// Erdőjárás //
*Azaz csak benyomná a Templom ajtaját, a lépcsőfokokon fellépdelve, de ez nem szükséges, mert az ajtó szélesre kitárva. Belép. A fénypászma csak néhány lépésnyi távolságot világít előre, beljebb félhomály uralkodik, amit az ablakokon beszűrődő kevés fény sem tör meg. Kíváncsian lépked előre, azt a tervét is elfelejti, hogy majd a fal mellett oson be a Templomba. Különben sincsenek benn sokan, az a kép, amit elképzelt magának a nagyhatalmú, hosszú szakállú, göcsörtös bottal és színpompás köpennyel rendelkező mágusok tömegéről, akik nagyban tanakodnak valami fontos, egész Lanawint érintő kérdésről, elszáll. Csak néhány egyszerű ruhájú, inkább szerzetesnek kinéző mágust és tanítványt lát, meg beszélgetőket. Ővele senki nem törődik. Annál érdekesebbek a szobrok. Körbesétál, sorra véve mindegyiküket. Ar Thenior. Ő volt Arthenior alapítója, a levegő mágia nagytudású mestere. Ezt nem tudta eddig. Az is kiderül, hogy a Templomnak van könyvtára. Isqeha épp hogy elboldogul a betűkkel, de a hosszú szövegek már próbára teszik. Amit tud, Kimmeritől tanulta, de az az oktatás jószerivel csak a betűk megtanulására, és némi írásgyakorlásra korlátozódott. Bár a régi meséket és legendákat az elfek eredetéről és Lanawin múltjáról az öreg elf mester nagy könyvében újra és újra elolvasta. ~Vajon itt vannak-e régi történetek?~ töpreng, és elhatározza, hogy előbb-utóbb ennek majd utánajár. Csodálkozva körbejárja a középen álló, hatalmas, zöld terítővel borított kő oltárt, ami olyan, mintha csak a moha nőtte volna be egészen vastagon. Azután úgy érzi, hogy ez a sok minden egyelőre elég volt számára. A Templom, a város, a kert. Lassan elhagyja a lenyűgöző épületet, hogy megszellőztesse a fejét a Templomkertben újra, és megeméssze az eddig látottakat.*