//Úton a Mágustoronyba//
* Prexi a tájjal foglalkozik és nem nézi Learon arcát, így, ha van bármiféle jele is, annak, hogy Learon sértésként éli meg a fiú szavat, arról a gyereknek fogalma sincsen. Mellesleg nem annak szánta, és el sem igazán várja, hogy mindenre választ kapjon, hiszen a legbölcsebb tudósok sem képesek mindenre megfelelni. Na jó, talán igen, de a magyarázataiknak fele csak visszakérdezés, a másik fele meg találgatás. Ember legyen a talpán, aki képes a rébuszaikból kihámozni az igazságot.
Amikor a szegény-gazdag ellentét kerül szóba, Prexi élénken figyeli Learon válaszát és erre az időre felhagy még a nyáj minden pillanatban való szemmel tartásával is. Amúgy is a kutya hűségesen végzi a dolgát minden egyes lépésnél, amikor az állatok másfelé szeretnének tekeregni. *
- Hát, igen, gondolom érne, de ki döntené el, hogy ki az arra érdemes? - * kérdi gondterhelt ábrázattal, tekintete Learon arcán állapodik meg. * - Akkor olyanokat kéne felkérni, akik nem gazdagok, hanem inkább olyan... közepesen van pénzük. Őket nem lehetne megvesztegetni. Vagy nem tudom - * sóhajt egyet bánatosan. Prexi álláspontja szerint mindenki megvesztegethető, ezt nem egyszer tapasztalta már, vagyis inkább apja mesélte, hogy a városban kit és mennyiért vettek meg éppen. A kocsmák tele vannak olyanokkal, akik néhány korsó sör után boldogan elpletykálnak ezt-azt, így a fiú apjának bőséges információforrás áll rendelkezésére. Más kérdés, hogy Prexi nem veszi számításba azt a tényt, hogy a korcsmákban egy plusz korsóért bárki előállhat féligazságokkal, vagy teljes sületlenségekkel is akár. *
- Te szoktál a szegényeknek pénzt adni? - * mi mással lehetne támogatni a szegényeket, ha nem pénzzel? Igaz? Igaz! Persze, hogy igaz és Prexi ebben a pillanatban mást el sem tud képzelni, amivel a szegények problémáit enyhíteni lehetne. * - Én nem szoktam - * jelenti ki, maga sem tudva, hogy büszkeséget kellene éreznie, vagy inkább mélységes bűntudatot, amiért a városban járva a kéregetők tucatjait el szokta utasítani. Van mentsége, hogyne lenne. Nem az ő pénze, hanem az apjáé, és nem szabad mindenféle „jöttmentnek” odaadogatni, bármilyen pofátlan módon szerencsétlennek mutatja magát. Logikus, elvégre sok a csaló, aki egyszerűen csak nem akar dolgozni, mert megél a gazdagok alamizsnájából. Már, ha kap persze.
Learon elneveti magát, Prexi pedig csak akkor kapcsolna magasabb hahotára, ha a ló tényleg a bot után vetné magát. Sajnos Redul nem hajlandó a lovak számára korszakalkotó trükk elsajátítására, így Prexi még néhány strófát nevet, aztán kuncogássá szelídülten elhallgat. *
- Vagy lehet, hogy túl sok esze van - * vonja meg a vállát a fiú. * - A beszélő lények sem szoktak csak úgy minden eldobott tárgyat visszahozni - * talán csak a rabszolgákat lehetne ilyenre rávenni, de nekik meg kutyakötelességük engedelmeskedni. * - Hát persze, hogy jó vagy így - * simogatja meg a fiú is a lovat, bár ő nem a fején, épp csak az oldalán, ahol biztos nem tud harapni. Nem félt tőle úgy igazán, épp csak amíg nem annyira ismerik egymást jobbnak látja a veszélyes feleitől távol maradni. *
- Tudsz gyógyítani is? - * kérdi érdeklődőn. * - Gyógyfüveket is ismered? - * Prexi épp csak tudott egy néhányról, de ha be kellene azonosítania őket, hát gondban lenne. A találkozás Learon és Thargodar között ezek szerint nem volt túl költői, de sebaj, végül is érthető, hogy egy pásztor munkát keresve és nem valami kalandos küldetés során állt a thargok szolgálatába. ~ Na jó, jó, de ő pásztormágus! ~ többre számított, de nem volt csalódott, inkább csak a kihagyott és képzeletében izgalmas mesét hiányolta. ~ Learon biztos tud majd izgalmasabbat is mesélni, elvégre meghalt, aztán feltámadt. Majd, megkérem mesélje el az egész feltámadásos történetét. Az amúgy is sokkal elképesztőbb, mint hogy miként válhatott a thargok pásztorává. ~ Prexi már gondolatban ül, vagy fekszik a tűz körül, és hallgatja a részletes beszámolót. *
* Learon és a lány szépen elbeszélgetnek, Prexi a mágia kapcsán figyelmét is magasabb szintre kapcsolja, viszont a ruhaneműk elkészítésének kérdése némileg untatja, így arra kevéssé összpontosít. Nem úgy a két szép tőrre, amelyek a lány övébe vannak tűzve. *
- Egy pillanat alatt! - * bólogat élénken, némileg Learon szavába vágva, amikor a mag kinövesztését ecseteli. * - Mármint egy pillanat alatt nő ki. A fa. És hatalmas lesz! - * meséli izgatottan a lánynak, aztán a téma a tőrökre terelődik és Prexi igazán kedvesen próbálja elkunyizni a fegyvereket, hogy megnézhesse őket, és először azt hiszi, hogy a lány máris előveszi, de csak a markolatukra fog. A fiú bánatára a mozdulat pedig nem folytatódik, aztán a lány ki is jelenti, hogy nem szívesen adná oda neki. * - Ja, jó. Hát, de azért szép fegyverek - * erőltet mosolyt arcára, amely néhány pillanattal később, már valódi vidámságba csap át. - Az erszényt, amit csinálsz, arra azért rávarrod őket? Csak, úgy emlékből? - * mintának két szép tőr tökéletesen megfelel, de ha minta nélküli lesz az erszény, Prexinek az sem fog túl nagy szívfájdalmat okozni, elvégre úgyis a praktikusság és nem a divat a fontos. Valahol tárolni kell a muníciót, valamint a Tharg Tekercset.