//Efföld//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Jóleső borzongás járja át, ahogy Tizio ujjai végigsimítanak a hátán, mely különös módon csak fokozódik, ahogy a férfi keze egyre lejjebbre siklik és szorítása egyre hevesebbé válik. Tizio érintése nyomán benne is feltámad a vágy, hogy újra teljesen eggyé váljanak, és nem rest tenni azért, hogy ezen elképzelését meg is valósítsa. Belőle is hasonló nyögés szakad fel, mint Tizioból, egy pillanatra lehunyva a szemét, ahogy ténylegesen összeforrnak, a korábbinál erősebben kapaszkodva a dézsa peremébe. Csak akkor pattannak ki szemei, mikor egyik mellén megérzi a férfi ujjait. Ekkor sem azért tesz így, mert ellenére lenne a mozdulat, pusztán csak meglepetésként éri, ahogy a férfi szavai is. Ezek már sokkal inkább okot adnak neki az aggodalomra, hiszen bár inkább érzi, mint érti a szavak mögött megbúvó szándékot, közel sem tetszik neki, ami leszűr belőlük. Tizio ajkának érintése azonban egy darabig minden más gondolatot kiűz a fejéből, így minden lelki erejére szüksége van, hogy el tudja mondani, amit szeretne. Fontosnak érzi ugyanis, hogy ezt tisztázza, amíg még képes rá, így egyik kezét a férfi vállára téve próbál kis távolságot csempészni kettejük közé, miközben másik kezének ujjait Tizio álla alá téve igyekszik felemelni a férfi fejét, hogy a szemébe nézhessen. Mosolyogva pillant le rá, megrázva kissé a fejét. Azzal se törődik, hogy nedves tincseiből szerteszét szóródnak a vízcseppek. Olyan közel vannak egymáshoz, amennyire csak az lehetséges, ha pedig már testüket lemeztelenítették egymást előtt, szeretné lelkével is ugyanezt tenni, megosztva őszinte érzéseit Tizioval*
- Szükségem van rád! *jelenti ki a helyzethez képest talán túlzottan is komolyan, bár ezt ellensúlyozandó, tekintetében gyengédség csillan. Nem egészen ezt akarta mondani, vagy nem csak ezt, mégis úgy érzi, ez a három rövidke szó képes kifejezni a lényeget. Szüksége van Tiziora, hogy itt legyen vele az együttléteik során, hiszen ha mindent nem is, de annyit már sikerült felfognia, csak akkor van értelme az egésznek, ha mindketten egyformán részt vesznek és örömöket is lelik benne. Nyilvánvaló, jelentős lemaradása van ezen a téren, fogalma sincs, mi a jó neki, de tapasztalat híján azt se tudja, hogyan lenne érdemes próbálkoznia, így bármennyire is szeretné magát kivonni ebből a férfi, kell neki Tizio irányítása, és szeretné, ha ezt ő is tudná. Azt is szeretné ugyanakkor nyomatékosítani benne, ahogy fordított helyzetben Tiziot, most őt is zavarja, hogy csak az ő vágyainak kielégítése került a középpontba. Nem szeretné, ha Tizio úgy érezné, vissza kellene fogni magát vagy bármiről is le kellene mondania miatta. ~Akkor az igazi, ha mindketten élvezzük!~ gondolja magában, egy pillanatra elveszve a kék szemekben. Szavainak van egy sokkal elvontabb értelme is, melynek mélységeivel talán még ő maga sincs teljesen tisztában. Szüksége van Tiziora, hogy ott legyen mellette az élet minden területén és minden percében, a jó és a rossz napokon, az örömteli és a szomorú pillanatokban egyaránt, hogy megoszthassa vele minden apró félelmét és vágyát. Nem tudhatja biztosan, de őszintén reméli, hogy a férfi is hasonlóan vélekedik vele kapcsolatban. Nem sok ideje van azonban a merengésre, hiszen Tizio mozdulatai sokkal ősibb ösztönöket mozgatnak meg benne, mely elnyomja minden tudatos gondolatát, és nem marad elméjében hely másnak, csak a mindent elsöprő vágynak, hogy igazán kihozzák a legtöbbet az együtt töltött időből. Eleinte lassabban, majd egyre gyorsabban mozgatja a csípőjét, igyekezve ritmusban maradni a férfival, miközben ott csókolja és simítja őt, ahol éri, körmeivel alkalmanként vörös csíkokat hagyva Tizio fehér bőrén, ahogy a nedves deszkákról lecsúszó keze a férfi vállán és mellkasán keres új támasztékot. Ahogy gyorsul az ütem, belőle is egyre gyakrabban szakadnak fel különféle sóhajok és nyögések, ám ezúttal meg se próbálja visszafogni magát. Saját örömének hajszolása közben azonban nem feledkezik meg Tizioról sem, buzgón figyeli, mivel tehet a kedvére, mi az, amit a legjobban élvez. Mozdulatai során lába minduntalan a dézsa falának ütközik, ám meg se érzi, a fájdalom, mint valami tompa, álombeli érzés jut el az agyába, melynek jelen pillanatban minden apró szegletét Tizio tölti ki.*