//Efföld//
- Akkor jó. *sóhajt fel megkönnyebbülten kissé a lány válaszát hallva, ahogy kiderül, már jobban érzi magát* Egy lovat? *pillant azonban nemsokára mégis meglepve Ephemiára, hiszen azt gondolta volna róla, a testvéreihez hasonlóan nagyszerű lovas és mint ilyen, már régóta rendelkezik egy saját hátassal. Azt az apró tényt, hogy szólhattak volna, hogy a piacra készülnek, hisz kellett volna még ez meg az a kamrába, inkább meg sem említi, hiszen nem akarja ilyesmivel terhelni a lányt* Biztos gyönyörű lehet! *jegyzi meg halvány mosollyal, meghökkenve kissé, mikor az új állat nevét meghallja. ~Cafka?~ ismétli magában hüledezve, bár a mai reggel után az kevésbé lepi meg, hogy Tizio ezt a nevet javasolta, mint hogy Ephemia tényleg képes volt így elnevezni szegény lovat. De hát eddig úgy vette észre, ebben a családban nagy hagyománya van annak, hogy az állatok furcsábbnál furcsább neveket kapjanak, így nem is töri sokáig ezen a fejét, inkább az ebédre koncentrál, közelebb lépve a tűzhelyhez*
- Paprikás krumpli. *jegyzi meg, miközben kavar egyet a lábas tartalmán* De ha mást szeretnél, szívesen csinálhatok... *fordul hátra kissé, hogy Ephemiára pillantson, hiszen most jut csak eszébe, ez nem éppen valami kímélő étel, és meglehet, a lány inkább kívánna valami könnyedebb harapnivalót, amit ő szívesen el is készít, ha szükség van rá* Én se mondhatnám, hogy túlzottan értek hozzá, de gyakorlat teszi a mestert. *ereszt meg egy félszeg mosolyt Ephemia felé, hiszen tényleg nem gondolná magáról, hogy nagy szakács lenne, de egyéb lehetőség híján neki kell helytállnia a konyhában, ez pedig bizony akarva akaratlanul is főzőtudománya fejlődéséhez vezetett* Ha szeretnéd, megmutathatok majd egy-két egyszerűbb fogást. *ajánlja fel a lánynak, hisz nem tudja, mennyire komoly az érdeklődése, vagy mennyi időt szeretne tényleg a konyhában tölteni, de ha igazán tanulni akar, ő bármikor örömmel megosztja vele azt a keveset, amit tud. Miközben beszél, az egyik szekrényből kerít egy tiszta poharat és tölt bele egy keveset a teából, amit még reggel főzött*
- Sajnálom, de már csak ilyen van. *helyezi sajnálkozva Ephemia elé a kihűlt innivalót* Ebéd után főzhetek újat, ha kérsz. *mosolyog a lányra, ugyanis a tűzhely jelenleg foglalt, majd egy apró biccentéssel nyugtázza, hogy egyelőre még egészen jól érzi magát ahhoz, hogy továbbra is itt ücsörögjön az asztalnál*
- Békés, leginkább. *válaszolja pillanatnyi gondolkodás után Ephemia kérdésére, mikor az itteni élet kerül szóba* De igen, szeretek itt lenni. *folytatja tovább, elvörösödve kissé. Tagadhatatlan, hogy számára a ház legnagyobb vonzereje, hogy Tizio is itt lakik, és ha egy kis odú lenne az egész, mint amilyen a régi otthona is volt, akkor is csodálatosnak tartaná*
- Remélem, most már több időt fogsz majd itt tölteni! *mosolyog a lányra, hiszen bár ez még nem került szóba, tényleg örülne, ha Ephemia maradna kicsit. Szeretné jobban megismerni a lányt, lehetőleg az eddigieknél kissé kellemesebb körülmények között*
- Ugyan, alig változott valami. *felel zavartan Ephemia megjegyzésére, hiszen nem mondhatni, hogy túlzottan értene a lakberendezéshez, csak egy-két praktikus, a mindennapi élethez szükséges holmival gyarapította a felszerelést* Biztos vagyok benne, te még sokat tudnál javítani rajta! *folytatja mosolyogva, hisz az az érzése, Ephemia sokkal jobban élvezné nála, hogy inkább csak szép, mint praktikus dolgokat vásároljon, illetve végső soron ez mégiscsak az ő háza, így inkább rábízná, hogy a saját ízlésére alakítsa az épület belső terét. Nem sok ideje van azonban azon merengeni, mennyivel könnyebb dolga lesz most, hogy a ház igazi úrnője megérkezett, hiszen leesik neki, hogy talán valami mögöttes jelentése is lehet a lány szavainak*
- Elnézést, meg kellett volna téged is kérdezzelek erről... ugye nem bánod, hogy ideköltöztem? *kérdezi bizonytalanul Ephemiától, hiszen végül is ez mégiscsak az ő háza, így illendő lett volna az ő engedélyét is kérnie ehhez, bár reméli, a lánynak nem lesz kifogása az ittléte ellen. Aggódva várja a választ, reménykedve a kedvező feleletben, figyelmét azonban hamarosan más vonja magára és meglepve pillant az érkező Tizio felé, mikor a nevét hallja. Az pedig még jobban meglepi, hogy a férfi rögtön öleléssel és csókkal köszönti. Bár egyik sincs ellenére, így eleinte nem is tiltakozik ellene, hamar észbe kap, hogy nem csak maguk vannak, így kezeit a férfi mellkasára téve igyekszik kissé eltolni őt magától, feszélyezve érezve magát, amiért Ephemia is szemtanúja a jelenetnek. Kíváncsian pillant Tiziora, vajon minek köszönhető a heves üdvözlés, és bár nem kell sokáig várnia a magyarázatra, az úgy éri, mintha fejbe kólintották volna. ~Hogy micsoda?~ próbálja feldolgozni magában a hallottakat, miközben ujjai a férfi karjaira siklanak, önmagához képest meglepő erővel kapaszkodva bele, hisz attól fél, ha elengedi, menten összeesik. Úgy érzi magát, mintha az egész világ a feje tetejére állt volna és azóta is megállás nélkül forogna. A külvilágból nem lát mást, csak Tiziot, így Ephemia cselekedetei és szavai elkerülik a figyelmét, bár továbbra is szinte görcsös erővel kapaszkodik a férfiba, bízva benne, hogy megtartja majd, hisz saját lábaira most nem igazán számíthat ezen a téren. Nem is szeretne bármi többet, semmiféle felhajtást, csak Tizio arcát fürkészi, hogy kiderítse, komolyan beszél-e, vagy ez is csak egy, a reggelihez hasonló otromba tréfa. Nem számított erre a kérdésre, hisz úgy tudta, ilyesmiről szó se lehet köztük, így nem is készült válasszal ilyen esetre. Bár az egyértelmű számára, mit szeretne válaszolni, abban korántsem biztos, tényleg az lenne-e a legjobb mindkettejüknek. Számtalan kérdése lenne még, főleg a miérteket illetően, és továbbra is úgy véli, a férfi jobban járna, ha valaki mástól kérdezné ezt, mégis, most neki kell felelnie rá. Hosszú ideig csak meredten szemléli Tiziot, míg próbálja felfogni, mi is történik pontosan, azon töprengve, vajon az eszére vagy a szívére hallgasson inkább, mígnem végül megszületik a válasz, egy apró bólintás.*