//Úton a Mágustoronyba//
- Elhiszem! - * jelenti ki a fiú kissé bizonytalanul. * - Csak, hát - * néhány pillanatra elhallgat, aztán grimaszba rándult képet vág, majd felsóhajt és Learonra pillant. * - Apám nem igazán szereti az ilyen közösködéseket, és egyébként is azt hangoztatja mindig, hogy „mindenki a saját dolgával foglalkozzon” - * mélyíti el gyermeki bénasággal a hangját, hogy valamilyen szinten megközelítse apjának öblös, parancsoló tónusát. Természetesen Learon a hangutánzást akkor sem ismerhetné fel, ha történetesen beszélgetett volna már az apjával, de valószínűleg így is sejti, hogy őt próbálta utánozni. Prexi egyébként nem érti, hogy miért hivatkozik olyasvalakire, aki az utóbbi két évben rendszeresen bántotta, de betudja annak, hogy végül is csak az apja és a szülőket tisztelni kell, meg egyet kell érteni velük, hallgatólagosan legalábbis. *
- Mint a bot? - * kérdi vigyorogva, de valójában nem hiszi, hogy olyan nagyon egyszerű lenne, viszont Learon azon kívül, hogy néha túlságosan mesébe illőt történeteket mond, eddig mindig megszívlelendő tanácsokkal látta el a fiút, aki ezért hálás is, hiszen minél többet tud, annál inkább tud majd a pásztor segítéségére lenni. Mindezek miatt, bár fenntartásokkal fogadja az egyszerű magyarázatot, azért teljes figyelmét a pásztornak szenteli és a végére úgy hiszi egyet tud vele érteni. Főleg az éhenhalásos résszel, na meg azzal, hogy nem mindent vesznek el a nemestől. *
- Aha, hát így működhet - * nem szakértője a témának, de egy kérdés felöltik benne az elhangzottakkal kapcsolatban. Kicsit hasonlít azon kérdésére, hogy kik döntik el, hogy ki érdemes és ki nem. * - És, ha valamelyik nemes nem mások szenvedéséből szerezte a vagyonát? Hát mondjuk kereskedő, vagy ilyesmi. Jó. Hülye példa, ők mindig másokon élősködnek, de csak van valaki, aki tisztességgel gazdagodott meg. Ha attól is elveszik az nem igazságtalan? Mármint, ki dönti el, hogy melyik vagyon ebül szerzett, és melyik nem? - * nyilván valami összeállított tanács, de Prexi rövid élete alatt már megtapasztalta, hogy aki mások élete felett dönthet, az kihasználhatja a helyzetet. Bár Learont tiszteli és kedveli is, úgy vélte kevés az olyan önzetlen ember, mint a pásztormágus és egy esetleges lázadás, ami a gazdagokat letaszítja, talán egy sokkal rosszabb világot hoz el. Jó, mondjuk apja kocsmában szerzett korrupciós történetei lehet nem pont a valóság teljes egészét tárták fel Prexi szeme előtt, de sajnálatos módon eddig csak ebből tudott információt szerezni és amikor apja seggrészegen jött haza, akkor legalább elfelejtette megverni őt fattyú mivolta miatt.
A fiú az altatóra való bólogatásra elvigyorodik és a távolba mered. Nem gondolt először semmi rosszra, aztán de, bár nézőpont kérdése, mert egy fának életet adni nem feltétlenül rossz dolog, az már inkább, hogy az a szerencsétlen növény a háztetőn hamarosan kiszáradna, de Prexi igyekezett ebbe a zavaró tényezőbe nem belegondolni.
A gyerek halvány bazsalygással tekint a lány után siető pásztorra, de nem szól semmit amikor Learon visszaér, és inkább témát vált. * - Messze van még a mágustorony amúgy? - * a fiú nem fáradt még, de ha egész nap menetelnek, akkor lehet, hogy az lesz. Talán fel kellene majd kucorodni Redul mögé, alkalomadtán. * - Aha - * bólogat Learon szavaira a Vashegyről való kijutás nehézségeiről. * - Kezdek éhes lenni - * közli csak úgy a semmibe, aztán felnéz a pásztorra. * - Nem baj, ha megeszem az ökörből a részem? - * eddig ezt elmulasztotta, de hát volt éppen elég dolog, ami elvonja a figyelmét. Nem képzelte, hogy Learonnak ez bármiféle problémát okozna, de azért udvariasságból megkérdi, nem csak úgy simán neki áll falni. *