//Hoo-Naoon túl//
* A csapat ötletelni kezd és több lehetőség is felmerül, de érhető módon senki nem akarja elsietni, hiszen úgy néz ki, nincsenek időhöz kötve, ráadásul bármit is tesznek, az könnyen az életükbe kerülhet.
A bátor muzsikus, Vojtri Rholka felajánlja saját tyúkját, mint áldozatot, ami azonban nem nyeri el a többiek tetszését, így bár a lehetőség továbbra is adott, hogy megpróbálkozzon a véráldozattal, ez már csak rajta múlik.
Ellenben Sren ötletének már legalább egy támogatója van Aashryn személyében. A szörny figyelmének elterelése valóban jó ötletnek tűnik, ugyanakkor az is igaz, hogy ehhez szét kell válniuk – még ha a tervek szerint csak kis időre is. Az is tény, hogy a polipszerű szörny bár egyértelmű, hogy a közelben ólálkodik, egyelőre nem zavarta meg a tanácskozásukat, így talán ráér foglalkozni vele. Ugyanakkor az is érthető, hogy a társaság szeretné biztonságban érezni magát, legalább amíg ezt a rejtvényt (ha egyáltalán rejtvénnyel állnak szemben) megoldják.
Learon többek között a helyezkedéssel van elfoglalva, ami mástól talán töketlenségre utalna, a mágus azonban varázslataival már legalább kétszer megmentette a többieket, így érthető, hogy szeretne minél nagyobb teret belátni. Ugyanakkor ez két okból sem sikerülhet tökéletesen. A terem, amiben vannak igen nagy és csak néhányuknál van fáklya, így ahol nem áll senki, ott a részletek elvesznek a félhomályban. A másik probléma, hogy az egész terem egy magasságban van, kivéve persze a lépcsőt, amin lejöttek. Úgyhogy Learon választhat, hogy odaáll vagy inkább közelebb a többiekhez, illetve közelebb a terem közepéhez.
Aashryn is hasznossá próbálja tenni magát. Egy ideig nem talál sok érdekességet, csak ugyanazt, ami mindenki számára egyértelmű: az ajtók fölött szimbólumok vannak, amik történetesen ugyanazok, mint amikkel fent találkoztak. Viszont amikor a karokhoz ér, talán elf szemeinek köszönhetően észrevesz egy karcolatot a falban. Ha fáklyáját odatartja és megvan a kellő képessége (ismeri a betűket), a következő szöveget olvashatja a falon:
"Hogy a Névtelent felébreszd, ragadd meg a lehetőséget, ám siess, hisz egy ajtó sem marad örökkön nyitva. Ha az első lépést megtetted, a következő ajtó mögött örök fogság vár, hacsak társad nincs, ki kisegítene."
//Loq//
Az elf nő sikolya még vagy fél percig betölti az üres járatokat, ami hátborzongató atmoszférát teremt az amúgy sem barátságos küllemű alagút-rendszernek. Ezalatt az ork jól is teszi, ha menekül, hiszen mire a halálsikolyok elhallgatnak, a lények bizonyára már újból a nyomában vannak. Azonban, ha nem áll le vagy fordul meg valamilyen oknál fogva, addigra ő már eléri a járat végét. Hogy ez számít-e bármit is a bestiák lerázása szempontjából, az ugyan kétséges; de ha másnak nem, annak örülhet, hogy visszaért a várba vagy templomba, vagy abba, ahonnan azt hitték, csak úgy megszökhetnek. A lyukacsos-sziklás falakat felváltják az enyhén omladozó, rendkívül nyálkás kőtégla-falak. Egy csaknem kör alakú terembe ér. A padlóként szolgáló kő rendkívül csúszós, itt-ott kisebb-nagyobb tócsák is találhatóak. A terem közepén egy kocka alakú, csiszolt kő található, legalább egy-másfél méter magas. A kocka négy oldalán négy darab kar található, ezeknek a végeibe különféle szimbólumokat karcoltak – szemet, lábat, fogat és kezet. Azonban, ha ez nem is annyira köti le a figyelmét, az már alighanem, hogy a szobából négyfelé is továbbindulhat. Ebből az egyik ugyan a hátraarc, de még így is marad három használható út. Külsőségeikben nem különösebben különbözik egyik a másiktól: mindegyik egy sötét folyosó felé vezet, ennél többet pedig nem tud megállapítani ebből az állásból. Az egyetlen részlet, ami esetleg mégis inkább a másik két irány közötti döntést sugalmazza, hogy a baloldali ajtó előtt egy méterszer méteres, kör alakű lyuk tátong. Mint egy víznyelő. *