//Lea//
-Jól gondolod.*bólint egy kissé talán önelégült mosoly kíséretében, mely azok sajátja, kik önnön erényeikkel pontosan tisztában vannak. Namármost Gorn speciel pontosan tisztában van vele, hogy nem éppen földtúróhoz hasonlatos a kinézete.*
-Túrhatom a földet éppen, de attól tartok az csupán pazarlása lenne képességeimnek.*teszi még hozzá vállvonogatva. Igazság szerint nem büdös neki a munka, meg tud ő éppen csinálni akármit, csak hát mégis a vérontáshoz ért legjobban, amint azt Hrothgaar Skyllagrimmson oly' találóan megfogalmazta nem is oly rég, midőn megkérdezte, mihez is ért a nagydarab férfi.*
-Több hasznom vennétek a pajzsfalban, mint a mezőkön, a földet túrva.*mondja, s ezzel egyszersmind a szellemjáró ki nem mondott kérdésére is választ ad. Ő harcos, erre született, erre nevelték, az egész családja, minden felmenője harcos volt.
A Wraegrymek sosem álltak ellenséges viszonyban a Thargodar klánnal, noha szövetségesek sem voltak soha. Már csak azért sem lehetnek a legyőzöttek sorában, mert eleddig sosem győzték le őket, mígnem végül az árulás és ármány, ahogy az lenni szokott, célravezetőbbnek nem bizonyult a nyers erőnél.
Hagyja, hogy a nő végigmérje, körbesétálgassa, elvégre semmi nincs, amit szégyellnie kéne magán. A feszülő izmok brutális erőt sugallnak, ha már önmagában a termete nem volna elég. Cseppet sem lehet kérdéses, hogy Gorn mindenek előtt harcos.*
-Apámtól sokat hallottam a Thargodarokról, meg a tetteikről. Bár gondolom odafenn, Északon, mindenki hallott rólatok, ahogyan arról is, ami a menyegzőn történt.*szólal meg végül, visszautalva a nő egy korábbi mondatára.*
-Bár ott lettem volna...*dünnyögi maga elé meredve.*
-Szívesen felhasítottam volna pár zöld férget...*majd végül nagyot sóhajt, s észbe kapva a nőre pillant. Az utóbbi időben annyit volt egyedül, hogy szokásává vált önmagához beszélni alkalmanként, bár talán addig nincs különösebben nagy baj, míg nem kezd el válaszolgatni is magának. Az egyedüllét átka őt is elérte. Majd bemutat egy áldozatot Hylgarnak, a tudás és józan ész istenének, hogy elméjének épségét megőrizhesse. Kár volna érte, ha megbomlana az esze, mert amúgy sem egy nagyon gondolkodós típus. Ostobának éppen nem lehetne nevezni, de éppen úgy nem lehetne észlénynek sem. Jobbára úgy van vele, hogy az erőszak mindenre megoldás, akkor meg, ha már mindenki halott, minek egyáltalán gondolkozni bármin is?*