//Derin-birtok//
*Mindenki jobban jár, ha Learon nem beszél a túlvilágról, halálról és effélékről. Hiba is volt, hogy szóba hozta, de hát a fiúnak olyan nagy a kíváncsisága, hogy szinte követeli a válaszokat. Anno a pásztornak is eszébe jutott a halál fiatalabb korában, de nem akkor, amikor Prexinek. Ő azokban a pillanatokban elmélkedett rajta, amikor a parasztok disznó vágást tartottak. Elgondolkodott, hogy tényleg érdemes-e megölni annyi jószágot, amikor a rét, az erdő és a földek elég élelmet biztosítanak. Mindig arra jutott, hogy az ilyen halál értelmetlen. A Sajt-mester azóta sem vágta le egyetlen jószágát se, csak azt amelyik súlyosan megsérült és végül annyira lesántult, hogy értelmetlen lett volna tovább kínozni. Aztán újra visszatérnek a fák témájára, ami persze Learon arcára mosolyt csal. Nem látja előre, hogy mekkora termésük lesz, de annyi biztos, hogy nem kevés.*
-Mi az, hogy! Alig győzzük majd felszedegetni! *Aztán figyeli, milyen ügyesen mászik a gyermek a fán, és persze újra bólogat és nevet vele együtt.*
-Nem kell vele sietni! Azt hozzad, ami szerinted a legjobb! Ha több mint egy hét, hát több! *A kibabrálás kérdésére megrázza a fejét, és látszik rajta, hogy ezzel nem ért egyet.*
-Nem akarnék senkinek gondot okozni ilyesmivel! Nem használnám holmi vicceskedésre a hatalmamat! *Ez egyértelmű álláspont a részéről. Még anyja mondta neki, hogy az embereken segíteni kell, nem pedig hátráltatni őket. Nos, a Sajt-mesternek azóta is ez az élet szemlélete.*
-És mi haszna van az örök életnek? A fák azért halnak meg, hogy aztán az utánuk jövő, jobb termést hozzon! A fámról elveszem a legjobb gyümölcsöt, és azt ültetem el, majd annak is legjobb gyümölcsét, és a végén sokkal jobb lesz, mint amiből kiindultam. Az örök élet nem mindig jó. Sem embernél, sem fánál, sem senkinél. Én sem feltétlenül szeretnék örökké élni! *Persze ezt még lehet tovább is magyarázni, csak nem biztos, hogy érdemes lenne. Így inkább megvárja a reakciót, és ha úgy veszi ki, hogy érdekli a fiút, majd akkor folytatja. Ahogy a gyermek leérkezik elé, Learon meglapogatja annak fejét, mintha csak saját fiával tenné.*
-Jól van! Akkor induljunk is! *Tény, hogy a kecskék jó pásztorhoz vannak szokva, és legkevésbé sem hirtelen mozdulatokhoz. A Sajt-mester nyájának összesen két pásztora volt eddig, méghozzá Trodd és maga Learon, akik nem valami gyorsjárású emberek, sőt! Még lassabbak mint társaik, így a kecskék ezt szokták meg. Persze, ahogy a fiú is lassít, a kecskék felveszik a tempót és igyekeznek figyelni arra, amit akar, és a pásztor legnagyobb segítsége, Nayka kutya is ott terem és terel. A kutya már magában is képes lenne eligazítani a jószágokat, így Prexi azt veheti észre, hogy a kecskék és birkák szinte egy csapásra három csoportból kettőbe, majd egybe rendeződnek és elindulnak előtte.*
-A beszéd az jó, igen! Nyugodtan mondjad nekik, hogy merre menjenek, ha meg nem is értik, legalább megszokják a hangod, és jobban megbíznak benned. *Egyszarvú már teljesen más kérdés. A pásztornak még nem volt dolga tehénnel, így ez a mostani lesz az első neki. Először odamegy, hogy megsimogassa Egyszarvút, majd hívja maga után, és a lova segítségével próbálja egyenesben tartani, ha már elindult. Amikor már az ösvényen vannak, kicsit szabadabban engedi a tehenet, hiszen annak csak van annyi esze, hogy az ösvényen kell haladni, és hátrább megy a gyermekhez.*
-Látom egészen jól haladsz! Lassan már látni is a Vashegyet! *Mutat fel annak irányába, hiszen tényleg közel van. Lóval mindössze pár perc lenne, de így azért beletelik egy jó időbe, mert igazgatni kell a nyájat is.*
-Tudod, most, hogy látom, hogy milyen ügyes vagy, nem szívesen engednélek vissza apádhoz! *Mosolyog rá a fiúra, miközben meglapogatja annak vállát.*