//Úton a faluba//
*Kapitányunk, jobb híján tudomásul veszi, hogy kénytelen lesz palántákat pakolni, mert egyébiránt másképpen nem szabadul. Lemondó sóhajjal áll neki, hogy a kiosztott feladatot ellássa, olyan kedvetlenül amennyire csak tőle telik. A háta közepére kívánja jelenleg a nénjét, kutyástól, palántástól, pálinkástól. Na, nem csak őt, de az egész rohadt világot.
Ahogy a lovat málházza, pillantása találkozik az állatéval.*
-Nekem ne mondd, rossebnek van kedve ehhez. *vonogatja a vállát. Ekkor az úton lovas érkezik, s a kalóz keze a szokott, jelentéktelennek tűnően hanyag mozdulatával nyúlna a kard markolata iránt, amikor is eszébe jut annak hiánya. Jobb híján, hogy a mozdulatot álcázza, ránt egyet a gatyáján, hátra túrja a haját homlokáról, kiköp oldalra, s csak eztán nézi meg alaposabban a jövevényt, aki egy tömlőből iszogat... na, hogy nem vizet arra komolyabb összeget merne tenni, szakmabéli lévén felismeri a jellegzetes gesztusokat. Mintha már látta volna a nőt valahol, ismerősnek tűnik neki, s némi töprengés után helyre is kerül az arc: Syoud csepp gyermekével hozta össze a Sors. No hiszen, még a végén mellé szegődik a szerencse, elvégre apucival akad némi rendeznivalója, a Főthargodar Fővezérről nem is beszélve. Elnéz arra, abba az irányba, amerre a félvér lova halad, s nem túl rafinált logikával összerakja, hogy a Vashegy lehet az úti cél. Mielőtt még a lehetőség elúszna, a lovas útjába áll, kissé előrehajolva, kezeit széttárva szólítja meg Alyot:*
-Előre is szíves elnézését kérem, de majdhogynem biztos vagyok afelől, hogy mi ismerjük egymást. *villantja meg rosszfiús vigyorát a kamu mellé.*
-A Vashegyen... igen, a Vaskorsó Tavernában, nemde? *egyenesedik fel, a félvér tekintetét fürkészve, baromira remélve, hogy amaz egyrészt megáll és nem tapossa bele az út porába a lovával, másrészt pedig, hogy bekapja a horgot.*