//Rolf-lak//
* Az eddigieknél is nagyobb bizalom (vagy inkább vakmerőség) kell ahhoz, hogy az elé rakott ételeket ne egyből az asztal alá söpörje. Rövid ideig csak nézi a talán méregben áztatott szalonnát, a romlott tejet és a halálos yrtasyn-lisztből készült kenyeret, de csak rászánja magát. S bár az első falatot kis híján visszaöklendezi, miután mégsem ezt teszi, akkor a második és harmadik falat szinte már jól is esik. Nagyot kortyol a tejből, hogy könnyebben küldje le a kenyeret, aztán nagyokat harap a szalonnából és ahhoz is kenyeret tör. Úgy habzsol, akár egy kiéhezett hiéna. *
- Gyó. * Dicséri az ételt teli szájjal, majd fél szemmel a nagy és erős emberre néz, aki érdekes módon nem arról kezd el regélni, hogy miként tűzte fokosára a levágott élőholt-fejeket vagy, hogy miként mentette meg múltkor a világot. Egyszerűen elmeséli, hogy mi van itt neki, amiért itt van. Szokatlan dolog ez egy nagy és erős embertől, persze jó értelemben.
~ Túl barátságos, biztosan ő is fehér ruhás... ~ Figyelmezteti egy hang a lehetséges veszélyre. *
- Ühüm. * Reagálja le a következőket is, aztán mikor már úgy érzi, nem tud többet legyömöszölni a torkán egyhuzamban, akkor már jobban is kifejti véleményét. *
- Mi nem értünk ám ezekhez, hehe... Az ételt piacról vesszük a városban, vagy... Hehe... Vagy, ö... A fogadóból, hehe. * Nevetgél erőltetetten, aztán hirtelen beugrik neki valami. *
~ Dinogen! Oda ment az is, bizony ám, úgy! ~
- Vashegy?! * Kirázza a hideg a név hallatán. Hirtelen teljesen megfeledkezik minden másról, ami körülötte van: a bizonyára közelben ólálkodó kutyáról, az előtte lévő (még) megmaradt ételről, vagy akár az eredeti beszédtémáról - beleértve a neki szegezett kérdéseket. *
- Azok nem... Heheh... * Összébb húzza magát, fogai össze- összeütköznek egymással, lábával idegesen dobolni kezd a padlón. *
- Az nem azoké a Thargoridóké? * Igazából nem tudja, hogy nevetni kezdjen vagy sírni. Esetleg dühöngeni vagy magába fordulva eltűnni innen szélsebesen. Végül arra jut, hogy a körömrágás lesz a legmegfelelőbb megoldás, így neki is kezd. Nem, mintha nem lenne megelégedve az elé rakott szalonnával, kenyérrel és tejjel, mindössze izgul. Óráknak tűnő másodpercekig magába fordulva elmélkedik arról, hogy a barakkban látott személy tényleg Dinogen volt-e és, ha nem, akkor a Vashegyen megtalálja-e őt?
~ Dinogen az ellenségünk. ~ Juttatja eszébe egy ismerős hang. Most azonban próbál nem figyelni erre a hangra, mivel sokkal nagyobb a kíváncsisága a Dinogen-rejtéllyel kapcsolatban, mint amekkora a félelme ugyanettől a témától.
Végül beszélni kezd. Nem azért, mert olyan fontosnak tartja, hogy megossza ezeket az információkat Rolf Vónékkal, hanem, mert hangosan könnyebben megy a gondolkodás - így legalább (többnyire) elnyomja a belső hangokat, amik biztosan másfelé vezetnék. *
- Ismered Dinogent? Miért nem? * Kérdezi szúrós szemekkel, de egyből további látszólag értelmetlen mondatfoszlányokkal bombázza Rolf-ot. * Mi ismerjük ám, bizony. Hehe... * Bólogat széles mosollyal az arcán. *
- De ott hagyott minket Bumbival! * Folytatja keserves hangnemben, már-már elsírva magát. * De Dinogen a barátunk volt! Hehehe... Meg még mindig az ám, hehe! * Újra elneveti magát, aztán egyenesen Rolf szemébe bámul, mint aki épp most jött rá az élet értelmére. *
- Rolf Vónék! Rolf Vónék! Rolf Vónék! * Ismétli meg a nevet, bizonyára a nagyobb hatás kedvéért. * Itt maradunk és csinálunk neked mindent, amit kell, hehe... És nem bántunk meg senkit, hehe... * Bólogat hevesen; most már nem tartja annyira a szemkontaktust, inkább nézegeti beszéd közben a házban található csekély számú bútort, meg a falakat. *
- Cserébe te elviszel a Vashegyedre és megmutatod, ö... * Egy ideig még tűnődik a befejezésen, hogy ugyan mit is mutasson meg neki újdonsült majdnem-barátja, aztán félbehagyja a mondatot - jó lesz az úgy. *