//Valian vége - Harath, Kram//
*A népek elvonulnak, ő pedig marad a jövevénnyel, aki momentán úgy elrévedt, hogy csak na. Lea próbából meglóbálja a kezét az arca előtt, de semmi reakció. Meglóbálja újra, de a leányzó továbbra sem reagál. Ezért aztán körbejárja szépen és jól megnézi minden porcikáját. Ezzel is időt adva neki arra, hogy feleszméljen. De semmi nem történik. Azon kívül, hogy érkezik az egyik törpe. Igaz, hogy nem Elenyel, vagy Yarrod, de végülis Leának teljesen mindegy, hogy ki áll a kapuban, csak neki ne kelljen. Biccent a törpének.*
- Irányítsd majd Chiarihoz, ha magához tér, rendben?
*mondja neki, majd aztán inkább odébbáll. Semmi kedve egy réveteg leányzót és egy morcos törpét nézni. Van neki elég baja amúgy is, párbaj, temetés, beavatás...
Lea persze még nem tudja, hogy mi történt Valiannal, csak azt, hogy eloszlott a tömeg a Radkraal elől. Ahol kisebb vértócsa viszont van. A földre hullott vércseppeket pedig nem nehéz követni, így aztán hamarosan meglesz a holtest is. Ha eddig még nem zárták le a szemét, akkor most ő megteszi.
Az igazat megvallva nem nagyon számított másra, csak arra, hogy Valian ilyesmi véget ér. Szinte kihívta maga ellen a sorsot. Körbepillant és egykettőre kiszúrja Shaurit Kagannal a gyilokjárón. Fél szemöldöke felszalad, Shauri még minden előtt lelőtte volna? Végülis az is egy megoldás. Mindenesetre nem firtatja.
Eddigre vélhetően megérkezik vissza Kramlaf és Harath is. Remélhetőleg vizet is hoztak.*
- Segítsetek bevinni Cessa mellé. Méltóképpen búcsúztatjuk őt is.
*Lea szerencsére van annyira "profi", hogy félre tudja tenni Valian iránti személyes ellenszenvét. Annál is inkább, mert Szelleme már eltávozott, ez itt pedig csupán a teste. A testét pedig le kell mosdatni, be kell bugyolálni fehér vászonba, piros cérnával körbevarrni. Csakúgy, mint ma reggel Cessánál.
Remélhetőleg a fiúk segítenek neki a tetem elszállításában, ő pedig nekikezdhet a dolgának. A mai napon immár másodszor. Nem küldi el Harathot és Kramlafot, felőle aztán nézhetik ha ehhez van kedvük, nem is törődik velük, feltéve ha csendben maradnak.
Mozdulatai gépiesek, és nyoma sincs bennük annak a gyengédségnek, mint Cessánál, noha pont ugyanúgy jár el, mint Cessa esetében. Levetkőzteti, lemosdatja - Valianról pedig jócskán van mit lemosni -, karjaira, kulcscsontjába metszi a szent rúnákat. Mivel még csak nemrég halt meg ezért vérzik kicsit a seb, de amint elállt letöri és bebugyolálja a fehér vászonba, melynek egyik oldalát levarrja a vörös cérnával. Csak a tündér arca marad ki, így szemhéjaira ráfesti neki is a szemeket. Csakúgy, mint Cessának. Halkan kántál egy régi, idegennek tűnő nyelven. Mikor mindennel végez, akkor összepakol és elhagyja a sátrat - és ekkor már kihívja a két másikat is, ha eddig benn maradtak volna. Meg kell ezután mosakodnia. Intézkedni kell a máglyáról, a beavatásról. Sok még a dolog és mindjárt lemegy a nap...*