//Intath Aldeis//
*Nehezen tudja hová tenni a simogatást, de ez is jól esik neki és erre rácsodálkozik. A kérdés mivoltát nem érti, aztán rájön, hogy valami normális emberek által szokatlant mondott. ~ Hoppá! ~ Persze az őszinteség fontos, de talán még korai lenne túlzottan megnyílni Intathnak. Még így is van arra esély, hogy elriasztja, ha igazán megismeri.*
- Jaj, persze! Csak a könyveim is elégtek és felettébb unatkozom.
*Gyenge érv, de hirtelen csupán ennyi jutott eszébe, remélhetőleg megteszi.*
- Persze, van hol laknom. Az egészen más dolog. A folyó mentén arra, a lagúna mellett egy kis házban. Nem egyedül, a ház tulajával, akit Alyonak hívnak. Igazi tharg nő. Belevaló és gyönyörű.
*Illetve meggyőződése, hogy halálos is, de ezt nem teszi hozzá, mert még nem látta Alyot harc közben. Íjjal a kezében már igen, mikor hazavitte a kis kompániát a Vaskorsóból.*
- Nem?
*Teszi fel azért a kérdést újra, de a heves reakció eléggé meggyőző, ezért el is hiszi, főleg az azt követő kis elszólásnak hála, ami simogatja önbecsülését és büszkeségét is egyaránt. Különösen, mert a férfi láthatóan zavarban is van emiatt, ennek következtében csak rámosolyog.*
- Ez a válasz már annyira nem tetszik.
*Vallja be ő is, de azért türelmesen és figyelmesen hallgat. Kissé dühösen, de egyelőre semmi komoly.*
- Ugyan miért lenne kötelességed? Mert ő úgy sejted nem használt téged?
*Relael is használta Intathot, így vagy úgy, de ő legalább belátja. A továbbiakban is megtenné és ha úgy van, meg is teszi. A kölcsönös használással semmi problémát nem lát, de ez a kötelesség dolog valami nagyon szokatlan számára.*
- Nem hangzik gonoszul. Semmi nem köt hozzá, így ahhoz sem, hogy mi lesz vele.
*Intath bár egykoron kézfejét adta egy nőért, de egyértelműen nem lovagias alkat, már csak amiatt sem, mert Relael tudja, hogy kötődik egy kalóz hajóhoz, ami karján is ott díszeleg. Valójában meglepné és talán le is hangolná, hogyha az orvos egy jött-ment bajba került nemes kisasszonyért mindent félredobna. Magával szemben sincsenek ilyen illúziói. Ezért is rökönyödik meg annyira, amikor a folytatást hallja. Szemei kikerekednek, szemöldökei kérdőn és kissé kétkedően felszaladnak.*
- Tessék?
*Szalad ki a száján csak úgy.*
- Értem jöttél ide?
*Ez imponál neki. Sértett és dühös arca mindjárt meg is enyhül, és széles mosoly kerekedik arcára.*
- Csak nem... megkedveltél?
*Lép közelebb incselkedve és kihívóan a férfi fűzöld szemeibe bámul. Ez igencsak új információ a számára és talán vissza fog élni vele, de talán örül is neki. Még nem egészen tudja az orvost hova tenni, mert az kissé összezavarta. De most játszik és élvezi is.*