//Menekültek – Gyógymód//
//A piacon//
*Esti láthatóan nem táplál annyi reményt a gyógyírral kapcsolatban, mint Dora. Valószínűleg az elf lány sem lovallná magát ennyire a dologba, ha nem Habrertusról lenne szó, mert hát minden dicsőség meg népszerűség ellenére valami törődésféle is van a dologban, amit még soha nem érzett igazán. És felfordul tőle a gyomra.*
- Ezt a bizonyos bűnözőt is a szókimondásáért tették el láb alól. Volt benne valami szokatlan, valami… Megmagyarázhatatlanul természetes. Úgy beszélt mások élveboncolásáról, mintha éppen az adóról vagy a kereskedelemről társalogtunk volna. Lenyűgöző volt. De igen. *Bólint Esti felé.* Bűnözőnek valóban pocsék.
~ El kellett volna vele mennem… Akkor most nem lennék ebben a helyzetben. ~ *Úszik be tudatába a kínos gondolat, de ez megint csak egy „megszédüléshez” vezetne. A sötételf valószínűleg már az elsőt se hitte el. Viszont egyértelműen kerüli a szerelmi élet-témát, ami Dorát érdekes tényre ébreszti rá: Estanellaria ugyanolyan érző lény. És őt aztán igazán későn éri el az ilyesmi felismerés. Persze empátiáról szó sem lehet, de valamiért társa most olyan kifinomultan, már-már bántóan kedves és kimért vele, hogy kár lenne megtörni a varázst a további gyötrésével.*
- Reméljük, azért pestisesként sem fogom végezni. *Teszi hozzá azért fintorogva. Még ha alternatív megoldás is, jobb, ha a szíve reped meg, mint a százszorosukra duzzadt nyirokcsomói. A szó a kalapra terelődik, Dora pedig együtt sodródik a gyors témaváltással.*
- Nem női ez! *Lekapja fejéről, és még ujjai között is megforgatja, de magához képest nagy lelkesedéssel beszél a kis holmiról.* Én tettem rá ezt a szalagot, anélkül férfi is lehetne. Bár nem is értem, minek magyarázkodom valakinek, aki láthatóan soha nem viselt kalapot. *Teszi hozzá lenézően, és műgonddal visszateszi a fejére a fejfedőt.
Mikor vásárolnak, Estanellaria gyanakvóan kérdezgeti az árust, és Dorának emlékeztetnie kell magát a társnője szavaira. ~ Talán a menekültek már máshol is betegek lettek… Az aztán remek helyzet lenne. ~ Bármennyire is nem fűlik a foga ehhez az egészhez, a nő kivívta a tiszteletét, ezért mer neki igazat adni. Szeretné a világmindenség összes gyógynövényét összehordani és összekeverni, ha azzal segíthet a kancelláron és magán, de ez a bugyuta lelkesedés hosszútávon nem vezet sehova, a földre kell szállnia. Közben viszont abban sem kételkedik, hogy a tisztelet kölcsönös, mert látszik, hogy a sötételfet ennél jobban már nem kell győzködnie a pulton lévő növények – valóban kiváló – minőségéről.*
~ Okos vagyok. Nem lesz baj. Okos vagyok. ~ *Nyugtatgatja magát, és mikor végre kettesben beszélhetnek, nagyot fúj. Megint kezd izzadni.*
- Ez az ár sok. *Közli higgadtan, de a lelke mélyén az árusra borítaná az asztalt.* Nem véletlenül mondta Habrertus, hogy mindenből húsz adagnyi kellene, ezer aranyból még a jobb ár esetében is ki kéne jönnünk. Az Unkaerben igazad van, arra okvetlenül szükségünk lenne, és tényleg nagy mennyiségben, hiszen a lázcsillapítás a túlélés kulcsa. A többi… A Whula sem rossz gondolat… *Töpreng tovább félhangosan. Eközben egy csőrmaszkos alak tolakodik a képbe, aki meg is szólítja őket, de lova és valamiért megszelídített majma furcsa viselkedése miatt még azelőtt mennie kell, hogy Dora számon kérné rajta öltözetét.*
~ Itt már mindenki tud a pestisről? ~ *Görcsbe rándul a gyomra. Így csak százszor nagyobb a nyomás, mint eddig, és hát leginkább rajta, mert mégis ki máson. Végül fejében lassan megfogalmazódik a döntés, és ismét az árushoz lép. Határozott pillantása végigfut rajta, és nem teketóriázik.*
- Üzleteljünk. *Mondja.* Tegyük fel, hogy megtaláljuk a betegségre a gyógyírt. Olyan gyönyörű az asztalod, nem szeretnél egy kis hírnevet? A szert a te neved alatt forgalmaznánk, csak képzeld el. Annyi ember életét tennéd jobbá, ha most engednél egy kicsit az árból.
*Nem tudja, sikerül-e meggyőzni az árust ezzel, de azért elmondja, mit szeretne.*
- Nagyon sokat nyernél ezen, és én esküszöm, nem kérnék érte semmit, soha. Ha kell, írásba is adom. Csak arra kérlek, hogy számíts fel nekünk ezer… Ezerötszáz aranyért húsz-húsz adag Unkaert, Qartant és Mezei Harmatkát. Ezek nélkül az emberek odabent – és a szavaidból ítélve lassan idekint is – meghalnak. Ezen felül hajlandó vagyok még 300 aranyat fizetni egy-egy adag Mérges Cyroldért, a társnőm megérzése hagyatkozva Talpas Whuláért, Tüzes Tövisért, Lápi Nyteliért és Sárkányfogért, a legeslegjobb minőségért, amit csak kaphatok ezért a pénzért. És ahogy említettem, ehhez még vedd hozzá a dicsőséget is, valamint a gyógyszerből befolyó összeget, ami téged illet meg. Bár nem sok reményem van az istenekben, a tiéd egészen biztosan leveszi a válladról a lelkiismeret terhét, ha jót teszel az esetlenekkel. *Teszi hozzá, bár a vallási buzgóságnak mondanivalójával ellentétben semmi jelét nem mutatva. A feltételre még visszatérhetnek, mivel egyelőre a megegyezés nehézségeibe ütközik a kívülről meglehetősen unszimpatikus, ám belül intelligens árussal való tárgyalás.*