//Második szál//
*Learon joviálisan megvonja a vállát a lovag kijelentésére, miszerint eszébe sem volt igazából párt keresni neki. Ilyenek megtörténnek, hogy egy vicc félresiklik és nem érti meg egymást a két fél. Aztán ahogy belekezd a történetbe, a Sajt-mester számára egy kicsit olyan érzés, mintha valami gyerekkori meséskönyvből mondaná. Persze a hangsúly és minden arról árulkodik, hogy bizony a múltat mondja el szóról szóra, mégis kicsit sablonos ez a história.*
-Nos, hiszek az igaz szerelemben, mert én is érzem. *Kezdi a maga érzéseit is beleszőve hogy ne legyen olyan elkeserítő, amit tervez elmondani.*
-Bár az én hölgyem nem nemes, semmilyen értelemben. *Mosolyog is ezen, hiszen akárhogy nézi, sehogy sem nevezheti annak a Vöröst, főleg ha az ember látta reggelente jönni a pottyantós-gödör felől.*
-Nekünk azonban nem volt ilyen fogalmunk, mert a testiség az teljesen elvonatkoztatható a lélek bugyraitól. *Újabb vállvonás, bár ezúttal sokkal közömbösebb, már már szomorkás.*
-De el kell keserítselek. *Húzza el a száját és ujjával a pohara száján kezd el körözni, mintha valami szörnyű igazságot szeretne kimondani, de nehezen megy neki. Nos, így is van.*
-A nemesi házak nem úgy működnek mint az egyszerű emberek. Már nagyobb birtokosoknál is létkérdés, hogy a lányokat kiházasítsák. Én persze nem tennék ilyet, de rosszabb érzésű emberek összeadják lányukat a szomszéd birtokos fiával, már ha van ilyen, ezzel próbálva megakadályozni, hogy szétessen a birtok. *Nyel egy nagyot és minden jel arra utal, hogy erről személyes története is van.*
-Ezzel megelőzhető házak teljes szétszóródása vagy megsemmisülése. Apánk és nagyapánk annak idején nem törődött azzal, hogy a föld egyben maradjon és a szülőfalumban az ottani Derin-birtok zsebkendőnyi területekre hullott szét pár emberöltő alatt, amíg úgy nem döntöttünk mi gyermekek, hogy ki-ki átadja vagy eladja a földjét egy testvérünknek és megy a maga dolgára. *Ezt csak amolyan érdekes kitekintésnek gondolja hozzátenni az előző gondolatmenethez.*
-Csak arra utalok ezzel, hogy a te hölgyedet nagy eséllyel hozzáadták egy másik nemesi ház egy gyermekéhez, hogy a vagyon megmaradjon és a nemesi nevek erősödjenek. *hajt egy nagyot, hiszen annyiszor látta ezt és ötlete sincs, hogy mi megoldás lehet arra, ha egy háznak sok gyermeke születik. A Derin-fiúk is rengetegen voltak és amíg apjuk meg nem halt, nem is gondoltak arra, hogy bármelyiküknek is nélkülözést hoz majd ez a számosság. A föld amíg nem volt családjuk, bőven eltartotta őket.*
-Nem gondolkodtál azon, hogy visszatérsz a lányhoz és lezárod magadban ezt az egészet? Én biztosan ezt tettem volna a helyedben, hiszen nem tudnék évtizedekig őrlődni. *A kancsó felé nyúl, hogy töltsön a borból, de ahogy felemeli az edényt, csalódottan kell rájönnie, hogy abban alig egy-két korty maradt csupán.*
-Morael! *Kiált oda a fiúnak, aki odakeveredett a közelükbe a kecskékhez és éppen az egyiket nyüstöli éppen. Simogatja, de az állatnak ez annyira nem tetszik. Talán pihenne, hiszen szépen megy az idő, a nap is egyre narancssárgább, bár azért lemenni még nem készül, csak már nem olyan meleg sugarakat áraszt magából, mint mikor ebédhez készültek.*
-Légyszíves töltsd meg nekünk ezt a korsót és te is igyál egyet, nehogy megfázz! *Mosolyog a gyermekre miközben felé nyújtja a kőkancsót.*