//Derin-birtok//
*Már rég maga mögött hagyta a déli partvidéket. Elkerülte a kikötő zajosságát, és inkább választotta útján a csendesebb ösvényeket. Persze, vigyázott. Hiszen annyiféle mendemonda járja szerte a világban mindenféle lényekről. Vadakról, melyek nem kímélik az utazót. Arról már nem is beszélve, hogy a megjelent új istenségek is alákavarhatnak a fáradt utazónak. Minek hát keresni a bajt? Úgy is megjelenik az magától. Persze, minél később annál jobb, de addig is vigyázzon magára az ember lánya.
A törzsnek, melyben felnőtt, mindig is ez volt az alap filozófiája. Jogosan. Mert hát, ha mi nem vigyázunk magunkra, aki ki?
Most még sem ezen mereng. Csitri volt még, mikor nagyon régen, talán tíz évvel ezelőtt is lehetett, erre járt a törzs. A vándorlás erre felé sodorta őket. Igaz, már nem nagyon emlékszik a részletekre, de az tuti, hogy másként nézett ki a vidék.
A távolban az a hegy például, teljesen kopár volt akkor tájt. Az biztos, hogy nem volt a tetején semmiféle építmény. Most meg ott magasodik, felkeltve az érdeklődést.*
~Nyavalyás kíváncsiság! Egyszer ez okozza majd a vesztem!~
*Nem bírja, és felkuncog. Már most tudja, oda fog menni, oda a hegyre, abba a kővárba, vagy mi az ott. Csak előbb szépen ki kéne deríteni, miféle népek lakják.
Megtorpanásából, ámuldozásából ismerős vijjogás repíti vissza a jelenbe, a valóságba. Flock tér vissza vadászatából, felderítő útjáról, karmai között méretes pocok. Egy közeli út menti kősziklára röppen, és sietősen falni kezdi élettelen zsákmányát. Akhlee már reggelizett korábban, most nem éhes, nem kényszeríti a madarat, hogy megossza kurta zsákmányát.
Inkább tovább indul, hátrahagyva a falatozót. Ritkásan álló fák közé kanyarodik az ösvény, melyen lábai tapodnak, s ahogy kibukkan közülük, távolban, talán még fél mérföldre sem, tanyaházat pillant meg, körötte megművelt területet, állatokat. Már ha jól veszi ki. Arra felé indul. Flock kicsivel később csatlakozik hozzá, most már jól lakottan, s csüccsen megnyugodva Akhlee vállára.
Hamarosan egészen kitárul a látvány előtte, a tanya épülete megnő, felmagasodik, s bizony alakokat is megpillanthat. Nem bújik el, nem leskelődik, hiszen nincs titkolnivalója. A ház előtt beszélgetők egy viszonylag sudár termetű nőt pillanthatnak meg, ha feléje fordulnak, kinek vállairól szemmel láthatóan is többféle állat bőréből készült bunda pihen, leérve egészen a bokákig, elfedve az alatta viselt öltözéket. A csuklya a fejet fedi hanyagul, vállán a sólyom pihen. Csak a bőr csizmák orrai látszódnak, ahogy végül megáll a háziak közelében. Nem túl közel, nehogy veszélyt szimatoljanak, de nem is túl távol, hogy ne kelljen kiabálni.*
-Szép napot Urak! Van-é kupa víz egy vándornak?
*Mosolyogva szólal meg, másik válláról maga mellé engedi a nem túl nagy batyut, melyben minden holmiját cipeli.*