Kikötő - Tenger és szigetek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 100 (1981. - 2000. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2026-2045
2000. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-06-19 10:21:52
Üzenet elküldve: 2024-06-19 10:21:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A véges dzsungel nem adja meg neki a választ; pusztán a szél kezdi el bizonytalanul csapkodni a lombsátrakat. Valahol ennek a zöld tengernek a rejtekében madárnak a hangját hallja, amihez hamar jelentkezik egy másik, s harmadik. Élet van még ebben a riasztó erdőségben is, s nem kételkedik benne hogy ha elég hosszasan lopakodik a közepébe, ennek a lokális faunának a csúcsragadozóját is megtalálná, legyen az medve, vagy miegymás. Bosszantó számára, hogy nem vadászhatja őket, e tevékenység kifejezetten segítené legalább ideiglenesen elterelni figyelmét gondjairól; az aktív munka mindig hajtani kezdi maga előtt az időt.
Sokáig ül így, háborítatlanul, s e természetes háttérzaj alatt néha újra megpróbálkozik azzal az átkozott tükörrel; fejéhez emeli, belenéz amíg már nem bírja, s hanyagul a sziklára rakja vissza a csodaeszközt. Egy idő után ugyan elkezd tűnődni a részleteken. Nem mindig könnyű megállapítania, mikor változik amit lát; aszott, szürke bőre még ennyi év után is sok hasonlóságot mutat a megtekintett orkéval. Ha valaha is festettek egészségesebben, legtöbbjük színét Alm'zar napja az utolsó cseppig kiszívta. Egy felhősebb éghajlaton talán sok máshoz hasonlóan zölden nőtt volna fel, de ez nem így történt. Halvány hegeket, régmúlt csíkok helyét kezdi észrevenni felsőtestén, amik zömének eredete már feledésbe merült, még ha helyszíne nem is. Ugyanezt már nem tudja mondani, mikor Ta'ga megtört alakját látja; minden gerincet beletett ostorcsapásnak megvolt a maga helye és ideje, és ezen gondolatokkor csapja vissza a kőre a tükröt, s néz vissza lefelé az erdőre. Kevésbé iszonyodik attól amit lát, mint... mit is érez? Bosszút? Sajnálatot? Nehéz magával is őszintének lennie, de egyvalamit biztosra tud. Szörnyek nem születnek, ők alakulnak. Ezt akarja hallani a Csontvető?
Egy ügyetlen mozdulattal háta mögé löki a tükröt, s nyelvével csettintve áll fel érte, tekintete ismét a tengerpartra vetődik. Időközben lassan felgyülekezett pár bárányfelhő, s tisztább kilátása van a változatlanul gyönyörködtető szigetszélre. A vízközelben nem látja már a kétlábú figurát, ez vajon azt jelenti hogy Nawanthiri végzett? Nem tartott az olyan sokáig, lehet hogy nem tetszett neki a szél. Komótosan elkezdi fürkészni a partot, visszafelé tartó lábnyomokat keresve: nem talál.*
- Hm? *Tudja hogy a szél agyagként képes formálni a homokot, de makulátlanul még a természet sem szokott dolgozni. Úgy néz ki a terep mintha a nap kezdete óta nem járt ott senki emberi lélek. Mennyi idő telhetett el? Egy óra, netalán kettő? Valamit csak észre kéne vennie. Ez nem tetszik Ukromnak. Magához veszi a tükröt és közelebb megy a tengerre néző peremhez. Semmi és senki...
És mint derült égből villámcsapás, végighasít a szürkebőrű tudatán:*
~ Nem fulladt meg egyszer majdnem? ~ *Olyan sebesen kezd leereszkedni, majdnem ugrani a hegységről, hogy majd' lezuhan. Testi épségét figyelmén kívül hagyva szedi lábát sziklákról épp földre huppanva, majd sprintelni nem a sámán lakhelye, hanem a tengerpart irányába, kerülgetve a fákat futtában, sokat kockáztatva hogy nemes egyszerűséggel beleszalad az egyiknek törzsébe.
Ha valahogy töretlen végtagokkal a nagy sósvíz előtt találja magát, barátjáért kezd forogni a feje, mint a kerge birka:*
- NAWANTHIRI?! *Tüdős kiáltása messzire hangozhat a szigeten. Fogja magát és teljes pánikban belegázol a vízbe, ha nem talál más nyomot, a habok alatt keresve kapálózó végtagot.*
*A véges dzsungel nem adja meg neki a választ; pusztán a szél kezdi el bizonytalanul csapkodni a lombsátrakat. Valahol ennek a zöld tengernek a rejtekében madárnak a hangját hallja, amihez hamar jelentkezik egy másik, s harmadik. Élet van még ebben a riasztó erdőségben is, s nem kételkedik benne hogy ha elég hosszasan lopakodik a közepébe, ennek a lokális faunának a csúcsragadozóját is megtalálná, legyen az medve, vagy miegymás. Bosszantó számára, hogy nem vadászhatja őket, e tevékenység kifejezetten segítené legalább ideiglenesen elterelni figyelmét gondjairól; az aktív munka mindig hajtani kezdi maga előtt az időt.
Sokáig ül így, háborítatlanul, s e természetes háttérzaj alatt néha újra megpróbálkozik azzal az átkozott tükörrel; fejéhez emeli, belenéz amíg már nem bírja, s hanyagul a sziklára rakja vissza a csodaeszközt. Egy idő után ugyan elkezd tűnődni a részleteken. Nem mindig könnyű megállapítania, mikor változik amit lát; aszott, szürke bőre még ennyi év után is sok hasonlóságot mutat a megtekintett orkéval. Ha valaha is festettek egészségesebben, legtöbbjük színét Alm'zar napja az utolsó cseppig kiszívta. Egy felhősebb éghajlaton talán sok máshoz hasonlóan zölden nőtt volna fel, de ez nem így történt. Halvány hegeket, régmúlt csíkok helyét kezdi észrevenni felsőtestén, amik zömének eredete már feledésbe merült, még ha helyszíne nem is. Ugyanezt már nem tudja mondani, mikor Ta'ga megtört alakját látja; minden gerincet beletett ostorcsapásnak megvolt a maga helye és ideje, és ezen gondolatokkor csapja vissza a kőre a tükröt, s néz vissza lefelé az erdőre. Kevésbé iszonyodik attól amit lát, mint... mit is érez? Bosszút? Sajnálatot? Nehéz magával is őszintének lennie, de egyvalamit biztosra tud. Szörnyek nem születnek, ők alakulnak. Ezt akarja hallani a Csontvető?
Egy ügyetlen mozdulattal háta mögé löki a tükröt, s nyelvével csettintve áll fel érte, tekintete ismét a tengerpartra vetődik. Időközben lassan felgyülekezett pár bárányfelhő, s tisztább kilátása van a változatlanul gyönyörködtető szigetszélre. A vízközelben nem látja már a kétlábú figurát, ez vajon azt jelenti hogy Nawanthiri végzett? Nem tartott az olyan sokáig, lehet hogy nem tetszett neki a szél. Komótosan elkezdi fürkészni a partot, visszafelé tartó lábnyomokat keresve: nem talál.*
- Hm? *Tudja hogy a szél agyagként képes formálni a homokot, de makulátlanul még a természet sem szokott dolgozni. Úgy néz ki a terep mintha a nap kezdete óta nem járt ott senki emberi lélek. Mennyi idő telhetett el? Egy óra, netalán kettő? Valamit csak észre kéne vennie. Ez nem tetszik Ukromnak. Magához veszi a tükröt és közelebb megy a tengerre néző peremhez. Semmi és senki...
És mint derült égből villámcsapás, végighasít a szürkebőrű tudatán:*
~ Nem fulladt meg egyszer majdnem? ~ *Olyan sebesen kezd leereszkedni, majdnem ugrani a hegységről, hogy majd' lezuhan. Testi épségét figyelmén kívül hagyva szedi lábát sziklákról épp földre huppanva, majd sprintelni nem a sámán lakhelye, hanem a tengerpart irányába, kerülgetve a fákat futtában, sokat kockáztatva hogy nemes egyszerűséggel beleszalad az egyiknek törzsébe.
Ha valahogy töretlen végtagokkal a nagy sósvíz előtt találja magát, barátjáért kezd forogni a feje, mint a kerge birka:*
- NAWANTHIRI?! *Tüdős kiáltása messzire hangozhat a szigeten. Fogja magát és teljes pánikban belegázol a vízbe, ha nem talál más nyomot, a habok alatt keresve kapálózó végtagot.*
1999. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-06-18 13:40:21
Üzenet elküldve: 2024-06-18 13:40:21
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Hűvös, morajló sötétség öleli körbe. Átvillan az agyán, mi lenne, ha nekiütközne valaminek, vagy egy hal meg akarná kóstolni. A tengerben minden halnál akad nagyobb, észre se venné, ha közelít. Felrúgja magát a felszínre.
A felszín azonban nem jön. Résnyire kinyitja a szemét, de csak vaksötét mindenütt, mint egy feneketlen tóban. A szerzetes tempóz tovább, miközben kopoltyúkat álmodik a fülei mögé, a szemeire pedig átlátszó hártyát. Kiterjeszti a tudatát minden irányba, hátha megérint valakit. Az egész víztömeg egyetlen nagy, fekete tudat.*
~Mire figyelmeztet ez téged, Kis Kabócám?~
*Az árnyék hangja mindenhonnan szól. Nawanthiri furamód meztelenül sem érzi magát kiszolgáltatottnak. Abbahagyja az úszást, és csak lebeg a semmiben.
A kérdés elgondolkodtatja. Ha akarná, a rém most megölhetné. Nyom nélkül tűnne el a hullámsírban. Nem találná meg még Armarkhtur sem.*
~Arra, hogy úgyis azt csinálsz, amit akarsz?~
*Lustán evez a lábaival maga alatt.*
~Arra, hogy félsz. Azt hiszed, a formagyakorlatoktól meg a mantráktól majd elmúlik, de nem fog.~
*A szerzetes szívét valóban szorongatni kezdi valami. Az árny folytatja:*
~Soha nem fog. A Mélység tele van iszonyattal. Te oda akarsz alászállni…~
*A sós víz ki-be jár a lány kopoltyúin. Körbepillant, de csak olajos sötétséget lát mindenütt. Először arra gondol, maga fölé álmodja a vízfelszínt. Helyette lefelé indul.*
~...hiába nézel velük szembe. A bátorság: tagadás. Amit tagadsz, azt eteted…~
*Nawanthiri kezei hirtelen fába és vasba ütköznek. Körbetapogat: egy pántokkal megerősített csapóajtó. Körülötte homok.*
~...amit etetsz, az elemészt…~
*Megveti a lábát az ajtó két oldalán, és húzni kezdi a rajta lévő vaskarikába kapaszkodva. Karján-vállán kidagadnak az izmok az erőfeszítéstől, ám az ajtó csak akkor enged, amikor a keretére lépve próbálja kinyitni. Hideg áramlik ki a résen. A szerzetes tizenkét láb mélyen a földbe támaszkodva tolja magát felfelé. Felnyögnek a zsanérok. Fentről fény szüremlik alá. A hullámokon játszik a napfény. Nawanthiri azonban beveti magát az ajtónyíláson…*
*Hűvös, morajló sötétség öleli körbe. Átvillan az agyán, mi lenne, ha nekiütközne valaminek, vagy egy hal meg akarná kóstolni. A tengerben minden halnál akad nagyobb, észre se venné, ha közelít. Felrúgja magát a felszínre.
A felszín azonban nem jön. Résnyire kinyitja a szemét, de csak vaksötét mindenütt, mint egy feneketlen tóban. A szerzetes tempóz tovább, miközben kopoltyúkat álmodik a fülei mögé, a szemeire pedig átlátszó hártyát. Kiterjeszti a tudatát minden irányba, hátha megérint valakit. Az egész víztömeg egyetlen nagy, fekete tudat.*
~Mire figyelmeztet ez téged, Kis Kabócám?~
*Az árnyék hangja mindenhonnan szól. Nawanthiri furamód meztelenül sem érzi magát kiszolgáltatottnak. Abbahagyja az úszást, és csak lebeg a semmiben.
A kérdés elgondolkodtatja. Ha akarná, a rém most megölhetné. Nyom nélkül tűnne el a hullámsírban. Nem találná meg még Armarkhtur sem.*
~Arra, hogy úgyis azt csinálsz, amit akarsz?~
*Lustán evez a lábaival maga alatt.*
~Arra, hogy félsz. Azt hiszed, a formagyakorlatoktól meg a mantráktól majd elmúlik, de nem fog.~
*A szerzetes szívét valóban szorongatni kezdi valami. Az árny folytatja:*
~Soha nem fog. A Mélység tele van iszonyattal. Te oda akarsz alászállni…~
*A sós víz ki-be jár a lány kopoltyúin. Körbepillant, de csak olajos sötétséget lát mindenütt. Először arra gondol, maga fölé álmodja a vízfelszínt. Helyette lefelé indul.*
~...hiába nézel velük szembe. A bátorság: tagadás. Amit tagadsz, azt eteted…~
*Nawanthiri kezei hirtelen fába és vasba ütköznek. Körbetapogat: egy pántokkal megerősített csapóajtó. Körülötte homok.*
~...amit etetsz, az elemészt…~
*Megveti a lábát az ajtó két oldalán, és húzni kezdi a rajta lévő vaskarikába kapaszkodva. Karján-vállán kidagadnak az izmok az erőfeszítéstől, ám az ajtó csak akkor enged, amikor a keretére lépve próbálja kinyitni. Hideg áramlik ki a résen. A szerzetes tizenkét láb mélyen a földbe támaszkodva tolja magát felfelé. Felnyögnek a zsanérok. Fentről fény szüremlik alá. A hullámokon játszik a napfény. Nawanthiri azonban beveti magát az ajtónyíláson…*
1998. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-06-16 20:11:22
Üzenet elküldve: 2024-06-16 20:11:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Még normális körülmények között is nehezen tudná elfogadtatni magával egy nem várt, nem érdemlett vakációt, és ezek minden, csak nem normális körülmények. Hogy két hatra, kettő egész álló hatra magukra hagyták most őket egy kietlen szigeten, mindössze egy élősködő szellem és elfeledni szeretett emlékek villanásai társaságában? A parton még túl sokkolt volt hogy e tűzpróba súlyossága tudatáig eljusson, de most hogy gondolataival egyedül maradt, úgy érzi, valami rossz tréfa célpontjává lettek téve.
Persze, megkapta a szerzetes és általa ő is a feladatot, amit ezalatt tenniük kéne... beszélgetni. Ő nem beszélgetni jött, és főleg nem magáról. Ő cselekedni jött, és lekaparja a bőrét a gondolattól, hogy kettő átkozott hatig egy tropikus buborékot adtak nekik megoldásként. És ahogy tegnap kiderült, még mindig ez a legjobb megoldás, ami fel lett vetve.
Nem füstölög örökké a Csontvető otthona körül, mielőtt engedni fog a gondolatnak hogy ripityára kezdje törni a feszültségtől a sziget egyetlen berendezéseit, s jobban ismeri magát mint ebben a lélekállapotban Nawanthirit megkörözni, úgyhogy inkább a magaslatot célozza meg. A térdig érő cserjéseken átvágja magát és addig hajlítja szakadásig az arcába kerülő szárakat és ágakat, míg nagy termetével egy szabad utat nem teremt az erdőbe. Egyék meg a kullancsok, ő már csak azért sem megy vissza a partra.
Bent a zöldesben egyszerű lenne eltévednie, ha nem lenne már meg fejében az a hozzávetőleges irány, ami visszavezeti a sziklás részhez, ha eleget lép arrafele. Arra, amit láthat megint ezen az enigmatikus helyen, arra igyekszik nem vetni zaklatott tekintetét, legyen az formátlan test árnyéka, vagy sokkalta rosszabb. Nem tart sokáig, míg emelkedni nem kezd alatta a talaj, és azzal vissza is térnek hozzá a sámán szavai:*
~ Elég tisztán látja mitől félek, hogy beszélnem kelljen róla, felesleges erre ennyi időt erre pazarolni! ~ *Morogva-szuszogva kapkodja a levegőt, mire ismét eléri azt az emlékezetes látóteret a sziklának ölelésében, a fentről csöpörgő forrásvízzel, s alatta lassan billegő lombkoronákkal, amik mintha meg se áztak volna az előző napi esőben.*
~ Nem segít ez senkinek, főleg nem neki! ~ *A kora délelőtti égszinten fénylő nap vakító erővel ragyogtatja vissza a magaslatról tisztán belátható homokpartot, s annak lagúna-szerű vizében fürdőző vendégét is. Ebből a távból ugyan nem képes kivenni, biztosan óriásnevelt barátja tisztítja magát az élet koszától, de tekintve a körülményeket, nincsen oka kételkedni.
Ahogy légzése egyenletessé kezd válni, elfordul a tengerparttól, és a sziget szívébe néző peremre ül. Vajmi keveset lát a fáktól, de nem a tájkép miatt jött. Lassan kiveszi zsebéből a megviselt tükröt, hogy farkasszemet nézzen magával addig, míg nem is magát látja magát benne. Tartózkodva, s töredezett figyelemmel vizslatja a szerencsétlen, szürke teremtményt, továbbra is viszolyogni kezd az eszköztől, ha túl sokáig vizslatja a torz vonásokat. Mindennek végén az elméje aljában továbbra is kitartóan kapar a gondolat, hogy amit valóban kértek tőle, az sokkalta egyszerűbb, mint el akarja fogadtatni magával. De miért érzi ennyire dühösnek magát még az ötletre is?*
- Mit tegyek?
*Még normális körülmények között is nehezen tudná elfogadtatni magával egy nem várt, nem érdemlett vakációt, és ezek minden, csak nem normális körülmények. Hogy két hatra, kettő egész álló hatra magukra hagyták most őket egy kietlen szigeten, mindössze egy élősködő szellem és elfeledni szeretett emlékek villanásai társaságában? A parton még túl sokkolt volt hogy e tűzpróba súlyossága tudatáig eljusson, de most hogy gondolataival egyedül maradt, úgy érzi, valami rossz tréfa célpontjává lettek téve.
Persze, megkapta a szerzetes és általa ő is a feladatot, amit ezalatt tenniük kéne... beszélgetni. Ő nem beszélgetni jött, és főleg nem magáról. Ő cselekedni jött, és lekaparja a bőrét a gondolattól, hogy kettő átkozott hatig egy tropikus buborékot adtak nekik megoldásként. És ahogy tegnap kiderült, még mindig ez a legjobb megoldás, ami fel lett vetve.
Nem füstölög örökké a Csontvető otthona körül, mielőtt engedni fog a gondolatnak hogy ripityára kezdje törni a feszültségtől a sziget egyetlen berendezéseit, s jobban ismeri magát mint ebben a lélekállapotban Nawanthirit megkörözni, úgyhogy inkább a magaslatot célozza meg. A térdig érő cserjéseken átvágja magát és addig hajlítja szakadásig az arcába kerülő szárakat és ágakat, míg nagy termetével egy szabad utat nem teremt az erdőbe. Egyék meg a kullancsok, ő már csak azért sem megy vissza a partra.
Bent a zöldesben egyszerű lenne eltévednie, ha nem lenne már meg fejében az a hozzávetőleges irány, ami visszavezeti a sziklás részhez, ha eleget lép arrafele. Arra, amit láthat megint ezen az enigmatikus helyen, arra igyekszik nem vetni zaklatott tekintetét, legyen az formátlan test árnyéka, vagy sokkalta rosszabb. Nem tart sokáig, míg emelkedni nem kezd alatta a talaj, és azzal vissza is térnek hozzá a sámán szavai:*
~ Elég tisztán látja mitől félek, hogy beszélnem kelljen róla, felesleges erre ennyi időt erre pazarolni! ~ *Morogva-szuszogva kapkodja a levegőt, mire ismét eléri azt az emlékezetes látóteret a sziklának ölelésében, a fentről csöpörgő forrásvízzel, s alatta lassan billegő lombkoronákkal, amik mintha meg se áztak volna az előző napi esőben.*
~ Nem segít ez senkinek, főleg nem neki! ~ *A kora délelőtti égszinten fénylő nap vakító erővel ragyogtatja vissza a magaslatról tisztán belátható homokpartot, s annak lagúna-szerű vizében fürdőző vendégét is. Ebből a távból ugyan nem képes kivenni, biztosan óriásnevelt barátja tisztítja magát az élet koszától, de tekintve a körülményeket, nincsen oka kételkedni.
Ahogy légzése egyenletessé kezd válni, elfordul a tengerparttól, és a sziget szívébe néző peremre ül. Vajmi keveset lát a fáktól, de nem a tájkép miatt jött. Lassan kiveszi zsebéből a megviselt tükröt, hogy farkasszemet nézzen magával addig, míg nem is magát látja magát benne. Tartózkodva, s töredezett figyelemmel vizslatja a szerencsétlen, szürke teremtményt, továbbra is viszolyogni kezd az eszköztől, ha túl sokáig vizslatja a torz vonásokat. Mindennek végén az elméje aljában továbbra is kitartóan kapar a gondolat, hogy amit valóban kértek tőle, az sokkalta egyszerűbb, mint el akarja fogadtatni magával. De miért érzi ennyire dühösnek magát még az ötletre is?*
- Mit tegyek?
1997. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-06-16 09:30:31
Üzenet elküldve: 2024-06-16 09:30:31
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Nem minden hátsó szándék nélkül szöszöl annyit a készülődéssel: Ukrom talán meggondolja magát, és mesélni kezd. A szürkebőrű azonban nem találja a helyét, csak feszeng. Nawanthiri megereszt felé egy mosolyt, mielőtt kilépne az ajtón. Még mindig meggondolhatja magát.
Alig távolodik el a háztól, mikor csattanást hall bentről. Hátrakapja a fejét. Visszalopakodik a legközelebbi ablakhoz, lehetőleg úgy, hogy a zsoldos ne vegye észre. Nem les be, csupán hallgatózik. Hosszú csend, aztán motozás, nehéz léptek, motozás megint.*
~Talán nincs baj…~
*Már azon kívül, hogy egyelőre Ukrom se boldogul a házi feladattal. Mandulaszem néhány macskalépést hátrálva elindul a partra.
Lent mindjárt be is sétál bokáig a tengerbe. Keletnek fordul, olyan helyet keresve, ahonnan a fák már bőven eltakarják a házat. Fertály órát is ballag így. A hullámok néha a térde aljáig felcsapnak, aztán habot vetve húzódnak vissza. Fura érzés. Mintha a víz egy hatalmas, vak lény volna. A horizonton sehol egy hajó, de még egy tutaj sem, néhány madár köröz a levegőben, halakra lesve.*
~Az árnyék csak olyat akarhat, amit én…~
*Kimegy a fövenyre, körülnéz. Nem ült el benne a gyanú, hogy hármukon kívül van még valaki a szigeten, de ha nem lát senkit, levetkőzik. Kicsit átmozgatja a tagjait, aztán újra a vízbe gázol, immár derékig. Nem túl meleg, de jobban leköti a figyelmét, hogy küzdenie kell a hullámveréssel. Persze Nawanthiri a pöttöm termetével könnyen halad előre, csak hát teljesen más ez, mint a folyók sodrása: hol enged, hol megtaszít.*
~...olyanoktól is kell félnie…~
*Eszébe jut az álma, amiben Aztyan eladta a thargoknak. Fogalma sincs, mit csináltak volna vele, de az ismeretlen rossznak való kiszolgáltatottság ijesztőbb a biztos rossznál. Ha pedig a thargok megölik a szerzetest, az árnyéka vele pusztul.*
~...talán figyelmeztetni akart.~
*Vesz egy mély levegőt, és víz alá bukik, mint a kormorán. A szemét nem nyitja ki, mert félti a sótól. Pár tucat erős békatempó után felrúgja magát a felszínre, hátradobja a sörényét, kirázza a vizet a szeméből. Talán parittyalövésnyire lehet a parttól.*
~Hát elég rosszul csinálja!~
*Alábukik, és tempóz tovább befelé…*
A hozzászólás írója (Nawanthiri Shardipandra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.06.16 09:41:57
*Nem minden hátsó szándék nélkül szöszöl annyit a készülődéssel: Ukrom talán meggondolja magát, és mesélni kezd. A szürkebőrű azonban nem találja a helyét, csak feszeng. Nawanthiri megereszt felé egy mosolyt, mielőtt kilépne az ajtón. Még mindig meggondolhatja magát.
Alig távolodik el a háztól, mikor csattanást hall bentről. Hátrakapja a fejét. Visszalopakodik a legközelebbi ablakhoz, lehetőleg úgy, hogy a zsoldos ne vegye észre. Nem les be, csupán hallgatózik. Hosszú csend, aztán motozás, nehéz léptek, motozás megint.*
~Talán nincs baj…~
*Már azon kívül, hogy egyelőre Ukrom se boldogul a házi feladattal. Mandulaszem néhány macskalépést hátrálva elindul a partra.
Lent mindjárt be is sétál bokáig a tengerbe. Keletnek fordul, olyan helyet keresve, ahonnan a fák már bőven eltakarják a házat. Fertály órát is ballag így. A hullámok néha a térde aljáig felcsapnak, aztán habot vetve húzódnak vissza. Fura érzés. Mintha a víz egy hatalmas, vak lény volna. A horizonton sehol egy hajó, de még egy tutaj sem, néhány madár köröz a levegőben, halakra lesve.*
~Az árnyék csak olyat akarhat, amit én…~
*Kimegy a fövenyre, körülnéz. Nem ült el benne a gyanú, hogy hármukon kívül van még valaki a szigeten, de ha nem lát senkit, levetkőzik. Kicsit átmozgatja a tagjait, aztán újra a vízbe gázol, immár derékig. Nem túl meleg, de jobban leköti a figyelmét, hogy küzdenie kell a hullámveréssel. Persze Nawanthiri a pöttöm termetével könnyen halad előre, csak hát teljesen más ez, mint a folyók sodrása: hol enged, hol megtaszít.*
~...olyanoktól is kell félnie…~
*Eszébe jut az álma, amiben Aztyan eladta a thargoknak. Fogalma sincs, mit csináltak volna vele, de az ismeretlen rossznak való kiszolgáltatottság ijesztőbb a biztos rossznál. Ha pedig a thargok megölik a szerzetest, az árnyéka vele pusztul.*
~...talán figyelmeztetni akart.~
*Vesz egy mély levegőt, és víz alá bukik, mint a kormorán. A szemét nem nyitja ki, mert félti a sótól. Pár tucat erős békatempó után felrúgja magát a felszínre, hátradobja a sörényét, kirázza a vizet a szeméből. Talán parittyalövésnyire lehet a parttól.*
~Hát elég rosszul csinálja!~
*Alábukik, és tempóz tovább befelé…*
A hozzászólás írója (Nawanthiri Shardipandra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.06.16 09:41:57
1996. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-06-13 09:48:24
Üzenet elküldve: 2024-06-13 09:48:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Méltányolja, hogy Nawanthiri nem igyekszik buzgón meghámozni a szürkebőrű sérülékeny belsejét; nem akarja, hogy megromoljon békessége a szerzetessel, márpedig nem tudja, mit kéne, még kevésbé azt, amit akarna neki mesélni. Nem válaszol szóval, viszont lassan meglazuló vonásokkal lefelé konyul a feje, majd fölfelé, bólint szavaira.
Vissza a házban az orknak már akkor is nehezére esik hasznosítania magát, miközben még az óriásnevelt ott tartózkodik, cuccait pakolgatja ki-be, táskájából táskájába, miközben társa fürdésre készül. Egy egész ordas-nagy üsttel ugyan mit tudna kezdeni, ha még csak állatot sem ejthet ezen a földrakáson? Megöntözi a gyógynövényeket, ha már mást velük nem tud mit csinálni, nem ismeri őket azon kívül hogy tudja, melyikkel kenje be magát mikor szükséges.
Alig tudja kivárni, hogy barátja elhagyja a házat, és még éberen hallgatja, hogy lépései is elhaljanak, hogy utána megfogja, s puszta feszültségből a földhöz vágja az üstöt. Ez ugyan csak feleannyira csillapítja le, mint szerette volna, s már keresne is valami hasonló méretű tárgyat töréspróbának indítani, ha a megviselt kondérból nem repülne ki visszalengés közben valami, kis híján fejbe vágva az orkot. A földről felemelve rájön, hogy a tükör az. képmása nem sokáig marad meg az üvegen, vonásai hamar olvadni kezdenek egy másikévá. Nem várja meg az átalakulást, de sejtve az elkerülhetetlent, zsebébe süllyeszti a tükröt. Oké, akkor most mi a poklot csináljon? Eddzen?
Nem zavarná meg a fürdőző Nawanthirit, de itt csak a szálkákat tudná számlálni a gerendákon. Valahova el kell mozgatnia magát, mert nem akar itt gyökereket vetni, azt már Artheniorban eleget csinálja.
Kisétál a házból, hogy akörül kezdjen el körülnézni. Egyre és egyre szélesebb köröket kezd megtenni a fák közé, fel akar mérni egy másik utat, ami a hegyhez tudná őt vinni. Nem akkora ez a sziget, hogy menthetetleneül eltévedjen, s most hirtelen keletkezett annyi ideje, hogy felfedezőtúrákra menjenek.*
*Méltányolja, hogy Nawanthiri nem igyekszik buzgón meghámozni a szürkebőrű sérülékeny belsejét; nem akarja, hogy megromoljon békessége a szerzetessel, márpedig nem tudja, mit kéne, még kevésbé azt, amit akarna neki mesélni. Nem válaszol szóval, viszont lassan meglazuló vonásokkal lefelé konyul a feje, majd fölfelé, bólint szavaira.
Vissza a házban az orknak már akkor is nehezére esik hasznosítania magát, miközben még az óriásnevelt ott tartózkodik, cuccait pakolgatja ki-be, táskájából táskájába, miközben társa fürdésre készül. Egy egész ordas-nagy üsttel ugyan mit tudna kezdeni, ha még csak állatot sem ejthet ezen a földrakáson? Megöntözi a gyógynövényeket, ha már mást velük nem tud mit csinálni, nem ismeri őket azon kívül hogy tudja, melyikkel kenje be magát mikor szükséges.
Alig tudja kivárni, hogy barátja elhagyja a házat, és még éberen hallgatja, hogy lépései is elhaljanak, hogy utána megfogja, s puszta feszültségből a földhöz vágja az üstöt. Ez ugyan csak feleannyira csillapítja le, mint szerette volna, s már keresne is valami hasonló méretű tárgyat töréspróbának indítani, ha a megviselt kondérból nem repülne ki visszalengés közben valami, kis híján fejbe vágva az orkot. A földről felemelve rájön, hogy a tükör az. képmása nem sokáig marad meg az üvegen, vonásai hamar olvadni kezdenek egy másikévá. Nem várja meg az átalakulást, de sejtve az elkerülhetetlent, zsebébe süllyeszti a tükröt. Oké, akkor most mi a poklot csináljon? Eddzen?
Nem zavarná meg a fürdőző Nawanthirit, de itt csak a szálkákat tudná számlálni a gerendákon. Valahova el kell mozgatnia magát, mert nem akar itt gyökereket vetni, azt már Artheniorban eleget csinálja.
Kisétál a házból, hogy akörül kezdjen el körülnézni. Egyre és egyre szélesebb köröket kezd megtenni a fák közé, fel akar mérni egy másik utat, ami a hegyhez tudná őt vinni. Nem akkora ez a sziget, hogy menthetetleneül eltévedjen, s most hirtelen keletkezett annyi ideje, hogy felfedezőtúrákra menjenek.*
1995. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-06-10 11:16:03
Üzenet elküldve: 2024-06-10 11:16:03
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Szívesen faggatná még Ukromot a testvéréről meg a látomásairól, de fél, hogy csak fájdalmat okozna. Szótlanul elindul vele a házhoz. A tenger moraja elnyomja a lépteik zaját.*
- Nem kell róla beszélned, ha nem akarsz. *mondja valamikor félúton* De ha szeretnél, meghallgatlak. *tekintetével a szürkebőrűét keresi* És akkor is a barátod leszek, ha szörnyű dolgokat mondasz.
*Nem számít rá, hogy Ukrom kapva kap a lehetőségen, de igazából maga sem áll készen rá, hogy a saját dolgait megossza. Amit tud, amit akar. Amitől fél. Ezt a köldöknézést Nawanthiri sem gyakorolta valami sokat, pedig alapeleme a szerzetesi életmódnak. Neki elég volt, hogy amikor kell, helyén legyen a szíve. Ha többet foglalkozott volna vele, talán nem ütközik annyi falba Artheniorban.
Akárhogyan is, bent a házban keres magának két törölközőt, váltás fehérneműt, és a kabátját is magához veszi. Idefele jövet nem volt túl meleg az a tenger, nyilván most sem lesz az. Csendben tesz-vesz. Fiókot kihúz, aztán betol, ládába kukkant, ágyra pakol. A gondolatai körbe-körbe forognak közben.*
~Mit akarok? Hát legyőzni a démont, mit… aztán hazamenni a rönkházba.~
*Nem is érti, mit lehet ezen annyit meditálni.*
~Mitől félek? Hát a szörnytől. Hogy bántani fog. Vagy Ukromot. De ezt tudtam eddig is, Mester…~
*Abba már bele se megy, hogy mit tud, mert a semmin meditálni a legnehezebb dolgok közé tartozik a világon. Le kell ülni hozzá, méghozzá arccal a falnak. Az otthoni mestere szerint legalábbis.*
*Szívesen faggatná még Ukromot a testvéréről meg a látomásairól, de fél, hogy csak fájdalmat okozna. Szótlanul elindul vele a házhoz. A tenger moraja elnyomja a lépteik zaját.*
- Nem kell róla beszélned, ha nem akarsz. *mondja valamikor félúton* De ha szeretnél, meghallgatlak. *tekintetével a szürkebőrűét keresi* És akkor is a barátod leszek, ha szörnyű dolgokat mondasz.
*Nem számít rá, hogy Ukrom kapva kap a lehetőségen, de igazából maga sem áll készen rá, hogy a saját dolgait megossza. Amit tud, amit akar. Amitől fél. Ezt a köldöknézést Nawanthiri sem gyakorolta valami sokat, pedig alapeleme a szerzetesi életmódnak. Neki elég volt, hogy amikor kell, helyén legyen a szíve. Ha többet foglalkozott volna vele, talán nem ütközik annyi falba Artheniorban.
Akárhogyan is, bent a házban keres magának két törölközőt, váltás fehérneműt, és a kabátját is magához veszi. Idefele jövet nem volt túl meleg az a tenger, nyilván most sem lesz az. Csendben tesz-vesz. Fiókot kihúz, aztán betol, ládába kukkant, ágyra pakol. A gondolatai körbe-körbe forognak közben.*
~Mit akarok? Hát legyőzni a démont, mit… aztán hazamenni a rönkházba.~
*Nem is érti, mit lehet ezen annyit meditálni.*
~Mitől félek? Hát a szörnytől. Hogy bántani fog. Vagy Ukromot. De ezt tudtam eddig is, Mester…~
*Abba már bele se megy, hogy mit tud, mert a semmin meditálni a legnehezebb dolgok közé tartozik a világon. Le kell ülni hozzá, méghozzá arccal a falnak. Az otthoni mestere szerint legalábbis.*
1994. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-06-07 18:19:04
Üzenet elküldve: 2024-06-07 18:19:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Eddig cselekvésképtelenségéből eredő dühe bőszen szolgált neki energiát ahhoz, hogy visszagondolás nélkül tovább törtessen, de most? Nem érez dühöt; inkább csüggedten, fáradtan érzi magát, kiapadt indulata folyója. Füle magától megmozdul, mikor a Csontvető hozzáér, nem nagyon szokott rá hogy azt a részt piszkálja még a saját keze sem.
Felállva sem érzi magát céltudatosan azon kívül, hogy tudja, valahogy el kell tájékozódnia abban a sámán által elcímzett "valóságban". Valahogy nem gondolja, hogy a Nawanthiri által végzett meditálások neki hatásosak lesznek. És ahogy a szerzetes ábrázatából most kinézi, barátjának sem.
Ülőhelyük felé fordítva fejét, valóban meglepetésszerűen kezdi el sérteni szemét valami fény, s mikor kíváncsisága frusztrációjával vegyül, lehajol az ismerős tárgyért. Hitetlenkedve forgatja meg a kézi tükröt, mielőtt meg is tartaná; nem számít arra hogy saját arcán kívül valaki másét is kezdje látni, s el is ejti azt mikor eljut agyáig, kit is; az eszköz üveg fele a homokba süllyed. A remetéhez fordulva megemelkedik mellkasa, de végül csak kifújja érzéseit, és lassan visszanyúl a kellékért.*
~ Szerencsések? ~
*Ő viszont nem találja magában a csontokat hogy megismételje a térdelést. Nem tartott örökké ez a váratlan viszontlátás, s így, eléjük kitűzött feladat nélkül hagyva, Ukrom nem igazán tudja, mégis mi a nyavalyát tegyen magával. Mintha inkább száműzték volna őket. Óvatosan megint belestíröl a tükörbe, szorongva várva meg, megismétlődik e a jelenés.
Nawanthiri kérdésére a szürkebőrű még szemügyre is elszomorodik, ami meglepően szokatlan örökös pókerarcához mérve.*
- Ta'ga... egy testvérem volt. *Ha nem is "a" testvére, de azt senki sem tudja.* - Vele együtt éltünk Alm'zar-ban, egy béklyó alatt. *Lehet látni semmibe meredő ábrázatán, hogy nem igazán toldaná meg a magyarázatot többel. Visszateszi a tükröt a pokrócra, fejjel lefelé.* - Visszamegyek a házhoz. *Bár maga sem tudja, mit akar ott csinálni. Lassan el is kezd kullogni az építmény felé. Csak kitalál valamit.*
*Eddig cselekvésképtelenségéből eredő dühe bőszen szolgált neki energiát ahhoz, hogy visszagondolás nélkül tovább törtessen, de most? Nem érez dühöt; inkább csüggedten, fáradtan érzi magát, kiapadt indulata folyója. Füle magától megmozdul, mikor a Csontvető hozzáér, nem nagyon szokott rá hogy azt a részt piszkálja még a saját keze sem.
Felállva sem érzi magát céltudatosan azon kívül, hogy tudja, valahogy el kell tájékozódnia abban a sámán által elcímzett "valóságban". Valahogy nem gondolja, hogy a Nawanthiri által végzett meditálások neki hatásosak lesznek. És ahogy a szerzetes ábrázatából most kinézi, barátjának sem.
Ülőhelyük felé fordítva fejét, valóban meglepetésszerűen kezdi el sérteni szemét valami fény, s mikor kíváncsisága frusztrációjával vegyül, lehajol az ismerős tárgyért. Hitetlenkedve forgatja meg a kézi tükröt, mielőtt meg is tartaná; nem számít arra hogy saját arcán kívül valaki másét is kezdje látni, s el is ejti azt mikor eljut agyáig, kit is; az eszköz üveg fele a homokba süllyed. A remetéhez fordulva megemelkedik mellkasa, de végül csak kifújja érzéseit, és lassan visszanyúl a kellékért.*
~ Szerencsések? ~
*Ő viszont nem találja magában a csontokat hogy megismételje a térdelést. Nem tartott örökké ez a váratlan viszontlátás, s így, eléjük kitűzött feladat nélkül hagyva, Ukrom nem igazán tudja, mégis mi a nyavalyát tegyen magával. Mintha inkább száműzték volna őket. Óvatosan megint belestíröl a tükörbe, szorongva várva meg, megismétlődik e a jelenés.
Nawanthiri kérdésére a szürkebőrű még szemügyre is elszomorodik, ami meglepően szokatlan örökös pókerarcához mérve.*
- Ta'ga... egy testvérem volt. *Ha nem is "a" testvére, de azt senki sem tudja.* - Vele együtt éltünk Alm'zar-ban, egy béklyó alatt. *Lehet látni semmibe meredő ábrázatán, hogy nem igazán toldaná meg a magyarázatot többel. Visszateszi a tükröt a pokrócra, fejjel lefelé.* - Visszamegyek a házhoz. *Bár maga sem tudja, mit akar ott csinálni. Lassan el is kezd kullogni az építmény felé. Csak kitalál valamit.*
1993. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-06-06 17:43:57
Üzenet elküldve: 2024-06-06 17:43:57
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A mandulaszemek eltűnődve figyelik, ahogy a zsoldos féltérdre ereszkedik.*
~Te meg miért…?~
*Eddig csak féltette a szürkebőrűt, de most már kíváncsi lett a látomásaira. Nem olyannak ismeri, mint aki bárkinek térdet hajt. A látnok szerencsére nem él vissza a helyzettel.
Nawanthirinek megrándul a szemöldöke az útmutatásokon. Persze, rájött már, hogy ő és az árnyék valójában egyek, de hogy ne is gondoljon rá démonként…? Mikor soha ilyen ádáz, fortélyos és gátlástalan ellensége nem volt?*
~Na, azt már nem!~
*Nyel egyet a gondolatra.*
~Biztos, hogy nem!~
*Sikerül megállnia, hogy ki is mondja a fentieket, de az összeszoruló ajkai alighanem elárulják. Bólint, hogy megértette, majd az előbbihez hasonló, de jóval kurtább meghajlással búcsúzik a Csontvetőtől. Megvárja, míg eltűnik az álomfüzek mögött, aztán a szürkebőrűhöz fordul.*
- Én bemegyek a tengerbe. *nagyot sóhajt, de azért halványan elmosolyodik* Ta'gának hívjalak vagy Ukromnak?
*A mandulaszemek eltűnődve figyelik, ahogy a zsoldos féltérdre ereszkedik.*
~Te meg miért…?~
*Eddig csak féltette a szürkebőrűt, de most már kíváncsi lett a látomásaira. Nem olyannak ismeri, mint aki bárkinek térdet hajt. A látnok szerencsére nem él vissza a helyzettel.
Nawanthirinek megrándul a szemöldöke az útmutatásokon. Persze, rájött már, hogy ő és az árnyék valójában egyek, de hogy ne is gondoljon rá démonként…? Mikor soha ilyen ádáz, fortélyos és gátlástalan ellensége nem volt?*
~Na, azt már nem!~
*Nyel egyet a gondolatra.*
~Biztos, hogy nem!~
*Sikerül megállnia, hogy ki is mondja a fentieket, de az összeszoruló ajkai alighanem elárulják. Bólint, hogy megértette, majd az előbbihez hasonló, de jóval kurtább meghajlással búcsúzik a Csontvetőtől. Megvárja, míg eltűnik az álomfüzek mögött, aztán a szürkebőrűhöz fordul.*
- Én bemegyek a tengerbe. *nagyot sóhajt, de azért halványan elmosolyodik* Ta'gának hívjalak vagy Ukromnak?
1992. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-06-05 06:57:37
Üzenet elküldve: 2024-06-05 06:57:37
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Csupán egy finom intéssel jelzi, hogy nem neheztel. Miért is tenné? Ennek a kettőnek a vesszőfutása nagyon nem könnyű. Ahhoz képest pedig nagyon is becsülettel viselik a kihívásait.
A szürkebőrű gesztusát látva hozzá lép, s gyengéden megérinti a vállát.*
- Ez mind valóság *mondja* - a maga módján. De majd megértitek. *Lágy simítással érinti a csonka fület, aztán az ork álla alá fordítja a kezét, mielőtt visszahúzná.* - Kelj fel.
- Először is *fordul vissza a szerzeteshez* - ne nevezd démonnak. Csak te vagy. TE. Magadba nézz, ne máshová.
*Ahogy Ukrom fordít kicsit a fején, a szemébe vág valami fény. Csillanás. A homokra terített pokróc széle alól kikandikál valami.* - Ez rád is igaz *intézi szavait a szürkebőrűhöz is a Csontvető. Amikor már nem vakítja el a visszavert fény, felismerheti az őt elvakító dologban azt a bizonyos tükröt, amit korábban a barátja talált. Az eredetileg is rajta lévő törésen kívül nincs baja, de ha ezúttal beletekintene, immár ő is felismerné Ta'ga vonásait a sajátjaiba mosódva, ha kitartja a szemkontaktust.*
- Szerencsések vagytok. A legtöbben egyedül vannak ezen az úton. Maradjatok, ameddig kell. Beszéljetek. Arról, amit tudtok, amit akartok..., amitől... féltek. Két hat múlva visszatérek, és meglátjuk, mire jutottatok.
*Mindenki az egyszerűbb utat keresi. Kész válaszokat, melyeket valaki más elmond. A legtöbben ezért jönnek a szigetre. Ám ide mindenki magával hozza a válaszokat is, de erre általában viszonylag sokára jönnek rá.
Hagy időt a kettősnek. Távoztában talpa nyomát megőrzi a homok, míg az álomfüzek hullámzó lombja el nem nyeli az alakját. Mikor a tekintet visszafordul viszont már a nyomai is eltűnnek, mintha a hullámok húzták volna habjaik közé őket... vagy mintha harmatból lettek volna, mely a napsugarak ajkán elenyész.*
*Csupán egy finom intéssel jelzi, hogy nem neheztel. Miért is tenné? Ennek a kettőnek a vesszőfutása nagyon nem könnyű. Ahhoz képest pedig nagyon is becsülettel viselik a kihívásait.
A szürkebőrű gesztusát látva hozzá lép, s gyengéden megérinti a vállát.*
- Ez mind valóság *mondja* - a maga módján. De majd megértitek. *Lágy simítással érinti a csonka fület, aztán az ork álla alá fordítja a kezét, mielőtt visszahúzná.* - Kelj fel.
- Először is *fordul vissza a szerzeteshez* - ne nevezd démonnak. Csak te vagy. TE. Magadba nézz, ne máshová.
*Ahogy Ukrom fordít kicsit a fején, a szemébe vág valami fény. Csillanás. A homokra terített pokróc széle alól kikandikál valami.* - Ez rád is igaz *intézi szavait a szürkebőrűhöz is a Csontvető. Amikor már nem vakítja el a visszavert fény, felismerheti az őt elvakító dologban azt a bizonyos tükröt, amit korábban a barátja talált. Az eredetileg is rajta lévő törésen kívül nincs baja, de ha ezúttal beletekintene, immár ő is felismerné Ta'ga vonásait a sajátjaiba mosódva, ha kitartja a szemkontaktust.*
- Szerencsések vagytok. A legtöbben egyedül vannak ezen az úton. Maradjatok, ameddig kell. Beszéljetek. Arról, amit tudtok, amit akartok..., amitől... féltek. Két hat múlva visszatérek, és meglátjuk, mire jutottatok.
*Mindenki az egyszerűbb utat keresi. Kész válaszokat, melyeket valaki más elmond. A legtöbben ezért jönnek a szigetre. Ám ide mindenki magával hozza a válaszokat is, de erre általában viszonylag sokára jönnek rá.
Hagy időt a kettősnek. Távoztában talpa nyomát megőrzi a homok, míg az álomfüzek hullámzó lombja el nem nyeli az alakját. Mikor a tekintet visszafordul viszont már a nyomai is eltűnnek, mintha a hullámok húzták volna habjaik közé őket... vagy mintha harmatból lettek volna, mely a napsugarak ajkán elenyész.*
1991. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-06-04 21:21:18
Üzenet elküldve: 2024-06-04 21:21:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Ha a sziget tanítója elvárásokkal fedte fel magát előttük, annak sejthetően nem felelhettek meg. Artheniorban még azt hitte, felkészült arra, hogy esetlegesen az ő személyébe is beleturkálhatnak, hogy megtűrje a szerzetes gyógyításának részeként járó, nem csak testi megpróbáltatásokat. Nem volt, és a szégyenérzet bizony nyomja is az orkot, akárcsak egy egekből lenyúló, óriási kéz. Megbocsáthatna magának azzal, hogy ennek a szigetnek, és a most rajta lopakodó rémnek a gaz trükkjeire mutat, hisz semmi nem tudta volna igazán felkészíteni; de ezek a gondolatok nem mosnák le saját ostobaságát és öszvér csökönyösségét, amivel magát próbálta védeni, mint inkább Nawanthirit. Csak a Csontvetőnek lehet köszönhető, hogy nem okozott több kárt.
Kimondhatatlanul hálás így barátjának, hogy ennek ellenére mégis mellette marad, tetteivel is.
Ukrom nem tudja, hogy érezzen arról a megerősítésről, hogy ez a semmi közepén fekvő földrakás bizony magában felelős szürreális látomásaiért, amik bizonyosan többször érinthették Nawanthirit is; ez megmagyarázza a macskát, és azt, miért kezelték őt ennyire külön osztottan. Dühösnek kéne lennie a természetfeletti ördöngösségen, de belül mindössze örül, hogy nem elméje lassú megbomlása áll a háttérben. Hisz hogy tudna elítélni egy szigetet? Hogy miért azokat látta, amiket, az nem lett kevésbé fátyolos számára, de már nem érzi a késztetést hogy minden kérdésére választ követeljen.
Torkában kapar az indíttatás, hogy megmutassa a sámánnak, hajlandó az önbírálatra, társának lépésére. Nem érti, miért akar rajta is ugyanúgy segíteni, hisz ki ő számára az ork, mint egy halomnyi hús utastársnak ruházva? De úgy érzi, ezt a segítséget ki fog kellenie használnia, s ha nem magért, akkor a szerzetesért. Lassan térdre ereszkedik jobb lábán, egyik keze a térdfején, másikja a homokon. A talajt nézve, a Csontvető felé mondja halkan:*
- Látnunk kell a valóságot alatta. *Nem akarja megismételni tegnap esti hibáját.*
*Ha a sziget tanítója elvárásokkal fedte fel magát előttük, annak sejthetően nem felelhettek meg. Artheniorban még azt hitte, felkészült arra, hogy esetlegesen az ő személyébe is beleturkálhatnak, hogy megtűrje a szerzetes gyógyításának részeként járó, nem csak testi megpróbáltatásokat. Nem volt, és a szégyenérzet bizony nyomja is az orkot, akárcsak egy egekből lenyúló, óriási kéz. Megbocsáthatna magának azzal, hogy ennek a szigetnek, és a most rajta lopakodó rémnek a gaz trükkjeire mutat, hisz semmi nem tudta volna igazán felkészíteni; de ezek a gondolatok nem mosnák le saját ostobaságát és öszvér csökönyösségét, amivel magát próbálta védeni, mint inkább Nawanthirit. Csak a Csontvetőnek lehet köszönhető, hogy nem okozott több kárt.
Kimondhatatlanul hálás így barátjának, hogy ennek ellenére mégis mellette marad, tetteivel is.
Ukrom nem tudja, hogy érezzen arról a megerősítésről, hogy ez a semmi közepén fekvő földrakás bizony magában felelős szürreális látomásaiért, amik bizonyosan többször érinthették Nawanthirit is; ez megmagyarázza a macskát, és azt, miért kezelték őt ennyire külön osztottan. Dühösnek kéne lennie a természetfeletti ördöngösségen, de belül mindössze örül, hogy nem elméje lassú megbomlása áll a háttérben. Hisz hogy tudna elítélni egy szigetet? Hogy miért azokat látta, amiket, az nem lett kevésbé fátyolos számára, de már nem érzi a késztetést hogy minden kérdésére választ követeljen.
Torkában kapar az indíttatás, hogy megmutassa a sámánnak, hajlandó az önbírálatra, társának lépésére. Nem érti, miért akar rajta is ugyanúgy segíteni, hisz ki ő számára az ork, mint egy halomnyi hús utastársnak ruházva? De úgy érzi, ezt a segítséget ki fog kellenie használnia, s ha nem magért, akkor a szerzetesért. Lassan térdre ereszkedik jobb lábán, egyik keze a térdfején, másikja a homokon. A talajt nézve, a Csontvető felé mondja halkan:*
- Látnunk kell a valóságot alatta. *Nem akarja megismételni tegnap esti hibáját.*
1990. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-06-04 11:43:17
Üzenet elküldve: 2024-06-04 11:43:17
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Hagyja, hogy Ukrom az övének döntse a homlokát, és lehunyja a szemét. Az ork addig marad így, ameddig akar. A köszönetre a szerzetes gyöngéd kézszorítással válaszol, aztán elengedi a szürke mancsot, és újra a Csontvetőre figyel.
Szó se róla, könnyebb a barátja védelmére kelni, mint meghaladni a saját korlátait. Nawanthiriben nem is tudatosul, milyen könnyen félreteszi az arctalan árnyék jelentette feladványt. Látta, hogy Ukrom mennyire megrendül a bensejében zajló valamitől, és gondolkodás nélkül próbál segíteni rajta - aztán meg számon kéri a Csontvetőn, hogy mi ez az egész. Önkéntelenül is könnyebbnek tűnik rajta fogást találni, mint az illékony, mindentudó rémen.
Hisz a sámánnak. Talán csak a sziget keltette visszhangokat hallotta meg, és hát az is a hivatása, hogy érzékeljen az érzékeken túl. Jobbját kézéllel előre a mellkasa elé helyezi, balját kinyitva leengedi a combja mellé, hogy a tenyere a Csontvető felé nézzen, és mélyen meghajol előtte.*
- Nem akartalak megsérteni.
*A mozdulat nagyon formális, de a megbánás őszinte.*
- Zavarodott vagyok, és nem találom az utam. Hogyan tudnék mögé látni a démon trükkjeinek? Mit kell keresnem?
A hozzászólás írója (Nawanthiri Shardipandra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.06.04 12:15:33
*Hagyja, hogy Ukrom az övének döntse a homlokát, és lehunyja a szemét. Az ork addig marad így, ameddig akar. A köszönetre a szerzetes gyöngéd kézszorítással válaszol, aztán elengedi a szürke mancsot, és újra a Csontvetőre figyel.
Szó se róla, könnyebb a barátja védelmére kelni, mint meghaladni a saját korlátait. Nawanthiriben nem is tudatosul, milyen könnyen félreteszi az arctalan árnyék jelentette feladványt. Látta, hogy Ukrom mennyire megrendül a bensejében zajló valamitől, és gondolkodás nélkül próbál segíteni rajta - aztán meg számon kéri a Csontvetőn, hogy mi ez az egész. Önkéntelenül is könnyebbnek tűnik rajta fogást találni, mint az illékony, mindentudó rémen.
Hisz a sámánnak. Talán csak a sziget keltette visszhangokat hallotta meg, és hát az is a hivatása, hogy érzékeljen az érzékeken túl. Jobbját kézéllel előre a mellkasa elé helyezi, balját kinyitva leengedi a combja mellé, hogy a tenyere a Csontvető felé nézzen, és mélyen meghajol előtte.*
- Nem akartalak megsérteni.
*A mozdulat nagyon formális, de a megbánás őszinte.*
- Zavarodott vagyok, és nem találom az utam. Hogyan tudnék mögé látni a démon trükkjeinek? Mit kell keresnem?
A hozzászólás írója (Nawanthiri Shardipandra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.06.04 12:15:33
1989. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-06-04 06:02:09
Üzenet elküldve: 2024-06-04 06:02:09
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Szinte érzi, ahogy a szerzeteshez intézett szavai céljuk elérése nélkül, üres héjként potyognak le kettejük közé. Csenddel válaszol tehát, ami illőn elhantolja őket. Az ő hibája. Túl hamar volt. Kissé elszorul a szíve, hogy azt kell látnia, a mandulaszemű máris kapva kap az alkalmon, hogy barátját pajzsként emelje maga elé, csak hogy visszatáncolhasson a határról, ami a saját korlátait ostromolja. Jó ürügy. Nemes. Könnyen el tudja adni magának.
Másodszor is nekifeszül a kérdés, aminek vád az éle és a szilárdságát olyasmi adja, amit Kaiyko nem szívesen hall.*
- Nem *válaszol békés, halk szóval néhány szívdobbanás után.* - Ahogy ti sem az enyémben. *Ujjai megérintik a mellkasát, ahonnan pár pillanatra mintha halovány derengés sejlene elő, mint a kisebbik hold sápadt fénye hajnal előtt.* - Ez a hely ilyen. Telis-tele van visszhangokkal.
*A finom szemcsés, fehér fövenyre pillant, ahogy az égre kapaszkodó nap kirajzolja rajta hármasuk elnyújtott alakját.*
- Hiába próbáljátok a homok alá temetni az árnyékotokat *szólal meg csendesen, aztán ismét a vendégekre emeli hályogtól felemás tekintetét.* - De ezt az utat nem járhatom végig helyettetek.
*Felkel, s lesimítja fehér ruhája könnyű anyagát, mielőtt indul.*
- Van időtök.
*Szinte érzi, ahogy a szerzeteshez intézett szavai céljuk elérése nélkül, üres héjként potyognak le kettejük közé. Csenddel válaszol tehát, ami illőn elhantolja őket. Az ő hibája. Túl hamar volt. Kissé elszorul a szíve, hogy azt kell látnia, a mandulaszemű máris kapva kap az alkalmon, hogy barátját pajzsként emelje maga elé, csak hogy visszatáncolhasson a határról, ami a saját korlátait ostromolja. Jó ürügy. Nemes. Könnyen el tudja adni magának.
Másodszor is nekifeszül a kérdés, aminek vád az éle és a szilárdságát olyasmi adja, amit Kaiyko nem szívesen hall.*
- Nem *válaszol békés, halk szóval néhány szívdobbanás után.* - Ahogy ti sem az enyémben. *Ujjai megérintik a mellkasát, ahonnan pár pillanatra mintha halovány derengés sejlene elő, mint a kisebbik hold sápadt fénye hajnal előtt.* - Ez a hely ilyen. Telis-tele van visszhangokkal.
*A finom szemcsés, fehér fövenyre pillant, ahogy az égre kapaszkodó nap kirajzolja rajta hármasuk elnyújtott alakját.*
- Hiába próbáljátok a homok alá temetni az árnyékotokat *szólal meg csendesen, aztán ismét a vendégekre emeli hályogtól felemás tekintetét.* - De ezt az utat nem járhatom végig helyettetek.
*Felkel, s lesimítja fehér ruhája könnyű anyagát, mielőtt indul.*
- Van időtök.
1988. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-06-03 20:13:35
Üzenet elküldve: 2024-06-03 20:13:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Zaklatottan néz át a sziget remetéjén a szürkebőrű, a feltépett seb gennyét a szél kínkeserves lassúsággal hűti le. Ezt akarta hallani? Ez az ő nagy félelme? Kiszolgáltatottnak érzi magát a sámán ítéletére, és el akar menekülni ettől a gondolattól, akárcsak el a szigetről, de még Lanawinról is. Csak régi fájdalmakat hozott fel ez a hely a felszínre, újakkal ígérkezve. Nem akarja végignézni, mi fog történni a szerzetessel, és arra nincs ereje, hogy bármit tudjon tenni ellene, ez már kiderült.
Nawanthriri kezére megrándul az ökle, nem volt tudatában annak hogy barátja mellette van. Az óriásnevelt tekintetébe szellemtelenül belebámulva elkezd halkulni a fejében tomboló vihar. Az ork feketéi lefelé, a homokra vándorolnak, felvirradva végtelen szomorúság árad belőlük.* ~ Miért? ~ *Miért kellett mindennek megtörténnie? Mit vétettek a világ ellen? Mellkasa megugrik és vonásai felfelé rándulnak, mielőtt visszaemelné a fejét vállmagasságba. Homlokát a szerzetesének a tetejére kezdi dönteni, és ha megtalálja, akkor becsukja a szemét, és megnyugszik rajta. Érezni akarja a melegét. Nem Nawanthirishardipandráét, hanem Kabócáét.*
- Köszönöm. *Lassan ismét felhajtja a fejét. Az örvény lecsendesedett annyira, hogy tiszta fejjel tudjon ismét figyelni a Csontvetőre. A társához intézett intelem nyugodalommal kerüli el az orkot. Miatta érkezett ide, és mégis...
Barátja viszálya messze felülmúlja az övét, és ő mégis páratlan bátorsággal kutat válaszokért. Meg kell tanulnia önuralmat gyakorolni, ha reménykedni akar benne hogy ezen a másvilági küzdőtéren a segítségére fog lenni.*
*Zaklatottan néz át a sziget remetéjén a szürkebőrű, a feltépett seb gennyét a szél kínkeserves lassúsággal hűti le. Ezt akarta hallani? Ez az ő nagy félelme? Kiszolgáltatottnak érzi magát a sámán ítéletére, és el akar menekülni ettől a gondolattól, akárcsak el a szigetről, de még Lanawinról is. Csak régi fájdalmakat hozott fel ez a hely a felszínre, újakkal ígérkezve. Nem akarja végignézni, mi fog történni a szerzetessel, és arra nincs ereje, hogy bármit tudjon tenni ellene, ez már kiderült.
Nawanthriri kezére megrándul az ökle, nem volt tudatában annak hogy barátja mellette van. Az óriásnevelt tekintetébe szellemtelenül belebámulva elkezd halkulni a fejében tomboló vihar. Az ork feketéi lefelé, a homokra vándorolnak, felvirradva végtelen szomorúság árad belőlük.* ~ Miért? ~ *Miért kellett mindennek megtörténnie? Mit vétettek a világ ellen? Mellkasa megugrik és vonásai felfelé rándulnak, mielőtt visszaemelné a fejét vállmagasságba. Homlokát a szerzetesének a tetejére kezdi dönteni, és ha megtalálja, akkor becsukja a szemét, és megnyugszik rajta. Érezni akarja a melegét. Nem Nawanthirishardipandráét, hanem Kabócáét.*
- Köszönöm. *Lassan ismét felhajtja a fejét. Az örvény lecsendesedett annyira, hogy tiszta fejjel tudjon ismét figyelni a Csontvetőre. A társához intézett intelem nyugodalommal kerüli el az orkot. Miatta érkezett ide, és mégis...
Barátja viszálya messze felülmúlja az övét, és ő mégis páratlan bátorsággal kutat válaszokért. Meg kell tanulnia önuralmat gyakorolni, ha reménykedni akar benne hogy ezen a másvilági küzdőtéren a segítségére fog lenni.*
1987. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-06-03 18:16:24
Üzenet elküldve: 2024-06-03 18:16:24
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Mint amikor tályogot metszenek föl, úgy szakad ki az a név Ukromból. A szerzetes nem várja meg, amíg a barátját elragadja az indulat. Fölegyenesedik, és megfogja a mancsát. Ha ökölben van, akkor csak betakarja a kezével. Szürke bőrt a barnával.*
- Hé…
*Tekintete a zsoldosét keresi. Ha nem találja, megszorítja finoman a megszerzett mancsot, hogy a másik érezze, vele van. A szó szoros és átvitt értelmében is.*
- Te turkáltál a fejében? *kérdi aztán a Csontvetőt, amikor bemutatja őket egymásnak. Hűvösebbre sikerül, mint szeretné. Nagyon jól tudja, hogy az ork belül mennyire sebezhető. Amióta elindultak a Pegazusból, fél, hogy a démon rá is kiveti a hálóját, ha másért nem, hát hogy Nawanthirit kínozza vele. Nem volna jó, ha most kiderülne, hogy a szörny helyett a látóasszony kezdett vele játszadozni. Ő nem azért jött, hogy a démonaival viaskodjon.
A Csontvető azonban még nem végzett, a szerzetes pedig udvariasan mindent végighallgat, jó tanítványhoz illően. Egyelőre mégis csak egyvalami érdekli:*
- Te turkáltál a fejében?
A hozzászólás írója (Nawanthiri Shardipandra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.06.03 21:43:14
*Mint amikor tályogot metszenek föl, úgy szakad ki az a név Ukromból. A szerzetes nem várja meg, amíg a barátját elragadja az indulat. Fölegyenesedik, és megfogja a mancsát. Ha ökölben van, akkor csak betakarja a kezével. Szürke bőrt a barnával.*
- Hé…
*Tekintete a zsoldosét keresi. Ha nem találja, megszorítja finoman a megszerzett mancsot, hogy a másik érezze, vele van. A szó szoros és átvitt értelmében is.*
- Te turkáltál a fejében? *kérdi aztán a Csontvetőt, amikor bemutatja őket egymásnak. Hűvösebbre sikerül, mint szeretné. Nagyon jól tudja, hogy az ork belül mennyire sebezhető. Amióta elindultak a Pegazusból, fél, hogy a démon rá is kiveti a hálóját, ha másért nem, hát hogy Nawanthirit kínozza vele. Nem volna jó, ha most kiderülne, hogy a szörny helyett a látóasszony kezdett vele játszadozni. Ő nem azért jött, hogy a démonaival viaskodjon.
A Csontvető azonban még nem végzett, a szerzetes pedig udvariasan mindent végighallgat, jó tanítványhoz illően. Egyelőre mégis csak egyvalami érdekli:*
- Te turkáltál a fejében?
A hozzászólás írója (Nawanthiri Shardipandra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.06.03 21:43:14
1986. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-06-03 07:30:39
Üzenet elküldve: 2024-06-03 07:30:39
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A szerzetes kérdéseit hallgatva a Csontvető végig a mandulaszemekbe néz. Tekintete nagyon-nagyon mély tükör, amiben felderengenek a tagadásba temetett válaszok. Felidézi a nyaklótlan indulatot, amivel nem is olyan rég nekiesett. Mintha kívülről látná a jelenetet, melyben eltorzult arcát áthatja az a bársonyos feketeség. Árnyéka önmagának, s annak az elemi, szűkölő haragnak az árnyékaként ott van ő is, a szerzetes.
A saját szavai nyomán mintha kezdene leperegni a tagadás sok-sok rétegben felvastagodott festéke. A Csontvető leheletnyire félrebiccenti a fejét, és utat enged egy szelíd, együtt érző mosolynak. Nehéz. Tudja jól.
Hát még milyen nehéz a zsoldosnak, aki támogató barátként érkezett, de ezen a szigeten mindenkire rátalál a saját története is.
Kaiyko kivárja, míg a szürkebőrű lelket tépő küzdelme eléri tetőpontját. Figyelme már-már részvétlennek hathat, de csupán arról szól, hogy jól tudja, mi történik épp.
Ukrom arca vonaglik és vicsorít, ahogy benne kavargó dolgokkal birkózik. A szerzetes láthatja a változást, annak a rettenthetetlen vérből született, megtört óriásnak a vonásait, aki élve eltemetve üvölt Ukrom lelkében. A sebek sokaságát, a béklyók húsba égett nyomait:
TA'GA!
A név úgy hasít a sziget csendjébe, mint a sziklát érő villámcsapás mennydörgő robaja.
A Csontvető aprót biccent, de kivár még néhány szívdobbanásnyit, míg megbizonyosodik róla, elfordíthatja a az orkról a tekintetét.*
- Nawanthirishardipandra *fordul a másikhoz.* - Ta'ga *emelkedik finom intésre a jobbja, ahogy bemutatja őket egymásnak. Furcsa a kiejtése, de így is tökéletes. Mintha a kimondott neveket átlátszó dobozba zárva prezentálná az a fátyolos hanglejtés.* - Ő még nem érti *sóhajt, de nagyon elismerően pillant Ukrom felé, aki lassan kiszuszogja a felkavaró élmény sokkját, s visszarendeződnek meggyötört vonásai a megszokott formába* -, de megtette az első nagy lépést felé.
*Visszafordul a szerzetes felé.*
- Azért jött el idáig, hogy segítsen neked. Viszonozhatnád.
*Kaiyko kifelé fordítja jobb alkarját, melyen három tetovált jel látható. Az elsőre mutat.*
- Beyu. A yadanok így hívják a magról kelt, szálnyi kis facsemetéket. Így nevezik azt is, aki nemzetségtelen. Talált gyerek. Mint én. Vagy Te.
- Nem vagy óriás. Ember vagy. ...és nő. Ennek nem fordíthatsz hátat.
*A szerzetes kérdéseit hallgatva a Csontvető végig a mandulaszemekbe néz. Tekintete nagyon-nagyon mély tükör, amiben felderengenek a tagadásba temetett válaszok. Felidézi a nyaklótlan indulatot, amivel nem is olyan rég nekiesett. Mintha kívülről látná a jelenetet, melyben eltorzult arcát áthatja az a bársonyos feketeség. Árnyéka önmagának, s annak az elemi, szűkölő haragnak az árnyékaként ott van ő is, a szerzetes.
A saját szavai nyomán mintha kezdene leperegni a tagadás sok-sok rétegben felvastagodott festéke. A Csontvető leheletnyire félrebiccenti a fejét, és utat enged egy szelíd, együtt érző mosolynak. Nehéz. Tudja jól.
Hát még milyen nehéz a zsoldosnak, aki támogató barátként érkezett, de ezen a szigeten mindenkire rátalál a saját története is.
Kaiyko kivárja, míg a szürkebőrű lelket tépő küzdelme eléri tetőpontját. Figyelme már-már részvétlennek hathat, de csupán arról szól, hogy jól tudja, mi történik épp.
Ukrom arca vonaglik és vicsorít, ahogy benne kavargó dolgokkal birkózik. A szerzetes láthatja a változást, annak a rettenthetetlen vérből született, megtört óriásnak a vonásait, aki élve eltemetve üvölt Ukrom lelkében. A sebek sokaságát, a béklyók húsba égett nyomait:
TA'GA!
A név úgy hasít a sziget csendjébe, mint a sziklát érő villámcsapás mennydörgő robaja.
A Csontvető aprót biccent, de kivár még néhány szívdobbanásnyit, míg megbizonyosodik róla, elfordíthatja a az orkról a tekintetét.*
- Nawanthirishardipandra *fordul a másikhoz.* - Ta'ga *emelkedik finom intésre a jobbja, ahogy bemutatja őket egymásnak. Furcsa a kiejtése, de így is tökéletes. Mintha a kimondott neveket átlátszó dobozba zárva prezentálná az a fátyolos hanglejtés.* - Ő még nem érti *sóhajt, de nagyon elismerően pillant Ukrom felé, aki lassan kiszuszogja a felkavaró élmény sokkját, s visszarendeződnek meggyötört vonásai a megszokott formába* -, de megtette az első nagy lépést felé.
*Visszafordul a szerzetes felé.*
- Azért jött el idáig, hogy segítsen neked. Viszonozhatnád.
*Kaiyko kifelé fordítja jobb alkarját, melyen három tetovált jel látható. Az elsőre mutat.*
- Beyu. A yadanok így hívják a magról kelt, szálnyi kis facsemetéket. Így nevezik azt is, aki nemzetségtelen. Talált gyerek. Mint én. Vagy Te.
- Nem vagy óriás. Ember vagy. ...és nő. Ennek nem fordíthatsz hátat.
1985. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-06-02 22:46:55
Üzenet elküldve: 2024-06-02 22:46:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
~ Félünk? ~ *Pörölyként csattan neki a szó. Alattomos jelentések keringenek a feje körül, s csillapítania kell magát hogy ne szólaljon fel velük. Amitől félnek? Ez az... izé erre képes? Ez már nem mágia. Ennek nem kéne lehetségesnek lennie. És még így is, amit látott, amit az ő gondolatain keresztül leszűrtek és végignézettek saját magával... több mint képzelni merte. És mégis, így sem félelmet érez elsődlegesen, hanem dühöt. Mert kiforgatják és így játszanak vele. Mert nem tud ez ellen mit tenni azon kívül, hogy öklét az égnek rázza, és árnyékok elől ugrik, és ez az érzés szinte a láncokra emlékezteti. Bármit megadna, hogy megszabaduljon ettől. Így bármit meg kell akkor tennie, hogy Nawanthiri is megszabaduljon ettől.
Megkér valamit a Csontvető az orktól, akinek az összes szőr feláll a bőrén a szavaktól. Akárcsak tegnap. És ismét megtörténik a múlt jelenése, mintha most történne meg. A sámán határozott nyomása megteszi a hatását; ezúttal nem néz el a szürkebőrű a tettestől, nem csukja be szemeit. Az ork, a gyilkos arca kevésbé hasonlít egy valódi orkéhoz, mint inkább egy amatőr faforgács első jellemrajzához: Hollófekete haja mocskosan takarja el homlokát, tincsek rendezetlen darabjai bújnak meg a vöröslő foltok mögött. Arca groteszk és vonásai felismerhetetlenek a megannyi sebtől és hegtől, friss és régi, minek fajtái terjedtek vágásoktól és daganatoktól égési nyomokig; de épp ez árulja el neki hogy ki is ő. Szája bedagadt, nyál és vér keveréke szünet nélkül csordogál le álláig, agyarai letörten villannak minden zihálásnál. És szemeiben, azokban az egykor élettel teli kútfőben semmi intelligens lényre méltót nem lát: üresen és érzéketlenül szívják be a fekete bogarak a fényt, semmit nem adva vissza belőlük.
Kezdeti félelmét a lelke mélyéből felrottyanó indulat teszi semmissé, mintha az ork tekintetével saját érzelmét táplálná Ukromba. Hirtelen úgy érzi, mintha felforrna körülötte a világ, az őt éltető tűz most húsát marja és lelkét szaggatja. Arca éktelen acsarba torzul, pupillái szinte eltűnnek a helyükről. Hogy ezt kelljen látnia ennyi év után, ismerve a végeredményt... Minden oka megvolt rá, hogy ezt elfelejtse, és nem volt élete során szerzett tudat, ami sugallta volna, hogy visszanézzen. És mindössze egy névért?! A nevét akarja hallani?!*
- TA'GA! *Szakad ki belőle, mintha egy korszak óta rothadó tapaszt tépne le. Szánalom-vesztett, sors-tépte Ta'ga! A jámbor óriás, akit szörnnyé formáltak, akárcsak másokat! De tudja ő, látta ő, kik az igazi szörnyek!
Nehéz ideje van visszatérnie a valóságba; úgy néz a remetére, mintha még mindig a minden vérének sértettségeit magába foglaló roncsot látná. Azt akarta, hogy felkészítse őket a legrosszabbra? A szürkebőrű ajka megremeg, s szeme furcsán csillog. Semmi rosszabbat nem képes fegyver, mágia és elmebeli ostrom megtenni, amit rajta nem látott. Amit másokon még ma is csinálnak. Semmi.*
~ Félünk? ~ *Pörölyként csattan neki a szó. Alattomos jelentések keringenek a feje körül, s csillapítania kell magát hogy ne szólaljon fel velük. Amitől félnek? Ez az... izé erre képes? Ez már nem mágia. Ennek nem kéne lehetségesnek lennie. És még így is, amit látott, amit az ő gondolatain keresztül leszűrtek és végignézettek saját magával... több mint képzelni merte. És mégis, így sem félelmet érez elsődlegesen, hanem dühöt. Mert kiforgatják és így játszanak vele. Mert nem tud ez ellen mit tenni azon kívül, hogy öklét az égnek rázza, és árnyékok elől ugrik, és ez az érzés szinte a láncokra emlékezteti. Bármit megadna, hogy megszabaduljon ettől. Így bármit meg kell akkor tennie, hogy Nawanthiri is megszabaduljon ettől.
Megkér valamit a Csontvető az orktól, akinek az összes szőr feláll a bőrén a szavaktól. Akárcsak tegnap. És ismét megtörténik a múlt jelenése, mintha most történne meg. A sámán határozott nyomása megteszi a hatását; ezúttal nem néz el a szürkebőrű a tettestől, nem csukja be szemeit. Az ork, a gyilkos arca kevésbé hasonlít egy valódi orkéhoz, mint inkább egy amatőr faforgács első jellemrajzához: Hollófekete haja mocskosan takarja el homlokát, tincsek rendezetlen darabjai bújnak meg a vöröslő foltok mögött. Arca groteszk és vonásai felismerhetetlenek a megannyi sebtől és hegtől, friss és régi, minek fajtái terjedtek vágásoktól és daganatoktól égési nyomokig; de épp ez árulja el neki hogy ki is ő. Szája bedagadt, nyál és vér keveréke szünet nélkül csordogál le álláig, agyarai letörten villannak minden zihálásnál. És szemeiben, azokban az egykor élettel teli kútfőben semmi intelligens lényre méltót nem lát: üresen és érzéketlenül szívják be a fekete bogarak a fényt, semmit nem adva vissza belőlük.
Kezdeti félelmét a lelke mélyéből felrottyanó indulat teszi semmissé, mintha az ork tekintetével saját érzelmét táplálná Ukromba. Hirtelen úgy érzi, mintha felforrna körülötte a világ, az őt éltető tűz most húsát marja és lelkét szaggatja. Arca éktelen acsarba torzul, pupillái szinte eltűnnek a helyükről. Hogy ezt kelljen látnia ennyi év után, ismerve a végeredményt... Minden oka megvolt rá, hogy ezt elfelejtse, és nem volt élete során szerzett tudat, ami sugallta volna, hogy visszanézzen. És mindössze egy névért?! A nevét akarja hallani?!*
- TA'GA! *Szakad ki belőle, mintha egy korszak óta rothadó tapaszt tépne le. Szánalom-vesztett, sors-tépte Ta'ga! A jámbor óriás, akit szörnnyé formáltak, akárcsak másokat! De tudja ő, látta ő, kik az igazi szörnyek!
Nehéz ideje van visszatérnie a valóságba; úgy néz a remetére, mintha még mindig a minden vérének sértettségeit magába foglaló roncsot látná. Azt akarta, hogy felkészítse őket a legrosszabbra? A szürkebőrű ajka megremeg, s szeme furcsán csillog. Semmi rosszabbat nem képes fegyver, mágia és elmebeli ostrom megtenni, amit rajta nem látott. Amit másokon még ma is csinálnak. Semmi.*
1984. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-06-02 09:45:14
Üzenet elküldve: 2024-06-02 09:45:14
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A látnok pár szívdobbanásig még rajta tartja a szemét, mintha továbbgondolásra akarná késztetni. Mandulaszem eléggé biztos benne, hogy az árnyék - a saját rossz szelleme - kísérteni fogja, amíg csak él. A legtöbb Mélységet Járó egyetért abban, hogy a tanok által előírt, tökéletes belső békét földi halandó nem érheti el, csak egyre közelebb juthat hozzá. Az öreg "Csak Egy Hullám" meg a közvetlen tanítványai, "Jégnél Hidegebb Magány" és "Asszonyok Hatalma" voltak a kivételek. Meglepő módon a csenevész, sólyomarcú nővér, "Apámuram" is hitt az elérhetőségében, pedig róla lehetett tudni, hogy sokat szenvedett, mielőtt szerzetesnek állt volna. Talán ez a hit tartotta meg az úton.
Nawanthirinek olyan elvont és távoli volt az egész, hogy nem is foglalkozott vele. Belegondolva ez a belső béke megszelídíthetné (megzabolázhatná? feloldhatná?) a démont, csak hát annyira nehéz elérni, hogy az sem biztos, elég-e rá egy emberélet.*
~És akkor mi van?~
*A Csontvető váratlanul Ukromhoz fordul, és kér tőle egy nevet. A szerzetes zavartan pislog a barátjára, hiszen fogalma sincs, mi mindent látott, míg a lány a szörnnyel volt elfoglalva. Aggódva várja, mi lesz. Csendben lekuporodik, és tölt magának a limonádéból.
Bármi is történjen, a látnok mögé nézésre, elszámolásra vonatkozó tanítására jó nagyot hallgat. Kiissza a fél poharat, rátölt, aztán felegyenesedik.*
- Hogyan tudok mögé nézni annak, hogy én leszek az árnyék és ő az ember? Vagy hogy két óriás nyomorék gyereke vagyok?
*És akkor még ott van a miriádnyi pókocska, Ukrom és Lily halála, a hárpiák meg a mindent elborító, szurokszerű sötétség.*
- Ezeket a szörny találja ki, nem én… vagyis hát… *kényszeredetten a füle mögé simítja a sörényét* nem a szerzetes, aki vagyok…
*Filozófushoz méltó feladat szétválasztani két valakit, akik valójában ugyanaz a személy! Nawanthirinek bele is törik a bicskája, igazolva, amit a Csontvető mondott. Ugyanakkor ez az egész mögénézősdi idegennek tűnik a számára. A szerzetesek meditálnak meg mantrákat és tanító verseket recitálnak, nem démonokat boncolgatnak!*
~És "Holdarcú Démon"? Vagy "Feledés Félelmetes Istene"?~
*Elgondolkodva kortyol a limonádéból. Kezdi belátni, hogy Mélységet Járónak lenni mennyire nem a harcművészetről meg a bajbajutottak megsegítéséről szól…*
*A látnok pár szívdobbanásig még rajta tartja a szemét, mintha továbbgondolásra akarná késztetni. Mandulaszem eléggé biztos benne, hogy az árnyék - a saját rossz szelleme - kísérteni fogja, amíg csak él. A legtöbb Mélységet Járó egyetért abban, hogy a tanok által előírt, tökéletes belső békét földi halandó nem érheti el, csak egyre közelebb juthat hozzá. Az öreg "Csak Egy Hullám" meg a közvetlen tanítványai, "Jégnél Hidegebb Magány" és "Asszonyok Hatalma" voltak a kivételek. Meglepő módon a csenevész, sólyomarcú nővér, "Apámuram" is hitt az elérhetőségében, pedig róla lehetett tudni, hogy sokat szenvedett, mielőtt szerzetesnek állt volna. Talán ez a hit tartotta meg az úton.
Nawanthirinek olyan elvont és távoli volt az egész, hogy nem is foglalkozott vele. Belegondolva ez a belső béke megszelídíthetné (megzabolázhatná? feloldhatná?) a démont, csak hát annyira nehéz elérni, hogy az sem biztos, elég-e rá egy emberélet.*
~És akkor mi van?~
*A Csontvető váratlanul Ukromhoz fordul, és kér tőle egy nevet. A szerzetes zavartan pislog a barátjára, hiszen fogalma sincs, mi mindent látott, míg a lány a szörnnyel volt elfoglalva. Aggódva várja, mi lesz. Csendben lekuporodik, és tölt magának a limonádéból.
Bármi is történjen, a látnok mögé nézésre, elszámolásra vonatkozó tanítására jó nagyot hallgat. Kiissza a fél poharat, rátölt, aztán felegyenesedik.*
- Hogyan tudok mögé nézni annak, hogy én leszek az árnyék és ő az ember? Vagy hogy két óriás nyomorék gyereke vagyok?
*És akkor még ott van a miriádnyi pókocska, Ukrom és Lily halála, a hárpiák meg a mindent elborító, szurokszerű sötétség.*
- Ezeket a szörny találja ki, nem én… vagyis hát… *kényszeredetten a füle mögé simítja a sörényét* nem a szerzetes, aki vagyok…
*Filozófushoz méltó feladat szétválasztani két valakit, akik valójában ugyanaz a személy! Nawanthirinek bele is törik a bicskája, igazolva, amit a Csontvető mondott. Ugyanakkor ez az egész mögénézősdi idegennek tűnik a számára. A szerzetesek meditálnak meg mantrákat és tanító verseket recitálnak, nem démonokat boncolgatnak!*
~És "Holdarcú Démon"? Vagy "Feledés Félelmetes Istene"?~
*Elgondolkodva kortyol a limonádéból. Kezdi belátni, hogy Mélységet Járónak lenni mennyire nem a harcművészetről meg a bajbajutottak megsegítéséről szól…*
1983. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-06-01 09:33:55
Üzenet elküldve: 2024-06-01 09:33:55
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Az óriásnevelt válaszára halovány mosoly fest békés derűt a Csontvető vonásaira. Bólint. Az igazán nagy lépések sokszor egészen szerény léptékűek. Értő pillantása rövid ideig még a szerzetesen marad, mintha csak sugallná a kérdést: Biztos? Talán időt is ezért hagy még neki, mert válasz helyett Kaiyko előbb még Ukrom felé fordul, hogy őt is meghallgassa.
Az ő szavaira kicsit másképp reagál.* - Lény? *Ismétli csendesen. Bár mosolyog, inkább úgy, mint egy talányt fejtegető gyermekre, aki még eléggé a sötétben tapogatózik, de az igyekezete mindenek felett értékelendő, elvégre ez a terep egy orknak nagyjából annyira lehet otthonos, mint a kötéltánc. A be nem fejezett utolsó megjegyzésre viszont felemeli az ujját, ahogy a lényegre való nem várt, és nagyon pontos rátapintásnál szokás tenni.*
- Amit tudtok, amit akartok..., amitől... féltek.
*Felváltva néz a szürkebőrűre és a szerzetesre, miközben a szavakat kiejti a maga sejtelmes, elgondolkodtató módján. Csendes tónusa, olybá tűnik, szinte hipnotikusan simítja el a lélekben felhorgadó indulatokat, hogy elég tér jusson az önvizsgálatra.*
- Ideje lenne kimondanod annak az orknak a nevét, Alm'zar szabad fia.
*A pillanatnyi sokk, amit a kimondott szó újfent előránt, egy szobát fed fel, ahol egy csupa izom kolosszus ökle alatt roppan a csont: csikorogva törnek a szilánkok és puffan, fröccsen az élő hús. Felismeri gazdái cifra tunikáját, melynek mintáját lassan elnyeli a mélyvörös folt, ami tócsává gyűlik a roppant alak meztelen, szürke bőrű lábainál. Ha minden porcikája tagadja, akkor is felismeri. A hegei mindegyikének felidéződik a története. A hatalmas ork morgó, dühöt gurgulázó szuszogása torz ikertestvére annak, amit az erőlködés rendszerint kicsal a zsoldos tüdejéből is. Amikor a gazdák összetört torzója fölött álló alak hátrapillant rá, mindig szorosra zárja a szemét, mielőtt a vérfreccses vonások felfednék magukat. Ezt az... emléket... sosem tudta elég mélyre temetni magában. Valamit azért mégis csak kellett vele kezdenie. Mert bizony ha bárkit megkérdezne az ott vele szolgálók közül, rajta kívül senki másnak nem rémlene ilyen eset, hiába mondaná el részletesen az érte kimért büntetést is.*
- Árnyék és az árnyékot vető nem léteznek egymás nélkül. Elválasztani egyiket a másiktól, az... *megakad a mondatban. Az arcára van írva a befejezés lényege. A fiatal homlokot a világ rendje ellen való dolog feletti borzadás felhőzi.* - Mire vezetne az?
*Tekintete a mandulaszemeket keresi, s rámutat a rémségekre, melyek az elmúlt években a szerzetest gyötörték.*
- Egy nekem nagyon kedves ember mondta egyszer, hogy a félelmet nem legyőzni kell, hanem mögé nézni és elszámolni vele. Ez ugyanúgy igaz olyasmikre is, mint a meggyőződés és a mélybe temetett *itt kimond egy szót egy nyelven, melyet senki nem beszél, de mindenki ért. A szó pedig egy fogalomként nevezi meg a vágyak, kívánalmak, óhajok és saját különböző arcaink halmazát.*
*Az óriásnevelt válaszára halovány mosoly fest békés derűt a Csontvető vonásaira. Bólint. Az igazán nagy lépések sokszor egészen szerény léptékűek. Értő pillantása rövid ideig még a szerzetesen marad, mintha csak sugallná a kérdést: Biztos? Talán időt is ezért hagy még neki, mert válasz helyett Kaiyko előbb még Ukrom felé fordul, hogy őt is meghallgassa.
Az ő szavaira kicsit másképp reagál.* - Lény? *Ismétli csendesen. Bár mosolyog, inkább úgy, mint egy talányt fejtegető gyermekre, aki még eléggé a sötétben tapogatózik, de az igyekezete mindenek felett értékelendő, elvégre ez a terep egy orknak nagyjából annyira lehet otthonos, mint a kötéltánc. A be nem fejezett utolsó megjegyzésre viszont felemeli az ujját, ahogy a lényegre való nem várt, és nagyon pontos rátapintásnál szokás tenni.*
- Amit tudtok, amit akartok..., amitől... féltek.
*Felváltva néz a szürkebőrűre és a szerzetesre, miközben a szavakat kiejti a maga sejtelmes, elgondolkodtató módján. Csendes tónusa, olybá tűnik, szinte hipnotikusan simítja el a lélekben felhorgadó indulatokat, hogy elég tér jusson az önvizsgálatra.*
- Ideje lenne kimondanod annak az orknak a nevét, Alm'zar szabad fia.
*A pillanatnyi sokk, amit a kimondott szó újfent előránt, egy szobát fed fel, ahol egy csupa izom kolosszus ökle alatt roppan a csont: csikorogva törnek a szilánkok és puffan, fröccsen az élő hús. Felismeri gazdái cifra tunikáját, melynek mintáját lassan elnyeli a mélyvörös folt, ami tócsává gyűlik a roppant alak meztelen, szürke bőrű lábainál. Ha minden porcikája tagadja, akkor is felismeri. A hegei mindegyikének felidéződik a története. A hatalmas ork morgó, dühöt gurgulázó szuszogása torz ikertestvére annak, amit az erőlködés rendszerint kicsal a zsoldos tüdejéből is. Amikor a gazdák összetört torzója fölött álló alak hátrapillant rá, mindig szorosra zárja a szemét, mielőtt a vérfreccses vonások felfednék magukat. Ezt az... emléket... sosem tudta elég mélyre temetni magában. Valamit azért mégis csak kellett vele kezdenie. Mert bizony ha bárkit megkérdezne az ott vele szolgálók közül, rajta kívül senki másnak nem rémlene ilyen eset, hiába mondaná el részletesen az érte kimért büntetést is.*
- Árnyék és az árnyékot vető nem léteznek egymás nélkül. Elválasztani egyiket a másiktól, az... *megakad a mondatban. Az arcára van írva a befejezés lényege. A fiatal homlokot a világ rendje ellen való dolog feletti borzadás felhőzi.* - Mire vezetne az?
*Tekintete a mandulaszemeket keresi, s rámutat a rémségekre, melyek az elmúlt években a szerzetest gyötörték.*
- Egy nekem nagyon kedves ember mondta egyszer, hogy a félelmet nem legyőzni kell, hanem mögé nézni és elszámolni vele. Ez ugyanúgy igaz olyasmikre is, mint a meggyőződés és a mélybe temetett *itt kimond egy szót egy nyelven, melyet senki nem beszél, de mindenki ért. A szó pedig egy fogalomként nevezi meg a vágyak, kívánalmak, óhajok és saját különböző arcaink halmazát.*
1982. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-05-30 10:17:28
Üzenet elküldve: 2024-05-30 10:17:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Elmereng a Csontvető kis háziállatán, mikor a létezése, de lehet hogy nemlétezése, átvillan az agyán; ő sem volt valós? Minden bizonnyal nem, ahogy eltűntette őt magában a szerzetes, de meg tudta érinteni, úgy nyávogott és viselkedett mint egy macska, és a vért amit róla lemosott is valóságosnak érezte. Hihetetlen hogy ennek a szigetnek milyen ereje van, hogy ilyen meggyőzően vezesse őket amilyen szituációba csak akarja őket. És csakhogy állja ez a hely a vádat, jön egy tömör utasítás a semmiből, és szeme sarkából valami olyasmit lát, amit nem lenne lehetséges. Kicsit megilletődik, de már jobban tudja minthogy fegyvert rántson egy test nélküli hangra. Egy bővebb útmutatás azért jobban esne, de rendben, nem mintha sok irányba tudna menni. Porosabban, mint mielőtt matatni kezdett volna minden sarokban, de végre csak kilép a verendára.
Kint az elvártaknak megfelelően óriásnevelt barátja áll előtte. Köszönne egy reggeli köszörűs morgással, ha nem látná, hogy amaz valamit gyanús intenzitással néz. Követi is a tekintetét, és nem tudja, örüljön vagy aggódjon e amiatt, hogy a sámán közeli körvonala rajzolódik ki a fénytől hunyorgó feketéi előtt; fehér ruházata kizárttá teszi, hogy bárki más lenne az. Nawanthirire néz, aki minden bizonnyal már tudhat jelenlétéről, mivel az ork nem halk lépteiről híres, bizonytalanul arról, megközelítsék e a látomást. Belé több merészség szorul most mint a szürkebőrűbe, de a tegnapiak után emiatt nem szégyenkezik.
Az első dolog amit észrevesz a parton az az, hogy nem fázott meg az estétől, aminek felettébb örül. Immunrendszere akkor még nem süllyedt le a városi polgárok szintjére. A második, hogy tényleg a Csontvető, vagy annak valóságos énje várta őket, és a harmadik az, hogy nem üres kézzel jött.
A remete enigmatikussága nem változott, ezt legalább megtudhatja a kérdésből. De nem biztos benne, akar e válaszolni rá, mert nem lenne az egy köszönetteljes megnyilvánulás. Arckifejezése még így is visszatartott elítélkezést tükröz: Nem, nem segített, főleg az hogy emlékeiben is turkáltak. Társa meg várhatóan borúlátón felel, ami megindít egy-két fogaskereket az ork agyában: ő maga elég földhözragadtan állt hozzá ehhez a problémához, és ami a magaslaton történt az éjszaka, az ezért adott is neki egy jelentős megrázkódtatást. Ha ugyanarra gondolnak, akkor valóban nem számíthatnak arra a döntő győzelemre.*
- Ez a lény az elménkben mozog. Felhasználja ellenünk, amit tudunk. Amit akarunk... *Vérlázítóan nehéz helyzet.
A meghívást korgó gyomra nem tudja elutasítani: lassan elvesz egy tálat és a rajta lévő gyümölcsöket, bogyókat és tésztaételeket elkezdi a szájába pöccinteni. A manóéhoz hasonlító, mégis tagadhatatlanul jobban eső eleségek kellemes ízükkel kicsit elvesznek Ukrom idegességéből. Még az italokkal is megpróbálkozik, úgy kortyolva bele a bodzába mintha valami egyedi számba menő bort próbálna ízlelegetni.*
*Elmereng a Csontvető kis háziállatán, mikor a létezése, de lehet hogy nemlétezése, átvillan az agyán; ő sem volt valós? Minden bizonnyal nem, ahogy eltűntette őt magában a szerzetes, de meg tudta érinteni, úgy nyávogott és viselkedett mint egy macska, és a vért amit róla lemosott is valóságosnak érezte. Hihetetlen hogy ennek a szigetnek milyen ereje van, hogy ilyen meggyőzően vezesse őket amilyen szituációba csak akarja őket. És csakhogy állja ez a hely a vádat, jön egy tömör utasítás a semmiből, és szeme sarkából valami olyasmit lát, amit nem lenne lehetséges. Kicsit megilletődik, de már jobban tudja minthogy fegyvert rántson egy test nélküli hangra. Egy bővebb útmutatás azért jobban esne, de rendben, nem mintha sok irányba tudna menni. Porosabban, mint mielőtt matatni kezdett volna minden sarokban, de végre csak kilép a verendára.
Kint az elvártaknak megfelelően óriásnevelt barátja áll előtte. Köszönne egy reggeli köszörűs morgással, ha nem látná, hogy amaz valamit gyanús intenzitással néz. Követi is a tekintetét, és nem tudja, örüljön vagy aggódjon e amiatt, hogy a sámán közeli körvonala rajzolódik ki a fénytől hunyorgó feketéi előtt; fehér ruházata kizárttá teszi, hogy bárki más lenne az. Nawanthirire néz, aki minden bizonnyal már tudhat jelenlétéről, mivel az ork nem halk lépteiről híres, bizonytalanul arról, megközelítsék e a látomást. Belé több merészség szorul most mint a szürkebőrűbe, de a tegnapiak után emiatt nem szégyenkezik.
Az első dolog amit észrevesz a parton az az, hogy nem fázott meg az estétől, aminek felettébb örül. Immunrendszere akkor még nem süllyedt le a városi polgárok szintjére. A második, hogy tényleg a Csontvető, vagy annak valóságos énje várta őket, és a harmadik az, hogy nem üres kézzel jött.
A remete enigmatikussága nem változott, ezt legalább megtudhatja a kérdésből. De nem biztos benne, akar e válaszolni rá, mert nem lenne az egy köszönetteljes megnyilvánulás. Arckifejezése még így is visszatartott elítélkezést tükröz: Nem, nem segített, főleg az hogy emlékeiben is turkáltak. Társa meg várhatóan borúlátón felel, ami megindít egy-két fogaskereket az ork agyában: ő maga elég földhözragadtan állt hozzá ehhez a problémához, és ami a magaslaton történt az éjszaka, az ezért adott is neki egy jelentős megrázkódtatást. Ha ugyanarra gondolnak, akkor valóban nem számíthatnak arra a döntő győzelemre.*
- Ez a lény az elménkben mozog. Felhasználja ellenünk, amit tudunk. Amit akarunk... *Vérlázítóan nehéz helyzet.
A meghívást korgó gyomra nem tudja elutasítani: lassan elvesz egy tálat és a rajta lévő gyümölcsöket, bogyókat és tésztaételeket elkezdi a szájába pöccinteni. A manóéhoz hasonlító, mégis tagadhatatlanul jobban eső eleségek kellemes ízükkel kicsit elvesznek Ukrom idegességéből. Még az italokkal is megpróbálkozik, úgy kortyolva bele a bodzába mintha valami egyedi számba menő bort próbálna ízlelegetni.*
1981. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-05-30 06:07:38
Üzenet elküldve: 2024-05-30 06:07:38
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Addig töpreng a hogyan továbbon, míg bele nem feledkezik a hullámverésbe. A tenger moraja elmossa, a végtelen horizont kitölti a gondolatait. Ukrom motozása úgy lopakszik be közéjük. A szerzetes hegyezni kezdi a fülét, nem is annyira azért, hogy kitalálja, mit mókol a szürkebőrű, inkább csak hogy érezze a jelenlétét. Otthonossá lesz tőle még ez a világon túli sziget is.*
~Neki kéne állni a formagyakorlatnak…~
*Bár a szerzetes számára az álom és a valóság nem válik el élesen, azért ez utóbbira, a normalitás kockaköveire is szüksége van. A reggeli formagyakorlat minden eleme ilyen kockakő: robusztus, egyszerű, letisztult. Mire a végére ér, talán megérik benne, mit csináljon a szörnnyel. Aztán csillan valami a parton.
Nawanthiri rosszat sejtve figyeli a jelenséget. Nem érzi magát késznek a démon újabb játékára. Ujjai végigfutnak a hajóúton szerzett, varasodó sebeken. A ragyogás mögött egy hosszúhajú, fehérruhás alak sejlik föl.*
~Ez a Csontvető lesz…~
*Már azon van, hogy bemegy Ukromért, de a zsoldos alighanem magától előkerül. Lesétál vele a látnokhoz. Egyelőre nem ül le, csak megáll mellette.*
- Már tudom, mi ez az árnyék. Tényleg nem fogom soha legyőzni. *válaszol, ha már így belevágtak a közepébe* Csak azt nem tudom, akkor mit csináljak vele…
*Meg sem próbálja leplezni a tanácstalanságát. Talán elvonja vele a figyelmet Ukromról. Tegnap a szürkebőrű is megkapta a magáét a szigettől, de őt ismerve nem biztos, hogy meg szeretné osztani az élményt. Napindítónak, sörözetlenül…*
*Addig töpreng a hogyan továbbon, míg bele nem feledkezik a hullámverésbe. A tenger moraja elmossa, a végtelen horizont kitölti a gondolatait. Ukrom motozása úgy lopakszik be közéjük. A szerzetes hegyezni kezdi a fülét, nem is annyira azért, hogy kitalálja, mit mókol a szürkebőrű, inkább csak hogy érezze a jelenlétét. Otthonossá lesz tőle még ez a világon túli sziget is.*
~Neki kéne állni a formagyakorlatnak…~
*Bár a szerzetes számára az álom és a valóság nem válik el élesen, azért ez utóbbira, a normalitás kockaköveire is szüksége van. A reggeli formagyakorlat minden eleme ilyen kockakő: robusztus, egyszerű, letisztult. Mire a végére ér, talán megérik benne, mit csináljon a szörnnyel. Aztán csillan valami a parton.
Nawanthiri rosszat sejtve figyeli a jelenséget. Nem érzi magát késznek a démon újabb játékára. Ujjai végigfutnak a hajóúton szerzett, varasodó sebeken. A ragyogás mögött egy hosszúhajú, fehérruhás alak sejlik föl.*
~Ez a Csontvető lesz…~
*Már azon van, hogy bemegy Ukromért, de a zsoldos alighanem magától előkerül. Lesétál vele a látnokhoz. Egyelőre nem ül le, csak megáll mellette.*
- Már tudom, mi ez az árnyék. Tényleg nem fogom soha legyőzni. *válaszol, ha már így belevágtak a közepébe* Csak azt nem tudom, akkor mit csináljak vele…
*Meg sem próbálja leplezni a tanácstalanságát. Talán elvonja vele a figyelmet Ukromról. Tegnap a szürkebőrű is megkapta a magáét a szigettől, de őt ismerve nem biztos, hogy meg szeretné osztani az élményt. Napindítónak, sörözetlenül…*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2026-2045