dakh újra felbukkan, kezében ruhákkal.*
-Odalent hideg van.
*Kérdés nélkül is megadja a tömör magyarázatot, hogy miért nem maradt nyugton a helyén.*
327. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-11-25 20:20:31
Üzenet elküldve: 2012-11-25 20:20:31
Rang: Játékos
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Szelíd
*A nap mar elég alacsonyan van reméli nem fog elkésni a találkozóról ahova siet.*
~Nem lesz ez így jó, nem vagyok biztos benne hogy erre is időben oda érek.~
* Mivel nem tudta merre menjen tovább így inkább vissza fordult amerről jött. Gyors léptekkel halad és maga mögött hagyta a folyópartot amely már elég kihalt és a köd is kezd felszállni a temető fele de arra veszi az irányt. Hamarosan újra fenn van a templomnál. Ismételten egy pillantást vesz a templomra. Nagyon csábító a domináns épület. De most nincs ideje betérni oda még egy kis túrára. Így annak hátat fordítva, a templomkert felé veszi az irányt.*
~Nem lesz ez így jó, nem vagyok biztos benne hogy erre is időben oda érek.~
* Mivel nem tudta merre menjen tovább így inkább vissza fordult amerről jött. Gyors léptekkel halad és maga mögött hagyta a folyópartot amely már elég kihalt és a köd is kezd felszállni a temető fele de arra veszi az irányt. Hamarosan újra fenn van a templomnál. Ismételten egy pillantást vesz a templomra. Nagyon csábító a domináns épület. De most nincs ideje betérni oda még egy kis túrára. Így annak hátat fordítva, a templomkert felé veszi az irányt.*
326. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-11-25 20:03:35
Üzenet elküldve: 2012-11-25 20:03:35
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Szelíd
//Lady Gael figyelmébe//
*A Hölgy megilletődik látva Lazzur udvarias jelenetét. Tán szégyenlős? Nem tűnik annak, inkább meg van lepődve valószínű. Ám láthatóan valami feszélyezi is.
Némi unszolásra Laz felkel, sisakját hóna alá veszi, de betartja a kellő távot és tisztelettel így felel:*
-Elnézést Hölgyem... nem kívántam zavarba avagy szégyenbe hozni.
*Mondja határozottan a páncélos és elgondolkodik, miközben a nő viszonozza a tekintet tartását.
Vajon miért lehet egy ilyen nő mint Gael ennyire... visszafogott vagy szégyenlős. Tán követik vagy valaki keresi? Aztán némi időzés után leáll és eszébe jut a legalapvetőbb dolog, amit sosem bírt megérteni a nemesi családoknál. Intrika.*
-Örvendek Lady Gael. Örömömre szolgál.
*Majd láthatóan az Eldast úrhölgy felméri a vele szemben álló alakot. Talán meg is lepődik. De ki ne lepődne meg egy felszíni életmódot élő sötételfen, aki fényes nappal járja az utcákat, nehéz gyalogsági vértben.
Mikor a nő mentegetőzni próbálna és zavarát leplezni, Laz így szól:*
-Nem kell zavarba legyen Hölgyem... Én Önt kerestem.
*Majd mikor felhozza, a Gael a sétát, kicsit megkönnyebbül Laz is. Nem kedveli a templomokat. Azóta, amióta egyszer templomban támadott rá egy orvlövész.
Felkínálja a jobbját Gaelnak, ha kívánja akkor bele karolhat. Ha nem, akkor sem fog megsértődni. Legyen ez, hölgyválasz.
Ahogy haladnak ki a régi épületből, ránéz Gaelra Laz és így szól őszintén és komolyan:*
-Természetesen Hölgyem. Láttam Önt és rokonát a gazdagnegyed utcáin. Sajnos nem értettem mit jelentettek be és gondoltam megtudakolom... Meg különben is, vétek lenne, egy gyönyörű artheniori nemes hölgyet nem üdvözölni.
*Laz nem rejti véka alá a véleményét. Miért kéne? Csak a gyávák rejtegetik a céljaikat.*
*A Hölgy megilletődik látva Lazzur udvarias jelenetét. Tán szégyenlős? Nem tűnik annak, inkább meg van lepődve valószínű. Ám láthatóan valami feszélyezi is.
Némi unszolásra Laz felkel, sisakját hóna alá veszi, de betartja a kellő távot és tisztelettel így felel:*
-Elnézést Hölgyem... nem kívántam zavarba avagy szégyenbe hozni.
*Mondja határozottan a páncélos és elgondolkodik, miközben a nő viszonozza a tekintet tartását.
Vajon miért lehet egy ilyen nő mint Gael ennyire... visszafogott vagy szégyenlős. Tán követik vagy valaki keresi? Aztán némi időzés után leáll és eszébe jut a legalapvetőbb dolog, amit sosem bírt megérteni a nemesi családoknál. Intrika.*
-Örvendek Lady Gael. Örömömre szolgál.
*Majd láthatóan az Eldast úrhölgy felméri a vele szemben álló alakot. Talán meg is lepődik. De ki ne lepődne meg egy felszíni életmódot élő sötételfen, aki fényes nappal járja az utcákat, nehéz gyalogsági vértben.
Mikor a nő mentegetőzni próbálna és zavarát leplezni, Laz így szól:*
-Nem kell zavarba legyen Hölgyem... Én Önt kerestem.
*Majd mikor felhozza, a Gael a sétát, kicsit megkönnyebbül Laz is. Nem kedveli a templomokat. Azóta, amióta egyszer templomban támadott rá egy orvlövész.
Felkínálja a jobbját Gaelnak, ha kívánja akkor bele karolhat. Ha nem, akkor sem fog megsértődni. Legyen ez, hölgyválasz.
Ahogy haladnak ki a régi épületből, ránéz Gaelra Laz és így szól őszintén és komolyan:*
-Természetesen Hölgyem. Láttam Önt és rokonát a gazdagnegyed utcáin. Sajnos nem értettem mit jelentettek be és gondoltam megtudakolom... Meg különben is, vétek lenne, egy gyönyörű artheniori nemes hölgyet nem üdvözölni.
*Laz nem rejti véka alá a véleményét. Miért kéne? Csak a gyávák rejtegetik a céljaikat.*
325. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-11-25 18:10:07
Üzenet elküldve: 2012-11-25 18:10:07
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
//Ser Lazzur figyelmébe//
*Már fogalmazná a mondatot, mi gyámatyja tartózkodási helyéről tájékoztatná a lovagot, ám leheletét egy pillanat alatt elakasztják. Csak hitetlenkedve pislog a térdelő alakra.*
- Tessék?
*Ejti ki halkan azt az egyetlen szót, és kell néhány pillanat, hogy rájöjjön, nem egészen illendő, amit művel.*
- Kérem... Engem igazán nem illet meg efféle formaság.
*Lép közelebb a férfihez és megérinti a vállát, sürgetvén, hogy álljon fel. Hangja határozott, igyekszik parancsoló lenne, de mégis fojtott, mintha félne, hogy valaki nem kívánatos személy kíséri őket figyelemmel. Nos az igazság, hogy a ladytől nem megszokott az efféle félénk viselkedés. Női társaságban határozottan fensőbbséges, igenis elvárja, hogy kiszolgálják, úgy kezeljék mint egy nemes hölgyet. De ha bármelyik 'családtagja' a közelben tartózkodik... Akkor minden más. Az is, hogy egy lovag emberszámba vegye, olyan gyakori, mint a napfogyatkozás. A birtokon is így van. Mindenki tudja az igazságot. De mindenki hallgat, mint a sír. Ma is vajon miért hozta magával Garim? Tán mondhatott volna nemet? De sokkalta vonzóbb egy társasági esemény, ha csinos hölgyek társaságát is élvezheti az ember, nem csak a vadászatért élő férfiakét.*
- Lady Gael, az Ön szolgálatára.
*Hagyják el száját a betanult szavak, ám közben a sötét tekintet összekapcsolódik az arannyal, a bemutatkozás tempója lelassul, s értelmet nyer. És most először méri fel a férfit alaposabban. Több dolgot is szokatlannak talál vele kapcsolatban. Eddig sosem látott fajtájabélit hasonló szemekkel. És az öltözete, s a viselkedése, olyan... Emberi. Vajon hogyan juthatott el idáig? Az is feltűnik neki, hogy idősebb lehet nála, de ez egyáltalán nem zavaró tényező. Sőt.*
- Bocsássa meg zavarom, csak amikor hozzám fordul valaki, akkor is a család valamelyik férfi tagjáról érdeklődik...
*Magyarázkodik, de túlzásnak érzi, üres fecsegésnek.*
- Sétáljunk.
*Jelenti ki, egyrészt hogy leplezze zavarát, másrészt a kertben könnyebb észrevenni, ha valaki hallótávolságba kerül. Ha a lovag beleegyezik, az oldalán lépdel végig a mellékhajón, a nehéz ajtók felé.*
- Én pedig megtudhatnám, hogy mi az az ok, amiért engem keresett fel?
*Ezennel pedig végre sikerül leráznia magáról a zavar köntösét. Kíváncsisága erősebb mint félelmei, követeli az indítékokat, hiszen az, hogy hozzájáruljon valaki, ráadásul egy férfi, ritka vendég az Eldast házban.*
*Már fogalmazná a mondatot, mi gyámatyja tartózkodási helyéről tájékoztatná a lovagot, ám leheletét egy pillanat alatt elakasztják. Csak hitetlenkedve pislog a térdelő alakra.*
- Tessék?
*Ejti ki halkan azt az egyetlen szót, és kell néhány pillanat, hogy rájöjjön, nem egészen illendő, amit művel.*
- Kérem... Engem igazán nem illet meg efféle formaság.
*Lép közelebb a férfihez és megérinti a vállát, sürgetvén, hogy álljon fel. Hangja határozott, igyekszik parancsoló lenne, de mégis fojtott, mintha félne, hogy valaki nem kívánatos személy kíséri őket figyelemmel. Nos az igazság, hogy a ladytől nem megszokott az efféle félénk viselkedés. Női társaságban határozottan fensőbbséges, igenis elvárja, hogy kiszolgálják, úgy kezeljék mint egy nemes hölgyet. De ha bármelyik 'családtagja' a közelben tartózkodik... Akkor minden más. Az is, hogy egy lovag emberszámba vegye, olyan gyakori, mint a napfogyatkozás. A birtokon is így van. Mindenki tudja az igazságot. De mindenki hallgat, mint a sír. Ma is vajon miért hozta magával Garim? Tán mondhatott volna nemet? De sokkalta vonzóbb egy társasági esemény, ha csinos hölgyek társaságát is élvezheti az ember, nem csak a vadászatért élő férfiakét.*
- Lady Gael, az Ön szolgálatára.
*Hagyják el száját a betanult szavak, ám közben a sötét tekintet összekapcsolódik az arannyal, a bemutatkozás tempója lelassul, s értelmet nyer. És most először méri fel a férfit alaposabban. Több dolgot is szokatlannak talál vele kapcsolatban. Eddig sosem látott fajtájabélit hasonló szemekkel. És az öltözete, s a viselkedése, olyan... Emberi. Vajon hogyan juthatott el idáig? Az is feltűnik neki, hogy idősebb lehet nála, de ez egyáltalán nem zavaró tényező. Sőt.*
- Bocsássa meg zavarom, csak amikor hozzám fordul valaki, akkor is a család valamelyik férfi tagjáról érdeklődik...
*Magyarázkodik, de túlzásnak érzi, üres fecsegésnek.*
- Sétáljunk.
*Jelenti ki, egyrészt hogy leplezze zavarát, másrészt a kertben könnyebb észrevenni, ha valaki hallótávolságba kerül. Ha a lovag beleegyezik, az oldalán lépdel végig a mellékhajón, a nehéz ajtók felé.*
- Én pedig megtudhatnám, hogy mi az az ok, amiért engem keresett fel?
*Ezennel pedig végre sikerül leráznia magáról a zavar köntösét. Kíváncsisága erősebb mint félelmei, követeli az indítékokat, hiszen az, hogy hozzájáruljon valaki, ráadásul egy férfi, ritka vendég az Eldast házban.*
324. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-11-25 17:22:27
Üzenet elküldve: 2012-11-25 17:22:27
Rang: Játékos
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
*Dakh most is, mint szinte mindig, ha nem hívják feladatra, a temetőben tölti idejét. Az sem érdekli, hogy esik. Haja nedvesen tapad testéhez, fekete ruhája víztől telve lóg rajta. Arcán ezernyi vízcsepp csordogál, sebhelye többüket is eltereli természet adta útjáról. Kisöpörte csatakos tincseit képéből, így sápadt bőrére lágyan hullhat a hűvös eső. Némely csepp eljut álla, s nyakán lévő vágaton is irányt váltanak. Annyira kellemes ez az érzés. Ahogy a hűs cseppek csorognak az arcán...
Viszont jól tudja, hogy lágy mosolya mögött a teste ott van, mely lassan fázni fog, s az átnedvesedett ruhákban meg is fázhat. Egy utolsó pillantás, végighordozza méregzöld tekintetét a sírokon, átjárja pillantásával a temető minden zugát, majd megfordul és elindul befelé. A csendben pár gyertya adja meg a világot, ám ezek jócskán kevesek ahhoz, hogy melegséget is hozzanak. Mindegy, majd a váltás ruhája megteszi, míg ez, mit most visel megszárad. Viszont a templom közepére érve furcsa hang üti meg fülét. Nem saját csatakos ruhájának, vagy hajának csepegéséből születő zaj, ez a bejárat felől érkezett. Megy is, hogy megnézze, hátha valaki csak túlzottan fáradt, de még elmormolna egy imát, vagy valakit keres. Talán csak pihenni akar, a fogadó meg drága...
Ám mikor ki akarná nyitna az ajtót, érzi, hogy valaki van ott. A kilincs is feszül, ám mintha a nyitáshoz nem lenne erő a kint lévőben. Ez már egy apró szikrányi aggodalmat ébreszt benne. Így lecsap a nyílászáró fogantyújára és benyitja, hogy a kint lévő személy betérhessen, ahol bár melegebb sokkal nincs, ám az eső és egyéb időjárási viszontagságok már nem érvényesülnek, még ha Dakhnator így is csurom víz.
Meglepetésére, aki beesik az ajtó, az Timandra. A kedves kis tudóspalánta, akivel ide látogatott és azóta is gyakorta látta a könyvtárban. Igaz, még egy tartozik neki egy sétával, amit a lány ígért meg. Ám ez most eszébe se jut, hiszen a nagy támaszkodásból esésé lesz, s lévén a férfi nem számít erre, így Tima minden bizonyossággal rajta fogja végezni, elterülve a templom padlózatán, nedves placcsanást hallatva, ahogy a két nedves alak együtt éri el a földet. Igaz, Tima szerencsésebb, hiszen Dakh sovány, sápadt, sebes, s nedves alakja felfogja az esését, míg ő két tűz közé szorulva, egyrészről Tima nem túl nehéz, de mégis számolni való súlya és a templom kövezete zárja közre. Fájdalom nem ébred benne, hiszen csak arra tud gondolni, mit kereshet itt a lány, ilyenkor, ilyen időben. Azonnal próbál talpra kecmeregni és magával húzni a leányzót is, hogy ismét talpukon legyenek.*
- Mi történt, Tima?
*Csak most eszmél, hogy eddig meg se szólalt, arcán nyoma sincs a vigyornak, se gyengéd mosolynak, döbbenet és kíváncsiság vegyül, de mintha egy parányi aggodalom is kiült volna képére. S míg a választ várja, elméje dolgozni kezd, rögvest kíséri a könyvtár felé. Ott valamivel melegebb van, hiszen az egész helyet fényárban tartja a sok-sok gyertya, melyek adnak hőt is. Nem sok, de megteszi. Az ajtóig kíséri, addig támogatja, próbálja úgy fogni, hogy reszkető alakját a lehetőségekhez mérten a legjobban tartsa, s az ajtót is belöki előtte. Lent csak biccent a könyvtáros szerzetesnek, amaz pedig majd figyel arra, hogy a lány ne vizezzen össze egy iratot sem. Persze, ez csak a szakmai szempont, azért arra is ügyel, nehogy összeessen és átfázott alakja ott múljon ki, hol épp megtalálta a didergő végzet.
Dakh sietve rohan a szállásként szolgáló szobába és rögvest kiveszi zsákjából a ruháit. Egy méretes ing kerül kezébe, s egy nadrág, amikkel siet át a könyvtárba. Tiszta ruha kell, miből nem lehet egy kész folyót kicsavarni, de sajnos neki csak ennyi van. Ám ahogy visszaér, hirtelen nem is tudja, mit tegyen. Kezében az ing, s a nadrág, ám mindketten ruhára szorulnak. Ej, ezt hogy oldja meg?*
Viszont jól tudja, hogy lágy mosolya mögött a teste ott van, mely lassan fázni fog, s az átnedvesedett ruhákban meg is fázhat. Egy utolsó pillantás, végighordozza méregzöld tekintetét a sírokon, átjárja pillantásával a temető minden zugát, majd megfordul és elindul befelé. A csendben pár gyertya adja meg a világot, ám ezek jócskán kevesek ahhoz, hogy melegséget is hozzanak. Mindegy, majd a váltás ruhája megteszi, míg ez, mit most visel megszárad. Viszont a templom közepére érve furcsa hang üti meg fülét. Nem saját csatakos ruhájának, vagy hajának csepegéséből születő zaj, ez a bejárat felől érkezett. Megy is, hogy megnézze, hátha valaki csak túlzottan fáradt, de még elmormolna egy imát, vagy valakit keres. Talán csak pihenni akar, a fogadó meg drága...
Ám mikor ki akarná nyitna az ajtót, érzi, hogy valaki van ott. A kilincs is feszül, ám mintha a nyitáshoz nem lenne erő a kint lévőben. Ez már egy apró szikrányi aggodalmat ébreszt benne. Így lecsap a nyílászáró fogantyújára és benyitja, hogy a kint lévő személy betérhessen, ahol bár melegebb sokkal nincs, ám az eső és egyéb időjárási viszontagságok már nem érvényesülnek, még ha Dakhnator így is csurom víz.
Meglepetésére, aki beesik az ajtó, az Timandra. A kedves kis tudóspalánta, akivel ide látogatott és azóta is gyakorta látta a könyvtárban. Igaz, még egy tartozik neki egy sétával, amit a lány ígért meg. Ám ez most eszébe se jut, hiszen a nagy támaszkodásból esésé lesz, s lévén a férfi nem számít erre, így Tima minden bizonyossággal rajta fogja végezni, elterülve a templom padlózatán, nedves placcsanást hallatva, ahogy a két nedves alak együtt éri el a földet. Igaz, Tima szerencsésebb, hiszen Dakh sovány, sápadt, sebes, s nedves alakja felfogja az esését, míg ő két tűz közé szorulva, egyrészről Tima nem túl nehéz, de mégis számolni való súlya és a templom kövezete zárja közre. Fájdalom nem ébred benne, hiszen csak arra tud gondolni, mit kereshet itt a lány, ilyenkor, ilyen időben. Azonnal próbál talpra kecmeregni és magával húzni a leányzót is, hogy ismét talpukon legyenek.*
- Mi történt, Tima?
*Csak most eszmél, hogy eddig meg se szólalt, arcán nyoma sincs a vigyornak, se gyengéd mosolynak, döbbenet és kíváncsiság vegyül, de mintha egy parányi aggodalom is kiült volna képére. S míg a választ várja, elméje dolgozni kezd, rögvest kíséri a könyvtár felé. Ott valamivel melegebb van, hiszen az egész helyet fényárban tartja a sok-sok gyertya, melyek adnak hőt is. Nem sok, de megteszi. Az ajtóig kíséri, addig támogatja, próbálja úgy fogni, hogy reszkető alakját a lehetőségekhez mérten a legjobban tartsa, s az ajtót is belöki előtte. Lent csak biccent a könyvtáros szerzetesnek, amaz pedig majd figyel arra, hogy a lány ne vizezzen össze egy iratot sem. Persze, ez csak a szakmai szempont, azért arra is ügyel, nehogy összeessen és átfázott alakja ott múljon ki, hol épp megtalálta a didergő végzet.
Dakh sietve rohan a szállásként szolgáló szobába és rögvest kiveszi zsákjából a ruháit. Egy méretes ing kerül kezébe, s egy nadrág, amikkel siet át a könyvtárba. Tiszta ruha kell, miből nem lehet egy kész folyót kicsavarni, de sajnos neki csak ennyi van. Ám ahogy visszaér, hirtelen nem is tudja, mit tegyen. Kezében az ing, s a nadrág, ám mindketten ruhára szorulnak. Ej, ezt hogy oldja meg?*
323. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-11-25 13:46:42
Üzenet elküldve: 2012-11-25 13:46:42
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Szelíd
//Gael Eldast figyelmébe//
*A sötételf kicsit meglepődik. A Lady inkább magába kívánt lenni, ám láthatóan a páncélos csörtetése és puszta jelenléte megzavarta.
Az Eldastok gyönyörű leányának hangja hűvös. Bár a famíliáról nem tud sokat a páncélos, leszűri, hogy rangjukhoz méltóan viselkednek. Láthatóan Gael is megkapta a kellő felkészítést. Némi bizalmatlanság és fölény... ami egy nemes hölgyhöz illik.
Laz nem szereti nemesi mivoltát firtatni. A sötételf nemesség neki nem a klasszikus nemesség...
Érzi, hogy a nő közömbös is irányába, nem is. A távon nem redukál, nem is közelít... egyenlőre.
Csak így szól a nő felvetett mondatán készségesen.*
-Az atyját... nem Hölgyem, nem atyját kerestem. Bármilyen furcsa, én bátorkodtam Önt keresni... s lám meg is találtam.
*Azzal kicsit közelebb lép és fél térdre ereszkedik. Ahogyan egy magas rangú hölgy előtt el kell járnia egy valamire való katonának. Illetve Laz esetébe katonatisztnek. Sajnos rangja és faja miatt nem lehetett lovag...*
-Milyen udvariatlan is vagyok. Fogadja üdvözletemet Hölgyem. A nevem Ser Lazzur Dwirinthalen, a Felvidéki Légiók gyalog parancsnoka és ostromkapitánya.
*Még mindég térdel, s sötétlila-szürke csíkos tépett csuhája büszkén hull le a földre és takarja el hátát no meg vállát. Sisakja lába mellett, egyik keze kardján, majd koros és tapasztalt aranytekintetével fölnéz az Eldast Ladyre.*
-Megtudhatnám a nevét Hölgyem?
*Addig nem kíván elő huzakodni további mondandójával, míg körbe nem járja a procedúrát. Térdhajtás... kézcsók.
Ám bár tudja, a hölgy nevét, azért megkérdezi. Aztán majd rákérdez arra is, hogy mit hirdetett apja, mert hát, azt Ő lekéste.*
A hozzászólás írója (Ser Lazzur Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.11.25 13:50:04
*A sötételf kicsit meglepődik. A Lady inkább magába kívánt lenni, ám láthatóan a páncélos csörtetése és puszta jelenléte megzavarta.
Az Eldastok gyönyörű leányának hangja hűvös. Bár a famíliáról nem tud sokat a páncélos, leszűri, hogy rangjukhoz méltóan viselkednek. Láthatóan Gael is megkapta a kellő felkészítést. Némi bizalmatlanság és fölény... ami egy nemes hölgyhöz illik.
Laz nem szereti nemesi mivoltát firtatni. A sötételf nemesség neki nem a klasszikus nemesség...
Érzi, hogy a nő közömbös is irányába, nem is. A távon nem redukál, nem is közelít... egyenlőre.
Csak így szól a nő felvetett mondatán készségesen.*
-Az atyját... nem Hölgyem, nem atyját kerestem. Bármilyen furcsa, én bátorkodtam Önt keresni... s lám meg is találtam.
*Azzal kicsit közelebb lép és fél térdre ereszkedik. Ahogyan egy magas rangú hölgy előtt el kell járnia egy valamire való katonának. Illetve Laz esetébe katonatisztnek. Sajnos rangja és faja miatt nem lehetett lovag...*
-Milyen udvariatlan is vagyok. Fogadja üdvözletemet Hölgyem. A nevem Ser Lazzur Dwirinthalen, a Felvidéki Légiók gyalog parancsnoka és ostromkapitánya.
*Még mindég térdel, s sötétlila-szürke csíkos tépett csuhája büszkén hull le a földre és takarja el hátát no meg vállát. Sisakja lába mellett, egyik keze kardján, majd koros és tapasztalt aranytekintetével fölnéz az Eldast Ladyre.*
-Megtudhatnám a nevét Hölgyem?
*Addig nem kíván elő huzakodni további mondandójával, míg körbe nem járja a procedúrát. Térdhajtás... kézcsók.
Ám bár tudja, a hölgy nevét, azért megkérdezi. Aztán majd rákérdez arra is, hogy mit hirdetett apja, mert hát, azt Ő lekéste.*
A hozzászólás írója (Ser Lazzur Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.11.25 13:50:04
322. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-11-25 01:55:52
Üzenet elküldve: 2012-11-25 01:55:52
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
*Vakon rohan előre, menekülve valami olyan veszélytől, ami inkább csak képzeletében fenyegette, de mégis teljesen valóságosnak élte meg, hála a körülmények szerencsétlen összjátékának. Nem is tudja igazán, lábai merre viszik, ösztönösen választja a templom és így a könyvtár felé vezető utat, hiszen ez utóbbi szinte második otthonává lépett elő, mióta itt van. A könyvek nem bántják, közöttük biztonságban van, azok nem akarnak neki rosszat, nem próbálják becserkészgetni, ahogy az emberek teszik.
Párszor megbotlik, megcsúszik a latyakos talajon, kész szerencséje, hogy talál kapaszkodót, így nem esik el, nem hátráltatja saját menekülését. Hiába adja bele minden erejét, még így is túl lassúnak érzi a tempót, rendre hátra is pillant a válla fölött, hogy lát-e üldözőt, de ahogy várható volt, egyszer sem lát senkit. Ettől a tempója nem lassul, talán csak akkor, maikor megpillantja a templom sziluettjét. Sikerült, ezúttal elkerülte a bajt, ami érzése szerint fenyegette, hiszen hol is lehetne nagyobb biztonságban, mint a könyvtárban?
Az utolsó méteren botlik meg újra, lábai már alig bírják a kimerültségtől, így a templom kőlépcsőjére zuhan, remegő testét előre görnyedve támasztja meg kezeivel is, miközben levegőért kapkod. Hiába van csontig hatoló hideg, még így is kimelegedett, így most még nem érzi, hogy elázott ruhái szinte mágnesként vonzzák a hideget.
Fejét lassan emeli fel, zavaros tekintete az ajtón állapodik meg. Már csak be kell jutnia az épületbe, egész a könyvtárig. Odabent biztos jó meleg is van, majd a kályha közlébe ül, hogy megszáradjon és átmelegedjen. Az egész napot tanulással akarta tölteni úgyis, ha egyszer bejut, ezt a tervét könnyedén véghez viheti. Vajon a tudásnak ezt a valóságos fellegvárát bezárják éjszakára? Mert annyira szívesen maradna még tovább, szívesebben, minthogy a fogadó felé vegye az irányt és szembenézzen az esetleges veszéllyel, ami még ott leselkedhet a sarokban, arra várva, hogy védtelenül és felkészületlenül találja. Különben is, egy egész éjszakás tanulás sokkal jobban hasznára volna.
Egyik remegő kezével a kilincsbe kapaszkodik, ennél fogva próbálja felhúzni magát, de lábai olyan hevesen reszketnek, hogy egyelőre képtelen megtartani saját testsúlyát is. Homloka a masszív falapnak koppan, mély levegővételekkel igyekszik azon, hogy összeszedje magát és mielőbb beljebb kerüljön.*
Párszor megbotlik, megcsúszik a latyakos talajon, kész szerencséje, hogy talál kapaszkodót, így nem esik el, nem hátráltatja saját menekülését. Hiába adja bele minden erejét, még így is túl lassúnak érzi a tempót, rendre hátra is pillant a válla fölött, hogy lát-e üldözőt, de ahogy várható volt, egyszer sem lát senkit. Ettől a tempója nem lassul, talán csak akkor, maikor megpillantja a templom sziluettjét. Sikerült, ezúttal elkerülte a bajt, ami érzése szerint fenyegette, hiszen hol is lehetne nagyobb biztonságban, mint a könyvtárban?
Az utolsó méteren botlik meg újra, lábai már alig bírják a kimerültségtől, így a templom kőlépcsőjére zuhan, remegő testét előre görnyedve támasztja meg kezeivel is, miközben levegőért kapkod. Hiába van csontig hatoló hideg, még így is kimelegedett, így most még nem érzi, hogy elázott ruhái szinte mágnesként vonzzák a hideget.
Fejét lassan emeli fel, zavaros tekintete az ajtón állapodik meg. Már csak be kell jutnia az épületbe, egész a könyvtárig. Odabent biztos jó meleg is van, majd a kályha közlébe ül, hogy megszáradjon és átmelegedjen. Az egész napot tanulással akarta tölteni úgyis, ha egyszer bejut, ezt a tervét könnyedén véghez viheti. Vajon a tudásnak ezt a valóságos fellegvárát bezárják éjszakára? Mert annyira szívesen maradna még tovább, szívesebben, minthogy a fogadó felé vegye az irányt és szembenézzen az esetleges veszéllyel, ami még ott leselkedhet a sarokban, arra várva, hogy védtelenül és felkészületlenül találja. Különben is, egy egész éjszakás tanulás sokkal jobban hasznára volna.
Egyik remegő kezével a kilincsbe kapaszkodik, ennél fogva próbálja felhúzni magát, de lábai olyan hevesen reszketnek, hogy egyelőre képtelen megtartani saját testsúlyát is. Homloka a masszív falapnak koppan, mély levegővételekkel igyekszik azon, hogy összeszedje magát és mielőbb beljebb kerüljön.*
321. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-11-24 23:13:49
Üzenet elküldve: 2012-11-24 23:13:49
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
//Ser Lazzur figyelmébe//
*Eddig az ablakot, illetve az általa vetett 'fényárnyékot' szemlélte, most az oszlop mellett felállított állványon sorakozó gyertyákat. Apró lángok, ám fényük vakító, ha sokáig ejtik rabul a szemet. De a pásztázó tekintet egyszercsak beborul, ahogy a kis lángok elnyúlnak. A hölgy is érzi az arcát hűvösen simogató huzatot. Még valaki belépett a templomba. Első reakciója, hogy behúzódjon az oszlop mögé, ami kétszer is eltakarná. De aggodalma csak néhány pillanatig tart, amíg a nehéz lépések bele nem csattognak a törékeny csöndbe. Nem Garim az.
De még mindig a levegőben lebeg a kérdés, akkor ki? Nem mindennap térnek be lovagok a gyengék és menekültek menedékházba. Csak ha keresnek valakit. A hölgy nem lép ki a folyosóra, marad takarásban. De sejtelme bebizonyosodni látszik, a férfi hozzá jött.
Amint a lovag is észreveszi, igyekszik leplezni, úgy tesz mintha eddig is nézelődött volna. De elfeledkezik arról, hogy még mindig egy oszlop és egy gyertyatartó közé ékelődve ácsorog, tehát a helyzet kínos voltát nem sikerül elfedni. Torkát megköszörüli, kilép a folyosóra és megpróbálkozik méltóságának maradékával felvértezni alakját.*
- Valóban szép.
*Eltekint vissza, az ablak felé, de hangja nyers és bizalmatlan. A lovagot ugyanilyen ízzel méri fel.*
- Ismerjük egymást? Vagy Ön is az apámat keresi.
*Érdeklődik némi hatásszünet után, még mindig ridegen. Az utóbbi mondat pedig inkább kijelentés, mint kérdés. Illendően semleges tekintete is inkább a dac pajzsával vértezi fel lényét - hiszen nemleges válaszra egyáltalán nem számít. Hátasa előbb kopogtat be az épület ajtaján és érdeklődik indulásuk időpontja felől.*
*Eddig az ablakot, illetve az általa vetett 'fényárnyékot' szemlélte, most az oszlop mellett felállított állványon sorakozó gyertyákat. Apró lángok, ám fényük vakító, ha sokáig ejtik rabul a szemet. De a pásztázó tekintet egyszercsak beborul, ahogy a kis lángok elnyúlnak. A hölgy is érzi az arcát hűvösen simogató huzatot. Még valaki belépett a templomba. Első reakciója, hogy behúzódjon az oszlop mögé, ami kétszer is eltakarná. De aggodalma csak néhány pillanatig tart, amíg a nehéz lépések bele nem csattognak a törékeny csöndbe. Nem Garim az.
De még mindig a levegőben lebeg a kérdés, akkor ki? Nem mindennap térnek be lovagok a gyengék és menekültek menedékházba. Csak ha keresnek valakit. A hölgy nem lép ki a folyosóra, marad takarásban. De sejtelme bebizonyosodni látszik, a férfi hozzá jött.
Amint a lovag is észreveszi, igyekszik leplezni, úgy tesz mintha eddig is nézelődött volna. De elfeledkezik arról, hogy még mindig egy oszlop és egy gyertyatartó közé ékelődve ácsorog, tehát a helyzet kínos voltát nem sikerül elfedni. Torkát megköszörüli, kilép a folyosóra és megpróbálkozik méltóságának maradékával felvértezni alakját.*
- Valóban szép.
*Eltekint vissza, az ablak felé, de hangja nyers és bizalmatlan. A lovagot ugyanilyen ízzel méri fel.*
- Ismerjük egymást? Vagy Ön is az apámat keresi.
*Érdeklődik némi hatásszünet után, még mindig ridegen. Az utóbbi mondat pedig inkább kijelentés, mint kérdés. Illendően semleges tekintete is inkább a dac pajzsával vértezi fel lényét - hiszen nemleges válaszra egyáltalán nem számít. Hátasa előbb kopogtat be az épület ajtaján és érdeklődik indulásuk időpontja felől.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3954-3973