//Hárman párban//
*Mint az már előbb is látható volt, Dora nem éppen jókedvében beszélget egy ideig, kissé komorabb a szokottnál, ezért bizony megeshet, hogy félvállról olyasvalamit említ, ami Habrertusnak nincs ínyére. Ha így is van, a kalapos lány nem bántónak szánja, csak amolyan pótcselekvésnek, ezért nem is szól semmit, csak biccent. Hiszen valahol igaz: a kancellár jelenléte is hatással van a körülöttük lévőkre, Dora már csak tudja, hiszen éppen eleget sétálgatott az oldalán. És a praktikáival sem lőtt mellé – tudja, hogy Habrertus pontosan tisztában van vele, hogyan tudná fülön csípni azokat a fajankókat, már annyi is elegendő szempont, hogy okosabb náluk, de a csökönyösségével még annál többet is elérhet. Ezeket persze nem fejti ki neki, nem is tudná, hiszen pont a férfi kiváló renoméjának ártana, viszont a fejébe veszi, hogy egyszer, ha véletlenül megint a kancellár szép baldachinos ágyában kötne ki, felhozza neki, mint jó, egyben rossz tulajdonságát. Most azonban hagyja Estit beszélni, úgyis annyira ért hozzá, hogy ismét szúrós megjegyzéseket tesz az elfre. Talán csak épp halványan elmosolyodik a mondottakon. Nagy fába vágja a fejszéjét az, aki az ő, Dora makacsságát próbálja megtörni.
Bár a vitába nagyon jól esne beavatkozni, és Habrertust Estire uszítani, vagy egyenesen enyhíteni a konfliktust és védeni a lányt, de ez a két lehetőség olyan természetellenes lenne, hogy nem illik Dora stílusához, ezért csak csöndben hallgatja őket. Különben is elege van már abból, hogy mindig Esti segítségére akar sietni. Az előbb még Rel is megharagudott rá, amiért a kormos fajtáját védte. Most már igazán vissza kell fognia magát, mert még a végén összebarátkoznak, vagy ilyesmi válogatott szörnyűség. Azonban nem kell ilyen borzalmakra gondolnia, és a rossz kedvét is elfelejtheti, mert Habrertus jóvoltából vásárlókörútra indulhat.*
- A Doranyuszik akár havonta is új kisDoráknak adhatnak életet, egyszerre akár tíznek is. *Magyarázza közben, csak hogy okoskodjon kicsit, és megpróbálja elterelni a figyelmet a zsebében lapuló Rhéa félelméről, kifejezetten a _nyulak_ felé fordítva a kínos beszélgetést. Inkább az Estin lévő ingre figyel. Úgy tűnik, még egy lépést tettek a nem akaródzó barátsága felé, mert mintha Estinek tetszene a darab, amit adott. Meggondolva direkt olyat adott, ami tetszhet, ezért történt az eset. Nem tudja letagadni, hogy Esti méretei irigylésre méltóak, de igyekszik túltenni magát rajta, és gyanútlanul saját ruhát próbálni – utóbbi határozottan tetszik Habrertusnak. A lány mosolyog.*
- Köszönöm, és az öltözéket is. Új város, új ruha – már épp ideje lett volna. *Ő is jobban érzi magát most, hogy kiöltözött, míg Esti hozzá nem ér a vállához. Akkor elmúlik, de azért engedelmeskedik, bár nem igazán érzi úgy, hogy hozzá illene az efféle tartás.*
- Szerintem ehhez már igen sokat görnyedtem könyvek fölött. *Jegyzi meg kicsit elfúló hangon, mert a kényelmetlen pózban nem kap jól levegőt. Persze amint Esti elengedi, visszaáll mondhatni, normális tartásba. Bár a mellmérete így nem olyan feltűnő, de azért úgy van vele, hogy ha egy férfi a női bájaira kíváncsi, akkor előbb vagy utóbb úgyis megtalálja. Ő ugyan nem szoknyát hord, viszont az is arra van, hogy takarjon, nemde? Mégis minden szoknya alá bekukkant egy (vagy több) fickó, előbb vagy utóbb.
Ami a hintót illeti, az elf lány nem buta, az eszével tudja, hogy a kancellár mondott egy s mást, s hogy azoknak igazságtartalma is lehet. Az érzései azonban olyan vegyesek, hogy újra és újra meglepődik, hiszen hinni sehogy sem akar neki. Most is valahol egy tréfának szánja a hintót, s ha Habrertus csak a szemét forgatná, akkor se venné magára a dolgot. Persze ha kapna egyet, nyilván nagyon örülne. A szíve viszont gyanúsan feldobog, mikor a jó kancellár heves pörölésbe kezd a hintóárussal, hogy adjon neki némi engedményt az árból.
Az efféle hátsó szándékkal teli bemutatója közben félúton a lány arra lesz figyelmes, hogy egy Esti-féle lóláb zavarba ejtően megközelíti tomporát, ezért egy méltóságon aluli, ijedt sikkantással ugrik egyenesbe. Szerencsére nem történik meg a baj – ma továbbra sem került bajba egy ló miatt. Még. Leporolja az elsősegélycsomagot.*
- Ó, legközelebb okvetlenül vigyázok. *Ismétli meg az „okvetlen” szót mosolyogva, mert tetszik neki. Csatlakozik Habrertushoz, hogy elkísérje a fizetéshez.* És a hintó, nos… Nagyon kedves. Tényleg. *Mondja őszintén, és egy kicsit sem leplezi a megrökönyödését az előbb látottakkal kapcsolatban. Mármint azt már tudja, hogy a férfi kedves is tud lenni, csak a hintón ámult egy nagyot. Szinte már lelkifurdalása van, hogy kiforgatja a vagyonából, de csak szinte. A hintó a kancellár öreg napjaira sem rossz dolog. Viszont ha az volt a cél, hogy Dora jobb kedvre derüljön, sikerült, már Estivel is érezhetően kevésbé csipkelődő.* Milyen jó kis bor. *Jegyzi meg, és a poharat is megcsodálja. Neki eszébe sem jutna ilyesmi csecsebecsét venni, mert tudja, hogy nem venné különösebb hasznát (még egy háza sincs, amit feldobhatna vele), de másoknál mindig órákig elnézegetné a szépen kidolgozott, drágább holmikat, díszes fegyvereket.*
- Nos, mi dolgunk van még? *Kérdezi, és ha a többiek is vele tartanak, elkezd a lovak felé ballagni. Már csak egy utolsó megmérettetés várja, hogy felüljön a sajátjára. Közben azt képzeli, hogy egy hintón csücsül, az nem töri a fenekét, és még csak nem is dobja le magáról.* Részemről ennyi lett volna. Van mindenem, ami ahhoz kell, hogy legközelebb összevarrjak egy másik óriást, bár bízom benne, hogy erre nem kerül sor. *Forgatja a szemét. Az a verekedés nagyon gyerekes volt, bízik benne, hogy nem fog megismétlődni.*