//Istálló - Kram, Nabii//
*Elemébe tapintottak egymásnak, úgy tűnik. Legalábbis, a dolgok jelenlegi állása az, hogy ő tanítgat -már amennyire ezt annak lehet nevezni-, a másik pedig nem fél kérdezni. Ezt ugyan nem is csodálja, hiszen nem ok nélkül nevezte el magában Kotnyelesként ezt a barna hajút, de azért valahogy mégis jól esik, hogy nem csak hallgat és bólogat most sem, érdektelenül.
Hümmög egy sort, majd "cuppant" egyet. Abszolút nem volt kedve beszélgetni, mikor ez a barna hajú betoppant, de így már van. Így, hogy arról mesélhet, amihez egészen jól ért.*
- Igen, neveltem már lovat. A sajátomat, aki két hete távozott az élők sorából. De idősebb volt, mint Barack. És hát, ha úgy alakul, hogy lesz csikótok, mikor visszajövök, fél év múlva, minden bizonnyal megint maradnom kell majd néhány napig. Majd ha akkor is lesz kedved még hozzá, nézheted, ahogy tanítgatom. És kérdezhetsz is, elmagyarázok majd mindent. Viszont Barackot már nem nagyon kell tanítani. Ahogy Isurii elmondta, benne van már a korban ő is. Ő már olyan, amilyen. Rajta már kár lenne változtatni. Vagy csupán törekedni erre is.
*Még egy őszintébb, egy pár pillanatnál tovább tartó félmosolyt is megereszt.*
- Ő már át van kefélve. Mint mind ma.
*Kissé kapkodva körbeint minden lovon.*
- De igen, az egész testét át kell kicsit dörzsölni, mert akármilyen rövid is a szőre, az apró bogarak benne ragadhatnak. De nem, nem csak vágta közben izzadhat meg. Meleg napokon ugyanúgy le lehet csutakolni. Vagy egy hosszabb séta után. Vagy akkor is, ha már három-négy nap is eltelt a legutóbbi fürdetés óta. Utána pedig jön a szárítás.
*Emeli ki ismét, amit már elmondott. De hát tudja ő is, hogy az ismétléssel csak jobban megragadnak az ismeretek. Az ilyesminél pedig nem sajnálja papagáj módjára újra elmondani, ami már egyszer elhangzott.*
- Nagyjából azt eszik, mint mi, igen. Főként így a gabonafélét, száraz füvet, vizet. Emellé jön egy pár zöldségféle, nehogy megfeküdje a gyomrát a sok száraz étel. És egyébként is szeretik azt, ami édes ízű. Süteményfélét viszont nem jó adni, hamarabb romlik a foguk. Ez is pont úgy megy, ahogy nálunk. Viszont ők ugyanúgy örülnek pár szép érett almának, vagy répáknak. Az is édes, nekik pont megteszi. Tésztafélékre egyébként sem vágyhatnak, az is könnyen megfekszi a gyomrukat.
*A fogazatot illető kérdés elgondolkodtatja kicsit, de természetesen, erre is megvan a maga válasza.*
- Ha már rossz a foga, nem sok mindent tehetsz. Vagyis... Ha van olyan gyógyító ismerősöd, aki tud rá adni valamit neki, akkor de. De anélkül nem igazán. Ezért is kell megelőzni a bajt. Mindig figyelni, lehetőleg megfelelően etetni és itatni, meg időnként kivenni a zablát. Mert azt is rágni szokták, így ha sokáig hagyod bent, az fölöslegesen koptatja a fogát. Mint ha te is egész nap leveleket rágcsálnál.
*Még bólint is mellé. Úgy tűnik, jó módszer ez, magukhoz-, illetve a másikhoz hasonlítani a lovak szokásait és igényeit, hiszen így jobban érthető, s valamivel talán "kézzelfoghatóbb" is a tudásanyag.*
- A patkóból igen, ki kell kaparni a kavicsot, beleszáradt földet és gazokat. De ha nincs patkója, akkor jobban kell rá ügyelni. A patkó fogja meg a súlyát. Mint ahogy a tiédet a cipőtalp. Ha nincs rajta ilyen, ugyanúgy sokkal jobban kikezdheti a sok kő, a szilánkok, mint a te meztelen talpad. Sokkal könnyebben megreped és válik fájdalmassá neki még az is, hogy csak áll.
*Végül, mint ahogy arra sor is került a Kotnyeles kérdései alapján, kitér arra is, miért épp Barackra esett a választása.*
- Nem is szeretem a paripákat. A kényelmes menet a nekem való, a hosszú erőltetett menetek. nem a viharként süvítés, aztán meg az órákig tartó semmittevés. megpihenni elég éjjel vagy hajnalban.
*Vállat von, tovább nem indokolná a dolgot. Így szokta meg, így nevelték és kész. náluk a paripák legfeljebb a városba tartó, vagy épp onnan kimenő postakocsik elé voltak befogva.*