//Efföld//
*Csak egy halvány mosolyt ereszt meg Ephemia felé, remélve, hogy a lány tényleg szól majd, ha segítségre van szüksége, hamarosan azonban egy egészen más probléma követeli magának a figyelmét, amellyel kapcsolatban teljesen tanácstalan*
- Nem tudom, ez... ez nem ilyen egyszerű. Ezt alaposan át kell gondolnom... Különben is, mi értelme olyasmiről beszélni, ami úgysem fog bekövetkezni? *feleli bizonytalanul, majd már csak suttogva folytatja, mikor Tizio mellé ül, bár a közelség miatt meglehet, a lány így is hallja a szavait*
- Boldogan igent mondanék, ha tudnám, hogy ezzel jót teszek neked. De talán jobban járnál, ha másvalakinek tennéd fel ezt a kérdést, aki megadhatja neked, amit én nem. Annyi jobbat találhatnál nálam... Kérlek, beszéljük meg ezt máskor! *folytatja teljes zavarban, hiszen még négyszemközt se könnyen beszél erről, társaságban meg pláne nem. Bár örömmel menne hozzá, ha Tizio mégis úgy döntene, megkéri, egy része továbbra is úgy véli, jobb lenne neki, ha keresne valaki mást, akivel igazi családja lehet, ezért nem tudna egykönnyen beleegyezni a dologba. Emellett pedig megbeszélték, hogy ilyesmi úgyse lesz része a kapcsolatuknak, ő pedig a maga részéről nem is erőltette a kérdést, így nem is tudja, mire jó most ez a beszélgetés azon túl, hogy újabb sebeket és kételyeket okoz*
- Engedd, hadd segítsek! *köszörüli meg a torkát kissé, ismét normális hangnemben folytatva, miközben már mozdítja is a kezét, hogy megérintse a férfit* Jobb lesz, hidd el! *győzködi, mielőtt behunyná a szemét, hogy jobban tudjon koncentrálni. Egy pillanatig kételkedik benne, hogy sikerült-e elérnie a kívánt hatást, sőt, meg is ijed, hogy valamit esetleg elrontott, és csak még nagyobb fájdalmat okozott a férfinak, annyira meglepi a hirtelen mozdulat. Mivel azonban úgy érzi, sikerrel járt, így csak arra tud gondolni, a váratlan érzés váltotta ki ezt a reakciót Tizioból*
- Varázslat. *ereszt meg egy fáradt mosolyt a férfi felé, miközben ezúttal ő az, aki a másik kezéért nyúl. Hiába egyszerű kis varázslat ez, jelen állapotában jobban megviseli, mint várta, így egy pillanatra újra behunyja a szemét* Bocsánat, szólnom kellett volna. *szabadkozik rögtön, hiszen talán valóban érdemes lett volna felkészítenie Tiziot arra, mi vár rá, de félt tőle, hogy esetleg felsül a művelet közben. A bocsánatkérésre csak a fejét rázza, szerinte nincs szükség rá, Ephemia szavaira azonban azonnal kipattannak a szemei és ijedten pillant a lányra, miközben elereszti a férfi kezét, ha lehetséges, csak még kellemetlenebbül érezve magát, mint korábban, amiért ilyen sok szó esik ma reggel a házasságról*
- Ugyan, egyáltalán nem vagytok elrontva! *rázza meg a fejét Ephemia további megjegyzését hallva, hiszen nem ért egyet a kijelentéssel* Ti mind jó emberek vagytok. Kedvesek, figyelmesek, segítőkészek. *folytatja tovább, igyekezve meggyőzni Ephemiát, hogy szomorú véleményének épp az ellenkezője igaz, hiszen az az érzése, a lány kissé maga alatt van a történtek miatt, és a letargia mondatja vele ezeket a szavakat. Szeretne többet is mondani, valami biztatót, de nemigen tudja, mi az, amit jelen pillanatban Ephemia hallani szeretne, így inkább Tiziohoz fordul segítségért, csak szemével kérlelve a férfit, mondjon valami kedveset, ami meggyőzheti a húgát, ne lássa ilyen borúsan a világot.*