//Ispotályépítők//
*Dora nem tud szabadulni útközben attól a megérzésétől, hogy Zaxdor sokkal szarkasztikusabb, sokkal harsányabb, mint eddig. Lehet, hogy a társaság teszi, vagy csak legördült néhány óriásnyi korty jó bor indulás előtt? Nem tudná megmondani, nem is ismeri eléggé a helyzetet, hogy megítélje, sőt talán el is felejtené, ha a férfiak gúnya nem egyenesen rá irányulna. Meg a kancellárra. Laor is rátesz egy lapáttal.*
- Ugyan, miért lennék féltékeny? És nem kell engem félteni. *Nevet fel keserűen, mintha csak valami pocsék tréfát hallott volna. Az a baj, hogy ő maga sem tudja, miért kelt ki magából ennyire. Lehet, hogy egy másik kedvenc szakterülete, a női ciklushoz kötődő periodikus hangulatváltozások okolhatóak, hogy ilyen rossz kedve van. Biztosan nem a kancellárra féltékeny, csak irigy, hogy a vén kecske is előbb talál magának káposztát, mint ő, aki már időtlen idők óta nem látott tisztességes elf férfit – az őrt nem illik beleszámolni.* ~ Igen, biztosan így van. ~
*Ha Dora egy percig is aggódott azért, hogyan fejezik be időben a munkát, igazán kár volt. A kövek szó szerint röpdösnek a levegőben, Zaxdor pedig olyan lelkes, hogy az már kifejezetten veszélyes. Ösztönösen a kalapjához kap, hogy a repkedő sár- és kődaraboktól megvédje. Mármint ő, a kalapot, nem fordítva.*
- Hé, hé, hé! *Ugrál, hogy észrevegyék sipákolását az óriás dörgő hangja mellett, de Zaxdor szemében akár kis bosszantó, kalapos bolha is lehetne.* Jó lesz, de óvatosan, nehogy valakinek baja essen, emlékezz csak, hogy a városban a kancellár is mekkorát esett, mert kapkodtál! *Mutat határozottan az egyikre, amelyikkel éppen öt tehenet is agyon lehetne csapni egyszerre. És reméli, hogy az óriás mérgében nem csapja agyon, mert nem akar ő rosszat, csak kilapulni se, és Ririt is félti.*
- Grotg, ne hallgass rá! *Kiált még oda, mert hallja, hogy ármány van.* Ne állj rá a fedélre, kérlek, mert alatta már elkészült a lépcső, és rakhatjuk újra az egészet, ha beomlasztod a járatot. Köszönöm! *Teszi hozzá a mondat végén olyan bájosan, mintha kenyeret kért volna a pékségben. Zaxdor és Laor vízzel kapcsolatos kérésére elvigyorodik.*
- Ha tovább dobálod a köveket, én is dobálni fogom a teli vödör vizedet, aztán már nem marad a száraz torkodnak semmi! *Mondja az óriásnak vidáman. Nem fűlik hozzá a kedve, hogy a sárban lépdeljen, ezt mindenki láthatja, de a vízhordás még egészen elfogadható elfoglaltság. Most pedig tovább, Ririhez fordul. A lány megkérdezi, ő miben segíthet, de a felsoroltak közül Dora nem sokat merne rábízni, olyan törékeny az alkata.*
- Ez jó ötlet, Riri, hozzunk vizet! *Mondja, de a kezében lévő tervekkel azért nehéz lenne megbirkózni.* Egy pillanat. *Fontoskodik, és a távolabbi, építkezéshez kihelyezett asztalkára teríti a terveket, majd kisebb kavicsokkal le is súlyozza, hogy ne szökjenek el. A lovakat is megköti, nehogy elszaladjanak a nagy kődobálásban, és már magához képest gyorsan siet is vissza. Kapja a vödröket, és a tündér lánnyal együtt vagy egyedül, ahogy ő szeretné, elindul vízért, majd újra fel is bukkan a két vödörrel, és a víz egy részét egy lavórba önti, amiből majd tudnak szedni a habarcshoz. A másik vödör az építkezés szélére, egy árnyékosabb helyre kerül, ahol szünetet is tarthatnak, és nem megy bele a kosz, és még fapoharak is kerülnek mellé, azoknak, akik nem vödörből isznak, mint Zaxdor. Dora megy még egy kört, megint hagy egy vödröt az „itatóhelyen”, de a többi vödör vizet már a lavórba hordja, és erre kéri a többieket is.*