Kikötő - Tenger és szigetek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 101 (2001. - 2020. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2026-2045
2020. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-07-16 12:34:01
Üzenet elküldve: 2024-07-16 12:34:01
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Elmosolyodik az ötleten, hogy felerészben árnyék a mesterével együtt.*
- Akkor neked édesanyád volt arctalan. Nem hagysz nyomot magad után.
*"Mindenki az anyja hasából bújik elő" - tartja a wegtoreni óriásbölcsesség. A legfontosabb tulajdonságok ezen az ágon öröklődnek.
Nawanthiri komolyan sosem gondolkodott rajta, kik lehetnek a szülei. Persze kislányként már kitalálta, hogy apukája kalmárfejedelem, anyukája meg világverő gladiátor volt, esetleg üvegműves, tűztáncos vagy tevepásztor-mágus, de minderről meg is feledkezett, ahogy belenőtt a szerzetességbe.
Ukrom nem fogadja jól a dolgot. Kérdései vannak, válaszokat követel. Mandulaszem megráncolja a homlokát ezen a hangnemen, pedig tudja, hogy a barátjából csak az aggodalom beszél. Tekintetét a homokra szegezve hallgatja a mestere magyarázatát. A javaslatára bólint, aztán a szürkebőrűhöz fordul.*
- Jól van, beszéljünk.
*Feláll, összeszedegéli a maradék cuccát, és alig észrevehetően a ház felé int a fejével. Biztosan Ukrom is venne magára száraz ruhát, hiszen mindene csurom víz, a Csontvető pedig eldöntheti, mi a bölcsebb: ha velük tart vagy ha kettesben hagyja őket.*
- Odalent békét kötöttem az árnyékkal. *mondja, mikor elindulnak* Most már egyek vagyunk, és egyszer lehet, hogy gyerekem lesz tőle.
*Nem érezni megbánást a hangján, de közben mindenhova néz, csak Ukromra nem.*
- Mitől vérzel…?
*Elmosolyodik az ötleten, hogy felerészben árnyék a mesterével együtt.*
- Akkor neked édesanyád volt arctalan. Nem hagysz nyomot magad után.
*"Mindenki az anyja hasából bújik elő" - tartja a wegtoreni óriásbölcsesség. A legfontosabb tulajdonságok ezen az ágon öröklődnek.
Nawanthiri komolyan sosem gondolkodott rajta, kik lehetnek a szülei. Persze kislányként már kitalálta, hogy apukája kalmárfejedelem, anyukája meg világverő gladiátor volt, esetleg üvegműves, tűztáncos vagy tevepásztor-mágus, de minderről meg is feledkezett, ahogy belenőtt a szerzetességbe.
Ukrom nem fogadja jól a dolgot. Kérdései vannak, válaszokat követel. Mandulaszem megráncolja a homlokát ezen a hangnemen, pedig tudja, hogy a barátjából csak az aggodalom beszél. Tekintetét a homokra szegezve hallgatja a mestere magyarázatát. A javaslatára bólint, aztán a szürkebőrűhöz fordul.*
- Jól van, beszéljünk.
*Feláll, összeszedegéli a maradék cuccát, és alig észrevehetően a ház felé int a fejével. Biztosan Ukrom is venne magára száraz ruhát, hiszen mindene csurom víz, a Csontvető pedig eldöntheti, mi a bölcsebb: ha velük tart vagy ha kettesben hagyja őket.*
- Odalent békét kötöttem az árnyékkal. *mondja, mikor elindulnak* Most már egyek vagyunk, és egyszer lehet, hogy gyerekem lesz tőle.
*Nem érezni megbánást a hangján, de közben mindenhova néz, csak Ukromra nem.*
- Mitől vérzel…?
2019. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-07-16 07:02:28
Üzenet elküldve: 2024-07-16 07:02:28
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Ha akarna se tudna biztosat válaszolni a csendességében is dacos visszakérdezésre.*
- Nem tudom *mondja, s ahogy kifújja a levegőt, az imént még érezhető feszültség eloszlik belőle.* - Talán te meg én is így jöttünk világra. *Megvonja a vállát. Tekintetében a szemlélő távolságtartó figyelme dereng. Nem tiszte, hogy a világot bármilyen irányba próbálja alakítani. Hogy a sors, mint olyan, létezik-e, talán sosem derül ki, s talán így van ez jól.*
- Azt ígértem? *pillant kérdőn Ukromra.* - Nem tettem ilyet. Azt mondtam, nem engedtem őt a szigetemre veletek, de a neve beinvitálja. Amikor a barátod először kimondta, nem tudhattátok, de még idejében elcsíptem a kiejtett szót a légben, mielőtt a sziget határán rekedt tulajdonosát beengedte volna. Aztán pedig még egyszer. *Felemás tekintete az óriásneveltre fordul.* - Miután az intelmet elmondtam, még háromszor mondtad ki hangosan Nawanthirishardipandra nevét. Nawanthiri Shardipandra. *Apró, fanyar mosoly suhan át a Csontvető ajkán. Magán mosolyog inkább, mert olyan dolog elé igyekezett állni, ami elkerülhetetlen.
Most először mondja ki a szerzetes nevét, ami az ajkáról különös, szép harmóniában ötvözi a Kis Kabóca csengését a mélyben lakozóéval.*
- A barátod segíteni jött *biccenti fejét Ukrom felé.* - De most, talán neki van szüksége rá.
*Ha akarna se tudna biztosat válaszolni a csendességében is dacos visszakérdezésre.*
- Nem tudom *mondja, s ahogy kifújja a levegőt, az imént még érezhető feszültség eloszlik belőle.* - Talán te meg én is így jöttünk világra. *Megvonja a vállát. Tekintetében a szemlélő távolságtartó figyelme dereng. Nem tiszte, hogy a világot bármilyen irányba próbálja alakítani. Hogy a sors, mint olyan, létezik-e, talán sosem derül ki, s talán így van ez jól.*
- Azt ígértem? *pillant kérdőn Ukromra.* - Nem tettem ilyet. Azt mondtam, nem engedtem őt a szigetemre veletek, de a neve beinvitálja. Amikor a barátod először kimondta, nem tudhattátok, de még idejében elcsíptem a kiejtett szót a légben, mielőtt a sziget határán rekedt tulajdonosát beengedte volna. Aztán pedig még egyszer. *Felemás tekintete az óriásneveltre fordul.* - Miután az intelmet elmondtam, még háromszor mondtad ki hangosan Nawanthirishardipandra nevét. Nawanthiri Shardipandra. *Apró, fanyar mosoly suhan át a Csontvető ajkán. Magán mosolyog inkább, mert olyan dolog elé igyekezett állni, ami elkerülhetetlen.
Most először mondja ki a szerzetes nevét, ami az ajkáról különös, szép harmóniában ötvözi a Kis Kabóca csengését a mélyben lakozóéval.*
- A barátod segíteni jött *biccenti fejét Ukrom felé.* - De most, talán neki van szüksége rá.
2018. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-07-09 18:49:07
Üzenet elküldve: 2024-07-09 18:49:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A történtek után ez panaszlistáján az utolsó zavaró tényező, csak kissé más volt a szerzetes kinézete, amikor még valahol a tenger alatt lehettek, és ez kissé... feltűnt neki; Nawanthiri válaszában érez valamit, amitől inkább becsukja a száját.
Megszokott, és szerinte az utóbbiak után jogos bizalmatlankodása egy mozdulattal el lett kapva a levegőből, akárcsak egy szúnyog röppályájának kiszámítása, s egy kazánt kitölthető levegő hagyja el a szürkebőrű orrlyukait. Nem lett teljesen meggyőzve; az irányt tekintetével követve feje oldalára nyúl ujjaival, s nocsak, víznél valami ragacsosabbat érez. Bevörösödött begyeit szeméhez emeli: nem biztos benne, hogy ez az ő vére.*
- Legyen... *Nem tiszta még számára hogy melyik irányba kellene ezúttal értelmeznie a Csontvető szavait, de a velőtrázó felismerés, hogy nem utoljára fogja látni azt az orkot, az jelenleg fontosabb agyának.
Legalább valóban nem töltöttek egy örökkévalóságnak tetsző időt mindössze percek alatt, járjanak tőle jobban, vagy rosszabbul.
A sámán kritikája tetteiket illetően nem lepi meg, de nem is nagyon fogja el tőle szégyenérzet: Követte társát, ahogyan ígérte. Igaz, kis híján megfulladt, és ahogy állnak a dolgok, saját démonjainak is utat eresztett, de döntését nem kéreti visszacsinálni; ha úgy akarta volna a sziget, hogy ne emelkedjen ki a habok alól, akkor már más alkalmakkal elkaphatta volna. De igaz ami igaz, sürgősen meg fog kelleni tanulnia úszni, ha el akar kerülni még egy hasonló közeli találkozást a halállal.
Amit viszont következőnek hall, az minden eddiginél váratlanabb.*
- Tessék?! *Fénysebességgel rántja fejét Nawanthiri irányába, olyan elképedt arccal, amit vonásai még megengednek. Jól hallotta? "Megfogansz?"* - Mi a halál történt odalent? *Nem tudja, kinek kérdezze ezt, az óriásneveltnek vagy a remetének, forog is a feje tőle. Nem tudja hova rakni a sejtést, és lerí róla a követelés, hogy mielőbb választ hallhasson. Egyáltalán nem tetszik neki amaz reakciója, teljesen ellenes tőle ez az ábrázat. Kezdi megülni kobakját a gondolat, hogy valami nagyon rossz történhetett.*
~ Hogy érted hogy mi?! ~
- Még nem végeztünk itt, és beszélnünk kell. *A nyilvánvalón kívül most már meg fog kelleni vele osztani valami formában amit látott, kelljen akármennyit szárazra járatnia ajkait hozzá. Még nagyobb veszélynek lehetnek kitéve, ha nem. De előtte nem felejt el a Csontvető irányába tekinteni, úgy-ahogy visszavett dühvel.*
- Azt ígérted hogy nem lesz veszély alatt a szigeten...
A hozzászólás írója (Savanyú Ukrom) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.09 18:50:48
*A történtek után ez panaszlistáján az utolsó zavaró tényező, csak kissé más volt a szerzetes kinézete, amikor még valahol a tenger alatt lehettek, és ez kissé... feltűnt neki; Nawanthiri válaszában érez valamit, amitől inkább becsukja a száját.
Megszokott, és szerinte az utóbbiak után jogos bizalmatlankodása egy mozdulattal el lett kapva a levegőből, akárcsak egy szúnyog röppályájának kiszámítása, s egy kazánt kitölthető levegő hagyja el a szürkebőrű orrlyukait. Nem lett teljesen meggyőzve; az irányt tekintetével követve feje oldalára nyúl ujjaival, s nocsak, víznél valami ragacsosabbat érez. Bevörösödött begyeit szeméhez emeli: nem biztos benne, hogy ez az ő vére.*
- Legyen... *Nem tiszta még számára hogy melyik irányba kellene ezúttal értelmeznie a Csontvető szavait, de a velőtrázó felismerés, hogy nem utoljára fogja látni azt az orkot, az jelenleg fontosabb agyának.
Legalább valóban nem töltöttek egy örökkévalóságnak tetsző időt mindössze percek alatt, járjanak tőle jobban, vagy rosszabbul.
A sámán kritikája tetteiket illetően nem lepi meg, de nem is nagyon fogja el tőle szégyenérzet: Követte társát, ahogyan ígérte. Igaz, kis híján megfulladt, és ahogy állnak a dolgok, saját démonjainak is utat eresztett, de döntését nem kéreti visszacsinálni; ha úgy akarta volna a sziget, hogy ne emelkedjen ki a habok alól, akkor már más alkalmakkal elkaphatta volna. De igaz ami igaz, sürgősen meg fog kelleni tanulnia úszni, ha el akar kerülni még egy hasonló közeli találkozást a halállal.
Amit viszont következőnek hall, az minden eddiginél váratlanabb.*
- Tessék?! *Fénysebességgel rántja fejét Nawanthiri irányába, olyan elképedt arccal, amit vonásai még megengednek. Jól hallotta? "Megfogansz?"* - Mi a halál történt odalent? *Nem tudja, kinek kérdezze ezt, az óriásneveltnek vagy a remetének, forog is a feje tőle. Nem tudja hova rakni a sejtést, és lerí róla a követelés, hogy mielőbb választ hallhasson. Egyáltalán nem tetszik neki amaz reakciója, teljesen ellenes tőle ez az ábrázat. Kezdi megülni kobakját a gondolat, hogy valami nagyon rossz történhetett.*
~ Hogy érted hogy mi?! ~
- Még nem végeztünk itt, és beszélnünk kell. *A nyilvánvalón kívül most már meg fog kelleni vele osztani valami formában amit látott, kelljen akármennyit szárazra járatnia ajkait hozzá. Még nagyobb veszélynek lehetnek kitéve, ha nem. De előtte nem felejt el a Csontvető irányába tekinteni, úgy-ahogy visszavett dühvel.*
- Azt ígérted hogy nem lesz veszély alatt a szigeten...
A hozzászólás írója (Savanyú Ukrom) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.09 18:50:48
2017. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-07-09 13:04:15
Üzenet elküldve: 2024-07-09 13:04:15
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A szilárd, amibe az ork lábai ütköznek, valószínűleg Nawanthiri lesz. Sosem próbált még senkit tengerből kimenteni, de jó úszó, és nem sokkal kisebb a zsoldosnál. Ha másként nem megy, hát a grabancánál fogva próbálja meg Ukromot elvontatni addig, ahol a víz már csak mellig ér. Még azután is igyekszik rá figyelni, hogy a barátja feje a hullámok fölött maradjon, de a váratlan búvárkodás sokat kivett mind a kettejükből. A lány hirtelenjében még a szürkebőrű kérdését sem tudja hova tenni.*
- Hogy én… hát… miért, te hogy szoktál fürdeni?
*A Csontvető óvatossága nem alaptalan. Nehéz lenne megfogni, mi változott meg a szerzetesen, de már nyilvánvalóan nem ugyanaz, aki reggel volt. Vagy akit Ukrom egyszer rég énekelni hallott Erdőmélyén. A mandulaszemekből eltűnt a csillogás, és a hangja is másként cseng. Mintha az eddigi egyszerű kedvesség kapott volna egy mélyebb, sötétebb szólamot. Érzékibbet, de bölcsebbet is.*
~A halálos seb nem mérged el…~
*Megtörölközik, belebújik az ingébe - a melleit lefogó gyolccsal nem bajlódik most - a nadrágja szárát felköti a térde alatt. Mestere közben magyaráz, inkább Ukrom számonkérő tekintetére, mint a tanítványa hallgatására reagálva. Nawanthiri pedig úgy hallgat, mint a mély. Miután felöltözött, leül a sarkaira. Összefogja a sörényét, és hátul varkocsba köti egy vékony szíjjal. Ukromot figyeli, mit szól a magyarázathoz, ha szól egyáltalán. A szürkebőrűnek sem kell csöndért a szomszédba mennie.
Amikor a látnok végül hozzá fordul, olyasmit vet föl, ami Nawanthirinek eszébe sem jutott. Egy pillanatra meglepődik, aztán olyan cinikus dac ül ki az arcára, amilyet Ukrom nem láthatott még rajta soha. A kikötői vagányok szegik így föl az állukat, ha falhoz állítják őket. Halkan visszakérdez:*
- …akkor mi lesz?
*Nem vár rá választ. Maga is csak abban biztos, hogy ha tényleg megfogant az árnyéktól, bármit szüljön e világra, fel fogja nevelni. Így vagy úgy. Ha szörnyeteg lesz, akkor is az övé.*
- Szél vagy, mester, az ösvény felett. Köszönöm, hogy amíg jártam rajta, próbáltál súgni. *szomorkásan elmosolyodik* Nem rajtad múlt, hogy nem hallgattam rá.
*Ukromra tekint.*
- Mi legyen velünk?
*Ma már nem vágna neki a hazaútnak, de benne van a mehetnék. A szürkebőrű azonban nem biztos, hogy szeretné azt a nehéz terhet magával vinni, amit a szigettől kapott. Megértené, ha a Csontvetővel maradna, míg le nem tudja rakni…*
*A szilárd, amibe az ork lábai ütköznek, valószínűleg Nawanthiri lesz. Sosem próbált még senkit tengerből kimenteni, de jó úszó, és nem sokkal kisebb a zsoldosnál. Ha másként nem megy, hát a grabancánál fogva próbálja meg Ukromot elvontatni addig, ahol a víz már csak mellig ér. Még azután is igyekszik rá figyelni, hogy a barátja feje a hullámok fölött maradjon, de a váratlan búvárkodás sokat kivett mind a kettejükből. A lány hirtelenjében még a szürkebőrű kérdését sem tudja hova tenni.*
- Hogy én… hát… miért, te hogy szoktál fürdeni?
*A Csontvető óvatossága nem alaptalan. Nehéz lenne megfogni, mi változott meg a szerzetesen, de már nyilvánvalóan nem ugyanaz, aki reggel volt. Vagy akit Ukrom egyszer rég énekelni hallott Erdőmélyén. A mandulaszemekből eltűnt a csillogás, és a hangja is másként cseng. Mintha az eddigi egyszerű kedvesség kapott volna egy mélyebb, sötétebb szólamot. Érzékibbet, de bölcsebbet is.*
~A halálos seb nem mérged el…~
*Megtörölközik, belebújik az ingébe - a melleit lefogó gyolccsal nem bajlódik most - a nadrágja szárát felköti a térde alatt. Mestere közben magyaráz, inkább Ukrom számonkérő tekintetére, mint a tanítványa hallgatására reagálva. Nawanthiri pedig úgy hallgat, mint a mély. Miután felöltözött, leül a sarkaira. Összefogja a sörényét, és hátul varkocsba köti egy vékony szíjjal. Ukromot figyeli, mit szól a magyarázathoz, ha szól egyáltalán. A szürkebőrűnek sem kell csöndért a szomszédba mennie.
Amikor a látnok végül hozzá fordul, olyasmit vet föl, ami Nawanthirinek eszébe sem jutott. Egy pillanatra meglepődik, aztán olyan cinikus dac ül ki az arcára, amilyet Ukrom nem láthatott még rajta soha. A kikötői vagányok szegik így föl az állukat, ha falhoz állítják őket. Halkan visszakérdez:*
- …akkor mi lesz?
*Nem vár rá választ. Maga is csak abban biztos, hogy ha tényleg megfogant az árnyéktól, bármit szüljön e világra, fel fogja nevelni. Így vagy úgy. Ha szörnyeteg lesz, akkor is az övé.*
- Szél vagy, mester, az ösvény felett. Köszönöm, hogy amíg jártam rajta, próbáltál súgni. *szomorkásan elmosolyodik* Nem rajtad múlt, hogy nem hallgattam rá.
*Ukromra tekint.*
- Mi legyen velünk?
*Ma már nem vágna neki a hazaútnak, de benne van a mehetnék. A szürkebőrű azonban nem biztos, hogy szeretné azt a nehéz terhet magával vinni, amit a szigettől kapott. Megértené, ha a Csontvetővel maradna, míg le nem tudja rakni…*
2016. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-07-09 06:48:41
Üzenet elküldve: 2024-07-09 06:48:41
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A Csontvető vonásai most is tiszták és nyíltak. A tekintete azonban aggodalomról tanúskodik. Ez pedig csak fokozódik, amikor a szerzetes a partra érve elé kerül. Olyannyira, hogy önkéntelenül hátrál egy lépést, s légzése is észrevehetően elmélyül. Ennek ellenére kurta főhajtással viszonozza az üdvözlést.
A korábbiakhoz képest finoman körüllengi az óvatosság a mandulaszeművel kapcsolatban, s ez a változás aligha tudható be az óriásnevelt ruhátlanságának.
Ukrom pillantására csak felemeli baljának mutatóujját, mint aki kimondatlanul is megálljt parancsol az érdemtelen vádaskodásnak. Tekintete azonban csak pár szívdobbanással később fordul a szürkebőrű felé, mintha előbb meg akarna bizonyosodni róla, hogy a pillantását a szerzetesről biztonsággal elfordíthatja.*
- Amivel vádolsz, Te hoztad magaddal *mondja csendes, higgadt hangján.* - Ezt neked kell elrendezni. *Állával az Ukrom halántékán lecsorduló vörös cseppek felé bök. Bár az arcáról a víz lemosta a vért, a hajában azért megmaradt némiképp, most pedig kezdi megfesteni az ork arcát.*
- Csak néhány óra telt el. *A felettük járó napra pillant, aztán a kettős nyomaira a part fehér fövenyén, melyek az övéivel ellentétben még jól kivehetően látszódnak ott, ahol a hullámzás már nem éri el őket.* - Azt tanácsoltam, beszéljetek. Hogy segíthessétek egymást. De ti... *a sziklák rávetülő árnyéka miatt nyomasztóan sötétnek tetsző vizű öbölre fordítja a tekintetét* - inkább a mélybe gázoltatok.
*Megcsóválja a fejét és nagyot sóhajtva hallgatásba temetkezik pár pillanatra.*
- Ez a ti utatok. Én pedig nem vagyok kalauz. Csak a szél az ösvény felett.
*Előzékenyen kerüli tekintetével a szerzetest, míg rendbe szedi magát, de aztán hozzá fordul, s hangját lehalkítva szólítja meg.*
- Ha megfogansz tőle... *nem folytatja, talán nem is tudná, hiszen az tisztán kiolvasható a hályogos szem fekete párjából, hogy maga se biztos benne, hogy ennek milyen következményei lennének.*
*A Csontvető vonásai most is tiszták és nyíltak. A tekintete azonban aggodalomról tanúskodik. Ez pedig csak fokozódik, amikor a szerzetes a partra érve elé kerül. Olyannyira, hogy önkéntelenül hátrál egy lépést, s légzése is észrevehetően elmélyül. Ennek ellenére kurta főhajtással viszonozza az üdvözlést.
A korábbiakhoz képest finoman körüllengi az óvatosság a mandulaszeművel kapcsolatban, s ez a változás aligha tudható be az óriásnevelt ruhátlanságának.
Ukrom pillantására csak felemeli baljának mutatóujját, mint aki kimondatlanul is megálljt parancsol az érdemtelen vádaskodásnak. Tekintete azonban csak pár szívdobbanással később fordul a szürkebőrű felé, mintha előbb meg akarna bizonyosodni róla, hogy a pillantását a szerzetesről biztonsággal elfordíthatja.*
- Amivel vádolsz, Te hoztad magaddal *mondja csendes, higgadt hangján.* - Ezt neked kell elrendezni. *Állával az Ukrom halántékán lecsorduló vörös cseppek felé bök. Bár az arcáról a víz lemosta a vért, a hajában azért megmaradt némiképp, most pedig kezdi megfesteni az ork arcát.*
- Csak néhány óra telt el. *A felettük járó napra pillant, aztán a kettős nyomaira a part fehér fövenyén, melyek az övéivel ellentétben még jól kivehetően látszódnak ott, ahol a hullámzás már nem éri el őket.* - Azt tanácsoltam, beszéljetek. Hogy segíthessétek egymást. De ti... *a sziklák rávetülő árnyéka miatt nyomasztóan sötétnek tetsző vizű öbölre fordítja a tekintetét* - inkább a mélybe gázoltatok.
*Megcsóválja a fejét és nagyot sóhajtva hallgatásba temetkezik pár pillanatra.*
- Ez a ti utatok. Én pedig nem vagyok kalauz. Csak a szél az ösvény felett.
*Előzékenyen kerüli tekintetével a szerzetest, míg rendbe szedi magát, de aztán hozzá fordul, s hangját lehalkítva szólítja meg.*
- Ha megfogansz tőle... *nem folytatja, talán nem is tudná, hiszen az tisztán kiolvasható a hályogos szem fekete párjából, hogy maga se biztos benne, hogy ennek milyen következményei lennének.*
2015. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-07-07 18:48:12
Üzenet elküldve: 2024-07-07 18:48:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Nincs elbátortalanodva a kezdeti sikertelenségektől, az utóbbi napokban összegyűlt feszültség most szabadjára engedtetik, és tompítja a lassan felgyűlő fájdalmat ökleiben, miközben gépiesen lendül válla egyik csapásról a másikra. A hangok csak olajat tesznek a tűzre, és el van határozva azon, hogy ha sikerül széttörnie azt az átkozott tükröt, akkor a problémáinak is véget vet vele. Észre sem veszi, hogy előbb kezd ő törni, mint az ördöngös üveg, bár nem biztos, hogy ennél a pontnál megállna. Levegő nélkül állítja meg valami, vagy valaminek a hiánya, és mire észre kap, megint azt a csontrázós hideget érzi maga körül, szemének erős irritálásával megtoldva. Rájön mi történik vele, és pánikba esik. Valamilyen csoda folytán feje ekkortájt is üti át a víztükröt, így láthatja, hová terelik a habok, ugyanis biztos nem ő irányít. Minden erejével igyekszik igyekszik vízszint felett maradni, s ekkor Nawanthiri hangját is hallja. Ha lehetősége lenne rá, válaszolna is.
Pár pillanat múlva lábai valami szilárdba ütköznek, a szürkebőrű pedig meg lesz mentve a fulladástól. Négykézláb húzza ki magát a szárazföldre nehéz levegőkkel, mielőtt egyáltalán a szerzetes irányába nézne. Pokolian éri magát, és nem csak a fáradtságtól. Ha barátja nyújt felé egy kart, azt készségesen elfogadja.*
- Miért vagy meztelen? *Ha eddig nem vetült fejébe a kérdés, most igen. Ta'ga után majdhogynem teljesen megfeledkezett társáról, nem kis szégyenére. Vele vajon mi történhetett? És miért mozog úgy mintha egy tövisszőnyegen mászott volna át?
Az óriásnevelt megint csak előbb veszi észre a Csontvető távoli jelenlétét, és annak a tiszteletnek a többszörösével illeti meg, amivel Ukrom áll elő magában; még ezek után is úgy gondolja, a sámánnak is nem kis keze van az őket gyötrő erők előhozásában, élő sziget ide vagy oda. Kezeit derekára véve tekintetével szinte felelősségre vonja a sziget mindenható remetéjét.*
- Nincs az a mázlink... *Szkeptikussága nem veszett el a hullámok alatt, úgyhogy felfelé nézve meg próbálja állapítani, mennyi idő telhetett el, míg ők... akárhol is voltak.*
*Nincs elbátortalanodva a kezdeti sikertelenségektől, az utóbbi napokban összegyűlt feszültség most szabadjára engedtetik, és tompítja a lassan felgyűlő fájdalmat ökleiben, miközben gépiesen lendül válla egyik csapásról a másikra. A hangok csak olajat tesznek a tűzre, és el van határozva azon, hogy ha sikerül széttörnie azt az átkozott tükröt, akkor a problémáinak is véget vet vele. Észre sem veszi, hogy előbb kezd ő törni, mint az ördöngös üveg, bár nem biztos, hogy ennél a pontnál megállna. Levegő nélkül állítja meg valami, vagy valaminek a hiánya, és mire észre kap, megint azt a csontrázós hideget érzi maga körül, szemének erős irritálásával megtoldva. Rájön mi történik vele, és pánikba esik. Valamilyen csoda folytán feje ekkortájt is üti át a víztükröt, így láthatja, hová terelik a habok, ugyanis biztos nem ő irányít. Minden erejével igyekszik igyekszik vízszint felett maradni, s ekkor Nawanthiri hangját is hallja. Ha lehetősége lenne rá, válaszolna is.
Pár pillanat múlva lábai valami szilárdba ütköznek, a szürkebőrű pedig meg lesz mentve a fulladástól. Négykézláb húzza ki magát a szárazföldre nehéz levegőkkel, mielőtt egyáltalán a szerzetes irányába nézne. Pokolian éri magát, és nem csak a fáradtságtól. Ha barátja nyújt felé egy kart, azt készségesen elfogadja.*
- Miért vagy meztelen? *Ha eddig nem vetült fejébe a kérdés, most igen. Ta'ga után majdhogynem teljesen megfeledkezett társáról, nem kis szégyenére. Vele vajon mi történhetett? És miért mozog úgy mintha egy tövisszőnyegen mászott volna át?
Az óriásnevelt megint csak előbb veszi észre a Csontvető távoli jelenlétét, és annak a tiszteletnek a többszörösével illeti meg, amivel Ukrom áll elő magában; még ezek után is úgy gondolja, a sámánnak is nem kis keze van az őket gyötrő erők előhozásában, élő sziget ide vagy oda. Kezeit derekára véve tekintetével szinte felelősségre vonja a sziget mindenható remetéjét.*
- Nincs az a mázlink... *Szkeptikussága nem veszett el a hullámok alatt, úgyhogy felfelé nézve meg próbálja állapítani, mennyi idő telhetett el, míg ők... akárhol is voltak.*
2014. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-07-06 09:01:26
Üzenet elküldve: 2024-07-06 09:01:26
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Az árnyék mandulaszem testének minden táját ismeri. Pontosan tudja, hova harapjon, hova leheljen csókot, hol vájja bele a körmét, hol cirógasson csak, és hogy odalent, ha egyszer bejutott, semmiféle mértéktartás nem megengedett. Nawanthiriben a gyönyör és az éhség úgy gyűlik föl, mint a vihar. Egy ponton túl nem bírja tovább a démon praktikáit: fölébe kerekedik, és már ő diktálja a tempót. A kecses, hűvös árnyéktest lüktetve olvad fel az ölelésében. Évek félelme, fájdalma lesz semmivé pillanatok alatt. A kör bezárul. Teljes minden részlet.*
*Hirtelen víz zúdul a tüdejébe. Teljesen a történtek hatása alatt van még, csak ösztönből rúgja el magát valamerre. Lélegzet. Hullámok és sirályok hangja. Szellő és szikrázó napfény. Kell pár szívdobbanás, mire rájön, hol is van.*
- Ukrom!
*Riadtan keresi a szürkebőrűt. Vergődő karokat, vagy egy mozdulatlan hátat legalább. Nem nyugszik, amíg meg nem találja, le is merül érte, ha kell, és segít neki partra evickélni. Szerencsére nincsenek tőle messze.
A parton a Csontvető vár rájuk. Nawanthiri eleinte vonakodik kijönni a vízből, mert a magára álmodott ruhák semmivé foszlottak az álommal együtt, de végül arra jut, hogy a mestere nő, Ukrom meg a barátja, nem kell itt szégyenlősködni. A sámán felé illendőn meghajol, még azon csuromvizesen: jobb keze a mellkasa előtt, éllel kifelé, bal tenyere kinyitva a combja mellett. A térdeit akarattal kell egyenesben tartania. Az ágyéka még most is bizsereg az átéltektől. Igyekszik mielőbb megtörölközni és rendbe szedni magát. Minden mozdulata esetlen.*
- Már… el is telt a két hat? *kérdi közben, csak hogy mondjon valamit. Nem volna meglepve, ha úgy volna. Ahol az álom és a valóság egybemosódik, ott cseppfolyós az idő is.*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Az árnyék mandulaszem testének minden táját ismeri. Pontosan tudja, hova harapjon, hova leheljen csókot, hol vájja bele a körmét, hol cirógasson csak, és hogy odalent, ha egyszer bejutott, semmiféle mértéktartás nem megengedett. Nawanthiriben a gyönyör és az éhség úgy gyűlik föl, mint a vihar. Egy ponton túl nem bírja tovább a démon praktikáit: fölébe kerekedik, és már ő diktálja a tempót. A kecses, hűvös árnyéktest lüktetve olvad fel az ölelésében. Évek félelme, fájdalma lesz semmivé pillanatok alatt. A kör bezárul. Teljes minden részlet.*
*Hirtelen víz zúdul a tüdejébe. Teljesen a történtek hatása alatt van még, csak ösztönből rúgja el magát valamerre. Lélegzet. Hullámok és sirályok hangja. Szellő és szikrázó napfény. Kell pár szívdobbanás, mire rájön, hol is van.*
- Ukrom!
*Riadtan keresi a szürkebőrűt. Vergődő karokat, vagy egy mozdulatlan hátat legalább. Nem nyugszik, amíg meg nem találja, le is merül érte, ha kell, és segít neki partra evickélni. Szerencsére nincsenek tőle messze.
A parton a Csontvető vár rájuk. Nawanthiri eleinte vonakodik kijönni a vízből, mert a magára álmodott ruhák semmivé foszlottak az álommal együtt, de végül arra jut, hogy a mestere nő, Ukrom meg a barátja, nem kell itt szégyenlősködni. A sámán felé illendőn meghajol, még azon csuromvizesen: jobb keze a mellkasa előtt, éllel kifelé, bal tenyere kinyitva a combja mellett. A térdeit akarattal kell egyenesben tartania. Az ágyéka még most is bizsereg az átéltektől. Igyekszik mielőbb megtörölközni és rendbe szedni magát. Minden mozdulata esetlen.*
- Már… el is telt a két hat? *kérdi közben, csak hogy mondjon valamit. Nem volna meglepve, ha úgy volna. Ahol az álom és a valóság egybemosódik, ott cseppfolyós az idő is.*
2013. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-07-05 06:27:37
Üzenet elküldve: 2024-07-05 06:27:37
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Az érzés átitat minden porcikát. A hűvös keveredik a forróval. Elemi részeiig keveredik, de nem elegyedik. Szövevényes lüktetéssel futja át a testeket. Szorít és kitölt a gyönyörével, méghozzá olyan intenzitással, ami szinte felfoghatatlan. Bódult, édes delíriumban teljesedik ki, amiben semmi más nincs, csak ők ketten. Ők: Nawanthirishardipandra.
A hirtelen lélegzettől a sós víz az óriásnevelt tüdejébe szökik, de az ösztönös mozdulat szinte azonnal a felszínre is löki. A part nincs túl távol, s bár a szerzetes lába még nem ér le, a hullámok a sekélyebb rész, a szárazföld felé taszigálják.
A fehér fövenyen kirajzolódik a langy szélben várakozó Csontvető alakja.*
*Ahogy a düh szétárad Ukromban, mindjárt el is forr azon a reszelős, egymáson szétaprózódó sziklákat idéző nevetésen, ami borzongató mélységekből tör elő.*
- Hiszen még mindig rettegsz hátranézni, kölyök!
*Alm'zar pincéinek dohos, áporodott szaga tekeredik az orrába.* - Hol vannak a tieid? HOL VANNAK?! ...te gyáva féreg.
*A tükör sérthetetlenül nyeli el az ütéseket. ja roppant öklöt, aztán a kart, s az egész szürke testet, s mire Ta'ga visszhangzó morgása elhalkul a zsoldos fejében, a hullámok erőteljes lökései térítik magához Ukromot. A lába még nem ér le, de a hullámzás néhány szívdobbanással később a sekélyebb részek felé taszítja a robusztus testet.*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Az érzés átitat minden porcikát. A hűvös keveredik a forróval. Elemi részeiig keveredik, de nem elegyedik. Szövevényes lüktetéssel futja át a testeket. Szorít és kitölt a gyönyörével, méghozzá olyan intenzitással, ami szinte felfoghatatlan. Bódult, édes delíriumban teljesedik ki, amiben semmi más nincs, csak ők ketten. Ők: Nawanthirishardipandra.
A hirtelen lélegzettől a sós víz az óriásnevelt tüdejébe szökik, de az ösztönös mozdulat szinte azonnal a felszínre is löki. A part nincs túl távol, s bár a szerzetes lába még nem ér le, a hullámok a sekélyebb rész, a szárazföld felé taszigálják.
A fehér fövenyen kirajzolódik a langy szélben várakozó Csontvető alakja.*
*Ahogy a düh szétárad Ukromban, mindjárt el is forr azon a reszelős, egymáson szétaprózódó sziklákat idéző nevetésen, ami borzongató mélységekből tör elő.*
- Hiszen még mindig rettegsz hátranézni, kölyök!
*Alm'zar pincéinek dohos, áporodott szaga tekeredik az orrába.* - Hol vannak a tieid? HOL VANNAK?! ...te gyáva féreg.
*A tükör sérthetetlenül nyeli el az ütéseket. ja roppant öklöt, aztán a kart, s az egész szürke testet, s mire Ta'ga visszhangzó morgása elhalkul a zsoldos fejében, a hullámok erőteljes lökései térítik magához Ukromot. A lába még nem ér le, de a hullámzás néhány szívdobbanással később a sekélyebb részek felé taszítja a robusztus testet.*
2012. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-07-03 22:44:31
Üzenet elküldve: 2024-07-03 22:44:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
~ Ez nem ő...! ~ *Egyre nehezebb elhitetnie magával. Feszülnek az izmok Ukrom karjaiban, és acsarog minden fogával, de olyan ellenálás tartja horizontálisan a véráztatta talajhoz, mintha még a moccanásnyi mozdulatokat is csak kíméletből hagynák neki. Azt se tudja, fegyverei nála vannak e, de hát minek; felállni sem tud, nemhogy harcolni. Mintha megint a tenger nyomná, csak egész tömege felül érkezik.
Ennek a nyomásnak az iránya váratlanul változni kezd, és a durva marok megemeli. Borzalmasan néz ki, ahogy saját tükörképét látja, de ezt még érzi is. Ebből semmit nem érez illúziónak, álomnak. Kiszolgáltatottnak érezné magát, ha nem próbálná a szélrózsa minden irányába tépni agyát gondolatai már így is. Csodálatos, ha még ruhája bírja a terhelést. Farkasszemet néz bűnével, a szürkebőrű nem képes fejét egyenesen tartani, nehezen kap levegőt, és nem tudja, hogyan bogozza ki az ork rémálom szavait.*
- Miről beszélsz... *krákog. A választ a szemével láthatja, mikor megolvad, átformálódik körülötte a homályos szoba, és a torz ork. Sötét sziluettek, kartávolságra falak körülötte, messzébb mögötte, s a legkisebb, legtávolabbi lámpa fényének utolsó sugarai, amik ennek a sikátornak az elejét elérik. Valamint Morthal, a kikötői Rókalyuk volt bajnoka, élete utolsó pillanataiban; kristálytisztán emlékszik még erre a jelenetre. De a hegyomlásnyi ork nem őt nézi, hanem mellette valami mást, valaki mást. Ta'ga az, az ő sebeivel, Ukrom zavarodottságára, s mintha ő ott sem lenne, befejezi az ő munkáját. Alaktalan pépbe borul minden megint, be kell csuknia a szemét, hogy szeme, agya ne dolgozzon feleslegesen, megkímélje magát. Mikor megint kinyitja, egy pillanatra azt hiszi, vége van. Csak saját magát látja, a végtelen tükör előtt, sehol, senkivel... nem.
Az árnyékot hallja nem máshol, mint magában, és a realizáció nem kevésbé rémíti meg, mint minden más. Hanem a szavak valamit elindítanak. Ismét a narancsos kősivatag égeti meg retináit, és ezúttal nem csak a kövek a látótere középpontja. Két tucatnyi, színtelen rongyokat viselő ork veszi körül idegesen toporogva, egy széles kört alkotva, aminek középpontjában három páncélos ember áll, fegyverekkel a kezükben, és egy elöttük térdelő, hegyomlásnyi ork, több heggel még távolról is, mint ujjal. Az egyik ember leplezetlen agresszivitással gesztikulál a térdelő rabra, s szavait nem lehet érteni amaz hevessége miatt. orra természetellenesen bal irányba van hajolva, egyik szeme alatt felszakadt a bőr és időközönként megered a vér, alsó ajka pedig fel van dagadva. Egy idő után a két sértetlen, katonának kinéző személy közül az egyik az orkra mutat... majd rá. Mintha látná.
Ta'ga szavai visszazökkentik a rémálomba. Amit mond, az valami újat indít el a kínlódó zsoldosban. Másfajta érzelmek megállíthatatlan hullámai temetik maguk alá; Kezei öklökbe szorulnak, ahogy lábával a semmibe tapos, és őrjöngésre nyílt, kitisztult szemekkel mellkasára, a hang irányába nézve, utána tükörképébe, üvölteni kezd.*
- SOHA NEM TÖRTEM MEG! *Minden erejével és porcikájával a tükörbe csap, tébolyultan elferdített vonásokkal, fittyet sem hányva a lehetséges következményekre, Ta'gára, Nawanthirire, semmire.*
~ Ez nem ő...! ~ *Egyre nehezebb elhitetnie magával. Feszülnek az izmok Ukrom karjaiban, és acsarog minden fogával, de olyan ellenálás tartja horizontálisan a véráztatta talajhoz, mintha még a moccanásnyi mozdulatokat is csak kíméletből hagynák neki. Azt se tudja, fegyverei nála vannak e, de hát minek; felállni sem tud, nemhogy harcolni. Mintha megint a tenger nyomná, csak egész tömege felül érkezik.
Ennek a nyomásnak az iránya váratlanul változni kezd, és a durva marok megemeli. Borzalmasan néz ki, ahogy saját tükörképét látja, de ezt még érzi is. Ebből semmit nem érez illúziónak, álomnak. Kiszolgáltatottnak érezné magát, ha nem próbálná a szélrózsa minden irányába tépni agyát gondolatai már így is. Csodálatos, ha még ruhája bírja a terhelést. Farkasszemet néz bűnével, a szürkebőrű nem képes fejét egyenesen tartani, nehezen kap levegőt, és nem tudja, hogyan bogozza ki az ork rémálom szavait.*
- Miről beszélsz... *krákog. A választ a szemével láthatja, mikor megolvad, átformálódik körülötte a homályos szoba, és a torz ork. Sötét sziluettek, kartávolságra falak körülötte, messzébb mögötte, s a legkisebb, legtávolabbi lámpa fényének utolsó sugarai, amik ennek a sikátornak az elejét elérik. Valamint Morthal, a kikötői Rókalyuk volt bajnoka, élete utolsó pillanataiban; kristálytisztán emlékszik még erre a jelenetre. De a hegyomlásnyi ork nem őt nézi, hanem mellette valami mást, valaki mást. Ta'ga az, az ő sebeivel, Ukrom zavarodottságára, s mintha ő ott sem lenne, befejezi az ő munkáját. Alaktalan pépbe borul minden megint, be kell csuknia a szemét, hogy szeme, agya ne dolgozzon feleslegesen, megkímélje magát. Mikor megint kinyitja, egy pillanatra azt hiszi, vége van. Csak saját magát látja, a végtelen tükör előtt, sehol, senkivel... nem.
Az árnyékot hallja nem máshol, mint magában, és a realizáció nem kevésbé rémíti meg, mint minden más. Hanem a szavak valamit elindítanak. Ismét a narancsos kősivatag égeti meg retináit, és ezúttal nem csak a kövek a látótere középpontja. Két tucatnyi, színtelen rongyokat viselő ork veszi körül idegesen toporogva, egy széles kört alkotva, aminek középpontjában három páncélos ember áll, fegyverekkel a kezükben, és egy elöttük térdelő, hegyomlásnyi ork, több heggel még távolról is, mint ujjal. Az egyik ember leplezetlen agresszivitással gesztikulál a térdelő rabra, s szavait nem lehet érteni amaz hevessége miatt. orra természetellenesen bal irányba van hajolva, egyik szeme alatt felszakadt a bőr és időközönként megered a vér, alsó ajka pedig fel van dagadva. Egy idő után a két sértetlen, katonának kinéző személy közül az egyik az orkra mutat... majd rá. Mintha látná.
Ta'ga szavai visszazökkentik a rémálomba. Amit mond, az valami újat indít el a kínlódó zsoldosban. Másfajta érzelmek megállíthatatlan hullámai temetik maguk alá; Kezei öklökbe szorulnak, ahogy lábával a semmibe tapos, és őrjöngésre nyílt, kitisztult szemekkel mellkasára, a hang irányába nézve, utána tükörképébe, üvölteni kezd.*
- SOHA NEM TÖRTEM MEG! *Minden erejével és porcikájával a tükörbe csap, tébolyultan elferdített vonásokkal, fittyet sem hányva a lehetséges következményekre, Ta'gára, Nawanthirire, semmire.*
2011. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-07-03 14:13:08
Üzenet elküldve: 2024-07-03 14:13:08
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Szavaira az árnyék visszafogja magát, és tényleg megpróbál kedves lenni a maga hátborzongató módján. Nawanthiriben benneszakad a lélegzet, mikor a hűvös, nedves nyelv végigcirógatja odalent. Egyszerre veri ki a hideg veríték és önti el a forróság. Álmában sem tettek vele ilyet soha. Aztán a szántóföldi látomás elsöpri a félelmet, és csak a kívánás haragéval rokon, vörös köde marad.
A lehetetlenül hosszú nyelv, mint valami csáp, mindenhová elér. Mandulaszemnek erőnek erejével kell türtőztetni magát, hogy ölelésével ki ne szorítsa az árnyékból a szuszt, néha meg azért, hogy föl ne sikkantson - mert amit a démon művel, nem csak mézédes, nem csak vérforraló, hanem… csiklandós is! Finoman beleharap a vállába a nyaka mellett, jelezve, hogy erről nem ám volt szó!
Kiengedi a lábkulcsot, és feltárja magát a rémnek. A tenyere végigsimít a hátán, le egészen a fenekéig, ahol megtapad. Amikor Nawanthirishardipandra végül beléhatol, egy szívdobbanásig nem is engedi visszahúzódni. Körülfolyja a hűvösségét, és szorosra fonódik rajt. A fekete test morog, páráll, remeg, mintha gyöngyözve forrna. Aztán a csípők mozgásba lendülnek, és a ziháló mellkasok, hátak, a karok és lábak ágbogában lassan nem látni már, ki az árnyék és ki az ember…*
A hozzászólás írója (Nawanthiri Shardipandra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.03 14:21:34
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Szavaira az árnyék visszafogja magát, és tényleg megpróbál kedves lenni a maga hátborzongató módján. Nawanthiriben benneszakad a lélegzet, mikor a hűvös, nedves nyelv végigcirógatja odalent. Egyszerre veri ki a hideg veríték és önti el a forróság. Álmában sem tettek vele ilyet soha. Aztán a szántóföldi látomás elsöpri a félelmet, és csak a kívánás haragéval rokon, vörös köde marad.
A lehetetlenül hosszú nyelv, mint valami csáp, mindenhová elér. Mandulaszemnek erőnek erejével kell türtőztetni magát, hogy ölelésével ki ne szorítsa az árnyékból a szuszt, néha meg azért, hogy föl ne sikkantson - mert amit a démon művel, nem csak mézédes, nem csak vérforraló, hanem… csiklandós is! Finoman beleharap a vállába a nyaka mellett, jelezve, hogy erről nem ám volt szó!
Kiengedi a lábkulcsot, és feltárja magát a rémnek. A tenyere végigsimít a hátán, le egészen a fenekéig, ahol megtapad. Amikor Nawanthirishardipandra végül beléhatol, egy szívdobbanásig nem is engedi visszahúzódni. Körülfolyja a hűvösségét, és szorosra fonódik rajt. A fekete test morog, páráll, remeg, mintha gyöngyözve forrna. Aztán a csípők mozgásba lendülnek, és a ziháló mellkasok, hátak, a karok és lábak ágbogában lassan nem látni már, ki az árnyék és ki az ember…*
A hozzászólás írója (Nawanthiri Shardipandra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.03 14:21:34
2010. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-07-03 06:46:39
Üzenet elküldve: 2024-07-03 06:46:39
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*A vonások nélküli arc ellenállhatatlanul, vérlázítóan vonzó. A karcsú test vágytól részegen mozdul, de a szerzetesé nem válaszol rá ugyanígy. Az ellenpárok itt disszonánsan csikordulnak. A kedvesség szóra összébb rándulnak a tintafekete szemek. A kedvesség a szerelem báli ruhája. A vágyé csak a bőrre kiülő sós verejték.
Türelmetlenül mordul, de ezúttal nem veszi el csak úgy, amit akar. Ahogy a lány tekintetébe fúrja a sajátját, lassan végignyalja a fogait a mosolya mögött. Hűvös nyelve vonulását a szerzetes is érezheti: a test hús és bőr határolta korlátai itt mit sem számítanak. Nawanthirishardipandra nyelve a leány testének legérzékenyebb régióján siklik végig kéjes, nedves hidegével.*
~A halálos seb nem mérged el…~ *A gondolat eléri az árny tudatát is, és szélesebbre húzódó vigyora jelzi, igen nagy tetszésére van. Csókjuk összeforr, tagjaik szinte összeolvadnak, habár mégis megőrzik határaikat. Nawanthirishardipandra nyelve a lányén, ...és a combjai között ...és a keble rózsáján, a nyakán, az ajkán... Marka a dús mellre szorul, ujjai az ágyékot markolják, de ha vágytól részeg sóvárgást is vicsorogva, de ezúttal kivárja a meghívást.*
~Engedj be... hogy eggyé lehessünk.~
*Ukrom fejében zavaros kavalkádban pörögnek a képek és az érzések. A düh, a félelem, az elveszettség, a megaláztatás és az önvád szinte marja egymást, mint az egymásnak eresztett, veszett kutyák.*
- NEM! *hördül a reszelős mennydörgés.* - TE vagy a halott! Hát nem érted?! HALOTT vagy NÉLKÜLEM!
*A roppant erő hirtelen talpra rántja a zsoldost. Az arca vérben úszik, látja a tükörképén. A tükörképén, akinek a vasmarka még mindig keményen szorítja a ruháját, aminél fogva talpra rántotta. Haragtól eltorzult vonások, villogó szemek, vad fújtatástól kitágult orrlyukak. Aztán valahogy fordul a látvány, és ott áll az egykori bajnok. Karját vesztve is harci delíriumban. Abban a kikötői sikátorban Ta'ga vicsorog rá, akinek csonka füléből a vállára csurog a vér. Aztán lendül a kard, s lehull a kar után a fej is. Vérpermet fröccsen Ta'ga arcába... Aztán megint fordul valami a látványon, szédítő és követhetetlen, felkeveredik tőle a gyomra. Az émelygést Ukrom épp csak felszuszogja, érzi lecsurogni az arcán a vérpermetet, s amikor felnéz, magát látja a tükörben: kidagadnak a nyakán az erek, roppant termete minden ízében erőt tükröz, még görnyedt tartásában is. A harag lobja még a szemében, csonka füléről vér csepeg a vállára.*
- NÉLKÜLEM TE... *hörög gúnyosan Ta'ga hangja Ukrom mellkasából.* - Eltemettél Alm'zar pincéiben, de ha meghaltam volna, te ma is csak egy gazdáit szolgáló, megtört állat lennél. De ott voltam. Ott voltam veled. Én voltam a gondolat, hogy a földre kushadás helyett szilánkosra törd azoknak a férgeknek az összes csontját, míg tócsába nem gyűlik a vérük a padlón. Elképzelted. Minden alkalommal. Aztán... ~megtörtél.~
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*A vonások nélküli arc ellenállhatatlanul, vérlázítóan vonzó. A karcsú test vágytól részegen mozdul, de a szerzetesé nem válaszol rá ugyanígy. Az ellenpárok itt disszonánsan csikordulnak. A kedvesség szóra összébb rándulnak a tintafekete szemek. A kedvesség a szerelem báli ruhája. A vágyé csak a bőrre kiülő sós verejték.
Türelmetlenül mordul, de ezúttal nem veszi el csak úgy, amit akar. Ahogy a lány tekintetébe fúrja a sajátját, lassan végignyalja a fogait a mosolya mögött. Hűvös nyelve vonulását a szerzetes is érezheti: a test hús és bőr határolta korlátai itt mit sem számítanak. Nawanthirishardipandra nyelve a leány testének legérzékenyebb régióján siklik végig kéjes, nedves hidegével.*
~A halálos seb nem mérged el…~ *A gondolat eléri az árny tudatát is, és szélesebbre húzódó vigyora jelzi, igen nagy tetszésére van. Csókjuk összeforr, tagjaik szinte összeolvadnak, habár mégis megőrzik határaikat. Nawanthirishardipandra nyelve a lányén, ...és a combjai között ...és a keble rózsáján, a nyakán, az ajkán... Marka a dús mellre szorul, ujjai az ágyékot markolják, de ha vágytól részeg sóvárgást is vicsorogva, de ezúttal kivárja a meghívást.*
~Engedj be... hogy eggyé lehessünk.~
*Ukrom fejében zavaros kavalkádban pörögnek a képek és az érzések. A düh, a félelem, az elveszettség, a megaláztatás és az önvád szinte marja egymást, mint az egymásnak eresztett, veszett kutyák.*
- NEM! *hördül a reszelős mennydörgés.* - TE vagy a halott! Hát nem érted?! HALOTT vagy NÉLKÜLEM!
*A roppant erő hirtelen talpra rántja a zsoldost. Az arca vérben úszik, látja a tükörképén. A tükörképén, akinek a vasmarka még mindig keményen szorítja a ruháját, aminél fogva talpra rántotta. Haragtól eltorzult vonások, villogó szemek, vad fújtatástól kitágult orrlyukak. Aztán valahogy fordul a látvány, és ott áll az egykori bajnok. Karját vesztve is harci delíriumban. Abban a kikötői sikátorban Ta'ga vicsorog rá, akinek csonka füléből a vállára csurog a vér. Aztán lendül a kard, s lehull a kar után a fej is. Vérpermet fröccsen Ta'ga arcába... Aztán megint fordul valami a látványon, szédítő és követhetetlen, felkeveredik tőle a gyomra. Az émelygést Ukrom épp csak felszuszogja, érzi lecsurogni az arcán a vérpermetet, s amikor felnéz, magát látja a tükörben: kidagadnak a nyakán az erek, roppant termete minden ízében erőt tükröz, még görnyedt tartásában is. A harag lobja még a szemében, csonka füléről vér csepeg a vállára.*
- NÉLKÜLEM TE... *hörög gúnyosan Ta'ga hangja Ukrom mellkasából.* - Eltemettél Alm'zar pincéiben, de ha meghaltam volna, te ma is csak egy gazdáit szolgáló, megtört állat lennél. De ott voltam. Ott voltam veled. Én voltam a gondolat, hogy a földre kushadás helyett szilánkosra törd azoknak a férgeknek az összes csontját, míg tócsába nem gyűlik a vérük a padlón. Elképzelted. Minden alkalommal. Aztán... ~megtörtél.~
2009. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-07-02 20:43:46
Üzenet elküldve: 2024-07-02 20:43:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Hosszú évek erőszakkal lenyomott gondolatait kaparta Ukrom elő ezekkel a szavakkal; de mindössze halványan izzó, már régen kialudt parazsakat dobott a hevesen őrjöngő infernó elé, ami arcába robban, mintha mindez csupán tegnap történt volna.
Az árnyék hangja megizzasztja azokat a parazsakat, és térdén találja magát az ellene irányult erőtől, de a testét elöntő sivatagi forróság nem az ork dühét, hanem annak teremtőjét, terrort hozza Ukrom lelkébe. Úgy érzi, mindjárt elerednek a könnyei, minden erejével azon van, hogy ne essen mélyebbre. Hangját hallja, ami már nem az övé, és egy szobát lát, amiben nem kéne lennie. A szoba, ahol két lélek lelte halálát, és ő maga. Érintetlenül. Elfeledve. Ártatlanul... ártatlanul?*
~ Miért voltam bent? ~
*Erőtlenül próbálja ellökni magától az ork mancsát, mintha egy falat próbálna arrébb tolni. A levegőben lógva, akár bármelyik kisnép, küzd a látomás erejével, saját gondolataival, könnyeivel, és környezetével. A szavak többszörösödre erősödve visszhangoznak Ukrom koponyájában, mintha belülről próbálnának kitörni belőle, és Ta'ga szemeibe könyörögve tekint bele, mielőtt súlytalanul el lesz dobva, és ismét a földet érintheti testével messzébb. Fel sem tud állni, akár Nawanthirinek az irányába tekinteni segítségért, mielőtt az ork ismét megragadná, ezúttal fejénél fogva; még sosem érzett ehhez mérhető erőt. Hamarabb a talajt ízlelheti, mielőtt akár egy szót is kitudott volna nyögni. Fémes ragacs, mintha egy érmét vett volna szájába. Két kezével igyekszik feltámasztani magát az árnyék vaskezének nyomásával megbirkózva, úgy érzi, tyúktojásként lesz betörve a feje, ha nem tesz valamit. Meghalhat, ha eljön az ideje, csak ne most, ne ebben a szobában, ennél a cellánál, ezzel a hullával! Miért volt itt Ta'ga? Miért volt itt ő? Miért van itt most?
Megváltozik egy pillanatra a hajszálnyira szeme előtt lévő föld; száraz, napkelte színű megrepedt terep, kemény és meleg az érintésre, akár a rajtuk lévő sziklák. Szeme sarkában lábak veszik körül, meztelenek, szőrösek, s színük a zöld és szürke között ugrál; kivéve egy pár fekete csizma, nem sokkal előtte. Egy védelmező, öblös hang keveredik egy agresszív harsánnyal, és mintha a szobai jelenet ismétlődne meg, másodpercek múlva egy címeres páncélt viselő valaki az ugar porában fekszik előtte.*
- Halott vagy! *Nehéz kisziszegnie a szavakat miközben minden erején azon van, hogy szája ne a véres földre legyen tapadva* - Nem csinálhatom vissza!
*Hosszú évek erőszakkal lenyomott gondolatait kaparta Ukrom elő ezekkel a szavakkal; de mindössze halványan izzó, már régen kialudt parazsakat dobott a hevesen őrjöngő infernó elé, ami arcába robban, mintha mindez csupán tegnap történt volna.
Az árnyék hangja megizzasztja azokat a parazsakat, és térdén találja magát az ellene irányult erőtől, de a testét elöntő sivatagi forróság nem az ork dühét, hanem annak teremtőjét, terrort hozza Ukrom lelkébe. Úgy érzi, mindjárt elerednek a könnyei, minden erejével azon van, hogy ne essen mélyebbre. Hangját hallja, ami már nem az övé, és egy szobát lát, amiben nem kéne lennie. A szoba, ahol két lélek lelte halálát, és ő maga. Érintetlenül. Elfeledve. Ártatlanul... ártatlanul?*
~ Miért voltam bent? ~
*Erőtlenül próbálja ellökni magától az ork mancsát, mintha egy falat próbálna arrébb tolni. A levegőben lógva, akár bármelyik kisnép, küzd a látomás erejével, saját gondolataival, könnyeivel, és környezetével. A szavak többszörösödre erősödve visszhangoznak Ukrom koponyájában, mintha belülről próbálnának kitörni belőle, és Ta'ga szemeibe könyörögve tekint bele, mielőtt súlytalanul el lesz dobva, és ismét a földet érintheti testével messzébb. Fel sem tud állni, akár Nawanthirinek az irányába tekinteni segítségért, mielőtt az ork ismét megragadná, ezúttal fejénél fogva; még sosem érzett ehhez mérhető erőt. Hamarabb a talajt ízlelheti, mielőtt akár egy szót is kitudott volna nyögni. Fémes ragacs, mintha egy érmét vett volna szájába. Két kezével igyekszik feltámasztani magát az árnyék vaskezének nyomásával megbirkózva, úgy érzi, tyúktojásként lesz betörve a feje, ha nem tesz valamit. Meghalhat, ha eljön az ideje, csak ne most, ne ebben a szobában, ennél a cellánál, ezzel a hullával! Miért volt itt Ta'ga? Miért volt itt ő? Miért van itt most?
Megváltozik egy pillanatra a hajszálnyira szeme előtt lévő föld; száraz, napkelte színű megrepedt terep, kemény és meleg az érintésre, akár a rajtuk lévő sziklák. Szeme sarkában lábak veszik körül, meztelenek, szőrösek, s színük a zöld és szürke között ugrál; kivéve egy pár fekete csizma, nem sokkal előtte. Egy védelmező, öblös hang keveredik egy agresszív harsánnyal, és mintha a szobai jelenet ismétlődne meg, másodpercek múlva egy címeres páncélt viselő valaki az ugar porában fekszik előtte.*
- Halott vagy! *Nehéz kisziszegnie a szavakat miközben minden erején azon van, hogy szája ne a véres földre legyen tapadva* - Nem csinálhatom vissza!
2008. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-07-02 13:40:04
Üzenet elküldve: 2024-07-02 13:40:04
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Torkában dobog a szíve, ahogy az árnyék ujjai a csuklójára fonódnak. Voltak már ilyen közel egymáshoz, de csak testben: amikor harcoltak. Ezúttal a lány - ha félve, ha berzenkedve is - megnyitja a lelkét Nawanthirishardipandrának. Ezúttal nincs győztes, nincs vesztes. A tükör hártyává vékonyodik köztük. Legalábbis így kellene történnie.*
~Ami nem hajlik, az törik…~
*A szörny maga is tapasztalhatta ennek igazságát. Számtalanszor összetört már Nawanthiri gyilkos ölelésében. A szerzetes nem akar vitatkozni vele, mindketten tudják, hogy van harmadik lehetőség: a szívós kitartás, amivel a sivatagi szél ostromolja a sziklát, és amivel a szikla évszázadokig ellenáll. Valójában ez volt az ő játékuk, nem a hajlás vagy törés.
Hagyja magát hanyatt dönteni, de arra már nem készült fel, hogy meg akarják erőszakolni. Feljajdul, amikor az árnyék beléhatol. Hideg, fáj és… megalázó. Szíve szerint lerúgná magáról azt a sudár testét, de akkor kezdődne minden elölről. Összeharapja a fogát, baljával a rém alá nyúl, és szétválasztja magukat.*
- Nem bánhatsz velem így! *sziszegi, aztán a torka összeszorul. Gyengéd, kérlelő suttogás képes csak átcsusszanni rajta:*
- Legyél hozzám kedves…
*A nap az útja végén jár, a szántókra köd ereszkedik. Egy tucat lépés távolságból a dolgok körvonalai már elmosódnak, és úgy válnak viszonylagossá, ahogy a homály lassan mélyül. A vörösnek mindkét Nawanthirishardipandra szerint jót tett volna akkor a verés. Egy álomban talán ki is rántották a nyeregből. Egy álomban talán fejbe rúgták, mihelyt földet ért. Egy álomban talán eltörték a keze csontját, könyökét, vállát. Soha ne tudjon többé tőrt szegezni rájuk, amit félre ne üthetnének.
Yeza alakját azonban elnyeli a homály, és a harag egészen másmilyen szenvedélybe fordul. Nawanthiri a lábaival átkulcsolja az árnyék karcsú derekát. Tarkóját lágyan a két kezébe fogja. Alaptechnikák indulnak ebből a pozícióból: karfeszítés, fojtás, földrevitel, ahogy a helyzet megkívánja. A szörny ráhajol, és szavakat suttog az ajkára. A mandulaszemek játszin összehunyorodnak.*
~A halálos seb nem mérged el…~
*Szája egybeforr az árnyékéval. Nawanthirishardipandra beletúr a lány sörényébe, nyelve, ami már inkább hűvös, mint hideg, elolvad a nyelvén. A karcsú ujjak vándorútra indulnak. A fülek kagylóján, a nyak ívén le a kulcscsontig és a dús keblekig, ahonnan már csak az egyik kéz halad tovább lefelé…*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Torkában dobog a szíve, ahogy az árnyék ujjai a csuklójára fonódnak. Voltak már ilyen közel egymáshoz, de csak testben: amikor harcoltak. Ezúttal a lány - ha félve, ha berzenkedve is - megnyitja a lelkét Nawanthirishardipandrának. Ezúttal nincs győztes, nincs vesztes. A tükör hártyává vékonyodik köztük. Legalábbis így kellene történnie.*
~Ami nem hajlik, az törik…~
*A szörny maga is tapasztalhatta ennek igazságát. Számtalanszor összetört már Nawanthiri gyilkos ölelésében. A szerzetes nem akar vitatkozni vele, mindketten tudják, hogy van harmadik lehetőség: a szívós kitartás, amivel a sivatagi szél ostromolja a sziklát, és amivel a szikla évszázadokig ellenáll. Valójában ez volt az ő játékuk, nem a hajlás vagy törés.
Hagyja magát hanyatt dönteni, de arra már nem készült fel, hogy meg akarják erőszakolni. Feljajdul, amikor az árnyék beléhatol. Hideg, fáj és… megalázó. Szíve szerint lerúgná magáról azt a sudár testét, de akkor kezdődne minden elölről. Összeharapja a fogát, baljával a rém alá nyúl, és szétválasztja magukat.*
- Nem bánhatsz velem így! *sziszegi, aztán a torka összeszorul. Gyengéd, kérlelő suttogás képes csak átcsusszanni rajta:*
- Legyél hozzám kedves…
*A nap az útja végén jár, a szántókra köd ereszkedik. Egy tucat lépés távolságból a dolgok körvonalai már elmosódnak, és úgy válnak viszonylagossá, ahogy a homály lassan mélyül. A vörösnek mindkét Nawanthirishardipandra szerint jót tett volna akkor a verés. Egy álomban talán ki is rántották a nyeregből. Egy álomban talán fejbe rúgták, mihelyt földet ért. Egy álomban talán eltörték a keze csontját, könyökét, vállát. Soha ne tudjon többé tőrt szegezni rájuk, amit félre ne üthetnének.
Yeza alakját azonban elnyeli a homály, és a harag egészen másmilyen szenvedélybe fordul. Nawanthiri a lábaival átkulcsolja az árnyék karcsú derekát. Tarkóját lágyan a két kezébe fogja. Alaptechnikák indulnak ebből a pozícióból: karfeszítés, fojtás, földrevitel, ahogy a helyzet megkívánja. A szörny ráhajol, és szavakat suttog az ajkára. A mandulaszemek játszin összehunyorodnak.*
~A halálos seb nem mérged el…~
*Szája egybeforr az árnyékéval. Nawanthirishardipandra beletúr a lány sörényébe, nyelve, ami már inkább hűvös, mint hideg, elolvad a nyelvén. A karcsú ujjak vándorútra indulnak. A fülek kagylóján, a nyak ívén le a kulcscsontig és a dús keblekig, ahonnan már csak az egyik kéz halad tovább lefelé…*
2007. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-07-02 07:03:50
Üzenet elküldve: 2024-07-02 07:03:50
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*A név egyedi dallama most minden korábbinál mélyebbről váltja hanggá lényét tükröző hullámait. Talán sosem voltak még ilyen közel: a szerzetes és az árnyéka. A nyúlánk ujjak a lány csuklóira fonódnak, finoman átmosódnak a fém alkarvédők feketéjébe.*
- Jó *súgja hangjának cinikus bársonyán* -, de nem hiszek neked. Még nem.
- Ami nem hajlik, az törik, kis Kabócám *duruzsolja édesen irritáló szavait, miközben egyre közelebb hajol. A kecses, sudár alak nyomasztó tömegével a szerzetes fölé tornyosul. A hátára kényszeríti, a combjai közé furakszik és belé hatol. A ruhák anyagtalan közhelyekként engednek utat neki. A szorítása egyszerre erőteljes és gyengéd.* - Ha pedig törsz, az a szilánkos él ÉN leszek. *A kéj sötétjéből kibontakozik az Artheniorba vezető út kudarc szegélyezte, gyászos képe. Egy dallam ismétlésben ájultra kopott maradéka visszhangzik a fejében.*
- ...és a sebek, amiket ejtesz vele... elmérgednek. *A nap az útja végén jár, a szántókra köd ereszkedik. Egy tucat lépés távolságból a dolgok körvonalai már elmosódnak, és úgy válnak viszonylagossá, ahogy a homály lassan mélyül. Az alkony piszkosszürke fellegek alatt pedig a pökhendi vörös néz vele szembe. Gyülemlik a düh, szorul a marka a teherhordó rúdon, s a gondolatai közt ott dorombol a késztetés, hogy megragadja a felé nyújtott kezet, hogy kirántsa a fölényességet a nyeregből. Olyan könnyű lenne...
Kéj feszíti meg a testét, Nawanthirishardipandra lényét, az ajkára suttogott szavakból bódító füstként lélegzi be.*
*Ahogy Ukrom keze a tükörhöz ér, kissé elmerül benne, mintha hideg sár lenne. Aztán megvonaglik, s a kezére szorul. A felszakadó bömbölés szinte széttépi azt a tökéletes tükröződést. Ta'ga reszelős, öblös hangja megrepeszti az őket körülvevő feketeséget, mely repedéseken a sötét iszonytató mélységei szüremlenek át.*
- SAJNÁLAT?!!
*A bömbölés ereje a földre löki Ukromot. Tompa teherként nyomja görnyedt térdelésbe. Hasalásba. Kicsinek érzi magát. Apró, értéktelen porszemnek. ~Sajnálom, sajnálom, sajnálom, sajnálom...~ A mantraként ismétlődő, könyörgő kölyökhang kitölti a fejét. Elválasztja a világtól, akár egy védelmül magára borított takaró. Csak a padló repedései vannak, az áporodott szag, ami az orrába tolul és az ismételgetett szavak: a végtelen pillanat, ami elválasztja a verés csontot törő, bőrt hasító kínjától.*
- TE, meg a sajnálatod! *bömböli megvetést fröcsögve Ta'ga sziklaomlás hangja.* - Ez vagy TE! Ez meg ÉN! *Úgy ragadja meg Ukrom grabancát, mintha egy kölyökmacskát lódítana arrébb. A zsoldos térde gazdái vörösre ázott tunikájának szélén landol. Épp csak egy pillanatra látja az összezúzott arcok torz roncsát, a következő pillanatban már tolul is a szemébe, orrába, szájába a fémes ízű massza, ahogy Ta'ga a tócsába gyűlt vérbe nyomja a fejét.*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*A név egyedi dallama most minden korábbinál mélyebbről váltja hanggá lényét tükröző hullámait. Talán sosem voltak még ilyen közel: a szerzetes és az árnyéka. A nyúlánk ujjak a lány csuklóira fonódnak, finoman átmosódnak a fém alkarvédők feketéjébe.*
- Jó *súgja hangjának cinikus bársonyán* -, de nem hiszek neked. Még nem.
- Ami nem hajlik, az törik, kis Kabócám *duruzsolja édesen irritáló szavait, miközben egyre közelebb hajol. A kecses, sudár alak nyomasztó tömegével a szerzetes fölé tornyosul. A hátára kényszeríti, a combjai közé furakszik és belé hatol. A ruhák anyagtalan közhelyekként engednek utat neki. A szorítása egyszerre erőteljes és gyengéd.* - Ha pedig törsz, az a szilánkos él ÉN leszek. *A kéj sötétjéből kibontakozik az Artheniorba vezető út kudarc szegélyezte, gyászos képe. Egy dallam ismétlésben ájultra kopott maradéka visszhangzik a fejében.*
- ...és a sebek, amiket ejtesz vele... elmérgednek. *A nap az útja végén jár, a szántókra köd ereszkedik. Egy tucat lépés távolságból a dolgok körvonalai már elmosódnak, és úgy válnak viszonylagossá, ahogy a homály lassan mélyül. Az alkony piszkosszürke fellegek alatt pedig a pökhendi vörös néz vele szembe. Gyülemlik a düh, szorul a marka a teherhordó rúdon, s a gondolatai közt ott dorombol a késztetés, hogy megragadja a felé nyújtott kezet, hogy kirántsa a fölényességet a nyeregből. Olyan könnyű lenne...
Kéj feszíti meg a testét, Nawanthirishardipandra lényét, az ajkára suttogott szavakból bódító füstként lélegzi be.*
*Ahogy Ukrom keze a tükörhöz ér, kissé elmerül benne, mintha hideg sár lenne. Aztán megvonaglik, s a kezére szorul. A felszakadó bömbölés szinte széttépi azt a tökéletes tükröződést. Ta'ga reszelős, öblös hangja megrepeszti az őket körülvevő feketeséget, mely repedéseken a sötét iszonytató mélységei szüremlenek át.*
- SAJNÁLAT?!!
*A bömbölés ereje a földre löki Ukromot. Tompa teherként nyomja görnyedt térdelésbe. Hasalásba. Kicsinek érzi magát. Apró, értéktelen porszemnek. ~Sajnálom, sajnálom, sajnálom, sajnálom...~ A mantraként ismétlődő, könyörgő kölyökhang kitölti a fejét. Elválasztja a világtól, akár egy védelmül magára borított takaró. Csak a padló repedései vannak, az áporodott szag, ami az orrába tolul és az ismételgetett szavak: a végtelen pillanat, ami elválasztja a verés csontot törő, bőrt hasító kínjától.*
- TE, meg a sajnálatod! *bömböli megvetést fröcsögve Ta'ga sziklaomlás hangja.* - Ez vagy TE! Ez meg ÉN! *Úgy ragadja meg Ukrom grabancát, mintha egy kölyökmacskát lódítana arrébb. A zsoldos térde gazdái vörösre ázott tunikájának szélén landol. Épp csak egy pillanatra látja az összezúzott arcok torz roncsát, a következő pillanatban már tolul is a szemébe, orrába, szájába a fémes ízű massza, ahogy Ta'ga a tócsába gyűlt vérbe nyomja a fejét.*
2006. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-06-26 10:06:27
Üzenet elküldve: 2024-06-26 10:06:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Úgy néz ki, semelyikük sem fog hirtelen a másiknak indulni, ő pedig nem is nagyon találja értelmét hogy megint meggondolatlanul cselekedjen. Feszültebbé válik a másodpercekkel, mintha megint a tengernyi víz venné mindenhol körbe. Agya nem tudja helyére tenni a két ellenséget elválasztó tükröt, mintha a mögöttük lévő sötétség azt a látszatot keltené számára, hogy minden szín és forma átfolyt volna valamelyik oldalba, csak ők nem. Egy hajmeresztő gondolat. De nem mintha látna a kettőn túl bármi felismerhetőt. Csak ők négyen a semmiben, és a semmivel szimmetrikus semmiben.
Ukromnak a legkisebb mértékben sem tetszik a démon és Nawanthiri közelsége, s fél mi lesz akkor, ha érintkeznének. Húzna is vissza bő erővel a szerzetest, ha nem hívná fel figyelmét annak az álomparazitának az ordas-nagy, és kísértetiesen ismerős társa. Egy groteszk, szürke, hegektől torzult ork, aki látszólag másodpercekre van attól, hogy rá vesse magát.
Ökölbe szorult keze ellazul a felismerésre, és figyelme teljességében a jelenéshez fordul.*
~ Ez csak a démon trükkje. ~ *De miért érződik ennyire valósnak? Tudja, már halott, figyelmet sem kéne fordítania neki. Nem változtatja meg, ami már megtörtént. De akkor miért hezitál? Miért nem nyúl a szerzeteshez rögvest, miért fordít figyelmet ehhez az arcátlan árnyékhoz?*
- Nem érdemelted meg a sorsod. *Még ha nem is az igazinak mondja, de...* - Sajnálom. *Előre lép, s tenyerét a tükörnek felszínére teszi, szemét becsukva.*
*Úgy néz ki, semelyikük sem fog hirtelen a másiknak indulni, ő pedig nem is nagyon találja értelmét hogy megint meggondolatlanul cselekedjen. Feszültebbé válik a másodpercekkel, mintha megint a tengernyi víz venné mindenhol körbe. Agya nem tudja helyére tenni a két ellenséget elválasztó tükröt, mintha a mögöttük lévő sötétség azt a látszatot keltené számára, hogy minden szín és forma átfolyt volna valamelyik oldalba, csak ők nem. Egy hajmeresztő gondolat. De nem mintha látna a kettőn túl bármi felismerhetőt. Csak ők négyen a semmiben, és a semmivel szimmetrikus semmiben.
Ukromnak a legkisebb mértékben sem tetszik a démon és Nawanthiri közelsége, s fél mi lesz akkor, ha érintkeznének. Húzna is vissza bő erővel a szerzetest, ha nem hívná fel figyelmét annak az álomparazitának az ordas-nagy, és kísértetiesen ismerős társa. Egy groteszk, szürke, hegektől torzult ork, aki látszólag másodpercekre van attól, hogy rá vesse magát.
Ökölbe szorult keze ellazul a felismerésre, és figyelme teljességében a jelenéshez fordul.*
~ Ez csak a démon trükkje. ~ *De miért érződik ennyire valósnak? Tudja, már halott, figyelmet sem kéne fordítania neki. Nem változtatja meg, ami már megtörtént. De akkor miért hezitál? Miért nem nyúl a szerzeteshez rögvest, miért fordít figyelmet ehhez az arcátlan árnyékhoz?*
- Nem érdemelted meg a sorsod. *Még ha nem is az igazinak mondja, de...* - Sajnálom. *Előre lép, s tenyerét a tükörnek felszínére teszi, szemét becsukva.*
2005. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-06-25 14:56:10
Üzenet elküldve: 2024-06-25 14:56:10
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Ukrom szerencsére magánál van, és rövidesen felköhögi a tüdejében rekedt vizet. Tanakodásra viszont nincs idő: a tükörből szóló árnyak maguknak követelik hőseink figyelmét. Nawanthirié leguggol a lány elé, jéghideg ujjait az álla alá simítja. A tükör vele hajlik. A szerzetes föltekint a tintafekete, arc nélküli arcba.*
- Az én nevem Nawanthirishardipandra. *megfogja az árnyék kezét* És nincs ott, meg itt. Tebenned is… csak magamat látom.
*Nem könnyű ezt kimondani. Felvállalni a kecsességet, amilyen a szerzetes sosem lesz, hiába van ott minden mozdulatában. A démon bujaságát, gyengeségét, és a cinikus, sunyi ravaszságot, amivel mindezt kompenzálja. Felvállalni, hogy nő, aki a lelke mélyén - mint minden eszes lény - magában hordja az ellenpárját.
A másik árny ekkor röhög fel. Nawanthiri odakapja a fejét. Szeretne a barátján segíteni, de már tudja, hogy ebben a mostani harcban nem vehet részt. A démonaival mindenkinek magának kell békét kötnie. Visszafordul Nawanthirishardipandrához. A tekintetében kérdés:*
~Táncolsz velem?~
A hozzászólás írója (Nawanthiri Shardipandra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.06.25 14:59:58
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Ukrom szerencsére magánál van, és rövidesen felköhögi a tüdejében rekedt vizet. Tanakodásra viszont nincs idő: a tükörből szóló árnyak maguknak követelik hőseink figyelmét. Nawanthirié leguggol a lány elé, jéghideg ujjait az álla alá simítja. A tükör vele hajlik. A szerzetes föltekint a tintafekete, arc nélküli arcba.*
- Az én nevem Nawanthirishardipandra. *megfogja az árnyék kezét* És nincs ott, meg itt. Tebenned is… csak magamat látom.
*Nem könnyű ezt kimondani. Felvállalni a kecsességet, amilyen a szerzetes sosem lesz, hiába van ott minden mozdulatában. A démon bujaságát, gyengeségét, és a cinikus, sunyi ravaszságot, amivel mindezt kompenzálja. Felvállalni, hogy nő, aki a lelke mélyén - mint minden eszes lény - magában hordja az ellenpárját.
A másik árny ekkor röhög fel. Nawanthiri odakapja a fejét. Szeretne a barátján segíteni, de már tudja, hogy ebben a mostani harcban nem vehet részt. A démonaival mindenkinek magának kell békét kötnie. Visszafordul Nawanthirishardipandrához. A tekintetében kérdés:*
~Táncolsz velem?~
A hozzászólás írója (Nawanthiri Shardipandra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.06.25 14:59:58
2004. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-06-25 06:27:08
Üzenet elküldve: 2024-06-25 06:27:08
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A fényt derengő sötét, a merőben más tónusban szólaló hangok mindig harmóniába futó dallama különös, meghitt közeget teremt, melyben még négyük alakja is szépen helyén lévő szimmetriát és arányokat fest. Ők és a tükrön túli világ együtt alkotják ezt a magától értetődően felismerhető egészet.
A szerzetes zsigereiben is annál jobban kibomlik ez az érzés, minél kevésbé feszül neki a tudata Nawanthirishardipandrának. A nyúlánk alak értőn figyel. Leheletnyi, cinikus félmosoly ül ki a szája szegletébe.*
- Nem könnyű *szól a cáfolat, s az ujjait az óriásnevelt álla alá simítja, ahogy leguggol hozzá. Nem lép ki a tükörből. A tükör mintha hajlana vele, s határát megtartva húzódna végig közöttük.* - Ezért vagy te ott, én itt, igaz, kis Kabócám? *A hangja szinte bántóan lágy, s bársonyos zöngéi mélyén mindig ott duruzsol az irónia.
Ukrom talán közbelépne a kis jelenetnél, de a görnyedten is hatalmas ork a tükör másik oldalán visszamordul rá.*
- Parazita? *recsegi, aztán sziklaomlás torz morajával fel is röhög a megjegyzésen. Ta'ga előrébb lép. Megtört, vad tűzben parázsló, tekintetét Ukromra szegezi.* - Mit tudsz te? Kölyök! *Sötét, kócos loboncát hátratűri csonka füle mögé. Agyarain nyál bugyborékol. A vas szagát árasztja, és az áporodott bűzét, ami Alm'zar ketrecekkel teli pincéit megülte.*
*A fényt derengő sötét, a merőben más tónusban szólaló hangok mindig harmóniába futó dallama különös, meghitt közeget teremt, melyben még négyük alakja is szépen helyén lévő szimmetriát és arányokat fest. Ők és a tükrön túli világ együtt alkotják ezt a magától értetődően felismerhető egészet.
A szerzetes zsigereiben is annál jobban kibomlik ez az érzés, minél kevésbé feszül neki a tudata Nawanthirishardipandrának. A nyúlánk alak értőn figyel. Leheletnyi, cinikus félmosoly ül ki a szája szegletébe.*
- Nem könnyű *szól a cáfolat, s az ujjait az óriásnevelt álla alá simítja, ahogy leguggol hozzá. Nem lép ki a tükörből. A tükör mintha hajlana vele, s határát megtartva húzódna végig közöttük.* - Ezért vagy te ott, én itt, igaz, kis Kabócám? *A hangja szinte bántóan lágy, s bársonyos zöngéi mélyén mindig ott duruzsol az irónia.
Ukrom talán közbelépne a kis jelenetnél, de a görnyedten is hatalmas ork a tükör másik oldalán visszamordul rá.*
- Parazita? *recsegi, aztán sziklaomlás torz morajával fel is röhög a megjegyzésen. Ta'ga előrébb lép. Megtört, vad tűzben parázsló, tekintetét Ukromra szegezi.* - Mit tudsz te? Kölyök! *Sötét, kócos loboncát hátratűri csonka füle mögé. Agyarain nyál bugyborékol. A vas szagát árasztja, és az áporodott bűzét, ami Alm'zar ketrecekkel teli pincéit megülte.*
2003. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-06-21 19:23:57
Üzenet elküldve: 2024-06-21 19:23:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Kell eltelnie egy másodpercnek, míg derekáig ellepi őt víz, ahogy befelé sétál, avagy tolja maga előtt a tengert nagy riadalmában. Nyakcsigolyái lefelé konyulnak, tekintete pedig jobbra-ballra ugrik, de se lát, se hall semmit barátjáról: a most fültépő erővel morajló hullámok az egyetlen zaj, amit fülét érik, és a színtelen, tiszta víz egyre zavarosabbá válik, sőt, sötétedni kezd, mintha kátránnyal teli ládák kezdtek volna el szivárogni a vízfenékről. Talán kijjebb kezdhette sodorni a testét a hullámok, mielőtt süllyedni kezdett volna, ez az egyetlen magyarázat amivel magának tud szolgálni; de nem gondolkodhat el rajta; most azonnal le kell merülnie, ha tényleg így történt. Váratlanul improvizálnia fog kelleni úszás terén, de ha karjait maga mellett emelgeti föl-s-alá mintha repülni próbálna, az elég lesz, nem? Nem mintha lenne más választása, bele kell vágnia!
Egy kapzsi lélegzetvétellel, és egy széles lépéssel nem ereszkedni, hanem zuhanni kezd a folyékony hidegségbe: Lapockái, vállai, nyaka s végül feje pillanatok alatt törik át a víztükröt, ahogy a kellemetlen nedvesség mindenhol körülveszi; résnyire húzott szemekkel máris kutatni kezdene maga körül, de éppenséggel nemhogy a mélyföldet nem látja, hanem orráig is alig! Mintha hirtelen kitagadta magából a napfényt a körülötte lévő tér, azt az éjszakai sötétséget tükrözve vissza neki, amit még a csillagok alatt sem tapasztalt! Felfelé néz, testével úgy kiegyenesedve mint ahogy a szárazföldön soha...*
~ Mi a pokol ez?! ~ *Elkerekedett szemekkel észleli, hogy az égből sem lát semmit. Zavartan vergődni kezd végtagjaival, de nem érez maga körül semmilyen áramlatot, mintha egy helyben ragadt volna. Dühödten és lassan felgyülemlő kétségbeeséssel folytatja a csapkodást, rohamosan fogyván a levegőből, de semmi nem használ; Lassan süllyedni kezd, de ezt is csak gondolja, mert nem lát semmit amiből ezt megállapíthatja. Úgy érzi, mellkasa menten beszakad, fejénél kétoldalt kezd soha nem érzett nyomás erősödni. Végtagjaiból kezd elhalni az érzés, s kezdi egyre fáradtabbnak érezni magát. Gondolatai lelassulnak, s már szemeit is nagy kihívásba telik nyitva tartani, az sem tart örökké. Száját még kinyitja, fel sem fogja a cselekvést, mielőtt megadja magát a csendnek.
Ez a csend elméjének nem tart több ideig egy sóhajtásnál. Ezután fülét saját eszeveszett szuszogása ostromolja meg, s mikor eljut központjához az üzenet, felfogja, hogy még életben van. És ha így kapkodja a levegőt, akkor abból is van. Lassan elkezdi érezni testét is, és ahogy tapintásból meg tudja állapítani, mellkassal és orcával előre a "földön" lapít. Szemeit lassan felnyitja, de nem érzi magát tájékozottabnak, mint előtte. Továbbra is alig lát valamit, csak valami szeme sarkáig elvilágít. Hirtelen magán kívül valami másnak a hangját is kezdi hallani, de az ösztön egyedül nem ad elég neki erőt azon kívül, hogy egy vizenyős köhögésen és tenyerének megugrásán kívül többre teljék. Még.
Hanem mikor az idegen hang forrása arcközelbe hozza magát, megnyugszik: Nawanthiri. Kicsit kevesebb ruhával, mint előtte, de ő az. Diszkréten becsukja szemeit, majd miután elmúlik légszomja is, hirtelen a teljes teste megugrik; A szerzetestől ellentétes irányba gurulva a hátán találja magát, s onnan még egy egészséges sorozatot köhög, mielőtt elég tengervizet kitudhat magából.*
...Itt vagy. *Hörög, miközben lassan felül, mint aki most kapta vissza kezeit-lábait. Úgy érzi, mintha visszacsapkodta volna magát a Kikötőig. Jobban irritálja feketéit itt a fény, de legalább magából s barátjából is többet lát - aki valahonnan fel is öltözött. Ő maga nem meztelen? Nem úgy érzi. Azonban mielőtt egyáltalán elkezdené megfogalmazni fejében a mondandókat, óriásnevelt társa tekintete elég aggodalommal tölti el, hogy kövesse azt. A látvány arra készteti, hogy lassan két lábára ingadozzon, még gyengén az élménytől, de már életet lehelt tűzzel az új veszélytől. A tegnap látott Nawanthirishardipandra, valaki mással? Hogyan? És hol?
Megszólalnak, s nem tudja eldönteni, egy a hangot hall e, vagy kettőt. A szavukat viszont nem tart sokáig az orknak kielemezni.* - Parazita. *Vicsorog, mint aki már készen is állna még egy próbálkozásra. A szerzetes tekintetében bizonytalanságot olvas ki, s bár Ukrom még egy kisujjnyival sem bölcsebb nála e helyzetet illetően, éles tekintetéből egy egyértelmű üzentet tud kiolvasni: maradjon résen.
A halálközeli élmény elvette a kedvét attól hogy a Csontvető által támogatott szójátékokba merüljön, s csak föl-alá méregeti a kettő... "személyt". Ha valóban az a teremtmény legalább az egyik, akire gondolnak, azt már saját kézzel tapasztalhatta, hogy a klasszikus megoldás nem helyén való; ergó, a szürkebőrű fogytán van, mit lépjen. Úgyhogy igazán reméli, vagy megint egy álom része ez, vagy szerzetes barátja valami jégtörő stratégiai megvilágosodásra jutott.*
*Kell eltelnie egy másodpercnek, míg derekáig ellepi őt víz, ahogy befelé sétál, avagy tolja maga előtt a tengert nagy riadalmában. Nyakcsigolyái lefelé konyulnak, tekintete pedig jobbra-ballra ugrik, de se lát, se hall semmit barátjáról: a most fültépő erővel morajló hullámok az egyetlen zaj, amit fülét érik, és a színtelen, tiszta víz egyre zavarosabbá válik, sőt, sötétedni kezd, mintha kátránnyal teli ládák kezdtek volna el szivárogni a vízfenékről. Talán kijjebb kezdhette sodorni a testét a hullámok, mielőtt süllyedni kezdett volna, ez az egyetlen magyarázat amivel magának tud szolgálni; de nem gondolkodhat el rajta; most azonnal le kell merülnie, ha tényleg így történt. Váratlanul improvizálnia fog kelleni úszás terén, de ha karjait maga mellett emelgeti föl-s-alá mintha repülni próbálna, az elég lesz, nem? Nem mintha lenne más választása, bele kell vágnia!
Egy kapzsi lélegzetvétellel, és egy széles lépéssel nem ereszkedni, hanem zuhanni kezd a folyékony hidegségbe: Lapockái, vállai, nyaka s végül feje pillanatok alatt törik át a víztükröt, ahogy a kellemetlen nedvesség mindenhol körülveszi; résnyire húzott szemekkel máris kutatni kezdene maga körül, de éppenséggel nemhogy a mélyföldet nem látja, hanem orráig is alig! Mintha hirtelen kitagadta magából a napfényt a körülötte lévő tér, azt az éjszakai sötétséget tükrözve vissza neki, amit még a csillagok alatt sem tapasztalt! Felfelé néz, testével úgy kiegyenesedve mint ahogy a szárazföldön soha...*
~ Mi a pokol ez?! ~ *Elkerekedett szemekkel észleli, hogy az égből sem lát semmit. Zavartan vergődni kezd végtagjaival, de nem érez maga körül semmilyen áramlatot, mintha egy helyben ragadt volna. Dühödten és lassan felgyülemlő kétségbeeséssel folytatja a csapkodást, rohamosan fogyván a levegőből, de semmi nem használ; Lassan süllyedni kezd, de ezt is csak gondolja, mert nem lát semmit amiből ezt megállapíthatja. Úgy érzi, mellkasa menten beszakad, fejénél kétoldalt kezd soha nem érzett nyomás erősödni. Végtagjaiból kezd elhalni az érzés, s kezdi egyre fáradtabbnak érezni magát. Gondolatai lelassulnak, s már szemeit is nagy kihívásba telik nyitva tartani, az sem tart örökké. Száját még kinyitja, fel sem fogja a cselekvést, mielőtt megadja magát a csendnek.
Ez a csend elméjének nem tart több ideig egy sóhajtásnál. Ezután fülét saját eszeveszett szuszogása ostromolja meg, s mikor eljut központjához az üzenet, felfogja, hogy még életben van. És ha így kapkodja a levegőt, akkor abból is van. Lassan elkezdi érezni testét is, és ahogy tapintásból meg tudja állapítani, mellkassal és orcával előre a "földön" lapít. Szemeit lassan felnyitja, de nem érzi magát tájékozottabnak, mint előtte. Továbbra is alig lát valamit, csak valami szeme sarkáig elvilágít. Hirtelen magán kívül valami másnak a hangját is kezdi hallani, de az ösztön egyedül nem ad elég neki erőt azon kívül, hogy egy vizenyős köhögésen és tenyerének megugrásán kívül többre teljék. Még.
Hanem mikor az idegen hang forrása arcközelbe hozza magát, megnyugszik: Nawanthiri. Kicsit kevesebb ruhával, mint előtte, de ő az. Diszkréten becsukja szemeit, majd miután elmúlik légszomja is, hirtelen a teljes teste megugrik; A szerzetestől ellentétes irányba gurulva a hátán találja magát, s onnan még egy egészséges sorozatot köhög, mielőtt elég tengervizet kitudhat magából.*
...Itt vagy. *Hörög, miközben lassan felül, mint aki most kapta vissza kezeit-lábait. Úgy érzi, mintha visszacsapkodta volna magát a Kikötőig. Jobban irritálja feketéit itt a fény, de legalább magából s barátjából is többet lát - aki valahonnan fel is öltözött. Ő maga nem meztelen? Nem úgy érzi. Azonban mielőtt egyáltalán elkezdené megfogalmazni fejében a mondandókat, óriásnevelt társa tekintete elég aggodalommal tölti el, hogy kövesse azt. A látvány arra készteti, hogy lassan két lábára ingadozzon, még gyengén az élménytől, de már életet lehelt tűzzel az új veszélytől. A tegnap látott Nawanthirishardipandra, valaki mással? Hogyan? És hol?
Megszólalnak, s nem tudja eldönteni, egy a hangot hall e, vagy kettőt. A szavukat viszont nem tart sokáig az orknak kielemezni.* - Parazita. *Vicsorog, mint aki már készen is állna még egy próbálkozásra. A szerzetes tekintetében bizonytalanságot olvas ki, s bár Ukrom még egy kisujjnyival sem bölcsebb nála e helyzetet illetően, éles tekintetéből egy egyértelmű üzentet tud kiolvasni: maradjon résen.
A halálközeli élmény elvette a kedvét attól hogy a Csontvető által támogatott szójátékokba merüljön, s csak föl-alá méregeti a kettő... "személyt". Ha valóban az a teremtmény legalább az egyik, akire gondolnak, azt már saját kézzel tapasztalhatta, hogy a klasszikus megoldás nem helyén való; ergó, a szürkebőrű fogytán van, mit lépjen. Úgyhogy igazán reméli, vagy megint egy álom része ez, vagy szerzetes barátja valami jégtörő stratégiai megvilágosodásra jutott.*
2002. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-06-21 09:09:57
Üzenet elküldve: 2024-06-21 09:09:57
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Az ajtó átbillen a holtponton, a szerzetes pedig beleveti magát a hideg aknába - amikor Ukrom hangja felharsan a fejében. Még pont látja a zsoldos vergődő alakját, segíteni azonban már nem tud rajta. Az álom megtörik. Nawanthiri tüdejéből elillan minden lélegzet, és az áramlat magával rántja a sötétségbe.
Arra eszmél, hogy újra kap levegőt. Hanyatt fekszik, csapzott sörénnyel, összevissza tekeredett végtagokkal. Résnyire nyitva maradt szemein halvány derengés szivárog le. Fázik. Nehézkesen oldalt fordítja a fejét. Meglátja az alélt szürkebőrűt. Gondolkodás nélkül hozzámászik, megtapintja a nyakán az érverést, nézi, hogy lélegzik-e. Ha Ukrom nem reagál, megpróbálja a mellkasát pumpálva kinyomkodni a tüdejéből a vizet. A művelet közben óvatlanul felpillant, és meglátja a tükröt. Ekkor tudatosul benne, hogy még mindig meztelen. Nagyon gyorsan (és fülig pirulva) magára álmodja a ruháját, de nem sikerül tökéletesen. Ingben-nadrágban van, ahogy reggel elindult, de mindkettő fekete, mint a csillagtalan éjjel. Meglehet, abból vannak.
A tükörben két alak áll. A nyúlánkot vakon is megismerné - de ki a másik? Egyszerre szólalnak meg. Mandulaszem nem az a lány, akinek mindenre van egy csattanós válasza. Az arcából kifutnak az érzelmek. Ukromra pillant, talán támogatásért, talán hogy támogassa.
Ha az ösztöneire hallgatna, betörné a tükröt, kirángatná belőle Nawanthirishardipandrát, és nem érne el semmit. Ülve marad, rezignáltan és szorongva. Ha valamiért harcra kerülne sor, a földön még a nagyobbik rém ellen is van esélye.*
- Akkor mostantól… én élősködöm a te fájdalmadon?
*Ezt a kérdést olyan higgadtan sikerül föltennie, hogy maga is meglepődik rajta. A hangja csak a végén reszket meg. Nem tudja a pontos okát szavakba önteni, de érzi, hogy ennek az új felállásnak még annyi értelme sincs, mint amikor ő volt az ember. El fogják egymást pusztítani.
Ukromra pillant. Válasz helyett képeket mutat az árnyéknak. Asgron Wergensont, ahogy belemarkol a fenekébe. A kínzócölöpöt, amely mögött maga Leandana Thargodar pattogtatja a korbácsot nagy élvezettel.*
~Könnyű ez…~
*Elfacsarodik a szíve.*
~...és nagyon gyerekes.~
*Lehajtja a fejét.*
- Gyere ki a tükörből…
*Az ajtó átbillen a holtponton, a szerzetes pedig beleveti magát a hideg aknába - amikor Ukrom hangja felharsan a fejében. Még pont látja a zsoldos vergődő alakját, segíteni azonban már nem tud rajta. Az álom megtörik. Nawanthiri tüdejéből elillan minden lélegzet, és az áramlat magával rántja a sötétségbe.
Arra eszmél, hogy újra kap levegőt. Hanyatt fekszik, csapzott sörénnyel, összevissza tekeredett végtagokkal. Résnyire nyitva maradt szemein halvány derengés szivárog le. Fázik. Nehézkesen oldalt fordítja a fejét. Meglátja az alélt szürkebőrűt. Gondolkodás nélkül hozzámászik, megtapintja a nyakán az érverést, nézi, hogy lélegzik-e. Ha Ukrom nem reagál, megpróbálja a mellkasát pumpálva kinyomkodni a tüdejéből a vizet. A művelet közben óvatlanul felpillant, és meglátja a tükröt. Ekkor tudatosul benne, hogy még mindig meztelen. Nagyon gyorsan (és fülig pirulva) magára álmodja a ruháját, de nem sikerül tökéletesen. Ingben-nadrágban van, ahogy reggel elindult, de mindkettő fekete, mint a csillagtalan éjjel. Meglehet, abból vannak.
A tükörben két alak áll. A nyúlánkot vakon is megismerné - de ki a másik? Egyszerre szólalnak meg. Mandulaszem nem az a lány, akinek mindenre van egy csattanós válasza. Az arcából kifutnak az érzelmek. Ukromra pillant, talán támogatásért, talán hogy támogassa.
Ha az ösztöneire hallgatna, betörné a tükröt, kirángatná belőle Nawanthirishardipandrát, és nem érne el semmit. Ülve marad, rezignáltan és szorongva. Ha valamiért harcra kerülne sor, a földön még a nagyobbik rém ellen is van esélye.*
- Akkor mostantól… én élősködöm a te fájdalmadon?
*Ezt a kérdést olyan higgadtan sikerül föltennie, hogy maga is meglepődik rajta. A hangja csak a végén reszket meg. Nem tudja a pontos okát szavakba önteni, de érzi, hogy ennek az új felállásnak még annyi értelme sincs, mint amikor ő volt az ember. El fogják egymást pusztítani.
Ukromra pillant. Válasz helyett képeket mutat az árnyéknak. Asgron Wergensont, ahogy belemarkol a fenekébe. A kínzócölöpöt, amely mögött maga Leandana Thargodar pattogtatja a korbácsot nagy élvezettel.*
~Könnyű ez…~
*Elfacsarodik a szíve.*
~...és nagyon gyerekes.~
*Lehajtja a fejét.*
- Gyere ki a tükörből…
2001. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-06-20 06:47:40
Üzenet elküldve: 2024-06-20 06:47:40
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A magányba menekvés, a gondolatokkal való küzdelem egyszemélyes pokla felé veszi az utat mindkét vendég. Nem lehet őket kárhoztatni érte. Bár erős kötelék fűzi őket egybe: baráti, bajtársi. Erős, de lazára hagyott kötelék, ami támogatást ad, de a közreműködést még inkább kerüli az ÉN ügyes-bajos-sötét mélységeiben.
Ez a mélység pedig most, nagyon úgy tűnik, megnyílik mindkettejük számára. A víz egyszerre válik csontig hatolóan hideggé, ahogy a szerzetes feltépi az ajtót. Az áramlat kisvártatva eléri a barátja után kutató orkot is. Egyszerre mintha kirántanák a part fövenyét a lába alól, amin megtámaszkodva eddig még biztonsággal a felszín fölött tudta tartani a fejét. Most az egész mintha a végtelenbe szakadna, s húzza lefelé az orkot, nem törőtve roppant tömegével. Húzza egészen addig, míg a lélegzet utolsó morzsája is távozik belőle, riadt buborékok formájában igyekezve a felszín felé, amely tündérfényben ragyog odafent... közel, de elérhetetlenül.
A szerzetes határozottan tör előre a kapu túloldalán tátongó sötétség felé. Nem keresi a lélegzetet. Létezése a víz alatt természetesnek hat. Egészen addig, amíg egy kétségbeesett hang át nem cikáz a fején.*
- NAWANTHIRI?! *A szürkebőrű kiáltása szinte széthasítja mandulaszem koponyáját. A szeme sarkából pedig láthatja a reménytelenül süllyedő ork alakját. Bubokékok szöknek ki az ő száján is. A tüdeje hirtelen összeszorul és rémülettel telve ismeri fel a fuldoklás poklát. Ez vár mindkettejükre, míg ernyedten nem olvadnak bele a sötétségbe.
Lélegzet... talán semmi nem természetesebb semmiség. Most szelíden járja át a két meggyötört testet. A felismerés megmozgatja a csukott szemhéjakat, míg a különös, sötétből iránytalanul derengő fényre nem eszmélnek.
A semmi közepén egy végtelennek tetsző tükör húzódik. Annak ellenére biztosan tudják, hogy tükör, hogy nem a megszokott, valóságot fordítottan másoló látványt mutatja. A túloldalán egy nyúlánk, karcsú alak és egy görnyedt tartásában is roppant erőt sugárzó másik áll. Szavaik egymás visszhangjai: egy bársonyosan alattomos, és egy recsegve-ropogva morgón megvető.*
- Gyenge vagy és törékeny. Egy árnyék. Az ÉN árnyékom!
*A magányba menekvés, a gondolatokkal való küzdelem egyszemélyes pokla felé veszi az utat mindkét vendég. Nem lehet őket kárhoztatni érte. Bár erős kötelék fűzi őket egybe: baráti, bajtársi. Erős, de lazára hagyott kötelék, ami támogatást ad, de a közreműködést még inkább kerüli az ÉN ügyes-bajos-sötét mélységeiben.
Ez a mélység pedig most, nagyon úgy tűnik, megnyílik mindkettejük számára. A víz egyszerre válik csontig hatolóan hideggé, ahogy a szerzetes feltépi az ajtót. Az áramlat kisvártatva eléri a barátja után kutató orkot is. Egyszerre mintha kirántanák a part fövenyét a lába alól, amin megtámaszkodva eddig még biztonsággal a felszín fölött tudta tartani a fejét. Most az egész mintha a végtelenbe szakadna, s húzza lefelé az orkot, nem törőtve roppant tömegével. Húzza egészen addig, míg a lélegzet utolsó morzsája is távozik belőle, riadt buborékok formájában igyekezve a felszín felé, amely tündérfényben ragyog odafent... közel, de elérhetetlenül.
A szerzetes határozottan tör előre a kapu túloldalán tátongó sötétség felé. Nem keresi a lélegzetet. Létezése a víz alatt természetesnek hat. Egészen addig, amíg egy kétségbeesett hang át nem cikáz a fején.*
- NAWANTHIRI?! *A szürkebőrű kiáltása szinte széthasítja mandulaszem koponyáját. A szeme sarkából pedig láthatja a reménytelenül süllyedő ork alakját. Bubokékok szöknek ki az ő száján is. A tüdeje hirtelen összeszorul és rémülettel telve ismeri fel a fuldoklás poklát. Ez vár mindkettejükre, míg ernyedten nem olvadnak bele a sötétségbe.
Lélegzet... talán semmi nem természetesebb semmiség. Most szelíden járja át a két meggyötört testet. A felismerés megmozgatja a csukott szemhéjakat, míg a különös, sötétből iránytalanul derengő fényre nem eszmélnek.
A semmi közepén egy végtelennek tetsző tükör húzódik. Annak ellenére biztosan tudják, hogy tükör, hogy nem a megszokott, valóságot fordítottan másoló látványt mutatja. A túloldalán egy nyúlánk, karcsú alak és egy görnyedt tartásában is roppant erőt sugárzó másik áll. Szavaik egymás visszhangjai: egy bársonyosan alattomos, és egy recsegve-ropogva morgón megvető.*
- Gyenge vagy és törékeny. Egy árnyék. Az ÉN árnyékom!
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2026-2045