//A gyűrű átka//
~Hát magadtól is kitalálhattad volna.~
*Gondolja a gnóm. Tényleg elég furcsa, hogy egy ősöreg szerzetesnek kell tanácsokat adnia a sötételfnek ahhoz, miként bánjon a nővel, ami a fejében van. Csuklyájának mozgásából ítélve megrázza a fejét. Fel sem tudja fogni hogyan gondolja, hogy egy párt felhasználhat, mikor rajta kívül senki nem tudott eddig sem kapcsolatba lépni a gyűrűvel, hiszen csak ő hallja. És ha egyébként is utálja nőtársait a csalódott, dühös, szeretetre vágyó Átok, aligha tudnák semmivel sem jobban felbosszantani, mint boldogan enyelgő párocskák csivitelésével.*
-Átokűző bájital? Hehe. Nincs. Szerelmi varázslataink is csak pár percig tartanak.
*Plevaen hiába várja, nem fognak gondjai egy tapsra megoldódni, különösen nem ha balga lépéseket tesz, vagy egy helyben toporog és másokat hibáztat emiatt.
Sértegetéssel, önmaga mások fölé helyezésével, fölényes duzzogással és a korábban történt események teljes figyelmen kívül hagyásával, a női szeszély minimális ismerete nélkül halálra van ítélve. Mondhatni hiába kínál szabadságot, ha korábban már elküldte a fenébe biztonságának kulcsát őrző Átkos asszonyát.
A kirakós darabjai a kezében vannak, épp csak nem tudja őket összeilleszteni, hiába vezetik kezeit. Mindent még sem tudnak mások megcsinálni helyette!
Lehet, hogy bolondnak gondolja a remetét, de mágikus tudására szüksége van. Ám nem elég elvárnia, hogy két suhintással és egy hosszas varázsigével felebaráti szeretetből megoldja az idegen baját. Szavaira figyelmeznie kell, hogy megérthesse miért ragaszkodik a felhergelt Hölgy a biztonságot és -ugyan korlátozottan, de hatalmat adó karikához.
Az imént megingott kissé, hiszen az eddigiekhez képest valami olyasmit kínáltak fel, amiben ő is érdekelt lehet. Ám a sötételf ezt nem látta meg önnön büszkeségének sötétségén át. Nem akar együtt működni, nem akar kompromisszumokat kötni, csak nyomorult életét félti eszeveszetten, pedig ha végezni akartak volna vele, akkor azt már ott azonnal, az erdőben is megtehette volna a gyűrű. Most már kár "siránkozni" bármin. Számtalan lehetőséget szalasztott el és csak tovább tetézi a bajt. Szavai nem hatnak a tőle egyre távolabb kerülő nőre, csak nevet már rajta, vagy magán, amiért ismét egy szerencsétlent sikerült kiválasztania.
Neki nincs szüksége szerelmes szóra, nincs szüksége semmire és senkire. Minél tovább időzött bezárva ebbe az átkos tárgyba, lelke annál többet vesztett valós formájából. Egy percig mintha sikerült volna visszacsalogatniuk, mintha sikerült volna számtalan rossz tulajdonságából leadni, s pusztán dacával kellett volna megküzdeni, de már aligha van mit tenni. Bosszúszomja, gonoszsága, gyilkos vágya ismét a régi.*