// Radkraal előtt //
*Az idő szinte megfagyni látszik: Kagan szemei előtt lassítva és enyhén elfolyva zajlanak az események. A rá támadó Valian akciója nem lepi meg, valahol - és nem is csak tudat alatt - számított a dologra.*
~ Haak! ~ *a balta foka beleakad a bizonytalanul suhanó fokos szakállába, majd oldalra téríti, de ez csak pótcselekvés, hiszen ő már látja, hogy Harath íja halálos lövedéket ereszt a tündérbe.*
*Innentől egy pár pillanatra zavarossá válik az egész. Végül azonban ott áll ő, Kagan, Valian de Bravadore teteme előtt, újfent azon morfondírozva, hogy történhetett ez meg.*
~ Én vagyok a hibás. Pofán kellett volna vernem, mikor a hülye istenítéletéért visítozott. ~ *persze ez már eső után köpönyeg, hamar rájön ő is, hogy különösebb értelme nincs a dolognak.*
*A másodpercek percekké nyúlnak, mire újra megmozdul, és Kramlafra és Harathra pillant.*
- Kramlaf, Harath: vigyétek a testet hátra. A dolgai a törzsé, kivéve az íját - azzal temetjük el. *vagyis inkább Cessával együtt máglya vár Valianra. Mert a végtisztesség fontos.*
*Kagan ekkor sarkon fordul, és egyedül, magányosan megy fel a legközelebbi gyilokjáróra, hogy újfent észak felé bámulva gondolataiba süllyedjen. A törzs magjának egyre fogyatkozó volta, na meg a legutóbbi események ismételten arra kényszerítik, hogy szembenézzen a kérdéssel:*
~ Tévedtem volna? ~ *lehetséges, hogy a déli út, Amon Ruadh, Thargarod, az egész letelepedés egy elhibázott ötlet volt, és lassan népe pusztulásához vezet?*
~ Merre tovább. ~ *lassan fordul meg, és néz végig a táboron. Azoknak, akik elérték vele Artheniort, alig a fele van meg: Cessa, Valian és megannyian meghaltak, sokan eltűntek. De vannak új, lelkes arcok, kik készek rá, hogy velük együtt éljék meg életük; talán mégis érdemes.*
*Miután kellően felszívta magát, visszatér a Radkraal elé, ahol vélhetően újra ott találja törzsének tagjait.*
- Leandana: Valiant Cessával együtt küldjük a Szellemek elé, máglyán. *hallatszik az utasítás. Bár a tündér tette halált érdemelt, a végtisztesség neki is jár, még akkor is, ha Kagan dühében mocsárral és folyóval fenyegette a nyikhajt.*
- Mirakh, Hrothgaar: őrségbe, tiétek a kapu. A beavatási szertartás után leváltanak titeket, hogy jelenthessetek az útról, a késedelemről, majd elkezdhessétek felszerelni a kovácsműhelyet. Mozogjatok. *hallatszik a halk parancs, melyet most jobb, ha senki nem kérdőjelez meg.*
- Leandana: kérlek, mielőbb kezdjük meg az új törzstagok beavatását. Aztán lerohanjuk a földet, melyek jog és vér szerint a miénk.