//Learon és Tizio//
//Fásítás//
- Mire is kellenek ezek a fák? *Kérdezi most Tizio, aki immáron némi érdeklődést mutat a téma iránt, talán azért, mert Learon elmondása szerint nem rajong az örökzöldekért, noha Tizio kifejezetten kedveli őket, kivéve a babérbokrot, mert a babért az ételében sem szereti.*
- Nem tudtam, hogy van ilyen varázslat. ~Kriyon ökörködéseit leszámítva semmiféle varázslatot nem ismerek.~ *Hangja színtelen, arca kifejezéstelen, egyesek számára ez sértő lehet, bár nem akar ő senkit megsérteni, egyszerűen ilyen a személyisége, sokszor vádolják azzal, hogy sótlan, amivel ő nem akar vitatkozni, mert tényleg az, ő maga is így gondolja.
Vétkes nyergéből, az állat marjára támaszkodva nézi, hogy Learon mit babrál a szekerén. ~Azért ne törj össze semmit, a nagy sietségben, drágák voltak azok a bájitalok.~ Ebből a pózból nézi végig, ahogyan a paraszt a földre rakja a magot az úttól kicsit odébb. Vétkes is érzi, hogy készül itt valami, Tizionak meg nincsen ellenére, hogy a patás közelebb akar lépdelni, viszont sem Tizio, sem pedig a hátas nem számol azzal, hogy utóbbit megrémíti az, amit lát, ezért Tizionak nincs ideje meglepődni a látottakon. Tizio szorosan fogja a gyeplőt egyik kezével, sikerrel zabolázza meg az állatot, ráadásul a pillanat tört része alatt történik mindez, másik kezével újra a nyakát paskolja.* - Nyugi van, pajti. Milyen ijedős vagy újabban, ez csak varázslat. *Tudja, hogy ez nem olyan apróság, azt is tudja, hogy az állat nem érti a szavait, csak a hangja az, ami megnyugtatja, mikor újra Learonra tud figyelni, akkor a parasztra néz.* - Szép. Jó. Hasznos varázslat. ~Vajon selyemhernyóra is tud bábot növeszteni?~ Igen, valóban kellene egy kis pihenés. ~Ágyban és nem karosszékben.~